Az ipari épületek második élete és újrahasznosításuk folyamata

Az ipari épületek második élete és újrahasznosításuk folyamata PhD értekezés nyilvános védésre Lepel Adrienn Témavezető: Dr. Klafszky Emil Konzulens: Dr. Kiss Jenő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Építéskivitelezési Tanszék Budapest, 2009

Tartalomjegyzék 1.Bevezetés... 1 1.1. Az értekezés lehatárolása... 2 1.2. Irodalomkutatás eredményei... 2 1.2.1. A budapesti ipari területek története... 3 1.2.2. Barnamezős területek problémái... 5 1.2.3. Ipari építészet, épületszerkezetek, építőanyagok a XIX. század második felétől... 10 1.2.4. Épületek felújítása, rekonstrukciója... 13 1.2.5. Ipari épületek újrahasznosítása... 22 1.2.6. Gazdaságossági kérdések... 25 1.2.7. Műemléki kérdések... 25 1.2.8. Környezetpszichológia... 27 1.3. Az irodalomkutatás értékelése... 28 2. Az értekezés célja... 30 3. A kutatás módszere... 31 3.1. Az ipari területek megújulásának urbanisztikai kérdései... 31 3.2. Barnamezős területek kármentesítése... 31 3.3. Az épületekre vonatkozó vizsgálatok... 32 3.4. Ipari épületek funkcióváltásának vizsgálata... 32 3.5. Az ipari épületek szerkezeteinek, építőanyagainak, és az újrahasznosítás műszaki beavatkozásainak vizsgálata... 33 3.6. A tervezett funkció, beavatkozások gazdasági ellenőrzése... 36 4. Vizsgálatok és eredmények... 37 4.1. Budapest barnamezőinek vizsgálata... 42 4.1.1. Nagytétény, Metallochemia... 43 4.1.2. A Váci út menti térség Angyalföldön... 46 4.1.3. Összegzés... 50 4.2. Talajszennyezés, kármentesítés... 51 4.2.1.Tényfeltáró vizsgálatok... 52 4.2.2. Műszaki beavatkozás... 52 4.2.3. Utóellenőrzés... 53 4.2.4. A Metallochemia kármentesítése... 53 4.3. Az épületek vizsgálata... 54 4.3.1. Az épület felmérése... 54 4.3.2. Épületdiagnosztika... 58 4.3.3. Az épület érték vizsgálata... 60

4.4. Döntés a megőrzésről, döntés az újrahasznosításról... 63 4.5. Funkcionális tervezés... 64 4.5.1. Lakófunkció... 64 4.5.2. Ipar, raktározás... 65 4.5.3. Iroda... 66 4.5.4. Kereskedelem, szolgáltatás... 67 4.5.5. Kulturális funkciók... 69 4.5.6. Szabadidő, sport... 71 4.5.7. Vegyes funkciók... 72 4.5.8. Egyéb... 73 4.5.9. A funkcióváltás környezetpszichológiai értékelése... 73 4.5.10 Az ipari épületek funkcióváltásának vizsgálati mátrixa... 75 4.6. Az újrahasznosítással járó műszaki beavatkozások... 75 4.6.1. Beavatkozások az újrahasznosítás során... 75 4.6.2. Az építőanyagok értékelési rendszere... 76 4.6.3. Jellemző anyagok, szerkezetek, beavatkozások...77 4.7. A tervezett funkció, beavatkozások gazdasági ellenőrzése... 102 4.7.1. Az épületek beavatkozási osztálya... 102 4.7.2. Az egyes funkciók beavatkozási igénye és beavatkozási mátrixa... 103 5. Megállapítások... 108 5.1. A barnamezős területek megújulása... 108 5.2. Az épület vizsgálata... 109 5.3. Az ipari épületek funkcióváltása... 109 5.4. Műszaki beavatkozások az újrahasznosítás során... 111 5.5. A tervezett funkció, beavatkozások gazdasági ellenőrzése... 112 6. Az értekezés új tudományos eredményei... 114 7. Az értekezés eredményeinek gyakorlati hasznosíthatósága... 118 8. Kitekintés és jövőbeni kutatási feladatok... 119 9. Köszönetnyilvánítás... 119 Ábrák, képek jegyzéke... 120 Táblázatok jegyzéke... 121 Felhasznált irodalom... 122 Publikációim az értekezés témájában... 127

Bevezetés 1.Bevezetés A városok fejlődését különböző földrajzi, társadalmi és gazdasági tényezők határozták meg, egyik lényeges tényező az ipar fejlődése. Az elmúlt századokban épített ipartelepek ma már a városok belső részein helyezkednek el, ezért akadályozzák a területek minőségi javulását, átalakulását. Az egyre gyorsuló technikai fejlődés is problémát okoz, mert az ipari technológia változásával az épületekkel szemben támasztott igények is megváltoznak, amit a régi épületek nem tudnak biztosítani. A megoldást a fejlesztők általában az épületek lebontásában, a felszabaduló területek új beépítésében látják. A XX. század második felében, Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban bekövetkezett ipari, gazdasági változások következtében számos üzem zárt be, költözött el, az ipari területek kiürültek, vagy alulhasznosítottá váltak. Itt az 1960-as, 1970- es években művészek, művész-csoportok vették birtokukba az üres ipari épületeket, olykor illegálisan. (Keresztély, 2004) Ezek a kezdeményezések később elfogadottá, az 1970- es évek végétől divatossá váltak, beindultak a piaci alapú fejlesztések. (Soóki-Tóth, 2002) Az újrahasznosítások egyre népszerűbbek és változatosabbak lettek. Kelet- és Közép-Európában, így Magyarországon a rendszerváltással párhuzamosan a nagyvállalatok szétestek vagy megszűntek, épületeik kiürültek. Ennek következtében sok az elhagyatott vagy rosszul hasznosított ipari létesítmény, ezek egy része az urbanizációs folyamatok eredményeképpen igen közel esik a belvároshoz (lásd Váci út és környéke). A privatizáció során az épületek magánkézbe kerültek, a kialakult tulajdoni helyzet sok esetben hátráltatja a megújulást. A korábbi ipari területeken megjelentek a fejlesztők, a területek hasznosítása leggyakrabban az épületek bontásával jár együtt. (Barta Kukely, 2004) A fenntartható fejlődés szellemében az épületekre erőforrásként kell tekintenünk az épületek a nemzeti vagyon részét képezik, célszerű jól gazdálkodni velük, érdemes és szükséges vizsgálni a hasznosításuk lehetőségét. Mára hazánkban is elfogadott megoldássá vált az egykori üzemépületek, raktárak funkcióváltása, napjaink egyik érdekes építészetiurbanisztikai feladata e területek, épületek rehabilitációja. A bontás és újrahasznosítás közötti döntést nem csupán gazdaságossági, műszaki, hanem értékvédelmi, örökségvédelmi kérdések is befolyásolják, cél az építészetileg értékes épületek megőrzése. Az ipari épületek újrahasznosítása komoly műszaki feladat, ami lehet értékvédelmi vagy ingatlanfejlesztési kezdeményezés, de az épület ebben esetben esélyt kap a túlélésre. Újrahasznosított ipari épületek, ezekhez kapcsolódó projektek bemutatása, a folyamatok elemzése, valamint az ehhez kapcsolódó (műszaki, gazdasági) vizsgálatiértékelési módszerek kidolgozása segíthet abban, hogy az értékes ipari épületek elkerüljék a lebontást. Ezért szükséges az újrahasznosítás, és az alapjául szolgáló területek, épületek, azok szerkezeteinek, anyagainak, valamint a felújítás, megerősítés, egyéb műszaki beavatkozások technológiáinak vizsgálata. 1

