AZ ERZSÉBET-EMLÉKRE hirdetett ötödik

AZ ERZSÉBET-EMLÉKRE hirdetett ötödik pályázat június hó 2-án járt le. Ez alkalommal 35 művész vesz részt a pályázaton, amelynek bíráló bizottsága e sorok írásakor tanácskozik a pályázatok felett. Lapunk legközelebbi számát e nagyjelentőségű pályázat ismertetésének akarjuk szeníelni s akkor a jelesb műveket képben is mutatjuk be olvasóinknak. FÉNYŰZÉS ELLENI LIGA RUHATERV- À PÁLYÁZATA. A Fényűzés Elleni Liga az alant részletesen felsorolt nőiruhatípusok terveire pályázatot hirdet, irányelvül tűzve ki a tervezőknek, hogy formában, ízlésben ne távolodjanak el túlságosan a mai divattól, mivel a Liga a szegényebb sorsúaknak lehetővé akarja tenni, hogy tavalyi öltözékeiket feltűnés nélkül hordhassák. A ruhatípusok, melyek közül a tervezők egyre-egyre vagy többre is pályázhatnak, a következők : 1. Utcai ruha (kabát és szoknya). 2. Délutáni (látogató) ruha. 3. Estélyi ruha. 4. Blúz. 5. Pongyola. 6. Nappali köpeny. 7. Estélyi köpeny. A ruhák anyagául lehetőleg a pamutbársony, plüss, félgyapjú vagy selyem szolgáljon, tilos a sötétkék szövet, a covercoat használata. Díszítési célokra lehetőleg magyar hímzés, magyar csipke vagy sujtás használandó, az ekként díszített művek a pályatervek elbírálásánál előnyben részesülnek. A díszítésben feltétlenül kerülendők a költséges anyagok (prémszegély, prémgallér stb.). A ruhák méretei tekintetében a tervezők a következő méreteket túl nem haladhatják : Kosztüm 4 1 / 2 m.; robe-manteaux 4 m. Köpeny 3 l lt m, a szoknya bősége 3 m, szegélye a földtől 20 25 cmnyire legyen. Ruhaujjaknál is a takarékosság a fontos : ú. n. sonkaujjak kerülendők, szintúgy a gallérnál is a többsoros mellőzendő. A pályázók terveiket 30 cm nagyságban, lehetőleg színesen tartoznak készíteni, oly módon, hogy az bármely nőiszabóműhelyben kivihető legyen. A rajzok beküldésének határideje f. évi augusztus hó 1-je. A pályatervek jutalmazására a Liga elnöksége mindegyik típusra a két legjobbnak a következő díjakat állapította meg: utcai ruha egy drb 150 koronás és egy drb 75 koronás díj, délutáni ruha 100 és 50 koronás ; estélyi 150 és 75 koronás; blúz 60 és 30 koronás; pongyola 60 és 30 koronás; esti kabát 100 és 50 koronás; délutáni 100 és 50 koronás. A pályaművek elbírálását és a díjak odaítélését egy vegyes bizottság végzi, melyben részt vesz: az Iparművészeti Társulatnak, a Női szabók Ipartestületének és a Fényűzés Elleni Ligának 3 3 tagja, ez utóbbi testület elnökének vezetése alatt. A díjazott terv tulajdonjoga a tervezőé, de a Ligának joga van azt a szeptember hó folyamán a Nemzeti Szalonban rendezendő kiállításon bemutatnia, joga van továbbá e kiállításon a díjazott pályaművet bármely szabócégnek az azon feltüntetett s a tervező által megszabott árért a maga részére kizá- SZAK- OKTATÁS, rólagos joggal megvásárolni. A Fényűzés Elleni Liga e kiállítás céljaira szívesen veszi minden olyan tervnek vagy tárgynak beküldését is, mely az olcsó, ízléses és egyszerű női ruházat kiegészítő része lehet, mint kalap-, ernyő-, kézitáska-tervek és modellek beküldését. Bővebb felvilágosítással a Liga irodája szolgál, Szentkirályi-utca 36. szám alatt, ahová a pályaművek is küldendők. SZAKOKTATÁS KOSZTÜMÖK, VERSEK ÉS ZENE. A magdeburgi iskola első a német iparművészeti tanintézetek közt, amely divatosztályt szervezett a német piac jövendő helyzetére való tekintettel. Ennek az osztálynak vezető tanára, Bosselt Rudolf, nemrégiben valóban ötletes módon mutatta be növendékeinek és a művészet iránt érdeklődő közönségnek a különböző korok viseleteit. Egy ünnepi est keretében olvasztotta össze a film-divat-képeket a költészettel s a zenével. Megnyitóul Hafizverseket szavaltak s a vetítés perzsa ruhákat mutatott be. Majd sorra következtek azután : ó-indus líra megfelelő kosztümökkel a Sába királynője zenéjével ; Anakreon-versek görög freskókról vett ruhákkal s Göthe költeményével : Gofí und die Bajadere. Bocaccio és Petrarca műveiből vett részletek kísérték az olasz reneszánsz pompázatos kosztümjeif, míg Dürer és Hans Sachs Nürnbergjét, polgárnői viseletét Wagner Mesterdalnokainak hangja közvetítette. A francia egykorú öltözékeket angol groteszk példák követték, ladyk négyesfogaton. Majd Molière kora zendült meg, hogy azután helyet adjon Mozart zenéjének és Göthe korából való árnyékképeknek. A forradalmi idők a szélvihar szárnyán perdülnek le és előkelő nyugalommal követték őket a jó nagymamás viseletek Ó-Berlin és Potsdam utcáin, mialatt Schubert-dallamok verték a taktust. A modern viselet, anno 1912 nagyon lélektelennek, üresnek érződött s csak a Rainer Maria Rilke kísérő versei öntöttek bele életet. A magdeburgi iparművészeti iskola divatosztálya készítményeivel is finom szelleméről és a festői kultúra iránt való nagy fogékonyságáról tesz bizonyságot a szakkörök előtt. 209 Magyar Iparművészet. 5

