A T E R M É S Z E T S Z A B A D S Á GA Gondolatok Duns Scotus szabadság-fogalma nyomán Mészáros Lukács György A Föld és az élet fejlődése a keresztény természetbölcseletben speciális kollégium segédanyaga 1999
Kedves Hallgatók! Az alábbi jegyzet alapjául a következő dolgozat szolgált: Mészáros Lukács György (1989): Joannes Duns Scotus filozófiájának ismeretelméleti vonatkozásai. pp. 1-28. Szemináriumi záró dolgozat filozófia, ismeretelmélet tantárgyból (témavezető Dr. Fila Béla), Ferences Hittudományi Főiskola, Budapest. Az írás tehát eredetileg nem oktatási segédanyagnak készült. Közreadását az indokolta, hogy témája megegyezik az előadások egy részének anyagával. Ezért, mivel más kiadható írásmű egyelőre nem áll rendelkezésre, addig, amíg kurzus teljes anyagát tartalmazó jegyzet (várhatóan egy-két éven belül) elkészül, a jelen anyag is segíthet a vizsgára való felkészülésben. A dolgozaton csak kis mértékben változtattam (kibővítettem a bevezetést, a továbbiakat pedig néhány új irodalomra való hivatkozással és ezek tartalmával egészítettem ki), de a szerkezete a régi maradt. Így valóban csak segédanyagnak használható, a felkészülés megkönnyítésére. Tisztelettel: Mészáros Lukács György 2
Tartalom Tartalom... 2 I. Bevezetés... 5 II. Joannes Duns Scotus, a ferences teológus... 10 Élete... 10 Természeti szemleletének alapjai... 10 A hitnek a világ természetének megfelelő értelmezése... 10 A ferences lelkiség... 11 Az oxfordi szellemiség... 11 III. Kiindulópont: az emberi szabadság Duns Scotus rendszerében... 14 Duns Scotus voluntarizmusa... 14 A megváltásról szóló tanítás... 14 IV. Kiterjesztés a teremtett világra: a természeti szabadság... 15 A probléma felvetése... 15 A természeti szabadság fogalma... 16 V. Alapfeltételek... 18 A világegyetem felépítése, kialakulása és fejlődése... 18 A Világegyetem felépítése... 18 Az Univerzum kialakulása és fejlődése a szaktudományos reflexióban... 19 A Világ teremtése a hittudományban... 21 A koncentrikus Világegyetem... 21 A világegyetem szabad fejlődése... 23 Az élet megjelenése... 23 Az élővilág felépítése... 23 Az élet kialakulása a szaktudományos reflexióban... 24 Az élet megjelenése a hittudományban... 25 A élet kialakulásának szabadsága... 25 Az élővilág evolúciója... 26 A Föld élővilága... 26 Az evolúció a szaktudományos reflexióban... 26 Az evolúció a hittudományban... 27 Az élővilág fejlődésének szabadsága... 28 Az emberréválás... 29 Az ember, mint az élővilág része... 29 Az emberi evolúció a szaktudományos reflexióban... 29 Az emberi lélek teremtése a hittudományban... 30 A monogenizmus és az áteredő bűn a hittudományban... 31 3
Az emberi evolúció szabadsága... 32 A világ fejlődése... 33 A fejlődés filozófiai problémája... 33 Az önfelülmúlás a hittudományban... 33 Teilhard de Chardin fejlődéselmélete... 34 A fejlődés szabadsága... 34 VI. Következmények... 35 VII. Összegzés... 37 Irodalom... 39 4
I. Bevezetés Tizennöt éves voltam, amikor Dr. Vass László, az esztergomi Ferences Gimnázium biológiatanára Galácz András "Élő kövületek" című könyvével ajándékozott meg. A könyvet azonnal elolvastam, és ennek köszönhetem, hogy ma paleontológus vagyok. Tanárom a következő dedikációt írta a könyvbe: "Kedvet ébreszteni Isten ujjlenyomatainak tanulmányozásához a teremtett világban." Akkoriban valóban ez lebegett a szemem előtt: minél többet megismerni a teremtés "módjáról", az evolúcióról. Később, a hittudományi főiskolán azt is megtanultam, hogy Isten másodlagos okokon keresztül gondoskodik arról, hogy a Világ megfeleljen a teremtés rendjének. Biológus egyetemistaként azután úgy tanultam, hogy a Föld és az élet kialakulása és fejlődése spontán módon, egyáltalán nem irányítottan ment végbe. Hogyan oldhatók fel ezek a látszólagos ellentmondások? Sokszor rossz irányból közelítjük meg a dolgokat, amiből azután jókora félreértések származhatnak. Jó példája ennek egyik oldalról az emberi monogenizmus kérdése, amely az V. fejezetben részletesen előkerül. A Humani generis c. pápai enciklika (1950) szerint az eredeti bűn értelmezése miatt ragaszkodnunk kell az emberiség egységes eredetéhez 1. Alszeghy Zoltán 1979-ben, a modern antropológia és evolúciókutatás eredményeit is figyelembe véve próbál megoldásokat találni az emberiség egységére 2. Nemesszeghy Ervin 1982-ben ezt írja: "Ezek a kompromisszumos teóriák azonban nehezen kerülnek el bizonyos mesterkéltséget.... Az első embernek az Istenhez való viszonyáról a tudomány semmit sem tud mondani. Nem tudja megállapítani, hogy az első ember a kegyelem állapotában volt-e, és hogy azt elveszítette-e valamilyen engedetlenséggel. Azt azonban meg tudja állapítani, hogy a hagyományos paradicsomkert annyira ellentétben áll a természet általános törvényeivel, hogy az egész tudományos ismeret világképe érthetetlenné válik. Nem kétséges tehát, hogy a régi teológiai magyarázat összeegyeztethetetlen a jelenlegi teológiai világképpel. Ha tehát az evolúciót elfogadjuk, az eredeti bűnnek egy új teológiai magyarázatát kell nyújtani." 3 A tanulság: teológiai szempontból nem ragaszkodhatunk a teremtéssel kapcsolatban egyetlen természettudományos tételhez sem, álljon az az evolúcióval szemben, vagy mellette. Mivel a kinyilatkoztatás nem közöl részleteket a Világ teremtésének módjáról, nagy tévedés lenne olyan hittételről beszélni, amely csak ebben vagy abban a világképben állja meg a helyét. Említsünk egy példát a másik oldalról is. A ma már igen valószínű "Big Bang" hipotézis 4 megjelenésével sok hívő természettudós úgy vélekedett, hogy az "Ősrobbanás" elé kell helyezni a teremtést, utána minden mehetett a maga útján. Spontán módon kialakult a Galaxis, a Naprendszer, a Föld, az élet, lezajlott az élővilág evolúciója, végül megjelent az ember, aki minderre reflektálni képes (lsd. még: V. fejezet). Csakhogy, felmerült a pulzáló világegyetem lehetősége, amely megengedi, hogy a világ öröktől fogva létezzen. Sőt, sem az időben véges, sem a végtelen Világegyetem mellett nem szól a másiknál több, vagy nyomósabb érv 5. Így a Világ teremtésének végre helyére kerülni látszó magyarázata megingott. A teológia számára viszont valójában nem probléma az időben végtelen Univerzum, mert ebben az esetben Isten végtelen idő óta teremti. Isten elsőbbségét nem szabad leszűkíteni az időbeli elsőbbségre, a teremtést pedig nem szabad időbeli pillanatnak tekinteni. A tanulság: nem gyömöszölhetjük bele a hitet a természettudományos fogalomrendszerbe. 1 V.ö. Gál: Dogmatika. 2 Alszeghy: A Kezdetek teológiája, 91-92.o. 3 Nemesszeghy: Az Anyagi Világ, 91-92.o. 4 Gábris-Marik-Szabó: Csillagászati földrajz. 5 Davis: Isten gondolatai. 5
