A TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Hasonló dokumentumok
A nevelés-oktatás tervezése I.

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) NyME- SEK- MNSK N.T.Á

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015

BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA

Arany János Programokról augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

2011/2012-es tanév rendje

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola 1095 Budapest, Mester u.23 Telefon/Fax: PEDAGÓGIAI PROGRAM

Gyakornoki Szabályzat. Bükkaranyosi Általános Iskola. Készítette: Váradi Józsefné ig.

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv-

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Tóvárosi Általános Iskola

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév

A legfontosabb adatok

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév

A pedagógus önértékelő kérdőíve

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség. 2015/2016. tanév

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.

DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8700 Marcali Hősök tere 3. Készítette: Jóváhagyta:

Felvételi tájékoztató

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától óráig tart nyitva.

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Beiskolázási információk

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE

Pályázati azonosító: TÁMOP / Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

MUNKAKÖRI LEÍRÁS GIMNÁZIUMI TANÁR

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum:

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató

Eseménynaptár tanév

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

Gyakornoki felkészítés programja

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Zrínyi Ilona Gyermekszervezet

AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA

Felvételi tájékoztató

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek

Az értékelés rendszere

A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM

Átírás:

A TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2011 Budapest, 2011. május hó 17. Dr. Kirinóné Rajna Zsuzsanna igazgató 1

Bevezető Az iskola bemutatása 1. Az iskola arculata Mottó: Minden iskola munkásságát elsősorban az a szeretet határozza meg, amellyel volt tanítványai viseltetnek iránta. Dr. Bakács István iskolánk első igazgatója 1.1. Az iskola rövid története 1897-ben az ipari kongresszuson fogalmazódott meg először, hogy a férfiak képzése mellett a nők kereskedelmi szakoktatását is be kell vezetni. Alapos előkészítő munka után 1911. augusztus 9-én hozta meg a Székesfőváros Tanácsa a 80.729/1911. VII. számú határozatát a női felsőkereskedelmi iskola megnyitásáról, és 1911 szeptemberében az intézmény három évfolyammal megkezdte működését. Az iskola megszervezője és első igazgatója Dr. Bakács István volt, akinek majd negyedszázados iskolavezetői munkája intézményünk fejlődésének meghatározó szakaszát jelentette. Az 1913-as esztendő kiemelkedő jelentőségű volt, ugyanis ekkor költözött iskolánk jelenlegi épületébe, a már akkor is Mester u. 23. szám alá. Az első világháború ideje alatt igen nagy nehézségek árán működött az intézmény, és évenként 60-70 tanuló tett sikeres érettségi vizsgát. Az 1919/20-as évtől kezdődően a 3 éves képzést 4 évesre emelték. A konszolidálódó helyzetben kiegyensúlyozottá vált az iskola élete. Az igényes oktató-nevelő munkára is lehetett következtetni abból, hogy az évről évre megjelenő Értesítő részletesen, minden tanulóra vonatkozóan bemutatta az elért eredményeket. Tájékoztatást adott a tantestület tagjainak publikációiról, előadásairól, a szakmai továbbképzésekről. 1926-ban az iskola felvette Teleki Blankának, a magyar oktatásügy kimagasló személyiségének, a nőoktatás úttörőjének nevét. Az 1933/34-es tanévtől kerültek megrendezésre a fővárosi tanulmányi versenyek. Intézményünk tanulói gyakran nyertek el első, illetve más helyezést közgazdaságtanból, áruismeretből, matematikából és gyorsírásból. 2

A második világháború időszakában egyre nehezebb körülmények között de eredményesen folyt a tantestület oktató-nevelő munkája. Az 1946/47-es tanévtől kezdődően a tanulói létszám 450 főre, a tantestület létszáma 31 főre emelkedett. 1948-tól kezdődően nem jelentek meg az Értesítők, nem készültek évkönyvek. Az intézmény életének változásait kizárólag a közlönyökből és irattári levelekből lehet követni 30 éven keresztül. Az 1992/93-as tanévtől kezdődően a megváltozott gazdasági-társadalmi helyzet követelményeihez igazodva a KÜLKESZ által összeállított, az MKM által engedélyezett gazdasági szakközépiskolai képzés kezdődött meg. 1994 márciusában az 1603/1993. számú Fővárosi Közgyűlési Határozat alapján megkezdődött az iskola épületének bővítése és felújítása. A két ütemben folyó munkálatok 1996 júliusában befejeződtek. Az 1996/97-es tanév az iskola történetének új szakasza - gyönyörűen megépített, felújított, korszerűen berendezett épületben kezdődött meg, amely mind külsejében, mind belső elrendezésében - a későbbiekben felsorolt kiegészítésekkel együtt - kiválóan alkalmas magas színvonalú, szakközépiskolai képzésre. Az 1996/97-es tanévben megtörtént a nappali és a felnőttoktatás integrálása. A több évtizede egymás mellett működő két oktatási forma egymáshoz közelítésének lehetősége ilyen módon megvalósult. 2001-ben az intézmény fennállásának 90. évfordulóját ünnepelte. Az intézményben folyó érettségi utáni szakképzés 2008. szeptemberétől kezdődően a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központ (BETISZK) keretein belül valósul meg. 1.2. Iskolai hagyományok, kiemelt területek - A tanítási időn kívül szervezett programok (tehetséggondozástól a felzárkóztatásig) szorosan kapcsolódnak a tanórákon folyó oktató-nevelő munkához. Ezek különböző differenciált képességfejlesztő, valamint tárgyakhoz kötődő szakkörök, felzárkóztató foglalkozások, tömegsport foglalkozások, előkészítő és nyelvtanfolyamok. - A tanítási időn kívül szervezett programok másik csoportja a tanulók látókörének szélesítésével foglalkozik (pl. országjárás, hegymászás, fotózás, diákújság szerkesztése, festészet). A szabadidő tartalmas eltöltését szolgáló tevékenységet a nevelőtestület közreműködésével a diákmozgalmat segítő tanár irányítja. Minden iskolai ünnepélyen lányok részére a matróz blúz, a fiúk részére a sötét öltöny, fehér ing az ünnepi viselet. 3

Tanév elején minden osztály kétnapos tanulmányi kiránduláson ismerkedik hazánk tájaival, szokásaival. Minden évben megemlékezünk nemzeti ünnepünkről október 23-áról, illetve iskolánk névadójáról, Teleki Blankáról. Felvettük a kapcsolatot Teleki Judith de Gerando-val, a Teleki család Toursban élő leszármazottjával. A jövőben szoros kapcsolatot kívánunk fenntartani a Telekis diákok és Teleki Judith között. Mikuláskor és karácsony előtt az iskola tanárai és tanulói bensőséges hangulatban emlékeznek meg az év végi ünnepekről. A téli időszakban szervezzük meg a negyedik évfolyam szalagavató bálját, amelyen a végzős osztályok táncbemutatót tartanak. A tavaszi hónapokban aktívan részt veszünk az országos tanulmányi versenyeken is. Minden tanévben megemlékezünk a kommunista diktatúra és a holocaust áldozatairól. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján ünnepi megemlékezést tartunk. A májusi ballagás mindenkor méltó módon megszervezett búcsúzó ünnepsége a tizenkettedik, a nyelvi előkészítő osztály esetében a 13. évfolyamot elvégző tanulóknak. A nyári időszakban 8-10 napos, a nyelv gyakorlási lehetőségét is magába foglaló, külföldi utakat, illetve sporttáborokat szervezünk. Hagyomány, hogy a 9. osztályosok gólyatáborba mehetnek. Itt a magasabb évfolyamosok segítségével megismerkednek az iskola életével, osztályfőnökeikkel, néhány tanárukkal. Nemzetközi kapcsolataink, pályázataink A külföldi, közel azonos képzést folytató iskolákkal fenntartott kapcsolatok A német nyelvterületen a kapcsolatot három iskolával vettük fel: Svájc, Luzern kanton, Sursee Kantonális Iskolával két diákcserét szerveztünk meg. Ausztria, Bécs A bécsi kereskedők alapítványi iskolájával 1995-ben vettük fel a kapcsolatot. Az első csoport 1996 tavaszán utazott ki iskolalátogatásra. A Handelsakademie der Fond der Wiener Kaufmannschaft tanirodájába az iskola tantestületének küldöttsége ötödéves tanulók csoportjával együtt 1997 tavaszán látogatott el. 4

