Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Mikro- és makrogazdasági folyamatok múltban és jelenben Kutatóműhely (2016. szeptember 1. 2017. február 28.) 3920-1/2016/FEKUT (EMMI) 2016. évi Kiválósági Támogatás Tóth Zsuzsanna 1 : A visegrádi négyek gazdaságpolitikája a rendszerváltást követően BEVEZETÉS A Mikro- és makrogazdasági folyamatok múltban és jelenben Kutatóműhely keretében készített és átdolgozott tanulmány célja, hogy átfogó képet fessen a visegrádi négyek elmúlt 25 évének gazdaságpolitikájáról és annak hatásairól. E négy, 2004 óta uniós tagállam gazdaságtörténetének megismerése, azért megkerülhetetlen téma és nagy kihívás, mert máig nem áll rendelkezésre olyan akár magyar, akár idegen nyelvű forrás, ami mind a négy államra vonatkozóan, az 1990-es évektől napjainkig átfogó elemzést adott volna az egyes gazdaságpolitikai döntésekről és azok hatásairól, az érintett országok gazdasági-társadalmi helyzetéről. A témában fellelhető publikációk vagy csak egy-egy évre, vagy specializáltan valamely konkrét makrogazdasági kategóriákra (privatizáció, infláció, államháztartási alrendszerek, költségvetés, munkapiac, stb.) szűkítik a vizsgálatokat. Dolgozatomban arra törekedtem, hogy ezt a hiányt pótoljam; célul tűztem ki a négy ország esetében minden fontosabb gazdaságpolitikai fordulat bemutatását, a makrogazdaság legjelentősebb területeinek ismertetését természetesen nem olyan mélységben, mint az egyes gazdasági területekre fókuszáló tanulmányok. A gazdasági folyamatok bemutatása a rendszerváltás körülményeinek ismertetésével indul és a 2013-as évvel záródik. E részek megírásánál nagyban támaszkodtam az OECD által évente, kétévente publikált gazdasági áttekintéseire, emellett a Nemzetközi Valutaalap országjelentéseire. A tanulmányban a nemzetközi szervezetek jelentései és az adott témában jártas szerzők publikációi alapján összegeztem Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia jelentősebb gazdasági-társadalmi, versenyképességi problémáit is. 1 A szerző a Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg, Közgazdaságtani és Módszertani Intézeti Osztály oktatója.
1. A MAGYAR GAZDASÁGPOLITIKA ELMÚLT 20 ÉVE 1.1. RENDSZERVÁLTÁS ÉS AZ ELSŐ TAPASZTALATOK Hazánkban a piacgazdaság kialakításának több mint 30 évét a szocialista gazdaságszervezés kereteibe ágyazott hatékonyságnövelő és a reformellenző intézkedések kettőssége jellemezte. Magyarországon már a 60-as évektől kísérleteztek az addig működő gazdasági rendszer megreformálásával. A szocialista rendszer működési keretei között több kísérlet is teret kapott annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hatékonyságát és növekedési potenciálját fokozzák: a Kádár-kormány a magánszektor fejlesztésére törekedett, melynek érdekében átalakította a falusi (mezőgazdasági) tulajdonviszonyokat. 1968-ban az új gazdasági mechanizmus formájában újabb reformkísérletek láttak napvilágot, melyek kedvezőbb adózási feltételeket biztosították és bővítették a működési engedélyre jogosultak körét, illetve a szabadabb gazdálkodási szabályozottság révén a vállalatokat motiválttá tette a profittermelésben. A gazdaságirányítási reform első öt évének pozitív eredményei (az egy főre jutó fogyasztás, az export és import növekedése, az alkatrészhiány csökkenés, a gazdasági teljesítmény növekedése) megkérdőjelezhetetlenek voltak, viszont a beruházási tevékenység nem javult, a hatékonyság sem fokozódott, a külkereskedelmi mérleget pedig állandó ciklikusság jellemezte, amely 1973 után, az olaj- és alapanyagárak robbanása miatt, egyértelműen deficitessé vált. A nem hatékony beruházások és az adósságba jutott vállalatok finanszírozása, illetve a háztartásoktól átvállalt import költségek következtében nem csupán a külső eladósodottság, hanem a belső egyensúlytalanság is hazánk jellemző problémájává vált. A lassú növekedés és az ikerdeficit megjelenése a 80-as években a magángazdálkodás jogi feltételeinek további bővítését eredményezte [Balogh et al, 1985]. 1987-ben a jegybank átalakításával létrejött Magyarországon a kétszintű bankrendszer, majd az 1989-1991-es évek intézkedéssorozatának eredményeként Magyarországon elindult a piacgazdaság kiépítése. A magyar gazdasági-társadalmi rendszer megváltoztatása a volt kommunista országokéhoz képest kevésbé radikális módon ment végbe. Antall Józsefnek az első demokratikusan választott kormány vezetőjének gazdasági és intézményi reformjai a fokozatosság elvét követték, miközben az állami szerepvállalás mértéke jelentős maradt az átmenet időszakában [Aslund et al, 1996]. A kormány gazdaságpolitikáját három tényező határozta meg: gazdasági stabilitás elérése, vagyis az infláció csökkentése, a költségvetési egyensúly megteremtése és a növekedés megalapozása; 2
a rendszerváltás következményeinek kezelése (munkanélküliség tömegessé válása, költségvetési és pénzügyi rendszer átszervezése); a piaci reformok folytatása és kiterjesztése (privatizáció és kereskedelempolitika kialakítása, megvalósítása). E tényezők mellett az állami tulajdonban maradt vállalatok számára önálló stratégia kialakítására is szükség volt, s ezen felül a hitelezési rendszer kidolgozása is feladatot jelentett a gazdaságpolitikai döntéshozók számára [OECD, 1993]. A gazdaságpolitikának a fenti területeken való kialakításának szükségességét támasztja alá, hogy 1990 és 1995 között a magyar GDP csökkent, a munkanélküliség fokozatosan emelkedett, a foglalkoztatás romlott. Az egy főre jutó fogyasztás növekedése megtorpant, a reálkeresetek egyre alacsonyabbá váltak. Ezekhez a problémákhoz társult az inflációs nyomás. A fenyegetések erőssége, másrészt a növekedés ösztönzése miatt a gazdaságpolitika ad hoc jellegű beruházásokat eszközölt és sor került a kereskedelmi bankok feltőkésítésére is [OECD, 1995]. A Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank elsődleges feladatának az államadósság struktúráját javító stabilizációs stratégia megalkotását tartotta. Ennek érdekében a valutatartalékokat a külső adósság kezeléséhez kötötték, a folyó fizetési mérleg többletének fenntartására törekedtek, továbbá szoros költségvetési és monetáris kontrollt javasoltak. E stabilizációs politika hatására a külföldi közvetlen tőkebefektetések (FDI) mértéke folyamatosan nőtt, viszont e növekedés nem volt képes ellensúlyozni a forint felülértékeltségéből adódó külkereskedelmi mérleg hiányt. Az 1994-es mexikói Tequilaválság 2 közvetett hatása, hogy a nemzetközi bankok bizalmatlanná váltak a jelentős külső egyensúlytalansággal rendelkező országokkal szemben, ezért a folyófizetési mérleg többlete megszűnt [Mommen, 2004]. A növekvő belső fogyasztás tovább rontotta a külkereskedelmi mérleg egyenlegét, a kölcsönök pedig növelték a folyó fizetési mérleg hiányát és az inflációs nyomást. A rendszerváltás egyik következménye, hogy a költségvetés hiányának finanszírozását piaci alapokra helyezték, és mivel a kereskedelmi bankok kevésbé tartották kockázatosnak az állam meghitelezését, mint a magánszféra beruházásaiét, ami tovább növelte a költségvetés hiányát. A deficittel kapcsolatban 1992-re egyértelművé vált, hogy a külső adósság finanszírozásának költségei hatalmas adósság/gdp arányt eredményeztek, s a romló költségvetéssel együtt ez a folyó fizetési mérleg hiányának növekedéséhez vezetett [Dethier-Orlowski, 1998]. 2 A mexikói peso válsága, amely egy gazdasági válságba torkollott. 3
