Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei. Szeged, 2014. március 13.

Hasonló dokumentumok
A HÍDON át, ha átjössz velem. MŰHELYFOGLALKOZÁS A BMSZC Than Károly Ökoiskolájában

A nemzeti köznevelésről szóló CXC. törvény. Dr. Varga Andrea

A Köznevelési HÍD program bevezetésének tapasztalatai. A Bencs László Szakiskola és Általános Iskolában

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Hátránykompenzációs törekvések a hazai szakképzési rendszerben. Köznevelési HÍD programok

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

A gyógytestnevelés jelenlegi rendszere, az új szakszolgálati rendelet alapelvei

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Átadásra került diagnosztikai eszközök megyei bontásban 1. ütem. Rorschac h. Óvodás. Revision WISC-IV. Sindelar GMP RAVEN RAVEN. Sceno.

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

A pályaorientációs képzés múltja és jelene. Bagi István r. ezredes Miskolci Rendészeti Szakközépiskola Igazgató

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

(Az adatok a budapesti adatokat nem jelenítik meg!)

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya

AZ ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS

Olcsó ingatlanvilág: Vége? Rutai Gábor Elemzési vezető

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

1/2009. (I. 20.) NFGM rendelet

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint

Országos döntő: Sárvár, május 11. (hétfő)

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes

KIR-STAT2014. Statisztika. Munkapéldány, adatszolgáltatásra nem alkalmas. OM azonosító: Lapszám: 4 Nyomtatás dátuma: :26.

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben

Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei

Miniszteri Közlemény

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25.

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben

KIR-STAT2013. Statisztika. OM azonosító: Lapszám: 10 Nyomtatás dátuma: :57.04

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár

Az ápolási díj rendszere

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben

Iskola-egészségügyi statisztikai adatok 2007/2008 tanév

A szaktanácsadó szerepe és lehetőségei a lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatásában

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2015/2016-os tanévben induló képzésekben

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet

I.H.1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma a leépítés oka szerint területenként augusztus

Új struktúrák, új kihívások

A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL

Beruházás-statisztika

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok - a 405/2012. (XII.28.) Korm. rendelet módosítása

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

A szakképzési rendszer átalakítása, a duális szakképzés kiterjesztése. Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály

Diplomás pályakövető rendszer május-június

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december

A szaktanácsadás Lehetőségek, szerepek, folyamatok, feladatok

Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola. József Attila Tagintézménye

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet

Regionális Gazdaságtan II 3. Gyakorlathoz

Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004

Az emberi erőforrások minisztere. /2016. (.) EMMI rendelete

Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft.

166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet. az állami sportinformációs rendszerről

HÍD programok a szakképző iskolákban

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon október június 30.

ZÁRÓRENDEZVÉNY. Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás. Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei. Sasvári Gábor igazgató-helyettes

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

Az almatermesztés időjárási

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről

A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

Országgy űlés hlieratal w Irományszám : Érkezett:

Dr. Buda András. Debreceni Egyetem Neveléstudom. Gyors, látvl

Üzleti Reggeli Gödöllőn

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról

Földművelésügyi Minisztérium. a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

TÁMOP / azonosítószámú kiemelt projekt országos közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési jegyzékének módosítása 2013.

Arany János Programokról augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Országos Vadgazdálkodási VADALLOMANYBECSLES. Országos és megyei összesítések

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006

Tájékoztató a felnőttoktatás keretében szervezett képzésről

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Nemzeti alaptanterv MAGYARORSZÁG KORMÁNYA. 1. Általános rendelkezések. A K O R M Á N Y 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelete

Rendkívüli szülői értekezlet D osztály

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

KÖZPONTI SZOCIÁLIS INFORMÁCIÓS FEJLESZTÉSEK

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

Jogszabályok, jogszabály módosítások, vitaanyagok a szakképzésben. WAYDA IMRÉNÉ Képzési és Szaktanácsadási Igazgatóság igazgatóhelyettes


JELENTKEZÉSI LAP adatgyűjtői, kérdezői munkakör elnyerésének esélyét növelő programra

Átírás:

Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei Szeged, 2014. március 13.

A Nemzeti köznevelésről szóló törvény egyik jelentős újításának tekinthetők a 2013 szeptemberétől indítható Köznevelési Hídprogramok, amelyekről a törvény 14. -a szól. Tanulói célcsoport tekintetében három programot különböztetünk meg.

Híd I. program: A Híd I. programban szervezett nevelés-oktatás az egyéni képességekre és szükségletekre épülő differenciált fejlődési utak biztosításával pótolja a továbbtanuláshoz szükséges, de hiányzó alapvető ismereteket, kompetenciákat. A Híd I. programban szervezett nevelés-oktatás felkészíti a tanulókat az egyéni képességeikhez igazodó tanulási módszerek elsajátítására, illetve pályaorientációs tevékenység keretében megismerteti a tanulókat a munkaerőpiacra történő belépéshez szükséges ismeretekkel.

