Tiszaújváros Önkormányzatának. közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és - fejlesztési tervének (intézkedési terv) felülvizsgálata



Hasonló dokumentumok
Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv)

Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM )

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Alpolgármesterétől

1 Előterjesztő: Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám:

Előterjesztő: T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről

KIVONAT. Kiskunhalas Város Képviselő-testületének december 17-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből.

A Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai Programja

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Pedagógiai program. Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros 2013.

ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének augusztus 28-ai ülésére

SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció

TARTALOMJEGYZÉK AZ INTÉZMÉNYRŐL... HELYZETELEMZÉS... (ÖMIP) FŐ IRÁNYELVEI.. 6. old. MINŐSÉGPOLITITKAI NYILATKOZAT.. 8. old.

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja

Pedagógiai Program. Orosháza Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SALGÓTARJÁNI SZC BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA

Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Minőségirányítási Program

70/2008. (V. 29.) Kgy. Határozat. Baranya megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózati működtetési és fejlesztési tervének kiegészítése

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/

A Nagy Lajos Általános Művelődési Központ. Szervezeti és Működési Szabályzata

Tartalomjegyzék. 12. Az Intézményi Tanács és az intézmény kapcsolattartásának rendje Integrációs Pedagógiai Rendszer...

PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium

Az oktatási és kulturális miniszter

P e d a g ó g i a i P r o g r a m

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54.

PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRZSPÉLDÁNY. Készítette: Csizmazia Mária igazgató Érvényes: Fenntartó egyetértésével. Mayer Gyula ügyvezető igazgató. Ph.

KIR-STAT2014. Statisztika. Munkapéldány, adatszolgáltatásra nem alkalmas. OM azonosító: Lapszám: 3 Nyomtatás dátuma: :22.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

TAPOLCA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei

- egységes szerkezetben a módosításokkal -

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Maximális csoportlétszámtól való eltérés engedélyezése a Játékvár Óvodában a 2008/2009-es nevelési évben. 2. Móra Ferenc Városi Könyvtár kérelme.

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről 1

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

Evangélikus Mezőgazdasági Kereskedelmi Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium

E l ő t e r j e s z t é s Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 23 -i ülésére

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Tárgy: Kistérségi Közoktatási Intézkedési Terv végrehajtásának értékelése

Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT LEVELEZÉSI CÍM: 6000 KECSKEMÉT, KVARC UTCA

PEDAGÓGIAI PROGRAM OM

BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT EJSZ SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA TAPOLCA PEDAGÓGIAI PROGRAM. Az elfogadás dátuma 2013.március 14.

A Karrier Adó Szakképző Iskola

5. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 26-i rendes ülésére

Bács-Kiskun megye szakképzésfejlesztési

Pedagógiai Program 2013

Érvényes: től. A veszprémi Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola Pedagógiai programja

ELŐTERJESZTÉS augusztus 9-i rendkívüli ülésére

A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

AZ ÖRKÉ YI PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM MI ŐSÉGIRÁ YÍTÁSI PROGRAMJA

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYHÁLÓZATA FENNTARTÓI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA (IMIP)

PETRIK LAJOS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló

Pedagógiai program. Nevelési program

A BALASSI BÁLINT TAGISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 64/2009. (XII.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzati szakképzési ösztöndíj támogatásról 1

KIVONAT. A Megyei Közgyűlés

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 TANÉVI MUNKATERVE

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2011/2012. tanév ALAPFOKÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK

Szervezeti és működési szabályzat

Győr-Moson-Sopron megyei összesítés

KIVONAT ALAPÍTÓ OKIRATA. I. rész. Neve: Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

2006. december 20. II. évfolyam 14. szám TARTALOM Határozatok...1. oldal Rendeletek oldal

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZOKTATÁSI FEJLESZTÉSI ÉS INTÉZKEDÉSI TERVE

SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-i üléséről.

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: március


A Bródy Imre Gimnázium Pedagógiai Programja

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének december 19-i ülésére

SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KIR-STAT2014. Statisztika. Munkapéldány, adatszolgáltatásra nem alkalmas

a 2014-es év beszámolója

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete június 25-i ülésre

TÁJÉKOZTATÓ. a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjához,

2015. JÚNIUS 16. PÁLYÁZAT INTÉZMÉNYEGYSÉG-VEZETŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE KÉSZÍTETTE: SZABADI TAMÁS

PÁLYÁZAT. A Szombathelyi Műszaki SZC. Rázsó Imre Szakközépiskolája és Szakiskolája. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására

Felvételi tájékoztató 2016/2017-es tanév

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Olaszi Általános Iskola

Alapító Okirat. módosítással egybeszerkesztett formában Budapest, Táncsics Mihály utca

ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV

NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/ Fax: 42/ /134 OM

Átírás:

melléklet Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és - fejlesztési tervének (intézkedési terv) felülvizsgálata 2011

Tartalomjegyzék BEVEZETÉS 1. A KÖZOKTATÁS ALAPFELADATAI KÖTELEZŐ ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK...3.O ÓVODAI NEVELÉS...4.O ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEVELÉS-OKTATÁS...7.O NAPKÖZI OTTHONOS ÉS TANULÓSZOBAI ELLÁTÁS...10.O INTEGRÁLTAN NEVELHETŐ SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK ELLÁTÁSA...10.O 2. TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁLLALT FELADATAI...10.O GIMNÁZIUMI KÉPZÉS...11.O SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA...12.O KOLLÉGIUM 14.O FELNŐTTOKTATÁS...15.O GYÓGYPEDAGÓGIAI OKTATÁS.15.O ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS.16.O PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT 17.O PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS...18.O 3. SZEMÉLYI FELTÉTELEK ALAKULÁSA 19.O 4. TÁRGYI FELTÉTELEK BIZTOSÍTÁSA 22.O 5. AZ INTÉZKEDÉSI TERVBEN MEGFOGALMAZOTT PEDAGÓGIAI CÉLKITŰZÉSEK MEGVALÓSÍTÁSA...23.O 6. A KÖZOKTÁS SZERVEZÉSÉNEK IRÁNYAI.29.O ÁLTALÁNOS CÉLKITŰZÉSEK, FELADATOK..26.O A GYERMEKEK, TANULÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK...28.O TANKÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSA.29.O 7. INTÉZKEDÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA..31.O 1

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózatműködtetési és -fejlesztési tervének felülvizsgálata Tiszaújváros Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2800-9/2007. 154/Ökt. határozatában fogadta el a város közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési tervét (intézkedési tervét). A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 85. (4) bekezdése előírja, hogy a helyi önkormányzat a helyi intézkedési terv végrehajtását legalább kétévenként értékelje, és szükség szerint felülvizsgálja. A törvényi előírásnak eleget téve a 2007-ben elfogadott intézkedési terv felülvizsgálatára először 2009-ben került sor, majd 2011. évben újra aktuálissá vált. Bevezetés A Tiszaújváros Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt közoktatási feladatok az elmúlt két év során nem változtak. A demográfiai adatok az önkormányzat közoktatási feladatainak ellátása szempontjából meghatározóak. A Polgármesteri Hivatal népesség-nyilvántartása alapján a város állandó lakosságának számát továbbra is a folyamatos csökkenés jellemzi. 2007. évhez viszonyítva (18 039 fő) 2009-ban a lakónépesség csökkent, 17 982 fő, majd 2010-ben tovább csökkenve év végén 17 934 főt számlált. Az óvodai csoportok, iskolai osztályok számát befolyásolja a Tiszaújvárosban született és lakóhellyel rendelkező gyermekek száma. Az alábbi diagram alapján látható, hogy a 2009-ben, illetve a 2010-ben született gyermekek száma a 2008. évhez képest számottevően nem változott. A 2008-ban Tiszaújvárosban született és lakóhellyel rendelkező gyermekek számánál (167 fő) 7 fővel alulmaradt a 2009- es adat (160 fő). 2010-ben ismét növekedés tapasztalható (10 fő). A születések számának alakulása 2008. 2009. 2010. 167 160 170 A születések számának alakulása 2010. év 2009. 2008. 154 156 158 160 162 164 166 168 170 172 fő 2

