Művészi tömeg avagy elit-e a kultúra?
A frankfurti iskola The hypnotic power of the mass media deprives us of the capacity for critical thought, which is essential, if we are to change the world. Herbert Marcuse (A tömegmédia hipnotikus ereje megszünteti bennünk a kritikus gondolkodás képességét, ami elengedhetetlen, amennyiben meg akarjuk változtatni a világot) Panem et circenses A frankfurti iskola elmélete az ókori panem et circenses elv tudományosabb megfogalmazása: kenyér: a modern kapitalizmus által kínált fogyasztói termékek cirkusz: bulvárlapok, TV sztárok, futball, szappanoperák a tömegkultúra - ennek az a feladata, hogy a választás és a szabadság ígéretét és igézetét hintsék el az emberekben, hogy boldogak maradjanak, és ne vegyék észre szabadságuk elnyomó jellegét
Harc a tömegkultúra ellen a frankfurti iskola elítéli ezt a tömegkultúrát, mert - a média vásárolható/eladható árucikk formájában szállítja az alacsony kultúrát (low culture), ahelyett, hogy az ízlés, a művészet és az intellektus eredeti kifejezéseire koncentrálna - ezt az alacsony kultúrát lényegi azonosság, hasonlóság jellemzi, aminek köszönhetően az ezt fogyasztó tömegek elvesztik egyéniségüket - valamint eltereli figyelmüket arról, hogy a kapitalista rendszer mennyire kizsákmányolja őket a tömegkultúra hatása alóli felszabadulás módja: - harcot kell folytatni a tömegek öntudatra ébresztésének érdekében - rá kell ébreszteni az embereket arra, hogy ennek érdekében le kell mondaniuk a modern tömegkommunikációs eszközök által szállított tömegkultúra kényelméről és biztonságáról
Miként működik a tömegkultúra? (Neil Postman) a nyomtatott anyagok: - erőfeszítést igényelnek a befogadótól - komoly, racionális közéleti párbeszéd kialakulását teszik lehetővé a televízió: - megértéséhez minimális készségek szükségesek - inkább az érzelmeket semmint az észt célozza - gondolkodás és televízió nem fér össze - a tévé a leginkább szórakoztatásra jó de az a baj, hogy minden témát szórakoztatásként (entertainment, infotainment) tálal az információ illúziója: - a sok hírműsor csak a tájékozottság illúzióját kínálja: valójában nem tájékoztat a háttérről, nem ismerjük meg az idegen világok kultúráját, nem látjuk át a mozgatórugókat - az emberek azt hiszik, a hírműsorok vezető témáiról véleményük van azonban Postman szerint az embereknek nem véleményük, csak érzelmeik vannak Minden, amit egy hírműsor mond nekünk egyenlő a csapat jóképű kedvességével, kellemes évődésükkel és a show elején és végén felhangzó izgalmas zenével.
A kritikai elmélet alapvető ellentmondása - elvárja, hogy a tömegek elutasítsák a kényelmes, élvezhető, az életet könnyűvé tevő tömegkultúrát - a képzetlen tömegektől várja el az öntudatra ébresztő, intellektuális felkészültséget igénylő magas kultúra fogyasztását - pont azért vannak abban a helyzetben, amelyikben, mert nem adatott meg nekik a lehetőség (pl. felsőoktatás, anyagi háttér), hogy a művészeti, magaskulturális termékeket fogyasszanak
Pluralizmus a frankfurtiakkal szemben a jó tömegkultúra: - a modern társadalom írástudókká tette a tömegeket, akik ezáltal a kulturális termelés megkülönböztető, választó fogyasztóivá váltak - a kulturális termelés már nem csak a hagyományos irodalomból áll, hanem ide tartozik a tévé, a rádió, az újságírás és napjainkban az internet - az emberek manapság politikailag sokkal műveltebbek, és sokkal inkább tudatában vannak az őket körülvevő világnak ez lehetővé teszi számukra, hogy lehetőségek széles választékából válasszanak minden téren a hozzáférhető magas kultúra: - napjainkban még a magas kultúra is széles tömegekhez jut el: a színház, a zene, az opera a tévé és a rádió segítségével olyanokhoz jut el, akik korábban ezeket nem engedhették meg maguknak - az új média által közvetített nyitott egyetem (Mindentudás egyeteme) minden korábbinál szélesebb körben tette elérhetővé a felsőoktatást - a közkönytárak létrehozása még az olvasóközönséget is növelte
Pluralizmus a frankfurtiakkal szemben a új médiából fakadó tömegkultúra jellemzői: - bőséges kultúra- és információellátás szinte mindenki számára - jelentős választék és változatosság - az ellenőrzés a gyártótól a fogyasztóhoz kerül - gyártó és fogyasztó közötti különbség, határ elmosódik - média termelés és fogyasztás decentralizálódása - interaktivitás, nem egyirányú kommunikáció pluralitás: a választás szabadsága a széles választékból mindenki kiválaszthatja, azt, ami személyes preferenciáinak megfelel, mivel - a közönség nem egyformán fogadja be a média üzeneteit - nem mindent hiszünk el, amit a tévében látunk - kutatások, amelyek kimutatják, hogy az emberek a médiát aktív és kritikai módon fogadják be pluralitás: a választás szabadsága?
