AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KIADÁSAINAK

Hasonló dokumentumok
Az Önkormányzat évi egyéb működési kiadásai

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI MŰKÖDÉSI KIADÁSAI ÉS TARTALÉKAI FELADATONKÉNT

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI MŰKÖDÉSI KIADÁSAI ÉS TARTALÉKAI FELADATONKÉNT

Az Önkormányzat évi egyéb működési kiadásai

Az Önkormányzat évi egyéb mőködési kiadásai

Megnevezés előirányzat módosított

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT

Funkciók összesen. 5. táblázat. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KIADÁSAINAK I-VI. havi teljesítése. ezer Ft-ban

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KIADÁSAINAK

A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉVI KIADÁSAINAK

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KIADÁSAI FELADATONKÉNT

Feladat Előirányzat I-XII. havi teljesítés Megjegyzés 1 Organ-P. Megnevezés Eredeti Módosított összege %-a (előirányzat változások) kódja

2014. I féléves korrekció feladatonként

2014. III. negyedéves korrekció ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

2015. I. féléves korrekció

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi bevételei. B e v é t e l i j o g c í m év év 2 3 4=

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

2013. I. féléves korrekció feladatonként ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

Feladatok megnevezése

2013. III. negyedéves korrekció feladatonként ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

Előterjesztés 5/a. melléklete

Feladatok megnevezése

Az önkormányzat központi kezelésű feladatainak évi kiadásai

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT

Zalaapáti Község Önkormányzatának évi költségvetése Üdülőhelyi feladatok támogatása

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

Salomvár Község Önkormányzatának évi módosított költségvetés-tervezete

2014. IV. negyedéves korrekció feladatonként

város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások központi költségvetési befizetések aktív korúak ellátása

1. BEVÉTELI ÖSSZESÍTŐ ÉV

8/2015. Ök. rendelet 5/a. melléklete

Az alaptevékenységek körére vonatkozó melléklet. Az alaptevékenység

ezer forintban Módosított előirányzat évi előirányzat évi előirányzat Feladatok megnevezése

Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Kommunikációs, pénzügyi, szakértői és egyéb kiadásainak évi tervezett előirányzatai

Javasolt Megnevezés Mód. EI Módosítás II. Mód. EI

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi bevételei

Vác Város Önkormányzat évi költségvetése

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának évi tervezett bevételek I. féléves teljesítése

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.

Feladatok megnevezése

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának évi tervezett bevételei

Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege évre

1.melléklet az /2018.( )önkormányzati rendelethez Káptalantóti Község Önkormányzata évi költségvetés összevont mérlege

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének

ezer forintban Módosított előirányzat évi előirányzat évi előirányzat Feladatok megnevezése

Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata évi zárszámadásáról

2013. évi költségvetés bevételeinek módosítása szakfeladatonként Önkormányzat (e Ft-ban) Bevételek. 1. Normatív támogatások

2010. évi terv (adatok ezer forintban) ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN:

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban

Előirányzat. 1. Szabályozott bevételek. 2. Polgármesteri Hivatal saját bevételei:

Önkormányzati szintű bevételek évi

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.

1/2006. (I.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló

A évi költségvetés módosítása

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

ezer forintban Módosított előirányzat évi előirányzat évi előirányzat Feladatok megnevezése

Az önkormányzat évi kiadások módosított előirányzata eft-ban eft fő össz.eft

2017. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

I. Előirányzat módosítás

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2

A évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

CSANÁDPALOTA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ÉVI ÖSSZESÍTETT BEVÉTELEI

Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete

CÍM ÉS ALCÍMREND. 1. melléklet a../2015. (...) önkormányzati rendelethez

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosítására

POLGÁRMESTERI HIVATALI KÖTELEZŐ FELADATOK ÖSSZESEN

Beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról. I. A Polgármester átruházott hatáskörben az alábbi döntéseket hozta:

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) ; fax: (22)

1.. A 2/2015.(II.18.) Ör. számú költségvetési rendelet 4. -a a következők szerint módosul:

Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Kommunikációs, pénzügyi, szakértıi és egyéb kiadásainak évi tervezett elıirányzatai

A ÉVI BERUHÁZÁSI ELŐIRÁNYZATOK

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) ; fax: (22)

Bevételek. Eredeti ei Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai. Sajátos bevételek. Normatíva

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

2010. évi terv (adatok ezer forintban) ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN:

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek

Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Önkormányzati szintű bevételek évi

E L Ő T E R J E S Z T É S Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 28-i ülésére

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2016. ÉVI BESZÁMOLÓ DOZMAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 3 / 2015.(II. 27. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

az önkormányzat évi költségvetéséről

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

E L Ő T E R J E S Z T É S

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont

Átírás:

6. melléklet Az Önkormányzat 205. évi költségvetéséről szóló 4/205. (III. 3.) rendelet módosításáról szóló./205. ( ) önkormányzati rendelethez (3.2. melléklet a 4/205. (III. 3.) önkormányzati rendelethez) AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 2 Funkciók összesen 3 Városüzemeltetés 4 664 334-237 77 4 426 67 4 Környezetvédelem 43 983 0 43 983 5 Vagyongazdálkodás 3 522 279 0 3 522 279 6 Egészségügy 7 Szociális 5 398 8 770 60 68 3 356 528 5 630 3 372 58 8 Oktatás 62 844 0 62 844 9 Kulturális és idegenforgalmi feladatok 0 Sport Központilag kezelt feladatok 2 Tartalékok 2 066 92 06 649 2 72 84 733 90 70 000 803 90 925 874-470 276 455 598 653 70 9 583 673 293 3 Adósságszolgálat 99 325 0 99 325 4 Miskolc Térségi Konzorcium működéséhez kapcsolódó kiadások 03 36 0 03 36 5 ÖNKORMÁNYZAT MŰKÖDÉS ÖSSZESEN 6 FELUJITÁS ÖSSZESEN 7 FELÚJÍTÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZ.: 8 BERUHÁZÁS ÖSSZESEN 9 BERUHÁZÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZ.: 20 BERUHÁZÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK ÖSSZ.: 2 ÖNKORMÁNYZAT MINDÖSSZESEN 22 Ebből: 23 - Kötelezően ellátandó feladatok 24 - Önként vállalt feladatok 7 483 693-487 36 6 996 332 72 933-2 43 79 520 2 9 2 9 20 489 382 3 29 464 23 708 846 30 43 30 43 5 665 5 665 38 833 277 2 729 690 4 562 967 36 360 497 2 587 268 38 947 765 2 472 780 42 422 2 65 202

