Az erdészeti hasznosítás határterületeire jellemzı termıhelytípusok (paraméterek) meghatározása Dr. Führer Ernı 1. A fatermesztés ökológiai alapjai Ökológiai szempontból a szárazföldi ökoszisztémák legfontosabb jelentısége szervesanyag-termelésükkel függ össze. A szárazföldi ökoszisztémák közül a fás vegetáció a levegıbıl nagy tömegő széndioxidot képes fotoszintézis útján felvenni és az így megkötött szenet hosszú ideig tárolni ill. megújítható energiaforrásként a fosszilis energia-hordozókat helyettesíteni. Ezért a fás vegetáció produktumának, a fának sokcélú hasznosításával hat-hatósan hozzájárulhatunk a légkör széndioxidszintjének csökkentésén keresztül az elıre jelzett klímaváltozás mérsékléséhez. A piacgazdálkodás kiteljesedése idején az erdészeti ágazatban is elengedhetetlen egy teljesítı-képes és jövedelmezı erdıgazdálkodás. A bevételek döntı hányada és így a jövedelem is a megtermelt fa mennyiségétıl és minıségétıl függ. A fás vegetációk szervesanyag-produkcióját alapvetıen a termıhely termıképessége határozza meg. Ez, a fatermesztés esetében még inkább érvényesül, hiszen itt -ellentétben a mezıgazdálkodással-, produkció-növelı emberi beavatkozás nincs. Ennek megfelelıen, ahol az ökológiai feltételek azt lehetıvé teszik, ott un. minıségi fatermesztést kell folytatni. A minıségi fatermesztés legfontosabb célkitőzése a legnagyobb, és választékszerkezetébıl adódóan a legértékesebb fatérfogat megtermelése, a lehetı legkisebb ráfordításokkal. A minıségi fatermesztésre alkalmas állományok az elsı és a második fatermési osztályba sorolhatók, a termıhely termıképessége itt a legnagyobb és a gazdálkodás jövedelmezı (1. ábra). Az elsı és a második fatermési osztályú gyorsan-növı fafajokból létrehozott energetikai faültetvények, mint alternatív fatermesztés, energiaellátásunk vonatkozásában új perspektívát jelenthetnek abban az esetben, - ha ökonómiai értelemben az ily módon megtermelt faanyag értékesítése az alapanyag-elıállító számára jövedelmezı tud lenni, - ill. ha ökológiai szempontból a termesztı közeg, azaz a biotóp, vagyis az erdei termıhely termıképessége nem fog romlani.
2 A közepes termıképességő termıhelyek harmadik és negyedik fatermési osztályba sorolt faállományai már csak mennyiségi fatermesztésre alkalmasak, minıségire azonban nem. Ebbe a csoportba tartozó állományok fafajoktól függı jövedelmezısége általában szerény, vagy nem kimutatható. Az erdınek a fatermesztésnél nem kisebb jelentıségőek azon szolgáltatásai, melyek a talajvédelemben, a vízvédelemben és mindezeken keresztül a természetes környezet változatosságának, biológiai sokféleségének megırzésében nyilvánulnak meg. Ezeket a funkciókat, ugyan nem egyforma mértékben, de valamennyi erdı betölti, ezért a gyenge termıképességő termıhelyek általában ötödik-hatodik fatermési osztályú állományainak jelentısége a gazdasági értéküknél jóval nagyobb. Itt un. fenntartó-jellegő fatermesztés folytatható csak, és ez ökonómiai értelemben veszteséges gazdálkodásnak számít. Ez utóbbi termıhelytípusok jellemzését a jelentés 2. fejezetében részletesen megtaláljuk. Mivel a fatermesztés lehetıségeit döntıen az ökológiai feltételek határozzák meg, ezért a legfontosabb döntési tevékenység mindig az alkalmazandó fafajok helyes megválasztása. Mindez több generáció (rövid-, közepes- és hosszú vágáskor) távlatában behatárolja a termesztés színvonalát, az üzem biztonságát és a várható hozamok nagyságát. A fafaj-megválasztás ökológiai és ökonómiai alapja annak tisztázása, hogy mely fafajokat érdemes a termıhely és a teljesítmény szerint elsısorban termeszteni. Természetesen ezen döntésünknél a jövıben nemcsak az egyes fafajok termıhelyigényének ismeretébıl kell kiindulni, hanem tekintettel kell lennünk arra is, hogy a javasolt fafajok az alomlebomláson keresztül a gyökérrendszerükbıl adódó talajfeltáráson át, milyen mértékben befolyásolják a termıhely termıképességét. A fatermesztés jellegének megfelelıen ezért legelıször is tisztázandó a fı- és mellékfafajok szerint differenciált fafaj-kombináció, már ahol az elegyesség indokolt. Figyelembe kell továbbá venni az egyes fafajok és választékok ökonómiai értékét, az erdımővelési és használattechnikai lehetıségeket, valamint az erdı egyéb, védelmi szerepébıl adódó elvárásokat. Vagyis a gyakorlat nyelvére lefordítva a fafaj-megválasztás célja: annyi ökológiai szempontból indokolt, vagy javasolható ıshonos fafajt, amennyi a termıhely termıképességének fenntartásához szükséges, és annyi gazda-sági szempontból értékes fafajt, amennyi a termıhelyi hozamképességet hosszútávon optimálisan hasznosítja. Tekintettel az elmondottakra, a minıségi fatermesztésnek csak ott lehet létjogosultsága, ahol az összfatermés mennyiségének leggyengébb választékösszetétel melletti árbevétele is nagyobb, mint a fatermesztés egész idıszakában keletkezett ráfordítások összege. Ebben az esetben az ökonómiai értéknövelés egyedüli eszköze az erdı belsı élettani és állományszerkezeti törvényeire épülı, szakszerő és tervszerő erdınevelés. Ma még természetesnek kell tartanunk, hogy