Tömegfilm vagy művészfilm? - Király Jenő 1. oppozíció: kollektív vs. individuális tömegfilm (vagy műfajfilm) - a szerző névtelensége miatt beszélhetünk kollektív alkotásról; - a tömegfilm profi szakemberek terméke, ahol nincs kiemelt szerepe az egyedi szerzőnek, a kész művet a sztori vagy a sztárok alapján azonosítják a nézők; - ezek alapján a tömegfilm összefüggésbe hozható a folklórral művészfilm (vagy szerzői film) - individuális alkotásmód: a rendező általában forgatókönyvíró egyben - a film magán viseli a szerző kézjegyét: a szerző által alkotott művek valamilyen szempontból többé-kevésbé felismerhető stiláris és/vagy tematikus egységet alkotnak
Tömegfilm vagy művészfilm? - Király Jenő 2. oppozíció: professzionalizmus vs. univerzalitás a) gyártói oldalon: tömegfilm (vagy műfajfilm) - a feladatok és a szakértők professzionalizálódnak, specializálódnak [a befogadásnak is megvannak a maga szakértői!] művészfilm (vagy szerzői film) - az individuális alkotóművész az univerzális ideológus szerepét vállalja magára, a művészet, a tudomány és a publicisztika területére is kiterjeszti tevékenységét, és filmkészítési munkáját sem a szakértelem irányítja b) befogadói oldalon: tömegfilm (vagy műfajfilm) - a profi módon készült tömegfilm nézőjétől nem várnak el semmiféle speciális felkészültséget, naivan és reflektálatlanul, interpretatív kultúra nélkül habzsolja, fogyasztja a műveket művészfilm (vagy szerzői film) - az individuális alkotóművészet viszont analitikus, tudatos befogadói feldolgozást vár el, a befogadó professzionalizmusáról beszélhetünk
Tömegfilm vagy művészfilm? - Király Jenő 3. oppozíció: hagyományhoz, közösséghez való viszony tekintetében tömegfilm (vagy műfajfilm) - valójában csak a populáris mítosz változata, közvetítése, konkretizációja, műalkotások sora hordoz, együttesük képvisel egy populáris mítoszt; - működésének lényege az újrafelismerés: a befogadó tudja, hogy ha részt vesz, újra átélhet korábban már megismert élményeket (hősiességet, meghatódást, félelmet, stb.) művészfilm (vagy szerzői film) - önállósuló interpretációs kultúra jelenik meg: itt az alapanyag nem a művek sokszorozódásával változik, hanem a befogadói élményekben. - A közösség részvétele az esztétikai termelésben itt a struktúra újraértelmezésében és nem újraalkotásában nyilvánul meg a mű az interpretációkban sokszorozódik meg
Tömegfilm vagy művészfilm? - Király Jenő A tömegfilm és a populáris mítoszok - a műalkotások sorokat alkotnak, s a sor új tagja az előzőekből merít - a filmek tipikus helyzetekből, alakokból, fordulatokból sőt sztenderd beállításokból építkeznek - A műfajok kidolgozásakor a műfajokat, stílusokat kódokként vagy műosztályokként, jelrendszerekként vagy szövegtípusokként vizsgálhatjuk. A művek egy halmazát közös tulajdonságok határolják körül, melyekért közös kódok felelősek. - a populáris filmet sémák irányítják - a művészfilmet a személyes kézjegy, a szignatúra jellemzi
És mi van a kettő között? - a midcult Fredric Jameson: - mindenfajta posztmodernizmusnak egyik lényeges tulajdonsága a késő-modernista, magas- és populáris vagy kereskedelmi kultúra közötti határnak az elmosódása - olyan újfajta szövegek jönnek létre, amelyeket áthatnak a kultúripar azon formái, kategóriái és tartalmai, amelyeket olyan szenvedélyesen ítéltek el a modernizmus ideológusai Király Jenő: - a midcult a két véglet vagy-vagy-át cseréli fel a puha és elvvel: a midcult lényege a végletek megszüntetése, a dedichotomizáció; - félig-meddig lebontják a filmmítoszokat, műfajokat, mindig megőrizve a nyomok felismerhetőségét, olyan félig demitizált tájat tárva elénk, melyet a mítosz naplementéje világít meg.