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 25 Városüzemeltetés 26 Kötelezően ellátandó feladatok: 27 000-00454 Városüzemeltetési feladatok 2 26 029-32 87 2 28 58 28 Társaságok támogatása 29 - Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. támogatása: 30 004055 - Miskolci Állatkert és Kulturpark működési támogatás 09 800-22 600 87 200 3 004069 - Állategészségügyi telep üzemeltetése 45 000-5 000 30 000 32 00407 - Start közmunka program önrésze 46 800-6 800 40 000 33 004053 - Önkormányzati közfoglalkoztatás önrésze 9 206-4 206 50 000 34 004052 - Városgazda Nonprofit Kft. működési támogatás 360 000-60 000 300 000 35 004059 - Borsodi Kéményseprő Szolgáltató Kft. működési támogatás 00 000 00 000 36 004050 - MVK Zrt. működési támogatás (önkormányzati) 490 000 490 000 37 004064 - MVK Zrt. működési támogatás (állami) 45 000 45 000 38 004067 - MIVÍZ Kft. települési folyékony hulladék elszállításához kapcsolódó támogatás 30 000 30 000 60 000 39 004074 - MIVIKÖ Kft. települési folyékony hulladék elszállításához kapcsolódó támogatás II. félév 30 000-30 000 0 40 004073 Start közmunkaprogram önrésze (Miskolc Kistérség Többcélú Társulása) 2 884 2 884 4 0400 Főépítészi, településrendezési feladatok 23 9 23 9 42 04008 Gispán bővítése építmény nyilvántartó alrendszerrel 20 000 20 000 43 04006 Településrendezési tervek készítése 2 977 2 977 44 04009 Földhivatallal történő kapcsolattartás 200 200 45 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 4 257 05-278 477 3 978 538 46 Önként vállalt feladatok: 47 000-00454 Városüzemeltetési feladatok 48 Társaságok támogatása 49 - Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. támogatása: 50 00435 - Választókerületi feladatok 5 - Miskolci Turisztikai Kft. támogatása: 52 004076 - Selyemréti Strandfürdő működési támogatás 53 004077 - Miskolc-Tapolcai Strandfürdő úszómedence, kiszolgáló létesítmények működési támogatás 54 04005 Főépítészi, településrendezési feladatok 55 04003 Közlekedési koncepció 56 00505 Szociális célú városrehabilitáció (ÉMOP pályázat) 57 04002 XX. Országos Főépítészi Konferencia 58 Önként vállalt feladatok összesen 87 733-0 240 77 493 77 455 77 455 30 000 35 000 65 000 44 000 6 000 60 000 27 468 27 468 3 095 3 095 26 568 26 568 000 000 407 39 40 760 448 079 59 Városüzemeltetés mindösszesen 4 664 334-237 77 4 426 67

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 60 Környezetvédelem 6 Kötelezően ellátandó feladatok: 62 020202 Levegőtisztaságvédelem 3 00 3 00 63 0202006 Hulladékgazdálkodás 2 500 2 500 64 0202007 Tudatformálás 7 090 7 090 65 02020 Épített és természeti környezet védelme 7 200 7 200 66 0202003 Helyi Környezetvédelmi Alap Cél 2 780 2 780 67 0202009 Zaj, rezgésvédelem 2 500 2 500 68 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 25 07 0 25 07 69 Önként vállalt feladatok: 70 0202008 Energiagazdálkodás 052 052 7 020209 Green City programmal kapcsolatos feladatok 0 834 0 834 72 0202004 ICLEI tagdíj 3 3 Zöldebb Városokért Nonprofit Kft. (Green City mozgalom): 73 0202032 - Városháztér fái körül fenntartható, dekoratív rendezés 905 905 74 0202033 - Miskolci Zöld Könyv 3 80 3 80 75 Önként vállalt feladatok összesen 8 92 0 8 92 76 Környezetvédelem mindösszesen 43 983 0 43 983

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 77 Vagyongazdálkodás 78 Kötelezően ellátandó feladatok: 79 0304003 Különféle kártalanítások 80 8 030503 MIK Zrt-hez kapcsolódó kiadások: - Bérleményszolgáltatás kiadásai 82 030505 - Ingatlanértékesítés kiadásai 83 0305002 - Bérleményszolgáltatással kapcsolatos befizetendő ÁFA 84 0305008 ÁFA kiadás (önkormányzati) 85 0304004 Kártalanításhoz, kisajátításhoz kapcsolódó költségek 86 030508 Szociális bérlakásokkal összefüggő követelésvásárláshoz kapcsolódó egyéb kiadások 4 4 4 4 877 4 877 4 42 95 42 95 503 070 503 070 979 357 979 357 6 39 6 39 6 55 6 55 87 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 3 5 43 0 3 5 43 88 Önként vállalt feladatok: 89 0305020 Egyéb vagyongazdálkodással kapcsolatos költségek 6 000 6 000 90 030509 Önkormányzati vagyon biztosításával kapcsolatos kiadások 274 274 9 0304002 Ingatlanok hasznosításához kapcsolódó felmérés kiadásai 50 50 92 030502 Önkormányzati vagyon őrzésével, tárolásával kapcsolatos kiadás 3 442 3 442 93 Önként vállalt feladatok összesen 0 866 0 0 866 94 Vagyongazdálkodás mindösszesen 3 522 279 0 3 522 279

