OSZTÁLYOK SZERINTI BONTÁS

Hasonló dokumentumok
Az első igazgató, Dr. Tunner Károly gondolatait gimnáziumunk ma is magáénak vallja:

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

is ko la kul tú ra 2009/12 tanulmány konferencia kritika melléklet Fehérvári Anikó Intenzív felzárkózás? 3

keep talking E-talking Network TM You are not alone

MI A BAJ AZ ISKOLAI NYELVOKTATÁSSAL? A Nyelvtudásért Egyesület március 5-i konferenciájának. összefoglalója

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

Középiskolai nyelvtanárok véleménye, gondolatai:

Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi.

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.

ANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG KÉPZÉSI FORMÁK. Hat évfolyamos képzés. Munkaközösségünkhöz 11 kolléga tartozik. Hegedűsné Lellei Andrea. Vinczéné Farkas Györgyi

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

TIÉD A VILÁG, HA MEGÉRTED!

Munkavállalói ismeretek a szakközépiskolákban

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ es tanévre

Ph. D. vizsgatájékoztató

Ph. D. vizsgatájékoztató

Bókay János Humán Szakközépiskola

Iránytű. Útmutató a Szülőknek gyermekeik német tanulásához

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

Egyszer volt. Dr. Benkei-Kovács Balázs Phd egyetemi adjunktus ELTE PPK

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni (%):

Felvételi tájékoztató

ANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG KÉPZÉSI FORMÁK. Hat évfolyamos képzés

Nyelv és szakma - nemzetközi kitekintés és a hazai tapasztalatok

Eurobarométer gyorsfelmérés: Mozgásban az ifjúság

Végzős diákjaink eredményeinek elismerése

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ as tanévre

Pályázati Adat- és Értékelőlap

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013

A tanárképzés szerepe a nyelvtanítás eredményességének javításában

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA

Képzések kódszámai: Pályaválasztási tájékoztatók időpontjai:

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító:

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?!

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

EGY NYELVET BESZÉLÜNK? NYELVI KÉPZÉS A PTE

ÓE DPR Aktív hallgatók. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium. Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és.

FORDÍTÁSI TEVÉKENYSÉG CSONGRÁD MEGYE ÜGYÉSZI SZERVEI RÉSZÉRE

CAMBRIDGE VIZSGÁK október 7. György Mariann, British Council

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN

Sáv (fakultáció) választás

Jelentkezz! Szülői tájékoztató január 11.

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni (%):

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS

NYELVVIZSGA-KÖVETELMÉNYEK

Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) Neuser Lipót Kb

NYELVISKOLA. angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás)

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása A felhívás kódszáma: GINOP

GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények

Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting Kft Budapest, Lőportár u. 20/B. Budapest, szeptember

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet

Felvételi tájékoztató

Intézményünk, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

Felvételi tájékoztató 2017/18

ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ ITK ORIGO JUNIOR ÉS B1 (ALAPFOKÚ) NYELVVIZSGÁRÓL

TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Fakultáció-kétszintű érettségitovábbtanulás. Szülői tájékoztató-2019

HALMAZOK 2. Feladat Év Kész Nem ment. 1) Egy osztály tanulói valamennyien vettek. 2) Egy 10 tagú csoportban mindenki beszéli az

1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.

Felvételi tájékoztató 2019/2020. tanévre

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY

Karfner Judit: Hogyan tanuljunk nyelveket?

Fakultációválasztás előtt. Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella február 9.

A kutatási program keretében a következő empirikus adatfelvételeket bonyolítottuk le

Felkészítjük Európára!


Munkahely, megélhetőségi tervek. Szlávity Ágnes. MTT, Szabadka, február 22.

Deák Ferenc TTOK idegen nyelvi munkaközösségének munkaterve as tanévre

Készítette: Pintér Ádám és Kádár Kristóf

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

KÜRT, A RÁD SZABOTT ISKOLA február 5. Molnár Lajos iskolavezető

A külföldi munkavállalás lehetősége a magyar felsőoktatásban tanulók terveiben

5 / 1.

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására.

Továbbtanulásról szóló kérdőív középiskolások részére

UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN MÁRCIUS STATISZTIKA

Magyartanítás Finnországban felnőtt nyelvtanulók számára A magyar mint idegen nyelv napja Budapest, jan. 9

Átírás:

Lovassné Vass Enikő

OSZTÁLYOK SZERINTI BONTÁS A, C, és Kny osztályokban heti 3 német óra csoportbontásban B osztály: heti 5 óra csoportbontásban 11. évfolyamtól lehetőség 2 órás fakultációra

9 ok, ami a német mellett szól 1. A német a legelterjedtebb anyanyelv Európában: németül az európaiak 24 %-a beszél, angolul, franciául vagy olaszul 16, spanyolul pedig 10 százalékuk. 2. Németország, Ausztria és Svájc Magyarország három legnagyobb és legfontosabb kereskedelmi partnere.

