Sportágak versenye
Kiadja a Magyar Sporttudományi Társaság 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Felelôs kiadó: Tóth Miklós Szerkesztô: Sterbenz Tamás, Szôts Gábor Olvasószerkesztô: Bendiner Nóra, Szôts Gábor Mûszaki szerkesztô: Somogyi György Borítóterv: Czetô Zsolt
Sportágak versenye
Üdvözöljük a Magyar Sporttudományi Füzetek olvasóját! A most közreadott tanulmányok az egyéni és a csapatsportágak jelentôségével foglalkoznak, döntôen gazdasági szempontok alapján. Össztársadalmi szinten a mozgásgazdag életmód pozitív, és ennek ellentettjeként, a mozgásszegény életvitel negatív gazdasági hatásai egyértelmûek. A hazai sportélet leépülésének nemzetgazdasági hatásait jól érzékelhettük az elmúlt 20 évben. Ennek világosan nyomon követhetô következménye a hazai lakosság romló egészségi állapota, a nagy népbetegségek elôretörése, vagy nem kellô visszaszorulása, a sportos életmód csökkenésével párhuzamosan növekvô káros szenvedélybetegségek elôretörése, a családi kötelékek fellazulása és a korábbi években csökkenô gyermekvállalási kedv. Az elmúlt két évtizedben a hazai sportpiac nem kapott átlátható és hatékony szabályozási hátteret. A formálódó új sporttörvény reményeink szerint ezt a területet is hathatósan fogja szabályozni. Éppen a jelenlegi szabályozatlanság vezethetett oda, hogy míg számos iparilag fejlett országban a sport biztos megélhetést jelent, ez az itthoni helyzetre nem jellemzô. Hasonlóan a hazai egyetemi szférában dolgozókhoz, élsportolóink gyakran külföldön találnak megélhetésre, és nem itthon lesznek példaképei a feltörekvô ifjúságnak. A kötet szerzôi a téma legkiválóbb hazai ismerôi, olyan közgazdászok, jogászok, akik az élsportban is járatosak, versenyzôként, edzôként vagy éppen menedzserként. Biztos vagyok abban, hogy ez a kötet is egy értékes építô elem lehet a szabályozott hazai sportpiac megteremtésének útján. Tóth Miklós az MTA doktora az MSTT elnöke
Bevezetés 2011. január 25-én Dr. Nyerges Mihályra emlékezett a Magyar Sporttudományi Társaság és annak Sportmenedzsment Szakbizottsága. Az idôpont szomorú apropóját a váratlanul elhunyt szakbizottsági elnök 65. születésnapja jelentette. A TF-en már régóta tervezett Sportágak versenye címet viselô konferencia bevezetôjében Dr. Tóth Miklós MSTT elnök méltatta Nyerges Mihály tudományos tevékenységét, majd a zsúfolásig megtelt Hepp Ferenc terem hallgatósága nagy érdeklôdéssel figyelte az elôadásokat. Az elôadások sorát Laki László, Nyerges Mihály legközelebbi kutatótársa nyitotta meg a magyar sport társadalmi beágyazottságáról szóló vitaindítójával, majd következtek a sportágak képviselôi. A csapatsportágak specialistái a konferencia tematikája szerint a következô kérdésekre keresték a választ: Mi határozza meg az adott sportág versenyképességét hazai, illetve nemzetközi szinten? Milyen szerepe van az államnak, a piacnak és a non-profit szférának a sportág mûködésében? Milyen sajátosságok jellemzik a versenyrendszert? Milyen jellegzetességek léteznek a sportág gazdálkodásában és munkaerôpiacán? Milyen együttmûködési lehetôségek vannak a különbözô sportágak között? Az elôadások összegzéseként Kynsburg Zoltán foglalta össze az általános tapasztalatokat és a sportágak elôtt álló stratégiai lehetôségeket. Az egységes tematika az eltérô helyrôl érkezô elôadók szemlélete miatt érdekes és változatos prezentációkat eredményezett, s ezért az MSTT a konferencia folytatásaként az egyéni sportágak képviselôinek részvételével megrendezte a második félidôt" is. Az MSTT a Magyar Sporttudományi Füzetek sorozat jelen kötetében a két konferencián elhangzott, illetve a témához illô elôadások szerkesztett változatait adja közre, azzal a szándékkal, hogy az érdeklôdô olvasó szakmailag megalapozott, de ugyanakkor színes képet kaphasson a magyar sport versenyképességérôl és hozzájáruljunk annak javítása érdekében tett erôfeszítésekhez.
