MÓDSZERTANI ÖSSZEFOGLALÓ

Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel TÁMOP-2.2.4.-08/1-2009-0012 MÓDSZERTANI ÖSSZEFOGLALÓ 5. Művészeti képzés

Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A kiadvány az INTER-STUDIUM - Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel című, TÁMOP-2.2.4.-08/1-2009-0012 számú projekt keretében készült. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Társadalmi Megújulás Operatív Program társfinanszírozásával valósul meg Szerkesztette: Közreműködött: Dr. Kavecsánszki Gyula Éliás István Zelei Erika Violáné Tóth Eszter - 2010 -

TARTALOMJEGYZÉK 1. Művészetelméleti kérdések... 0 1.1 Szubjektív bevezető... 0 1.2 A művészetelmélet néhány kérdése... 1 1.3 A szép fogalma és taníthatósága... 2 1.4 Az alkotás folyamata, az ihlet... 4 1.5 A művész és a róla alkotott nézetek... 6 1.6 A stílus... 8 1.7 A művészi érték fogalma... 9 1.8 A természetelvűség problémái, művészet és természet...11 1.9 Erkölcs és művészet...13 1.10 Stíluselméletek a művészeti oktatásban...16 1.11 Források jegyzéke és magyarázatok...18 1.12 Irodalom...22 2. A kulturális paradigmaváltás...26 2.1 Képek, mesék, történetek régen és ma...26 2.2 Gondolatok az analóg és a digitális fotográfiáról...28 3. A táncművészeti képzésről...31 3.1 Az alapfokú művészetoktatás elmúlt 10 éve...31 3.2 Középfokú művészetoktatás...32 3.3 A táncművészeti képzés célja...34 3.4 Felsőfokú művészetoktatás...40 4. A modulrendszerű képzés (2009)...45 4.1 Az új moduláris szakképzési szerkezet...45 4.2 Kompetencia alapú oktatás - Pedagógiai alapvetések és a napi praxis...48 5. Az értékelés problémái...54 5.1 A szubjektív értékelés problémája...54 5.2 A teljesítmény értékelésének elvei...56 5.3 Értékelési dilemmák...57 5.4 Érvek és ellenérvek...58 5.5 Mellékletek...60 6. A kompetencia alapú vizsgáztatás...72

1. Művészetelméleti kérdések 1.1 Szubjektív bevezető Platón szerint a művészet arra való, hogy ne engedjen belehalni bennünket az igazságba. Más filozófusok, mint például a mitikus Sun, Kína legrégebbi császárainak egyike azt vallja, hogy a zene által jön létre harmónia a szellemek és az emberek között is. (1) Sorolhatnánk tovább a nagy gondolkodók, és persze a művészek megközelítéseit is az alkotásról, művészetről. A szellemi életben, a művészeti nevelésben tevékenykedők felelőssége anyagias világunkban rendkívüli jelentőségű. A globális kommunikációs forradalom az "egyenkultúra" térhódítása miatt, veszélybe kerülhet nemzeti kultúránk élettere. (Ortega Y Gasset) (2) Rendkívül fontos a "tiszta forráshoz" való visszatérés ismerete, a szép és igaz kategóriájának felismerése. Különbséget kell tenni az igazi művészet és az elüzletiesedett világ, magát kultúrának nevező bóvlija között. A klasszikus művészet mellett ismerni kell a modern művészet nagy mítoszait is, az aktivitás a kollektív Én megteremtésére tett kísérleteit. A régi és az új szellemi közösségek esztétikai felfogásbeli különbségeit. A művészet és az élet közötti végzetes határok felszámolására tett lépéseit. Ma egyre nő a művészeti képzés iránt érdeklődők száma. Az évek óta tartó, több mint hatszoros túljelentkezési hullám mindezt jól példázza. Az ország közel hatvan művészeti középiskolájában ötezer diák tanul. Az alapfokú művészeti oktatásban pedig több mint százezren vesznek részt. A fiatal nemzedék gyermekkora óta az esztétikum szempontjából fontos értékeket hordoz magában. Ennek kibontása, fejlesztése a művészeti képzés - de minden oktatási intézmény - egyik fő feladata. Több példa is azt mutatja, hogy a művészeti képzés egy-egy művész, vagy csoport néha emberfeletti küzdelmének eredménye és függvénye is egyben. Örök törvény azonban, hogy a tehetséges diákhoz tehetséges tanár kell. Vita van abban a kérdésben, hogy mi a művészeti oktatás feladata. Produktumok szülessenek-e, vagy a diákok éljék-e meg inkább az alkotás folyamatát, fogadják be, és értsék meg azt. Abban viszont egyetértünk, hogy a tudás alapja nem lehet az érzelmi szegénység. Olyan klasszikus műveltségű, de ugyanakkor a XXI. sz. problémáira is reagálni tudó szakemberek képzése a fontos, akik e nemes szakma múltját ismerve annak legjobb hagyományait művelve, azt újrafogalmazva építik tovább elődeik munkáját. Számos más fontos szakmai és pedagógiai szempontok mellett a művészeti képzésben dolgozó szakembereknek - az alábbi művészetelméleti kérdésekkel kell szembenézniük:

A művész, az esztéta problémái: A művészetelmélet néhány kérdése A szép fogalma és taníthatósága Az alkotás folyamatai, az ihlet A stílus A művész és a róla alkotott nézetek A művésziség és a művészietlenség Erkölcs és művészet Művészet és arisztokrácia A pedagógus problémái: A művészeti szakos növendékek megítélése Stíluselméletek az iskolai oktatásban A tehetség, a zseni taníthatósága A természetelvűség problémái. Művészet és természet A párhuzamos képzés dilemmái A művészeti és a pedagógiai szempontból egyaránt releváns problémák: A vizuális kultúra és a művészeti szakképzés Az értékelés feladata és nehézségei Az elméleti kérdések és az értékelés gyakorlatának tisztázása fontos az iskola programja, hitvallása, praxisa szempontjából és kihat a menedzsmentjére is, ezért a stratégia szempontjából fontosnak ítélt művészetelméleti kérdések - esszé formájában külön - fejezetenként felfelbukkannak. 1.2 A művészetelmélet néhány kérdése A művészetelmélet számos önálló tudományos diszciplínára oszlik, és ennek megfelelően szakosodik is. Minden művészeti ágnak megvannak a maga sajátosságai, melyek külön elemzést igényelnek. Ezek a művészeti ágak és egyben tudományok: pl. az irodalomtudomány, a színháztudomány, a művészetelmélet (ezen általában a képző- és iparművészetet, az építészetet, és az alkalmazott művészetek tudományát értjük), továbbá ide soroljuk a filmtudományt, a zenetudományt is. Mi az esztétika kapcsolata a művészettel foglalkozó tudományokkal, a művészetelmélettel? Az esztétika elsősorban azokat az általános törvényszerűségeket tanulmányozza, amelyek a művészet fejlődésében és az embernek a valósághoz való esztétikai viszonyaiban érvényesülnek. Mi a művészet? Mai nézeteink szerint azon emberi alkotások összessége, amelyben az esztétikai értékek kizárólagos, vagy uralkodó helyzetben vannak. Más szóval a művészet az emberi

