PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MÓRÁGYON MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA
|
|
- Andrea Lakatos
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MÓRÁGYON MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA I. Mórágy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri és támogatja azt a tevékenységet, amelyet a mórágyi civil szervezetek végeznek az önkormányzati feladatok megvalósítása, a polgárok közéletbe való bevonása, a település fejlesztése és szépítése, a kultúra és a hagyományok ápolása, a rendezvények támogatása, lakosság művelődése, oktatása, egészségvédelme, sportolása, nemzetközi együttműködés támogatása, az esélyegyenlőség megteremtése érdekében. E körben támogatási pályázatot hirdet az alábbi feltételekkel. II. Támogatásban részesíthető a civil szervezet, amennyiben az I. pontban szereplő cél megvalósítására kéri a támogatást, és mórágyi székhelyű, telephelyű. III. Nem részesíthetőek támogatásban a politikai pártok, azok helyi szervezetei, illetőleg olyan civil szervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége, amely a pályázat kiírását megelőző, vagy egyedi támogatás esetén a támogatási döntést megelőző öt éven belül: a) együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal, vagy b) jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson. IV. El kell utasítani a támogatási kérelmet, ha a) a kérelem nem tartalmazza a pályázati felhívás szerinti adatokat, mellékleteket, és azt a kérelmező a döntés meghozataláig nem pótolja; b) a szervezet a döntéshozatalt megelőző naptári évben a részére nyújtott támogatással nem, vagy nem megfelelően számolt el, illetve a kapott támogatást előzetes hozzájárulás nélkül a jóváhagyott céltól eltérően használta fel; c) a támogatást kérő tekintetében a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 6. -ában meghatározott összeférhetetlenség áll fenn. V. A pályázat kötelező mellékletei: - hiánytalanul kitöltött az 1. számú függelék szerinti adatlap - Hatályos alapító okirat - Összeférhetetlenségi, közzétételi kérelem VI. Egyéb, a támogatást érintő szabályok 1
2 1. Az élelmiszer, étkezés költsége a kért támogatás 25 %-át nem haladhatja meg. 2. A támogatás feltételeként a település érdekében vállalt önkéntes munka. A vállalt önkéntes munkát a pályázati adatlapon szükséges megjelölni. VII. A pályázati keretösszeg: ,- Ft VIII. A pályázat benyújtásának helye, ideje és módja: A pályázatot Mórágy Község Önkormányzatának címezve, a Bátaapáti Közös Önkormányzati Hivatal Mórágyi Kirendeltségén (7165. Mórágy, Alkotmány utca 3..) kell benyújtani április 18. napjáig. A pályázati döntés határideje: április 30. IX. Támogatási megállapodás, elszámolási kötelezettség A pályázók a döntésről 8 napon belül írásban értesítést kapnak. A pályázaton elnyert pénzösszeg átutalása (kifizetése) előfinanszírozásként, utólagos elszámolási kötelezettséggel történik. Mórágy Község Önkormányzata a támogatásról minden szervezettel megállapodást köt, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok és az elszámolásra vonatkozó szabályok. A szerződés aláírásának végső határideje a képviselő-testület döntésének kézhezvételétől számított 30 nap. Az aláírt támogatási megállapodás a támogatás utalásának feltétele. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Mórágy Község Önkormányzata utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő, melynek határideje 2018.január 31. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárulását adja ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által megbízott személy részére betekintési jogot biztosít. A pályázatok bontását és képviselő-testület elé való terjesztését a Bátaapáti Közös Önkormányzati Hivatal Mórágyi Kirendeltsége végzi. A formailag hiányos pályázat benyújtóját a Hivatal 5 naptári napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel. Az elszámolásra vonatkozó szabályokról az önkormányzat Útmutatót bocsát ki, mely a pályázati felhívás melléklete. X. A pályázati adatlap, konzultáció A pályázat és az adatlap átvehető a Bátaapáti Közös Önkormányzati Hivatal Mórágyi Kirendeltségén (7165. Mórágy, Alkotmány utca 3) vagy letölthető a oldalról 2
3 A pályázati adatlap kitöltésével kapcsolatosan tanácsadás, segítség kérhető a Bátaapáti Közös Önkormányzati Hivatal Mórágyi Kirendeltség ügyintézőitől. Mórágy, március 27. Mórágy Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3
