A szakoktatás a második világháború után (1945-1989) Dr. Nyéki Lajos 2016

A szakoktatás a második világháború után (1945-1989) Dr. Nyéki Lajos 2016

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1945-1956) Az 1949. évi IV. törvény alapvetően megváltoztatta a tanoncok jogállását. A törvény kimondja, hogy tanulónak csak olyan fiatalokat lehet szerződtetni, akik betöltötték a tizennegyedik életévüket és elvégezték az általános iskola nyolcadik osztályát. 1952-ig a régi népiskola hatodik osztályának elvégzését is elfogadták. A törvény szabályozta a tanuló munkaidejét, szabadságát huszonnégy napban állapította meg.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1945-1956) Elméleti órákat a törvény szerint csak hétköznapokon, munkaidőben 18 óráig szabad tartani, és az iskolai tananyagsikeres elvégzése feltétele a szakmunkásvizsgának. Szakmunkásképző iskolát csak az állam vagy valamely állami vállalat tarthat fenn. A gyakorlati kiképzésre tanműhelyeket kell létrehozni. A munkaadók tartsák be a képzési munkatervet, a tanulók egyéni kiképzési naplót vezessenek.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1945-1956) A képzési időt kezdetben három évben határozták meg. Ezt később lerövidítették. Az erőltetett iparosítás, az előírt tervszámok többszöri növelése miatt nőtt a fiatal szakmunkások iránti kereslet. Egyes szakmákban csak egy év, másokban másfél vagy két év tanulóidőt írtak elő. Ennek következtében az ifjú szakmunkások önhibájukon kívül nem feleltek meg a velük szemben támasztott munkahelyi követelményeknek.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1945-1956) A szakmunkásképzés összefogására és irányítására 1950 elején szovjet mintára létrehozták a Munkaerőtartalékok Hivatalát (MTH). Válságos helyzet alakult ki a szakmai elméletet tanító pedagógusokkal való ellátottság tekintetében. Az újonnan megalakult Műszaki Tanárképző Főiskola gyorsított tanfolyamokon képzett szakmunkásokból, technikusokból tanárokat.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1945-1956) Nagy ütemben folyt a több száz tanulót befogadó szakmunkásképző intézetek építése. Tanműhelyek, tanulóotthonok épültek. Az oktatásban feltűnő volt a szakmai egyoldalúság. A kiemelt iparágak (bányászat, vas- és faipar, építőipar) miatt a vegyipar és a kereskedelem háttérbe szorult. Okulva a negatív következményekből, a minisztertanács 1953-ban újra három évre emelte a szakmunkásképzés időtartamát, 80%-ra a gyakorlatot.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1957-1972) 1957-ben megszüntették az MTH-t, feladatkörét a Munkaügyi Minisztérium szakoktatási főosztálya vett át. Fokozatosan kiépült a kereskedelmi tanulók képzése is. Huszonöt kereskedelmi szakmában vezették be a szakmunkásvizsgát. 1958-ban a Földművelésügyi Minisztérium irányításával végre megindult a szakmunkásképzés a mező- és erdőgazdasági szakmákban is.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1957-1972) Az ötvenes évek végén a MüM napirendre tűzte a szakmunkásképzés átfogó reformját. Az 1961. évi III. oktatási törvény megteremtette a szakközépiskolákat, amelyek érettségivel együtt szakmunkás képesítést is adnak a tanulóiknak. Az Országos Szakmunkásjegyzékben szereplő szakmák közül 84-ben indult meg a képzés. 1963-ban kiderült, hogy a terv megvalósításához hiányoznak a szükséges anyagi és személyi feltételek.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1957-1972) A felmérések szerint az elméletigényesebb középiskolai szintű oktatás tanterem- és pedagógusigénye háromszorosa a hagyományos képzésének. A politikai bizottság 1965. június 8-i határozatában előírta, hogy a szakközépiskolai szakmunkásképzést fokozatosan meg kell szüntetni. E határozat alapján megindult a szakközépiskolai szakmunkásképzés visszafejlesztése.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1957-1972) 1964-ben létrehozták az emelt szintű, B tagozatú szakmunkásképzést, az elméletigényesebb, magasabb általános műveltséget igénylő szakmák oktatására. Ezt a képzési formát azoknak a tanulóknak szánták, akik a szakmunkás képesítés megszerzése után szakközépiskolában akartak továbbtanulni. A B tagozaton az elméleti órák aránya elérte előbb a 35, később a 40 százalékot.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1957-1972) A B tagozatban végzett tanulók munka mellett, két év alatt fejezhették be a szakközépiskolát. A B tagozat enyhítette volna a szakmunkásképzés zsákutca jellegét, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az emelt szintű szakmunkásképzés 1973 után fokozatosan megszűnt. Az 1969. évi VI. törvény teremtette meg a jogi alapját a hagyományos képzés korszerűsítésének.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1957-1972) A szűk területre való szakosodás helyett szélesebb profilú képzésre van szükség, a tanulóknak a rokon szakmák alapjaival is meg kell ismerkedniük. A törvény szerint a szakmunkásképző középfokú oktatási intézmény, amely nem befejezett középiskolai képzést nyújt. E megfogalmazásnak az az oka, hogy korábban a szakmunkás bizonyítványt hivatalos okmányokban általános iskolai végzettségnek ismerték el.

