Kedvezményezetti Nyilatkozat I.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedvezményezetti Nyilatkozat I."

Átírás

1 Kedvezményezetti Nyilatkozat I. A(z) az kedvezményezett megnevezése (.; ÁHT azonosító/cégjegyzékszám/nyilvántartásba vételi okirat száma:.; adószám:.; képviselője (név, beosztás):.. ) nevében a támogatásra benyújtott a projektjavaslat, pályamű azonosító jele és megnevezése című projektjavaslathoz az alábbi nyilatkozatokat tesszük. 1. Kijelentjük, hogy a pályázatban megadott adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek. 2. Az adott tárgyban pályázatot 1 korábban, illetve egyidejűleg nem nyújtottunk be ben.intézményhez nyújtottunk be, és támogatásban részesült ben..intézményhez nyújtottunk be, de nem részesült támogatásban ben..intézményhez nyújtottunk be, jelenleg elbírálás alatt áll. Amennyiben az adott tárgyban korábban pályázat került benyújtásra, annak benyújtója az intézmény volt. a vezető kutató volt. 3. Kijelentjük, hogy az általunk benyújtott pályázat a vonatkozó jogszabályoknak megfelel, és a projekt, illetve a projekt keretében végzett tevékenységek megfelelnek a tudományetikai elvárásoknak. 4. Kijelentjük, hogy az általunk benyújtott fenti azonosító számú pályázat szerinti tevékenységhez 2 szükséges szakhatósági és etikai engedélyekkel rendelkezünk. A tevékenységhez szükséges szakhatósági és etikai engedélyeket az engedélyköteles kutatási szakasz megkezdése előtt beszerezzük. A pályázat szerinti tevékenységhez nem szükséges szakhatósági engedély. 5. Tudomásul vesszük, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén a köztartozás megfizetéséig a támogatás folyósítását a Magyar Államkincstár az államháztartásról szóló évi CXCV. tv. 52. (3) bekezdésében meghatározott szervezetekre vonatkozóan a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon visszatartja, és az állami adóhatóság azt a megfelelő bevételi számláján jóváírja. 6. Hozzájárulunk ahhoz, hogy a Magyar Államkincstár által működtetett monitoring rendszerben a pályázattal kapcsolatos adatokhoz az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint jogszabályban meghatározott egyéb jogosultak hozzáférhessenek. 7. Tudomásul vesszük, hogy a támogatás kedvezményezettjének megnevezése, a támogatás tárgya, a támogatás összege, a támogatás megvalósítási helye a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyilvános felületén nyilvánosságra kerül. 8. Kijelentjük, hogy az intézmény a kutatás feltételeit a kutatási időn belül biztosítja. A támogatott tevékenység körülményeiben bekövetkezett változások esetén az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 97. (1) bekezdésében foglaltak szerint járunk el. 9. Tudomásul vesszük, hogy amennyiben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal döntése alapján a támogató a támogatási szerződéstől eláll, vagy azt visszavonja, a támogatási összeget jegybanki alapkamattal, késedelem esetén késedelmi kamattal növelt mértékben vissza kell fizetni. Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv támogatottat kamatfizetési kötelezettség nem terheli. 1 A megfelelőt kérjük megjelölni. Amennyiben nyújtottak be pályázatot, kérjük felsorolni a kiíró megnevezését, a benyújtás idejét, továbbá kérjük megjelölni azt, hogy melyik kedvezményezett volt a pályázat benyújtója 2 A megfelelőt kérjük megjelölni. 1

