SZÓFAJTAN A szófaj fogalma és jellemzése Minden szótári szó képvisel valamilyen szófajt, esetenként többet is. Egyik-másik szó környezete nélkül nem is árulja el szófaját: lép. A szófaj egyfajta minőség, amelyet négyféle tulajdonság határoz meg együttesen és kölcsönösen: a mondatbeli felhasználhatóság, a toldalékfelvevő képesség, a bővíthetőség, illetve a szótári jelentés típusa. A mondatbeli felhasználhatóságon azt értjük, hogy melyik szófaj milyen funkciót tölt be a mondatban. Az ige pl. mindig állítmány, a határozó csakis határozó. A toldalékfelvevő képesség azt jelenti, hogy egyes szófajoknak jellegzetes, saját toldalékolásuk, sőt tipikus jelezés- és ragozásrendszerük van, másoknak ellenben nincs ilyen, sőt semmiféle toldalékolásuk nincs. A bővíthetőség szempontja azt jelenti, hogy néhány szófajnak megvan a maga tipikus bővítménye. Az ige tipikus bővítménye a tárgy és a határozó. A jelentéstípusnak a szófaji minősítésekben játszott szerepén azt értjük, hogy a szófajok többségében, különösen az alapszófajokban (ige, főnév, melléknév, számnév és határozó) a valóság legáltalánosabb tudattartalmai tükröződnek: létfogalmak (ház, ajtó, telefon), tulajdonságfogalmak (nagy, zöld, hangos), mennyiségfogalmak (három, sok), cselekvésfogalmak (épül, csenget, nyaral), körülményfogalmak (lent, tegnap, hanyatt), viszonyfogalmak (alatt, hogy, volna) stb. A szófajtani rendszerezés és a szófajok rendszere A szófajok rendszerezése a nyelvtannak régi gondja, sőt a szófajoknak a minden tekintetben kielégítő osztályozása máig sem született meg.
I. Igék: megy megbetegszik, esik, van. II. Névszók: 1. főnevek: erdő, tündér; 2. melléknevek: zöld, tiszta; 3. számnevek: egy, öthatod, harmadik, sok; 4. névmások: én, olyan, ahány. III. Igenevek: 1. főnévi: ügetni, álmodni, megoldani; 2. melléknévi: álmodó, megoldandó, elvégzett; 3. határozói: ügetve, megoldván; IV. Határozószók: itt, tüstént, örömest. V. Viszonyszók: 1. névelők: a, az, egy; 2. névutók: alatt, múlva, nélkül; 3. kötőszók: és, hogy; 4. igekötők: be, ki, meg; 5. segédigék: fog, volna; 6. módosítószók: nem, bizony, -e. VI. Mondatszók: 1. indulatszók: jaj, nesze, puff; 2. felelő- és kérdőszók: igen, persze; nos, he.
A nem tiszta szófajúság és a szófajváltás A magyar nyelv szavai között sok olyan van, amely a felsorolt szófaji csoportok közül egyszerre többe is beleillik, illetőleg alkalmi vagy rendszeres használatától függően hol az egyik, hol a másik kategóriába sorolható. Három fajtája van: átmeneti, kereszteződő és kettős-hármas szófajúság. Átmeneti: igenevek, névutó-melléknevek: csöngetés utáni percek; a háború alatti évek. Kereszteződő szófajúság: Ha egy szó vagy szócsoport úgy hordozza két szófaji osztály több jellemző jegyét, hogy bármelyik érintett szófajba külön-külön is jól beleillik. Pl. kötőszói névmás és kötőszói határozószó (pl. aki, ahol). A kereszteződő szófajok bizonytalan esetei a szófaji rendszernek, s jórészt szemlélet és elhatározás dolga, melyik szófajcsoportba soroljuk őket. Kettős, hármas szófajúság: Ha egy szó vagy szócsoport mondatbeli szerepe és viselkedése alapján két vagy több szófaj szerepében szinte egyenrangúan léphet fel, de konkrét szóelőfordulásából vagy szóalakjából egyértelműen kiderül, melyik szófaji jellege uralkodó: fagy, les, zsarnok, reggel. A nem tiszta szófajúsággal rokon a szófajváltás. 1. alkalmi szófaji átcsapás: A szépeket szeretem; A jaj itt nem segít. 2. állandósult szófaji eltolódás: fogdmeg, félsz, ébresztő. Az ige Az ige a mindig állítmányi szerepű, a legtöbbször jelekkel, ragokkal ellátott, cselekvést, történést-állapotot vagy létezést kifejező szótári szó. A cselekvést jelentő ige olyan tevékenységet fejez ki, amely az alany akaratától, tudatos közreműködésétől függ (ír, dolgozik, sétál, gondolkodik).
