Környezetvédelmi modul



Hasonló dokumentumok
Környezetvédelmi modul Margaréta csoport 2009/2010. tanév. I. félév beszámoló

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN

A 2009/ es óvodai nevelési évben a TÁMOP pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

Kompetencia alapú óvodai programcsomag. Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/ DE OEC Óvoda

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Környezetünk védelmében: A környezetbarát energiaforrások

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

Óvodánk ökológiai jelszava

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló

ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013. Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151.

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE

Kedves Olvasó! Mottó: Mondókázzunk, játsszunk, védjük! Tisztelettel: a szerző

Ökoiskolai munkaterv Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését.

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Az őszi témahét programja:

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV

Szakmai munkaközösség munkaterve

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

Modul címe: Szent Iván éj

Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben

Játszva Egészség Nevelek! 5 hetes egészségnevelő program általános iskolások számára

A természetismeret munkaközösség munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve

ÖKOISKOLA PROGRAM

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Környezeti nevelés munkaközösség. munkaterv /2015. nevelési év

KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel

Öko Munkacsoport Munkaterve

TÉMAHÉT ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET MARGARÉTA CSOPORT /középső, nagycsoport/ 2011.

Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban

Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév

4. állomás. Környezetismeret- környezetvédelem. Békésen Békésben

Zuglói Zöld Lurkók Óvoda. Bemutatkozás

Öko Munkacsoport Munkaterve

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

Nagy Imre Általános Művelődési Központ Óvoda Pedagógiai Program

Környezetvédelmi modul Margaréta csoport 2009/2010. tanév. II. félév beszámoló

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

A környezetismeret könyvekr l

Ökoiskola munkaterv 2017/2018.

Ökoiskolai munkaterv Intézmény: Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8.

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban

ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

Tanítási tervezet A tanítási óra oktatási céljai: sarkvidékek megismerése, ózonlyuk kialakulásának, következményeinek megismerése

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM

2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken?

Együtt az élő környezetért munkaközösség

tantermek - folyosó. Személy, tantárgy: Tevékenységek: Fejlesztett készségek: Munkaformák: Produktum Matematika

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT

Ökoiskolai munkaterv Intézmény: Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8.

Grafomotoros fejlesztés

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2

Kedves Szülők, Gyerekek!

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

Óvodánkról. LHH kistérség. Balástya. Új épület DAOP Infrastrukturális. pályázatból

Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat

Állati Móka Egyhetes projekt

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés bevezetése Hévíz közoktatási-nevelési intézményeiben projekt ÉVES BESZÁMOLÓ

Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. /Véghelyi Balázs/

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella december Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő

1. osztály. Készítette: Jantner Pálné

ÖKOISKOLAI MUNKATERV

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda HODÁSZ

Önálló intézményi innováció. Medve hét. A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010.

Öko projekt. Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén.

PÁLYÁZATI LAP AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel. Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest okt.3.

TÖMEGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL KOFÁK A PIACON

Osztály: Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám:

Ökoiskolai munkaterv 2017/2018.

Átírás:

Környezetvédelmi modul Margaréta csoport /nagy, nagy-középső csoport/ 2009/2010. tanév Készítette: Csatlós Pálné 1

1. Bevezető... 3 A környezetvédelem és a természetvédelem globális problémái... 3 2. Környezetvédelmi kérdések a négy őselem szemszögéből... 4 2.2.Víz... 4 2.2. Föld... 5 2.3.Levegő... 6 2.4. Tűz... 6 3. Környezetvédelem szükségessége és annak múltja, hagyományai... 7 3.1 Környezetvédelem kialakulása világszerte... 7 3.2. Környezetvédelmi gondolkodás településünkön... 8 3.3. Környezeti nevelés gyakorlata, hagyománya óvodánkban... 9 4. Témaválasztás indoklása... 11 5. A környezetvédelmi modul célja... 11 6. Környezetvédelmi modul adatai... 13 7. A környezetvédelem lehetőségének megjelenése a HOP négy tevékenységrendszerében... 14 7.1. Játéktevékenység... 14 7.2. Munkatevékenység... 15 7.3. Szabadidős tevékenységek... 16 7.4. Tanulási tevékenységek... 17 8. Környezetvédelmi modul tervezett programjai 2009-2010. tanévben... 18 Irodalom jegyzék... 25 Mellékletek:... 26 2

