HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA

HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA 1990-2010 2010. SZEPTEMBER OKTÓBER SZÖVETSÉGÜNK ALAPÍTÁSÁNAK 20. ÉVFORDULÓJÁN ALAPÍTÓNKRA DR. KRASSÓ GYÖRGYRE, SZABADSÁGHARCUNKRA ÉS A MEGTORLÁSRA EMLÉKEZÜNK.

KOMMENTÁR NÉLKÜL 36-1996. IX. 4. AB HATÁROZAT AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG A LEGFELSİBB BÍRÓSÁG ÉS A LEGFİBB ÜGYÉSZNEK JOGSZABÁLY ALKOTMÁNY ELLENESSÉGÉNEK UTÓLAGOS VIZSGÁLATÁRA IRÁNYULÓ INDITVÁNYA ALAPJÁN HOZTA A KÖVETKEZİ HATÁROZATOT.AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG MEGÁLLAPÍTJA, HOGY AZ 1956. OKTÓBERI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC SORÁN ELKÖVETETT EGYES BŐNCSELEKMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 1993. ÉVI XC. TÖRVÉNY ALKOTMÁNYELLENES, EZÉRT AZT A HATÁROZAT KIHIRDETÉSÉNEK NAPJÁVAL MEGSEMMISÍTI. AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG EZT A HATÁROZATÁT A MAGYAR KÖZLÖNYBEN KÖZZÉTESZI. DR.SÓLYOM LÁSZLÓ AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ELNÖKE, ELİADÓ BÍRÓ DR.KILÉNYI GÉZA DR.LÁBADY TAMÁS DR.SCHMIDT PÁL DR.SZABÓ ANDRÁS DR.TERSZTYÁNSZKY ÖDÖN DR.VÖRÖS IMRE DR.ZLINSZKY JÁNOS ALKOTMÁNYBÍRÓK. TISZTELT OLVASÓINK TÁJÉKOZTATJUK ÖNÖKET, HOGY AZ ÁLTALUNK KÖZÖLT HIVATALOS IRATOK AZ ÁLLAMBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK TÖRTÉNETI LEVÉLTÁRÁBAN, VALAMINT AZ OPEN SOCIETY ARRCHIVES LEVÉLTÁRBAN MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETİ TITKOSÍTÁS ALÓL HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT EREDETIK MÁSOLATA. FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ FELELİS KIADÓ.

2010. AUGUSZTUS 20. TISZTAVATÁS A HİSÖK TERÉN Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Bajtársak, Katonák! (dr.schmitt Pál köztársasági elnök úr ünnepi beszéde) Jó lesz újra hallani, több mint hat évtized után ezt az eltökélt, derék hitvallást. Jó újra hallani, mert talán nincs ebben a hazában olyan család, ahol ne lettek volna katonák, akik valaha e három rövid, de annál erısebb szóval indultak neki az életnek. Megannyi egyenes, erényes ember, példaképek mindannyiunk számára. Igen, mert a katonaember példakép, a gyermekvágyak egyik netovábbja, ahogy József Attila gyönyörő versében olvashatjuk: Tőzoltó leszel, s katona, vadakat terelı juhász. Miért szeretne minden gyerek tüzet oltani, katonáskodni, vadakkal megbirkózni? Mert az egészséges gyereklélekben ott bújik egy erény: a bátorság. Az arany közép két szélsıség: a gyávaság és a vakmerıség között. A katonaember legfıbb erénye ez. A Bátorság, a Vitézség, az Emberség így, csupa nagybetővel. A katonalét vágya benne él mindenkiben. Aztán évek múlásával szőnik, átalakul az érdeklıdési kör. Van, aki megvalósítja álmait. Mindenkibıl más és más lesz, máshol találja meg a boldogulását. De egy dolgot senkinek sem szabadna szem elıl tévesztenie, egyetlen hivatásban sem: A HAZÁÉRT, MINDHALÁLIG! Azt, amit Önök bátran kiáltanak ma minden magyarnak innen, történelmünk Fıhadiszállásáról, a Hısök terérıl. Nekünk, pedig meg kell hallanunk, mindenhol, bárhol, bármilyen hivatást teljesítünk. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Magyar Barátaim! Magyarország, mi, magyarok, csak akkor leszünk ismét erısek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása ez a két szó lesz. Ebben nincs mellébeszélés, megalkuvás, nincs kibúvó, nincs könnyítés. Mert a haza mindannyian vagyunk, éljünk bárhol a világban. A haza, a magasban, a lelki magaslatban levı, bátor, erényes magyarok közössége, ahol mindenki állapotbeli kötelességének, vállalt hivatásának a legjobban akar megfelelni. Mert csak így, együtt leszünk újra sikeresek. Múljon el az egymás méregetése, az irigység szelleme közülünk, teljesítse be mindenki saját küldetését, gyarapítsa a maga talentumait, ne a máséra vágyjon! Mindenki a maga életútját akarja és szeresse, mindenki a legjobb tudása szerint fussa meg azt a bizonyos pályát, ami neki adatott! Tisztelt Bajtársaim, Magyar Katonák! Önökre példakép-szerep vár. A katona, a bátor, az erényes magyar ember kiállása. Az elıbb említett, minden magyaroknak szóló példamutatás mellett legyen ez az életpályavonzó, és igen, Önökön múlik, leszneke követık. Életpályát mondtam, és ezt nagyon fontosnak gondolom. A honvédségnek korszerő, de hagyományokon nyugvó, erıs, megtartó háttérre van szüksége. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szép hagyomány, hogy a magyar tisztek augusztus 20-án tesznek esküt. Nagyszerő gondolat, mert ez által összeér az egyéni és a közösségi ünnep. Erısítik egymást, megajándékozzák egymást. A katonák életében ez egy rendkívül fontos, büszkeségre okot adó, személyes pillanat. Az ünnepnap távlatot ad hozzá: elhelyezi az embert abban a kötelékben, amelyben az életét éli, a hivatását teljesíti. Önök a nemzet katonái. A parancsot a felettesüktıl kapják, de a megbízatásukat, a bizalmat egy egész ország adja. Az ünnepekkel kapcsolatban különfélék a gondolataink, különfélék az érzéseink. Ami a közelmúlt történelme, arról azt szokás mondani: túl közeli még. Ami pedig régen volt, olyan megfoghatatlan, olyan elérhetetlenül távol van. Ezért nem árt tudatosítanunk, hogy az ünnepek tegnap és ma arról szólnak, ami különleges bennünk, magyarokban, s a velünk egy hazában, élı nemzetiségekben. Ami máshogy volt itt, a Kárpátmedencében, mint a világ bármely más pontjain. Szent Istvánéhoz hasonló intelmeket, okításokat a középkorban sokan papírra vetettek. De egy sem ilyen bensıséges, vallomásos, ilyen szeretın atyai: Az uralom negyedik dísze a fıemberek, ispánok, vitézek hősége, erıssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ık országod védı falai, a gyengék oltalmazói Igen, ezek is mi vagyunk! Az érzelmek áradása, a lélek húrjai. Szent István, amikor Magyarországot megalapította törvényeit és intelmeit a rendteremtés, a biztonság megszilárdítása, a tisztességesek ellen

vétık szigorú megbüntetése, a hit megtartása, a jó és igazságos hatalomgyakorlás szellemében alkotta. Céljai elérésében segítették derék katonái. Szeressük hát, ami különleges bennünk! Mert az örülnivaló augusztus 21-én is, és az év minden napján! Márai Sándor egy rövid gondolata a hazáról így szól: Hazaszeretetre nem lehet senkit tanítani, egyszerően ırült az, aki önmagát tagadja! Hát ne legyünk ırültek! Legyünk bölcsek! És ne tagadjuk meg magunkat! Ne dobjuk el a hagyományainkat, mert saját magunkat dobnánk el vele! A magyar hadsereg bölcs, amiért keresi hagyományait, mert csak ezzel együtt végezheti jól, hően feladatát. Hiszen a honvédelem tudomány, szakszerőség, technológia és megannyi más. Mindenekelıtt azonban hőség, ragaszkodás, és becsület! A múlthoz úgy van közünk, hogy bennünk folytatódik. A részünk: lelkünk, gondolataink, mozdulataink, szokásaink része mindaz, ami történt velünk. Ezek vagyunk mi. Zavar és szemlesütés nélkül mondhatjuk: mi Szent István népe vagyunk. Itt, a Hısök terén, bárhol az országban, vagy magyar közösségekben a határainkon túl. A magunk 21. századi örömeivel és bánataival, céljaival és feladataival. Én hiszek benne, hogy újra nagyszerő dolgok elıtt állunk! Valami megmozdult a magyar lelkekben. Valami, ami valóságos, igazi, mélyrıl fakadó változást hozhat az életünkben: nagyobbat és fontosabbat, mint amire a politika, vagy a gazdaság képes. Olyan változást, ami szívbıl jövı, mégis tudatosan vezeti el a magyarokat egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb világba. Oda, ahol a remény visszahódítja a helyét közöttünk, ahol tiszták a tekintetek, ahol bizakodók az arcok, kiegyenesednek a gerincek. Ahol derővel tervezhetı, kiszámíthatóbb a jövı a fiatalok, a családok számára. Ahol mindenki élvezheti saját munkája gyümölcsét. Az ünnepek ezért fontosak: mert megláthatjuk bennük az erıt, amire szükségünk van a lelkek megerısítéséhez, a holnaphoz. Az erıt, ami csak a miénk, magyaroké. Tisztelt Ünneplı Közösség! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed éneklik majd ma délután a Szent István Bazilikánál ünneplık ezrei. És én úgy gondolom, nyugodtan elhihetjük, hogy az a nemzet, amely ennyi szent királyt érdemelt, igazán egyedi és különleges. Nekünk, magyaroknak van küldetésünk, van hivatásunk a világban. Egy nemzet sorsa történelmi alkalmazkodóképességén múlik. Miként él a lehetıségeivel, hogy helyezi el magát a nemzetek között, hogyan közelít másokhoz. Sikeres nemzetnek, pedig azok bizonyulnak, amelyek meg tudják ırizni sajátosságaikat, és kellı önbecsüléssel, de nyitottan fordulnak mások felé. Jó érzéssel tölthet el mindannyiunkat, hogy ma lépett hatályba a kettıs állampolgárságról szóló törvény, amely nem csak szimbolizálja a magyar nemzet összetartozását, hanem meg is testesíti. Magyar Katonák, Barátaim! Legyenek büszkék hivatásukra! Szeressék azt, adjanak Önök ennek a XX. században elfáradt nemzetnek az elıttünk álló idıre vitézségbıl, emberségbıl példát, önbizalmat, bátorságot! A HAZÁÉRT, MINDHALÁLIG! Bevonulás a Hısök terére Schmitt Pál ünnepi beszéde Eskütétel