Jelenleg Tiszaújvárosban 3 szakmailag önálló közoktatási intézmény működik: 1 napközi otthonos óvoda; 1 általános iskola, alapfokú művészetoktatási intézmény, egységes pedagógiai szakszolgálat; 1 középfokú intézmény és kollégium. Az Önkormányzat fenntartásában lévő Általános Iskolában a 2010/2011. tanévben 1682 fő volt a tanulólétszám, ami az előző tanévhez képest 53 fős csökkenést mutat, a 2011/2012. tanévben további 46 fővel csökkent a tanulók száma, így a 2011. évi októberi statisztikai adatok szerint 1636 fő jár az Általános Iskola osztályaiba. A létszámcsökkenés okai: csökkenő lakosságszám, magasabb a kimenő 8. osztályos tanulók száma, mint a bejövő 1. osztályosok száma, a tanköteles korúvá váló gyermekek közül egyre kevesebben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat 6 éves korban, mivel továbbra is az óvodai nevelésben maradnak. Óvodánkba a 2010/2011. nevelési évben (675 fő) 63 fővel több gyermek járt, mint a 2009/2010. nevelési évben. A 2011/2012. nevelési évben az októberi statisztika az óvodába járó gyermekek számát 662 főben határozza meg. Összességében megállapítható, hogy az általános iskolában tanulói létszám folyamatosan csökken, óvodáinkban a 2009/2010. nevelési évet követően a gyermekek számának lassú emelkedése jellemző. A gyermek/tanuló létszám alakulása Intézmény 2009/2010. 2010/2011. 2011/2012. NOÓ 612 675 662 ÁLT.ISK. 1735 1682 1636 A gyermek/ tanuló létszám alakulása 2000 1500 fő 1000 500 NOÓ ÁLT.ISK. 0 2009/2010. 2010/2011. 2011/2012. tanév Az intézményenkénti óvodai gyermek és iskolai tanulói létszámadatok részletezését, változását az 1. számú melléklet tartalmazza. 1. A közoktatás helyi alapfeladatai kötelező önkormányzati feladatok Tiszaújváros közoktatási intézményhálózatában a kötelező feladatok ellátása biztosított, és teljesíthetőek az önként vállalt feladatok is. 3

Az Önkormányzat kötelező és vállalt közoktatási feladatainak a jövőben is intézményfenntartással kíván eleget tenni, természetesen alkalmazkodva a változó jogszabályok által meghatározott lehetőségekhez. Az alapfeladatok ellátására a Napközi Otthonos Óvoda 5 telephelye Vásárhelyi Pál Óvoda, Katica Óvoda, Bóbita Óvoda, Tündérkert Óvoda, Szivárvány Óvoda; az Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 5 általános iskolai telephelye Vásárhelyi Pál Iskola, Kazinczy Ferenc Iskola, Arany János Iskola, Széchenyi István Iskola, Hunyadi Mátyás Iskola áll rendelkezésre. A 2009 óta eltelt időszakban az alapfokú oktatásban, a Vásárhelyi telephely csökkenő tanulólétszáma, az óvodai nevelésben pedig a növekvő gyermeklétszám indokolta az átszervezéssel kapcsolatos fenntartói döntéseket. 2011. július 1-jétől a Vásárhelyi Pál Iskola Petőfi úti telephelye bezárásra került, a Dózsa György úti telephelyre került át az 1-4. évfolyamos iskolai oktatás, az 5-8. évfolyamos tanulók a város általános iskolai telephelyein kerültek elhelyezésre, jórészt integráltan (X/165-22/2011. 115/1.a. Ökth). 2011. július 1- jétől férőhelybővítés valósult meg a Napközi Otthonos Óvodában, ahol 50 férőhellyel 715-ről 765-re nőtt a maximálisan felvehető gyermeklétszám (X/165-22/2011. 115/2.a. Ökth.). A közoktatási intézmények alapító okirata a fent jelzett módosításoknak megfelelően módosultak. Az átszervezések során elsődleges szempont volt, hogy az önkormányzat kötelező feladatellátása biztosított legyen, a tanulók, gyermekek részére ne jelentsen aránytalan terhet az intézkedés, és segítse az esélyegyenlőség megvalósulását, illetve továbbra is biztosítsa a megfelelő színvonalon történő gondoskodást. Általánosságban elmondható, hogy az intézmények átszervezése, nem eredményezte az oktató-nevelő munka színvonalának romlását. A gyermek/tanulói létszám várható mozgása és a változó jogszabályi környezethez való igazodás során az önkormányzat rákényszerülhet olyan döntések meghozatalára, amelyek költséghatékonyság szempontjából indokoltak, illetve a jogszabályok által determináltak, ugyanakkor bizonyos érdekeket sértenek, mivel a jelenleg biztosított önkormányzati feladatellátásból egyes területeken visszalépést jelentenek. 1.1 Óvodai nevelés A város Napközi Otthonos Óvodájának 5 telephelyén végzik három éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig, legfeljebb nyolc éves korig a gyermekek óvodai nevelését, biztosítják az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek ellátását. Az Óvoda az elmúlt két évben a helyi nevelési program szerint látta el feladatát, miszerint cél a gyermekközpontú nevelés, a gyermekek érdeklődésének felkeltése, kreativitásuk fejlesztése, a gyermek tanulási képességeinek megalapozása, a nyelvi és szociokulturális hátrányok ellensúlyozása. Az óvodai foglalkozásokat a szülők igényei szerint szervezték (reggeli ügyelet biztosítása, vízhez szoktató program folytatása, fejlesztő foglalkozások, START csoport működtetése). 4

