TestLine - PappNora Immunrendszer Minta feladatsor

Hasonló dokumentumok
A szervezet védekezik a belső környezet állandóságát veszélyeztető, úgynevezett testidegen anyagokkal szemben. A szervezet számára idegen anyag lehet

A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek).

Az emberi vér vizsgálata. Vércsoportmeghatározás, kvalitatív és kvantitatív vérképelemzés és vércukormérés A mérési adatok elemzése és értékelése

Jóga anatómia és élettan

A csodálatos Immunrendszer Lányi Árpád, DE, Immunológiai Intézet

Az immunrendszer alapjai, sejtöregedés, tumorképződés. Biológiai alapismeretek

Az immunrendszer működésében résztvevő sejtek Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE

Az adaptív immunválasz kialakulása. Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE

Immunológiai módszerek a klinikai kutatásban

1. előadás Immunológiai alapfogalmak. Immunrendszer felépítése

A vér folyékony sejtközötti állományú kötőszövet. Egy átlagos embernek 5-5,5 liter vére van, amely két nagyobb részre osztható, a vérplazmára

Természettudomány témakör: Az ember, ember életműködése, egyedfejlődés; az ember és környezete. Környezetszennyezés, légkör

Az immunrendszer sejtjei, differenciálódási antigének

A zárt keringési rendszerrel rendelkező gerinces állatok és az emberi szervezet 3 folyadékteret foglal magába.

Immunológia Világnapja

NYIROKÉR KERINGÉS & IMMUNOLÓGIAI ALAPOK. Soós Noémi Dr. Novotniné Dr. Dankó Gabriella DE MÉK

Az omnipotens kutatónak, Dr. Apáti Ágotának ajánlva, egy hálás ex-őssejtje

Ajánlott tankönyvek: Gergely János, Erdei Anna: Immunbiológia. Falus András: Az immunológia élettani és molekuláris alapjai

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Természetes immunitás

Antigén, Antigén prezentáció

A keringési szervrendszer feladata az, hogy a sejtekhez eljuttassa az oxigént és a különböző molekulákat, valamint hogy a sejtektől összeszedje a

1. Az immunrendszer működése. Sejtfelszíni markerek, antigén receptorok. 2. Az immunrendszer szervei és a leukociták

KERINGÉSI SZERVRENDSZER. vérkeringés -szív -érhálózat -vér nyirokkeringés

TITKOSSZOLGÁLAT A SZERVEZET VÉDELMÉBEN

Immunrendszer AZ IMMUNRENDSZER FŐBB PONTJAI A TESTBEN: A velünk született védettség embrionális korban alakul ki. Az egyed megszületésekor négy

Az ellenanyagok szerkezete és funkciója. Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE

Immunológia 4. A BCR diverzitás kialakulása

Szervezetünk védelmének alapja: az immunológiai felismerés

Gyakorló ápoló képzés VÉR sanguis. Összeállította: Ignáth Györgyi

Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály

Immunológia alapjai előadás. Az immunológiai felismerés molekuláris összetevői.

Immunológiai módszerek a klinikai kutatásban

INTRACELLULÁRIS PATOGÉNEK

ELMÉLETI ÖSSZEFOGLALÓ

Immunológia alapjai előadás. Az immunológiai felismerés molekuláris összetevői

Az immunrendszer ontogenezise, sejtjei, differenciálódási antigének és az immunszervek

Immunológia alapjai előadás Az immunológiai felismerés molekuláris összetevői. Az antigén fogalma. Antitestek, T- és B-sejt receptorok:

EMBERTAN ANYAGSZÁLLÍTÁS - MEGOLDÁS EMELT SZINT 1

Az immunrendszer sejtjei, differenciálódási antigének

Immunrendszer. Immunrendszer. Immunológiai alapfogalmak Vércsoport antigének,antitestek Alloimmunizáció mechanizmusa Agglutináció

