Dr. Csépe Péter Dr. Forrai Judit és Prof. Tompa Anna el adásának nyomán



Hasonló dokumentumok
EPIDEMIOLÓGIAI ALAPFOGALMAK ÉS STANDARDIZÁLÁS

Demográfiai helyzetkép Magyarország 2014 Spéder Zsolt

KOCKÁZATBECSLÉS, FRAMINGHAM, SCORE. Szeged,

A FELNŐTT NÉPESSÉG MORTALITÁSÁT ÉS MORBIDITÁSÁT BEFOLYÁSOLÓTÁRSADALMI TÉNYEZŐK SZEREPE KÉT ÉVTIZEDES KÖVETÉSES VIZSGÁLAT ALAPJÁN

Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia. Holló Imre

1. Eset-kontroll vizsgálatok nem megfelelően kivitelezett kontroll szelektálása

Budapest A J Á N L A T Sorsz.: 25756

Továbbra is terjed az influenza

NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN

Gyakorlati vizsgatevékenység

EPIDEMIOLÓGIA I. Alapfogalmak

Beszámoló a Velo-City Global 2010 kerékpáros konferenciáról. Koppenhága,

ALAPFOKÚ HIDRAULIKA LABORATÓRIUMI GYAKORLATOK

Gyakorlati vizsgatevékenység

H A T Á S V I Z S G Á L A T I

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

Vállalkozásfinanszírozás

Európai halálozási adatok, hazai sorrend 25 ország között (Levi F, et al. Cancer 15: , 2850, 2004.) Férfi Nő Összesített hely 1 2 ajak, szájür

LEGJOBB SPORTEREDMÉNYEINK Felkészít tanár: 1997-ben: Benedek Ferenc 1998-tól: Kereszturi László Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997.

Kérésére elküldöm a évi Dorog III. Körzet fogorvosi alapellátásról szóló beszámolómat. Üdvözlettel: Dr. Kormos Éva

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat december 10.

H1N1 INFLUENZA Helyzetjelentés és ajánlások

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?

Dr. Flórián Ágnes főorvos /5811 reumatológus és fizioterápiás szakorvos

Budapest, április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához

Kovács Erzsébet. egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem május 19. Altenburger

Az informatika helyzete Magyarországon Dr. Fehér Péter


M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A közlekedésbiztonsági adatok reformjára épülő tudatos partnerség a biztonsághoz vezető úton

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

ELTE Társadalomtudományi Kar. Egészségpolitika, tervezés és finanszírozás mesterképzési szak

Régiók Bizottsága. 9. szakbizottsági ülés szeptember 19. A Külkapcsolatok és decentralizált együttmûködés szakbizottság VÉLEMÉNYTERVEZETE

Veleszületett vese és húgyúti rendellenességek. Dr. Máttyus István

Az otthoni parenterális táplálás az OEP adatbázis tükrében

Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője

A NEMZETI DROGELLENES STRATÉGIA KEZELÉS ELLÁTÁS FELÉPÜLÉS

Biológiai terápia Audit Adatlap

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A )

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

A magyar lakosság egészségi állapota, különös tekintettel az ezredforduló utáni időszakra

A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

2008. évi Tájékoztató a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról

Definíció A pajzsmirigy veleszületett alulmőködése, (a tünetek egy részéért a már intrauterin kialakult hypothyroxinaemia a felelıs).

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO)

Dr. med. habil. Sziller István Szent Imre Kórház, Budapest

Gyakorlati vizsgatevékenység

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

Költségvetés, béremelés, egészségügy

Epidemiológia II. Epidemiológiai vizsgálatok

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu

NEMZETI TECHNOLÓGIA PROGRAM. A4 Alprogram:

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft.

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

13. EGÉSZSÉGPOLITIKA, TERVEZÉS ÉS FINANSZÍROZÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK

VII. Gyermekszív Központ

Csecsemőhalandóság Magyarországon

Kockázatkezelés és biztosítás

FINDRISC 2 felmérés tapasztalatai a háziorvosi praxisban. Tóth Jánosné Plavecz MED Bt. Tatabánya

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Foglalkozásegészségügyi szakápoló szakképesítés Foglalkozásegészségügyi felmérés modul. 1.

BELLA. BetegELLátók Akkreditációja az ellátás biztonságáért projekt helyzete és hatásvizsgálata. Takács Erika. egyetemi tanársegéd SE EMK

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2012/2013 tanév

Az MPM hálótechnika (I. előadás)

Gyermekbalesetek magyarországi helyzete és a megelőzés lehetőségei

A szociális ellátó rendszer modernizációja Szakmapolitikai változások. Kanyik Csaba

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

A Diósgyőri Rendelőintézetben az évi átlagos betegforgalom fő.