Szándékosan nem térek ki részletesen a "harmadik oldalra", a kreacionistákra és más olyan irányzatokra, amelyek a bibliai teremtéstörténet szószerinti értelmezésével próbálják meg helyettesíteni a természettudományos magyarázatot. Az Ószövetség ilyen értelmezése éppúgy elfogadhatatlan a teológusok 6, mint a természettudósok 7 számára. A napjainkban meglepően elterjedt kreacionista nézetekkel már sokan szálltak harcosan szembe 8. Én magam azonban Galácz András professzor véleményét osztom, aki szerint "... A magyar geológiától - mint minden természettudománytól - idegen, hogy hitbéli kérdéseket tudományos problematikákkal vegyítsen össze.... Az ily módon kialakított teoretikus produktumok ugyanis nem vethetők össze tudományunk - semmilyen természettudomány - építményével. Nem értékbeli különbség van köztük, hanem inkompatibilitás.... A természettudomány a kultúrában őt megillető helyhez méltó öntudattal tart ezektől a törekvésektől távolságot." 9 Ha élesen elválasztjuk is a hittudományt az áltudományos kreacionista törekvésektől, a teológia és a természettudomány akkor sem konfrontálódhat, mert, módszertani okokból, el kell menniük egymás mellett. Ebből azonban nem következik, hogy a keresztény természetbölcseletnek sincs létjogosultsága, vagy hogy a teológia véglegesen elzárkózhat a természettudományoktól. A teremtett világ filozófiai és hitbéli értelmezésére egyaránt van lehetőség 10. Nagyon fontos ugyanakkor a helyes irány megtartása. Nem Istenből kiindulva kell a Világra következtetni, hanem a Világból Istenre. A természettudományos eredményekben nem kell, sőt nem is szabad hinni. A természettudomány nem mutat fel abszolút téziseket, tévedni képes és meghaladható. De nem is ígér megdönthetetlen tételeket: "Eredményeit kínálja fel és ellenőrzésre késztet" 11. Éppen ezért, a hit helyett, megérdemli a bizalmat. Abban az időben, amikor még nem voltak űrfelvételek, hogy a Földet közvetlenül megfigyelhessük, csak közvetett bizonyítékok voltak "gömb alakjára". Mégis, elképzelhetetlen lett volna az ellenkezője, hiszen a hajósok e koncepció szerint sikeresen tudtak navigálni. Később kiderült, hogy a Föld nem is gömb, hanem "forgási ellipszoid", vagy még pontosabban "geoid" alakú. A fő koncepció tehát fejlődött, de alapjában nem változott meg. Akik bíztak benne, legtöbbször életüket, sikeres hazatérésüket köszönhették neki. Csak olyan következtetéseket vontak le belőle, amilyeneket kidolgozottságának mértéke megengedett, pl. hogy a Föld körülhajózható. Az evolúciós gondolatrendszerrel ugyanez a helyzet. Mesteremet és barátomat, Kordos László professzort egy televíziós műsorban (éppen a kreacionista nézetekkel kapcsolatban) arról kérdezték, lehetséges-e, hogy egy új bizonyíték felborítja azt a rendszert, amelyet ma az élővilág kialakulásával és fejlődésével kapcsolabban fő koncepciónak tekintünk. Válaszában kitért arra, hogy a természettudomány egyetlen bizonyítékot sem vet el pusztán azért, mert az nem illik bele az eddigi elképzelésekbe. Elviekben, igen, lehetséges lenne ilyen bizonyíték előkerülése, - válaszolta - de a gyakorlatban nagyon kicsi a valószínűsége. Hozzátenném: épp olyan kicsi, mint annak, hogy a Világűrbe jutva azt látjuk, hogy a Föld - annak ellenére, hogy évszázadokon át számtalanszor körülhajóztuk - mégiscsak lapos. Mindaz az ismeretanyag, amit a föld- és élettudományok évszázadokon át összegyűjtöttek, megmagyarázhatatlanná válna, ha megdőlne az evolúciós koncepció. 6 V.ö. pl.: Rózsa: Az Ószövetség...; Sattler-Schneider: Teremtéstan. 7 V.ö. pl.: Kókay-Magyar: Elmosta-e...; Géczy: Az evolúció... 8 Pl. Bakken, G. S.: Creation...; Walker: The evolution... 9 Galácz: Arról, hogy... 32.o. 10 Turai: Kozmológiai antropológia, Juhász: Bölcseleti embertan. 11 Galácz: Arról, hogy... 32.o. 6
Tehát a természetbölcselet - de talán még a teológia is - bízvást felhasználhatja a természettudományos eredményeket, hogy segítsenek értelmezni egyes hitigazságokat, hiszen egy olyan világról szólnak, amely tisztán, antropomorf fogalmainkat mellőzve beszél Istenről. Nagyon rossz kiindulópont az, ha valaki "összeegyeztetni" próbálja a hitet és a tudományt. Valójában nincs lényegi különbség a teremtéstörténet szószerinti értelmezése és aközött, ha elfogadjuk a tudományos eredményeket, de csak azért, hogy a közvetlen teremtést egy más szinten értelmezzük. A teológia és a természetbölcselet bízvást felhasználhatja a természettudományos eredményeket, hogy segítsenek értelmezni egyes hitigazságokat vagy, hogy a Világból kiindulva Istenre következtessünk. Ezek az eredmények egy olyan világról szólnak, amely tisztán, antropomorf fogalmainkat mellőzve beszél Istenről. Ne csak magyarázzuk a természetet: hagyjuk, hogy a beszéljen nekünk a Teremtőről. Kis alázattal sokat tanulhatunk tőle. "Összeegyeztetés" helyett inkább hagyjuk, hogy a természet beszéljen nekünk Istenről. Merjünk hinni ennek a beszédnek, akkor is, ha megdöbbentő dolgokat mond el, olyan mélységeket, amelyeket eddig nem sejtettünk. Nem baj, ha ezek nem egyeznek meg korábbi elképzeléseinkkel, az alapvető dogmák ettől nem kérdőjeleződnek meg, mert nem világkép- 7
függőek. Az áteredő bűn tényén, például, nem változtat, de értelmezésénél bizonyosan sokat segít, ha tudjuk, hogyan alakult ki történelmileg az emberiség. Hogy visszatérjünk Vass László dedikációjára - és arra, hogy mégis neki volt igaza, - ez "Isten ujjlenyomatainak" igazi keresése a világ teremtésében. A jelen tanulmány is egy ilyen nyomozásra szeretné az olvasót buzdítani. A talált ujjlenyomat: a természet szabadsága. Amit - a transzcendentális reflexió módszerét alkalmazva - mögötte látni kell: Isten nagylelkűsége, nagyvonalúsága és szeretete, amellyel felnőttként kezeli a teremtett világot. Sokat beszélünk arról az isteni szeretetről, amely szabadsággal, szabad akarattal ajándékozta meg az embert. Ezt a szabadságot - kissé öntelt módon - hajlamosak vagyunk kizárólag az emberre vonatkoztatni. Az elsőszülött kisgyermekhez hasonlóan, akit mindig lelki megrázkódtatásként ér a kistestvér születése, meglepődünk azon, ha testvérünk (más teremtmények) ugyanazt a szeretetet kapja, mint mi. Assisi Szt. Ferenc - ahogy a Naphimnuszból és más műveiből kiderül - zseniálisan érzett rá az ember és a természet közötti valódi kapcsolatra: mivel egy teremtőtől származunk, közös az Atyánk, tehát testvérek vagyunk. Sajnos, mi, egyszerűen gondolkodó emberek nem vagyunk képesek ilyen intuitív módon, egyszerre átfogni a Teremtés nagy igazságait, csak lépésről-lépésre, és kis szeletenként tudjuk vizsgálni. Assisi Szent Ferencet ma úgy emlegetik, mint az ökológia és a természetvédelem védőszentjét. Valójában arról van szó, hogy Szt. Ferencnek minden Istenről beszélt. A természettel való bennsőséges kapcsolata is abból fakadt, hogy Istenben minden teremtményt testvérének tekintett. Egy a Teremtőnk, egy Atyától származunk, tehát testvérek vagyunk. 8