A történést-állapotot jelentő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely független az alany akaratától, szándékától, tevékeny közreműködésétől (ragyog, fagy, fáj intéződik). A létezést jelentő ige az alany létét vagy nemlétét fejezi ki (van, lesz, nincs). Az ige a mondatban mindig állítmány. Jelei és ragjai megjelölik a cselekvő személyét, számát, a cselekvés módját, idejét. Az ige olyan szófaj, amely többé-kevésbé meghatározza a maga környezetét, bővítményeit (pl. félt vkit vmitől). Van ige, amelynek kötelező a vonzata, ugyanis nélküle nem állhat (pl. sejt vmit, alapszik vmin); van, amelynek csak lehetséges, tudniillik nélküle is állhat (pl. olvas, gondolkodik; olvas vmit, gondolkodik vmin). Az igéket egyébként hagyományosan aszerint osztályozhatjuk, hogy ki cselekszik, mire irányul a cselekvés, milyen lefolyásának foka, mértéke, minősége. A) A cselekvő és a cselekvés viszonya szempontjából van cselekvő, műveltető, szenvedő és visszaható ige. Valamennyiből képezhető még ható ige is. a) cselekvő ige: ír raboskodik b) műveltető ige azt fejezi ki, hogy az alany a cselekvést nem maga végzi, hanem mással végezteteti, illetőleg okozza: csináltat, mosdat. c) szenvedő ige azt fejezi ki, hogy a cselekvés mástól indul ki, de az alanyra hat; az alany nem végzi, hanem csak elszenvedi, elviseli a cselekvést: kerestetik. d) visszaható ige azt fejezi ki, hogy az alanytól kiinduló cselekvés vissza is hat rá: tegeződik. e) ható ige a cselekvés lehetőségét fejezi ki: nézhet. B) A cselekvés irányulása szerint, a tárgy szempontjából van tárgyas (tárggyal bővíthető) és tárgyatlan ige. C) Az igeszemlélet szerint befejezett és folyamatos igéket különböztetünk meg. A befejezett ige azt fejezi ki, hogy a cselekvés eléri célját vagy időben korlátozottan megy
végbe: megír, hazajön. A folyamatos ige azt fejezi ki, hogy a cselekvés nem éri el célját vagy időben korlátozás nélkül megy végbe: tervez, vásárol. A magyar ige befejezettségét és folyamatosságát elsősorban az igekötő megléte vagy hiánya jelöli, ugyanakkor az el igekötő nemegyszer épp a folyamatosság kifejezésére szolgál: eléldegél, elbámészkodik. Az akcióminőség szempontjából megkülönböztetünk tartós-huzamos igét, amely azt fejezi ki, hogy a cselekvés folyamatosan megy végbe (zúg, pislog, lépeget-gyakorítás) és mozzanatos igét, amely azt fejezi ki, hogy a cselekvés egyszer megy végbe vagy pillanatnyi ideig tart (villan, fellobban-kezdés, legyőz-bevégzés). Az ige helyes használata: 1. A folyóiratot járatjuk, a kisgyereket jártatjuk. 2. A zászlót fölvonatják, a nehezebb dolgot vontatják. 3. A kukoricát pattogatni lehet, az ostort pattogtatni. Terpeszkedő kifejezések: előadásra kerül, elintézést nyer, meghallgatásra talál, intézkedés történt. A névszók A főnév A főnév olyan szótári szó, amely élőlények, élettelen tárgyak vagy gondolati dolgok nevét jelöli. A főnév jelentésénél fogva az egyik leggyakrabban használt szófaj. A főnév mondatbeli szerepe igen változatos, ezért nagyon gazdag a jelezése és a ragozása is. A főnévnek a jelentés alapján két faja van: 1. köznév és 2. tulajdonnév. A köznév több egyforma dolog közös neve, mindig általánosítás eredménye. A tulajdonnév valakinek, valaminek a saját, külön elnevezése, nem tartalmaz általánosítást.