Megvalósult az integrált nevelés, melyhez a személyi, tárgyi feltételek biztosítottak, a 2011/2012. nevelési évtől főállású fejlesztő pedagógus alkalmazására került sor, 1 fő gyógypedagógus továbbra is ellátja a SNI-s gyermekeket. Az Óvoda alapító okirata tartalmazza a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelésének lehetőségét. A Napközi Otthonos Óvodában a 2011/2012. nevelési évben 7 fő sajátos nevelési igényű gyermeket és 46 fő beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermeket nevelnek. Az óvoda önállóan működő költségvetési szerv, 2008. július 1. óta a gazdálkodással kapcsolatos feladatait a Városi Intézményellátó Szervezet, mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv látja el. Az óvodai csoportok száma a 2009/2010-es nevelési évhez képest nőtt. A 2010/2011-es nevelési évben 28 csoport működött, a 2011/2012-es nevelési évben pedig 29 csoportban folyik a nevelés. A nevelési feladatokat továbbra is életkor szerint kis, középső illetve nagycsoportban, vagy vegyes életkorú csoportban látják el az óvodában. Az óvodai ellátás jellemző adatai átlagos csoportlétszám, gyermek/pedagógus arány csak kismértékben változott. Az egy pedagógusra jutó gyermek-létszám 2010/2011-ben elérte, sőt kicsivel meghaladta a 2009/2010-ben lévő arányt. Míg 2009/2010-ben az egy pedagógusra jutó gyermek-létszám 9,71, addig 2010/2011-ben ez 10,71, 2011/2012-ben pedig 10,51. Az óvodai csoportok indításánál a létszámok tekintetében a közoktatási törvény előírásai a meghatározóak. A jövőben is feladat a jogszabály szerinti létszámhatárok betartása. A maximális létszám túllépését jogszabályi változás miatt a 2010/2011. tanévtől az Oktatási Hivatal helyett a fenntartó engedélyezi. A 2010/2011. nevelési évben a Vásárhelyi Pál Óvoda egyik csoportjának kivételével minden csoportban (27 csoport) a maximális csoportlétszám 10, illetve 20%-os túllépését engedélyezte a Képviselő-testület. A törvény szerinti maximális csoportlétszám túllépését, elsősorban a szakértői, illetve szakvéleményekben foglaltak eredményezték, miszerint a gyermekeket a csoportlétszám megállapítása során kettes, illetve hármas szorzóval kell figyelembe venni. A 2011/2012. nevelési év elején a 29 csoport közül 14 csoportban volt szükség a törvény szerinti maximális csoportlétszám 10%-os túllépésének engedélyezésére, míg 6 csoportban az előző nevelési évben engedélyezett 20%-os létszámtúllépési engedéllyel folytatódott a nevelés. Az óvoda szoros kapcsolatot tart fenn a szülőkkel és azokkal az intézményekkel, amelyek az óvodába lépés előtt (bölcsőde) az óvodai élet alatt (pedagógiai szakszolgálat) és az óvoda után (iskola) meghatározó szerepet töltenek be a gyermekek életében. Célok, feladatok megvalósulása - Az óvodai elhelyezés minden tiszaújvárosi lakhellyel rendelkező gyermek számára a harmadik életév betöltése után biztosított. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek elhelyezését igény esetén három éves kortól biztosítja az intézmény. Az óvodás korú gyermekek teljes körű elhelyezése érdekében férőhely, illetve csoportszám bővítésre került sor a 2011/2012. nevelési évtől, illetve a fenntartó a jogszabály adta lehetőségek figyelembevételével engedélyezi a maximális csoportlétszámtól való eltérést. 5

- Az óvodás korú gyermekek száma - a születések számát tekintve - a következő években várhatóan stagnál, ám a városba történő beköltözések módosíthatják a prognosztizálható adatokat. A jelentkező igények kielégítése érdekében a csoportszám bővítésére a Tündérkert Óvodában került sor. - Kialakultak az Óvoda és az Általános Iskola szorosabb együttműködésének formái: iskolai tornaterem használata, beiskolázás előtt közös szülői értekezletek, tájékoztatók, iskolalátogatások. Az óvoda-iskola közötti zökkenőmentes átmenet segítése céljából az óvodában külön munkaközösség működik. - A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátását, nevelését segíti a Tündérkert épületben működő, elsősorban nagycsoportos korú gyermekek számára szervezett kis létszámú, úgynevezett START csoport működése. - Megvalósul a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált óvodai csoportokban történő nevelése. Az ellátás egyrészt gyógypedagógus és fejlesztő pedagógus alkalmazásával, másrészt a Mérei Ferenc Pedagógiai Szakszolgálat szolgáltatásaival (logopédia, pszichológiai, gyógypedagógusi szolgáltatás) biztosított. A sajátos nevelési igényű gyermekek ellátását gyógypedagógiai asszisztensi végzettségű alkalmazott is segíti. Folyamatos az elhasználódott fejlesztő eszközök pótlása, melyhez költségvetési forrást biztosított az elmúlt időszakban a szaktárca által kiírt pályázatokon való részvétel és a Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társulása által biztosított normatív támogatás. - A tárgyi feltételeket tekintve elmondható, hogy az óvodai épületek felújításának, karbantartásának tervezése a szükségletek figyelembevételével - a mindenkori költségvetéshez igazodik. Az egészségügyi meszelés egy nevelési évben sem maradt el. - Az óvodai csoportszám bővítése a hiányzó tornaszobák számát kettőre növelte. Egyrészt a Bóbita Óvoda óvodásai továbbra is a Derkovits Kulturális Központ tükrös termét veszik igénybe a testnevelés foglalkozások megtartásához. Másrészt 2011. szeptember 1-jétől a Tündérkert Óvoda óvodásai sem tudják a tornaszobát használni, így a foglalkozásokat a szomszédos Hunyadi Iskola telephelyen bonyolítják le. Iskolai tornatermet használ a Vásárhelyi Pál Óvoda is. Gyakorlatilag biztosított minden óvodai telephelyen a testmozgás lehetősége télen is. - Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának módosulása miatt 2010. évben átdolgozásra, elfogadásra, majd a fenntartó által jóváhagyásra került az óvoda Helyi Nevelési Programja. A programban súlyozott szerepet kap az alapkészségek, az anyanyelvi kultúra, a kommunikációs készségek fejlesztése. Jelentős teret biztosítanak az egészséges életmód és a természetkörnyezetvédelmi nevelésre, a játékra. Az óvodai életben kiemelt szerepet kap a szabad játék, valamint a tevékenységekbe ágyazott, cselekvésre és közvetlen tapasztaltszerzésre épülő, kooperatív tanulási formában megvalósuló ismeretszerzés. - A nevelőmunka új elemeként a 2011/2012. nevelési évtől az intézmény akkreditált tehetségponttá vált, melynek következtében hangsúlyos szerepet kap és gondos odafigyelést kíván a tehetségígéretek felkutatása, komplex fejlesztése, nevelése. Ennek érdekében megindult az óvodapedagógusok felkészítése. - Az egészséges életmódra nevelés érdekében sikeresen zajlik a nagycsoportosok vízhez szoktató programja, amelyet szakképzett úszóedző végez. 6

- A kötelező eszköz és felszerelések szinten tartásáról az óvoda a költségvetése keretein belül gondoskodik, melyhez külső forrást is bekapcsol alapítványi támogatások, pályázatok, felajánlások. - A nevelő munkában biztosított az eddigi pedagógiai színvonal megtartása. Az óvodának hangsúlyozott feladata az óvodás gyermekek - kiemelten a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek - szocializációjának, viselkedéskultúrájának elősegítése, az óvodai nevelésben visszamaradó gyermekek létszámának csökkentése. 1.2 Általános iskolai nevelés-oktatás Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat A települési önkormányzat közoktatási feladatellátási kötelezettsége az általános iskolai nevelés-oktatás biztosítása. Ez a kötelezettség magában foglalja a többi tanulóval együtt nevelhető, oktatható testi, érzékszervi, enyhe értelmi, beszéd- és más fogyatékos tanulók ellátását is. Az Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (a továbbiakban: Általános Iskola) iskolai telephelyeinek száma 2011-ben eggyel csökkent a Vásárhelyi Iskola Petőfi úti telephelyének bezárásával, így 2011. szeptember 1-jén 5 általános iskolai telephelyen és 1 gyógypedagógiai oktatást folytató telephelyen kezdődött meg a tanév. Az alapfokú oktatás biztosító iskola önállóan működő intézmény, gazdálkodását 2008. július 1-jétől az önállóan működő és gazdálkodó VISZ látja el. Az intézkedési terv előző felülvizsgálata óta eltelt időszakra igaz, hogy folyamatos a tanulólétszám csökkenése az Általános Iskolában. A 2011/2012. tanévben 1636 tanulója volt az iskolának, ami 46 tanulóval kevesebb, mint az előző tanévben. Általános Iskola tanulólétszám változása fő 1760 1740 1720 1700 1680 1660 1640 1620 1600 1580 2009./10. 2010./11. 2011./12. tanév A legnagyobb tanulói létszámcsökkenés a Vásárhelyi Iskola telephelyén következett be (a 2011. évi átszervezést követően) az alábbiak szerint: A gyermek/tanuló létszám alakulása Intézmény 2009/10. 2010/11. 2011/12. Vásárhelyi Pál Iskola 71 72 31 7