KÖRNYEZETVÉDELEMI MODUL BEVEZETÉSE 1. Bevezető A környezetvédelem és a természetvédelem globális problémái Fogyasztói társadalom kialakulásával kizsákmányoljuk a saját Földünket. Napjainkban egyre többet hallunk a környezetünk rombolásáról és a természetünk pusztulásáról, sajnos ez világméretű a probléma, amiről mi emberek tehetünk. Mi vagyunk a felelősek ezek megállításáért, környezetünk helyreállításáért. Ha az utolsó fát is kidöntöttétek. Az utolsó folyót is megmérgeztétek, Az utolsó halat is kifogtátok, Csak akkor fogjátok fel, Hogy a pénzt enni nem lehet /Indián törzsfőnök Globális kérdések Környezetvédelmi problémák: Üvegházhatás: Korunk egyik legsúlyosabb problémáját az emberek idézték elő, a sok autó kipufogó gáza, a gyárak füstje, sok széndioxid, gázok kerültek a levegőbe, ezek miatt soha nem tapasztalt éghajlatváltozások következnek be, amihez nem tudnak egyes állatfajok, növényfajok alkalmazkodni, és veszélyeztetetté válnak, vagy kipusztulnak. A sarki jégvidék olvadásai miatt megemelkednek az óceánok vízszintjei, így egyes, ma lakott területek víz alá kerülnek. 3

Ózonprobléma: Az elmúlt években az ózonréteg kritikusan elvékonyodott, ezért az ultraibolya sugárzástól nincs ami védje az élőlényeket. Ez a jelenség szintén emberi felelőtlenségnek köszönhető, különböző vegyületek, oldószerek, rovarölő szerek, dezodorok hajtó gázai gyengítik a Föld védőpajzsát. Savasodás: Az ember kényelmi szempontból egyre több energiát használ fel, ezért egyre több szenet, olajat éget el, a levegő egyre szennyezettebb lesz, ez a szennyeződés a talajra kerülve savasodást okoz. Ez a jelenség veszélyezteti a növényvilágunkat. Természetvédelmi problémák: Jelentős pusztítást okoz az emberek határtalan kitermelési, megszerzési, birtoklási vágya. Sokszor nem élelemszerzés, hanem trófeagyűjtés céljából vadásznak le állatokat. Anyagi érdekeket nézve több fát vágnak ki, mint amennyit ültetnek, növényeket tömegesen gyűjtenek Fajok pusztulása Trópusi esőerdők kitermelése 2. Környezetvédelmi kérdések a négy őselem szemszögéből 2.2.Víz Egyre többet hallunk a fogyó vízkészletekről. A Föld 71 %-a víz, mégis az emberiség 2/3-a egyáltalán nem jut egészséges ivóvízhez. Magyarországon e tekintetben szerencsések az emberek, mert itt jó minőségű és elégséges az ivóvíz. Mégse lehetünk nyugodtak, Nagyon fontos lenne az emberekben tudatosítani, ahol jelenleg korlátlan az ivóvíz, ott se lesz mindig így. Sajnos nagyon sok vizet használunk, meg kell tanulni takarékoskodni vele. A másik probléma, hogy sokan szennyezik a vizet, nem elég körültekintőek. A vizek tisztítása komoly műszaki, anyagi terhet ró az emberiségre. Sajnos Magyarországon az ivóvizet használjuk mosáshoz, fürdéshez, sokszor öntözéshez is, fejeltebb országokban ez nem így van. Újra hasznosítják a vizet, esővízből öntöznek. 4

A mezőgazdaság által használt műtrágyák, vegyszerek a talajvízbe kerülve rontják a víz minőségét. Állattartó telepeken nem megfelelően szigeteltek a trágyatartók. Kommunális szennyvíz elvezetése nem minden településen megoldott. Sok ipari üzem a szennyvizét a folyó vizekbe engedi. Vízi közlekedés olajjal terheli a vizeket. Kirándulók a szemetet a vízbe dobják. A VÍZ VILÁGNAPJÁnak megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhíva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezenbelül a Föld vízkészletét /www.jelesnapok.oszk.hu./ 2.2. Föld Ijesztő híreket hallunk nap, mint nap a Földünk kizsákmányolásáról. Az emberek az anyagi haszon reményében szinte az utolsó cseppig kitermelnek mindent. A kényelem, a civilizálódás során megszokott életmód túl sok energiát kíván. Minden meg teszünk annak érdekében is, hogy a föld rétegeit mérgezzük. A természetes környezetet elpusztítjuk, betonozunk, aszfaltozunk, átalakítunk, beavatkozunk, amibe csak tudunk. A Föld felszíne elsavasodik, a növény és állatvilága pusztul. Kizsákmányolás Vegyszerek, műtrágyák, káros anyagok 1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A FÖLD NAPJA célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg. /www.jelesnapok.oszk.hu/ 5