1.2. MEGSZORÍTÁSOK ÉS STABILIZÁCIÓ Összességében Magyarország fontosabb makrogazdasági mutatói is válságot tükröztek. A növekvő munkanélküliség és infláció, a csökkenő GDP és az ikerdeficit egyértelmű állami beavatkozást igényeltek. A magyar gazdaság és gazdaságpolitika fontos jellemzője, hogy prioritásában általában nagy hangsúlyt kapott a lakosság anyagi jólétének emelése, dekonjunktúrában pedig az életszínvonal-romlásának lassítása. Másik meghatározó jellemző a paternalista jóléti állam kiépülése. E két tényező figyelembevétele mellett éles váltásnak bizonyult az a megszorító csomag, amely Bokros Lajos nevéhez kötődik. A csomag elsődleges célja a költségvetési hiány lefaragása volt, s ezt célozta a többi között a közszféra leépítése, a behozatali vámkiegészítés emelése, az adók növelése és a nyugdíjrendszer reformja. Mindezek mellett fontos törekvés volt Magyarország nemzetközi versenyképességének fokozása is. Ennek érdekében történt a forint egyszeri 9 %-os leértékelése és a csúszó paritásos árfolyam bevezetése [Kornai, 1996]. Az intézkedéssorozatnak köszönhetően mind a költségvetési hiány, mind a bruttó államadósság mértéke csökkent, a fizetési mérleg egyenlege javult, de a restrikció negatív hozadéka is megjelent: a belső kereslet erőteljesen esett, így a GDP növekedési üteme lelassult. Az egy főre jutó fogyasztás több mint 5%-kal csökkent, a reálbérek meredeken zuhantak ebben az időszakban. A megszorító intézkedések a külföldi befektetők szempontjából pozitív üzenetet hordoztak, így a tőkebeáramlás továbbra is élénk maradt, emellett a gazdasági növekedés egyetlen megmaradt tényezőjeként az export növekedett, az alacsony reálbérekből fakadó nemzetközi versenyképesség miatt. Két év alatt olyan jelentős változások történtek, melyek egyrészt közelebb hozták a külső és belső egyensúly megvalósulását, másrészt megteremtették a későbbi növekedés feltételeit [OECD, 1997]. 1997-re már látszódtak a csomag pozitív eredményei: a GDP növekedési üteme meghaladta a 4%-ot, a beruházások és főleg az export növekedett a leglátványosabban (26,4%-kal). Az OECD 1999-es gazdasági elemzése szerint a magyar gazdaság versenyképes volt, 1999 és a 2000-es évre az ország fenntartható növekedési pályára való állását prognosztizálta. E pozitív tendenciák mellett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet ebben a tanulmányban felhívta a figyelmet arra, hogy további fiskális intézkedésekre van szükség a költségvetési előirányzat tartása érdekében. A tanulmány több olyan strukturális problémára is felhívja a figyelmet, melyek megoldásának hiányában ezek a gondok az elmúlt 10 évben elmélyültek: 4
a külföldi részvételű, privatizált magyar cégek termelékenysége meghaladta a hazai befektetőkét, így ez utóbbiak alacsonyabb hatékonysággal és piaci részesedéssel termeltek; a bankszektorban nem indult meg a kis- és középvállalati szektor hitelezése (a nagyvállalatokkal szemben kockázatosabbnak ítélt tevékenység miatt; a munkaerőpiac strukturális problémái már ekkor szembeötlőek voltak, a tanulmány a közmunkaprogramok, korai rokkantnyugdíjazás, átlagos minőségű oktatás veszélyeire hívja fel a figyelmet; az egészségügy- és a nyugdíjrendszer hibáit is részletesen taglalja az elemzés [OECD, 1999]. 1.3. 2000-2008: AZ ELHIBÁZOTT DÖNTÉSEK IDŐSZAKA Az előzőek alapján, az 1998-2002-es kormányzati ciklus első két évében 3 a korábbi évek szigorú stabilizációs lépéseinek hatására is a magyar makroszintű mutatókban pozitív változás következett be: az infláció és a munkanélküliség csökkent, a költségvetés egyenlege javult, az államadósság fenntartható mértékűvé vált [Mommen, 2004]. Az előrejelzések és az addig sikeresnek bizonyuló stabilizáció ellenére a magyar gazdaság nem lépett rá a fenntartható pályára. Az enyhe keresletszűkítést és az állam csökkenő szerepvállalását erőteljes expanzió és recentralizáció váltotta fel [Antal, 2004]. 2001 után a költségvetés hiánya és az államadósság is növekedett, újra ikerdeficit alakult ki. A nyugdíjreform kivételével elmaradtak a szükséges intézményi reformok. A megtakarítások és ezzel együtt a beruházási ráta is csökkentek, ami hosszú távon a versenyképesség javulását akadályozza, a növekedést pedig visszafogja [Antal, 2005]. 2002-ben folytatódott a bővítő, kiadásnövelő gazdaságpolitika, így tovább romlottak a költségvetési adatok. A költségvetési hiány mellett az államadósság is növekedett, a gazdasági növekedés lelassult, ami 2002-2003-ban az addigi húzóágazatot, az exportot is visszafogta. A közszféra béremelése megnövelte a keresletet, ez a forint felértékelődésével együtt rontotta a folyó fizetési mérleg egyenlegét és a külső versenyképességet is [IMF, 2004]. Az időszak egyik pozitívumát az EU csatlakozás megkezdése, illetve az IMF és az Európai Bizottság által szükségesnek tartott egészségügyi privatizáció lezárása jelentette. Az OECD 2005-ben kiadott jelentésében a 2003 utáni időszakot összességében pozitívan ítélte 3 A megszorító csomag nem maradt társadalmi hatások nélkül: az 1998-as választásokat az addigi koalíciós kormány elvesztette, és 1998-ban az első Orbán-kormány kezdte meg tevékenységét. 5