1. A köznevek lehetnek a) egyedi nevek (évszak, úr) b) gyűjtőnevek (növényzet, lakosság, hegység) c) anyagnevek (hús, kő) d) elvont nevek (jóság, lét, béke). 2. A tulajdonnevek lehetnek a) személynevek, b) állatnevek, c) földrajzi nevek, d) intézménynevek, e) címek, f) márkanevek. A melléknév A melléknév jelzői, állítmányi vagy mód- és állapotféle határozói szerepet játszó, a főnévnél kevésbé gazdag toldalékolású, személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságát kifejező szótári szó. A magyarban a melléknevek nagy többsége fokozható, bár vannak fokozhatatlan melléknevek is (pl. heti, koromsötét). A számnév A számnév jelzői, állítmányi vagy szám-, illetve számállapot-határozói szerepet játszó, kevéssé toldalékolható, személyek, tárgyak, dolgok mennyiségét kifejező vagy a sorban elfoglalt helyét megjelölő szótári szó. A számnévnek két faja ismeretes: a határozott és a határozatlan. A határozott számnév lehet a) tőszámnév, b) sorszámnév, c) törtszámnév, d) osztószámnév (egy-egy). A határozatlan számnév csak hozzávetőleg nevezi meg a mennyiséget. A határozott számnévvel egyébként sokszor fejezünk ki határozatlan mennyiséget: Millió dolgom volt. A számnév helyes használata: kerület A névmás A névmás mondat- és alaktanilag a fő-, a mellék- és a számnévhez több tekintetben hasonlóan viselkedő, de tulajdonképpen azokat helyettesítő vagy azokra rámutató szótári
szó. A névmás önállóan nem jelöl valóságot, csak utalóeszköz, amely a beszédösszefüggésből, a beszédhelyzetből lesz tartalmas szó. 1. Személyes névmás: én, te, ő, mi, ti, ők; ön, önök, maga, maguk, kegyed; engem, bennünket, benneteket. A magyarban a személyes névmás ritkábban fordul elő, mint más nyelvekben, csak hangsúlyos helyzetben tesszük ki. 2. Birtokos névmás: enyém, tied, övé, mienk, tietek, övék; enyéim, tieid, övéi, mieink, tieitek, övéik. 3. Visszaható névmás. Azt fejezi ki, hogy a cselekvés visszahat az alanyra: magam, magad, maga, magunk, magatok, maguk; nyomatékosan: önmagam, saját maga, magamagát stb. 4. Kölcsönös névmás. egymás 5. Mutató névmás. Közös tulajdonságuk, hogy magas és mély hangú alakváltozataik segítségével a megmutatott dolog, tulajdonság vagy mennyiség közeli vagy távoli voltára is képesek utalni. Főnévi mutató névmások: ez, az; emez, amaz; ugyanez, ugyanaz. Melléknévi: ilyen, olyan, ekkora, akkora, efféle, afféle, ilyenféle, olyanféle, ilyesmi, olyasmi, emilyen, amolyan, ugyanilyen, ogyanolyan Számnévi: ennyi, annyi, emennyi, amannyi, ugyanennyi, ugyanannyi 6. Kérdő névmás Főnévi: ki, mi Melléknévi: melyik, milyen, mekkora, miféle Számnévi: hány, mennyi, hányadik 7. Vonatkozó névmás Főnévi: (a)ki, (a)mely, (a)melyik
Melléknévi: amily(en), aminő, amekkora Számnévi: ahány, amennyi, ahányadik Az ami kezdi kiszorítani az amely-et. Használatukban eredetileg különbség van: az amely főnévvel megnevezett tárgyra vagy elvont dologra vonatkozik, az ami pedig elsősorban a főnévvel meg nem nevezett dologra, fogalomra utal. 8. Határozatlan és általános névmás Főnévi: valaki, valam Melléknévi: valamilyen, valamekkora Számnévi: néhány, valamennyi Főnévi: bárki, bármi, mindenki Melléknévi: bármilyen, akármilyen Számnévi: bármennyi, akárhány, minden Az igenév Az igenév igéből képzett olyan főnév, melléknév vagy határozószó, amelynek egyúttal igei sajátosságai is vannak. Főnévi, melléknévi és határozói igenevet különböztetünk meg: tűnődni, tűnődő, tűnődve. Az igenév tipikusan átmeneti szófaj: se nem ige, se nem igazán főnév, melléknév vagy határozószó. 1. Főnévi igenév olyan ni képzős származékszó, amely elvontan és általánosítva fejez ki cselekvést, történést, állapotot, létezést. Minden igéből képezhető, kivétel a nincs. Alapformája a ni képzős, ragozott formája azonban egész alaksorból áll: ápolnom, ápolnod, ápolnia, ápolnunk, ápolnotok, ápolniuk. 2. A melléknévi igenév elvileg minden igéből képezhető, de nem élünk minden lehetőséggel. Három fajtája van: a) folyamatos: megszépítő (messzeség); b)befejezett: feltört (ugar); c) beálló: adandó (alkalom) A melléknévi igenév lehet cselekvő értelmű: égő (szív), megfáradt (ember); szenvedő értelmű: eladó (ház), kiadó (szoba), megterített (asztal).
