A magyar nyelv története Szigorlati téma- és irodalomjegyzék 1. A történeti nyelvészet mibenléte, a tudományág kialakulása. 2. A nyelvi változás kérdésköre; a nyelv történetének fogalma, időhatárai; a hagyomány és az újítás egysége; a változások viszonya a rendszerben. 3. A nyelvi változások alaptényezői; a nyelvi jelek változásérzékenysége (erős és gyenge elemek a rendszerben); változási potencialitás és realizáció. 4. A nyelvi változások okrendszere: (nyelvi és nyelven kívüli) külső okok, ill. belső (a nyelvi rendszerből és a gondolkodásból fakadó) okok. 5. A nyelvi változások célja: hatékonyabb információtovábbítás, gazdaságosságra törekvés stb. 6. A nyelvi változások szociolingvisztikai vonatkozásai: területi és társadalmi tagolódás, írásbeliség, irodalmi nyelv; a nyelvi változások jellege: lassú és gyors, ill. tudatos és spontán változások. 7. A történeti nyelvészet forrásai: a nyelvemlékek, a mai élő nyelv és a te rületi nyelvváltozatok, a rokon nyelvek, a kölcsönző nyelvek; a nyelvtipológiai kutatások eredményei. 8. A történeti nyelvészet segédtudományai: politikai történet, művelődéstörténet, néprajz, matematika, régészet stb. 9. A nyelvemlékek. A kéziratos emlékek típusai; szórványemlékek, a szó- és kifejezéskészlet emlékei; legfontosabb szórványemlékeink és Árpád-kori szövegemlékeink; a kódexek és világi tárgyú szövegemlékeink. Nyomtatott nyelvemlékek; szövegemlékek, szótárak szólásgyűjtemények. 10. A nyelvemlékek nyelvi sajátságai: Helyesírás, nyelvjáráskeveredés, irodalmi nyelv; a magyar helyesírás fejlődése. 11. Az ősmagyar kor hangváltozásai: mással- és magánhangzórendszerünk az ősmagyar kor elején, a rendszerek alapvető sajátosságai. Hogyan módosították a rendszereket a főbb hangváltozások? 12. A nyelvemlékes kor hangváltozásai. Mással- és magánhangzórendszerünk az ómagyar kor kezdetén, a rendszer eltérései a mai állapottól; a legfontosabb minőségi és mennyiségi változások. 13. A szóelemek története: Általános kérdések; a szóelemek alaktörténete; a szótövek; a szóalakok elemezhetősége; a szóelemek és a szóalakok változásai; a morfofonetikai változások hatása a tövekre; analogikus hatások; szavak, szerkezetek morfológiai tagoltságának változásai és a jelentés. 14. A névszótövek rendszere: Morfofonetikai változások hatása a névszótövekben; analogikus hatások. 15. Az igetövek rendszere: Morfofonetikai változások hatása az igetövekben; analogikus hatások, járulékos elemek az igetövekben. 16. A névszójelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései. A határozórag-rendszer kialakulása. 17. Az igejelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései. 18. A szavak jelentéstörténete; a jelentésváltozások, ezek típusai: hasonlóságon és érintkezésen alapuló névátvitel, ill. jelentésátvitel. A szóhangulat változásai: amelioráció és pejoráció. A nyelvi tabu. - 1 -
19. A szófajok története: Az alapszófajok (fogalomjelölők) rendszere és története; a névmások rendszere és története; az igenevek; az indulatszók; a kötőszók és módosítószók; a névutók és az igekötők; a névelők. 20. A szóképzés és képzett szavak története: A képzők keletkezése és jelentése; a képzők elavulása; főbb csoportjaik; deverbális és denominális képzőink története és rendszere. 21. A belső keletkezésű szókészlet további csoportjai: A szóösszetétel és az összetett szavak; az ősi szókészlet és a szóteremtéssel keletkezett szavak; a ritkább szóalkotási módok; a mesterséges szóalkotás. 22. A magyar szókészlet szerkezeti és funkcionális változásai. 23. A magyar tulajdonnevek története: A személy- és földrajzi nevek típusai. 24. Idegen eredetű szókincsünk rétegei a magyar művelődéstörténet tükrében: török, szláv, német, latin, újlatin, angol jövevényszavak. 25. A szintaktikai szerkezetek története: Alany és állítmány; alárendelő szerkezetek; mellérendelő szerkezetek. 26. A mondattípusok története: A mondatfajták; alárendelő és mellérendelő összetett mondatok. 27. Az egyes korszakok nyelvtörténeti és mővelődéstörténeti áttekintése: Ősmagyar kor; ómagyar kor; középmagyar kor; újmagyar kor. * * * A vizsgára való felkészüléshez felhasználható az előadások és szemináriumok anyaga, ill. az alábbi irodalom: Tankönyvek: Bárczi - Benkő - Berrár: A magyar nyelv története. Bp. 1967. (és a további kiadások) Benkő L.: A történeti nyelvtudomány alapjai. Bp., 1988. Bynon, Theodora: Történeti nyelvészet. Bp., 1997. Kiss J. Pusztai F.: Magyar nyelvtörténet. Bp. 2003. Kötelező olvasmányok: Bárczi Géza: A finnugor zárhangok ősmagyar kori történetéhez. NytörtTgy. I-II. 73-84. Bárczi Géza: Néhány módszertani elv a magyar nyelvtörténettel kapcsolatban. NytörtTgy. I-II. 59-72. Benkő Loránd: Adatok a magyar szókincs szerkezetének változásához. NyK. 64. [1962]: 115-36. Berrár Jolán: A magyar megengedő mondatok kialakulása. MNy. LII, 26-35. Bynon, Theodora: A nyelvek közötti érintkezés: a/ A szóátvétel. b/ A nyelvtani átvétel. In: Bynon: Történeti nyelvészet. Bp. 1997. Osiris. 201-219; 219-236. D. Mátai Mária: Az irányhármasság érvényesülése a magyar adverbiumrendszer történetében. MNy. LXXXI, 385-95. E. Abaffy Erzsébet: Igerendszer és igeragozás összefüggése az ősmagyar korban: MNy. 77. [1981]: 20-33. - 2 -
E. Abaffy Erzsébet: Szóvégrendszerünk az ős- és az ómagyar korban. A szóvégi redukálódás. Magyar nyelvtörténet. Tanulmánygyűjtemény. Szerk. E. Abaffy Erzsébet I-II. Bp. 1976., III-IV. Bp. 1977. (= NytörtTgy.) I-II. 4-17. Horger Antal: Az analógia fogalma. NytörtTgy. I-II, 237-245. és Bynon, Theodora: Az analógia. In: Bynon: Történeti nyelvészet. Bp. 1997. Osiris. 34-49. Károly Sándor: Szavak, szerkezetek morfológiai tagoltságának változásai és a jelentés. In: Tanulmányok a mai magyar nyelv szókészlettana és jelentéstana köréből. Tankönyvkiadó. Bp., 1980. 121-155. Kiss Jenő: Szóképzés és etimológia. Belső keletkezésű és jövevényigéink képzéséről. MNy. LXVII, 170-180. Kiss Lajos: Műveltségszók, vándorszók, nemzetközi szók. MNy. LXII, 179-88. Melich János: A jövevényszavak átvételének módjáról. NytörtTgy. II-IV. 60-69. Mészöly Gedeon: A -nyi képző eredete. NyK. XL, 298-327. (ÓmSzöv. 140-144.) Mészöly Gedeon: Az ikes ragozás -ik ragjának eredete. NyK. II, 1-13. (ÓmSzöv. 221-228) Pais Dezső: Kérdések és szempontok a szóösszetételek vizsgálatához. MNy. XLVII. 135-54. Pais Dezső: Régi személyneveink jelentéstana. MNyTK. 115. sz. [1966] 5-24. Papp István: Az ősi szófajok. NytörtTgy. III-IV. 201-8. Sebestyén Árpád: A magyar nyelv névutórendszere. Bp. 1965. 187-99. (A névutós szerkezetek keletkezése) Zsirai Miklós: Alapszó-besugárzás a szóképzésben. MNy. 41. [1945]: 1-11. A magyar nyelv történeti nyelvtana (I. köt., Bp., 1991.) című munka következő fejezetei: E. Abaffy Erzsébet: Az igemód- és igeidőrendszer. 104-121. E. Abaffy Erzsébet: Az igei személyragozás. 122-159. Korompay Klára: A névszójelezés. 259-283. Korompay Klára: A névszóragozás. 284-318. Hadrovics László: Magyar történeti jelentéstan (Bp., 1992) című munkájából a következő részek: Névátvitel. 125-149. A jelentés bővülése és szűkülése. 150-160. Ugyanebből a munkából ajánlott: A szójelentés változásának mozgató erői. 65-123. - 3 -