meg a hosszú távon mindenképpen kedvező hangsúlyeltolódás miatt: a magyar gazdaság növekedése kiegyensúlyozottabbá vált. A magán- és kormányzati fogyasztás alacsonyabb bővülési üteme ugyan negatívan hatott a GDP-re, de a növekedésben 2003-tól a beruházásnak, majd a következő évben az exportnak is újra jelentős szerep jutott [OECD, 2005]. Az OECD és az IMF az említett két elemzésben egyaránt jelezte, hogy a költségvetési konszolidációnak prioritást kell élveznie a további gazdaságpolitikában. A 2004-es csatlakozással Magyarország vállalta 4, hogy teljesíti a Maastrichti Szerződés kritériumait és belátható időn belül az euró-zóna részévé válik. Ezzel a lépéssel elkezdődött hazánk integrációs folyamata, így a külső-belső egyensúly megteremtése a mindenkori országvezetés számára elsődleges kihívássá vált. Ennek érdekében 2005 óta a restriktív intézkedések állandósultak. A megszorítások ellenére a költségvetés választásokhoz igazodó ciklikussága nem változott, GDP arányos hiánya csak kismértékben csökkent, az államadósság évről-évre nőtt, a hazai valuta folyamatosan veszített értékéből [European Commission, 2006]. A romló mutatók oka, hogy ebben az időszakban regnáló kormányok a gazdaságot, a 2003- as tendenciák ellenére, az export- és beruházásvezérelt ezzel egyidejűleg megtakarítást ösztönző fejlődésről a belső, állami és lakossági fogyasztás mesterséges növelésére épülő pályára állították. Ezt hitelből finanszírozott állami költekezéssel és a termelékenység növekedését meghaladó béremeléssel valósították meg. Jól példázza ezt a lakásépítések- és vásárlások ösztönzését célzó rendszerek formaváltása, amely a polgári kormányzat által bevezetett magas szociálpolitikai támogatás és visszaigényelhető személyi jövedelemadó kedvezménytől eljutott a szocialista kormányzás által preferált, máig ható olcsó devizahitelezésig [Békesi, 2010]. A devizában való eladósodás oka, hogy a jegybank ebben az időszakban magas szinten tartotta az alapkamatot, így a hitelezés devizában olcsóbb volt, mint forintban. Például 2007 júniusában a forinthitelek alapkamata (BUBOR) 7,94%, a svájci frank-hitel alapkamata (CHFLIBOR) 1,79%, az euró-hitelek kamata (EURIBOR) pedig 3,38% volt [Béza, 2013]. A 2006-os tavaszi választások után az ország vezetése felismerte a változtatás szükségességét, és ezt a célt szem előtt tartva, a Magyar Nemzeti Bankkal együttműködve készítette el Magyarország Konvergencia Programját, amelyet szeptemberben az Európai Unió Brüsszelben elfogadott, és a terv mielőbbi megvalósítására szólította fel a magyar kormányt. 4 Magyarország 2004. július 5-én túlzott-deficiteljárás alá került. A nemzetközi elemzések ezzel együtt 2008- as GMU csatlakozási dátumból kiindulva alkották meg értékítéletüket 6
2007-re a tervezetthez képest jobban javult a költségvetés egyenlege, ami valószínűleg az adóemelésnek és az adóbeszedés hatékonysága javításának volt köszönhető. Az előnyök és a hátrányok mérlegelése alapján mind a hazai, mind a külföldi elemzők túlnyomórészt egyetértettek abban, hogy ezek a megszorító lépések elkerülhetetlenek voltak, bár az intézkedések nem megfelelő szerkezete a bevételnövelés kiadáscsökkentést jóval meghaladó aránya miatt a visszarendeződés veszélye [European Commission, 2008]. 2007-2008-ban már egyértelműen látszódtak a kiigazító lépések hatása a reálgazdaságra; a belső kereslet és a foglalkoztatottság csökkent, a növekedés megtorpant. Emellett a költségvetési kiigazítás csak részben mondható sikeresnek: sürgetővé vált az államháztartás reformja, az állami fogyasztást tovább kellett volna csökkenteni, az egészségügyi, az oktatási és a nyugdíjrendszer is reformra szorult [OECD, 2007]. 1.4. 2009-2013: A PÉNZÜGYI VILÁGVÁLSÁG HATÁSA, ELHÚZÓDÓ RECESSZIÓ 2008-ban a fejlett világ megélte a 21. század első gazdasági válságát, amely a korábbitól eltérően világméretű pénzügyi válsággal kezdődött. A válság Magyarországot különösen sebezhető állapotban találta, melynek okai: Közép-Kelet Európa egyik leginkább eladósodott országa volt (2007-ben az államadósság a GDP arányában meghaladta a 60%-ot, a költségvetés hiánya pedig 5%-ot); ezért a spekulációk és a tőkekivonás célpontjává vált; továbbá a válságban az elhúzódó strukturális problémák (kiterjedt jóléti rendszer, adórendszer hibái) kiéleződtek [Andor, 2010]. A valutaválság jeleként, a forint árfolyamának rohamos esése miatt komoly működési zavarok jelentek meg a pénzügyi piacokon. Az államháztartási és pénzügyi problémákat tetézte, hogy a szocialista kormányzat elvesztette politikai hitelességét, ezért Gyurcsány Ferenc lemondását követően 2009 áprilisában felállt a válságkezelő kormány Bajnai Gordon vezetésével, melynek pénzügyminisztere Oszkó Péter lett. A gazdasági döntéshozók elsődleges célja a befektetői bizalom és a pénzügyi piacok megfelelő működésének helyreállítása volt. Ennek érdekében az MNB a válság közvetlen kezeléseként a 2008 októberében 11,5%-ra növelt kamatot fokozatosan decemberre 10%-ra, majd 2009 decemberére 6,25%-ra csökkentette. A pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében a kormány a következő lépéseket tervezte: 7
folyamatos egyeztetést a nemzetközi intézményekkel, devizahitellel rendelkezők védelme érdekében való fellépést, a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosítását, a banki hitelezésben érintett ügyfelekre vonatkozó fogyasztóvédelmi szabályok áttekintését és a PSZÁF előretekintő felügyeleti jogköreinek megteremtését. A kormányzat fokozottan tartotta magát a szigorú fiskális politika folytatásához. A magyar államháztartás deficitje és az államadósság mértéke közép- és hosszú távon is korlátozta a magyar gazdaság lehetőségeit, ezért a magyar költségvetésben gyakorlatilag nem volt elégséges mozgástér [Magyar Köztársaság Kormánya, 2009]. Az elkerülhetetlen költségvetési megszorítások legfontosabb területeit és intézkedéseit a következő tartalmazza: Terület Közszféra Nyugdíjrendszer Szociális támogatások Adók és járulékok Kormányzati takarékosság 1. táblázat: A Bajnai-kormány intézkedései Intézkedések közszféra bruttó bértömegének befagyasztása; 13. havi illetmény megszüntetése; önkormányzati támogatások csökkentése; 13. havi nyugdíj ki nem fizetése; 13. havi nyugdíj 2010-től való megszüntetése, helyette GDP-hez kötött nyugdíjprémium bevezetése; korhatár előtti nyugdíj korrigálása; táppénz 10%-kal való csökkentése; GYES, GYED 2 évre csökkentése; lakástámogatások felfüggesztése; munkaadói járulék csökkentése; SZJA alsó sávhatárának megemelése; ÁFA kulcs növelése, az alapvető élelmiszerekre 18%-os kulcs bevezetése; összbruttósítás: az adóalap növelése; miniszterek és államtitkárok fizetésének 15%-kal való csökkentése; állami vezetők külföldi útjainak napidíjának csökkentése; állami vezetők fizetésének maximálása; Forrás: Válságkezelés és bizalomerősítés 2009 Az aggregált kereslet és a foglalkoztatás fenntartása érdekében a legfontosabb törekvés az EU strukturális alapjaiból származó források lehívásának gyorsítása és hatékonyabb felhasználása volt, de ez önmagában kevés volt ahhoz, hogy Magyarország rövid távon újra növekedési pályára állhasson. 8