Sok melléknévi igenév jelentéstapadás következtében főnévvé vált. Pl. igazgató, költő, fagylalt, teendő, temető, vasaló. Vannak olyan melléknévi igenevek, amelyek a melléknevek szófajához kerültek közelebb: illő, fáradt, állandó. 3. A határozói igenév olyan va/-ve, -ván/-vén képzős igei származék, amely valamely cselekvéstartalmat határozói körülményként, rendszerint mód- vagy állapothatározóként nevez meg. A határozói igenév gyakran fordul elő nyomósító jellegű figura etymologicában: kérve kér, várva vár. A határozói igenév gyakran szerepel hiányos szerkezetű mondatokban állapothatározóként: Az ajtó zárva. Az egyik legtöbbet vitatott, legbonyolultabb nyelvhelyességi kérdés: be van festve, el van intézve, el van törve, meg vagyok fázva, ki vagy merülve, az ügy el lesz intézve, nincs megoldva, arcára van írva a kétségbeesés stb. A határozószó A határozószó a mindig határozói szerepet játszó, alig vagy egyáltalán nem toldalékolható, többnyire a cselekvés helyét, idejét, módját, esetenként a cselekvő állapotát, illetve valamely minőség fokát jelölő szótári szó. Előfordulhat, hogy ragos névszó és határozószó között épp a lehetséges átmeneti helyzet miatt nem könnyű az egyértelmű döntés. A határozószóknak három nagy alcsoportját különíthetjük el: 1. Határozott fogalmi tartalmú: bent, elöl, messze; korán, rögtön; egyedül, jócskán 2. Névmási: mindenütt, sehol; amióta, bármikor; némileg, bárhogyan. 3. A személyragos határozószók a személyes névmások raggal, névutóval kiegészült alakjai: nekem, tőled, róla, hozzánk. (kereszteződő szófajok) Egyik-másik határozószónak két alakja is van: fenn-fent, épp-éppen.
A viszonyszók A viszonyszók a mondat felépítésében részt vevő, de önmagukban mondatrészszerepet nem vállaló szótári szók. A névelő A névelő a mögötte álló főnév határozottságát vagy határozatlanságát emeli ki.a névelő általában hangsúlytalan, mindig egy főnévvel együtt szerepel, szórendi helye kötött. A névelő nem lehet mondatrész, toldalék nem járulhat hozzá, fogalmi tartalma nincs. Két fajtája van: határozott (a, az) határozatlan (egy). A határozott névelő egyébként nyomatékét vesztett főnévi mutató névmás, a határozatlan pedig nyomatéktalanná vált számnév. A névelő helyes használata: tulajdonnevek! A névutó A névutó olyan viszonyjelentést hordozó szó, amely az előtte álló ragtalan vagy ragos névszót határozóvá teszi. A névutók kifejezhetnek a) helyet: előtt, elé, alatt, alá; b) időt alatt, múlva, óta; c) elvontabb viszonyt: helyett, ellen, miatt, nélkül, végett. Tipikus nyelvhelyességi hiba a miatt és a végett névutó összetévesztése. A miatt az okhatározó, a végett a célhatározó kifejezésére szolgál. A kötőszó A kötőszó mondatrészek, mondategységek és mondategészek összekapcsolására, a közöttük levő nyelvtani és logikai viszony kifejezésére alkalmas szó. Funkció szerint megkülönböztetjük azokat a kötőszókat, amelyek mondatrészeket, a mondategységeket, illetőleg a mondategészeket kapcsolják össze.