Bevezetés 1.1. Az értekezés lehatárolása Vizsgálatom egyes szakaszaiban a következő lehatárolásokat alkalmaztam: A városszerkezet, a környező területek és az újrahasznosítás közötti kölcsönhatások vizsgálatát csak Budapestre korlátoztam. A főváros egykori ipari területeinek változatos helyzete lehetővé teszi a különféle tényezők hatásainak elemzését. A hazai ipar nagy léptékű fejlődése a XIX. század második felében, a Kiegyezés után kezdődött. A szocialista iparosítás hozzáállásában és céljaiban különbözött az azt megelőző időktől, az alkalmazott építészeti elvek, eszközök is eltérőek voltak. Az anyag- és szerkezettani vizsgálataim során ezért a XIX. század második felének és a XX. század első felének ipari építészetére koncentráltam. Viszonylag sok ipari épület maradt fenn ebből az időből, és ezekben az alkalmazott anyagok, szerkezetek változatossága jól elemezhető. A példák elemzésénél és összehasonlításánál megvalósult, ritkábban csak tervezett vagy megvalósulás alatt álló hazai vagy nemzetközi projekteket gyűjtöttem össze és vizsgáltam. Műszaki és gazdaságossági kérdések tekintetében az európai, leginkább magyar irodalomra támaszkodtam. Értekezésemben csak a műszaki beavatkozások gazdaságosságát vizsgáltam. Az újrahasznosítás alatt (hacsak másként nem jelölöm) minden esetben az épület újrahasznosítását értem, ami magába foglalja a részleges bontást, az átépítést és a bővítést is, nem terjed ki az azt alkotó építőanyagok újrahasznosítására. Értekezésemben a barnamező szó használata során magyar terminológiát követem. A barnamező olyan elhagyott, alulhasznosított ipari, kereskedelmi vagy közlekedési terület, amelyek újraélesztését valószínűsíthető szennyezettség nehezíti. Egyes források (helytelenül) vegyesen használják a barnamezős területek, rozsdaövezet, rozsdazóna kifejezéseket. A rozsdaövezet a nemzetközi irodalomban nagyobb összefüggő területeket jelöl, a rozsdazónát a barnamezős területeket magába foglaló városrészekre értik, ezeket én csak idézetekben használom. 1.2. Irodalomkutatás eredményei Az ipari épületek újrahasznosítása összetett feladat. Meg kell ismerni az épület múltját, az épületben végzett ipari folyamatokat, az épület ipartörténeti, építészeti jelentőségét, meg kell vizsgálni az épület városszerkezeti helyzetét, az épületek szerkezeteit, anyagait, és csak ezek figyelembe vételével lehet megfogalmazni az épület újrahasznosításának módját, végrehajtását. Ennek megfelelően a kutatásom is több rétegű, az építés- és építészettudomány több szegmensére ki kell terjednie, részben más tudományterületeket is fel kell öleljen ezért az irodalom vizsgálatát széles területen végeztem el. 2

Bevezetés Az értekezés lehatárolása meghatározta a feldolgozandó irodalom kereteit. Az irodalomkutatásom magába foglal többek között budapesti város- és ipartörténeti forrásokat, valamint a barnamezőkkel, környezeti problémákkal, megvalósult újrahasznosításokkal, az épületek felújításával, rekonstrukciójával ennek gazdasági kérdéseivel foglalkozó hazai és nemzetközi irodalmat. 1.2.1. A budapesti ipari területek története Az ipartörténet és a várostörténet összességében bemutatja az iparterületek kialakulását, fejlődését, ezzel segítve az újrahasznosítás előtt álló ipari épületek jellemző helyének, városszerkezeti helyzetének meghatározását, és előrevetíti a barnamezős területek fejlesztési gondjait. Az 1770-es évek közepén az ipari termelés leginkább céhes keretek között folyt, az első manufaktúrák elsősorban textil- valamint bőripari területen voltak. Az 1800-as évek elejétől az ipari forradalom első hatásai hazánkban is megmutatkoztak, sorra alakultak újabb manufaktúrák például a szesz-, élelmiszer- és bútoriparban. Az 1830-as évek gazdasági fellendülésével további iparágak is megjelentek, mint a vegyipar, a gyufagyártás, az építőanyag-ipar. Az ipari forradalom hatására fokozódott a gépesítés, a XIX. század harmadától a könnyűipar mellett megerősödött a nehézipar is, sorra alakultak a vasöntödék és a gépgyárak. (Nagy Bónis, 1975) A XIX. század első felében ipari tevékenység jellemzően Pest, Buda és Óbuda külső területein, mára belvárossá vált területeken folyt. Pesten a Gyár utca (mai Jókai utca) környékére, és Lipótvárosnak a mai Szabadság tértől északra levő részére települt az ipar. Budán többek között a Fő utcán, a Lánchíd utcában, és a Bem József utcában voltak üzemek. Óbudán a Hajógyári szigeten valamint a város északi területein volt jelentősebb ipar. Ezeknek az épületeknek nagy része a város terjeszkedése miatt eltűnt, sokat közülük már az I. világháború előtt lebontottak. (Nagy Bónis, 1975) Az 1850-es súlyos ipari válság hatására sorra zártak be az üzemek, de 1867 után az ipari forradalom még inkább kibontakozott, a fővárosi ipar tovább növekedett. A vasútépítések és a mezőgazdaság gépesítésének hatására a nehézipar, a gépgyártás tovább erősödött. A fellendülés különösen jelentős volt a malomiparban. A konjunktúra együtt járt az építkezések számának növekedésével, ami új téglagyári üzemek beindulását is eredményezte. (Berend, 1985a) (lásd 1. Függelék) Ezt a városszerkezetnek is követnie kellett, mert a fejlődő iparnak egyre több területre volt szüksége. 1866-tól az üzem típusától függően jogerős telepengedély kellett az építési engedély kiadásához. Külön területeket jelöltek ki az egészségtelen, bűzös gyárak számára, ezek a pesti oldalon a mai VIII., IX. és X. kerületekben voltak, Budán a Dunapart és a Fehérvári út közötti területet jelölték ki. A belső kerületekben a lakóterületekkel keveredve sok kisebb üzem volt, a nagyobb gyárak a külső kerületekben helyezkedtek el. 3