társadalom esztétikai tevékenységének legmagasabb rendű és sajátszerű formája, melyben testet ölt az embernek a valósághoz való esztétikai viszonya. A művészetelmélet, vagy művészetfilozófia az esztétikának az az ága, amely a művészi esztétikum törvényszerűségeivel foglalkozik. Így a művészetelmélet és az esztétika sajátos viszonyban áll egymással. Kölcsönösen anyagot adnak egymásnak. De így van ez más művészeti ágakkal is. A művészet elmélete nélkül nincs művészettörténet, és fordítva, a művészettörténet nélkül nincs művészetelmélet, de ugyanígy nincs etika, vallás, lélektan, ateizmus stb. nélkül sem. Az esztétika a filozófia egyik diszciplínája. Az esztétika, mint tudomány, a filozófián belül alakult ki. Így jött létre a művészetfilozófia is. Mindezeknek a tudományoknak természetesen megvan a maga története, az esztétikai tanok, az esztétikai gondolat története keletkezésüktől napjainkig. Minden megszületett elméletben egyik vagy másik társadalmilag meghatározó réteg (osztály) érdekei igényei, művészi ízlése és művészi elképzelései jutottak kifejezésre. Az emberiség történeti-társadalmi fejlődésében érdemes tanulmányozni a különböző filozófiai irányzatok és áramlatok harcát, mert csak így lehet megérteni, hogy miképpen alakultak ki a különböző művészetfilozófiai, művészetelméleti és esztétikai eszmékre és nézetekre vonatkozó tudományos elképzelések, melyek nem hagyták természetesen érintetlenül az adott kor művészeti iskoláit sem. 1.3 A szép fogalma és taníthatósága A legszebb majom is rút az emberi nemhez képest, s a legszebb ember is majomnak tűnik fel az Istenhez viszonyítva Mint ahogyan a fenti idézet is példázza, mely epheszoszi Herakleitosznak (i.e. kb. 530-470) tulajdonítható, a szép rendkívül viszonylagos. (3) A szép fogalma végigvonul az esztétika történetén és ebből néhány tetszőlegesen válogatott példát érdemes kiemelni. Az ókori görög művészetelméleti gondolkodás egyik legnagyobb alakja Platón (i.e. 427-347) elveti a szép előzőekben vázolt felfogását ( Nagyobb Hippiasz ). (4) Ezek szerint nem az a szép, ami az érzéki észlelés számára hozzáférhető, hiszen minden változékony és átmeneti. A szép nem lehet eszme, hanem időn és téren kívül létezik. Ez azonban csak az ideák világában lehetséges. Arisztotelész (i.e. 384-322) munkásságában ( Poetika ) az ókori görög esztétikai gondolkodás elérte csúcspontját. (5) Rendezi a szép ismérveit. A Metafizikájá-ban azt írta a szép fő formái a rend (a térre vonatkozóan), az arányosság és a meghatározottság Művészetelméleti kérdésekben a görög-római esztétika igen fontos szerepet játszott. Már felvetette a művészet lényegének és társadalmi

szerepének sok fontos kérdését. Foglalkozott a művészet pedagógiai szerepének jelentőségével is, azaz azzal, hogy milyen a művek hatása a nevelkedő emberre, illetve azzal, hogy miképp lehet előállítani a művészet világában otthonos egyént. Részletesen kidolgozta a művészet ágainak és a műfajoknak a problémáit, a műalkotások tartalmi és formai kritériumait. Van olyan áramlata is a filozófiának, mely alapvetően elveti a művészetet és a szépet! Ez a motizmus. MO TI (i.e. 479-381) nem vonja kétségbe, hogy létezik a szép, s hogy a szép elsősorban a művészetek révén képes hatni az emberre és az érzelmekre, de nem hitte, hogy a művészet, a zene és az esztétikai élmény hasznos lenne! (6) A hivatalos egyházi művészet legnagyobb középkori teoritikusa Szent Ágoston volt (354-430). A világ azért szép, mondotta, mert Isten teremtette, hiszen Isten minden szépség forrása és a legmagasabb rendű szépség. (7) A művészet ezt reálisan aligha tudja ábrázolni, csak szubsztancionális formáit, ezért nem is a műalkotást kell csodálni, hanem azt az isteni eszmét, amit helyettesít. Nem a szépségnek van jelentősége, hanem a benne foglalt allegorikus értelemnek. Az európai művészetelméleti tanok jelentős változása következik be a reneszánsz korában. A humanisták kísérlete arra, hogy szembehelyezkedjenek a feudális-egyházi kultúrával, elsőnek Itáliában volt sikeres, és teremtett új világi kultúrát, majd állította ismét az embert a középpontba. Az ember, aki a feudális viszonyok közepette szellemileg nem volt szabad, most akadálytalanul fejleszthette képességeit és alkotó erőit. Talán a legszebben Leon Battista Alberti (1404-1472) fogalmazta ezt meg; szerinte az ember nem szélben lobogó mécses mint az egyház tanította, hanem hős, akinek feladata van! Aki azért született, hogy nagy feladatokat, hőstetteket vigyen véghez. (8) Lehetséges-e, hogy mindannyian egyformán látjuk a szépet? Szép-e mindenkinek a Mona Lisa? (Bár műalkotás esetében ezt a kérdést nem igen szokták feltenni.) Biztosan nem! David Hume (1711-1776) az angol felvilágosodás nagy alakja szerint: a szépség nem maguknak a dolgoknak a tulajdonsága, a szépség csak a megfigyelő tudatában létezik, és minden tudat más-más szépséget vesz észre. (9) Sok más megközelítés mellett ide kívánkozik még a német klasszikus idealizmus megalapítójának Immanuel Kant-nak (1724-1804) a széppel, mint esztétikai kategóriával kapcsolatosan megfogalmazott tétele is. A szép az, ami minden érdek nélkül, tiszta formájával szükségszerűen tetszik. (10) Diderot, Hegel, Feuerbach a természet felülmúlhatatlan szépségét ünneplik. Szerintük a művészi szép alulmarad a természet szépségével folytatott versenyben. A művészi alkotások szépsége nemcsak azért alacsonyabb rendű a valóság szépségénél, mert a valóság keltette hatás elevenebb a művészi alkotások ébresztette hatásnál, a művészet alkotásai alacsonyabb rendűek a valóság szépségénél esztétikai szempontból is. Írja Csernisevszkij. (Esztétikai tanulmányok Bp. 1952. 92. old.)