A 2010-es választásokon a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség nyert, kétharmados többséggel alapíthattak kormányt. A kormány kettős kihívásnak kívánt megfelelni: a negatív előjelű GDP változás megfordítása érdekében gazdaságélénkítés, a belső és külső eladósodottság kezelése érdekében restrikció és az államháztartás alrendszereinek megreformálása. Későbbi intézkedéseiket is változó prioritásokkal e kettősség jellemzi, ezért az ellentmondásos gazdaságpolitika következményeként erős piaci bizonytalanság alakult ki 5, amit fokozott, hogy 2010 óta kormányzati gyakorlattá vált az EU ellenes kommunikáció; az elmúlt években a gazdaságpolitikai retorika részévé vált a szabadságharc Brüsszel ellen [Csaba, 2014]. A gazdaságpolitikai intézkedéssorozat eredményeit az OECD 2014-es jelentése és az Európai Bizottság 2013-as tanulmánya alapján a következőkben összegezhetők: A 2010-ben és 2011-ben tapasztalható alacsony GDP növekedést 2012-ben recesszió követte; mind a fogyasztás, mind a beruházás csökkent ebben az évben, a növekedés hajtóereje, az export növekedési üteme is visszafogottabbá vált a lassuló világgazdaság miatt. 2013-ban az ország ugyan kilábalt a recesszióból, de a helyreállítás valószínűleg lassú ütemű lesz. Az új adók ugyan segítették a költségvetési deficit csökkenését, de egyúttal aláásták az adórendszer kiszámíthatóságát és az egyszerűségre való törekvést. A versenyképesség növekedésének kulcsát a beruházások és a hatékonyság jelentik. A magas adminisztrációs terhek és a szabályozási bizonytalanság, a verseny korlátozása a telekommunikáció és az energiapiac terén, ennek megvalósulását nem teszik lehetővé. A megfelelő üzleti környezet kialakítását a különadók rendszere nem segíti. A munkanélküliségi ráta és a foglalkoztatás kismértékben javult, melyben jelentős szerepe van a közmunka programnak. A program azonban nem képes a munkanélküliek rendszeres munkába való visszatérésének elősegítésére. Emellett a foglalkoztatási adatokat jelentősen befolyásolja, hogy az elmúlt időszakban számottevően nőtt a külföldön munkát vállalók száma, a KSH 2014-es tájékoztatása szerint 2013-ban 98-99 ezer főre becsülhető a számuk, ami csupán egy év alatt több mint 10%-os növekedést jelent [KSH, 2014]. 5 Például az egykulcsos személyi jövedelemadó, kereslet-növelő céllal történő bevezetése mellé olyan tételek társultak, mint a különadók rendszere, áfa kulcs emelése, vagy a bankadó, tranzakciós díj bevezetése. Így a költségvetést átrendező, bizonyos területeken expanzív, más területeken restriktív intézkedések érvényesültek. 9
Bár a 2012 óta állandósult jegybanki alapkamat vágás segítette a kilábalást a recesszióból, hosszútávon a forint további leértékelődéséhez vezet. Mindkét tanulmány több összefüggésben is hangsúlyozza a stabil fiskális politikának, az üzletbarát környezet kialakításának és adórendszer újragondolásának szükségességét [European Commission 2013 és OECD 2014a]. A nyugdíjrendszer második pillérének felszámolásával (a magánnyugdíj rendszer államosításával) 2011-ben a költségvetés egyenlege 4,3%-os többletet ért el, a nyugdíj megtakarítások nélkül azonban az államháztartás hiánnyal zárta volna az évet. A 2012- ben megtett többszöri kiigazításoknak köszönhetően a tervezett hiányszámot Magyarország túlteljesítette (-1,9%), így a 2004 óta ellene folyó túlzott deficiteljárást az Európai Unió Tanácsa megszüntette. 6 A bruttó államadósság a csökkentésre irányuló szándék ellenére is csak nagyon kismértékben apadt, a magánnyugdíj-vagyon adósságállományba történő beforgatásából származó csökkenést a forint gyengülése ellensúlyozta. A válság éve után a folyó fizetési mérleg egyenlege aktívvá vált, ami a következő két év során, 2012-re meghaladta a GDP 1%-át. Ezt a kedvező hatást a belső kereslet gyors visszaesése, a beruházások alacsony szintje, az import csökkenése és a lakosság növekvő megtakarításai váltották ki. Bár a devizahitelek, majd az előtörlesztési akció után a forinthitelek állománya jelentősen csökkent, a devizában történt eladósodottság aránya még mindig jelentős, ami fenntartja az óvatossági megtakarításokat [MNB, 2013]. 6 Az Európai Unió Tanácsának 2013/315/EU számú 2013. június 21. határozatában a Magyarországon fennálló túlzott hiányról szóló 2004/918/EK határozat hatályon kívül helyezéséről 10
2. A CSEH KÖZTÁRSASÁG GAZDASÁGPOLITIKÁJA 2.1. RENDSZERVÁLTÁS A csehszlovák rendszerváltás közvetlen elindítója a 1989-es bársonyos forradalom volt. E váltás lényegében a lakosság egyre gyakoribb utcai kivonulásának volt köszönhető: 1988 augusztusában az 1968-as szovjet bevonulás 20.évfordulója miatt, majd az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának emléknapján, később, 1989-ben Jan Palachra 7 való emlékezés miatt került sor tüntetésekre Prágában. Václav Havel kiszabadítása érdekében és a 68-as események 21. évfordulója során ismét tüntetők vonultak az utcára. Októberben a csehszlovák vezetés úgy döntött, hogy átengedi a kelet-német menekülteket az NSZK-ba, ezután következett be a november 17-i diáktüntetés, mely kezdetben békésen zajlott, végül az egész országra szétterjedő munkahelyi sztrájk vált belőle és a nagyobb városokban (Brnóban és Pozsonyban) is tízezres tüntetések indultak. A sztrájkok és tüntetések széleskörűvé válásával a kormánynak engednie kellett: a kommunista párt öt konzervatív tagját elmozdították pozíciójából és az ellenzékkel közös szövetségi kormányt alakítottak, törölték az alkotmányból a kommunista párt hatalmára vonatkozó rendeleteket, lebontották a csehszlovák-osztrák határzárat, így Csehszlovákiában is leomlott a vasfüggöny. December 28-án Alexander Dubčeket választották a parlament elnökévé, másnap pedig Václav Havelt köztársasági elnökké [Hamberger, 2001 és Kiss, 2009]. A politikai rendszer átalakítása után lehetőség nyílt a gazdaság reformjára is. A liberalizációs lépések kialakítása Václav Klaus pénzügyminiszterre és Vladimír Dlouhý gazdasági miniszterre vártak. A reform hasonlóan a lengyelhez sokkterápiára épült: feloldották az ár- és bérszabályozást, ennek eredményeként hiperinfláció alakult ki az országban, illetve tömegprivatizációt vezettek be. E privatizációs formának a lényege, hogy a csehszlovák lakosok vagyonjegyeket, kuponokat kaptak, melyekkel részvényeket vásárolhattak vagy eladhatták befektetési alapoknak. Csehszlovákia költségvetése kiegyensúlyozott, államadóssága fenntartható mértékű volt, így az is megoldhatóvá vált, hogy az önkormányzatok ingyen jussanak állami vagyonhoz. Ezáltal a privatizáció során érvényesülhetett az igazságosság elve, hiszen az államháztartás Magyarországgal és Lengyelországgal ellentétben nem kényszerült arra, hogy így növelje az államkassza bevételeit [Gál, 2005]. A gyors magánosítás azonban nem a várt eredményeket hozta: a 7 Cseh egyetemista volt, aki 1969. január 16-án kisétált Prága főterére és felgyújtotta magát. Jan Palach így tiltakozott az orosz megszálló csapatok és a kommunista diktatúra ellen. Temetésén 800 000-en vettek részt. 11