Az összekapcsolt nyelvi egységek viszonya alapján lehetnek mellérendelők (pl. és, is. de, tehát) és alárendelők (ha, hogy, mert, mivel). Vannak egyes és páros kötőszók (akár-akár, mind-mind). Az és, s, meg, vagy kötőszók elé nem teszünk vesszőt, ha azonos mondatrészeket kapcsolnak össze. Az igekötő Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett névszóhoz kapcsolódó, annak jelentését a határozószókra emlékeztetető módosító szó. Szórendje háromféle lehet: egyenes (ha elöl áll), fordított (ha hátul áll) és megszakításos (ha az igekötő és az ige közé más szó ékelődik. Az igekötőnek sokféle jelentésfunkciója lehet: 1. A hely- és irányjelölés: átmegy, kihúz, lecsúszik. 2. Jelentésátvitellel kifejezheti a cselekvés különféle módjait, mozzanatait, körülményeit: megőrül, hozzálát, levizsgázik, eltúloz, félreért. 3. Sűrítés, tömörítés: fölcsenget Az igekötők használatában háromféle hiba szokott előfordulni: vagy fölöslegesen használjuk őket, vagy fölcseréljük őket, vagy elhagyjuk őket szükségtelenül. Fölösleges: bebiztosít, bepótol, kiértesít, kikézbesít, összekombinál. Felcserélés: átbeszél (megbeszél), benáthásodik (megnáthásodik), beszüntet (megszüntet). Elhagyás: bonyolít (lebonyolít) A megismételt igekötőt kötőjellel kapcsoljuk össze, és az igével egybeírjuk: ki-kinéz. Az ellentétes jelentésű igekötők elválnak az igétől: föl-le sétál, ki-be járkál.
A segédige A segédige olyan igei jellegű szó, amely úgy fejez ki mód-, idő-, szám- és személyviszonyt, hogy egyúttal valamely más szónak állítmányi szerepre alkalmas formáját is segíti megalkotni: lesz, volt, múlik, marad, fog, volna. Ezek a segédigék a főigétől abban különböznek, hogy nem teljes a jelentéstartalmuk. A módosítószó A módosítószó vagy valamely mondatrésznek, vagy az egész mondatnak módosítja a tartalmát, de egyúttal kifejezi a beszélőnek a mondottakhoz való szubjektív viszonyát. A módosítószó kifejezhet: a) bizonyosságot, valószínűséget: bizony, persze, valószínűleg b) bizonytalanságot: aligha, esetleg, talán c) igenlést: hogyne d) tagadást, tiltást: nem, ne, sem, se e) óhajtást: bárcsak f) érdeklődést: vajon, -e, ugye g) keveslést vagy sokallást: alig, csak, még, csupán. A mai nyelvszokás szerint a tagadásban szerepelhet a se is és a sem is. A mondatszók Az indulatszó Az indulatszó a beszélő érzelmeit, akaratát, ritkábban gondolatát fejezi ki tagolatlan mondat formájában. Amíg indulatszó, addig nem toldalékolható. Sokféle jelentésárnyalatot fejezhet ki: örömöt, bosszankodást, fájdalmat, vágyat, csodálkozást, figyelmeztetést, biztatást, hangutánzást stb. Az indulatszó lehet a) érzelmet nyilvánító: sej, ó, fuj, ejnye b) akaratot nyilvánító: nosza, pszt, hess, sicc (állathívogató, -terelő, -űző szavak) c) gondolatot nyilvánító: puff. Van, amelyik főnévként is gyakori (pl. jaj). Több indulatszóból igét képezhetünk (pl. jajgat). A több szótagú indulatszóknak néha nem az első, hanem a második szótagja a hangsúlyos (pl. ejha).
A felelő- és kérdőszó A felelő- és kérdőszók igen közel állnak az indulatszókhoz és a módosítószókhoz: Igen. Persze. Talán. Esetleg. Nem? Nos?