A szakmunkásképzés újjászervezése és fejlesztése (1957-1972) A törvény megszüntette a tanulószerződési kötelezettséget. A törvény szerint a tanulóviszony az iskolába való beiratkozással jön létre. A törvény előírta az alkalmazandó pedagógusok szakmai és pedagógiai végzettségét. Az 1972. évi oktatáspolitikai párthatározat a szakközépiskolák elé újra azt a feladatot tűzte ki, hogy az elméletigényes szakmákban tegyék lehetővé: a végzettek az érettségivel együtt a szakmunkás bizonyítványt is kapjanak.

A középfokú szakoktatás (1945-1956) 1947-ben kormányrendelettel létrehozták az úgynevezett műszaki középiskolát. Koedukációs rendszerben működött, a végzettek műszaki középiskolát végzett technikus címet kaptak. Az itt szerzett érettségi bizonyítvány műszaki irányú továbbtanulást tett lehetővé. A tanterv hasonlított a 38-as reform idején elfogadott tantervre. Az óraszám egyharmada esett mind a közismereti tárgyakra, mind a szakmai elméleti tárgyakra, mind a szakmai gyakorlatokra.

A középfokú szakoktatás (1945-1956) A mezőgazdasági középfokú szakoktatást három lépcsőben szervezték újjá. 1946-ban létrehozták a négy évfolyamú kertészeti középiskolát és a három évfolyamú kertészképző iskolát (két év elmélet és egy év gyakorlat). 1947-ben létrehozták a négy évfolyamú kertészeti és szőlészeti középiskolát és a három évfolyamú szőlész- és borászképző iskolát. 1948-ban létrehozták a négy évfolyamú erdőgazdasági középiskolát.

A középfokú szakoktatás (1945-1956) Az új mezőgazdasági középiskolákban szerzett érettségi bizonyítvány az Agrártudományi Egyetemre való felvételre jogosított. 1949-ben államosították a felekezeti és községi szakiskolákat (8 ipari, 15 mezőgazdasági és 42 kereskedelmi iskolát). 1949-ben a középfokú szakoktatási intézmények irányítási joga a szaktárcáktól a VKM-hez került. Ezzel lehetővé vált az egységesítés.