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 95 Egészségügy 96 Kötelezően ellátandó feladatok: 97 040600 Egészségügyi alapellátás működtetése 5 740 8 690 24 430 98 04060 Foglalkozás egészségügyi szolgáltatás 2 00 2 00 99 0406009 Orvosi ügyelet ellátása 6 09 6 09 00 0406020 Orvosi műhiba perek miatti kártérítés 90 80 270 0 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 43 2 8 770 5 89 02 Önként vállalt feladatok: 03 0406002 Drogambulancia működtetés támogatás (Drogambulancia Alapítvány) 04 0406005 Lelkisegély Szolgálat támogatása (Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálatért Alapítvány) 05 0406022 Fertőző agyhártyagyulladás elleni védőoltás támogatása 06 040602 Méhnyakrák elleni védőoltás (3-4. éves leányok részére) 500 500 500 500 3 500 3 500 777 777 07 Önként vállalt feladatok összesen 8 277 0 8 277 08 Egészségügy mindösszesen 5 398 8 770 60 68

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 09 Szociális 0 Kötelezően ellátandó feladatok: Jövedelempótló juttatások: 2 0505006- - Rendszeres szociális segély 57 397-2 373 55 024 0505007 3 0505009 - Foglalkoztatást helyettesítő támogatás 70 053 30 723 200 776 4 0505004 - Ápolási díj 20 20 5 Lakhatást elősegítő támogatások: 6 0505050 - Adósságcsökkentési támogatás 23 78 23 78 7 0505052 - Normatív alapú lakásfenntartási támogatás 8 098 8 098 8 0505056 - Adósságkezelési szolgáltatáshoz kapcsolódó lakásfenntartási támogatás 8 522 8 522 9 0505057 - "Sikeres Magyarországért" Panel Plusz hitelprogram 222 222 20 Krízis helyzetben lévők számára nyújtott támogatások: 2 0505205 - Önkormányzati segély 2 500 750 3 250 22 0505206 - Rendkívüli települési támogatás 4 500-4 500 0 000 23 Gyermekneveléshez, tanulás elősegítéséhez nyújtott támogatások: 24 050607 - Pénzbeli ellátás 25 0506 - Óvodáztatási támogatás 26 Egészségi állapot megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadások csökkentéséhez nyújtott támogatások: 27 050650 - Közgyógyellátás 28 Hajléktalan ellátást biztosító szervezetek támogatása: 29 0506252 - Minorita Rend támogatása (népkonyha) 30 0506254 - Hajléktalanok ellátását biztosító szervezetek támogatása 3 Egyéb szociális feladatok: 32 0506402 - Közköltséges temetés 33 0506439 - Kedvezményes bölcsődei intézményi étkeztetés 34 0505300 - Segélyek postaköltsége 35 0506424 - Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás - Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény 000 000 3 000 3 000 0 000 2 25 2 25 2 000 2 000 38 377 38 377 2 574 2 574 29 075 29 075 2 82 49 5 453 2 97 872 36 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 2 635 95 42 505 2 678 420 37 Önként vállalt feladatok: 38 Lakhatást elősegítő támogatások: 39 0505053 - Települési támogatás lakásfenntartás kiadásaihoz 5 000-39 375 75 625 40 050505 - Lakbértámogatás 3 323 3 323 4 Krízis helyzetben lévők számára nyújtott támogatások: 42 0505203 - Vis Maior Alap 000-000 0 43 Gyermekneveléshez, tanulás elősegítéséhez nyújtott támogatások: 44 050600 - Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj 500 500 45 050602 - Gyermekétkeztetési támogatás 6 409 6 409 46 050604 - Alsó tagozatos tanulók kedvezményes utaztatása 4 49 4 49 47 050608 - Ifjúságvédelmi támogatás 0 000 0 000 48 05060 - Fiatalok önálló életkezdési támogatása (Start számla - Babakötvény) 4 500 4 500 49 Egészségi állapot megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadások csökkentéséhez nyújtott támogatások: 50 05065 - Települési támogatás gyógyszerkiadások viseléséhez 32 000 32 000 5 Civil szervezetek támogatása 52 0506303 - Szociális feladatot ellátó civil szervezetek támogatása 3 000 3 000 53 Egyéb szociális feladatok: 54 050640 - Társadalmi felzárkóztatás 4 494 4 494 55 0506440 - A Miskolci Családokért és Segítőkért Alapítvány működésének támogatása 3 000 3 000 56 0506454 - Salkaházi Sára Miskolc program 402 939 402 939 57 0506255 - "Lyukói Jelenlét" program működtetése 28 000 28 000 58 050646 - Szegregált lakókörnyezetben élők felzárkózását segítő komplex program Lyukóvölgy - Gulyakúton (TÁMOP pályázat) 0 29 0 29 59 050647 - Lakásfelújítási támogatás 700 700 60 0506450 - Szociális infrastruktúra fejlesztése 3 77 308 6 0506453 - "Megújulás - Jelenlét az Avasi lakótelepen" projekt működtetése 62 0506256 - Lyukó völgyi szociális célú épületek működtetése 80 000 80 000 4 500 4 500 63 Önként vállalt feladatok összesen 64 Szociális mindösszesen 720 63-26 875 693 738 3 356 528 5 630 3 372 58

