Globalizációk és civilizációk szöveggyűjtemény jegyzet (2008) Készítette a napalm@yahoogroups.com kollektívája 1. Rostoványi Zsolt: Globalizáció és civilizációk, MTA doktori értekezés, részletek p.5-30 Bevezetés - Hidegháború utáni rendszer nagy talány, nem prognosztizálható, szinte lehetetlen a szervező elveit, változásait, mozgásait feltárni - Interdiszciplináris módon kell vizsgálni (meg amúgy is a modern korban a tudományok emancipációja nyomán elmosódtak a határok az egyes tudományterületek között) - Az interdiszciplináris vizsgálódás problémás, mert o A klasszikus diszciplinák képviselői saját diszciplínájuk jellegzetességeit keresik benne- lehetetlen o A korábban multidiszciplináris területek közül néhány önállóvá vált, és ezáltal elvesztette multidiszciplinaritásból származó számos előnyét - mégegy probléma a tudományokkal: nincs már mérvadó hatóság akik véleménye széles körűen elfogadott: a világ bonyolulttá és összetetté vált, nem lehet egy nagy átfogó elmélettel megmagyarázni - hagyományos diszciplínákon belül is eltérő értelmezések- interpretációk összecsapása - klasszikus diszciplínák metszéspontjában álló vizsgálódási terület a nki rendszer is, ami az elmúlt évtizedekben társadalmasodott / kultúrálódott ezért korábbi kemény (politikai-hatalmi, ökonómiai, biztonsági) megközelítése lágyabbá kell hogy váljék (pl szociokulturális elemzések igénye) - eddigi kutatások az államcentrikus nki rendszer törvényszerűségei próbálták feltárni, most: multicentrikus világ mozgástörvényeinek vizsgálata- civilizációk és kultúrák világa, ezen tényezők jelentősége előtérbe került - nem állami szereplők, eltérő kulturális közösségek egyre gyakrabban kérdőjelezik meg a nki jog univerzális érvényét - mássság szerepe megnőtt a globalizáció hatására - Tanulmány célja: kulturológiai (és ennek analógiájára: civilizaciológiai - a civilizációt legnagyobb kiterjedésű kultúraként értelmezve) szempontból próbáljuk meg elemezni a nki rendszert, a nki színtér folyamatait, megkísérelve a (szinte) lehetetlent: figyelembe venni a különböző diszciplínák e kérdéskörre vonatkozó megállapításait. - A tanulmány két tudományterület közös tartományát veszi górcső alá: nki tanulmányok és kultúratudományok A nki rendszerben végbemenő folyamatok, jelenségek rendkívül összetettek, komplexek és sokirányú, gyakorta látszólag egymással ellentétes hatásokkal, következményekkel járnak egyidejűleg. Mindez nagymértékben megnehezíti reális értékelésüket. A civilizáció- és kultúra-fogalom eredete - KULTÚRA a régebb eredetű (latin) szó: cultura, colere (művelni- ápol, gondoz, díszít), első megmaradt kifejezés Cicerótól származik, ő erkölcsi jó értelemben használta - középkor keresztény kultúra értelmezése: kultúra és Isten összekapcsolódása (pl. Szent Ágoston vallomásiban)
- reneszánsz: cicerói értelmezéshez visszatérő, lélek/szellem művelése jelentés terjed el Európában - Hobbes, Bacon, Morus értelmezése: gyermeknevelés kapcsán beszélnek a kultúrárólköztudatba a műveltség szinonímájaként lépett - angolban jelenik meg először, aztán franciában, németben - CIVILIZÁCIÓ: francia szóhasználatban, 18 sz-ban honosodik meg, civilizál / civilizált kifejezések már a 16 sz-tól használatosak, de a modern értelemben használt civilizálttá válás folyamata a 18 sz-ban jelenik meg- mindinkább összekapcsolódik a társadalom fogalmával, egyfajta magasabbrendűséget jelent barbár társadalmakkal szemben (latin eredete: civilitaspolgárosodás, viselkedés finomodása, műveltség növekedése) - kezdetben csak egyes számban használták- fejlődésben elért magasabb fokra utalt - eleinte gyakran szinonímaként használták ezt a két kifejezést (pl Samuel Pufendorf híres! német természetjogi gondolkodó, 17. sz- munkásságában) A német és a francia/angolszász fogalomhasználat különbsége - máig eltérő értelemben használja a kultúra és a civ fogalmakat ez a három nyelv/szakirodalom - Francia+angol: hasonló jelentésű kategóriák, legfontosabb megkülönböztetőjük: a civilizáció időben és térben nagyobb kiterjedtségű, átfogóbb jelentésű (a kultúra is a civilizáció része) - Francia: civ értelmezés= műveltség, civilizált viselkedés - Angol: civ értelmezés= nagy kiterjedésű kultúra, az adott civilizációhoz tartozók identitás-tudatát biztosítja - Német: civ (társadalom fejlődésének anyagi-technikai elemei) másodrendű a kultúrához képest (az intellektuális teljesítményeket fejezi ki) - 17. sz-ban francia nyelv vált a kulúra egyetemes nyelvévé. Ehhez képest a németek tudományos-szellemi teljesítménye elmaradt (politikai és gazdasági lemaradás is a franciákhoz és angolokhoz képest)- kisebbrendűségi érzés -> franciák utánzása -> 18.sz-tól szellemi ellentámadás, annak hangsúlyozása hogy a szellemi értékek az igazán fontosak (nem a világi-anyagiak) - Johann Gottfried Herder: lekicsinylően ír a franciákat majmoló németekről, munkássága több eszmei irányzat kiindulópontja (romantika, pluralizmus, multikulturalizmus, kulturális relativizmus, nacionalizmus előfutára. wow!)- kultúra értelmezése= humanitás (a lényeg ami az embert megkülönbözteti más élőlényektől) - a kultúra a német etnikai/kulturális nemzet-fogalom hordozójává vált (szemben a politikai indíttatású franciával) - Kant: az emberi nem lényegének a tökéletesség felé való haladást tartja- a művészet és a tudomány kultúrálttá tett minket, de még sok hiányzik ahhoz hogy azt higgyük moralizálódtunk is. A kultúra továbbfejlődése tudja feloldani az ellentmondást az emberiség mint fizikai és mint erkölcsi nem között. - Nietzsche: nincs kifejezetten kultúrával foglalkozó műve, de több összefüggésben érinti a kérdést, említi a magasrendű (kegyetlenség átszellemítése és elmélyítése), felsőbbrendű (arisztokratikus társadalmak leigázzák a gyengébb kultúrákat) és elpuhult kultúrákat. Ez az egész = ember folyamatos önlegyőzése, ezáltal emelkedik magasabbra az emberi faj. ( Uralkodjék a legjobb; a legjobb akar is uralkodni! ) - Nietzsche szerint a tekintély/erő hiánya a modern civilizáció legfőbb jellegzetessége, ennek oka a kereszténységben keresendő, amely puha/gyáva természet/ember/művészetfogalmai révén a tudatlanságra épít.
- itt jelenik meg először a nyugati civilizáció racionalizmusának dekonstrukciója, demokrácia, liberalizmus, és más univerzalisztikus értékek ellen irányul - kultúra fogalmát az életből vezeti le: Először ajatok életet, aztán már megteremtem nektek a kultúrát is belőle! Ez a kultúra, vagyis az igazi kultúra voltaképpen nem más, mint maga a barbárság, vagyis kigyógyulás a >>kultúrából<<!- a hagyományos kultúra-értelmezés ellentéte - német gondolkodás megtartotta a kettősséget a civ és a kult fogalmak között, mint a természet és szellem (Natur und Geist) esetében. Ferdinand Tönnies munkássága is ezt tükrözi: két korszakot jelöl meg a kultúrafejlődésben: közösség (Gemeinschaft- szociális akarat mint egyetértés, hagyomány, vallás) és társadalom (Gesellschaft- szociális akarat mint konvenció, politika, közvélemény) korszaka (ebben a sorrendben). - nehéz a kultúrával/civilizációval foglalkozó munkák fordítása az eltérő értelmezések miatt =( Kultúra meghatározása (Larousee Enciklopédia) 1. Az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége. 2. A művelődésnek valamely területe, illetve valamely korszakban, valamely népnél való megnyilvánulása. 3. Műveltség(i színvonal). 4. Valakinek művelt volta, műveltsége. 5. Valakinek kulturált volta. Ez a meghatározás nem segít a nki rendszer vizsgálatában. A kultúra-fogalom immanens ellentmondásossága - első definiálási kísérlet, máig mértékadó, mindig hivatkoznak rá (bár nem tesz különbséget a kult és a civ között): Edward Burnett Tylor: a kultúra vagy civ, tágabban vett etnográfiai értelemben az a komplex egész, amely magában foglalja a tudást, hitet, művészetet, az erkölcsöt, a törvényt, a szokást és minden más képességet és sajátosságot, amelyre az ember a társadalom tagjaként tesz szert - társadalmi meghatározottságú képességeket nevezi kultúrának - állandó ellentmondást rejt magában ( immanens antinómiákat ) - univerzalizáló- partikularizáló - tág-szűk kult értelmezések - kult fogalom kifejezi az emberiség egységét és differenciáltságát is, ami közös a kult értelmezésekben, hogy emberi terméknek /teljesítménynek tartják, értelem hatja át, jelentést tartalmaz, ez különbözteti meg az embereket a többi élőlénytől - Max Weber: a kultúra értékfogalom - ez a jelleg a civ-kult megkülönböztetés szempontjából jelentős, mert ebben az értelemben a kult értékesebb - ez szűk kultúra értelmezés - felmerül a sorrendiség kérdése (értéksorrend)- értékesebb az egyik emberi teljesítmény mint a másik? Értékesebb az egyik emberi kult mint a másik?- nincs abszolút mérce! - Immanuel Wallerstein: A kultúra egyesíti az embereket, azonban meg is osztja őket - elválasztja az emberiséget az állatvilágtól (univerzalizáló/totalizáló kategória: kultúra vs természet) - feltárja az egyes népcsoportok sajátosságait, különbözőségeit (szűk, arisztokratikus, partikularizáló értelmezés- szellemi, eszmei értékeket azonosítja a kultúrával) - ez a modernitás immanens ellentmondásossága!