Németország, Baden - Württemberg tartomány, Pforzheim Ludwig-Erhard Schule. Három éve 2-2 tanulót fogadnak szakmai gyakorlaton. A diákok csomagküldő áruházak különböző osztályain dolgoznak egy hónapot. 1997 nyarán egyik tanulónknak egyéves szerződést ajánlottak fel. LCD kivetítőt, német nyelvkönyveket, országismereti köteteket juttattak iskolánknak. Pforzheimből minden év tavaszán diákcsoport érkezik hozzánk, egy hetet töltenek Budapesten. Anglia Pályázaton nyert egy hetes angliai tanulmányút nyelvtanulással egybekötve, mely új nemzetközi családi kapcsolatok kialakulását tette lehetővé. Az Európai Unió COMENIUS I. Iskolai Együttműködési programjában történő részvételünk Iskolánk több éve kapcsolatokat ápol a pforzheimi Ludwig-Erhard Schuléval. Baráti kapcsolat alakult ki, és a két oktatási intézmény tanárainak többször módjában állt tapasztalatokat cserélni, mivel a német fél két alkalommal is ellátogatott Budapestre, ahol iskolánk munkájának megismerésére, óralátogatások és a pedagógiai tapasztalatok megvitatására is sor került. Emellett a német fél a magyar kultúrával is megismerkedett. A diákok között is baráti kapcsolatok szövődtek, amely nemcsak a közös Európa gondolatának szelleméhez és az interkulturális kapcsolatok továbbfejlesztéséhez illeszkedik, de kiváló nyelvgyakorlási alkalmat is jelentett diákjaink számára. Az együttműködés során igény merült fel arra, hogy azokra a pedagógiai, nevelési problémákra, amelyek mindkét iskolában jelentkeztek, közös megoldási javaslatokat dolgozzunk ki. Az eszmecsere során számos olyan közös téma s jelenség bukkant fel, amely mind diákjainkban, mind tanárainkban a közös cselekvés szükségességét ébresztette fel. Ezért Iskola és munkavállalás Európában címen közös projektben veszünk részt. A projekt 2000 tavaszán indult több ország részvételével; Németország, Dánia, Svédország, Anglia, Svájc és Magyarország. Két alkalommal iskolánk sikeres pályázatokkal biztosította a program lebonyolításához szükséges anyagi fedezetet. Az Európai Unió COMENIUS I. Iskolai Együttműködési programjának keretén belül dolgoztunk az európai iskolákkal. A projekt európai és nemzeti szinten is vizsgálni és kutatni kívánta a diákmunka lehetőségeit, körülményeit, az egyes nemzeti sajátosságokat. Az együttműködés során a résztvevő iskolák tanulói saját országukban vizsgálták meg a diákmunka lehetőségeit, különböző formáit, a megkereshető pénzösszeg mennyiségét. Választ kerestek arra a kérdésre, hogy ez milyen hatást fejt ki a diákság életmódjára, melyek a munkavállalók motivációi, a munka hogyan hat ki iskolai teljesítményükre, és a jelenség kapcsán maga az oktatási intézmény is milyen problémákkal szembesül. A diákok kutatásokat végeztek saját iskolájukban a már munkavállaló társaik körében, kérdőíveket 5

fogalmaznak meg, melyek segítették az adatok feldolgozását, riportokat készítettek olyan személyekkel, akik a diákmunka szervezésében, esetlegesen a jogi környezet kialakításában vagy éppen a munkaerő felhasználásában érdekeltek. Megfigyelték, illetve javaslatokat tettek arra, hogy melyek azok az ismeretek, amelyek feltétlenül szükségesek a munkaerőpiacon történő sikeres helytálláshoz. Figyelték a hazai és nemzetközi sajtóban megjelenő és a témát érintő publikációkat, szakirányú irodalmat. A kutatás eredményeit összegezték és a következtetések levonása után multimédiás CD-ROM-ot készítettek el, amely prezentációk megtartására is alkalmas. A projekt közvetett céljaihoz sorolható még a multimédiás adatfeldolgozás és - továbbítás elsajátítása, az idegen nyelvi kommunikáció partnerországokban történő továbbfejlesztése, a felelősségérzet, a tolerancia és a kreativitás fejlesztése. További célnak bizonyult a résztvevő tanárok párbeszédének és tapasztalatcseréjének biztosítása, európai szintű probléma- és tényfeltárás megtétele annak érdekében, hogy a kutatási eredmények hazai és nemzetközi fórumokon is bemutathatók és további felhasználásra alkalmasak legyenek. 2002 január és február hónapjában a diákok lefordították, formába öntötték azt a végleges kutatási anyagot, amely a projekt fő kutatási eredményeit adta. A kérdőívek ( 400 db ) kitöltetése után a diákok számítógépen dolgozták fel a kutatási eredményeket. Május folyamán Budapesten találkoztak a projektben résztvevő intézmények képviselői. A találkozó; a szakmai és egyéb programok megszervezése nagy feladatot jelentett iskolánk számára. A főváros bemutatása után, angol nyelvű előadásban ismertettük a magyar oktatási rendszer sajátosságait, mutattuk be a közoktatás, a felsőoktatás leghíresebb, és a Magyar Tudományos Akadémia intézményeit. A projektmunka bemutatásakor minden partner számítógépes prezentációban ismertette saját- nemzeti szinten elvégzett munkáit. A magyar diákok aktív résztevői voltak a programnak: előadást tartottak, elkészítették a projekttalálkozó során felhasznált dokumentumokat, emlékeztetőket, véleményüket az értekezletek során aktívan kifejtették a külföldi partnerek részére, dokumentálták a projekttalálkozó eseményeit. A tavasz során kialakított adatbázisról power point-os angol nyelvű prezentációt készítettek és rögzítették CD-ROM-on, amit minden külföldi partner kézhez kapott. Ezeket az eredményeket közösen a július elején lefolytatott pforzheim-i találkozón egységesítették a magyar és német diákok. A nyár folyamán öt diák utazott ki egy kísérőtanárral német partnereinkhez, ahol a szakmai program lebonyolításán kívül alkalom kínálkozott a térség kultúrájának, a német családok életének megismerésére is. A szeptemberi munkakezdés után az ősz és tél folyamán a diákok feldolgozták és értékelték a kutatási eredményeket. 6

