A kórházak XXI. századi kihívásai, innováció, és a korszerű menedzsment-technika szükségessége a vezetésben II. dr. Baráth Lajos SZTE mesteroktató Gazdasági igazgató Károlyi Sándor Kórház MEN Debrecen 2014. okt. 9.
GONDOLATINDÍTÓ A világban a fejlődés exponenciálisan nő. A tudomány, és ezen belül az orvostudomány 1900. és 2000. között nagyobb fejlődésen ment át, mint az azt megelőző 1900. évben; 2000. és 2010. közötti 10 év is több fejlődést hozott mint az azt megelőző 100 év, sőt 2011. is áttörőbb lépéseket hozott, mint az azt megelőző 10 év. A fejlődés üteme már-már ijesztő hol lesz a vége? Ugyanakkor a változás kényszere ezzel szemben lassabb. 1900 2010 1800 2000 2011
KULCSSZAVAK Szervezet fejlesztés, Gyógyító munka és üzemi szolgáltatások komplex monitoringja, azok hatékonyságának vizsgálata, Funkcionális tervezés, Korszerű gazdálkodási eszközök alkalmazása, Eredmény szemléletű elszámolás a maradvány szemléletű elszámolás helyett, felváltva a jelenlegi merev szervezeti rendszert, és az előirányzaton alapuló rovat-tétel rendszerű gazdálkodást, segítve a gyógyító folyamatok hatékonyságát.
A MEN 2012. október 4-én elhangzott azonos című előadásnak ez a folytatása, ezért II. verzióként tekintendő. Míg az I. az elsősorban az innováció és a szervezetet ért kihívásokra helyezi a hangsúlyt, melyre a korszerű menedzsmenttechnikai eszközök alkalmazása a válasz, jelen előadás a konkrét menedzsmenttechnikai eszközöket mutatja be hazai és nemzetközi irodalomra alapozottan.
EU szerint: KIINDULÓPONT 1. Kórház fogalmi rendszere Akár bonyolult üzem, akár költségvetési szerv, szolgáltatást nyújt. A kórház humanitárius feladatú bonyolult üzem, ezért olyan szervezésre kell törekedni, amelynek a beteg áll a középpontjában, sok szempontból nagyüzem, de nem folytathat tömegtermelést. Magyarországon költségvetési szerv. Az üzem gazdaságossága és a humanitás nem ellentétpár, hanem összefüggés: a beteg érdekében kell gazdaságosan vezetni a kórházat. humanitárius feladatú üzem üzemgazdaságosság Az intézményi menedzsmentnek folyamatos választ kell adni a szervezetet ért közgazdasági (egészséggazdaságtani), jogi és egyéb kihívásokra.
2. A korszerű menedzsment módszerek A menedzsment általános hatókörű eszköz. A specifikumok megismerésével és a menedzsmentet szakmailag kiegészítő szakterületi vezetőkkel rövid idő alatt sikereket lehet elérni.
Kihívások Fő kérdés Hogyan dolgozzuk fel és hogyan adjuk meg a külső környezeti kihívásokra a választ? A felgyorsult világban a válaszadásnak folyamatosnak kell lenni. A versenyszférában alkalmazott korszerű menedzsmenttechnikai eszközöket kell átvenni és adaptálni az egészségügyi intézmények sajátosságaival. Így konkrétan : Szervezet fejlesztést hajtunk végre, nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság, fedezetiség Gyógyító munka és üzemi szolgáltatások komplex monitoringja, Tervezés megváltozik, pénzügyi terven kívül szakmai terv, teljesítményterv, felhasználható erőforrástervre van szükség Eredmény elszámolás a maradvány és kiadás szemlélet helyett Korszerű gazdálkodás technikai eszközöket alkalmazunk,
A kórház, mint bonyolult üzem szervezetfejlesztési feladatai 1. Szervezet fejlesztés: két területet kell fejleszteni, a betegellátásit és a gazdasági műszaki ellátásét. 2. A betegellátás területén széles körű divizionális szervezeti struktúra helyett A merev hierarchikus rendszert felváltó funkcionális típusú szervezet megoldási variánsait kell alkalmazni. Ez különösen ajánlatos a városi területi kórházak esetén. FLEXIBILIS STRUKTÚRA, mely kevésbé széttagolt ún. divizionális struktúra helyett a funkcionális típusú struktúrát helyezi előtérbe, s fontos, hogy az új típusú szervezeti struktúráknak is a középpontjában a beteg áll.
