Az állatorvosok szerepe a telepi tôgyegészségügyi programokban

szarvasmarha 2016. augusztus 1. Az állatorvosok szerepe a telepi tôgyegészségügyi programokban Pamela L. Ruegg, DVM, MPVM University of Wisconsin, Madison, USA Bevezetés A tejelô tehenészetek szerkezete világszerte átalakulóban van. 2015-ben az EU tejtermelése mintegy 5%-kal emelkedett, Írország pedig mindenkit megelôzött a nagykereskedelmi forgalomba került tejmennyiséggel. AZ USA-ban a tejelô tehenészetek konszolidációja igen gyorsan zajlott le, 2012-ben az 500-nál nagyobb állománnyal rendelkezô telepek a teljes állománynak csupán 6%-át tették ki, mégis az USA teljes tejtermelésének 63%-át produkálták. Az ágazat globalizációjával egyidejûleg egyre jellemzôbbé váltak a nagy üzemméretek, ami az állatorvosok szerepének felértékelôdését is jelentette. A nagyobb telepeken a teheneket csoportokban gondozzák, az alkalmazottak szakképesítéssel rendelkeznek, a tulajdonosoknak pedig láthatóan korlátlan hozzáférésük van az agráriumban elérhetô professzionális szolgáltatásokhoz. Az üzemszerkezetben bekövetkezett változások nagy hatással vannak az állatorvosi szolgáltatásokra vonatkozó igényekre. Történetileg a legtöbb, erre szakosodott állatorvos olyan állomány egészségügyi programot alakított ki, amelynek középpontjában a szaporodásbiológia állt (Derks et al., 2012), a rendszeres teleplátogatások elsôdleges célja pedig a vemhesség vizsgálat volt. A szaporodásbiológiai programok legtöbb elemét mára azonban más végzettségû (nem állatorvos) szakemberek végzik el (Mee, 2007b), így a rendszeres állatorvosi látogatások okafogyottá váltak, s ez elvette a lehetôséget a más kérdésekben történô személyes konzultáció elôl is. Cikkemben az állatorvosok jelenlegi szerepét tekintem át a tôgyegészségügyi programok terén és olyan új keretrendszerre teszek javaslatot, amely elôsegíti, hogy az állatorvos megfelelhessen mind a tejelô tehenészetek tulajdonosai, mind a fogyasztók részérôl felmerülô, fokozódó-formálódó igényeknek. Az állatorvos szerepe a tôgyegészségügyi programokban felszín és valóság Az állomány egészségügyi programok szerepe, hogy elejét vegyék a megbetegedéseknek, javítsák az állatjóléti állapotokat, mérsékeljék a szükséges kezelések számát és hozzájáruljanak a vállalkozás nyereségességéhez. Az ilyen programokat elemzô kutatások nagy része következetesen arra az eredményre jut, hogy viszonylag kevés állatorvos biztosít átfogó tôgyegészségügyi programot ügyfeleinek. Egy wisconsini tejminôségi programra beiratkozott gazdálkodóknak mindössze 24%-a jelezte, hogy rutinszerôen együttmûködne az állatorvosával a tejminôségi programok tervezésében (Rodrigues et al., 2005a). 3-4 évvel késôbb, a program lezárását követôen is csupán 38%-uk dolgozott ki állatorvossal közösen tôgyegészségügyi programot (Hohmann and Ruegg, 2012). Egy másik felmérés szerint az állatorvosok nagy része úgy nyilatkozott, szakmai munkával töltött idejüknek kevesebb, mint 10%-ában végeztek kifejezetten a tejminôség javítását célzó foglalatosságot (Rodrigues and Ruegg. 2004). Angliában a leggyakoribb válasz az volt, hogy a tôgygyulladás ellenôrzésének területén nem nyújtottak rendszeres szolgáltatást egyetlen ügyfélnek sem, bár sokan alkalmanként végeztek valamiféle felmérést. Hollandiában a tôgy egészségét a harmadik legfontosabb állomány egészségügyi szempontnak ítélték, és a tejelô tehenészetek tulajdonosainak mintegy 50%-a úgy vélte, hogy az ellátó állatorvos nem is ismeri, vagy figyelmen kívül hagyja a gazda állomány egészségügyi célkitûzéseit (Derks et al., 2012). A szaporodásbiológiai szakterülettel éles ellentétben, a tôgyegészségügy területén gyakran merül fel más szakterületek bevonásának igénye és inkább problémamegoldásra, mint klinikai képességekre van szükség. Az állatorvosok általában jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a szaktudásukra, mint a marketingre vagy kommunikációra (Kristensen and Enevoldsen, 2008). A tejminôség javulásának akadálya sokkal inkább a motivációban és a megvalósításban keresendô, semmint a szaktudás vagy szak-

