PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE

Hasonló dokumentumok
Pest Megye Önkormányzata évi tervezett bevételei és azok I. féléves teljesítése

Pest Megye Önkormányzata évi tervezett bevételei

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE

Csolnok Község Önkormányzata

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

Pest Megye Önkormányzata előirányzat módosításai ( )


I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

Pest Megye Közgyűlésének 2/2015. (II.09.) önkormányzati rendelete 1. Pest Megye Önkormányzata évi költségvetéséről

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS (TERVEZET)

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE

Támogatási szerződés

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS


Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

ab) munkaadókat terhelő járulékok

B1-B7. Költségvetési bevételek

Nyilatkozat. 2. Kijelentjük, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a projekt megvalósítását nem kezdtük meg.

Salgótarján Megyei Jogú Város. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére

Időközi költségvetési jelentés hó

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről

1. A rendelet hatálya

Kedvezményezetti Nyilatkozat I.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 162/2015. (XI.24.) számú határozata. a Hantosért Polgárőr Egyesület támogatásáról.

GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról

Támogatási Szerződés

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 16/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017.május 30-án tartandó ülésére.

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról

K i v o n a t. Pest Megye Önkormányzata Közgyűlésének április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám

7/2014. (I. 31.) BM rendelet. a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról

Előterjesztés Bicskei Prelúdium Alapfokú Művészeti Iskola támogatási kérelméről

Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2013.(XI.4.) önkormányzati rendelete Az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról

Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség évi költségvetéséről

Pest Megye Közgyűlésének 2/2017. (II.7.) önkormányzati rendelete Pest Megye Önkormányzata évi költségvetéséről

2015 PMINFO - III. negyedév

Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati rendelete

PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ

Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Fülesd, augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző

4/2015. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOMJEGYZÉK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETE

Önkormányzat bevételei és kiadásai

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács évi költségvetésének teljesítéséről szóló beszámoló elfogadásáról

Előterjesztés. A Czuczor Gergely Tagiskola közüzemi számláival kapcsolatos támogatásról

ELŐTERJESZTÉS Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete májusi ülésére

2012 Elemi költségvetés

7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról

Címrend. 1. melléklet a 8/2015. (V. 4.) önkormányzati rendelethez. Cím. Közös Önkormányzati Hivatal

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 28-i ülésére


Német Nemzetiségi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K

Előterjesztés. a Bicskei Római Katolikus Plébánia támogatási kérelméről

I.*. Bögöt község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (11.19.) önkormányzati rendelete az Onkormányzat évi költségvetéséről

CIGÁND Város Önkormányzatának

Balatonfenyves Község Önkormányzatának. 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat évi költségvetéséről

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

Pest Megye Közgyűlésének 2/2018. (II.6.) önkormányzati rendelete. Pest Megye Önkormányzata évi költségvetéséről

Győrújbarát Község Önkormányzat2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK 1.1. ÖSSZEVONT melléklet a.../2015. MÉRLEGE (...) önkormányzati rendelethez

Csernely Községi Önkormányzat évi költségvetésének összevont mérlege

ELŐTERJESZTÉS a megyei önkormányzat évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről

1. A rendelet hatálya

Magyar joganyagok - 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet - a határon túli költségvetési t 2. oldal (5)1 Támogatási szerződés köthető arra is, hogy az (1)

II. FEJEZET ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI, KIEMELT ELŐIRÁNYZATAI 1. Címrend és létszám előirányzat 2.

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Intézményi Nyilatkozat I.

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

M E G Á L L A P O D Á S. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1133 Budapest, Pozsonyi u. 56.) (a továbbiakban: NFÜ), képviseli: dr.

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testületének. 5/2015. (IV.07.) Önkormányzati rendelete

RENDELET HATÁROZATOK

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 43/2009. (XII.18.) költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei és kimutatásai tartalmáról

2011 Elemi költségvetés

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban

Otthon Melege Program TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

I. Általános rendelkezések

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

1. melléklet a.../2013. (IX...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K

Bánk Község Önkormányzat évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege. Bevételek

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE

E l ő t e r j e s z t é s

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2017.(IV. 27.) önkormányzati rendelete. Balajt Község Önkormányzata évi zárszámadásáról

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 21-i ülésének 3. napirendi pontjához

2015 PMINFO - II. negyedév

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Város Polgármestere. Előterjesztés Városi Sportcsarnok építéséről - a Viadukt SE támogatási szerződésével összefüggő kérdésekről

Költségvetési bevételek és kiadások 1..

Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról

BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

B1-B7. Költségvetési bevételek. Nyim Község Önkormányzatának évi bevételi előirányzatai A B C. Rovat száma B112 0

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Bőcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (II.05.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Általános rendelkezések

Átírás:

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. ÉVI 4. SZÁM A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2013. szeptember 18.

TARTALOMJEGYZÉK 4. SZÁM (2013. SZEPTEMBER 18.) I. Közgyűlési határozatok 42/2013. (09.06.) PMÖ határozat 43/2013. (09.06.) PMÖ határozat 44/2013. (09.06.) PMÖ határozat 45/2013. (09.06.) PMÖ határozat 46/2013. (09.06.) PMÖ határozat 47/2013. (09.06.) PMÖ határozat 48/2013. (09.06.) PMÖ határozat 49/2013. (09.06.) PMÖ határozat 50/2013. (09.06.) PMÖ határozat II. Egyebek MELLÉKLETEK 42/2013. (09.06.) PMÖ határozat 48/2013. (09.06.) PMÖ határozat 49/2013. (09.06.) PMÖ határozat Oldalszám 2013. évi I. féléves költségvetési beszámoló 302 Támogatási igény benyújtása 302 Térinformatikai döntéstámogató szoftver és a hozzá 302 kapcsolódó informatikai eszközök beszerzése Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanáccsal kapcsolatos 303 döntések meghozatala Utólagos hozzájárulás (Szob) 303 Támogatási szerződés visszavonása 304 Támogatási szerződés lezárása 304 Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötendő szerződés 305 jóváhagyása Közös testületi ülés kezdeményezése 305 Melléklet 306 Melléklet 317 Melléklet 321

302 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 42/2013. (09.06.) PMÖ határozat Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése a 2013. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja, a határozat 1-11. számú melléklete szerint. Határidő: Felelős: döntést követő 1. munkanap dr. Szűcs Lajos elnök 43/2013. (09.06.) PMÖ határozat Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 1. jóváhagyja, hogy Pest Megye Önkormányzata Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 4. melléklet 3. pontja alapján 52 516 E Ft vissza nem térítendő támogatási igényt nyújtson be az alábbi célokra: - 2010. évben civil szervezetek részére Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése döntéseivel megállapított pályázati támogatások még ki nem fizetett részének teljesítése, összesen 43 340 E Ft, - 2012. év végén, illetve 2013. év elején szállítók által jelzett, tartozásként még fennálló, de a konszolidációba a határidő lejárta okán már nem bevonható kötelezettségek teljesítése, összesen 1 783 E Ft, - illetékhivatali dolgozók munkaügyi perének ügyvédi díja (10 046 E Ft) és a bevételként befolyó perköltség (2 653 E Ft) különbözetének fedezetére, 7 393 E Ft. 2. felkéri elnökét, hogy a támogatási igény nyújtsa be; 3. felhatalmazza elnökét, hogy a benyújtott támogatási igénnyel összefüggésben a továbbiakban esetlegesen felmerülő, a Közgyűlés hatáskörébe utalt további döntéseket meghozza, jognyilatkozatokat, intézkedéseket átruházott hatáskörben megtegye. Határidő: 2013. szeptember 30. Felelős: dr. Szűcs Lajos elnök