2 10. Kijelentjük, hogy amennyiben pályázatunk támogatásban részesül, akkor az intézmény az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50/A. -ában foglaltakra tekintettel, az államháztartás végrehajtását szabályozó 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 84. (2) bekezdés e) pontjára is figyelemmel felhatalmazzuk számlavezető pénzintézetünket arra, hogy a támogatást nyújtó velünk szemben esetlegesen fennálló jogszerű pénzügyi követelését azonnali beszedési megbízással érvényesítse. Biztosítékadás az intézményt csak abban az esetben terheli, ha nem tartozik az Ávr. 84. (2) bekezdés b) pontjának hatálya alá. 11. Kijelentjük, hogy nincsen adó-, járulék-, illeték- és vámtartozásunk. 12. Hozzájárulunk ahhoz, hogy a benyújtott pályázat szabályszerűségét és a támogatás rendeltetésszerű felhasználását jogszabályban meghatározott szervek ellenőrizzék. 13. Kijelentjük, hogy az intézmény nem áll a megszüntetésére vagy a fizetőképességének helyreállítására irányuló eljárás hatálya alatt, továbbá a pályázat elbírálásáig, illetve a támogatási szerződés lejártáig haladéktalanul bejelentjük a támogatást nyújtónak, ha az intézmény megszűnésére, megszüntetésére irányuló hivatalos jogi kezdeményezés történik; a z intézmény bármely bankszámlája megszűnik vagy megváltozik, valamint ha új bankszámlát nyit; az intézmény működési illetve cégformájában változás áll be. 14. Kijelentjük, hogy az intézmény megfelel az államháztartásról szóló évi CXCV. tv. 50. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott követelménynek, munkaügyi kapcsolatai rendezettek. 15. Kijelentjük, hogy az államháztartásról szóló évi CXCV. tv. 50. (1) bekezdés b) pontja alapján az intézménynek közzétételi kötelezettsége nincs közzétételi kötelezettségének eleget tett 16. Kijelentjük, hogy az intézmény az államháztartásról szóló évi CXCV. tv. 50. (1) c) pontja szerint átlátható szervezetnek minősül. (A nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) b) és c) pontja szerinti szervezetnek ki kell töltenie a Kedvezményezetti Nyilatkozat II. részét is!) 17. Kijelentjük, hogy a pályázatunk kapcsán nem áll fenn velünk szemben az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50. (3) bekezdése szerinti, a költségvetési támogatásból való részesülést kizáró összeférhetetlenségi ok. 18. Büntetőjogi felelősségünk teljes tudatában kijelentjük, hogy a támogatásból finanszírozott projekt végrehajtásával kapcsolatosan az intézmény előzetesen felszámított forgalmi adó levonására 3 nem jogosult, a költségterv bruttó finanszírozásra készült. jogosult, a költségterv nettó finanszírozásra készült. 19. Kijelentjük, hogy a projekt megvalósításába saját és egyéb forrást nem vonunk be a pályázatban feltüntetett saját, illetve egyéb forrás rendelkezésre áll 20. Kijelentjük, hogy amennyiben az intézmény költségvetési szervnek, közalapítványnak, vagy az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyonból létrehozott közhasznú társaságnak minősül rendelkezik szellemitulajdonkezelési szabályzattal. 21. Kijelentjük, hogy a projekt keretében nem végzünk olyan gazdasági tevékenységet, mely egy adott piacon termékek előállítását és/vagy szolgáltatások nyújtását foglalja magában. 22. Kijelentjük, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettségünk, amely a pályázatunkban foglalt projekt megvalósítását meghiúsíthatja. 23. Az intézmény képviselője kijelenti, hogy a Támogatott képviseletére és a jelen szerződés aláírására megfelelő jogosultsággal rendelkezik, ennek igazolására csatolja a szerződésnek a Támogatónál maradó példányához civil szervezet esetén a Fővárosi Törvényszék Társadalmi szervezetek, alapítványok nyilvántartásából származó, 30 napnál nem régebben kiadott hivatalos bírósági kivonat, vagy gazdasági társaság esetén az illetékes cégbíróság által kiadott cégkivonat eredeti példányát. 24. Tudomásul vesszük, hogy a szerződésben foglaltakkal összefüggésben felmerülő károkért a polgári jog szabályai szerint felelősséggel tartozunk a Támogató felé. 3 A megfelelőt kérjük megjelölni. 2