Csökkent a tanuló létszám a Hunyadi Iskolában is. A 2009/2010. tanév október elsejei létszámához viszonyítva a tanulólétszám 2011. október 1-jére 52 fővel csökkent, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a kimenő 8. osztályokkal szemben a bejövő első osztályok száma, illetve létszáma is csökkenő tendenciát mutat. Növekedés tapasztalható létszámban a Széchenyi Iskolában, a bejövő első osztályok számának emelkedése miatt. Továbbá az Arany János Iskolában, ami elsősorban a Vásárhelyi Iskola Dózsa György úti telephelyéről átkerülő tanulók számából, illetve az induló 1. osztályok számából adódik. Stagnál a létszám a Kazinczy Iskolában, ott ugyanis a férőhelyek száma nem tesz lehetővé növekedést. A tanulói létszám csökkenésével az osztályok száma is folyamatosan csökken. A 2011/2012. tanévben 75 normál és 3 eltérő tantervű osztály indult az iskolában, 3 osztállyal kevesebb, mint a 2009/2010. évben (78 normál és 3 eltérő tantervű osztály). A 2011/12. tanévre 3%-kal csökkentek az osztályok átlaglétszámai, melyek a 2009/2010. tanévben átlagosan 21,96 főben, a 2011/2012. tanévben 21,42 főben voltak megállapítottak. Az iskolában az egy pedagógusra jutó tanulói létszám: a 2009/2010-es tanévben 8,89 fő, a 2011/2012. tanévben 8,74 fő volt. A tanulói létszám csökkenése indukálhat további intézmény átszervezést. Ezek során fontos kritérium a törvényesség, a szabályszerűség biztosítása, a tanulói életutak védelme. Az osztályok, csoportok indításánál a létszámok tekintetében a közoktatási törvény előírásai a meghatározóak. A jövőben is feladat a jogszabály szerinti létszámhatárok betartása. A maximális osztálylétszám túllépését - jogszabályi változás miatt - a 2010/2011. tanévtől az Oktatási Hivatal helyett a fenntartó engedélyezi. A 2010/2011. tanévben 15 osztályra vonatkozóan engedélyezte a Képviselő-testület a maximális osztálylétszám 10, illetve 20%-os túllépését, amire elsősorban a Mérei Pedagógiai Szakszolgálat szakvéleményében, illetve a B.-A.-Z. Megyei Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakértői véleményében foglaltak miatt került sor (kettő és három főnek számítandó tanulók). A 2011/2012. tanév elején a fentiek miatt - 5 osztály indult a törvény szerinti maximális osztálylétszám 10%-os túllépésére vonatkozó engedéllyel, 1 osztályban az előző tanévben engedélyezett 20%-os túllépési engedéllyel folytatódott a nevelő-oktató munka. A tanulói létszámváltozásból adódóan az alkalmazotti létszám korrekciója folyamatos feladata a fenntartónak. A 2011-es költségvetési évben, november végéig 10 álláshellyel csökken az intézmény álláshelyeinek száma: 218-ról 208-ra. Célok, feladatok megvalósulása - Az intézmény Pedagógiai Programjának módosítása 2010-ben a 2. évfolyamtól bevezetésre kerülő, a tanulók félévi és év végi teljesítményének osztályzattal történő minősítése miatt, míg 2011-ben a nem szakrendszerű oktatás megszüntetése, valamint a Zeneiskola helyi tantervének az országos programhoz igazítása miatt megtörtént. - A 2011/2012. tanévtől a nem szakrendszerű képzés felmenő rendszerrel megszüntetésre kerül. 8

- A fenntartó és az iskola, a család-iskola, az óvoda-iskola, az iskola-középiskola kapcsolatának erősítése a közös programok, iskolalátogatások segítségével valósult meg. - Az önkormányzat szűkülő erőforrásai miatt egyre nehezebb biztosítani a karbantartások, felújítások, az elhasználódott taneszközök tervszerű pótlásának költségvetési fedezetét. A probléma kezelése összehangolt tervezéssel, külső források minél nagyobb mértékű bevonásával képzelhető el. - A közoktatás tartalmi feladatainak megoldásához a pedagógusok szakmai képzése, továbbképzése elengedhetetlen, amire a nevelőtestület által jóváhagyott beiskolázási terv alapján került sor. 2010. évben nem a terveknek megfelelően valósultak meg a továbbképzések, mivel erre nem lehetett a korábbi éveknek megfelelően állami normatívát igényelni, így nem volt biztosított a továbbképzések költségvetési fedezete. 2011-ben újra rendelkezésre áll az intézmények számára a normatíva, ami lehetővé teszi az akkreditált képzéseken való részvételt. - Az intézményben biztosított a rajz és vizuális kultúra és a testnevelés emelt szintű oktatása, a magyar-angol két tanítási nyelvű képzés, valamint az előnyprogramos oktatás. - A tanulók egész napos foglalkoztatását biztosítják a napközis- és tanulószobai foglalkozások, a délutáni szakkörök, korrepetálások, tömegsport foglalkozások, valamint a szabadidős programok széles köre. - Az iskola a napközis és tanulószobai csoportok szervezése során figyelembe vette a szülők igényeit. A fenntartó által biztosított többlet óratömeg terhére reggeli, illetve ebédeltetési ügyeletet biztosít, az önkormányzat a 2010/2011. tanévben a tömegsport foglalkozások számát is növelte többlet óratömeg biztosításával. Alsó évfolyamon minden osztály önálló napközis csoportként működik. Az igények szerint kerül sor a felsős napközis csoportok megszervezésére és a tanulószobai ellátás biztosítására. A napközi otthon jelentős szerepet játszik a szociális hátrányok leküzdésében, a gyermek- és ifjúságvédelem előtt álló feladatok megoldásában. - Az iskolák a napközi otthoni ellátás és a tanuló szobai foglalkozás iránt támasztott igényeket ki tudják elégíteni. - Az Általános Iskola biztosítja a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását, illetve a tehetséges gyermekek gondozását. A mindenkori tantárgyfelosztás összeállításánál megjelenik a tanulók esélyegyenlőségét szolgáló foglalkozások óraszáma, továbbá a tehetséggondozás óraigénye is. - Az intézmények kiemelten kezelik a kulcskompetenciák fejlesztését és az élő idegen nyelvek, a számítástechnika-informatika, a testi nevelés és sport, a természet- és környezetvédelem oktatását. - Hangsúlyos a sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása (szegregált nevelés vállalt feladat), melyet az iskolák által biztosított fejlesztőpedagógusok, gyógypedagógus, illetve a Mérei Pedagógiai Szakszolgálat szakalkalmazottjai látnak el. A fenntartó biztosítja az előírt fejlesztő foglalkozások, rehabilitációs órák órakeretét is. - Az intézmények hatékonyságának, szakmai eredményességének, külső szakértői vizsgálata folyamatos feladat. A 2010/2011. tanévben a pedagógiai szakmai szolgáltatás keretében történtek szaktanácsadói látogatások az iskolák igényei alapján. Az intézmények hatékonyságának fokmérői a kompetenciaméréseken elért eredmények is. 9