Csernisevszkij érdeme, hogy kimutatta a művészet és a szépség közvetlen kapcsolata képtelenség. Ismételten vissza kell térnünk annak a titoknak a megfejtésére, miért szép egy-egy műalkotás? Hiszen a taníthatóság feltételez valamilyen megközelítési módszert. Bár tudjuk, hogy sok módszer megbukott már. A kérdés az, megértjük-e egymást és hogyan lehetséges ez? Az előzőekből nyilvánvaló, hogy a szép fogalma nem definiálható úgy mint egy fogalom, vagy mint egy adott tárgy, hiszen egy különös, egész lényünket rabul ejtő, azt elborító élvezet formájában jelenik meg. (11) Persze az élvezet gyakran párosul az értelemmel is! Ha magáról az érzelmi okok kiváltójáról, vagy a szépségről nem is beszélhetünk, mert megfogalmazhatatlan, mert az élmény alig közölhető, akkor hogyan beszéljünk róla? Hogyan tanítható ez? A megközelítésre csak egy bizonyos feltételezett ismeretanyag birtokában lehetünk képesek a műalkotások esetében. Az esztétikai, művészetelméleti magyarázat a megismerésnek csak egyik módszere! Nem képes a műalkotás tökéletes, minden értelmi és érzelmi vonatkozásainak feltárására, hiszen a művészi alkotás lehet az irodalmi, képzőművészeti stb. természeténél fogva kimeríthetetlen. Az elemzés nem szoríthatja keretek közé a művészi alkotást! Az alkotás mindig más és más arcát fordítja a szemlélő felé, így a szépség is! A jó elemzések azok, melynek végén a művészetelméleti megközelítése végül eltűnnek, mint tartószerkezetek és legvégül a műalkotással szemben állva, lelkünk egyedül tud beszélgetni a művel. Umberto Eco megfogalmazása szerint a művész alkalmas a szövegek és a világ új interpretációjára és gyakran úgy tekintenek rá, de főleg művészetére, mint az ember és a világ megismerésének legteljesebb és legmélyrehatóbb módjára. (Művészet és szépség a középkori esztétikában 2002.) 1.4 Az alkotás folyamata, az ihlet Bizonyára sokakat izgat a kérdés, hogyan is alkot a művész? Vannak, akik racionális magyarázatokkal próbálnak választ találni és vannak, akik misztifikálják a jelenséget. Az alkotás folyamata már többnyire letisztult állapot, ami előtte van, a sugallat, az ihlet többnyire megfejthetetlen. Jön. Ismét érdemes néhány nagy gondolkodót idézni, de azért elsősorban azok megnyilatkozásai hatnak hitelesen, akik maguk is átélik az alkotás szent tüzét. Platón és Szókratész szerint is, a művész a sugallat és a megszállottság állapotában alkot. Maga az ihlet pedig nem megismerési folyamat, hanem irracionális, szemben áll az ésszel. (12) Ha ez így van, (és ez így van!) akkor teljesen felesleges a művészi hagyományok tanulása, tanítása, a gyakorlati ügyesség elsajátítása! Való igaz, az alkotóművészek véleménye általában az, és jómagam is ezt képviselem több évtizedes gyakorlati

tapasztalat után, hogy a művészetet nem lehet tanítani! A mesterséget azonban igen! A művészet lényegét jól körül lehet írni, de a lelkünket, érzéseinket nem adhatjuk át maradéktalanul, s nem is lehet, hiszen a növendéknek saját művészi világát kell felépítenie. Arisztotelész fő művében a Poetika-ban összefoglalja az alkotás szabályait. A műalkotás folyamata szerinte nem titokzatos és nem misztifikált, ez egy intellektuális folyamat, mely ésszel kézben tartható. (13) Sőt még szabályokat is fel lehet állítani, hiszen például Hszie Ho (V.Sz.) a Kritikai jegyzetek a régi festészetről című munkájában megfogalmazta a festői alkotás hat alapelvét. Erre épül a középkori kínai festészet teljes elmélete. Az alapelvek közül az első a mű ritmikai elevensége, a harmadik az ábrázoltnak megfelelő hasonlatosság, tehát alapvetően a realista alkotói magatartást helyezi előtérbe. (14) A festő Vang Jüan-csi (1642-1715) ma is vallható elmélete szerint idézem: A művésznek, amikor ecsetet vesz a kezébe, a belső koncentráció állapotában kell lennie, s ügyelnie kell arra, hogy érzelmei teljesen nyugodtak, tiszták és háborítatlanok legyenek. Vulgáris érzésektől mentesen, némán üljön a fehér selyemtekercs előtt,... s csak akkor szabad tusba mártania ecsetjét, ha lelkében teljesen kirajzolódik a tájkép. (15) A művészet törvényszerűen cselekszik törvény nélkül, szándékosan, szándék nélkül, véli Kant. Az a törvény, amely szerint a zseni alkot, nem az ész szabálya, hanem a belső jellem természeti szükségszerűsége. A művész vele született szellemi képessége adja meg a művésznek a szabályokat. Ez a képesség a művész géniusza, mely hatalom arra, hogy a művész szabályokat adjon. És ez az, amit nem lehet megtanulni! Meg lehet fogalmakat tanulni, de nem lehet megtanulni az ihletet. Sem Goethe, sem Homérosz vagy Szophoklész nem tudná megmondani, hogyan is jöttek létre és kapcsolódtak össze fejükben művekké a gondolatok és az eszmék. Sőt Arany János közismert mondása fricska az okoskodó elemzésnek: gondolta a fene! Kant elmélete az alkotói folyamatokról a következő: Azt, hogy miként hozza létre a zseni a művét maga sem tudja leírni, vagy tudományos módszerekkel kimutatni s, nincs is hatalmában, hogy kedve szerint átadja művészete titkát másoknak olyan szabályokban, amelyek másokat is képessé tennének hasonló produktumok létrehozására. (16) A XVIII. sz.-i angol esztétika egyik képviselője Gerard szerint a tudományos és a művészi lángész eltérése a képzelet és a többi lelki erő vegyülésének különbözőségéből fakad. (17) A tudós az igazságot, a művész a szépséget keresi. Belinszkij az elterjedt felfogástól eltérően a művészi és a tudományos tevékenységnél egyaránt fontosnak tartja a fantáziát és az értelmet. (18) Saját megfogalmazásom szerint buta művészre nincs szükség, és nem is létezhet. Schiller szerint az igazi lángész a naiv alkotó: ösztönös, nyugodt, biztos és a természet szavára hallgat. A szentimentális az, aki nehézségek árán felfokozott tudatossággal alkot. A századforduló kísérleti pszichológiája (Meumann, Binet) már kísérleti feladatokkal vizsgálta az alkotói folyamatokat. Ennek alapján megkülönböztette az objektív realista és a

szubjektív képzeleti alkotói típust. (19) Lassan megszületett a művészetpszichológia kifejezése. A művészetpszichológia új módszerekkel vizsgálja a műalkotás és a befogadás, az átélés és a művészi hatás pszichológiai törvényszerűségeit, mindenekelőtt a műalkotás létrejöttének belső feltételeit. Ennek alapján Galton kísérleteiből tudjuk, hogy megfelelő magas fokú adottságok nélkül nincs magas fokú teljesítő képesség. (20) Térjünk most vissza az ihlet problémájára. Az ihlet, az az állapot, mely kedvez a tudatos és tudattalan folyamatok egymásba olvadásának. Az ihlet ezen túlmenően a legsarkalatosabb problémája a műalkotás létrehozásának (Nélküle nem igen megy!), de az ihlet maga is beágyazódik később az alkotói folyamatba. Wallas (21) sokirányú elemzése kimutatta, hogy a minden nemű alkotói tevékenységnek négy szakasza van: előkészítés lappangás tudatos felvillanás kivitelezés Az alkotói folyamat egymással versengő, egymást kiegészítő aspektusok hálója, szövevénye. Az alkotó képzelet inkább dinamikus, egymásba kapcsolódó és nem elszigetelt, merev rendszerekből felépülő folyamat. 1.5 A művész és a róla alkotott nézetek Arisztokratikus-e a művészet? A művészről alkotott vélemény koronként, helyszínenként, a művészeti ágaktól függően is más és más volt. Mind a mai napig megőrizte a különc titulust. Gondoljunk csak a kiemelt művészeti területekre film, színház, azaz az előadó művészet sztárjaira, akikről naponta hallani akar a közönség és életük szinte a nyilvánosság előtt zajlik. Hankiss Elemér írja az Érték és társadalom című munkájában, hogy a foglalkozási ágak többsége kitermel egy-egy személyiség típust, és így gyakran keretek közé szorítja. Kirakatélete van a művésznek, de a tanárnak is. A társadalom, - Hankiss szerint - rájuk bízza a társadalmi normák vezérképviseletét pl. a tanárok esetében. De lehet-e példakép a művész? A táncművész-tanár, a festőművész-tanár. Az egyik énjük jobb, a másik rosszabb? Már az ókori nagy gondolkodók is taglalták, hogy a művészet nem akárkinek való. Vitára adhat okot Szókratész álláspontja: Tudásra csak a nemes embernek van szüksége. A kézműves és a földműves nem is értheti meg az erényt és a szépséget. (22) Platón szerint is nem akárkinek kell gyönyört nyújtania a művészetnek, hanem a legjobbaknak, akik megfelelő nevelésben részesültek. (23)