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

Készítette: Bártol Csenge Témavezető: Radics Sándor - GEOHIDROTERV Kft. Egyetemi konzulens: Dr. Kovács József 2009

Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár évi tevékenységér l. Szakmai tevékenységünket az évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük.

Köszvény és kardiovaszkuláris rizikó

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások modul. 1.

A Tervezzen egytáblás adatbázist tanulók hiányzásának nyilvántartására! Az adattábla a következ k rögzítésére legyen alkalmas:

Az abortusz a magyar közvéleményben

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

Minimálisan hormon érzékeny korai emlı daganatos betegcsoport összehasonlító vizsgálata

Dr. Erbszt András Szt. János Kh. Idegsebészeti Osztály NEVES BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM

Szemelgetések az egészségpszichológia alapfogalmaiból és kutatási módszereiből

SW process Feladatok. SW process Feladatok

Népegészségtan és preventív medicina I.

Budapest A J Á N L A T Sorsz.: 26605

Kapcsolat vizsgálat II: kontingencia táblák jelentősége és használata az epidemiológiában, diagnosztikában: RR, OR. ROC analízis.

Lajos Zoltán mikrobiológus szakállatorvos DUO-BAKT Állatorvosi Mikrobiológiai Laboratórium

ITIL alapú szolgáltatás menedzsement megvalósítása a KELER Zrt-ben

CSALÁDBARÁT VÁROS. Salamin Géza. főosztályvezető Magyar Nemzeti Bank. alelnök Magyar Urbanisztikai Társaság. ADAPT2DC Budapest,

Átírás:

Dr. Csépe Péter Dr. Forrai Judit és Prof. Tompa Anna el adásának nyomán

Epidemiológiai vizsgálatok fejl dése XX. század közepéig XX. század közepét l Fert z betegségek Nem fert z betegségek okainak terjedésének felderítése okainak elterjedésének felderítése

Miért gyakoribb egy betegség az egyik populációs csoportban, mint a másikban? Milyen tényez k hatnak az egészségi állapotra? Epidemiológia Az el fordulási kapcsolat kutatása Milyen a környezet? Milyen kockázati és protektív tényez k vannak jelen?

Epidemiológiai vizsgálatok célja Feltárni, leírni egy adott betegséggel kapcsolatos problémák: el fordulását, gyakoriságát, azok dinamikáját Azonosítani a befolyásoló tényez ket, törvényszer ségeket, ok-okozati kapcsolatokat, kockázati faktorokat Felkutatni a kockázatnak kitett csoportokat, és a már megbetegedetteket a korai stádiumban Alkalmazni az eredményeket a prevenció, tervezés, fejlesztés területén Vizsgálni a beavatkozások hatékonyságát

Az egészségmeg rzés és gyógyítás szintjei Klinikai medicina Egyén szintjén Diagnózis Epidemiológia Populációk szintjén Populációs diagnózis (rutin statisztikák, vizsgálatok, becslések Népegészségügy M ködési ciklusai A lakosság egészségi állapotának és azt befolyásoló okainak elemzése Terápiás lehet ségek, döntések Intervenciós/prevenciós stratégiák, programok (tervezés, tesztelés) Népegészségügyi szükségletek felmérése, prioritása Gyógyítás Intervenció/prevenció Rangsorolt szükségletek kielégítése Ellen rzés, gondozás Programok értékelése Szolgáltatások értékelése

Az epidemiológiai vizsgálatok rutin adatforrásai Demográfiai adatok: népesedés, környezet, foglalkoztatás Intézményi adatszolgáltatás: háziorvos, gondozás, iskolaorvosi szolgálat, szakmunkástanulók stb. Kötelez en bejelentend morbiditás: fert z betegségek, nemi betegségek, tbc, ételmérgezések, foglalkozási betegségek, üzemi balesetek, halálos- személyi sérülések, háztartási, közúti balesetek Betegségregiszterek: rák, stroke, infarktus, iker, veleszületett rendellenességek Egészségbiztosítási Pénztár: táppénzes, kórházi morbiditás, rokkantsági esetek

Nemzetközi adatbázisok : Health for All (HFA) www.who.dk WHO-CINDI Programme (Countrywide Integrated Noncommunicable Disease Intervention) Magyar adatbázisok: OLEF Országos Lakossági Egészség felmérés www.antsz.hu, www.gallup.hu Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet: www.medinfo.hu Hungarostudy: www.magtud.sote.hu Magyar Egészségadattár: www.sph.dote.hu

Ismert morbiditás rutin statisztikák Rejtett morbiditás célzott prevalencia-, sz r vizsgálatok jéghegy jelenség Iceberg phenomen

Numerikus számok Abszolút számok Származtatott számok Viszony számok Indexek Összetett viszonyszámok (standardizált mutatók) Megoszlási struktúra Intenzitási, gyakorisági Dinamikus id sorok arányszámok