2.3.Levegő Napjainkban óriási méreteket ölt a légszennyezés, alig találunk olyan területet, ahol nem lehet szennyeződést kimutatni. Sajnos ez Magyarországra is vonatkozik. Kevés az erdős terület, még kevesebb a természetes környezet, ahova az emberek nem avatkoztak be, városokban kicsi a zöldövezet. Városi légszennyezés: nagymértékű, az emberek 70 %-a városban él. Szennyezi a levegőt a fűtés, közlekedés, ipar. Jó lenne, ha korszerűbb tüzelési eljárásokat alkalmaznának az emberek. Közlekedés okozta légszennyezés: túl sok a jármű, sajnos az emberek kényelmi okok miatt akkor is autóval mennek, ha nem szükséges. Megoldás lenne katalizátorok, ólommentes üzemanyag használata. Ipar okozta légszennyezés: sajnos a termelő iparágak rossz melléktermékének megoldására sok gyár nem is figyel, nem keresik a környezetvédő megoldásokat. Szerencsére manapság sok környezetvédelmi törvény, szabályozás szigorítja őket. Dohányzás: Nagyon sok ember nincs tudatában, hogy nem csak egészségre ártalmas, de nagymértékben szennyezi a levegőt is. Műanyagok égetése: emberi felelőtlenség, mert az égés során nagyon mérgező anyagok szabadulnak fel. 2.4. Tűz A tűz az ember barátja, tartja a mondás. Ez akkor igaz, ha az ember betartja a tűzgyújtás szabályait. Nagyon sok kárt okozhatunk a tűz által, ha nem vagyunk figyelmesek, ha nem vagyunk tudatos környezetvédők. Sok felesleges energiát is használunk fel, ha nem takarékoskodunk. Erdőtüzek, tartótüzek: általuk pusztul az élővilág, szennyeződik a levegő. Korlátlan energiafelhasználás: több fát vágunk ki, mint szükséges. Túl sok papír felhasználás miatt is több fa pusztul el, mint kellene. Levegő és a Föld szennyezése a helytelen és korszerűtlen tüzelési technikák miatt Olyan anyagokat égetünk el, amelyek mérges gázokat eredményeznek. 6

A négy őselem károsítása összefügg, egymással láncreakcióba vannak, ha egyik károsodik, akkor a másik is. Egyes szennyezések kihatnak mind a négy elemre. Ha vigyázunk mindannyira, akkor van egyensúly a Földön, ez az emberek életminőségének javulását, egészségét eredményezi. 3. Környezetvédelem szükségessége és annak múltja, hagyományai 3.1 Környezetvédelem kialakulása világszerte Régóta hallani lehet a Föld hanyatlásáról, egyre nagyobb kizsákmányolásáról, az egyes állatfajok, növényfajok eltünéséről. Médiákban sokat hallunk a fogyó ásványi anyag készletről, a fogyó ivóvízről. Ezek az adatokat látva, egyre több ember gondolja úgy, hogy tenni kell valamit. Megfogalmazódott az emberek egy nagyobb csoportjában, ha tönkre tesszük környezetünket, mi magunkat pusztítjuk el, hisz mi emberek is a környezet részei vagyunk. Ezt nem lehet tétlenül nézni, cselekedni kell. Az 1900 évektől folyamatosan egyre több környezetvédelmi csoport alakult meg, és működik világszerte. Sok figyelemfelhívó programot rendeznek, különböző projekteket szerveznek, hogy felnyissák az emberek szemét. Jelentős környezetvédelmi események, környezetvédelmi egyezmények szabályozások főleg az 1980-as évektől történtek. Mottójuk: Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan! Ha ez a jelmondat nem csak a környezetvédőket vezérelné, hanem minden embert, akkor sokat változna a körülöttünk lévő környezetünk. 7

3.2. Környezetvédelmi gondolkodás településünkön Településünk a Kiskunsági Természetvédelmi Terület közvetlen környezetében helyezkedik A Mártélyi Tájvédelmi körzet az ország harmadik legnagyobb, 2232m 2 -es tájvédelmi körzete, védetté 1971-ben nyilvánították. Egyedi a terület növény, állatvilága. Érdekessége a Tiszavirág, ami az országban kevés helyen virágzik, gazdag és különleges a madárvilága. Ezek az adottságok határozzák meg a településen lakók környezeti gondolkodását. Az itt születő, itt nevelkedő emberek beleszületnek a környezet szeretetébe, környezetük védelmébe. Ilyen természeti adottságú településen nem lehet a környezetet nem szeretni. Több helyi civilszervezet is felvállalja ezt a feladatot. Tűz és Vagyonvédelmi Közhasznú egyesület Hogy életünk legyen Alapítvány az ifjúságért Üdülőhely és Faluszépítő egyesület Mártélyi olvasókör Őszirózsa népdalkör Add a kezed mozgáskorlátozottak egyesülete Mártélyi vendégvárók közhasznú egyesülete Ezek az egyesületek egytől egyig fontosnak tartják a falunk szépségének megóvását, tagjai sokat tesznek a környezetünk szépítéséért, fejlesztéséért. Hagyományos napokat szerveznek, mint a Tesz-vesz napok, amikor kitakarítják, megszépítik a falu valamely területét, hagyomány a Szúnyogűző nap, ahol a környezetünk megismerése a cél játékos formában, többször megrendezésre került a Keszegelő családi nap, amely többek között a természetvédelemről szólt. De a felsorolás végtelen lehet, hogy a falu lakossága mi mindent tett már a környezetvédelemért, megannyi hagyományőrzés, sikeres pályázat segítségével megszépített terület mutatja ezt. Szinte minden házon láthatjuk a Tiszta udvar, rendes ház, A Parlagfű mentes udvar, részt vettünk a Virágos település akción stb. ez mind a helyi lakosok környezet tudatát mutatja. A helyi Általános iskola kiemelt tevékenysége szintén a környezetvédelem, eredményesen működik az Erdei iskola. 8