Orbán Viktor miniszterelnök úr beszéde a kormány fennállásának 100. napján Tisztelettel köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim! Én ugyan szerettem volna pontosan kezdeni, de Hámori professzor úr ragaszkodott az akadémiai tíz perchez. Mindenesetre köszönöm a kitartó türelmüket. Én is hadd kezdjem azzal, amivel Professzor úr befejezte: tudatában vagyok annak, hogy mekkora elismeréssel és köszönettel tartozom, tartozik az a politikai közösség, amelyet itt képviselek, a Professzorok Batthyány Körének. Régebbre még az általad említett, kedves Professzor úr, régebbi idıkre nyúlik vissza igazából az a fajta egymást segítı, támogató együttmőködés, amely, mondjuk úgy, hogy a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata politikai közösség és a számára szellemi, tudományos muníciót biztosító tudományos közösség között áll fenn. Én még jól emlékszem 1994-re és l995-re is, amikor éppen a Professzorok Batthyány Köre volt az egyik legfontosabb támogatója annak a gondolatnak, hogy a szétszabdalt polgári oldal helyett jöjjön létre az együttmőködés, az összefogás. Ez vezetett el aztán el az elsı polgári kormány megalakulásához, majd a 2002-es választások elveszítését követıen az Önök által kidolgozott Szent István Terv jelentett hosszú idın keresztül egyfajta szakmai, tudományos, értelmiségi muníciót a közéleti küzdelmekhez. Ezt már - mint az ilyen természető muníciót - Magyarországon általában alá szokták becsülni. A nyers politikai küzdelem, valahogy meg a nyers politikai muszkli nagyobb elismerést váltanak ki, mint a bajvíváshoz szolgáltatott szellemi muníció. De a politikában azért az mégiscsak úgy van, ahogy valamikor régen Margaret Thatcher mondta, hogy aki meg akarja nyerni a politikai birkózást, a politikai küzdelmet, annak az érvek csatáját is meg kell nyernie. Az érvek csatájához, pedig muníció szükséges, és én megtisztelve érzem magam és magunkat, hogy az elmúlt években, e tekintetben mindig számíthattunk Önökre. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a Professzorok Batthyány Köre idınként közvetlen baráti segítséget is nyújt egy-egy polgári kormánynak, hiszen Hámori professzor úr minisztere volt az egyik ilyen kormánynak, és most is az egyik legfontosabb területet, államtitkári rangban éppen a Professzorok Batthyány Körének kitüntetett, megbecsült tagja és vezetıje viszi. Nos, tehát köszönöm szépen, hogy meghívtak ide, erre a mai találkozóra. Örülök, hogy itt állhatok Önök elıtt, mert ez azt jelenti, hogy mégiscsak volt már száz napja a polgári, nemzeti és kereszténydemokrata kormánynak. Ritka alkalom, hogy az elsı száz napról számot lehet adni. Olyan ritka, hogy négyévente csak egyszer nyílik rá lehetıség. Ráadásul most van is mirıl beszélgetnünk, mert a mögöttünk hagyott száz nap igencsak sőrőre sikeredett. A teatralitást kedvelık okkal mondhatják azt, hogy ez a száz nap történelmi volt. A politikusok, mint Önök is tapasztalhatták, szeretnek így fogalmazni, hiszen a döntések világában élik az életüket, értik a legrejtettebb összefüggéseket, és látják a döntések közép- és hosszú távú következményeit is. Így hát ık könnyen cimborálnak a történelemmel. A választók azonban más ritmusban élnek, más tölti ki az életüket, és a jövıt is inkább akkor hiszik, ha látják Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Idén, 2010 nyarán azonban mindez egy kicsit másként volt. Még a leginkább közömbösek, még a közéletnek legszívesebben háttal állók is érezték, hogy valami megváltozott, hogy stílszerő legyek, valahogy más a politika, és érezhették, hogy nagy dolgok vannak készülıben. Nos, ha így érezték, nem is tévedtek. Mert van az úgy, ahogy professzor úr is mondta, hogy az idı felgyorsul. Én hadd fogalmazzak úgy, hogy az idı összesőrősödik. Van, hogy néhány nap történéseinek több oldalt szentelnek a történelemkönyvekben, mint akár több teljes évtizednek. Nekünk, magyaroknak e tekintetben van bıségesen tapasztalatunk. Tudjuk, milyen az, amikor néhány nap alatt hosszú évekre eldılhet a sorsunk. Tudjuk, milyenek a forradalmi változások. 1956 óta tudjuk, milyen a fegyveres forradalom. 1989 óta tudjuk, milyen az alkotmányos forradalom, és 2010-tıl már azt is tudjuk, hogy milyen kétharmados forradalom. Nos, az az érzés, hogy ma az idınek különösen erıs a sodrása, hogy a történelem mintha összesőrősödne, nem kizárólag a magyarok életérzése. Most az egész világon sok tíz millióan éreznek ugyanígy. Az Európai Unió bizottságának elnöke, Barroso úr ma délelıtti beszédében, ahol az Európai Unió helyzetérıl szólt, ezt a sok tíz milliók által osztott hangulatot a következı keresetlen mondattal fejezte ki: ez a pillanat Európa számára az igazság pillanata: vagy együtt úszunk, vagy egyenként süllyedünk el. Nos, valóban, bármerre tekintünk: politikai, gazdasági és társadalmi változások egész sorát látjuk. Nagy történelmi régiók - sajnos a minket is, magába foglaló Nyugat is ideértendı - veszített szédítı sebességgel sokat, nagyon sokat egykori befolyásából. Míg mások Keleten és Délen hasonló tempóval emelkednek fel és törnek elıre. Egyszerően elintézhetnénk persze ezeket a tapasztalatainkat azzal, hogy a Nyugatot megrázta egy súlyos pénzügyi gazdasági váltság, és ennek a következményeit látjuk magunk elıtt. Meggyızıdésem azonban, s ebbıl kellett a kormánynak is kiindulnia, amikor elsı száznapos munkáját megkezdte, hogy ennél sokkal többrıl van szó. Amikor a történelem összesőrősödik, rendszerint egy új, nyilvánvaló, de korábban kimondhatatlan igazság fogalmazódik meg kritikus tömegő ember tudatában. Ma is látunk egy ilyen igazságot kikristályosodni, amely nyilvánvalósága ellenére új, és eddig sokan nem tekintették kimondhatónak. Ez az igazság így szól nagyjából: utópiákban reménykedni, virtuális valóságban élni csak ideig-óráig lehet, a valóság elıbb-utóbb visszaköveteli a jogait, elıbb-utóbb kiköveteli, hogy szembesüljünk vele. Amikor ma én Önök elıtt egy utópia bukásáról beszélek, akkor a mögöttünk álló két év nemzetközi és magyar, pénzügyi és gazdasági válságáról is beszélek. Igaz, merıben másképp, mint a pénzügyi válság menedzserek szoktak. Vannak, akik úgy vélik, hogy a válság a Lehman Brothers Bank csıdjével kezdıdött. Vagyis egy balesetrıl van szó, egy elkerülhetı rossz döntés következményei rázták meg, és rázzák az óta is a világot. Én azonban inkább úgy látom, hogy a nyugati világ eljutott egy olyan pontig, amelynél az utópia, amelynek burkában éltünk, hatalmas erıvel