1. tétel A történeti nyelvészet mibenléte, a tudományág kialakulása. Mitől történeti egy nyelvtan? Mást gondol erről egy újgrammatikus nyelvész, aki szerint a nyelvnek csak történeti szempontú vizsgálata lehetséges, és mást egy strukturalista, aki szerint éppen fordítva, csakis a szinkrón nyelvi rendszer vizsgálható, legyen az akár ezer éves. A szinkrón és a diakrón nyelvészet olyan, mint a saját farkába harapó kígyó. A leírás nehézségei De valóban le lehet írni egy nyelv egy bizonyos időben létező állapotát? Gondoljunk csak a viszonylag kevés beszélő által beszélt magyar nyelv végtelen változatosságára és gazdagságára. Másrészt ha le is lehet írni mondjuk az 1912-ben beszélt nyelvet valamint a hozzá képest kissé megváltozott 1985-ben beszélt magyar nyelvet, hol tudjuk megragadni a változást? A leírás módszere A történeti nyelvtanok túllépnek ezen a módszertani problémán, és úgy tesznek, mintha valóban hitelesen le tudnának írni egy nyelvállapotot (Franz Bopp, a neves történeti nyelvész mesét is írt a rekonstruált ősindoeurópai nyelven). A leírás módját tekintve pedig ugyanazt a hagyományos (görög-latin alapú) európai nyelvészeti mintát követik, mint a deskriptív nyelvtanok általában. Felosztják a nyelvet hangtanra, nyelvtanra (alaktanra, ill. mondattanra) és jelentéstanra, majd lépésről lépésre, taxonomikusan minden (nyelvemlékekben szereplő) nyelvi jelenségre magyarázatot adnak (mostanában felbukkannak olyan újabb diszciplínák is, mint a történeti szociolingvisztika és pragmatika, amelyek a nyelvhasználatra fektetik a hangsúlyt, noha ez a terület még az élő nyelvben sem egykönnyen feltárható). Ha tehát előveszünk egy akármilyen történeti nyelvtant, legyen az angol, francia vagy más, jól adatolt nyelvé, nagyjából ugyanazt fogjuk találni. (No persze újabb nyelvészeti paradigmák is begyűrűzhetnek, a generatív iskola pl. alapvetően más eszközöket és terminológiát használ, mint a fentebb említett hagyományos nyelvészet, igaz, nem is igen műveli a történeti nyelvészetet.) Mit vegyünk be a történeti nyelvtankönybe? Miben különbözhetnek mégis ezek a történeti nyelvtanok egymástól? Az adott nyelv szerkezete, típusa végül is valamennyire megszabja, hogy milyen legyen leíró nyelvtanának a szerkezete. Egy izoláló típusú nyelvben, mint pl. kínai, nyilván rövidebb lesz az alaktani fejezet (ha lesz egyáltalán), megnő viszont a terjedelme a szórendiséggel, a szintaxissal, az intonációval foglalkozó fejezeteknek. Az erősen flektáló jellegű ógörögnek ezzel szemben rendkívül gazdag az alaktani változatossága, ezért a görög nyelvtanok javarészt alaktanból állnak, s a mondattan csak viszonylag csekély súllyal esik a latba. A szintén erős flektáló jellegel is bíró latinban pedig a mondattan a legterjedelmesebb s a legbonyolultabb. Úgy látszik, mintha egyszerű volna a dolog: magunk elé vesszük valamely nyelv szinkrón leíró nyelvtanát, és az abban szereplő összes jelenségre történeti magyarázatot adunk. Így kerül összhangba a diakrón és a szinkrón nyelvleírás. De van egy bökkenő. A nyelv korábbi állapotaiból gyakran olyan nyelvi jelenségek kerülnek elő, amelyeknek a későbbi nyelvben nincsen folytatásuk, így a leíró szinkrón leíró nyelvtanban nem szerepelhetnek. Például a mai angolban jóformán nincs sem ige- sem névszóragozás. Valószínű ezért, hogy a morfológiai fejezetek viszonylag szegényesek lesznek. Az angol nyelv őse azonban, az ősindoeurópai, vagy az ebből származó ősgermán, de még az óangol is bővelkedett inflekciós paradigmákban; az angol történeti nyelvtan tehát igenis terjedelmes alaktani fejezettel kell, hogy rendelkezzen (W.F. Bolton A Living Language: The History and Structure of English c. könyvének már a bevezetőjében leszögezi, hogy csakis azokat az óangol nyelvi jegyeket tárgyalja, amelyeknek a mai angolban folytatásuk van, s így pl. az óangol melléknévragozást hanyagolni fogja, mivel az nyom nélkül eltűnt a nyelvből). A nyelvtipológia tanúsága szerint a nyelvtípus (agglutináló, flektáló stb.) azon túl, hogy nem egyértelmű, nem is állandó, folytonos átalakulásban van. Megeshet ezért, hogy egy nyelv történeti nyelvtana egész másfajta nyelvet ír le, mint ugyanazon nyelv szinkrón nyelvtana. - 4 -
Mit kell megmagyaráznia egy történeti nyelvtannak? Kétféle történeti nyelvtan van tehát előttünk: egy, amely a szinkrón nyelvtannak ad diakrón dimenziót, és egy, amelyik éppen csak köszönő viszonyban van a szinkrón nyelvtannal, és valaha volt nyelvi jelenségeket próbál megmagyarázni. Egy teljességre törekvő történeti nyelvtannak azonban mind a kétféle feladatnak meg kellene felelnie. Ebben az esetben a mű egy vaskos kötetekből álló kézikönyv formáját ölti fel. A nyelvtörténeti tankönyvek viszont már csak terjedelmi okokból is általában megelégszenek azzal, ha a reflexek nélkül kimúlt nyelvi jelenségekről egy-két szóban, szinte csak felsorolásszerűen emlékeznek meg. Így jár el a Bárczi Benkő Berrár-féle Magyar nyelvtörténet is: az összetett igeidőknek például (amelyek csaknem nyomtalanul, azaz reflextelenül kihaltak a nyelvből) összesen egy oldalt áldoz. Mayvald-Vayer-Mészáros: Görög nyelvtan Az első típusú nyelvtanok közé tartozik például Mayvald Vayer Mészáros Görög nyelvtana. Különlegességét az adja, hogy egy holt nyelvet ír le (olyan tehát, mint egy ősmagyar nyelvtan lenne, ha az ősmagyarnak is annyi szövegemléke és grammatikai irodalma maradt volna fenn, mint az ógörögnek). Első kiadása 1887-ben jelent meg, ezt Mayvald József írta egy korabeli német nyelvtani munka alapján. 