SZAK- IRODALOM 210 er^.3 L^KlhD s^a^csao cr«k s (ntsccks cr^ao castus c^xacxa s C^SSJ ^s cckse^s^aos^ csk^d.sc^hc <r>*«*s>c*«h^>c*»t.ő SZAKIRODALOM KÖNYVMŰVÉSZET. Kéí új magyar könyv fekszik előttünk, melyek a háborús 1916-os évszámot viselik címlapjukon. S a háborús évszám ellenére semmi háborús ízléstelenség el nem csúfítja őket, noha többékevésbbé tartalmilag mind a kettő a háborúval van összefüggésben. Balázs Béla könyve az egyik : Lélek a háborúban". És mintha csak testvére volna, úgy hasonlít rá külsejében Kosztolányi Dezső könyve: Tinta". Ugyanegy kiadójuk: K n e r Izidor, Qyoma ezúttal is gondoskodott róla, hogy a nyomdájából kikerülő kész könyv megjelenésének egyszerűségével, csinosságával példaadó erejű legyen. S a pántlikás, kokárdás, trikolóros könyvcímlapok mostani szörnyűségei között, melyek öt és tízezer példányban éljeneznek a kirakatokban, jólesik e tisza nyomatú, finompapirú, gondosan kötött könyveket lapozni, melyek nemes tartózkodással juttatják érvényre az oldalak szépségét. Balázs Béla könyvét a külföldi folyóiratokból jól ismert D i v é k y József, magyar származású illusztrálóművész díszítette. Jól rajzolt, kissé archaizáló képek ezek, hajdanifametszetekre emlékeztetnek. Nem könyvdíszek a szó iparművészeti értelmében, csak könyvben felhasznált háborús rajzok. De művészember szíve rezdül bennük a magyar baka minden mozdulatával és pompás rajztudás érezhető mögöttük. Kár, hogy csak háborús megpróbáltatásaink válságai hozzák haza egy-egy időre a legizmosabb tehetségű magyarokat. À Nagy Sándor : Exlibris. KERTEK FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE. (Gothein, Marie Luise : Geschichte der Gartenkunst. I. II. Bd. Mit 637 Tafeln und Illustrationen. Jena, Eugen Diederichs, 1914. Ára 40 M.) Az újabb időben a kertművészetet tárgyaló, irodalmi beccsel bíró művek örvendetesen szaporodnak. A megjelent művek legtöbbje egyes országok kertművészetével vagy a kertművészeíet érintő speciális kérdésekkel foglalkozik. Ez a munka áttekintést nyújt a kertművészet történeti fejlődéséről. Az első kötetben Egyiptom, Nyugat-Ázsia, Görögország, a római birodalom, Bizánc és az iszlám, a középkori keleti kertekkel, Itália, Spanyolország és Portugália reneszánszkeríjeivel foglalkozik, a másodikban tárgyalja a francia, angol, német, németalföldi, XIV. Lajos korabeli kerteket, a keleti kertek utánzását, Kina és Japán kertművészetét, az angol kerteket s a XIX. század főirányait a kert művészetben. Másfél évtizedre terjedő szorgalmas kutatásnak eredménye ez a hézagpótló munka, mely a kertekről szóló irodalmi ter- Alexander Nagy : Exlibris. mékek, leírások, akták, szétszórt számadások, festmények, rajzok és metszetek lelkiismeretes felhasználásával, egyes kiváló tudósok útbaigazítása mellett készült s a berlini kir. építészeti akadémia támogatásával jelent meg. Szerzője a kertek fejlődéstörténetére helyezi a fősúlyt s tudományos módszerrel a típusok keletkezéséről, fejlődésmenetéről és elterjedéséről igyekszik lehetőleg kimerítő képet nyújtani. Az egyes korok szelleme, erkölcse, életmódja, társadalmi élete, politikai vonatkozásai mind visszatükröződnek a kert művészetében. Minden nagyobb szellemi áramlat

a kertet is érintette, hatást gyakorolt rá s a világtörténelem nem egy nagy alakja mint kertgondozó és fenntartó jelenik meg gyakran új megvilágításban. Különös szeretettel foglalkozik a kertművészet első periódusaival, a kerteknek úgyszólván archeológiájával s ezért annál nagyobb elismerés illeti a szerzőt, mert alig akad mű, mely ezt tárgyalná. Itt természetesen sok még a felderíteni való, sűrű még a homály, melyet sem ásatások, sem a korunkra maradt régi feljegyzések nem tudtak eloszlatni. A kertművészetet mindenüt kapcsolatosan tárgyalja az építészettel és a kertek díszítésére szolgáló szobrászattal. Egyiptomban a sík terület, az erdőben való hiány adott impulzust arra, hogy a kertek művelésére, gondozására, a virágok kultuszára gondot fordítsanak s így az egyhangúságba életet öntsenek. Az építészetben megnyilvánuló szigorú szimmetria a kerművészetben is éreztette befolyását. A babiloni kertek ellentétben állanak az egyiptomiakéval. Itt a virágkultusz helyét a fák kultusza foglalta el. Különösen magas művészi színvonalon állanak a római kertek, melyekről a pompéjii faliképek és ifj. Plinius leírásaiból szerezhetünk adatokat. A ház és a kert közti összhang, a pompás kilátásra való törekvés s