beleütközött a valóságba, és apró darabokra tört. A most darabjaira tört világban úgy tartották, hogy a piac mindenható. Úgy tartották, hogy mindent, még az emberek értékét is pénzben lehet mérni. Úgy tartották, hogy értékteremtés és munka nélkül is lehet gyarapodni. Úgy tartották, hogy lehet pénzbıl munka nélkül is pénzt csinálni. Úgy tartották, hogy spekulációra, vagyis valódi értéket nélkülözı alapokra is fel lehet építeni egy ország, sıt egy egész világ gazdaságát. Ebben a most lehanyatló világban azt gondolták, hogy a piac nem csak profitot termel, de erkölcsös is. Ezért nincs szükség közjóra, és a közjót képviselı államra, mert helyettük majd a piac láthatatlan keze mindent bölcsen elrendez. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Valójában nem ilyen-e a természete a történelem minden korábbi megbukott utópiájának? Nem tőnik-e úgy, hogy emberöltık óta az emberiség újabb és újabb utópikus drogok rabjává válik, és egyre keservesebb a kijózanodás, ha a valóság végül szembejön? A nagy politikai utópiák összeomlása után társadalmi és gazdasági értelemben is mindig nyomasztó feladat volt a felépülés és a talpra állás. Elég, ha csak a II. világháború utáni Németországra, vagy, hogy egy közelebbi példát mondjak, a szovjet megszállási övezet állapotára gondolunk, közvetlenül a Szovjetunió bukása után. A fasizmus, a kommunizmus és a szocializmus utópiáinak összeomlása egyaránt nemzedékek életét tette tönkre itt, Magyarországon is. Lehetnek persze emlékeink a történelembıl a gazdasági utópiák leomlását követı idıszakokról is. Itt van például ez a száznapos szokás. Száznapos beszédet 1933-ban mondtak elıször, talán egy fél évvel korábban, amint az amerikai elnökválasztást követıen Roosevelt elnök összehívta a törvényalkotókat, és egy száznapos vitát indított meg, amelynek eredményeképpen létrejött a New Deal, amely akkor radikálisan megváltoztatta az amerikai, illetve a nyugati világ által követelt gazdaságpolitikát. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A harmincas évek elején is egy utópisztikus gazdasági elképzelés romjai felett kellett rendet teremteni. Akkor is egy nagy gazdasági válság után volt a világ, hogy mi utána vagyunk-e már ez még kérdéses. Arról a nagy gazdasági válságról késıbb a nagy gazdasági világválság név terjedt el, és persze igaz, hogy különbözı történelmi korszakok között az összevetés mindig kockázatos, hiszen soha sincs tökéletes megfelelés, így az akkori és a mai válságok között sincs, mindig akad azonban néhány fontos párhuzam. Itt van az, amit már említettem, hogy 1933-ban is az Egyesült Államokban éppen az elsı száz nap megfeszített törvényhozói munkája teremtette meg egy teljesen új gazdaságpolitika sikereinek az alapjait. Ugyanígy mi is azt reméljük Magyarországon, hogy a munka, amelyet május óta elvégeztünk, a holnap sikereit fektette le. Nos, Magyarország utolsó száz napjában, ebben a megfeszített munkával töltött idıszakban valóban egymásra torlódtak az események, idınként szinte zavaróan összefolytak a napok, és összesőrősödött az idı. A megelızı nyolc év reményvesztettségével, keserőségével leszámolva rég nem látott egységben hoztak fontos döntéseket a magyar emberek. Emberek kritikus tömegei értették meg Magyarországon a valóságot, és vállalták, hogy szembenéznek a realitásokkal az utóbbi évek utópiájának delíriuma után. Összeállt Magyarországon is a tisztánlátó emberek kritikus tömege, akik lezárták a "hazudtunk reggel, délben, meg este" szocialista politikáját, és félrelökték a bukott hazugságokat. Én úgy érzem, büszkék lehetünk arra, hogy milyen gyorsan és milyen széles körben, milyen széles egyetértésben szakítottak a magyar emberek az utópiák korszakával, és tették le az alapjait egy új, valóságra épülı rendszernek, amelyet mi nemzeti együttmőködés rendszerének hívunk. Sehol máshol, még ott sem, ahol a gazdaság bajai súlyosabbak a miénknél, nem sikerült ilyen széles körő együttmőködést létrehozni. Ennek megfelelıen nekünk, magyaroknak jó esélyünk van arra, hogy mi tudjuk a legkorábban és a leggyorsabban eltakarítani a bukott korszak romjait és lerakni egy új, a valóság tiszteletén nyugvó gazdasági rendszer alapjait. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Professzor Hölgyek és Urak! Nem olyan hosszú idı száz nap, hogy ne tudnánk felidézni, milyen állapotban volt Magyarország, mielıtt a magyar emberek elsöprı többsége a gyökeres változások mellett döntött. Mélyponton, a szakadék szélén tántorgott a gazdaság. Történelmi csúcsponton volt a munkanélküliség. A rossz gazdaságpolitika és a szégyenteljes rablógazdálkodás következtében hatalmas adósságtömeget görgettünk magunk elıtt. 1990-tıl egészen 2002-ig élt egy közmegegyezés Magyarországon a politikai pártok között. Errıl hajlamosak vagyunk elfelejtkezni, pedig ezt még a szocialisták is betartották, így érdemes arra, hogy megjegyezzük. Ez a megállapodás úgy hangzott, hogy soha többet nem fordulhat elı, hogy az aktuális kormányok külföldrıl felvett hitelekbıl jóléti kiadásokat finanszírozzanak, mert akkor úgy fogunk járni, ahogy jártunk egyébként a nyolcvanas évek második felétıl kezdıdıen a kilencvenes évek elejéig. Ezt a megállapodást mindenki betartotta, egészen 2002-ig. 2002-ben azonban egy politikai bőnt követtek el az ország akkori vezetıi, és megkezdıdött az ország újabb kori teljes eladósítása. A számok brutálisak, ha megengedik, én nem untatom Önöket ezzel, csak a nagyságrend érzékeltetése kedvéért mondom: 2011-ben az elıttünk álló költségvetési évben 2858 milliárd forintot kell majd visszafizetnünk. 2012-ben nagyjából ennél valamivel kevesebbet, és 2013-ban, pedig még ennél is többet: több mint 3000 milliárd forintot. Csak hogy értsük, hogy mirıl beszélünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim: ha valaki átböngészi a magyar költségvetés szerkezetét tükrözı számokat, akkor azt tudjuk mondani, hogy az egy évben visszafizetendı összeg jóval meghaladja azt a személyijövedelemadó-összeget, amit egy év alatt a magyarok befizetnek egyébként a költségvetésbe. De azt is mondhatom nyugodtan Önöknek, hogy az egy évben visszafizetendı államadósság jóval meghaladja például az egészségügyre egész évben költött összeget vagy az oktatásra egész évben költött összeget. Sıt, ebben a bizonyos harmadik, 2012-es évben meg fogja haladni azt az összeget, amit egész évben a nyugdíjra fizetünk ki. Úgy kell tehát elképzelnünk, hogy a munkánk gyümölcsének egy tekintélyes részét, akkora összeget, mint amibıl egy egész oktatási rendszert, egészségügyi rendszert vagy nyugdíjrendszert lehet mőködtetni, az elhibázott gazdaságpolitika következtében az ország eladósítása miatt visszafizetés formájában a hitelezık ki fognak vonni a magyar gazdaságból.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez az a helyzet, amelyet száz nappal ezelıtt a mostani kormány és vele együtt egész Magyarország megörökölt. Azonban az aktuális gazdasági nehézségeknél is talán nagyobb gondot jelentett, hogy a magyarok már nem vagy alig reménykedtek a jövıben, lényegében szinte minden bizalmukat elvesztették a politikában és a közös intézményeinkben is. Olyan alacsony szintre esett a közbizalom, amely lényegében már a közösségeink napi mőködését veszélyeztette. Ezért Magyarország a magyar államiság a szétesés, a szétcsúszás határán egyensúlyozott. Világos, hogy haladéktalanul cselekedni kellett. Nem volt idınk sem hosszan szemlélıdni, sem ráérısen tőnıdni a teendıkön. Fel kellett tőrnünk az ingünk ujját, fel is tőrtük, és azonnal hozzá is fogtunk a munkához. A pusztításhoz nem kell sok idı. Gondoljanak csak abba bele, hogy négy évvel ezelıtt az akkori kormány elsı száz napját követıen milyen állapotban volt Magyarország. Emlékszünk rá, ez volt az ıszödi hazugságbeszéd idıszaka. Száz nap alatt sikerült Magyarország lakosságának teljes bizalmi tıkéjét felélni. Akkor négy évvel ezelıtt néhány nap is elegendınek bizonyult ahhoz, hogy a mindennapi életünk alapját jelentı dolgokban elbizonytalanodjunk. Elbizonytalanodjunk az igazmondásban, a rendben, a biztonságban. Nos, a dolgokat visszafordítani, a káosz helyén rendet teremteni, a rombolás helyén építkezni, ehhez már sokkal több idıre, energiára, tudásra és kitartásra van szükség, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Száz nap arra lehet, és sajnos csak arra is volt elegendı, hogy a káosz és a szétesés helyén letegyük az alapjait egy új, erıs, magabiztos és reményteli Magyarországnak, amely erejét, magabiztosságát és reményeit nem utópiákból, nem lázálmokból, hanem valóságos, megtapasztalható lehetıségekbıl és eredményekbıl meríti. 2010. május 29-én alakult meg a magyar választók akaratából a nemzeti ügyek kormánya - így hívjuk magunkat - az új magyar demokrácia történetének legnagyobb választói felhatalmazásával. Támogatottsága különleges. De a nemzeti ügyek kormánya sok más tekintetben is rendhagyó. Egyik ilyen, hogy ez az elsı kormány, amelynek a programja, mármint a kormány programja megegyezik a kormánypárt választási programjával. Amikor a kormányprogramot írtam, sokat gondolkodtam a választási program és a kormányprogram viszonyáról, és végül úgy döntöttem, hogy az a legegyszerőbb megoldás, hogy Rejtı Jenıvel éljek: kézenfekvı, hogy a választási programot úgy, ahogy van, beleillesztem a kormányprogramba. Így most elıször van Magyarországnak egy olyan kormányprogramja, amelynek része teljes egészében a választásokon bizalmat kapott párt választási programja. Ez azt jelenti, hogy a mostani kormány egy valóságos programra kapott felhatalmazást. Vagyis ez a kormány azt teszi, azt kell tennie, amit az emberekkel a választások elıtt megbeszélt. Ez 180 fokos fordulat az elızı nyolc év gyakorlatához képest, amelyben hamis illúziók és keserves csalódások váltották egymást. Mostantól ennek az új kormányprogramnak az elfogadásától kezdıdıen egyetlen politikus sem takarózhat azzal, hogy más dolog a választás és más a kormányzás. Mi, magyarok ezzel a nemzeti egységgel kiharcoltuk, hogy a jövıben többé nem kell illúziókra szavaznunk, amelyek a választások után akár napokon belül szertefoszlanak. Éppúgy, mint ahogy ez 2006-ban történt. Én ezzel magyarázom, hogy száz nap elteltével a kormány iránti bizalom és támogatottság mértéke lényegében megegyezik, vagy talán még nagyobb is azzal a bizalommal és támogatottsággal, mint amellyel a választási programunkat kitüntették a választópolgárok. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Visszatérve az utópiákhoz. Leszámoltunk tehát egy újabb XX. századi, afféle szakértıi gıgbıl fakadó technokrata utópiával, amely szerint lehetséges az emberek nevében, az emberek ellenére kormányozni. Hiszen régebben úgy volt, hogy jött egy politikai hatalom, kigondolt ezt-azt, meg volt gyızıdve a saját szakmai igazáról, ez lehetett jó vagy rossz, utána - függetlenül, hogy az emberek támogatták-e ezeket az intézkedéseket, ezeket korábban reformnak nevezték - átverték a társadalmat, a szakmai csoportok, az érintettek tiltakozása ellenére is. Nos, ez egy szakértıi gıgbıl fakadó technokrata utópia volt, amelynek lényege abban áll, hogy lehetséges úgy az emberek érdekében kormányozni, hogy közben az emberek ellenére kormányzunk. Nos, mi inkább szeretnénk visszatérni ahhoz a régi nyugati hagyományhoz, ahhoz a régi eszményhez, amely úgy hangzik, hogy az emberektıl kapott felhatalmazással, az emberekkel és az emberekért kell kormányozni. Az elsı és legfontosabb eredmény, amit az elmúlt száz napban rögzíteni szeretnék az, hogy az emberekkel együttmőködve hoztuk létre, és most építjük ki a nemzeti együttmőködés rendszerét. Valójában az elmúlt száz nap ezért nem egyszerően a magyar kormány száz napja, hanem a megújuló Magyarország elsı száz napja. Építjük a nemzeti együttmőködés politikai rendszerét. Építjük a nemzeti együttmőködés közigazgatási rendszerét. Építjük a nemzeti együttmőködés gazdasági rendszerét, és építjük a nemzeti együttmőködés erkölcsi rendszerét is, amelynek fıbb tételeit reményeink szerint majd az Alkotmány foglal össze. Szintén újdonság, tisztelt Professzor Hölgyek és Urak, hogy 1990 óta soha nem volt ilyen kevés minisztérium és miniszter. Hozzáteszem, hogy nem a számszerő csökkentés volt az elsıdleges cél, hanem hogy a kormányzat hatékonyabb, rugalmasabb legyen, mőködése, pedig átláthatóbb. Létrehoztunk tehát egy új, korszerőbb kormányzati struktúrát, amilyen 1945 óta nem volt Magyarországon, és úgy látom, hogy ez eddigi tapasztalataink alapján mondhatom, hogy inkább megfelel a mai kor követelményeinek. Ennek az új rendszernek a hatékonyságát az is bizonyíthatja a kétkedık szemében, hogy a kormány elsı száz napja alatt 55 törvényt fogadott el az Országgyőlés. Csak a nagyságrendet érzékeltetendı: négy évvel ezelıtt ez a szám 19 volt, most pedig 55. És milyen törvények, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezek után nézzük, hogy az új kormány megalakulása után mi mindent változtattunk meg száz nap alatt. Nos, ha a történelem összesőrősödik, és az idı felgyorsul, akkor az általában nem kíméli a tabukat. A mi kétharmados forradalmunk sem kímélte. Olyan tabukat döntöttünk le együtt május óta, amelyeket csak egy akkora nemzeti egység képes ledönteni, mint ami létrejött ez év áprilisában. Az elsı ilyen tabu után úgy összegezhetı, hogy a politikai osztály érinthetetlen. Mi bebizonyítottuk, hogy ez nem így van. Mi arra kaptunk felhatalmazást tavasszal a választóinktól, hogy a politikai osztály érinthetetlenségének vessünk véget. Ezért elsı intézkedéseink között volt a politikusok számának felére csökkentése. Húsz éven át a nyilvánosság elıtt szinte mindenki egyetértett abban, hogy az 1990-es politikai megállapodások eredményeképpen létrejött országgyőlés és önkormányzati rendszer méretében messze van az ideálistól. Változtatni kellene rajta. De soha senkinek nem sikerült ennek szellemében cselekednie. Most ez megtörtént. A magyar választók három

hét múlva már a kisebb létszámú helyi testületek összetételérıl dönthetnek, és a következı országgyőlési választásokon, pedig a mintegy 200 fıs parlamentbe választhatunk majd képviselıket. Tabunak számított az állami vezetık fizetése is korábban. Ez sok igazságtalanságot takart, és nagyon sok jogos ellenérzést szült. Most ezen a területen is változtattunk, korlátoztuk a legmagasabb béreket. Megszüntettük az erkölcstelen végkielégítések kifizetésének rendszerét. Az egyik, leginkább érinthetetlen kérdés Magyarországon a szocialista kormányok alatt a határon túli magyarság ügye volt. Mindig kellemes és meggyızı retorikai képességeik birtokában magyarázták el nekünk, hogy tulajdonképpen miért az a jó, ha minden úgy marad, ahogy van. És miért hoznánk a fejünkre sokkal nagyobb bajt, mint hasznot akkor, ha megmozdulnánk, és végre egyszer elmondanánk, hogy mit gondolunk, és mit tartunk helyesnek ebben az ügyben. Nos, azonban nekünk súlyos adósságunk halmozódott fel a határon túl élı magyar nemzettársaink felé, és 2004. december 5-ének szégyenfoltja megtisztításra várt, nem tőrt halasztást, ezért meg is alkottuk a szükséges törvényt. Letelepedés, Magyarországon való letelepedés nélkül is lehetséges a világ valamennyi magyarja számára a magyar állampolgárság megszerzése. Nyomasztó lelki terhet vettünk le ezzel a döntéssel a saját és a nemzet vállairól is. Sıt, én azt remélem, nemcsak terheket vettünk le, hanem olyan energiákat szabadítunk fel, amelyek sikeresebbé tehetik a magyarokat Magyarországon és a külföldön élı magyarokat egyaránt. Nos, talán ezek fényében nem tőnik túlzásnak, ha azt mondom Önöknek, hogy száz nap alatt a mostani kormány a nemzeti ügyek tekintetében több változást hajtott végre, több eredményt ért el, mint amennyi eredmény és változás történt a megelızı nyolc évben. Ami a nemzeti ügyeket illeti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezek között a kormányprogram is elsı helyen a gazdaság talpra állítását és az új munkahelyek teremtését jegyzi. Az elmúlt nyolc év politikája arra az utópiára épült, hogy hitelekbıl is lehet hosszabb távon jóléti rendszert finanszírozni. Mi azonban valóságot építünk, és a valóságban - tudjuk jól - csak tisztességes munkából és tisztességes vállalkozásból születhet bármilyen érték. Ezért minden intézkedésünk középpontjában a vállalkozás és a munkahelyteremtés támogatása, a munkavállalás könnyítése és megbecsülése áll. A gazdaság megerısítéséhez és a munkahelyek megteremtéséhez meggyızıdésünk szerint három dologra van szükség: a valósághoz igazodó adórendszerre, felelıs vagyongazdálkodásra és biztos pénzügyi alapokra. A teljesség igénye nélkül most szeretnék az Önök emlékezetébe idézni néhány fontos döntést, ami az elmúlt száz napban született. Elıször is bevezettük minden idık legalacsonyabb tízszázalékos társasági adóját, és elıkészítettük minden idık legalacsonyabb személyi jövedelemadó rendszerének bevezetését is a következı év elejétıl. Eltöröltünk tíz adófajtát. A hazai beruházások ösztönzése érdekében negyven százalékkal csökkentettük a beruházásokhoz szükséges állami engedélyek számát. A hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében kibıvítettük a Széchenyi-kártya programot. A pályázati források nagyobb arányú kihasználása érdekében elıkészítettük, és nemzeti konzultációra bocsátottuk a Széchenyi Önerı Hitelprogramot és magát az Új Széchenyi Tervet is. Bevezettük az egyszerősített alkalmi foglalkoztatást. Az új törvénnyel, egy sokkal egyszerőbb és ésszerőbb rendszer lépett hatályba a mezıgazdasági és idegenforgalmi területen dolgozók életében. Az alkalmi munkára vonatkozóan ez közel félmillió munkavállaló és alkalmi munkaadó életét teszi könnyebbé. A magyar vállalkozások számára könnyebbé és eredményesebbé tettük a közbeszerzésekben való részvételt. Lehetıvé tettük a kistermelık számára, hogy termékeiket könnyebben értékesítsék. Ez nem tőnik nagy horderejő nemzetgazdasági átalakulásnak, de idınként a kis dolgok nagyobb változásokat eredményeznek, mint a hatalmas nagy makrogazdasági átalakítások. Hadd idézzem az Önök emlékezetébe azt, hogy közbeszerzési kötelezettség a most megalkotott módosítás után már nem vonatkozik olyasmire, mint a nyershús, zöldség, gyümölcs, tej, tejtermék, méz, tojás és gabona. Vagyis szeptember 15-tıl a közétkeztetést végzı intézmények, bölcsıdék, óvodák, iskolák, hivatalok, egészségügyi intézmények közbeszerzés nélkül, közvetlenül a helyi termelıtıl megvásárolhatják ezeket a termékeket. Törvényt hoztunk a körbetartozás felszámolásáról, bevezettük a másodlagos élelmiszervizsgálatot, hogy Magyarország ne legyen többé más országok élelmiszerszemetének lerakóhelye. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, bevezettük az új szabályt a földbirtok védelem érdekében, ahol elıvásárlási jogot adtunk a magyar államnak, és így megakadályoztuk, hogy a magyar termıföld külföldi spekulánsok kezébe jusson. S ez a védelem akkor is eredményes lesz majd a jövıben, hogyha Brüsszelben az általunk kért újabb, külföldiekre vonatkozó földvásárlási moratóriumot esetleg nem hosszabbítják meg. Tehát a magyar föld biztonságban van Magyarországon külföldi spekulánsok termıföldet nem fognak vásárolni akkor sem, ha Brüsszel így vagy éppen úgy dönt, mert ez a mi hatáskörünk, és mi ismerjük azokat az eszközöket, amelyekkel más országok sikeresen védték meg egyébként a saját gazdálkodóikat és mezıgazdaságukat. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az elızı kormány valótlan számokra épülı költségvetése rendkívül veszélyes helyzetbe sodorta az országot, s ezért számos intézkedést kellett hoznunk a pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében. Én tudom, hogy a legtöbb ember fejében itt a bankadó tőnik fel elıször, legtöbben ezért szokták meglapogatni a hátamat és megszorongatni a kezemet, hogyha járom az országot, és én nem tudom elmagyarázni, úgyhogy fel is adtam, hogy én valójában sosem vágytam a bankrendszerrel szembeni küzdelem Che Guevarájának szerepére. Ez nem szerepelt az életem tervei között, egész egyszerően Magyarország abban a pénzügyi helyzetben volt, egy olyan örökséget vettünk át, hogy kénytelenek voltunk meghozni néhány olyan döntést, amely ráadásul úgy tőnik, még a magyarok igazságérzetével is találkozott. Egy jó politikai döntésnek az értékét növeli, hogyha nemcsak ésszerő, hanem még találkozik a választópolgárok igazságérzetével is. Nos, éppen ezért a következı lépéseket kellett tennünk a pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében. Elıször is ki kellett világosan nyilvánítanunk, erre jó volt a bankadó, és jó volt a Nemzetközi Valutalappal folytatott tárgyalás története is, hogy kinyilváníthassuk, hogy a nemzeti ügyek kormánya kitart a pénzügyi függetlenség és a gazdasági önrendelkezés visszaszerzése mellett. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a világgazdaság bonyolult módon szervezıdik, és minden nemzetgazdaság egyben része a világgazdaságnak, de a