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 303 44/2013. (09.06.) PMÖ határozat Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 1. jóváhagyja a területfejlesztési feladatok magasabb színvonalú ellátását szolgáló térinformatikai döntéstámogató szoftver és a hozzá kapcsolódó informatikai eszközök beszerzését; 2. az 1. pontban meghatározott beszerzésre Pest Megye Önkormányzata 2013. évi költségvetésének Törvényben előírt kötelező megyei önkormányzati feladatok előirányzata terhére 2 000 000 forintot biztosít; 3. felkéri elnökét, hogy Pest Megye Önkormányzata 2013. évi költségvetési rendeletének soron következő módosításakor a 2. pont szerinti összeg átcsoportosításáról Pest Megye Önkormányzata dologi kiadások előirányzatának csökkentésével és a beruházási kiadások előirányzatának növelésével gondoskodjon. Határidő: 1. pont vonatkozásában: 2013. szeptember 30. 2. pont vonatkozásában: azonnal 3. pont vonatkozásában: a 2013. évi költségvetési rendelet soron következő módosítására Felelős: dr. Szűcs Lajos elnök 45/2013. (09.06.) PMÖ határozat Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 1. felkéri elnökét, hogy a Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács (DTFT) törvényes működésének helyreállításához szükséges intézkedéseket, így különösen a hatósági és egyéb közhiteles nyilvántartásokban szereplő adatok és jogi tények rendezését a Tanács összehívásával és döntéseinek megfelelően a tagokkal együttműködve tegye meg; 2. egyetért a Dunakanyar Fejlesztési Nonprofit Kft. végelszámolás keretében történő jogutód nélküli megszüntetésével; 3. a Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács (DTFT) tagjává a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 15. (8) bekezdés b.) pontja alapján Vicsi László képviselő urat választja meg; 4. hozzájárul, hogy a Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács székhelye a 1052 Budapest, Városház u. 7. szám legyen. Határidő: Felelős: azonnal dr. Szűcs Lajos elnök

304 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám 46/2013. (09.06.) PMÖ határozat Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése utólag hozzájárul Szob Város Önkormányzata területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú a 283/2006TEKI nyilvántartási számú pályázattal érintett Fekete István Általános Iskola épületének térítésmentes használatba adásához a Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása részére 2007. július 1-jétől 2012. december 31-ig. Határidő: Felelős: azonnal dr. Szűcs Lajos elnök 47/2013. (09.06.) PMÖ határozat Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 1. jóváhagyja a 2008. évi Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) c. program keretében támogatást nyert Zöld Rádió Közhasznú Egyesület TRFC/KM/ca/1300051/2008 számú pályázathoz kapcsolódóan a szerződés szerinti szolgáltatási, fenntartási kötelezettség nem teljesülése miatt az 1 000 000 Ft támogatási összeg kamatokkal együttesen történő visszavonását; 2. felkéri a Pro Regio Ügynökséget, mint a támogatást kezelő szervezetet, hogy a Zöld Rádió Közhasznú Egyesület törvényességi ellenőrzését gyakorló ügyészséget az egyesület törvényes működésre vonatkozó szabályok megszegése miatt értesítse; 3. felkéri a Pro Regio Ügynökséget, mint a támogatást kezelő szervezetet, hogy az 1. pontban írt pályázathoz kapcsolódóan vizsgálja meg, hogy a támogatásnak a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségvállalással ellentétes felhasználása, adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség megszegése kimerítheti-e a Btk. 396. -ban szabályozott költségvetési csalás vagy más bűncselekmény tényállása megvalósulásának gyanúját, majd ennek alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket. Határidő: Felelős: azonnal dr. Szűcs Lajos elnök 48/2013. (09.06.) PMÖ határozat Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 1. a határozat 1. mellékletében szereplő céljellegű decentralizált (CÉDE) és területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú (TEKI) forrásokból megvalósult fejlesztésekhez kapcsolódó támogatási szerződéseket lezárja;

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 305 2. a határozat 2. mellékletében szereplő terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) forrásból megvalósított fejlesztésekhez kapcsolódó támogatási szerződéseket lezárja; 3. a határozat 3. mellékletében szereplő települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújításának támogatása előirányzat (TEUT) forrásból megvalósított fejlesztésekhez kapcsolódó támogatási szerződéseket lezárja. Határidő: Felelős: azonnal dr. Szűcs Lajos elnök 49/2013. (09.06.) PMÖ határozat Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 1. jóváhagyja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötendő, a hazai decentralizált területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési programok támogatási szerződéseinek kezelésével összefüggő feladatok ellátásáról szóló 2013. évi támogatási szerződést a melléklet szerint; 2. jóváhagyja, hogy a támogatás a pályázatok kezelését végző Pest Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. részére működési célú támogatási pénzeszközként kerüljön átadásra. Határidő: Felelős: azonnal dr. Szűcs Lajos elnök 50/2013. (09.06.) PMÖ határozat Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése kezdeményezi, hogy a Nyitra Megyei Önkormányzat Közgyűlése és Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése közös testületi ülésen vitassa meg a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban a határmenti fejlesztési lehetőségeket, különös tekintettel a magyar és a szlovák fél által a 2012. február 27-én Pozsonyban aláírt nemzetközi keretegyezményben meghatározott hidak és közúti kapcsolatok kiépítésére. Határidő: 2013. december 31. Felelős: dr. Szűcs Lajos elnök

306 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám II. EGYEBEK 42/2013. (09. 06.) PMÖ határozat 1. sz. melléklet Pest Megye Önkormányzata 2013. évi tervezett bevételei és azok I. féléves teljesítése Pest Megye Önkormányzata E Ft M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Módosítás előirányzat előirányzat Teljesítés % I. Működési bevételek 0 1.) Intézményi működési bevételek 0 2 300 2 300 2 340 102 II. Támogatások 1.) Önkormányzatok költségvetési támogatása 0 1.1. Megyei önkormányzatok költségvetési támogatása 452 100 0 452 100 226 050 50 1.2. Központosított támogatások 0 1.) Önkormányzatok költségvetési támogatása összesen 452 100 0 452 100 226 050 50 II. Támogatások összesen 452 100 0 452 100 226 050 50 III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 0 1.) Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 1.1. Egyéb tárgyi eszköz értékesítés 0 0 0 2.) Pénzügyi befektetések bevételei 0 15 III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek összesen 0 0 0 15 IV. Végleges támogatás értékű bevétel 0 1.) Működési célú támogatás értékű bevétel 0 2.) Felhalmozási célú támogatás értékű bevétel 0 IV. Végleges támogatás értékű bevétel összesen 0 0 V. Támogatási kölcsönök visszatérülése, értékpapírok értékesítése, 11 742 11 742 kibocsátásának bevétele VI. Finanszírozási műveletek 0 1.) Felhalmozási célú 0 2.) Működési célú 0 VI. Finanszírozási műveletek összesen 0 0 0 11 742 100 VII. Pénzforgalom nélküli bevételek 0 1.) Előző évi pénzmaradvány igénybevétele (műk. célú) 65 000 17 316 82 316 82 316 100 2.) Előző évi pénzmaradvány igénybevétele (felh. célú) 0 9 000 9 000 9 000 100 VII. Pénzforgalom nélküli bevételek összesen 65 000 26 316 91 316 91 316 100 M I N D Ö S S Z E S E N: 517 100 40 358 557 458 331 463 59