3 erdımővelési tevékenységünk egyik meghatározó fokmérıje -tekintettel a hoszszú termelési ciklusból és az erdı egyéb funkcióiból adódó sajátságokra-, a gazdaságosság. Már Madas András 1969-ben leírta, hogy "a fatermesztés a jövıben - a fakereslet ellenére is - csak a nagy és értékes hozadékot szolgáltató erdıkben lesz pénzügyileg gazdaságos." A beavatkozások szükségességét és mértékét pedig mindig a termıhely teljesítıképessége és a fatermesztés célja határozza meg. Vagyis az erdıterületek osztályozása és az ebbıl adódó erdımővelési követelmények világos megfogalmazása sürgetı feladatunk. Tekintettel az elmondottakra, ökológiai szempontból az alábbi termıhelyeket célszerő szétválasztani: - jó termıképességő, nagy szervesanyag-termelésre alkalmas, kiegyensúlyozott vízháztartású, magas puffer-képességő, mély termırétegő, vályogos talajfizikai féleségő genetikai talajtípusok, melyeken minıségi fatermesztéssel jövedelmezı erdıgazdálkodás folytatható, - csekély szervesanyag-termelésre képes, alacsony, vagy csak nehezen hasznosítható tápanyag-ellátottságú, sekély termırétegő, igen laza, vagy erısen kötött fizikai talajféleségő, ebbıl adódóan szélsıséges vízháztartási viszonyokkal rendelkezı genetikai talajtípusok, melyeken elsısorban fenntartó-jellegő fatermesztés végzése lehet csak indokolt, - közepes szervesanyag-termelésre alkalmas, közepes tápanyag-ellátottságú, közepes mélységő, néha száraz, más-kor nedves genetikai talajtípusok, melyeken egyrészt az ıshonos fafajú természetes erdıtársulások minıségi fatermesztéssel csak szerényebb jövedelmet nyújtanak, másrészt a fenntartó-jellegő fatermesztés kiegészítéseként a nem ıshonos fafajok alkalmazása a gazdasági teljesítı-képesség növelésének egyik eszköze lehet (alternatív fatermesztés). A minıségi fatermesztésre és részben energetikai-ültetvények számára alkalmas jelentıs elterjedéső termıhely-típusok az alábbiak: - bükkös klímában a mély termırétegő, többletvízhatástól független, zömében vályog talaj fizikai féleségő ranker, agyagbemosódásos- és pszeudoglejes barna erdıtalajok, - gyertyános-tölgyes klímában nagy többségében mély termırétegő, zömében többletvízhatástól független, némely esetben szivárgó viző, vályog talajfizikai féleségő ranker, barnaföld, agyagbemosódásos- és pszeudoglejes barna erdıtalajok, rozsdabarna- és lejtıhordalék erdıtalajok, - kocsánytalan tölgyes- ill. cseres klímában mély és közepes termırétegvastagságú, változó-, szivárgó- ill. állandó vízhatású, de nagyrészt több-
4 let-vízhatástól független hidrológiai kategóriájú, zömében vályog, néhol homok, ill. agyag fizikai talajféleségő ranker, barnaföld, pszeudoglejes- és karbonát-maradványos barna erdıtalajok, rozsdabarnaés réti erdıtalajok, valamint réti öntéstalaj, - erdıssztyepp klímában mély és közepes mélységő, zömében idıszakosés állandó vízhatású, homok-, vályog- és agyag fizikai talajféleségő réti talaj és kombinációi, mélyben sós réti talaj, valamint csernozjom jellegő homoktalajok. Alternatív fatermesztésre alkalmas jelentıs elterjedéső termıhely-típusok az alábbiak: - bükkös klímában a többletvízhatástól független, közepes termırétegő, vályog vagy agyag fizikai talajféleségő rendzina, ranker, barnaföld, erısen savanyú-, agyagbemosódásos- és pszeudoglejes barna erdıtalajok, - gyertyános-tölgyes klímában zömében közepes termırétegő, zömében többletvízhatástól független, némely esetben szivárgó viző vagy változó vízhatású, többségében vályog, másrészt homok és agyag talajfizikai féleségő rendzina, ranker, barnaföld, agyagbemosódásos- és pszeudoglejes barna erdıtalajok, rozsdabarna és lejtıhordalék erdıtalajok, - kocsánytalan tölgyes- ill. cseres klímában közepes és sekély, esetenként mély termırétegvastagságú, változó, idıszakos ill. állandó vízhatású, de nagyrészt többletvízhatástól független hidrológiai kategóriájú, zömében vályog és homok, néhol agyag fizikai talajféleségő rendzina, ranker, erısen savanyú-, pszeudoglejes-, karbonátmaradványos-, kovárványos- és csernozjom barna erdıtalajok, rozsdabarna erdıtalaj, réti és lejtıhordalék talajok, - erdıssztyep klímában közepes mélységő, zömében többletvízhatástól független, illetve idıszakos és állandó vízhatású, homok-, vályog- és agyag fizikai talajféleségő csernozjom barna erdıtalaj, réti csernozjom, valamint réti talaj és kombinációi. Fenntartó-jellegő erdıkezelésre alkalmas jelentıs elterjedéső termıhely-típusok az alábbiak: - gyertyános-tölgyes klímában a sekély termırétegő, többletvízhatástól független, vályog fizikai talajféleségő földes váztalaj, - kocsánytalan tölgyes- ill. cseres klímában sekély termıréteg-vastagságú, többletvízhatástól független hidrológiájú, törmelék-, vályog- és homok fizikai talajféleségő sziklás-köves és földes váztalajok, gyengén humuszos homoktalaj,