De mielőtt a kinek szól a művészet problémát mélyrehatóbban elemeznénk, nézzük mi a helyzet magával a művésszel. A brahmanizmus és a buddhizmus már nagy követelményeket állít a művésszel szemben. A festőnek jó, tevékeny embernek kell lennie, akit nem kerít hatalmába a düh, aki istenfélő, tudós, tud uralkodni magán. (24) A Szukranitiszara azt is megfogalmazza, hogy a művésznek a belső látására-szellemi látására kell figyelnie az alkotás folyamatában. Az indiai művészetelmélet nagy követelményeket állít azonban a néző, a szemlélő elé is! Közönséges lelkiállapotban nem lehet műalkotásokat szemlélni! Ehhez ihletett lelkiállapotra van szükség, a néző képzeletétől is függ a műalkotás megértése. Itt most nem elemezzük azokat a régi mestereket, akik kevésbé elvont műveikkel közel vitték az egyszerű emberekhez humanista érzelmekkel teli műveikkel az emberi élet annyi más, jellemző motívumát. Friedrich Schiller (Levelek az ember esztétikai neveléséről) szerint a művésznek két tulajdonsággal kell rendelkeznie: először is felül kell emelkednie a valóságoson, másodszor pedig meg kell maradnia az érzéki világ határain belül. Ahol a kettő egyesül, ott esztétikus művel, művészettel van dolgunk. A vállalkozó szellemről azt mondja: A haszon lett az idő nagy bálványa. (25) E durva mérlegen a művészet szellemi érdemének nincs súlya, s minden bátorítás híján a művészet eltűnik a század zajos piacáról. Mintha ma is érvényes lenne, mintha nekünk is írta volna. Hogyan jön létre a művész? Fichte a zseniális személyiség híve. A természet létrehozza a zsenit, a zseni pedig a művészt. Schelling álláspontja az, hogy a művész csupán természetétől hajtva, mintegy ellenállhatatlan parancsnak eleget téve alkot. A szellemi élet területén a modern világ kezdete a felvilágosodás. Az autonóm ember, autonóm és modern művészetet csinál, főként, ha zseni. A modern világ megszabadul a tradíciók kötöttségétől, s a szellemi elit meghatározza a közösség számára az esztétikai normákat, a jó és a rossz ízlés kritériumait. Nietzsche szerint a művész a hatalom akarásának megnyilvánulása. A művészet az állati életerő állapotára emlékeztet. A virágzó testiség többlete és kiáradása a képek és vágyak világában, másrészt pedig az állati funkciók ingerlése a felfokozott élet képeivel s vágyaival az életérzés fokozása, ennek stimulálása. (26) Szól-e mindez mindenkinek, avagy csak egy szűk rétegnek? Ma elnézve a különböző nagyáruházakban művészet címen árult sekélyes tartalmú, tömegízlést kielégítő alkotások halmazát, az ember gondolkodóba esik. A 19. századtól kezdve már elterjedt a giccs, és a műveletlenebb közönség körében szentimentalizmusra való hajlamát kihasználva kiszorította az igazi művészetet (Balog A., Gillo Dorfles)

Már a romantika idején is megjelentek olyan nézetek, hogy a faragatlan tömeget szembeállították a szellemi arisztokráciával. (Novalis, A. W. Schlegel) Terjedése azonban főleg a dekadencia és a szimbolizmus esztétikájában (Oscar Wilde, Friedrich Nietzsche) jellemző. José Ortega Y Gasset A tömegek lázadása című 1929-ben megjelent könyvében azt állította, hogy az emberiség esztétikai kultúrájára nézve legveszélyesebb és legvégzetesebb a kultúra tömegjellege. (27) Ez bizony népellenesen hangzik. De milyen kultúra kell a népnek? A kérdést Almási Miklós tanulmánya alapján lehet megközelíteni. A XXI. század kezdetén különböző művészeti áramlatok élnek egymás mellett, a klasszikus örökséghez, a modern művészethez kapcsolódik a Távol Kelet, Dél-Amerika, Afrika és még annyi más tájegység szellemi és tárgyi emléke. Mindezt együtt látva és mindezzel együtt élve a mai kor emberében gyakran értékzavar támad. Emellett figyelembe kell vennünk a klasszikus, a modern és a populáris kínálat hármas együttlétét is. A klasszikus művészet emberközpontúsága szemben áll az avantgard klasszikus elveket leromboló művészetével, és mindkettő szemben áll a populáris művészet tömeghatást megcélzó ténykedésével. Hankiss Elemér írja Proletár reneszánsz című tanulmányában, hogy a civilizációk egyik legfőbb feladata az, hogy értelemmel töltsék föl az emberek életét. A hagyományos európai civilizáció erre ma egyre kevésbé képes. A fogyasztói civilizáció ebben a helyzetben a maga szimbólumrendszereivel, mítoszaival siet az emberek segítségérre. A magas kultúrák és a tömegkultúra között feltehetően mindig voltak és lesznek is átmenetek vagy átfedések. Kizárható-e ez utóbbi valamilyen szintű pozitív szerepvállalása? A proletkult mozgalom az önálló proletárkultúra megteremtésére vállalkozott. Lenin józanul számolt a befogadók kulturális színvonalával, annak aktuálisan alacsony fokával és potenciális fejleszthetőségével is. A létező szocializmus megpróbálta a marxi tanok alapján a tömegkultúrát visszatartani, s a klasszikus XIX. sz. értékvilágát kánonná tenni, de voluntarista lévén nem járt sikerrel. A társadalomkritikus és a giccs ellen lázadó avantgard művészet kivonult a tömegtermelés veszélyéből, a klasszikus művészet pedig egyre távolodik napjainkban a tömegektől, így egyetlen műfaj látszik a tömegek számára maradandónak, a populáris művészet, a SHOW világa. 1.6 A stílus Az emberiség genetikailag alig változott a bronzkor és a Holdra szállás közötti időben, azaz a legutóbbi 3000 ezer év alatt, de a művészete és stílusa köteteket tölt meg. Az emberiség ízlése és divatja társadalmi változásokéval együtt változik, és attól is függ, hogy mit szeretnek,