Bevezetés Az 1880-as évektől növekedett az állami ipartámogatás, ezzel párhuzamosan újabb, még intenzívebb fellendülés következett. Budapest a századfordulóra nagy jelentőségű ipari központtá vált. A növekedés technikai fejlődést is a magával hozott. Az 1907-es új ipartörvény hatására a könnyűipar fejlődése felgyorsult. A magyar és azon belül a fővárosi ipar leggyorsabb fejlődési időszaka a századforduló és az első világháború között volt. Az élelmiszeriparban a sör- és a szeszipar, a cukoripar tovább erősödött, de a malomipar abszolút vezető szerepe megmaradt. A villamossági iparban, vegyiparban ugrásszerű növekedés tapasztalható. A világháborút megelőző fegyverkezés lehetőség volt a válság csökkentésére (Berend, 1972; Berend, 1985a; Preisich, 1960), az I. világháború idején a haditermelés élénkítő hatása kis mértékben ellensúlyozni tudta az alapanyaghiány és energiahiány hatásait. Ebben az időben peremközségek ipara eleinte lassabban, majd gyorsuló ütemben fejlődött. A századforduló utáni fellendülés nyomán csaknem teljesen kialakultak a főváros hagyományos ipari körzetei. (Preisich; 1960) (lásd 1. Függelék) A háború utáni általános visszaesés megakadályozta az ipari termelés újbóli beindulását. Az ország gyáripari központja a békeszerződések előtt is Budapest volt, az elcsatolás több nagyobb ipari központot is érintett, ezért a főváros jóformán ellenpólusok nélkül maradt. Az ipar centralizáltsága tovább fokozódott. (Berend, 1972; Berend, 1985a) A húszas évek elejétől gyenge fejlődés következett, ez leginkább az épületek felújításával járt. A beruházásokat elősegítette, hogy az üresen maradt gyárakhoz, telephelyekhez olcsón hozzájuthattak a befektetők. A legjobban a textilipar fejlődött, erősödött a vegyipar ezen belül is a gyógyszeripar és a villamosenergia-termelés is fellendült. A malomipar termelése jelentősen visszaesett, több malom megszűnt, a gépgyártás szintén hanyatlott. Az elektrotechnikai ipar egyes ágazatai lépést tudtak tartani az ipari nagyhatalmakkal. (Berend, 1972; Berend, 1985a) A húszas években tapasztalható gyenge fellendülés hatására az évtized végére kialakultak a főváros legfontosabb ipari területei (lásd 1. Függelék). Az 1929-ben kitört gazdasági válság megakasztotta az ipar talpra állásának folyamatát. 1931-ben összeomlott a nemzetközi pénzügyi és hitelrendszer, az ipari termelés 1932-ben érte el mélypontját.. A malomipar helyzete tovább súlyosbodott, a recesszió a gépés elektrotechnikai gyártásban is érezhető volt. A textilipar és a papíripar még ekkor is növekedni tudott. (Berend, 1972; Berend, 1985a) A termelés és a fogyasztás a II. világháború előtti évekre érte el a válság előtti szintet. A háborús készülődés és az egyre növekvő exportlehetőségek az ipari termelés fokozását eredményezték. Az általános fellendülést jelzi, hogy még 1925-ben 939 ipartelep volt Budapesten, 1930-ban 1137, 1939-re ez a szám már 1555-re növekedett. A háborús felkészülés időszakában a nehézipar fejlődése felgyorsult, de a textilipar növekedése megállt. A háború idején a malom- és cukoripar hanyatlása tovább folytatódott, 1939-re már csak négy nagymalom működött Budapesten. A söripar ebben az időszakban több mint 4

Bevezetés négyszeresére növelte termelését. (Berend, 1972; Berend, 1985a) A háborús konjunktúra nyomán megnőtt ugyan a budapesti ipartelepek száma, de új összefüggő ipari terület nem keletkezett, az ipar városszerkezetben elfoglalt helye nem változott. A város és a peremtelepülések növekedésének hatására az ipari övezet összenőtt a lakóterületekkel. (Preisich, 1960) A II. világháború alatt a magyar ipari vállalatoknak a 90 %-át érte kisebb-nagyobb károsodás, az épületeknek nagyjából a felét elpusztították. A legsúlyosabb veszteségek a gépgyártás és a vegyipar területén voltak. 1947-ben beindult a hároméves terv, melynek elsődleges célja az újjáépítés volt. Budapest részesedése az ipari termelésből tovább növekedett. Az első ötéves terv fejlesztései nem voltak korszerűek, a meglevő épületek felújítása, karbantartása nem történt meg. (Berend, 1972; Berend, 1985b) Az első hároméves terv keretén belül elvégzett újjáépítés konzerválta a városszerkezet hibáit, mivel az elpusztult üzemeket nem telepítették ki külső kerületekbe vagy vidékre, csaknem minden üzem eredeti helyén épült újjá. Az ötvenes évek elején az iparosítást sürgető politikai döntések nem vették figyelembe a városfejlesztési szempontokat. Budapest ipari területeire túlzsúfoltság volt jellemző. (Preisich, 1998) 1.2.2. Barnamezős területek problémái A barnamezők meghatározására többféle definíció található az irodalomban, leggyakrabban az olyan elhagyott, alulhasznosított ipari vagy kereskedelmi területeket jelenti, amelyek újrafejlesztését valós vagy valószínűsíthető szennyezettség nehezíti. (Alker et al., 2000) Az amerikai gyakorlat szerint nem a korábbi funkció a meghatározó, hanem a területekre jellemző szennyezettség, az egykori lakóterület is értelmezhető barnamezőként. Magyarországon inkább az első meghatározást használják kis módosítással. (Barta, 2002) A magyar és a disszertációmban a barnamező definíciója, olyan elhagyott, alulhasznosított ipari, kereskedelmi vagy közlekedési terület, amelyek újraélesztését valószínűsíthető szennyezettség nehezíti. Az irodalomból leszűrhető, hogy a megújulás módja, ideje számos tényezőtől függ. Ezek között hangsúlyosan jelenik meg a terület elhelyezkedése, városszerkezeti helyzete, megközelíthetősége, infrastrukturális és tulajdoni viszonyai. Lényeges és speciális kérdés a területek szennyezettsége, a kármentesítés igénye. 1.2.2.1. Barnamezős területek környezetvédelmi problémái Az egykori ipari, közlekedési területek talaja a gyakran szennyezett, ezért a kármentesítési kérdések jelentősen befolyásolhatják a terület sorsát. (Barta, 2002) A tulajdonos felelősségét törvény szabályozza. A szennyező fizet, azaz az okozott kár helyreállításának költségeit a kár okozójának kell elviselnie. A Környezetvédelmi Törvény (1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól) hatályba lépése óta egyértelmű, hogy az ingatlan tulajdonosa egyetemleges felelősséggel tartozik. A hátrahagyott 5