Egy ilyen kis szelet a természeti szabadság kérdése is. Amikor a tudomány módszerével cammogunk az olyan nagy misztikusok, mint Szt. Ferenc után, nem tudjuk kihagyni a megfelelő lépcsőfokokat (1. ábra). A kiindulópont valójában nem a teremtett világ lesz, hanem Szt. Ferenc. Az ő szellemiségében nevelkedett testvéreket minden Istenre emlékezteti a teremtett világban. Ilyen testvér a ferences teológus, Joannes Duns Scotus is, akinek gondolkodását oxfordi természetbölcselő elődei és mesterei nagymértékben befolyásolták. Így születhettek meg az emberi szabadsággal és a megváltással kapcsolatos nézetei, amelyek látszólag távol állnak a természetbölcselet témakörétől, de a hozzájuk vezető út hasonló szemléletet kíván. Duns Scotusnak az emberi szabadságról szóló tételeit továbbgondolva jutunk el a természeti szabadság fogalmához. Ennek természettudományos alapfeltételeit vesszük sorra. A természet szabadságának felismerése olyan következményekkel jár, amely visszavezet minket Assisi Szt. Ferenchez, a természet szeretetéhez és mély tiszteletéhez. 1. ábra. A természeti szabadság tárgyalásának gondolatmenete. Ahogy a speciális kollégium előadásain úgy a tanulmányban sem térünk ki teológiai részletkérdésekre. Ez az írás nem kíván több lenni, mint gondolatébresztés. Egy olyan téma felvetése, amelynek továbbgondolása, hittudományi részletezése már teológusok - bizonyára elsősorban ferences teológusok - feladata lehet. 9
ÉLETE II. Joannes Duns Scotus, a ferences teológus Joannes Duns Scotus, az Újabb Ferences Teológiai Iskola alapítója, Aquinói Szent Tamás után a talán a skolasztika legkiemelkedőbb, legeredetibb gondolkodója volt 12. A skóciai Dunsban született 1265 körül. Miután belépett az Angliai Ferences Rendtartományba, Oxfordban, később Párizsban tanult. 1291-ben szentelték pappá. 1300-ig Oxfordban és Cambridge-ben tanított, majd Párizsba került, ahol elnyerte a Doctor Subtilis (éleselméjű tanító) elnevezést. 1305-ben kapta meg a magiszteri fokozatot. 1307-ben elhagyta Párizst, elöljárói Kölnbe küldték, ahol nagy lendülettel tanított és prédikált. Itt érte váratlanul a halál, 1308. november 8-án. A Doctor Subtilist halála után mindjárt boldognak mondták, de a Ferences Rendnek mégis századokon át kellett fáradoznia a hivatalos boldoggá avatás érdekében. Ügyében négyszer folyt sikertelenül per. Az eljárások sikertelenségét az magyarázza, hogy nem csak Scotus kiemelkedően erényes életét kellett bizonyítani, hanem tanítását is meg kellett vizsgálni. Az Egyházban egészen a II. Vatikáni zsinatig tapasztalhatók voltak azok a konzervatív tomista nézetek, amelyek szerint, aki Aquinói Szt. Tamás tanítása ellen van, az szembefordul az Egyházzal. Scotus pedig nem volt tomista, hanem Tamástól sokban független, nála merészebb, őt bíráló gondolkodó. Sokan Szt. Tamás kíméletlen kritikusaként tartják őt számon. A Ferences Rend 1927-ben létrehozta a Scotus Bizottságot, amelynek célja a teológus kéziratainak összegyűjtése, elemzése és kritikai kiadása volt. Így boldoggá avatása elől elhárult az az akadály, hogy művei nem ismeretesek és jelentőségük nem világos a katolikus tanításra nézve. VI. Pál pápa pedig a II. Vatikáni Zsinatot követő években több beszédében is igyekezett eloszlatni azt az aggodalmat, hogy az Egyház kizárólag Aquinói Szt. Tamást tartja egyedül hiteles teológusának. A Doctor Subtilist végül 1993-ban avatta boldoggá Rómában II. János Pál pápa. 13 TERMÉSZETI SZEMLELETÉNEK ALAPJAI A hitnek a világ természetének megfelelő értelmezése Scotus alapjában véve nem volt természetbölcselő. Meglátásai azonban mint látni fogjuk olyannyira jól illeszkednek a világ és az ember természetéhez, hogy természetbölcseleti gondolatok kiindulópontjául szolgálhatnak. Gondolkodása szinte már a természettudományokkal kompatibilis. Igen figyelemreméltó, hogy a természetes tudást csak akkor tartja biztosnak, ha az érzékelhető benyomásokon alapul. Az érzékfeletti dolgokról nincsenek tiszta fogalmaink. Isten ismeretét kiemeli a filozófia tárgyköréből és a hit, a teológia illetékességi körébe utalja. A lélek teremtése és halhatatlansága sem bizonyítható az ész természetes világosságában; biztos felismerésünket a kinyilatkoztatásnak köszönhetjük. Duns Scotus fogalmai finomabbak, pontosabbak, árnyaltabbak a többi skolasztikus gondolkodóénál. 14 A pontos fogalomrendszer a tudományok közül talán a filozófia számára a legfontosabb, de a mai természettudomány exaktsága is visszaköszön ránk a nagy ferences teológus gondolkodásából. 12 Nyíri: A filozófiai gondolkodás 13 Várnai: Ki volt 14 Nyíri: A filozófiai gondolkodás 10
Scotus különösen kiemelkedik önállóságával a skolasztikusok közül, amit azzal érdemelt ki, hogy kritikus szellemével egyik elődjét vagy kortársát sem kímélte, nem a magiszter tekintélye alapján akarta elfogadni az igazságot. 15 A kritikát azonban nem önmagáért, hanem a teljesebb igazság kedvéért műveli. Eredményeit főként ennek köszönheti: a prekoncepciókat félretéve, mert újat gondolni. Kritikus szemlélete megfelel a mai természettudományos gondolkodásnak. A természettudomány, a filozófia szillogizmusaival ellentétben, hipotéziseket állít fel, majd azokat a legszigorúbb kritikának veti alá, hogy a hasznosakat megtarthassa, a használhatatlanokat elvesse. Még fontosabb a kritikus gondolkodás a gondolati modellek esetében, amikor a valóságnak bizonyos részleteit figyelembe nem véve, leegyszerűsítünk egy természeti jelenséget vagy folyamatot, hogy könnyebben vizsgálhassuk. Hogy ez ne csalás legyen, a modelleket rendkívül kritikusan kell kezelnünk, mindig szem előtt kell tartanunk, hogy milyen korlátok között alkalmazhatók. A természettudományos gondolkodás lényege nem a matematikai exaktság, vagy más, a kívülállónak rejtélyes dolog, hanem a kritika, amely minden felmerült tényt pártatlanul kezel és elméleteit ezek összességének figyelembevételével hozza létre. Scotusnak ez a természeti gondolkodása, amely eredményeit kompatibilissé teszi a természetbölcselettel, feltehetően két forrásból táplálkozik. Az egyik a ferences lelkület, amelyben nevelkedett és élt, a másik az oxfordi szellemiség, amelyben tanult és tanított. A ferences lelkiség Scotust már az elemi iskolában is ferencesek tanították. Nagybátyja is a Rend tagja volt 16, ami nagy hatással lehetett rá. Később rendi növendékként ugyanabban a lelkiségben mélyülhetett el, amely bizonyára már gyermekként megérintette. Az a Joannes Duns Scotus testvér, aki