vagy mit nem szeretnek. A stílus maga az ember, de hogyan alakul ez ki és miért van az, hogy ugyanazt a problémát különböző korokban a művészek egymástól teljesen eltérően láttatják? Ma például a természethű ábrázolásnak a különböző kiállításokon alig van bekerülési esélye. Közhelynek számít, pedig sokan ezzel teszik meg a művészi pályán első lépéseiket. Maga a stílus kifejezése az antik retorikából ismert és csak később értelmezték a műalkotás eredetiségének összetevőjeként. A stiláris egység a művésziség feltétele! A probléma elemzés szintjétől függően beszélünk egyéni stílusról, korstílusról, nemzeti stílusról és ez még tovább bontható művészeti ágra, műfajra stb. A stílus rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy elvontan tükrözi a korhangulatot, életérzést. A művészetek fejlődésében, amikor minden művészeti ágban azonos stílus van jelen, korstílusról beszélünk. A nagy stíluskorszakok: a görög-római, a román, a gótikus, a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus, a romantika, a realizmus és a modernista művészet. A felosztás nem teljes, hiszen nem tartalmazza az átmeneti stílusokat. Azon kívül pedig lényegi különbségek vannak egy-egy stíluskorszakon belül az egyes országok görög, japán, észak-európai művészete között. Nem is beszélve az egyes alkotók egyéni stílusjegyeiről. Lényegi kérdés, hogy ki milyen stílust követ, mint alkotóművész, illetve kinek milyenné válik a belső indíttatásból és technikai felkészültségből adódó egyéni stílusa. A művészi virtuozitást nem lehet szabályokba foglalni és tanítani, nehéz hamisítani, ezért rendkívüli értékkel bír. Éppen ezért a művészek egyéni stílusuk alapján rendelkeznek nagy vonzerővel. 1.7 A művészi érték fogalma Súlyos elméleti és gyakorlati problémákat vet fel a művészetben a mindent lehet kérdése. Bár ma már ennek az állításnak a korlátai is kirajzolódtak. Gianni Vattimo: a művészet halálról, a festészet alkonyáról, Bacsó Béla pedig az esztétika végéről ír. Vattimo elsősorban az esztétikát szeretné megmenteti, amikor azt javasolja, hogy az esztétika a szórakozott élvezés, a tömegkultúra jelenségeit vizsgálja. A művészet végét többen is megjósolták elsőnek Georg Friedrich Hegel, már az 1820-as években. A festészet végéről 1850-ben a foto teoretikusai tudósítottak. Hasonlóan vélekedtek 1921-ben az orosz konstruktivizmus képviselői és 1912-ben maga Marcel Duchamp is, aki e tekintetben a ready made fogalmának megteremtésével vízválasztó volt a művészettörténetben. Maguk a képzőművészek indították el azt a folyamatot, amelynek következtében sokan úgy gondolják, hogy nincs

többé alapszabály, a megítélésnek nincs többé kritériuma. (Baudrillard) (28) Szerinte, ma két művészeti piac létezik. Az egyik még igazodik az értékek egyfajta hierarchiájához, még ha ezek az értékek immár spekulatívak is. A másik olyan, mint a változó és ellenőrizhetetlen tőke a pénzpiacon: merő spekuláció, teljesen kiszámíthatatlan mozgás. A művészet az, amit a művész, az értő közönség, egy kultúrkör annak tart- vallják sokan. Danto szerint egy tárgyat műtárggyá az értelmezés avat. A művészet auráját kölcsönözheti a tárgy számára a múzeumba helyezés is. A használati tárgy és a ready made jellegű műtárgy viszonya a művészet és a mindennapi élet határai összemosásának szándékát tükrözi. A 60-as években a fluxus mozgalom jelszava és alapelve volt: Minden művészet, mindenki művész! A folyamat ma is tart, hiszen ez a jelenség a kiállítótermekben, reprezentatív kiállításokon szerte Európában az installáció-műtárgy formájában jelen van. Ide sorolhatók a video- vagy komputerprint munkák is, amelyet technikai eszközszerűségük révén is tagadják a metafizikus tartalmak vizuális megjelenésének lehetőségét! Amikor a művészet elhagyja a művészi valóságlátás és valóságteremtés, vagy igazságkeresés képzeleti és fiktív birodalmát, a képzeleti kísérletek világát, s kilép az alternatív értékek és az esztétikai szemlélet szubjektívizmusából, akkor gyakran, vagy akár szükségszerűen belesodródik az utilitarista művészeti gyakorlat tárgyfetisizmusába. Végül is ez a ma mindenhatónak kikiáltott design naiv-technicista és személytelen kiszolgáló tevékenységbe. Ez nem egyéb, mint a célszerűséget és alkalmazhatóságot ismétlő produktívizmus. Ez a showgyártás, a szórakoztatóipar hazug illúziót keltő díszítőművészete. (29) Nem véletlenül sürgetik többen az új médiumokkal kapcsolatos értékítélet felvételeinek megfogalmazását. Mégpedig Hans Belting berlini professzor elvei alapján, azaz a klasszikus és a XX. századi művészet azonos kritériumok alapján történő vizsgálatának, a harmadik művészettörténetnek és egy ehhez kapcsolódó művészetfilozófiai rendszernek a keretében. Ha ez bekövetkezne, el kellene utasítani Marcel Duchamp-nak és követőinek a műtárggyal és a művészet funkciójával kapcsolatos álláspontját, amely ma meglehetősen általánosan elfogadott és sok esetben teret enged a jól csomagolt blöffnek és dilettantizmusnak is melyekben nyoma sincs a duchampi művészetfilozófiai üzeneteknek. Az érték megfogalmazásánál, a műtárgyértelmezésnél azokra a kritériumokra kellene építeni, amelyekben a műtárgy, a mű a létezéssel kapcsolatos igazságkeresés, igazságtörténés egy kiváltságos terrénuma. Heidegger szerint a rejtett igazság láthatóvá tétele a művészet alapfunkciója. Dönteni kell tehát a vonatkozásban, hogy milyen szerepet szánunk a művészetnek. A mindennapi életre vagy a létezés általános kérdéseire akarunk válaszolni. Mindezek tisztázása és mérlegelése alapvetően fontos értelmezéselméleti szempontból, végső soron pedig az egyértelmű értékelés szempontjából.