3. Külön kérdés a gazdasági műszaki ellátó szervezet struktúrájának fejlesztése és annak szükségessége, a kis kórházak esetén különösen ajánlatos az osztályos divizionális struktúra helyett az ún. kétosztályos funkcionális szervezeti modell kialakítása, melyben az egyik divízió a közgazdasági feladatokat, míg a másik a műszaki üzemeltetési feladatokat fogja össze. 4. Várható eredmény: Szervezethatékonyság hosszútávon segíti a költséghatékony működést.
A kórház mint bonyolult üzem tervezési rendszere Tervezés Költségvetési Terven túl (Bevételek és kiadások kimunkálása) Funkcionális tervezést is kell alkalmazni, mely 3 részből áll: Szakmai terv, mely egyenlő a szakmai munka éves tervével. Teljesítmény terv, mely a kapacitások optimális működését és azok tervét jelenti, figyelembe véve a TVK-t. Pénzügyi terv = a szakmai terv és teljesítmények megvalósulása érdekében tervezett bevételi és ezek felhasználását biztosító költségtervvel. Azonnal reagálni kell a változásokra, választ adnak külső környezeti kihívásokra!
A kórház mint bonyolult üzem egészségügyi, nem egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó monitoringja Gyógyító munka monitoringja, hatékonyság vizsgálata A gyógyító munka hatékonyságának elemzése kiemelt feladata a szakmai vezetésnek. Teljesítmény monitoring TVK és TVK mentes szakmai kapacitások teljesítményének vezetői követése heti, havi szinten Hatékonysági monitoring CMI index; normativitás; alsó határ nap; felső határ nap; hosszú ápolási nap gyógyítást illetően Felhasznált erőforrások monitoringja fedezetiség eredmény kimutatás, az ún. profitcentrumok felé történő költségalgoritmusokra, s ebből is kiemelten a diagnosztikai szolgáltatások hatékonyságát Üzemi szolgáltatások monitoringja, hatékonyságvizsgálata - mosoda, konyha, szállítás stb. Szakmai pénzügyi gazdasági tevékenységének monitoringja, kiemelten az üzemgazdasági elszámolás alapú profitcentrumok felé történő költségalgoritmusokra
A kórház mint bonyolult üzem kompetitív szférából átvett vezetési eszközei A szakmai munka minősége érdekében Az intézmény minőségbiztosítási és kiemelten a szolgáltatásokhoz kapcsolódó ún. KES szerinti tanúsítás Kontrolling Tervezés Számvitel Eredmény terv-tény meghatározása Benchmarking CMI index összehasonlítása, normativitás, belső szolgáltatások összehasonlítása Programok Antibiotikum program; Infectiócontroll biz.; Antidekubitus program
A Kórház mint bonyolult üzem korszerű gazdálkodási eszközei Korszerű gazdálkodási eszközöket kell alkalmazni - A gazdálkodási folyamatok input-autput oldalainak kiemelt kezelése - Bevételek monitoringja havi szinten, Terv tény összehasonlítás - Kiadások monitoringja havi szinten, Terv tény összehasonlítás - Likviditás menedzselési feladat napi szinten, havi szinten a pénzellátási terv piramisának megfelelő kifizetések teljesítése, - Bevétel költségegyezőségi havi program, - Jóváhagyott keretek értékelési programja, keretgazdálkodás - kiadásszemléletű elszámolás helyett EREDMÉNY SZEMLÉLETŰ elszámolás alkalmazása
ÖSSZEFOGLALÓAN A szervezetet ért külső és belső környezeti kihívásokra a menedzsmentnek a folyamatos válaszadásra kell felkészülni a döntések kényszerével, melyhez jelen előadásommal gondolatébresztőként a lehetséges menedzsmenteszközöket kívántam bemutatni azzal, hogy : A vezetés és menedzsment nem annyira hatalom, mint inkább szolgálat és eszköz. Mindezen módszerek nem teszik feleslegessé az egészségügyi kiadások növelését GDP arányosan, s erre alapozottan a szolgáltatások finanszírozásának, az ún. valós értékű finanszírozási igényét, hanem igazolják azt, hogy a kórház mára költségvetési szerv helyett bonyolult üzemmé változott és a menedzsmentnek folyamatosan választ kell adjon a környezeti kihívásokra, és ez a változás indokolja a korszerű vezetéstechnikai eszközök alkalmazásának szükségességét a vezetésben.
Lehetetlen a részeket az egész nélkül megismerni, és nem ismerjük az egészet addig, amíg minden részt egyenként meg nem ismertünk. Pascal
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!