4 Adatlap működési támogatás iránt 1. függelék I. A szervezet adatai: 1. neve: 2. címe: 3. adószáma: - _ - 4. számlaszáma: képviselője (név, mobil telefon, ): 6. cégbírósági bejegyzés száma: 7. célja: 8. tagjainak száma (vagy kuratóriumi tagok száma): fő 9. önkénteseinek száma: fő 10. foglalkoztatottjainak (fő- és mellékállás, megbízás) száma: fő 11. tevékenysége, jelentősebb programjai a megelőző 2-3 évben: 12. jelentősebb nem önkormányzati támogatói a megelőző 2-3 évben: 13.. évi bevételeinek kalkulált összege: Ft 14.. évi kalkulált összes működési költség: Ft 15. Mórágy Község Önkormányzattól kapott működési támogatása (év, összeg):.. évben: Ft..évben: Ft.. évben: Ft..évben: Ft.. évben: Ft..évben: Ft 4
5 II. A évi működés részletezése évi tervezett költségvetés (e Ft): Megnevezés Saját forrás Igényelt támogatás Összes I. Személyi költségek (munkabér + járulékai, megbízási díjak tiszteletdíjak) I. Összesen: Ft Ft Ft II. Dologi költségek Helyiségbérleti díj: Kommunikációs költségek: Egyéb költség: II.Összesen: Ft Ft Ft III. Eszköz (kisértékű tárgyi eszköz beszerzés) III. Összesen: Ft Ft Ft IV. Egyéb költségek 1. Bankköltség 2. Ügyvédi, egyéb eljárási díj: 3. IV. Összesen: Ft Ft Ft Mindösszesen (I+II+III+IV sorok): Ft Ft Ft III. Az igényelt támogatás felhasználása (támogatási cél):.. 5
6 III. Önkéntes munka vállalása Önkéntes munka megnevezése Települési rendezvényen történő közreműködés Rendezvény megnevezése:. Településszépítő akció:. Egyéb:.. Egyéb:.. Összesen Önkéntes munkaóra Pályázó nyilatkozata és a pályázat hitelesítése: Alulírott pályázó nyilatkozom, hogy 1. a pályázatban foglalt adatok, dokumentumok a valóságnak megfelelnek és hitelesek; 2. a pályázati feltételeket elfogadom; 3. a pályázó szervezetnek nincs köztartozása; 4. kijelentem, hogy csőd, felszámolási, illetve végelszámolási eljárás alatt az egyesület nem áll, s vállalom, hogy haladéktalanul bejelentem, amennyiben a pályázat elbírálásáig, illetve a tárgyévben ilyen eljárás indul; 5. más pályázaton az e pályázatban megjelölt célra a pályázó szervezet nem kapott támogatást, vagy kapott ugyan, de az nem elegendő a pályázati cél megvalósításához, ebben az esetben a forrásösszetételről is nyilatkozom; 6. hozzájárulok a pályázatban foglalt közérdekű adatok kezeléséhez, valamint Mórágy község hivatalos weblapján történő közzétételéhez hozzájárul; 7. tudomásul veszem, hogy a támogatás jogszerűtlen felhasználása esetén a megfizetésre irányuló követelés érvényesítése azonnali beszedési megbízás alkalmazásával történik; 6
7 Csatolom az alábbi mellékleteket: - Hatályos alapító okiratot (Amennyiben azt a korábbi években nyújtott támogatási kérelemhez csatolta, és abban változás nem következett be, nem szükséges csatolni.) - Összeférhetetlenségi, közzétételi kérelem Dátum:.. aláírás (pályázó) 7
8 NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény (Knyt.) 6. (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az pont alapján 8. (1) bekezdése szerinti érintettség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az pont alapján Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem: Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem. Mórágy,
9 Átláthatósági nyilatkozat állami/ költségvetési/ önkormányzat/ egyéb szervezet Nyilatkozat az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Nyilatkozattevő: Neve: Székhelye: Adószáma: Képviseletében eljáró személy: I. II. Civil szervezetek 1. Alulírott,.. (név), mint a.(civil szervezet, neve). (adószám).... törvényes képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának megfelel, azaz a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. -(1) 1. c) pontja szerint átlátható szervezetnek minősül, az alábbiak szerint: a) Az általam képviselt szervezet vezető tisztségviselői: Sorsz. Vezető tisztségviselő Adószám/adóazonosító b) Az általam képviselt szervezet, valamint az a) pont szerinti vezető tisztségviselői az alábbi szervezet(ek)ben rendelkeznek 25%-ot meghaladó részesedéssel: 9
10 Sorsz. Vezető tisztségviselő Szervezet neve Adószám Részesedés mértéke c) A b) pont szerinti szervezet(ek) átlátható szervezetek, azaz ca) tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető, amelyről a 2. pontban nyilatkozom, cb) az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van, amelyről a 3. pontban nyilatkozom, cc) nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak, amelyről a 3. pontban nyilatkozom, cd) a szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében az ca), cb) és cc) alpont szerinti feltételek fennállnak, amelyről a 4. pontban nyilatkozom. 2. Nyilatkozat tényleges tulajdonosról A b) pont szerinti szervezetnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXXVI. törvény 3. r) pontja alapján a következő természetes személy(ek) a tényleges tulajdonosa(i)*: Sorsz. Tényleges tulajdonos Adószám/adóazonosító Tulajdoni hányad 10