3.3. Környezeti nevelés gyakorlata, hagyománya óvodánkban Az előzőkből adódóan nekünk, óvónőknek kötelességünk már kisgyermekkorban megalapozni a környezetvédelmet. Ehhez először is mi magunknak kellett tudatos környezetvédőknek válnunk. Mártélyiak lévén belénk ívódott, mondhatjuk az anyatejjel magunkba szívtuk a településünk, a gyönyörű környezetünk szeretetét, annak óvását. Amikor alkalom adódott részt vettünk környezetvédelmi továbbképzésen, ezen kívül folyamatosan önképzést végzünk. Hosszú évek óta valljuk, hogy környezeti nevelést az egyik legfontosabb területnek tekintjük. Az objektív feltételek maximálisan adottak hozzá. Fontosnak tartjuk a környezet szeretetére, tiszteletére való nevelést óvodás korban elkezdeni, megalapozni, amelyre majd az iskola bátran építkezhet. Amikor helyi nevelési programot kellett készíteni a Tevékenységközpontú Nevelési Programot adaptáltuk, hisz ez a program illeszkedett legjobban addigi hagyományainkhoz, megtaláltuk benne a környezeti neveléshez szükséges elveket is. Munkánk során követtük az Országos Alapprogram elveit. Programunk célja az, hogy a gyermeknek segítséget nyújtson ahhoz, hogy a világot megismerje és megértse a maga egészében. A gyermeket körülvevő világ megismerésében a közvetlen megfigyelésre és a tapasztalatszerzésre építünk. A természet szeretetére kívánjuk nevelni a gyermekeket, természet közeli élettel, a természet, a környezet szeretetének bizonyításával, példát mutatva a gyermek számára. Ezt erősítjük a gyermekben, hogy mennyire összefügg mindez egymással és milyen nagy az ember felelőssége a természeti és társadalmi környezet megóvása szempontjából. A tapasztalatszerzés mindig a valódi környezetben történik, ezért a komplex foglalkozások legtöbb esetben a szabad természetben vagy az óvoda környezetében, udvarán zajlanak. Legfontosabb feladat megismertetni a gyermeket azzal a természeti környezettel, amelyben él, felhívni a figyelmet annak értékeire és szépségeire. Óvodánk környezeti adottságai optimálisak a környezetkultúra kialakítására. Falusi környezet, ahol a gyermekek ismerkedhetnek a növény- és állatvilággal. Az erdő, mező, folyó 9

közelsége, az óvoda nagy udvara, a kert, a gyümölcsfák sok lehetőséget nyújt a környezeti neveléshez. Sokat sétálunk, kirándulunk a közelben lévő Tájvédelmi terület területén. Az óvodáskorban szerzett tapasztalatok képezik az alapját a később kialakuló természetszeretetnek. A fák, a virágok, az apró kis állatok megannyi ismeretet, feladatot jelentenek a kisgyermeknek. A séták, kirándulások, az óvoda udvarán és kertjében végzett tevékenység tanulási, tapasztalási lehetőséget kínálnak a gyermeknek. A komplex foglalkozás tehát csak átvitt értelemben nevezhető valódi foglalkozásnak. Inkább komplex tapasztalatszerzési lehetőségről van szó. Az önálló és csoportos megfigyelések révén értékes tapasztalatokhoz juthat a természetben végbemenő folyamatokról és összefüggésekről. Már az óvodában fel kell készíteni a gyermeket arra, hogy társadalomban élünk, ami a közvetlen környezetünkön keresztül hat ránk.. A környezetvédelem vagy a problémák erőszakmentes megoldásának kérdése már az óvodás gyermek szintjén is felvethető és beépíthető a komplex foglalkozások rendszerébe. A természet - társadalom - ember egymástól függő, egymást feltételező, egymást kiegészítő fogalmak rendszere, melynek lényege a kisgyermek szintjén már óvodáskorban is megérthető, megéreztethető. Célunk, hogy a gyermekek ismerjék, szeressék és óvják közvetlen környezetüket. Fontosnak tartjuk azonban, hogy a falusi környezet megismerése mellett a városi környezettel is találkozzanak a gyermekek, megismerve így tágabb környezetüket is. /HOP/ A program irányelvei vezérelték munkánkat évek óta. Amikor csak tehettük a szabadban tartottuk a foglalkozásokat, sok túrát, kirándulást szerveztünk. Jártuk az erdőt, mezőt, másztuk a gátoldalt. Folyamatosan figyeltük az évszakok változásait a Tisza-parton. Ismerkedtünk az itt élő növény és állatvilággal Évente egyszer Vadasparki látogatást szerveztünk. Részt vettünk iskolai környezetvédelmi napokon, a civilszervezetek programjait. 10