tulajdonváltás csak jogi érelemben történt meg, a vállalati tulajdonjog jobbára a befektetési alapokhoz került, onnan pedig átszivárgott a régi vállalatvezetés kezébe [Bokros, 2007]. E folyamatot tovább fokozta, hogy a befektetési alapok az öt legnagyobb bank tulajdonában voltak, így a bankok egyszerre váltak a vállalatok tulajdonosaivá és hitelezőivé is egyaránt (az így kialakult helyzet is oka volt az 1997-es pénzügyi válságnak). A magánosítás az előbb említett hibái ellenére és a sokkterápia a reálgazdaságban hatékony megoldásnak bizonyult, 1995-re a Cseh Köztársaság a legdinamikusabban fejlődő, és a legkedvezőbb makrogazdasági mutatószámokkal rendelkező országgá nőtte ki magát a régióban: A cseh rendszerváltással és az átmenet tíz évével kapcsolatban azonban több kritika is felmerült: A privatizáció jogi szabályozása folyamatosan változott, így történhetett meg az előbbiekben ismertetett vállalattulajdonlási probléma Mlčoch véleménye szerint a cseh kultúrában nem alakult ki az az üzleti morál, mely a gazdasági szereplők kooperatív viselkedésével párhuzamosan az erőforrások megfelelő elosztásához vezethetett volna [Mlčoch et al., 2000]. A piacgazdaság kialakulásával azonban életbeléptek azok a motiváló erők, amelyek a megelőző rendszerben nem léteztek, így a vállalatok profit reményében többet termeltek, viszont a fogyasztók többé nem voltak hajlandóak a hazai, silányabb termékeket megvásárolni. Erre lehetőségük is nyílt, hiszen a piacok nyitottá válásával hozzájuthattak a jobb minőségű importtermékekhez is. A vállalatoknál ezért nagy mennyiségű eladhatatlan készletek halmozódtak fel, és lassan a csőd közelébe jutottak. Az államvezetés a lengyel kormányhoz hasonlóan nem támogatta a cégeket, prioritásaikban a költségvetési fenntarthatóság fontosabbnak bizonyult [Bokros, 2007]. Egyes elemzők szerint az állam kivonulása a gazdaságból túl gyors volt, az alacsony beavatkozási szint működik ugyan a nyugati demokráciákban, de az átmeneti gazdaságokban az állami beavatkozás mértékének fokozatos csökkentésére van szükség, nem csupán gazdasági, hanem társadalmi és politikai megfontolásokból is. A harmadik kritikus pont a modernizációs stratégia hiánya. A politikai-gazdasági rendszerváltással párhuzamosan nem következett be az intézményrendszer reformja, a vállalatok magánkézbe kerülése során nem indult meg a tőkebevonás, a beruházások nem indukáltak intenzív növekedést [Mlčoch et al., 2000]. 12
2.2. ÚT A CSEH GAZDASÁGI VÁLSÁGIG 1996-ban a cseh gazdasági fellendülés egyedülálló volt az átmeneti országok körében 8, azonban már korábban is, 1995-ben körvonalazódtak a rendszer hibái. 1994 és 1996 között a külföldi tőke beáramlása és a rögzített árfolyamrendszer miatt az aggregált kereslet folyamatosan nőtt, ami egyrészt inflációt okozott, másrészt a külkereskedelmi mérleg deficitjéhez vezetett. Ezzel párhuzamosan a vállalatvezetők a termelékenységet meghaladó mértékben növelték a béreket, ami szintúgy inflatorikus hatású volt [IMF, 1998a]. A növekvő külső egyensúlytalanság megállítása érdekében az ország vezetése szigorú monetáris és fiskális politikát alkalmazott, melynek keretében: a cseh korona elleni spekulációs támadás miatt rögzített árfolyamrendszerről áttértek a piszkos árfolyam lebegtetésre, így csökkent a külkereskedelmi mérleg deficitje, csökkentették az állami kiadásokat, vámpótlékot és új adónemeket vezettek be, befagyasztották a közszféra béreit, ami visszafogta a belső keresletet, emelték a jegybanki alapkamatot [Sass, 2005]. A szigorítással nyilvánvalóvá vált a cseh gazdaság két legnagyobb problémája: a strukturális reformok hiánya és a privatizáció nem megfelelő módja, amely átláthatatlan tulajdonosi viszonyokat és nem költséghatékony működést eredményezett. Az intézkedések eredményeként a cseh gazdaság másfél-két évig recesszióba fordult, de 1999-től már látszódtak a restrikció eredményei, és a cseh gazdaság újra növekedési pályára állt. 2.3. ÉLET A VÁLSÁG UTÁN A LOMHA GAZDASÁG A kedvező külső környezetnek köszönhetően a növekedés elsődleges tényezője az export volt, melynek több mint 50%-át a műszaki és elektronikai cikkek tették ki. Emellett érzékelhető volt, hogy a célországok köre is megváltozott: a fejlett EU tagállamokba irányuló export 18%-kal nőtt, míg a volt szocialista országokba 10%-kal csökkent. A háztartások fogyasztása kisebb mértékben járult hozzá a növekedéshez (2,2%-kal emelkedett 1998-hoz képest), a beruházások csökkenése viszont a gazdasági fellendülés ellenére sem torpant meg. 8 A cseh csoda azért is érdekes, mert az átmenet második fázisában, 1993 után a gazdasági növekedés motorját nem csupán a fogyasztás jelentette, a beruházások a GDP közel 30%-át érték el. 13
Miloš Zeman kormánya a fejlődés elősegítésének érdekében növelte a lakásépítési és infrastrukturális célú kiadásokat, de ez a költségvetési deficit növekedését okozta [Czech National Bank, 2000]. Ennek elkerülése érdekében a következő évben szigorítás következett be, ami valójában annyit jelentett, hogy ezekre a célokra külön alapokat hoztak létre. Ezek finanszírozása a privatizációból befolyt bevételből történt, így csupán a könyvelési metódust és nem a kiadások mértékét változtatták. A gazdasági visszaesésből való kilábalás után Csehországnak lehetősége nyílt arra, hogy közép- és hosszú távon fenntartható növekedési pályára állítsa a gazdaságot, ehhez azonban le kellett volna csökkenteni az állami újraelosztás mértékét, ami a GDP arányában 45% feletti érték volt. Ennek érdekében a többi volt szocialista országhoz hasonlóan Csehország vezetésnek is strukturális reformokat kellett volna végrehajtania, különösen az adó- és a nyugdíjrendszeren, emellett a közszféra kiadásainak, az ott dolgozók arányának, az államilag támogatott korai nyugdíjazás mértékének, az állami vállalatok támogatásának csökkentésére lett volna szükség [OECD, 2001]. A felsorolt területekre vonatkozó intézkedések nem szerepeltek sem az 1999-es, sem a 2000-es költségvetési tervekben, a pénzügyminisztérium szerint ciklikus okok miatt nem volt lehetőség a deficit csökkentésére, de középtávon a hiány fenntarthatóságát aggasztónak találták [IMF, 2001]. A reformok elmaradása mellett tovább folytatódtak a gazdaságélénkítő intézkedések, amelyek az adatok alapján nem voltak képesek lökést adni a gazdaságnak, viszont a költségvetés hiánya folyamatosan nőtt. A 2002-es választások után Vladimir Špidla vette át Zeman helyét. Kérdéses volt, hogy az új kormányfő folytatja-e elődje költekező politikáját, ahogyan azt a választási kampány során ígérte. A választások után egy évvel azonban egyértelművé vált, hogy gazdaságpolitikájának fókuszában a megszorítások állnak, hiszen a cseh gazdaság makroszintű mutatói fokozatosan romlottak. Špidla államháztartási reformjának főbb sarokkövei: az általános forgalmi adó körének átstrukturálása, a lakástakarékossági rendszer állami támogatásának nagymértékű lecsökkentése, ún. minimális adó bevezetése: a nyereség nélkül működő vállalatok is kötelesek az aktuális átlagbér 50%-át befizetni, a közszféra béreinek befagyasztása, a közalkalmazottak létszámának csökkentése (közel 16.000 fő elbocsátása), a nyugdíjkorhatár fokozatos, 60-ról 63 évre való emelése, a megszorításokkal párhuzamosan az adóterhek csökkentése [Új Szó, 2003]. 14