A 2003 májusi pforzheimi utolsó, a projektet lezáró találkozóra elkészítették 1.a kutatási eredmények számítógépes prezentációját, 2.az eredmények leírását és azok 3.interpretációját-magyarázatát magyar és angol nyelven. Készítettek egy elektronikus képregényt, amely az európai-comenius eszmét népszerűsítette, és a 3 éves munka során felhalmozódott dokumentumokból és emlékkönyvből, amelybe például a Budapesten megrendezett projekttalálkozó során minden vendég saját kézírásával is üzenetet írt, szintén bemutatót rendeztek diákjaink. A projekt lezárására öt diák és a projektben résztvevő tanárok utaztak ki Pforzheimba. Megállapítható, hogy a fentebb részletezett módon diákjaink és tanáraink európai színvonalon, a külföldi partnerek elismerése mellett végezték munkájukat. Svédországi csereprogram Iskolánk a COMENIUS I. program keretén belül ismerkedett meg a Stockholm mellett található Tyresö Gimnázium tanulóival és tanáraival. 2001 tavaszán született az elhatározás, hogy csereprogram keretén belül ismertetjük meg a svéd és magyar diákokkal a két ország életét, mindennapi szokásait, az iskolarendszer sajátosságait. Sikeres szervezés után 2002 tavaszán egy hétre iskolánk és a magyar diákok vendégei voltak a svéd iskola tanulói /27 fő/ és két tanára. A csereprogram folytatásaként 2003 szeptemberében 9 napos utazást tettek diákjaink /25 fő/ és két tanárunk svéd partnerünknél, ahol a kulturális, sport és egyéb szabadidős tevékenységek mellett kiváló lehetőség nyílt diákjaink számára az angol és más európai nyelvek gyakorlására. A program sikerét jelzi, hogy svéd partnerünk egyértelműen kifejezte a csereprogram folytatására irányuló szándékát és a nemzetközi tanulmányok elnevezést viselő tantárgy egyik elemévé vált Magyarország. Egyéb partnerkapcsolatok Iskolánk két tanulója 2001 tavaszán két hetes tanulmányútra utazhatott az angliai Tresham Institut-ba, ahol intenzív nyelvórák látogatásán kívül szervezett kulturális programokon is részt vettek. Az Iskola felajánlotta, hogy Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozása után, a sokkal könnyebbé váló nemzetközi klímában, még intenzívebb kapcsolatok keretén belül kívánja támogatni, többek között tanulmányutak szervezésével a magyar diákok angol nyelvtanulását. 2004 tavaszán iskolánk diákcsoportja és három angoltanár utazik Angliába, hogy egyhetes nyelvi kurzuson vegyenek részt. Az utazást a Fővárosi Önkormányzat erre a célra kiírt pályázatán elnyert összeg és a diákok által vállalt önrész biztosítja. 7

Távlati célok Iskolánk projekt menedzsere, fenntartja a kapcsolatot a külföldi partnerekkel, szakmai előadásokat szervez és tart, képviseli mind a hazai, mind a nemzetközi fórumokon az iskolát. A diákok munkáját a menedzser és két másik kolléga együttes munkája biztosítja. Partnereinkkel a kapcsolatot telefonon, e-mailen keresztül tartjuk, de a tervezett és lebonyolításra kerülő látogatások is a minél szélesebb körű tapasztalatcserét szolgálják. Célunk és gyakorlatunk az eredmények, tapasztalatok mindennapi munkánkba történő beépítése, valamint terjesztése, amelynek egyik hatékony módja, hogy az eredményeket az iskolai honlapon folyamatosan megtekinthetik az érdeklődők. A jelenségek feltárása mellett arra is számíthatunk, hogy diákjainknak lehetőségük nyílik majd az idegen nyelvi kommunikációjuk fejlesztésére (angol, német, francia), a multimédiás eszközök kezelésének elsajátítására, az európai szintű, nemzetközi látásmód kialakítására. A mindennapi tanórák részévé tesszük a multimédiás eszközök alkalmazását- az ICT technológia alkalmazását is. Szükségessé válik a kooperatív tanulási módszerek alkalmazása az oktatásban, a hatékony, célorientált, naprakész tudás sikeres közvetítésének érdekében. 1.3. Az iskola képzési kínálata, képzési rendszere Az intézményben az Alapító Okirat alapján nappali tagozaton és a felnőttoktatás keretében közgazdasági szakközépiskolai képzés folyik, a nappali tagozaton a kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, a felnőttoktatásban közgazdaság szakmacsoportban. A nappali tagozatra - a jelentős túljelentkezés miatt - az általános iskola 8. osztályos tanulói felvételi vizsga letétele után vehetők fel. A 9-12. évfolyamon általános képzésben részesülnek a diákok, szakmai alapozó tantárgyak beiktatásával. A 11 12. évfolyamon az érettségire történő felkészítés mellett szakmai alapozó tantárgyakat is oktatunk. A 12. illetve a nyelvi előkészítő osztály esetében a 13. évfolyam végén szakközépiskolai érettségi vizsgát tesznek a tanulók. Az érettségi után a kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportban, felsőoktatási intézményekben, vagy bármely, az érettségihez kötött tanfolyamon folytathatják tanulmányaikat, illetve munkát vállalhatnak. A felnőttoktatás keretében az esti tagozaton előírtaknak megfelelően folyik az oktatás. A 9-12. évfolyamon a közgazdaság szakmacsoportban folytatható tanulmányokra készít fel, illetve a sikeres érettségi után felsőfokú végzettség, vagy szakképesítés megszerzésére jogosít fel. 8

2. Az iskola környezete 2.1. Az intézmény helye a fővárosi közoktatási rendszerben, szociológiai környezete A Fővárosi Önkormányzat intézményei között a közgazdasági szakközépiskolák fontos helyet foglalnak el. A XXI. század új gazdasági és társadalmi feltételeihez jól alkalmazkodó, előremutató terveket megvalósító, aktív, tanulni vágyó, jó munkaerőt kívánunk képezni ebben a közösségben. Az iskola a főváros belső területén, a belső Ferencvárosban fekszik (IX. Mester u. 23.), így a diákok számára nemcsak a fővárosból, hanem az agglomerációs körzetből is jól megközelíthető. A bejárási nehézséggel küzdő diákok részére kollégiumi elhelyezés is megoldható. A tanulók 30-35 %-a Pest megyéből vagy egyéb megyéből jár be iskolánkba. A szülők foglalkozása szerteágazó, a családok többségében legalább az egyik szülő dolgozik. A tanulók 10-12%-ánál az egyik szülő munkanélküli, de ezek száma természetszerűleg ingadozik. Sajnálatos módon jelentős az elvált szülők által nevelt gyermekek száma, de általában a körülményeik rendezettek. Szükség esetén a nevelési segélyhez szükséges ajánlásokat, javaslatokat természetesen megadjuk. Az iskolában nem számottevő a kisebbségekhez tartozó diákok száma. Beilleszkedésük általában nem okoz nehézséget. Az intézmény beiskolázási területe: Budapest és Pest megye. 2.2. Az iskola gazdasági, munkaerőpiaci környezete Az intézményben folyó nevelő-oktató munka a gazdasági életben nélkülözhetetlen, ügyintéző képzés során keresett szakmáknak a szakmai alapozását végzi. A gazdasági folyamatokban a korszerű informatikai, szakmai, nyelvi ismeretekkel rendelkező ügyintézőknek nincsenek elhelyezkedési gondjaik, tudomásunk szerint minden sikeresen végzett tanulónk szakmájának megfelelő állást talált. A továbbtanulási kedv a végzettek körében nagy. Az érettségit, illetve az OKJ vizsgát követően 5-8 éven belül a volt diákok nagy része (70-80%-a) főiskolai vagy egyetemi diplomát szerez nappali vagy estilevelező oktatás keretében. 9