Elôszó Sport az újkapitalizmusban Laki László MTA Politikatudományi Intézet, Budapest E-mail: laki.ilona@tvnetwork.hu Tekintettel arra, hogy az elôadás témáját még Nyerges Mihály barátommal beszéltem meg, méghozzá a szokásos módon nagyon részletesen ahogy ezt évtizedeken keresztül tettük, amikor a közös kutatásaink elôkészítése, feldolgozása és megírása, vagy az elôadásokra való felkészülések során a felmerülô összefüggések sorát egymás közt tisztázni igyekeztünk így az elôadásnak ezt a vázlatát akár közösen is jegyezhetnénk. Ugyanis Misivel évtizedeken keresztül együtt dolgoztunk számos sportszociológiai vizsgálatot végezve, amelyekbôl a tanulmányok sorát publikáltuk, alkalmasint könyvet is. Ezek az évtizedek hazánkban a szociológia és így a sportszociológia hôskorának számítottak hiszen tanulmányainkat a hetvenes évek elején újjászervezett magyar szociológiai képzés elsô évfolyamán kezdtük el az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és így rengeteg olyan problémával találtuk magunkat szembe, amelyekre csak mi adhattunk választ. Feltéve persze, ha komolyan vesszük a szociológiai kutatásokban rejlô valóságfeltárás lehetôségeit: tiszteljük a megismerni kívánt reálfolyamatokat, ezért felkészülünk a valóság faggatására" és értelmezésére" melyek rengeteg munkával, vitával járnak és ezt a feldolgozott valóságot" szembesítjük az eredeti társadalmi valósággal", melynek nem csupán a szakma, de a politika is része. Ez utóbbit azért hangsúlyoznánk, mert a szociológiai kutatások eredményeire a politika ebben az idôszakban is alkalmasint nagyon érzékenyen reagált, így az általunk jegyzett vizsgálatok egy részére is, hiszen Misit és engem is alapvetôen a sport társadalmi, gazdasági és politikai összefüggései intézményi, érdekeltségi, finanszírozási, függôségi, felelôsségi stb. viszonyok érdekeltek. És ez így maradt a legutóbbi, az 1989-90-es rendszerváltás után is, reménykedve addigi és a következô kutatásaink eredményeinek valamiféle hasznosulásában", és kíváncsian várva, hogy az új politikai elit ígérte piacgazdaságában" mit fog jelenteni a piaci" alapú finanszírozás, mennyivel lesz ez hatékonyabb mint a korábbi államközpontú". 6
Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy a sport- és testedzés valóban a magyar lakosság döntô többségénél a napi tevékenységrendszer integráns részévé válik-e, mert ezt (ígért) növekvô jövedelmei, sportos-önkímélô életmódja és magas életminôsége lehetôvé teszi. Nos, a rendszerváltás után végzett kutatásaink alapján most egy, a politikai ígéretektôl és a lakossági várakozásoktól eltérô Magyarországot fogok bemutatni, a felkérésnek megfelelôen úgy, hogy Önök az újkapitalista piacgazdaság" társadalmában és gazdaságában el tudják helyezni a sportot. Természetesen bevett gyakorlatunknak megfelelôen most is a reálfolyamatok valósággal adekvát leírására törekszünk, mert napjainkban is fontos nemzeti érdekek fûzôdnek a valóság reális ismeretéhez. (Ez az anyag a tézisszerû elôadás némileg bôvített variánsa.) A rendszerváltásról A 20. század utolsó harmadában új modernizációs irányzatok a gazdasági paradigmaváltás és a globalizáció váltak dominánssá, melyek nyomán a 80-as években gazdasági korszakváltásra került sor, átírva a második világháború utáni katonai-nagyhatalmi status quot is. A történelemben tehát háború nélkül véget ért egy korszak és kezdetét vette egy máig tartó átrendezôdési folyamat. E korszakváltás Közép-Kelet Európa, így hazánk számára is új helyzetet teremtett, mivel megszûnt a térségre kiterjedô szovjet befolyás, az érintett országok visszanyerték függetlenségüket, továbbá a Szovjetuniót is ide értve meg kívánták változtatni addigi gazdasági-társadalmi berendezkedésüket. Mégpedig azonnal és gyökeresen, vagyis a szocializmusról" a kapitalizmusra" akartak áttérni, mely elhatározás és folyamat a rendszerváltás nevet kapta. Az új politikai erôk annyira nyilvánvalónak tartották, hogy mi is értendô rendszerváltás alatt, és az milyen politikai, gazdasági, jogi stb. lépésekkel realizálható, hogy kétség sem férhetett felkészültségükhöz, elképzeléseik megalapozottságához és a végeredmény sikerességéhez. Úgy gondolták, hogy amennyiben a szocialista köztulajdont" magántulajdonba" adják, a redisztribúciót" piaccal" váltják fel, továbbá az egypártrendszerrôl áttérnek a többpártrendszerre melyek automatikusan biztosítják a diktatúra" felcserélését a demokráciával" akkor megtörténtnek tekinthetô az ország minden bajáért felelôs és bûnös szocializmus" felváltása a "jó" és megoldást" biztosító kapitalizmussal". A rendszerváltás eme felfogása kísértetiesen hasonlít egy negyven évvel korábbi forgatókönyvre, amikor az ország minden bajáért fele- 7