5 - erdıssztyepp klímában sekély, közepes mélységő és mély termırétegő, többletvízhatástól független, homok- és vályog fizikai talajféleségő földes váztalaj, gyengén humuszos homok és kombinációi, mészlepedékes csernozjom talaj. A felsorolt termıhelyek mellett még igen sok termıhelytípus-változat tartozik az egyes kategóriákba, de azok elıfordulása országosan jelentéktelen, kétségtelen lokálisan (községhatáron belül) számottevı is lehet. jó fatermési osztályok I II közepes minıségi fatermesztés jövedelmezı III IV V gyenge VI alternatív (mennyiségi) fatermesztés energetikai faültetvény fenntartó-jellegő fatermesztés nem jövedelmezı, határterület 1. ábra: Termıképesség fatermesztés jövedelmezıség 2. Fenntartó-jellegő erdıgazdálkodásra javasolt termıhelytípusok jellemzése (Babos-Járó-Szodfridt nyomán) 2.1. BÜKKÖS KLÍMA 2.1.1. Sziklás-köves váztalaj A szilárd alapkızet törmeléke között található kevés málladék és humusz jelenti a talajt. A gyökerek által hasznosítható réteg legfeljebb 30 cm, amelyben a finomföld aránya 10-20%-nál nem több. A gyökerek a kızetrepedésekbe is be-
6 hatolnak, ezeknek a szerepe a fák szilárdítása. Ezt a talajtípust a kızet felaprózódása szerint bontjuk altípusokra. A lejtık aljában inkább a mélyen felaprózott, az oldalakban a sekélyen felaprózott altípus a gyakoribb. - A sekélyen felaprózott sziklás-köves váztalajnál 30-40 cm mélységben összefüggı tömör kızet következik, amelyben csak kevés repedést találhatunk. Minden tömör alapkızeten elıfordul: bazalt, andezit, mészkı, dolomit, homokkı, gneisz. - A mélyen felaprózott sziklás-köves váztalaj alapkızete összetöredezett kızetbıl áll, és csak a felsı rétege mállott annyira, hogy hasznosítható legyen a faállomány számára. Általában a geológiai idıkben felaprózott kızet összehordásából keletkezett. Az altípusokat az alapkızet karbonáttartalma és a felsı 30-40 cm-es réteg törmelék- ill. finomföldtartalma szerint alapján bonthatjuk változatokra. Általában minden sziklás-köves váztalaj vízgazdálkodása rossz, a kızetrepedésekben a páralecsapódás jelenthet némi elınyt. A talaj biológiai élete korlátozott, ezért a tápanyagellátottság is gyenge. Viszont jól levegızı talajok. Hegy- és dombvidékeinken mindenhol elıfordulnak, de nem nagy területen. Fıleg a meredek oldalakon találhatók, ahol a termıréteg folyamatosan csökken az erózió következtében. A rajta álló erdı mindig védelmi, talajvédelmi jellegő. Az állomány alig záródik, növekedése gyenge. A karbonátmentes alapkızeten könnyebb az erdısítése. 2.1.2. Ranker talajok Vulkáni eredető hegy- és dombvidékeinken elterjedt talajok. Bázisokban gazdag eruptív kızetek vályogos, agyagos málladékán képzıdnek. A lejtıkön mőködı gyenge erózió akadályozza a fejlettebb típus kialakulását. Az A szint vékonyabb-vastagabb átmenettel kapcsolódik a málló alapkızethez. A humusztartalom jelentıs, felül 5% körüli, 60-80 cm-nél 1% alá csökken. Az egész szelvény vályogos, jó szerkezető, feltalaja morzsás, mullhumuszos. Gyakran B szint kialakulása is felismerhetı, kezdıdı diós szerkezettel és némi rozsdás árnyalattal. Az egész szelvényben sok a kızettörmelék, a tufás kızeteken erısen mállott állapotban. A kémhatás semleges vagy gyengén savanyú. A savanyú kémhatású rankerekhez hasonló morfológiájú talajok már inkább erısen savanyú barna erdıtalajokhoz tartoznak.
7 Altípusokat nem különítünk el. A vastag termırétegőek a kialakuló B szinttel átmenetet képeznek a barnaföldhöz vagy a nem tipikus agyagbemosódásos barna erdıtalajhoz. A változatokat a törmelékesség, a termıréteg vastagsága és a fizikai talajféleség szerint választhatjuk szét. A rankerek vízgazdálkodása jó, levegızésük is kifogástalan. Tápanyag-ellátottságuk különösen a nitrogén és kálium vonatkozásában kitőnı, foszfortartalmuk az alapkızettıl függ, az erdı számára mindig elegendı. Az andezit, bazalt hegyeken, riolit kızeten, és fıleg mindezek tufáin mindenütt gyakori talajtípus. Erdıgazdasági értékelés A rankereken nagyon változó összetételő és növekedéső állományokat találunk. Erdıgazdálkodás szempontjából a sötét színő erdıtalajok közül a legnagyobb termıképességőek. Többletvízhatástól független hidrológiájú, igen sekély és sekély termırétegő, törmelék, homok, vályog és agyag fizikai talajféleségő változatai gyenge termıképességőek. 2.1.3. Savanyú, nem podzolos barna erdıtalaj Nem podzolos, erısen savanyú barna erdıtalajok. Az alapkızet agyagpala, kvarcos homokkı, fillit, gneisz, kvarcos konglomerát, porfirit és hidroandezit. Az anyakızet mindig törmelékes, gyakran erısen mállott. A B szintet csak gyenge rozsdás árnyalat mutatja. Kolloidfelhalmozódás nincs. Erıs savanyodás, kilúgozódás jellemzi a szelvényt. A termıréteg elhatárolása elég bizonytalan, leginkább a gyökerek jelenléte utal a hasznosított talajréteg vastagságára. A C szint gyakran tömött, levegıtlen, sıt glejes is lehet. Az A szintre jellemzı a szervesanyag-felhalmozódás és az erısen savanyú humusz. A humusz formája leggyakrabban nyers vagy nyers humusz és móder átmenete, a fenyvesekben a száraz tızeg sem ritka. Az A szint 10-30 cm vastag, humusztartalma a 15-20%-ot is meghaladhatja. A humuszos réteg néhol elválik az ásványi résztıl, de általában nem éles az átmenet. A termıréteg 80-100 cm-nél nem több. A kémhatás erısen savanyú, de elıfordul nagyon erısen savanyú is, fıleg az A szintben. A ph lefelé növekszik. Az altípusokat a humuszforma szerint választjuk el. - A nyershumuszos erısen savanyú barna erdıtalaj A szintje nyers humusz, melynek vastagsága 10-20 cm, és gombafonalakkal, gyökerekkel sőrőn átszıtt, szınyegszerő. Az ásványi talajjal nem keveredik.