Bevezetés területszennyezések esetén a terület jelenlegi tulajdonosa a felelős a kármentesítésért. A felelősségi, kármentesítési kötelezettségek nagyban megterhelik a fejlesztőt, ami megakadályozhatja a területek megújulását. A szennyezett területek feltáratlansága, a már ismert szennyezések jelenléte akadályozza az ingatlanpiac működését, az ingatlanok forgalomképtelenné válhatnak, az ismeretek hiánya bizalmatlanságot, bizonytalanságot okoz, mert a kármentesítés költségei csak részletes vizsgálatok és tervezés után állapíthatók meg. A barnamezős területek szennyezettséggel járó értékcsökkenését az Amerikai Egyesült Államokban is megfigyelték. (Hornsby Sawchuck, 1999) Az USA-ban jogi és gazdasági eszközöket dolgoztak ki ennek a problémának a kezelésére. Ezek közé tartozik például a kármentesítés mértékének a tervezett funkció szerinti megállapítása, vagy a szennyezettségi vizsgálatok és a kármentesítés finanszírozásához igényelhető (valamint egyéb) támogatások (kedvező hitelek, adókedvezmények vagy pénzbeli támogatások). (Bryan, 1999; Leon, 2003) Az Országos Környezeti Kártérítési Program (OKKP, amely a Kormány 2205/1996.(VII. 24.) határozatával indult) célja a talajban és a felszín alatti vizekben hátramaradt, akkumulálódott szennyeződések felderítése, a szennyeződések mértékének feltárása, majd felszámolása, újabb szennyeződések kialakulásának megakadályozása. A számba vett, ellenőrzött potenciális szennyező forrásokat, szennyezett területeket a KÁRINFÓ térinformatikai rendszer nyilvántartásába veszik. (Almássy, 2002) A szennyezett területek nyilvántartása segítséget jelenthet a barnamezős területek megújítása során, a területválasztás, a koncepcióalkotás, és a tervezés szakaszában. A különféle kármentesítési technológiák ismerete lehetővé teszi az optimális (költség, hatékonyság, eredmény szempontjából is megfelelő) megoldás kiválasztását. A 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről szól, részletesen szabályozza a kármentesítést, kitér a tevékenységekre, azok dokumentálására is. A felderítő vizsgálat során meghatározzák a szennyezőanyagokat, a szennyezés koncentrációját összehasonlítják a határértékkel. A részletes vizsgálatok pontosítják a szennyezőanyagok milyenségét, lehatárolják a szennyezett földtani közeget, a szennyezés kiterjedését, ezek alapján lehet meghatározni az alkalmazandó műszaki beavatkozási technikát. A kiválasztásnál figyelembe kell venni még a kármentesítés célját, és a műszaki beavatkozás költségeit. A kármentesítés tervezésénél lehetséges, és szükséges közgazdasági módszerek alkalmazása is. A költség-haszon és a költség-hatékonyság elemzések különböző döntési változatok közötti választást segítik elő. (Dócsné, 2002) A technológiák osztályozhatók tisztítási elv szerint (fizikai, kémiai, termikus, biológiai illetve egyéb eljárások), és a tisztítás helyszíne alapján: in situ megoldások (eredeti helyzetben), ex situ megoldások (nem eredeti helyzetben) ezen belül ex situ-on site megoldások (a szennyezett talaj kiemelésével, de a 6

Bevezetés helyszínen), valamint az ex situ-off site megoldások (a szennyezett talajt tisztítótelepre szállítják). (Németh, 2003) A kármentesítést mindig utóellenőrzés követi, melyet a kármentesítésre kötelezett végzi el. Az ellenőrzés rendszeres mintavételezéssel történik, a mintákat laboratóriumban vizsgálják, az eredményeket értékelik. (Bartus et al., 2003) Az esettanulmányok (Hornsby Sawchuck, 1999; Robinson et al., 2002; Kay Barton, 1999) megvalósult amerikai barnamezős beruházásokat mutatnak be, ismertetik a kármentesítés mértékét, technológiáját, valamint a szennyezőanyag eltávolítása, semlegesítése utáni további ellenőrzéseket. 1.2.2.2. A barnamezős területek megújulása, urbanisztikai problémák A gazdaság szerkezeti átalakulása során az ipari termelést fokozatosan felváltják a szolgáltatások. Ennek következtében az ipari területek kiürülnek, átalakulnak. Az ipar szerkezetének változása, az ipar területi áthelyezése rendszerint a városi telephelyek megszűnését eredményezi. Problémát jelent az, hogy a kiürülő városi ipartelepeket nem hasznosítják újra, és a kialakult barnamezők a környező területek hanyatlását idézik elő. (Barta, 2002) Budapesten az iparszerkezet változásának kezdete, valamint az ipar leépülésének megindulása a rendszerváltás idejére, az 1990-es évekre tehető. A nagyvállalatok szétestek, egy részük kisebb léptékben, vagy új profillal működött tovább, másik részük teljesen eltűnt. A privatizáció után az új vállalatok nagy része kisvállalkozásként működik. Az egykori nagyvállalati területeken tovább működik az ipar, más szervezeti formában, hasonló, vagy azonos tevékenységi körrel, de a beköltöző kisvállalkozások gyakran nem tartoznak az iparhoz. (Barta Kukely, 2004) A budapesti barnamezős területek vizsgálata általában nem korlátozódik kizárólag egykori ipari területekre (Barta, 2002; Ongerth, 2003), mivel a fogalom összemosódik a rozsdaövezet (értsd rozsdazóna, a barnamezős területeket magába foglaló városrész) fogalmával. Ez az átmeneti zónában létesült lerobbant ipari, közlekedési és honvédségi területeket jelenti, ahol közös jellemző az alulhasznosítottság. A területek mozaikos elhelyezkedése miatt a rozsdaövezet (vagy rozsdazóna) pl. lakó- és mezőgazdasági területeket is magába foglal. A vizsgált területek kiterjedése jelentős, a főváros közigazgatási területének 13%-a, 68 km 2 (másutt 5700 ha (Ongerth, 2003)), elhelyezkedése Pesten gyűrűs, Budán foltokban jelenik meg. A fővárosi barnamezők az északi, a keleti és a déli szektorba sorolhatók.(barta, 2002) A barnamező típusai a következők: (Ongerth, 2003; Soóki-Tóth Sütő, 2002) Stagnáló telephelyek, kis-és középvállalkozói tulajdonosi kör, felaprózódott tulajdonviszonyok jellemzik; Megújuló nagyvállalati telephelyek, utódszervezetek vagy túlélő cégek birtokában; 7

Bevezetés Funkciót váltó területek a korábbi ipari helyett lakó-, kereskedelmi vagy közösségi funkcióval. A barnamezők osztályozása történhet a terület használata szerint, itt a funkcióváltás, ideiglenes hasznosítás mellett az eredeti funkcióval használt, alulhasznosított és elhagyott területek csoportja írható le. (Barta, 2002) Jellemző, hogy a különböző kategóriájú területek akár egy ipartelepen belül is megjelenhetnek egymás mellett. (Ongerth, 2003; Soóki-Tóth Sütő, 2002) a) c) b) d) 1. ábra A barnamezős területek használata (Barta, 2002 alapján) A barnamezős területek vizsgálata során kiderült, hogy itt az épületek 97%-a használatban van (1. a) ábra), és bár a területeken még mindig jelentős az ipar (14%), a vállalatok legnagyobb részére (60%) mégis a vegyes tevékenység jellemző (1. b) ábra). A foglalkoztatás alapján a legnagyobb súllyal az ipar jelenik meg (a foglalkoztatottak 41,7%-a) a különböző szolgáltatások (kereskedelem 10,0%, szállítás, logisztika 22,6%, egyéb szolgáltatás 24,6%) előtt (1. c) ábra). A trendek vizsgálatával valószínűsíthető, hogy az ipar tovább koncentrálódik, és a szolgáltatások egyre nagyobb teret nyernek. Az épületállomány egy része felújított, de a lepusztult, romos épületek aránya magas (28%, 1. d) ábra), és probléma az alulhasznosítás. (Barta, 2002) Hazánkban az egykori ipari területek megújulását jelentősen akadályozza a privatizáció során elaprózódott tulajdonosi szerkezet, és a vállalati telkek néha ésszerűtlen feldarabolása. (Barta, 2002) Az egykori nagyvállalatok telephelyei számos kis- és 8