1918- ban Vayer Lajos kiegészítette, s mai formáját 1939-ben Mészáros Ede adta meg. Az ógörög nyelv megnevezés egy kb. 1000 éves nyelvállapotot jelöl, s beletartozik Homérosz nyelve csakúgy Plutarkhoszé, noha egy évezred van közöttük. Ma a gimnazisták és egyetemisták történetével együtt tanulják az ógörögöt, ami egyfelől a tankönyv alapjában véve újgrammatikus felfogásának köszönhető, másfelől pedig valóban könnyebb megérteni pl. az ablaut jelenségét, ha ismerjük az okát. A görögül tanulók a szigma tövű főnevek ragozásánál rögtön történetileg elemzik a paradigmát: a tő szigmája (azaz /s/-e) ragok előtt (pontosabban magánhangzók között) kiesik, a két magánhangzó pedig összevonódik. Így pl. a genos nemzetség, nem, melynek a töve genes- birtokos esetben: genes-os > gene-os > genous mivel e + o = ou az összevonás szabályai szerint. Vagy a k-tövű igéknél az igetőhöz járuló tőképző félhangzó j (amely, mivel már rég kihalt, az adatolt görögben nem létezik, az ábécében nem jelöli betű) hatására kj > tt (phylak- + j + ó > phylattó (ión phylassó). Ez olyan, mintha a magyar nyelvtant tanuló gimnazisták a bokor ~ bokr- váltakozásnál nyomban a Horger-törvényt (két nyílt szótagos tendenciát) is tanulnák, vagy a mező ~ mezeje váltakozásnál rögtön megtanulnák, hogy ezt egy olyan hang, a γ okozta (ill. ennek felszívódása), melyet igazán ki sem tudnak ejteni. (Szerintem talán nem volna baj így tanítani.) Egyébként Mayvald munkájával nagyjából egy időben, 1895-ben jelent meg Simonyi Zsigmond Tüzetes magyar nyelvtan történeti alapon c. munkája, amelynek (újgrammatikus) koncepciója közeli rokonságot mutat a Mayvald-féle görög nyelvtannal. I. A nyelvtörténet forrásai és fölhasználásuk módszere Rokon nyelvek családfa - A rokonság megmutatkozása: nyelvtani szerkezet, szókincs (névmások, kezdetleges cselekvések, fogalmak, tárgyak, rokonságnevek, testrészek, számnevek). - 5 -
uráli ala pn y e l v finn- per mi ág per mi ág zürjén (komi) votják (udm urt) finnugor alapnyelv ug or- ág mordvin (erza, moksa) csere misz (mari) közfinn lapp (számi) finnségi ág ősm a g y a r r obi- ugor ág ma g y a r vogul (manysi) osztják (hanti) finn (suomalainen) vepsze vót lív észt (maarahvas) szamojéd alapnyelv déli szamojéd - szölkup (szelku p) északi szamojéd - enyec (jenyisz eji) - nyenyec (jurák) - ngan a sz a n (tavgi) karjalai (karél) izsór (inkeri) - A rokon nyelvek összehasonlításával, és egy ősibb nyelvállapot kikövetkeztetésével két tudomány is foglalkozik. Finnugor összehasonlító nyelvtudomány. Uráli összehasonlító nyelvtudomány. Föltevés: a közös elemek általában az együttélés korába mutatnak vissza. Idegen nyelvek - Két érintkező nyelv közül mindkettő kap egymástól elemeket, melyeket saját rendszerébe illeszt (a fejlettebb nép hatása erősebb). - Jövevényszók. Az érintkezés során átkerült szavak. Nagyrészt névszók, főleg főnevek. Az átvétel idején élő hangalakban kerültek át, és nyelvünkben olyan hangtani törvények szerint fejlődtek tovább, mint az eredeti magyar elemek. Szóvégi rövid i lekopása a legrégibb szláv jövevényszavak átvétele után ment végbe (olasz, jászol, pünkösd, barack, palack). Hanghelyettesítés. Oka: az átvevő nyelvben nincs meg az a hang, amelyet az átvett szó tartalmaz. Pl. a szláv szóvégi rövid o-nak az a felel meg (gabona, nyoszolya, széna). Általában az átadó nyelvben élő jelentéssel kerülnek át az átvevő nyelvbe. Jelentése bővülhet (pl. alán asszony eredetileg úrnő, fejedelemnő). - A honfoglalás előtti hatások jelentős részét nem ismerjük. - A honfoglalás után. Szláv (északról és délről). Német (nyugatról). Román (keletről). Latin (kereszténység, egyházi műveltség). - 6 -
Ritkább: török, görög, olasz, francia. - Segítséget jelentenek az idegen nyelvekbe átkerült magyar elemek is. - A forrásanyagként való fölhasználásban érvényesíteni kell a történeti szemléletet is (figyelembe kell venni, hogy az idegen elemek az eredeti nyelvben is fejlődtek). Nyelvemlékek - ld. 6. tétel Régi nyelvkönyvek - Husz János: Orthographia Bohemica (1412; az első részletmegjegyzés a magyar nyelvvel kapcsolatban) - Janus Pannonius (az első latin nyelvű, de magyar vonatkozású nyelvtan, amely megsemmisült) - Sylvester János (Grammatica Hungarolatina) - Dévai Bíró Mátyás helyesírási szabályzata (Orthographia Ungarica) - Szenci Molnár Albert, Geleji Katona István, Komáromi Csipkés György, Pereszlényi Pál, Kövesdi Pál, Tótfalusi Kis Miklós, Pázmány Péter, Mikolai Hegedűs János, Medgyesi Pál, Szőnyi Nagy Pál, Tsétsi János, Bél Mátyás, Adámi Mihály - A fölvilágosodás kora: Révai Miklós, Verseghy Ferenc, Rájnis József, Virág Benedek, Földi János, Gyarmathy Sámuel, Andrád Sámuel, Vályi András, Teleki László, Nagy György, Aranka György, Beregszászi Nagy Pál, Márton József, Benyák Bernát, Kalmár György - Debreceni Grammatika (1795): az akkori magyar nyelv legrészletesebb leírása - Táncsics Mihály iskolai nyelvtanai, Fogarasi János és Galgóczi Gábor tudományos nyelvtanai Mai magyar nyelv A mai magyar köznyelv - A fölvilágosodás és a reformkor óta fejlődik jobban. - Lehet következtetni belőle a korábbi állapotra is (pl. híd hidat, sír sírja, bír bírok; a ma palatális minőségű i, í valamikor veláris volt). A mai magyar nyelvjárások - Történeti fejlődésük nem volt egyenletes, ezért ugyanazt a nyelvi jelenséget különböző fejlődési fokokban tükrözhetik. - Archaizmus: megőrzött régiség. - Neologizmus: kifejlesztett újdonság. - Peremnyelvjárás: a nyelvterület szélein elterülő nyelvjárástípus. - Nyelvjárássziget: az idegen nyelvi környezetbe beékelődött kisebb nyelvjárás. - Összehasonlító nyelvjárástan: nyelvjárásaink mai állapotából (szinkrónia) összehasonlító, kombinációs módszerrel ki lehet hámozni a diakrón összefüggéseket. - Fontos a területi viszonyok fölmérése. Az általános nyelvészet tanúságtétele - Általános tételeket kell ismerni és alkalmazni a tanulmányozáshoz. - A hangsúlyviszonyok hatása a hangképzésre. - Hasadás: több párhuzamos alakváltozathoz több funkció (jelentés) társul; ingadozásokon keresztül az egyik alak az egyik funkcióhoz, a másik alak a másik funkcióhoz kapcsolódik végleg (szenved senyved, vacok vacak, irt arat). - Morfológiai változás: az egyszerűbb, jelöletlen formák felől a komplikáltabbak felé halad. - A jelentéstan területén: a konkréttól az absztrakt felé halad; általában a konkrét az eredetibb (gőgös kiálló gégéjű > büszke; buta tompa, életlen > gyönge eszű). - 7 -