A megelőző kormányokkal szemben többször felmerült az a kritika, hogy gazdasági programjaik nélkülözik a strukturális átalakításokra vonatkozó terveket, s ez az állapot változatlan maradt: az államháztartás alrendszereinek reformját Špidla is megkerülte. A fiskális kiigazítási terv azonban erőteljes társadalmi és politikai ellenállásba ütközött, így 2004 nyarán Špidla lemondott tisztségéről, ugyanakkor kismértékben sikerült a költségvetési hiányt intézkedéseivel lefaragnia. A magas (50%-os) exporthányaddal rendelkező Csehország növekedési lehetőségeit visszafogta az EU fejlett tagállamainak stagnáló gazdasági teljesítménye, ami 2002-2003-ban enyhe deflációt okozott az országban. Az alacsony növekedési képesség miatt a munkanélküliség 7-8% körül állandósult ebben az időszakban, miközben a gazdaságpolitikai döntéshozók lassúsága egyre növekvő külső és belső eladósodást okozott. A megszorító intézkedéseknek köszönhetően ugyan fokozódott az ország tőkevonzó képessége, így több FDI áramlott be, de a hazai vállalatok gyenge teljesítménye ezt ellensúlyozta. Špidla intézkedései nem voltak teljes körűek: a nyugdíjrendszer és az egészségügy reformja még váratott magára [OECD, 2003]. 2.4. AZ EU-CSATLAKOZÁSTÓL 2014-IG Csehország már az EU tagság első évében, a Tanács 2004. július 5-i határozata alapján túlzottdeficit eljárás alá került 9, így elkerülhetetlenné vált a költségvetés konszolidációja. Az államháztartási hiány csökkentésére irányuló szándékot tovább erősítette, hogy az ország vezetése célul tűzte ki az euró 2010-es bevezetését. 2004-től mind az EU tanácsa, mind az IMF többször felhívták az ország figyelmét arra, hogy a költségvetési konszolidációt nem csupán bevételi, hanem kiadási oldalon is el kell végezni, illetve a közép- és hosszú távú fenntarthatóság miatt a nyugdíj- és egészségügy reformját minél előbb meg kellett kezdeni. 2005-ben és 2006-ban a cseh gazdaság elsősorban a bővülő export, másodsorban a növekvő hazai kereslet miatt 6-7%-os GDP növekedést ért el alacsony infláció és csökkenő munkanélküliség mellett. A foglalkoztatás növekedése és az alacsony árszínvonal emelkedés miatt a háztartások fogyasztása is nagymértékben nőtt, ami a beruházásokat is fellendítette. Ezeknek a pozitív folyamatoknak köszönhetően Csehország a reálkonvergencia szempontjából gyorsan közelítette az EU15 országának fejlettségi átlagát. A magas GDP 9 A Cseh Statisztikai Hivatal, az Eurostat és az IMF által közzétett adatokkal ellentétben az EU Tanácsa 12,6%-os költségvetési hiányt és 37%-os államadósságot állapított meg 2003-ra. Az eltérés oka elsősorban az, hogy a cseh kormányok 2003-tól egyszeri bevételekkel tartották alacsonyan az államháztartás hiányát, miközben a maastrichti kritérium alapján a hiányt tartósan! kell 3% alá csökkenteni. 15
növekedés miatt a költségvetési hiány és államadósság GDP-hez viszonyított értéke csökkent. A javuló államháztartási adatok és a gazdaság folyamatosan fejlődő teljesítménye mellett az anticiklikus politika elvének figyelembevételével érdemes lett volna ekkor meglépni a szükséges államháztartási reformokat, de a 2006-os választások előszele és a cseh kormányválság miatt a döntéshozók inkább expanzív politikát folytattak. A választásokat Mirek Topolánek és pártja nyerte, de csak minimális többséggel, ami a parlamenti döntéshozatalban gyakorlatilag patthelyzetet teremtett, így a 2009-ig tartó három év politikai vitáktól volt hangos. Ebben az időszakban a cseh gazdaság továbbra is prosperált, bár az erőteljes keresletnövekedés miatt ekkor már emelkedő infláció mellett, miközben a tervezett államháztartási reformnak csupán néhány eleme például a vizitdíj, receptfelírási díj és az étkezési hozzájárulás bevezetése, szociális juttatások megnyirbálása valósult meg a belpolitikai feszültségek miatt, de a gazdaság magas szintű reálteljesítménye miatt ez is elég volt ahhoz, hogy a költségvetés deficitje csökkenjen. A 2008-as gazdasági válság úgy érte el Csehországot, hogy az ország vezetését a soros EU elnökség és folyamatos belpolitikai harcok kötötték le. Topolánek kormánya 2008-ban, év végén még reménykedett abban, hogy megkerülhető az állami intervenció, de 2009 februárjában egyértelműen kezelni kellett a válság hatásait, melynek érdekében: növelték az állami garanciavállalás mértékét, csökkentették a vállalkozások terheit, támogatták a közösségi közlekedést a munkaerő mobilitásának elősegítése érdekében és növelték a szociális kiadásokat. Az intézkedéseknek köszönhetően a cseh gazdaság egy év alatt kilábalt a válságból. 2010- re a kedvező német gazdasági növekedés miatt újra fellendült az export, ami lökést adott a gazdasági növekedésnek és a foglalkoztatottságnak. A szükséges állami expanzió miatt viszont a költségvetés deficitje közel 6%-ra nőtt, ezért már 2009-ben a Jan Fischer által vezetett ideiglenes, szakértői kormány megkezdte a restrikciót, melynek keretében: emelték az ÁFA, a közvetlen adók és a vagyonadó mértékét, mérsékelték a szociális juttatásokat, befagyasztották a nyugdíjakat, csökkentették a kormányzati szektor béreit. Az intézkedések eredményeként a költségvetés hiánya fokozatosan csökken, lassan eléri a 3%-os küszöbértéket [Túry-Vida, 2010 és 2011]. 16
Az adatokból is látszik, hogy a cseh gazdaság lassan lábal ki a válságból. A GDP csökkenésének lassulását csak az exportnak köszönheti, a gyengén teljesítő gazdaság deflációs veszélynek van kitéve. A potenciális növekedési pályától való elszakadás mindenképpen a kormányzat beavatkozását igényli. A 2014 elején hatalomra került hárompárti koalíció által elfogadott program hivatott a gazdasági problémák orvoslására, e program a következő célokat jelölte meg: a vállalakozások támogatása, fenntartható növekedés elérése, versenyképesség és munkahelyteremtés; a közpénzügyek menedzselési hatékonyságának növelése; korrupció leküzdése; egészségügyi szolgáltatások színvonalának növelése; aktív EU-tagság, felkészülés a mielőbbi euró bevezetésre [OECD, 2014b]. 17