- két alapvető megközelítés: - antropológiai kult-értelmezések: tárgya a kultúrát hordozó embercsoport, kult kategóriáján keresztül próbáljuk megismerni sajátosságaikat - objektivációs kult-értelmezések: tárgya a kultúra, a kultúrát alkotó objektiváció formáját öltött emberi teljesítmények Antropológiai kultúra értelmezés - kultúra= valamilyen szempontból összetartozó embercsoport sajátosságait, jellemző vonásait, teljesítményeit jelöli- minden ember specifikus, csak rá jellemző tulajdonságokkal, de ugyanakkor tagja egy közösségnek, és az adott közösség jellemvonásait is magán viseli (a kultúra tehát kifejezi a minden emberben levő közöset, feltárja a különböző embercsoportok közötti eltéréseket) - hangsúly: embereken, embercsoportokon van, a kultúra eszköz, amivel a másság kimutatható - minden közösségnek van saját kultúrája- ebben az értelmezésben a kultúra a másság kifejezője ( a másság antropológiai textualizációja ) - antropológiai értelmezés jelentőssége: embereket csoportokba rendezi: o emberiség o nemzetek o etnikumok o vallási o egyéb kult közösségek - antropológiai értelmezés válfajai: 1. Hagyományos: kultúrát megváltoztathatatlan adottságnak tekinti, az emberek születésüktől fogva ugyanannak a meghatározott kultúrának tagjai, ez egyfajta nemzeti vagy etnikai karakterben jut kifejezésre, ennek előfeltevései: a. Nemzetek/etnikai csoportok nagy homogenitással+integritással rendelkező kult rendszerek b. Más csoportoktól eltérő sajátosságokkal rendelkezik c. Az individuumok az adott kultúra (nemzeti/etnikai karakter) képviselői - ez az értelmezés territorializálja a kultúrát és az azt hordozó közösséget 2. Modern kultúra értelmezések: a globalizáció idején a kultúrák kreolizációja, hibridizációja jellemző, az egyén egy kultúra/identitás háló részese, a kultúra nem homogén egység, hanem állandóan változó folyamat, termelődő és újratermelődő szimbólumrendszer - a nemzeti/etnikai kultúrák ezek szerint politikailag motivált, mesterséges konstrukciók, kulturális autenticitás/karakter mint olyan nem létezik, csupán politikai eszközként szolgál egyes csoportok érdekeinek érvényre juttatására Objektivációs kultúra-értelmezés - kiindulási pontja az emberi teljesítmények/objektivációk, ezek differenciálják és rendezik csoportba az embereket - tág értelmezés: mindenfajta emberi objektiváció - szűkebb értelmezés: értékesebb/értékteremtő teljesítmények - legszűkebb: csak a művészetek és a tudományok számítanak kultúrának - az értékelő kult értelmezés tehát az adott embercsoport más jegyekhez viszonyított magasabbrendű sajátosságait, teljesítményeit jelöli (a magasabbrendűség nem konkrétan egy másik embercsoporthoz képest jelenik meg hanem
o az evolúció folyamatában (más élőlényektől ez választ el) o szellemi intellektuális vs anyagi-technikai tevékenységek különbsége o tudományok/művészetek jelölése - Immanuel Wallerstein a kultúrát ideológiai illetve intellektuális csatatérnek nevezi - Raymond Williams a kultúra meghatározások 3 válfaját különbözteti meg o Eszményi: kultúra=emberi tökéletesedés, tehát az egyetemes értékek gyűjtőfogalma o Dokumentumként való meghatározás: emberi értelem és képzelet műveinek összege o Társadalmi meghatározás: sajátos életmód, értékeket és jelentéseket fejez ki, tudományokat, művészeteket, intézményeket, mindennapi viselkedést is magába foglalja a kultúra p. 49-63 Civilizáció(k), kultúrá(k) és a nemzetközi rendszer - Nagyrészt kedves Samuel P. Huntington civilizációs paradigmájának köszönhető hogy a civilizáció és a kultúra kategóriája előtérbe került a nki kapcsolatok vizsgálatánál (Hidegháború alatt inkább a politikai-ideológiai-hatalmi és az ökonómiai tényezőkre koncentráltak) - Rostoványiék egyetértenek Huntingtonnal: civilizációk és kultúrák nagymértékben befolyásolják a történelmi mozgás/fejlődés irányát, a történelmi ciklikusság ötletét azonban elvetik (i.e. a történelem nem előrejelezhető!) - A civilizáció és a kultúra feltételrendszert biztosít a fejlődéshez, specifikus jelleget ad a globalizált világban jelen levő univerzalizációs tendenciáknak. A modernitás ezért nem tudott gyökeret verni a Nyugaton kívüli világban. - Nem lehet az egyes civilizációk között hierarchiát feltételezni, szubjektív dolog fejlettebb civilizációkról beszélni. A nyugati civilizáció sokáig a siker megtestesítője volt, de ezt mára megkérdőjelezik - A civilizáció és a kultúra fogalmak bizonyos értelmezése szolgáltatta a hátteret az Európa-centrikus, európai felsőbbrendűséget hírdető nézetekhez- ellenérzéseket válthatnak ki ezek a fogalmak- pontos körülhatározásukkal viszont keretet szolgáltathatnak az Európán kívüli társadalmak és a nki rendszerben zajló folyamatok megértéséhez - Ehhez az antropológiai kultúra értelmezéshez hasonló kell: a kultúra egy összetarozó és másoktól eltérő közösség különböző létszféráit lefedő rendszer o Bázisa: értékrend (értékek összessége és hierarchiája, amelyeket az adott csoport meghatározónak tart) o Normarend: az értékrend gyakorlati érvényesülését biztosítja o Közösség által használt+elfogadott reprezentációk képviselete o Nem rendelhető kizárólag etnikumhoz vagy nemzethez, az emberek jelentős része több mint egy csoport tagja, ez konfliktusforrás lehet DEF: A kultúra összetett fogalom, magába foglal ismereteket, eszméket, szokásokat, viselkedésmódokat, értékeket, normákat, jeleket, szimbólumokat, amelyek egyik generációról a másikra hagyományozódnak, meghatározzák az emberek kapcsolatrendszerét, lehetnek zártabbak vagy nyitottabbak, fogékonyabbak vagy elutasítóbbak külső hatásokkal szemben - Civilizációt térbeni és időbeli kiterjedtsége/dimenziója különbözteti meg a kultúrától, ez a legnagyobb, kulturális szempontból még összetartozó egység
- Huntington által legfontosabb civilizációs elemnek tartott egység: vallás, ám ennek szerepét nem szabad abszolutizálni, mert pl mit kezdünk akkor a keresztény délamerikaiakkal? ha a vallás a civ alapja, akkor ők melyikhez tartoznak? - Különbséget kell tenni a vallás és az azonos nevű civ között! (pl iszlám, hindu-indiai) - Civilizáció sohasem sterilen jelenik meg, összefonódik más kategóriákkal (pl. politika, gazdaság) - Földrajzilag nem pontosan körülhatárolható Ma létező civilizációk: - nyugati o nyugat európai o észak amerikai/atlanti o közép kelet európai o kelet európai (ortodox) - iszlám o közel és közép keleti o észak afrikai o közép ázsiai o elő ázsiai o indonéz-maláj - kelet ázsiai o japán o délkelet ázsiai - kínai - hindu-indiai - latin amerikai - fekete afrikai Civilizációk és kultúrák egymásra hatása - Már a korai történelmi időszakokban is volt a civilizációk között kapcsolat, ennek intenzitása a világ kitágulásával megnőtt. Napjainkban ellentétes tendenciák: nyugati civ és kult dominanciára törekvése valamint a többi civ önállósodása, különbözőségük hangsúlyozása - Inkulturáció/akkulturáció: két kultúra kisebb vagy nagyobb mértékben befolyásolja egymást (lehet kölcsönös vagy egyoldalú, egyenrangú vagy alárendelt)- különböző eredményekkel (megtermékenyítő vagy az egyik kult értékeinek lerombolása) - Akkulturáció: két vagy több különböző jellegű kult tartós kapcsolatából és intenzív egymásra hatásából következő kölcsönös alkalmazkodásának folyamata, erősen aszimmetrikus, egyesek szerint a dezinkulturáció az inkulturáció negatív formája, a kultúra lerombolása - Akkulturáció tényleges vagy vélt negatív hatásai ellen-akkulturációt válthatnak ki (pl heves szembefordulás a másik kultúrával szemben) - Egyes esetekben: kultúrák teljes összeolvadása- új kultúra létrejötte (pl Brazília), ez gyakran erőszakos, fegyveres összecsapásokkal jár - Napjainkban: cél nem az egyik kultúra ráerőltetése a másikra, bár a konfliktusok jelentős részét közvetve a kulturális különbségek okozzák - Egyes civilizációk hosszú idő óta idegen (más civ-től átvett) elemeket építenek magukba, amik egy idő után szerves részévé válnak a befogadó civ-nek (pl az iszlám keletkezése során számos külső elem felhasználása: zsidó-keresztény hatások valamint o Dogmatika: görög filozófia