egyáltalán a kertművészetben elért eredmények a későbbi korokban is éreztették hatásukat. A római kertek pompájával vetekszenek a nyugatázsiai kertek továbbfejlődéséből keletkezett bizánci, perzsa és mór kertek. Itt is látjuk a szigorú tagozást és a szoros kapcsolatot a kertművészet és építészet között. A keríudvar fellépése s ezzel hatalmas vízművek, terraszok létesítése, bár ezek a nyugaton sem voltak egész ismeretlenek, színes ornamentikával ellátott építészetük meseszerű pompát kölcsönöznek a kerteknek. A spanyolmór kertművészetnek egyik legszebb példánya a granadai Alhambra. A középkor rideg világnézetével, állandó villongásaival nem kedvezett a kertművészet fellendülésének. Középkori kertekkel leginkább klastromok és zárdák udvaraiban találkozunk. Erre a korra nézve fontosak azok a képekben gazdag kéziratok, melyek a kerteknek virágokkal, vízmedencékkel, kutakkal, gyepágyakkal, lugasokkal, Iabirinthusokkal való díszítését tüntetik föl. A fejlődés művészi fokát mutatják a reneszánsz kertek, melyeknek igazi hazája Olaszország. A palotaépítészet virágzásának korában a dombos, lejtős terep szeretete, a kilátás pompájának kívánalma érdekes terraszok létesítésére vezetett. A terraszok támfalai,alépcsők,lugasok, barlangok vízesésekkel és figurális díszekkel párosulva adták a tagozás architektónikus elemét, melybe a lakóház illeszkedett. A palota és a palotakert teljes összhangban vannak egymással, s mint egykor Nyugat- Ázsia fejedelmei, úgy a reneszánsz nagyjai is inkább díszkertükben tartózkodtak, mint palotáikban. A kertművészet legbuzgóbb ápolói közt a fejedelmek és a pápák foglalják el az első helyet. Az olasz reneszánsz kertművészet mestere Pierre Ligurio, kinek művészi tehetségét alkotásainak egész sora tanúsítja. SZAK- A szökőkutak, vízesések s egyéb vízművek IRODALOM sokasága az olasz barok-reneszánsznak egyengette az útját, melynek legkiválóbb képviselői a Fontana-tesfvérek. Az olasz reneszánsz befolyása alatt létesültek francia, angol, németországi és németalföldi reneszánsz kertek is s ezek természetesen a különféle helyi, klimatikus stb. viszonyok szerint más és más jelleget mutatnak. A XVII. és XVIII. század díszkertjeit Középés Nyugat-Európában különösen a fejedelmek tartották fenn. A kor építészete, mely meglepő nagy arányokban nyilatkozik, irányt szab a kertek fejlődésének is. Le Nôtre nagyarányú terveinek kivitelében XIV. Lajosban talált pártfogóra. Alkotásainak fénypontja a versaillesi kert. Óriási dimenziók, szimmetrikus elrendezés, az építészetnek a természettel való harmóniája, az ügyesen elrendezett szobrok, szökőkutak s mesterséges tavak mély s fenséges hatást biztosítanak neki. A kínai és japán kertek tárgyalásánál a szerző utal arra a káros befolyásra, melyet ezek Európa északi és nyugati részére gyakoroltak. Anglia és Franciaország szakítottak elsőben ezzel az iránnyal, de utóhatásaitól nem egyhamar tudtak szabadulni. A kertművészet ebben a korban elvált az építészettől s a festészet hatása alá került. Ez jellemzi főképpen a helytelen irányt. A XIX. században s az újabb korban, mikor a megváltozott viszonyok az építész elé más feladatokat tűztek, a kertművészet, mely az építészettel többnyire párhuzamosan haladt, új irányt vett. A kertvárosok létesítésére irányuló mozgalmak a kertművészetnek új lendületet adtak, városi parkok, ligetek keletkeztek a nyugati nagy városokban, főképpen Angliában. Az újabb időben a családi ház és a házi kert ad bő alkalmat az építésznek és a kertművészetnek új feladatok megoldására. Az alapos készültségről tanúskodó munkát az archeológusok, a művészettörténészek és a kultúrhisztorikusok is haszonnal fogják forgatni s ösztönt fognak nyerni a részletkutatásokra. A kerfkedvelők és kertépítfetők pedig a mult nagy mintáiból sugallatot meríthetnek az új alkotásokhoz. Ezért reméljük, hogy Gothein munkájának gyümölcsöző hatása a jelenkor kertművészetében is fog érvényesülni. Sz. L. 211 4*

LEVELESLÁDA ENGLISH SILVERSMITH. Igen tisztelt Szerkesztő Úr, olvasta-c, kérem, Az Est cikkét, amely egy valóban felháborító és e háborúban kétszeresen súlyos mulasztásért teszi felelőssé a Lovaregyletet. Arról volt benne szó, EVELES- hogy az egyes versenyek nyerteseinek szánt tiszi's teletdíjakat angol ékszerészcégek szállították a LADA. Lovaregylet igazgatóságának. Nem az angol Jockey- KRONIKA Clubnak, hanem a magyarnak, annak, amelyet Széchényi alapított és a mi boltossegédeink meg gallértisztftóink belépődíjaiból meg tétjeiből vásárolja a tiszteletdíjakat. És nem tíz évvel ezelőtt, hanem most történt ez, amikor tudvalevőleg nem a leggyöngédebb a magyar-angol külpolitikai viszony