1.8 A természetelvűség problémái, művészet és természet A természetelvűség problematikája is végigkíséri az esztétika és a művészetek történetét. Az alkotóművészek és a tanítványok is sorra pályájuk különböző szakaszaiban szembenéznek ezzel a problémával. A legtöbben ugyanis a kikerülhetetlenül szükséges studiumok évei alatt többször is felteszik a kérdést, hasonlít-e a rajz a modellre, a tájra stb. vagy a beállításra? Több elmélet szerint a művészet feladata a természet minél hívebb ábrázolása (pl.: Platon). Ennek szűkebb, vagy tágabb értelmezése megtalálható pl. a csalódásig hű utánzásban vagy természet eszményített változataiban, és más elvek szerinti ábrázolásaiban is. Az egyik legnehezebb és szinte lehetetlen művészet feladat a tanítványok pedagógiai átvezetése, a természet másolásától, a természet nem pusztán önmagáért való tükrözésén túlmutató, a művészi átlényegítő, átrendező, teremtő fantáziát nem nélkülöző alkotói magatartásra. Platón az utánzás híve, a művészi tevékenység lényege nem más, mint a valóság helyes visszatükrözése. (30) Hszie Ho V. sz. a Kritikai jegyzetek a régi festészetről című munkájában megfogalmazta a festői alkotás hat alapelvét. Ezek közül a harmadik az ábrázoltnak megfelelő hasonlatosság, tehát alapvetően a realista alkotói magatartást helyezi előtérbe. (31) Leonardo da Vinci a festő elméjét állandóan a tükörhöz viszonyította és szerinte a festészet létrehozója maga a természet. Állítása szerint a festészet egyben tudomány is. (32) De mégis mi a különbség a tudomány és a festészet között? A festészet a látható világot reprodukálja, a tárgyak formáit, színét, a tudomány viszont behatol a tárgyak belsejébe és nem érdekli a formák minősége, szépsége sem! Éppen ez igazolja többek között a művészet szükségességét. A világ tükrözése azonban nem naturalista másolást jelent, nem vak utánzást! Ismét csak Albertit értelmezve / A szoborról / az istennőt úgy alkották meg, hogy a legszebb szüzektől vették kölcsön a mértékeiket. (33) Tehát a művészet (ez a művészet) idealizál, de ez nem mond ellent a művészi igazság elveinek. Hiszen így marad Michelangelo Dávidja minden idők emberének hiteles! Rendkívül érdekes Denis Diderot (1713-1784) Értekezés a festőművészetről (Essai sur la Pienture) című munkája. (34) Ebben azt követeli, hogy a művész az embert tanulmányozza összes társadalmi, etikai stb. vonatkozásaiban. Azoknak a festőnövendékeknek, akik két évig a Louvre-ban másolva tanulják a rajzolást azt tanácsolja hagyják ott a modorosságnak ezt a formáját, inkább figyeljék meg a valóságot, az embereket az utcán, a kertben, a piacon, akkor lesz csak fogalmuk az igazi életről.

Szerinte ugyanis a klasszicista szobrok hidegek, élettelenek és ez az antik örökség misztifikálásának a következménye. Nem a természet megfigyelése alapján készültek! Dürer híressé vált szavait idézve: Az igazság az, hogy a művészet a természetben rejtőzik: aki felleli, azé. (35) Fejezzük be a gondolatsort Goethe tanaival. Szerinte a tudomány és a művészet a megismerő tevékenység két különböző fajtája. S bár a művészet nem ábrázolja a fogalmakat, mint a tudomány, mégis tartalmazza a valóságban meglévő jelentős, lényegi, általános mozzanatok megismerését. Nem lehet szó a természet naturalista másolásáról! Mindaz, amit magunk körül látunk csupán nyersanyag. (36) A természetelvűség azonban ez után lett csak igazán probléma, mely napjainkban is jelen van. Az ábrázoló művészet felemelkedését és hanyatlását jól nyomon követhetjük a festészet történetén át az ókortól a XXI. század művészetéig. Most ezt részletesen nem taglalom, de néhány tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A festészet már a reneszánszban eléri a térábrázolásnak és a természetelvűségnek azt a szintjét, amit egészen a XIX. század harmadáig semmi sem látszott megingatni. Bár a nyomtatás feltalálása után az írás, mint új információ hordozó rendkívüli fejlődésnek indult, mégis a természetelvű festészetre az egyik legnagyobb csapást az automatikus képkészítés, a fényképezés feltalálása jelentette. Ezt követte századunkban a mozgó film, a video és legvégül a számítógépes képszerkesztési programok feltalálása. A XIX. század első harmadában a festők is más festészetet akarnak. Például Corot, éppen a realista iskola vezére jelenti ki tanítványai előtt: Fesd, amit látsz, amit érzel! (37) A benyomás a döntő, tehát nem a természethű ábrázolás. A "Vadak" (Fauves) festészetében a látvány még felismerhető, de mégis ez volt az első fontos lépés a XX. században a közvetlen természeti látványtól való elszakadás, a természettel önállóan szembeállítható autonóm műalkotás felé. Ezeket és persze a Cezanne-i törekvéseket viszi tovább Braque és Picasso a kubizmus analitikus szakaszában (1910-1912) és tesznek újabb kísérletet az autonóm képtípus megtalálására. A régi művészetben a természetet nyersanyagnak tekintették, amely csak az alkotó munka eredményeképpen válhatott műalkotássá. A land-art éppen az ellenkező irányban működik. A földművészek, a Föld, a természet arculatát akarják megváltoztatni. Véleményük szerint a művésznek a természet elemévé kell válnia úgy, hogy különböző motívumokat valósít meg a természetben. Dennis Oppenheim és Michael Heizer munkásságát érdemes példaként említeni. Maine államban Dennis Oppenheim az óceán partján fekvő, hóval borított sziklákat munkálta meg művészileg, igyekezett nekik új alakzatokat adni. A XX. században mégis voltak és vannak a realizmusnak és a természetelvűségnek is fellángolásai. 1971-ban az utolsó VII. Biennálén Párizsban korunk leginkább figyelemre méltó jelenségeinek kiállítását rendezték meg. A Jardin des arts folyóiratot idézve: A konceptuális, a minimális, a szegény stb. művészet uralma idején visszatérést látunk a fényképszerűségig pontos ábrázoláshoz. (38) A Yellowstone Nemzeti Parkban olyan fiatal művészek alapítottak telepet, akik úgy akarják megfesteni a fákat és

felhőket, ahogyan az ember látja őket. New Yorkban 1970-ben nyitották meg a Huszonkét realista kiállítását. Úgy tűnik tehát, hogy a művészetben vannak olyan periódusok, amikor visszatérünk a differenciációs folyamat kiindulópontjára, és elölről kezdünk mindent. Számomra ez jelenti a klasszikus művészethez, a természetelvűséghez mint tiszta forráshoz való visszatérést, melyből erőt merítve lehet ismét a művészet, az önkifejezés új útjait keresni. 1.9 Erkölcs és művészet Lehet-e a jót a szép segítségével az emberekbe nevelni? Mindenesetre az ókori görögök megpróbálták, mert az ifjúság erkölcsi nevelésébe belefoglalták az esztétikai nevelést is. Az esztétikai ítélet szerves kapcsolatban áll az erkölcsi ítéletekkel. Sokan ezt vitatják és a kettő szétválasztásának adnak hangot. Szókratész szerint a becsületes, az erkölcsös és a szép egybeesik, hiszen az ember annyira erkölcsös, amennyire megismeri, hogy mi az erény, amennyire megérti, mi is a szép és a jó. (39) Hogyan válhatunk meg a rossztól? A művészet feladata, hogy nemesebbé tegye az embert. A lélek megtisztulása (katarzisa) révén megszabadulhatunk káros szenvedélyeinktől (Arisztotelész i.e. 384-322). (40) Úgy tűnik a világ másik végén Kínában is erre a megállapításra jutott a korai kínai esztétika egyik máig ható iskolája a konfuciánizmus is. (Alapítója: Kungce i.e. 551-479). (41) Nézeteik szerint az embernek az életet összes örömeivel és bánatával együtt kell elfogadnia. Igyekeztek ugyanakkor az ember emócióit szabályozni, meghatározott esztétikai és etikai normáknak alárendelni. Ebben a művészet kiemelkedő szerepet kap, hiszen ez adhat örömet és gyönyört az embernek. Ugyanakkor a művészet az erkölcsi nevelés kitűnő eszköze is egyben. Merthogy a költészet és az ének megihleti az embert és megóvja mások hibáinak megismétlésétől, megtanítja az igaz emberi kapcsolatok létesítésére. Még egy alkotót érdemes idézni. Dante Alighieri (1265-1321) a Szeretetlakoma (Convivio) című munkájában esztétikai nézeteiről vall. A költői műnek négyféle értelmezése van: szó szerinti, allegorikus, erkölcsi, és anagógikus (a lelket égbe emelő, misztikus) Dante az Isteni színjátékot is többértelműnek tartja. (42) A reneszánszban felszabadult ember helyzete gyökeresen megváltozik a klasszicizmus elvei közepette. A XVII. századi Franciaország az abszolutizmus vezető országa, és vezető szerepe volt a klasszicizmus művészetelméleti filozófiai tételeinek kidolgozásában is. A XIV. Lajos, Richelieu és Mazarin irányította abszolút monarchia a szellemi életben is éreztette közpotosított hatalmát. Az emberi