Istent, embert, bűnbeesést, megváltást oly egyszerűen és logikusan, saját természete szerint képes értelmezni, ugyanazt a lelkületet hordozza, mint Szt. Ferenc, aki rájött, hogy a gubbiói farkas nem gonosz, csak természete szerint ennie kell. Ahogy Szt. Ferencnél a teremtett világ a helyére kerül és testvérré válik attól, hogy Istenben szemléli, úgy találja meg a helyét az isteni teremtő szeretet fényében a megtestesülés és megváltás Scotusnál. Barsi Balázs atya így ír erről: Scotus egész elvont szubtilis tanítása, hatalmas gondolati tűzijátékai abból a Szent Ferenc-i lelkiségből fakadnak, amely Istent a maga abszolút transzcendens mivoltában, mégis szentháromságos szeretetének felismerésében Deus meus et omniának nevezi és a megtestesülés ünnepét fölébe helyezi a pénteki nap böjti fegyelmének, és azt akarja, hogy az egész teremtés érezze át azt az ünnepet, amely az övé is. nemcsak a történelemé, hanem a teremtésé is. Meggyőződésem, hogy Boldog Duns Scotus János szellemi hagyatéka mögött felfedezhető Szent Ferenc lelkisége: Greccio, a Naphimnusz és Alverna. Scotus zsenije teljes erejével a Szent Ferenc-i élmény nyomába szegődik és teológiát formál belőle. Így menti meg az istenélményt a mítoszoktól a logosz segítségével. 17 Az oxfordi szellemiség A platóni-ágostoni hagyományokat ápoló oxfordi egyetem Párizs mellett a skolasztika második legfontosabb centruma volt. Az oxfordi gondolkodók, bár ismerték Arisztotelészt, nem fogadták be szolgaian. Annál nyíltabbak voltak az arab természettudomány előtt. A 15 Várnai: Ki volt...: 165.o. 16 Várnai: Ki volt 17 Barsi: A megtestesülés misztériuma, 171.o. 11
konkrétumok iránti fogékonyságuk, amely az angolszász gondolkodás jellemző vonása, jól megfér platonizmusukkal, annak bizonyságául, hogy az idealizmus nem szükségképpen ellentéte a realizmusnak 18. Duns Scotus szellemi hagyatéka mögött felfedezhető Szt. Ferenc lelkisége. Ugyanazt a lelkületet hordozza, mint Szt. Ferenc, aki rájött, hogy a gubbiói farkas nem gonosz, csak természete szerint ennie kell. Scotus a Szent Ferenc-i élmény nyomába szegődik és teológiát formál belőle. Ahogy Szt. Ferencnél a teremtett világ Istenben szemlélve a helyére kerül és testvérré válik, úgy találja meg a helyét a megtestesülés és megváltás Scotus rendszerében. (Barlangi medve és barlangi hiéna kövületei.) Duns Scotus oxfordi elődei között olyan tudósokat találunk, mint Robert Grosseteste (1175-1253), aki kiválóan értett a matematikához és az optikához. Természettudományos érdeklődésről tanúskodnak filozófiai művei a fényről és visszaverődésről, a szivárványról, a színekről, a nap melegéről. Kísérletet tett arra, hogy matematikai-kvantitatív módon írja le a természetet. Még nagyobb hatású természetbölcselő volt Roger Bacon (1210-1292). A középkornak ez az egyik legeredetibb gondolkodója a visszásságokat felfedő, de kíméletlen bírálataiért élete utolsó húsz esztendejét kolostori fogságban töltötte, tudományos munkában. Fő törekvése volt, hogy a tudományt a gyakorlati élet szolgálatába állítsa, ami ellentmondott kora felfogásának a tudomány függetlenségéről. Autók, repülőgépek, tengeralattjárók és más találmányok tervezésével is foglalkozott. Másik forradalmi gondolata, a tudományos kísérletezés sem illett a korabeli tekintélyelvhez és a levezető gondolkodáshoz. A korabeli tudomány bűnéül rója fel a méltatlan tekintélyek bálványozását, és az előítéleteket. 19 18 Manley: Duns Scotus 19 Nyíri, A filozófiai gondolkodás 12
Hogy a kritikus, nem tekintély-elvű szemlélet mennyire hozzátartozott az oxfordi szellemiséghez, jól mutatja, hogy Scotust később Villiam of Ockham bírálta a Kisebb Testvérek szigorával, mely senkit sem kímél. 20 Scotus természeti gondolkodása a ferences lelkiség mellett az oxfordi szellemiségből táplálkozik. A platóniágostoni hagyományokat ápoló oxfordi egyetem tudósai igen nyíltak voltak a természettudomány előtt. 20 Várnai: Ki volt 13
III. Kiindulópont: az emberi szabadság Duns Scotus rendszerében DUNS SCOTUS VOLUNTARIZMUSA Az emberi szabadság skolasztikus tanításának klasszikus megfogalmazója Aquinói Szt. Tamás volt. Ő a szabadság alapját az értelemben találta meg. Az akaratot az értelem határozza meg, amely megmutatja, hogy melyik választás a helyes. Az akarat ezután törvényszerűen a helyes utat választja. A helytelen döntések oka tehát nem az akarat hibája, hanem hogy az értelem nem ismerte fel eléggé a jót és a rosszat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az emberi cselekvést külső tényezők determinálják. Scotus számára ez az értelmezés elfogadhatatlan. Egyrészt az akarat nem szükségképpen választja azt ami ismerete szerint a legjobb: választhatja a rosszat is. De még inkább ellene veti, hogy az akarat nem lehet szabad, ha más, külső tényező határozza meg a cselekvést. A szabadság, szerinte, sokkal inkább azt jelenti, hogy az akaratnak megvan az a belső képessége, hogy önmagát meghatározza. A szükséges determináció tehát nem kívülről, hanem belülről jön. De az akarat szabadsága nem csupán a külső determinálatlanságot jelenti. Az emberi szabadság lényege abban áll, hogy saját belső erővel rendelkezik, tehát megvan azt a képessége, hogy önmagát meghatározhatja. 21 Magát a cselekvést az ösztön és az akarat együttesen határozza meg. Etológusok, neurológusok és pszichológusok máig sem tudják pontosan, hogy az emberi viselkedést milyen arányban befolyásolják az öröklött magatartásformák, az élet során szerzett élmények, illetve az idegrendszer önálló produktumai. Egy biztos: mindezen tényezők együttesen váltják ki a cselekvéseket, ami lényegében megegyezik Duns Scotus felfogásával. A MEGVÁLTÁSRÓL SZÓLÓ TANÍTÁS Az emberi szabadság legnagyobb hatása abban áll, hogy befolyásolta Krisztus megtestesülésének módját. Azt kell vallani, Krisztus megtestesülése nem alkalomszerű szándék következménye volt, hanem olyan, amelyet Isten önmagában szándékozott megvalósítani, mint céljához legközelebbi dolgot, olyannyira, hogy akár vétkezett volna Ádám, akár nem, Krisztus mégiscsak eljött volna. Ha az ember nem vétkezett volna, a megváltást sem kellett volna véghezvinni. Mivel Ádám vétkezett, Krisztus megváltóként jött el, de ha az ember nem bukott volna el, Krisztus nem megváltóként jött volna el 22 Tehát: az emberi szabadság nem változtatta meg az üdvtörténet célját és annak beteljesülését (Krisztus megtestesülését), de ezt az itt következők miatt ki kell hangsúlyozni nagymértékben befolyásolta annak módját. Az ember tehát szabad akaratával nem csak saját sorsát befolyásolja, hanem az egész üdvtörténetet. 21 Paskai: A szabadság 22 Duns Scotus: Szemelvények, 179-180.o. 14