3. Az iskola tanulói közössége 3.1. Szülői háttér A diákok általában rendezett családi körülmények között élnek, de minden osztályban vannak olyan tanulók, akik valamilyen ok miatt csonka családban nevelkednek (pl. válás, valamelyik szülő halála, stb.). A szülők az iskolában szervezett alkalmakkor (szülői értekezlet, fogadóóra) vagy egyénileg megbeszélt időpontban találkozhatnak gyermekeik tanáraival és az iskola igazgatójával. Ezeket a lehetőségeket gyakran igénybe is veszik. 3.2. A tanulók lakóhely szerinti megoszlása Az iskola létszáma a nappali tagozaton 400-420 fő között, a felnőtt oktatásban 200 fő körül van. A nappali tagozaton 63-65% budapesti lakos, Pest megyéből 30-35%, egyéb megyéből 2-3 % jön. Az összlétszámból kb. 80 % leány, 20% fiú tanuló. Az oktatás 4 évfolyamon, évfolyamonként 2 osztállyal folyik, és nyelvi előkészítő osztály évfolyamonként egy-egy van. Az osztályok létszáma átlagosan 28-30 fő. A nappali tagozaton a tanulói létszámban alapvető változás nem várható. A tanulók büfét, könyvtárat, sportolási lehetőséget, a DÖK és a diákkörök osztálytermeket, oktatási eszközöket használhatnak, a nappali tagozat diákjai étkezést vehetnek igénybe. 3.3. A tanulók neveltségi szintje A tanulók az általános iskolából kikerülve nehezen tudnak beilleszkedni az új iskolai környezetbe. A diákok családban történő nevelése több gondot okoz, mert a szülők a megfelelő anyagi háttér biztosítása érdekében fokozottabban elfoglaltak, és ehhez a gyermekek életkori, kamaszkori sajátosságai is hozzájárulnak. A szülő és gyermeke között kialakult lazább kapcsolat sokszor a neveltségi szintben jelentkezik. A tanulók által hozott ismeretek rendkívül változatos szintűek. Vannak olyanok, akiknek ismereteik, tanulási módszerük jó, de szép számmal akadnak gyengén képzett diákok is. A társukkal való kapcsolatuk életkori sajátosságuknak megfelelő, hangnemük elfogadható. A negatív jelenségek megbeszélése, megoldása elsősorban az osztályfőnök feladatkörébe tartozik. Indokolt esetben a pedagógiai igazgatóhelyettes, illetve az igazgató is bekapcsolódik a megoldási folyamatba. A diákok a felnőttekkel tisztelettudóak. 10

3.4. Pályaválasztási motiváció A pályaválasztásnál szerencsés, hogy a 9 12. évfolyamon olyan képzés folyik, hogy a tanulók nem kényszerülnek 14 éves korban szakmát választani. A közgazdasági szakközépiskolába jelentkezve azonban egy bizonyos pálya felé orientálódnak. A szakmát alapozó oktatás a 9., 12. évfolyamon történik. Az iskolába jelentkezők indíttatást a legtöbb esetben szülőktől, testvérektől kapnak. Életkoruknak megfelelően ismerik a képzési rendszerünket, a munkaerő-piacon jól hasznosíthatónak vélik a megtanulható szakmáinkat. 3.5. Tanulási attitűd Ha a pedagógiai ráhatás következtében a gyermek iskolához való érzelmi viszonya kedvezőtlenül alakul, akkor a tanárnak rendkívül nehézzé válik a tanítás, a tanulóknak pedig a tanulás. Ezért az iskola egyik fő feladata, hogy a tanítási tanulási folyamat során biztosítsa a tanuló számára a belső motiváltságot, a személyes érdekeltség és a döntés lehetőségét. A tanulás folyamatában jó, ha érvényesül a mintakép követési vágya, a kíváncsiság, a kompetenciára törekvés, továbbá megjelenik a segítségadás. Ehhez szükséges: a differenciált tanulásszervezés; a tanulási képességek kialakítása és azok folyamatos fejlesztése; ennek érdekében célszerű a 9. évfolyamon egy tanulás-módszertani stúdiumot, tréninget szervezni. A későbbiekben pedig a kifejlesztett képességek utógondozása, a tanárok ezirányú kooperációja szükséges. az olyan tanári attitűd, amelyben a tanár a tanítás-tanulás folyamatának tervezője, szervezője, irányítója és ellenőrzője a tantárgyi kötődések kialakulásának segítése ezeket befolyásolhatják: a tantárgy érdekessége az ismeretek fontossága, jelentősége a tanulók jövőbeni tervei szempontjából a gyakran alkalmazott tanítási módszerek iránti viszony a tantárgy tanulásával kapcsolatos élmények (sikerek, kudarcok) a pedagógus személyisége igény arra, hogy a tanulók elmondhassák kritikai észrevételeiket, melyhez nélkülözhetetlen, hogy a tanítási-tanulási folyamatában a tanár és a tanuló 11

között partneri viszony alakuljon ki. Ebben a folyamatban a tanárnak rendelkeznie kell a személyiségközpontú attitűddel pl. természetesség, emberközeli magatartás, valódiság, empátia, elfogadható magatartás, türelem, stb. 3.6. Továbbtanulási szándék A továbbtanulási lehetőségek bővülésének következtében nagy számban jelentkeznek diákjaink felsőoktatási intézményekbe. A továbbtanulási igény nagy, bár nem minden esetben reális. A főiskolák és egyetemek közül a gazdasági élet területére történő képzéssel rendelkezők a legnépszerűbbek. Néhányan a műszaki képzésre jelentkeznek, és 1-2 fő minden évben jelentkezik a bölcsész szakra is (pl. nyelvtanár). Az utóbbi időben kedveltté vált az informatikával összefüggő felsőfokú képzés. A felnőttoktatás keretében a továbbtanulás a végzett tanulóknak kb. a negyedét érinti közvetlenül az érettségi után. A továbbtanulási szándék az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt, a diákok nagy része folytatja felsőoktatási intézményben tanulmányait, elsősorban a gazdasággal összefüggő szakokon. Számos érettségizett diákunk mind a nappali, mind a felnőttoktatásból a szakmai alapozó tantárgyak által előkészített OKJ rendszerű szakképzést választja. 3.7. Diákönkormányzat A tanulók, a tanulóközösségek, diákkörök a diákok érdekeinek képviseletére hozhatják létre a diákönkormányzatot. Az iskola vezetőségének és tantestületének a létrejött diákönkormányzat munkáját segíteni, támogatni kell. A működéséhez szükséges feltételeket biztosítani köteles. A diákönkormányzat eljárhat minden olyan kérdésben, amely a tanulói közösség nagyobb csoportját érinti és az intézmény nevelő-oktató feladatával összefügg. Működését a Közoktatásról szóló törvény 62-64 -ai, valamint a 11/1994 (VI. 8.) MKM rendelet és a 8/2000 (V. 24.) OM rendeletek 31. -a szabályozzák. A diákönkormányzat működése bekapcsolódik a személyiségfejlesztés folyamatába. Tevékenységével megtanítja a diákoknak az érdekképviselet fogalmát és annak gyakorlását. Az állampolgári jogok gyakorlásához kifejleszti a következő képességeket: konfliktustűrő és - kezelő képesség kialakítása, kifejlesztése, kompromisszumkészség, 12