mi döntéseinket mindig a saját érdekeink vezénylik, tehát mi úgy akarunk beilleszkedni a világgazdaságba, hogy közben a beilleszkedés mikéntjérıl szóló döntések kizárólag a mi döntéseink lehessenek, mi dönthessük el, hogy milyen módon kívánunk illeszkedni az, úgymond globalizálódó világgazdaságba. Én ezt tekintem a gazdasági önrendelkezés legfontosabb kérdésének. No, tehát azért, hogy a pénzügyi rendszert stabilizáljuk, bevezettük azt a 120 milliárd forint összegő kormányzati takarékossági intézkedést, amelynek most mindannyian együtt isszuk a levét. Egy ilyen takarékossági intézkedés senkinek sem esik jól, és ha ma Önök beszélnek professzorokkal, oktatási intézményben dolgozókkal, beszélnek mővészekkel vagy az államigazgatás más területén dolgozókkal, ık mind panaszkodnak amiatt, hogy itt bizony a pénzügyi rendszer stabilitásának megırzése érdekében takarékossági intézkedések születtek. Az ország pénzügyi stabilitása és a jó erkölcsbe ütközı bérezési gyakorlat érdekében a közszférában ezzel egy idıben bevezettük a kétmillió forintos fizetési plafont. Ez - szeretném aláhúzni - mindenkire vonatkozik. Akkor is, ha Brüsszelbe szalad panaszkodni. Mindenkire egységesen, mert a jó erkölcs tekintetében nincsen kivétel, a bankárokra is vonatkozik a jó erkölcs szabálya, sıt a legelegánsabb, bankári állást betöltı emberekre is vonatkozik az általános szabály, ezért akármilyen külföldi kritika vagy ellenállás is érkezik, nem tudunk eltekinteni attól, hogy a jó erkölcs szabályát mindenkire, aki a közszférában dolgozik, egységesen ne érvényesítsük. 98 százalékos különadót vetettünk ki a közszférában a kétmillió forint feletti végkielégítési összegekre. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az ország mai helyzetében egész egyszerően elfogadhatatlan, hogy állami vezetık, amikor veszik a kalapjukat, akkor sok tízmilliós végkielégítésekkel távozzanak, és sajnos nem tudtuk, nem tudtam figyelembe venni azt az egyébként jogszerőnek hangzó igényüket sem, hogy a már megkötött szerzıdéseket utólag nem lehet módosítani. Ez igaz, de a jövedelmet adóztatni lehet. Ezért a vonatkozó évre nézve ezt a 98 százalékos szabályt - még egyszer mondom: minden Che Guevara-i ambíció nélkül - az ország érdekében kénytelenek voltunk, kénytelen voltam bevezetni. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a kormány a pénzügyi fegyelem és a költekezési mértéktartás érdekében költségvetési felügyelıket küldött ki közpénzekkel gazdálkodó intézményekhez. Azokhoz is, amelyek autonóm intézmények, de költségvetésük többségét közpénz adja. Nos, ezek voltak a legfontosabb pénzügyi változások, amelyek a pénzügyi stabilitást szolgálták. Nemzeti ügy, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a szociális biztonság megteremtése is. Anélkül, hogy társadalmi elemzésekbe bocsátkoznék itt, és ezzel untatnám Önöket, különösen azokat, akik már Kötcsén is hallhatták ezeket a gondolatokat, fontosnak tartom elmondani, hogy a kétharmados forradalom és a nemzeti együttmőködés, valamint a változások elıtti lehetıség kapuját, tehát ezeknek a lehetıségét valójában egy olyan újszövetség teremtette meg, amelynek hiányától már több mint húsz éve szenvedett Magyarország, és szenvedett egyébként a polgári jobboldal is. Valahogy nem tudtunk létrehozni tartós szövetséget a középosztály, a jobb módúak, a biztosabban élık és a bizonytalanabb helyzetben élı, szegényebb néprétegek milliói között. A szövetség nem jött létre. Márpedig e nélkül a szövetség nélkül nincs kétharmad. A szövetség most létrejött, és én a magam részérıl, túl a szakmai szempontokon, ennek a szövetségnek a fenntartását tekintem a kormányzás legfontosabb céljának. Ha ez a szövetség fennáll, akkor van nemzeti egység, ha van nemzeti egység, akkor lehetséges elérni kormányzati sikereket olyan területeken is, amelyeket korábban még érinteni sem tudott a politikai elit, illetve a politikai döntéshozók, a parlamenti képviselık, mert ezek a területek egész egyszerően csak kétharmaddal változtathatók meg. Tehát a sikerességhez, a gazdaság talpra állításához, megerısítéséhez, egy ésszerőbben mőködı Magyarország megteremtéséhez fent kell tartanunk azt a szövetséget, amely a középosztály, a jobb módúak és a szegényebb sorban élık között jött létre. Ezért van az, hogy a szociális biztonság megteremtése, ami ezen szövetség fenntartásának egyik legfontosabb feltétele, egyúttal nemzeti ügy is a számomra. Ez azt jelenti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a kormányzás során a szociális biztonság kiemelt terület marad, és nem engedünk azoknak a szirénhangoknak és csábításoknak, amelyek a szociális biztonság kérdését szembe akarják állítani a pénzügyi stabilitással. Arra törekszünk, hogy a pénzügyi stabilitást és sok millió magyar ember szociális biztonságát egy idıben legyünk képesek garantálni. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, éppen ezért a kormány egyik elsı döntésével, a kilakoltatással fenyegetett emberek védelmében elrendelte a kilakoltatási tilalmat. És én továbbra is szeretném nagyon határozottan képviselni azt az álláspontot, hogy az száz nap után sem fordulhat elı, hogy a bankok csak úgy egyszerően utcára teszi az embereket. Nem engedjük, hogy olyan családokból, amelyek most még együtt vannak, amelyek küzdenek az együtt maradásért, küzdenek a talpon maradásért, küzdenek a boldogulásért, ezeket az embereket és családokat lehetetlen helyzetbe hozzák olyan - egyébként kétségkívül csekély felelısség mellett - korábban felvett hitelek, amelyeknek a terheit most nem tudják visszafizetni. Ezt követeli az emberiesség, ezt követeli a józanész is. Mert ha ezek a családok szétesnek, akkor a társadalomnak összességében nagyobb költségébe kerül majd ezeket az embereket valahogyan talpon tartani, visszailleszteni a társadalom rendjébe, vagy legalábbis egy elfogadható életszínvonalhoz segíteni a közbéke érdekében. Ezért a bankok a jövıben sem tehetik ki az utcára a családokat. Hasonló módon, tisztelt Hölgyeim és Uraim, meg kellett tiltanunk a jelzálogalapú devizahitelek további folyósítását is. Errıl még sok vita lesz majd a jövıben: ésszerő-e ez, vagy sem. Én a politika világához tartozom, és ezért én a spekulációnál többre tartom a tapasztalatot. Én azt láttam, hogy eddig a jelzáloggal terhelt devizahitelekbıl mindig csak baj lett. És ez egy olyan tapasztalat, amelyet be kell építeni a kormányzásba, ezért a gazdasági ésszerőség elegáns bemutatása ide vagy oda a pénzügyi szervezetek részérıl. Nem szabad még egyszer megengedni azt, hogy Magyarországon családok azért kerüljenek az utcára sodródás, az utcára történı kilakoltatás veszélyébe, mert az árfolyam, a magyar valuta árfolyama megváltozik, és a magyar valuta árfolyamára a mindenkori magyar kormány és a mindenkori jegybank csak csekély befolyást tud gyakorolni. Önök is láthatják, hogy egyes nemzetek nemzeti valutájának értéke tılük sok ezer kilométerre történt gazdasági események eredményeképpen is radikális megváltozhat. Ezért - bár a devizaalapú hitelezést egyáltalán nem tiltottuk meg, de a jelzáloggal terhelt devizalapú hitelezést - tehát ott, ahol az emberek fedele, fejük feletti fedele, lakása, otthona forog kockán, meg kellett tiltanunk. Ezt a gyakorlatot meg kellett szüntetnünk. Az elızı kormány megszüntette a gázár- és távhı-támogatás rendszerét is, ravasz módon június 30-i határidıvel, hiszen az már a választások után volt, és azzal a kérdéssel kellett szembesülni, hogy miután a költségvetésben a második félévben ilyen támogatás nem