- A TÁMOP -3.4.3.-08/2-2009-0018 az iskolai tehetséggondozás Tiszaújvárosban című pályázaton elnyert támogatás lehetőséget teremt az iskola számára tehetséggondozó tevékenységének kibővítésére. A konzorciumi keretek között benyújtott pályázat 5 éves fenntartási kötelezettséget ír elő, ami a tehetséggondozó műhelyekre fordított óratömeg biztosítását, a tanulmányi versenyek, szakmai napok lebonyolítását foglalja magában. - A fenntartó a TIOP 1.1.1 informatikai eszközbeszerzési pályázat keretien belül interaktív táblákat, laptopokat, asztali PC-ket, monitorokat, WIFI csomagot pályázott az intézmény eredményesebb feladatellátása érdekében. Az eszközök a 2011/2012. tanév indulásakor az intézmény rendelkezésére álltak. 1.3 Napközi otthon és tanulószobai ellátás A 2011/2012. tanévben a 2009/2010. tanévhez képest csökkent a napközis csoportok száma (42-ről, 39-re), ennek következtében a napközit igénybe vevő tanulók száma is csökkent 40 fővel (858-ról, 818-ra). A tanulószobai igény kis mértékben változott az elmúlt két tanévben (2010/2011. tanévben 77, a 2011/2012. tanévbe 73 fő). A tanulószobai csoportok száma a Dózsa György úti telephely megszüntetésével csökkent (2010/2011. tanévben: 5 csoport, a 2011/2012. tanévben 4 csoport). Az iskolai étkezést 1388 gyermek veszi igénybe a 2011/2012. tanévben, ebből térítés nélkül étkezik 268 tanuló. Az étkezést igénybe vevő gyermekek száma csökkent, de ezen belül a térítés nélkül étkezők száma lényegesen növekedett a 2009/2010. tanév adataihoz (összes étkező 1414 fő, ebből térítés nélkül étkezett 218 fő) képest. A jövőben is kiemelt figyelmet kell fordítani az iskolai keretek között zajló napközbeni ellátás biztosítására. 1.4 Az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű tanulók ellátása Az integráltan nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű, tanulók száma növekedett. A 2009/2010. évben számuk 40 fő, a 2010/2011. évben 45 fő volt. Tanévenként felülvizsgálatra kerül a szakértői vizsgálatok szakvéleményében előírt fejlesztő felkészítések és tantárgyi korrepetálások függvényében az intézmény engedélyezett egyéni fejlesztésre biztosított óraszáma. A sajátos nevelési igényű tanulók ellátásához szükséges személyi feltételekkel az intézmény rendelkezik. A tárgyi feltételek javultak a 2011/2012. tanévben az SNI-s tanulók ellátását segítő speciális informatikai eszközök beszerzésével. 2. Tiszaújváros Önkormányzatának vállalt közoktatási feladatai 2.1 Középiskolai és szakiskolai ellátás Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 10

Az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium minden épületében a színvonalas oktató-nevelő munkához a szükséges tárgyi feltételek biztosítottak. Az intézmény mind az eszközök, berendezések, mind a humán erőforrás terén az országos átlaghoz képest is jól ellátott, felszerelt. Kiemelkedő a helyzet a szakképzési, idegen-nyelvi, illetve számítástechnika-informatika szaktantermek területén. Felszerelésük, felújításuk, karbantartásuk az elhasználódás miatt folyamatos feladat, melynek fedezetét az önkormányzati hozzájárulások, a szakképzési támogatások, valamint pályázati források biztosítják. Az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium biztosítja a tankötelezettség teljesítéséhez szükséges középiskolai feltételeket a Tiszaújvárosban állandó lakhellyel, illetve tartózkodási hellyel rendelkező fiatalok számára a középiskolai és szakiskolai ellátással. A középiskola a környező települések lakóinak továbbtanulási igényeit is kielégíti. Mindkét iskolai épületben folyik érettségire felkészítő oktatás és szakképzés is. Az intézmény nappali tagozatának tanulói létszáma a 2011/2012. tanévben az előző évhez képest 33 fővel csökkent. Az intézmény nappali tagozatának tanulói létszáma 2009/2010. 2010/2011. 2011/2012. Létszám 1471 1416 1383 Osztályok száma 57 56 55 1600 1400 1200 1000 800 600 400 200 0 2009/2010. 2010/2011. 2011/2012. Létszám Osztályok száma 11

A 2011/2012. tanévben a gimnáziumi és szakközépiskolai osztályokban a létszám az előző évekhez képest jelentősen nem változott (2010/2011.: 559, illetve 513 fő; 2011/2012.: 567, illetve 517 fő). Az érdeklődés a szakiskolai képzések iránt csökkentést mutat (2010/2011.: 314 fő; 2011/2012.: 292 fő). A tanulók száma a térségben a demográfiai csökkenés miatt némileg változott. Jelenleg a gimnáziumban a tanulók osztályonkénti átlaglétszáma 29,84 fő. A szakközépiskolában a tanulók osztályonkénti átlaglétszáma 24,39 fő, a szakképzési évfolyamokon az átlag 29,33 fő. A szakmacsoportok között viszonylag nagyok az eltérések. A szakközépiskolai jelentkezések alapján elmondható, hogy a gépészet és a közgazdasági szakmacsoport viszonylag népszerű, az elektrotechnika-elektronika és az ügyvitel kevésbé. A szakiskolában a tanulók osztályonkénti átlaglétszáma 22,83 fő, a szakképzési évfolyamokon átlag 21,25 fő/osztálylétszámmal szerveződnek az osztályok. Gimnáziumi képzés Az intézményben működik az általános iskola 6. évfolyamára épülő 6 évfolyamos és a 8. évfolyamra épülő 4 évfolyamos gimnáziumi képzés. Az általános gimnáziumi képzés mellett emelt szintű oktatás folyik informatikából, illetve a nyelvi előkészítő évfolyam 4 évfolyamos emelt szintű angol nyelvi képzéssel folytatódik. Cél a tanulók továbbtanulásra való felkészítése. A hat évfolyamos gimnáziumi osztály tanulmányi eredménye, teljesítménye kiemelkedő, de a többi gimnáziumi osztályban is színvonalas munka folyik. Célok, feladatok megvalósulása - 2011. június 30-ig megtörtént a Pedagógiai Program NAT szerinti felülvizsgálata, átdolgozása. - Biztosított mind az emelt szintű oktatás, mind az általános tantervű gimnáziumi képzés igénybevételének lehetősége, a képzéshez szükséges fenntartói többlet óratömeg. - A kitűzött céloknak megfelelően a tantárgyak zömében biztosított az emelt szintű érettségire való felkészítés. - A gimnáziumi képzés tartalma alkalmazkodik a tanulók igényeihez, szakkörök, tehetséggondozó foglalkozások szervezésével. A tanórán kívüli foglalkozások, a képességfejlesztés és a tehetséggondozás az egyéni fejlesztésben, hátránykompenzációban, az esélyteremtésben és a pályaorientációban fontos szerepet töltenek be. - Biztosított az angol nyelv elsajátításának lehetősége. Ennek érdekében a csoportbontáshoz, a felzárkóztató és tehetséggondozó foglalkozásokhoz a szükséges óratömeg az intézmény rendelkezésére áll. - Az intézmény tehetséggondozó tevékenységének elsődleges színtere a gimnáziumi képzés, amihez a TÁMOP -3.4.3.-08/2-2009-0018 az iskolai tehetséggondozás Tiszaújvárosban című pályázaton elnyert támogatás többletforrást biztosít. 12

