AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ SZOCIÁLIS

AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ SZOCIÁLIS HELYZETELEMZÉSE 2004 FEBRUÁR-OKTÓBER KÉSZÍTETTÉK: CS ATÓ ZSUZS A, DE ÁK N É BENKE JUDI T, GELSEI S ÁN DO R, G OLDM AN N RÓBERT, G YŐ RI ILDI KÓ, LENKEI AI D A, OR AVE CZNÉ T ORJ ÁK AN I T A, PRÓ K AI JUDI T, T URI K AT ALI N, SZAKMAI LEKTOROK: SZO BOSZL AI ZSOL T, MTA RKK, T AUSZ KAT AL I N, ELTE, KÁLM ÁN SZILVIA, VÁTI, W ÄC H TE R B AL ÁZ S, VÁTI, J ÁSZ KRISZTI N A MTA RKK, GELSEI SÁN DO R NORDA AZ ESZCSM ÉS AZ NCSSZI MUNK AT ÁR S AI N AK: O ROSS JOL ÁN, ULICS K A LÁS ZLÓ, GYURIS T AM ÁS, HERP AI NÉ M ÁR KUS ÁG NES ÉS S AR LÓSI T I BOR I R ÁN YÍ T ÁS ÁV AL, AZ ESZCSM M EGBÍZÁS ÁB ÓL 1

2

Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 7 2. TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETKÉP... 7 2.1. FÖLDRAJZI HELYZET... 7 2.1.1. Településszerkezet... 8 2.2. DEMOGRÁFIAI HELYZET... 11 2.2.1. Korösszetétel és nemek aránya... 11 2.2.2. Természetes népességszám változás... 11 2.2.3. Vándorlás... 11 2.3. LAKÁSHELYZET... 12 2.3.1. A lakások komfortfokozata... 13 2.3.2. A lakások közműellátottsága... 14 2.3.3. Laksűrűség... 15 2.3.4. Háztartásnagyság... 15 2.3.5. Egyszemélyes háztartások... 15 2.3.6. Háztartások gazdasági aktivitása... 16 2.4. MAKROGAZDASÁGI FOLYAMATOK... 16 3. A RÉGIÓ SZOCIÁLIS HELYZETÉT MEGHATÁROZÓ KÖRÜLMÉNYEK... 17 3.1. URBANIZÁCIÓ/DERURALIZÁCIÓ - DEZURBANIZÁCIÓ/RURALIZÁCIÓ... 17 3.2. KÖZLEKEDÉSI ADOTTSÁGOK, HOZZÁFÉRÉSI PROBLÉMÁK... 19 3.3. NÉPESSÉG EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAPOTA, EGÉSZSÉGÜGYI HELYZET... 21 3.4. ISKOLÁZOTTSÁGRA VONATKOZÓ ADATOK... 22 3.5. FOGLALKOZTATOTTSÁGI HELYZET... 23 3.5.1. Munkanélküliség... 24 4. KIREKESZTŐDÉS... 25 4.1. SZEGÉNYSÉG, MÉLYSZEGÉNYSÉG ÁLTAL VESZÉLYEZTETETT CSOPORTOK KÖRE RÉGIÓSPECIFIKUS PROBLÉMÁK MENTÉN... 25 4.1.1. Okok, kockázatot növelő tényezők... 25 4.2. SEGÉLYEZÉS... 27 4.3. IDŐSEK SZEGÉNYSÉGE... 28 4.4. GYEREKEK... 28 4.4.1. Gyerekek szegénysége... 29 4.5. MUNKAERŐPIACRÓL KISZORULT, EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAPOTUK ÉS ÉLETMÓDJUK MIATT VESZÉLYEZTETETTEK... 30 4.5.1. Bűnelkövetők... 30 4.5.2. Kábítószer fogyasztók... 30 4.5.3. Egészségügyi állapotuk miatt kiszorultak... 31 4.6. CIGÁNY NÉPESSÉG... 32 4.6.1. Az észak-magyarországi cigányság térbelisége és ránya... 32 4.7. BELSŐ PERIFÉRIÁN ÉLŐK... 33 4.8. FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREK... 34 4.9. VESZÉLYEZTETETT LAKHATÁS... 35 5. TELEPÜLÉSSZERKEZET KÖZIGAZGATÁS SZOCIÁLIS IGAZGATÁS, ELLÁTÁS... 35 5.1. TELEPÜLÉSSZERKEZET, TELEPÜLÉSNAGYSÁG ÉS KÖZIGAZGATÁS KAPCSOLATA... 35 5.2. ÖNKORMÁNYZATI SZOCIÁLPOLITIKA... 36 5.2.1. Szolgáltatástervezési koncepciók... 40 5.2.2. Térségi-területi probléma-megoldási módok... 41 5.2.3. Ágazaton belüli, ágazatközi és szektorközi együttműködések... 41 6. A RÉGIÓ SZOCIÁLIS ELLÁTÓRENDSZERE... 41 6.1. A SZOCIÁLIS ALAP- ÉS SZAKELLÁTÁS... 41 6.1.1. Alapellátások... 41 6.1.2. Szakosított ellátások... 42 6.2. HUMÁN ERŐFORRÁS, SZAKEMBER ELLÁTOTTSÁG... 45 6.3. PARTNERSÉG, SZAKMAI ÉRDEKKÉPVISELET, SZAKMAI SZERVEZŐDÉSEK... 46 6.4. KISTELEPÜLÉSEK ÉS/VAGY TANYÁK, SPECIÁLIS ADOTTSÁGÚ TELEPÜLÉSEK SZOCIÁLIS ELLÁTÁSA... 46 3