3 Kedvezményezetti Nyilatkozat II. A nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) b) és c) pontja hatálya alá tartozó szervezetek részére Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 54/A. alapján nyilatkozom arról, hogy az általam képviselt szervezet megfelel az átláthatósági követelményeknek. Tudomásul veszem, hogy az Áht. 50. (1) bekezdés c) pontja szerint költségvetési támogatás abban az esetben biztosítható, ha a támogatási igényt benyújtó jogi személy átlátható szervezetnek minősül. Az általam képviselt szervezet jogállása és adatai: A b), c) pontok közül a megfelelőt kérjük aláhúzással kiemelni és a kért adatokat megadni! b) a kedvezményezett az Nvt. 3. (1) bekezdés 1. pont b) alpontja szerinti szervezet. olyan belföldi vagy külföldi jogi személy gazdálkodó szervezet, amely megfelel a következő feltételeknek: ba) tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető, bb) az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van, bc) nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak, bd) a gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében a ba), bb) és bc) alpont szerinti feltételek fennállnak; b1) A kedvezményezett tényleges tulajdonosa(i): (Minden tulajdonos adatait meg kell adni. A nyilatkozat kiegészítendő újabb táblázatokkal, ha háromnál több tulajdonos van.) b2) A kedvezményezettben közvetlenül vagy közvetve több mint 25%-os tulajdoni részesedéssel, befolyással vagy szavazati joggal rendelkező jogi személy(ek): szavazati jog mértéke: befolyás mértéke: szavazati jog mértéke: befolyás mértéke: (Minden 25 százalék fölötti tulajdonos szervezet adatait meg kell adni. A nyilatkozat kiegészítendő újabb táblázatokkal, ha az ilyen tulajdonosok száma kettőnél több.) 3

4 b3) A b2) alpont szerinti jogi személy(ek) tényleges tulajdonosa(i): (Minden tényleges tulajdonos adatait meg kell adni. A nyilatkozat kiegészítendő újabb táblázatokkal, ha háromnál több tényleges tulajdonos van.) b4) adóilletőség: A kedvezményezett adóilletősége: A bb) alpont szerinti jogi személy szervezetek adóilletősége: 1. szervezet: 2. szervezet: 3. szervezet: c) a kedvezményezett az Nvt. 3. (1) bekezdés 1. pont c) alpontja szerinti szervezet. c) az a civil szervezet és a vízitársulat, amely megfelel a következő feltételeknek: ca) vezető tisztségviselői megismerhetők, cb) a civil szervezet és a vízitársulat, valamint ezek vezető tisztségviselői nem átlátható szervezetben nem rendelkeznek 25%- ot meghaladó részesedéssel, cc) székhelye az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van; c1) a kedvezményezett vezető tisztségviselői: (Minden vezető tisztségviselő adatait meg kell adni. A nyilatkozat kiegészítendő újabb táblázatokkal, ha kettőnél több vezető tisztségviselő van.) c2) a kedvezményezett 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet(ek): (Minden 25%-ot meghaladó tulajdont meg kell adni. A nyilatkozat kiegészítendő újabb táblázatokkal, ha kettőnél több 25%-ot meghaladó tulajdon van.) 4

5 a kedvezményezett vezető tisztségviselőjének 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet: a tulajdonos vezető tisztségviselő: a tulajdonos vezető tisztségviselő: (Minden 25%-ot meghaladó tulajdont meg kell adni. A nyilatkozat kiegészítendő újabb táblázatokkal, ha kettőnél több 25%-ot meghaladó tulajdon van.) c3) a c2) alpontban megadott szervezet(ek)ben fennálló tulajdoni hányad mértéke: Szervezet: Szervezet: (Minden szervezetre meg kell adni. A nyilatkozat kiegészítendő újabb táblázatokkal, ha kettőnél több tulajdonolt szervezet van.) c4) a c2) alpontban megadott szervezet(ek) tényleges tulajdonosának (tulajdonosainak) (Minden tulajdonos adatait meg kell adni. A nyilatkozat kiegészítendő újabb táblázatokkal, ha a tulajdonosok száma háromnál több.) Kelt:.... ph... cégszerű aláírás 5

Intézményi Nyilatkozat I.