magatartás alapja a kötelesség. Az ember az állam által megszabott normáknak és szabályoknak van alárendelve. Ez bizony minden társadalomban együtt jár az intellektuális függetlenség elveszítésével és gyakran az egyéni érzelmek elnyomásával is. Erősödött az egzakt tudományok szerepe (matematika, csillagászat, a fizika stb.) A termelésnek racionalista szemléletre volt szüksége. Mindez segítette a filozófiában a racionalizmus módszertanának megszületését, mely René Descartes (1596-1650) nevéhez kapcsolódik. A felvilágosító mozgalom megalapozója Voltaire (1694-1778), akinek híres jelszava: ész és a tudomány. A művészet lehetőségeit felhasználva küzdött a feudális-abszolutika ellen. Művészetszemlélete felvilágosító és racionalista. Az igazi tragédia az erény iskolája. (43) A második XVIII. századi francia nemzedék vezéralakja Denis Diderot (1713-1784). Az Értekezés a szépről című 1751-ben megjelent munkájában írja, hogy a szép alapja a viszonyok észlelése. Az erkölcs és a művészet vonatkozásában pedig megfogalmazza, hogy A művészetnek ítéletet kell mondania a hibák és a rossz felett, magának a művésznek pedig kötelessége, hogy az emberi nem tanítómestere legyen. (44) Jean Jacques Rousseau (1712-1778) más tanokat hirdet. (45) Nevezetesen azt, hogy a tudomány és a művészet az erkölcsöknek nem a javulását, hanem megromlását idézte elő és azt állítja, hogy a színháznak züllesztő szerepe van! ( Új Héloise ) A német felvilágosodás kezdeményezője Alexander Baumgarten (1714-1762) volt. Az esztétika fejlődésére mégis elsősorban Johann Joachim Winckelmann (1717-1768) gyakorolt óriási hatást. Rendkívül népszerű munkája Az ókori művészet története 1764-ben jelent meg. Winckelmann eszményképe a Laokoon, akinek alakja hordozza az ember állhatatosságát, fenségét, aki lelkierejével felülemelkedik a világ kínjain! Ez a hős azonban nem harcos! Nem tevékeny, hanem sztoikus, legyűri a kínokat, szenvedéseket, így viszont az élettől elszakadt, utópikus jellegű. Ez az emberiség jövője szempontjából viszont tarthatatlan. Erre hívja fel a figyelmet Gotthold Ephraim Lessing (1729-1781). A sztoicizmus Lessing szerint a rabszolgák gondolkodásmódja! Az erkölcsöt pedig nem szabad így felfogni! A sztoicizmus nem lehet az emberi magatartás etikai alapja! Lessing azt mondja, hogy a művészet legfőbb törvénye az igazság és a kifejezés, s mint a természet is gyakran feláldozza a szépséget magasabb célok kedvéért, éppúgy a művésznek is alá kell rendelnie a szépséget általános törekvéseinek, és nem szabad kísérleteznie azzal, hogy a szépséget nagyobb mértékben testesítse meg, mint amennyire ezt az igazság és a kifejezés megköveteli. A Hamburgi Dramaturgia című igen jelentős művében azt hirdeti, hogy a művészetnek meg kell tanítania minket arra, hogy mit kell tennünk és mit ne tegyünk.

A színháznak az erkölcsiség iskolájának kell lennie, a költészetnek jobbátételünkön kell munkálkodnia (46). Goethe és Schiller munkássága az egész világ és természetesen a német művészetelméleti nézetek fejlődéséhez is óriási értékekkel járult hozzá. Schiller a művészetelméleti kérdéseket a Levelek az ember esztétikai neveléséről című művében taglalja. Mi most azonban forduljunk Goethehez. Minden idők egyik legjelentősebb művésze és gondolkodója Johann Wolfgang Goethe (1749-1832) óriási terjedelmű életművéből, a mintegy 70 éves alkotói periódusból csak néhány elméletet tudunk kiemelni. Ezek szerint: A zsenivel szemben felállított első és utolsó követelmény az igazság szeretete. Az igazi művészet csak akkor tölti be hivatását, ha az embert aktivitásra serkenti azért, hogy az életben diadalmaskodjon, az igazság, a jó és a szép. Az igazi művész hivatása az, hogy tevékenyen küzdjön ezért. A művész előtt álló legfőbb követelmény, hogy tartsa magát a természethez, tanulmányozza, ábrázolja azt. A természet jelenségeihez hasonló valamit hozzon létre, de ne szolgai módon másoljon. (47)