A középfokú szakoktatás (1945-1956) Még ebben az évben a kultusztárca minden szakmai középiskolát koedukációs rendszerű gimnáziummá alakított át, ugyanakkor megszüntette a régi szervezésű, kisipari-háziasszonyi tevékenységhez kapcsolódó leányiskolákat. Megalakultak tehát az ipari, mezőgazdasági és a kereskedelmi helyett a közgazdasági gimnáziumok. Az első két osztályban a közismereti tárgyakat, az utolsó két tanévben a szakmai tárgyakat tanították.

A középfokú szakoktatás (1945-1956) Ezzel lehetővé vált, hogy a tanulók akár a második osztály után is iskolát válthassanak. A pályaválasztás így a tanulók tizenhat éves korára került át. A reform megvalósítására azonban nem volt idő. Az 1950. évi 40. számú törvényerejű rendelet szovjet mintára létrehozta a technikumokat. Az ipari technikumok négyéves képzést nyújtottak, a képzés végén nem érettségit, hanem azzal egyenértékű képesítő vizsgát tettek, amely technikusi cím viselésére jogosított.

A középfokú szakoktatás (1945-1956) A tanulók a nyári szünetekben üzemi gyakorlatokat voltak kötelesek végezni. Az ötvenes évek közepén már 71 technikum működött, 74 szakkal. A frissen végzett szakembereket egyre kevésbé sikerült technikusi munkakörben elhelyezni, termelési tapasztalatok híján nagy részüket szakmunkás munkakörbe kellett átirányítani. Ehhez viszont nem kaptak gyakorlati felkészítést.

A középfokú szakoktatás (1945-1956) Az 1955. évi 37. számú törvényerejű rendelet kimondta, hogy a technikusi oklevél technikusi munkakör betöltésére csak a kötelező szakmai gyakorlat elvégzése után nyújt lehetőséget. Felemelte a rendelet a gyakorlati órák számát a szakmunkás tevékenységhez szükséges készségek elsajátítása érdekében. Egy 1956. évi minisztertanácsi határozat elrendelte, hogy ipari technikumba való felvételhez legalább egy év üzemi gyakorlat szükséges.

A középfokú szakoktatás (1945-1956) A mezőgazdasági technikum tanulmányi idejét az 1950. évi technikumi átszervezés során néhány szak kivételével három évre csökkentették. A szakok száma 16-ra nőtt. A túlzott szakosodás itt is elhelyezkedési nehézségekkel járt. 1954-ben a túlterhelés csökkentése érdekében a képzési időt minden szakon négy évre emelték. Az 1956. évi 10-es számú törvényerejű rendelet hatra csökkentette a szakok számát és 1500 hold méretű tangazdaságok kialakítását írta elő.

A középfokú szakoktatás (1945-1956) Az 1950. évi 41. számú törvényerejű rendelet a közgazdasági gimnáziumokból nem technikumokat, hanem négy évfolyamú közgazdasági szakközépiskolákat alakított ki. Az 1952. évi. 10. számú törvényerejű rendelet növelte e középiskolák számát, és három évfolyamú, szakosított közgazdasági technikumokká szervezték át őket. Az 1953. évi 6. számú törvényerejű rendelet a képzési időt újra négy évre emelte fel.

Szakközépiskolai szakmunkásképzés (1957-1989) 1957. novemberében a MTESZ oktatási konferenciáján az vélemény alakult ki, hogy a 14-18 éves korúak technikussá képzése nem biztosítja a termelés számára szükséges középvezetői utánpótlást. Baj van az életkorral és a megszerezhető tapasztalatokkal. Az 1961. évi III. oktatási törvény szerint a technikumokat mint középfokú szakoktatási intézményeket meg kell szüntetni.

Szakközépiskolai szakmunkásképzés (1957-1989) Egy részükből érettségire épülő felsőfokú technikumokat kell szervezni, más részükből szakközépiskolákat, amelyek az érettségi mellé szakmunkás bizonyítványt is adnak. A törvény változtatni akart azon a helyzeten, hogy a középfokú oktatási intézményeknek csak harmada adott szakmai képzettséget. A gimnáziumokban érettségizett fiatalok jelentős része nem került be a felsőoktatásba, nehezen tudott elhelyezkedni.