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 65 Oktatás 66 Kötelezően ellátandó feladatok: 67 Kötött felhasználású kiadások: 68 0607332 202. évben megszűnt oktatási intézmények kiadásai 000 000 69 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 000 0 000 70 Önként vállalt feladatok: 7 Ifjúságpolitikával kapcsolatos feladatok: 72 - Mozgássérült óvodás és általános iskolás gyermekek szállítása: 73 0607204 - Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 74 0607205 - Szimbiózis Alapítvány 75 0607208 - Célpont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda működtetése 76 0607200 - Óvodatej akció 77 Egyéb feladatok: 78 0607323 - MITISZK Nonprofit Kft. működéséhez hozzájárulás 79 0607004 - Idősügyi Tanács 80 0607320 - Értéktár 8 0607306 - Kiváló teljesítményt nyújtó tanulók elismerése 82 0607336 - Köznevelési intézmények felújításához kapcsolódó működési kiadások 83 0607337 - Miskolci Nyitnikék Óvoda óvodai dajkák foglalkoztatása (TÁMOP pályázat) 4 500 4 500 500 500 7 000 7 000 24 39 24 39 8 000 8 000 2 000 2 000 2 000 2 000 3 007 3 007 2 36 2 36 7 30 7 30 84 Önként vállalt feladatok összesen 6 844 0 6 844 85 Oktatás mindösszesen 62 844 0 62 844

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 86 Kulturális és idegenforgalmi feladatok 87 Kulturális feladatok 88 Kötelezően ellátandó feladatok: 89 Rendezvények támogatása: 90 0708002 - Városi ünnepek 9 Kulturális szervezetek támogatása: 92 070820 - CINE-MIS Nonprofit Kft. működési támogatása 93 070824 - Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. támogatása 94 070825 - Miskolci Csodamalom Bábszínház Nonprofit Kft. támogatása 95 070826 - Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. támogatása 96 070827 - Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. támogatása 97 0708202 - CINE-MIS Nonprofit Kft. kölcsön biztosítása 98 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 5 646 5 646 34 800 34 800 94 600 94 600 67 400 6 2 73 52 307 000 307 000 200 000 200 000 6 700 32 500 49 200 556 46 38 62 594 758 99 Önként vállalt feladatok: 200 Rendezvények támogatása: 20 070800 - "Bartók + " Miskolci Nemzetközi Operafesztivál (Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.) 80 000 80 000 202 070806 - Kulturális rendezvények támogatása 39 39 39 39 203 070809 - Határon túli kulturális és idegenforgalmi feladatok 7 766 7 766 204 070845 - EFOTT Fesztivál megvalósításához hozzájárulás 4 782 4 782 205 Kulturális szervezetek támogatása: 206 0708200 - Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. működtetés támogatása 80 000 70 000 250 000 207 070823 - Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Nonprofit Kft. támogatása 4 52 4 52 208 070828 - MIDMAR Nonprofit Kft. működési támogatása 68 803 68 803 209 0708220 - Szinvavölgyi Néptáncegyüttes támogatása 3 000 3 000 20 Ifjúságpolitikával kapcsolatos feladatok: 2 0708303 - Mikulásvonat költségeihez hozzájárulás 2 003 2 003 22 Egyéb kulturális feladatok: 23 0708305 - Szakértői díjak 666 666 24 0708302 - Művészeti és tudományos ösztöndíjak 2 000 2 000 25 07084 - Város által alapított díjak 0 564 0 564 26 070830 - Miskolc város védett síremlékei 2 79 2 79 27 0708304 - II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár könyvtári érdekeltségnövelő pályázat 6 963-963 5 000 28 0708307 - Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat önrésze (Miskolci Kulturális Központ) 000 000 29 0708342 - Feledy Gyula grafikus művész életjáradék 720 720 220 0708340 - Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál önkormányzati önrész (CINE-MIS Nonprofit Kft.) 3 500 3 500