Epidemiológiai vizsgálatok típusai MEGFIGYELÉS KISÉRLET Deskriptív (leíró) Analitikus (elemz ) Experimentális (intervenciós) keresztmetszeti eset-kontroll kohorsz

Deskriptív epidemiológia központi kérdései Hipotézisek felállítása

megfigyeli és leírja a lakosság bizonyos szempont szerint kiválasztott csoportjában az epidemiológia állapotot kauzális összefüggések nélkül pl.: várható élettartam, életmód, személyi jellemz k, hely és id, morbiditás és mortalitás

Keringési megbetegedések gyakorisága/olef 2000

Dohányzási prevalencia

Alkoholfogyasztás gyakorisága

A m vi abortuszok gyakorisága (életprevalencia)

A fogorvosi ellen rzés gyakorisága 1999-ben

A cukorbetegség esélye és a túlsúly/elhízás összefüggése 2003

A magas vérnyomás esélye a túlsúly/elhízás összefüggése, 2003

Az új betegségek esetek adott id tartamra vonatkozó (ált. 1 év) el fordulása Incidencia = x K K = tetsz leges 1000, 10.000, 100.000

P = x K Incidencia Prevalencia Gyógyultak, vagy meghaltak Alacsony incidencia esetén is n het a prevalencia, ha a betegség krónikus, de nem gyógyítható, vagy halálos pl.: diabetes, rák

Deskriptív epidemiológia Népmozgalmi adatok Magyarországon Ezer lakosra jutó 2004.01. 2004.01.-06. élveszülés 9,4 9,1 halálozás 12,3 13,5 természetes gyarapodás -2,9-4,4 csecsem halandóság 4,6 6,9 (ezer élve szülöttre)

Jelenség: a deskriptív módszerrel meghatározott okozat OK: a jelenséget létrehozó tényez (k) kockázati tényez k (etiológia) azonosítása egészségre gyakorolt hatásuk hatásmechanizmus ajánlások a megel zésre Kockázati csoportok meghatározása: életkor, nem, genetikai adottságok, stb. Pl.: Befolyást gyakorol az életmódra, közlekedési normákra

hipotézisek alapján oki összefüggést keres

Keresztmetszeti vizsgálat (Cross-sectional study) A betegség gyakoriságát a kóroki tényez kkel hozza összefüggésbe pl. egészség monitorok Alkalmas a PREVALENCIA és a KOCKÁZATI TÉNYEZ K meghatározására

KERESZTMETSZETI VIZSGÁLAT Eml rák el fordulása (prevalencia) ETO exponált kórházi n dolgozók körében Kockázati tényez Kimenetel = eml Igen tumor Nem Igen Nem (ETO exponált) (nem exponált) a = 22 c = 23 I exp = a / (a+b) = 22/1951 = 0,0113 I nemexp = c / (c+d) = 23/4634 = 0,00496 b = 1929 d = 4611 RK = 0,0113 / 0,00496 = 2,29 Forrás: Ungváry Gy. et al: Egészségtudomány, 45:198 (2001)

ESET-KONTROLL VIZSGÁLAT (case-control study) Retrospektív vizsgálat Retrospektív = id ben fordított, a betegség (okozat) a vizsgálat indításakor is fennáll A feltételezett okok szerepének feltárása a múlt eseményei alapján, a beteg és kontroll csoport összehasonlításával történik

ESET-KONTROLL VIZSGÁLAT (case-control study) Retrospektív vizsgálat Relatív kockázat becslés (OR) Csak a relatív kockázat becslését teszi lehet vé Esélyhányados = odds ratio (OR) Kontroll kiválasztása: a vizsgált csoporthoz történ megfeleltetéssel Incidencia meghatározására nem alkalmas

Az eset-kontroll (retrospektív) vizsgálat felépítése Kockázati tényez Igen Nem Kimenetel Igen Nem (beteg) (kontroll) a b c d Relatív kockázat becslése (RK becsült ) = esélyhányados, odds ratio (OR) Esélyhányados : becsült exponáltsági esélyek hányadosa RK becsült = c b = a d a x d b x c

Járulékos kockázat (JK) A kockázatnak kitett (I exp ) és kockázat mentes (I nem exp ) incidenciák különbsége exp nem exp

Példa retrospektív vizsgálatra - eml rák Kockázati tényez Igen: Hajadon Nem: Házas a Igen a = 20 c = 80 Kimenetel Összesen: 100 100 Nem b = 10 d = 90 RK becsült = c = = b (20x90)/(10x80) = OR d a x d b x c (eml rák +) (eml rák -) Forrás: Vargáné Hajdú P., Boján F. :Epidemiológia 1991.