Király Jenő és a midcult - kétértelmű filmek, melyeknek egyszerre létezik egy szkeptikus és egy mitikus olvasata vagyis egyszerre kezelhetjük populáris és művészfilmként - Könnyen fogyasztható értékként a midcult a tömeg elitkultúrája és az elit tömegkultúrája. - A műfajfilmekben működő erős archetípusok uralnak bennünket, hatalmukat csupán elszenvedjük. Ezzel szemben a midcult filmben mi játszunk az archetípussal, mert vonz is, de hinni sem tudunk benne, nyugtalanít, de az életet már nem vezeti a midcult jellemzője a hiányzó hit, az archetípushoz való neurotikus viszony
A rossz ízlés struktúrája Umberto Eco Szokványos elgondolások a giccsről: a rossz ízlés a hatás előre gyártása és erőszakolása; az ilyen mű érzelmi hatást akar kiváltani, sőt, már kiváltva, kommentálva és előre csomagolva akarja átnyújtani - az érzelmi inger megismétlésének technikája A giccs tehát olyan művészi kommunikáció, amelyben az alapvető célkitűzés nem az, hogy az olvasót az aktív felfedezés élményében részesítsük. Ellenkezőleg: erőnek erejével arra kényszerítjük, hogy egy bizonyos hatást érezzen, abban a hiszemben, hogy ez adja az esztétikai élvezetet. - a giccs a művészi hazugság egyik formája
A rossz ízlés struktúrája Umberto Eco - az ilyen megfogalmazások a művészet történelmietlen felfogását takarják: azért mert hatást akar kiváltani egy mű, még nem kell kizárni a művészet birodalmából (pl: antik görög színházban hatás kiváltása a cél) - a hatás provokálása önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy giccsről beszéljünk: - az ilyen szövegek művészi szövegnek szeretnének látszani; - nem csak azért giccses, mert érzelmi hatást vált ki, hanem mert azt a képzetet sugallja, hogy a hatását élvező olvasó magasabb rendű esztétikai élvezetben részesül
A rossz ízlés struktúrája Umberto Eco Giccs és tömegkultúra - giccsről beszélve gyakran keverjük a tömegkultúrával, hiszen a kultúraipar mindig is hajlamos volt arra, hogy előre csomagolt hatásokat adjon el, hogy a termékhez mellékelje a használati utasítást, az üzenethez a kiváltandó reakciót [ilyen használati utasítás a műfajmegjelölés is] - sokan az avantgarde, az elitművészet védelmében beszélnek a giccsről - azonban Eco szerint értelmetlen felvetni a köznapi vagy kommunikációs célú dolgokról (útjelző, tévéműsor), hogy jó vagy rossz ízlésű-e, mert ott a hatás fontossága teljesen más jellegű - nem csak az avantgarde jön úgy létre, mint a giccs elterjedésének a reakciója, hanem a giccs is éppen úgy újul meg, hogy állandóan gyümölcsözteti az avantgarde felfedezéseit.