akaraterő, akarat érvényesítő képesség kialakítása, szolidaritási képesség, együttműködési képesség, problémamegoldási képesség, tolerancia, empátia, kommunikációs képesség véleményezési képesség A tanulói jogokon és kötelességeken keresztül a diákok megismerik az állampolgári jogokat és kötelességeket, gyakorolják a választást, a választhatóság feltételeivel találkoznak. A DÖK feladatai közé tartozik a nyilvánosság megszervezése, pl. iskolaújság, iskolarádió, információk biztosítása, panaszkezelő eljárás, stb. Az érdekképviselet során kereshet szövetségest, valóságos közéleti szerepeket és technikákat. A képviselőket, tisztségviselőket továbbképezheti, az ismereteket karbantarthatja. Az önkormányzat alapja a feladat, a hatáskör és a felelősség egyensúlya. A DÖK munkáját a diákok által választott tanár segíti. A Szervezeti és Működési Szabályzatát a választó tanulóközösség fogadja el, és a nevelőtestület hagyja jóvá. 4. Az iskola meglévő kapcsolatrendszere 4.1. Kapcsolat a fenntartóval Az iskola fenntartója: Budapest Főváros Önkormányzata. Az intézmény és a fenntartó közötti törvényes kapcsolatot az Oktatási Ügyosztály biztosítja. Az oktatással kapcsolatos törvények, rendeletek alapján a kapcsolattartás formái: hetente egyszer hivatalos postai nap, félévi és év végi értekezletek jegyzőkönyveinek megküldése, és ezek tapasztalatainak hasznosítása az igazgatói értekezletek témáiban, az Oktatási Ügyosztály irányításával az igazgatói munkaközösség segíti az intézményvezető munkáját, törvényességi, pénzügyi ellenőrzések, szakmai ellenőrzések, konzultációs lehetőség a részfeladatok, szakterületek felelőseivel, referenseivel, az Oktatási Ügyosztály folyamatos segítségnyújtása, szempontrendszer és gyakorlati tanácsok adása a kiemelt intézményi feladatok megoldásához. 13

4.2. Kapcsolat a szülőkkel A szülők, a pedagógusok és a tanulók koordinált, aktív együttműködésének célja a tanulók személyiségének harmonikus fejlesztése. A tanári közösség és a szülők között az együttműködés az iskola hagyományai, a Közoktatási Törvény és a Szervezeti és Működési Szabályzat alapján történik. Az együttműködés területei: Kölcsönös és rendszeres információcsere, tájékozódás az intézmény nevelési, oktatási feladatairól. A tanulók személyiségfejlesztésének, a családok nevelési feladatainak összehangolása. Együttműködés a szülők és a tantestület között a szociálisan veszélyeztetett, és az életkori sajátosságokból eredő nehézségek leküzdésében. Közösen kell törekedni a nevelési célokban megfogalmazott erkölcsi normák elfogadtatására, a kulturált viselkedés kialakítására, a deviáns magatartás megelőzésére. Biztosítani kell a szülői szervezet aktív részvételét az iskola közösségformáló és nemzeti öntudatra nevelő programjaiban. Újabb együttműködési lehetőséget biztosít az intézmény minőségirányítási programjának kialakítása, a piaci igényekhez alkalmazkodó szakemberképzés együttes alakítása. A szülők közös programokkal segíthetik gyermekeik személyiségfejlődését és az iskolai munkát (színházlátogatás, kirándulás, rendezvények, stb.). A szülők az érettségi vizsgán jelenlétükkel bátoríthatják gyermekeiket a sikeres helytállásra, és szervezőmunkájukkal segítik az osztályfőnökök munkáját. Közvetlen kapcsolat a szülői házzal: egy tanévben két alkalommal szülői értekezlet, egy tanévben két alkalommal szülői fogadóóra, a szülők problémájukkal felkereshetik az intézmény igazgatóját és igazgatóhelyetteseit az ügyeleti napjaikon, a szülők problémáikat megbeszélhetik a tantestület tagjaival is egy előre egyeztetett időpontban, súlyos problémák felmerülése esetén az igazgató rendkívüli szülői értekezletet hívhat össze. 14

4.3. Kapcsolat más intézményekkel A vállalatokkal, intézményekkel kialakított együttműködés nélkül ma már egy közgazdasági képzést folytató szakközépiskola sem működhet kifogástalanul. A szakmai tárgyak oktatásánál nyújtott segítségen túl jelentős anyagi támogatással segítik a korszerű oktató-nevelő munkát. Az 1995/96-os tanévben a szakképzési alapunkba befizetett összegek segítségével épült fel a taniroda. A számítástechnika oktatásához szükséges korszerű, nagy teljesítményű számítógépek és eszközök beszerzéséhez pályázaton elnyert összeg, és a szakképzési alap segítette hozzá az intézményt. Sajnálatos módon a szakképzési alap juttatásaiból részesülők körének bővülése és a törvényi változások miatt a jövőben a korábbihoz hasonló jelentős összegű támogatásra nem számíthatunk. Kapcsolattartás a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központtal (BETISZKkel) Különösen fontos feladatok: a szakképzési feladatok ellátásának segítése az érettségiző tanulók tájékoztatása a BETISZK-ben megszerezhető szakmákról szükség esetén tanítási órák ellátása az érettségi utáni szakképzéssel kapcsolatos információk hiánytalan átadása 15

A./ FEJEZET AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA Mottó: Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni. Szent Györgyi Albert 1. Az iskolában folyó nevelő - oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai Az intézményben az oktató-nevelő munka a pedagógiai program alapján folyik. A pedagógiai program magában foglalja a nevelési programot és a helyi tantervet, valamint a szakmai alapozás folyamatát. 1.1. Pedagógiai alapelvek A harmadik évezredbe belépve új kihívásokkal kell szembenéznünk. Életünk és környezetünk megváltozott. A mai társadalomban a változás útja a tanulás, az új ismeretek megszerzése nélkülözhetetlen a továbblépéshez. A megszerzett ismeretek, képességek gyorsan elavulnak, ezek megújítása a munkavállalás miatt elkerülhetetlen. A változáshoz csak az tud alkalmazkodni, aki rendelkezik széles körű általános és szakmai műveltséggel, az állandó tanulás készségével. Ehhez az egyén részéről önállóság, kreativitás, innováció, folyamatos önképzés, szakmai fejlődés, kockázatvállalás, teljesítő- és cselekvőképesség, és óriási kitartás szükséges. A gazdasági - társadalmi változások gyors egymásutánja átalakította az életvitel hagyományos formáit. Ki kell tudni választani az életmóddal kapcsolatos alternatívák közül a helyeset, az életet, az egészséget, a családot, a barátságot, a becsületet, tisztességet. Iskolánk nevelő - oktató munkáját a demokrácia értékei, a nemzeti értékek, a humanista értékek alkotják. Kiemelt figyelmet fordítunk az 16