Szakközépiskola, szakiskola A szakközépiskolában 9-12. évfolyamon négy területen folyik szakmacsoportos alapozó képzés (gépészet, elektrotechnika-elektronika, közgazdasági, ügyvitel), a szakiskolában gépészet és elktrotechnikai-elektronika szakmacsoportokban készítik fel a tanulókat. Az érettségire épülő szakképzésben 4 szakirányban képeznek technikusokat (gépgyártás technológiai technikus, pénzügyi-számviteli ügyintézői, elektronikai technikus, idegennyelvi titkár), a szakiskolai tanulmányokra épülő szakképzésben 4 szakma (központifűtésés csőhálózat-szerelő, villanyszerelő, hegesztő, géplakatos) elsajátítására nyílik lehetőség. Tiszaújváros középfokú képzési kapacitása megfelel a jelen kor kívánalmainak, a városban és a térség településein élők igényeinek. A gazdasági környezetben folyó változások követését, valamint azok figyelembevételét a szakképzésben a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság döntései segítik. A 2011/2012. tanévre szólóan a szakképzéseket rangsoroló listában a tiszaújvárosi intézményben oktatott szakmák mindegyike a kiemelten támogatott (hegesztő, géplakatos, villanyszerelő, csőhálózat-szerelő), illetve támogatott (pénzügyi-számviteli ügyintéző, elektronikai technikus, gépgyártás-technológiai technikus, szabó, ügyviteli titkár) szakképzések között található. Ez azt jelenti, hogy a régióban van kereslet az intézményben végző szakemberekre. Célok, feladatok megvalósulása - Az érettségi követelmények változása miatt 2010-ben a gépészet, az ügyvitel, és a közgazdasági alapozó képzés programja átdolgozásra került. - Ugyancsak módosult 2010-ben a szakiskolai képzés szakmai programja villanyszerelő, géplakatos, központifűtés- és csőhálózat szerelő, valamint a női szabó szakmában, a szakképzési idő két évre történő változása miatt. A módosítások a központi jogszabályokhoz igazodtak. - A kitűzött céloknak megfelelően a szakiskolai oktatás eredményességének fokozása érdekében az intézmény a többletórák egy részét arra használja, hogy az osztály tanulóit kisebb csoportokra bontva oktassa, illetve egyes tantárgyakat (pl. matematika, anyanyelv) magasabb óraszámban tanít. A tanulásban lemaradó fiatalokat felzárkóztatással és korrepetálással segítik. - Az intézmény szakmastruktúrája áttekintésre került. A szakképzési igények felülvizsgálata eredményeinek következtében a női szabó szakmát tanulók utoljára a 2011/2012. tanév végén szerezhetnek bizonyítványt, a képzés megszűnik. A Képviselő-testület az elmúlt két tanévre vonatkozóan is meghatározta a beiskolázási kereteket a tanévenként felülvizsgálandó intézményi beiskolázási tervben. A közoktatási törvény, az Országos Képzési Jegyzék rendelkezéseit, a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság határozatait, az iskola eddigi felvételi eljárásaiban továbbtanulásra jelentkező általános iskolát befejező tanulók számát és összetételét, valamint a Képviselő-testület korábbi döntéseit figyelembe véve került meghatározásra a középiskolai beiskolázás. A döntéseknek megfelelően csökkent a szakképzési évfolyamok száma 3-ról 2-re, a 3-évfolyamos szakképzésben utoljára a 2011/2012-es tanévben szerezhetnek 13

bizonyítványt a tanulók. További módosítást a 2012/2013-évi beiskolázási tervben az új OKJ határoz meg, miszerint az eddig oktatott központifűtés- és csőhálózat-szerelő szakma kifut, az intézményben e helyett a központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakmát fogják oktatni. - Az Intézkedési tervben megfogalmazott cél, hogy az oktatott szakmák körének meghatározásában szoros együttműködést kell kialakítani a Munkaügyi Központtal, a gazdasági kamarákkal és a MITISZK-kel részben valósult meg, a jövőben szorosabb kapcsolat szükséges minden területen. A Miskolci Térségi Integrált Szakképző Központ (MITISZK) által nyújtott szolgáltatások kihasználtsága nem a korábbi elvárásoknak megfelelően alakult. - A szakképzés tárgyi feltételei a szakképzés fejlesztési hozzájárulásnak és a helyi vállalatok támogatásának köszönhetően kimagaslóan korszerű, megfelel a munkaerő-piaci elvárásoknak, valamint a szakmai és vizsgáztatási követelményeknek. - A tanulásban lemaradó fiatalok segítése a szakiskolai képzés fontos feladata. A 9. és 10. évfolyamon tanulók között kb. 30%-os a létszámcsökkenés, ami elsősorban tanulmányi eredménytelenségre vezethető vissza. Az eredménytelenség egyik oka, hogy a szakiskolába egyre több hátrányos helyzetű gyermek érkezik, beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarokkal. Komoly hiányosságok tapasztalhatók alapkészségeik és képességeik tekintetében is. Az oktatott szakképesítések a kifutó szabó szakképesítés kivételével - a gazdaság szempontjából hiányszakmának számítanak, ezért a diákok meghatározott feltételek teljesülése esetén tanulmányi ösztöndíjban részesülnek. Ez a tanulmányi eredmények javulása, és az igazolatlan mulasztások csökkenése irányában hat. Cél: a 9. évfolyamot kezdő tanulók tanulási motiváltságának növelése, a magatartás és tanulási zavarok kezelése, a hátrányos helyzetből adódó szociokulturális hátrányok csökkentése. Kollégiumi ellátás A Kollégium a helyi középiskola szakmailag önálló intézményegysége, amely segíti az iskolában folyó oktató-nevelő tevékenységet. A kollégium működési feltételei jók, az igényeknek megfelelnek. Kihasználtságát a szomszédos település középiskolásainak elhelyezése, kollégiumi ellátása némileg javítja. A kollégium épületének egy részét a Városi Intézményellátó Szervezet használja, szervezetileg és szerkezetileg teljesen elkülönülten. A kollégiumi csoportok száma a 2009/2010-es tanévhez képest csökkent. 2010/2011-ben még 4, 2011/2012-ben pedig már 3 csoport működött a kollégiumban. A kollégium jellemző létszámadatai 2009/2010. 2010/2011. 2011/2012. Létszám 92 83 74 Csoportszám 4 4 3 14

A kollégium megteremti a feltételeket az iskolai tanulmányok sikeres folytatásához, a szolgáltatást igénybe vevők számára. Célok, feladatok megvalósulása - A kollégium szakmai munkáját a Kollégiumi nevelés Országos Alapprogramja szerint végzi. 2010-ben az országos program módosulása szerint az intézmény átdolgozta pedagógiai programját, ami elfogadás és fenntartói jóváhagyást követően 2010. szeptember 1-jei hatállyal életbe lépett. - A kollégiumi nevelés során megvalósul a tanulók felzárkóztatása, hátránykompenzálása és tehetséggondozása, melynek színterei a szilenciumok, felzárkóztató foglalkozások, korrepetálások és szakkörök. - A kollégium saját szervezésű programjai, kulturális- és sportrendezvényei, illetve a más intézmények programjainak látogatása biztosítja a diákok számára az önállóságuk, felelősségtudatuk fejlesztését, az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek megszerzését, a szükséges képességek kialakulását. - A kollégiumi élet lehetőséget teremt a diákönkormányzati munkához, a diákjog gyakorlásához. - A kollégiumi csoportok szervezése a szolgáltatást igénybe vevők számához, összetételéhez igazodva történik. A 2011/2012. tanévben ennek megfelelően csökkent (1 csoporttal) a csoportok száma. Jelenleg a kollégiumi csoportok átlaglétszáma 24,67 fő/csoport. - A kollégium épületének szabad kapacitását turisztikai és idegenforgalmi célokra hasznosítja. A feladatellátáshoz a személyi és tárgyi feltételek biztosítottak, az elhelyezés körülményei kulturáltak, a felújítások, fejlesztések a részben pályázati forrás bevonásával, részben fenntartói finanszírozással folyamatosak. Jövőbeni cél a kihasználtság növelése, a diáklétszám folyamatos csökkenésének megállítása. Felnőttoktatás A tanulni vágyó felnőtt korosztály számára a 3 évfolyamos dolgozók gimnáziuma biztosítja az érettségi vizsgára való felkészülést. Az Önkormányzat vállalt feladatát az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium látja el. A középiskolai felnőttoktatás az igények figyelembe vételével nappali tagozatos képzés keretein belül, illetve esti képzés keretein belül folyik, tanulmányi idő beszámításával, egy évvel csökkentve a gimnáziumi képzés idejét. A középiskolai felnőttoktatás iránti igény csökkenő tendenciájú. 2009/2010-ben a felnőttoktatást igénybe vevők száma 60 fő volt, ebből 24 fő a kezdő évfolyamon. 2011/2012-ben 17 fő kezdte meg, 10 fő folytatta tanulmányait az esti, és 7 fő a nappali tagozaton, ez összesen 26 fővel kevesebb, mint a 2009/2010-es tanévben. 15

