TÁRSAS VISELKEDÉS
Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és utódaik, kolóniát a nagy telepekben élő családok, államot egyes rovarok és emlősök
A nyitott közösségekbe bármelyik fajtárs csatlakozhat (pl. kolónia), míg a zárt közösségekbe csak meghatározott egyedek tartozhatnak (pl. család, hangyák és termeszek államai). Sok esetben a csoporton belül az egyedek nem egyenértékűek, hanem rangsor alakul ki közöttük. A társas viselkedés fontos eleme az agresszió és a terület-kisajátítás.
A rangsor, szakkifejezéssel hierarchia azokban az állatcsoportokban alakul ki, amelyekben az egyedek személyesen ismerik egymást (pl. a baromfiudvar lakói, a páviáncsapat tagjai). A rangsorban elfoglalt hely vetélkedés, agresszív magatartás során dől el.
A rangban elöl állók kedvezőbb helyzetben vannak a táplálékszerzésben, a párzásban stb. A rangsor sok szempontból előnyös. Egyrészt kiküszöböli a csoporton belüli felesleges erőszakot, másrészt elősegíti az erősebb, értékesebb egyedek fennmaradását, szaporodását.
A rangban elöl állók az erősebb, értékesebb egyedek, ők jutnak először táplálékhoz, szaporodási lehetőséghez, ezáltal tehát az előnyösebb tulajdonságú egyedek maradnak fenn, szaporodnak, és örökítik tovább kedvező tulajdonságaikat.
AGRESSZIÓ Az etológusok a fajtársak közötti erőszakos magatartást nevezik agressziónak. Agresszív magatartás például a hímek közötti küzdelem a nőstényekért, a csoport tagjainak harca a rangsorban elfoglalt helyért, a territórium védelme a betolakodóktól. Az agresszív magatartás legtöbbször kimerül az erőfitogtatásban, a harcra alkalmas fegyverek mutogatásában, ezért sérülést csak ritkán okoz.
A zsákmányszerzés (predáció) nem agresszív cselekedet.
Előfordul, hogy a harc ritualizálttá válik: nem támadnak egymásra, hanem bemutatják azokat a viselkedéselemeket és testi adottságaikat, amelyeket használnának, ha tettlegességre kerülne sor. A ritualizált harc már nem agresszív cselekedet, sokkal inkább kommunikációs aktus: jelzéseikkel megpróbálják a másik felet meghátrálásra kényszeríteni.
Az agresszió a hímek és a nőstények között is előfordul, ám célja eltérő. A táplálékért, ivóvízért, búvóhelyért mindkét nem tagjai hasonlóan vetélkednek, akár agresszív eszközöket is felhasználva, hiszen ezek a források létfontosságúak a túlélés szempontjából.
A szexuális célú agresszió, amikor az egyedek a párzás jogáért versengenek, szinte csak a hímekre jellemző. Ennek oka abban rejlik, hogy a két nem tagjai eltérő mennyiségű energiát fektetnek a szaporodásba. A nőstények nagy méretű petesejteket képeznek, majd az emlősök, madarak, hüllők és számos más faj esetében az anya hosszú ideig táplálja testén belül az utódot.
Emiatt a nőstények igen értékesek a szaporodás szempontjából, ellentétben a hímekkel, akik kevesebb energiát fordítanak a hímivarsejtek termelésére és az utód ápolására. A nőstények, befektetéseik miatt, biztosak lehetnek benne, hogy lesz hím, amelyik majd velük akar majd párzani. A hímeknek azonban vetélkedniük kell a forrást jelentő nőstényekért.
TERRITÓRIUM Számos állatcsoport élőhelyén saját területet, ún. territóriumot foglal el, amelyet védelmez fajtársaival szemben. A territórium vadászterületet, fészkelő- vagy búvóhelyet jelenthet. A népességek tagjai felosztják egymás között élőhelyük erőforrásait (pl. táplálék, ivóvíz). A populáció fennmaradása szempontjából a terület-kisajátítás territoriális magatartás előnyös, hiszen a rátermettebb egyedek túlélését, szaporodását szolgálja.
KOMMUNIKÁCIÓ A kommunikáció az állatok, többnyire a fajtársak közötti jelzés, üzenetváltás.
Az üzenet valamilyen jelzés: hang, látvány, szag formájában valósul meg. A közvetítő jelek természete szerint a kommunikáció lehet kémiai, akusztikus és vizuális.
A kémiai kommunikáció szagjelzéssel történik. A fajtársak közötti üzeneteket speciális szaganyagok, a feromonok közvetítik. Sok ragadozó emlős feromon tartalmú vizeletével jelöli meg vadászterületének határait, így tartja távol a betolakodókat.
Az egy hangyabolyba tartozó fajtársak szaguk alapján azonosítják egymást, a betolakodókat elpusztítják. A hangyák veszély esetén riasztó hatású feromont is kiválasztanak. A lepkék nőstényei feromont bocsátanak ki a párzási időszakban. A hímek nagy felületű csápjaikkal több kilométer távolságból is felfogják az illatanyagokat.
Az akusztikus kommunikáció hangjelzésekkel történik. A hangok alapján történő üzenetváltás aránylag kevés állatcsoportra jellemző: a gerincesekre és egyes ízeltlábúakra. Hangjelzés alapján találnak egymásra a tücskök és a szöcskék a párválasztási időszakban. Énekükkel tartják távol fajtársaikat territóriumuktól az énekesmadarak.
Hangjelzéssel hívogatják a szülők a fészekből kirepülő fiókáikat. A hangjelzések különösen alkalmasak a riasztásra, hiszen gyorsan terjednek, és a hangforrás helyét nehéz azonosítani.
A vizuális kommunikáció látható jelzésekkel történik. Egyes madarak hímjei a párzási időszakban díszes nászruhát öltenek, ami egyszerre szolgálja a nőstények meghódítását és a vetélytársak elriasztását. Néhány emlősállatra, például a majmokra, a kutya- és a macskafélékre, jellemző a póznyelv. Ez olyan látható jelzésekre (mozdulatok, testtartás) épülő jelrendszer, amelynek segítségével a fajtársak egymás tudtára adják szándékukat.