2. tétel A nyelvi változás kérdésköre; a nyelv történetének fogalma, időhatárai; a hagyomány és az újítás egysége; a változások viszonya a rendszerben. A magyar nyelvtörténet korszakai - Előmagyar. Egység a rokonokkal, még nem önálló. Szakaszai. Uráli egység; i. e. 4000-ig a finnugor és a szamojéd nyelvek egysége. Finnugor egység; i. e. 2000-ig. Ugor egység; i. e. 1000-500-ig. - Ősmagyar (nyelvemlék nélküli); a magyarság különválásától a honfoglalásig. Urál vidéki őshaza korszaka; a nyelvtan főbb vonásai az V. századig. A vándorlások kora (a honfoglalás zárja le). - Nyelvemlékes kor (a honfoglalástól máig). Ómagyar kor; honfoglalás-1526. Középmagyar kor; 1526-1772. Újmagyar kor; 1772-napjainkig. A szinkronikus és diakronikus nyelvvizsgálat - Szinkronikus (szün+ chronosz). Szinkrónia: a nyelv időbeli egysége. Szinkrón vizsgálat: az egy bizonyos időben érvényben levő nyelvi rendszer vizsgálata (milyen szerkezeti és lexikális elemekből áll, ezek mire szolgálnak). Pl. a mai magyar nyelv leíró nyelvtana, Értelmező Szótár nagyobb kétnyelvű szótárak, tájszótárak, tájnyelvi monográfiák. - Diakronikus (dia + chronosz). Diakrónia: a nyelvtörténet, a nyelvi rendszer fejlődése, időbeli egymásutánja. Diakrón vizsgálat: a fejlődésre irányuló kutatás. A szótörténet és etimológia szerepe, lehetőségei a művelődéstörténeti vizsgálatokban - A magyar nyelvvel foglalkozók számára fontos föladat a nyelv történetének ismerete és földerítése. - Bárczi Géza már régebben és többször is rámutatott, mennyire szükséges a magyar nyelvtörténeti ismeretek bővítése (ennek érdekében szorgalmazta a nyelvemlékek monografikus földolgozását). - Etimológia: a szavak eredetével foglalkozó nyelvészeti tudományág. Talán a leginkább összetett részterülete a nyelvészetnek. A megalapozott szóeredeztetéshez az egyes szavakkal kapcsolatban meg kell vizsgálni a következőket. hangszerkezet alaktani fölépítés jelentés ezek összefüggései az esetleges átadó nyelvekben Föladatai. Eredet, jelentéstörténet. Az idegenből átvett szavak átvételének módja, ideje. Jelentésváltozások. - Az etimológia szoros kapcsolatban van más tudományterületekkel, hiszen sok szó eredetét csak néprajzi, történettudományi (vagyis művelődéstörténeti) vizsgálatok után lehet megállapítani. - Szótörténet. Elválaszthatatlan az etimológiától (csak az az etimológia meggyőző, amely összhangban van a szótörténettel). A szavak életével, nyelvtörténeti alakulásával foglalkozik. Az egyes magyar szavak írásban dokumentálható (gyakran szótárban összegyűjtött) változatait értjük: milyen alakban, jelentésben, mikortól élt, illetve él-e egy-egy magyar szó. - 8 -
3. tétel A nyelvi változások alaptényezői; a nyelvi jelek változásérzékenysége (erős és gyenge elemek a rendszerben); változási potencialitás és realizáció. A nyelvi jelek változás szerinti érzékenysége változás iránti érzékenység szempontjából vannak erős és gyenge elemek ezek több szempontból vizsgálhatók számos befolyásoló tényező van, melyek erősítik vagy gyengítik egymást Nyelvrendszerben betöltött hely a fonémarendszer és a morfémarendszer egy része (toldalékmorfémák) állandóságra hajlamos korlátozott a számuk kevés, de szoros rendszerkapcsolat az elmúlt 500 évben (a középmagyar kor kezdete óta) alig volt változás mássalhangzók: belső fejlődés eredményeképp megjelent a dz (fogódzik), jövevényszavakkal bekerült a dzs és ch (findzsa, pech), köznyelvi szinten kihalt az ly névutóból raggá vált a képpen, -ként, -koron, -kort > -kor NB!: az állandóságra való hajlam a részrendszer egészére vonatkozik, nem az egyes elemekre a rendszeren belül is különböző lehet az elemek változásérzékenysége (pl. fonémák: képzéshely; morfémák: közlésbeli értéktöbblet) a veláris, illabiális, alsóbb nyelvállásfokú magánhangzók jobban ellenállnak a változásnak (tehát az á ellenállóbb, mint az ü) az n könnyen palatalizálódik abszolút szóvégen (asszon > asszony, szëgén > szëgény, szappan > N. szappany), soha nem palatalizálódik, ha morfematikai értéket hordoz (szépen - *szépeny, asztalon - *asztalony) a funkció képes megakadályozni a hangváltozást, és képes elindítani azt (pl. grammatikai homonímia) a lexémarendszer változékonyabb hatalmas elemszám számtalan, épp ezért laza rendszerkapcsolat közvetlenebbül összefüggnek a nyelven kívüli valósággal az egyszerűbb, kevésbé jelölt (v. jelöletlen) a régebbi (pl. holdvilág régebbi, mint holdnak a világa) egyértelműségre törekvés e rendszeren belül is különböző lehet az elemek változásérzékenysége alapszókincs: állandóbb (apa, fül, lát, kés, kilenc, te) peremszókincs: változékonyabb (mángorol, bazsalikom, litánia, köpcös) a szójelentés is változékony konkrét átvitt pl. gőgös kiálló gégéjű, gégés - 9 -
jelentésszűkülés: tót szláv > szlovák ; olasz nyugati újlatin > itáliai újlatin jelentésbővülés: orosz Kiev környéki népesség > mai jelentés Felhasználása a közlési folyamatban magánhangzók a hangsúlyos helyzet a nyíltabbá válásnak, nyúlásnak, és (tájnyelvben) a diftongizálódásnak kedvez hangsúlytalan (pl. utolsó szótag) helyzet: záródás, rövidülés, monoftongizáció (pl. feketé > fekete, de feketén, feketés stb. hangváltozási tendenciák a toldalék szerepű hangokon ritkán érvényesülnek mássalhangzók az egymás melletti mássalhangzók közül az első hajlamosabb változni (pl. vagynak > vadnak > vannak) lexémák változékonyságukat tovább növeli kontextuális helyzetük (jelentésmódosulások: jég, jégverés, jégkorong, jégszívű) használati gyakoriság A gyakoriság az állandóságnak kedvez. (jobban bevésődik) milyen belső nyelvtípushoz tartozik az elem (összefügg az elterjedtséggel is) sztenderd elemei állandóbbak, mint az argó vagy a nyelvjárások elemei köznyelvi patak jobban ellenáll a változásnak, mint a Szatmár megyei erge patak normalizáltság a sztenderd lefogja a változások lendületét, míg az argó pont a normalizáltság ellenében született - 10 -