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 307 2. sz. melléklet Pest Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi tervezett bevételei és azok I. féléves teljesítése Pest Megyei Önkormányzati Hivatal E Ft M e g n e v e z é s Eredeti előirányzat Módosítás Módosított előirányzat Teljesítés % I. Működési bevételek 0 1.) Intézményi működési bevételek 2 000 2 653 4 653 3 978 85 II. Támogatások 0 1.) Hivatal költségvetési támogatása 317 950 7 903 325 853 149 237 46 1.1. Működési célú támogatás 312 900 7 903 320 803 144 187 45 1.2. Felhalmozási célú támogatás 5 050 0 5 050 5 050 100 III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 0 0 0 0 1.) Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 0 0 1.1. Egyéb tárgyi eszköz értékesítés 0 0 0 0 2.) Pénzügyi befektetések bevételei 0 0 0 0 III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek összesen 0 0 0 0 IV. Végleges támogatás értékű bevétel 0 0 0 0 1.) Működési célú támogatás értékű bevétel 0 235 235 282 120 2.) Felhalmozási célú támogatás értékű bevétel 0 0 IV. Végleges támogatás értékű bevétel összesen 0 235 235 282 120 V. Támogatási kölcsönök visszatérülése, értékpapírok értékesítése, kibocsátásának bevétele 0 0 0 VI. Finanszírozási műveletek 0 0 0 0 1.) Felhalmozási célú 0 0 0 0 2.) Működési célú 0 0 0 0 VI. Finanszírozási műveletek összesen 0 0 0 0 VII. Pénzforgalom nélküli bevételek 0 0 0 0 1.) Előző évi pénzmaradvány igénybevétele (műk. célú) 0 25 114 25 114 25 114 100 2.) Előző évi pénzmaradvány igénybevétele (felh. célú) 0 600 600 600 100 VII. Pénzforgalom nélküli bevételek összesen 0 25 714 25 714 25 714 100 M I N D Ö S S Z E S E N: 319 950 36 505 356 455 179 211 50

308 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám 3. sz. melléklet Pest Megye Önkormányzata 2013. évi tervezett kiadásai és azok I. féléves teljesítése 2013. évre E Ft Megnevezés Eredeti előirányzat Módosítás Módosított előirányzat Teljesítés % Költségvetési kiadások I. Személyi juttatás (képviselők juttatásai) 66 472 2 900 69 372 33 861 49 II. Munkaadókat terhelő járulékok 18 228 18 228 6 624 36 III. Dologi kiadások 58 580-15 800 42 780 2 468 6 IV. Felhalmozási kiadások 5 200 9 000 14 200 9 869 70 1.) Felújítási kiadások 5 200 5 200 5 006 96 2.) Beruházási kiadások 9 000 9 000 4 863 54 V. Átadott pénzeszközök 40 720 17 400 58 120 38 602 66 1.) Működési célra átadott pénzeszköz 40 720 17 400 58 120 38 602 66 2.) Felhalmozási célra átadott pénzeszköz 0 0 0 0 VI. Költségvetési támogatás 317 950 7 903 325 853 149 237 46 1.) Működési célú 312 900 7 903 320 803 144 187 45 2.) Felhalmozási célú 5 050 0 5 050 5 050 100 VII. Munkáltatói kölcsön nyújtása 0 6 000 6 000 0 0 VIII. Tartalékok 9 950 12 955 22 905 0 0 1.) Általános tartalék 1 000 1 000 0 0 1.1.) Működési célra 1 000 1 000 0 0 1.2.) Felhamozási célra 0 0 0 2.) Céltartalék 9 950 11 955 21 905 0 0 2.1.) Működési célra 9 950 11 955 21 905 0 0 2.2.) Felhamozási célra 0 Összesen: 517 100 42 358 557 458 240 661 43

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 309 4. sz. melléklet Pest Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi tervezett kiadásai és azok I. féléves teljesítése 2013. évre E Ft Megnevezés Eredeti előirányzat Módosítás Módosított előirányzat Teljesítés % Költségvetési kiadások I. Személyi juttatás 192 700 5 085 197 785 89 517 45 1.) Rendszeres személyi juttatások 148 540 148 540 72 414 49 2.) Jutalom, jubileumi jutalom, céljuttatás 14 200 14 200 0 0 3.) Foglalkoztatottak juttatásai (költségtérítés, kafetéria, szociális juttatások) 13 609 13 609 7 403 54 4.) Állományba nem tartozók juttatásai 16 351 5 085 21 436 9 700 45 II. Munkaadókat terhelő járulékok 50 820 1 373 52 193 23 270 45 III. Dologi kiadások 71 380 28 484 99 864 37 057 37 IV. Felhalmozási kiadások 5 050 1 563 6 613 6 585 100 1.) Felújítási kiadások 0 2.) Beruházási kiadások 5 050 1 563 6 613 6 585 100 V. Átadott pénzeszközök 0 1.) Működési célra átadott pénzeszköz 0 2.) Felhalmozási célra átadott pénzeszköz 0 0 VI. Költségvetési támogatás 0 VII. Működési kölcsön nyújtása 0 0 VIII. Tartalékok 0 0 1.) Általános tartalék 0 1.1.) Működési célra 0 1.2.) Felhamozási célra 0 2.) Céltartalék 0 2.1.) Működési célra 0 2.2.) Felhamozási célra 0 Összesen: 319 950 36 505 356 455 156 429 44

310 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám 5. sz. melléklet Pest Megye Önkormányzata és Pest Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi tervezett bevételei és kiadásai ágazatonként, kötelező és önként vállalt feladatonként és azok I. féléves teljesítése Bevételek Intézményi működési bevételek Támogatások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Végleges támogatás értékű bevétel Támogatási kölcsönök visszatérülése, értékpapírok értékesítése, kibocsátásának bevétele Finanszírozási műveletek Pénzforgalom nélküli bevételek Igazgatási ágazat Kötelező feladat 2 340 226 050 15 0 11 742 0 91 316 331 463 Összesen: 2 340 226 050 15 0 11 742 0 91 316 331 463 Kiadások Személyi juttatás Járulék Dologi kiadások Pest Megye Önkormányzata Felhalmozási kiadások Átadott pénzeszközök Költségvetési támogatás Munkáltatói kölcsön nyújtása Összesen E Ft Tartalékok Összesen Igazgatási ágazat Kötelező feladat 33 861 6 624 1 429 9 869 31 500 149 237 0 232 520 Önként vállalt feladat 0 0 Megyenap, Sportkarácsony, díjak 186 186 Testvérmegyei, külügyi kapcsolatok 803 803 Tagdíjak 50 50 Tápióvidék Természeti Értékeiért Közalapítvány 0 0 Donauregionen + pályázati elszámolás 1 249 1 249 Bursa Hungarica 5 853 5 853 néhai dr.zelen Béla Pest Megye díszpolgára temetési ktg. támogatás 0 0 Összesen: 33 861 6 624 2 468 9 869 38 602 149 237 0 0 240 661 E Ft Bevételek Intézményi működési bevételek Támogatások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Végleges támogatás értékű bevétel Támogatási kölcsönök visszatérülése, értékpapírok értékesítése, kibocsátásának bevétele Finanszírozási műveletek Pénzforgalom nélküli bevételek Igazgatási ágazat Kötelező feladat 3 978 149 237 0 282 0 0 25 714 179 211 Összesen: 3 978 149 237 0 282 0 0 25 714 179 211 Kiadások Személyi juttatás Járulék Pest Megyei Önkormányzati Hivatal Dologi kiadások Felhalmozási kiadások Átadott pénzeszközök Költségvetési támogatás Működési kölcsön nyújtása Összesen E Ft Tartalékok Összesen Igazgatási ágazat Kötelező feladat 89 517 23 270 37 057 6 585 0 0 0 0 156 429 Összesen: 89 517 23 270 37 057 6 585 0 0 0 0 156 429 E Ft