6.5. ÖNKÉNTESSÉG... 47 7. A SZOCIÁLIS ELLÁTÓRENDSZER HELYZETE ELLÁTÁSI TERÜLETENKÉNT... 47 7.1. GYERMEKJÓLÉT, GYERMEKVÉDELEM... 47 7.2. CSALÁDVÉDELEM, CSALÁDSEGÍTÉS... 51 7.3. IDŐSELLÁTÁS... 52 7.3.1. Alapellátás... 52 7.3.2. Szakosított ellátások:... 53 7.4. FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREK TÁMOGATÁSA... 55 7.5. SZENVEDÉLYBETEGEK SEGÍTÉSE... 59 7.6. MUNKAERŐPIACRÓL KISZORULÓK... 61 7.6.1. Szociális földprogram... 61 7.6.2. Szociális közmunkaprogram... 62 7.7. HAJLÉKTALAN EMBEREK ELLÁTÁSA... 63 8. INNOVÁCIÓ A SZOCIÁLIS SZFÉRÁBAN... 64 8.1. MÓDSZERTANI INTÉZMÉNYEK... 64 8.2. SZOCIÁLIS FELSŐOKTATÁS, SZAKEMBERKÉPZÉS, K+F... 65 8.3. PROBLÉMAORIENTÁLT, INNOVATÍV MEGOLDÁSOK... 68 8.4. CIVIL SZERVEZETEK ÉS PIACI CÉGEK A RÉGIÓ SZOCIÁLIS ELLÁTÓRENDSZERÉBEN... 68 8.5. RÉSZVÉTEL AZ EURÓPAI UNIÓS PROGRAMOK ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN... 68 9. SWOT... 68 1. MELLÉKLETEK: TÁBLÁZATOK, TÁBLÁK, DIAGRAMOK, ISMERTETŐ... 71 4