Immunitás és evolúció

4. A humorális immunválasz október 12.

Néhány gondolat a Magyar Vöröskeresztről és véradásszervező tevékenységéről

Immunológia I. 4. előadás. Kacskovics Imre

Az immunrendszer ontogenezise, sejtjei, differenciálódási antigének és az immunszervek

AZ IMMUNRENDSZER MŰKÖDÉSE Buzás Edit, Erdei Anna, Rajnavölgyi Éva, Füst György, Mándi Yvette, Sármay Gabriella, Szekeres Júlia, Falus András

Irányzatok a biológiában: IMMUNOLÓGIA

AZ IMMUNRENDSZER MŰKÖDÉSE Buzás Edit, Erdei Anna, Rajnavölgyi Éva, Füst György, Mándi Yvette, Sármay Gabriella, Szekeres Júlia, Falus András

A vakcinázás hatékonyságát alapvetően befolyásoló tényezők. Dr. Albert Mihály

Natív antigének felismerése. B sejt receptorok, immunglobulinok

Vizsgakövetelmények Hasonlítsa össze a vér, a szövetnedv, a nyirok összetételét, keletkezését, kapcsolatukat. Ismertesse a vér, a szöveti folyadék és

Immunológia alapjai. 16. előadás. Komplement rendszer

Vérsejtszámlálás. 1. Az emberi vér alakos elemei. Vörösvértestek

Környezetegészségtan. Fogalmak definíciója

Immunológia alapjai. 10. előadás. Komplement rendszer

A zárt keringési rendszerrel rendelkező gerinces állatok és az emberi szervezet 3 folyadékteret foglal magába.

Az ábra a térdreflex kapcsolatainak egyszerűsített bemutatása (valójában több szelvény vesz részt a válaszban).

A fentiek tükrében az anyagszállító szervrendszer alapfeladatai a következők:

BEVEZETÉS AZ IMMUNOLÓGIÁBA

elasztikus rostok: hajlékonyság sejtközötti állomány mukopoliszacharidjai

A vér folyékony sejtközötti állományú kötőszövet. Egy átlagos embernek 5-5,5 liter vére van, amely két nagyobb részre osztható, a vérplazmára

A T sejt receptor (TCR) heterodimer

HOGYAN VÉDENEK A VÉDŐOLTÁSOK?

Vércsoportok. Kompatibilitási vizsgálatsorozat. Dr. Nemes-Nagy Zsuzsa 2017.

Sejt - kölcsönhatások az idegrendszerben

Vizsgakövetelmények Ismerje fel fénymikroszkópos készítményen az emberi vért. Ismertesse a teljes vértérfogat mennyiségét, az alakos elemek és a

(1) A T sejtek aktiválása (2) Az ön reaktív T sejtek toleranciája. α lánc. β lánc. V α. V β. C β. C α.

Kórokozók elleni adaptiv mechanizmusok

Immunológia II GY. 1. Bevezetés febr. 16. Bajtay Zsuzsa

Bevezetés az Immunológiába Avagy hogyan működik az immunrendszer

17.2. ábra Az immunválasz kialakulása és lezajlása patogén hatására

Immunológia alapjai előadás. Sej-sejt kommunikációk az immunválaszban.

Immunológiai alapfogalmak. Immunrendszer felépítése

EXTRACELLULÁRIS PATOGÉNEK

Környezetegészségtan 2016/2017. Immunológia 1.

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

A szervezet védekező reakciói II. Adaptív/szerzett immunitás Emberi vércsoport rendszerek

Immunológia alapjai 5-6. előadás MHC szerkezete és genetikája, és az immunológiai felismerésben játszott szerepe. Antigén bemutatás.