mai képességek hiányában (Rodrigues and Ruegg, 2005, Jansen et al., 2010, van den Borne et al., 2014). Egy fontos ok lehet, hogy az állatorvosok értékrendje (személyiségüknél fogva) jellemzôen a logikára, a jól szervezettségre és gyakorlatiasságra épül (Johnson et al., 2009). Ezek az értékek rendkívül fontosak a klinikai döntéshozatalban, de nem ruházzák fel a szakembert olyan készségekkel, amelyek abban támogatnák, hogy hatékonyan meggyôzhesse a gazdát a tôgyegészségügyi kérdésekbe való befektetés fontosságáról. Számos felmérés mutat arra, hogy az állatorvos és a gazdálkodó teljesen másképp látja a másik célkitûzéseit (Kristensen and Enevoldsen, 2008, Lievaart et al., 2008, Lam et al., 2011, Hall and Wapenaar, 2012, Derks et al., 2013). Egy állomány egészségügyi program összetevôire vonatkozó kérdôív kitöltését követôen a két csoport válaszainak összehasonlításából kiderült, hogy szinte minden válaszadó egyetértett abban, hogy a rendszeres szaporodásbiológiai vizsgálatok részét kell, hogy képezzék egy komplex állategészségügyi programnak, míg kevés gazdálkodó ítélte ugyanilyen fontosnak a rutinszerû tôgyvizsgálatokat (Lievaart et al., 2008). Sok gazdálkodó árérzékeny és nagyra értékeli a hatékony idôgazdálkodást is, így az alacsony jövedelmezôségûnek és idôigényesnek ítélt programok gyakran félbeszakadnak (Derks et al., 2013). Kellô tájékoztatás és marketing híján a tôgyegészségügyi programokban csak a leginkább motivált gazdálkodók vesznek részt rendszeresen. Az állatorvos tôgyegészségügyi programokban való részvételi lehetôsége Manapság az állatorvosok jellemzôen az alábbiak miatt nem vesznek részt a szaporodásbiológiai programokban: az ügyfél nem igényli a részvételt, az állatorvos nem képes igazolni a szakszolgáltatás költségeinek szükségességét, bizalom- és készséghiány, az állatorvosok nem kívánnak más szolgáltatási területek szakembereivel proaktívan együttmûködni, illetve hiányoznak a pénzügyi ösztönzôk is (Mee, 2007a). Ugyanezen okok vezethetnek az állatorvosnak a tôgyegészségügyi programokból való kimaradásához is, bár arra is lenne számtalan érv, hogy az állatorvosi szakma növelje részvételét. Köztudott, hogy a masztitisz milyen jelentôs hatással van az állomány termelékenységére és az állatjóléti szempontokra. A masztitisz hozamkiesést okoz a tejtermelésben, növeli a nem értékesíthetô tej ennyiségét, a korai selejtezés mértékét és költségeit (Fetrow, 2000). A tôgyegészségügyi programokban az állatorvosi részvétel gyakran a megemelkedett tanktej szomatikus sejtszám értékeket követô reakcióra korlátozódik, annak ellenére, hogy rengeteg lehetôség kínálkozik ezen kívül is a beavatkozásra. A háziállatoknál alkalmazott antibiotikumok használata egyre aggályosabb kérdés, márpedig a tôgygyulladás felelôs a tejelô tehenészetekben felhasznált antibiotikum mennyiség nagy részéért (Pol and Ruegg, 2007, USDA, 2008, Saini et al., 2012, Gonzalez Pereyra et al., 2015). A masztitisz kezelési protokollok felügyeletében való fokozott részvétel logikus kiindulópont és ezen túlmutatóan a minden részletre