4. Témaválasztás indoklása A környezetvédelem és természetvédelem globális problémáját végig gondolva rájöttem, ha a gyerekeknek életkoruknak megfelelő módon vetünk fel egy kérdést, azok megértik, érzékenyekké válnak ezekre. Nincs olyan világméretű környezetvédelmi probléma, amit ne lehetne az ő nyelvükre fordítani, egyszerűen megértetni velük. Ez a korosztály még nagyon érzékeny, befogadó, és nagy befolyása van a felnőtt társadalomra. A gyerekeknél ebben a korban kell lerakni a környezetvédelem alapjait. Ő általa tudjuk befolyásolni a felnőtteket is. Lehet, hogy a szülőnek eszébe se jut, hogy ne dobja el a szemetet, ne használjon vegyszereket, de ha a saját gyermeke kéri erre, akkor környezetvédővé válhat. A kompetencia alapú oktatás óvodai programcsomagját megismerve láttuk, hogy a négy őselem tématervei mennyi olyan környezetvédelmi problémát vet fel, amelyek világméretűek, de amelynek tudati alakítását már óvodáskorban kell elkezdeni. Ezekkel a problémákkal eddig is foglalkoztunk, környezeti nevelésünk során érintőlegesen megemlítettük, de ez a nevelés nem volt annyira tervszerű, összefüggő. Az eddigi munkánkat kibővítve szeretnénk egy környezetvédelmi innovációs fejlesztést kidolgozni, és beépíteni a Helyi Óvodai Programba, utat mutatni az elkövetkező évekre. 5. A környezetvédelmi modul célja Célunk egy olyan tevékenységrendszert kialakítani, amely segítségével: Tudatot formálunk Ismeretet adunk át Készségeket, képességeket formálunk Attitűdöt formálunk Érték rendet alakítunk Aktivitásra neveljük a gyermekeket. 11

Tudatformálás: ki kell alakítani a gyermekekben azt, hogy tudatába legyenek, hogy ők is a környezetük részei. Egyben részei vagyunk az egésznek, alakítói, felelősei. Értség meg mennyire fontos a környezetünk egészsége, a védelme. Ebben a korban kell elkezdeni a környezeti tudat kialakítását, amire később lehet építeni. Ismeretszerzés: arra kell törekedni, hogy a gyerekeknek már óvodás korban legyen megfelelő ismerete az őket körülvevő növény- állatvilágról, ebben a korban nagyon fogékonyak ezekre a témákra, megfelelő tapasztalatszerzés lehetőségével könnyen juttathatjuk őket új ismerethez. Ismeretátadás során kialakíthatjuk az ökológiai szemléletet. Készségek és képességek fejlesztése: ki kell alakítani annak a készségét, hogy a gyerekek felismerjék a környezeti problémákat, a problémák megoldásához megfelelő képességeket. Ezek felnőtt korra akkor alakulnak ki, ha már óvodáskorban elkezdjük és folyamatosan alakítjuk. Attitűdök kialakítása, formálása: a gyerekek pozitív érzelmi viszonyulással legyenek a környezetük felé, szeressék településüket, hazájukat, tisztelettel forduljanak azok környezeti szépségeihez. Itt az őket körülvevő felnőttek példamutatása a legfontosabb. Aktivitás fejlesztése: a legkönnyebb ebben a korban, hisz az óvodás korú gyermek életkori sajátossága az aktivitás. Teret kell adni neki, folyamatosan tevékenykedtetni, élményeket adni, segíteni, ez a felnőtt feladata. Környezeti modul konkrét céljai: A gyerekek ismerjék meg az őket körbevevő természetes környezetet Figyelemmel forduljanak településünk növény és állatvilága felé Szeressék településüket, az élő környezetüket Legyenek tisztába a környezetvédelem tartalmával, fontosságával Lássák meg a környezetünk szépségét Vigyázzanak a környezetük szépségére, tisztaságára, óvják azt. Környezettudatos, környezetbarát gyerekeket neveljünk. 12

6. Környezetvédelmi modul adatai Intézmény: Szegvár-Mártély Modulvezető: Csatlós Pálné óvodapedagógus Célcsoport: Középső- Nagycsoport Programokba bevont résztvevők: célunk, hogy minél több gyereket, felnőttet bevonjunk a modul programjaiba, széles körben alakítsuk a környezetvédelmi tudatot, erre minden alkalmat megragadunk az év folyamán. Kis csoportosok Óvodapedagógusok Dajkák Iskolások Szülők, nagyszülők, testvérek Tanítók, tanárok Környezetvédelmi szakemberek Védőnő Civilszervezetek tagjai Idősek Klubjának gondozottjai Helyszínek: Óvoda udvara Óvoda csoportszobája Iskola Könyvtár Holt-Tisza part Töltésoldal 13