lôs és bûnös (feudál)kapitalizmust" gondolta a kommunista párt felváltani a megoldást" biztosító és jó" szocializmussal", csak éppen ellentétes módon: akkor a magántulajdont" köztulajdonnal", a piacot" bürokratikus koordinációval", a többpártrendszert pedig egypártrendszerrel kívánták felcserélni. Fontos tény, hogy mindkét esetben a fennálló társadalmi-gazdasági újratermelôdési forma azonnali, radikális, totális, kompromisszumot nem ismerô, és minden reformot és átmenetet elutasító ideologikus eljárást alkalmazott a hatalmat megragadó új politikai elit. Mivel a szocialista-kapitalista" rendszerváltások az elmúlt évszázadban ismétlôdtek, méghozzá nem csupán hazánkban, hanem más európai és ázsiai országokban is, felmerül a kérdés, hogy vajon mi áll ezek hátterében? Nos, a történelem tanúsága szerint a rendszerváltásokra minden esetben a világgazdasági korszakváltások, válságok és hatalmi-katonai átrendezôdések nyomán került sor: ilyen volt az elsô és a második világháború, továbbá a globálkapitalista átrendezôdés század végi idôszaka. Így az ismétlôdô rendszerváltásokat nem lehet a magyar fejlôdésbôl levezetni: a második világháború utáni államszocialista berendezkedést csakúgy nem a két világháború közti feudál-kapitalizmus termelte ki magából, mint ahogy az államszocialista fejlôdésnek sem szerves folytatása a kilencvenes évek rendszerváltása után máig kialakult félperifériás" globálkapitalista berendezkedés-variáns. Tudjuk, hogy a magyar társadalom és gazdaság évszázadok óta más" fejlôdési-fejlettségi pályán mozog, mint a modernizáció fô fejlôdési irányát és dinamizmusát meghatározó legfejlettebb kapitalista országok, melyet sokan (Széchenyi, Ady stb.) és sokféleképpen (pl. elmaradottság, megkésettség) írtak körül. Ez a probléma a világgazdasági korszakváltásokkor mindig kettôs kihívásként" jelenik meg, hiszen egyfelôl a legfejlettebb kapitalista országok új modernizációs irányzatainak a kényszereire-lehetôségeire, másfelôl az ezektôl jelentôsen elmaradó" hazai fejlettség-fejlôdés nem kevésbé súlyos gondjaira (kihívásaira) egyszerre kéne válaszolni. Vagyis a két különbözô problémahalmazt egyidejûleg kellene nemzeti szinten harmonizálni" méghozzá úgy, hogy a mindig felmerülô utolérés" évszázados gondjára is valamiféle választ adjon. A kettôs kihívás" a legutóbbi rendszerváltáskor is fennállt, hiszen a globalizációs korszakváltás kihívásaival egy idôben kellett (volna) választ adni az extenzív iparosítás felemás modernizációján átesô, de válságba került Kádár-kori államszocializmus nem kevésbé súlyos gondjaira. Tény, hogy az új politikai elit nem a reálviszonyoknak 8
megfelelôen definiálta a korszakváltás történelmi léptékû kihívását, így annak kezelésére nem dolgozott ki távlatos nemzeti" programot. Ehelyett a probléma önkényes és önkényesen változó felfogásával találkozunk, amikor a különbözô indíttatású politikai csoportok-pártok zömében zavaros ideológiákkal, inadekvát elképzelésekkel, revánsvággyal, hatalom és vagyonszerzô nyomulásokkal stb. közelítettek e korszakos kihíváshoz, ezzel a magyar társadalmat máig tartó sodródó pályára állítva. Mit is jelent az önkényes értelmezés? Például azt, hogy a politikai elit a kettôs kihívásból" csak az egyiket ismeri fel vagy ismeri el és azt kizárólag a bûnös" szocializmus felszámolásaként, elitje leváltásaként, az állami-szövetkezeti vagyon ötlet- és elégtételszerû szétosztásaként, hatalom- és vagyonszerzésként, klientúra-építésként stb. fogja fel, miközben mellékesnek tartja netán ördöginek" minôsíti a globálkapitalista betagolódási kényszert (és lehetôséget). És fordítva: a globálkapitalista integráció nem jelentheti az eddigi hazai civilizációs eredmények, a közjó", nemzeti érdek stb. feladását. Hasonlóképpen önkényes az elmaradottságot" az államszocializmus nyakába varrni mint jeleztük ez évszázados probléma következésképpen abszurd úgy tenni, mintha egy közepesen fejlett" ország államszocializmusából kizárólag a piac bevezetésével" vagy a köztulajdon magánosításával egy csapásra fejlett kapitalizmus" lenne. Ha tudott volt, hogy a centrum", a közepesen fejlett" és a fejlôdô" országok közt aszimmetrikus gazdasági függôségi viszonyok vannak, akkor számítani lehetett arra is, hogy Magyarország függôsége a kapitalizmusra" történô áttéréssel nem oldódik meg. És mivel nem volt titok az sem, hogy a világgazdaságot multinacionális cégek kontinenseket átívelô termelôi, bedolgozói, fejlesztési rendszerei és piaci világhálói uralják, aligha életszerû azt feltételezni, hogy hazánk néhány százezer vállalkozói és ôstermelôi igazolvánnyal rendelkezô magánzóval", alaptôke nélküli Bt.-vel, vagy néhány tízezer egymillió forintos tôkével bíró Kft.-vel versenyképesen tud integrálódni a globálkapitalizmus körülményei közé. Úgy tûnik tehát, hogy az új politikai elitnek tisztelet a kivételnek még adekvát kapitalizmus- és szocializmusképe sem volt. Ugyanis valamiféle meghatározatlan szocializmusból" valamiféle idôtlen piacgazdaságra" való átmenetrôl szónokolt, jóllehet a történelembôl tudjuk, hogy többféle társadalom és gazdaságszervezôdési formája létezett mind a kapitalizmusnak (pl. szabadversenyes, állam-, jóléti és globálkapitalizmus) mind a szocializmusnak (pl. totalitárius, gulyáskommunizmus). A legutóbbi rendszerváltásunkkor így az lett 9