Szakközépiskolai szakmunkásképzés (1957-1989) Az MSZMP politikai bizottságának 1965. június 8-i határozata szerint szakmunkásképzés ezután csak a hagyományos MüM intézetekben folyhat, a szakközépiskolai szakmunkásképzés kísérleti formáit fokozatosan meg kell szüntetni. Ennek hatására megindult a szakmunkásokat képző szakközépiskolák visszaalakítása a régi középfokú technikumokhoz hasonló szakközépiskolákká.

Szakközépiskolai szakmunkásképzés (1957-1989) A PB határozat azt is elrendelte hogy a felsőfokú technikumok továbbfejlesztésével főiskolai jellegű üzemmérnök-képzést kell biztosítani. A középfokú technikusok képzését a munkahelyekhez kapcsolódóan kell megszervezni. A PB határozat hatására a közel száz technikusi szak helyett 34 szakmacsoportot alakítottak ki. Ez lehetővé tette, hogy a tanulók széles szakmai alapképzettséget és konvertálhatóbb szakképzettséget szerezzenek.

Szakközépiskolai szakmunkásképzés (1957-1989) Mivel a végzettek sem technikusi oklevelet, sem szakmunkás bizonyítványt nem kaptak, így sokan közülük csak betanított munkásként tudtak elhelyezkedni. A KB 1972. júniusi határozata szerint az ipari és a mezőgazdasági szakközépiskolák tanulói számára az elméletigényes szakmákban lehetővé kell tenni az érettségi bizonyítvány mellett a szakmunkás képesítés megszerzését.

Szakközépiskolai szakmunkásképzés (1957-1989) Az 1973. évi 24. számú törvényerejű rendelet szerint a szakközépiskolák a magasabb elméleti képzettséget kívánó ipari, valamint élelmiszer- és fagazdasági szakmákban nyújtsanak szakmunkás képesítést. Másik feladatuk a szakirányú továbbtanulásra való felkészítés. 1977 végén rendeletben határozzák meg, hogy 76 szakmában teszik lehetővé a szakközépiskolai képzés megszervezését. Ebből 20 szakmában csak a szakközépiskolák adhatnak szakmunkás képesítést.

Szakközépiskolai szakmunkásképzés (1957-1989) A hetvenes évek közepén a szakmunkásképző iskolákban végzett tanulók számára létrehozták a szakmunkások három évfolyamos szakközépiskoláját. Itt szakmai tárgyakat nem tanítottak. A képzés érettségivel zárult. Érettségizett szakmunkások számára két-három éves szakmai gyakorlat után iskolarendszeren kívüli technikusképző tanfolyamokat indítottak. A képzés színvonala nem volt megfelelő.

Szakközépiskolai szakmunkásképzés (1957-1989) 1982-ben a KB határozat megállapítja, hogy a szakközépiskolát alkalmassá kell tenni a szakirányú továbbtanulás megalapozására. A határozat elismerte, hogy hiba volt a technikusok képzését kivonni az iskolarendszerből. Az 1985. évi I. törvény a hagyományos szakmunkásképző iskolát a középfokú szakoktatási intézmények közé sorolta be. Az érettségi mellett szakmunkás képesítést is nyújtó szakközépiskola mellett létrehozták a dolgozók szakközépiskoláját.

Szakközépiskolai szakmunkásképzés (1957-1989) A négy évfolyamos változatban a nappali tagozatos képzés teljes anyagát tanították. A három évfolyamos változatban csak közismereti tárgyakat tanítottak. Mindkét típusban szakközépiskolai érettségi-képesítő bizonyítványt kaptak a tanulók. A két évfolyamos változatban gimnáziumi érettségivel rendelkező tanulók szerezhettek szakképesítést. A törvény intézkedett a technikusok képzésének rendezéséről.