8 - A savanyú humuszos erısen savanyú barna erdıtalaj humuszos szintje nyershumusz és móder keveréke vagy móder. A humusz a törmelék közé bemosódott. Az egész szelvény savanyú kémhatású. A változatokat a törmelékesség és a termıréteg vastagsága szerint különítjük el. Az erısen savanyú barna erdıtalajok vízgazdálkodása gyenge rossz szerkezetük és kolloidszegénységük miatt. Ezt a csapadékban gazdag, párás klíma ellensúlyozza. Az alsó talajrétegek gyakran levegıtlenek és idıszakosan glejesek. A tápanyagfeltáródás rossz, a fák mikorrhiza-kapcsolatokkal biztosítják tápanyagfelvételüket. Savanyú alapkızeten, humid klímájú hegy- és dombvidékeinken kis elterjedéssel fordulnak elı. A lombfák növekedése gyenge, záródásuk nem teljes. A nyershumusz-felhalmozódást nitrogéntrágyázással és meszezéssel lehet megszüntetni. Többletvízhatástól független hidrológiájú, sekély termırétegő, homok, vályog vagy agyag fizikai féleségő változatai gyenge termıképességőek. 2.2. GYERTYÁNOS-TÖLGYES KLÍMA 2.2.1. Sziklás-köves váztalaj A termıhelytípus általános jellemzését ld. bükkös klímánál. 2.2.2. Kavicsos váztalajok A folyóvízi hordalék kavicsból áll a talaj, közte durva homok vagy iszap alkotja a kevés finom földet. A felsı 20-30 cm-ben több a málladék, a humusz, ez a réteg lehet kavicsban szegény is. A kavics legnagyobb részt kvarc, ami a mállásnak ellenáll. Az ısi öntésterületeken (İs-Rába) a víz fluktuálása folytán a kavicsot a vas gyakran cementálta. Másutt a régi geológiai korban összehordott kavicsot a CaCO 3 ragasztotta össze. A kavicsos váztalajokban nem találunk genetikai szinteket. A felsı rétege már humuszosodhat. A kavics lazasága, illetve cementáltsága alapján két altípust választunk el. - A laza kavicsos váztalaj a kavics laza tömege; közte sóderos, iszapos csíkok gyakoriak, de olyan kis mennyiségben, hogy nincs számottevı hatásuk a termıképességre. - A gyengén cementált kavicsos váztalaj anyagát a vas, CaCO 3, esetleg a kovasav némileg összeragasztotta, de nem annyira, hogy az vízzáró
9 réteggé állna össze. A felsı réteg laza, és gyengén humuszos. Gyakori, hogy a felsı 10-30 cm kavics- szegény homok, iszap, vagy porhullásból származó anyag. A változatokat fıleg a ragasztóanyag, a kavics és a közte levı anyag szemcseösszetétele és a humusztartalom szerint alakíthatjuk ki. A kavicsos váztalajok víz- és tápanyag-gazdálkodása általában rossz, még akkor is, ha a felsı réteg humuszos és kavicsszegény. Különösen a karbonátos kötıanyagú kavicsos váztalajok szélsıségesen szárazak. A folyók teraszain, régi ártereken, törmelékkúpokon találhatók. A kavicsos váztalajok erdıgazdasági értéke csekély. A száraz klímában levı karbonátos kavicsos váztalajok nem erdısíthetık, vagy csak egészen gyenge állomány (feketefenyves) létesíthetı rajtuk. A párásabb, csapadékosabb klímájú karbonátmentes kavicsos váztalajokra erdeifenyıt kell ültetni. Javítja az erdısítés sikerességét e talajok mélyforgatása. A savanyú kavicsos váztalajokon, az úgynevezett cseriföldeken a vas cementáló hatásának megelızésére a mélyforgatást meszezéssel célszerő összekapcsolni. Többletvízhatástól független hidrológiájú, igen sekély vagy sekély termırétegő, törmelék fizikai talajféleségő változata gyenge termıképességő. 2.2.3. Földes váztalaj Földes kopárnak is nevezik. A laza, földes alapkızetek gyakori váztalaj típusa. Mindig másodlagosak, erózió következtében jöttek létre. Kétféleképpen alakulhattak ki. Állandó gyenge erózió viszi el a felsı réteget, ezért mélyebb talaj nem tud kialakulni. Vagy gyors erıteljes lehordás vitte el a már kialakult talajt, és még nem alakult ki újabb termıréteg. A felsı 20-30 cm réteg humuszos, alatta a nyers anyakızet található. Az alapkızet lehet lösz, márga, apoka, karbonátmentes löszszerő vályog, nyirok, vörösvályog. Altípusait a karbonátosság szerint választjuk el, ide sorolva a földes alapkızet csonka erdıtalajait is. - A karbonátos földes váztalajok hazánkban gyakoriak, fıleg löszterületeink helytelen mezıgazdasági mővelése folytán jöttek létre. A felsı 20-30 cm-es réteg humuszos, kalciumtartalmú, gyakran a mész kimosódásának folyamata már megkezdıdött. - A nem karbonátos földes váztalajok kis elterjedésőek, fıleg a dunántúli dombvidék erdıtalajainak eróziója során alakultak ki. Alapkızetük a
10 löszszerő vályog, mészkıhegyeinkben a vörösagyag, esetleg nyirok. Tömöttek, levegıtlenek, nehezen humuszosodnak. - Csonka erdıtalajok alakulnak ki, ha a földes alapkızet erdıtalaja annyira erodálódik, hogy csak 20-30 cm-es termıréteg, rendszerint a B szint, marad vissza. Ennek felsı néhány cm-e másodlagosan humuszosodhat. A földes váztalajok, különösen a karbonátosak, víz- és tápanyag-gazdálkodása nagyon rossz. A nem karbonátosak és a csonka erdıtalajok levegızése nem megfelelı, gyakran nagy a holtvíz-tartalmuk. A löszvidékek mezıgazdaságilag hasznosított lejtıin kisebb-nagyobb foltokban kialakult másodlagos képzıdmény. A karbonátos földes váztalajok vékony humuszrétege nem tud elég vizet tárolni zárt állomány számára. A nem karbonátos földes váztalaj esetében a tömöttség és levegıtlenség a legkedvezıtlenebb tényezı. Ha többletvízhatástól független hidrológiájú, igen sekély termırétegő, homok, vályog vagy agyag fizikai féleségő, akkor gyenge termıképességő termıhelynek minısül. 2.2.4. Lejtıhordalék talajok Az öntéstalajokhoz hasonló felépítéső, de nem folyóvízhordalékból, hanem a hegy- és domboldalakról az erózió által a völgyekbe lehordott talajokból származik. Az egymásra rakódott különbözı szintek eltérı rétegzettségőek, gyakran humuszosak. A rétegek elmosódnak, de a felsı 30-40 cm-es humuszos feltalaj kivételével egymással nincsenek genetikai kapcsolatban. A különbözı lejtıhordalékok azokban a völgyekben, amelyekben vízfolyás is van, gyakran öntésrétegekkel (kavics, homok stb.) is tarkítottak. Nem ritka, hogy karbonátos és nem karbonátos, különbözı vastagságú és minıségő rétegek váltakoznak. Lejtıhordalékot találunk a hegyoldalak kisebb-nagyobb teraszain is. A lehordott anyag eltemethet kialakult talajt vagy több humuszos réteget is. Az altípusokat az öntésekhez hasonlóan különítjük el: - Karbonátos lejtıhordalék talajok - Nem karbonátos lejtıhordalék talajok - Két- vagy több rétegő lejtıhordalék talajok A változatokat a rétegek vastagsága, összetétele és humusztartalma szerint alakítjuk ki.