kiterjedô szakmai tanácsadás kialakításához szolgáltathat alapot. Amíg egyes országokban kötelezô az antibiotikum alkalmazásánál az állatorvosi felügyelet (Lind et al., 2012), a tôgygyulladás kezelése a telep dolgozóinak felelôssége. Ezekben az esetekben az állatorvos bevonására már csak akkor kerül sor, amikor az állat életben maradása forog kockán (Richert et al., 2013). Amíg a gyógyszerfelírás állatorvosi felelôsség, a kezelés kivitelezésének felügyelete és a hatékonyság ellenôrzése gyakran elmarad. Ideális esetben az állatorvos a telep dolgozóival a telepre alkalmazott kezelési protokollokat fejleszt ki, illetve mérlegel. Az állatorvosnak abban is van szerepe, hogy a kezelési protokollok hatékonyan megvalósításra kerüljenek. A nagyobb üzemekben az állatorvos további fontos szerepe, hogy a tejminták begyûjtésére és egyes kezelések helyes kivitelezésére megtanítsa a telepen dolgozókat. Ezen felül biztosíthatja a telepen mûködtetett laboratóriumok felügyeletét, amelyek a kezelési döntéshozatalt támogatják. Míg más szolgáltatók a takarmányozás, tenyésztés vagy fejés területére szakosodtak, az immunológia, a tôgyélettan, a gyógyszertan és a mikrobiológia szakterületein kizárólag az állatorvosi képzettség ad jártasságot. Az állatorvos ezen egyedülálló szaktudás révén támogathatja az éves tôgyegészségügyi terv kialakítását és megvalósítását. Az éves tôgyegészségügyi terv elemei Az állatorvosokat régóta igyekeznek ösztönözni arra, hogy átfogó állomány egészségügyi programokat is biztosítsanak az ügyfelek számára, amelynek részét képezi a teljesítmény nyomonkövetése, a helyesbítô tevékenységek elôírása és az eredmények értékelése. A kihívás abban rejlik, hogy elegendô idôt tudjanak szánni minderre, és hogy szolgáltatásaikért megfelelô ellenszolgáltatásban is részesüljenek. Egy tôgyegészségügyi program szempontjainak mérlegelésekor számtalan olyan terület merül fel, amely állatorvos bevonására adhat lehetôséget (1. táblázat). Egyes elemek tekintetében azonban nem az állatorvost ítélik a szaktudás elsôdleges forrásának, így a szakmának más szolgáltatókkal kell versenyeznie, olyanokkal, amelyek nem azonnal nyújtják be a

számlát a szolgáltatásaikért. A tôgyegészségügyi program összes lehetséges összetevôje közül a hatékony, indokolt antibiotikum használatot szabályozó kezelési protokollok alkalmazása az, ahol az állatorvosi szaktudás a leginkább szükséges, így ezen a területen belül kéne a részvétel mértékét fokozni. Olyan éves tôgyegészségügyi program kifejlesztése, amely eredetileg is erre a szempontra fókuszál, egyike lehet azon mechanizmusoknak, amelyek segítségével a helyi állatorvos a termelôt ráveheti arra, hogy foglalkozzon komolyan a tôgy egészségének kezelésével. Az állatorvos szerepe a tôgyegészségügyi programokban A tôgyegészségügyi programok elsôdleges szempontja az új fertôzések kialakulásának megakadályozása kell, hogy legyen. Egy minden részletre kiterjedô tôgyegészségügyi program különbözô szakterületû tanácsadók részérôl kíván hozzájárulást, kivitelezése pedig ideális esetben csapatmunkában történik. A gazdák következetesen azt jelzik, hogy értéket jelent számukra a csapatmunka és a célkitûzések tisztázása (Kristensen and Enevoldsen, 2008, Lind et al., 2012). Az is bebizonyosodott, hogy a csapatmunkára építô állománykezelési programokban való részvétel elônyös a tejelô tehenészetek számára (Rodrigues and Ruegg, 2005). Az éves szintû, csapatmunkaalapú tôgyegészségügyi programban betöltött vezetôi szerep kézenfekvô lehetôség az állatorvos számára, hogy más szakterületek tanácsadóinak