A malacperselyen és gölöncsérjegyen gyakoroltuk az alapvető technikai fogásokat és a vásárolt kéziszerszámok használatát. A gölöncsérjegyeket

Hasonló dokumentumok
Megvalósítók létszáma, képesítésük. A magyar-, és ezen belül Somogy megye népművészetének megismerése 2.A.1. Elméleti szakasz

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Nagyon fontos volt, hogy a pályázati támogatás révén olyan szülők tehetséges gyermekei részesültek képzésben, akik anyagi helyzetüknél fogva nem

A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP

MAGYAR NÉPI IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM, BUDAPEST

Tudomány és művészetek tehetséggondozó műhely záró foglalkozás és kiállítás

szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK

Reflexió- Hospitálás

Körös vizinek napkeleti partján Barangolás a régi Kunszentmártonban

Fazekasság alapjai szakkör

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Szobrászat és kerámia műhelygyakorlat Alapfok 4-6. évfolyam

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.

2014.október Gyermekek Háza

Családi Nap 3. tematikája

SZKC 103_02. Motívumok különböző. Népek és tárgyaik. A modul szerzője: Dobrovitzky Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

A 2009/ es óvodai nevelési évben a TÁMOP pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP

A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása

Bevezetés a történeti kerámiatechnológiába

Kerámia II. 2013/14.

Művészeti Diákköri dolgozat. PoP kép a képen. Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor

Javaslat Batykó Szilvia kerámiáinak települési értéktárba történő felvételéhez

a) Szakmatörténet 1. Ismertesse a kerámia kialakulásának történetét és a Kárpát-medence fazekasságát a honfoglalás előtt időktől!

Bogáncs Tanoda Beszámoló

Népművészeti motívumokkal díszített kézműves boroskancsó, ismertebb nevén Miskakancsó.

ke zmu ves tanszak 2013/2014

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

TERMÉKKATALÓGUS július 15.

Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás

SZENT ISTVÁN EGYETEM GYAKRLÓÓVODA ÉS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA BILLY ELLIOT TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM. Szárnybontogató

Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR:

Technika óravázlat. Domináns didaktikai feladat: előzetes ismeretek feltárása; alkalmazás

Referencia intézmény terület: Komprehenzív elven egység programmal dolgozó intézmény

Évfolyam Óraszám

Zsoldos és Társa Kft Tel/fax: ikerferi@metacandle.hu

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben:

Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégium 55 darab térképlap restaurálása pályázat 2011 Pályázati azonosító: 2311/1977.

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Javaslat. Mezókovácsháza és környéke élóvilága állandó kiállítás. települési értéktárba történó felvételéhez

A tananyagegységek. A képzés címe. Tematika. Megszerezhető (certificate) tanúsítvány

Győri Kovács Margit. Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola

EGY, KETTŐ! FELFEDE(Z)ZÜNK!

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP / azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin

SZAKMAI BESZÁMOLÓ MÚZEUMI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

Szakmai beszámoló. Leírás az elvégzett állományvédelmi munkákról

Nyári napközi programterv hét

ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez.

Szabadidős programtervezet (havi 2 x 2 óra)

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

ÓRACSOPORT TEMATIKUS TERVE

Vizuális nevelés tantárgypedagógia

Tudomány és művészetek tehetséggondozó műhelye

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

Győri Kovács Margit. Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola

Tanműhelyi foglalkozások rendje

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor )

Chrome Style technology. 100%-os króm megjelenés.

Művészeti nevelés tanórán kívül, különös tekintettel a népművészetre, néphagyományokra

IPARMŰVÉSZETI ÁG 1 IPARMŰVÉSZETI ÁG

Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II.

LEÍRÓKARTONOK. 1. Leltári szám

Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben

ZSIGMOND ZSUZSA. Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere

A fókuszban a gyakorlatiasság a Bácsalmás 3. lakásban

Cinege mesék Ez történt a 8. héten. Középpontban az eső (esernyő és gumicsizma)

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

Pattintott kőeszközök: nyersanyagok; vizsgálati módszerek; magyarországi legfontosabb nyersanyagok Kerámia 1. régészeti vonatkozások

Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek

Boot mikulás zokni akasztóval (I ) Méret: 40 x 27 cm Ár: 393.-Ft+Áfa/db. Amazing mikulás zsák (I ) Méret: 25 x 30 cm Ár: 335.

ÁPORKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

Tematika NTP-TM Az érzelmek birodalma. Megvalósító: Körös Tehetséggondozó Egyesület

Pinty Plus Evolution kisokos Kreativpartner webáruház

GRAFIKUS SZAK (KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁGAZAT) A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása

A Bécsi Arany Biblia

OLASZFA Község Önkormányzatának 6/l994./VII.28./ számú rendelete a község címerének és zászlajának alkotásáról és használatának rendjéről

PEDAGÓGIAI TERVEZÉS A KERETTÖRTÉNET MÓDSZER ALKALMAZÁSÁVAL

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

Kerámia - fogalma - szerepe a régészeti anyagban - vizsgálata régészeti módszerekkel - kérdések

Képzőművészeti kiállítás-katalógus: Gyulai fazekasság

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Óravázlat Erkölcstan / Technika

KIÁLLÍTÁSRÓL KÉSZÍTETT FOTÓK BEJÁRAT A KIÁLLÍTÁSBA

K E G Y E L E T I M É C S E S Á R L I S T A

K E G Y E L E T I M É C S E S Á R L I S T A

2015. évi Közhasznúsági jelentés

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

INNOVÁCIÓK A TARTALMI ÉS A MÓDSZERTANI FEJLESZTÉSBEN (A TÁMOP projekt)

Átírás:

A malacperselyen és gölöncsérjegyen gyakoroltuk az alapvető technikai fogásokat és a vásárolt kéziszerszámok használatát. A gölöncsérjegyeket munkáink jelölésére, "pecsételésre" használták. Agyag síklapok alkalmazásával készültek a plakettek, fényadó tárgyak részformái negatív gipszvagy terrakotta formába simítással, illetve a haladóknak korongozással. A tányérok, tálak, gyümölcsös tálak kézi /síklapból/ és korongos formálással történtek. Száraz termékeinket dörzspapírokkal simítottuk égetésre alkalmassá. Engoboztunk, mázaztunk. A tálak engobos díszítéséhez a színtestekkel sok szép színt alkalmaztunk. A népi kerámiákon az új kéziszerszámokkal metszett, és írókás díszítést alkalmaztunk. A sikeres díszítési bemutató után új ecsetjeinkkel festve, az előzőleg fehérre mázazott terrakottákon a máz feletti festést próbáltunk ki a színtestekből kevert, jellemző habán színekkel és motívumokkal. Terrakotta termékeink mázazásához kitűnő volt a kézzel festhető színcsalád. A képlékeny fehér kerámiamasszából készített, nyomatokkal díszített tükörkereteknél és fésűtartóknál az eszközöket, a megismert technikai eljárásokat alkalmaztuk. A legizgalmasabbnak, legtitokzatosabbnak utolsó

díszítési feladatunk bizonyult, a fényvisszaverő festékekkel való kísérletezés. A tanulók segítő munkájukkal jutottak kemencerakási ismeretekhez. Munkánk tükre folyosótárlatunk volt. Tanulmányi kirándulásunk Kaposvárra, múzeumlátogatgatásra, és sablonformák készítésének, alkalmazásának kerámiagyártási megtekintésére irányult. A múzeumban tanulóink megismerték Dél- Dunántúl /Somogy megye/ történelmének, kulturális örökségének részét képező kerámia tárgyi emlékeinket. Láthatták a régmúltban használatos agyagtárgyak, fazekas termékek formakincsét, díszítményeit. Kiemelt figyelmet szenteltünk a foglalkozási anyagunkhoz kapcsolódó fényadó tárgyaknak, pl.: olajmécseseknek. Formaelemzést végeztünk, és többen le is fényképezték e tárgyakat. Hatására másnap készült is "fedett" mécses. Több tárgynál elemeztük a forma és funkció egységét, vélhető használatát, a díszítmények módját, elhelyezését. Megszemléltük a máz feletti díszítés /habán/ színeit, motívumait, melyet mi is festettünk foglalkozáson. A látottak jól kapcsolódtak alkotó tevékenységünkhöz, és sok szakmai tudás igazolódott.