o Rituálé: perzsa vallás o Kánonjog: római jog o Politikaelmélet: perzsa szászánida birodalom) Nyugati civilizáció létrejötte - annak illusztrálása, hogy mennyire félrevezető egy kizárólagos eredetre visszavezetni egy ma létező civilizációt - Premodern Nyugat története sokáig azonos a Mediterráneum történetével, a Ny-Római Birod bukása után ez a kultúrkör vált az európai/nyugati civilizációvá o Nem nyugati elemek: egyiptomi, mezopotámiai, antik görög o Vallások megerősödése o Birodalmiság - hellénizmus magába épített egyiptomi és mezopotámiai elemeket, Nagy Sándor kiterjeszette nagy területre - Róma uralma alatt egyesült az antik görög és a zsidó-keresztény elem - Iszlám megjelenése lényegi változást hoz: az araboknak köszönhetjük hogy a görög kultúra jelentős része megmaradt - Arab hellénizmus: görög munkák fordítása, kiemelkedő arab tudósok, a 781 évig tartó spanyolországi iszlám fennhatóság során váltak az eu-i kult és tudományok részévé ( néhány évszázadon keresztül szinte kizárólag arab tudósok képviselték az európai tudományokat )- arab tankönyvek az eu-i egyetemeken - Eu és iszlám kapcsolata még: török uralom o Szeldzsuk török birodalom o Oszmán Birodalom (14. sz-ban hódítja meg a Balkánt és D-K Európát) - európai középkor: kereszténység szerepe meghatározó- közvetíti a római kultúrát- a keresztény paradigma dominálóvá válása az iszlám kiszorulásával járt, később (reneszánsz, felvilágosodás és szekularizáció a keresztény paradigma Európai paradigmává vált - antikvitás újrafelfedezése egybeesett technikai és gazdasági fejlődéssel, amelynek következtében a nyugati civ fokozatosan kiterjeszette uralmát az egész világra (erőszakos expanzió- kolonizáció, tradicionális struktúrák lerombolása) - 18.sz-ban modern Európa létrehozatala, visszamenőleges és mesterséges múlt teremtés, a nem nyugati/európán kívüli elemek háttérbe szorításával, elhagyásával és európaizálásával. - Nyugat és az iszlám teljesen eltérő irányokat vett, elsősorban a nyugati, racionalizmuson alapuló szekularizáció és a tudományos-technikai fejlődés miatt (mindkettő csak korlátozottan érvényesül az iszlámban) - Problémás kérdés az Európán belüli iszlám és az Európai Unió viszonya is- Európa keresztény klub vagy sem, legyen-e említés az alkotmányban Istenről/kereszténységről, mi lesz Törökország csatlakozásával, vajon a keresztény Nyugathoz tartozik? - Európa és az iszlám viszonya: gazdasági, poltikai, szociális, biztonsági kérdések mellett alapvetően civilizációs-kulturális, identitást érintő kérdésekről van szó o Európa hogyan határozza meg saját önazonosságát, beleérti-e abba a zsidókeresztény vallási-kulturális örökség elemein kívüli pl iszlám- elemeket is vagy nem o Európában élő muszlimok helyzete Bevándorolt kisebbségek Őshonosnak tekinthető törökországi, albán és boszniai muszlimok
A civilizációk egysége és differenciáltsága - Maguk a civilizációk is szabdaltak (törésvonalak) és ezek mentén gyakran hevesebb konfliktusok alakulnak ki mint a huntingtoni teória civilizációk közötti összeütközései. - Huntington azt mondja hogy a nyugati civ a legegységesebb, jellemzőit sorolja, de rögtön utána szabadkozik - a lista nem teljes - a jellemzők nem mindenütt és nem mindig voltak jelen - egyik sem csak a Nyugatra jellemző, a sajátos kombinációjuk a különleges - Nyugati civilizáció ellentmondásos 1. két legfontosabb alrendszere (Nyugat-eui és Észak-Amerikai) jelentős különbséget mutat (értékrend, alapelvek filozófiai megokolása, szociális modell, konkrét politika) 2. markáns különbségek a nyugat-európai fejlődésben is 3. erőteljes belső modernitás kritikák 4. a liberális demokrácia és a piacgazdaság (mint a nyugat fő jellemzői) jelentős eltéréseket mutatnak 5. nagy kulturális különbségek az egyes országok/nemzetek között 6. nyugati fejlődést mindig is a különböző, egymással ellentétes elemek, eszme- és ideológiai áramlatok, tértől és időtől függően változó érvényre jutása jellemezte p. 148-151 A globalizáció ellentmondásossága - posztmodern kor meghatározó jelensége, mégsincs konszenzus a hatásait és következményeit illetően- sokáig egyoldalú felfogás: elkerülhetetlen, visszafordíthatatlan, jórészt pozitív hatásokkal jár - megoldja a világ problémáit - technikai-gazdasági folyamat, a gazd-i növekedés és prosperitás forrása - közös végkövetkeztetés: globalizáció azonos magával a Civilizációval, jó értelemben homogenizálja a világot, pozitív hatásai következtében csökkenti a különbségeket, felzárkóztatja az elmaradt régiókat - kritikusabb felfogás (recently): a glob fenyegetést jelent a társ-i stabilitás, a kapitalizmus, a szociális állam és a demokrácia közötti szövetség számára, fenyegeti a természeti környezetet, eltérően érinti a különböző régiókat, az egyenlőtlenségek növekednek, megosztottsághoz, fragmentálódáshoz vezet Globalizáció értelmezések - lényegében azokat a folyamatokat jelenti, amelyek révén a világ egyik részén történő tevékenységeknek, döntéseknek, eseményeknek komoly következményei vannak a világ másik részein élő egyénekre és közösségekre nézve, országhatáron áthatoló áramlások, amelyek a világot összefüggő rendszerré intergrálják. - Legfontosabb sajátossága: idő-tér összesűrűsödése, nki áramlások, a világ egyetlen hellyé válása - Nincs egyetértés, hogy mikor kezdődött ez a folyamat o Premodern gyökerezettségű o Modernitáshoz, kapitalizálódáshoz kötődik o Posztmodern jelenség - különböző felfogások szerint o a modernitás következménye o a modernitás feltétele
o elérendő kívánatos állapot o önmagát erősítő folyamat - globalizációval együtt emlegetett fogalmak: univerzalizáció, homogenizáció, nemzetköziesedés, interdependencia - meghatározóan a gazdaságban és az információs/kommunikációs szférában végbemenő folyamatokat jelöli- minden szférára kiterjedő konzekvenciái vannak (Jeffrey Sachs: a glob 4 fő aspektusa: kereskedelem, pénzügyek és termelés gobalizálódása, gazd-i intézmények fokozódó harmonizációja) - hogyan hat a kulturális szférára? - Legszembetűnőbb jellemző: nki áramlások- minden szférára kiterjedő következményekkel o Áramlások tájképeket kreálnak (emberek, technikák, tőke ill pénzügyi információk, médián keresztüli infók, eszmék/ideológiák) o Történelem utáni áramlások- az új világrendet neovilágokból álló rendek váltják fel- képzelt közösségeken alapuló nemzetállamok, szupranacionális kollektív aktorok, hiperreál-politika a kibertérben (p.151) p. 160-163 Létezik-e globális- vagy világkultúra? - Többféle csoportosítása van az áramlásoknak, ezek a fragmentációt erősítik- ennek ellentmond a globális- vagy világkultúra gondolata o Egyes elképzelések szerint a kommunikációs forradalom hatására az amerikai kultúra hegemóniája jelenti a globális kultúrát- CocaColonization, ez meglehetősen antiintellektuális, de legalábbis nyomorultul elhanyagolja annak támogatását, amit hagyományosan szellemi értékeknek nevezünk. - Ellenvetések a világkultúra létrejöttével kapcsolatban: o A tömegkult a kult csak kis felületét fedi le, nem homogenizálja a civilizációkat (a civek és kultok közötti interakció egyértelműen erősödött, gyakran aszimmetrikus formát ölt) o közvetítő funkciót betöltő harmadik-kultúrák - transzszocietális gyakorlatok, tudásmódok, intézmények, amelyek a kultúra egészéhez vagy a feltételezett globális kultúrához képest behatároltak o Nemzetállamok még mindig akadályt jelentenek a globális kultúra létrejöttének, inkább kulturális térségekről beszélhetünk (ezek nem jelentenek kihívást a nemzeti kultúrák számára) o A kapcsolatok intenzitásának megnövekedése a kultúrák szaporodó érintkezését jelenti, ennek nyomán pedig nő a konfliktusok esélye: Partikularizmis Lokalizáció Különbség újrafelfedezése Ezek határokat szabnak a kultúrát is globalizálni kívánó törekvéseknek o Kialakult egy globális kultúra, de ez inkább csak a kommunikációk és interakciók aszimmetrikus formáját jelenti - van aki a kultúrák hibridizációjáról beszél: egyetlenegy formáció vagy szervezeti mód sem jut túlsúlyra, egy nagy keverék az egész (kultúra deterritorializációja) - kreolizáció: szociális folyamat inkább, a nki áramlások sajátos konfigurációkat eredményeznek, a lokális, a regionális és a globális struktúrák keveredésével járnak - globális kultúra maga is kreolizált