Bevezetés középvállalkozó kezébe kerültek, itt a tulajdonosok tőkehiánya hátráltatja a megújulást. Közös tulajdonnál a tulajdonosok eltérő fejlesztési elképzelése, a tulajdonostársak kivásárlása okozhat problémát. (Ongerth, 2003; Soóki-Tóth Sütő, 2002) A megújulás Budapesten jellemzően a kisebb, jó közlekedési kapcsolattal rendelkező, kevéssé vagy egyáltalán nem szennyezett egykori ipartelepeken ment végbe legkorábban, pl. a Váci úton. A folyamatokban jelentős az infrastruktúra szerepe, és jellemző a funkcionális keveredés. (Ongerth, 2003) A lakóterületekhez kapcsolódó, vagy a lakóterületek között zárványszerűen megjelenő szennyezetlen ipari területeken van leginkább esély sikeres lakásépítési vagy lakáscélú újrahasznosítási projektre. (Soóki-Tóth Sütő, 2002) A kereskedelmi fejlesztések számára a közlekedési jellemzők a legfontosabbak. Irodaházak szintén a jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező területeken épülnek. Az ipari beruházások kevésbé jellemzőek, a logisztikai funkció a város peremén talál helyet. (Ongerth, 2003) Az Északi szektorban a megújulás gyorsabb, kevesebb beavatkozást igényel, mint a déli területeken. (Barta, 2002; Ongerth, 2003; Soóki-Tóth Sütő, 2002) Az utóbbi években a megújulás a városközponttól való távolság függvénye.(ongerth, 2003) A barnamezők újrahasznosítása több szempontból vizsgálható. Az Amerikai Egyesült Államokban az ilyen projekteket leginkább gazdasági tényezők befolyásolják. A Nyugateurópai gyakorlatban az újrahasznosítást komplex problémaként kezelik, azaz figyelembe veszik például a társadalmi, környezeti, urbanisztikai hatásokat is. A települések zöldmezős beruházásként történő fejlesztése túlzott térbeli kiterjedéshez, és a belső területek leértékelődéséhez vezetett. A fenntartható fejlődés többek között a városok intenzív fejlesztését, az alulhasznosított területek megújítását is jelenti, ezért a városi barnamezők újrahasznosítása nem csupán helyi, hanem tágabb közösségi érdek is. (Salgat; Ongerth, 2003) Az önkormányzatoknak különböző eszközeik vannak arra, hogy a befektetők érdeklődését a zöldmezőkről a barnamezőkre irányítsák. Ilyen például az adók csökkentése, támogatási rendszerek kialakítása. (Adams et al., 2000; Ongerth, 2003) A barnamezős projekteket segítheti egy koordinációs vagy menedzsment iroda létrehozása, amely az önkormányzati projektek irányításán túl technikai segítséget nyújthatna magánberuházásoknál. (Ongerth, 2003) A fejlesztések sikerét általában a beruházás gazdaságosságával jellemzik, de a hosszú távú, és a közösségi szempontok is befolyásolják a fejlesztés értékelését. A sikeresnek tekintett beruházások például nem csupán nyereségesek, hanem munkahelyek létrehozásával a település és a lakók bevételeit is megnövelik, így a megújulási folyamat tovagyűrűzik. (Lange McNeil, 2004a; Lange McNeil, 2004b) Az ilyen, hosszú távú értékeket hordozó, társadalmi, gazdasági és kulturális hatású projektek leginkább közigazgatási szerepvállalással valósíthatók meg. A magánbefektetők elsődleges célja a rövidtávú nyereség, ezért feltétlenül szükséges és Nyugat-Európában szokásos gyakorlat az önkormányzatok részvétele a barnamezők megújításában. (Ongerth, 2003; Soóki-Tóth 9

Bevezetés Sütő, 2002) Európában a barnamezős területek nagy része városi környezetben található, ezért azok megújítása nagyobb hatást gyakorol a környező lakosságra. Az újonnan kialakított lakások, munkahelyek hatással vannak a lakosság összetételére (kor, családi állapot, jövedelem). (Moore, 2002) A barnamezős területek újrahasznosítása részben az életmód megváltozását is jelenti. (Soóki-Tóth Sütő, 2002) A barnamezők kérdésköre nem választható el a területeken található üres vagy alulhasznosított épületekétől. Ezen épületállomány összetétele, nagysága, az építmények mérete, jellemzői általában nincsenek nyilvántartva, holott az ilyen típusú kataszter elengedhetetlen lenne az optimális hasznosítás szempontjából. Ez a nyilvántartás rendkívül fontos lenne az épületek újrahasznosításával összekapcsolódó összehangolt barnamezős megújuláshoz az önkormányzatok mellett a beruházók, tervezők számára is. (Soóki-Tóth Sütő, 2002) Myers és Wyatt (2004) megvalósított adatbázisa adóztatási céllal összegyűjtött adatokból épül fel, és tartalmazza többek között az épületek helyét, alapterületét, a szintszámot és az összes területet. 1.2.3. Ipari építészet, épületszerkezetek, építőanyagok a XIX. század második felétől Az ipari forradalom kibontakozásával párhuzamosan alakult ki a tényleges ipari építészet. A legkorábbi csarnok jellegű ipari épületek tégla, mészhomok tégla vagy kő tartófalakkal, fa oszlopokkal és fedélszerkezettel készültek. (Schmölcke, 1883; Haberstroh et al., 1907) Alapozásuk síkalap (kő, tégla), szükség esetén mélyalap (cölöp-, kút- vagy szekrényalap), homlokzatuk vakolt volt, esetleg látszó favázzal. (Utz, 1907; Haberstroh et al., 1907; Schmölcke, 1883) Többszintes épületek, például malmok, magtárak, raktárak, textilipari üzemek esetén fa oszlopos-fafödémes szerkezetet készítettek, tégla határoló falakkal, a pince fölött tégla boltozattal. (Schmölcke, 1883) A belső tér növelésére nagyobb fesztávot, összetett, rácsos fedélszékeket, fa, vagy az 1870-es évektől öntöttvas oszlopokat alkalmaztak. (Schmölcke, 1883; Császár, 1978) A csarnokoknál és a többszintes épületeknél fontos tervezési szempont volt a tűzállósági igény. A faszerkezetekkel párhuzamosan ezért belső öntöttvas alátámasztások is készültek, a födém ilyenkor általában tégla vagy beton poroszsüveg boltozat volt, hengerelt acél gerendákkal. (Utz, 1907) Az oszlopok gyakran több sorban követték egymást a teljes épületszélességet a világítási követelmények, beépítési lehetőségek határozták meg. A fényigény elsősorban az épületben folyó termelés módjától, a technológiától függött. Alapvetően kétféle megoldást alkalmaztak, a természetes fény a tetőn, felülvilágítón át, vagy a határoló falakon, ablakokon jutott be az épületbe. Az ablakok jellegzetesen sűrű osztásos, filigrán szerkezetek voltak, rendszerint öntöttvas vagy hengerelt osztóbordákkal. (Haberstroh et al., 1907; Buff, 1923) A felülvilágítók kialakítása változatos volt, lehetett tetősíkban megoldott, a tetősíkból kiemelt (laterna vagy felülvilágító sáv), gyakoriak voltak a különféle shed-variációk is (erre példa a Ganz törzsgyár épülete, a 2. ábrán). (Utz, 1907; 10