11 A lejtıhordalék talajok rendszerint jó vízgazdálkodásúak, mert a hegy- és domblábaknál, teraszokon, völgyekben a szivárgó víz mindig nedvességtöbbletet jelent. Az agyagos rétegezettségőek között elıfordulnak glejesek is. A vízfolyás menti lejtıhordalékoknál a mozgó talajvíz is gyakori, amelynek ingadozása jelentıs. A durva kavicsos, homokos, törmelékes rétegő típusok vízgazdálkodása gyakran gyenge. Tápanyagellátottságuk szinte kivétel nélkül kifogástalan, mert a lejtıkrıl többnyire a legértékesebb feltalaj erodálódik. Hegy- és dombvidékek teraszain, völgyekben gyakori. Üde erdıtípusok talajai. A túl nedves magas talajviző változatokon réteket alakulnak ki. Az eredeti erdıtípusa és a származéktípusok is rendkívül változatosak. Többletvízhatástól független, sekély termıréteg vastagságú, törmelék, homok, vályog és agyag fizikai talajféleségő változata gyenge termıképességő. 2.2.5. Humuszkarbonát talajok Laza, földes, nagy CaCO 3 -tartalmú kızeteken, erdıs tájak hegy- és dombvidékein kialakult talajtípus. Fiatal képzıdmények, kialakulásuk egy viszonylag nem régi C szintig érvényesülı erózió után indulhatott meg. Környezetük erdısült volt, és így aránylag gyorsan megtelepedett a fás növényzet is a sekély termırétegő meszes talajon. A-C szintesek, a két szint között az átmenet keskeny. A C szint felsı rétegében gyakori a CaCO 3 -felhalmozódás. Az egész szelvényük CaCO 3 -tartalmú, a kilúgozódásra csak az utal, hogy a szénsavas mésztartalom felülrıl lefelé nı. Termırétegük 30-80 cm vastag, laza, morzsás szerkezető, sötétbarna színő, humusztartalma 2-4%. Mullhumusza a mezıségi humuszhoz hasonló. A humuszkarbonát-talajok fejlıdésük folyamán aránylag gyorsan barnafölddé alakulnak, és gyakori, hogy a vastag termırétegő (60-80 cm) változatain kialakuló B szint rozsdás árnyalata átüt a humusz sötétbarna színén. Altípusokat nem különítünk el. A hasonló jellegő csernozjom barna erdıtalajoktól abban különböznek, hogy az A és C szint között az átmenet keskeny, és a feltalaj is CaCO 3 -tartalmú. A változatokat a termıréteg vastagsága szerint lehet elválasztani. A humuszkarbonát talajok vízgazdálkodása a termıréteg vastagságától függ. A CaCO 3 -tartalom szárító hatását a gazdag humusztartalom és a morzsás szerkezet részben ellensúlyozza. A fák gyökerei elsısorban a humuszos réteget szövik át
12 sőrőn, de a molyhos- és a csertölgy néhány gyökere az alapkızetbe is behatol. Tápanyag-gazdálkodása kifogástalan, bár a foszfor egy része nehezen felvehetı. A márga és lösz alapkızető dombok meleg oldalain, elsısorban a Dunántúlon, fordul elı. Nem nagy elterjedéső talajtípus. Általában a sekély termıréteg miatt száraz talajtípus. Az eredeti erdıtípusaiban molyhos tölgy kisebb-nagyobb elegyaránnyal mindig van. A mélyebb termırétegő változatán már a csertölgy, mezei juhar is elegyedik és zárt állomány alakul ki. Párás klímában gyertyános-cseres tölgyest találunk a humuszkarbonát talajon. Sekély termırétegő változatára feketefenyıt telepítsünk. Többletvízhatástól független hidrológiájú, igen sekély vagy sekély termırétegő, homok vagy vályog fizikai féleségő változatán gyenge az állományok növekedése. 2.2.6. Erubáz talajok A bázisokban gazdag eruptív kızetek fekete rendzinához hasonló talajai. Hazai viszonyok közt andeziten, bazalton, ritkán rioliton és ezek tufáin alakulnak ki, de mindig száraz gerinceken, szélnek, eróziónak kitett oldalakon. A-C szintes talajok. Az A szint sekély, humuszban gazdag, porosan morzsás, laza, kissé vályogosodik és kızettörmelékkel kevert. A szervesanyag az ásványival szemben túlsúlyban van. A humusztartalom 5 %-nál nagyobb. A humuszos termıréteg 20-40 cm és keskeny átmenettel csatlakozik az alapkızethez. A kızetrepedésekbe a humusz kissé bemosódik és a vályogos málladékkal keveredik. Humuszformájuk rendzina humusz. Kémhatásuk semleges vagy gyengén savanyú. Altípusokat nem különítünk el. Nem nagy elterjedéső és jelentıségő talajok. A következı fejlıdési állapotot képviselı, ranker talajba való átmenete gyakori. A változatokat esetleg az erodáltság, illetve a termıréteg vastagsága alapján alakíthatjuk ki. Érdemes figyelembe venni, hogy tömör vagy tufás kızeten kialakult típusról van-e szó. Az A szint jó víz- és levegıgazdálkodású, szerves kolloidokban gazdag, jó szerkezető. A termıréteg sekélysége és a domborzati adottságok miatt azonban száraz talajok. Tápanyaggazdálkodásuk jó.