Erdő Mező A település utcái Hódmezővásárhely Szeged Modul ideje: egész év folyamatosan, szeptemberi kezdéssel, nyár végi zárással 7. A környezetvédelem lehetőségének megjelenése a HOP négy tevékenységrendszerében 7.1. Játéktevékenység Az óvodás fő tevékenysége a játék, a játék által fejlődnek képességei, bővülnek ismeretei, fejlődik az egész személyisége. A játék során sok lehetőségünk van a gyerekek környezeti nevelésére, a környezet védelem alapjainak lerakására. Nagy udvarunk rengeteg lehetőséget kínál, a szabad játék, futkározás során megfigyelhetik a fák, bokrok fejlődését, a kisebb bogarak, itt fészkelő madarak életét. Folyamatosan nevelhetjük a gyerekekbe, nem tépkedjük le a leveleket, ágakat, virágokat, minden élőlénynek joga van az élethez. A homokozó évek óta lehetőséget ad a békák életének megfigyelésére, ez felnőtteknek bosszantó, hogy nem tudjuk őket távol tartani, hisz legjobb életteret nem is találhatnak, mint a reggelente belocsolt homokozó. De ha már itt vannak, figyeljük meg őket, és tanulják meg a gyerekek, hogy nem bántjuk őket. Ha békavárat építenek, avval nem lesz bajuk, de összegyűjteni, szorongatni őket nem szabad. Különböző játékokat szervezhetünk a Tisza-parton, jó idő esetén egészséges a testnevelési játékokat itt szervezni. A töltésen futó, fogó játékokat játszunk, a játszótérre érve lehet állatutánozós játékot szervezni, különböző házfoglaló játékokat, különböző csapatjátékokat. A játék során 14

lehetőség van a környezet szépségeinek megcsodálására, beszélgethetünk a megóvásáról folyamatosan. A Tisza-parti játszótereken játszva megismerjük a környezetet, folyamatosan beszélünk, mit szabad és mit nem. Pl. nem vagyunk túl hangosak, mert zavarjuk az élővilágot, nem dobjuk el a kiürült papírzacskót. Játszhatunk különböző szerepjátékokat az élményszerzések alapján, erdész, környezetvédő, madárkutató, horgász, itt is észrevétlenül becsempészhetjük a környezetvédelmi kérdéseket. Rossz idő esetén a csoportszobába, jó idő esetén a szabadban játszhatunk sok-sok környezethez kapcsolódó játékot, amelyeket a Kompetencia alapú nevelés programcsomagjába található. Ezekből évközben folyamatosan válogatunk. 7.2. Munkatevékenység Az óvoda udvara nem csak a játékhoz ad teret, de munkatevékenységet is végezhetnek a gyerekek. A levágott füvet rendszeresen együtt gereblyézzük össze, közbe megfigyeljük a növényeket, hangyákat, katicabogarakat. A gyümölcsfák metszésénél összegyűjtjük az ágakat, közben megbeszéljük, miért kell metszeni, miért nem vegyszerekkel permetezünk, milyen lehetőségek vannak az alternatív védelemre a fáknál. Seprünk, virágokat locsolunk, az egész mini veteményeskertet gondozzuk, megtanuljuk melyek a gyomok, a haszonnövények, esetleg gyógynövények. Nem tapossuk ki a veteményt, nem tépjük le a virágot. Itt se használunk vegyszert, műtrágyát. Olyan udvart segítünk kialakítani a dajka nénik segítségével, ami díszére válik egy környezetvédő óvoda számára. Télen madáretetés folyamatosan Az óvodába került műanyagflakonokat elvisszük a közeli szelektív hulladékgyűjtőbe. Jó lenne a jövőbe megoldani az óvodában a szelektív hulladékgyűjtést. 15

Segítünk a csoportszoba takarításában, az megpróbálunk lehetőség szerint környezetbarát tisztító szereket használni, ezt tudatosítjuk a gyerekekben, arra biztatva őket, hogy a szüleiket is kérjék meg erre. 7.3. Szabadidős tevékenységek A szabadidős tevékenységet sokat szervezünk, és ide tudjuk a szülőket, más résztvevőket bevonni. Családi programok, ahol közösen játszunk, vetélkedünk a gyerekekkel, mindig beépítve egy kis környezetvédelmet is, nem csak az óvodásokat, de a többi résztvevőt is nevelve. Erre több lehetőséget keresünk az év során. o Dióverő nap szelektív hulladékgyűjtés fontossága, egészség védelem o Gyermeknap környezetvédelmi vetélkedő szülőkkel, idősekkel, o Kézműves foglalkozások szülőknek, hozzátartozóknak Találkozások az iskolásokkal, különböző közös programok szintén lehetőséget adnak a környezettudat alakítására. o Közös túra az 1. osztályosokkal Túrák, séták, a Tisza-partra, segít megismerni a tájvédelmi körzet különleges növény és állatvilágát. o Szülőkkel, testvérekkel is Hódmezővásárhelyi kirándulások, egész évben többet is megpróbálunk beiktatni. Segít a városi környezetvédelmi problémák megértését. Szegedi kirándulás: még nagyobb város problémái, hulladék, sok jármű. Vadasparki kirándulás Környezetvédelmi napokon szabadidős programok szervezése o Víz napja o Föld napja o Madarak és fák napja 16