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 22 0708259 - Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Bükkszentlászló Közösségi Ház működési támogatás 000 000 222 0708003 - Kiemelt történelmi évfordulók 3 000 3 000 223 0708348 - Szász Endréné életjáradéka 0 200 0 200 224 070844 - Touch Info tornyok üzemeltetése 3 675 3 675 225 0708020 - Miskolc 650 éves jubileumi rendezvénysorozat 0 000 0 000 226 070834 - Miskolc-Tapolca gyógyhellyé nyilvánítása 29 20 29 20 227 0708332 - Történelmi borút kialakítása (HU-SK pályázat) 48 48 228 0708344 - MIKOM Kft. hirdetési díj 229 070846 - Diósgyőri Vár újraindítása 230 Idegenforgalmi feladatok, városmarketing 23 0708366 - Idegenforgalmi Alap 232 0708357 - Légi Marketing Alap 233 0708358 - Idegenforgalmi kapcsolatok és kiadványok 234 0708359 - Városmarketing 3 098 3 098 3 000 3 000 2 087 2 087 6 325-3 825 2 500 9 94 9 94 3 825 3 825 235 Önként vállalt feladatok összesen 236 Kulturális és idegenforgalmi feladatok összesen: 50 046 68 037 578 083 2 066 92 06 649 2 72 84