SZÓALAKTAN A szóalaktan mivolta, tárgya, helye a nyelvtanban A szóalaktan a nyelvtani szerkesztés egyik ága, amely a szóalakok létrejöttének szabályaival foglalkozik. A szótári szók rendszerint nem elemi valójukban kerülnek a mondatba, hanem többnyire valamilyen viszonyító mozzanatot, jelet vagy ragot is tartalmazva A különböző típusú nyelvek alaktana számottevő eltéréseket mutathat. Az agglutináló (toldalékoló) nyelvekben, mint amilyen az uráli nyelvcsaládba tartozó magyar is, a mondatbeli viszonyokat és a jelentés módosulásait alapvetően a jelek, ragok és a képzők fejezik ki. Az ilyen nyelvekben feltűnően magas a toldalékok száma, és a tövek és a toldalékok viszonylag jól elkülönülnek egymástól. A flektáló (hajlító) nyelvekben viszont, mint amilyenek az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó orosz, német, angol stb.a mondatbeli viszonyokat és a jelntés módosulásait főként a tővel szinte felismerhetetlenül összeolvadó végződések, illetve a tőbeli hangváltozások fejezik ki. A szóelem fogalma és jellemzése, fajtái és csoportjai Az alaktan alapfogalma a szórész vagy szóelem (morféma), amely a nyelvnek a legkisebb jelentéses egysége. A szóelemek két nagy csoportra oszthatók: a) főszóelem, tőmorféma vagy egyszerűen szótő, amely a szóalak jelentésének a magvát hordozza. b) mellékszóelem, toldalékmorféma vagy egyszerűen toldalék (affixum). A toldalékokat részben helyzetük, részben szerepük szerint csoportosíthatjuk. A szótőhöz viszonyított helye szerint lehet:
a) szuffixum, ha a szótő mögött áll: (erdő)-ben b) praefixum, ha a szótő előtt áll: leg-(szebb), le-(szalad) c) infixum, ha beleékelődik a szótőbe (ez a magyartól teljesen idegen) A magyar nyelv toldalékainak nagy többsége szuffixum. Ez tipikusan az agglutináló nyelvek jellegzetessége. A magyar toldalék funkciója szerint háromféle: a) a képző megváltoztatja a szótári szó jelentését, és rendszerint új szót hoz létre b) a jel valamilyen viszonyjelentéssel (pl. mód, idő, hasonlítás, többség, birtoklás) módosítja a fogalmi jelentést c) a rag a mondatbeli viszonyítás és egyeztetés sajátos jelentésmozzanatával gazdagítva kijelöli a szó mondatbali szerepét, egyúttal lezárja a szóalak hangtestét a további toldalékolás elől. A morféma lehet még: a) szabad, ha önálló alakú és önálló jelentésű. Alakjuk egybeesik a szótári tővel. b) félszabad, ha önálló alakú, de járulékos jelentésű, önmagában sohasem mondatrész, hanem csak egy szabad morfémával együtt: előtt, az c) kötött, ha alakja és jelentése is járulékos, azaz valójában minden toldalék, amely csak a szabad morfémákkal együtt fordulhat elő, hozzájuk járulva alkot szóalakot. A szóelemek alaki viselkedése Sok morféma egyetlen alakú, vagyis minden helyzetben változatlan formában jelenik meg. Pl. golyó. Több morfémának azonban a különböző környezetekben többféle változata realizálódik. Az erdő főnévnek nem marad változatlan az alakja a különböző toldalékok előtt. Azt a jelenséget, hogy egy-egy morfémának más-más alaktani helyzetben két vagy több alakváltozata jelenhet meg, alternációnak nevezzük.
Ugyanazon morféma eltérő alakváltozatai pedig az alternánsok. Az alternáció a tövek és a toldalékok között egyaránt előfordulhat. Kétféle alternációt ismerünk: a szabad és a kötött alternációt. Szabad az alternáció, ha valamely szóelem két alakváltozata ugyanabban környezetben fölcserélhető: fel-föl, lopózik-lopódzik. Kötött az alternáció, ha valamely szóelem két alakváltozata ugyanabból a környezetből kizárja egymást: (ház)-ban, (kéz)-ben. A szabad alternáció többé-kevésbé a beszélő akaratától függ, a kötött alternációban azonban a beszélő nem dönthet szabadon, választását a nyelv mintegy előre megköti. A szóelemek egymáshoz kapcsolódása és határkérdései 1. A szótő megelőzi a toldalékokat, természetesen a felső- és a túlzófok jele a szótő elé kerül. 2. Egy szótőhöz többféle toldalék is járulhat: több képző, több jel, de rag csak egy. 3. A képző a jelet és a ragot is megelőzi, a jel viszont csak a ragot, s a rag után szabályosan további toldalék már nem állhat. Sok olyan szóalak, amelynek alaktani elemzése, azaz szóelemeinek egymástól való elhatárolása, szegmentálása nem okoz különösebb gondot: a tő, képző, jel és rag egyértelműen elkülönül egymástól. Vita van a megjelenő egy vagy több magánhangzó körül: a) tővéghangzós elmélet: történeti szemlélet eredménye. b) előhangzós elmélet: toldalék részeinek tekintjük őket. c) kötőhangzós elmélet (leggyakoribb felfogás) A nyelvtani tő fogalma, fajtái, típusai A tő szóalaknak az egyes toldalékoktól (és a kötőhangzóktól) megfosztott része, illetőleg a szótári szónak minden olyan változata, amelyhez toldalék járul vagy járulhat.