A TERRA SIGIL LÁTA kerámiagyártással foglalkozó cégnél tett látogatás mindenkinek élményt jelentett. A formakészítő szakember a helyi foglalkozáson bemutatta a szilikonnal és gipsszel történő formavételt, a pozitív és negatív elemek átfordítását, a kiöntés fortélyait. Tanulóink a formasablonokkal gipsz és fehér kerámia massza munkadarabokat készítettek, melyeken megtapasztalták a negatív és pozitív formák átfordításának munkafázisait. Az öntvény nyerstermékeket elemezve, összehasonlítva az ismert formakészítő módokkal, összefoglaltuk az eljárás lényegét: részletgazdag felületek sokkal érzékenyebben jeleníthetők meg, több példányban és azonos méretekben. Tanulóink szakismeretei többször is megmutatkoztak, pl.: az anyagok zsugorodásának mértékéről. Tehát láthatták a kisipari termelés, sorozatgyártás alapját, működését a cég műhelyében lévő termelési folyamatban. Vendéglátóinktól elismerésben részesültünk a tanulók ismereteit, érdeklődését illetően. A szakismereti tudásátadáson, élményeinken kívül saját készítésű ajándékokkal tértünk haza. Alapvetően a kerámia természete is

fényigényes, mert a színes mázak ragyogása is csak jó fényben tetszetős. A foglalkozásokon készített népi fazekas termékek, a gyalogmécses és gyertyatartó régi fényadó használati tárgyak. A készített tükörkereteinkhez tartozó tükrökben csak jó fényben láthatjuk magunkat. Tükreink a fényvisszaverés eszközei. Sikeres volt a "fényes " programhoz kapcsolódó játék, a sötét színűre festett terrakotta kerámiákon való fényvisszaverő festékekkel való kísérletezés. A maguknak, vagy társaik részére ajándéknak készített, festéssel díszített agyagtárgyak növényi motívumait, a monogramokat, titkos jeleket / pl.: szív / önállóan tervezték és alkották meg. A díszítmények csak kevés fényben, inkább sötét helyiségben voltak láthatók. A pályázattal biztosított eszközök célirányosabb, biztonságosabb formaképzést tettek lehetővé gyorsabb tudásátadással, részletgazdagabb, magasabb minőségi szintű felületekkel, díszítési eljárásokkal. Haladó tanulóink nagyobb gyakorlottságra tettek szert az eszközhasználatban, kézi és gépi tárgyalkotásban, díszítési eljárásokban, és e téren új lehetőségek is megnyíltak számukra. Kezdőinknek minden új volt, és hosszú utat jártak be a tanulás folyamán. A

népi kerámia hagyományéltetésén túl nyitottunk az iparművészeti tárgyak, ipari tevékenység irányába is: tükörkeretek, fésűtartók díszítményeivel, gipsz formasablonok használatának bemutatásával, kipróbálásával. Sokat jelentett e téren a formasablonok készítésének, használatának bemutatása a foglalkozáson és az üzemlátogatáson. Új volt a színvonalas díszítési bemutatón tapasztalt, kipróbált máz feletti festés is /habán kerámia díszítőmotívumokkal és színekkel/, melyhez a festőanyagot a színtesteket alkalmazva a tanulókkal együtt kevertük ki. Az új eszközök, anyagok megismertetése kezdő és haladó tanulóinknak érdekességet, motiváló erőt jelentettek. Használatuk meggyorsította a tapasztalatszerzést és tudásátadást, valamint élményszerűbb, látványos eredményt nyújtó alkotás vált lehetővé. Az eredményesség által tanulóink több sikerélményhez jutottak, ami további ösztönző erőt jelentett. A legörömteljesebb feladatoknak bizonyultak az újszerű anyagokkal (kézzel festhető mázak és fényvisszaverő festékek) való tevékenységek. A műhelyi felszereltség fejlesztésével későbbi alkotó tevékenységünkben is jól alkalmazhatók lesznek a biztosított eszközök. Tanulóink a

napi tevékenységeken, egyéb programokon jól érezték magukat, elfogadták és segítették a másik kisiskolából járó társaikat, sőt, új barátságok is születtek. Összegezve: tanulóink sokoldalú művészeti, vizuális fejlesztést kaptak a tárgyalkotásokkal, a bemutató foglalkozásokon, keresztül. múzeumlátogatáson