emberiség előtt álló közös problémákra és a különböző kultúrák iránti nyitottságra, a tisztelet és szeretetteljes magatartásformák megismertetésére. Iskolánk a Közoktatási törvény alapján biztosítja a vallási, illetve világnézeti információk tárgyilagos és többoldalú közvetítését. Sem Pedagógiai programunkban, sem működési tevékenységünk során a világnézeti tanítások igazságáról nem foglalunk állást, illetve világnézeti kérdésekben oktatási intézményünk semleges. Érvényre juttatjuk a tanulók azon jogát, hogy részükre az iskola egész pedagógiai programjában, tevékenységében a tanítás során a tájékoztatás nyújtása és az ismeretek közlése tárgyilagosan és többoldalú módon történjék. Tanulóink joga, hogy tanulmányaik során a pedagógiai programban és az érettségi vizsgaszabályzatban meghatározott keretek között megválasszák azokat a tantárgyakat, amelyeket tanulni kívánnak, valamint, ha erre lehetőség van, megválasszák a tantárgyakat tanító pedagógust. A szülő joga igényelni, hogy az iskola pedagógiai programjában és tevékenységében a tájékoztatást és az ismereteket tárgyilagosan és többoldalú módon közvetítse, továbbá, hogy az intézményben a hit- és vallásoktatást lehetővé tegyék. A szülő joga, hogy megismerje a pedagógiai programot, házirendet, és tájékoztatást kapjon az abban foglaltakról. A pedagógus joga, hogy a pedagógiai program alapján az ismereteket, a tananyagot, a nevelés és tanítás módszereit megválassza. A pedagógus joga, hogy a nevelőtestület tagjaként részt vegyen a pedagógiai program tervezésében és értékelésében, gyakorolja a nevelőtestület tagjait megillető jogokat. 1.2. Az iskolában folyó nevelő oktató munka céljai érvényesítse a humánus értékeket, közvetítse az egyetemes és nemzeti kultúra alapértékeit, testileg és lelkileg egészséges, az emberi kapcsolatokban igényes felnőtteket neveljen, a demokratikus elveket követő állampolgárokat neveljen, akik képesek a társadalmi, gazdasági, technikai változások követésére és az ezekhez való alkalmazkodó cselekvésre, nevelési-oktatási rendszerének követelményei igazodjanak a tanulók adottságaihoz, fejlettségéhez, biztosítsa az eltérő adottságú és motivációjú tanulók számára az ismeretek bővülésének, a képességek és a készségek fejlődésének lehetőségét, csökkentse a tanulási kudarcok mértékét, és biztosítsa az iskola eredményes befejezését, 17

a diákok tekintsék sajátjuknak a nemzeti és az egyetemes emberi értékeket követő magatartásmintákat, váljanak nyitottá a különböző kultúrák iránt, a tanulók váljanak alkalmassá: az önálló, felelős döntéseken alapuló, elsősorban a szakmai területen folyamatosan megújuló alkotómunkára, a termelési, szolgáltatási és más társadalmi értékteremtési folyamatok alakítására, a munkaerőpiac elvárásainak teljesítésére, felsőfokú tanulmányok megkezdésére, alakuljon ki a tanulókban az igény és a képesség az ismeretek önálló megszerzésére, azok összefüggéseinek felismerésére, értelmezésére, hasznosítására. a második esély biztosítása minden, a középiskolát a tanköteles korban el nem végzett tanuló számára, a munkaerőpiaci vagy felsőfokú továbbképzés alapjainak megteremtésére a felnőttoktatás keretein belül. 1.3. A nevelő- oktató munka feladatai A célok elérése érdekében a következő feladatokat kell teljesíteni: továbbépíteni, szélesíteni, elmélyíteni az általános iskolai tantárgyi követelményeket, a nevelésnek, a képességek fejlesztésének, a közismereti oktatásnak szerves egységet kell alkotnia, a nevelés és oktatás rendjébe be kell épülniük azoknak a fejlesztő célú problémakezelési módoknak és képzési tartalmaknak, amelyek a magyar társadalom demokratikus létformájából, Magyarország európai integrációs folyamatából, a közép- és felsőfokú iskolázás kiterjesztéséből, az egész életen át tartó tanulás igényéből adódnak, a tanulókban alakuljon ki az egészség, az emberi környezet és a természet megóvására irányuló felelősségérzet, fejlődjön ki a társakkal való együttműködő, egyenrangú és szolidáris viszony, teremtődjön meg a közösségi és az egyéni érdekek egyensúlya, a tanulók sajátítsák el a nemzeti és az egyetemes emberi értékeket és követendő magatartásmintákat, váljanak a diákok nyitottá a különböző kultúrák iránt, ismerjék, tiszteljék, óvják, ápolják nemzeti kultúránkat, történelmünket, anyanyelvünket, a természetet, a környezet értékeit 18

más népek értékeit, hagyományait, az egyetemes kultúra legnagyobb eredményeit, fejlődjön fogalmi gondolkodásuk, problémamegoldó képességük, anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikációs tudásuk, informatikai tudásuk, a tanulókat logikus összefüggésben, rendszerben való gondolkodásra kell nevelni, a diákok legyenek képesek a különböző információk közötti eligazodásra, a gyakorlati életben felmerülő kérdésekre való válaszadásra, a különböző élethelyzetekben a tudásra épülő önálló vélemény kialakítására, a felelős döntésekre saját szakmai szintjükön, és az élet dolgaiban, a személyiségfejlesztésben kiemelt szerepet kell kapnia az önismeret fejlesztésének, a kezdeményező és vállalkozó készségek kialakításának, a felelős társadalmi magatartás kialakításának, az állampolgári szerepre történő felkészülésnek, a szépségre, jóra, szeretetre nyitottságnak, a jogok és a kötelességek harmóniájának, az udvarias, tisztelettudó, önzetlen magatartási formáknak. 1.4. A nevelő- oktatómunka eszközei, eljárásai A nevelési eszköz kifejezést leggyakrabban a módszer fogalmával azonos értelemben használjuk. Általában a tanulók fő tevékenységi formáit jelentik, amelyekben a nevelési folyamat realizálódik. Nevelési módszereinket hozzá kell igazítani az előzőekben leírt célokhoz. A módszernek igazodni kell a megfogalmazott célokon és feladatokon túl a tanulók életkori sajátosságaihoz, értelmi fejlettségéhez, képességeihez, valamint a pedagógusok személyiségéhez, pedagógiai kulturáltságához, felkészültségéhez, vezetői stílusához, igazodnia kell a mindenkori szituációhoz és annak tartalmához. A módszereket a nevelés folyamatában betöltött szerepük alapján a következőképpen csoportosíthatjuk: a meggyőzés, a felvilágosítás, a tudatosítás módszerei, a tevékenység megszervezésének módszere, a magatartásra ható módszerek, kényszerítő módszerek, 19