tudását támogassa és kibontakoztassa, miközben szem elôtt tartja a felelôs antibiotikum használat elveit. Az éves tôgyegészségügyi programot oly módon kell kialakítani, aminek része mind a csapatmunka, mind a csapattagok által konszenzusos alapon kitûzött, realisztikus célok megfogalmazása. A program ideális esetben korlátos számú feladatot tartalmaz és kitér a feladatok eredményességének értékelésére szolgáló módszerekre is, valamint felelôsöket, teljesítési és értékelési határidôket jelöl ki. Az egyszerû formanyomtatványok (akár papíron, akár tableten vagy számítógépen) gyakran nagyon hasznosak a programok levezetésénél. (Online elérhetô formanyomtatványok: http://milkquality.wisc.edu/programs/milk-money/). A tejminôségi programokkal kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az egyszerû folyamat is igen sikeres lehet a legjobb irányítási gyakorlatok átvételének ösztönzésénél és fokozhatja az állatorvosi részvételt a tôgyegészségügyi programokban (Rodrigues et al., 2005a, Rodrigues et al., 2005b). A folyamat igen egyszerû és kezdetben nem is igényel feltétlenül több mint 4 órányi foglalatosságot egy évben. A tanácsadói csapat öszszeül a terv kidolgozásához és 1 órás találkozók sorozatát ütemezi elôre, amelyek kizárólag a tôgyegészségüggyel hivatottak foglalkozni (az állományra vonatkozó célkitûzések függvényében az egyes találkozók között 1-4 hónap telik el). Az elsô megbeszélésen meghatározzák a kezdeti tôgyegészségügyi célkitûzéseket és kijelölik az egyes csapattagok feladatait. Legalább egy célkitûzést azon kezelési protokollok fejlesztésére, megvalósítására és értékelésére kell fenntartani, amelyek a szükségtelen antibiotikum felhasználást igyekeznek elkerülni. Sok telepen a kezelési terv kidolgozásának elsô lépéseként a masztitiszes esetek regisztrálásának megfelelô rendszerét kell kialakítani. Az antibiotikum használat felülvizsgálatának is meg kell történnie, az állatorvosnak pedig idôrôl-idôre ellenôriznie kell, milyen antimikrobiális készítményeket alkalmaznak, illetve, hogy a gazda betartja-e a jogszabályi elôírásokat. A soron következô találkozók alkalmával a feladatok listáját újra kell ellenôrizni, a megvalósítás tényét a felelôsöktôl számon kell kérni. Azok a gazdák, akik ilyen programokban vettek részt, úgy nyilatkoztak, hogy ennek hatására a tejminôség kérdésében már négy találkozót követôen 64%-kal többet konzultáltak az állatorvossal (a program elôtt az érték 20%, azt követôen 84% volt) (Rodrigues and Ruegg, 2005). A programot teljesített állományok elemzése arra mutat, hogy a csapatmunkára építô, célorientált programok igen gyors javulást eredményeznek a tejminôségben (Rodriguez and Ruegg, 2005). Következtetések Az állatorvosok elôtt nyitva áll annak lehetôsége, hogy fokozzák részvételüket a tôgyegészségügyi programokban. Az éves tôgyegészségügyi tervek kidolgozása olyan rendszer lehet, amelynek segítségével átlendülhetnek az állatorvos bevonását jelenleg akadályozó tényezôkön. A tôgy egészségét illetôen számos szakterület képviselôi dolgoznak a tejelô tehenészetekkel, de az egymással való versengésnél sikeresebb alternatíva lehet a csapatmunkában kialakított tôgyegészségügyi terv, ami teret ad az egyes szakterületeken rendelkezésre álló tudás, készségek és források kibontakozására, hogy így a lehetô legjobb szolgálatot tegyék a gazdák számára. A csapatmunkára épített éves tôgyegészségügyi terv arra is lehetôséget biztosít, hogy ennek révén az állatorvos az indokolt mértékû és helytálló antibiotikum használatra vonatkozó kezelési protokollokat értékelhesse.