7.4. Tanulási tevékenységek Anyanyelvi nevelés: Szókincs fejlesztés során felmerülnek környezetismereti fogalmak, mint pl. környezetvédő, kihaló félbe lévő állatok, zöld óvoda stb., ezek a szavak épüljenek be a passzív, majd az aktív szókincsbe. Növények, állatnevek tanulása, fogalomalkotás, csoportosítás Hangutánzó játékok a természettel kapcsolatba Anyanyelvi játékok játszása a szabadban, összekötve a környezet megismerésével Matematikai nevelés Halmazképzés pl. szelektív hulladékgyűjtés Állatok, növények megfigyelése során matematikai problémák felvetése Szennyezett víz, tiszta víz összehasonlítása Kísérletezések során űrmérték, forma, mennyiségi összehasonlítása Természet, társadalom, ember: Külső világ tevékeny megismerése Ebben a témakörben találhatunk a legtöbb környezetvédelmi kérdést, szinte nincs is olyan téma, ahol nem találhatunk kapcsolódási pontot. Állatvilág megismerése, ismeretszerzések állatvédelem Növényvilág megismerése védett növények, gyógynövények, gyomok. Foglalkozások megismertetjük a gyerekeket azokkal a foglalkozásokkal, akiknek mindennapi munkájukhoz tartozik a környezetvédelem Járművek környezetbarát alternatívák, autómentes napok Család otthon ki mit tesz a környezetért, mivel takarít anya, mivel vegyszerez apa, mivel fűtünk otthon, stb. Évszakváltozások környezetvédelmi kérdések Hulladékkezelés otthon Családi napok, környezetvédelmi vetélkedők, Környezet védelmi napok és környezeti nevelés összekapcsolása Túrák szervezése ismeretek átadása céljából Tűz, Víz, Levegő, Föld témaköreinek környezetvédelmi kérdései 17

Művészeti nevelés Vizuális nevelés: gyakran jelenítünk meg képi formában élményeket, festünk, rajzolunk, fákat, virágokat stb. közben lehetőséget keresünk megbeszélni az ide vonatkozó kérdéseket. Különböző anyagokból, tárgyakból létrehozunk valamit, beszélgetünk a hulladék újra feldolgozásáról, pl., újságpapír. Környezetbarát eszközöket használunk, pl. ragasztó. Irodalmi nevelés: folyamatosan gyűjtünk és közvetítünk gyerekeknek olyan meséket, történeteket, amelyekben kidomborodik a környezetünk valamelyik fontos kérdése vagy segít megismerni a környezet valamely elemét. Jók azok a történetek, ahol megmentenek állatokat, növényeket, értékeket sugallnak. A meghallgatásra vagy tanulásra olyan verseket keresünk, amelyek valami környezeti elemet jelenítenek meg. A meseládát célirányosan használjuk a környezet védelmének kérdéséhez. A gyerekekkel közösen megjelenítünk egy állatóvodát, folyamatosam bábozzuk ezt a történetet, mindig magunk kitalált történettel. A történetek fő eleme a környezetvédelem, pl. hogyan vigyáznak az állatkák az erdő szépségére, összeszedik a szemetet, nem hangoskodnak stb. Ének-zene: Dalaink válogatása során szintén szem előtt tartjuk, hogy a tanult dalanyag nagyobb része kapcsolódjon valamilyen formába a környezethez. Különböző hangokat hallgatunk, zenei elemekhez hasonlítjuk. A művészeti neveléshez különböző digitális technikákat használunk. 8. Környezetvédelmi modul tervezett programjai 2009-2010. tanévben A környezetvédelem kérdése az egész tanévünket végig kíséri, minden alkalmat megragadunk, hogy legalább egy-egy mondat erejéig megemlítsük az éppen aktuális kérdést. Tervezünk konkrét környezetvédelmi programokat is, vagy egy hagyományos, eddig is megrendezésre kerülő programba egy elemként beépítjük a modult. A tervezetten kívül, az évközben adódó, előre nem látható lehetőségeket is megragadjuk, megpróbálunk minden lehetőséget megragadni. 18