11 3. Nyilatkozat a b) pont szerinti szervezet átláthatóságáról 3.1. A b) pont szerinti szervezet(ek) adóilletősége Sorsz. Gazdálkodó szervezet neve Adószám Részesedés mértéke %-ban Adóilletősége 3.2. A b) szerinti szervezetek ellenőrzött külföldi társasági minősítése Amennyiben a 3.1. pontban felsorolt gazdálkodó szervezetek székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére, kérjük adja meg a pályázat benyújtásának évétől kezdődően az utolsó lezárt adóévig, hogy a gazdálkodó szervezet és az adott államban lévő kapcsolt vállalkozásai által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevétele hány százaléka az összes bevételének, az alábbiak szerint (amennyiben több gazdálkodó szervezet van, kérjük újabb táblázat kitöltését): adóév Gazdálkodó szervezet neve, adószáma Az illetőség szerinti országban termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest (pályázat benyújtásának éve) (utolsó adóév) lezárt 11
12 4. Nyilatkozat azoknak a szervezeteknek az átláthatóságáról, amelyek közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal rendelkeznek olyan gazdálkodó szervezetben, amelyben a civil szervezet, vízi társulat vagy ezek vezető tisztségviselői 25%-ot meghaladó részesedéssel rendelkeznek Sorsz. Gazdálkodó szervezet neve Adószám Részesedés mértéke %- ban Adóilletősége tényleges tulajdonos(ok) tényleges tulajdonos adószáma adóév Gazdálkodó szervezet neve, adószáma termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest (pályázat benyújtásának éve) (utolsó adóév) lezárt Nyilatkozom továbbá, hogy a felsorolt követelményeknek az általam képviselt szervezet a.. sz. projekt benyújtásának időpontjában (éééé.hh.nn) is megfelelt. Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet alapító (létesítő) okirata, illetve külön jogszabály szerinti nyilvántartásba vételt igazoló okirata alapján jogosult vagyok a szervezet képviseletére (és cégjegyzésére). 12
13 Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek, jelen nyilatkozatot büntetőjogi felelősségem teljes tudatában tettem meg. Kelt:.. Nyilatkozattevő képviseletére jogosult aláírása, pecsét (aláíró olvasható neve) (aláíró beosztása) 13
14 KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettségéről Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert TERMÉSZETES SZEMÉLY PÁLYÁZÓKÉNT a) a pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. Indoklás: munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok Mórágy Község Önkormányzatával/ Bátaapáti Közös Önkormányzati Hivatallal. Szerződés kelte: Köztisztviselői kinevezés kelte:.. b) nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok, mert az alábbiakban felsorolt tisztségek valamelyikével rendelkezem: (a kívánt rész aláhúzandó) a köztársasági elnök, az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, az országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, a polgármester, az alpolgármester, a főpolgármester, a főpolgármester-helyettes, a helyi önkormányzati képviselő, a helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, a központi államigazgatási szerv - a d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, a regionális fejlesztési tanács tagja; c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok 14
15 Indoklás: Közeli hozzátartozóm pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő. (a kívánt rész aláhúzandó) Közeli hozzátartozóm neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll/ közjogi tisztségének megjelölése: Közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése: II. GAZDASÁGI TÁRSASÁG PÁLYÁZÓKÉNT d) a pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll (kizárólag gazdasági társaság pályázó esetén!). Indoklás: az érintett tulajdonos neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll: Közjogi tisztségének megjelölése: Hozzátartozói kapcsolat megjelölése: III. CIVIL SZERVEZET ÉS GAZDASÁGI TÁRSASÁG PÁLYÁZÓKÉNT e) a pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, civil szervezet, egyház, vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert o vezető tisztségviselője o az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, o vagy civil szervezet ügyintéző, vagy képviseleti szervének tagja a pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő szervnél, vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő, vagy e személyek közeli hozzátartozója Indokolás: az érintettséget megalapozó személy neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: A társaságban betöltött pozíciója: Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll: Közjogi tisztségének megjelölése: Hozzátartozói kapcsolat megjelölése: Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. Kelt: Mórágy, Aláírás/Cégszerű aláírás