és amikor talán éppen éhtifuszban sínylődnek a mi magyar véreink azoknak az English silversmitheknek jóvoltából, akik ottfogták a háború kitörésekor a magyarokat. És ha nem így állnánk is ma az angolokkal nincs magyar ötvösipar, nincs magyar ékszerészcég, amely a sportversenyek jutalomdíjait művészi gonddal meg tudná csinálni? Igaz tisztelettel, hálás olvasója Korall Oszkár, Abrudbánya. A szerkesztőség válasza. Mi olvastuk azt az újságközleményt és természetesen megbotránkoztunk a magyar iparművészet e teljes semmibevevésén. De őszintén megvallva : nem csodálkozunk rajta, mert ha akadnak magyar hatóságok, amelyek nem tudják, hogy mi fán terem a magyar ötvösipar, mit várhatunk a LovaregyletfőI, amely még talán az ivóvizet is Londonból hozatja az istállófiúknak. Az ő szemükben London az ízlés, a kereskedelmi és ipari megbízhatóság gócpontja, a sportférfiú Mekkája, a fehérneműjöket Londonba küldik tisztítani és megesküsznek rá, hogy a cigaretta csak angol szopókából szíva élvezetes. A magyar iparművészek pedig hasztalan kérik, sürgetik, hogy a sok ezer koronára rúgó sportjutalomrendelésekből ők is lássanak valamit. Néhány év óta a földművelési minisztérium és a főváros itt-ott vásárol társulatunk útján néhány fémtárgyat, volt már rá eset, hogy magyar footballisták is gondoltak az Iparművészeti Társulat közvetítésére, de azért még most is nagyrészt művészietlen holmik, az ékszerészboltok raktáraiból előkerülő griffmadaras, ezüstpatkós, lovaglópálcás ezüsttárgyak szerepelnek mint pályabérek a küzdőtéren. Súlyra mérik az iparművészeiét. Ha történetesen az iníézőségben akad valaki, aki a magyar iparművészek munkáiról s a lapunkban több ízben közölt művészies juíalomtárgyakról tudomással bír, akkor a versenyrendező sportbizottság ekként intézkedik. Megjelenik az Iparművészeti Társulatnál hétfőn reggel egy atléta. Van szerencsém. Kérem a Sündisznókotorékverseny rendezőbizottsága kedden délután 212 hat órára szeretne egy csinos ezüsttárgyat valamelyik magyar iparművésztől. Tessék nekem mutatni vagy egy serleget, vagy egy zenélő albumot, de csinos legyen és ezüstből legyen rajta egynéhány szép kövér sündisznó, azonkívül egy műkotorék és esetleg a Tattersall is rajta lehet, de ennek az utóbbinak nem muszáj okvetlen ezüstből lenni." A sportjutalmak megszerzése jó magyar szokás szerint mindig az utolsó huszonnégy órára marad ; ezért kell azoknak az árúházak meglevő, még el nem adott árúiból kikerülni. Holott a magyar iparművészektől a Társulat közvetítésével minden nemes anyagból, finom, ízléses és nem is drága jutalomtárgyakat lehetne rendelni, csak egy kis előrelátás és jóakarat kellene a dologhoz. Az english silversmith-ek a magyar patópálkodáson híznak nagyra. K R Ó N I K A SZTRAKONICZKY KÁROLY TEMETÉSE. A Magyar Iparművészet hősi halált halt munkatársának, Sztrakoniczky Károlynak földi maradványait a tamanováci csatatérről hozzátartozói hazaszállíttatták és május hó 24-én a kerepesi-úti temetőben örök nyugovóra helyezték. Koporsója körül voltak a magyar tudományos, irodalmi és művészeti élet képviselői s az a szűkebb baráti kör, melyhez Sztrakoniczky Károly életében tartozott s amely az ő nagyralendült pályájától még oly sok sikert remélt. Koporsóján ott feküdt a Magyar Iparművészet szerkesztőségének koszorúja is s lapunk képviseletében a végső tisztességen: Fieber Henrik, Nádai Pál és Györgyi Kálmán jelentek meg, akik a gyászbaborult anyának (a fia elvesztése óta özvegységre jutott úrhölgynek) részvétüket tolmácsolták. Fájdalmas circumdederunt, magasan szárnyaló beszéd, néma könnyek, katonazene, ropogó sortűz és halvány rózsákból font koszorú kísérték az örök éjszakába Sztrakoniczky Károlyt, akinek a koporsójára oda volt írva a fájdalmas tragédia: élt 26 évet. Egy nyírfából összerótt egyszerű fakereszt, amelyet most egy éve katonabajtársai szúrtak a sírja fölé, az hirdeti most emlékét a kerepesi-úti temető árkádjai melleit. A magyar építő- és iparművészetből, amelyről gyönyörű álmokat szőtt, ennyi maradt neki... À NEMZETI ÉPÍTŐMUVÉSZETRŐL. Az osztrák építészek egyesülete nemrégiben egy felhívásban kérte a magyar mérnökök és építészek hivatalos egyesületét, nem lehetne-e a háború után a magyar építészek törekvéseit az osztrákéival összeegyeztetni. S nem