Szeptember Október December Január Február Március Környezetvédelmi modul bevezető napja Túra a Tisza parton /1. melléklet/ Kacsák élete Állatvédelem a Tiszán /2. melléklet/ Dióverő nap Hulladék elhelyezés, Szelektív hulladékgyűjtés, Egészséges életmód /3. melléklet/ Adventi témahét keretén belül Kézműves napok, környezetvédelmi kérdések megbeszélése a szülőkkel együtt, anyagok újrahasznosítása Madáretetés folyamatosan Óvoda- Iskola témahét keretén belül Környezetvédelmi vetélkedő a 4. osztályosokkal /4. melléklet, 5. melléklet, 6. melléklet/ Óvoda- iskola témahét keretén belül bemutató foglalkozás a szülőknek a víz környezetvédelmi kérdései Víz napja /7. melléklet/ Április Erdő, mező, víz, háromhetes projekt környezetvédelmi kérdések beépítése Föld napja, foglalkozás Május Június Madarak és fák napja 1. osztályosok Erdő állatai projektjébe való bekapcsolódás Gyerekek nap környezetvédelmi vetélkedő szülőknek, gyerekeknek, vendégeknek Kirándulás a szegedi Vadasparkba Látogat a szegedi Móra Ferenc múzeumban 19

9. A Kompetencia alapú óvodai nevelési program tématerv javaslatainak környezetvédelmi kérdései A programcsomagot megismerve, azt tapasztaltuk, hogy a négy témakörnek nagyon sok kapcsolódási pontja van a környezetvédelmi modulhoz. Ezeket megpróbáljuk megkeresni, kihasználni. A témákból óvodai hagyományokat figyelembe véve, helyi sajátosságokra építve válogatunk, ezeket évről évre majd bővítjük. Egy kérdést többször, több vonatkozásban felvetünk. Egy óvodáskorú gyermeknek sokszor kell ismételni, több oldalról közelíteni ez témához, hogy az beépüljön, készséggé, képességé váljon. Ismeretátadás során is fontos a gyakorlás és ismétlés, ezért kerülnek elő többször is fontos kérdések. Inkább kevesebbet, de azt biztosan tudják, használják. Itt is nagyon fontos a differenciálás, van olyan kisgyerek, aki kevesebbet képes befogadni, másik pedig olyan ismerettel rendelkezik a témában, hogy némely felnőtt se tud annyit. 20

A foglalkozásaink, tevékenységeink során visszatérő kérdés: Mit tehetünk MI, óvodások a környezetünkért? Mit tehetnek a FELNŐTTEK? Legyenek tisztába a gyermekek az egyes kérdésekben mi lenne a megoldás, de lássák át, hogy nem ők a felelősek mindenért, tudják, ők mit tehetnek érte, és mi az ami a felnőttek felelősége. 2009/2010. tanév tervezett kapcsolódási pontjai: Mivel a csoportban középsős és nagycsoportosok is vannak, ezért egész tanévben a 4-5 éveseknek és az 5-6 éveseknek ajánlott témákból választottam: Levegő Szeptember Téma 3. 4-5 év. Füvek sűrűjében nyári élményekhez kapcsolódó környezetvédelmi kérdések, ki hol kirándult, hogyan védekezett a nap sugarai ellen, hol szabad kirándulás során tüzet rakni, stb. hova tesszük a szemetet a kirándulás során. Téma 2. 5-6 év. Érlelődő gyümölcsök fák haszna, gyümölcs, mint vitaminforrás, levegő tisztítása. Piaclátogatás során város az autók környezetszennyezése Tűz Október Téma 2. 4-5 év. Melegítő szeretet beszélgetés során családdal kapcsolatos környezetvédelmi kérdések felvetése, pl. együtt gondozzuk a növényeket, segítek a nagyinak a szemetet kivinni a szelektív hulladékgyűjtőbe. 21

Téma 3. 4-5 év. A tűz az ember barátja energiatakarékosság kérdése, fogyóban a Föld energiakészlete, drága az energia, ezért spórolunk vele, addig égetjük a gázsütőt, amíg szükséges, addig engedjük a vizet, amíg le nem mostuk a tésztát a kezünkről. November Téma 4. 4-5 év. Parázsló elektromos árammal való takarékosság, nem hagyjuk bekapcsolva a tv-t, rádiót, ha már nem nézzük, hallgatjuk, lekapcsoljuk a villanyt, ha kimegyünk stb. Téma 3. 5-6 év. Melegedő tűz, mint veszélyforrás állatok és a tűz, állatok mentése tűz esetén. Téma 4. 5-6 év. Tüzet viszek, Tűzoltók akcióban Tűz megelőzése, hogyan óvjuk az erdőt, az állatokat a tűztől, mi a szerepe a tűzoltóknak a tűz megelőzésében. Tűz esetén a tűzoltó feladata. A tűz esetén a környezet szennyeződése, pusztulása. Tűzoltók munkája más veszélyeknél. December Téma 7. 4-5 év Szikra Balesetvédelem- környezetvédelem összekapcsolódása. Elektromos baleset során nem csak az ember sérül, de a környezet is károsodhat, pl. elektromos tűz. Víz Január Téma 2. 5-6 év. Jégvilág téli csapadékok nem sózzuk az utakat havazáskor, mert az környezetszennyező, más megoldás, pl. homokszórás a járdákra. Állatok télen a településünkön - állatvédelem madáretető felszerelése 22