- a kultúra egyes számban nem is létezhet- a kultúrákhoz kötődik a kollektív identitás (az emberek közösségeit összetartó legfontosabb tényező), de globális identitás nem igen létezhet (a világ versengő kultúrákból áll) - Davosi Kultúra - emberei meghatározó szerepet töltenek be a mai nki rendszerben, alapvető áttekintésük van a legfontosabb folyamatokról, uralják a nki szervezeteket (i.e. ők adják a modern technokrata réteget)- ennek az elitnek az aránya a Nyugaton kívüli civilizációkban alacsony a lakosság egészéhez viszonyítva (a tradicionális értékeket preferáló civilizációkban nem ők a civ érdemi befolyásolói) p. 244-248 Civilizációk összecsapása és/vagy párbeszéde - már a 1990-es évek kezdetétől felerősödni látszottak a nki rendszerben a kulturális konfliktusok - a 21. sz eleje látszólag a huntingtoni civilizációs paradigmát igazolta, mert a nki politikát egyre inkább az iszlám és a nyugati civ közötti konfliktusok látszanak uralni- pedig ezt a fekete-fehér képet mindkét oldalon a szélsőséges, fundamentalista erők közvetítik A huntingtoni civilizációs paradigma - Francis Fukuyama 1996 végén úgy vélte hogy a huntingtoni civilizációs paradigma vált a hidegháború utáni világpol vezető paradigmájává, ez volt a legjelentősebb kísérlet ennek a nki rendszernek az elemzésére - legnagyobb hiányossága: egyfelől általánosít, másfelől állításait nem támasztja alá kellően - nem szól arról hogy az 1990-es évek előtt a multipoláris és multicivilizációs jelleg valóban nem jellemezte a világpolt, és miért? - mitől vált a globális pol hirtelen multicivilizációssá? - Szemléletmódja statikus: nem beszél a civek és kultok kölcsönhatásáról, hiányzik a szempontrendszer ami alapján meghatározhatók az egyes civilizációk - Legnagyobb hibája: a civilizációs motiváció kizárólagossága, valamint úgy tünteti fel mintha a hidegháború utáni rendszert kizárólag a folyamatosan konfliktusban lévő civilizációk uralnák- ez eddig és most sincs így! - Problémás a civilizációk körülhatárolása, főleg mert a civek a peremvidékeiken képlékenyek, keverednek- a globalizáció felerősíti a keveredéseket, egyre több olyan ember van akik több civilizációhoz tartoznak- sehová sem tartozás - Érdeme is van a teóriának: felhívta a figyelmet a civilizáció és a kultúra kategóriáinak fontosságára- hiszen munkája nyomán hatalmas vita keveredett, további tudományos elemzések születtek - Kritikusai szerint lehet hogy önbeteljesítő prófécia, ha túl sokat emlegetik valóra is válhat- iszlám fenyegetés kifejezés emlegetése, a 2001.09.11.-es események, iszlám terrorizmus, keresztény-zsidó nyugati civ elleni iszlám dzsihád - Többféle összefüggésben joggal használható a civilizációk öszecsapása kifejezés, de objektív mércével aligha lehet alátámasztani- és persze mit is értünk civilizációs összecsapás alatt?- főként szubjektív a megítélés kérdése 2. Kovács Zsuzsa Németi Tamás, szerk: Szeptember 11. Értelmezések, elméletek, viták Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása The Sunday Times, 2001.október 14. (Foreign Affairs 1993) A világpolitika új szakaszába lépett, melynek víziói:
- a történelem véget ér - visszatér a nemzetállamok közti hagyományos rivalizálás - a nemzetállamok lehanyatlanak a törzsiség és a globalizáció ellentétes irányú folyamatainak eredőjeként Az emberiséget megosztó nagy szakadék és a fő konfliktusforrás kulturális jellegű lesz. A nemzetállamok maradnak ugyan a világpolitika meghatározó szereplői, azonban a fő konfliktusok a különböző civilizációkhoz tartozó nemzetek és csoportok között fognak kialakulni. A világpolitikát a civilizációk összecsapása fogja meghatározni. Régen a nyugati világ konfliktusai fejedelmek, császárok, abszolút-és alkotmányos monarchiák között alakultak ki, céljuk bürokráciájuk-, hadseregük méretének-, merkantilista gazdasági erejüknek-, és az általuk uralt területek nagyságának a növelése volt. A folyamat során létrejöttek a nemzetállamok, így a francia forradalomtól a fő konfliktusok a nemzetek között alakultak. Az első vh utántól az orosz forradalom következményeként a fő konfliktusok az ideológiák közötti konfliktusok lettek (kommunizmus, fasizmus-nácizmus, liberális demokrácia). A hidegháborúban a 2 szuperhatalom közötti rivalizálás lett a fő konfliktus, melyek egyike sem volt a klasszikus európai értelemben vett nemzetállam, mivel identitásukat ideológiájuk révén határozták meg. Az eddig tárgyalt konfliktusok elsősorban a nyugati civilizációkra volt jellemző. A hidegháború lezárulásával a nemzetközi politika középpontjába a nyugati és nem nyugati civilizációk közötti interakciók kerültek. A nem nyugati civilizációk népei és kormányai csatlakoztak a Nyugathoz, mint a történelem alakítói és mozgatói. A hidegháború idején érvényben lévő felosztás- első, második és harmadik világ-most már érvényét vesztette, helyette az országokat kultúrájuk és civilizációjuk alapján csoportosítjuk. A civilizáció kulturális jelenség. A települések, régiók, népcsoportok, nemzetiségek, vallási csoportok különböző kultúrával rendelkeznek, a kulturális heterogenitás különféle szintjein helyezkednek el. -arabok, kínaiak, nyugatiak- civilizációkat alkotnak Civilizáció: az emberek legmagasabb szintű kulturális csoportosulása, a kulturális identitás legátfogóbb szintje. Egy civilizáció meghatározható: a) objektíven: olyan közös elemek révén, mint a nyelv, történelem, vallás, szokások, intézmények b) szubjektíven: az emberek önazonosítása révén A civilizációk keverednek egymással, magukban foglalhatnak több szubcivilizációt is. Pl: a nyugati civilizációnak 2 nagy ága van: európai és észak-amerikai. A civilizációk dinamikusak: fejlődnek, hanyatlanak, szétválnak és összeolvadnak, illetve eltűnnek ( belepi őket az idő homokja ) Az emberi történelem legátfogóbb szakaszait a civilizációk története alkotta. A mai létező legfontosabb civilizációk: -nyugati -konfuciánus -japán -iszlám -hindu -szláv-ortodox -latin-amerikai -afrikai
A legfontosabb konfliktusok az e civilizációkat elválasztó törésvonalak mentén fognak kialakulni a jövőben. Indoklás: A civilizációk közötti különbségek valóságosak és alapvetőek is. A civilizációk különböznek egymástól történelmükben, nyelvükben, kultúrájukban, hagyományaikban, vallásukban. A különböző civilizációhoz tartozó emberek eltérő módon tekintenek az ember és az Isten, az egyén és a csoport, az állampolgár és az állam, a gyerek és a szülő, a férj és a feleség közötti kapcsolatra, másrészről pedig különbözőképpen látják a jogok és a felelősség, a szabadság és a hatalom, az egyenlőség és a hierarchia egymáshoz viszonyított fontosságát. E különbségek mára évszádos múltra tekintenek vissza, és nem fognak egyhamar eltűnni. A különbségek nem feltétlenül jelentenek konfliktust, és a konfliktus sem feltétlenül jelent erőszakot. Tény azonban, hogy mindig a civilizációk közötti különbségek okozták a legvéresebb konfliktusokat a történelemben. A világ egyre kisebb lesz, az azonos civilizációhoz tartozó emberek közötti kapcsolatok egyre intenzívebbek lesznek, ami pedig erősíti a civilizáció tudatosságot. A gazdasági modernizáció és a társadalmi változások folyamatai világszerte elszakítják az embereket a hagyományos helyi identitásoktól. Gyengítik a nemzetállamot, mint identitásforrást. A világ legnagyobb részén a vallás kezdi betölteni ezt az űrt, gyakran fundamentalista mozgalmak formájában. A fundamentalista mozgalmakban fiatalok, iskolázottak, középosztálybeli szakemberek, értelmiségiek és üzletemberek vesznek részt. A vallás újraéledése átlépi a nemzeti határokat, és egyesíti a civilizációkat. A civilizációtudatosság erősödését tovább fokozta a Nyugat kettős szerepe. A nem nyugati civilizációkban megjelent a vissza a gyökerekhez jelenség. Régen a nem nyugati társadalmakban az elit tartotta a legszorosabb kapcsolatot a Nyugattal. A többség azonban megőrizte a hagyományos kultúráját. Manapság ennek fordítottja figyelhető meg. A kulturális jellegzetességek és különbségek kevésbé változékonyak, mint a politikai és gazdasági jellemzők, ezért nehezebben számolhatóak fel. A civilizációk közti konfliktusban a kérdés az, hogy Ki vagy?, ez pedig adott dolog, amin nem lehet változtatni. A vallás a nemzeti hovatartozásnál sokkal élesebb és kizárólagosabb választóvonalat húz az emberek között. A gazdasági regionalizmus egyre erősödik. A sikeres gazdasági regionalizmus tovább növeli a civilizációtudatosságot. A gazdasági regionalizmus csak abban az esetben lehet sikeres, ha közös civilizáción alapul. Pl: Az Európai Közösség a közös európai kulturális örökségre és a nyugati kereszténységre épül. Japán nem tud Európához ill. Észak-Amerikához hasonló gazdasági integrációt létrehozni, mivel társadalma és civilizációja egyedülálló. A közös kultúra azonban egyértelműen megkönnyíti a gazdasági kapcsolatok gyors ütemű bővülését. Pl: A kultúra és a vallás volt az alap az Economic Cooperation Organisation 1960as megalapításakor, melyet Törökország, Pakisztán és Irán hozott létre. Ma 10, nem arab muzulmán országot tömörít: Irán, Pakisztán, Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Türkmenisztán, Tadzsikisztán, Üzbegisztán és Afganisztán. E szervezet létrejöttének oka, hogy a 10 ország vezetői belátták, nincs esélyük csatlakozni az Európai Közösséghez. Az ideológiai alapon meghatározott államok eltűnése Kelet-Európában és a volt Szovjetunióban lehetővé teszi a hagyományos nemzeti identitások és ellenségeskedések előtérbe kerülését. A kulturális és vallási különbözőségek eltérő politikai megoldásokat eredményeznek az emberi jogok, bevándorlás, kereskedelem és környezetvédelem területén. A Nyugat céljai: a demokrácia, a liberalizmus terjesztése, katonai fölényének fenntartása, gazdasági érdekeinek előmozdítása. A kormányok ma a közös vallásra és a közös civilizációs identitásra hivatkozva próbálnak mozgósítani.