9 ok, ami a német mellett szól 3. A Magyarországra látogató turisták 70 %-a német nyelvterületről érkezik. A német nyelvtudás így nagy előnyt jelent minden olyan szakmában, amely az idegenforgalommal, vendéglátással, egészséggel vagy sporttal kapcsolatos.

9 ok, ami a német mellett szól 4. Ha magyarok nyugatra utaznak, útjuk legtöbbször német nyelvterületen át visz. Német nyelvtudás birtokában Önök is részt vehetnek ezen országok eleven és sokszínű jelenkori kultúrájában, függetlenül attól, hogy a Tokio Hotelért lelkesednek-e, vagy pedig Berlint, Bécset vagy Münchent szeretnék megismerni e varázslatos metropoliszok széles kulturális kínálatával egyetemben.

9 ok, ami a német mellett szól 5. A német a második leggyakrabban használt nyelv a tudományokban. Magyarországról évente 2500-an utaznak hosszabb tanulmányok céljából Németországba.

9 ok, ami a német mellett szól 6. Aki megtanul németül, univerzális kulcsot kap Közép-Európa szellemi, gazdasági életéhez és egész művelődés-történetéhez. A világ teljes könyvtermésének 18 %-a németül jelenik meg. Az interneten ugyancsak a német a második leggyakoribb nyelv.

9 ok, ami a német mellett szól 7. A német ugyanolyan egyszerűen megtanulható, mint bármely más nyelv, s ma modern módszerekkel és multimédiás eszközökkel oktatják. A tanulás így játék, s bárki gyorsan megérti és beszélni kezdi a nyelvet.

9 ok, ami a német mellett szól 8. Aki külföldön szándékozik dolgozni, valószínűleg német nyelvterületen keres munkát, különösen innen Vas megyéből.

9 ok, ami a német mellett szól 9. A német logikus gondolkodásra tanít, a modern világban átvette a latin szerepét, megadja az alapot a többi nyelv elsajátításához.

Zsuzsa 55 Néhány autentikus vélemény Angol nyelvtanárként dolgozom már 20 éve. Imádom ezt a nyelvet!! DE! Mindkét fiam első nyelvként németet tanult, majd később persze angolt is. Mert így sokkal egyszerűbb, mint fordítva!!! Mindkettőjüknek van német nyelvvizsgája is!! Egyikük jelenleg is használja a német nyelvet, mert Svájcban dolgozik. Ennyi!

Néhány autentikus vélemény Teljesen egyetértek a tanárnővel. A legfőbb indokaim pedig a következők: Kiköltöztem Bécsbe és hiába beszélek kitűnő angolt, munkát nem kapnék még itt sem ha nem beszélnék németül.

Balázs 21 Néhány autentikus vélemény A németem még nem annyira jó és most már sajnálom, hogy nem fektettem bele több energiát a némettanulásba, mert most külön ki kell adnom pénzt arra, hogy a nyelvi készségeimet egy magasabb szintre tudjam juttatni.

Néhány autentikus vélemény Nem gondoltam, hogy a német nyelv ennyire háttérbe szorul az angol mellett. Most így közel az érettségihez sajnálom, hogy ez így alakult. A német logikus és tanulható. Nem mellesleg, sokan akarnak Bécsbe vagy Grazba egyetemre menni és ott persze az angolt megértik, de egy német nyelvű közösségben, német tanárokkal, máshogy tekintenek arra, aki jól beszél németül.

ZsZs 19 Néhány autentikus vélemény Munkavállalás szempontjából is a német lenne a célszerű, hiszen itt vagyunk a határ mellett és nem mindegy, hogy valaki kétszer vagy háromszor annyit keres, és ez csak azon múlik, hogy jól beszél németül vagy nem.

Huba 23 Néhány autentikus vélemény Vannak olyan egyetemi szakok, amiknek elsősorban német szakirodalma van, mint például az én esetemben a gyógypedagógiának. És nem kicsit könnyíti meg a dolgomat, többek között most a szakdolgozatírás közben, hogy megtanultam németül.

Anita 23 Néhány autentikus vélemény Talán jó referencia es motiváció az én véleményem, egyenesen Berlinből, a TUI utazási irodából! :) Nyelvvizsga, előrehozott érettségi, majd gazdasági főiskola Ausztriában. Vért izzadtam, de sikeresen megszereztem egy európai szinten értékes végzettséget. Magyarországon kapkodtak értem, főleg a nyelvtudásom miatt. Szinte azonnal kaptam jól fizető munkát Budapesten, mert a németül jól beszelőkből hiány van. Az angol ma már nem plusz, hanem elvárás. TANULJATOK NYELVEKET! Ez a legjobb befektetés.

http://iskola.nejanet.hu/userfiles/file/dsd/7erv.pdf, https://www.google.hu/search?q=deutsch&es_sm=93&biw=1366&bih=667& source=lnms&tbm=isch&sa=x&ved=0cayq_auoawovchmisp6rytipyqiv ZI1yCh1BPQVY