volna-e célszerű ennek a megvalósítását, a pályázatok kölcsönösségének biztosítását már most előkészíteni az elkövetkezendő időkre. Ez a gondolat bár eleve megvalósíthatatlannak látszott mégis az építészek köreiben igen sokáig foglalkoztatta a kedélyeket. S ennek a gondolatnak sugalló hatása alatt született meg az az érdekes előadás, amelyet a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletben május 15-én Kertész K. Róbert tartott : A nemzeti építőművészetről. Előadása voltaképpen vitatkozás az építőművészet kozmopolitikus felfogásával. Wagner Otto, a nagynevű bécsi szecesszionista ennek ma a legelső képviselője. Lényege e felfogásnak az, hogy az építészi alkotások művészi kifejezésének az összes kultűrcentrumokban hasonlónak kell lenni, mert az állami berendezkedések és az életmód csaknem teljesen azonos mindenütt. Wagnernek ez az okfejtése egyenes következménye az ő egész modernizmusának, mely csupán a célszerűséget s annak kifejező formáit fogadja el az építésre irányítóknak. Ezzel szembehelyezkedik az építőművészeinek az a tradicionalizmusa, melyet Kertész K. Róbert képvisel az ő nemzeti lélektől áthatott fejtegetésében, amelynek lényege az, hogy nekünk a múltból meglevő nemzeti építőhagyományaink, másrészt népművészetünk gazdag kincsesháza a nemzeti építőművészet felé való törekvést írja elő. A román és gót építés idejéből megmaradt műemlékeinken a jáki, zsámbéki és bényi templomokon leginkább meg lehet látni azt a sajátos vonást, mely ezeket a nyugat többi országában épült emlékektől megkülönbözteti. A felvidéki pártázatos reneszánsz-házak is nemzeti irányú fejlődést jelöltek meg, a XIX. század kúriáiban is van valami magyar jelleg. Mindezek öntudatos ismerete és tanulságaik értékesítése a műegyetemi építész-nemzedékek nevelésénél nagyon fontos s azért alapfeltétele ennek a nagyobb műemlékkutatás, a mult emlékeinek fölkutatása, föltárása, szakszerű fölmérése, lerajzolása, fényképezése, műtörténeti és művészeti szempontból való tárgyalása. Másrészt azonban a népművészet kincseinek anyaggyűjtése és a néprajzi múzeum mielőbbi végleges és méltó elhelyezése is sürgős. Előadásának további részében arról a magyar építőművészeiről beszélt Kertész K. Róbert, mely bizonyos tervszerűséggel igyekezett egy magyar stílust teremteni. Feszi gyönyörű Vigadójában a középkori, Lechner az indoizlam építőművészeire támaszkodott és bár bevallottan magyar építőstílus megteremtésére törekedtek, nem sikerült tulajdonképpeni céljukat elérni, mert csak egyénit alkottak. (Lechnerre vonatkozólag azonban alkalmasint tévedésben van a tudós előadó, mert ő sohasem állította, hogy amit ő csinál, az magyar építőstílus, hanem csak arra buzdította a köréje csoportosuló fiatalokat, hogy, amint ő maga is tette, a magyar formavilágba való elmerüléssel és a saját nemzeti s népi hagyományaink szerető megbecsülésével tökéletesítsék egyéni művészetük fejlődéséf és így lényegben ugyanazt hirdette, amit most az előadó is propagál.) A Lechner-féle magyaros irányzat a nagy mester halálával meg is akadt. Sőt bosszankodva látjuk a vidéki városokban fel-felbukkanni az eltorzult és félreismert Lechner-irányt. (Lechner maga semmitől sem óvta annyira az utána következőket, mint az ő építészeti gondolatainak utánzásától vagy alkalmazásától.) Tökéletesen igaza van tehát az előadónak abban, amikor azt hiszi, hogy ma már ebben a kérdésben is sokkal tisztábban lát és nyugodtabban ítél az építőművész és a nagyközönség, mint húsz vagy akár csak öt év előtt is. Érezzük, hogy Lechner korszakos jelentőségű volt a magyar építőművészeiben és mégis érezzük, hogy az általa kelteit nagy mozgalom hullámai elcsitultak. Még nincsen meg a végleges eredmény, nincs meg a kézzelfogható magyar stilus és annak szabályokba önthető formanyelve, de remélhetjük, hogy az isteni szikra sokak lelkében gyulád ki s adódik össze teremtőerővé. A gondolatokban és reformeszmékben gazdag előadás a tennivalók egész kis nemzeti építőprogrammját adja. És nagyon szerencsés felelet az osztrák építészek tapogatózásával szemben, mert a mi külön nemzeti életünk és ezeréves multunk külön útjait jelöli meg, amire mindannyiszor rá kell mutatni, valahányszor a háború utáni élet kulfúrprogrammját a mostani fegyverbarátság örve alatt idegen mesgyékre akarják terelni a lelkesedés vámszedői. ELŐADÁSOK A BÚTORRÓL. A fokozódó iparművészeti érzéknek s a nagyközönség nemesbülő ízlésének bizonysága, hogy immár színházi helyiségbe is el lehet csábítani, hogy a búforstílusokról szóló előadást KRÓNIKA hallgasson meg. Nóvák András, a jónevű iparművész-tanár cselekedte ezt meg, akinek három, vetített képekkel kísért műtörténeti előadását valóban igen szépszámú közönség hallgatta három délután az Uránia-színházban. Rövid történeti összefoglalása volt e három előadás a bútor egész történetének a klaszszikus világtól egészen a történeti stílusok sorát bezáró biedermeierig s mindenből annyi ismeretet nyújtott, amennyivel egy-egy stílus legjellemzőbb berendezkedési formáit megismertethette és az emberi lakás képét kialakíthatta. Az előadásokon megérzett, hogy 215