4. tétel A nyelvi változások okrendszere: (nyelvi és nyelven kívüli) külső okok, ill. belső (a nyelvi rendszerből és a gondolkodásból fakadó) okok. A jelentésváltozások okai és hatásai - Nyelven kívüli okok. Gazdaság, társadalom, gondolkodásmód. A megnevezés szükséglete: új, átvett, kialakult dolgok. idegen szó átvétele új szó teremtése szóképzés (összetétel) a régi szó új jelentést kap (lábas, toll, felfog) Társadalmi igény (illem, emelkedettség); pl. áldott állapot. - Nyelvi okok. A mondatban egymás mellé kerülő szavak kölcsönösen korlátozzák egymás jelentését, és így teszik lehetővé, hogy a mondat egy adott konkrét valóságra, tényállásra vonatkozzon. Minden jelentésváltozás a mondatbeli használat gyakorisága által szilárdul meg. Ha a szóátvétel a nyelv rétegei között történik, a jelentés módosulhat. A jelentés terjedelmének változásai - Szó. A valóság valamely elemére mutat rá. Mindig általánosít. - Jelentés: az a szabály, amely alapján a szót a valóság valamely elemére vonatkoztatjuk. - Jelentésterjedelem: azoknak a valóságelemeknek az összessége, melyekre különböző mondatokban a szót vonatkoztathatjuk. - Jelentéstartalom: a beszélők és hallgatók számára ismert egy vagy több ismertetőjegy, amelyek alapján egy sor valóságelemet egy osztályhoz sorolhatunk. - Kötött előfordulás: egyes szavak csak bizonyos szavakkal együtt fordulhatnak elő (leveli béka; ez a szó elavulásának egyik fázisa). - A szavaknak általában több jelentésük van (használati szabály). - Jelentésbővülés. A szó a dolgok szélesebb osztályára kezd vonatkozni. Az új jelentés magában foglalja a régit. halászik: halat fog > vízből kivesz > folyadékból kivesz > ügyeskedik, hogy megszerezzen vmit veres ~ vörös véres : absztraktabb lett, az etimológiai kapcsolat megszakadt Alkalmibb és grammatikai helyzethez kötött: fiú (a fiam megszólítást nemcsak a fiúhoz, hanem a leányhoz is intézheti a szülő, sőt fiatal vagy nem sokra becsült személyhez). - Jelentésszűkülés. Az előzőleg jelölt osztálynak már csak egy alosztályára vonatkozik. fahéj kéreg (minden fa kérge) > fűszer Szóösszetételben az egyik tag fölveheti a másik jelentését, és a másik elmaradhat (tapadás vagy ráértés). feketekávé ~ fekete tokaji bor ~ tokaji asztalosmester ~ asztalos A jövevényszavak is gyakran egy specializáltabb jelentéstartalommal honosodnak meg; pl. lat planta növény > magyar palánta - 11 -
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak szlovák služba általában mindenfajta szolgálat > magyar zsolozsma egyházi szolgálat, imádkozás török barym minden, ami van; vagyon > magyar barom lábasjószág Érintkezésen és hasonlóságon alapuló átvitelek - A valóság elemei nem elszigetelten fordulnak elő, hanem álandó egymásmellettiségben (tér- és időbeli, illetve oki érintkezés). - Hasonlóság: egy-egy tulajdonság alapján. Valóságelemek alapján. tárgyra (emberi, állati tulajdonság alapján): korsó szája, harangnyelv, hegygerinc növénynév (állati testrészek alapján): báránynyelv, kígyónyelv, tyúkhúr emberre: szamár, liba, ökör, disznó tárgy tárgynak: villanykörte Tulajdonság átvitele egyik érzékterületről a másikra: súlyos szavak, rikító szín, keserves sírás. Élőlény cselekvése > tárgy cselekvése: a ház áll, eljár az idő, jár az óra. Absztrahálódás (elvont jelentést kap): fontos, buta, higgad. Csoportnyelvek. a hal pedzi a horgot rángatja ~ az ember kezdi érteni a dolgot lépre megy vadászati műszó ~ beugrik vminek lefülel disznóölési műszó ~ leleplez - Érintkezés. Valóságbeli elemek alapján. Térbeli: falu ( település ~ lakói ). Oki: merül merítődik > süllyed. Anyagi: vas ( Fe ~ fegyver ~ bilincs ). Rész-egész: fej ( fő ~ ember ). Absztrahálódás. Konkrét tárgyról, jelenségről (egyház templom ~ intézmény ). Testi-lelki jelenség: pirul ( pirosodik ~ szégyenkezik ). Élőlény vagy dolog neve ismertetőjegy, tulajdonság lesz (dús gazdag ~ főúr ). Konkretizálódás. A cselekvést vagy tulajdonságot elvontan kifejező szó fölveszi a cselekvés tárgyának, helyének jelentését; pl. osztály az osztogatás színhelye, fogoly fogság. Hasonló: tapadás (tokaji, asztalos). - Többütemű jelentésváltozás. Az eredeti és az utolsó jelentés közt megszakad a kapcsolat (a poliszém szóból homonim szó lesz). bolt > boltozat > boltozat alatti helyiség > üzlethelyiség, üzlet húr emberi vagy állati bél hasonlóságon alapuló átvitellel: növénynév (tyúkhúr) érintkezésen alapuló átvitellel: hangszerek húrja - 12 -
5. tétel A nyelvi változások célja: hatékonyabb információtovábbítás, gazdaságosságra törekvés stb. Hatásosságra törekvés kétféle: értelmi és esztétikai hatásosság Egyértelműség ha a közlő értelmi zavart észlel, pontosít szabadabb szórendű nyelvek: jelöltség és jelöletlenség a csúcs pl. a határozatlan tárgy jelölése (fa vág (vö. favágó) > fát vág) pl. a jelöletlen birtokos szerkezet jelölése a birtokszón, majd a birtokos jelzőn is (ház fedél > ház fedele > háznak (a) fedele) ha egy elem jelentése (pl. ragé) elhomályosodik, egy élő raggal erősíti meg (pl. al att om ban : tő LOC -n-m LOC LOC lent, alul (helyhat.); átv. titokban ) ma is létező ez a túlbiztosítás (*banántot, *tulipántot, *aztat, *őtet, *nálánál, *kelletet) egyeztetés (kongruencia) szám- személy- és esetbeli egyeztetés Péternek el kell menni Péternek el kell mennie Nekem nem lehet szólni Nekem nem lehet szólnom itt grammatikai homonímiát is kiküszöböl: én nem szólhatok vagy hozzám nem szólhatnak népetimológia idegen szavak értelmesítése szl. samostrel íjszerű lőfegyver > m. R. szamoszterily > m. számszeríj ol. tazza csésze, tál > m. R. táca > m. tálca ugyanígy: kárókatona, karosszéria, pufajka stb. sokszor bonyolít az érthetőség kedvéért pl. igeneves szerkezetek helyett mellékmondatok használata (évszázados tendencia) Esztétikai igényesség nyelvi hatáskeltés, törekvés a változatosra, szépre, érdekesre (esetleg humorosra) olyan nyelvi többlet, mely nélkül a nyelv tökéletesen működne stiláris törekvések (pl. közöléses szerkesztés: Honnan kicsi szellő, ég vándora, jöttél? (Arany); de az ÓMS-ben is van) eufemizmusok (meghalt ~ jobblétre szenderült, WC, klozet ~ árnyékszék, illemhely) - 13 -
XIX. sz.: fülemüle >> csalogány; tavasz >> kikelet; mező >> virány divatszerű, elkoptatottá (volumen, probléma, rangos), modorossá, sablonossá (pl. gold, star, 2000, euro szavak a mai termék- és cégnevekben), giccsessé (pl. nevek: Felhőfi, Széplábi) válhat hiperkorrekció (*szolda,* szölke, *iskolában jár stb.) Gazdaságosságra törekvés (nyelvi ökonómia) a hatásosságra törekvéssel szemben hat egyensúlyteremtő szerepű visszatartja a felesleges vagy zavaró változásokat Grice-i maximák: maximális siker, minimális ráfordítással analógia külső analógia egymás utáni szavak hatnak egymásra pl. jönnek-mennek < jőnek-mennek, toldoz-foldoz < toldoz-foltoz, örökkön-örökké < örökönörökké) belső analógia ritkítja a kivételeket pl. ikes igék visszaszorulása cipeje, mezeje, diaja > cipője, mezője, diója rövidülés becéző rövidülés: kovi ubi, diri, jogsi, csoki jelentéstapadásos elvonás: kocsi szekér > kocsi, napnyugat > nyugat, csabai kolbász > csabai) lazább szerkezetek nehézkes részeinek kiejtése (egyszerűségre való törekvés > egyszerűségre törekvés, fejre való kendő > fejkendő) hosszú szavak összevonása: ténsúr tekintetes úr, kegyelmed > kend betűszók: MÁV, FTC, tsz., urh. stb. - 14 -