A szótári tővel egybeeső alak a szabad tőalak (erdő, hó). Az önállóan nem használatos pedig a kötött tőalak (erde-). A tő akkor egyalakú, ha minden toldalék előtt változatlan (pl. hajó-). A tő akkor többalakú, ha bizonyos toldalékok az egyik, mások a másik alakjához járulnak (pl. ég-ben, eg-(e)-k. A lexémák hasonlóan viselkedő tövei egy-egy tőtípust eredményeznek. Így alakul ki az ige- és a névszótövek tőtípusrendszere. A tövek használatának néhány egyéb kérdése Az azonos köz- és tulajdonnevek tőtípusa eltérhet: kő, követ, de Dobogókő-t. Aranyat vettem, Aranyt olvasom. A tőalakok használatában eléggé sok az ingadozás: nőm-nejem, szók-szavak, falukfalvak, teret ad-tért hódít. A tőváltozatok gyakran játszanak szerepet a jelentések elkülönítésében: fátyolos-fátylas. A jelezés és a ragozás Az igaragozás Az igetőhöz a ragozásban mód- vagy időjelek, illetve személyragok járulnak. Az igealakokban fontos szerep jut a jelöletlenségnek, pontosabban a jelnek vagy ragnak. Egy-egy ige valamennyi jelezett, ragos és segédigés alakja együtt az igeragozási rendszer. Az ige jelei Az ige jelei a mód- és az időjelek. Igemódok: 1. kijelentő mód: materiális jele nincs 2. feltételes mód: -na/-ne, -ná/-né 3. felszólító mód: -j Igeidők:
1. jelen idő: materiális jele nincs 2. múlt idő: -t, -tt 3. jövő idő Ami az igemódok és az igeidők kapcsolatát illeti, nincs meg mindhárom módban mindhárom idő. A kijelentő módnak van jelen, múlt és jövő ideje. A feltételes módban csak jelen és múlt idő van. A felszólító módnak csak jelen ideje van. Az ige ragjai Az ige ragjai a személyragok. Mindig kifejezik az alany számát és személyét. A magyarban különbség van az alanyi és tárgyas ragozás között. Ez nyelvünknek az indoeurópai nyelvektől elütő egyik legfőbb sajátsága. Az alanyi ragozást újabban általános, a tárgyast határozott ragozásnak is nevezik. Az ikes és iktelen ragozás az utóbbi időben meglehetősen összekeveredett. Néhány ige ikessé vált (pl. folyik, úszik), mások meg iktelenek lettek (pl. lép, rogy). Ezért ma már csak az állandó ikes igéket ragozzuk szabályosan, őket is inkább csak kijelentő módban: alszom, alszol, alszik, iszom, iszol, iszik stb. Van jó néhány igénk, amelynek mindkét változatban megvan a lényegében teljes ragozási sora: cigarettáz(ik), szivaroz(ik), zongoráz(ik). Az ún. változó ikes igék még 3. személyben is ingadoznak: hull-hullik. Tárgyas ragozása csak a tárgyas igéknek lehet. Az igeragozással függ össze az egyik legfeltűnőbb nyelvhelyességi hiba, suksükölés, szukszükölés. Ekkor a kijelentő mód tárgyas ragozású igealakjai helyett felszólítókat használunk. A hiba lényege, hogy a t végű igék némely kijelentő tárgyas alakját nem különböztetjük meg a felszólítótól, bár meg kellene.