KRÓN1KA tervezőművész és jó anyagismerő az előadó. Minden tektónikus szempontból volt megvilágítva, a stílusok az anyagi és szerkezeti formák alakulásaiból voltak levezetve. Sok-sok jellemző példán, gyönyörű vetített képéken mutatta be, mily logikus vagy díszítő gondolatok vezették a régi bútorművészek kezeit, mialatt azokat s műremekeket megalkották, melyek ma a régi paloták és múzeumok díszei. Kár azonban, hogy az előadó,aki maga a modern magyar iparművészetnek egyik tehetséges alkotómunkása, ott Az O.M.Kir. Iparművészeti Iskola grafikai oszt. munkáiból. zárta le az előadásait, ahol éppen a mi korunk törekvéseinek jellemzése következett volna. Mert sajnos, minálunk is még sokkal több embert kell meggyőzni a napjainkbeli törekvések jogosultságáról, mint a királystílusok pompás darabjainak amúgy is elbűvölő szépségéről. AZ IPARMŰVÉSZETI MŰVEK JOGVÉ- DELME. Csak a hivatásos iparművészek meg a jogászok tudják, mily sok kár, mennyi anyagi veszteség, a pereknek milyen áradata származik abból, hogy a mi törvényeink nem védik meg a szerző jogát az iparművészeti alkotásban. Most, hogy a mi kormányunk a szerzői jog védelmét a szellemi, irodalmi, színházi és művészi alkotások egész területére kiterjesztette s nemcsak itthon, de a külföldön is védeni akarja a magyar szerző jogait a kalózkodástól, megint csak el akart feledkezni az iparművészekről. S megeshetett volna, hogy létrejön egy olyan törvény, amely a cérnagurigától a vásári szeníképig mindent megvéd a jogtalan utánzástól, éppen csak az iparművészek verejtékes munkáit lehetett volna szabad prédának tekinteni. Szerencsére a szerzői jognak egy értékes magyar munkása, társulatunknak e tekintetben megbízottja, Szalai Emil dr. állandóan ébren tartja e kérdést és buzgalmával el is érte már, hogy lapunkban való felszólalásaival, közgyűlésünkön tartott előadásával és a szakirodalomban való sürgetéseivel a kodifikátorok figyelmét felhívta az évtizedes mulasztásokra. Az iparjogvédelmi bizottságban immár az Iparművészeti Társulat kiküldöttjei is helyet foglalnak s e bizottságnak az Országos Iparegyesületben minap tartott ülésén behatóan tárgyalták kiküldötteink ezt a kérdést. Szalai dr. tagtársunk hosszabb előterjesztésben számolt be az eddig történtekről s 214 megemlítette, hogy a berni egyezménynek úgyszólván előestéjén kötelességünk sürgősen figyelmeztetni az összes illetékes kormányhatóságokat arra, hogy az iparművész szerzői joga épp úgy becikkelyezendő, mint ahogy eddig már gondoskodott a kormány a képzőművészek és építészek jogos igényeinek biztosításáról. Hosszú és kimerítő vita indult meg az előterjesztés felett, amely a további teendők tekintetében elfogadta Vignette. Graphische Szalai dr. javaslatait. Még Abteilung der k. június hó folyamán újabb érte- Kunstgewerbeschule. ^ ^ jg ^ ^ g t á r g y_ ban s így remélhetőleg e nagyon erélyes és körültekintő akciónak meg is lesz a foganatja: a vitás esetek, melyek az iparművészeti szerzőség kérdésében oly gyakoriak voltak, a minimálisra fognak sülyedni, hogyha egy jóakaratú és precíz törvény védelmezi meg az alkotásokat és alkotó szellemet. À WERKBUND KELETEN. A német Werkbund, amelyet mostanában több oldalról súlyos támadások értek azért, mert a kereskedelmi érdekek s az exportipar szolgálatában túlmesszire ment, mit sem törődve e támadásokkal, a Kelet felé terjeszkedik. Azt olvassuk most, hogy a török kormánytól Konstantinápoly egyik legszebb helyén ingyenes építési telket kapott és azon egy kiállítási célokra szolgáló állandó jellegű német házat szándékozik építeni. Kétségkívül szerencsés ötlet sugalta a Werkbundnak ezt az elhatározását. A Keletet eddig csak a szemétárúkereskedők tekintették a maguk fogyasztójának s a jobb, szolidabb termékeket pro dukáló ipar legfeljebb fölényes mosollyal szólt a balkáni piac"-ról. A Werkbund a maga nagy erkölcsi és anyagi erejével most erre az eleddig lenézett területre reáfekszik s a németek megszokott oktató módszereivel lassanként hozzá fogja szoktatni a jobb és becsületesebb portékák kívánásához. A konstantinápolyi ház eszméje kétségtelenül jobb, mint amilyenek a mi vándorló árúgyüjteményeink és üzleti körleveleink meg nagyhangú pohárköszöntőink a Keleten megnyíló piacról. A török-magyar testvériség a közelmúltban gr. Bánffy Miklós kezdeményezésére kilépett a régi plátói formájából s valóságos kultúrát és gazdasági kapcsolatokat teremtett meg a magyar és török nép között. Nem lehetne-e a Werkbund példáján okulva, a magyar műiparosmunkának és valamilyen képviseletet teremteni Konstantinápolyban?