6. tétel A nyelvi változások szociolingvisztikai vonatkozásai: területi és társadalmi tagolódás, írásbeliség, irodalmi nyelv; a nyelvi változások jellege: lassú és gyors, ill. tudatos és spontán változások. A nyelvtörténet összefüggése a társadalom történetével - Nyelv: társadalmi termék; föladat: alkalmas eszköz legyen a gondolatok, érzelmek kifejezésére. - Fejlődés. Gazdasági: új eszközök, eljárások. Társadalmi átalakulás: új intézmények. Műveltség: új ismeretek, fogalmak. A szókincs mindezt tükrözi. - A szókészlet képet ad a műveltségről, fejlettségről. - Állattenyésztés. 1 - Kereszténység. 2 - Többszörös áttételek: gyorsabb gondolkodás és beszédiram miatt rövidülés, alá- és mellérendelő viszonyok kialakulása. - Egyéni kezdeményezés, ami legtöbbször nem tudatos (pl. nyelvbotlás). 3 A nyelvi változások mibenléte - Minden alkotóelemre kiterjednek (hang, hangalak, jelentés, funkció, nyelvtani rendszer). - Hangtörténet: a hangok változásával foglalkozik (ezzel módosulhat az egész hangrendszer, a gyakoriság aránya, a nyelv hangzása). - A szókincs változása (elavulás, újak keletkezése); források. Szóalkotás (képzés, összetétel, elvonás). Belső szóteremtés (új elemek teremtése; pl. hangutánzók). Jövevényszók meghonosodása. - A szó jelentésének változása (szótörténet). Szóhangulat (kikelet tavasz, delnő, irodalmár). Logikai jelentés (remek darab, házsártos kockajátékos, negédes rátarti, büszke, parázna szűz, meddő, üres, léha, ledér). - A szerkezetek keletkezése, változása, idegen hatás bennük (történeti mondattan). - Analógia; analógiás hatás: egy szó, morféma vagy szószerkezet egy vele jelentésben vagy funkcióban rokon szó, morféma vagy szószerkezet hatására megváltozik (eszem eszek, a teszek, veszek hatására). Indukáló elem: amelynek hatására a változás végbemegy. Indukált elem: amely a változást elszenvedi. Grammatikai: pl. a szóvégi -í lerövidült (hází házi), de szóközben megmaradt (házít). Nem tud mindig érvényesülni (szerető szeretője, a szereteje helyett, de: ajtó, mező). Fontos a nyelvtanulás szempontjából. A magyar irodalmi nyelv kialakulása A nyelvjárások és az irodalmi nyelv - Ritka eset, hogy a hangfejlődési tendenciák az egész nyelvterületre kiterjednek. - Iromba: eredetileg kendermagos; egyes területeken: goromba, otromba jelentés (a hangzás miatt). 1 Bika, ökör, tinó, borjú, ürü, kos, disznó, gyapjú. 2 Latin: templom, sekrestye, mise; szláv: kereszt, pap, apáca, zsolozsma, szent, pokol. 3 Szökcse szöcske, bódog boldog; itt szerepet játszhatott a -cske képző gyakori használata és a vót volt közti ingadozás. - 15 -
- A változás egy gócból indul el (ritkán többől), előbb szűk, majd széles körben terjed el. - Lehet átugrással (a pesti jassznyelv először a nagyobb városokban honosodik meg). - Tényezők a terjedésben. Földrajzi. Történelmi. Gazdasági és társadalmi formák. Népsűrűség, műveltségi fok, az írásbeliség terjedése. - A történelmi változásoknak a nyelvjárások is ki vannak téve. - Nyelvjárás. Olyan területi nyelvváltozat, melyet bizonyos számú jelenség elválaszt a köznyelvtől, és a szomszédos területek nyelvjárásaitól. A letelepedés előtt nem területi változat, hanem társadalmi-politikai egységekre jellemző. Különfejlődése soha nem vált olyan mértékűvé, hogy a kölcsönös megértést számottevően akadályozta. - Izoglossza (iszosz + glosszé): az egyes jelenségek határait alkotó vonalak. 4 - Izofónia (iszosz + phóné): ha a jelenség fonetikai természetű. - Nyelvjárás fölötti nyelvváltozat. Az írott nyelv növekvő szerepe szükségessé teszi, hogy kialakuljon. Előbb az értelmiségi, illetve a felsőbb körökben használják. Kialakulása. Egy nyelvjárás emelkedik a többi fölé (Róma). A királyi család anyanyelvjárása volt (Spanyolország). Nagy tekintélyű irodalmi művek hatása (firenzei nyelvjárás Dante, Petrarca, Boccaccio). Több nyelvjárás ötvöződése. Magyarország: a XVI. század körül; szellemi igények, és a nemzeti egység gondolata miatt jött létre az írott (irodalmi) nyelv. Irodalmi nyelv: a legtekintélyesebb, amely állandóan hat a köznyelvre (a beszélt köznyelv is hat az irodalmira, de kisebb erővel). Kezdettől szabályok követése jellemzi. A nyelvjárásnak is van normája, de ez könnyebben veszi az újításokat. Az irodalmi nyelv normái szigorúbbak, konzervatívabbak. - Függőleges tagozódás: a nyelvváltozatok rétegződése, amikor a köznyelvtől sok átmeneten keresztül jutunk el a nyelvjáráshoz. - A legnagyobb a szókincs változása; lassabb a hangtani módosulás, még lassabb a nyelvtani szerkezeteké. 4 De ez sem jelent élesen lezárt területet, hanem azt jelenti, hogy egy jelenség egy bezárt területen általános vagy túlnyomó, rajta kívül pedig hiányzik vagy szórványos. - 16 -
7. tétel A történeti nyelvészet forrásai: a nyelvemlékek, a mai élő nyelv és a te rületi nyelvváltozatok, a rokon nyelvek, a kölcsönző nyelvek; a nyelvtipoló giai kutatások eredményei. 8. tétel A történeti nyelvészet segédtudományai: politikai történet, művelődéstörténet, néprajz, matematika, régészet stb. 9. tétel A nyelvemlékek. A kéziratos emlékek típusai; szórványemlékek, a szó- és kifejezéskészlet emlékei; legfontosabb szórványemlékeink és Árpád-kori szö - vegemlékeink; a kódexek és világi tárgyú szövegemlékeink. Nyomtatott nyelv - emlékek; szövegemlékek, szótárak szólásgyűjtemények. A nyelvemlékek típusai és nyelvi sajátságai; a magyar helyesírás általános fejlődése Nyelvemlék: a mát megelőző időkből fönnmaradt írott (nyomtatott) forrás. nyelvemlék kéziratos nyelvemlék nyomtatott nyelvemlék szórványemlék külföldi - moha m e d á n hazai - bizá nci, görög szövege mlék a szó- és kifejezéskészlet emlékei korai (kis) kéziratos kódex szójegyzék glossza világi tartalmú kéziratos szótár - nyugati, latin Általános jellemzők - Jellegük. A magyar nyelvi anyag formája. szótárszerű idegen (főleg latin) szövegbe ágyazott szövegszerű glossza jellegű Írásrendszere (nagyrészt latin). rovásírásos arab betűs görög betűs cirill betűs Az írásbeliség jellege. kézirat nyomtatvány Tartalom és funkció. Legkorábban: jogi, egyházi. Reformációtól nő: szépirodalmi, tudományos, iskolai. nyomt a tott a szó- és szövege mlék kifejezéskészlet nyomt a tott világi vallásos nyomt aemlékei tott nyomt a tott szótár szójegyzék szólásgyűjte mény - 17 -