Intézményi Nyilatkozat I. Intézményi Nyilatkozat I. A(z)............ (.; ÁHT azonosító/cégjegyzékszám/nyilvántartásba vételi okirat száma:.; adószám:.; képviselője (név, beosztás):.. ) nevében a támogatásra

Részletesebben

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása A pályázó neve Pályázati adatlap Bugac Nagyközségi Önkormányzat és Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat Társult Képviselő-testülete címe adószáma cégjegyzékszáma Képviselő neve, elérhetősége A pályázott

Részletesebben

NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről

NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről Nyilatkozattevő: Szervezet neve:. Székhelye:. Cégjegyzékszáma:.

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről I.

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓ SZERVEZETRŐL

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓ SZERVEZETRŐL NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓ SZERVEZETRŐL 1. Alulírott.... (képviseletre jogosult családi és utóneve) (születéskori családi és utónév /ha különböző/:.., születési hely, idő:., anyja születési családi és utóneve:

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről

Részletesebben

Pályázati azonosító: Átláthatósági nyilatkozat

Pályázati azonosító: Átláthatósági nyilatkozat Jelen nyilatkozat kitöltési segédlete az NKA portálon (www.nka.hu) a Főoldalon megtalálható. Támogatott neve: Pályázati azonosító: pály név pály az Átláthatósági nyilatkozat az államháztartásról szóló

Részletesebben

Soproni Járási Hivatal

Soproni Járási Hivatal Soproni Járási Hivatal TOP-6.8.2-15-SP1-2016-00001 Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.

Részletesebben

II. a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott

II. a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott II. a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZET

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT (kitöltendő, ha NIIF Intézet költségvetési támogatásnak minősülő kifizetést teljesít) Alulírott,mint a(z) (cég/szervezet neve), (székhelye), (adószáma) nyilatkozattételre jogosult

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41. (6) bekezdése, 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL. (Konzorciumi partnerenként kell benyújtani)

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL. (Konzorciumi partnerenként kell benyújtani) NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL (Konzorciumi partnerenként kell benyújtani) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1.

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján

Részletesebben

Nyilatkozat. 2. Kijelentjük, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a projekt megvalósítását nem kezdtük meg.

Nyilatkozat. 2. Kijelentjük, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a projekt megvalósítását nem kezdtük meg. Nyilatkozat 1. Alulírottak kijelentjük, hogy a projektjavaslatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak, hitelesek és megfelelnek a pályázati felhívásban és útmutatóban foglalt

Részletesebben

PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére

PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére Név: Telefon- telefax szám: E-mail cím: Az értékesítésre meghirdetett Budapest Főváros VII. kerület..

Részletesebben

Átláthatósági nyilatkozat

Átláthatósági nyilatkozat oldal 1 / 6 Átláthatósági nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott belföldi vagy külföldi jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező

Részletesebben

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL

NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján

Részletesebben

PÁLYÁZATI/KÉRELEM/ADATLAP

PÁLYÁZATI/KÉRELEM/ADATLAP 1. számú melléklet PÁLYÁZATI/KÉRELEM/ADATLAP Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel kitölteni! 1. PÁLYÁZÓ ADATAI Pályázó megnevezése: Irányítószáma: Település: Utca, házszám: Telefonszám/ok/: Adószám:

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ

Részletesebben

3. A szervezet, illetve vezető tisztségviselője 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet(ek) megnevezése: Érintett neve:

3. A szervezet, illetve vezető tisztségviselője 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet(ek) megnevezése: Érintett neve: Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről III. Civil

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott 1 ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ

Részletesebben

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Támogató döntéssel, támogatási

Részletesebben

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011 évi CXCV törvény 41 (6) bekezdés, 50 (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011 évi CXCVI törvény 3 (1) 1 pontjának való megfelelésről I Törvény erejénél

Részletesebben

Pályázat benyújtásához. A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek:

Pályázat benyújtásához. A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek: Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Pályázat benyújtásához I.

Részletesebben

Alulírott, (név).., mint a (cégnév) (adószám).