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 311 6. sz. melléklet Pest Megye Önkormányzata 2013. évi tervezett kiadásai felhalmozási feladatonként és azok I. féléves teljesítése E Ft Megnevezés Eredeti előirányzat Módosítás Módosított előirányzat Teljesítés % I. Beruházás 1.) Szellemi termékek vásárlása 0 3 300 3 300 0 Pest Megye honlapja 3 300 3 300 0 2.) Épületek vásárlása - létesítése 0 0 3.) Egyéb gépek- berendezések- felszerelések vásárlása 0 0 4.) Ügyviteli és számítástechnikai eszközök vásárlása 0 5 700 5 700 4 863 85 Képviselői laptopok 5 700 5 700 4 863 85 I. Beruházás összesen: 0 9 000 4 863 54 II. Felhalmozási célra átadott pénzeszköz II. Felhalmozási célra átadott pénzeszköz összesen: 0 0 III. Felhalmozási tartalék III. Felhalmozási tartalék összesen 0 0 IV. Mindösszesen (I.-II.-III.) 0 9 000 9 000 4 863 54 Pest Megye Önkormányzata 2013. évi tervezett kiadásai felújítási célonként és azok I. féléves teljesítése Megnevezés Eredeti előirányzat Módosítás Módosított előirányzat Teljesítés % I. Felújítás 5 200 5 200 5 006 96 E Ft I. Felújítás összesen 5 200 0 5 200 5 006 96

312 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám 7. sz. melléklet Pest Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi tervezett kiadásai felhalmozási feladatonként és azok I. féléves teljesítése I. Beruházás Megnevezés Eredeti előirányzat Módosítás Módosított előirányzat Teljesítés % 1.) Szellemi termékek vásárlása 0 0 0 2.) Épületek vásárlása - létesítése 0 0 3.) Egyéb gépek- berendezések- felszerelések vásárlása 5 050 1 563 6 613 6 585 100 Klímavásárlás 550 591 1 141 1 141 100 Telefonközpont 4 500 372 4 872 4 872 100 Könyvelési program vonalkódos leltárolvasó rendszer 600 600 572 95 4.) Ügyviteli és számítástechnikai eszközök vásárlása 0 0 Beruházás összesen: 5 050 1 563 6 613 6 585 100 II. Felhalmozási célra átadott pénzeszköz II. Felhalmozási célra átadott pénzeszköz összesen: 0 0 III. Felhalmozási tartalék III. Felhalmozási tartalék összesen 0 0 IV. Mindösszesen (I.-II.-III.) 5 050 1 563 6 613 6 585 100 E Ft Pest Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi tervezett kiadásai felújítási célonként és azok I. féléves teljesítése Megnevezés Eredeti előirányzat Módosítás Módosított előirányzat Teljesítés % I. Felújítás 0 0 0 E Ft I. Felújítás összesen 0 0 0 0

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 313 8. sz. melléklet Pest Megye Önkormányzata 2013. évi működési célra átadott pénzeszközök tervezett összege és azok I. féléves teljesítése 2013. év E Ft Megnevezés Eredeti előirányzat Módosítás Módosított előirányzat Teljesíté s % Végleges pénzeszköz átadás egyéb támogatások 1.) Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tápióvidék Természeti Értékeiért Közalapítvány támogatása 2 000 2 000 0 0 Donauregionen pályázati elszámolás 1 250 1 250 1 249 100 PMTN Kft. Támogatása 31 500 17 000 48 500 31 500 65 Bursa Hungarica elmaradt ösztöndíjak kifizetése 5 970 5 970 5 853 98 néhai dr. Zelen Béla Pest Megye díszpolgára temetési ktg. támogatása 0 400 400 0 0 1.) Működési célú pénzeszköz átadása államháztartáson kívülre összesen 40 720 17 400 58 120 38 602 66 2.) Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson belülre 2.) Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson belülre összesen 0 0 0 0 PM. Önk. Hiv. Végleges p.e. átadása egyéb tám.(1-2) 40 720 17 400 58 120 38 602 66 Mindösszesen (1-8.) 40 720 17 400 58 120 38 602 66

314 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám 9. sz. melléklet Pest Megye Önkormányzata 2013. évi költségvetésének mérlegszerű bemutatása Bevételek Működési mérleg Kiadások Intézményi működési bevételek 2 340 Személyi jellegű kiadások 33 861 Támogatás 226 050 Járulékok 6 624 Végleges támogatás értékű bevétel Dologi kiadások 2 468 Működési célú pénzeszköz átvétel Tartalékok - Kölcsönök megtérülése (működési célú) Átadott pénzeszköz 38 602 Pénzforgalom nélküli bevételek 82 316 Költségvetési támogatás műk.célú 144 187 Működési kölcsön nyújtás Összesen: 310 706 Összesen: 225 742 E Ft Működési bevételek összesen: 310 706 Működési kiadások összesen: 225 742 Felhalmozási mérleg Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 15 Beruházások 4 863 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Felújítások 5 006 Fejlesztési célú támogatás Költségvetési támogatás felhalm.célú 5 050 Kölcsönök megtérülése (felhalmozási célú) 11 742 Felhalmozási célra átadott pénzeszköz - Pénzforgalom nélküli bevételek (felhalm. célú) 9 000 Felhalmozási tartalékok - Munkáltatói kölcsön nyújtása - Összesen: 20 757 Összesen: 14 919 Felhalmozási bevételek összesen: 20 757 Felhalmozási kiadások összesen: 14 919 Mindösszesen: 331 463 Mindösszesen: 240 661

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 315 10.sz. melléklet Pest Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének mérlegszerű kimutatása Bevételek Működési mérleg Kiadások Intézményi működési bevételek 3 978 Személyi jellegű kiadások 89 517 Költségvetési támogatás műk.célú 144 187 Járulékok 23 270 Dologi kiadások 37 057 Működési célú pénzeszköz átvétel 282 Tartalékok - Kölcsönök megtérülése (működési célú) Átadott pénzeszköz - Pénzforgalom nélküli bevételek műk. 25 114 E Ft Működési kölcsön nyújtás Összesen: 173 561 Összesen: 149 844 Működési bevételek összesen: 173 561 Működési kiadások összesen: 149 844 Felhalmozási mérleg Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Beruházások 6 585 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Felújítások - Fejlesztési célú támogatás Kölcsönök megtérülése (felhalmozási célú) Felhalmozási célra átadott pe. - Pénzforgalom nélküli bevételek (felhalm.) 600 Felhalmozási tartalékok - Költségvetési támogatás felhalm.célú 5 050 Összesen: 5 650 Összesen: 6 585 Felhalmozási bevételek összesen: 5 650 Felhalmozási kiadások összesen: 6 585 Mindösszesen: 179 211 Mindösszesen: 156 429

