Ψ Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás

Ψ Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás 372 Kassai Szilvia 1, Pintér Judit Nóra 2, Rácz József 1,3 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Pszichológiai Intézet, Tanácsadás Pszichológiája Tanszék 2 Szegedi Tudományegyetem, BTK, Pszichológia Intézet, Személyiség- Klinikai- és Egészségpszichológia Tanszék 3 Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Addiktológiai Tanszék Összefoglalás: Bevezetés: Vizsgálatunkban az addiktológiai ellátásban szenvedélybetegek rehabilitációs intézményeiben dolgozó tapasztalati szakértôk segítô munkáját tanulmányoztuk. Célunk annak feltárása volt, hogyan váltak függô személyekbôl tapasztalati segítôvé, és mit jelent számukra a tapasztalati segítés. Módszerek: Az interpretatív fenomenológiai elemzés (IPA*) kutatási elrendezése szerint választottuk ki a vizsgálati személyeket és végeztük el az adatgyûjtést, majd az adatok értelmezését. Vizsgálati személyek: 6 (5 férfi, 1 nô) fô, akik legalább egy éve addiktológiai rehabilitációs intézményben tapasztalati szakértôként dolgoztak. Félig-strukturált élettörténeti interjúkat vettünk fel, amelyeket az IPA alapján elemeztünk: elôször az interjúkban megjelenô témákat összegeztük, majd ezeket értelmezve alakítottuk ki az ún. fôtémákat. Eredmények: Az interjúk fôtémái képezték az eredményeket. A fôtémák az élettörténeti interjú egyes fontos szakaszaira és fordulópontjaira vonatkoztak: a szerhasználat élményére, a függôség kialakulására ez a fordulópont 1, majd pedig a mélypont kialakulására (fordulópont 2). Ezután a segítés élményét vizsgáltuk: itt négy fôtémát kaptunk: a felépülô én és a segítô én kialakulását, a megsebzett segítôt és a képzett segítôt, végül pedig a segítés élményét. Diszkusszió: Az IPA módszere használhatónak bizonyult a tapasztalati szakértôk fejlôdésének és a munkájuk nyújtotta élmények idiografikus feltárására. A tapasztalati segítôk munkáját a mentorálással lehet a legjobban kifejezni. A kutatással szerzett ismeretek felhasználhatók a tapasztalati segítôk képzésében, valamint megfelelô szakmai helyük kialakításában az addiktológiai ellátórendszerben. Kulcsszavak: interpretatív fenomenológiai analízis; tapasztalati segítô; addiktológia; felépülés Summary: Introduction: The work of recovering helpers who work in the addiction rehabilitation centres was studied. The aim was to investigate the process of addicts becoming recovering helpers, and to study what peer help means to them. Methods: According to interpretative phenomenological analysis (IPA) design, subjects were selected, data were collected and analysed. Subjects: 6 (5 males, 1 female), working as recovering helpers at least one year at addiction rehabilitation centres. Semi-structured life interviews were carried out and analysed according to IPA. Results: Emerging themes from the interviews were identified and summarized, then interpreted as central themes: important periods and turning points of the life story interviews: the experience of psychoactive drugs use, the development of the addiction (which became Turning Point No 1 ) then the rock bottom experience ( Turning Point No 2 ). Then the experience of the helping process was examined: here four major themes were identified: the development of the recovering self and the helping self, the wounded helper and the skilled helper, the experience of the helping process. Discussion: IPA was found to be a useful method for idiographic exploration of the development and the work of the recovering helpers. The work of the recovering helpers can be described as mentoring of the addict clients. Our experiences might be used for the training programs for recovering helpers as well as to adopt their professional role in addiction services. Keywords: interpretative phenomenological analysis; recovering helper; recovering counsellor; addictions; recovery from addictions * IPA interpretatív fenomenológiai elemzés (Interpretative Phenomenological Analysis) Psychiat Hung 2015, 30 (4):372-388

Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás Tapasztalati szakértôk az addikciók kezelésében A felépült alkoholisták már 19. században megjelentek az amerikai mértékletességi mozgalmakban és az addikciókat kúráló intézményekben. Már professzionálisabb formában egyes alkoholbetegekkel foglalkozó kórházi osztályokon, illetve a Minnesota-modellt alkalmazó intézményekben (ez a 12 lépéses programok adaptálását jelenti bentlakásos kezelésre) (1, 2) találkozhattunk velük. A megsebzett gyógyítóként dolgozó tapasztalati segítôk (recovered alkoholisták) fokozatosan váltak paraprofesszionális munkatársakból professzionális segítôkké, addiktológiai konzultánssá (2). Egyes vizsgálatok szerint az Egyesült Államokban az addikció területén dolgozó konzultánsok között a felépült alkoholisták aránya 37 57% (3, 4). Az addiktológia területén a tapasztalati szakértôk esetében a személyes és a professzionális identitásváltozás összekapcsolódik, így identitásuk tanulmányozása különleges helyzetet jelent (5). A felépülô konzultánsokkal 1 kapcsolatban Doukas és Cullen (6) végzett egy nagyobb irodalmi áttekintést. Megállapításaik szerint Európában a felépülô konzultánsok alkalmazása a 2000-es évekre tehetô, amikor Európában is egyre jobban elterjedtek a 12 lépéses programok, illetve a Minnesota-modell (gyakorlatilag megismételve az amerikai történéseket néhány évtizedes késéssel). A felépülô konzultánsok munkáját illetôen Doukas és Cullen (6) kiemelik a motiváció fontosságát: ez részben a saját felépülésük megtámogatásával is magyarázható (tehát azért helyezkedtek el a felépülô alkoholisták az addikciók kezelése területén, hogy biztosítsák a saját felépülésükhöz szükséges szervezeti és személyes forrásokat). A motivációban ugyanakkor az is megjelenik, hogy vissza kell adni valamit a szenvedélybetegeknek, amit korábban a felépülô konzultáns megkapott. A szerzôpáros ugyanakkor néhány problémára is felhívja a figyelmet, ami a felépülô konzultánsoknál elôfordulhat: túlzott identifikáció a klienseikkel, túlzott bevonódás a munkába, visszaesést elôsegítô környezetben dolgoznak, ahol különbözô okok miatt a saját felépülési munkájukat abba kell hagyniuk (6). Végül a szerzôk felhívják a figyelmet a felépülô konzultánsok identitásmunkájára. A narratíva-szerkesztés mellett