3. A SZLOVÁK GAZDASÁG A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG 3.1. RENDSZERVÁLTÁS ÉS A MEČIAR KORMÁNY A szlovák (csehszlovák) rendszerváltás Magyarországgal ellentétben nem egy lassú szerkezetváltó folyamat és a politikai elit zárt ajtók mögötti tárgyalásainak eredménye, hanem az állampolgárok tüntetéssorozatainak következménye. A reformkísérletek hazánkhoz hasonlóan már korábban elkezdődtek. 1968-ban a tervgazdálkodás negatív eredményei, a voluntarista gazdaságirányítás és a társadalmi elégedetlenség diáktüntetésekhez, majd a prágai tavaszhoz vezetett. Természetesen a csehszlovák forradalom is arra a sorsa jutott, mint 56-os magyar társa: a Varsói Szerződés országainak csapatai bevonultak és leverték. Ezt követően Gustáv Husák került a Csehszlovák Kommunista Párt élére, aki Kádár János konszolidációs politikájával ellentétben, szigorú, diktatórikus politikát folytatott az állami szocialista rendszer fenntartása érdekében. E rendszernek 1989-ben a lakosok tüntetéssorozata, a bársonyos forradalom vetett véget. Így Csehszlovákiában a piacgazdálkodásra való átállás egy hirtelen fordulattal következett be, ami sokkolta a társadalmat és a gazdaságot. Az új rendszerhez illeszkedő politikai, jogi és gazdasági feltételeket három év alatt sikerült megteremteni. Végül 1993-ban Szlovákia függetlenedett Csehországtól. A szlovák állam függetlenségének deklarációja után azzal szembesült, hogy gazdaságilag ugyan önállóvá vált, de gazdaságpolitikai intézményrendszere Prágában maradt. Így megfelelő szakértő gárda és tapasztalatok nélkül kellett szembenéznie a gazdasági-társadalmi kihívásokkal. A szerkezetváltás lebonyolítását tovább nehezítette, hogy a Vladimir Mečiar vezette kormány nem minden esetben járt el demokratikusan. A kormány nacionalista, különutas euro-atlanti politikát folytatott a térség országaival szemben. Mečiar a harmadik megválasztása után belátta, hogy e külgazdasági politika nem folytatódhat tovább, így visszatért az 1993-ban megkezdett, majd a későbbiekben megszakított reformfolyamatokhoz, illetve több nyitottságot tanúsított az Európai Unióval szemben [Bokros, 2007]. Az 1993-as függetlenné válás egy gyors zuhanást eredményezett a nemzetgazdasági teljesítményben, de szerencsére ez az egyszeri hatás nem tartott sokáig, így a térség országai közül ebben az évben Szlovákia produkálta a legmagasabb növekedést és a legalacsonyabb inflációt. E növekedést túlnyomórészt az export fűtötte, de ez a tendencia a további években megváltozott, amikor már a fogyasztás és a beruházás vált a növekedést hajtó tényezővé. 1993 és 1996 között az infláció mértéke 20%-ról 6%-ra csökkent. A következetes pénzügypolitika 18
és a strukturális reformok alátámasztották a növekedést és a stabilizációt [OECD, 1996]. A makroszintű mutatók javulása azonban 1996-ban megtorpant. A mutatók romlásának egyik oka a szerkezet- és rendszerváltás legfontosabb elemeként már 1989-ben megindult privatizáció. Csehszlovákiában, majd a független Szlovákiában a kuponos privatizáció rendszere működött, melynek lényege, hogy a kormány által kibocsátott kuponok fejében a vállalkozók és menedzserek közvetlenül megkapták a vállalatokat. A kuponos értékesítést később felváltotta a kötvényes privatizáció. A kormánynak ezzel az volt a célja, hogy egy erős tőkés réteget teremtsen az országban, azonban ez az intézkedés társadalmi feszültségekhez vezetett. A rossz közhangulat jelentette a kisebb problémát, károsabb következményekhez vezetett viszont, hogy az új vállalkozói réteg nem rendelkezett megfelelő vállalatirányítási ismeretekkel és elégséges tőkével, így a külföldi hitelfelvétel maradt az egyetlen lehetőségük [Gál, 2005]. A második ok, hogy a szlovák kereslet hullámzása a 90-es évek első felében a külkereskedelmi mérleg többletéhez, majd 1995-től annak deficitjéhez vezetett. A háztartások fogyasztása ekkor évi 7%-kal, az import közel 20%-kal nőtt, emellett az export növekedési üteme lelassult a nyugat-európai gazdaságok ciklikusságból fakadó pangás és a gyenge szlovák versenyképesség miatt. A szigorú fiskális és monetáris intézkedések eredményeként Szlovákiában a költségvetés 1995-ben gyenge szufficitet ért el, majd 1996-ban a gazdaságpolitika expanzív fordulatot vett, így kevesebb, mint két év alatt a GDP arányos hiány 5% lett. A gazdasági mutatók további romlását eredményezte, hogy a reálbérek a termelékenységet meghaladó mértékben nőttek, ami rontotta a nemzetközi versenyképességet. A bérnövekedés mellett pedig magas szinten 12-13% között állandósult a munkanélküliségi ráta; a munkanélküliek több mint fele tartós munkanélküli, vagyis több mint egy éve keresett munkát. A kormány az elszegényedést és a magas munkanélküliséget nem akarta és nem is tudta kezelni. A rendszerváltó országokban, az eltérő gyökerek miatt sem akkor, sem napjainkban nincsenek e szociális jelenségek kezelésére egyértelműen hatékony gazdaságpolitikai módszerek [IMF, 1998b]. 3.2. A VÁLTOZÁS KORA, A DZURINDA-KORMÁNY 1998-ban Mečiar elvesztette a választásokat, melynek oka az antiliberális és nacionalista rezsimmel szembeni ellenszenv volt. Helyét Mikulaš Dzurinda vette át, aki azonnal költségvetési kiigazításba fogott: adóemelést hajtott végre és folytatta a privatizációt, a 19
Mečiar-éra alatt kiosztott vagyont külföldieknek újraértékesítette. A szigorú fiskális politikának köszönhetően az ország nemzetgazdasági mutatói javultak, majd a 2002-es választási évhez érve a költségvetés hiánya újra megugrott. Miután Dzurinda ismét megnyerte a választásokat, elhárult az akadály a kiigazító intézkedések továbbvitele elől, reformpolitikáját három kulcskategóriára építette: Az adórendszerben bevezették az egykulcsos adót, a társasági adó, a személyi jövedelemadó és az ÁFA kulcs is egységesen 19% lett. Eltörölték a kisebb adótípusokat, de ezzel együtt megszüntették a személyi jövedelemadókedvezményeket is. Ez a rendszer lényegesen jobban illeszkedett az adózási alapelvekhez, az adórendszer egyszerűbb, átláthatóbb lett és az adók behajtása is könnyebbé vált. Az egészségügyi és szociális ellátásban a két állami biztosító mellé négy magánbiztosító is társult, kórházakat zártak be és bevezették a vizitdíjat. A munkanélküli segélyezést több mint 30%-kal csökkentették, 25 éves kor alatt pedig teljesen eltörölték. A magas munkanélküliséggel küzdő országban ez hatalmas társadalmi feszültséget okozott, a fejletlenebb keleti országrészben még a hadsereg bevetése is szükségessé