IV. Kiterjesztés a teremtett világra: a természeti szabadság A PROBLÉMA FELVETÉSE Duns Scotus teocentrikus és krisztocentrikus teológiai rendszerében a világ teremtésének elsődleges célja a megtestesülés. Ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk 23, Krisztusért lett a mindenség. Isten gondolataiban ő az első ember 24, aki miatt a Világ beleértve az embert is - teremtetett. Scotus látomásának fényében indul el Teilhard de Chardin, aki a természettudományos reflexiót felhasználva, megpróbálta felvázolni a teremtés időbeli kezdetétől a teremtés céljáig vezető utat 25. Szerinte az anyag, az élővilág, az ember és a szellem evolúcióján át egyenes út vezet a krisztusi ember megjelenéséhez. A Teilhardi ortogenezishez és célratörő fejlődéshez a következő fejezetben még vissza kell térnünk. Itt kell azonban megjegyezni, hogy a mai természettudomány fényében az élővilág egyenes ágú fejlődése (ortogenezis) és a biológiai szempontból embercélú evolúció (célirányosság) nem fogadható el. A szakember ezt így fogalmazza meg: Teilhard filozófiáját csak vékony szálak kötötték korának őslénytanához. Szerinte a paleontológia az orthogenezis, azaz az egyenes vonalú fejlődés tudománya. Az orthogenezis célja a cerebralizáció legmagasabb fokán álló ember. Őslénytani szempontból ez a felfogás tarthatatlan. Hogyan egyeztethető össze az orthogenezis a természetes kiválogatódás tapasztalati tényével, és mivel magyarázzuk az evolúciót végigkísérő, hol lassú, hol látványos kihalást. Nagyon ember-centrikus az a feltevés, hogy az evolúció célja az ember. Az élővilágban a fejlettség nem cél, hanem eredmény. Ráadásul korántsem kizárólagos. Az élővilág evolúciója populáció, rassz, subspecies, semispecies, sibling species stb. formájában ma is tart, igaz, egyre inkább az emberi beavatkozástól kontrollálva. Senki sem tagadhatja, hogy ma az emberen kívül más fejlett növény és állatcsoport is lakja a földet. A főemlősök (Primates) kitüntetett helyzetéről pedig csak az utóbbi évmillióktól kezdve beszélhetünk. A cerebralizáció, azaz az agyasodás az emlősök több rendjénél megfigyelhető, függetlenül a Primatesektől. 26 Az evolúció filozófiai és teológiai értelmezésének legtöbb feszültséget okozó kérdése a véletlenek szerepe. A paleontológusoknak és az evolúciókutatóknak ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy a véletlen igenis szerepet játszik az élővilág változásában. Hiszen az evolúciós változások hátterében a genetikai anyag véletlen megváltozása következtében létrejött polimorfizmus áll. Ebből a sokféleségből vagy eleve véletlenszerűen (pl. génsodródással), vagy a szelekció segítségével választódik ki a következő nemzedék genetikai eloszlása. A szelekció a környezet függvénye, amely szintén nem állandó, és változásait ismét csak véletlenszerűnek tekinthetjük. Megjegyzendő, hogy a természettudomány a véletleneket nem ok nélküli eseményeknek tekinti, hiszen minden jelenségnek megvan az oka. De az okok ebben az esetben random módon fordulnak elő, megjelenésük kiszámíthatatlan. Ilyen módon nehéz irányított és célirányos evolúcióról beszélni. Az ellentmondás áthidalására többféle megoldási kísérlet született. Ezek közös vonása, hogy Isten mégiscsak irányítja az evolúciót. Vagy úgy, hogy a véletleneket isteni bölcsességében előre látja, és teremtéskor úgy indítja útjára a világot, hogy az feltétlenül eljusson az emberhez; vagy pedig egész egyszerűen, az ún. másodlagos okokon keresztül befolyásolja a változásokat. 23 Zsid. 2,10. 24 Barsi: A megtestesülés misztériuma. 25 Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség. 26 Géczy: Az evolúció, 118.o. 15
Ezek a próbálkozások nem vezettek kellő eredményre. Valójában semmivel sem jobbak, mint a hatnapos teremtéstörténet szószerinti értelmezése. Mi értelme lenne a nem egyszerre történő teremtésnek, ha az, Isten részéről, csak zsonglőrködés lenne? Nem jellemző Istenre, hogy a teremtés folyamatát ok nélkül megbonyolítsa. Valódi, Isten és a Világ természetének egyaránt megfelelő magyarázatot kell keresni. Kihalt puhatestűek (csigák, kagylók) kövületei. A kép bal alsó sarkában látható egy, a fejlábúakhoz tartozó csigaházas poli (Nautilus) váza. A fejlábúak egyikei a leg-agyasodottabb gerincteleneknek. A megoldás Duns Scotus szabadság-fogalmának kiterjesztésével kínálkozik. Úgy kell továbbgondolnunk ezt a merész, az üdvtörténetet befolyásolni képes szabadságot, hogy közben megmaradjunk a scotusi krisztocentrikus teremtésfelfogás kontextusában. A TERMÉSZETI SZABADSÁG FOGALMA A Természet szabadsága (vagy más megfogalmazásban a természeti szabadság) azt jelenti, hogy Isten a teremtésben szabadsággal is felruházta a Világot. A Világ rendelkezik azzal a képességgel, hogy benne, egymásra épülve, egyre magasabb létformák jelenjenek meg. Így előbb-utóbb, valamilyen formában eljut a Krisztus megtestesülését befogadni képes állapotba. De hogy ez pontosan mi módon történjék, Isten nem határozta meg előre. A Scotus által megfogalmazott emberi szabadság mintájára, a Természet szabadsága nem változtathatta meg 16
az üdvtörténet célját és annak beteljesülését (Krisztus megtestesülését), de nagymértékben befolyásolhatta annak módját. Isten eleve elhatározta, hogy belép a Világba, de a megtestesülés helyét, idejét és módját a Természet szabadságára bízta. Más szóval, Krisztusnak nem feltétlenül 2000 évvel ezelőtt, nem feltétlenül ebben a Galaxisban, és nem feltétlenül négy végtaggal, öt ujjal és 23 pár kromoszómával kellett eljönnie. Mindez a Természet szabad útkeresésének természettudományosabban fogalmazva véletlen próbálkozásainak sikeres eredménye. A Genezis szerint azt mondta Isten: teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra. 27 Ez látszólag meghatározza az ember formáját. De vajon miben képmása az ember Istennek? Testben nyilvánvalóan nem, hiszen Isten tiszta szellemi létező. Annak fényében, amit Scotus vallott a teremtésről, ezt a mondatot csak Jézusra tudjuk vonatkoztatni. Nem volna okos így gondolkodni: az Isten teremtő elképzelésében első helyen szerepelő Krisztus, az első ember már biológiai felépítésében is meghatározott. Ezért Ádámnak az evolúció során morfológiailag is hozzá kell alakulnia. De szerepében az emberhez hasonló létező megjelenésének lehetőségét a világnak eleve hordoznia kellett, hogy az a kinyilatkoztatást befogadhassa. Ilyen létező azonban más alakban is megjelenhetett volna. Ha csak a jelen Föld élővilágát nézzük, számos olyan fejlődési ággal találkozunk, amelynek fajai a kefalizáció magas fokára jutottak, meglepő kommunikációs képességgel rendelkeznek, szociális életük fejlett (3. ábra). Elképzelhető, hogy csak a véletlennek, vagy ha úgy tetszik a természet szabadságának köszönhetjük