szerepel, hiszen ık azt megszüntették, most mit tegyünk. Azt kell mondanom, hogyha nem tartottuk volna fent az - egyébként kétségkívül átalakításra szoruló - gázár- és távhı-támogatási rendszert, akkor 962 ezer családot hoztunk volna pénzügyileg nehezen vagy egyáltalán nem kezelhetı helyzetbe. Ezért a szociális biztonság megteremtése érdekében úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatási formát most még változatlan formában fenntartjuk. Hasonlóképpen hatósági árat vezettünk be a szegényebbek védelme érdekében a gáz és az áram esetében. Új megállapodást akarunk kötni a szolgáltatókkal; olyan új megállapodást, amely ésszerőbb és korrektebb és elviselhetıbb terheket jelent a magyar lakosság számára. Azonnal visszaadtuk azokat a támogatásokat néhány kiemelkedı fontosságú, mőködıképessége határához érkezett szervezetnek, amelyeket korábban vontak el tılük. Így az értelmi fogyatékossággal élık és segítıik országos szervezete, a siketeknek és a nagyothallók szakszövetségének, a magyar vakok és gyengén látók országos szövetségének is. Létrehoztuk az adórendszeren kívüli keresetet, ami azt jelenti, hogy a családoknál végzett házi munkáért és az idısek segítésért kapott jövedelem után már nem kell annak adót fizetnie, aki ezt a munkájával a maga számára és családja számára megkereste. És végül az egyházak korábbi igényét is kielégítettük, az egyházak és a civil szervezetek korábbi együttes igényét, vagyis a jótékony adományozást ismét adómentessé tettük. Az utóbbi néhány évben erre a segítségre, a segítségnek erre a formájára is pénzügyi terheket helyezett a távozott, leköszönt kormány. Demokratikus normák helyreállítása - van egy ilyen fejezete a kormányprogramnak. Nemzeti ügy a demokratikus normák helyreállítása, amit az egyszerőség kedvéért a jogállam helyreállításának is szoktak mondani a közbeszédben. Az én felfogásom e tekintetben, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az, hogy az áprilisi választásokon az emberek nemet mondtak a hatalommal való visszaélés minden formájára, és kifejezték azt az akaratukat, hogy demokráciában a törvényeknek mindenkire vonatkozniuk kell - kivétel nélkül -, vagyis magára az államra és annak vezetıire is. Ennek jegyében és vállalásunkkal megegyezı módon megkezdtük az elızı kormányciklusok kormányzati visszaéléseinek és korrupciós ügyeinek részletes kivizsgálását. Nem esik jól az ilyesmi. Nehéz munka, de mégis olyan munka, amit valakinek el kell végezni. A félreértés elkerülése érdekében: nem a múlt miatt kell ezt elvégezni. Kétségkívül a világ morális egyensúlyának helyrebillentése is egy szép feladat, de itt sokkal többrıl van szó; azért kell az elszámoltatás nevő folyamatot végigvinnünk a következı hónapokban, hogy még egyszer soha senkinek ne juthasson eszébe, hogy olyan trükkökkel próbál közpénzeket kitalicskázni az egyébként arra rászoruló intézményekbıl, arra rászoruló embereket támogató intézményekbıl, oktatási, kulturális intézményekbıl vagy magából a nagy költségvetésbıl, mint ahogy egyébként az az elmúlt években történt. Az elszámoltatás tétje tehát nem a múlt, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hanem a jövı. A rendszerváltoztatást követıen - ha ez a szó egyáltalán még jelent valamit - az elmúlt húsz év vitái után, 2011-ben végre sor kerülhet a Magyar Köztársaság új alkotmányának megalkotására és elfogadására. Ez azt jelenti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az új alkotmány megalkotására 2011-ben, szándékaink szerint 2011-ben kerülhet sor. Az ezt a munkát összefogó alkotmány-elıkészítı eseti bizottság már meg is kezdte a munkáját. Sok professzor hölgyet és urat ismerek Önök közül, és elıre látom azokat az izgalmas vitákat, amelyeket majd meg fogunk vívni az új alkotmány néhány passzusának megalkotása okán. Jó mulatság, férfimunka lesz, remélem az ország is hasznát, látja majd. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A demokratikus intézmények mőködésének helyreállítása néhány olyan döntést is igényelt, amelyet rendes nyugati országokban egy száz napot értékelı összefoglalóban nem szoktak megemlíteni, de nekünk egy olyan helyzettel kellett szembesülnünk, hogy a kormányváltás idıpontjában nem volt elnöke és elnökhelyettese például az Állami Számvevıszéknek. Az Állami Számvevıszéknek az a dolga, hogy a közpénzek felhasználását, a parlament közpénzekre vonatkozó döntéseit és azok végrehajtását ellenırizze. Ahol az Állami Számvevıszék nem mőködik, ott a közpénzek felett nincs állandó felügyelet. S mi egy olyan országban éltünk mi mindannyian együtt, ahol több mint egy éve nem volt az Állami Számvevıszéknek elnöke, és nem volt alelnöke sem. De hasonlóképpen hiányzott két alkotmánybíró az Alkotmánybíróság törvényben elıírt létszámából, és a modern hatalmi ágnak is mondott - ezt a vitát most nem nyitom meg, de a modern hatalmi ágnak is mondott - média, közmédia felügyeletet ellátó szervezetnek is hosszú hónapok óta már nem volt vezetése, vagyis ott semmifajta kontrollt, folyamatos ellenırzést nem gyakorolt senki. Nos, ezeket a helyeket be kellett töltenünk, ezeket az intézményeket mőködésbe kellett hoznunk. Ez az a pont, ahol a legtöbb támadást kapta egyébként a kormány, mondván, hogy a személycserék valójában önös hatalmi érdekeket szolgálnak. A személycseréket kicsit tágabban értelmezve, hiszen nemcsak itt történtek változások, hanem máshol is, azt kell, hogy mondjam Önöknek, hogyha az ország jól mőködött volna, nem kellett volna ennyi személycserét végrehajtani. Ha az intézményeink jól mőködtek volna, akkor nem kellett volna személycserét végrehajtani. De hogyan várhatok én el bármely intézmény élén álló embertıl jobb munkát, hogyha az elmúlt években szétment a keze alatt az, amit rábíztak. Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevıszékrıl. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha egy adott intézménytıl jobb munkát várunk, mert elégedetlenek voltunk az eddigi teljesítményével, akkor teljesen logikus az a gondolat, hogy új vezetıket kell odatennünk, hiszen a régiektıl nem várhatunk jobb teljesítményt. Nem lehet minden teljesítménybeli mulasztást az elızı legmagasabb szintő politikai vezetésre hárítani. Van személyes felelısség is a világon. Egy ilyen állapotban lévı ország esetében tehát a személycserék indokoltak, és az ország érdekeit szolgálják. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Még egy dolgot szeretnék az Önök figyelmébe ajánlani: kártérítést fizettünk az elızı korszakban történt állami jogsértések áldozatainak is. Itt elsısorban a 2006 ıszi karhatalmi támadásokra kell gondolnunk, hiszen 2006. október 23-án igazi karhatalmi támadásokat idézı brutális, erıszakos, elfogadhatatlan, minden elemi emberi és alkotmányos normával ellentétes államhatalmi akciók történtek a békés, tisztességes, az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóját megünnepelni, arra megemlékezni kívánó törvénytisztelı polgárok ellen. Nos, azt gondolom, hogy a törvénytisztelı polgároknak meg kell adni, ami jár, és hogyha az ilyen karhatalmi akciók súlyos fizikai, egészségügyi károsodásokat okoztak, akkor a legkevesebb, hogy mi nem fogunk pereskedni ezekkel az emberekkel, hanem egyezséget kötünk velük. Korrekt, józan és mértéktartó egyezséget, és kifizetjük azt, amivel az állam egyébként tartozik, hiszen függetlenül a kormányok

összetételétıl, itt az állam felelıssége áll meg. Az egy másik dolog, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy természetesen ezeknek a karhatalmi akcióknak a felelıseit meg kell neveznünk, alaposan fel kell derítenünk az eseményeket, és aztán felelısségre is kell ıket vonnunk. Nekem személyes meggyızıdésem, hogy addig, amíg ezt a brutális, egész rendszerváltással szembenálló szemlélettıl vezetetett akciót, nem derítjük fel, és a felelısséget az arra hivatott állami szervek nem porciózzák ki, addig Magyarországon a demokráciáról való beszéd csak smafu. Ezért erkölcsi kötelessége a mostani kormányzatnak és a kétharmados parlamenti többségnek, hogy rendbe tegye ezt az ügyet, megnyugtató módon tegye rendbe. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nemzeti ügy a kormányprogram szerint az is, hogy az országban rend és közbiztonság legyen. Itt szeretném Önöknek elmondani, hogy egy nagyon fontos nemzeti konzultációt tartottunk ebben a kérdésben éppen Ózdon, ahol összegyőjtöttük azokat az állampolgári javaslatokat, amelyeket a rend és közbiztonság érdekében ık megfogalmaztak. Ezeknek egy része használható volt, a másik része is indokolt volt, de nehezen lehetett volna összeegyeztetni a jogállamiság követelményeivel, ezért csak azokat a javaslatokat tudtuk átvenni, és tudtuk jogilag megfelelı formába önteni, amelyek indíttatásukat illetıen is megférnek az Alkotmány keretein belül. Nos, ennek jegyében megszüntették azt a gyakorlatot, aminek eredményeképpen a magyar választók úgy érezték, hogy a kormány a bőnözık oldalán áll, és ahelyett, hogy védené az áldozatokat, meg érvényt szerezne a jogszabályoknak, meg elégtételt adna azoknak, akiket az illet, állandóan mentegeti az elkövetıket. Hol származási körülményekkel, hol nehéz élethelyzettel valamilyen mentséget talál a bőnözık számára, és soha nem talál egy komoly érvet az áldozatok mellett, amiért az ı érdekeiket igazából kötelessége volna megvédeni. Ez egy olyan gyakorlat, amely elfogadhatatlan. Önök is tudják, hogy mi becsületes, polgári értékeket valló emberek vagyunk, ezért a kirekesztés, annak bármilyen formája nem fogadható el a számunkra. De a józanésszel az is ellentétes, hogyha teret engedünk a politikában a valóságtagadó beszédnek. Tehát a valóságot leíró beszédnek azért kell helyet nyitni, mert ha nem beszélünk a valóságról, akkor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy azok kezdenek el a valóságról beszélni, akik közel sem olyan decens úriemberek, mint amilyenek mi szeretnénk lenni. És akkor másfajta politikai mozgalmak kapnak a közrend és a közbiztonság hiánya okán társadalmi támogatást, akik olyan megoldásokat javasolnak, amelyek túlmennek azokon a határokon, amelyeket egy XXI. századi Magyarország, egy ezeréves államisággal rendelkezı közösség egyébként elfogadhat. Ezért becsületbeli ügy, hogy beszéljünk a valóságról, hogy a valóságtagadó beszédet ne fogadjuk el, és egyértelmően a törvény és a törvénytisztelı emberek oldalán és a bőnözıkkel szemben foglaljunk állást. Ennek jegyében hoztunk döntéseket. Bevezettük a háromcsapás törvényt, amely szigorítja az erıszakos bőncselekményt elkövetıkkel szembeni büntetéseket. Szigorúbban lehet és kell büntetni most már a pedagógusok és a rendırök ellen elkövetett bőncselekményeket, a tulajdon elleni szabálysértést már húszezer forint alatt is lehet elzárással büntetni. Szigorítottuk a magánlaksértés jogintézményét. A nehéz költségvetési helyzet ellenére külön forrást adtunk a közbiztonság megteremtése érdekében a rendırségnek, az igazságszolgáltatás eljárásának gyorsítása érdekében, pedig nagyon izgalmas vita után egy kritikus, valóban sok megfontolást, igénylı döntést hozott a magyar parlament, amelyben kimondta, hogy bizonyos ügyekben - ezek elsısorban szabálysértési ügyek - a bírósági titkárok is eljárhatnak, és döntést hozhatnak, és ezzel sikerül gyorsítanunk az eljárásokat, rövidíteni az ítélkezési idıt. Létrehoztuk Magyarországon elıször a Terror elhárítási Központot, amely egy modern, korszerő országban ma már alapkövetelmény, és ezzel bekapcsolódtunk az Európai Unión belüli terrorellenes elhárítás és küzdelem nemzetközi rendszerébe. A magyar egészségügy megmentése. Ez is nemzeti ügy, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Országos Mentıszolgálat irányítási és segélyhívási rendszerének megújítására adtunk több, mint 3, 5 milliárd forintot. Itthon akarjuk tartani az orvosokat, és ez sokkal nehezebb munka, mint azt talán Önök gondolják. Hiszen a magyar orvosokat itthon nem becsülik meg, korábban csak anyagilag nem becsülték meg, lassan már erkölcsileg is egyre kevésbé, viszont csábító lehetıségek és ajánlatok nyílnak ki elıttük nálunk, gazdagabb országokban végzett munka esetén. Ezért egész egyszerően itt hagynak bennünket, különösen a fiatal orvosok mennek el, és ha a fiatal orvosok elmennek, és az elsı gyermekük kint születik, akkor már nagyon nehéz lesz késıbb - bármilyen sikeres is legyen a magyar egészségpolitika - visszatelepíteni, visszahívni ıket Magyarországra. Ezért olyan döntéseket hoztunk, amelynek eredményeképpen mintegy 250-el több frissen végzett fiatal szakorvosjelölt állhat idén munkába Magyarországon, mint a választások elıtt egyébként ez lehetséges lett volna. A kispatikák életképességének megmentése érdekében patikaalapítási stopot rendeltünk el, és egy teljesen új szabályozást akarunk létrehozni. Megszüntettünk néhány buta szabályt, mint az elektronikus gyógyszerjelentés elıírását, amely kifejezetten hátráltatta az orvosok betegek érdekében végzett munkáját, és lassacskán szakképzett könyvelıkké és adminisztrátorokká tette ıket dacára annak, hogy ilyen képzettséggel nem rendelkeznek. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezt a politikát folytatni fogjuk, tehát én tudatában vagyok annak, hogy az ország mai gazdasági helyzetében a rendelkezésre álló pénzügyi források rendkívüli mértékben korlátozottak, de az agyi kapacitások nem korlátozottak. Tehát azoknak a buta szabályoknak a kiiktatása érdekében sokat lehet tenni, amelyek ma drágábbá, feleslegesen drágábbá és bonyolultabbá teszik az egészségügyet, és e tekintetben jó reményekkel viseltetem az Önök felıl érkezı javaslatokkal szemben is. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezek voltak a legfontosabb döntések, amelyeket az elmúlt száz napban meghoztunk. Azt kell mondanom, olyan száz nap volt ez, amely megváltoztatta Magyarországot. Bevallom Önöknek, hogy néha én is nyomasztónak éreztem az elıttünk álló feladatok súlyát. Az Önökkel folytatott beszélgetésekben is sok együttérzést kaptam Önöktıl, amely építkezés leginkább arra vonatkozott, hogy az is bolond, aki ilyen munkát vállal. Az az igazság, hogy ez kétségkívül igaz, de ennek ellenére azért megvan a maga szépsége, tehát egyáltalán nem áll a helyzet olyan gyászosan, mint azt talán Önök közül néhányan gondolják. De annyit azért el kell ismernem - minden bátorság mellett is -, hogy néha én is nyomasztónak éreztem, és egyébként még most is annak érzem azt a hatalmas feladattömeget, amellyel nemcsak az elmúlt száz napban kellett megbirkózni, hanem amellyel meg kell birkóznunk a következı több, mint három évben. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy volt egy hatalmas segítségünk, segítségem, amelyre támaszkodhattunk, támaszkodhattam. Ez, pedig az az óriási támogatottság, amelyet az áprilisi választásokon kaptunk az emberektıl. Mikor, ha most nem? - szoktuk egymást biztatni a kormányüléseken is kurucosan. Nehéz-nehéz, de hát soha senki még Magyarországon kétharmados felhatalmazást nem kapott, és ha mi kaptuk meg, mi úgy gondoljuk, nyilván megvan az oka. Mi azt tanultuk, a Jóisten csak azzal és csak annyira próbálja meg az embert, amelynek elhordozására azért van esélye. Ez azt jelenti, hogy ez a feladat, ami elıttünk van, elhordozható, és a választások