Állatorvos potenciális szerepe Indokolt antibiotikum használat biztosítása Klinikai masztitisz jelentkezésének ellenôrzése Szubklinikai esetek észlelése Tanktej bakteriológiai minôsége Helyes diagnosztikai módszerek alkalmazása Prevenciós programok Éves tôgyegészségügyi terv eleme Antibiotikum beadására jogosult dolgozók azonosítása és képzése Kezelési protokollok kifejlesztése, felülvizsgálata Kezelési protokollok betartásának ellenôrzése A tôgygyulladás kezelési protokolljaiban használt antibiotikumok hatékonyságának rendszeres ellenôrzése Szer maradvány elkerülése Megfelelôségi indikátor vagy teljesítményindikátor 1 Aláírással ellátott képzési dokumentáció Kezelési protokollok felülvizsgálata a lejárati dátumnak megfelelôen Kezelés idôtartama napokban, a megsemmisített tej mennyisége klinikai masztitisz kiújulási aránya, SCC csökkenése, kezelést igénylô esetek számának változása stb. Tejre illetve húsra vonatkozó élelmezés egészségügyi várakozási idôk összegének havonkénti követése <25 új eset/100 tehén/év Incidencia 60-90 napon belüli kiújulás elsô elôfordulás < 20%-ában Súlyossági pontszámok eloszlása 50% enyhe, 35% mérsékelt, <15% súlyos Elhullással végzôdô esetek aránya a klinikai esetek <2%-a Krónikussá váló esetek megállapítása a <4 ¼ laktációs tehenek <5%-a tanktej szomatikus sejtszám < 250 000 sejt/ml Prevalencia (>200 000 sejt/ml tehenek aktuális aránya) Incidencia (új esetek: >200 000 sejt/ml elsô alkalommal az adott laktációban a, vagy elôzô hónaphoz képest b ) Prevalencia a korai laktációban (5-40 napja tejelô tehenek között) Prevalencia a késôi laktációban (elapasztás elôtti egy hónapon belül) Teljes baktériumszám (TBC), laboratóriumi pasztörizálást követô szám (LPC), elôzetes inkubációt követô szám (PIC), koliform szám Baktérium tenyésztés tanktejbôl tôgygyulladás baktérium tenyésztésen alapú szelektív kezelése (a telepen vagy állatorvosi laboratóriumban) Szelektív szárazra állítási kezelés, bakteriológiai kórjelzés alapján molekuláris eljárások megfelelô alkalmazása Higiéniai ellenôrzés Fejési protokollok ellenôrzése Alom és legelôminôség ellenôrzése Szárazonálló tehenek és üszôk gondozása tehenek < 15 %-a a tehenek < 5 a illetve 8 b %-ánál új SCC >200 000 sejt/ml 2 elsôborjas tehenek <5%-ánál SCC > 200 000 sejt/ml tehenek <30%-ánál SCC >200 000 sejt/ml TBC <10 000 cfu/ml; LPC <200 cfu/ml; PIC <10 000 cfu/ml; koliform <100 cfu/ml; Strep ag. 0 cfu; Staph. aur & Mycoplasma bovis 0 cfu lásd: milkquality.wisc.edu célzott tenyésztés-alapú programok PCR és más technikák irányított használata < 20% szennyezett érték a tôgyhigiéniai ellenôrzés során elôkészítési idô 60-120 másodperc, tôgybimbók >90%-a megfelelôen bevonódik a fejés utáni bemerítéskor Alom anyagának baktériumszámának ellenôrzése SCC korai laktációban (ld. fent) 1 Egyes indikátorokra vonatkozóan ld. a http://milkquality.wisc.edu oldalt. 2 számítás módjától függôen