gátlást kiváltó módszerek, amelyek a nevelés sikerét veszélyeztető körülmények kizárását célozzák, a negatív viselkedés kialakulását próbálják megakadályozni. A nevelő-oktató munka során a képzési forma jellegének megfelelően a nevelőtestület döntése alapján a következő eljárási rend alakult ki: a tantárgyak csoportbontási lehetőségének vizsgálata, pl. nyelvek, informatika, szakmai alapozás tantárgyai, döntés a tantárgyfelosztást megelőzően az egyes osztályokban tanított nyelvekről (előkészítik a munkaközösségvezetők), a 9. évfolyamra felvett tanulók osztályba sorolásának rendje, a tanulók nyelvválasztásánál a tanári feltételek mellett a tanulók előtanulmányainak figyelembe vétele, a nyelvi előkészítő osztály felvételi követelményei, és a tanulók felvételének rendje. Az oktató-nevelő munkában a pedagógusok közvetlen illetve közvetett nevelési eljárásokat alkalmaznak az alábbiak szerint: a szokások kialakítása során közvetlen módszerek, pl.: számonkérés, gyakoroltatás, segítségadás, ellenőrzés, ösztönzés közvetett módszerek, pl.: a tanulói közösség megszervezése, közös célok kitűzése, elfogadása, hagyományok kialakítása, követelés, ösztönzés, ellenőrzés a magatartási modellek kialakítása során közvetlen módszerek, pl.: elbeszélés, tények és jelenségek bemutatása, műalkotások bemutatása, a nevelő személyes példamutatása a magatartási modellek kialakítása során közvetett módszerek, pl.: a nevelő részvétele a tanulói közösség tevékenységében, követendő egyéni és csoportos minták kiemelése a közösségi életből a meggyőzés során közvetlen módszerek, pl.: magyarázat, beszélgetés, a tanulók önálló elemző munkája közvetett módszerek, pl.: vita, felvilágosítás a betartandó magatartási normákról 2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok A személyiségfejlesztés általános célja, hogy minden emberben a benne rejlő fejlődési lehetőségek minél teljesebb megvalósulását, a tanulás a személyiség 20

teljes kibontakozását segítse. Minden diák az iskolába kerülése pillanatától érezze magáénak a Telekis szemléletet és viselkedéskultúrát. Konkrét céljai a következők: esélyegyenlőséget és az egyes tanulók fejlettségét, lehetőségeit, érdeklődését figyelembe vevő nevelés, oktatás, olyan iskolai életmód megszervezése és működtetése, amelyben a tanuló a nevelési folyamatnak nem tárgya, hanem alanya, vagyis amelyben a serdülő kori szükségletei megvalósulnak, egyértelmű elvárások és feladatok a személyi méltóságának, önállóságának tiszteletben tartásával párosítva, a tanulók testi, értelmi, erkölcsi, érzelmi, gyakorlati képességeinek fejlesztése. A személyiségfejlesztés feladatait az alábbi négy alapvető területre lehet bontani (Nagy József): az értelem kiművelése (kognitív kompetencia), a segítő életmódra nevelés (szociális kompetencia), egészséges és kulturált életmódra nevelés (személyes kompetencia), szakmai képzés alapozása (speciális kompetencia). Az egyes személyiségfejlesztési területek konkrét feladatai a nevelő-oktató munka során a következők: Az értelem kiművelése területén: a pedagógus munkája során a tanulókban ébressze fel a megismerés utáni vágyat, ismertesse meg és sajátíttassa el a különböző tanulási módokat, értesse meg a tanulókkal, hogy lényeges a tanulási teljesítmény, valamint a tanulás váljon életprogrammá. Legfontosabb elvek közé tartozzon, hogy a diákok megtanuljanak tanulni, megtanuljanak cselekedni, megtanuljanak élni, továbbá együtt, másokkal élni. A segítő életmódra nevelés területén: a tanulók ismerjék meg a szociális értékrendszert, sajátítsák el a pozitív értékrend elfogadásának képességét, valamint ennek tükrében történő viselkedést, magatartást, kapják meg a lehetőséget és a feltételeket ahhoz, hogy ki tudják alakítani pozitív egyéni értékrendjüket. Részletezve a főbb feladatokat: a tanulók ismerjék meg a szociális szokásokat, a szociális viselkedés alapvető szabályait, értsék meg a szabálytudat, a döntési szabadság és felelősség szerepét, az intézmény pedagógusai olyan iskolai légkört, életrendet alakítsanak ki, amelyben az iskolai közösség elősegíti azt, hogy a tanuló folyamatosan tapasztalhassa az egyének és csoportok kölcsönös megértésének, együttérzésének, segítőkészségének előnyeit, hiányuk káros következményeit, 21

olyan iskolai életrend kialakítása szükséges, amelyben a tanulók biztonságban érzik magukat, a magatartási szabályok átláthatóak, mindenkitől és következetesen elvártak, a pedagógus személyes példamutatásával, történelmi, irodalmi személyek, drámai hősök pozitív életútjának átélési lehetőségével hívja fel a negatív megjelenési formákra a figyelmet, mutasson rá a negatív, antiszociális mintákra, azok pusztító hatásának csökkentésére, a pozitív érzelmi légkör kifejlesztése és fenntartása az osztályokban, a tantestületben, az iskolában, az iskola kínálja fel a segítség sokféle lehetőségét, az együttműködést a tanulóval, a szülői házzal. Az egészséges és kulturált életmódra nevelés területén: a pedagógus segítse a testi képességek kifejlesztését és folyamatos karbantartását, a testnevelési órák, a minél gazdagabb diáksportköri élet optimális kialakítását, fejleszteni kell a zenei befogadóképességet, minden alkalmat meg kell ragadni a művészi értékű zene meghallgatására, fejleszteni kell a vizuális befogadóképességet, az iskola legyen minden részletében igényes, esztétikus közeg, ismerjék meg a tanulók az egészséges életmód követelményeit, a tanulói önértékelés váljon rendszeressé, a tanulók önismeretének folyamatos fejlesztése oly módon, hogy eredményeként az önmegismerő képesség területén egyre nagyobb sikereket érjünk el, a tanulókban fejlődjön ki az önfejlesztő képesség, képesek legyenek a tehetség kibontakoztatására, fejlesztésére. A szakmai képzés alapozása a speciális kompetenciák fejlesztése területén: tanórán kívüli szakkörök fenntartása, amelyek tartalma felhasználható az alkotó tevékenység működtetésére, a szabályhasználat és szabályalkotás képességének fejlesztése, a leírt szabályok szerint önálló feladatmegoldás rendszeressé tétele, gyakorlása. További személyiségfejlesztési feladatok az előzők kibővítéseként és nem elhanyagolható nevelési feladatként ehhez a témához kapcsolódnak: Erkölcsi nevelés területén: az alapvető erkölcsi értékek megismertetése, az erkölcsi normák elfogadtatása az erkölcsi értékek tudatosítása és meggyőződéssé alakítása 22