hogy a Primatesek Homo fejlődési ága jutott először a szellemi fejlettség ilyen magas fokára. A természeti szabadság fogalmát a természettudomány, a filozófia és a teológia területén egyaránt értelmezni lehet (lásd a következő fejezetben). A természettudomány szempontjából megállja a helyét, mert a szaktudományos reflexió szerint a Világban semmiféle külső beavatkozás nem tapasztalható. A teremtés és a fenti értelemben vett célirányosság nem esik a természettudományos vizsgálódások érdeklődési területére. A természetbölcselet, elfogadva a szaktudományok eredményeit, kiindulhat abból az empírikus reflexióból, hogy a Világ széleskörű belső szabadsággal rendelkezik, és transzcendentális reflexióval közeledhet ahhoz az Abszolutumhoz, akinek a tulajdonságairól ez a tény sokat elárul. A teológia a hit fényében tekinthet a szabad, de mégis elhivatott világra. A hittudomány rámutat, 28 hogy a teremtmény számára teremtett volta egyrészt egy alapvető, az egész létét meghatározó függőséget jelent az Istentől, másrészt azonban azt is jelenti, hogy léte, melyet Istentől kap, valóban a sajátja. Ez az önrendelkezés a világ számára belső szabadságot is jelent. Isten nem úgy tevékenykedik a világban, ahogy a világhoz tartozó dolgok tevékenykednek. Isten működése maga soha nem lesz úgy észlelhető, ahogyan a világhoz tartozó dolgok működése észlelhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy Isten nem változtatja meg természetellenes beavatkozással a Világ saját rendjét. Létrehozza és létben tartja a teremtett valóságot, úgy, hogy annak megadja a maga saját önállóságát. 27 Ter. 1, 26. 28 Weissmahr: Hit és tudomány 17
V. Alapfeltételek Az ember megjelenésének előzményeit csak a mai Világegyetem kialakulásáig visszamenőleg tudjuk értelmünkkel átfogni. Lehetséges, hogy a természettudományok fejlődésével valamikor majd a múltnak ha vannak - még távolabbi eseményeiről is tudni fogunk. Ma azonban ez a kérdés még éppoly homályos, mint pl. az, hogy mi van az Univerzum (esetleges) határain túl. Most tehát, szerényen, időben és térben egyaránt maradjunk meg a jelenleg ismert Világegyetem keretein belül. Ha az Univerzum kialakulásától az ember megjelenéséig tartó út bármelyik lépésében morfológiai irányítottság lépne fel, a természeti szabadság egésze lényegét veszítené. Így ahhoz, hogy értelme legyen természeti szabadságról beszélni, szükség van néhány alapfeltétel teljesülésére. 1. a mai világegyetem kialakulása és változása spontán módon menjen végbe. 2. az élet mindenféle külső beavatkozás nélkül létrejöhessen a Földön. 3. az élővilág evolúciója ne legyen irányított. 4. az ember megjelenésében és biológiai fejlődésében ugyanazok a mechanizmusok érvényesüljenek, mint az egész élővilág evolúciójában. 5. a világban legyen valahonnan valahová tartó fejlődés. Azokat a természettudományos állításokat, amelyek ebben a fejezetben előkerülnek, nem fogom hivatkozásokkal tételesen alátámasztani. Mindezek szaktudományos szempontból olyannyira nem újdonságok, hogy sok éve rendelkezünk közérthetően megfogalmazott, összefoglaló művekkel, amelyekben mindenki utána olvashat a Föld és az élet fejlődésével kapcsolatos kérdéseknek 29. Jóllehet, a csillagászat, a történeti földtan, az őslénytan és az evolúcióbiológia azóta is rohamléptekkel haladt előre, a fő természettudományos koncepciók nem változtak. Az is igaz, hogy ezek a könyvek nem mutatják be részletesen a témával kapcsolatos eredményeket, de az itt tárgyalt kérdések boncolgatásához nem is szükséges a szaktudományokban ennél jobban elmélyülnünk. A VILÁGEGYETEM FELÉPÍTÉSE, KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A Világegyetem felépítése A Föld, amelyen élünk, egy átlagosan 6371 km. sugarú, közelítőleg forgási ellipszoid (valójában ún. geoid ) alakú bolygó. Felszínét egy 50-100 km. vastagságú szilárd kőzetburok, a Litoszféra borítja, amely alatt a nagy nyomás és a magas hőmérséklet miatt képlékeny anyag található. A bolygó főként nikkelből és vasból álló legbelső magja ismét szilárd halmazállapotú. A litoszféra fölött helyezkedik el a folyékony halmazállapotú vízburok (Hidroszféra), és a gázokból álló légkör (Atmoszféra). Földünk a Naprendszernek a központi csillagtól számított harmadik bolygója. Naprendszeren a Világűrnek azt a tartományát értjük, amelyben a Nap gravitációs tere dominál. Ez a tér egy kb. 2 fényév sugarú gömb, amelynek középpontjában a Nap helyezkedik el. Ennek a csillagnak a tömege 750-szer nagyobb a Naprendszer többi égitestének (9 nagybolygó és azok mintegy 60 holdja, kb. 100 000 kisbolygó, üstökösök meteorok, bolygóközi anyag) együttes tömegénél. Az anyag 99 %-a a Naprendszer szimmetriasíkja közelében koncentrálódik. A bolygók, az üstökösök és a meteorok a Nap körül, Kepler törvényeinek megfelelően keringenek. A holdak a bolygók körül néhány kivételtől 29 Pl. a világegyetem kialakulásához és fejlődéséhez: Gábris et al.: Csillagászati földrajz, Davies: Isten gondolatai; az élet kialakulásához: Brooks-Shaw: Az élő rendszerek ; a Föld és az élet fejlődéséhez: Báldi: A történeti, Molnár: A Föld, Géczy: Őslénytan; Az evolúciós mechanizmusokhoz: Volpe: Evolúció, Vida: Evolúció, Az emberi evolúcióhoz: Lipták: Embertan és emberszármazástan, Leakey: Az emberiség eredete; stb. 18
eltekintve - szintén ugyanebben az irányban keringenek. A Vénusz és az Uránusz kivételével ugyanilyen irányú a bolygók forgása is. A nagybolygók két világosan elkülönülő csoportot alkotnak. Az első csoportba a Föld-típusú, vagy belső bolygók (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars) tartoznak. Kis tömegük relatíve nagy sűrűséggel párosul, felépítésükben a nehéz elemeknek van döntő szerepe. A második csoport tagjait Jupiter típusú-, külső-, és óriásbolygóknak egyaránt nevezik. Kis sűrűségűek, de nagy tömegűek, a könnyű elemek fordulnak elő bennük nagy gyakorisággal. Ebbe a felosztásba csak a legkívül keringő Pluto beillesztése problematikus. Naptávolsága alapján külső, egyéb tulajdonságai alapján a Föld típusú bolygók közé sorolható. Napunk bolygórendszerével együtt egy nagyobb rendszernek, a Tejútrendszernek más néven a Galaxisnak a tagja. A Galaxis oldalnézetben két, peremével összeillesztett tányérhoz hasonlít, felülnézetben két spirálisan föltekeredő karból áll. Átmérője kb. 100 ezer, legnagyobb vastagsága kb. 15 ezer fényév. A Tejútrendszer középpontját egy kb. 100 millió naptömegnyi szupercsillag alkotja, ekörül, elsősorban a spirális karokba rendeződve helyezkedik el kb. 10 milliárd csillag, és a Galaxis össztömegének kb. 5 %-át kitevő diffúz csillagközi anyag. A Tejútrendszerhez tartozik még a középpontot gömb-szimmetrikusan körülvevő csillagokból