Hivatkozások Barker, A. R., F. N. Schrick, M. J. Lewis, H. H. Dowlen, and S. P. Oliver. 1998. Influence of clinical mastitis during early lactation on reproductive performance of Jersey cows. J Dairy Sci 81(5):1285-1290. Derks, M., L. M. A. van de Ven, T. van Werven, W. D. J. Kremer, and H. Hogeveen. 2012. The perception of veterinary herd health management by Dutch dairy farmers and its current status in the Netherlands: A survey. Prev Vet Med 104(3-4):207-215. Derks, M., B. van Woudenbergh, M. Boender, W. Kremer, T. van Werven, and H. Hogeveen. 2013. Veterinarian awareness of farmer goals and attitudes to herd health management in The Netherlands. Vet J 198(1):224-228. Fetrow, J. S. 2000. Mastitis: An economic consideration. Pages 3-47 in Proc. National Mastitis Council. National Mastitis Council, Atlanta, GA. Fuenzalida, M. J., P. M. Fricke, and P. L. Ruegg. 2015. The association between occurrence and severity of subclinical and clinical mastitis on pregnancies per artificial insemination at first service of Holstein cows. J Dairy Sci 98(6):3791-3805. Gonzalez Pereyra, V., M. Pol, F. Pastorino, and A. Herrero. 2015. Quantification of antimicrobial usage in dairy cows and preweaned calves in Argentina. Prev Vet Med 122(3):273-279. Hall, J. and W. Wapenaar. 2012. Opinions and practices of veterinarians and dairy farmers towards herd health management in the UK. Vet Rec 170(17):441. Higgins, H. M., J. N. Huxley, W. Wapenaar, and M. J. Green. 2013. Proactive dairy cattle disease control in the UK: veterinary surgeons involvement and associated characteristics. Vet Rec 173(10):246. Hohmann, K.J., and P.L. Ruegg. 2012. The influence of extension on team success of a milk qulaity improvement program. Journal of Extension. 50:5FEA6. Jansen, J., G. van Schaik, R. J. Renes, and T. J. G. M. Lam. 2010. The effect of a national mastitis control program on the attitudes, knowledge, and behavior of farmers in the Netherlands. J Dairy Sci 93(12):5737-5747. Johnson, S. W., M. S. Gill, C. Grenier, and J. Taboada. 2009. A descriptive analysis of personality and gender at the Louisiana State University School of Veterinary Medicine. J Vet Med Educ 36(3):284-290. Kristensen, E. and C. Enevoldsen. 2008. A mixed methods inquiry: How dairy farmers perceive the value(s) of their involvement in an intensive dairy herd health management program. Acta Vet Scand 50:50. Lam, T. J., J. Jansen, B. H. van den Borne, R. J. Renes, and H. Hogeveen. 2011. What veterinarians need to know about communication to optimise their role as advisors on udder health in dairy herds. N Z Vet J 59(1):8-15. Lievaart, J., J. Noordhuizen, D. Buckley, and S. Van Winden. 2008. The marketing of herd health and production management services on Dutch dairy farms: perceptions of dairy farmers and their veterinary surgeons. Ir Vet J 61(10):668-676. Lind, A. K., P. T. Thomsen, S. Rintakoski, M. N. Espetvedt, C. Wolff, and H. Houe. 2012. The association between farmers participation in herd health programmes and their behaviour concerning treatment of mild clinical mastitis. Acta Vet Scand 54. Mee, J. 2007a. Veterinary involvement in herd fertility - time for a paradigm shift? Irish Vet J 60(6):337-337. Mee, J. F. 2007b. The role of the veterinarian in bovine fertility management on modern dairy farms. Theriogenology 68:S257-S265. Pol, M. and P. L. Ruegg. 2007. Treatment practices and quantification of antimicrobial drug usage in conventional and organic dairy farms in Wisconsin. J Dairy Sci 90(1):249-261. Richert, R. M., K. M. Cicconi, M. J. Gamroth, Y. H. Schukken, K. E. Stiglbauer, and P. L. Ruegg. 2013. Management factors associated with veterinary usage by organic and conventional dairy farms. Javma-J Am Vet Med A 242(12):1732-1743. Rodrigues, A. C., D. Z. Caraviello, and P. L. Ruegg. 2005a. Management of Wisconsin dairy herds enrolled in milk quality teams. J Dairy Sci 88(7):2660-2671.