A tanulók munkára nevelésének területén: az emberek által végzett munka fontosságának tudatosítása, a munka értéke az ember életében, az önellátásra irányuló tevékenység gyakoroltatása, a környezet rendben tartásának fontossága. 3. A közösségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok Az emberi élet alapja a társas kapcsolatok rendszere. A való élethez, az eligazodáshoz elengedhetetlen a közösségben való nevelés, amely mint tanulási színtér jelenik meg. A közösségi nevelés területei: a család az iskola az iskolán és a családon kívüli közösségek A pedagógiai program szempontjából az iskola keretén belül működő közösségi nevelés területeit kell sorra venni, de nem elhanyagolható a legalapvetőbb, primer közösség, a család. A család meghatározza, formálja, befolyásolja az egyén, a gyermek fejlődését, másokhoz való viszonyát. Alapvető szociális kötődéseket, formákat alakít ki, amelyeket az iskolába kerülve lehet és kell fejleszteni, formálni, átalakítani. Így nagyon fontos szerepet kap az iskola. A felnőttoktatásban az osztályközösség anyagi és természetbeni támogatást is nyújt a súlyos helyzetbe került osztálytársak részére (pl. válás, haláleset, munkanélküliség). Az osztályfőnökök ezekről az esetekről a szaktanárokat tájékoztatják. Személyes beszélgetésekkel, pedagógiai-pszichológiai ráhatással segítik át a nehéz időkön a tanulókat. Az utóbbi években egyre több a depressziós, lelki-sérült tanulók száma, akikkel hatványozottan foglalkozni kell. Intézményünkben a közösségi fejlesztés főbb területei: a tanórák szaktárgyi órák, osztályfőnöki órák, a tanórán kívüli foglalkozások szakkörök, korrepetálások, 23

szabadidős tevékenységek sportolási lehetőségek, iskolanap, zenés rendezvények, stb. diákönkormányzati munka hagyományok kialakítása és ápolása. Részletezve az egyes területek feladatait: A szaktárgyi órákon megvalósítható közösségfejlesztési feladatok: a tanulás támogatása, a tanulók önállóságának támogatása, segítőkészség kialakítása, pozitív és negatív jelenségek értékelése, tanulmányi és munkaerkölcs erősítése. A nevelő-oktató munka színtere az osztály, vagy annak egy csoportja. Az osztályban tanuló diákok már rendelkeznek szokásokkal, szemléletmóddal. Az osztályfőnöki órákon a már meglévő életszemléletet kell formálni és továbbfejleszteni. Ebben a folyamatban nagy szerepe van a közösségnek, a kortársaknak. Tekintettel arra, hogy a tanulók idejük nagyobb részét az iskolában, az osztályközösségben töltik, ezért nagyon meghatározó annak légköre, szellemisége, hatása, a tanulók egymás között kialakuló kapcsolatrendszere, viselkedési formái. Az osztályközösség feladatai többek között: valamennyi tanuló pozitív irányú befolyásolása, az egyéni értékek felismerése, egymás tiszteletben tartása, egymás segítése a tanulásban és az egyéni vagy beilleszkedési problémákban, a másság elfogadása, tolerancia, társaik segítése, támogatása gondjaik, problémáik megoldásában, mások gondjainak, nehézségeinek felismerése, a társas együttélés alapvető szabályainak megismerése, alakítsa ki a természet szeretetét, a környezet védelmének igényét, a kommunikációs készség alakítása, az egészség, a testi épség védelme. Az osztályközösség irányításában, alakításában meghatározó szerepe az osztályfőnököknek van. Az osztályfőnök feladata, hogy indirekt és direkt 24

irányítással formálja a közösséget. Különösen fontos szerepe van a problémák felismerésében és keresésében, hiszen nevelési helyzet szinte mindig és mindenhol adódik. Az osztályfőnök szervező feladatai közé tartozik az osztályban tanító tanárok és a szülők közötti kapcsolat kialakítása. Fel kell ismernie a deviáns eseteket, és meg kell találnia, esetlegesen segítség igénybevételével a megoldáshoz vezető utat. A tanórán kívüli foglalkozások és szabadidős tevékenységek is a közösségi fejlesztés feladatai közé tartoznak: a tanulás, a tehetség elismertetése a sokoldalú és változatos foglalkozások (irodalom, zene, képzőművészet, színház, mozi, stb.) járuljanak hozzá a közösségi magatartás erősítéséhez, a séták, kirándulások mélyítsék el a természet iránti tiszteletet, a környezet iránti felelősség érzetét, a szülőföld iránti tiszteletet. A felnőttoktatásban az osztályközösség tagjai segítik egymást az otthoni tanulásban, a vizsgára a baráti körök együtt tanulnak, a hiányzó osztálytársak részére a tananyagot, tanári segédleteket, munkagyakorlatokat eljuttatják. A 12. és 13. évfolyamos tanulók körében mindez szervezett módon történik. A fentieken kívül külön ki kell emelni, hogy a közösségfejlesztés során nemcsak az osztályfőnöknek, a tantestületnek, hanem az iskola minden dolgozójának, az intézményt segítő szervezeteknek, illetve azok vezetőinek is kiemelt feladata, hogy - munkájával, - megjelenésével, - viselkedésével, - beszédstílusával, - társas kapcsolataival példaként álljon a diákok előtt. Diákönkormányzati munka feladata a közösségek tevékenységének tudatos szervezése a tanulók aktív részvétele a közösségi munkában a közösségi együttéléshez szükséges magatartási és viselkedési formák megismertetése Hagyományok kialakítása és ápolása a közösségre jellemző arculat megteremtése, az összetartozást erősítő erkölcsi normák, formai keretek kialakítása, a tevékenységek rendszeressé válásának kialakítása és ápolása 25

4. A beilleszkedési, magatartási nehézségekkel összefüggő pedagógiai tevékenység A gyermek- és ifjúságvédelmi felelős segíti az iskola pedagógusainak gyermekés ifjúságvédelmi munkáját. A gyermek- és ifjúságvédelmi felelős feladata különösen: az iskola nevelési programja, gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatai keretében egészségnevelési, ennek részeként klábítószerellenes program kidolgozásának segítése, végrehajtásának figyelemmel kísérése, szükség esetén intézkedés megtételének kezdeményezése az iskola igazgatójánál, tájékoztatás nyújtása a tanulók, a szülők és a pedagógusok részére. A címben említett, iskolában jelentkező problémák az általános iskolai szintnél magasabb középiskolai követelményszint, a különböző családi háttér miatt gyakran fordulnak elő. A megoldásban pedagógusnak, szülőnek egyaránt nagy szerepe van. Jellegzetes serdülőkori tünet a hangulatváltozás, az identitászavar, a helykeresés az iskolai közösségben, az iskolán kívüli csoportokban. Folyamatos tanári és szülői figyelemmel elkerülhetőek a káros vagy veszélyeket rejtő döntések. Cél, hogy a súlyos deformitásokat az iskola a nevelés folyamatában kezelje, és megakadályozza a veszélynek kitett tanulók spontán kirekesztődését vagy túlzott negatív hangadását. A veszélyeztetett tanulók: a tanulmányilag háttérben levő tanulók, a gyakori kudarcélményekkel küzdők, a peremhelyzetű tanulók egy adott közösségben, a család értékközvetítő sajátosságai szerint problémás fiatalok, a felnőttoktatásban tanulmányaikat több éves kihagyással folytatni kívánó tanulók. Pedagógiai eszközök a beilleszkedési nehézségek megoldására: felzárkóztató foglalkozások szervezése, személyiségfejlesztő osztályfőnöki órák, önértékelési képességgel foglalkozó kérdőívek, beszélgetések, szülői tájékoztatás nevelési problémákról, a deviáns magatartás veszélyeiről, teret adva tehetségüknek, sikerélményhez juttatni őket. 26