HAJÓBERENDEZÉSEK, AZ újságok közgazdasági rovataiban hírek szálldosnak új szerződésekről, német hajósvállalatokról, melyek a jövőben oceánjáratainkat le fogják bonyolítani, hatalmas igazgatókról, akiknek szemöldöke ronthat és teremthet száz hajóóriást, kormányszubvenciókról és más hasznos és kellemes dolgokról, melyek a háború után erősen fel fogják lendíteni az ipart, a berendezőket, az asztalosokat, a tervezőművészeket Németországban. Ballin úr, aki egymaga többet tehef a német iparművészetért egy évben, mint tízezer polgári család egész életében, vájjon ön, aki Bruno Pauli, Riemerschmidet, Pankokot úgy felkarolta, mint a Sforzák Leonardo da Vincit, Ön, aki a német ipar teremtőerejét és ízlését jobban megmutatta Amerikának, mint százezer leírás, tankönyv és művészeti folyóirat együttvéve, vájjon tudja-e, hogy van magyar iparművészet? Vájjon azok a magyar pénzóriások és hajózási mammutok, akiktől ez függ, tudatták-e Önnel, hogy nekünk is vannak ízléses tervezőink és minálunk is van kedv, tehetség és lehetőség a nagy luxushajók olyan berendezésére, melyre a külföld képes. Aligha. Mert másképp miért volnának a mi hajóink javarészt bécsi kárpitosok és angol hajómérnökök kissé szürke módján berendezve. El kell ismerni, hogy egypár év óta sokat javultak személyszállító hajóink abban a tekintetben, ami a kényelmet és tisztaságot illeti. De még igen-igen messze állnak attól, amit ebben a tekintetben el lehetne tőlük várni. Azok a nagy bécsi hajók, melyek a Dunán a legnagyobb luxust képviselik, közelebbről megnézve még a kárpitosiparnak ama hőskorát mutatják, mikor a hölgyszalónt nem is tekintették igazi hölgyszalónnak, hogyha nem volt Louis quinze bútorzata, brokátselyem huzata, bronzot utánzó bádog falilámpája és egyéb a nyárspolgárság ah-kiálfásait kiváltó dísze. Tisztelet a kivételeknek, de a sok milliós szubvencióval dolgozó Adria fengerhajózási vállalat sem töri magát azután, hogy ezeket a milliókat itthon és jó tervezőművészektől ajánlott kabinokra, szalónokra és ebédlőkre költse el, hanem beéri azzal, hogyha a külföldi hajógyár- és berendező-vállalat szokványos plüss-kanapéival indul el a büszke óriás szelni a hullámokat. Vájjon szól-e most, a suttogások, tárgyalások, szubvenció-ígérgetések idején valaki arról, hogy a kötendő szerződésekbe nemcsak a magyar gépipar jussát, hanem a magyar berendező-művészet igényeit is bele kell venni? Gondolnak-e a méltóságos és kegyelmes kijárók, Ígérők és részesedők arra, hogy amit egyetlen hajó megtervezésénél gyári rajzolók és műszaki másolók munkáira elköltenek, abból három-négy nagyon tehetséges magyar tervező olyan egységes, finom és európai ízlésű munkát végezne, amely évtizedeken át büszkeségünk lehetne és sok százezer ember fokozott kényelmi és luxusigényeinek is kielégítőjévé válna. Mi fölvetjük a kérdéseket és nagyon örülnénk, ha ezekre illetékes" helyről megnyugtató választ kaphatnánk. CO NI SELYEM ÉS CALA1S1 CSIPKE. Mind a kettő a francia műipar büszkesége. Mindkettővel öregbítették a franciák azt az erkölcsi tőkét, mely híres ízlésük legendáját szövi át és amely évenként igen nagy összegekkel gazdagította nagy kereskedelmi cégeiket. Most mindkettőről érdekes dolgokat olvasunk. A lyoni selyemről azt a kis leleplezést olvassuk, hogy most már nem a párisi cégek szállítják Németországba, hanem a krefeldi gyárak. Eddig is azok szállították egy jelentékeny részét, csakhogy kerülővel. Az utolsó tizenöt évben az alsó rajnamelléki selyemgyártás oly hatalmasan fejlődött, hogy az addig páratlan francia gyártmányokat technikai tekintetben utóiérte, olcsóságban pedig egyenesen túlszárnyalta. Különösen vonatkozik ez a creppekre s a china-creppekre, továbbá a musselin-szövefekre, melyeknek mint ritka anyagoknak festése és appreturája sokáig igen nehezen sikerült a németeknek. Ma már éppen olyan jól csinálják mint a franciák, akik éppen ezért erősen érzik is a Németországból eddig importált árúknak elmaradását. Hja, fogják erre mondani a francia ízlés régi barátai, de azért a mi hölgyeink kitartása a lyoni selyem mellett még sem megokolatlan, mert azoknak a dessinje még mindig utolérhetetlen. Nos ezekről is bebizonyult már, hogy maguk a francia gyárosok sincsenek tőle olyan nagyon elragadtatva, különben nem kérnének mintákat krefeldi művészektől. Valóságban ugyanis ezek egyrésze kizárólag a franciáknak dolgozik, akiknek mustrarajzolói még ma is teljesen ugyanavval az Ízléssel dolgoznak, mint ötven évvel