1.10 Stíluselméletek a művészeti oktatásban A művészeti oktatásban nehéz kérdés bármelyik stílus erőltetése, és nem is célszerű. Ez vagy kialakul az alkotóban, vagy nem. A legrosszabb dicséret, ha azt mondjuk ez a stílus enyhén erre, vagy arra az alkotóra emlékeztet. Rendkívül nehéz egy-egy mester hatásától szabadulni! Van, aki egész életében küzd ezzel a problémával. A vizuális ábrázolás - mondják egyesek -, ma nem nagy ügy, olcsó árucikk lett és tele van velük a sajtó, a média, az utca és a csomagokon is ezt látjuk. A festést, rajzolást iskolában tanítják és időtöltésnek sem rossz. Több új könyv is igyekszik technikai segítséget nyújtani, mit és hogyan kell festeni, kinek a vélt stílusát lehet elsajátítani! Sok serény amatőr használ ma olyan technikai megoldásokat, ami bizony gondolkodóba ejtette volna a reneszánsz nagy mestereit is. Mindezekből persze nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az ügyeskedők magasabb művészi értéket képviselnek, mint az előzőek! Csak éppen tény, hogy értékzavar van. Az ügyeskedők, az ábrázolóképesség hiányait technikai úton pótolók egyre nagyobb jelenléte bizony probléma, mind a történész, mind a kritikus számára is. További nehézség, hogy szinte megfejthetetlen az az ábrázolási belső kód, ahogyan egy-egy alkotó a látható világot megközelíti és csak a rá jellemző módon ábrázolja, festi. Lehet ezt ugyan elemezni, de mikor, mitől és hogyan lesz a tanítványnak saját stílusa? Lehet-e, szabad-e egy művészeti oktatási intézmény keretén belül ezt irányítani? Bizonyos elemeit igen. Az iskola, ha állami intézmény, azt a feladatot teljesíti tanítványaival szemben, hogy végigvezeti őket a tudomány és a művészet területein keletkezett és már közkinccsé vált szellemi értékeken. A rögzített általánosként elismert, állami szintről előírt tudásanyagot át kell, hogy adja az új nemzedéknek. A cél ebben az esetben, hogy a felejtéstől megóvja ezt az intellektuális hátteret, ami egyegy társadalom köztulajdonát képezi. Tudom, hogy vannak radikális kritikusok, akik ezt tagadják (Arató 2003.) De az iskola az a hely, ahol mindenfajta kísérletnek helye van! Van tehát egy az államinál szabadabb, rugalmasabb, alkalmazkodóbb szakmai kánon is, amihez egy meghatározott társadalmi értékrend is társul. Ezzel szemben pedig mindig voltak és remélhetőleg lesznek olyan tehetségek, akik ezzel ugyan néha szemben állnak, de ugyanakkor nem lehet megengedni, hogy az értékrendet, (mely egy társadalomé!) felborítsák. Balogh Jenő szerint fontos az ellenőrizhető alkotói autonómia, amelyet nem korlátoz, hanem felszabadítja az alkotással járó személyes felelősséget. (Balogh Jenő 1967.) A helyes egyensúly megtalálása nem könnyű feladat. Azonban ezek között a feltételek között kell és érdemes segíteni tehetséges tanítványainkat, míg önmagukra találnak, amíg a megfelelő szemléletet, vagy megfelelő gondolkodásmódot el nem sajátítják. Ez a feltétele a későbbi stílus kialakulásának is.

1.11 Források jegyzéke és magyarázatok 1. Sun (Császár, afféle kultúrhérosz, a konficiánus hagyomány egyik eszményi uralkodója) Az Írások könyve (Su king) I. 2., 24. oldal Lásd még: Tőkei Ferenc A szépség szíve régi kínai esztétikai írások. Bevezető. 9-10. oldal 2. Ortega Y Gasset, José (1883-1955) A tömegek lázadása, 1938. Lásd még: Almási Miklós Anti-esztétika (részlet) ill. Tóthpál József Esztétikai olvasókönyv 281. oldal 3. epheszoszi Herakleitosz (i.e. kb. 530-470) A dialektika megalapítója, minden létező ősprincípiumának az örökké élő tüzet tartja. A szépség a tárgyi világ tulajdonsága. Lásd: Ókori gondolkodók a művészetről, 1938. 16. oldal (oroszul) 4. Platón (i.e. 427-347) Az államban, A törvényekben, a Nagyobb Hippiászban, a Lakomában és az Ión című dialógusaiban fejtette ki nézeteit. Lásd még: Tóthpál József Esztétikai olvasókönyv 8-15. oldal, Bp. 1997. 5. Arisztotelész (i.e. 384-322) Tóthpál József Esztétikai olvasókönyv, Poetika, 16. oldaltól Metafizika, 1953. Művészetfilozófia, Bp. 1973. 6. oldal 6. Mo Ti (i.e. 479-381) A Mo-ce című könyv Lu ven fejezete 7. Ágoston, Szent Aurelius Augustinus (354-430) Vallomásai, 1943. /413-426 között/ 8. L. B. Alberti (1404-1472) Tíz könyv az építészetről I. 329. oldal, Lásd még: 314-319. oldal 9. David Hume (1711-1776) Értekezés az emberi természetről, 1976. 10. I. Kant (1724-1804) Kritik der Urteilskraft, Leipzig 1922. 157. oldal Uo. 161. oldal 11. René Berger

A festészet felfedezése I., 1973. 336-337. oldal 12. Szokratész (i.e. 469-399) Tanításait és módszereit vitákban és beszélgetésekben fejtette ki és mutatta be, s írott visszaemlékezéseiből, dialógusaiból műveket nem hagyott hátra. Gondolatainak rekonstruálását Arisztotelész és két tanítványa, Xenophón és Platón visszaemlékezéseiből és dialógusaiból ismerjük. Lásd Esztétikai kislexikon, Kossuth Könyvkiadó 1979. 674. oldal Lásd még: Művészetpszichológia, 973. 6. oldal 13. Arisztotelész Lásd 5. pont 14. Hszie Ho (V. század) Tőkei Ferenc A szépség szíve válogatott kínai esztétikai írások. 1973. 104. oldal 15. Vang Jüan-csi (1642-1715) Idézi: Mejsu cungsu 4 kötet I. 46. oldal 16. I. Kant Lásd 10. pont 17. Gerard, Alexander (1728-1795) L. Reingardt A művészet megtagadása című tanulmányában. A modernizmus, 1975. 6. oldal 18. V. G. Belinszkij (1811-1848) Művészetpszichológia, 1973. 7. oldal 19. E. Menmann / A. Binet Művészetpszichológia, Bp. 1973. 12-13. oldal 20. Galton Sir Francis (1822-1911) Művészetpszichológia, Bp. 1973. 14. oldal 21. Wallas G. Művészetpszichológia, Bp. 1973. 24. oldal 22. Szokratész Lásd 12. pont 23. Platón Lásd 4. pont 24. Szukranitiszara (ez a mű az indiai társadalmi viszonyokkal foglalkozik, s egyik fejezete a művészetről szól) M.r. Anand. The Hindu view of Art, London 1933. 201. oldal

25. F. Schiller Levelek az ember esztétikai neveléséről Válogatott esztétikai írásai. Magyar Helikon 1960. 221. oldal Schiller levele Goethéhez, 1797. szeptember 14. Művészetpszichológia, Bp. 1973. 7. oldal 26. Fridrich Nietzsche A hatalom akarása Bp, Holnap, 1997. 340. oldal (ford. Romhányi Török Gábor) 27. J. O. Y. Gasset Lásd 2. pont 28. J. Baudrillard A rossz transzparenciája, Balassi Kiadó Bp. 1997. 18-22. oldal 29. Hegyi Lóránd Új szenzibilitás Magvető Kiadó Bp. 1983. 30. Platón Lásd 4. pont 31. Hszie Ho (V. század) Tőkei Ferenc A szépség szíve, 1973. 104. oldal 32. Leonardo da Vinci (1452-1519) Tudomány és művészet, Magyar Helikon 1960. 80. oldal 33. L. B. Alberti (1404-1472) Lásd 8. pont 34. D. Diderot (1713-1784) Válogatott filozófiai művei II. kötet, Bp. 1915. 141. oldal 35. A. Dürer (1471-1528) René Berger a festészet felfedezése, 1973. Gondolat 84. oldal 36. J. W. Geoethe (1749-1832) Über Kunst und Literatur, Berlin 1953. 363. oldal 37. J. B. Corot (1796-1875) Marurice Sérullaz Az impresszionizmus enciklopédiája, Békéscsaba 1982. 10. oldal 38. Jardin des arts (Művészeti folyóirat) 1971. 202. szám 5. oldal 39. Szókratész