és csillaghalmazokból álló, kb. 150 ezer fényév átmérőjű, ritka galaktikus háló. Napunk az egyik spirális karban, a centrumtól kb. 25 ezer fényév távolságra helyezkedik el. A Tejútrendszert a szimmetriasíkjára merőleges tengely körül forgó mozgást végez. Ebből kifolyólag Napunk 250 km/s sebességgel mozog, úgyhogy 250 millió év alatt tesz meg egy teljes kört a centrum körül. A Galaxis nem az egyetlen ilyen rendszer a Világegyetemben. Jelenlegi műszereinkkel kb. 10 milliárd fényév sugarú tartományt láthatunk be. Ezt a tartományt metagalaxisnak hívjuk, ami természetesen kisebb, mint a csillagászati értelemben vett Világmindenség, vagy más néven az Univerzum. A Metagalaxisban több, mint 1 milliárd, a mi Tejútrendszerünkhöz hasonló, úgynevezett extragalaxist figyelhetünk meg. Ezek nem mind hasonlítanak a Galaxisra, a spirális formán kívül megfigyelhetők még elliptikus, horgas spirális és szabálytalan alakú extragalaxisok. Az extragalaxisok egy része nagyobb rendszerekbe tömörül, ezek a galaxishalmazok. Nincs biztos tudásunk arról, hogy mi lehet a Metagalaxison túl. A leglogikusabbnak az a feltevés tűnik, hogy legalább egy darabig az eddig megismert szerkezetű Világegyetem folytatódik ott is. Nem is sejtjük azonban, hogy meddig tarthat, hogy térben véges-e az Univerzum, vagy nem, és ha véges, határain túl mi helyezkedik el. 30 Az Univerzum kialakulása és fejlődése a szaktudományos reflexióban Az extragalaxisok távolodásának tényéből arra következtethetünk, hogy a Világegyetem anyaga valamikor igen kis térrészben és igen nagy sűrűségű állapotban volt. A számítások szerint ez a szupersűrű állapot mintegy 15 milliárd évvel ezelőtt állt fenn. Ilyen sűrűségi viszonyok között nem ismerjük az anyag viselkedését, csak annyit mondhatunk, hogy az Univerzum a robbanás állapotában volt. Ez az Ősrobbanás (Big Bang) indította el a Világegyetem táguló mozgását. A csökkenő sűrűségű anyag gyökeres változásokon ment át. Kialakultak a mai elemi részecskék, majd a fotonok leváltak az atomos szerkezetű anyagról és önálló életet kezdtek. Az egységes gázanyag először nagyobb, majd kisebb szemcsékre esett szét. Az előbbiekből a galaxishalmazok, az utóbbiakból a galaxisok jöttek létre. A galaxisok 30 V.ö. Jáki: Amit Isten, Maynard Smith-Szathmáry: A lakható világok 19
eredetileg gömb alakú gáztömegek voltak, majd összesűrűsödve megindult bennük a csillagképződés, amely még ma is tart. A táguló Univerzum elméletének egyfajta továbbgondolása a pulzáló Világegyetem hipotézis. Eszerint az Univerzum tágulása a gravitációs hatás miatt lassul, megáll, majd összehúzódásba fordul át. A folyamat addig tart, amíg az anyag el nem éri az eredeti kis térfogatot és nagy sűrűséget. Visszajutva ebbe az állapotba, pusztán saját óriási sűrűségétől ismét felrobban és az egész folyamat újra kezdődik. A pulzáló Világegyetem hipotézisének igazi újdonsága az, hogy megengedi az Univerzum időbeli végtelenségét. Az elmélet részleteiben még alátámasztásra szorul. A Nap és a Naprendszer többi objektuma valószínűleg a csillagközi anyag ugyanazon felhőjéből, egyszerre alakult ki. Ez az anyag a Tejútrendszeren szabályos időközönként körkörösen végigsöprő sűrűsödési hullám következtében állt össze. A Naprendszer jelenlegi méretének megfelelő teret tehát egy, a Galaxis egyenlőtlen forgása következtében eleve forgó gázfelhő töltötte ki. A gázfelhő a saját gravitációs hatása miatt összehúzódott. Az összehúzódó test forgása gyorsult és a forgástengely irányában belapult. Az egyre gyorsabban forgó és belapuló gáztömeg egyenlítője mentén a centrifugális erő következtében egy gyűrű vált le. A levált gyűrű helyére belülről melegebb gáz áramlott, a kihűlés és ezzel együtt az öszehúzódás felgyorsult, majd újabb gyűrű vált le. Az ily módon sorozatosan levált gyűrűkből alakultak ki a bolygók. Az kifelé áramló gázgyűrűkel együtt az ősi napból kijutó nehezebb, szilárd halmazállapotú anyagszemcsék a csillag közelében összetapadtak és nagyobb testeket képeztek. Így a gáz már nem tudta továbbragadni őket a Nap közeléből, ezért keringenek a Föld típusú bolygók a belső pályákon. A bolygópályákon mozgó összetapadt testek folyamatos összeütközése és további összetapadása révén jöttek létre maguk a bolygók. A messzebbre sodródó gázokból hasonló módon alakultak ki a Jupiter típusú bolygók. A Nap és a Föld ugyanabból a csillagközi anyagból alakult ki, mint a Világegyetem többi része. 20
A Föld tehát, mintegy 4,6 milliárd éve, a szilárd kozmikus testek ütközése során keletkezett. Az ütközések energiája és saját gravitációs hatása miatt izzó állapotba került. A képlékeny anyagban gravitációs átrendeződés indult meg, így jött létre mai gömbhéjas szerkezete. Az izzó állapot és a gravitációs erő tette lehetővé a gömbhöz közelítő alak kialakulását. A tengely körüli forgás okozta a bolygó észak-déli irányú lapultságát. A Föld legkülső rétege a világűr hidege hatására szilárdult meg, amelynek közvetítésében a víz földfelszín- és légkör közötti körforgása jelentős mértékben hozzájárulhatott. A Világ teremtése a hittudományban Az Egyház hite nem kötődik egyetlen világképhez sem. A Hit igazságai és a természettudomány igazsága teljesen másfajta kérdésekre válaszolnak. A korszerű természettudományos világkép ismerete azonban a hit számára is hasznos: megóvja a hívő ember világképét bizonyos mágikus és babonás felfogásoktól és arra késztet, hogy a hit igazságait újra megfontoljuk és megértésüket elmélyítsük. 31 Bár a a II. Vatikáni zsinat dokumentumai között nem található meg a teremtés rendszeres teológiája, különböző szövegek mégis eligazítást adhatnak azokban a kérdésekben, amelyeket ma a keresztény teremtéstannak föl kell tennie. A zsinat tanítása szerint a teremtett valóságok bizonyos autonómiával rendelkeznek, hiszen minden dolognak megvan a maga önállósága, igazsága és jósága, megvannak a saját törvényei és megvan a saját rendje. A világ eredetére vonatkozóan a természettudományos ismereteket a következőképpen értelmezhetjük. A modern kozmológia messzemenően számol azzal, hogy kozmikus fejlődés megy végbe. Volt viszont egy olyan kezdeti esemény, amelyet a természettudományos megismerés legalábbis eddig nem tud egészen megérteni. A filozófia számára ezért a valódi metafizikai kérdés továbbra is fennáll. A kozmológia ugyanis valaminek az előzetes meglétét mindig is feltételezi a kezdeti események lehetséges lefolyásának magyarázatánál. A teológia viszont azt kérdezi, hogy miért van egyáltalán valami, és miért nem a semmi van. Erre a kérdésre azzal válaszol, hogy Isten mindent a semmiből, vagyis a nemlétből hívott létbe. Tér, idő és anyag Isten szabad akaratának köszönhetik létüket. A creatio ex nihilo tana a keletkezést úgy fogja fel, hogy Istenben időtlen-örökké, egyszerre történik. A teológia számára ezért a pulzáló Univerzum, tehát a Világ időben örök léte éppúgy nem jelent problémát, mint az, ha az kozmikus idő az ősrobbanással együtt kezdődött el. A természeti szabadság szempontjából Isten teremtő tevékenysége azt jelenti, hogy eredetet és tartamot ad a teremtmény tevékenységének. Lehetővé teszi az átmenetet a nemlétből a létbe, valamint a teremtett lét fenntartását, de nem irányítja annak történéseit. 