volna a reálviszonyokkal adekvát kérdésfeltevés, hogy vajon miként lehetne az extenzív iparosítás átstrukturálta és modernizálta, de kifulladt szocialista gazdaságot és társadalmat a lehetô legkisebb megrázkódtatással, modernizációs teljesítményeit felhasználva, versenyképességét javítva stb. átvezetni a globálkapitalizmus világába? Ebben alapozhatott volna a Kádár-korszak gulyáskommunizmusában kiépült termelési-értékesítési stb. potenciálokra, hálózatokra és piacokra. A politikai elit azonban úgy döntött, hogy pl. Kínával ellentétben nem kíván építeni az államszocializmus modernizációs teljesítményeire, így az ott felhalmozott termelési, felvásárlási, kutatási, piaci stb. potenciálok osztogatásába-fosztogatásába" kezdett úgy, hogy közben a globálkapitalizmussal adekvát és versenyképes gazdasági-hálózati struktúrák nem épültek ki. (Felfogásunk szerint a kapitalizmus a piacok feletti uralmat jelenti: már pedig az új politikai garnitúra nem csupán a magyar gulyásszocializmus szocialista piacait adta át" új kapitalista szövetségeseinek, hanem saját belsô piacait is. Röviden: piacok nélküli kapitalizmus nincs). Sokféle oka van annak, hogy mindez miért történhetett így, itt csupán két összefüggését jeleznénk. Egyfelôl azt, hogy a fôként ideológiai-politikai indíttatású rendszerváltásaink gazdaságilag és társadalmilag megalapozatlanok voltak, vagyis a fejletlen" államszocializmus rapid és totális kapitalista" lecserélésével nem jön létre automatikusan fejlett" piacgazdaság. Másfelôl hatalmi vákuum keretei között került sor a rendszerváltásokra, hiszen az új politikai eliteknek nem kellett senkivel sem egyezkednie a hatalomban nem volt (és ma sincs) hatékony társadalmi-gazdasági kontrollja így a mindenkor kormányra kerülô párt-elitek dönthették el, hogy mit is értenek rendszerváltáson, ezt milyen gyakorlati lépésekkel realizálják, ôk oszthatták szét az állami-szövetkezeti vagyont, vagyis nevezhették ki" az újkapitalizmust hordozó" személyeket-csoportokat. (A politikai osztály eme kivételezettsége" az uniós belépéssel megszûnt, mivel az Unió a 2006-os választások után élve jogaival egyértelmûvé tette, hogy a pártok olyan ígérvény-programokkal nyernek, amilyeneket a választók még elhisznek, azonban a kormányprogramok már nem térhetnek el a gazdasági-pénzügyi realitásoktól, illetve a távlatos uniós és nemzeti programoktól. Ez a követelmény nem csupán a 2006-os új kormányra bizonyult igaznak, de a 2010-ben nyertesre is). Az újkapitalizmus mûködésmódjáról Mint jeleztük, hazánk a legfejlettebb országokétól eltérô fejlôdési-fejlettségi pályán haladván folyamatos modernizációs kényszerben volt, 10
így a társadalomtudósok itt Ránki György gondolatmenetét követjük külön modernizációs korszaknak tekintik az 1867 és az 1913, az 1919 és az 1945, továbbá az 1948 és az 1989 közötti idôszakot, melybe legújabb rendszerváltásunk illeszkedik. A kérdés tehát az, hogy a jelenlegi modernizációs korszak sikeresebb-e mint az eddigiek? Andorka Rudolf 1996-ban ebben a felfogásban fogalmazta meg elképzeléseit a kialakítandó modern társadalomról", amely: (1) hatékony piacgazdaságon alapul, (2) általános jólét jellemzi, azaz viszonylag magas az átlagos jövedelem és nincsenek tartósan szegény tömegek, mert a jóléti rendszer elejét veszi annak, hogy a társadalom egy része leszakadjon a többségtôl, (3) a politikai rendszer demokratikus, (4) a társadalom integrált modern közösséget alkot, vagyis senki sincs kirekesztve abból, (5) a modern gondolkodásmód és kultúra érvényesül, a társadalom tagjainak nagy többsége elfogadja a modern értékeket és viselkedési szabályokat" (Andorka, 1996.). Nos, a rendszerváltást egyfelôl egy súlyos gazdasági válság kísérte: a GDP pár év alatt az ötödével esett vissza, a vállalatok sokasága ment csôdbe, több mint másfél millió munkahely szûnt meg tömeges és tartós munkanélküliséget okozva, az infláció megugrott, az életszínvonal visszaesett, az elszegényedés és a lecsúszás szintén tömegeket érintett. Ha a KSH által 1982-tôl 1994-ig számított létminimumot vesszük szegénységi küszöbnek, akkor azt lehet mondani, hogy az 1980-as években körülbelül a lakosság 10 százaléka, 1995-ben 30-35 százaléka volt szegény. Nem szükséges indokolni, hogy ez igen súlyos akut társadalmi probléma. Még nagyobb azonban azoknak az aránya, akik nem csúsztak ugyan a szegénységi küszöb alá, de elszegényedtek" abban az értelemben, hogy egy fôre jutó reáljövedelmük kisebb, mint a rendszerváltás elôtt volt" (Andorka 1996.). Másfelôl az országban megjelentek a külföldi beruházók új munkahelyeket teremtve, új