316 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám 2013. évi költségvetés kiemelt feladatai és azok I. féléves teljesítése 11.sz. melléklet E Ft Pest Megye Önkormányzata Sorszám Feladat megnevezése Módosítás Módosítás Módosított előirányzat Teljesítés % 1. PR. és társadalmi feladatok 2 780 2 780 186 7 Rendezvények 2 100 2 100 0 Reklám és propaganda 680 680 186 27 2. Törvényben előírt kötelező megyei önkormányzati feladatok 53 000-15 800 37 200 360 1 3. Külügyi feladatok 2 800 2 800 803 29 Nemzetközi szervezetek tagdíjai 1 300 1 300 0 0 Testvérmegyei, külügyi kapcsolatok 1 500 1 500 803 54 4. Egyéb feladatok, támogatások 40 720 17 400 58 120 38 602 66 Tápióvidék Természeti Értékeiért Közalapítvány támogatása 2 000 2 000 0 0 Donauregionen elszámolás 1 250 1 250 1 249 100 PMTN Kft. Működési támogatás 31 500 17 000 48 500 31 500 65 Bursa Hungarcia elmaradt ösztöndíj 5 970 5 970 5 853 98 néhai dr.zelen Béla Pest Megye díszpolgára temetési ktg. támogatás 400 400 0 0 5. Felújítás 5 200 5 200 5 006 96 Vizesblokk felújítás 5 200 5 200 5 006 96 6. Beruházás 9 000 9 000 4 863 54 Képviselői laptop vásárlás 5 700 5 700 4 863 85 Pest Megye honlap 3 300 3 300 0 0 7. Munkáltatói kölcsön nyújtás 6 000 6 000 0 0 Pest Megyei Önkormányzati Hivatal Sorszám Feladat megnevezése Módosítás Módosítás Módosított előirányzat Teljesítés % 1. Igazgatási feladatok 1 720 1 720 282 16 Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés 500 500 0 Irodaszer, nyomtatvány 1 000 1 000 198 20 Újságok, közlönyök, könyvek 100 100 33 33 Munka és tűzvédelmi szakértői díj 120 120 51 43 2. Informatikai feladatok 19 380-963 18 417 8 547 46 Egyéb információhordozó beszerzése 500 500 146 29 Microsoft licenc frissítés 7 100-963 6 137 4 285 70 Központi nyomtatók üzemeltetése 1 700 1 700 511 30 OrganP könyvelési program 500 500 244 49 Hivatali munkát segítő szoftverek 740 740 433 59 Iktatóprogram 920 920 457 50 Nem adátátviteli célú távközlési díjak 5 000 5 000 888 18 Pest Megye Honlapja 2 920 2 920 1 583 54 3. Ingatlanüzemeltetési feladatok 18 560 18 560 3 704 20 CASCO és KGFB 560 560 471 84 Ingatlanüzemeltetés 18 000 18 000 3 233 18 4. Ellenőrzési feladatok 1 710 1 710 107 6 Könyvvizsgálat, belső ellenőrzés 1 710 1 710 107 6 5. Beruházás 5 050 1 563 6 613 6 585 100 Telefonközpont vásárlás 4 500 372 4 872 4 872 100 Klíma vásárlás 550 591 1 141 1 141 100 Könyvelési program vonalkódos leltárolvasó rendszer 600 600 572 95 Egyéb kiadások 371 230 53 760 419 940 178 808 43 Mindösszesen 517 100 70 960 588 060 247 853 42

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 317 48/2013. (09. 06.) PMÖ határozat

318 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 319

320 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 321 TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS 49/2013. (09. 06.) PMÖ határozat amelyet egyrészről másrészről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium székhelye: 1011 Budapest, Fő u. 44-50. képviseli: Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a továbbiakban: Támogató, Pest Megye Önkormányzata székhelye: 1052 Budapest, Városház u. 7. képviseli: dr. Szűcs Lajos, a közgyűlés elnöke KSH száma: 15731319-8411-321-01 adóazonosító száma: 15731319-1-41 számlavezető szervezet neve: Magyar Államkincstár fizetési számla száma: 10032000-00319937-00000000 a továbbiakban: Támogatott együttesen Szerződő Felek (a továbbiakban: Felek) kötöttek a mai napon, az alábbi feltételekkel. 1. A támogatás nyújtásának előzményei, jogcíme A Szerződő Felek a szerződés előzményeként rögzítik, hogy a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény (a továbbiakban: Tftv.) 28. (1) bekezdése értelmében a regionális fejlesztési tanácsok és a megyei területfejlesztési tanácsok 2012. január 1- jétől megszűntek, jogutódjaik a megyei önkormányzatok lettek. A Tftv. meghatározza a Támogatott által kötelezően ellátandó feladatokat. A feladatok hosszú távú ellátásáról a Támogató, a Támogatott és a területileg illetékes regionális fejlesztési ügynökség 2012. évben együttműködési keretmegállapodást kötöttek. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 27/2013. (VI. 12.) NFM rendelet szerint a területfejlesztési célelőirányzat terhére a miniszter forrást biztosíthat a területfejlesztési intézményrendszeri feladatok vonatkozásában a megyei önkormányzatok részére, a Tftv.-ben meghatározott feladatokhoz kapcsolódó tevékenységeikhez és egyes szakmai projektjeik végrehajtásához. Erre tekintettel a miniszter a kedvezményezettekkel egyedi döntés alapján támogatási szerződést köt. A Támogatott a feladatok ellátását a Támogatóval történt előzetes egyeztetés alapján 2013. január 1-jétől folyamatosan végzi, a támogatás felhasználásának részletes szabályairól jelen szerződésben állapodnak meg. 2. A szerződés tárgya 2.1. A Támogató 1.862.000,- Ft, azaz egymillió-nyolcszázhatvankettőezer forint összegben a Magyarország 2013. évi központi költségvetése 1. számú melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetének 20 cím Fejezeti kezelésű előirányzat/33 alcím Hazai fejlesztési programok/4 jogcímcsoport Területfejlesztési célelőirányzat fejezeti kezelésű előirányzat (ÁHT azonosító szám: 302735) terhére vissza nem térítendő támogatást (a továbbiakban: támogatás) nyújt a jelen szerződésben foglalt feltételek szerint a Támogatott részére a 2.8. és 2.9. pontban foglalt, a hazai decentralizált területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési

322 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám programok 2013. évi támogatási szerződéseinek kezelésével összefüggő feladatok [a továbbiakban: feladat(ok)] megvalósítására. 2.2. Az érintett feladat szakfeladat száma: 841381-1, megnevezése: területfejlesztési és területrendezési központi feladatok. 2.3. A Támogatott a támogatást kizárólag a feladatok megvalósításához a jelen szerződésben rögzített feltételeknek és a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően használhatja fel. 2.4. A támogatás intenzitása 100%. 2.5. A feladatok megvalósításának kezdési időpontja: 2013. január 1. 2.6. A támogatás az 1. számú mellékletben foglalt költségterv szerint vehető igénybe. 2.7. A Támogatott tudomásul veszi, hogy a) a támogatás felhasználása során az 1. számú mellékletben bemutatott költségnemenkénti megbontástól felfelé és lefelé legfeljebb a támogatás teljes összegének 10%-áig, a Támogatott saját hatáskörben, a feladatok megvalósításának változatlan biztosítása mellett átcsoportosítást hajthat végre a jelen szerződés módosítása nélkül; b) a támogatás teljes összegének 10%-ot meghaladó mértékű átcsoportosítás végrehajtására csak a Támogatott által írásban, a Támogató részére benyújtott kérelme alapján a jelen szerződés módosításával lehetséges. 2.8. A Támogatott a hazai decentralizált területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési célú előirányzatok terhére a területileg illetékes regionális fejlesztési tanács, mint támogató által megkötött támogatási szerződések tekintetében folyamatosan ellátja különösen az alábbi feladatokat: a) a területileg illetékes regionális fejlesztési ügynökség által előkészített, a döntést megalapozó előterjesztés alapján a támogatói döntést igénylő feladatok ellátása; b) kapcsolattartás a támogatási programok által érintett kedvezményezettekkel és szervezetekkel; c) előzetesen egyeztetett tartalommal és határidővel adatokat szolgáltat a Támogató részére. 2.9. A Támogatott a hazai decentralizált területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési célú előirányzatok terhére a területileg illetékes megyei területfejlesztési tanács által megkötött támogatási szerződések tekintetében folyamatosan ellátja az alábbi döntéshozói és döntéselőkészítési feladatokat: a) a támogatási szerződések, valamint az azokhoz kapcsolódó biztosítékokról szóló szerződések módosításának előkészítése; b) a támogatott projektek megvalósításának dokumentált nyomon követése, ellenőrzése és a támogatás ellenében vállalt kötelezettségek teljesítése, együttműködve a feladat ellátásában érintett szervezetekkel; c) szakmai döntési javaslat készítése és előterjesztése a döntéshozó részére a támogatói döntést igénylő kérdésekben, így különösen a támogatási szerződés módosítása, lezárása, valamint a támogatás esetleges visszavonása, a támogatási szerződésekhez kapcsolódóan fennálló követelések érvényesítése, illetve a mindezekkel kapcsolatos kérelmek, megkeresések tárgyában; d) támogatási döntést igénylő feladatok esetén a döntéshozói feladatok ellátása; e) kapcsolattartás a támogatási programok által érintett kedvezményezettekkel és szervezetekkel; f) előzetesen egyeztetett tartalommal és határidővel adatokat szolgáltat a Támogató részére.

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 323 2.10. A Támogatott 2014. január 31-ig elektronikusan adatszolgáltatást teljesít a Támogató részére jelen szerződés 2.8. és 2.9. pontjaiban rögzített a Támogatott kezelésében lévő és döntési jogkörébe tartozó, hazai decentralizált területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési célú pályázati rendszer 2013. évi szerződésállományáról jelen szerződés 2. számú melléklete szerinti formában. Az adatszolgáltatás teljeskörűsége érdekében, annak összeállítása során amennyiben szükséges a Támogatott bevonhatja a területileg illetékes regionális fejlesztési ügynökséget. 2.11. A feladatok szakmai megvalósításának végső határideje: 2013. december 31. 2.12. Jelen szerződésben foglaltak módosítását a Felek egymást írásban értesítve és megfelelő indoklással alátámasztva kezdeményezhetik. 3. A támogatás folyósítása és felhasználásának szabályai 3.1. A Támogató a támogatás összegét a Támogatott jelen szerződés bevezető részében megjelölt fizetési számlájára utalja át egy összegben, jelen szerződés aláírását követő 30 napon belül. 3.2. Felek tudomásul veszik, hogy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 46. (1) bekezdése alapján a költségvetési évi kiadási előirányzata terhére olyan kötelezettség vállalható, amelyből származó valamennyi kifizetés a költségvetési évet követő év június 30-áig megtörténik. 3.3. A Támogatott tudomásul veszi, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 52. (3) bekezdése alapján, amennyiben az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik, az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek folyósított költségvetési támogatásból a költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más szervezetet terhelő köztartozás összegét a Kormány rendeletében meghatározott kivétellel és módon, az állami adóhatóság adatszolgáltatása alapján a Magyar Államkincstár visszatartja, és az állami adóhatóság megfelelő bevételi számláján jóváírja. 3.4. A Támogatott kijelenti, hogy a) nem áll adósságrendezési eljárás alatt; b) a szerződés megkötését megelőző egy éven belül az államháztartás alrendszereiből juttatott támogatással összefüggésben a jelen szerződésben rögzített kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, továbbá az ilyen támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített tartozása nincs; c) nincs lejárt esedékességű adó-, vagy adók módjára behajtható köztartozása, vagy annak megfizetésére fizetési könnyítést (halasztást, részletfizetést) kapott; d) megfelel az Áht. 50. (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek és az Áht. 109. (4) bekezdése alapján kiadott miniszteri rendelet szerint vizsgálandó jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adatait rendelkezésre bocsátja; e) a támogatási igényében és a jelen szerződésben szereplő adatok és információk teljes körűek és a valóságnak mindenben megfelelnek; f) jelen szerződés tárgyában támogatási igényt korábban vagy egyidejűleg nem nyújtott be.

324 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám 3.5. Amennyiben a fenti tények vonatkozásában a szerződés megkötését követően bármely változás bekövetkezik, azt a Támogatott a tudomására jutásától számított 8 napon belül köteles írásban a Támogatónak bejelenti. Ennek elmulasztása súlyos szerződésszegésnek minősül. 3.6. A Támogatottnak az Ávr. 72. (2) bekezdés c) pontja szerinti az Ávr. 72. (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel benyújtott nyilatkozatának másolatát jelen támogatási szerződés 3. számú melléklete tartalmazza. 3.7. A Támogatott Ávr. 72. (2) bekezdés e) pontja szerinti nyilatkozatát jelen támogatási szerződés 4. számú melléklete tartalmazza. 3.8. A Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a feladatok megvalósítása érdekében beszerzett tárgyi eszközöket (a továbbiakban: eszközök) a tőle elvárható legnagyobb gondossággal kezeli, az eszközök karbantartásáról saját költségén haladéktalanul gondoskodik, és a feladatok megvalósítására tekintettel vállalja azok folyamatos üzemképes állapotban tartását, valamint viseli a fenntartásukkal járó terheket, a rendkívüli javítások és helyreállítások költségeit. A támogatás terhére létrehozott vagyon, illetve az eszközök jelen szerződés lezárásának napjáig csak a Támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthetők el, adhatók bérbe, illetve terhelhetők meg. 3.9. A támogatás visszaigényelhető általános forgalmi adó megfizetésére nem használható fel. Amennyiben a Támogatott általános forgalmi adó visszaigénylésére jogosult, úgy a támogatási összeg az általa benyújtott számlákon szereplő nettó (általános forgalmi adó nélkül számított) összeg, ha általános forgalmi adó visszaigénylésére nem jogosult, úgy a számlaérték bruttó összege alapján kerül meghatározásra. A Támogatott kijelenti, hogy jelen jogviszonyra tekintettel általános forgalmi adó visszaigénylésére nem jogosult. A Támogatott az adólevonási jogosultságában bekövetkezett változást a tudomására jutástól számított 8 napon belül köteles a Támogatónak írásban bejelenteni. A változás bejelentése előtt igénybe vett támogatás visszaigényelt áfájára jutó összegével a Támogatott köteles elszámolni, illetve azt visszafizetni. 3.10. A Támogatott a 2.8. és 2.9. pontokban meghatározott feladatok megvalósításába közreműködőként hivatalát vagy 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságát vonhatja be. A bevonásra került közreműködők tevékenységéért a Támogatott felel. 4. Beszámolási és elszámolási kötelezettség 4.1. A Támogatott a támogatás felhasználásáról a 4. fejezetben foglaltaknak megfelelően beszámolni köteles. A pénzügyi elszámolás és szakmai beszámoló benyújtásának határideje 2014. március 31. 4.2. A pénzügyi elszámolás keretében a közvetlen költségként elszámolandó illetmény/munkabér és munkaadókat terhelő járulék költség megalapozottságát a kapcsolódó analitikus nyilvántartás becsatolásával szükséges alátámasztani. Az analitikában feladatok szerint, havi bontásban kell szerepeltetni a feladatok elvégzésében részt vevő személyeket (be nem azonosítható módon), valamint az egyes személyekhez rendelten az illetmény/munkabér bruttó összegét, a munkaadókat terhelő járulékok összegét, mindezek adott feladatra elszámolni kívánt összegét, valamint az időráfordítást. Az összesítőt oly módon kell elkészíteni, hogy egy esetleges tételes ellenőrzés során a kifizetések egyértelműen azonosíthatók legyenek.