Változatok. Eredeti: amit a szerző írt. Másodlagos: másolat (pl. a legtöbb XV-XVI. századi kódex). A fölfedezés időpontja. 1770: Pray György ismerteti a Halotti Beszédet. 1922: az Ómagyar Mária-siralom fölfedezése. 1956: a Marosvásárhelyi Sorok fölfedezése. - Keletkezési idejük. Általában arról az időről ad képet, amelyikben keletkezett. Meghatározás. A szerző maga adta meg az évszámot (pl. Birk-kódex, 1474). Utalás a szövegben (pl. Pál uram betegségéről szerzett imádság, 1493). Környezetében szereplő, meghatározott időpontú szövegek alapján. Ortográfiai és paleográfiai jelleg. 5 Nyelvállapot. Külső, közvetett kritériumok (papír, tinta, vízjel, kötés). Minél régibb, annál kevesebb van belőle; két ok. Az írásbeliség kisebb mértékű volt. Nagy az időbeli távolság, így nagyobb eséllyel semmisült meg vagy veszett el. - Helyhez kötésük (lokalizáció). Lokalizáció: az egyes nyelvemlékek területi-nyelvjárási hátterének földerítése. Külső, nyelvi anyagon kívüli érvek. Az író személye, nyelvi életrajza. Az író születési helye, iskolái, későbbi tartózkodási helyei. Hol íródott a nyelvemlék. Belső, az emlék nyelvi anyagára támaszkodó érvek; mennyire illik bele a korabeli, és az azon a területen írott emlékek sorába. A XVI. századtól a jól lokalizálható nyelvemlékek egyre szaporodnak. Kéziratos nyelvemlékek Szórványemlékek - Általános jellemzők. Szórványemlék: idegen nyelvű szövegbe elszórtan vagy tömegesebben beágyazva idegen elemeket tartalmaz (rendszerint tulajdonnevek, földrajzi nevek). Keletkezési ok: az idegen szerző nem tudott vagy nem akart egyes elemeket lefordítani. Köznév csak ritkán van köztük (pl. a szerző nem ismerte, de le kellett írnia). A XI-XIV. század közt ez volt az uralkodó. - Külföldi. Mohamedán forrás. Arab, perzsa földrajzi művek. Ez őrizte meg a magyart mint népnevet, illetve méltóságneveket (gyula, kündü). Pl. Ibn Ruszta, Al-Gardízi, Al-Bakri. Bizánci görög forrás. Konsztantinosz Porphyogennétosz: A Birodalom kormányzásáról (950 951). 6 Joannesz Kinnamosz: Epitomé (1180 1183). 7 Nyugati (főleg latin) forrás. Liutprand püspök történeti munkája. Fuldai Évkönyvek. - Hazai. Oklevél (alapító-, adomány-, határjáró levél, tanúvallomás, bírói ítélet, végrendelet). 5 Írástípus; íráskép, elrendezés, központozás, forma, kapcsolási mód, ékezet. 6 A magyarokat türköknek nevezi; Lebedia, Etelköz, Tisza, Maros, Levedi, Álmos, Árpád, Üllő, Kabar, Nyék, Megyer, Tarján, Jenő, gyula, vajda. 7 Ákos, Béla, László, Bács, Temes, Szerém, ispán, bán, úr. - 18 -
A tihanyi apátság alapítólevele. A dömösi prépostság adománylevele. Albeus-féle összeírás (a pannonhalmi bencések birtokai, szolgái). Hiteles helyről származó írás, amely nem oklevél. Váradi Regestrum. A váradi püspökség tizedjegyzéke. Geszták, krónikák. Anonymus: Gesta Hungarōrum. Kézai Simon: Gesta Hungarōrum. Bécsi Képes Krónika. Pozsonyi Krónika. Kéziratos szövegemlékek - Szövegemlék: magyar nyelven, összefüggő mondatokban hosszabb gondolatsort kifejező nyelvemlék. - Vendégszöveg: latin nyelvű szövegek közé beékelődött szövegemlék. - Anyakódex: a vendégszöveget tartalmazó latin kódex. - Korai (kis szövegemlékek). 8 Halotti Beszéd és Könyörgés (1192 95) Ómagyar Mária-siralom (1300 körül) Gyulafehérvári Sorok (1310 1320) Königsbergi Töredék és Szalagjai (1350 körül) Marosvásárhelyi Sorok (1410 körül) - Kódexek. Kódex: nagyobb méretű, kézzel írott, többnyire vallásos tartalmú 9 mű. A legtöbbet ferencesek és domonkosok írták; kis számban: pálos, premontrei, karthauzi. Példák. Jókai-kódex (1448; az első magyar nyelven írt könyv) Huszita Biblia (Bécsi-, Müncheni- és Apor-kódex; Pécsi Tamás, Újlaki Bálint) Birk-kódex (1474; Váci Pál domonkos) Guary-kódex (1492-95) Festetich-kódex (1493) Czech-kódex (1513; Kinizsi Pálnénak) Gömöry-kódex (1516; Katalin, Tetemi Pál) Keszthelyi-kódex (1522; Velikei Gergely, Léka) Érdy-kódex (1524 27; Lövöld) Kulcsár-kódex (1539; Pápai Pál) A Ráskai Lea által másolt kódexek (Margit-legenda, Példák Könyve, Cornides-kódex, Domonkos-kódex, Horváth-kódex) Döbrentei-kódex (1508; Halábori Dobos Bertalan) Sövényházi Márta domonkos (Érsekújvári-kódex, Thewrewk-kódex) - Világi tárgyú szövegemlékek. Szabács viadala (1476 után) Bagonyai Ráolvasások (1488) Soproni virágének (1490) Orvosi könyv (1577; Lencsés György) Konstantinápolyi felirat (Etei Székely Tamás) Székely öröknaptár (Szamosközi István is fölhasználta) A szó- és kifejezéskészlet kéziratos emléke - Glossza: az idegen (latin) szövegek egyes szavainak lapszélre vagy sorok közé írt magyar értelmezése. Marginális glossza: a lapszélre írt jegyzet. Interlineáris glossza: a sorok közé írt jegyzet. 8 Öt, nem nagy terjedelmű, vallásos tartalmú szövegemlék. 9 Bibliai részlet, imádság, himnusz, legenda, példázat, elmélkedés, szerzetesi szabályzat. - 19 -
Vatikáni, Leuveni, Mondseei, Marosvásárhelyi, Schlägli, Szalkai és Kolozsvári Glosszák. - Kéziratos szójegyzék (nomenclatura): tankönyv a latin nyelv oktatásához; a latin szavak fogalomkörök szerint csoportosítottak. Königsbergi Szójegyzék. Besztercei Szójegyzék. Rotenburgi János deák magyar nyelvmestere (1420 körül - Kéziratos szótár (vocabulārium): a szavak ábécérendben vannak. Gyöngyösi Szótártöredék. Szamosközi István magyar-latin szótártöredéke. Brassói Szótártöredék. Nyomtatott nyelvemlékek Nyomtatott szövegemlékek - A XVI. századtól fejlődik ki. - Több, és jobb minőségben marad fönn. - Az első hazai nyomda: Buda, 1471; Hess András (Budai Krónika). - 1539: a hazai könyvnyomtatás megindulása (Újsziget). - 1550: kolozsvári nyomda (Hoffgreff György, Heltai Gáspár). - Vándornyomdák (Huszár Gál és fia, Hoffhalter család, Bornemissza Péter). - XVII-XVIII. század, főbb nyomdászati helyek: Pozsony, Nagyszombat, Győr, Komárom, Buda, Pest, Debrecen, Kassa, Kolozsvár, Nagyszeben. - Vallásos tárgyúak. Komjáthy Benedek: Szent Pál levelei. Pesti Gábor: Az Új Testamentum magyar nyelven. Sylvester János, Dévai Bíró Mátyás, Károli Gáspár. - Világi tárgyúak. Sylvester János értelmezései. Pesti Gábor fabulái. Dévai Bíró Mátyás: Ortographia Ungarica. Székely István kalendáriuma. Heltai Gáspár, Tinódi Sebestyén. A szó- és kifejezéskészlet nyomtatott emlékei - A glosszázás elmarad. - Divatba jönnek a soknyelvű szójegyzékek, szótárak. - Nyomtatott szójegyzékek (Murmelius-féle, Pesti Gábor, Sylvester János és Szikszai Fabricius Balázs). - Szótárak (Calepinus-féle szótár, Szenci Molnár Albert, Pápai Páriz Ferenc, Baróti Szabó Dávid, Márton József, Kresznerics Ferenc, Dankovszky Gergely, Kassai József, Czuczor Gergely Fogarasi János). - Szólásgyűjtemények (Baranyai Decsi János, Wagner Ferenc, Baróti Szabó Dávid). 10. tétel - 20 -