technológiákat, új szervezeti- és tudás-felhasználási formákat telepítve, vagyis növekvô követelményeket és igényeket támasztva a munkaerôvel szemben, melyek modernizáló és dinamizáló hatásai aligha kérdésesek. Bár idôközben a gazdaság gyors növekedést is produkált és a GDP az ezredfordulóra ismét elérte a rendszerváltás elôtti szintet, a bérek és a fizetések is emelkedtek, az infláció csökkent stb., az ország mindezek ellenére nem az ígért és vágyott jóléti kapitalizmus", hanem a globálkapitalizmus félperifériás" állapotokkal jellemezhetô irányába mozdult el. Ezt jelzi, hogy Ferge Zsuzsa tíz évvel késôbb a szegénység elmélyülésérôl szól: A szegénységben és peremén vagy árnyékában élôk együtt (becslésem szerint) a népesség mintegy 40 százalékát teszik ki" (Ferge 2006.). 11
A továbbiakban utalnánk a félperifériás" állapotok néhány jellemzôjére. A szakemberek a magyar gazdaságot változatlanul dezintegrált gazdaságként írják le, melynek van egy dinamikusan fejlôdô és nemzetközileg versenyképes része, kizárólag külföldi tulajdonban, és van egy vegyes, hazai és külföldi kézben lévô része, amely ehhez képest kevéssé versenyképes, minimális növekedést mutat, tôkeszegény és elaprózott. A két rész között nem alakult ki szerves gazdasági kapcsolat. A Reformszövetség 2009-ben hangsúlyozza, hogy a versenyképes multinacionális cégeket és beszállítóikat megjelenítô szektor nagyon is konjunktúra-érzékeny ez már a pénzügyi és világgazdasági válság ideje illetve, hogy a hazai kis- és középvállalkozói szektor továbbra is versenyképtelen. A piaci szektor eme dualitása" mellett van egy számottevô szürke" (fekete) szegmens is, továbbá az alacsony foglalkoztatottság, az alacsony bérek stb. miatt a lakosság tömegei vidéken és a falvakban rákényszerülnek arra, hogy kiterjedt naturális önellátást folytassanak. Az ország területileg is fragmentált állapotokat mutat, ami a fejlôdô országokra jellemzô szigetszerû" beruházási gyakorlattal kapcsolatos, hiszen a külföldi tôke kizárólag az úgynevezett kapuvárosokat" pl. Budapest, Gyôr, Székesfehérvár keresi fel, ahol a legkedvezôbb beruházási feltételeket kínálják számára, ezzel szemben elkerüli" az ország más városait és régióit. Így, amíg a beruházások által elért városokban és körzeteikben gazdasági fellendülés következett be, addig a beruházásokat nélkülözô megyékben, térségekben és településeken a gazdaság stagnálása, rosszabb esetben a leépülés állandósulása figyelhetô meg. E folyamatok következményei jól lemérhetôk a területi különbségekben. Kovács Katalin kutatásai szerint az ország területének alig több mint egytizede (13%) tartozik a kiugróan fejlôdô" térségek közé és itt él a lakosság hatoda (17%), míg az ország területének csaknem kétötöde (38%) krízishelyzetben" van ahol a népesség közel egynegyede (23%) él. Ez utóbbin belül elkülöníthetô egy közel 600 ezernyi népesség, amely már napjainkban is gettósodó" falusi településeken lakik. A világgazdasági és pénzügyi válság nyomán az elmúlt években a területi különbségek növekedtek (Kovács 2005.). A rendszerváltást követôen a munkaerôpiac drámaian összezsugorodott és szegmentálódott. A kapuvárosok" körzetében a fellendülô piacgazdaság kereslete, igényessé váló képzettségi és munkakultúrabeli követelményei, növekvô bérei stb. szervezik a munkaerôpiacokat, míg a stagnáló körzetekben a minimális dinamikát" mutató gazdaság már kevéssé közvetít ilyen kihívásokat. A krízishelyzet- 12
ben" lévô kistérségekben aztán a munkanélküliek túlsúlya" miatt a munkaerôpiac már kimondottan a minimálbér körül szervezôdik, így a hivatalos munkaerôpiacon alkalmazottak is olyan rosszul keresnek, hogy abból nem képesek magukat és családjukat nemhogy európai de társadalmilag elfogadható" szinten sem eltartani, és a szegénységbôl kitörni. Nem meglepô, hogy e térségekben és településeken élôk a hivatalos munkavállalást nem tekintik minden körülmények között megoldásnak" megélhetési gondjaik kezelésében. A tömeges és tartós munkanélküliség szükségessé teszi, hogy az állam a hivatalos" munkaerôpiac mellett mûködtessen egy másodlagos" munkaerôpiacot is (pl. közmunka, közhasznú munka), ami azonban ebben a formájában képtelen arra, hogy a tartós munkanélkülieket felkészítse-visszavezesse a hivatalos" munkaerôpiacra. Mindent egybevéve hazánkban rendkívül alacsony a foglalkoztatottság szintje: amíg Németországban a 15-64 éves népesség 71, Ausztriában 72, Szlovéniában 67, Csehországban 65 százaléka volt foglalkoztatott 2009-ben, addig hazánkban mindössze 55 százaléka, ami az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban (Fazekas-Molnár 2010.). Napjaink társadalmát a szociológia polarizált társadalomként írja le. A népesség 5-7 százaléka a hazai erôforrások jelentôs része felett rendelkezvén sikeresen tudott integrálódni a globálkapitalizmus világába, mely csoportokat kiegészít" egy 10-15 százaléknyi