a hatalommal történô felruházást (empowerment), illetve a felépülô konzultánsok csoportjai által teremtett tér nyújtotta elônyöket hangsúlyozzák a szakmai elismerés, fejlôdés és a visszaesés megelôzése, valamint az addikt stigma kezelése területén (6). A felépülô segítôk munkája eredményességét és hatékonyságát összevetve a professzionális segítôkkel a szakirodalomban vita övezi. Valójában ez a vita a sorstárs alapú felépülési támogató szolgáltatásokkal kapcsolatban alakult ki; ezek a szolgáltatások a tágabb értelemben vett felépülési modellel dolgoznak (erôteljesebben hangsúlyozzák a felépülés komplex jellegét és a felépülést segítô közösségek szerepét). White (7) áttekintette a tapasztalati szakértô alapú (peer-based recovery support) szolgáltatások mûködését. Véleménye szerint helytelen szembeállítani a tapasztalati szakértésen és a professzionális segítésen alapuló terápiás modelleket. A tapasztalati szakértôk (peer-based recovery supporter) a felépülés egyes lépéseinél hatékonyabbak lehetnek, mint a professzionális segítôk, ez azonban a felépülés teljes folyamatára nem érvényes. Reif és mtsai (8) a tapasztalati szakértôk felépülésben betöltött szerepével foglalkozó irodalom áttekintése után szintén azt hangsúlyozzák, hogy a professzionális modellel való szembeállításuk nem célszerû. A tapasztalati szakértôk elsôsorban szerep-modellként mûködnek, illetve olyan módon járulnak hozzá az addikciók kezeléséhez, mint a gondozás folyamatosságának biztosítása (con- 373 1 Szóhasználat: a tanulmányunkban a tapasztalati segítô fogalma megegyezik a sorstárs segítô, illetve a felépülô/ felépült segítô vagy konzultáns fogalmával. A 12 lépéses csoportok hagyománya szerint nem felépült, hanem felépülô addiktokról beszélnek. A tanulmányban hivatkozott nemzetközi irodalomban a peer szót, máskor a recovered counsellor kifejezést használják. Hungarica

Eredeti közlemények 374 tinuum of care). Utóbbit a kezelôrendszerrel fenntartott kapcsolatuk közvetítôk a függôk és az intézmények között teszi lehetôvé. Kutatásunkban nem a tapasztalati szakértôk munkája eredményességét vizsgáltuk összehasonlítva a professzionális segítôkkel, hanem azt, hogy a segítés folyamata miként valósul meg, illetve a segítôk számára milyen élményt nyújt. A továbbiakban nem a felépülés újabb modelljeivel foglalkozunk, hanem alapvetôen a 12 lépéses mozgalmakhoz köthetô felépülést, és az innen kikerülô tapasztalati segítôk munkáját vizsgáljuk meg. Magyarországon kevés vizsgálat foglalkozott célzottan az addiktológia területén dolgozó tapasztalati segítôk szerepével. Nálunk is megfigyelhetô az a tendencia, hogy a 12 lépéses programokat alkalmazó intézmények (Minnesotamodell alapú addiktológiai osztályok, a 12 lépést vagy bizonyos lépéseket alkalmazó programok), illetve szintén a tapasztalati szakértôkkel dolgozó PORTAGE program (lásd: http://www.drogterapia.hu/ hozzáférés: 2015. január 23. és http://www.portage.ca/welcome hozzáférés: 2015. január 23.), egyre inkább elkezdtek tapasztalati szakértôket alkalmazni. Számuk vagy arányuk a többi szakemberhez képest nem ismert. A 12 lépéses programot alkalmazó közösségek a felépüléshez vezetô identitásmunka 2 motorjai, elsôsorban a résztvevôk számára adott identitás- és narratívaszerkesztô eszközeikkel. A Névtelen Alkoholista (Alcoholics Anonymous, AA*) narratíva beépülve a szenvedélybetegek élettörténeti elbeszéléseibe, azokat sajátos módon változtatja meg (pl. összefoglalóan Jensen, 9). Az utóbbi évtizedben a hazai kutatásokban is vizsgálták a 12 lépéses közösségeket. Elsôsorban Kelemen és mtsai (10 12), valamint Bajzáth (13), Madácsy (14), illetve Rácz, Bajzáth és Tóth (15) nyomán ismerjük a hazai közösségeket. A tapasztalati szakértôk a személyes énjükkel dolgoznak, érzelmi támaszt és szerepmodellt nyújtanak, mely tulajdonságok nemcsak a kliens felépülésében, hanem a segítô személyiségfejlôdésében is fontos szerepet játszanak (16). Dima és Bocuta professzionális pszichoterapeuták szakmai fejlôdésében a terápiás utazást emeli ki (17), szociális munkásként dolgozóknál pedig Rácz és Lackó (16) foglalkozott ezzel a témával. Pszichoterapeuták sajátélményû ( kiképzô ) terápiáját párhuzamba állíthatjuk a tapasztalati segítôk függôségi és felépülési tapasztalataival. Ha elfogadjuk ezt a párhuzamot, akkor megvizsgálhatjuk, hogy a sajátélményû terápia milyen hatást gyakorolt a pszichoterapeutává válásra. Ilyen vizsgálatokat végzett többek között az IPA-val is Oteiza (18), valamint Rizq és Target (19). Rizq és Target (19) vizsgálatában a mentalizáció mellett, ahhoz kapcsolódóan, a képzésben levô szakemberek fô tapasztalata a kiképzô terapeuta általi láthatóságuk, látottságuk (being seen) volt. Ez azt jelentette, hogy a leendô szakemberek átélhették, milyen terápiában lenni, ami hozzásegítette ôket ahhoz, hogy a késôbbi klienseikben önmagukat lássák, ami az empátiájuk egyik fontos alapja lett. A folyamat hasonló volt, mint amit ápolók tapasztalati tanulásánál Chan, Brykczynski, Malone és Benner (20) figyeltek meg. Felépülô szerhasználók: a felépülés folyamata A tapasztalati szakértôk felépülô szerhasználók, ezért a felépülés folyamatát is figyelembe kell vennünk. Másrészt, feltételezhetjük, hogy a tapasztalati szakértôk éppen a felépülésük tapasztalatával tudnak segíteni. 2 A tanulmányban az én-t (self) különbözô konstrukciók komplex rendszereként értelmezzük. Felhasználjuk az én felfogásához James és Mead reaktív én (I) és felépített én (me) koncepcióját, de utalunk Hermans (58) szelfpluralisztikus elméletére is. Felfogásunkban a narratív szelf olyan ágens, amely történeteket konstruál (59). Az identitás ebben a felfogásban inkább a felépített énhez áll közelebb és kulturális modellekhez kapcsolható. Az egyén többféle identitással rendelkezhet, amelyeket szeparáltan is vizsgálhatunk. Az Erikson-i személyes identitás mellett a társadalmi-csoport-identitás az egyén én-fogalmát szociális és kulturális kategóriákkal köti össze (59, 60). * AA Névtelen Alkoholisták (Alcoholics Anonymous)

Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás A szenvedélybetegségbôl történô felépülést az identitás transzformációjaként, illetôleg az identitásváltozás keretében értelmezik a narratív pszichológia felôl közelítô szerzôk (pl. 21 28). Hangsúlyozzák, hogy az új identitás kialakulása felfogható úgy, mint normalizáció egy konvencionálisabb életút irányában. Az identitását megváltoztató személy egyben megváltoztatja mindennapi életének tartalmát, struktúráját és jelentését. Megtörténik a drogos, Goffman szóhasználatával élve, beszennyezett identitás átalakítása felépülô identitássá (24 27, 29). Mindez összefüggésben áll azzal, hogy az adott személy új tevékenységekre és kapcsolatokra támaszkodhat, melyek ezt az identitásváltozást támogatják. Koski-Jännes (24, 25) a fordulópontok jelentôségét emeli ki, amelyek mintegy sûrítményei a kognitív-emocionális változásoknak, és egyfajta felfokozott tudatos élménnyel jellemezhetôk. A fordulópontok, különösen a mélypont, az élettörténeti elbeszélésnek a mélypontig tartó ereszkedô (mindig minden rosszra fordul), majd a mélypont után bekövetkezô emelkedô (mindig minden jóra fordul), a felépülést ábrázoló jellege az AA irodalomból jól ismert (9, 14, 22, 30 32,). A fordulópontok így az identitásalakulás fô mozgatórugói lesznek: ekkor történik valójában az identitás átalakulása. Az identitás kettôs felfogása szociális és egyéni lehetôvé teszi, hogy a transzformációs identitástörténetekben figyelembe vegyük a környezet szerepét: pl. abban, hogy milyen gyógyulási, felépülési történetkészletekkel rendelkezik az adott kultúra. Heckster (23) a felépülés történet identitáskomponensét kiegészíti a szelfséma, a megküzdési repertoár és a narratív élettörténet területén bekövetkezô változásokkal. A segítés metaforái A hagyományos értelmezésekkel szemben, amelyek a metaforát pusztán retorikai alakzatként kezelik, Lakoff és Johnson (33) konceptuális metafora elméletében az egyik mentális tartományunkat (forrástartomány) egy másik (céltartomány) segítségével konceptualizáljuk. Így Hungarica lehetôségünk van arra, hogy érzéseinket, esztétikai élményeinket, morális gyakorlatunkat és spirituális nyitottságunkat ha már teljes mértékben nem is sikerül legalább részben megosszuk egymással (33). A szerzôk szerint a metafora a rapport kialakításában és a nem megosztható élmények kommunikációjában tölt be jelentôs szerepet; tovább hangsúlyozzák a metaforák testhez kapcsolódó tulajdonságát (testiesült metaforák) és szociális kontextus függését. Shinbourne és Smith (34) konklúziója szerint az IPA alkalmas arra, hogyan lehet a metaforákat eltérô fogalmak közötti kapcsolatteremtésre használni. Az IPA Az interpretatív fenomenológiai elemzés (IPA) módszerének használata során az adatok feldolgozása a kettôs értelmezés (35, 36), melynek során a kutató értelmezi (fenomenológiai beállítódás) azt, ahogyan a résztvevô értelmezte a saját tapasztalatait (életvilágbeli beállítódás). Egy kettôs értelmezésrôl van tehát szó: az interjúalanyoknak az interjúkban elbeszélt értelmezéseit most már mint az interjúkészítô saját tapasztalatait értelmezi az interjúkészítô, illetve az elemzô. Az IPA módszertan alapot ad annak megismerésére, hogy az egyének hogyan érzékelik az adott helyzetet, amelyben vannak, és hogyan értelmezik személyes és társadalmi világukat, különös tekintettel az identitásuk észlelésére. A módszer az egyes esetek idiografikus elemzését teszi lehetôvé: ez a módszer elônye (részletgazdag bemutatás a résztvevô perspektívájából), ugyanakkor episztemológiai hátránya is: az általánosíthatóság mindig kérdéses marad. Az interjú átiratok többszörös újraolvasása során a kutató célja saját elôzetes tudásának zárójelbe tétele ez a legtöbb kvalitatív kutatásnál megjelenik (37, 38), tehát a zárójelezés mellett az értelmezési folyamat egységes átlátása, melynek eredményeként összegezhetôk és táblázatba foglalhatók a fôbb, intuitíve megragadható témák ( kibontakozó témák, majd fôtémák ) (35, 36). Az IPA módszere alapján a mintának a tanulmányozandó kontextus (itt: a 375

Eredeti közlemények 376 tapasztalati segítés) szempontjából homogénnek kell lennie (35, 36). A korábban ismertetett IPA tanulmányokra jellemzô volt az egyébként is ajánlott kis létszám: egytôl tíz fôig (36). Az elsô IPA módszertant alkalmazó cikk 1996- ban jelent meg. Egy 2008-as összesítés alapján, addig az évig összesen 293 tanulmány alkalmazta (39). A Smith (39) által végzett összesítés alapján az IPA-alapú kutatások nagy része az egészségpszichológia témakörén belül született, maga az IPA is errôl a területrôl fejlôdött ki. A betegségrôl származó tapasztalatok alkotják a tanulmányok mintegy negyedét. A tanulmányok egy másik, nagyobb része a klinikai, valamint a tanácsadás pszichológiájához tartozik (39). Módszer A vizsgálat célja életvilágának értelmezésébe. Ilyen módszernek feltételeztük az IPA-t. Vizsgálatunk másik célja annak felderítése volt, hogy az IPA alkalmas-e a tapasztalati szakértôk droghasználói és segítôi élményének értelmezésére. Az interjúalanyok összetétele Az interjúalanyokat célzottan válogattuk: legalább öt éve felépülô szenvedélybetegek voltak, akik hivatalosan (azaz foglalkoztatottságuk alapján) tapasztalati szakértôként dolgoztak. Az interjúalanyok négy esetben legalább tízévnyi, két esetben egy évnyi segítôi tapasztalattal rendelkeztek. Egy nô és öt férfi szerepel a mintában, életkoruk 26 és 51 év közötti. Az interjúalanyok fô pszichoszociális jellemzôit az 1. táblázat tartalmazza. A vizsgálat célja a tapasztalati szakértôk munkájának és a segítôvé válás folyamatának megismerése volt. Célunk volt feltárni, hogyan kapcsolódik a felépülési folyamat a tapasztalati szakértôvé váláshoz. Mindezek vizsgálatára egy olyan módszert tartottunk szükségesnek, melynek fókuszában az egyéni folyamatok aprólékos, idiografikus elemzése áll, amely betekintést enged az egyén személyes tapasztalatainak és Kutatási elrendezés, adatgyûjtés és feldolgozás Az interjúkat legépeltük. Az IPA kutatások során az elsô interjú átiratának bal oldali margójára írjuk az átolvasás során felmerülô elsôdleges témákat, ötleteket, jegyzeteket. A többszöri átolvasás során a jobb oldali margóra írjuk a felmerülô témákat (emerging themes). Az egyes 1. táblázat Az interjúalanyok pszichoszociális jellemzôi Nem Életkor Iskolai Felépülés során, Szerhasználat Felépülés Tapasztalati végzettség segítés céljából hossza ideje segítôként végzett képzés (min) (min) dolgozik (min) 1. Sindy nô 35 egyetemi szociális 4 év kb. 12 éve 10 éve diploma munka 2. Zsolt férfi 47 felsôfokú színház-terapeuta, 22 év kb. 8 éve 6 éve szakképzés szociálterápiás szerepjáték 3. Peti férfi 41 érettségi 15 év kb. 12 éve 9 éve 4. Zénó férfi 38 fôiskolai szociális 6 év kb. 16 éve 13 éve diploma munka 5. Feri férfi 51 egyetemi szociális 5 év kb. 10 éve 1 éve diploma munka 6. Balázs férfi 26 érettségi 3 év kb. 4 éve 1 éve

Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás 2. táblázat Az egyes interjúk kibontakozó témái Szer- Fordulópont 1 A szerhasználat Önjellemzés Fordulópont 2 Felépülô én A segítô hivatás Határok használat (háttér) személyes (betegségtudat) és segítô én személyes jelentéstartalma kapcsolata jelentéstartalma Zénó 6 7 év...elkezdtem füvezni, (folyamat) A csoport Környezet Elôbb a felépülô én, Elôny, mentor, Személyes és tudatos, heroin, fû... aztán késôbb Kaland, határozza meg, visszajelzése, majd együtt van a józan én része, melynek alapja 16 éve a party drogok, élet része, egér vagány, egy éjszaka jelen a kettô. a felépülô én az önismeret, felépülô... majd késôbb sebgyógyítás, behódoló. a padon Nem válik el. kiteljesedése, nem megmentô, a heroin lett a befutó, szégyen kísérés, védés, kliens és saját határ... úgy éreztem, hogy biztos pont közti vékony mezsgye ez az, amit eddig kerestem, tehát ez az én drogom... Feri 5 év...gyakorlatilag egy Menekülés a valóság Ûzött vad, Felesége megveri, Terápia sajátossága Személyes érték, Csendben maradás, szeren- nagy nyeréssel elôl, erôsnek tûnés, gyávaság, mely néhány a segítôk delegálása, nehézség is, kompetencia határai, csejáték, kezdôdött, párszáz illúzió, öngyógyítás, félelem józan percet ad Sziget sátorban ego leküzdése, elengedés, 10 éve forintból nyertem megerôsítés kezdôdik, majd együtt érettség tesztje tisztelet felépülô tizennégyezret... van jelen a kettô. Nem válik el. Balázs 3 év,...jártam zenélni, Menekülés, Gyávaság, Párja hatására Elôtte már segítô Nem megmentô, Van-e barátság alkohol-, ahol alkohol is volt, depresszió, kiábrándultság, önbizalomnyerés szerep, de nem segítô, biztos pont, segítô kapcsolatban? játék-...volt egy hároméves hiánypótlás depresszió nincs terápia, tükör, függôség idôszakom, amikor de van felépülô én, kivárás kb. 4 éve ki sem jöttem ami jobbá teszi felépülô a szobámból... a segítô ént Nem válik el. 377 Hungarica

Eredeti közlemények 378 2. táblázat (folytatás) Az egyes interjúk kibontakozó témái Szer- Fordulópont 1 A szerhasználat Önjellemzés Fordulópont 2 Felépülô én A segítô hivatás Határok használat (háttér) személyes (betegségtudat) és segítô én személyes jelentéstartalma kapcsolata jelentéstartalma Sindy 4 5 év,...én szinte egybôl Életforma, Minden nap Szívleállás, ébredés: Mindig segítô Kihívás: Tapasztalat által gyógyszer, a heroint rutin, egy mélypont, szembesülés akart lenni: token helyzetben válik ösztönössé, altató, kipróbáltam, ördögi kör, balhés, a valósággal, egyszerre van nôként, tudatos munka is kokain, és onnantól egyre rosszabb borderline, szörnyû érzések jelen a kettô ebben hiteles, leginkább valahogy ez lett folyamat intézményfüggô adás miközben kap is heroin az én szerem... kb. 12 éve felépülô Zsolt 22 év... a választott Segédeszköz, Zenélés Lánya elvonással Nem akart segítô Remény Helyi határok, opiátok, szerem, morfium, zene fontosabb, egyensúlyban tartja, születik, anyagozás lenni, tudatos továbbadása, csak itt segítô, heroin heroin, máktea... irányítani tudás félelem a lebukástól a párjával, egyedül munkát igényel, koncepciók máshol nem, kb. 8 éve elég gyorsan illúziója nem megy a leszokás, zenélés a hivatás, kialakítása, határok betartása felépülô a közelembe került, így segítséget kér felépülô én rámutatás arra az esetre, és napok alatt erôsebb ha visszaesik mindennapos használó lettem... Peti 15 év edzôtáborba hozott Mindent jelent Mértéktelenség, Drogosokat lát, Egy felépülô Közösségépítés, Helyi határok, szer- füvet, akkor négyen sebgyógyítás, önsajnálat, akik józanul élnek, csoport szerepe valami, amiben jó, tudatos munka, használat, szívtunk elôször,... menekülés feladás, remény: a segítô én tanulási folyamat, nem viszi haza politoxi- akkor menekülés nem csak halál van kialakulásában, elfogadás megélése, komán, azt gondoltam, nem válik el: sorsközösség leginkább hogy igen, ez az, a mai napig megélése heroin megtaláltam... tanulok 12 éve felépülô

Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás interjúknál, sorban ugyanezt megtehetjük, vagy pedig az elsô interjú felmerülô témáit használhatjuk a többi interjúnál kiindulásul. Mi az elôbbit választottuk: minden interjúnál kiírtuk a felmerülô témákat, majd ezeket táblázatban rögzítettük. A következô lépésben az így összegyûlt témákat kronológiailag és logikailag áttekintettük, a megfelelô témákat összevontuk (clustering), és ugyanakkor értelmeztük is azokat. Ha egy-egy téma az interjúalanyok megközelítôen felénél megjelent, akkor azokat kiemelten kezeltük. Az összevont és értelmezett témák adták ki a fôtémákat (master themes), amelyeket szintén táblázatba foglaltunk (36, 37). A fôtémákat az interjúk újbóli átolvasása során véglegesítettük. Az interjúalanyok késôbb az elemzés eredményét megtekinthették, de nem fûztek hozzá megjegyzést. A kutatáshoz szükséges etikai engedélyt az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Kutatásetikai Bizottsága adta meg. A vizsgálat helyszíne két drogrehabilitációs intézmény volt, ahol 3 3 interjút készítettünk tapasztalati szakértôkkel. A vizsgálat módszere az IPA által ajánlott félig-strukturált interjú (36) volt. Az interjúalanyok számára biztosítottuk, hogy személyazonosításra alkalmas információkat rögzítünk, valamint személyes információk harmadik félhez nem jutnak el. A félig-strukturált interjúk a segítôvé válás folyamatára fókuszáltak, mely folyamatnak része a szerhasználat és a felépülés. Az interjúk kb. egy órásak voltak, melyek során az interjúalanyok a szerhasználói élmények, a felépüléssel kapcsolatos és a segítés során szerzett tapasztalatok elbeszélésével azok személyes jelentéstartalmát értelmezték. Az IPA során alkalmazott félig-strukturált interjú irányítása tölcsérszerû. A kérdések feltevésének sorrendje arra összpontosít, hogy a résztvevô általános véleményének kifejezése után a konkrétan témához kapcsolódó értelmezései kapjanak teret (36). Eredmények 1. Az interjúelemzés kibontakozó témái Az eredményeket, azaz az interjúelemzések közös motívumait táblázatba gyûjtöttük, majd azokat együtt és egyénenként is elemeztük (2. táblázat). Az élettörténeti interjúban és az élettörténeti idôben is elsô téma a pszichoaktív