A civilizációk összecsapása 2 szinten zajlik: mikroszinten és makroszinten. Mikroszinten a civilizációs törésvonalak mentén egymás mellett élő csoportok küzdenek a terület és a másik csoport feletti ellenőrzésért. Makroszinten a különböző civilizációkhoz tartozó államok versengenek az egymás feletti gazdasági és katonai hatalomért, küzdenek a nemzetközi intézmények és a harmadik felek feletti ellenőrzés jogáért, és egymást túlszárnyalva próbálják terjeszteni politikai és vallási értékeiket. A civilizációk közötti törésvonalak váltják fel a hidegháborús határokat. A hidegháború azzal vette kezdetét, hogy a vasfüggöny politikailag és ideológiailag kettéosztotta Európát. A hidegháború viszont a vasfüggöny leomlásával véget ért. Az Európát megosztó legjelentősebb törésvonal William Wallace szerint valószínűleg egybeesik a nyugati kereszténységnek az 1500-as években fennálló határaival. Az ettől a vonaltól északra és nyugatra élő népek protestánsok vagy katolikusok, közösen élték át a feudalizmust, a reneszánszot, a reformációt, a felvilágosodást, a francia forradalmat. Ők gazdaságilag jobb helyzetben vannak, mint a keletebbre lakók, egyre nagyobb szerepet vállalnak a közös európai gazdaság kialakításában és a demokratikus politikai intézmények megszilárdításában. Az e vonaltól délre és keletre lakó emberek ortodoxok vagy muzulmánok, az oszmán vagy a cári birodalomhoz tartoztak, gazdaságilag kevésbé fejlettek, és úgy látszik, hogy sokkal kisebb az esélyük arra, hogy stabil, demokratikus, politikai rendszert építsenek ki. Ez a határvonal véres konfliktusoknak is színtere. A XI. századtól a XIII. századig a keresztesek megpróbálták elterjeszteni a kereszténységet a Szentföldön. A XIV. és a XVII. század között a törökök kiterjesztették hatalmukat a Közel- Keletre és a Balkánra, elfoglalták Konstantinápolyt és kétszer is megpróbálták bevenni Bécset. A XIX. századtól a XX. század elejéig Nagy Britannia, Franciaország és Olaszország uralmuk alá hajtották Észak-Afrika és a Közel-Kelet nagy részét. A 2. vh utáni változások: eltűntek a gyarmati birodalmak, megjelent az arab nacionalizmus, az iszlám fundamentalizmus, a Nyugat energiaszükséglete miatt erős függésbe került a Perzsaöböl államaitól, az olajban gazdag muzulmán államok pénzben és fegyverben is gazdaggá váltak. Több háború is lezajlott Izrael és az arab államok között, Franciaország kegyetlen háborút vívott Algériában, 1956-ban francia és brit csapatok szállták meg Egyiptomot, 1958- ban amerikai csapatok vonultak be Libanonba. Arab és iszlám terroristák, akiket közel-keleti kormányok támogattak, nyugati repülőgépeket és létesítményeket robbantottak fel, és nyugati túszokat ejtettek. Valószínűleg az arabok és a Nyugat közötti több évszázados múltra visszatekintő katonai összecsapások a jövőben még intenzívebbé fognak válni. Az Öböl-háború során sok arabot büszkeséggel töltött el, hogy Szaddam Husszein megtámadta Izraelt, és szembeszállt a Nyugattal. Ugyanakkor a megaláztatás és sértettség érzését váltotta ki sokakban a Nyugat katonai jelenléte és a megsemmisítő katonai erőfölénye a Perzsaöbölben. Az arab országokban, leginkább Észak-Afrikában látványos népességnövekedés figyelhető meg, ami miatt egyre erősödik a Nyugat-Európába irányuló migráció. Olaszországban, Franciaországban és Németországban egyre erősödik a rasszizmus, egyre intenzívebbé válik az arab és a török bevándorlók elleni erőszak. A történelem folyamán az iszlám további ellenfelei voltak a pogány, animista, és a keresztény, déli fekete népek. Az ellentét az arab rabszolga-kereskedők és a fekete rabszolgák között nyilvánult meg. Afrika modernizációja és a kereszténység terjedése minden valószínűség szerint megnöveli az erőszakos cselekmények számát Szudán, Líbia és Nigéria területén. Az iszlám északi határán is egyre erőteljesebb a konfliktus az ortodox és a muzulmán népek között. Ide lehet sorolni a boszniai és a szarajevói vérontásokat, a szerbek és az albánok közötti folyamatos erőszakot, az oszétek és az ingusok közötti erőszakot, az örmények és az azeriak küzdelmeit, illetve az oroszok és a muzulmánok közötti feszültséget.