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 237 Sport 238 Kötelezően ellátandó feladatok: 239 Sportlétesítmények üzemeltetése: 240 - Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. kiadásai: 24 080733 - működési támogatás (sportutánpótlás képzés) 242 080730 - Kötelező úszásoktatás 243 0807300 - DSM Nonprofit Kft. működési támogatás 244 080734 - Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. működési támogatás 245 - Miskolci Sportcentrum Kft. kiadásai: 246 0807309 - Kemény Dénes Városi Sportuszoda működési támogatás 247 080732 - Diósgyőri Uszoda üzemeltetése 248 Ifjúságpolitikával kapcsolatos feladatok: 249 0807200 - Diáksport támogatása (Miskolc Városi Diáksport Szövetség) 250 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 95 000 8 000 03 000 2 000 2 000 40 000 40 000 87 769 87 769 48 000 48 000 45 000 45 000 2 000 2 000 448 769 8 000 456 769 25 Önként vállalt feladatok: 252 080737 Miskolci Sportcentrum Kft. működési támogatás 253 Rendezvények támogatása: 254 080738 - Bükki Hegyi Maraton 255 08073 - Barátság Maraton 256 080739 - Hazai, nemzetközi szabadidős és sportrendezvények támogatása 257 080740 - Előre nem tervezhető, hazai, nemzetközi szabadidős és sportrendezvények támogatása 258 Városi szinten kiemelt egyesületek létesítményhasználati és versenyeztetésének támogatása: 259 080705 - Egyesületi támogatások 260 - Kiemelt egyesületi támogatások: 26 080700 - DVTK labdarúgás 262 080702 - Miskolci Jegesmedvék 263 080702 - Miskolci Vízilabda Club 264 080703 - MVSC Röplabda 265 080700 - Miskolci Vénusz Futsal 266 0807006 - DKSK kosárlabda 267 Egyéb feladatok: 268 0807050 - Sport Mecénás Alap 269 0807322 - MVSC Sporttelep működtetési támogatása 270 0807303 - Sportesemények díjazása 27 08076 - Eredményességi támogatás 272 080736 - MLSZ pályázatának II. ütemében, III. ütemében és IV. ütemében felépült műfüves labdarúgó pályák üzemeltetése 4 83 4 83 273 08073 - Kerékpár kölcsönző létesítés 595 595 274 - Kézilabda "TAO" Sportfejlesztési Program (MVSC, MISI SC pályázatához önrész biztosítása) 275 080739 - Utánpótlás nevelés - fejlesztés 500 500 276 - Kosárlabda "TAO" Sportfejlesztési Program (MVSI, MEAFC pályázatához önrész biztosítása) 277 0807320 - Utánpótlás nevelés - fejlesztés 00 00 278 0807323 - MLSZ pályázatának IV. ütemében db műfüves labdarúgó pálya üzemeltetése (Szemere Bertalan Szakközépiskola) 500 500 279 0807324 - Miskolci Atlétika Centrum működési támogatás (Miskolci Sportcentrum Kft.) 280 0807325 - Ifjúsági, Honvéd SE és az MLSZ pályaépítési program keretében épült pályák (5 db) működési támogatása (Miskolci Sportcentrum Kft.) - 205/206. TAO Sportfejlesztési Program pályázatok önrésze 23 400 23 400 500 500 200 200 8 000 8 000 3 678 3 678 37 500 37 500 600 600 24 000 2 000 36 000 2 500 2 500 8 000 8 000 000 000 4 000 4 000 7 86 7 86 5 500 5 500 484 484 940 940 2 00 2 00 3 000 3 000 50 000 50 000 28 Önként vállalt feladatok összesen 282 Sport mindösszesen 285 4 62 000 347 4 733 90 70 000 803 90