A kémia tárgya, jelentôsége és története. Dr. Treiber Pálné. Biológia 8. feladatgyûjtemény. Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest

Bevezetés a vércsoport-szerológiai vizsgálatokba

Bevezetés az Immunológiába Avagy hogyan működik az immunrendszer. DE ÁOK Immunológiai Intézet 2015

Az immunrendszer szerepe

Harcban állunk! Régóta

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

A szervezet vízterei

Az immunológia alapjai

Kacsa IMMUNOLÓGIA. A jobb megértés alapjai. S. Lemiere, F.X. Le Gros May Immunrendszer. Saját, veleszületett immunitás. Szerzett immunitás

Az immunológia alapjai

Környezetegészségtan 2018/2019. Immunológia 1.

Környezetegészségtan 2016/2017. Immunológia 1.

3B SCIENTIFIC Biológia

TestLine - Életjelenségek, mikrovilág Minta feladatsor

Immunológia I. 2. előadás. Kacskovics Imre

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó

Immunológia alapjai. Az immunválasz szupressziója Előadás. A szupresszióban részt vevő sejtes és molekuláris elemek

Immunológia alapjai előadás BEVEZETÉS. Történelmi áttekintés, a gyakorlati és elméleti immunológia kialakulásának főbb állomásai.

Immunológia alapjai 7-8. előadás Adhéziós molekulák és ko-receptorok.

Bevezetés. Állati struktúra és funkció 2. előadás. Dr. Détári László egyetemi tanár

Átírás:

Játékos feladatok, melyek rávilágítanak az emberi szervezet csodálatos működésére. TestLine - PappNora Immunrendszer oldal 1/6

z alábbiak közül melyik falósejt? (1 helyes válasz) 1. 1:07 Egyszerű T-Limfocita -Limfocita Granulocita TestLine - PappNora Immunrendszer oldal 2/6

2. D Ki- kinek adhat vért (tisztított vér esetében)? 0 nti- nti- nt- nti- Nincs nti 0 vércsoport 1:59 Normál minden sorban pontosan egy helyes válasz van 0 3.* nyirokszervek vér vérveszteség bal indirekt immunitásban vérveszteség lokalizált (1 kakukktojás) bal immunitásban indirekt lokalizált nyirokszervek vér vérkeringésben vérveszteség vérveszteség Lép 5:50 Nehéz lép a... együttesének tagja. Legfontosabb szerepe a... tárolása, s így nagyobb... esetén a szervezet innen pótolja a fellépő hiányt. hasüreg... oldalán található, a gyomor és a hasnyálmirigy mellett. Hosszú, sötét, nyelvszerű. Vörös és fehérvérsejt állománya miatt a vörös szín jellemző rá. szervezet megterhelése esetére... vérsejteket tartalmaz. Komoly szerepe van az... Mechanikai hatásra a lép megrepedhet, ennek jele a nagy... Sajnos egy nagyon rosszul regenerálódó szervről van szó, ezért az esetek többségében kiműtik, ha külső mechanikai hatásokra megsérül, mivel... szervről van szó. 4. Mely állítás nem igaz rájuk? (1 helyes válasz) Állábas mozgással átjutnak a hajszárerek falán Sejt közötti térben csaknem mindenütt jelen vannak májban képződnek, és ott is tárolódnak Fehérvérsejtek 0:48 Egyszerű 5. 3:34 Összetett Monocita Granulocita Méret (nagyobb- kisebb) Magvuk Gyorsaság fertőzés, kórokozó esetén. Hány % a fehérvérsejteknek? TestLine - PappNora Immunrendszer oldal 3/6