Alulírott, (név).., mint a (cégnév) (adószám). 34 6. sz. melléklet Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről I. Törvény

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S

Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-551 75/541-555 F E L H Í V Á S Valamennyi Dunaföldvári Civil Szervezet Vezetőjének A civil szervezetek

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása 2018. február. 01-2023. január. 31-ig a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma: Eötvös József Főiskola, Baja,

Részletesebben

Az általam képviselt szervezet olyan belföldi / külföldi 1

Az általam képviselt szervezet olyan belföldi / külföldi 1 sz. szerződés... sz. melléklete Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. (6) bekezdésében foglaltaknak való megfelelésről a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.

Részletesebben

SEGÉDLET AZ ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL SZÓLÓ NYILATKOZATHOZ

SEGÉDLET AZ ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL SZÓLÓ NYILATKOZATHOZ SEGÉDLET AZ ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL SZÓLÓ NYILATKOZATHOZ A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pont b) alpontja alapján, gazdálkodó szervezet esetében Átláthatósággal kapcsolatos

Részletesebben

AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK

AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK 5. sz. melléklet a 30700/19944 /2017. számú anyag dokumentációjába AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK 1. sz. nyilatkozatminta N Y I L A T K O Z A T a Kbt. 66. (2) bekezdése alapján 1. rész (valamennyi ajánlattal

Részletesebben

a 20/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról

a 20/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló a 20/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

JOGI KÖRNYEZET. Az államháztartásról szóló évi CXV. törvény Végrehajtási rendeletek.

JOGI KÖRNYEZET. Az államháztartásról szóló évi CXV. törvény Végrehajtási rendeletek. JOGI KÖRNYEZET Magyarország Alaptörvénye rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon. A 38. cikk előírja továbbá hogy a nemzeti vagyon megőrzésének, védelmének és a nemzeti

Részletesebben

A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek:

A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek: Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről A nyilatkozatban kért adatokat

Részletesebben

Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) Fax: (52)

Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) Fax: (52) Ügyintéző: Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) 502-530 Fax: (52) 502-538 :hasznositas@kozterf.hu, www.kozteruletfelugyelet.hu Ügyiratszám: SZERZŐDÉSI AJÁNLAT KÖZTERÜLET

Részletesebben

Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására

Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvtv.), valamint az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola vagyonkezelésében lévő ingatlan területének bérletére ital/étel automata üzemeltetésére vonatkozóan 2017. december 1. - 2022. november 30. a) Az ajánlatkérő

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 32/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete. az átláthatóságról

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 32/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete. az átláthatóságról MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete az átláthatóságról Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók. I. Törvény erejénél fogva átlátható szervezetek

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók. I. Törvény erejénél fogva átlátható szervezetek Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Támogató döntéssel, támogatási

Részletesebben

Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l

Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l LA, :,-.dggyú'i,,s Hivatal a?rarttányrs if :1 \( o- N- Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l Az Országgyűlés a közpénzekkel való átlátható

Részletesebben

Átláthatósági nyilatkozatok. Átláthatósági nyilatkozat

Átláthatósági nyilatkozatok. Átláthatósági nyilatkozat 5. melléklet Átláthatósági nyilatkozatok Átláthatósági nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. a) pontjában meghatározott átlátható szervezetek részére az államháztartásról

Részletesebben

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás: 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T

Részletesebben

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: AN NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ

Részletesebben

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről szóló átláthatósági

Részletesebben

Közterület-használat célja:... Megjegyzés:

Közterület-használat célja:... Megjegyzés: KÉRELEM Iktató bélyegző helye: A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának tulajdonában lévő közterületek Közterület-használatához Kérelmező neve: Aláírásra jogosult neve: Telefonszám:

Részletesebben

Az egyedi támogatás igénylőjének (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) NYILATKOZATA A támogatást igénylő adatai:

Az egyedi támogatás igénylőjének (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) NYILATKOZATA A támogatást igénylő adatai: Az egyedi támogatás igénylőjének (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) NYILATKOZATA A támogatást igénylő adatai: név:... székhely:... képviselő neve:... nyilvántartási szám:...