Kelet-Ázsiában Kínának komoly területi vitái vannak a szomszédaival. Kegyetlen politikát folytat Tibet buddhista népével szemben, és egyre keményebben lép fel muzulmán-török kisebbségeivel szemben. A hidegháború végével a Kína és az Egyesült Államok közötti alapvető ellentétek olyan terülteken jelentkeztek, mint az emberi jogok kérdése, a kereskedelem és a fegyverkereskedelem. Ezek az ellentétek nem fognak csökkenni. Japán és az Egyesült Államok viszonyában a kulturális különbségekből adódó gondokat gazdasági konfliktus is tetézi. Mindkét fél rasszizmussal vádolja a másikat. A civilizációk közötti interakciók annak függvényében alakulnak, hogy mennyire jellemző egyikre vagy másikra az erőszak. A hidegháború utáni világban a politikai ideológiák és a hagyományos erőegyensúlyon alapuló felfogást egyre inkább a civilizációs hasonlóság váltja fel. Ezt nevezte Greenway rokonország szindrómának. Ez a jelenség kezd kibontakozni a perzsa-öböli, kaukázusi és boszniai konfliktusokban. A legfőbb iráni vallási vezető, Khomeini ajatollah szent háborúra szólított fel a Nyugat ellen: Az amerikaiak agressziója, pénzsóvársága, tervei és politikája elleni harc dzsihádnak tekintendő, és mindenki, aki az ügyért áldozza életét, mártírrá válik. Egy olyan világban, ahol civilizációk csapnak össze, elkerülhetetlen a kettős mérce alkalmazása: az egyik mércével mérik a rokon országokat, a másikkal pedig a többit. Erőszak és konfliktus lesz és van az egy civilizációhoz tartozó államok és csoportok között is. Ezek a konfliktusok azonban kisebb intenzitásúak, mint a civilizációk közötti konfliktusok. A Nyugat jelenleg soha sem látott hatalommal bír a többi civilizációhoz képest. Japán kivételével a Nyugatnak gazdasági téren sincs versenytársa. A Nyugat dominál a nemzetközi politikai és biztonsági szervezetekben és a nemzetközi gazdasági intézményekben is. Globális politikai és biztonsági kérdésekben az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Franciaország szava a döntő, gazdasági kérdésekben pedig az Egyesült Államok, Németország és Japán döntenek. A világközösség vált azzá a fogalommá, amely globális legitimációt biztosít az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak érdekeit szolgáló akcióknak. A Nyugat elsősorban az IMFen keresztül érvényesíti gazdasági érdekeit. Az erőkülönbség, és a katonai, gazdasági és intézményi hatalomért folytatott harc az egyik forrása a Nyugat és a többi civilizáció között fennálló konfliktusoknak. A kulturális, azaz az alapértékekben és hitben megnyilvánuló különbségek alkotják a másik konfliktusforrást. 3 forgatókönyv a jövőre nézve: 1) a nem nyugati államok kísérletet tesznek az elszigetelődésre, megpróbálják megvédeni társadalmukat a nyugati behatolástól, azaz kimaradnak a Nyugat által dominált világközösségből 2) a jó helyezkedés, azaz megkísérlik a nem nyugati államok a Nyugathoz való csatlakozást, elfogadva annak értékeit és intézményeit. 3) a Nyugat kiegyensúlyozására való törekvése a nem nyugati államoknak, tehát gazdasági és katonai erő fejlesztése mind e közben megőrizve a hagyományos értékeket, egyszóval modernizálás, de nem nyugatosítás. A Nyugat a leszerelést univerzális szabálynak tekinti, különféle szankciók életbeléptetésével fenyegeti azokat, akik elősegítik a fejlett fegyverek elterjedését, és előnyökkel kecsegteti azokat, akik ezt nem teszik. A nem nyugati nemzetek azonban fenntartják maguknak a jogot, hogy minden olyan fegyvert megvásároljanak és hadrendbe állítsanak, amelyet a biztonságuk érdekében szükségesnek tartanak. Az iszlám-konfuciánus államok és a Nyugat között újfajta fegyverkezési verseny van kibontakozóban. Egy hagyományos fegyverkezési versenyben a 2 fél azért fejleszti fegyverzetét, hogy kiegyensúlyozza a másik oldalt, és hogy lépéselőnyre tegyen szert. Az újfajta fegyverkezési versenyben az egyik fél fejleszti a fegyverzetét, a másik fél viszont nem
kiegyensúlyozni próbálja azt, hanem igyekszik megakadályozni és megelőzni a másik fegyverkezését, miközben ő maga csökkenti saját katonai potenciálját. Rövid távon a Nyugat érdeke, hogy: - erősítse a saját civilizációján belüli együttműködést elsősorban Európa és Észak- Amerika között - a Nyugat részévé tegye a nyugatihoz hasonló kultúrával rendelkező kelet-európai és latin-amerikai társadalmakat - erősítse a meglévő együttműködést Oroszországgal és Japánnal - megelőzze, hogy a civilizációk közötti helyi szintű konfliktusok nagyobb, civilizációk közötti konfliktusokká nőjenek - korlátozza a konfuciánus és iszlám országok katonai erejének bővülését - visszafogja a nyugati katonai potenciál csökkentésének mértékét - fenntartsa katonai erőfölényét Kelet-és Délnyugat-Ázsiában - kiaknázza a konfuciánus és iszlám országok között meglévő különbségeket és konfliktusokat - növelje a többi civilizációs csoport nyugati értékek és érdekek iránt érzett szimpátiáját - megerősítse a nyugati érdekeket és értékeket tükröző és azokat legitimáló nemzetközi intézményeket, és az azokban való aktív részvételre bíztassa a nem nyugati államokat. A nem nyugati civilizációk továbbra is próbálnak majd szert tenni a modern lét részét képező jólétre, technológiára, szakértelemre, gépekre és fegyverekre. Továbbra is meg fogják kísérelni a modernség összeegyeztetését a hagyományos kultúrájukkal és értékeikkel. Gazdasági és katonai erejük a Nyugathoz képest növekedni fog. A belátható jövőben nem fog létrejönni univerzális civilizáció, hanem a különböző civilizációk olyan világa fog kialakulni, amelyben minden civilizációnak meg kell tanulnia együtt élni a másikkal. Edward W. Said: A tudatlanság összecsapása The Nation, 2001.október 22. Samuel Huntington A civilizációk összecsapása című tanulmánya a Foreign Affairs folyóirat 1993-as, nyári számában jelent meg. A cikk célja az volt, hogy az amerikaiak számára egy eredeti tézist állítson fel a világpolitika hidegháborút követő új szakaszáról, Huntington érvrendszere lendületes, látnoki. Huntington arra a nehéz feladatra vállalkozott, hogy megjósolja az elkövetkező évek világpolitikájának várhatóan legfontosabb, központi jellegzetességét. A cikk szerzője nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a legtöbb modern kultúrában a legnagyobb viták az adott kultúra definíciójáról és interpretációjáról folynak. A történelem nemcsak vallásháborúkból és uralkodói hódításokból áll, hanem az egymás közötti kölcsönös csere, megtermékenyítés és osztozás folyamataiból is. A szeptember 11-ei borzalmas események alaposan megtervezett, szörnyűséges és beteges motivációjú öngyilkos merénylet és tömegmészárlás voltak, amelyeket aktivisták kis csoportja hajtottak végre. Ezek Huntington elméletének bizonyítékaivá váltak. A probléma, hogy az iszlám vagy a Nyugat meghatározhatatlan, félrevezető és zavaros elnevezések, kategóriák. Az egymással látszólag harcban álló civilizációk erősebb szálakkal kötődnek egymáshoz, mint ahogy azt a legtöbben gondolnánk. Freud és Nietzsche is megmutatta, hogy milyen borzasztóan könnyen átjárhatóak a gondosan karbantartott és ellenőrzött határok.
A civilizációk összecsapása tézis ugyanolyan propagandafogás, mint a világok háborúja koncepció, amely inkább szolgálja védekező jellegű önérzetünk megerősítését, mintsem napjaink zavarba ejtő, kölcsönös függőségi viszonyainak kritikai megértését. (Edward W. Said palesztín származású, az Egyesült Államokban élő irodalomtörténész) 3. Francis Fukuyama: The End of History? (1989) Fukuyama szerint a 20. század a nyugati liberális demokrácia győzelmével indult, később: abszolutizmus, bolsevizmus, marxizmus, nukleáris fenyegetettség, végül: visszatért a kezdőponthoz, a gazdasági és politikai liberalizmus győzelméhez. A nyugati liberalizmusnak nincs rendszerszintű alternatívája. Még a világ két legnagyobb kommunista államában (Oroszország, Kína) is változik az intellektuális hangulat, és jelentős reformmozgalmak indulnak meg. Napjainkban (1989) a történelem végének lehetünk tanúi: az emberiség ideológiai evolúciója véget ért, és elhárult az akadály az emberi nem történelmének legfejlettebb kormányzati formája, a nyugati típusú liberális demokrácia globális térhódítása elől. I. A történelem vége ötlete már Marxnál is megjelent kommunista utópiaként. A másik forrás a hegeli dialektika: kezdet-közép-vég felosztás. A történelem egyszer elér egy olyan abszolút pontot, amelyben egy végső, racionális társadalmi és államforma győzedelmeskedik. A hegeli elméletet a világ sajnálatos módon eltorzított, marxista interpretációban ismerhette meg. Néhány francia gondolkodó azonban megpróbálta megmenteni az eredeti hegeli gondolatokat. Legnevesebb: Alexandre Kojeve. Hegel szerint a történelem 1806-ban ért véget (Napóleon jénai győzelme a poroszok felett, a francia forradalom ideáljainak győzelme, egyenlőség, testvériség, a liberális demokrácia alapelveinek megszilárdulása). A történelem végének állama liberális, mert: jogrendszer segítségével óvja az ember szabadsághoz való egyetemes jogát, és demokratikus, mert csak a kormányzottak beleegyezésével létezhet. Az emberi történelem ellentmondásokon alapul: az úr és a szolga dialektikája, a természet uralmának átalakulása, a jogok egyetemes elismeréséért folytatott küzdelem, a proletár és a kapitalista dichotómiája. Ám az egyetemes homogén államban ezek az ellentmondások feloldódnak, és valamennyi emberi szükséglet kielégíthető (Kojeve) II. Hegelnél: az ellentmondások az emberi tudat, az ideák szintjén jelennek meg. Az ideológia nem korlátozódik a politika szintjére, hanem magában foglalja a vallást, a kultúrát, a morális értékeket is. Az ideák világa csak nehezen választható el a valóságos, materiális világtól.