Mely szervrendszer vesz részt leginkább az immunitásban? (1 helyes válasz) 6. 1:40 Normál Nyirokkeringés élrendszer Vérkeringés Feladat: (1) Hosszútávú védelmet nyújt., (2) Immunrendszer 7. aktiválása., (3) Sejt elpusztítása 4:27 Könnyű Különlegesség: (1) Hosszútávú védelmet nyújt., (2) Interneutrin (=jeltőanyag) termelése, (3) Porin, mely átszúrja a fertőzött sejt membránját. Magyar megfelelő: (1) -, (2) Ölősejt, (3) Segítő sejtek Killer- T- Limfocta T- Memóriasejt Helper- T- Limfocita Feladat Különlegesség Magyar megfelelő antigén antigének embrionális immunrendszer limfocitáké 8. minden nyiroksejt 5:54 Összetett Meghatározott, sokféle, különböző szerkezetű... ellen játszódik le a reakció. Ebben az esetben a... a vezető szerep. Születés előtti... fejlődés során nem fellelt anyagokat támad meg. Három feladata van;... felismerése,... aktiválása, és az antigén közömbösítése. limfociták csak egyféle antigént képesek megkötni, igy tehát csak egyfélét képesek felismerni. Ezzel szemben az immunrendszerben nagyon sokféle... lehetővé teszi, hogy... szervezetbe kerülő antigén ellen immunválasz indulhasson be. 9. Állítsd nagyság szerint növekvő sorrendbe! Limfocita Granulocita Monocita Fehérvérsejtek 1:08 Könnyű ntigén ekebelezik antigéneket falósejtekéhez felületén 10. granulociták kórokozók 4:47 Nehéz... fajtájától függetlenül játszódik le a folyamat. Általában kisebb sérülések esetén. seben keresztül... jutnak be a szervezetbe. sebzéskor felszabaduló anyagok hatására a... ide vándorolnak, majd felhalmozódnak.... az..., melyek felismerésre kerülnek. reakció alapja, hogy a különféle antigének... található molekulák szerkezete hasonló a..., melyek révén a granulociták képesek megkötni és bekebelezni az idegen anyagokat. TestLine - PappNora Immunrendszer oldal 4/6

nyirok útja: 11. 2:24 Nehéz D E sejtnedv neve innentől: nyirok. Nagyobb nyirokerekbe kerül a testnedv. Vénás rendszerbe torkollik, közvetlenül a jobb pitvar előtt. Vakon végződő nyirokkapillárisok Nyirokcsomókban üregeken keresztül átszűrődik. 12. D Melyik NEM nyiroksejt? Granulocita Trombin Monocita Limfocita Nyiroksejt 0:36 Egyszerű 13. Humorális immunválasz elluláris immunválasz Veszélyessé vált saját sejtek Immunitás működése 2:10 Normál -Limfocita Sejtes immunválasz Vírus, gomba, baktérium, férgek, paraziták Vérplazma: (1) Folyékony sejtközötti állomány, (2) Tápanyag, 14. bomlástermékek, hormonok, immunglobulinok szállítása 5:22 Nehéz Vörösvérsejt: (1) Légzési gázok szállítása, (2) Nincs sejtmagja. itoplazmája hemoglobint tartalmaz. Fehérvérsejt: (1) Immunitás, (2) Teljes sejt; legtöbb típusa a vérereken kívül is előfordul. Vérlemezke: (1) Sejttöredék, sejtmagja nincs., (2) Véralvadás Jellemző Szerep Vérplazma Vörösvérsejt Fehérvérsejt Vérlemezke TestLine - PappNora Immunrendszer oldal 5/6

Powered by TPDF (www.tcpdf.org) TestLine - PappNora Immunrendszer RH összeférhetetlenség: Mi a probléma oka?: (1) z nti-d mindkét szervezetben jelen 15. van, így egymás nit-d- it támadják meg., (2) z nti-d nincs 5:59 Normál meg az anyukában, erre az immunrendszere reagál. Mikor lép fel?: (1) Rh+ anyuka, aki Rh- gyermekkel terhes, (2) Rh- anyuka, Rh+ gyermekkel terhes Mikor találkozik a két vér?: (1) Míg a gyermek méhen belül tartózkodik mindig, (2) Születéskor Kikre jelent veszélyt?: (1) sak az esőszülöttre, (2) Rh+ gyermekkel való terhesség után születendő gyermekekre. Mi a probléma oka? Mikor lép fel? Mikor találkozik a két vér? Kikre jelent veszélyt? TestLine - PappNora Immunrendszer oldal 6/6