Részletesebben

PÁLYÁZATI AJÁNLAT. havi bérleti díj összege: nettó/bruttó..,- Ft+ÁFA/év

PÁLYÁZATI AJÁNLAT. havi bérleti díj összege: nettó/bruttó..,- Ft+ÁFA/év PÁLYÁZATI AJÁNLAT Alulírott. (Cégnév/Név).. (Székhely/cím).. cégjegyzékszám. Képviseli: (Név). (titulus) Pályázati felhívás ingatlan bérlésére un. Bormúzeum és a hozzá tartozó helyiségek tárgyú pályázati

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ

PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ Pályázati azonosító: Főigazgatóságra érkezés dátuma: Iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ A pályázati űrlapot

Részletesebben

Pályázati felhívás természetbeni támogatás elnyerésére Táncsics u. 10. szám alatti ingatlan használatára

Pályázati felhívás természetbeni támogatás elnyerésére Táncsics u. 10. szám alatti ingatlan használatára Pályázati felhívás természetbeni támogatás elnyerésére Táncsics u. 10. szám alatti ingatlan használatára Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális és Sport Bizottsága

Részletesebben

Pályázati felhívás Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására

Pályázati felhívás Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására Pályázati felhívás Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális és Sport Bizottsága 2015. évben a kerületben működő Nemzetiségi

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT. ADATLAP kérelemhez/pályázathoz

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT. ADATLAP kérelemhez/pályázathoz BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Kérelmező/pályázó szervezet neve, címe: ADATLAP kérelemhez/pályázathoz Pályázat címe: Beküldendő: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Polgármestere 1163

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 2777/2017. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere J a v a s l a t a Salgótarjáni Strandépítők Kézilabda Klub sportegyesület kézilabda csapatainak 2016-2017. évi bajnoki szezonra vonatkozó támogatására

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozott támogatáshoz

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozott támogatáshoz Ügyiratszám: 08-8/1562-3. TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Utófinanszírozott támogatáshoz amely létrejött egyrészről: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1., adószám: 15735612-2-02

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény alapján pályázatot ír ki Berhida város közigazgatási területén végzendő helyi, menetrend

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (III.03.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott forrás átadásáról és államháztartáson

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP Iktatószám:.../2012. /... Kategória:... 1.1 Alapadatok Pályázó megnevezése 1

PÁLYÁZATI ADATLAP Iktatószám:.../2012. /... Kategória:... 1.1 Alapadatok Pályázó megnevezése 1 1. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1.1 Alapadatok Pályázó megnevezése 1 Alapítás időpontja (év, hó, nap) - - Cégjegyzékszám, nyilvántartási szám: Adószám (8+1+2 jegyű): - - Fő tevékenység (TEÁOR) 2 : Számlavezető

Részletesebben

VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁSBAN AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 1 (kizáró okok nyilatkozata)

VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁSBAN AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 1 (kizáró okok nyilatkozata) 3 / A. S Z Á M Ú M E L L É K L E T VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁSBAN AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 1 (kizáró okok nyilatkozata) Az eljárás tárgya: : Fogaskerekű kerékpár alkatrészek beszerzése Az eljárás száma: V-207/17

Részletesebben

ÜGYFÉL NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL**

ÜGYFÉL NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL** Értékpapír-, és ügyfélszámla vezetéséről szóló számlaszerződéshez kapcsolódó azonosítási adatlap JOGI SZEMÉLYEK ÉS JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE Jelen Azonosítási adatlap

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya Pályázati felhívás a Csatlakozási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című, KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 kódszámú pályázat szerinti, önkormányzati ASP rendszerben ellátandó feladatokhoz

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, egyfordulós nyílt pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, egyfordulós nyílt pályázatot hirdet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Budakeszi külterület 067/15, 079/4, 079/7, 079/9, 079/12, 079/13, 079/15, 079/16, 079/17, 079/20, 079/21, 079/22, 079/23, 079/24, 079/25

Részletesebben

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016 2016. évi pályázati adatlap Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet teljes neve: 1.2. A pályázó

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. a Nagy Sándor József Gimnázium (2092 Budakeszi, Széchenyi utca 94.) büféhelyiségének bérbe vételére

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. a Nagy Sándor József Gimnázium (2092 Budakeszi, Széchenyi utca 94.) büféhelyiségének bérbe vételére PÁLYÁZATI KIÍRÁS a Nagy Sándor József Gimnázium (2092 Budakeszi, Széchenyi utca 94.) büféhelyiségének bérbe vételére PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyfordulós, nyílt