felsô-középosztálybeli" réteg. Ôk együttesen jelenítik meg a rendszerváltás nyerteseit". Alattuk egy 30-35 százaléknyi népesség található, melynek helyzete részben javult, részben romlott, alapvetôen azonban nem változott. Legalul pedig durván a lakosság felét magában foglaló depriváltak és szegények szintén differenciált világa a nyomorban élôké", az átmenetileg szegényeké", a lecsúszással fenyegetett szûkölködôké" stb. található. E rétegek-csoportok részben vagy teljesen kiszorultak a társadalomból, közülük sokan napi megélhetési gondokkal küszködnek, gyerekeik versenyképes iskoláztatásáról képtelenek gondoskodni, munkakultúrájuk erodálódott, megélhetésüket pedig döntôen a munkanélküli járadék, a közmunka, az alkalmi munka és a segélyezés köré szervezik. Ôk írott jogaikat sem képesek érvényesíteni, nemhogy aktuális vagy távlatos érdekeiket megfogalmazni és megjeleníteni. A fentiek ismeretében nyilvánvaló, hogy a hazánkban kialakult újkapitalizmus szélsôségesen polarizált kevés jómódúból és sok-sok szegénybôl álló társadalma alapvetôen eltér a fejlett nyugat-európai országok széles és jómódú közép-rétegeket" magában foglaló társadalmaitól. E folyamatok ugyanis nem a középrétegek megerô- 13
södésére" és egy vékony, de a társadalomról nem leszakadó alsó réteg" kialakulására utalnak. Ezzel szemben olyan tendenciák mutatkoznak, amelyek a latin-amerikai" társadalmi szerkezetet látszanak leképezni: kis és igen gazdag hatalmi és gazdasági elit, gyenge középrétegek és nagy tömegû szegénység" (Andorka 1996.). Az újkapitalizmus mûködésének fontos jellemzôje, hogy a munkahely elvesztésének, az elszegényedés-lecsúszás megszenvedésének, az elhelyezkedés bizonytalanságának, az állam-szocialista alkalmazotti lét" kiszámítható megélhetést biztosító világa megszûnésének, a marginalizálódás-kirekesztôdés esélyének stb. a tömegfolyamatai társadalmi méretekben elkeseredettséget és rossz közérzetet szültek. Sokatmondó adat, hogy a rendszerváltást követôen a 16 éven felüli népesség körében ugrásszerûen megnôtt az 1988. évi 24,3 százalékról 1995-re 30,5 százalékra a depressziós tünetekrôl (tehetetlenség, reménytelenség, jövônélküliség, kilátástalanság stb.) panaszkodók aránya (Kopp-Skrabski-Lôke-Szedmák, 1996.). Az azóta elvégzett kutatások eme irányzat tartós fennmaradásáról tanúskodnak: például amíg 2002-ben a megkérdezettek 52 százaléka gondolta úgy, hogy mivel egyik napról a másikra él nincs értelme elôre tervezni", addig 2006-ban már a kérdezettek 69 százaléka vélekedett így (Kopp-Skrabski 2008.). Hazánkban anarchikus állapotok alakultak ki, nem utolsó sorban azért, mert az államot a társadalom szinte minden területérôl ki akarta ûzni a politikai elit, elvéve tôle olyan feladatokat is, amelyeket más intézmények nem képesek és/vagy nem a közérdek" szempontjaitól vezérelve szolgáltatni a társadalomnak. Az állami feladatokat tehát úgy osztották más intézményekre (pl. önkormányzatok, oktatási-képzési rendszer, család), hogy az ellátásukhoz szükséges erôforrásokat nem rendelték hozzájuk, aminek a normális" társadalmi reprodukciót veszélyeztetô intézményi válság lett a következménye. A rendszerben anarchikus állapotok alakultak ki: általánossá vált a szolgáltatások színvonalának csökkentése-megszüntetése, a feladat- és felelôsségáthárítás, a mások rovására történô erôforrásszerzés és a bûnbakképzés, továbbá a mindenkire érvényes szabályok helyébe a kijáráskapcsolatok, az egyéni elbírálás, az ügyeskedés, az agresszivitás és az erôszak stb. eljárásai léptek. Mindenesetre jól érzékelhetô, hogy a társadalmi újratermelôdést biztosítani hivatott intézményrendszer a válság jeleit mutatja, gondoljunk az oktatási-képzési rendszerre, az egészségügyre, a sportra vagy a települési önkormányzatokra. Az új politikai elit körében polgárjogot nyert a zsákmányelv", ami a szakbürokráciát, annak követelményrendszerét, kiszámíthatósá- 14
gát és mûködését ismét maga alá gyûrte-gyûri, hiszen a politikai megbízhatóság lett újra az egyetlen követelmény. Ugyanis a pártok jogot formálnak arra, hogy gyôzelem esetén klientúrájukat (pl. párttársak, támogatók, ismerôsök, üzlettársak, barátok) olyan állami-önkormányzati állásokba ültessék, ahol a döntések születnek, és a privatizáció, a beruházások, a támogatások, a pályázatok stb. ügyletei bonyolódnak. És persze, ahol jól lehet keresni, ami ilyen ínséges munkahely-hiányos és rosszul fizetett idôszakban igencsak elônyös a klienseknek, legalább ennyire jó a politikusoknak, akik ezáltal egy ôket és a gazdasági klientúrát engedelmesen kiszolgáló, üzleteléseik felett szemet hunyó, megbízható bürokráciára tesznek szert, mivel sem a szakmaiság, sem a közjó" megjelenítése nem követelmény. Mindezek jelzik a magyar demokrácia határait, hiszen a zsákmányelv" alapján kormányváltásonként szinte teljesen kicserélt bürokrácia nem a köztársaságot", hanem az