eredménye azt is üzeni a számunkra, hogy úgy tőnik, hogy talán éppen mi leszünk képesek elhordozni, ezért kötelességünk, hogy ezt a munkát elvégezzük. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azért az egy bátorító dolog, hogy a magyar emberek - úgy látom - nem csupán azt értették meg, hogy egységben lehetnek igazán erısek, de azt gondolom, hogy az elmúlt száz nap azt is bizonyította, hogy elegendı bölcsességgel rendelkeznek ahhoz is, hogy belássák, hogy mindenekelıtt az alapokat kell leraknunk, hogy aztán felépíthessük mindazt, amit elterveztünk. Egyenesen és ıszintén meg kell mondani, hogy száz nap nem elegendı idı ahhoz, hogy a teljes sikertelenségbıl a teljes sikerbe és a teljes elégedetlenségbıl a teljes elégedettségbe fordulhasson. Ahhoz sem elegendı, hogy minden adósságunkat visszafizessük. Ezért száz nap alatt nem változik meg varázsütésre mindannyiunk élete vagy családjaink sorsa. Az emberek annyit azonban, úgy érzem, hogy megértettek, hogy ez a száz nap arra elegendı volt, és magam is ezt állítom - kellı szerénységgel, de büszkén -, hogy megteremtsük azt az alapot, amelyre ugyan kemény munkával, de felépíthetjük azt a Magyarországot, amelynek érdekében az áprilisi választásokon kétharmados támogatást kaptunk a választópolgároktól. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! A jövı formálásában továbbra is számítok a választópolgárokra. Szeretnék szakítani azzal a gyakorlattal, hogy a kormány tagjai csak négyévente, a választások idıszakában találkoznak újra és újra a választópolgárokkal, ezért azt a nemzeti konzultációt, amelyet korábban már megindítottunk, a választási kampányban végig használtuk. Újra fogjuk indítani, mert nem merült ki azzal a két témával - a közrend, a közbiztonság és a gazdaság talpra állításának ügyével -, amit konzultáció keretében már nyíltan, az ország teljes nyilvánossága elıtt vitattunk meg valamikor a nyár elején. Folytatni fogjuk a konzultációkat az egészségügy talpra állításáról, a szociális biztonság kérdésérıl, a demokratikus jogállam kérdésérıl összekötve az alkotmánnyal, és így tovább és így tovább. Élı, valódi, négy éven át kitartó együttmőködést szeretnénk az emberekkel. Ugyan Magyarországon technokrata gıg szokta jellemezni a politikusokat, aminek az a lényege, hogy ık jobban átlátják az összefüggéseket, tehát ık mindent jobban tudnak, de azért én a köznapi bölcsesség erejében igenis hiszek, és a választókkal való rendszeres találkozás és a nemzeti konzultáció igenis nemcsak lelki, hanem valódi, tárgyi, tudásbéli segítséget is jelenthet a mindenkori magyar kormánynak. Nos, úgy látom, hogy az emberek értik azt, hogy mindaz, ami történik, számukra lehetıséget tartogat. Én úgy látom, hogy a munkavállaló látja azt, hogy majd alacsonyabb kulccsal fog adózni, és ezért több embert alkalmazhat, mint tette ezt a megelızı években, bátrabban tervez, és a terveinek nagyobb az íve. A mezıgazdasági vállalkozó is érti, hogy a földjét meg fogjuk védeni, és azt is érezheti, hogy Magyarország számít a munkájára. Érezheti, hogy Magyarországnak az általa termelt egészséges élelmiszerre van szüksége, és nem, pedig az importból idehozott, mindenfajta fertızött, szennyezett és alacsony minıségő importból. Úgy látom, hogy a nyugdíjasok is értik, a városban élı nyugdíjasok is értik, hogy senkit sem hagyunk az út szélén. Nem engedjük, hogy a rezsi feleméssze a teljes nyugdíjukat, és kétségkívül a gazdasági helyzet nehéz, de a példátlanul magas közüzemi díjak emelkedésének korlátot lehet és korlátot is fogunk szabni. Azt gondolom, hogy a várandós kismamák is nyugodtak lehetnek, nem próbálja helyettük senki sem eldönteni azt, hogy mi jó neki és a gyermekének. Hogy az-e a jó, ha minél hamarabb visszamegy dolgozni, vagy van lehetısége arra is, hogy otthon maradjon. Ezért a mostani két év helyett vissza fogjuk állítani a korábbi hároméves gyesnek a rendszerét, hogy ı maga dönthesse el, hogy mikor, hogyan, miképpen akar visszatérni a munka világába, vagy éppen azzal akarja szolgálni a családját és a hazát is, hogy lelkileg és testileg egészséges embereket nevel, minél hosszabb ideig teheti, annál inkább mindannyiunk közös gyarapodására. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, összességében tehát azt tudom mondani Önöknek, hogy a munkát éppen csak elkezdtük. Amit kellı szerénységgel elmondhatok az, hogy leütöttük az elsı útjelzı oszlopot. Az elsı száz nap munkájának eredményeképpen létrejött egy biztos pont, erre a biztos pontra állva most mindenki megkezdheti a maga saját világának átépítését. És ezekbıl a saját személyes erıfeszítésekbıl külön-külön megvalósuló, személyes hozzájárulásokból épül majd fel a valóságos Magyarország, amely nem olyan, mint amit magunk körül látunk, hanem olyan, mint amilyennek a szívünkben a képét ırizzük. Visszatérve az utópiákra. A választáson hatalmas tömeg mondott nemet mindenfajta utópikus víziókra. Úgy gondolom, hogy szemükben egy kemény munkával, de elérhetı, valóságos és gyarapodó Magyarország megteremtésének a célja söpörte el a hamis illúziókat. Azonban van egy kérdés, amivel ıszintén számot kell vetnünk. Az utópia magyarul nem létezı helyet jelent. Ennek ellentéte a realitás: a hely, ami viszont létezik. Az ezzel való szembenézés, a valóságosan létezı élettel való szembenézés azonban nehéz, Magyarországon ma különösen nehéz. Ezt én is tudom: nehéz, mert a realitás, a létezı világ gyakran lehangoló, kiábrándító, sıt elkeserítı. Ezért a realitás pontos leírása és felfedése nem elegendı az utópiák csábításával szemben. Hiszen olyan sokan vannak Magyarországon, akik az elkeserítı realitás súlyának hordozása elıl inkább a nem létezı helyek, az utópiák, az illúzió világába menekülnek. İk is tudják, hogy ez önbecsapás, de ez még mindig könnyebb számukra, mint a realitásokkal való szembenézés. Ebbıl, pedig az következik, tisztelt Professzor Hölgyek és Urak, hogy a mi politikánknak éppen ezért nem pusztán az a feladata, hogy szembesítse a magyar népet a meztelen realitásokkal. A mi politikánk jóval, de jóval több ennél. Nekünk a realitás kevés, mi nem érjük be az adott világ kereteivel, mi nemcsak a realitást, mi a valóságot is akarjuk, és a valóságban az adott, a már létezı világon túl ott van az ember is a maga kultúrájával, erkölcsével, neveltetésével, hitével, akaratával és terveivel. Az ember nemcsak úgy, ahogy éppen van, hanem úgy, ahogy lehetne. És ez több, ez jóval több, mint realitás. Ez az, amit én valóságnak nevezek. A mi politikánknak tehát az utópiák kiseprőzésén túl az is feladata, hogy kinyissa a teret a valósság számára, és így képessé váljunk arra, hogy ne csak elhordozzuk a realitással, a való világgal való szembesülés terhét, de át is keretezzük azt, vagyis középtávon átformáljuk, kijavítsuk, jobbá tegyük a mai nap realitását, a világot, amelyben ma élünk. Ha nincs remény az átalakításra, akkor a realitás nem kell, és milliók számára marad az utópia. Az elsı száz napban én személyesen éppen arról akartam meggyızni mindenkit Magyarországon, hogy van remény, akarat és képesség Magyarország átalakítására, átépítésére és megújítására. Azt is mondhatnám: éljen a valóság! És végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy megköszönjem azt a sok munkát, elszántságot, józan mértéktartást és bölcs belátást, amellyel az emberek, vagyis Önök ebben a rendkívül sőrő idıszakban segítették a kormány munkáját, és amellyel segítették a kormányon keresztül saját hazájukat is. Köszönöm, hogy meghallgattak!