13 Andezit és bazalt hegyek meredek oldalain és keskeny gerincein, kis platóin fordul elı foltosan. A legszárazabb gerinceken, ormókon csak ligetes cserjések vannak, ezeken a talajokon helyettük feketefenyıt ültessünk. A 30-40 cm-es termırétegen kedvezıbb domborzatú részeken molyhos tölgyesek, alacsony cseresek találhatók kevés kocsánytalantölggyel. Ide már erdeifenyı is ültethetı. A szurdokokban a párás adottságok közt a hárs, a bükk és a gyertyán is megél. Többletvízhatástól független hidrológiájú, igen sekély és sekély termırétegő, vályog vagy agyag fizikai féleségő változata gyenge termıképességő. 2.2.7. Ranker talajok A termıhelytípus általános jellemzését ld. bükkös klímánál. 2.2.8. Pszeudoglejes barna erdıtalajok A talajszelvény három (ABC) szintes. A B vagy C szint vízvezetése rendesen gyenge, ezért a leszivárgó vizet felduzzasztja, és fölötte, valamint benne redukciós, glejes állapot alakul ki. A glejesedés lehet tartós vagy az év egy részére korlátozott. A túlzottan bı nedvességet sosem a talajvíz, hanem a csapadék vagy szivárgó víz okozza. Az A szint az altípustól függıen változó, lehet A l A 3, A l A 2, de sok esetben nem tagozódik rétegekre. Ha a B szint pszeudoglejes, akkor az A 2, illetve A 3 szintben apró vasborsó vagy vasszeplı is gyakori. A B szint változatos, teljesen pszeudoglejes, márványozott vagy csak az alsó része ilyen. Mindig levegıtlen, tömött, de lehet kissé poliéderes szerkezető. A C szint felé a határt sokszor nagyon nehéz megállapítani. A pszeudoglejes barna erdıtalaj szelvényének kémhatása nagyon változó. Az altípusokat a kimosódási folyamatok szerint különítjük el. - Podzolos pszeudoglejes barna erdıtalaj az erısen málló, palás szerkezető, savanyú alapkızeteken alakul ki. A szelvény a podzolos barna erdıtalajhoz hasonló, de a B szint pszeudoglejes. Hazánkban elég ritka. - Agyagbemosódásos pszeudoglejes barna erdıtalaj az agyagbemosódásos barna erdıtalajhoz hasonló felépítéső, de a B szintjében pszeudoglejes. - A tipikus pszeudoglejes barna erdıtalaj A szintje nem tagozódik rétegekre, kémhatása gyengén savanyú. Humuszos, fakó szürkésbarna. A B szint pszeudoglejes. - Egyes változatoknál a B szint cementált kavics, és az egész szelvény idıszakosan túl nedves vagy túl száraz. Ezek az ún. cseri talajok. A változatok elkülönítésére a pszeudoglejes réteg mélysége és a pszeudoglejesség mértéke mellett a fizikai talajféleség alkalmas.
14 A pszeudoglejes talajok vízgazdálkodására jellemzı az idıszakosan túl bı nedvesség. Levegıgazdálkodásuk a pszeudoglejes rétegig megfelelı. Tápanyagállapotuk jó. Elsısorban határozottan humid klímában kialakuló talajtípusok. Az állandóan pszeudoglejes talajokon a nagy vízfogyasztású, többszintő állományok nevelése, fenntartása szükséges. Többletvízhatástól független vagy változó vízellátású hidrológiai kategóriájú, igen sekély vagy sekély termırétegő, törmelék, homok, vályog vagy agyag fizikai talajféleségő változatai gyenge termıképességőek. 2.2.9. Savanyú, nem podzolos barna erdıtalaj A termıhelytípus általános jellemzését ld. bükkös klímánál. 2.2.10. Típusos réti talaj Tipikus alakjukban fıleg ott találkozunk vele, ahol a vízrendezés kevéssé változtatta meg a hidrológiai viszonyokat. A talajvíz kapillárisan telíti a feltalajt is, és csak a tenyészidıszak alatt süllyed annyira, hogy a humuszos A szint némi levegıhöz jut. Az A szint mindig humuszban gazdag (2-5 %), szárazon sötétszürke, tömött. Humuszformája réti humusz. Az A szint vastagsága rendkívül változó (30-150 cm). Az A és C szint közt az átmenet keskeny. A C szint tömött, humuszmentes, glejes, vaskiválásos, a talajvíz szintje alatt van, vagy legalább kapillárisan telített. Kémhatása az alapkızettıl függıen a savanyútól a lúgosig változik. Altípusokat nem különítünk el. A változatok közt a homokon, vályogon és agyagon kialakult réti talajokat különválasztjuk, további bontást szükséges végezni az alapkızet karbonátossága szerint. - A homokos réti talaj A szintje szerkezet nélküli, de tömött. - A vályogos és agyagos alapkızetőeknek szerkezete poliéderes, durván rögös. A karbonátos típusokban, különösen az átmeneti rétegben, a CaCO 3 felhalmozódás rendszeres, iszapos mészpad, mészkonkréciók alakjában. A karbonátmentesekre a vaskiválások jellemzık (vaspettyek, vasborsók, rozsdás foltok). A buckás homokvidéken gyakori, hogy a réti talaj homokborítást kapott, ilyenkor a borítás vastagsága és az azon kialakult talajtípus szerint értékeljük.
15 A réti talajok vízellátása legtöbbször túlzottan bı. A hasznosítás során ezt célszerő szabályozni. Tápanyagellátása jó, de csak megfelelı levegızés mellett biztosított a biológiai tápanyagfeltárás. A homokos változat meszes homokvidékeken, leginkább a Duna-Tisza közének mély fekvéseiben gyakori. A vályogos és agyagos alapkızetőek agyagos üledékeken fordulnak elı, a Tiszántúlon, a Körösök mentén nagy összefüggı területen. A réti talajok eredetileg fátlanok, mert a réti körülményekre jellemzı pangóvizes vízbıséget fafajaink nem viselik el. Vízrendezés után erdısíthetık. A lecsapolások óta részben beerdısültek, részben betelepítették ıket. A természetes kiszáradás után a tölgy-szil-kıris ligeterdı vagy a gyertyános-kocsányos tölgyes telepszik meg rajtuk. Megfelelı talajelıkészítés után lehet betelepíteni. A nagyon kötötteket, ha nem karbonátosak, meszezéssel javíthatjuk. Többletvízhatástól független, változó vízellátású és állandó vízhatású, igen sekély vagy sekély termırétegő, homok, vályog és agyag fizikai féleségő változatai kedvezıtlen adottságú, gyenge termıképességő termıhelyek. 2.3. KOCSÁNYTALAN TÖLGYES, ILLETVE CSERES KLÍMA 2.3.1. Sziklás-köves váztalaj A termıhelytípus általános jellemzését ld. bükkös klímánál. 2.3.2. Kavicsos váztalaj A termıhelytípus általános jellemzését ld. gyertyános-tölgyes klímánál. 2.3.3. Földes váztalaj A termıhelytípus általános jellemzését ld. gyertyános-tölgyes klímánál. 2.3.4. Humuszos homok A megkötött homokon megtelepült, többé-kevésbé záródott növényzet elhalt szervesanyag a feltalajba keveredve megkezdi a talaj kialakítását, ennek elsı lépése a humuszréteg növekedése. A gyengén humuszos homoknál ez 25-30 cm, a humusztartalom pedig 1% körüli. Az eliszapolható rész 5-6%-nál nem több. A homokszemcsék legnagyobb része kvarc. A humuszréteg alatt a talajalakulás jelei nem láthatók. Gyakori, hogy a különbözı mélységben eltemetett humuszos