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 325 4.3. A Támogatott a pénzügyi elszámolás során köteles külön nyilatkozni arról, hogy az illetmény/munkabér és munkaadókat terhelő járulék költségek elszámolását alátámasztó analitikus kimutatás rendelkezésére áll. Az analitikus kimutatást oly módon kell elkészíteni, hogy egy esetleges tételes ellenőrzés során a kifizetések egyértelműen azonosíthatók legyenek. 4.4. A Támogatott a 4.1. pont szerinti elszámolás keretében köteles a Támogató részére könyvvizsgáló záradékkal ellátott 5. számú melléklet szerinti elszámoló lapot benyújtani. 4.5. Az elszámolás alá eső valamennyi, a számviteli előírásoknak megfelelő, a Támogatott, a Támogatott hivatala, vagy 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság nevére kiállított számla, illetve egyéb bizonylat (pl.: fizetési jegyzék) eredeti példányára rá kell vezetni, hogy az FFO/101- /2013-NFM_SZERZ számú támogatási szerződés alapján fizetve -, Ft. 4.6. A Támogatott az elszámolás során köteles külön nyilatkozni arról, hogy a pénzügyi elszámolásban feltüntetett költségek kifizetése előtt azok összegszerűségéről, jogszerűségéről ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen meggyőződött. Nyilatkozat hiányában a beszámoló nem fogadható el. 4.7. A Támogatott az elszámolás keretében a jelen szerződésben vállalt feladatai megvalósításáról köteles a jelen szerződés iktatószámára való hivatkozással szakmai beszámolót is készíteni, amely tartalmazza a szerződés céljának (a 2.8. és 2.9. pontokban szereplő feladatoknak) a megvalósulását, a feladatok megvalósításához szükséges, a támogatásból beszerzett eszközök használatbavételét, illetve szolgáltatások igénybevételét. A szakmai beszámolót a Tftv. 14. (5) bekezdésében foglaltak megfelelően kell összeállítani. Ez esetben a szakmai beszámoló teljesítése egyben a Tftv. 14. (5) bekezdésében előírtaknak a teljesítését is jelenti. 4.8. A pénzügyi elszámolás, illetve a szakmai beszámoló jóváhagyására és a teljesítés igazolására a Támogató képviseletében Makár Sándor főosztályvezető jogosult. A Támogató a pénzügyi elszámolás, illetve a szakmai beszámoló jóváhagyásáról a Támogatottat írásban értesíteni köteles. 4.9. A támogatás terhére kizárólag azon költségek számolhatók el, amelyek a 2013. január 1. 2013. december 31. közötti időszakban merültek fel, és legkésőbb jelen szerződés 5. számú melléklete szerinti elszámoló lap könyvvizsgálói záradékolásának napjáig kifizetésre kerültek. A kiadások felmerülési idejének megállapítása szempontjából a bizonylat alapjául szolgáló gazdasági esemény bekövetkezésének időpontja az irányadó. 4.10. A Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatás fel nem használt részét a vonatkozó pénzügyi elszámolás benyújtását megelőzően visszafizeti a Támogató 10032000-00290737-50000005 számú NFM fejezeti kezelésű célelőirányzat felhasználási keretszámla javára. Ezen időpontig történő visszafizetést kamat nem terheli. A Támogatott a fel nem használt támogatás visszafizetését igazoló bizonylat másolatát köteles a pénzügyi elszámoláshoz csatolni. 4.11. A szakmai beszámoló és a pénzügyi elszámolás kézhezvételét követő 45 napon belül a Támogató írásban nyilatkozik azok elfogadásáról. Amennyiben akár a szakmai beszámoló, akár a pénzügyi elszámolás hiányos, illetve egyéb okból nem alkalmas a támogatás szerződésszerű felhasználásának ellenőrzésére, úgy a Támogató a Támogatottat hiánypótlásra szólítja fel. Hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség.

326 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám 4.12. Hiánypótlásra a Támogatottnak a felszólítás kézhezvételétől számított 15 napon belül van lehetősége. A hiánypótlás benyújtását követően a Támogató a szakmai beszámoló és a pénzügyi elszámolás elfogadásáról a megküldött adatok és dokumentumok alapján hozza meg döntését. A Támogató a hiánypótlás elfogadásáról annak beérkezésétől számított 30 napon belül értesíti a Támogatottat. 4.13. Amennyiben a Támogatott a szakmai beszámoló, vagy a pénzügyi elszámolás benyújtására vagy az ismételt hiánypótlásra vonatkozó kötelezettségét az 5.6. pontban foglalt követelmények szerint elmulasztja, az súlyos szerződésszegésnek minősül. 4.14. A feladatok az esetben tekinthetők befejezettnek és lezártnak, ha a Támogatott a feladatokat megvalósította, a jelen szerződés szerint a Támogatottat megillető támogatási összeg a Támogatott részére maradéktalanul kifizetésre került és a Támogató jóváhagyta a Támogatott jelen szerződés alapján benyújtott szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását. 5. Szerződésszegés és következményei 5.1. Amennyiben az 5.3. pont a), c)-d) és i) alpontjaiban meghatározott bármely körülmény bekövetkezik a 2.7. pont a) alpontban foglaltak kivételével vagy a támogatás egyéb, jelen szerződésben rögzített feltételeiben változás következik be, a Támogatott köteles e tényt a tudomására jutástól számított 8 napon belül írásban a Támogatónak bejelenteni. A jelen pontban foglalt, továbbá a 3.9. pontban és a 7. fejezet szerinti bejelentést követően a Támogató 8 napon belül gondoskodik a szükséges intézkedések megtételéről. 5.2. Amennyiben a feladatok megvalósítása a Támogatottnak fel nem róható okból meghiúsul, vagy tartós akadályba ütközik, az 5.1. pont szerinti jelentési kötelezettség teljesítése mellett az igénybe még nem vett támogatásról a Támogatottnak le kell mondania. 5.3. A Támogató a szerződéstől való elállásra jogosult, ha az alábbi esetek bármelyike bekövetkezik: a) ha hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a Támogatott a támogatási döntést érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott; b) a feladatok teljesítése meghiúsul, vagy tartós akadályba ütközik, vagy jelentős késedelmet szenved; c) az Ávr. 76. (1) bekezdésében meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be, vagy jut a Támogató tudomására; d) a Támogatott neki felróható okból megszegi a jelen szerződésben foglalt, illetve más jogszabályi kötelezettségét (így különösen nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a feladatok szabályszerű megvalósítását nem lehet ellenőrizni); e) a 3.9. pontban és a 7. fejezetben előírt bejelentési kötelezettségét a Támogatott az ott rögzített határidőn belül nem teljesíti; f) a Támogatott a támogatási összeget ide nem értve a 2.7.a) alpontjában foglaltakat a jelen szerződésben megjelölttől akár részben eltérő célra vagy eltérő módon használja fel; g) a jelen szerződésben meghatározott bármely ellenőrzés megállapítja, hogy a támogatás igénybevételére a Támogatott nem volt jogosult; h) a Támogatott a jelen szerződésben foglalt, illetve az Ávr. 72. -a alapján adott nyilatkozata bármelyikét visszavonja;