szerhasználat különbözô formái, illetve a néhány interjúban megjelenô viselkedéses addikció (kóros játékszenvedély) volt. A szerhasználatot vagy a játékot az interjúalanyok az interjúkészítés jelenébôl értelmezik: ez alkotja az addikció személyes jelentéstartalmát. Az interjúkban megjelennek fordulópontok, amelyek a szerhasználat vagy a játék kialakulását jelzik, majd kialakul a függôség (már az addikció típusától függetlenül). Ezt Fordulópont 1-gyel jelöltük, majd pedig azt a fordulópontot, amely az addikcióból a felépülést határolja el, Fordulópont 2-vel jelöltük. A következô tematikus mintázat az önjellemzés nevet kapta, amely az interjúalanynak a szerhasználó énjérôl a jelenbôl konstituált képe. Ezután következik a tapasztalati segítô, illetve a segítés megjelenése az élettörténeti interjúban. Az elemzésben a felépülô én és a segítô én mint különállóként konstituált entitások jelennek meg: a köztük levô kapcsolatot részletesebben elemezzük. A következô tematikus mintázat a tapasztalati segítés személyes jelentéstartalmát mutatja be. 2. Az interjúelemzôk értelmezései Az IPA adatfeldolgozás második lépése az interjúkban megjelenô témák kutatói értelmezése. Ez az értelmezés még az eredmények részhez kapcsolódik. Itt a kutató mintegy fenomenológiai perspektívából tekinti át az interjúk természetes beállítódás alapján megfigyelhetô témaköreit (35). Ennek az elemzésnek az eredményeit a fôtáblázat (master table of themes: 3. táblázat) tartalmazza. A következôkben ezeket a fôtémákat (master themes) vesszük sorra. 379 Hungarica

Eredeti közlemények 3. táblázat Fôtémák Fordulópont 1: A függôség kialakulása 380 Fordulópontok A segítés élménye A szerhasználat élménye Fordulópont 1: A függôség kialakulása Fordulópont 2: A mélypont A felépülô segítô és a segítô én A megsebzett segítô A képzett segítô A segítés élménye A különbözô pszichoaktív szerek használata, vagy éppen a játék, a számítógép túlzott használata egységes függôséggé válik. Látni fogjuk, hogy ennek az egynemû szertôl vagy viselkedéstôl független függôségnek (pl. a bázisdrog megtalálásának) a konstituálása miért fontos a késôbbi tapasztalati szakértôvé válásban. Fordulópontok A szerhasználat élménye Több interjúalanynál a szerhasználat vagy a játék folyamatként jelenik meg, mely kezdetben izgalmas, különleges, mely késôbb ördögi körré tehetetlenséggé változik. Többen úgy számoltak be errôl, mint az akkori életük természetes részérôl, valamint a szerhasználat kezdetét leíró narratívumok visszatérô eleme: ez az amit kerestem kifejezések: valami segédeszköz, amivel együtt tudtam mûködni a világgal (Zsolt); hogy mit jelentett számomra a szerhasználat? Tulajdonképpen mindent... mindent jelentett, és mindent el is vett, illetve mindent adott is... (Peti); a társasági életünk része volt (Zénó). A retrospektív jellemzések gyakran számolnak be arról, hogy másnak akarták mutatni magukat, melyben a szerhasználat volt a segítségükre:...félôs egér voltam, kívül persze mutatnom kellett azt, hogy megállom a helyem, hogy vagány vagyok (Zénó); egy ûzött vad voltam az ôrület határán (Feri); felpörgetett, erôt adott egyfajta segédeszköz volt, amivel együtt tudtam mûködni a világgal (Zsolt), önhittség önszerelem, önsajnálat önmagamtól akartam szabadulni (Balázs). Ezek a megjegyzések többnyire arra utalnak, hogy a szerhasználat vagy a játékszenvedély kifelé, a többi ember felé mit mutatott meg a személyiségükbôl. Ezzel szemben jelenik meg sok interjúalanynál az, hogy belül, valójában milyenek is voltak: depressziós bizonytalan fals érzelmekkel bíró, félelemmel teli. És 16 17 lehettem, amikor elkezdtem füvezni, elôször hasis, volt egy ilyen pince klubunk, ahol mindig találkoztunk, aztán késôbb ezek a party drogok, majd késôbb a heroin lett a befutó, ami elég hamar elért, tulajdonképpen, és úgy éreztem, hogy ez az, amit eddig kerestem, tehát ez az én drogom (Zénó). A szerencsejátéknak is van szere, csak a szervezetre ez nem dob belsô, boldogító anyagot...,...a függésnek egy alapvetô mûködése megvolt az én függésemben is (Feri). A szerhasználat az nem volt olyan súlyos nálam, konkrétan egy anyaggal kapcsolatban nem volt komoly függôségem, ha így akarnám mondani a számítógép és játékfüggôség (Balázs). Hát, politoxikomán vagyok, de az úgymond választott szerem a heroin, tíz évig heroinoztam. 15 évig használtam, abból 10 évig heroinoztam, én nagyjából végig szívtam a füvet, de ha meg kell valamit jelölni, akkor az énnekem a heroin volt (Peti). Fordulópont 2: A mélypont A második fordulópont konkrét gyakran traumatikus eseményként jelenik meg. Ennél a fordulópontnál az elbeszélt események konkrétabbak, meghatározóbbak, mint az elsô fordulópontnál. A sorban az utolsó, valójában a fordulópont egy jól körülhatárolható idôtartamot, konkrét eseményt jelez, mely a felépülô én kezdetét jelenti az élettörténeti rekonstrukcióban. Ott aludtam az Örs vezér téren, egy padon, éhesen, szomjasan, elvonással, koszosan, büdösen... Egész éjjel agyaltam azon a padon... ott és akkor eldöntöttem, hogy valami másnak,

Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás valami többnek kell lennie az életnek (Zénó); volt egy szívleállásom... kitisztultam, az agyam, vagy a lelkem, vagy nem tudom mi..., valahogy minden érzést, megéltem egy pillanatra (Sindy); Hát olyan volt egy-kettô... megszületett a lányom, és ô elvonással született... azt éreztem, hogy ez így nincs rendben... (Zsolt). A meghatározó fordulópont egyben az élettörténeti rekonstrukció mélypontja is, ahonnan már csak a teljes összeomlás vagy a halál felé vezethetett volna út: hogyha a halálnak torka van, akkor a maguk lánya ott volt (idézi Sindy a kezelôorvosát). A segítés élménye A felépülô segítô és a segítô én A felépülô segítô címszó alá azokat a megfogalmazásokat soroljuk, amelyek explicit módon tartalmazzák a segítôk felépülési munkáját. A legtöbben megfogalmazták, hogy a felépülés folyamatos munka és egyben tanulási folyamat, ami élethosszig tart, és amit a segítô magán végez a kliensekkel együtt. A munka és a tanulás nem különül el, mindkét kifejezést hasonló értelemben használják ebben a kontextusban. A felépülés az önismeret folyamatos fejlesztése. A felépülô én az interjúalanyok esetében az életük egy olyan szakasza, melyben a múltat újraértékelik, a szerhasználat okait, eseményeit feldolgozzák, ekkor általában az addig nem lévô önismeretük