Bevezetés Haberstroh et al, 1907) Szellőztetési céllal részben vagy egészen nyitható vagy szellőzőrácsos szerkezeteket is készítettek. (Haberstroh et al., 1907) A tetőszerkezetek fából, öntöttvas vagy kovácsolt vas elemekkel, nagyobb fesztávra tisztán acél szerkezetként készültek (Haberstroh et al., 1907). Lapostetőket födémekkel 2. ábra A Ganz törzsgyár épülete (Bp. 2004). A Sched tető használatának jellegzetes példája azonos módon is kialakíthattak. Magastetőn kiselemes fedést (cserép, pala, műpala), nagyelemes lemezfedést (műpala, fémlemez) alkalmaztak. Lapostetők szigetelésére a legelterjedtebb kátrány, bitumen, aszfalt és a facementnek nevezett szigetelőanyag volt. (Utz, 1907; Haberstroh et al., 1907) Az 1870-es évek elején már gyártottak öntöttvas és hengerelt acél épületszerkezeti elemeket a fővárosban. A gyárak rendszerint az elemek előállításán túl a szerkezetek tervezését és a helyszíni szerelést is elvégezték. A tervező szakemberek, különösen az első időkben Ausztriából, Németországból érkeztek. Ebben az időszakban már rendelkezésre álltak az alapvető számítások, amelyeket a tervezők biztonsággal használhattak, emellett a magas színvonalú (általában külföldi) szakirodalom, méretezési táblázatok rendkívül jó segédletet jelentettek a tervezőknek. (Császár, 1992) Az ipari építészetben a 3. ábra Hoefer Manufacturing Co., Freeport szerkezetek általában egyszerű (Uhland, 1906 Tafel 8). formájúak. Az oszlopok Ipari épületek homlokzatának kialakítási példája keresztmetszete négyszög, kör vagy sokszög, öntöttvasból gyűrű, hengerelt acélból összetett keresztmetszetek is készültek, fejezetük egyszerű, ritkán díszesebb kialakítású. (Utz, 1907, Haberstroh et al., 1907) Az elemek formálása lényegében a funkcióból adódott, de jelen volt az esztétikai követelmény is. (Utz, 1907) A kor építészeti 11

Bevezetés stílusa, a historizmus egyes elemei leegyszerűsítve megjelentek a gyárak homlokzatain is. A téglaépítészet jellegzetes formálása, a szegmensíves ablakok, a lizénák, az egyszerű tagozatok összességében igen harmonikus megjelenést adtak, ami például a Hoefer Manufacturing Co. épületén is megfigyelhető (3. ábra). (Uhland) Az épületek tömege a technológiától függött, aszerint, hogy a gyártás egésze vagy egyes részei egy- vagy többszintes elrendezést igényeltek. A tetőforma változatos volt, lehetett magas- vagy lapostető, szükség szerint felülvilágítókkal. A tervezés során szerepet kaptak esztétikai szempontok is, (Utz, 1907; Haberstroh et al., 1907) a modern építészet elterjedésével a szépséget az egyszerűségben és a célszerűségben látták (Buff, 1923). A tervezési szempontok között hamar megjelent a bővíthetőség, valamint az új technológia befogadását is biztosító szerkezeti kialakítás. (Buff, 1923) Az első hazai cementgyár 1870-ben indult Beocsinban, betont legelőször alapozásnál használtak (Császár 1978). A vasbeton építészet leginkább többszintes épületekben kezdett elterjedni, szélesebb körű alkalmazása az I. világháború idejétől jellemző. A vasbetont rendkívül tartós, tűzálló anyagként mutatta be a kor szakirodalma. (Utz, 1907) Hazánkban a leginkább elterjedt számítási módszer a Hennebique-rendszer, a szabadalom magyarországi képviselője Zielinski Szilárd volt. (Császár, 1978) Vasbeton födémek kialakítására egyéb megoldások, szabadalmak is léteztek (és voltak forgalomban, pl. acélgerendák közötti síklemezek, Mátrai-födém, tégla béléstestes födémek) (Schmölcke, 1883; Utz, 1907; Haberstroh et al., 1907; Dulácska, 2008). A korai vasbeton szerkezetes épületek megjelenése általában nem különbözött a kor vas- 4. ábra A Hamzsabégi úti buszgarázs (Bp. 2004), vagy fa szerkezetes épületeitől. ami 1941-ben a legnagyobb fesztávú héjszerkezetű (Uhland) csarnok volt. Az első héjszerkezetű lefedés a fővárosban a Nagyvásártelep csarnoka (terv: Münich Aladár) 1931-1933-ban készült el úgynevezett Zeiss-Dywidag rendszerben, Európában is az elsők között. A vasbeton szerkezetek fejlődésében nagy eredmény volt, a héjboltozatok Csonka Pál által 1936-ban kidolgozott elmélete, valamint a Hamzsabégi úti buszgarázs (terv: Menyhárt István), ami építésekor, 1941-ben, a világ legnagyobb fesztávú héjszerkezetű csarnoka volt (4. ábra). (Császár, 1978; Pamer, 2001) Az I. világháború után is általában nagyobb fesztávú, és földszintes csarnokok esetén az acéltartók, és monolit vasbeton szerkezetek használata volt a jellemző (Buff, 1923; Császár, 1978). Az épületek kialakítása az idő múlásával egyre puritánabb lett, a megjelenést kizárólag a funkció, az erőjáték határozta meg, jellemzően rácsostartót 12