16 2. számú függelék ÚTMUTATÓ önkormányzati támogatásról szóló szakmai és pénzügyi beszámoló elkészítéséhez A költségvetésekből nyújtott támogatásokról szóló szakmai és pénzügyi beszámoló követelményei: 1. A megállapodásban rögzített cél szerinti felhasználást szakmai beszámolóval kell igazolni, mely összhangban van a támogatási igény benyújtásakor beadott dokumentumokkal (adatlap, programleírás, részletes költségvetés). 2. A szakmai beszámoló tartalmi követelményei: Egy rövid szöveges beszámoló, mely tartalmazza a támogatott cél: pontos leírását, időpontját és helyszínét, résztvevők (célcsoport) létszámát, az együttműködő szervezetek listáját. Hiteles dokumentációt (fényképek, jelenléti ívek, plakátok, újságcikk, stb.) 3. A pénzügyi beszámoló tartalma, elkészítésének követelményei: a támogatás összegének felhasználásáról szóló eredeti bizonylatok (számla, számviteli bizonylat stb.) egy hitelesített másolati példányának csatolása, kizárólag a támogatott nevére és címére kiállított számla nyújtható be, az eredeti számlákra a támogatott rávezeti a megállapodásban megadott azonosítót, valamint a záradékot: A számla összegéből forint kizárólag a.. sz. pályázat elszámolásához került felhasználásra. A másolati példányra a támogatott képviselőjének hivatalos nyilatkozatát: Az eredetivel mindenben egyező másolat. kitöltött bizonylatösszesítő formanyomtatvány csatolása, 4. Elszámolható költség típusok, amennyiben a támogatási megállapodás azt nevesítettem nem tartalmazza: Támogatott székhelyének (telephelyének) közmű díjai, tisztítószerek, irodaszerek, terembérlet, kommunikációs költségek (posta, telefon, internet, fénymásolási és nyomdai költségek), foglalkoztatott bérköltsége, megbízási díj (pl.: könyvelő), kismértékű eszközbeszerzés, a folyószámlához kapcsolódó banki költségek. 16
17 Bizonylat azonosító BIZONYLAT ÖSSZESÍTŐ Megnevezés/kifizetés Bizonylat Bizonylat jogcíme dátuma sorszáma 3.számú függelék Bizonylat bruttó összege Mindösszesen: Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy fenti adatok valósak, az általam képviselt szervezet számviteli nyilvántartásában fellelhető dokumentumokon alapulnak. (Az elszámolólaphoz csatolni kell a felhasználást igazoló dokumentumok záradékolt, hitelesített másolatát.) Mórágy,. a szervezet képviseletére jogosult aláírása 17
18 18
Soproni Járási Hivatal
Soproni Járási Hivatal TOP-6.8.2-15-SP1-2016-00001 Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről I.
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről
Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP
Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás
Pályázati azonosító: Átláthatósági nyilatkozat
Jelen nyilatkozat kitöltési segédlete az NKA portálon (www.nka.hu) a Főoldalon megtalálható. Támogatott neve: Pályázati azonosító: pály név pály az Átláthatósági nyilatkozat az államháztartásról szóló
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BOGYISZLÓN MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BOGYISZLÓN MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA I. Bogyiszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri és támogatja azt a tevékenységet, amelyet a bogyiszlói civil
TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház
TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő
PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi
PAKS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÖZBIZTONÁSGI, IFJÚSÁGI, SPORT ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI BIZOTTSÁG 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: PÁLYÁZATI ADATLAP Címe: Bankszámlaszáma: Működési formája: szervezet (a
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL. (Konzorciumi partnerenként kell benyújtani)
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL (Konzorciumi partnerenként kell benyújtani) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1.
2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14.
1. sz. nyilatkozat NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. -a alapján Tudomásul veszem, hogy nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban
Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása
A pályázó neve Pályázati adatlap Bugac Nagyközségi Önkormányzat és Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat Társult Képviselő-testülete címe adószáma cégjegyzékszáma Képviselő neve, elérhetősége A pályázott
Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Támogató döntéssel, támogatási
Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a...