vált. A munkaerőpiacon egyszerűsítették a foglalkoztatási szabályokat és csökkentették a munkaadók adminisztrációs kötelezettségeit, ezzel is elősegítették a foglalkoztatás növekedését. A munkanélküliség fokozatosan csökkent, de ebben szerepet játszott az is, hogy rengeteg munkavállaló külföldön szerzett munkát [Gyene, 2008]. Dzurinda megjelenése a szlovák külpolitika megítélését is megváltoztatta, elindította az országot az európai integráció útján. Az Európai Unió 1997. évi luxemburgi ülésén ahol nyilvánosságra hozták az EU bővítés koncepcióját a csatlakozni vágyó országokat két csoportra bontották. Az első csoporttal megkezdődtek az aktív tárgyalások, míg a második csoport köztük Szlovákia csak további pozitív változtatások esetén nyithatott az EU csatlakozás felé [The Council of the EU, 1997]. E változások 1998-ban be is következtek, így a következő évben Szlovákia is megkezdhette a konkrét csatlakozási tárgyalásokat. Az európai integrációs próbálkozás során a szlovák országvezetés presztízs kérdésként kezelte, hogy az első besoroláskor csak a második csoportba kerültek, így 1999-től mindent elkövettek annak érdekében, hogy a többi jelölt országhoz mind gazdasági, mind társadalmi szempontból felzárkózzanak. 2004. május 1-jén másik kilenc országgal együtt csatlakozott az Európai Unióhoz. 20
3.3. A SZLOVÁK GAZDASÁG A VÁLSÁG ELŐTT ÉS UTÁN Dzurinda intézkedéseinek pozitív hozadéka, hogy a szlovák gazdaság makroszintű mutatói egyre közelebb kerültek a fenntartható állapothoz, de ezzel együtt a társadalmi-jóléti különbségek elmélyültek, így a 2006-os választásokon, a jobboldali reformokból kiábrándult társadalom a baloldali Smer felé fordult. Robert Fico a választásokat megelőző politikai retorikája a költségvetés fellazításáról szólt, a valóságban azonban folytatta elődje pragmatikus politikáját, s csupán az egészségügy területén történtek változások: megszüntette a vizitdíjat és feloldotta az egykulcsos adót a gyógyszerekre vonatkozóan. A Dzurinda által megkezdett privatizációs folyamatot is folytatta. A szlovák gazdaság Fico idején lendületesen növekedett. A külföldi befektetések erősödő dinamikájának köszönhetően az ipari fejlődés felfutott, növelve a foglalkoztatottságot. A munkanélküliség ezzel egyidejűleg természetesen csökkent, de ebben szerepet játszott az is, hogy 170 ezer szlovák állampolgár külföldön vállalt munkát. A foglalkoztatottság és a bérek növekedésével párhuzamosan a háztartások fogyasztása is nőtt, viszont a beruházások és az állami vásárlások növekedési üteme lelassult. A belső kereslet bővülése inflatorikus hatású volt ugyan, de ez csak hosszabb távon jelent meg a szlovák gazdaságban. A GDP kibocsátási oldalát vizsgálva a gazdaság motorja a járműipar és az elektronikai összeszerelés lett, ami a külkereskedelemre is hatással volt. A folyó fizetési mérleg deficitje évről-évre csökkent, az export nagyobb mértékben bővült, mint az import. A szlovák gazdaság, fejlődő iparából fakadóan főleg gépekkel és alkatrészekkel kereskedett. Fico a két nacionalista kormánypárt ideológiai alapjai és az olykor antidemokratikus nyilatkozatai ellenére komoly figyelmet fordított az EU-val való kapcsolat megerősítésére és az euró minél korábbi bevezetésére. Így Szlovákia gyakorlatilag a csatlakozás óta megközelítette, majd tartotta a maastricht-i kritériumokat, ezért a 2004-ben csatlakozott tíz ország közül a korábbi lemaradását behozva élenjáró lett a nominális konvergencia tekintetében. Szlovákia a legsúlyosabb visszaesés évében 2009. január 1-jével vezette be az eurót. Az ország kezdeti tapasztalatai az euró-zónán belül kimondottan kedvezőek: nem következett be az infláció gyorsulása és a versenyképesség mutatói sem romlottak számottevően. Ennek oka, hogy Szlovákia az euró bevezetésére való felkészülés időszakában ügyes monetáris politikát folytatott a nemzeti valuta felértékelődése érdekében. Ez lassította az árfolyam begyűrűzését, az árak és a bérek emelkedését [Neményi-Oblath, 2012]. 21
A szlovák gazdaságpolitika járműiparra alapozott növekedési stratégiájának buktatói a világgazdasági válság következtében jelentek meg. A magas exportkitettség miatt Szlovákia lehetőségei a nemzetközi recesszió miatt beszűkültek. A szlovák export fő bázisa Németország, így a német gazdaság visszaesése Szlovákiában is éreztette hatását. A gép- és járműgyártás, emellett a műanyagipar is egy év alatt több mint 20%-kal esett vissza. Mindezek következményeként a több évig tartó intézkedések eredményét megsemmisítve a munkanélküliségi ráta elérte a 12%-ot (míg a megelőző évben a ráta 9,5%-ra csökkent). 110 ezer ember vesztette el állását ebben az évben, így a hazai fogyasztás olyan erős mértékben esett vissza, hogy ez egy rövid deflációs időszakot okozott Szlovákiában. A válság az euró-zónához történt csatalakozástól teljesen függetlenül ráirányította a figyelmet Szlovákia költségvetésének rendkívüli sebezhetőségére. A gyors gazdasági növekedés elfedte a költségvetés szerkezeti problémáit, amelyek a válság nyomán kerültek felszínre. Az euró bevezetésének évében a GDP közel 8%-ára nőtt az államháztartási deficit, amit lehet a gazdaság visszaesésével magyarázni, csakhogy a hiány a gazdaság élénkülése nyomán sem mérséklődött számottevően. A válság hatásainak mérséklése céljából a Fico kormány 2008 és 2010 között több fiskális programot is elindított. Az expanzív intézkedések célja a belső kereslet növelése és a munkahelyteremtés volt: 2008-ban 332 millió eurós mentőcsomag a munkahelyek megtartását célozta, 2009 márciusában megvalósították a roncsprémiumot 55 millió euróból 10, 500 ezer euró értékben támogatást nyújtottak a 2008 előtt nyereséges, de a válság miatt eladósodott vállalatoknak. A foglalkoztatás megtartásának elsődleges célja azonban komoly áldozatot követelt a költségvetéstől: a hiány két év alatt megnégyszereződött. Az mentőcsomagoknak és export lehetőségek újbóli bővülésének köszönhetően a szlovák gazdaság visszaállt a növekedési pályára: 2009-ben a térségben egyedülálló 4% körüli GDP növekedést ért el, bár a munkanélküliségi ráta még mindig a kirívóan magas 14%-on volt [Túry-Vida, 2010]. A 2010-es választásokat a jobboldali Iveta Radičová kormánykoalíciója nyerte, amely azonnal hozzálátott a fiskális kiigazításhoz. A kormányzati lépések három témakör köré csoportosultak: 10 A szlovák állam 55 millió eurót fizetett ki, amelyből 44200 személygépkocsi megvásárlását támogatta. a cél a hazai autógyártás fellendítése volt, de a lakosság a támogatás közel 90%-át külföldi gyártású személygépkocsira fordította, így az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt. 22