BOGÁD ANTAL: KI VOLT DR. KRASSÓ GYÖRGY? Egy ötvenhatos forradalmár és szabadságharcos, akit nagyon hamar, és méltatlanul kitörölt a nemzeti emlékezet. Annak ellenére, hogy 1956 szellemét, az 1991 február12-én bekövetkezett haláláig mindvégig megırizte, ápolta és hirdette. Halála elıtt két héttel esett össze a Goethe Intézetben, ahol Mészöly Miklós író hetvenedik születésnapi rendezvényén vettünk többen részt. A harmadik szívinfarktus végzett vele. Többször újraélesztették, de életét nem sikerült megmenteni. Rövid életrajza: 1932 októberében született Budapesten. Édesanyja az otthoni feladatokat ellátva nevelte két gyermekét, Györgyöt és bátyját, Miklóst. Édesapja ügyvéd és nyelvtanári munkával kereste a kenyeret. Bátyja, aki filozófia szakon végzett, a marxista filozófus Lukács György elıadásaira járt. Felejthetetlen barátom Gyuri, tizenhét évesen megszakította gimnáziumi tanulmányait és kitanulta az esztergályos szakmát. Röviddel utána kitőnı eredménnyel érettségizve fejezte be gimnáziumi tanulmányait. 1951-ben a Közgazdasági Egyetemen folytatta tanulmányait, ahonnan 1955-ben, feltehetıen politikai nézetei miatt kizárták. Közgazdasági tanulmányait csak 1981-ben ledoktorálva fejezte be. Közben nem mindennapi életutat járt be. 1956-ban részt vett a rádió ostromában. Október 25-én a Nádor utcai lakásába hazafelé tartott, fáradtan és óvatlanul. Ennek következtében a Belügyminisztérium épületét a Nádor utca sarkán ırzı ávósok elfogták, ahonnan csak október 30-án a forradalom gyızelme jóvoltából szabadult ki. A forradalom és a szabadságharc leverése után illegális röplapokat terjesztett. Letartóztatták és államellenes felforgató tevékenységért, tíz év szabadságvesztésre ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult. Ám egy perce sem hagyták magára a diktatúra államvédelmi szervei. Telefonját lehallgatták, leveleit felbontották, besúgókkal vették körül, 1991-ben bekövetkezett haláláig. Gyuri 1982 tıl szamizdat butikot tartott fenn a lakásán, ahol a barátokon és a vásárlókon kívül, a rendırspiclik is gyakorta megfordultak. Nekik volt köszönhetı többek között, hogy Dr. Krassó György életének legapróbb mozzanatiról is tudomást szerzett a Belügyminisztérium titkosszolgálata. A Magyar Október Kiadó néven Gyuri értékes, nálunk betiltott könyveket jelentetett meg. Többek között: Georg Orwell 1984 címő könyvét, Duray Miklós Kutyaszorítóját. Emiatt lakásán gyakoriak voltak a házkutatások, és az illegális-kiadványok elkobzása. Nemegyszer az említett kiadványokkal együtt ıt is elvitték, államellenes összeesküvéssel gyanúsítva. Ám bizonyítékok hiányában minden esetben nevetségessé tette vádlóit és a minden alapot nélkülözı vádak rágalmakká silányulva kártyavárként omlottak össze. 1984-ben rendıri felügyelet alá helyezték. 1985-ben egy máig tisztázatlan baleset következtében Londonban élı bátyja életveszélyes sérülésekkel kórházba került. Gyuritól megtagadták az útlevelet, amit a nemzetközi tiltakozás hatására végül megkapott. Miklós bátyja, aki szintén részt vett az 1956-os forradalomban, röviddel öccse látogatása után belehalt égési sérüléseibe. Gyuri Londonban maradt, ahol megalapította a Magyar Október Sajtószolgálatot. Neki köszönhetı többek között, hogy a Szabad Európa Rádió és a BBC hiteles képet kapott a magyarországi közállapotokról. Csak 1989-ben tért vissza két szívinfarktussal a háta mögött, és megalapította a Magyar Október Pártot. A csaló választójogi törvény ellen a parlament elıtt tiltakozott barátaival. Késıbb utcai demonstrációkat szervezett. Itt került sor az ÁVH egyik vezéralakjának, Münnich Ferenc szobrának a ledöntésére, és a róla elnevezett Nádor utca visszakeresztelésére. A Kerekasztal lovagjainak a többség kirekesztésével kötött megállapodását elítélte egy, a Magyar Narancsban felvázolt cikkében elıre látta, mi fog több év múlva történni nálunk. Sajnos, lángelméjő barátom jóslata beteljesedett. Az ország kifosztva, tönkretéve. Nyertesei, ha különbözı mértékben is, a politikai elit és a különbözı pártok klientúrája. Vesztesei: a magyar nép többsége. Ha élne felejthetetlen Gyuri barátom, szomorúan tapasztalná jóslata beigazolódását EGY ÉV! MÉGIS MILY VÉGTELEN IDİ, MIÓTA TESTEDBİL ELSZÁLLT A LÉLEK. VÉGTELENNEK TŐNİ GYÁSZBESZÉDEK FÁJDALMAS VISSZHANGJA LELKEMEN KOPPANT. MINDENT, MIT TETTÉL, VISSZASÍR A MÚLTBA, EMLÉKED A GYÁSZ FELEDNI NEM TUDJA. SZELLEMED FOGVA TART, LÁNGOLÓAN ÉGET, VÉGTELEN SEBET EJT LELKEM KÖZEPÉBE. PRÓFÉTA LELKED MINDIG VISSZAJÁR, MEG NEM ÉRTETT ÉRVED IGAZOLNI LÁT. NYUGTALAN SZELLEMED LÁZONGVA KÍSÉRT, ÖTVENHAT SZELLEMÉT ELVITTE A SZÉL

Tegyenek saját belátásuk szerint (Magyar Hírlap, Szerzı: Vámos György) Sokan próbálnak tenni azért a mai napig is, hogy a magyar félmúlt egyszer kikerekedhessen. Ezek közé tartozik Vándor Tamás, aki szerint a teljes igazságot még mindig nem ismerhettük meg. Az egykori rendır századossal Fekszi László nyugalmazott határır ezredesrıl, beszélgetünk, aki egy volt azok közül, akik a munkáshatalmat védték a munkásoktól. Miért kíván, Fekszi Lászlóról beszélni, miért aktuális ez most? Sokszor gondoltam arra, hogy fel kell tárni a múltat. Meg kell ismerniük a magyar embereknek, hogy valójában kik uralkodtak felettük, kik voltak azok, akik a néphatalmat csak kihasználták, mert jegyezzük csak meg, a nép kezében sohasem volt hatalom. Ráadásul nem hiszek a véletlenekben, pontosabban abban, hogy a hatalmi elitnek csak sikeres gyermekei születhettek, akik közül sokan mindmáig jelentıs pozícióban lehetnek. És ezek közé tartozik, a Fekszi család is. Névazonosság, vagy rokoni kapcsolat áll fenn Fekszi László és Horváthné Fekszi Márta jelenleg még New York-i ENSZnagykövet között? Rokoni, a hölgy ugyanis Fekszi László lánya. Hogyan került kapcsolatba Fekszi Lászlóval? A BM Tartalékos Tisztképzı Iskolán, a büntetıjog tanszéken tanítottam 1978 márciusától tíz hónapig Kerepestarcsán. Az intézmény parancsnoka akkor már tíz éve Fekszi László volt. Tudom, sokaknak semmit sem mond ez a név, habár az Államvédelmi Hatóságnál szolgáltak listáján az ı neve is szerepel. A sortőzperek hiteles feltárása valamiért nem úgy folyt le, ahogy azt a rendszerváltás hajnalán a magyar emberek elképzelték. Sohasem vizsgálták, például Fekszi László szerepét és felelısségét az 1956. október 26-i, mosonmagyaróvári határırsortőz ügyében. Mit csinált Fekszi abban az idıben Mosonmagyaróváron? A BM Határırség anyagokat kért a volt határırtisztektıl 1985-ben. Fekszi is írt egy dolgozatot, amelyet, félve az esetleges felelısségre vonástól, 1989-ben visszakért. A birtokomban lévı visszaemlékezése szerint 1956. október 26-án személyesen tárgyalt Szigeti Attilával, a Nemzeti Bizottság elnökével arról, hogy a határırök részt vesznek a rend fenntartásában. A mosonmagyaróvári sortőz után több tiszttel átment a városba Fekszi, ahol az Itt a gyilkosok vezére! - felkiáltásra a tömeg kirángatta a kocsiból, és több tiszttel együtt ırizetbe vették. Ezután a tanácsházán helyezték el. Fekszi visszaemlékezése szerint kalandos úton, szöktek meg. Kutatásaim szerint azonban ez nem így történt, hanem a nemzetırök szabadon engedték ıket. A nyomozást irányító Dejczı ırnagy, aki a BRFK III/II osztályától ment nyugdíjba, több gyanúsítottnak felvetette 1957-ben, hogy hívjanak meg határırtiszteket felmentı tanúként. Feksziék visszaüzentek, sohasem tárgyalnak ellenforradalmárokkal. Aztán a határırség politikai csoportfınökének nevezték ki Fekszit az ötvenes évek végén. Mi volt a feladata? A tisztek állományban tartásáról vagy elküldésérıl dönthetett. A sortüzek után Csehszlovákiába átmenekülı Dudás századost és helyettesét például alkalmasnak tartotta további szolgálatra. Fekszi minden alkalommal arra hivatkozott, ezzel védve saját beosztottjait is, hogy olyan utasításokat kapott, hogy cselekedjen saját belátása szerint. Dudás természetesen cselekedett is. A sortüzeket vizsgáló bizottság 1993-ban 55 halottat és 86 sebesültet állapított meg. Ettıl eltérı azonban, hogy az 1957-ben lefolytatott perben, amelyben Földes Gábort, Szigeti Attilát és másokat is halálra ítéltek, 105 halottról és 180 sebesültrıl szól a jelentés. Miért eltérıek az adatok? A BM Felügyeleti és Ellenırzési Fıosztály a korabeli jelentések, hiányos hadmőveleti naplók és az elérhetı irattári anyagok alapján vizsgálatot folytatott le a sortüzekkel kapcsolatban, 1989-ben. Megállapították, hogy a laktanyában

tartózkodó, különbözı helyekrıl odavezényelt határırök és tisztek nem ismerték egymást, nem voltak megfelelıen felkészülve az objektumok védelmére. Legfıbb hibának azonban azt tekintették, hogy az akkor már elhunyt Szalva János határır ezredes, aki 1956 augusztusától tizenegy hónapon át a határırség országos parancsnoka volt, a neki jelentı és tıle konkrét utasítást kérı parancsnokoknak olyan utasítást adott, hogy tegyenek saját belátásuk szerint. Fekszi családja is mindvégig elkötelezett volt a nem létezı kommunista rendszer iránt. Ne feledjük, testvére Nyíregyházán megyei tanácselnök volt, ahol Benkei András késıbbi belügyminiszter az MDP megyei titkára volt. Felesége, Raffai Márta a BM kórház belgyógyászatának egyik vezetı orvosa, lánya pedig, Horváthné Fekszi Márta hosszú éveken keresztül jelentıs beosztásokat töltött be. Féltek-e Feksziék, hogy újraszervezıdhet az ellenállás az addigra már Kádár János kezébe került hatalommal szemben? Igen, és erre egyértelmő utalást találhatunk memoárjában. Mi lett Fekszi további sorsa? Fekszi László ezredes 1984-ben nyugállományba került. Azonban a Fekszi név továbbra is ismerısen, cseng a hazai belés külpolitikai életben, mint ahogy más, a munkáshatalomért elkötelezett elvtársak gyermekeinek neve is. Visszavont megbízatás A Külügyminisztérium 2010. július 31-i hatállyal visszavonja, Horváthné Fekszi Márta New York-i ENSZ-nagykövet megbízatását. Horváthné Fekszi Mártát tavaly ısszel a Bajnai-kormány nevezte ki a posztra. Nem sokkal korábban indított a tárca belsı vizsgálatot a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásának ügyében. A vizsgálat befejezése után, tavaly novemberben a Központi Nyomozó Fıügyészség nyomozást rendelt el az ingatlan eladása miatt. Azt gyanítják, hogy ha a jogszabályoknak megfelelı módon adták volna el a moszkvai ingatlant, akkor magasabb áron lehetett volna értékesíteni a korábban állami tulajdonban lévı épületet. Horváthné Fekszi Márta az eladás idején a Külügyminisztérium államtitkáraként, majd kabinetfınökeként dolgozott. Horváthné Fekszi Márta korábban Ukrajnában és Görögországban is betöltött konzuli állást. Szemelvények, a Fekszi - memoárból (1985) Az 56-os események idején kommunista parancsnok voltam, ma is ebben a meggyızıdésemben szolgálom a párt és a haza ügyét Mőködési területem Komárom és Gyır - Sopron megyére terjedt ki. 1956. november-decemberében 70-80 fı pufajkás érkezett a gyır-soproni határszakasz ırzésére. (Egyes történeti források szerint a budapesti karhatalmi ezred alakulata szolgált itt Orbán Miklós ÁVH-s ezredes vezetésével. Egyébként Orbán Miklós pufajkás alakulatában állítólag Horn Gyula is szolgált.) Ma, 30 év után is meggyızıdésem, hogy a segítségünkre érkezett szovjet csapatok parancsnokai nem kapták meg azt a minimális tájékoztatást, amire feltétlenül szükség lett volna. November 7-én telefonértesítést kaptam Budapestrıl, hogy az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága Akadémia utcai székházában értekezlet lesz. A tanácskozáson 180-200 fı egyenruhás volt jelen. Az érkezıket Czinege elvtárs fogadta, majd megérkezett Münnich és Uszta elvtárs is. Késıbb egy csoport, úgy 35-40 fı Münnich elvtárssal az élen átment a József Attila utcai objektumba. Eligazítás után igazolványt kaptam, 788-as sorszám alatt, amelyet ma is becsben tartva ırzök. Közelgett február 23. a Szovjet Hadsereg Napja. Kineveztem magam helyırségi parancsnoknak, és elrendeltem a szovjet emlékmővek helyreállítását. Az ünnepségre egy zászlóalj alegységet állítottunk ki: egy szovjet, egy határır- és egy pufajkás századot. Tudtuk, hogy a különbözı ellenforradalmi szervezetek részérıl fellángolt a MUK-ra való készülıdés.