A gimnáziumi felnőttoktatás tanulói létszámának alakulása (fő) 2009/2010. 2010/2011. 2011/2012. 60 56 34 A nappali tagozatos felnőttoktatásban elsősorban végzett szakiskolai tanulók kívánnak érettségi bizonyítványt szerezni. Itt kisebb mértékű a lemorzsolódás, mint az esti tagozaton, mivel naponta járnak iskolába a tanulók, ellentétben az esti tagozatos képzéssel. Az intézmény elegendő kapacitással rendelkezik a felmerülő igények kielégítésére. Az oktatási forma iránti igény változó, a lakosság egy része igényli a felnőttoktatás keretein belül az érettségi megszerzésének lehetőségét, ugyanakkor jelentős - az induló létszámhoz képest a lemorzsolódás. Az utóbbi években jelentősen csökkent a fiatal felnőttek továbbtanulási jelentkezéseinek száma, az intézmény továbbra is közreműködik az érettségi vizsgára való felkészítésben. Szükség van a felnőttoktatásra, az igényekhez kell igazítani a képzés munkarendjét, évente eldöntendő, hogy nappali vagy esti képzés induljon. Az igények figyelembe vétele alapján indokolt lehet más települési önkormányzattal együttműködve megszervezni a feladatot. Az általános iskolai felnőttoktatás lehetősége az alapító okirat szerint biztosított az Általános Iskolában. A képzésre vonatkozó igény hiányában 2004-ben indult utoljára felnőttoktatás az intézményben. 2.2 Gyógypedagógiai oktatás (szegregált) Az enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolai oktatása A szegregáltan oktatható, enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolai nevelését, oktatását az Általános Iskola Éltes Mátyás Iskolája látja el. Az iskola 8 évfolyammal működik, ahol alapfokú, gyógypedagógiai nevelés-oktatás folyik, az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek, valamint a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók számára. A tanulói létszám összevont osztályok szervezését teszi lehetővé, ami az enyhe értelmi fogyatékos tanulók esetében 2 osztály tanévente. A tanulólétszám kismértékű növekedése tapasztalható az elmúlt két tanévben (2009/10. tanév: 22 fő, 2010/11. tanév: 27 fő, 2011/12. tanév: 29 fő). A tagozat ellátja mindazokat a feladatokat, amelyet a sajátos nevelési igényű gyermekek szakszerű pedagógiai, egészségügyi és rehabilitációs gondozásával kapcsolatosak, szükség szerint szakmai segítséget nyújt az Általános Iskola és az Óvoda pedagógusainak is az oktató-nevelő munka ellátásában. Továbbra is szükséges biztosítani azokat a személyi és tárgyi feltételeket, amelyek leginkább megfelelnek a sajátos nevelési igényű gyermekek speciális ellátásának. Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók ellátása A közoktatási törvény szerint a megyei önkormányzat kötelező feladata a gyógypedagógiai ellátás. A középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek, tanulók nevelését-oktatását az Általános Iskola Éltes Mátyás Iskolája látja el az önkormányzat önként vállalt feladataként, 8 évfolyamon, egy összevont osztály indításával. 16

A tanulólétszám sem pozitív, sem negatív irányban nem változott, 2009/2010-ben és a 2011/2012. tanévben is 7-7 fő volt. Az értelmében akadályozott és a tanulásban akadályozott tanulók számára is biztosított a napközi otthonos ellátás. A napközi otthonos ellátás feladatainak biztosítását a szülői igényekhez igazodva felül kell vizsgálni az adott tanév indításakor. A tagozat feladatellátási kötelezettsége kiterjed a Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társuláshoz tartozó településeken élő tanköteles korú tanulók ellátására is, ezen tanulók száma a 2011/2012. tanévben: 22 fő, ami a tanulók 76%-át teszi ki. 2.3 Alapfokú művészetoktatás Az alapfokú művészetoktatás, az Általános Iskola, Alapfokú művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Vándor Sándor Zeneiskolájában folyik 12 évfolyamon. Hangszeres tanszakok: furulya, fuvola, harsona, kürt, oboa, klarinét, szaxofon, ütő, gitár, zongora, hegedű, gordonka, trombita. Elméleti tanszak: szolfézs. A Zeneiskola növendéklétszáma a 2009/2010. tanévhez képest (275 fő) csökkent 2011/2012-ben (255 fő). A Vándor Sándor Zeneiskola növendékeinek létszáma (fő) 2009/2010. 2010/2011. 2011/2012. 275 278 255 Az egy pedagógusra jutó növendékszám a 2010/2011-es tanévben 19,85 fő, a 2011/2012. tanévben 19,6 fő, mely a 2009/2010. tanévhez képest (19,6 fő) elhanyagolható változást mutat. Célok, feladatok megvalósulása - 2011-ben sor került a Zeneiskola helyi tantervének módosítására, hozzáigazítva az országos programhoz. - Az iskola színvonalas munkáját igazolják a kamaracsoportok versenyeredményei, zenei fesztiválokon, találkozókon való eredményes szereplés, a Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény cím elnyerése. A Vándor Sándor Zeneiskola a 3/2002. (II. 15.) OM rendelet alapján 2007-ben nyerte el a Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény címet. A minősítés eredetileg öt évig érvényes, de a 2011/2012. tanév rendje az új minősítés időpontját 2013-ra módosította. - Tanévente pályázati források igénybevételével (fenntartó, intézmény) bővítésre került az eszköz és hangszerállomány, illetve a kottatár. A 2010. évi pályázati forrásból elsősorban a nagy népszerűségnek örvendő fúvós tanszak hangszerállománya és a szolfézsoktatatás eszközállománya gyarapodott. - Nem tervezett az alapfokú művészetoktatás bővítése, a zeneművészeti oktatáson kívül más művészeti ág bevezetése. 17