aktuálisan uralmi helyzetben lévô pártokat szolgálja. Mindenesetre az anarchia jelének tekintjük, ha egy társadalomban a zsákmányelv", a magántulajdon", a piac" stb. ideologikus szentségei kiirtanak-felülírnak minden olyat, amit például a közjó", az államérdek" vagy a nemzeti érdek" stb. fogalmai írnak körül. Hazánkban legitimációs válság van, hiszen a rendszerváltás óta kialakított-kialakult félperifériás újkapitalizmus az eddigi gazdasági, foglalkoztatási, jövedelmi, életminôségbeli, mobilitási, politikai stb. teljesítményével képtelen igazolni a rendszerváltás sikerességét, és alátámasztani azt, hogy az ezért hozott súlyos áldozatok" egy versenyképes társadalom kiépülését és a nemzet" érdekét szolgálták, mint ahogy a politikai elit felkészültségét" sem tudja elhitetni. Így mindmáig nem alakult ki egy új nemzeti identitás, pedig egy ilyen történelmi léptékû váltás igényelné a nemzeti identitás siker jegyeivel ellátott újrafogalmazását. Ugyanis a sok vesztest" és a kevés nyertest" produkáló latin-amerikai" típusú állapotok aligha alkalmasak arra, hogy azt sikeres nemzeti" átalakulásként fel lehessen mutatni. A rendszerváltást követôen tehát egy dezintegrált, polarizált és fragmentált gazdaság és társadalom alakult ki Magyarországon, és máig az is kiderült, hogy a magyar újkapitalizmus csak ebben a dezintegrált, szétesett és polarizált formában képes önmagát újratermelni. Másként fogalmazva: nem eseti vagy átmeneti zavarokról van szó, hanem arról, hogy ez az újkapitalizmus rendszerspecifikus mûködésmódja, amely egyben a rendszerváltó politikai osztály közös teljesítménye, ugyanis ugyanazokat a félperifériás" állapotokat épí- 15
tették és reprodukálták mind a magukat konzervatívnak, mind a magukat szociálliberálisnak nevezô pártok-kormányok. Hol ebben a sport kérdezhetnénk? Nos, az elôadás azt próbálta meg körüljárni, hogy egy félperifériás társadalom és gazdaság csakúgy kondicionálja sportja állapotát és teljesítményét, mint ahogy az iskolarendszere, az egészségügye vagy az önkormányzatai mûködését. Ha egy országnak nincs konszenzusos és hosszú távú nemzeti programja" melyet minden kormányra kerülô párt betartani köteles, akkor távlatos társadalom- és gazdaságpolitikája sincs, és persze távlatos sportpolitikája sem lehet, mert ezek helyét a négy-nyolc évenként gyôztes pártok alkalmi programjai veszik át, amelyek választásonként akár gyökeresen is megváltozhatnak. Aztán ha egy önkormányzatnak nincs pénze óvodára, az iskola is éppen hogy mûködik, a lakosság jelentôs része munkanélküli és segélyekbôl él, az orvos elköltözni készül, akkor a helyi iskolai, szabadidô- és versenysport állapota sem lehet sokkal jobb ennél. Hiába tudja egy nagyváros polgármestere, hogy milyen nagy jelentôsége lenne a helyi imázs kialakításában, és így a település vonzerejének a növelésében a nemzetközi szintû versenysportnak, ha az állami elosztásból erre nem jut, a helyi kis- és középvállalkozások tôkeszegények, piacok hiányában éppen hogy megélnek, nemzetközi nagyvállalat nincs a környéken vagy nem érdekelt egy ilyen klub mûködtetésében. Ha mindezek ellenére mégis kitart elhatározása mellett, akkor olcsó" sportágat kell választania, bele kell nyúlnia a város zsebébe, továbbá a helyi vállalkozókat is ösztönöznie" kell ugyanerre, és ha mindezek összejönnek még egyáltalán nem biztos, hogy lesz elég" szurkoló. Egyszóval ezen problémák mentén lehet és érdemes a sport mai állapotán töprengeni. Jegyzetek-irodalom Andorka Rudolf (1996): A társadalmi integráció gyenge kötései rendszerátalakulás Magyarországon, Századvég, 1996/1. sz. 6, 12-13. o. (nyár). Bibó István ((1948): Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem, in. Bibó István válogatott tanulmányok 1945-1949, Magvetô Kiadó, Budapest, 1986. Bihari Mihály (2005): A magyar politika 1944-2004, Politikai és hatalmi viszonyok, Osiris Kiadó, Budapest. Fazekas Károly-Molnár György (2010): Munkaerô-piaci tükör 323. o. 2010, MTA Közgazdaságtudományi Intézet-Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, Budapest. 16
Ferge Zsuzsa (2006): Struktúra és szegénység, In. Kovách Imre szerk. Társadalmi metszetek, Érdekek és hatalmi viszonyok, individualizáció és egyenlôtlenségek a mai Magyarországon, 497. o. Budapest, Napvilág Kiadó. Gazsó Ferenc Laki László Pitti Zoltán (2008): Társadalmi zárványok, MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest. Kornai János (2007): Mit jelent a rendszerváltás"? Kísérlet a fogalom tisztázására. Közgazdasági Szemle, LVI. Évf. 2007. április. Kopp Mária-Skrabski Árpád-Lôke János-Szedmák Sándor (1996): Magyar lelkiállapot az átalakuló társadalomban, Századvég, 1996 ôsz. Kopp Mária-Skrabski Árpád (2008): Hogyan teremthetô politikai közösség egy individualista társadalomban? Századvég, 2008. 