Bevezetés használtak. A két világháború között az ipari építészetben a XIX. század végén kialakult formák használata mellett a modernizmus megjelenése is megfigyelhető. A stílusváltozás eredményeképp az épületek tömegének, homlokzatának kialakítása egyszerűbb lett (a telefongyár épülete, 5. ábra). A korszerű anyaghasználat a tégla egyeduralkodásának végét jelentette. (Pamer, 2001; Rados, 1975; Szendrői, 1972) Az ipari épületek belső kialakítását elsősorban a gyártási technológia határozta meg. A falakat általában világosra festették, nedves technológiák esetén kerámia burkolatot készítettek. A korai ipari épületekben jellemző a döngölt föld, homok vagy kőborítású padló. Száraz üzemekben fa padlóburkolatot javasoltak, nedvesség esetén kő-, tégla-, klinker-, 5. ábra A telefongyár épülete (Bp. 2004) kerámia- vagy aszfaltburkolat és a simított beton jöhetett számításba. Olajos vagy vegyszeres technológiák esetén aszfaltburkolat az elterjedt. Linóleum- és gumipadlókat, valamint xilolit burkolatot a XX. század első harmadában kezdtek alkalmazni. (Utz, 1907) 1.2.4. Épületek felújítása, rekonstrukciója Az ipari épületek újrahasznosítása gyakran szükségessé teszi a műszaki beavatkozást. Ehhez fel kell mérni az épületet, szerkezeteinek állapotát, minőségét ezért szükséges az elvégezhető vizsgálatok ismerete. Tisztában kell lenni továbbá a szerkezetekre, építőanyagokra jellemző meghibásodásokkal, valamint a lehetséges felújítási, átépítési, megerősítési technológiákkal. 1.2.4.1. Épületdiagnosztika Az épületdiagnosztika feladata a különféle látható/mérhető (műszerrel regisztrálható) elváltozások meghatározása, károk minősítése használhatóság illetve személyi biztonság szempontjából (Koppány, 2000). Az épületdiagnosztika az épület és részei állapotának, állapotváltozásainak tünetek alapján, különböző módszerekkel és vizsgálatokkal történő megállapítása úgy, hogy a szükséges épületfenntartásai teendők meghatározhatók legyenek. (Ágostháziné et al., 2000) Épületdiagnosztikai vizsgálat: meglevő épületek általános és részletes állapot-meghatározó módszere. (Arató Dulácska, 1994) A különböző definíciók a meglevő épületek szerkezeteinek vizsgálatában megegyeznek. Az építési patológia az épületek, épületszerkezetek, berendezések károsodási folyamatait, azok okait és lefolyását elemzi, feltárja az ok-okozati összefüggéseket. Rendszerezi és bemutatja a hibák okait, sajátosságait, emellett foglalkozik a helyreállítás módszereivel, eszközeivel (Koppány, 2000; Tóth, 2001). Az épületek hibáinak felismerése, 13

Bevezetés vizsgálata és diagnosztikája további meghibásodások megelőzését teszi lehetővé (Watt, 1999). Az épületdiagnosztika elengedhetetlen része az épület-fenntartásnak, a karbantartás, hibaelhárítás és felújítási munkák tervezése, kivitelezése annál hatékonyabb, minél alaposabb vizsgálatok előzték meg. (Ágostháziné et al., 2000) A hibák lehetnek: Tervezési Kivitelezési Használati (üzemeltetési) Anyaghibák Beavatk. mértéke sz. Szemrevételezés Roncsolásmentes v. roncsolásos vizsgálat Egyszeri Ismétlődő Fokozódó hibák (Ágostháziné et al. 2000) Hibát kiváltó okok lehetnek Kémiai- Biológiai- Mechanikai- Mozgás Nedvesség Fagykárok Egyéb, különleges ok (Szerényi et al. 2004) 1. táblázat - Az épületelemek hibáinak osztályozása Diagnosztikai szint szerint I. saját hatáskörű II. szakvizsgálati szintű (Ágostháziné et al. 2000) A vizsgálat tárgya szerint Szerkezeti vizsgálatok (feltárással vagy anélkül) Anyagvizsgálatok (Arató-Dulácska 1994) Épületfizikai- Mechanikai- Egyéb okok Korrózió Építési hibák Használati és üzemeltetési hibák (Bajza 2003) A vizsgálat célja szerint Általános állapotmeghatározó Részletes állapot-ellenőrző Cél jellegű szakvizsgálatok (Bajza 2003) 2. táblázat - Az épületek és szerkezeteik állapotának megállapítására irányuló módszerek rendszerezése A szerkezetek vizsgálatához elengedhetetlen a szerkezettani, anyagtani tudás, másrészt a hibafajták, a kiváltó okok ismerete. A hiba okainak felismerése gyakran már az épület vizsgálata során is lehetséges, a hibák csoportosításának módjait mutatja az 1. táblázat. Az épületek és szerkezeteik állapotának megállapítására irányuló módszerek többféleképpen rendszerezhetők (2. táblázat). Az épület-diagnosztikai vizsgálatok előkészítésére, az építéstörténet feltárására a következő források állhatnak rendelkezésre: Tervek az épület eredeti tervei, átépítés, felújítás során készített tervdokumentáció; Szerződések, számlák, építési dokumentumok (pl. építési napló); Az épület tulajdonosainak, használóinak beszámolói az épületet ért hatásokról, hibákról, az elvégzett felújítási és karbantartási munkákról; Régi leírások, fotók, festmények. (Koppány, 2000; Ágostháziné et al., 2000; Kastner, 2000) A szemrevételezés minden további vizsgálat alapja, az épület szerkezeteiről és általános állapotáról ad információt. Nagy szakértelem, tapasztalat, szükséges hozzá. A szemrevételezés alapvető feladatai közé tartozik a szerkezet-felismerés, kialakítás és az alkalmazott építőanyagok lehetőség szerinti meghatározása (Bajza, 2003; Dulácska, 2008; Tóth, 2001), valamint a látható hibajelenségek (repedések, elmozdulások, mechanikai károsodások, nedvességkárok, stb.) mellett hallgatózással, kopogtatással (anyagminőség, 14

Bevezetés üregek), tapintással (felületi nedvesség, hőmérsékletkülönbségek), akár szaglással is feltárhatók a hibajelenségek.. A szemrevételezés segítségével meghatározhatók a további szükséges vizsgálatok. (Bajza, 2003; Kastner, 2000; Ágostháziné et al., 2000) A roncsolásmentes vizsgálatok jól alkalmazhatók használatban levő épületekben is. A helyszíni vizsgálatok jellemzően ebbe a kategóriába sorolhatók. Az ide tartozó vizsgálattípusok között a legelterjedtebbek keménységmérés (Schmidt kalapáccsal, Poldi kalapáccsal), a fémek helymeghatározása (pl. mágneses indukció elvén működő eszközzel, 6. ábra) ultrahang és röntgen berendezésekkel végzett anyagvizsgálatok, és a próbaterhelések. (Kastner, 2000; Bajza, 2003; Ágostháziné et al., 2000; Diem, 6. ábra Vaskereső berendezés (www.hilti.hu, 2009.01.27.) 1985; Dulácska, 2008) A geometriai vizsgálatok egyik változata az alakváltozások, elmozdulások mérése, amelyek segítségével megállapítható, hogy az épület továbbra is mozog-e. Ide tartozik az épület felmérése, fotódokumentáció készítése is. A rendelkezésre álló terveket össze kell hasonlítani a tényleges szerkezetekkel. A különböző léptékű alaprajzok, metszetek elkészítése mellett egyes épületelemek részletes felmérésére is szükség lehet. Fotódokumentációval rögzíthetők a vizsgálati vagy mintavételi helyek is. Infravörös thermográfiával a szerkezetek hőtechnikai tulajdonságaira következtethetünk. (Kastner, 2000; Ágostháziné et al., 2000; Bajza, 2003; Tóth, 2001) Részletesebb vizsgálatok készíthetők a szerkezetek részleges megbontásával, egyes esetekben az alkalmazott szerkezet, építőanyag is csak feltárással határozható meg. A feltárás lehet tájékoztató jellegű, ez elsősorban a szerkezet azonosítására szolgál. A tartószerkezetek szabaddá tétele nagyobb mértékű feltárást is jelenthet, például az alapozás vizsgálata során. (Dulácska 2008) Az alapszerkezetek minősége a különböző bevonatok (vakolat, festékek, tapéták, padlóburkolatok, falburkolatok) eltávolításával megállapítható. Eldönthető, hogy csak a bevonat, vagy az alapszerkezet is károsodott-e, vagy az ép burkolat alatt vannak-e hibák. Korábbi átépítések, átalakítások nyomai is fellelhetők. (Kastner, 2000) Feltárás után a korábban ismertetett roncsolásmentes vizsgálatok mellett mintavétel is történhet. Minden esetben ügyelni kell, hogy a beavatkozás ne gyengítse a tartószerkezeteket, ne veszélyeztesse az épület állékonyságát, a használók és a vizsgálatot végzők biztonságát. (Bajza, 2003; Ágostháziné et al., 2000; Kastner, 2000; Dulácska, 2008) Feltárással a szerkezetek belsejének tulajdonságai vizsgálhatók, például fafödémek 15