32 A koncentrikus Világegyetem Isten teremtő tevékenységének megértésében segítségünkre lehet a teremtés, a fenntartás és a fejlődés fogalmak tisztázása. A teremtés és a fenntartás nem két egymástól lényegesen különböző valóságot ír le, hanem az egyetlen valóság két szintjét mutatja be a jobb érthetőség érdekében. A fenntartás tulajdonképpen folyamatos teremtés, de nem az események irányításában, hanem csak annyiban, hogy ha Isten egy pillanatra is nem akarná aktívan a Világ létezését, akkor az a semmibe hullana. A fejlődés fogalma viszont különbözik tőlük. A létező önálló változását, alakulását írja le. Feltételezi viszont a teremtést 31 Nemesszeghy: Az anyagi világ. 32 Sattler-Schneider: Teremtéstan. 21
és a fenntartást. Csak az változhat, ami van. Isten folyamatos teremtő tevékenységét tehát úgy kell felfognunk, mint minden önálló fejlődés lehetőségének feltételét. A teremtés és fenntartás fogalmának megkülönböztetése ellenben fölöslegessé válik, ha bevezetjük az időben koncentrikus Világegyetem fogalmát. Ezen gondolati modell szerint a Világ idejének folyamatát egy kör kerülete mentén képzeljük el, amelynek középpontjába Isten helyezzük. A Teremtett Világnak így egyetlen időpillanata sincs Istentől távolabb, mint a másik. Isten az egész időfolyamot egyszerre teremti. Ezen az önálló idődimenzión belül valósul meg a Világ szabad fejlődése. Ez az elképzelés más teológiai problémák értelmezésében is segítségünkre lehet. Például nem érdemes azon vitatkozni, hogy belenyúl-e Isten közvetlenül a világ folyásába, amikor az emberi lelket teremti. Nem szükséges hangsúlyozni Isten előrelátását a bűnbeeséssel és a megváltással kapcsolatban. A modell abban is segít, hogy amennyiben a pulzáló Univerzum hipotézise szerint a Világ időben végtelennek bizonyul, könnyebben megkülönböztessük a Világ időbeli végtelenségét Isten időtlen végtelenségétől. A koncentrikus Világegyetem modelljében a teremtett világnak egyetlen időpillanata sincs Istentől távolabb, mint a másik. Így, saját szemszögéből, a Világ idejének teljes folyamatát egyszerre teremti, de úgy, hogy az számunkra nem merevedik meg, hanem dinamikus marad. Ez azt is jelenti, hogy a világ nem veszti el szabadságát, mert saját idősíkján belül azt semmi sem korlátozza. Ez a modell abban is segít, hogy amennyiben a pulzáló Univerzum hipotézise szerint a Világ időben végtelennek bizonyul, könnyebben megkülönböztessük a Világ időbeli végtelenségét Isten időtlen végtelenségétől. Az időfolyamot úgy is elképzelhetjük, mintha a Teremtő egy kolostori kerengő közepén állna, mi pedig a kvadrum folyosóján sétálnánk. Az időben előrehaladva bármelyik pillanatban ugyanolyan közel vagyunk a középponthoz. Istennek tehát nem kell előre látnia a történéseket, hiszen egyszerre látja időt. Az időből a halállal kilépve az egész teremtés egyszerre jut el a középpontba. A kerengőben sétáló világ viszont a teremtőtől kapott természeti törvények mentén szabadon kibontakoztathatja magát. 22
A világegyetem szabad fejlődése Az Univerzum fejlődéséről kijelenthetjük, hogy a csillagrendszerek, csillagok, A Naprendszer és a Föld kialakulásában megvolt a lehetőség a szabad fejlődésre. Az ősrobbanás után az anyag spontán módon rendeződött csillagászati egységekbe. A Naprendszer kialakulásához vezető galaktikus anyagsűrűsödési hullám pl. más méretű és összetételű felhőt is eredményezhetett volna, és ez a maitól döntően eltérő viszonyokat hozhatott volna létre. A Föld méretében, anyagában, Naphoz viszonyított helyzetében, vagy éppen a Nap tulajdonságaiban tapasztalható legkisebb változás is lehetetlenné tehette volna az élet megjelenését. Ez a kedvezőtlen szituáció máskor és máshol nyilván számtalanszor lejátszódott, mire a valószínűség szabályainak megfelelően a mi környezetünk ilyen szerencsés helyzetbe került. A teológia elfogadja a Világegyetem szabad fejlődését, de a kinyilatkoztatás alapján hozzáteszi, hogy Isten folyamatos teremtő tevékenysége képezi az önálló fejlődés lehetőségi feltételét. AZ ÉLET MEGJELENÉSE Az élővilág felépítése Minden élőlény a vitatott eredetű és hovatartozású vírusok kivételével sejtes felépítésű. A sejt az élővilág legkisebb, önálló biológiai működésre (tehát az életre) képes legkisebb egysége. Az élő sejt igen sokféle szerves és szervetlen vegyületből áll, kezdve az egyszerű anyagoktól, mint például a víz, vagy a konyhasó, óriási molekulasúlyú, polimer makromolekulákig. Az utóbbiak jelentik minden élő anyag alapvető és mindenütt jelenlevő egységeit. Makromolekuláris szerkezetükben tartalmazzák mindazt a sokféle, bonyolult funkciót, amely a sejt zökkenőmentes, önfenntartó működéséhez szükséges. E tekintetben különleges és döntő jelentőségük van a nukleinsavaknak, a fehérjéknek a szénhidrátoknak és a lipideknek. Az eukariota sejt rendelkezik egy határoló réteggel, amely környezetétől elválasztja, és lehetővé teszi számára a szelektív anyagfelvételt és leadást, hogy így bizonyos határok között - dinamikus egyensúlyban, tudja biztosítani a belső környezet állandóságát. Ez a réteg a lipid-fehérje kettősmembránból felépülő sejthártya, amelyet a növényi-, bakteriális- és gombasejt esetében még egy védelmi funkciót ellátó sejtfal is burkol. A sejthártyán belül helyezkedik el a citoplazma, a sejt életéhez szükséges anyagokkal és a sejtszervecskékkel. A legfontosabb sejtszervecskék: a sejtmag, az örökítő információt tartalmazó nukleinsavakkal; a lebontó folyamatokban kémiai energiát termelő mitokondrium, és a növényi sejt esetében a fotoszintézis szerve, a színtest. A fejlődés alacsonyabb fokán álló prokariota sejt nem rendelkezik körülhatárolt sejtmaggal, csak szintén nukleinsavakból álló maganyaggal. Ezen kívül számos más szempontból is egyszerűbb felépítésű, mint az eukariota sejt. A szövetes állatokban és növényekben a sejtek sajátos működésre alkalmas szövetekké szerveződnek, amelyek aztán szerveket és szervrendszereket építenek fel. Ezek a szervek alkotják a biológiai individuumot, az egyedet, amelynek életműködései a szerves molekulák, sejtek, szövetek, szervek és szervrendszerek, valamint az egyed szintjén egyaránt értelmezhetők. 23