4. sz. Új évfolyam, 50. sz. Kovács Katalin (2005): Polarizálódás és falutípusok a vidéki Magyarországon, in. (Bognár László-Csizmady Adrienne-Tamás Pál-Tibori Timea szerk.) Nemzetfelfogások-Falupolitikák, UMK MTA SZKI, Budapest, 141-152. o. Kulcsár Kálmán (1981): Modernizáció a fogalom és a valóság, Magyar Tudomány, 1981/6. sz. Laki László (2009): A rendszerváltás, avagy a nagy átalakulás", Napvilág Kiadó, Budapest. Papp Zsolt (1987): Merre tart a modernizáció? Világosság, 1987/ 10. sz. Polányi Károly (1946): A nagy átalakulás (Korunk gazdasági és politikai gyökerei), Napvilág Kiadó, Budapest, 2004. (Reprint Kiadás) Ránki György (1987): A magyarországi modernizáció történetéhez, Világosság, 1987/10. Századvég Gazdaságkutató Zrt. (2010): Elvesztegetett évek (Elemzés a magyar gazdaság állapotáról), Nemzeti Érdek, IV. évf. 1. sz. (2010. tavasz) Szelényi Iván (2004): Kapitalizmusok, szocializmusok után, Egyenlítô, 2004/4. 17
A hivatásos labdarúgás mûködési modellje András Krisztina Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest E-mail: krisztina.andras@uni-corvinus.hu Az alábbi tanulmány a 2011. január 25-én a Magyar Sporttudományi Társaság Sportmenedzsment Szakbizottsága által rendezett Sportágak versenye I. konferencián elhangzottak írott változata. Szó esik benne a hivatásos labdarúgás mûködésérôl, annak sajátosságairól, piacairól. A XX. század domináns koordinációs mechanizmusa a piac lett. Mindez kihat a társadalom olyan alrendszereire is, amelyek a gazdaságétól eltérô logikával, de ezzel kapcsolatban vagy ebbe ágyazottan mûködnek. Napjaink hivatásos sportja sok helyütt a szórakoztatóipar részévé vált, ennek minden elônyével és hátrányával együtt. A kialakulását tekintve civil, magánjellegû sport mostanra kénytelen ismerni, érteni, beszélni az üzlet nyelvét, logikáját. Versenyben van a fogyasztókért, akik arról döntenek, hogy a rendelkezésre álló szabadidejükben passzív módon hogyan költsék el reziduális jövedelmüket. Az üzleti szféra és a hivatásos sport kapcsolatának szorossága különbözô mértékû lehet. Az egyszerû szerzôdéses viszonytól (pl. szponzori kapcsolatok) egészen a tôkebefektetés jellegû kapcsolatokig. A hivatásos labdarúgás látványsportág, azaz minden elemében megfelel a médiaképesség elvárt öt feltételének (András, 2003). Ráadásul globális sportág, azaz Chikán (2001) alapján a benne szereplôk döntéseiknél, amikor potenciális befektetéseikrôl, fogyasztóikról, erôforrás-beszerzési lehetôségeikrôl gondolkodnak, az egész világon adódó lehetôségeket mérlegelik. A világ egyik legnépszerûbb sportága, akár az igazolt labdarúgók számát, akár a nézettséget tükrözô adatokat nézzük. Mûködését tekintve akár történetileg, akár a jelent nézve láthatunk példát az üzleti elven és a non-profit jelleggel való mûködtetésre is. Az üzletszerû mûködésnél a valós tulajdonosnak azonosítható befektetôi szándéka van, akár sportszakmai, akár gazdasági teljesítménnyel mérhetô jelleggel. A hivatásos labdarúgás abban is egyedülálló, hogy példát mutat a sportvállalattal közvetlenül összekapcsolódó nyereséges mûködéssel. 18
1. táblázat. A három mûködési modell összevetése (András, 2009.) Non-profit Állami Üzleti Tulajdonos tagsági jellegû képviseleti valós tulajdonos A sport tevékenység legitimál, szolgáltatás presztízs Fogyasztó mellékes mellékes a legfôbb Forma civil szervezet vegyes gazdasági társaság Jellemzô cél tranzakciós ktg. társadalmi cél értékteremtés csökkenése Érdekesek azok a klubok, amelyek szervezeti formája, tulajdonosi háttere valamiféle tagsági jellegen, jellemzôen szurkolói tulajdonláson alapul. Itt egyértelmû a sportszakmai cél dominanciája, a mûködés üzletszerûen nehezebben értelmezhetô. A piacra lépés akár a csapatokat mûködtetô társaságokat, akár a nemzeti sportági szakszövetségek által menedzselt válogatottakat nézzük, a különbözô versenysorozatokban való indulás elnyerésével történik meg. Márpedig egyelôre a kluboknak kiírt nemzetközi sorozatokban nincsen korlátozás arra nézve, hogy csak gazdasági társaságok által mûködtetett csapatok indulhatnak, így jelentôs különbségek mutatkoznak a csapatok mûködési hátterében. 2. táblázat. A labdarúgás két mûködési modelljének összevetése (András, 2003.) Állami modell Üzleti modell Finanszírozás forrása Állami bevételek Üzleti bevételek Költségvetési Puha Kemény korlát szerepe költségvetési korlát költségvetési korlát Tulajdonos jellemzôje Nincs valós tulajdonos Valós tulajdonos megléte Mûködési kerete Non-profit: társadalmi Üzleti: gazdasági egyesületi forma társasági forma Labdarúgás Politikai rendszer Szolgáltatás jellemzô szerepe legitimálása, közhangulat a szórakoztató iparág javítása részterületeként Jellemzô példák Kelet-európai országok, Anglia Szocialista rendszer Egy gazdasági társaság inkább hangolja a mûködési bevételeit és kiadásait. Bár a labdarúgásban komoly problémát jelent a kiadási oldal, jellemzôen sportolói bérek miatti megnövekedése, bevételektôl 19