Bevezetés gerendáinak állapota. Az endoszkópos vizsgálatokat üregek vagy belső, nehezen hozzáférhető szerkezetek vizsgálatánál, valamint gépészeti vezetékek ellenőrzésére alkalmazzák. (Kastner, 2000) Számos vizsgálathoz szükséges, hogy a szerkezetből, építőanyagból mintát vegyenek. Ide tartoznak olyan, helyszínen is elvégezhető vizsgálatok, mint például a nedvességtartalom megállapítása kalcium-karbidos vizsgálattal, a beton karbonátosodásának vizsgálata indikátorral, a beton szennyezőanyagainak kimutatása. Más mérések, vizsgálatok elvégzéséhez a mintákat akkreditált laboratóriumba szállítják, ilyenek a különböző anyagtani (vízfelvétel-vizsgálat, metallográfiai vizsgálat, stb.), vegyészeti, korróziós, valamint a szilárdsági és egyéb mechanikai vizsgálatok (pl. húzó-, hajlító- és törővizsgálatok, keménység, fáradás, stb.). A mintavétel szabályait (mintavétel helye, minták száma, stb.) minden esetben be kell tartani, hogy az eredmények értékelhetők legyenek. (Dulácska, 2008; Bajza, 2003; Balázs Tóth, 1997) A kapott eredmények további erőtani, épületfizikai, épületgépészeti számításokban használhatók, amelyekkel eldönthető a meglevő szerkezetek megfelelősége a követelményeknek. Az épületdiagnosztikai vizsgálatok eredményeit dokumentációban rögzítik, megadva a hibahelyeket és a meghibásodás mértékét. Ez utóbbi történhet százalékos formában, vagy kategóriákba sorolva. (Ágostháziné et al., 2000) Az eredmények összesítésével a szerkezetek minősíthetők, meghatározhatók a szükséges felújítási munkák. Az épületek értékelemzésének alapja szintén a diagnosztikai vizsgálatokon alapuló állapotmeghatározás. (Kastner, 2000) A megépült teherhordó szerkezetek erőtani vizsgálatára vonatkozó műszaki irányelv (MI 15011-1988) összefoglalja a tartószerkezetek értékeléséhez szükséges szempontokat. (Dulácska, 2008) A vizsgálatok elve, hogy a lehető legkisebb beavatkozással, az épület használatának minimális zavarásával járjanak. Ennek megfelelően a szemrevételezéses és roncsolásmentes vizsgálatokat részesítik előnyben. Feltárásnál, mintavételnél diagnózisalkotáshoz elegendő mértékű, a lehető legkevesebb beavatkozásra kell törekedni. (Ágostháziné et al., 2000; Neddermann, 2005) Nehezíti a kérdést, hogy a felújítás közben gyakran további adatok válnak szükségessé. Fontos, hogy a vizsgálatok arányban legyenek az épület szerkezeti, funkcionális és elvi értékével, valamint legyenek gazdaságosak az elvárt eredményhez képest. (Kastner, 2000) 1.2.4.2. Épületek felújítása, fenntartása Az épületek életciklusa során, az építéstől a lebontásig-megsemmisülésig számos folyamat játszódik le, amelyek függenek az alkalmazott építőanyagoktól, építési technológiáktól, a szerkezeti rendszertől és az épület használatától is. (Koppány, 2000) Az épületek élettartama értelmezhető: a használhatóság szempontjából: funkcionális; 16

Bevezetés a követelmények kielégítése szempontjából: műszaki; a ráfordítás - megtérülés szempontjából: gazdasági élettartam. (Szajkovics, 2003) Az épületelemek állapotának jelölésére alkalmazhatók a következő hibaosztályok: I. hibaosztály: kevés felújítási, helyreállítási igény; II. hibaosztály: nagyobb felújítási, megerősítési, átlagos helyreállítási igény, kevés új építés; III. hibaosztály: nagyobb mennyiségű új szerkezet, az új építés mennyisége hozzávetőleg megegyezik a javításokkal; IV. hibaosztály: az új építés, csere aránya nagyobb, mint a helyreállításé, szerkezeti, tartószerkezeti beavatkozások; V. hibaosztály: nagyon magas arányú új építés, nagymértékű beavatkozások a tartószerkezeten a meglevő épületből keveset tartanak meg. Ezekhez hozzárendelhető a felújítási munkák mértéke, a költségek nagyságrendje. (Neddermann, 2005) A tartószerkezetek minősítésénél az erőtani követelmények kielégítésének szempontjából a szerkezet Megfelelő, Tűrhető és Veszélyes kategóriákba sorolható. (Dulácska, 2008) A felújítási, fenntartási munkák ütemezése kapcsolható az életciklushoz, vagy a szerkezetek hierarchiájához. (Szajkovics, 2003; Ágostháziné et al., 2000) A fenntartáshoz, felújításhoz az alábbi műszaki tevékenységek tartoznak: karbantartás: tervszerű állagmegóvási munkák; felújítás: hibás, elavult szerkezetek javítása; bővítés: az alapterület növelése funkcióváltás nélkül; hozzáépítés: új építés, nem elsősorban felújítás; korszerűsítés: a használati érték növekszik, de a rendeltetés nem változik. (Szajkovics, 2003; Neddermann, 2005) Régi épületeket érintő speciálisabb építési munkák, mint o konzerválás; o restaurálás; o renoválás, újraelőállítás, javítás; o helyreállítás; o bontás. A fenntartási tevékenységhez tartozó beavatkozások függenek a szerkezetek típusától és állapotától. (Szajkovics, 2003; Dános Hír, 1980) 1.2.4.3. Szerkezetek hibái, javítási, megerősítési technológiák A síkalapozások leggyakoribb hibáit a víz okozza (pl. csatornák meghibásodása vagy csőtörés miatt kimosódó talaj). További hibaforrás a tervezési és kivitelezési hibák, az alaptest korróziója, az egyenlőtlen süllyedés. A mélyalapoknál tervezési- és kivitelezési 17