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 283 Központilag kezelt feladatok 284 Kötelezően ellátandó feladatok: 285 Nemzetiségi önkormányzatok támogatása: 286 005275 - Bolgár 287 005276 - Görög 288 005278 - Lengyel 289 005279 - Német 290 005285 - Örmény 29 005280 - Roma 292 00528 - Ruszin 293 005283 - Szlovák 294 005284 - Ukrán 295 Közbiztonsági és rendvédelmi feladatok: 296 00 - Közbiztonság, polgárőrség támogatása 297 06 - Közbiztonság és közrend védelmével összefüggő feladatok támogatása 298 000 - Közbiztonsági megelőzés, védekezés, helyreállítási feladatok 299 04 - CivPro Regionális Stratégiák a Katasztrófa-Megelőzésben 080 080 080 080 080 080 080 080 247 247 2 380 2 380 080 080 393 393 080 080 5 806 2 98 8 724 65 000 65 000 2 935 2 935 (Interreg IV C pályázat) 490 490 300 Egyéb feladatok: 30 02352 - Képviselők juttatása 99 86 99 86 302 005550 - Elszámolás az államháztartással 377 203 377 203 303 0503 - Önkormányzati intézmények, Polgármesteri Hivatal és a nemzetiségi önkormányzatok közfoglalkoztatása 02 858 02 858 304 00900- - Általános igazgatási tevékenység kiadásai 93 207 359 94 566 00900 305 00902 - Önkormányzatnál foglalkoztatottak kiadásai 56 383 56 383 306 02353- - Tisztségviselők juttatásai és járulékai 47 573 47 573 02355 307 03462 - Bírósági végzéshez kapcsolódó kiadások 6 000 6 000 308 0502 - Önkormányzati peres kifizetések 5 580 5 580 309 03482 - Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak bérkompenzációja 24 640-5 932 8 708 30 0353 - Rendkívüli önkormányzati támogatás 457 2-457 2 0 3 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 476 2-468 776 007 336 32 Önként vállalt feladatok: 33 Különböző alapok támogatása: 34 Mecénási Alap 35 008024 - Kulturális rendezvények és feladatok támogatása 38 250-500 36 750 36 008050 - Bizottság által felosztható 7 270 7 270 37 0305; - Polgármesteri 2 958 2 958 38 03055; 39 03057; 320 03058 32 02090- - Választókerületi Alap 53 395 53 395 322 0209 323 Különböző szervezetek támogatása, költséghozzájárulások, tagdíjak: 324 0307 - Megyei Jogú Városok Szövetsége tagdíj 4 200 4 200 325 03073 - Civil szervezetek támogatása 4 800 4 800 326 03085 - Magyar Bortelepülések Szövetsége éves tagdíj 600 600 327 Ifjúságpolitikai feladatok 328 005300 - Fiatalok első lakáshozjutásának pénzügyi támogatása 329 Egyéb feladatok: 330 005450 - Könyvvizsgáló díjazása 33 03465 - Társulások tagdíja 332 03470 - Testvérvárosi kapcsolatok 333 03469 - Esélyegyenlőségi feladatok 334 0346 - Közbeszerzési tevékenység ellátásával összefüggő kiadások 335 03464 - "Visegrádi Négyek az Európai Unióban" Testvérvárosi Találkozó 336 03072 - Önkormányzati alapítású közalapítványok támogatása 508 508 5 985 5 985 5 549 5 549 7 53 7 53 5 72 5 72 34 476 34 476 2 000 2 000 3 500 3 500

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 337 0000 - Területi együttműködést segítő programok (ÁROP pályázat) 33 983 33 983 338 00002 - "Tudás-Park" létrehozása (TÁMOP pályázat) 66 449 66 449 339 03494 - Adomány Fazekas testvérek részére 64 64 340 03497 - B-A-Z. megyei Repülő Klub támogatása 25 90 25 90 34 03499 - Kiváló teljesítményt nyújtó miskolci polgárok elismerése 2 000 2 000 342 0354 - Horizon 2020 "Okos városok a Duna Régióban" projekt előkészítése 4 000 4 000 343 03496 - Kárpátaljai magyar lakosság támogatása 20 000 20 000 344 Önként vállalt feladatok összesen 345 Központilag kezelt feladatok mindösszesen 449 762-500 448 262 925 874-470 276 455 598

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 346 Tartalékok 347 Kötelezően ellátandó feladatok: 348 0500 - Általános tartalék 623 70 49 583 673 293 349 - Céltartalék: 350 05005 - iparűzési adóval összefüggő 30 000-30 000 0 35 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 653 70 9 583 673 293 352 Tartalékok mindösszesen 653 70 9 583 673 293

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 353 Adósságszolgálat 354 Kötelezően ellátandó feladatok: 355 0500- - Hiteltörlesztés 356 0504 357 05020-358 05025 359 0505 - Kamatfizetés 36 846 36 846 62 479 62 479 360 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 99 325 0 99 325 36 Adósságszolgálat összesen 99 325 0 99 325

AZ ÖNKORMÁNYZAT 205. ÉVI KIADÁSAINAK 362 Miskolc Térségi Konzorcium működéséhez kapcsolódó kiadások 363 Kötelezően ellátandó feladatok: 364 900000 - Miskolc Térségi Konzorcium működéséhez kapcsolódó kiadások 365 90000 Miskolc Térségi Konzorcium működéséhez kapcsolódó ÁFA kiadás 33 045 33 045 70 27 70 27 366 Kötelezően ellátandó feladatok összesen 03 36 0 03 36 367 Miskolc Térségi Konzorcium működéséhez kapcsolódó kiadások összesen 03 36 0 03 36