A rossz ízlés struktúrája Umberto Eco Giccs és midcult - a midcultot sokan a masscult elfajzásának tekintik, amely valójában a közönség kívánságait szolgálja, mint a masscult, de látszólag nehéz és kiváltságos élményhez invitálja a műélvezőt - a midcultot a népszerűsítéssel, mint eleve rosszal azonosították - pedig Eco szerint nem biztos, hogy rossz: - csupán művészetnek adja azt, ami jó minőségű fogyasztási cikk - az avantgarde-ot felsőbbrendűnek tartó szemlélettel az a baj, hogy szerinte minden törekvés, mely közvetíteni akarja azt, elfajul, mivel az átlagember menthetetlen - mintha az avantgarde értéke azonnal eltűnne, mihelyst többen megismerik és kívánják, mikor már nem csak a kiváltságosok értik - ezzel Eco szerint az arisztokrata kritika saját áldozata lesz: mindig gyűlölni fogja azt, amit az átlagközönség szeret, tehát megint csak a tömeg irányít.
A rossz ízlés struktúrája Umberto Eco A giccs és a hazugság - giccs hazugság, de nem a tartalmak, hanem magának a kommunikációnak a formai szintjén elkövetett csalás: egy fogyasztási termék azt mondja magáról, hogy művészet Adorno: az eltömegesített ember és az áruvá tett művészi termék között meggondolásmentes és elemezhetetlen imádás zajlik - a rendszer előre tudatja velünk, hogy melyik termék jó, s így felment az ítélethozatal alól [lásd zenei toplista] Eco: ez a felfogás is differenciálatlanul tekint a tömegre - na és mi lesz a vitathatatlanul értékessel, ha tömegfogyasztási forgalomba kerül? (Beethoven V., Mona Lisa)
A rossz ízlés struktúrája Umberto Eco Eco és a nyitott giccs - a nyelvi üzenetet használja mintának: feladó kód -fogadó - a hagyományos, referenciális mondatban a dekódoló előre ismeri a nyelvet, és tudja, hogy az üzenet hűen követi a kód előírásait - a költői üzenet úgy használja a terminusokat, hogy referenciális funkciójukban változás álljon be: kiküszöböli az egyértelmű dekódolás lehetőségét - a kódfejtő így nem ismeri a kódot előre, hanem az üzenetnek a kontextusából kell megtanulnia: a figyelme így nem az üzenet tartalmára, hanem a jelölők struktúrájára, a kódra, a nyelvre fog irányulni - az üzenetnek saját maga által történő kiemelése az, ami a költészeti funkciót igazán jellemzi - a költői üzenet megsérti a kódot, ezáltal meglepetést vált ki, és eléri, hogy a dekódoló másképp viszonyuljon hozzá
A rossz ízlés struktúrája Umberto Eco Eco és a nyitott giccs - amikor azonban a művet már megértettük, az általa megvalósított kódsértés a kód részévé válik: a dekódoló már ismeri a kódot, mikor az üzenettel találkozik - így nincs meglepetés, hanem a legelterjedtebb dekódolást alkalmazza, a kurrens értelmezést - az üzenet elveszti stiláris töltését, a mű stilémái elhasználódnak giccs: az, ami azért jut el a tömegekhez, mert már elhasználódott - csakhogy közben a költői üzenet ugyanaz maradt, csupán a kontextus változott meg - ezért kétértelműsége szakadatlan kihívás, és amikor már elterjedt, akkor is lehetséges, hogy valaki úgy nyúl hozzá, mint teljesen szűz anyaghoz - vagy a fogyasztó megveszi a kép reprodukcióját, de tájékozatlansága folytán nem a szokásos kódot alkalmazza rá, tehát foglalkozik a dekódolással
A rossz ízlés struktúrája Umberto Eco Eco és a nyitott giccs - valamely forma elhasználódása tehát nem mindig teljes és visszanyerhetetlen: - önkényes, oda nem illő kód alkalmazásával is lehet gazdagabb az üzenet, mint amilyennek azt szerzője gondolta - lehet, hogy a hangversenyteremben az értelmiségi egyáltalán nem dekódolja a szimfóniát, hanem csak mint fétist használja - lehet, hogy a munkás, aki rádió után fütyörészi, jobban megfelel a zeneszerző elvárásainak, költőibb módon dolgozza fel az üzenetet