A jövőben is szükséges a zeneművészeti képzés eszközellátottságának, megújulásának biztosítása. 2.4 Pedagógiai szakszolgáltatás A Mérei Ferenc Egységes Pedagógiai Szakszolgálat ellátja a 3-18 éves korosztály harmonikus személyiségfejlődését elősegítő logopédiai, fejlesztő pedagógiai, pszichológiai szakszolgáltatás, valamint a pályaválasztási tanácsadás feladatait. Elvégzik a gyermekek/tanulók szűrő és/vagy diagnosztikai vizsgálatát, majd ennek alapján tanácsadásban, terápiában és gondozásban részesítik őket. A Mérei Pedgógiai Szakszolgálat a tiszaújvárosi feladatellátás mellett ellátja a Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társulással kötött megállapodás alapján a környező településeken jelentkező pedagógiai szakszolgáltatási feladatokat is. A Pedagógiai Szakszolgálat szakalkalmazottjai a nevelési, oktatási intézmények pedagógusaival együttműködve látják el feladatukat. Végzik - a nevelési-oktatási intézményekben - a Pedagógiai Szakszolgálat által kiadott szakvéleményekben foglaltak végrehajtásának ellenőrzését, szakmai segítséget nyújtanak az intézmények fejlesztő tevékenységének folytatásához. Ellátottak számának alakulása (fő) Logopédiai szakszolgálat Nevelési tanácsadás 2009/2010. 2010/2011. 2011/2012. 325 245 306 840 748 774 A 2009/2010. tanévben az intézmény szakalkalmazottainak létszáma 11 fő volt, 10 álláshelyen, a létszám a 2011//20112. tanévben nem növekedett, a feladatellátás a jelenlegi létszám mellett biztosított. A Mérei Ferenc Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 2009-ben az Arany János Iskola épületébe költözött. Az épület adottságai lehetővé tették a szakszolgálati feladatellátás minőségének javítását azzal, hogy több és tágasabb helyiségek állnak a szakalkalmazottak rendelkezésére a vizsgálatok és terápiák lefolytatásához. A korai fejlesztés iránti igény felülvizsgálatra került. 2010 évtől a bölcsődei ellátás keretein belül egy csoportban integrált keretek között a halmozottan fogyatékos gyermekek korai fejlesztése folyt. A csoportba 1 gyermek járt, aki óvodás korúvá válva elhagyja a bölcsődét, így érdeklődés hiányában a csoport 2011. december 31. napjával megszűnik. Jövőbeni vizsgálandó feladat: iskolapszichológusi szolgáltatások ellátása heti 10 órában az alapfokú és középfokú intézményben. 18

2.5 A pedagógiai szakmai szolgáltatás A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 36. -a értelmében a közoktatási intézmények, valamint a pedagógusok tevékenységét, továbbá a tanulói érdekvédelemmel összefüggő tevékenységet pedagógiai szakmai szolgáltatások segítik. A pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatokat az Általános Iskola látja el. A Pedagógiai-szakmai szolgáltatás tevékenysége kistérségi szinten kiterjed a - a szaktanácsadásra, amelynek feladata az oktatási, pedagógiai módszerek megismertetése és terjesztése; - a pedagógusok képzésének, továbbképzésének és önképzésének segítésére, annak szervezése; - a tanulmányi és tehetséggondozó versenyek térségi szintű szervezésére, összehangolására; - a tanulók tájékoztatására, amelynek feladata a tanulók, a tanulóközösségek, a diákönkormányzatok segítése, a jogaik érvényesítéséhez szükséges ismeretek nyújtásával, jogi információk közvetítésével. A szaktanácsadás az elmúlt két évben az óvodai területen működött, jellemzően a tanügyigazgatási feladatellátás, valamint a kistérségi programok, versenyek szervezésének segítése valósult meg. A pedagógusok képzésének, továbbképzésének és önképzésének színtere a 22 működő kistérségi munkaközösség. Szakmai napok, bemutató órák és előadások szervezésével biztosítják a módszertani ismeretek megújítását, a pedagógiai ismeretek átadásának lehetőségét. Programjaik aktuális, korszerű és a gyakorlatban alkalmazható ismereteket nyújtottak. A kistérségi szinten szerveződő tanulmányi, kulturális, sport és tehetséggondozó versenyek gazdája a szakmai szolgáltatás. A versenyek szervezésének célja egyrészt a szabadidő hasznos eltöltése, másrészt a tantárgyi versenyekkel a tehetséges tanulók számára lehetőség biztosítása a megmérettetéshez. Az országos felmenő rendszerű általános iskolai tanulmányi és tehetséggondozó versenyek kistérségi szintű fordulójának lebonyolítása a munkaközösségek szervezésében zajlik évről-évre. A pedagógiai-szakmai szolgáltatás keretein belül fontos feladat volt a tanulóközösségek, a diákönkormányzatok segítése, a jogaik érvényesítéséhez szükséges ismeretek nyújtása, a diákjogi információk közvetítése. Ezt a célt szolgálta a diákjogi előadássorozat, ahol az előadások interaktív munkaformában zajlottak, felkeltve és fenntartva a tanulói érdeklődést. A tanulók megismerkedhettek alapvető jogi dokumentumokkal, ennek tekintetében vizsgálták az iskolák Házirendjét. Tárgyalták olyan jogi formák meghatározását gyakorlati példákon keresztül, mint például a jogképesség, cselekvőképesség, tankötelezettség. A pedagógiai szakmai szolgáltatás vezetője kistérségi szinten koordinálja a szakmai munkaközösségek, a szaktanácsadó munkáját. A jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapnia a tanulók tájékoztatásának, a diákönkormányzatok segítésének, továbbá a szakmai, módszertani továbbképzések biztosításának. 19

A pedagógusok munkáját továbbra is a 22 kistérségi szakmai munkaközösség segíti. A munkaközösségek működése, a szaktanácsadás, a diákjogi tanácsadás, a tanulmányi, kulturális és sportversenyek, a szakmai programok szervezése kistérség finanszírozással biztosított. 3. Személyi feltételek alakulása Tiszaújváros Önkormányzata kiemelt figyelemmel kezeli a közoktatási intézmények személyi feltételeinek alakulását, a humán erőforrás fejlesztését. Biztosítja az intézmények számára az eredményes, minőségelvű pedagógiai munkát garantáló pedagóguslétszámot, az alkalmazotti létszámot, melyhez szükséges a tantárgyfelosztások alapján- a pedagógus létszám folyamatos áttekintése. A gyermek és tanulói létszámhoz igazodóan az elmúlt években arányosan csökkent a közoktatási intézményekben foglalkoztatottak létszáma is. A csökkenés a pedagógus, a nevelő-oktató munkát segítő és egyéb közalkalmazotti álláshelyeken is megfigyelhető. Alkalmazotti létszám alakulása a 2011. október 1-jei statisztikai adatok alapján Megnevezés 2009/2010. 2010/2011. 2011/2012. Pedagógus Nem ped. Pedagógus Nem ped. Pedagógus Nem ped. NOÓ 63 32 63 32 63 32 Általános Iskola 195 24 193 26 187 28 Eötvös J. G. SZ.I 126 15 126 15 123 13 Összesen 384 71 382 73 373 73 2010/2011. tanévben az előző évhez képest az alkalmazotti létszám nem változott, a 2011/2012. tanévben 9 fővel csökkent. A pedagógusok megfelelő szakképzettséggel, jelentős szakmai gyakorlattal rendelkeznek, mely az egyre nehezedő nevelési problémák kezeléséhez elengedhetetlen. A táblázat adati szerint az óvodában a 2009/2010. nevelési évhez képest az óvodapedagógusok és egyéb alkalmazottak száma nem változott az elmúlt két tanévben. Az Általános Iskolában a 2009/2010-es tanévhez viszonyítva a 2010/2011. tanév októberi statisztikája szerint alkalmazottak összlétszáma 4 fővel csökkent, jelenleg 215 fő. Az Általános Iskolában a 2009/2010-es tanévhez viszonyítva a pedagógusok száma, alkalmazkodva a csökkenő gyermeklétszámhoz 8 fővel csökkent, jelenleg 187 fő. 20