Híd II. program módosítás után Ha a tanköteles tanuló alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezik, de legalább hat általános iskolai évfolyamot sikeresen elvégzett, azt a tanévet követeően, amelyben a 15. életévét betölti, az általános iskola kezdeményezi a tanuló felvételét a Híd II. programba. E határidő egy évvel meghosszabbítható abban az esetben, ha a tanuló az általános iskola első évfolyamán a tanulmányait a hetedik életévében kezdte meg, továbbá ha a tanulmányi követelményeket azért nem tudták teljesíteni, mert a tanuló tartós gyógykezelés alatt állt vagy tanulmányait külföldön folytatta. A törvény szövegében egyértelmű elkülönítésre kerültek a záróvizsga részei és az ennek alapján megszerezhető okiratok. - alapfokú végzettséget igazoló tanúsítvány - sikeres komplex szakmai vizsgáról részszakképesítést igazoló bizonyítvány

A programban elsajátítható részszakképesítések széleskörűek és változatosak, a tanulók részére biztosítják a képességeikhez igazodó választás lehetőségét. 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 182. A Hídprogram megszervezése az adott megyében, főváros esetén kerületben legalább nyolc tanuló igénye esetén a Központ megyeközponti tankerületének a feladata. Amennyiben a Híd I. vagy Híd II. programban a jelentkezők vagy a program megismétlésére az évfolyam megismétlésére vonatkozó szabályok szerint kötelezettek létszáma nem éri el a nyolc főt, a kormányhivatal gondoskodik a tankötelezettség teljesítéséről

HÍD a felnőttoktatásban A Köznevelési Hídprogramok keretein belül szervezhető olyan osztály is, amely az Országos Képzési Jegyzékről szóló kormányrendeletben meghatározott szakképesítések körében folytatott szakiskolai képzés megkezdésére készíti fel azokat a tanulókat, akik általános iskolai tanulmányaikat a tankötelezettségük végéig nem tudták teljesíteni és hat általános iskolai évfolyamnál kevesebbet fejeztek be sikeresen.

Ez a program visszatérési, újrakezdési lehetőséget biztosít a legkorábbi iskolaelhagyóknak. Célja a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakképzésbe történő bevezetés, a munkavégzés kulturális és egyéb szabályainak megismertetése és elfogadtatása.

A Híd programokra kijelölt intézmények a 2013/2014-es tanévben. Intézmények száma Megye KLIK VM HÍD I. HÍD II. HÍD I. HÍD II. Bács-Kiskun 2 5 1 Baranya 2 4 2 Békés 1 2 Borsod-Abaúj-Zemplén 2 6 Budapest 5 6 1 2 Csongrád 2 4 1 1 Fejér 2 3 Győr-Moson-Sopron 2 2 1 Hajdú-Bihar 4 6 Heves 2 3 Jász-Nagykun-Szolnok 3 6 Komárom-Esztergom 1 3 Nógrád 2 3 Pest 2 3 1 2 Somogy 1 4 Szabolcs-Szatmár-Bereg 2 8 Tolna 1 3 2 2 Vas 2 2 Veszprém 2 4 Zala 2 3

A 2013-2014. tanévben Híd I. programban 120 tanuló a Híd II. (10 hónapos) programban 502 tanuló a Híd II. (20 hónapos) programban 966 tanuló összesen 1588 fő kezdte meg a tanulmányait. (2013. október 15- i tanulói létszámadat)

A 2014/2015. tanév kijelölt intézmények száma megyénkénti bontásban a következő:. Intézmények száma Megye KLIK VM HÍD I. HÍD II. HÍD I. HÍD II. Bács-Kiskun 1 5 1 Baranya 2 5 1 2 Békés 2 4 Borsod-Abaúj-Zemplén 2 4 1 Budapest 2 7 2 Csongrád 2 3 1 2 Fejér 1 3 Győr-Moson-Sopron 2 4 1 1 Hajdú-Bihar 2 6 Heves 1 3 1 Jász-Nagykun-Szolnok 4 6 Komárom-Esztergom 2 4 Nógrád 1 2 Pest 2 6 1 2 Somogy 1 5 Szabolcs-Szatmár-Bereg 2 6 1 Tolna 1 3 2 2 Vas 2 3 Veszprém 4 5 Zala 2 4 Összesen: 38 88 6 15 Összesen 103 intézmény lett kijelölve a 2014-15-ös tanév Köznevelési Hídprogramra

Hídprogramokban tanulók mérés-értékelése A kerettantervekben szereplő integrált képzési tartalmak kimeneti mérése új és az iskolák visszajelzései alapján nehéz feladat elé állítja a pedagógusokat. Munkájuk segítéseként az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet dolgozza ki azokat a komplex mérő feladatlapokat, és javítási útmutatókat, amelyek alkalmasak a tanulási folyamat eredményének mérésére.

A modulok, amelyekből kimeneti mérő feladatlapok készülnek: Kommunikáció és anyanyelv Élő idegen nyelv (angol, német) Matematika Társadalom és jelenkor-ismeret Természetismeret Alapvető munkavállalói és életpálya-építési modulok

Az Nkt. 14. (4) bekezdése szerint:. A Köznevelési Hídprogramokban az érintett tanulók egyéni képességeihez igazodó pedagógiai tevékenységrendszer megvalósításában résztvevő pedagógusok illetmény-kiegészítésre jogosultak abban az esetben, ha az adott tanévben a pedagógiai tevékenységükkel érintett tanulóik legalább hetven százaléka eredményes középfokú írásbeli felvételi vizsgát tesz, vagy Híd II. program esetében a második évfolyamba lépett.

Az élet olyan, mint egy keskeny híd. Az a legfontosabb, hogy ne legyen benned félelem, hogy végig kell rajta menned! közmondás

A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az, hogy nem teszünk semmit, mert azt hisszük, hogy csak keveset tehetünk. Sydney Smith

Megtisztelő figyelmüket köszönöm! Borosán Beáta EMMI Szakképzési és Felnőttképzési Osztály beata.borosan@emmi.gov.hu