Az emberi viselkedés korábbi tudatállapotokban gyökerezik, amelyek megfoghatatlan formában jelentkeznek, ám később, hosszú távon materializálódnak. A tudatosság ok és nem következmény. Fukuyama szerint az utókor teljesen kifordította a hegeli gondolatmenetet: baloldalon Marx, jobboldalon pedig a Wall Street Journal deterministamaterialista iskolája. A materialista nézetek problematikáját Fukuyama Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme c. műve segítségével világítja meg. Weber megállapítása: a részmunkaarány emelése valamennyi gazdasági elmélet szerint növeli a munkatermelékenységet. A gyakorlatban azonban nem feltétlenül: attól függ, hogy a munkás a pihenést vagy a keresetet értékeli többre. Ez a jelenség nem írható le a materiális erők segítségével; sokkal inkább az ideológia körébe tartozik. A Wall Street Journal determinista-materialista iskolája az elmúlt évtizedek ázsiai gazdasági sikereit hozza példaként. Véleménye szerint bármely társadalom hasonló fejlődést érhetne el, ha engedné polgárai számára materiális önérdekeik követését. Fukuyama szerint ez önmagában még kevés: a sikerhez szükséges ezen népek kulturális öröksége, családcentrikussága, vallásossága, munkamorálja stb. III Fukuyama az emberiség közös ideológiai örökségét kutatja. A 20. században két nagy kihívás érte a liberalizmust: a fasizmus és a kommunizmus. A fasizmus minden formáját (német, japán, argentin, indiai) elpusztította a második világháború. A kommunizmus már komolyabb kihívást jelentett. Marx kifejtette: a liberális társadalom egy feloldhatatlan, alapvető ellentétet tartalmaz: a tőke-munka ellentétet. Fukuyama szerint azonban az osztálykérdést Nyugaton sikeresen oldották fel: a modern Amerika egalitarianizmusa megfelel a Marx által megálmodott osztálynélküli társadalom fogalmának. Ez persze nem jelenti azt, hogy Amerikában nincsenek szegény és gazdag emberek, ám a gazdasági egyenlőtlenség nem a társadalom jogi vagy szociális rendszerében gyökerezik. A feketék szegénysége az USAban nem a liberalizmus inherens terméke, hanem a rabszolgaság eltörlése után is fennmaradó rasszizmus eredménye. A fejlett nyugati világban a kommunizmus gyengébb, mint az 1. vh. óta valaha. A legnagyobb változások Ázsiában történtek: az 1. vh. után a liberalizmus csupán nagyon gyengén érvényesült, később azonban a kontinens nyugati ideológiák táptalajává vált (ld. a fasiszta Japán demokratikus átalakulása, Dél-Korea, Burma fejlődése) Kína sokáig ideológiai ellenpólusa volt a liberalizálódó ázsiai országoknak. Az elmúlt 50 évben azonban jelentős változásokon ment keresztül (pl. állam visszaszorulása a mg-ban, gazdasági reformok, gazdasági nyitás). A maoizmus anakronisztikussá vált (jó példával szolgálhat erre Kínának a liberális Tajvan prosperitása). A marxista-leninista ideológia vereségét a liberális demokráciával szemben a Szovjetunió átalakulása tetőzte be. Gorbacsov hatalomra kerülésével támadást intézett a sztálini elvek és intézmények ellen. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet gazdasági rendszer életképtelen. Gorbacsov és társai úgy tűnik megértették a piacosítás gazdasági logikáját, ám tartottak az államtól való függés lazításának társadalmi következményeitől. Gorbacsov ezért azt hangsúlyozta, hogy ő csak a leninizmus eredeti formáját próbálja visszaállítani. Azonban a lenini és a sztálini elvek között nem olyan éles a választóvonal, mint azt sokan gondolnák. A lenini demokratikus centralizmus lényege a centralizmus volt, nem pedig a demokrácia.
A Szovjetuniót semmiképp nem tekinthetjük liberális demokráciának, azonban fontos változások következtek be az utóbbi években: a szovjet rendszer erős kritikája miatt nagyon kicsi az esély arra, hogy az ország visszatér a sztálini vagy a brezsnyevi rendszerhez. Kijelenthetjük tehát, hogy a liberalizmus két legnagyobb ellenfele, a fasizmus és a kommunizmus halott. Milyen kihívásokkal kell még akkor szembenéznie? Másként feltéve a kérdést: léteznek-e olyan ellentmondások a liberális társadalmakon belül, amelyek nem oldhatók fel? 2 kihívást kell megvizsgálni: a vallást és a nacionalizmust. A vallási fundamentalizmus erősödése napjainkban sokak szerint a liberális fogyasztói társadalom személytelenségére adott válasz. A modern liberalizmus azonban pontosan a vallási alapú társadalmak gyengeségének volt a történelmi következménye, hiszen ezek a társadalmak képtelenek voltak békét és stabilitást nyújtani. A jelenlegi világban egyedül az iszlám teokratikus állam kínál politikai alternatívát a liberalizmus és a kommunizmus számára. Ez a doktrína azonban nem érinti a világ nem-muszlim felét, így nem valószínű, hogy globális jelentőségre tenne szert a jövőben. A nacionalizmus és az etnikai tudatosság más formái leginkább Németországban veszélyeztették a liberalizmust, jelenleg pedig csupán Európa néhány elszigetelt részén, pl. Észak-Írországban jelenthetnek komoly veszélyt. A világ nacionalista mozgalmainak nagy része nem rendelkezik politikai programmal. A nacionalizmus nem magából a liberalizmusból származik, hanem éppen abból, hogy a liberalizmus még nem teljesedett ki igazán. IV. Nemzetközi kapcsolatok: Oroszország és Kína nem valószínű, hogy csatlakoznak a fejlett, liberális társadalmakhoz, ám a jövőben nagy valószínűséggel nem a marxizmusleninizmus határozza majd meg a külpolitikájukat. Hogyan fest majd az ideológiamentes világ? Az egyik iskola képviselői a klasszikus 19. századi európai hatalmi egyensúly időszakát tekintik az ideológiák nélküli világ modelljeként. Kína és Oroszország rengeteget változott a hidegháború kezdete óta. Kína ma inkább emlékeztet a gaulle-ista Franciaországra, mint a világháború előtti Németországra. A Gorbacsovot körülvevő orosz elitet pedig új politikai gondolkodás jellemzi ilyen értelemben ők is eljutottak a történelem vége - koncepcióhoz. V. A marxizmus-leninizmus eltűnése Kínából és a Szovjetunióból azt jelenti, hogy ez az ideológia elvesztette világméretű jelentőségét. Mindez nem jelenti azt, hogy örökre megszűnnek a nemzetközi konfliktusok. Továbbra is jelen lesz az etnikai és nacionalista erőszak, ám a nagy konfliktusokhoz nagy államok kellenek, így ilyenekkel a jövőben már nem kell számolnunk. A történelem vége azt jelenti, hogy a korábbi ideológiai alapú konfliktusok helyét átveszi a gazdasági kalkuláció, a végeláthatatlan technikai problémák megoldása, a környezeti kérdések, a fogyasztói igények kielégítése. Egy unalmas, technikai jellegű világ időszaka következik, ahol a technikai problémák megoldása áll majd a középpontban.
4. Mérő László: A kamatozó tőkehal A pénz evolúciója A szellemi élet és a gazdasági élet ugyanazokon a működési elveken nyugszik, mint a biológiai. Közgazdaságtani tanmese Robinsonról Robinson egyetlen élelemforrása: hal Egy teljes napi munkával 5 halat szerez, ami épp a napi betevője. A fák kérgéből készíthetne egy kezdetleges hálót, amivel akár napi 20 halat is foghatna, ám 30 nap mire elkészül a háló: addig pedig éhen hal. Látszólag nincs kiút: amíg rá nem bukkan egy hajó addig a halak napi beszerzése marad. Váratlanul feltűnik egy másik hajótörött (Richson), aki jobb halász: napi 6 halat szerez, de csak 5-öt eszik meg. Az idők során összegyűlt 150 tartalék hala, amit félretett az ínséges időkre. Ajánlatot tesz: odaadja a 150 halat, ha Robinson 30 nap alatt megcsinálja a hálót, majd egy éven át napi 5 halat ad cserébe Richsonnak a fogásból. Robinson hajlik az üzletre, de kiakasztja, hogy a 150 halért 12 hónapon át havi 150 halat kell törlesztenie. Alkudozni próbál, de Richson elmagyarázza neki, hogy még így is mekkora kockázatot vállal (pl.: mi van ha a 20. nap környékén Robinson meghal a halak javát megette, a háló meg nincs kész) Az üzlet alapja a bizalom: belemennek a dologba. Mit kell ebben az esetben figyelembe venni? Nincs verseny, Robinsonnak pedig magas az időpreferenciája. A kamat NEM a pénz használatának az ára, a kamat a pénz AZONNALI rendelkezésre állásának a díja a kölcsönvevő oldalról. A kölcsönadó részéről: a kamat annak az áldozatnak a díja, hogy hosszabb időre lemond a megtermelt jószág elfogyasztásáról. A pénz e sztori igazi főszereplője, az a pénz, amely képes pénzt fialni (ám csak akkor, ha tőkeként jelenik meg). Eszközök, melyeket korábbi termeléseinkből félreteszünk a jövőbeni termelés hatékonyabbá tételére, azokat tőkének nevezzük. Ha lenne több Robinson és neked, Olvasó ezer halnyi tőkéd lenne, melyiknek kölcsönöznél szívesen? Az ügyes, erős, leleményes Robinsonnak, akiknek csak kevés halra van szüksége, de tuti visszafogja fizetni? Vagy a kicsivel butább, véznább, bénább Robinsonnak, akinek jóval több halra van szüksége, de ha sikerrel jár, sokkal többet is törleszt? A bankok azoknak adnak szívesen kölcsön, akik be tudják bizonyítani, hogy nincs is igazán szükségük arra a pénzre A tőke összekapcsolódik a kockázattal. Ha van tőkéje, az egyén máshogyan dönt, más a kockázatvállalási hajlandósága, mintha a tőke kikényszerítené belőle, hogy helyesen használja