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről Alulírott,....(név),

Részletesebben

Építési telek eladása (Ságod)

Építési telek eladása (Ságod) Építési telek eladása (Ságod) Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Cím (Zalaegerszeg) 15199 hrsz (Paperdő u.) Megnevezés Terület

Részletesebben

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet 1. Lépés - Tényleges tulajdonos meghatározása Alapítvány jogi személy esetében

Részletesebben

Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) Fax: (52)

Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) Fax: (52) Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) 502-530 Fax: (52) 502-538 :hasznositas@kozterf.hu, www.kozteruletfelugyelet.hu SZERZŐDÉSI AJÁNLAT KÖZTERÜLET IGÉNYBEVÉTELHEZ Egyházi-

Részletesebben

A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ

A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ Pályázat kódszám: a /2011. A D A T L A P A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ I. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1. Szakorvosjelölt neve: 2. Leánykori név: 3. Alapnyilvántartási száma: 4. Állampolgársága:

Részletesebben

1. Kérelmező/pályázó szervezet adatai

1. Kérelmező/pályázó szervezet adatai 1. Kérelmező/pályázó szervezet adatai 2 1.1 A szervezet megnevezése: Hittel a Nemzetért Alapítvány 1.2 A szervezet székhelye: 1163 Budapest Thököly út 88. 1.3 Az aláírásra jogosult képviselő neve, címe:

Részletesebben

ÚTMUTATÓ átláthatósági nyilatkozat kitöltéséhez

ÚTMUTATÓ átláthatósági nyilatkozat kitöltéséhez ÚTMUTATÓ átláthatósági nyilatkozat kitöltéséhez A nyilatkozat egy általános adatközlő részből valamint három speciális részből áll (I., II., III.), a szervezetnek csak az általános adatközlő részt valamint

Részletesebben

1. számú melléklet TARTALOMJEGYZÉK. Jelen Dokumentáció 5 pontja szerinti tartalommal elkészítve.

1. számú melléklet TARTALOMJEGYZÉK. Jelen Dokumentáció 5 pontja szerinti tartalommal elkészítve. MINTÁK 1. számú melléklet TARTALOMJEGYZÉK Jelen Dokumentáció 5 pontja szerinti tartalommal elkészítve. 2. számú melléklet FELOLVASÓ LAP Ajánlattevő neve: címe: telefonszáma: fax száma: e-mail címe: Soproni

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2016. március 9. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Bálintné Gayer Viktória költségvetési és pénzügyi referens Tárgy:

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018

2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet

Részletesebben

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016 2016. évi pályázati adatlap Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet teljes neve: 1.2. A pályázó szervezet rövidített neve

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően a településképi arculati kézikönyv elkészítésére, a településképi

Részletesebben

Eladó ingatlan Kaszaházi fennsík (Levendula utcai építési telek)

Eladó ingatlan Kaszaházi fennsík (Levendula utcai építési telek) Eladó ingatlan Kaszaházi fennsík (Levendula utcai építési telek) Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Cím (Zalaegerszeg) Zalaegerszeg,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. sz. melléklet: AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT (KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÉS AZ ALKALMASSÁGI FELTÉTELNEK VALÓ MEGFELELŐSÉGRŐL, EGYÉB NYILATKOZATOK) 3. sz. melléklet:

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. január 14. Dr. Pavlek Tünde sk.

Részletesebben

A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ

A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ Pályázat kódszám: a: /2015. A D A T L A P A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ I. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1. Szakorvosjelölt neve:* 2. Születési neve:* 3. Alapnyilvántartási száma

Részletesebben

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (cég), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (cég), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (cég), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet 1. Lépés - Tényleges tulajdonos meghatározása Jogi személy számlatulajdonos esetében

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE 1. A pályázat kiíró neve címe és elérhetőségei: Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros (2400 Dunaújváros, Korányi S. u. 4-6.) jelen pályázat vonatkozásában

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÓRHÁZI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE 1. A pályázat kiíró neve címe és elérhetőségei: Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros (2400 Dunaújváros, Korányi S. u. 4-6.) jelen pályázat vonatkozásában

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:...