16 vagy vályogos szintek találhatók. A gyengén humuszos homokon a lágyszárú növényzet és az igénytelen fafajok állománya is többé-kevésbé záródik. Az altípusokat a karbonáttartalom és az eltemetett rétegek szerint választjuk szét. - A karbonátos gyengén humuszos homok a Duna-Tisza közének, a Kisalföldi homokvidéknek elterjedt talajtípusa. Az egész szelvény CaCO 3 - tartalmú. A felsı humuszos réteg átmenettel csatlakozik az alatta levı homokhoz. A szelvényben homokkıpadok, mészkiválások elıfordulhatnak. - A nem karbonátos gyengén humuszos homok a karbonátmentes homokvidékek talaja. Keskeny humuszos rétege alatt világos rozsdás színő, laza homok következik. Kémhatása semleges vagy gyengén savanyú. - Két vagy többrétegő gyengén humuszos homok (kombináció) rendkívül változatos felépítéső. A felsı humuszos réteg alatt egy vagy több humuszos vagy vályogos réteg található, de a kedvezı víz- és tápanyag-gazdálkodású rétegek a felszín alatt csak 90-100 cm-re kezdıdnek. A talaj lehet karbonátos, karbonátmentes vagy részben karbonátmentes. A változatok a homok mechanikai összetétele, a kombinációknál az eltemetett rétegek mélysége és minısége szerint különíthetık el. A gyengén humuszos homokok víz- és tápanyag-gazdálkodása a futóhomokénál jobb. A két vagy többrétegő altípus vízgazdálkodása jó-közepes is lehet. Homokvidékeken gyakoriak. A humuszos homokra már zárt, de csak gyenge növekedéső erdıt lehet telepíteni. Fı fafaja karbonátos altípuson a feketefenyı, nem karbonátos altípuson az erdeifenyı. A két vagy többrétegő gyengén humuszos homok mindig jobb termıerejő, de egyedi elbírálást kíván. A többletvízhatástól független, igen sekély termırétegő, durva homok-homok fizikai talajféleségő humuszos homok gyenge termıképességő. 2.3.5. Humuszos öntéstalajok A folyók, patakok hullámterének magasabb fekvéseiben és az ármentes öntésterületeken még fiatal öntéstalajok. Az elárasztás már ritka, és a hordaléklerakódás jelentéktelen és ritkán következik be, ezért a talajképzıdés az erıteljesebb humuszosodással már megindulhat. Humuszrétegük 20-40 cm, a humusztartalom 1-2 % körüli. A hordalék mechanikai összetételétıl függı rétegzettség jól
17 felismerhetı. Elıfordulnak eltemetett humuszrétegek vagy kialakult talajok. A karbonátos, gyengén humuszos öntések általában lazábbak, mint a nem karbonátosak. Az eltemetett talajszintő, fıként az eltemetett réti talajú szelvények gyakran talajhibát jelentenek, mert az elborított réti A szint tömött, levegıtlen, idıszakosan glejes, gyökérzáró. Fıleg a tiszai öntésterületen elterjedt, de a Duna hullámterében is elıfordul. Az altípusokat ugyanúgy választjuk szét, mint a nyers öntéstalajoknál, de a humuszréteg vastagsága mindig 20 cm-nél nagyobb. Altípusai: - Karbonátos, gyengén humuszos öntéstalajok - Nem karbonátos gyengén humuszos öntéstalajok - Két vagy több rétegő gyengén humuszos öntéstalajok A változatoknál a rétegek felépítésére kell nagy figyelmet fordítani, fıleg a durvább homokos vagy kavicsos rétegek, illetve a tömött agyagos szintek gyakran talajhibát okoznak. A gyengén humuszos öntéstalajok vízgazdálkodása részben a magassági fekvésektıl függ, mert a középmagas és magas fekvésben kapnak vízborítást, illetve alulról emelkedı kapilláris vizet. Ennél azonban gyakran nagyobb jelentıségő a humuszosodásuk, rétegzettségük és a fizikai talajféleségük. Általában jó vízgazdálkodásúak. Tápanyagellátásuk jó. A nagyobb folyók árterében és hullámterében gyakori. Természetes erdıtípusuk a tölgy-szil-kıris ligeterdı. Ha talajhibától mentesek, akkor kiváló nyár termıhelyek. A nagyon homokos vagy nagyon karbonátos, magas fekvéső gyengén humuszos öntésekre inkább a fehérnyár való. Többletvízhatástól független, sekély termırétegő, homok, vályog vagy agyag talajfizikai féleségő humuszos öntéstalajokon gyenge növekedésőek az állományok. 2.3.6. Lejtıhordalék talajok A termıhelytípus általános jellemzését ld. gyertyános-tölgyes klímánál. 2.3.7. Humuszkarbonát talajok A termıhelytípus általános jellemzését ld. gyertyános-tölgyes klímánál.
18 2.3.8. Rendzina talajok A mészkövek, dolomitok és tömör meszes homokkı jellegzetes A-C szintes talajtípusai. Kialakulásuk nagy kalciumkarbonát-tartalmú tömör alapkızeten megy végbe. Ezek a kızetek kevés agyagos részt tartalmaznak, ezét mállásuk során kevés ásványi kolloid keletkezik, és a képzıdı szervesanyag uralkodik. A rendzinák A szintje humuszban gazdag, kızettörmelékkel kevert, porosan vagy lazán morzsás. Humuszuk tipikusan rendzina humusz, amely a mullhumuszhoz hasonló; a barna és vörösagyagos rendzinákban már azzá is alakul. Az A szint CaCO 3 -mentes, csak a kızetdarabok meszesek. Kémhatása semleges vagy gyengén savanyú. A sötét feketésbarna A szint a kızetrepedésekbe is bemosódik. A termırétegük 80 cm-nél csak akkor vastagabb, ha összemosódott anyagú. Három altípust különítünk el. - Fekete rendzina A szintje vékony fekete, porosan morzsás humuszban rendkívül gazdag. A termırétege 20-40 cm, sok kızettörmelékkel. A dolomiton kialakult fekete rendzinának különösen poros a szerkezete. - Barna rendzina a nagyobb mennyiségő agyagos részt tartalmazó karbonátos tömör kızetbıl alakul ki. Gyakran hulló por is keveredik a kızetmálladékhoz. A humusz mellett már az agyagkolloidok mennyisége is számottevı. Az A szint morzsás, sötétbarna, humuszban gazdag. A termırétege 30-80 cm, CaCO 3 -mentes és vályogosodik. - A vörösagyagos rendzinát inkább a reliktum talajokhoz lehetne sorolni, mert a vörösagyag a régi geológiai idık mészkövön kialakult erdıtalajának maradványa. Ma is a mészkövek mélyedéseibe összegyőlt anyag, amelyen a rendzinára jellemzı talajképzıdés indul meg. Az A szintje barna, morzsás, humuszos, laza, rendszerint keskeny. Alatta vörös, agyagos, poliéderes szerkezető kızettörmelékkel kevert reliktumréteg található. Ez az anyag tölti ki a kızetrepedéseket is. A változatok elkülönítését a termırétegek különbözısége határozza meg. A fekete rendzina szivacsszerően szívja fel a vizet, de termırétege vékony, az alapkızet nagy vízvezetéső, és a sötét szín miatt gyorsan kiszárad. A barna rendzina a növényzet számára sok felvehetı vizet képes tárolni, de termırétege csak közepes vastagságú. A vörösagyagos rendzina agyaga sok vizet vesz fel, de ennek nagy része holtvíz. Vízvezetése rossz, mert nagy a duzzadóképessége. Elınye, a vörösagyag a kızetrepedések víznyelését csökkenti. A rendzinák tápanyagellátása elfogadható, a barna rendzináé jó.