Szakközépiskolai szakmunkásképzés (1957-1989) Technikusképzésre néhány kijelölt szakközépiskola kapott megbízást. A tanulók a szakközépiskola negyedik évfolyamának elvégzése után a képzési szaknak megfelelő érettségi-képesítő vizsgát, az ötödik évfolyam elvégzése után technikus képesítő vizsgát tehetnek. Az előbbi vizsga szakmunkás munkakör, az utóbbi pedig technikus munkakör betöltésére képesít. Ezzel újra iskolai keretek közé került a technikus képzés.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) 1945 végén kiválik a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemből a mezőgazdasági és állatorvosi kar, valamint a soproni erdőmérnöki osztály. Létrehozzák a budapesti Magyar Agrártudományi Egyetemet. 1947-ben megalakul az Állami Műszaki Főiskola. A fővárosban és a vidéki ipari központokban szervezett tagozatai hároméves esti képzéssel juttatják üzemmérnöki oklevélhez a munkásokat.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) Az 1948-ban meghirdetett egyetemi reform a kezdődő tervgazdálkodás szakember-szükségletéből kiindulva elsősorban a mérnök- és a közgazdászképzést kívánta fejleszteni. 1948-ban megszüntették a műegyetem közgazdaságtudományi karát, és létrehozták az önálló Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemet. Ezzel megszűnt a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) 1949-ben leválasztották a műegyetemről a soproni kihelyezett kar bányász- és kohóosztályát, és egy új gépészmérnöki karral kiegészítve létrehozták Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemet. A műegyetemen a gépészmérnöki kar elektrotechnikai ágazatából létrehozták a villamosmérnöki kart. Az öt karral rendelkező intézmény új neve Budapesti Műszaki Egyetem. Sopronban földmérő mérnöki kart hoztak létre, ez hamarosan beolvadt a műegyetem mérnöki karába.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) A műegyetem Veszprémben egy kihelyezett nehézvegyipari kart hozott létre, ez 1951-ben önállósult Veszprémi Vegyipari Egyetem néven. 1949-ben Gazdasági és műszaki Akadémia néven új főiskolát állítottak fel munkások gazdasági és műszaki vezetővé való képzésére. A mérnökhiányra való tekintettel öt évről négy évre csökkentették a mérnökök képzési idejét, és szűkebb körű szakokat alakítottak ki.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) Kötelezővé tették a marxista ideológiai tárgyak és az orosz nyelv tanítását. 1950-ben a műegyetemen hadmérnöki kar alakult, amely 1957-ig működött. 1951-ben párthatározat mondta ki, hogy új egyetemeket kell létrehozni a közlekedés, az építőipar, a gépgyártás és a könnyűipar számára. 1951-ben megalapították Szegeden a Közlekedési Műszaki Egyetemet.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) 1952-ben a BME-ről leválasztották a mérnöki és az építészmérnöki kart, és önálló Építőipari Műszaki Egyetemmé szervezték át. A gépgyártás bázisát kari szinten próbálták megteremteni. A gépészmérnöki kar megosztásával gépgyártó mérnöki kart hoztak létre, de az egy év múlva megszűnt. Kiépítették az esti, majd a levelező oktatást.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) 1951-ben megszüntették az Állami Műszaki Főiskolát, feladatát a műegyetemek esti tagozatai vették át. Megindult az egyetemi jegyzetek és tankönyvek kiadása. Az 1953. évi új kormányprogram hatására a műegyetemen megszüntették a karokon a túlzott szakosítást, a szakok számát csaknem a felére csökkentették. A képzési időt újra öt évre emelték.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) A racionalizálás jegyében a Közlekedési Műszaki Egyetemet Budapestre költöztették és beolvasztották az Építőipari Műszaki Egyetembe. Így jött létre az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem. Megszüntették a Gazdasági és műszaki Akadémiát. 