Példa retrospektív vizsgálatra ETO exp. Kockázati tényez tumoros halálozás Kimenetel = tumoros haláleset Igen Nem Igen: ETO exp. Nem: Egri lakos a c b d RK becsült = = a = 11 c = 11 a x d b x c RK becsült = (11x737)/(288x11) = b = 288 d = 737 Összesen: 299 748 Forrás: Kardos L, Széles G, Gomköt G, Szeremi M, Tompa A, Ádány R: Env.Mol.Mut.42:59 (2003)

Kohorsz: a populáció egy adott szempont szerint összetartozó részcsoportja azonos évben születettek: születési kohorsz, azonos kockázatnak kitett: expozíciós kohorsz

Prospektív vizsgálat - a megfigyeléses vizsgálat id ben el re halad Kohorsz analízis mortalitás vagy morbiditás követése adott népességi csoportban az életkor és a követési id függvényében pl. migrációs vizsgálatok

Megfigyeléses epidemiológia vizsgálat segítségével a kockázati tényez k szerepét vizsgálja Etiológia tesztelésére használják, mert a betegségt l mentes populációból indul ki, és vizsgálja egy adott betegség fellépését az exponált és nem exponált csoportokban Követéses (follow up) vizsgálat A relatív kockázat és az incidencia közvetlen mérésére alkalmas

A kohorsz (prospektív) vizsgálat felépítése Kimenetel Igen Nem Kockázati tényez Igen (exponált) a b Nem (nem exponált) c d I exp I nemexp = a / (a+b) = c / (c+d) RK = I exp / I nemexp

Relatív kockázat (RK) RK = incidencia exp incidencia nem exp

KOHORSZ (PROSPEKTÍV) VIZSGÁLAT Tumor el fordulás benzol exponált olajipari dolgozók körében (1999-2003) Kockázati tényez Kimenetel = TUMOR Igen Nem Igen Nem benzol exp. benzollal nem exp. a = 4 I exp = a / a+b = 4 / 75 = 0,053 I nemexp = c / c+d = 1 / 51 = 0,020 c = 1 b = 71 d = 50 RK = I exp / I nemexp = 0,053 / 0,020 = 2,65 Forrás:Tompa A., et al: MOL Szakmai Tud. Közl. 2003/3:257 (2003)

Semmelweis adatai Gyermekágyi halandóság 1840-46 között az orvosi- és bábaklinikán Orvosi klinika Bábaklinika Forrás: Semmelweis I G: Die aetiologie, der begriff und die prophylaxis des kinderbettfiebers. MOTE-MOTESZ Reprint kiadás..

Gyermekágyi halandóság el fordulása Semmelweis adatai alapján 1840-46 között az orvosi- és bábaklinikán Igen Kockázati tényez 1840-46 Orvosi klinika Gyermekágyi halandóság (1000 szül n re) Igen a = 97,6 Nem b = 902,4 Nem Bábaklinika c = 38,3 d = 961,7 I orvosi klinika = a / (a+b) = 97,6/1000 = 0,0976 I bábaklinika = c / (c+d) = 38,3/1000 = 0,0383 RK = I orvosi klinika / I bábaklinika = 0,0976 / 0,0383 = 2,548 Forrás: Gortvay Gy. és Zoltán I: Semmelweis élete és munkássága.akadémia kiadó.1965.

Semmelweis adatai (prospektív vizsgálat) Gyermekágyi halandóság a Semmelweis klinikán 1840-1846 és 1847-1858 között Forrás: Semmelweis IG: Die aetiologie, der begriff und die prophylaxis des kinderbettfiebers. MOTE-MOTESZ Reprint kiadás..

Semmelweis adatai (prospektív vizsgálat) Gyermekágyi halandóság 1840-46 és 1847-61 között Igen Nem Kockázati tényez (Semmelweis klinika (1840-46) (Semmelweis klinika (1847-61) Gyermekágyi halandóság (1000 szül n re) Igen a = 97,6 c = 33,1 Nem b = 902,4 d = 966,9 I exp = a / a+b = 97,6/1000 = 0,0976 I nemexp = c / c+d = 33,1/1000 = 0,0331 RK = I exp / I nemexp = 0,096 / 0,031 = 2,95 Forrás: Gortvay Gy. és Zoltán I: Semmelweis élete és munkássága.akadémia kiadó.1965.

Anyai halálozás klórmeszes kézmosás el tt és után 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 medikusok bábák kézmosás el tt kézmosás után

AZ EPIDEMIOLÓGIA JELENT SÉGE AZ EÜ. ELLÁTÁS HATÉKONYSÁGA AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZÜKSÉGLETEK KÓREREDET TERVEZÉS Epidemiológia KOCKÁZAT BECSLÉS KUTATÁS KÖRNYEZET, GENETIKA, ÉLETMÓD BETEGSÉG PROGNÓZIS

This document was created with Win2PDF available at http://www.win2pdf.com. The unregistered version of Win2PDF is for evaluation or non-commercial use only. This page will not be added after purchasing Win2PDF.