19 A fekete és barna rendzina mészkı- és dolomithegyeinken mindenütt elterjedt. A vörösagyagos rendzina nem gyakori, mészkıterületeken kis foltokban fordul elı. A fekete rendzina általában sekély termırétegő, száraz. Déli kitettségben karsztbokorerdı, mélyebb termırétegen molyhos-cseres tölgyes a természetes erdıtípusa. A feketefenyı itt értékesebb állományt alkot. Északi oldalon, párásabb völgyben gyertyános cseres, hárs-kıris sziklaerdıt találunk, gyertyános-tölgyes, nagyobb tengerszint feletti magasságban bükkös is megél rajta. Az állományok legfeljebb közepes növekedésőek. A barna rendzinán zárt cseres molyhos-tölgyesek vagy cseres kocsánytalan tölgyesek vannak. Párás klímában gyertyános-tölgyesek ill. bükkösök állnak rajta. A vörösagyagos rendzinák állományai a mélyebb termırétegő fekete rendzinákéhoz hasonló. A rendzinák többletvízhatástól független hidrológiájú, igen sekély és sekély termırétegő, törmelék, vályog vagy agyag fizikai féleségő változatai gyenge termıképességőnek minısülnek. 2.3.9. Erubáz talajok A termıhelytípus általános jellemzését ld. gyertyános-tölgyes klímánál. 2.3.10. Ranker talajok A termıhelytípus általános jellemzését ld. bükkös klímánál. 2.3.11. Pszeudoglejes barna erdıtalaj A termıhelytípus általános jellemzését ld. gyertyános-tölgyes klímánál. 2.3.12. Karbonátmaradványos barna erdıtalaj Erdı alatt alakul ki, ennek ellenére a CaCO 3 még nem vagy csak a termıréteg felsı szintjébıl mosódott ki. Az alapkızet lösz, homok, vagy bármilyen karbonátos laza üledék lehet. Az egész termıréteg humuszos, a felsı rétegben a humusztartalom 3-5 %. A humusztartalom lefelé csökken, és a B szint kialakulása már megkezdıdhet. Ilyenkor egy rozsdabarna árnyalatú réteg is elkülöníthetı. Humuszformája már mezıségi humusz, mert kialakulásában a főnövényzetnek is nagy a szerepe. A szervesanyag bomlása a száraz nyárban erısen csökken, ezért a humuszfelhalmozódásnak megvan a lehetısége. Az A szint lehet karbonátmentes, de legtöbbször karbonátos, a CaCO 3 mennyisége növekszik felülrıl lefelé. A humuszos réteg alján mészerek és mészkonkréciók is elıfordulhatnak. A kémhatás az A szintben semleges, ha a CaCO 3 már kimosódott,
20 egyébként gyengén lúgos. A C szintben a sok kalciumkarbonát miatt már rendszerint lúgos a kémhatás. Altípust nem különítünk el. A változatok elválasztásánál az alapkızet az irányadó. A földes alapkızeten kialakult karbonátmaradványos barna erdıtalaj szerkezete morzsás, a homokon kialakulté homokos. Ide soroljuk azokat a barna erdıtalajokat is, amelyek másodlagosan elmeszesedtek mezıgazdasági mővelés vagy karbonátos réteggel való beborítás következtében. A karbonátmaradványos barna erdıtalajok humuszának vízgazdálkodást javító hatását lerontja a jelenlevı sokszor nagymennyiségő CaCO 3. A közeli talajviző változatok növényzete a kapillárisan felemelt vizet is hasznosítja. Tápanyagellátottságuk megfelelı. A mezıségi területekkel érintkezı vidékeken fordul elı, valamint meszes homokvidékeink, fıleg a Duna-Tisza köze talajvíz közeli területein. A mezıség és az erdı határán levı CaCO 3 tartalmú talajon gyakran különösen a déli fekvésekben nem alakul ki zárt állomány. A közeli talajviző változatok viszont tölgy-szil ligeterdı igényeit is kielégítik, kiváló növekedéső akácosok és nyárasok termıhelye. Többletvízhatástól független hidrológiájú, sekély termıréteg-vastagságú, homok fizikai talajféleségő változata csak gyenge növekedéső állományok kialakulását teszi lehetıvé. 2.3.13. Réti csernozjom talajok Azok a csernozjom talajok tartoznak ide, amelyek kialakulásában a mezıségi klíma mellett a közeli talajvíz vagy az összefutó vizek okozta réti hatás is érvényesül. Sok az olyan réti talaj, amely a lecsapolás óta átalakulóban van csernozjommá. A réti csernozjomokra jellemzı, hogy színük a réti humusz miatt kissé kékes- fekete, morzsáik gyengén poliéderesek, és egész szelvényük tömött. A humuszos A szint aránylag keskeny átmenettel csatlakozik a C szinthez. A CaCO 3 -tartalomban nincs felülrıl lefelé egyenletes emelkedés, hanem ahol a szénsavas mész megjelenik, ott mennyisége nagy. Az átmeneti rétegben sok a mészkonkréció. Az állatjáratok száma kicsi. Az idıszakos nedvesség hatásáról tanúskodnak az átmeneti rétegben a vaspettyek, rozsdafoltok. Rendszerint az egész szelvény vályogos, de az agyagosodás is gyakori. Az altalajban fellépı szikesedés hasábos, rögös szerkezetet alakít ki. A CaCO 3 -mentes A szint kém-