fel, hogy megfialtassa. [Daniel Kahnemann pszichológus 2002-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott az emberi kockázatértékelő mechanizmus feltárásáért.] A tőke reprodukálni akarja magát pont úgy, mint egy biológiai lény. Csakhogy a tőkét előbbutóbb el kell fogyasztani, hogy újjá tudjon születni, miközben erre az újjászületésre semmiféle garancia sincs. Ez a paradoxon a tőke lényege. Biológia Pszichológia Gazdaság replikátor gén mém Tőke (món) lények Biológiai élőlények gondolati lények : gazdasági kognitív sémák vállalatok lények : A lények produktumai életjelenségek gondolatok Termékek Nemcsak a gondolatok versengenek a tőkéért, a tőkék is versengenek a jó ötletekért. 5. Letenyei László (2008): Kultúra, antropológia, kulturális relativizmus. Bevezetés: A kulturális antropológia az emberiség kultúrájának tudománya. Nem használja a civilizáció kifejezést. A kulturális relativizmusból ered ez a tudomány, amely az amerikai Franz Boas [ejtsd: Boáz] nevéhez fűződik. (továbbá: 1895-ben a Columbia Egyetemen kulturális antropológia tanszéket alapítottak + 1909-ben megjelent Boastól Az ősi ember értelme c. könyv) Boas elsősége a több mint 100 éve működő általa alapított iskola nemzetközi jelentőségében és az emberiség közös eredetének, a kultúrák egyenértékűségének hangsúlyozásában rejlik. Haladás : a fejlődésbe vetett hit a XIX. Században: A 19. században a haladás eszméjét a pozitivizmus szelleme, a világ megismerhetőségének gondolata hatotta át. Kérdése, hogy mi mozgatja a világot és tartja fenn a folyamatos fejlődést. Az evolúcióelméletek között körvonalazódott az első kulturális antropológiai megközelítés, melyet evolúciós (evolucionista) antropológiának is hívnak. A következő gondolkodókat vizsgáljuk: Herbert Spencer, Lewis Henry Morgan és Somló Bódog. Herbert Spencer evolúcióelmélete: változás a homogénből a heterogénbe: Evolúcióelméletének alapja a homogénből heterogénbe való átmenet, nem használja Darwin mutáció és szelekció fogalmait. Példái az 1862-es First Principles c. munkájából: a tojásból állat, a magból növény úgy válik, hogy az egyszerű, egynemű, homogén anyag differenciálódik, és egyre heterogénebbé válik. Ezt tartja minden haladás törvényének. A társadalmi haladás alapja is az ugyanolyan szerepek, státusok megváltozása, a kormányzó és kormányzott viszony megjelenése és tovább-bonyolódása. Lewis Henry Morgan: történelmi és kortárs kultúrák egységes klasszifikációja:
Morgan szemben az akkori szobatudósokkal terepgyakorlatot is szerzett az irokéz Szeneka törzsnél. Ő még nem tekintette egyenrangúnak a primitív népek kultúráját saját társadalmával. Evolúciós elméletének megalkotásakor a fejlődés fokozatait vizsgálta új szempontrendszer alapján, elvetve az addig használt kőkor, bronzkor kifejezéseket. Szempontjai: létfenntartás, társadalomszervezet, nyelv, család, vallás, otthoni élet és építkezés, tulajdon. Morgan használja a civilizáció kifejezést, a fejlődést három új kategóriába osztotta (vadság, barbárság, civilizáció), melyek további 3 szinten különülnek el: Korszak Fokok Civilizációs vívmányok Az adott fokon élő népek Vadság Alsó - - Középső Tűz, halászat,tagolt Ausztrália népei, beszéd pápuák Felső Íj és nyíl Columbia-völgy Atapaszkok törzsei Barbárság Alsó Fazekasság Missouritól keletre élő törzsek Középső Kelet: állattartás Nyugat: kukorica, tök Régi britek, Mexikó, Peru őslakói Közös:vályog,kő Felső Vas Homéroszi kor, Civilizáció Antik és modern korszakok Fonetikus irodalmi művek ABC, Caesar kori barbárok Napjainkig tart Ez a klasszifikáció elmélete, melyet majd a kulturális relativista fordulat szorít ki. Az elmélet gyenge pontja, hogy nem minden civilizációt lehet ezen séma alapján elemezni, habár Morgan egy általános érvényű kategóriarendszerként értelmezte. Somló Bódog Szociológia tankönyve 1901-ből: A jogász végzettségű Somló Bódog a szociológiát, mint társadalomtudományt tartotta a jogfilozófia alapjának. Könyvének ezért adta a Szociológia címet, mely mai felfogás szerint egy antropológiai témájú munka. A házasság evolúcióját boncolgatva a következőkre jutott: A nővétel változása során a nőrablás átalakult nővétellé, mely egyfajta ellenszolgáltatást hordoz magában, a magyar nyelv is tanúsítja: vőlegény-vevő legény, ara-ára, eladó leány. A szertartással kapcsolatban: az ősember nem tulajdonított jelentőséget a szertartásnak, majd miután felismerték annak fontosságát, ünneppé vált. Az egyház szertartásos formába öntötte, a francia forradalom után polgári szerződéssé alakult. A monogámia az általános házassági forma. Ahol többnejűség, többférjűség tapasztalható (sokszor pénzügyi okokból) ott is a monogámia felé haladnak. Egyenes vonalú evolúcióelméletek: Más néven unilineáris evolúcióelméletek, mely a 19. századi elméletek összefoglaló elnevezése. Alaptézise a folyamatos haladás, és hogy a világ minden kultúrája ugyanazokat a fejlődési fokokat járja be. Az evolúciós piramis ábrázolja térben a különböző kultúrák fejlődési fokait
(Egy háromszög, melynek alapja a primitív, csúcsa pedig a fejlett kultúrákat szimbolizálja, helyi kiterjedésben. Vagyis a legfejlettebbek egy-egy területre koncentrálódnak, míg a primitívek sok helyen, szétszórtan élnek) Időben egy nyíl szimbolizálja a fejlődést, a legfejlettebb időszak a nyíl végén, a jelent takarja. Az evolúciós antropológia: Az evolúciós antropológia etnocentrikus szemlélet, mely azt jelenti, hogy a kultúrák összevetését a vizsgálódó kultúra a saját népéhez mérten végzi, úgy hogy azt tekinti az aktuálisan legfejlettebbnek. Ez persze torzításokhoz vezet. A kutatás módszerében is megmutatkozik, ekkor a kutatók a bejövő információk feldolgozásával foglalkoztak, ún. armchair- antropológusként, szobatudósként, és nem érintkeztek a vizsgált kultúrával. Legtöbbször kérdőívekkel dolgoztak. Ez az iskola a minél ősibb civilizációk felfedezését tűzte ki célul, és ha találtak egy primitív népcsoportot, az sajnos gyakran vált az erőszakos fejlesztés áldozatává. Az evolúciós piramis legalsó lépcsőfokán: A fejlettségi szintet mérő piramis legalsóbb fokán helyezkednek el pl. az eszkimók, akik magukat inuit (=emberek) nevezik, ám az eszkimó kifejezés a kanadai algokin indiánoktól származik és gúnyosan, halevőt jelent. Azért vannak ők a piramis alján, mert alapvető technikai eszközök hiányoznak a mindennapjaikból, kerék, tű, szög. Franz Boas inuit tapasztalatai, 1883-1884: Boas 1882-ben jelentkezett a Dán Királyi Tudományos Akadémia nemzetközi pályázatára, amelyet megnyert, így elindulhatott Grönland és Kanada határvidékének feltérképezésére. Egy éves, kemény fizikai megpróbáltatásról volt szó, kutyaszánnal a jeges vidéken. Balesetet szenvedett, a természetre volt utalva, szerencséjére az őslakos eszkimók maguk közé fogadták. Így ismerkedett meg az inuitokkal, elkísérte őket vadászkörútiakra, részt vett a mindennapjaikban. Arra a következtetésre jutott, hogy az inuitok nem primitívek, sőt az adott körülményeknek megfelelő legfejlettebb kultúra, mert ő, a rátemett, jó teljesítőképességű, tájékozott európai kutató, semmire sem ment a fejlettségével a fagyos télben. (Tehát itt mutatkozik Boas elsősége, a primitív kultúrák egyenértékűsítésében) Egy másik fontos elmélet: a grönlandi eszkimókról bebizonyították (szemben a kanadaiakkal), hogy a fehér ember fizikai jegyeit is hordozzák. Mindez a Kr. u. 1000 körüli Vörös Erik vezette viking betelepüléstől eredeztethető. A sziget lehűlésekor a vikingek egy része valószínűleg elmenekült, másik része meghalt és a harmadik asszimilálódott az inuit kultúrába. A telet túlélni máshogy nem lehetett. A szociáldarwinista elmélet szerint pedig a fejlettebb kultúra asszimilálja a fejletlenebbet. Történeti partikularizmus: Boas további terepkutatást végzett az észak-amerikai kwakiutl indiánok körében, és arra a következtetésre jutott, hogy az egyenes vonalú evolúcióelmélet, mely szerint az emberiség a fejlődése folyamán ugyanazokat a lépcsőfokokat járja be a Föld különböző pontjain, alapvetően téves. Boas elmélete szerint az ősi ember egy bizonyos pontján élt a Földnek, majd egy későbbi szakaszban szétvándorolt, és a fejlődést ezután az új helyszínek, terep- és életviszonyok