2013. évi 4. szám PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 327 i) a 4. fejezet szerinti elszámolást és beszámolót a Támogatott az ott megjelölt határidőben nem nyújtja be, illetve nem megfelelő teljesítés esetén a Támogató írásbeli felszólításában meghatározott határidőben sem tesz eleget kötelezettsége teljesítésének; j) a Támogatott, vagy rá tekintettel harmadik személy részéről nyújtott biztosíték megsemmisül és megfelelő új biztosíték nyújtásáról 45 napon belül nem intézkedik; k) a Támogatott a támogatás terhére létrehozott vagyont, eszközöket a Támogató előzetes jóváhagyása nélkül idegeníti el, adja bérbe, vagy terheli meg; l) a Támogatott a 6. fejezetben foglalt ellenőrzéstűrési kötelezettségét nem teljesíti; n) a Támogatott egyéb súlyos szerződésszegést követ el. 5.4. Ha a Támogatott neki felróható okból nem teljesíti a jelen szerződésben vállalt bármely kötelezettségét, az súlyos szerződésszegésnek minősül. 5.5. Az elállás a szerződést felbontja és a Támogatott az addig részére jelen szerződés alapján folyósított támogatást a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti kamattal növelt összegben köteles visszafizetni a Támogató részére. A kamatszámítás kezdő időpontja a támogatás folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja. A visszafizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a Támogatott a Ptk. szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni. 5.6. Amennyiben a Támogatott a szerződésben vállalt kötelezettségeit neki fel nem róhatóan nem, vagy csak részben teljesíti, az igénybe nem vett támogatás jogszabály eltérő rendelkezése hiányában annak zárolásával, törlésével visszavonásra kerül. 5.7. A Támogatott tudomásul veszi, hogy amennyiben a jelen szerződést felmondja, attól eláll, továbbá, ha a Támogató az Ávr. 84. (2) bekezdése alapján elrendeli a támogatás visszafizetését, a Támogatott köteles az addig nyújtott támogatás jogosulatlanul igénybe vett, illetve annak jogszabálysértéssel, nem rendeltetésszerű vagy szerződésellenes felhasználással arányos részét az 5.5. pont szerint számított kamattal (késedelmi kamattal) növelt mértékben visszafizetni. 5.8. A Támogató a Támogatott részére jelen szerződés alapján folyósított támogatás visszafizetésére és annak kamata, illetve késedelmi kamata megfizetésére irányuló követelését beszedési megbízás alkalmazásával érvényesíti, amennyiben a fizetési felszólítás megküldését követően, az abban foglalt határidőn belül a Támogatott fizetési kötelezettségét nem teljesíti vagy visszafizetési kötelezettség részletfizetés formájában történő engedélyezésére sem kerül sor. 5.9. A Támogatott kijelenti, hogy a jelen szerződés aláírásakor kizárólag a szerződés 6. számú mellékletében felsorolt fizetési számlákkal rendelkezik és vállalja, hogy számlavezető pénzintézeténél bejelenti a Támogató beszedési megbízás benyújtására vonatkozó jogosultságát azzal, hogy ezen bejelentésének visszavonására csak a Támogatóval együttesen, annak szignálásával jogosult. 5.10. A Támogatott számlavezető pénzintézete által a szerződés aláírását megelőzően a Támogató részére megküldött felhatalmazása a Támogató beszedési jogának biztosítására a jelen szerződés 7. számú mellékletét képezi. 6. A támogatás felhasználásának ellenőrzése

328 PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. évi 4. szám 6.1. A támogatás felhasználását a Támogató, az általa ellenőrzéssel megbízott szerv vagy személy, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, továbbá jogszabályban erre feljogosított egyéb szervek a Támogatott szükségtelen zavarása nélkül bármikor, bárhol ellenőrizhetik. Ennek keretében az ellenőrzést végző szervezet vagy személy jogosult helyszíni ellenőrzést tartani, minden vonatkozó dokumentumot megvizsgálni és a teljesítés során eljáró személyeket nyilatkoztatni. 6.2. A Támogatott kijelenti, hogy a támogatás felhasználásának ellenőrzéséhez hozzájárul, és tudomásul veszi, hogy köteles az ellenőrzést tűrni és annak gyakorlása feltételeit biztosítani. Ennek keretében biztosítja az ellenőrzést végzők részére jelen szerződés tartalmáról, annak teljesítéséről, továbbá a támogatás folyósításával és felhasználásával kapcsolatos körülményekről az általuk megkívánt és szükséges tájékoztatást. A Támogatott harmadik személyek irányába nem vállalhat olyan kötelezettséget, mely megakadályozná a fentiek szerint feljogosított szervezetek vagy személyek részére a támogatás felhasználásával kapcsolatos vizsgálatokat és a támogatási összeg felhasználásával kapcsolatos iratok, dokumentumok, számlák, egyéb bizonylatok megtekintését, ellenőrzését. 6.3. A Támogatott tudomásul veszi, hogy ellenőrzésre a támogatás folyósításakor, a támogatás felhasználása során, illetve a feladatok teljesítését illetően a támogatás folyósításának megszűnését követően, utólagosan is sor kerülhet. 6.4. A Támogatott köteles a támogatás felhasználását ellenőrzés céljából elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani és az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni. 7. A Támogatott adatszolgáltatási kötelezettsége 7.1. Amennyiben a Támogatott a jelen szerződésben rögzített azonosító adataiban (pl. székhely, számlavezető pénzintézet neve, fizetési számla száma) változás következik be, azt köteles a Támogató részére a változás bekövetkezésétől számított 8 napon belül, igazolható módon bejelenteni jelen szerződés 8. számú mellékletében lévő adatváltozás bejelentő lap segítségével. Ennek elmulasztása szerződésszegésnek minősül. Ezen adatváltozások átvezetése a támogatási szerződés módosítását nem igényli. A bejelentés megtételéig a jelen szerződésben feltüntetett adatokat kell érvényesnek tekinteni, ez esetben a Támogató a Támogatott részére továbbítandó küldeményeit a jelen szerződésben megjelölt címre jogosult megküldeni. 7.2. A Támogatott jelen szerződéssel érintett adataiban bekövetkezett változásról a 8. számú melléklet szerinti adatváltozás bejelentő lap 4 eredeti, kitöltött és aláírt példányának, és a változást igazoló, a módosítás szükségességét alátámasztó dokumentumoknak igazolható módon történő megküldésével tájékoztatja a Támogatót. Ha a Támogatott fizetési számlájának a száma változik, vagy a jelen szerződésben megjelölt bankszámláin kívül további bankszámlát nyit, köteles azt a Támogató felé 8 napon belül bejelenteni. Az adatváltozás bejelentő lap mellékleteként csatolni kell az új számlára vonatkozó pénzforgalmi szolgáltató számára adott, és általa leigazolt (záradékolt) beszedési megbízás benyújtására szóló felhatalmazó levelet is (7. számú melléklet). A Támogató a bejelentett adatváltozást ellenőrzi, majd a hiánytalanul beérkezett adatváltozás bejelentő lap eredeti példányait aláírásával ellátja. A Támogató az aláírt adatváltozás bejelentő lapok eredeti példányát megküldi a Támogatott részére. A Felek aláírásával ellátott adatváltozás bejelentő lapot és annak mellékleteit a Felek a támogatási szerződéssel együtt, ahhoz csatolva kezelik.