1967-ben végleg lekerült a napirendről az ÉKME vidékre költöztetése, és a két műszaki egyetem újra egyesült. A műegyetem így hatkarúvá vált.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) A közgazdaságtudományi kar kiválásával 1948 óta szünetelt a műegyetemi tanárképzés. 1961-ben létrehozzák a BME-n a pedagógiai tanszéket. 1971-ben megalapítják a Tanárképző és Pedagógiai Intézetet. Ezzel újra megindul a műszaki pedagógusok képzése. Az 1961. évi oktatási törvény rendelkezései nyomán a hatvanas évek közepén számos három évfolyamos felsőfokú technikum jött létre.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) A hetvenes évek elejére a felsőfokú technikumok többsége megszűnt, a legjobbakat műszaki főiskolákká fejlesztették. A budapesti Magyar Agrártudományi Egyetem 1945-ben jött létre. Négy kar alakult meg: a mezőgazdaság-tudományi (budapesti, debreceni, keszthelyi és mosonmagyaróvári osztályokkal), az állatorvos-tudományi, a soproni erdőgazdaságtudományi és a kert- és szőlőgazdaság-tudományi.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) 1949-től a soproni kivételével a vidéki karok működését szüneteltették, és elhelyezési nehézségek miatt az egyetem székhelyét a fővárosból Gödöllőre helyezték át. 1951-ben a mezőgazdaság-tudományi kart négy részre, agronómiai, állattenyésztési, agrárközgazdasági és mezőgazdasági gépesítési karra osztották.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) 1952-ben a soproni erdőgazdaság-tudományi és az állatorvosi, 1953-ban a kert- és szőlőgazdaságtudományi, 1954-ben a mezőgazdasági gépesítési kar vált ki az egyetem kötelékéből, és mindegyik önálló főiskola lett. 1957-ben a megmaradt három kart mezőgazdaságtudományi karrá vonták össze, második karként visszahelyezték az egyetem kötelékébe a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskolát.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) 1950-ben megalakult az egyetemen a Mezőgazdasági Szaktanárképző Intézet. A tanulmányi idő 1945-53. között nyolc, 1957-ig kilenc félév, 1958-tól a gépészkaron, 1967-től az egész egyetemen tíz félév. A végzett hallgatók 1957 óta agrármérnöki diplomát kapnak. Az Agrártudományi Egyetemből 1962-ben kivált főiskolák néhány év múlva egyetemi rangot kaptak.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) Az Erdőmérnöki Főiskola 1962-ben lett Erdészeti és Faipari Egyetem. Az Állatorvos-tudományi Főiskola 1962-ben kapott egyetemi rangot. A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola 1968-ban lett egyetem. 1970-ben vált egyetemmé a debreceni Mezőgazdasági Főiskola.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) Ugyanebben az évben alakult meg Keszthely székhellyel a Pannon Agrártudományi Egyetem egy keszthelyi és egy mosonmagyaróvári karral. Ezekhez csatlakozott 1986-ban a kaposvári állattenyésztési kar. A hetvenes években vidéki városokban nyolc új mezőgazdasági főiskola alakult, ezek agrártudományi egyetemek főiskolai karaként működtek.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) 1948-ban alakult Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem kari tagoltság nélkül jött létre. Csak 1952- ben hoztak létre a közös első évfolyamra épülő ipari, kereskedelmi, politikai és gazdaságtanipénzügyi tagozatot. 1948-tól kiépült az esti, 1951-től a levelező oktatás. 1955-ben három kar alakult: általános közgazdasági, ipari és kereskedelmi kar.

A műszaki, közgazdasági és mezőgazdasági felsőoktatás (1945-1989) Az egyetem vidéki kihelyezett tagozataiból a pécsi, a miskolci pedig a miskolci egyetem gazdaságtudományi karává alakult át. A közgazdasági illetve a kereskedelmi felsőoktatás intézménye még a Kereskedelmi és Vendéglátóipar, a pénzügyi és Számviteli, valamint a Külkereskedelmi Főiskola.