A nyelvemlékek nyelvi sajátságai: Helyesírás, nyelvjáráskeveredés, irodalmi nyelv; a magyar helyesírás fejlődése. A magyar irodalmi nyelv kialakulása A nyelvjárások és az irodalmi nyelv - Ritka eset, hogy a hangfejlődési tendenciák az egész nyelvterületre kiterjednek. - Iromba: eredetileg kendermagos; egyes területeken: goromba, otromba jelentés (a hangzás miatt). - A változás egy gócból indul el (ritkán többől), előbb szűk, majd széles körben terjed el. - Lehet átugrással (a pesti jassznyelv először a nagyobb városokban honosodik meg). - Tényezők a terjedésben. Földrajzi. Történelmi. Gazdasági és társadalmi formák. Népsűrűség, műveltségi fok, az írásbeliség terjedése. - A történelmi változásoknak a nyelvjárások is ki vannak téve. - Nyelvjárás. Olyan területi nyelvváltozat, melyet bizonyos számú jelenség elválaszt a köznyelvtől, és a szomszédos területek nyelvjárásaitól. A letelepedés előtt nem területi változat, hanem társadalmi-politikai egységekre jellemző. Különfejlődése soha nem vált olyan mértékűvé, hogy a kölcsönös megértést számottevően akadályozta. - Izoglossza (iszosz + glosszé): az egyes jelenségek határait alkotó vonalak. 10 - Izofónia (iszosz + phóné): ha a jelenség fonetikai természetű. - Nyelvjárás fölötti nyelvváltozat. Az írott nyelv növekvő szerepe szükségessé teszi, hogy kialakuljon. Előbb az értelmiségi, illetve a felsőbb körökben használják. Kialakulása. Egy nyelvjárás emelkedik a többi fölé (Róma). A királyi család anyanyelvjárása volt (Spanyolország). Nagy tekintélyű irodalmi művek hatása (firenzei nyelvjárás Dante, Petrarca, Boccaccio). Több nyelvjárás ötvöződése. Magyarország: a XVI. század körül; szellemi igények, és a nemzeti egység gondolata miatt jött létre az írott (irodalmi) nyelv. Irodalmi nyelv: a legtekintélyesebb, amely állandóan hat a köznyelvre (a beszélt köznyelv is hat az irodalmira, de kisebb erővel). Kezdettől szabályok követése jellemzi. A nyelvjárásnak is van normája, de ez könnyebben veszi az újításokat. Az irodalmi nyelv normái szigorúbbak, konzervatívabbak. - Függőleges tagozódás: a nyelvváltozatok rétegződése, amikor a köznyelvtől sok átmeneten keresztül jutunk el a nyelvjáráshoz. - A legnagyobb a szókincs változása; lassabb a hangtani módosulás, még lassabb a nyelvtani szerkezeteké. A nyelvemlékek nyelvi sajátságai A nyelvemlékek írása - Az élőbeszéd és az írás viszonya. Az írás csak elnagyoltan, vagy nem tükrözheti az élőbeszéd muzikális vonatkozásait. Pl. az e ejtésvariációit egyetlen betűvel adja vissza. Az írás szabványosít, normalizál. A beszéd lazább, pongyolább; az írás kötöttebb, válogatottabb. 10 De ez sem jelent élesen lezárt területet, hanem azt jelenti, hogy egy jelenség egy bezárt területen általános vagy túlnyomó, rajta kívül pedig hiányzik vagy szórványos. - 21 -
A nyelvemlékek nyelve kissé archaikus jellegű. - A magyar helyesírás általános fejlődése. A honfoglalás előtt használt típus, amit a székely rovásírás őrzött meg. A kereszténység fölvétele után: latin betűs írás. Az idegen papság miatt különböző hatások érik a helyesírást (olasz, német, szláv). Kancelláriai helyesírás: az ómagyar korban nagy jelentőségű a királyi kancellária (egységesítő törekvések, hiteles helyek). Huszita (mellékjeles) helyesírás. A XV. században csatlakozott a kancelláriaihoz. Husz János alkotta meg. Lényeg: minden hangot külön betű jelöl, a betűhiányt mellékjeles betűkkel kell pótolni. A reformáció után vallási alapon megosztott (katolikus, protestáns). XVII-XVIII. század: a fonetikus elv helyett az etimológiai kerül előtérbe (Geleji Katona István, Tótfalusi Kis Miklós). Ipszilonista-jottista harc (Verseghy Ferenc a fonetikus elv oldalán állt, Révai a szóelemző mellett). - A nyelvemlékek helyesírásának egyéb sajátságai. Nagy vagy kis kezdőbetű. Ómagyar kor: csak a mondat elején. Tulajdonnév: kódexek, korai nyomtatványok. XVI-XVII. század: fontosabb szavak kiemelésére. Mai gyakorlat: XVIII. század vége. Egybe- és különírás. Változó, nagy a zavar. Ómagyar kor: az egybeírás dominált. Kódexek kora: a különírás az erősebb. Fölvilágosodás, reformkor: egybeírás. Központozás. Következetlenül használt. Kódexek, korai nyomtatványok: bizonyos szabályosság mutatkozik. A mai használat a reformkorban alakult ki. Viszonylag új a kérdő- és felkiáltójel használata. Sorvégi elválasztás. Jelölése korai, de nem következetes. A külön jellel való föltüntetés fokozatosan terjed el. Régebben sok rövidítést alkalmaztak (nazálisok, szóvégek elhagyása, ragok, köznevek, tulajdonnevek). Az egy személytől származó nyelvemlékek nyelvi problémái - A nyelvjárás-keveredés hatása a szerzők nyelvére. Vizsgálni kell, egy vagy több személy van kapcsolatban a szöveggel. Ingadozás, kettősség jellemző (az új küzd a régivel), vagyis, aki nem érintkezett más nyelvjárásokkal, nála is megfigyelhető. Az írók nagy része nem beszélt tisztán egy nyelvjárást. Van szándékos keverés is; pl. oklevélben a helynevek, tulajdonnevek esetében, hogy mindig lehessen pontosan azonosítani, nem saját módján használja.az irodalmi norma hatása a szerzők nyelvére. - Irodalmi norma: korábban íratlan, majd a grammatikákban és az ortográfiákban írásba is foglalt szabályok, amelyek az egyes nyelvi jelenségek írásbeli használatát meghatározzák. A norma alkalmazása általában tudatos törekvés. A norma elsősorban a szépirodalomban, tudományos irodalomban hat erősen. Hangtan, élőbeszéd, ómagyar kor: az l kiesése de az írók ezt nem írták le (zöld, folt, volt). Bizonyos élőszóbeli ragok változatát nem veszi át az írott nyelv. - 22 -