1. függelék az 1/2015.(I.27.) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz Alulírott... (név, tisztség) mint a.... (szervezet neve, címe) képviselője, Bátaszék Város Képviselőtestületéhez
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BOGYISZLÓN MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BOGYISZLÓN MŰKÖDŐ CIVILSZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSÁRA I. Bogyiszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri és támogatja azt a tevékenységet, amelyet a bogyiszlói civil
SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :...
PÁLYÁZATI ADATLAP 1. sz. melléklet Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:... 2. SZERVEZET CÍME:... 3. KÉPVISELÖJÉNEK NEVE:... 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA :.... 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA :.... 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:...
Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011 évi CXCV törvény 41 (6) bekezdés, 50 (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011 évi CXCVI törvény 3 (1) 1 pontjának való megfelelésről I Törvény erejénél
Pályázat benyújtásához. A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek:
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Pályázat benyújtásához I.
Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására
Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására A pályázat célja: a civil szervezetek 2017. évi támogatása Pályázhatnak: Hévízgyörk Község közigazgatási
1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT
1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelet
NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:
NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes
PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma
PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).
PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai:
PÁLYÁZATI ADATLAP Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN 1. A pályázó adatai: A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázó adószáma: A pályázat megvalósításáért
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS helyi civil szervezetek támogatására Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 16/2013. (XI.28) önkormányzati rendeletének 6.
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41. (6) bekezdése, 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés
PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:
PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,
NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről
NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről Nyilatkozattevő: Szervezet neve:. Székhelye:. Cégjegyzékszáma:.
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján
Pályázati feltételek:
Kistelek Város Önkormányzat 22/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet városi székhelyű és a városban tevékenykedő társadalmi szervezetek számára elnyerhető, vissza nem térítendő
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 32/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete. az átláthatóságról
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete az átláthatóságról Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre
1. A szervezet neve bírósághoz bejelentett módon: 2. Székhelye: 3. Levelezési címe: 4. Adószáma: 5. Bírósági bejegyzés száma, éve: 6. Számlavezető pénzintézet neve: 7. Pénzforgalmi jelzőszáma: Támogatás
Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe
Civil szervezetek támogatása 216 Név Adószám Székhely Számlaszám Telefonszám Alapítás Képviselője Pályázó adatai Pályázat címe Megvalósítás ideje Teljes összeg Támogatás összege #HIÁNYZIK Össz pontszám
8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz
ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYÍLATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a
Az általam képviselt szervezet olyan belföldi / külföldi 1
sz. szerződés... sz. melléklete Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. (6) bekezdésében foglaltaknak való megfelelésről a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.
KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói
Törökbálint Város Önkormányzata 2014.
PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie. A. Működési
PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához
PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére 2015. évre Törökbálint Város Önkormányzatához Alapadatok Civil szervezet neve:. Székhelye: Bírósági nyilvántartási száma:.. Elérhetősége
PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím:
PÁ L YÁ Z AT 2017. Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására Pályázó adatai: Születési hely, idő: Levelezési cím: Telefonszám, melyen a pályázó elérhető: Bejelentett állandó
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja:
1 PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-37/2019 Megtárgyalás módja: nyílt Döntéshozatal: egyszerű Javaslat civil és
1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT
1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2016. március 9. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Bálintné Gayer Viktória költségvetési és pénzügyi referens Tárgy:
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket
Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatások rendjéről
Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatások rendjéről Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje:
1.SZ. MELLÉKLET A beérkezés időpontja: Beérkezési iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.A pályázó(k) hivatalos
PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret
PÁLYÁZATI ŰRLAP 2016. év Civil Keret PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.
PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20.
1. számú melléklet 6/2015.( III.11) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 2016/II Civil Szervezetek Pályázati Alapja 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai
N Y I L A T K O Z A T
N Y I L A T K O Z A T Alulírott, büntetőjogi felelősségem tudatában mint a képviselője az alábbiakban nyilatkozom a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény által
ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM
ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016.
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági
Pályázati felhívás Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására
Pályázati felhívás Nemzetiségi Önkormányzatok támogatására Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális és Sport Bizottsága 2015. évben a kerületben működő Nemzetiségi
2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ
2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 1.) A pályázó adatai: 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet székhelye: 1.3. A pályázó szervezet levelezési címe:
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek
Alulírott, (név).., mint a (cégnév) (adószám).
34 6. sz. melléklet Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről I. Törvény
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2016. (II.12.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2016. (II.12.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek
Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek
PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.
Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2014. (III.3.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről
Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2014. (III.3.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2014. (III.3.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről
Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2014. (III.3.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések
Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról 1 Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország
Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:.