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:... Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:... Gazdálkodási formakód 2 : A kérelmező jogállása: Amatőr

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

Pályázati felhívás. Üzlet 64,62 m ,- Ft ,- Ft

Pályázati felhívás. Üzlet 64,62 m ,- Ft ,- Ft Pályázati felhívás Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján határozott idejű, 5 éves időtartamra, 2015. január 1. napjától bérbe kívánja adni az alábbi ingatlanokat: Cím

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Az ingatlan címe: Budakeszi 57/1 hrsz., természetben a 2092 Budakeszi, Fő u. 229.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Az ingatlan címe: Budakeszi 57/1 hrsz., természetben a 2092 Budakeszi, Fő u. 229. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Budakeszi 57/1 hrsz.-ú, természetben a 2092 Budakeszi, Fő u. 229. szám alatti ingatlan értékesítésére PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, egyfordulós nyílt pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, egyfordulós nyílt pályázatot hirdet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Budakeszi 1 hrsz.-ú, természetben a 2092 Budakeszi, Fő u. 177. szám alatt található pince bérbe vételére PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. megnevezése:.. címe (irányító száma):. telefon/fax száma:... postacíme: adószáma: társadalombiztosítási törzsszáma:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. megnevezése:.. címe (irányító száma):. telefon/fax száma:... postacíme: adószáma: társadalombiztosítási törzsszáma:... Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének Gazdasági Bizottsága PÁLYÁZATI ADATLAP a helyi foglalkoztatottság növekedésének elősegítését, valamint a meglévő foglalkoztatotti létszám megtartását, ezáltal

Részletesebben

Eladó ingatlan Zalaegerszeg, Ady E. u. 6.

Eladó ingatlan Zalaegerszeg, Ady E. u. 6. Eladó ingatlan Zalaegerszeg, Ady E. u. 6. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi társasházi ingatlanokat: Cím Megnevezés Alapterület Induló

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Önszerveződő közösségek számára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Önszerveződő közösségek számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önszerveződő közösségek számára Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsága tájékoztatja a Nyíregyháza város közigazgatási területén székhellyel

Részletesebben

1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasággal foglalkozó

Részletesebben

TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE

TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Számlaszerződéshez kapcsolódó azonosítási adatlap TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Jelen Azonosítási adatlap a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. Cg.: 01-10-041206;

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 2016/II Civil Szervezetek Pályázati Alapja 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai

Részletesebben

VI. FEJEZET 1 A TÁMOGATÁSOK 2

VI. FEJEZET 1 A TÁMOGATÁSOK 2 VI. FEJEZET 1 A TÁMOGATÁSOK 2 34. 3 A támogatási jogviszony 4 48. 5 (1) Az államháztartás alrendszerei terhére támogatás a) közigazgatási hatósági határozattal vagy hatósági szerződéssel, b) támogatói

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az OKITI részére kávé-melegital automata üzemeltetésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az OKITI részére kávé-melegital automata üzemeltetésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az OKITI részére kávé-melegital automata üzemeltetésére A Kiíró neve, címe, levelezési címe, e-mail címe:országos Klinikai Idegtudományi Intézet (rövidített elnevezése: OKITI) Címe:1145

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasági tevékenységet

Részletesebben

Pályázati Adatlap. önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt

Pályázati Adatlap. önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt Pályázati Adatlap önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszerveződő közösség neve: Felső-Tisza Vízügyi Nyugdíjas Klub Egyesület Az önszerveződő közösség székhelye: 4400. Nyíregyháza, Széchenyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MÓRÁGYON MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MÓRÁGYON MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MÓRÁGYON MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA I. Mórágy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri és támogatja azt a tevékenységet, amelyet a mórágyi civil szervezetek

Részletesebben

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ FONTOS TUDNIVALÓK Jelen pályázat keretében a pályázati felhívásban szereplő szakképzésekben résztvevők elméleti és gyakorlati képzési költségeinek, a tananyagnak és a szakmai vizsga

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott

Részletesebben