is kialakul. Ez az életszakasz gyakran egybeesik a rehabilitációs intézetben (a terápián ) töltött idôvel. A segítô én vagy már jelen lévô, vagy késôbb kibontakozó személyiségtartalom, mely az adás örömével, a személyes értékesség többszörös megélésével jár. A segítô én megjelenése nem a felépülô én eltûnése, a kettô együtt van jelen, egymást kiegészítve. Az interjúalanyok esetében a segítô én kialakulásának feltétele a felépülô én megléte, a kialakult önismeret (ahogy ezt az interjúalanyok nevezik), de a legtöbb esetben mindkettô jelen van már a terápia (a rehabilitációs otthonban töltött idô) megkezdésekor, Hungarica és helyzettôl függôen váltakozva kerül egyik vagy másik az elôtérbe. Régen a junkie énembôl beszéltem, aztán volt egy ilyen ifjú titán szakember részem, aztán a diplomás szakember részem, aztán a családos ember is. Beépülnek ezek, ugye, mint rétegek (Zénó). Hangsúlyos az önismeret a segítô szerepben, mert ezzel az interjúalanyok a klienst helyezik a középpontba hiszen kellô önismerettel már tudnak másra figyelni. A segítô feladata sok esetben a hallgatás, rávezetés. Ebben a szerepben a segítô a klienssel együtt újra végigjárja a felépülés útját, de ô már tovább lát. Én a terápián végig magammal foglalkoztam, tehát nem azzal, hogy én ki leszek, vagy mi leszek, hogy most éppen ki vagyok, meg ki voltam, meg mi voltam, tehát a gyökereimmel..., de tulajdonképpen én az elsô pillanattól a segítô énemmel dolgoztam... (Zénó); és ott éreztem meg, hogy ez nekem jól esik, hogy jól esik a másikkal beszélgetni az ô apró problémájáról, és a saját tapasztalataimat odaadva valamelyest segíteni. (Feri); nekem ez egy titkos vágyam volt..., azt éreztem, hogy nekem ezt kell csinálni... (Sindy); jó érzés volt adni, ez az egyik... másik, hogy nagyon szerettem a X-t (intézményt), akkor is, és abszolút el tudtam magam képzelni (Peti). A segítô a beszélgetések során nem saját magára fókuszál, hanem tud a kliensre figyelni. Több beszámolóban megjelenik a segítésbôl eredô töltekezés is: egyszer-egyszer tudnak olyat mondani, ami engem is megérint, és megsegít a saját dolgaim elaborálásában (Feri). A megsebzett gyógyító címszó alatt is találkoztunk olyan idézetekkel, ahol a segítés és a tapasztalati segítô saját felépülési munkája összekapcsolódik. A megsebzett segítô Az interjúalanyok többsége szerint a korábbi függôség elôfeltétele annak, hogy tapasztalati 381

Eredeti közlemények 382 szakértô legyen: feltártam azokat a sebeimet, azokat a fekélyeket, azokat a kényes pontokat,...ez egy óriási elôny volt (Zénó). Ahhoz, hogy tudj nekik segíteni, ahhoz mindenképpen kellett sérülnöd egy idôre (Balázs). A korábbi függôség okán a kliensekkel azonos közösség szubkultúra (Zénó) tagjai, akik félszavakból (Zsolt) értik egymást. Az interjúalanyok felismerik, hogy a kliensekkel foglalkozás megsegít a saját dolgaim elaborálásában (Feri), a saját felépülésem számára is fontos (Feri), dolgozok valakiért, és egyben dolgozok magamon valakivel (Feri). A korábbi függôség a kliensek számára is fontos: lássák magukat a másik emberben (Balázs), de ehhez az kell, hogy a segítô is úgy érezze, látom magam bennetek (Feri). A korábbi függôség során megélt tapasztalatok hasznosulhatnak a segítô kapcsolatban: átlátom a játszmáikat (Zénó). A segítô kapcsolatban ebbôl kommunikációs elôny is származik: ez a honnan tudod, hogy mit érzek? mert én is átmentem ilyenen. És akkor erre mit lehet mondani? Szóval ez ilyen, én ebben látom az elônyét (Sindy). Hogyha valaki kamuban van, akkor azt hamarabb érzékelem, mint egy nem sorstárs, és ebbôl fakadóan talán hamarabb ki tudom ôket billenteni, és azt mondom neki, hogy figyelj, érzem itt a disszonanciát, próbáljuk meg újra (Feri). A korábbi függôség közösséget teremt tehát a kliensekkel, másrészt pedig a segítô technikák alkalmazásában jelent többletet (segítôi játszmák átlátása és menedzselése). A segítô kapcsolat terápiás hatású a tapasztalati szakértôk számára. Képzett segítô Ide azokat a készségeket soroljuk, amelyek a segítés, illetve a segítô jellemzôi. Ezeket az interjúalanyok közül szinte mindenki megemlítette: tükör, visszatükrözni, kérdezni, figyelni, hallgatni, jelen lenni, legyen olyan koncepciód, hogy, hogyan juttatod át A-ból B pontba (Zsolt), ismerni a betegség törvényszerûségeit (Zsolt), biztos pontként szolgálni, rávezetni az embereket a változásra, bizonyos utakra (Sindy), átadni az információt, kísérônek-mentornak lenni, támasztó karóként szolgálni, fogom a vállukat de nem vezetem ôket (Balázs). A segítôk folyamatos önismereti munkája amit a felépülô én és a segítô én fôtéma kapcsán említettünk is hozzájárul a segítô képzettségének fokozásához, a segítôi készenlét megalapozásához. Sokan fontosnak tartották, hogy formális képzésben vegyenek részt, mert a sajátélményük nem elegendô a segítéshez: megéreztem, hogy a saját élményeim egy kicsit hézagosak egy ilyen jellegû beszélgetéshez, itt nem tudsz 100%- osan jelen lenni a segítôi folyamatban, mert nincs meg az a szakmai háttér. És akkor gondoltam ki, és beiratoztam (Feri). Megjegyezzük, hogy a felsorolt segítôi készségek nagy többsége az aktív figyelem kategóriájába tartozik. Az intervenció inkább a megsebzett gyógyító címszó alatt kerül elô azaz, kapcsolatban van a korábbi függôséggel (mint pl. a játszmák átlátása és ennek közlése, a kibillentés egy kamu szituációból ). A segítés élménye A segítés személyes jelentése két részre osztható. Az egyik a segítôre vonatkozik (lásd a megsebzett segítô). Olyan dolog, amiben jók, elôny, mert jobban hallgatnak rá, elfogadás, kihívás, az én kiteljesedése, fejlôdés, hit és remény átadása. A segítés másik jelentése a kliensrôl szól, azaz, hogy a segítô hogyan tud jelen lenni a kliens számára. Itt megjelennek a már emlegetett kifejezések, a kísérés, a tükör, az egyenrangú fél, a biztos pont, a sorsközösség vállalása, a mentor, valamint belépnek ezzel kapcsolatban különbözô, a segítésnek ezt a formáját kifejezô metaforák. Szóval bennem van pár jó kép ezzel kapcsolatban, mikor a vándor megy az úton, és az egész utat nézve nem tudom, hogy ô honnan és hová megy, de van egy bizonyos szakasza az életének, amikor kísérôre van szüksége. Kicsit olyan, mint amikor egy másik képpel élve egy fiatal facsemetét elültetünk, és akkor leve-

Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás rünk mellé egy karót, és az a karó nagyon szükséges, mert jön a szél, a vihar, jönnek, a nem tudom fiatalok, és ki akarják szakítani, tépni onnan, megrángatják, de ott marad a karó, és az segít neki. De van egy pillanat, amikor a fa túlnô a karón, és már vastagabb a fa törzse, mint maga a karó, akkor pedig ki kell onnan venni (Zénó). Én csak egy biztos pont vagyok, aki egyrészt egy tükör. Nem mindig tiszta tükör, néha homályos tükör, csak várok, amíg elmennek a forráshoz. Nem is vezetem ôket a forráshoz, hanem fogom a vállukat, aztán lehet, hogy összevissza vezet az út, árkon, bokron át, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne velük menni (Balázs). Ugyan minden tapasztalati segítô közösségben dolgozik, a segítô munkát kétszemélyes helyzetre vonatkoztatják az interjúalanyok. Láttuk, hogy a képzett segítô téma alatt felsorolt készségek az aktív figyelem kategóriájába tartoznak, az intervenciók a megsebzett gyógyító téma alá sorolhatók. Ezek is interperszonális, kapcsolati vonatkozásúak (játszmák átlátása és leállítása, kibillentés ). A segítô egy interperszonális, külsô térben van és elsôsorban a jelenlétével hat (hallgat, figyel, kérdez), vagy kívülrôl hozzányúl az emberekhez (Zsolt), fogja a vállukat (Balázs). A segítô nem irányít és nem megment : a kliens képes a változásra. A következô idézetek ezt mutatják: A dolgok magunktól történtek meg, és a maguktól megtörtént dolgok, azok jók voltak, és minden pofára esés, kudarc, bajok voltak, azok mindig a saját szándékok (Feri). Csak várok, amíg elmennek a forráshoz. Nem is vezetem ôket a forráshoz, hanem fogom a vállukat (Balázs). A következô két idézet is ezt mutatja: a segítés semmiképp nem egy ilyen megmentô szerep, semmiképp nem a felelôsség átvállalása (Zénó), nem én vagyok a megmentôjük (Balázs). A segítés fontos része az adás (amit szinte mindenki megfogalmaz), néha a visszaadás értelemben: visszaadni valamennyit abból, amit Hungarica a saját felépülésük során kaptak a közösségtôl. A segítés néha folyamatként jelenik meg, amiben benne kell maradni (Sindy), bele kell menni (Zénó), mert kívülrôl nagyon nehéz segíteni (Zsolt). A segítéshez az adás mellett a töltôdés is fontos (Sindy). Az interjúk segítségével a tapasztalati segítôvé válást és a tapasztalati segítés jelenségét mutattuk be az IPA alkalmazásával. Miután az interjúkban az elemzés során kibontakozó témákat (emerging themes) összesítettük, kialakítottuk az ún. fôtémákat (master themes). Ezeket két nagy csoportba soroltuk: Fordulópontok amelyek az interjúalanyok élettörténeti rekonstrukciós munkájának a legfontosabb mozgatói a tapasztalati segítôvé válásban. Ide három témát soroltunk: A szerhasználat élményét, a Fordulópont 1-et: a függôség kialakulását és a Fordulópont 2-t: a mélypontot. Ezután alakul ki a felépülô én, még a rehabilitációs intézményben (a terápiában ) töltött idô alatt. A következô témákat A segítés élménye címszó alá soroltuk: A felépülô én és a segítô én közötti viszonyt bemutató témát, a megsebzett segítô, illetve a képzett segítô témákat és a segítés élményét. A bevezetôben említett identitásmunka, azaz a droghasználói identitás átalakítása felépülô identitássá (24 27, 29) szükséges elôfeltétel a tapasztalati segítôvé váláshoz. Interjúalanyainknál egy új identitás kialakulásáról beszélhetünk: ez a felépülô identitás vagy a felépülô én. A felépülés összhangban az AA irodalommal lásd Madácsy (14) és Laudet (40) tanulmányát élethosszig tartó folyamat, ami folyamatos munkát kíván a résztvevôktôl. Koski-Jannes (25) kutatásában átlag 9,3 éve szermentes felépülôk vettek részt; Shinebourne és Smith (41) vizsgálatában pedig legalább 15 éve szermentes felépülôk. A folyamatos munka és ennek a folyamatnak a munka elnevezése az interjúalanyainknál is megjelent; az önmagukon/önmagukkal végzett munkára a tanulás és az önismeret fejlesztés/gyakorlás kifejezéseket használták, megjelenítve a folyamat vég-nélküliségét és erôfeszítést igénylô jellegét. Shinebourne és Smith (41) az én gondozásaként jelölték ezt a tevékenységet, amit Foucault éngyakorlás (techno- 383

Eredeti közlemények 384 logies of the self) fogalmával jellemeztek. Ez azt jelenti, hogy az adott személy a testén és a lelkén különbözô gyakorlatokat végez, hogy bizonyos célokat elérjen (pl. boldogság, tisztaság, tökéletesség). A gyakorlás az egész életen át tart: önmagunk tesztelése, megfigyelése, monitorozása azzal kapcsolatban, hogy kik is vagyunk, mit is teszünk, és mit tehetünk (42). A szerhasználó vagy a játékfüggô múlt folyamatos felidézése (Fôtéma: A szerhasználat élménye) a jelen szükségleteinek a kielégítését szolgálja, ezért nem is felidézésrôl, hanem folyamatos újraszerkesztésrôl van szó (41, 43). Ezt a folyamatos munkát láthatjuk interjúalanyainknál is. A tapasztalati szakértôk folyamatos identitásmunkájának és éngyakorlásának oka lehet az az intézményi környezet is, ahol folyamatosan szerhasználókkal foglalkoznak, így állandóan a szerhasználatot elôidézô triggereknek vannak kitéve (5, 6). Raingruber és Robinson (44) szintén az öngondoskodás (self-care) szerepét emelik ki; a folyamatos öngondoskodás szükséges a másokról történô gondoskodáshoz. A fordulópontok (Fordulópont 1: A függôség kialakulása; Fordulópont 2: A mélypont) az élettörténeti elbeszélésnek a mélypontig tartó ereszkedô, és a mélypont után bekövetkezô emelkedô, a felépülést ábrázoló jellege az egyesült állomokbeli és az európai AA irodalomból jól ismert (pl. 9, 22, 30 32). Ezeknél az élettörténeti mozzanatoknál az interjúalanyok nem egyedi mintákból, hanem az AA által adott mintákból és forgatókönyvekbôl szerkesztik meg élettörténeti elbeszélésüket. Az interjúkban azonban azt is látjuk, hogy nemcsak a felépülés útja utal közös szerkesztésre, hanem a tapasztalati segítôvé válás és a tapasztalati segítôként való egzisztálás is közös témák jelenlétére utal (lásd a fôtémákat). A szerhasználó, játékos (kóros játékszenvedélyben szenvedô), függô, majd felépülô éneken végzett munka áll a középpontban, azonban az interjúalanyok beszámolnak más változásokról is, amelyek ezeket a változásokat kísérik: így az életvitelben, az értékekben, a társas kapcsolatokban kialakuló változásokat említjük. Professzionális pszichoterapeuták szakmai fejlôdésében a terápiás utazást emeli ki Dima és Bocuta (17) IPA-val végzett vizsgálatukban. A fô különbség az általuk tapasztalt terápiás utazás megtervezettségében van: aki terapeuta akar lenni, az szándékosan, céltudatosan kezd bele az utazásba, míg esetünkben a felépülés nem annak érdekében történik, hogy valaki segítô akar lenni (bár erre is volt egy példánk). Az élettörténeti változások középpontjában sem a Dima és Bocuta (17) által autentikusnak mondjuk így, terapeutának nevezett én kialakulása áll, hanem a felépülô én, amit késôbb követ a segítô én konstitúciója, majd pedig a kettô együttes munkája (Fôtéma: A segítés élménye: A felépülô segítô és a segítô én ). A professzionális és a tapasztalati segítô esetében is fontos a segítés értelmének és élményének megértése és megtapasztalása (17 19). Pszichoterapeuták sajátélményû ( kiképzô ) terápiáját párhuzamba állíthatjuk a tapasztalati segítôk függôségi és felépülési tapasztalataival. A magam látom a kliensben, a kliens magát látja bennem az interjúalanyainkra is érvényes volt (Fôtéma: Megsebzett segítô). Ugyanakkor, Rizq és Target (19) IPA-val végzett vizsgálatukban a mentalizációval, az intrapszichikus folyamatok megismerésével és megtapasztalásával kapcsolatos eredményei az interjúalanyoknál nem jelentek meg. A klienskapcsolatokban elsôsorban interperszonális momentumokat lehetett érzékelni (lásd pl. tükör, támasz, mentor stb.). A segítés folyamata is egy olyan jelenség volt, amibe bele lehet kerülni, benne lehet lenni ami szintén inkább az interperszonális vonatkozást erôsíti. Mégis, a professzionális segítôvé válás és a tapasztalati segítôvé válás egyik fô különbsége az intrapszichikus tartalmakhoz fûzôdô viszony lehet (17, 18). A tapasztalati segítôk saját magukon végzett folyamatos munkája ellentétben áll a segítés során kifejtett, inkább passzívnak beállított szerepkörével: a tükör, a biztos pont a támasztó karó, vagy akár a mentor szerepekkel (Fôtéma: A képzett segítô). Ebben a felfogásban a segített halad a maga útján a felépülés felé; a segítô elsôsorban az ottlétével segíti; az ottlét feltétele viszont a kellô önismeret, a saját magukon végzett, folyamatos munka. A segített belsô, intrapszichés valósága, avagy éppen an-

Addiktológiai területen dolgozó tapasztalati szakértôk: interpretatív fenomenológiai analízisen alapuló kutatás nak az értelmezése vagy transzformálása nem jelenik meg az interjúkban. Itt emlékeztetünk arra, hogy ugyanakkor a tapasztalati segítôk szerhasználati vagy függôségbeli állapotukról adott beszámolóiban sokszor megjelenik egy külsô, nem valódi én, és egy belsô, valódi én (a szívük mélyén mások, ahogy McIntosh és McKeganey [26] fogalmaz); ugyanígy, a segítés jelenségében is megfigyelhetô a felépülô én és a segítô én mûködése. Az elôbbi esetben a két én között repedés van, míg az utóbbi esetben a két én egymást erôsítve együttmûködik. A megsebzett segítô (Fôtéma: A megsebzett segítô) fogalma Carl Gustav Jungig (45) nyúlik vissza (pontosabban, eredetileg a görög mitológiáig). Az újabb irodalomban Groesbeck (46), majd Barr (47) kutatása hívta fel a figyelmet a segítôk korábban elszenvedett sebeire, amelyek pályaválasztásukat és szakmai karrierjüket motiválták. Barr (47) és más szerzôk (48 50) azonban inkább arra kerestek választ, hogy a professzionális karrier vagy az annak részét képezô sajátélmény-terápia hogyan járul hozzá a sebek begyógyításához. Interjúalanyainknál a sebek (a megsebzett identitás) a jelenben is hatnak; a tapasztalati segítôk, noha kigyógyultak sebeikbôl, de magát a megsebzettséget, metaforikusan szólva, a hegeket, nem kívánják eltûntetni, sôt, éppen, hogy láthatóvá teszik és felhasználják segítôi munkájuk során. Bár arra is láttunk példát, hogy ezeket a sebeket vagy hegeket milyen kontextusban engedik látni, és mikor nem (pl. a saját, személyes életükben, vagy a segítôi karrier egy pontja után már csak válogatott közönségnek). White (2) tapasztalataihoz hasonlóan arra is láttunk példát, hogy egy mellékes segítôi helyzetbôl hogyan vált valaki fôhivatású segítôvé. A segítés metaforái Az alkoholhasználat és a metaforák kapcsolatát vizsgálta Shinbourne és Smith (51) az IPA módszerével. Az egyik fôtéma az alkoholhasználat során tapasztalt és metaforikusan elbeszélt többszörös én-ekhez kapcsolódik. Az alkohol hatása alatt az én-részek disszociálódnak; a Hungarica disszociálódott én-részek között pedig kialakul egy sajátos dinamika, ami egy egységesnek feltételezett én-élménnyel záródhat le. Egy másik, szintén az IPA módszerével végzett vizsgálatukban a szerzôk (34) az addikciók és a metaforák kapcsolatát vizsgálták: immár egy tágabb kontextusban (alkoholt fogyasztó és felépülô alkoholistákat is vizsgáltak). Shinebourne és Smith (51), valamint a szerzôk által idézett (itt nem részletezett) egészségpszichológiai, pszichopatológiai és pszichoterápiás vizsgálatokban a metaforákat a beteg, a kliens oldaláról vizsgálták. Minket most az interjúalanyoknak azok a metaforái érdekelnek, amelyekkel segítô munkájukat jellemezték. Feltûnô volt ugyanis, hogy az interjúnak ebben a részében jelentek meg a jól kidolgozott metaforák, míg az interjú más részében (pl. a szerhasználattal vagy a függôséggel kapcsolatban) kevésbé voltak jellemzôk. Az egyik legelterjedtebb metafora az addikciók kezelésével kapcsolatban különösen a 12 lépéses közösségekben (pl. 52, 53) az addikcióból történô felépülés egy utazás (a fogalom különbözik a terapeuta utazásától, ahol a laikusból szakemberré válik az utazó). Ez az interjúalanyainknál is megjelenik: a segítô a kliens utazásának kísérôje, az utazó mentora, aki fogja az utazó vállát, de az úti célt nem ô jelöli ki. A felépülés egy utazás egy jól ismert metaforarendszerbe illeszkedik (az élet egy utazás metaforacsoporthoz). Itt a forrástartomány az utazás, a céltartomány pedig a felépülés. Korábban (17) a terápia egy utazás kapcsán egy hasonló szerkezetû metaforát láttunk. A tükör metafora passzív szerepérôl már írtunk; az interjúk kontextusában azonban a tükör, és különösen a visszatükrözés metaforák aktív szerepét is meg kell vizsgálnunk. Cline (54) a nyugati civilizáció két jelentôs szerzôjének tükör metaforáit vizsgálta: Kierkegaard-ét és Rorty-ét. Kierkegaardnál a szív a tükör, amely az Istennel való kapcsolat kifejezôdése. Rortynál pedig az elme (mind) az, ami a körülöttünk levô világot tükrözi vissza a benne felhalmozott tudás segítségével. Mindkét szerzônél a tükrözés akaratlagos, kognitív és érzelmi hatalomnak (vagy az ilyen hatalom forrásának) felel meg 385