1. melléklet a 24/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez Tiszacsege Város Önkormányzata Támogatási igénylőlap 1. Igénylő adatai: Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel):
Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók. I. Törvény erejénél fogva átlátható szervezetek
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Támogató döntéssel, támogatási
A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek:
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről A nyilatkozatban kért adatokat
PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:
PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,
4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.)
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tápióság Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatására 1. A pályázat célja: a településen élő vagy dolgozó állampolgárok
2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018
2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet
Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre
Pályázati őrlap SICSZB sportkeretre 1. Pályázó(k) neve:........ Lakcíme:............ Telefonszáma:... E-mail címe:..... 2. A pályázat tárgyának rövid ismertetése:.................. 3. A pályázati munka
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:
3. A szervezet, illetve vezető tisztségviselője 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet(ek) megnevezése: Érintett neve:
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről III. Civil
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott
F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására
F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata meghívásos pályázatot hirdet a városban működő egyes civil szervezetek és kiemelt rendezvények 2018. évi támogatására. Pályázat célja: Civil szervezetek részére
PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év
1. SZÁMÚ MELLÉKLET Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI KATEGÓRIA PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év Kérjük, X-et tegyen a
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati
1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP
1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP az önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszervezıdı közösség neve: Az önszervezıdı közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,
Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be,
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek és egyházak az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak,
Pályázati felhívás természetbeni támogatás elnyerésére Táncsics u. 10. szám alatti ingatlan használatára
Pályázati felhívás természetbeni támogatás elnyerésére Táncsics u. 10. szám alatti ingatlan használatára Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális és Sport Bizottsága
Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.
Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozik,
GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P
GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,
PÁLYÁZATI ŰRLAP. A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására
PÁLYÁZATI ŰRLAP A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására A pályázat kiírója: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete I.RÉSZ: A PÁLYÁZÓ 1.A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján
Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.
II. a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott
II. a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZET
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2013. (03.27.) Öh. sz.
PÁLYÁZATI/KÉRELEM/ADATLAP
1. számú melléklet PÁLYÁZATI/KÉRELEM/ADATLAP Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel kitölteni! 1. PÁLYÁZÓ ADATAI Pályázó megnevezése: Irányítószáma: Település: Utca, házszám: Telefonszám/ok/: Adószám:
Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata
Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány 2012. évre kiírt sportpályázata Pályázati kategória (szervezet tevékenysége alapján) sport egészségügyi, szociális, ifjúságvédelmi Sorszám
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő
Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S
Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-551 75/541-555 F E L H Í V Á S Valamennyi Dunaföldvári Civil Szervezet Vezetőjének A civil szervezetek
Pályázati adatlap IS/2013
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának az iskolai tanórán kívüli testnevelés, valamint iskolai szabadidősport programok támogatására 1. A pályázó szervezet azonosító adatai: Pályázó szervezet
PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA
a pályázati kiírás melléklete PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel, írógéppel
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága 73/2018. (IX.04.) számú határozatában
Átláthatósági nyilatkozat
oldal 1 / 6 Átláthatósági nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott belföldi vagy külföldi jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága a 15/2004. (V.25.) önkormányzati rendelet alapján
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Biatorbágy Város Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a település területén működő társadalmi szervezeteket, hogy
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ
PÁLYÁZATI AJÁNLAT. havi bérleti díj összege: nettó/bruttó..,- Ft+ÁFA/év
PÁLYÁZATI AJÁNLAT Alulírott. (Cégnév/Név).. (Székhely/cím).. cégjegyzékszám. Képviseli: (Név). (titulus) Pályázati felhívás ingatlan bérlésére un. Bormúzeum és a hozzá tartozó helyiségek tárgyú pályázati
Intézményi Nyilatkozat I.
Intézményi Nyilatkozat I. A(z)............ (.; ÁHT azonosító/cégjegyzékszám/nyilvántartásba vételi okirat száma:.; adószám:.; képviselője (név, beosztás):.. ) nevében a támogatásra
a 20/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló a 20/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról
CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9300 Csorna, Szent István tér 22. Győr-Moson-Sopron megye 96/590-112, Fax: 96/261-680, E-mail: csorna@csorna.hu CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA CIVIL ALAP 2019.
PÁLYÁZATI ADATLAP 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:..
1. sz. melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:.. 2. SZERVEZET CÍME: 3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:. 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:. 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:.. 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:.. 7. BÍRÓSÁGI
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