A névszóragozás A névszótövekhez a ragozásban jelek és eset- (vagy viszony) ragok járulnak. A morféma szerepe itt is nagyon fontos A névszók jelei A többes szám jele: -k A birtokjel: -é A birtoktöbbesítő jel: -i, -ai/-ei, -jai/-jei A birtokos személyjelek: -m, -d, -a/-e, -ja/-je, 0, -nk. unk/-ünk, -tok/-tek/-tök, -k, - uk/-ük A fokjelek: -bb-b, leg-, legesleg- A kiemelő jel:-ik A névszók ragjai Az alany ragja: 0 A tárgy ragja: -t A birtokos jelző ragja:-nak/-nek A határozóragok: pl. ban/-ben, -kor, -n, -an/-en, -nál/-nél A főnév ragjai az esetragok. A szóalkotás módjai A szóösszetétel Két szót egyetlen új szóvá illesztünk össze. Az új morfológiai egység jelentéstartalma más, mint az elemek jelentése egyenként, bár az új jelentésben az eredeti elemek jelentéstartalma a meghatározó. Előtag+utótag
Az összetett szók osztályozása Megkülönböztetünk szerves és szervetlen összetételeket. A szerves összetett szókat az jellemzi, hogy elemei között alá- vagy mellérendelés ismerhető fel. A szervetlen összetett szavak tagjai között az előbbihez hasonló két fő viszony egyike sincs meg (mégsem, adjisten). Összetett szavaink között a szervetlenek kevésbé jelentősek. A szerves szóösszetétel A szerves összetett szavakat két csoportra osztjuk: alárendelt és mellérendelt összetett szókra. Alárendelt szóösszetételek: Az előtag az utótagnak mondattani tekintetben alá van rendelve, alárendelt bővítménye. Az alárendelt összetett szavakat az elő- és az utótag közti szószerkezeti viszony alapján csoportosítjuk. Lehet: alanyos, tárgyas, határozós, jelzős. Aszerint is vizsgáljuk az összetételeket, hogy a szószerkezeti viszonynak van-e nyelvi jelölője, vagyis jelöltek vagy jelöletlenek. 1. Az alanyos összetett szó jelöletlen, mert az alanynak nincs a mondatban nyelvi jele. Pl. villámsújtotta, dércsípte, madárlátta. 2. Tárgyas a) jelöletlen: békeszerető, jótevő, névadó b) jelölt: ellentmond, egyetért, semmitmondó 3. Határozós a) jelöletlen: érzelemgazdag, társszerző b) jelölt: élenjáró, fülbemászó, útonálló 4. Jelzős a) minőségjelzős (jelöletlen): gyorsvonat, kishitű, akácerdő, kölyökkutya, cserépkályha
b) mennyiségjelzős (jelöletlen): húszéves, ötujjas, tízpróba, háromszög c) birtokos jelzős - jelöletlen: rügyfakadás, rigófütty - jelölt: bolondokháza 5. Jelentéstömörítő népgyűlés: a nép számára, részvételével rendezett gyűlés házasságlevél Mellérendelt szóösszetételek 1. Kettőztetés: csak-csak 2. Ikerítés: zireg-zörög, ákombákom, locspocs, lárifári, csiribiri, zenebona 3. Két önálló szó összeillesztésével is alakulhatnak mellérendelő összetett szavak. a) Álikerszóknak nevezzük azokat az összetett szókat, amelyek két önálló alakú és jelentésű szó egybekapcsolásával jöttek létre: ámul-bámul, súgbúg, fúr-farag b) A laza szerkezetű mellérendelő összetett szavakat az különbözteti meg az álikerszóktól, hogy összetevő elemeik ellentétes értelműek is lehetnek, nem csak rokon értelműek: sülve-főve, égen-földön. c) A valódi mellérendelő szavak fő jellemzője az, hogy a tagok teljes mértékben összeforrtak, s toldalékot mindig csak az utótagjukhoz illeszthetünk: maholnap, szerteszét, rúgkapál A szóképzés Igeképző, névszóképző, igenévképző Igéből igét: szeret-het Névszóból igét: tavasz-odik Igéből névszót: búg-ó
Névszóból névszót: kedves-ség Igéből igenevet képzők: olvas-ni Ritkább szóalkotási módok 1.Szóelvonásnak nevezzük azt a szóalkotási módot, amelyben egy látszólagos vagy rosszul tagolt képzésből egy addig nem létező alapszót következtethetünk ki, vonunk el. Ma főleg igék alakulnak ily módon: nagytakarítás, gyorsírás, bájcsevegés, helyesírás. 2.Szóhasadásnak nevezzük azt a jelenséget, amelyben valamely szó alakváltozatai eltérő jelentésű önálló szókká fejlődnek: cseléd-család, csekély-sekély. 3. Mozaikszó-alkotás. Ez a szóalkotási mód nyelvünkben meglehetősen új. A 20. században a köznevek területére is átterjedt a mozaikszók alkotása: vécé, tévé, gyes, áfa. 4.Szóvegyülés ha két különböző szó elemei véletlenül vagy tudatosan többször is keverednek egymással: ordít x kiabál ordibál, zavar x kerget zargat, csokor x bokréta csokréta, rémítő x ijesztő rémísztő, motor x hotel motel 5. Népetimológia vagy szóértelmesítés: valamely szokatlan, többnyire idegen szót már meglévő ismert szóhoz hasonlóvá tesszük: milföld-mérföld, nyugdíjas-nyögdíjas, televízió-televíziló, peronoszpóra-fenerosszpora, agronómus-ugrómókus, cowboykanboy stb.