Subject: Makovecz- útravaló Makovecz Imre az eladott árterekrıl, a sós puskáról és a földbıl kiásott román templomról. Az idén hetvenöt esztendıs, súlyos betegen is dolgozó Makovecz Imre cigány falut épít azoknak a romáknak, akiknek a házát romba döntötte az árvíz. Vallja: a sporttól az egészségügyig mindent átszövı pénzuralomtól csak hozzáállásunk gyökeres megváltoztatásával lehet szabadulni. A világszerte elismert Makovecz Imre cége az elmúlt években tönkrement. - Jól van? - Nem vagyok jól. - Jön-megy, lendületesen dolgozik. - Hozzászoktam. - Mikor beléptem ide, úgy éreztem, befogad az épület. Körülöttünk gombamód szaporodnak lakóparkok, irodaházak, áruházak, de azokban idegennek érzi magát az ember. - Mert a diktatúra elidegenít. - Diktatúrában élünk? - A pénz ural mindent, ezt mindannyian tudjuk, miközben eljátsszuk a demokráciát. A közbeszerzési rendszer korrupt. Az kapja meg a munkát, aki a legtöbbet adja vissza a megrendelınek. Aki megnyeri a pályázatot, olyan alvállalkozókat alkalmaz, akik a legtöbb pénzt adják neki vissza. Ez egyre rosszabb minıséget hoz. Az én szakmámban is érvényesül a pénzdiktatúra parancsa: vedd meg az újat, dobd el a régit! Ezért mind silányabb tárgyakat és eszközöket hoznak létre. Például sorra építik be a mőanyag ablakokat, amelyek teljes zártságot eredményeznek, így az épületek belül penészesek lesznek. Öt év múlva a mőanyag összevissza reped, s azt a funkciót sem képes betölteni, amit egy öreg faablak. A penészedés megakadályozására masinákat helyeznek el a homlokzaton, s mindez valakinek nagy haszonnal jár. A pénzuralom velejárója a számítógépes tervezés is, amely nagyon megváltoztatta az építészetet. Mert hogyan is néz ki eredetileg ez a dolog? Adottak a funkciók, a helyszín s az emberek, akiknek az épület készül. A létesítményrıl az építésznek át fogó víziót kell teremtenie, majd ezt lebontani részletekre. A számítógéppel való tervezés azonban ennek éppen fordítottja: a részletekbıl rakják össze az egészet, amely végül olyan lesz, ahogy a számítógépes program elıírja. Az épületek a pénzpiac forgatókönyvei szerint készülnek, s a végeredmény majdhogynem közömbössé válik. Az a lényeg, hogy ki mennyi pénzt tud hazavinni. - De miért nevezi ezt diktatúrának? - Mert átszı mindent. Megjelenik a könyvkiadásban is. A kiadó csak annak a könyvét teszi ki a kirakatba vagy az újdonságok közé, aki ezért külön fizet. Azért nem látni a könyveimet a kirakatokban, mert én nem fizetek. A Londonban vagy Berlinben megjelent Makovecz - albumokat sem lehet látni a magyar könyváruházakban. Mostanában van dolgom az egészségügyi rendszerrel is. A kórházak kiszolgáltatottak a gyógyszergyáraknak, akik osztalékot fizetnek nekik bizonyos gyógyszerek alkalmazása esetén. Jelen van ez a szemlélet a sportban is. Az, hogy a bíró a világbajnokságon a felsı kapufáról a gólvonalnál ötven centivel beljebb becsapódó labdára azt mondja: kapufa, ebben a világban szerintem, nem azt jelenti, hogy a bíró hülye. Azt jelenti, hogy pénzért az egyik fél javára akarja eldönteni a meccset. Mert ez a világ így mőködik. S ha így mőködik, mit mondunk egy gyereknek, ha arra kíváncsi, miért kell élni, miért jött erre a világra. Pedig tılünk várja a választ. A pénz korlátlan uralma mindent felszámol, ami az életet életté teszi. Még a Miskolc fölötti árvízkár is összefügg ezzel.

- Hogyan? - Végigömlött a víz a völgyeken, és mindent elmosott, mert nem volt hová mennie. Ugyanis a Felsızsolca melletti árteret, amelyet korábban lápos legelıként használtak, elzárták a víztıl, és eladták a multiknak, akik teleépítették. Kíváncsi lennék, hogy aki eladta az árteret, milyen büntetést fog kapni ezért. Remélem, lesz ennek következménye itt, a földön is. A pénz hatalmi pozícióját meg kell változtatni. Ha ez nem sikerül, Magyarország teljesen leépül erkölcsileg, szellemileg és anyagilag. Az én cégem is emiatt ment tönkre. - Tönkrement a cége? - Hát persze. Gondolja el, befejezünk egy munkát, amelyen húsz-huszonöt alvállalkozó dolgozott, s mikor benyújtom a számlát, a végösszeg huszonöt százalékát ki kell fizetnem az államnak. És a megrendelı nem fizet. S mikor a második-harmadik ilyen történik, a vállalkozás tönkremegy. Tehetséges, fiatal építészeket el kellett küldenem emiatt. - Mit lehet tenni? - Hadd, mondjak saját példát! Csíkszeredába katolikus templomot kellett terveznem. Mikorra odamentem, a plébános úr kirakott egy papundeklit, a tetejét felvágta, hogy abba lehessen pénzt bedobni a templomra. Láttam egy öregasszonyt, aki odament, a zsebkendıjét elıvette, széthajtotta, és a lejecskéjét bedugta a dobozba. Rögtön tudtam, nem kérhetek pénzt. Mármost ha az ember ingyen dolgozik, pénzt ad. Az embereket ugyanis ki kell fizetni. Már épült a templom, mikor elterjedt a városban, hogy a Makovecz csak eljátssza Róbert bácsit, ugyanis az Orbán Viktortól zsebbe kapott harmincmilliót. Ezt elmeséltem Kairóban az akkori magyar nagykövetnek, aki korábban a titkosszolgálat egyik vezetıje volt. Elnevette magát, azt mondta, ez a suttogó rágalmazás is titkosszolgálati munka. A világ ilyen. De akkor is a jó utat kell járni. Mert ez az út a világosság felé vezet. A másik meg a sötétség felé. - Nincs középút? - A legundorítóbb a világosság és a sötétség keveredése, a szürkeség. Annál az egyértelmő sötétség is jobb. A sötétség az ármányé. A világosság a megváltó Krisztusé. A kettıt összekutyulni nem szabad. Választani kell. Egy életünk van, nem lehet szórakozni. Én már a hetvenötödikben járok, nem vagyok egészséges, és a világosság útján akarok menni. - Most min dolgozik? - Erdélyben egymás után tervezem a templomokat. Egy kis kápolnát építek Mártélyra. A Felvidéken városok revitalizációjával foglalkozom, kemény politikai ellenszélben; de nem baj, ilyenkor eszembe jut, hogy megépült a kolozsvári református templom is. Tíz évig épült, s nem kaptunk engedélyt, míg az elıtte húzódó úton el nem készült egy ortodox templom, de végül sikerült, Funar ide vagy oda. Most azonban elsısorban az árvízkárosultak érdekelnek. Jelentıs részük cigány. Felsızsolca fölött egész telepük volt, és vállaltam, hogy tervezek oda egy új cigány falut. - Miért ezt a részt vállalta? - Mert ez a legnehezebb. Ezt a szerencsétlen népet is a pénzuralom tette tönkre, nemcsak anyagilag, morálisan is. Gyerekoromban öreganyám azt mondta: csak az oláh cigány lop, de az is csak almát. A csısznek sós puskája volt: só darabok voltak benne sörét helyett, és ha valakit seggbe lıtt, abba belement a só, ordított kegyetlenül, de nem lett nagy baja, Viszont megdagadt a seb, és nem bírt ráülni, úgyhogy meg lehetett találni késıbb a tolvajt. Akkoriban még létezett cigány kovács, teknıvájó, rézmőves. Egy csomó foglalkozásuk volt, és vajdák vezették ıket, vagyis mőködött a belsı közigazgatási rendszerük. Mindezt az óta felszámolták, a kultúrájuktól is megfosztották ıket, azzal a hazugsággal, hogy a cigány ugyanolyan, mint a többiek. Miért lenne

ugyanolyan? Más a tradíciója, a gondolkodása, a temperamentuma. Mára, szörnyő mélyre süllyedt a cigányság. Felsızsolca táján elhordták a töltésekrıl a homokzsákokat, szigetet raktak belıle maguknak, generátorral áramot fejlesztettek, úgy nézték a nagy képernyıs tévéjüket. Olyan gyors motorcsónakon közlekedtek, amelyet a rendır nem bírt utolérni, és mikor eljött az este, az összedőlt házakat kifosztották. Persze ilyen esetekért nem kell vidékre menni. A napokban megállít a ház elıtt egy ember, hogy fel tudnék-e váltani egy százast. Nyúlok a zsebembe, és mondom, hogy nincs. Erre azt kérdi: egy ezrest két ötszázasra? Találtam egy ötszázast, elıvettem, mire kitépte a kezembıl, beugrott a kocsijába, és elhajtott. Ott álltam megkövülten. Miféle ember ez? Miféle értékrendje van? Milyen úton jár? Hová tart? Hová süllyedt? Mit gondol a másik emberrıl? Akkor érzi magát embernek, ha sikerül becsapnia a másikat, nem, pedig akkor, ha segít neki? - Az új telep tükröz majd valamit az eredeti kultúrájukból? - Még nem jutottunk odáig, hogy errıl tárgyalhassunk. Mindenesetre a bodegáik helyett negyvennégy négyzetméteres házakat kapnak, amelyekben lesz szoba, konyha, fürdı, kamra, központi főtés, gáz, víz, áram. De úgy fogjuk intézni, hogy a házak eladhatatlanok legyenek. Korábban ugyanis a Beregben rendszeresen megtörtént, hogy az új házat eladták, és megint csináltak maguknak egy bodegát. - Mi a reménysége önmagával kapcsolatban? - Hogy még egy darabig dolgozhatom. - És aztán? - Aztán meg kell halni. - És aztán? - Arról nincsenek konkrét információim. Csak arról, ami mögöttem, van. - Mi villan eszébe, ha visszagondol? - Karácsony kilencéves koromban: az ostrom, amikor az oroszok körülvették Budapestet, és az Istenhegyi öt huszonnyolc kerítésébe kapaszkodva, a ház lakóival együtt néztem, hogyan ég a királyi vár, égig érı lángokkal. Túléltem a Rákosi-rendszert, túléltem Biszku elvtárs vérengzését, álltam kivégzıosztag elıtt. Amikor Konrád és Szelényi kidolgozta, hogy háromezer-háromszáz magyar faluból ezerháromszázat hogyan kell szerep nélkülivé tenni és megszüntetni, elindultunk a ma már halott barátaimmal, Beke Pállal, Varga Tamással és másokkal, gyáva tanácselnököket vittünk bátor tanácselnökökhöz, és faluházakat építettünk a pusztulásra ítélt településeken. Aztán Sevillában megépíthettem a magyarok pavilonját, és a japánok meg mindenféle népség ordítva rohant oda, amikor meghúztuk a harangokat, hogy megjöttek a magyarok. Mit akarhatnék még? Semmit. Én már másként látok, mint maga, aki élete teljében van. Élni persze jó, nagyon jó. Csak fájdalom ne legyen! - A következı generációk mennyire képesek átvenni az értékközpontú szemléletet? - Megint mondok egy példát az építészet területérıl. A Kós Károly Egyesülés fenntart egy posztgraduális képzést, az úgynevezett vándoriskolát. Végzett építészeket veszünk fel, és aki bekerül, három és fél évig vándorol cégeknél, s ez idı alatt elsajátítja az értékközpontú szemléletet. A végén fel kell mutatniuk egy mestermunkát. Ma körülbelül ötvenen vannak Magyarországon, akik ezen keresztülmentek. Nem sok, de ha mindenki megteszi a magáét, akkor jutunk valamire. - Hol kell kezdeni?