ezelőtt. Hogy bizonyos fajta selymek, mint például a nyakkendőszövetek már régóta keresettebbek Német országban, mint Franciaországban, az is versenyképes ipari erejük bizonysága. A calaisi csipkéről is szomorú híreket lehet olvasni. A francia műipar e nagyon jövedelmező terméke erősen megérezte a háború hatását. Míg a háború előtt egy évben 88 millió frankot jövedelmezett, már a háború első évében csak 42 millióra rúgott a termelés. Különösen az Északamerikába irányuló kivitel csappant meg, mely egyetlen évben 70 millióról 25 millióra szökött vissza. Összehasonlítva e két iparcikk hanyatlásában rejlő tanulságokat, könnyű KRÓNIKA kiolvasni belőle azt a veszteséget, melyet a háború Franciaország világpiaci helyzetében jelent. 215

KÉPEINKHEZ. Két pályázat eredményeit találja mostani füzetünkben az olvasó. Az egyik a bélyegpályázaí, amelynek Ugye az iparművészeknek igen széles körében keltett érdeklődést. Előző számunkban a külföldi levélbélyegek legszebbjeiből adtunk egy választékos gyűjteményt, a mostani közlésünk arról fogja meggyőzni a szemlélőt, hogy KRÓNIKA ha a tervezetek megvalósulnak nekünk sem lesz okunk a nemzetközi postaforgalomban szégyenkezni. Afestettbútorok legsikerültebb példáit egy színes műmellékleten s azonkívül a rendes illusztrációk között mutatjuk be. Egyszerű, jó formák, magyaros, népies zamat ömlik végig e pályamunkákon. Bizonyára méltóak ezek a munkák arra, hogy mintákul szolgáljanak asztalosainknak, példákul tervezőinknek, ízlésnevelőül a laikusoknak. Mindnyájan érezzük, mily fogyatékos e tekintetben az, amit puhafaasztalosok nyújtanak mily sokféle az alkalom a konyha-, előszoba-, hall-, nyaraló- és gyermekszoba-berendezésekben, ahol ezt a műipari ágat érvényesíteni lehet. Az iparművészeti iskola növendékmunkái töltik ki a jelen szám egyrészét. Ezúttal talán nem oly gazdag és változatos a tanévvégi eredmény, mint más években. A háború itt is fájdalmasan éreztette hatását, a fiúnövendékek nagy része bevonult, egy jelentékeny százalék el is esett, úgyszólván egész osztályok szünetelni voltak kénytelenek s ha ennek ellenére mégis vannak itt kvalitásban elsőrangú munkák, ez amellett szól, hogy az iskola ezer nehézséggel küzdve is állja a helyét. A hősemlékek, melyek Simay tanár osztályáról kerültek ki, az emlékkövek mai áradatában egyszerű és nemes arányaikkal, ízléses feliratukkal s lapos faragásaikkal tűnnek fel. A háborús viszonyok kevésbbé éreztették hatásukat a nők oktatásában, akik közt a textilosztállyal kapcsolatban még ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ arnftri~originnnn«i.-nnao n újításra is lehetett gondolni : Mihalik tanár vezetése alatt egy kalapkészítő-tanfolyam nyílt, melyen Brett Sarolta volt a szakoktató. Már az első munkák is, melyekből a legjavát közöljük, ízlésről és kedvről tanúskodnak. Az iparművészeti oktatásba bevont nőikalapkészítés tekintetében a fővárosi Iparrajziskola volt a kezdeményező, ahol pár évvel ezelőtt Vértes tanár növendékeinek munkái fölkeltették a figyelmet. Az idén a háborús viszonyok következtében ott ez a tanfolyam szünetelt, de a jövőben, hír szerint, újra folytatni fogja tevékenységét. S csak örülni lehet, hogyha ez a nagyon jövedelmező és sok ízlést igénylő iparága művelt középosztály leányainak újabb elhelyezkedési lehetőséget biztosít azzal, hogy valamennyi érdeklődőnek kiképzését biztosítja. Egy friss és rendkívül megkapó szobrászati alkotás révén új névvel is megismerkedik az olvasó : Horváth Béla : Sebesült bajtárs" című kisplasztikái alkotása ez, egy bronzszobor gipszterve, amelynek öntési, sokszorosítási és elárusítási jogát az Iparművészeti Társulat vette meg. A világháború egy nagy élménye, zárt, nagyon mozgalmas, drámai kompozícióba sűrítve. Nem virfuózkodás, hanem keresetlen őszinteséggel előadott, markánsul kifejezett vallomás a művésznek egy nagy megrendüléséről. Horváth Béla a legtehetségesebb fiatal művészgárdában kér ezzel magának helyet. Neve egyébként már növendékkorában is, amikor Mátray Lajostól tanult mintázást az iparművészeti iskolán, jó hangzású volt és legutóbb a hősök emlékére szánt akcióval tűntek fel munkái A siker, mely e reprodukcióban közölt munkáját remélhetőleg kisérni fogja, alkalmas lesz arra, hogy elmélyülő, formastudiumokba merülő tevékenységét öntudatossá tegye s pályáját előrelendítse. Az O. M. Kir.Ipar- Vignette. Graphiművészeti Iskola sehe Abteilung der grafikai osztályé- k. Kunstgewerbenak munkáiból. schule.