1. BEVEZETÉS Jelen dokumentum a Regionális Szociálpolitikai Tervezési és Fejlesztési Hálózat kialakítását célul kitűző program keretében készült az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium megbízásából/támogatásával, az ESZCSM Szociális Stratégiai Önálló Osztály, és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Szociálpolitikai Főosztályának vezetésével. E helyzetelemzés kiindulási alapja lehet, és kell, hogy legyen annak a Regionális Szociálpolitikai Fejlesztési Tervnek, amely az Európai Uniós követelmény-rendszerhez igazodva meghatározhatja az ágazat fejlesztéspolitikáját a 2007-2013-as tervezési ciklusra vonatkozóan. Az Európai Unióhoz való csatlakozás hazánk számára is lehetőséget nyit olyan fejlesztési támogatások igénybevételére, amelyekhez forrást a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap biztosít. A tavaly elfogadott Nemzeti Fejlesztési Terv és a hozzá kapcsolódó operatív programok határozzák meg azokat a fejlesztési területeket, amelyekre támogatás pályázható a 2004-2006-os időszakban. A 2007-2013-as EU költségvetési ciklusát érintő Átfogó Fejlesztési Terv - amely egyszerre a hazai fejlesztéspolitika keretdokumentuma, a következő NFT előkészítése és a magyar fejlesztéspolitika intézményrendszer-fejlesztési folyamata - kidolgozásának előkészületei már elkezdődtek. 2003. december 10-én a Magyar Kormány elfogadta a Társadalmi Befogadásról szóló Közös Memorandumot (JIM), amely bemutatja azokat a fő kihívásokat, amelyeket Magyarországnak kezelnie kell a szegénység és társadalmi kirekesztődés csökkentése érdekében, az ezekre adott szakmapolitika válaszokat az EU tagállamai által elfogadott közös célkitűzések figyelembe vételével, valamint feltárja azokat a fő szakmapolitikai területeket, amelyek a későbbi értékelés és szakmai felülvizsgálat alapját képezhetik 1. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium 2003.-ban önálló programot indított A Szociális Törvény Lehetséges Megújítása, és a Szociális Igazgatás Demokratikus, Távlatos Fejlesztése (SZOLID Projekt) címmel, amelynek célja a szolidaritási elven biztosított ellátásokat és szolgáltatásokat szabályzó, központi jelentőségű törvény megújítása. E helyzetelemzés szempontrendszerében, szerkezetében, felépítésében alkalmazkodik az Uniós elvárásoknak megfelelő Nemzeti Fejlesztési Tervhez, a készülő Átfogó Fejlesztési Tervhez, valamint az eddig elkészült és elfogadott regionális területfejlesztési koncepciókhoz, ágazatunkat érintő helyzetelemezésekhez, fejlesztési tervekhez. A dokumentum kidolgozásakor fontos szempont volt annak, az Európai Unió által támasztott követelménynek, megfelelés, miszerint az EU regionális politikája a régiók közötti különbségek mérséklésére irányul, ezáltal nem egyedi projekteket, hanem fejlesztési programokat támogat. Mivel az uniós támogatások odaítélésekor kiemelt szempont az ágazatok együttműködése az átfogó feladatok megvalósításánál, ezért külön hangsúly helyeződött a helyzetelemzés készítésekor arra, hogy illeszthető legyen a területfejlesztési programokhoz, amelyekben eddig a humánerőforrásfejlesztés elsősorban a foglalkoztatás, a foglakoztathatóság növelését célozta az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök támogatásával. Elindult egy együttműködési folyamat a szociális ágazat vezetése és a regionális területfejlesztési tanácsok között, amely megteremti annak lehetőségét, hogy az ágazat szempontjai nagyobb hangsúlyt kapjanak területfejlesztési döntésekben, illetve a majdan készülő területfejlesztési koncepciókban. A szociális szempontok erősítését a területfejlesztési elképzelések kialakításában, valamint a területfejlesztéssel való szorosabb együttműködést indokolja az is, hogy az uniós források felvételéhez szükséges programozás a területfejlesztés intézményrendszerére épül. 1 Társadalmi Befogadásról szóló Közös Memorandum 5

Ez a helyzetelemzés a Regionális Szociálpolitikai Tervezési és Fejlesztési Hálózat program részeként készült, amelynek elsődleges funkciója a regionális szociálpolitikai tervezés elősegítése érdekében szakmai, szakmaközi kapcsolatok kiépítése, fenntartása és információ közvetítés. Rövid távú célként jelenik meg egy Regionális Szociálpolitikai Fejlesztési Terv elkészülése, amelynek első részét ez a helyzetelemzés, kihívásokat is tartalmazó helyzetértékelés képezi, majd a munka második fázisában, pedig az erre épülő programok elkészítése, különös tekintettel a társadalmi kirekesztés kérdésköreire. Fontos szempont a szoros együttműködés kialakítása a humán ágazatok között, valamint a minél szélesebb kört érintő hálózat kiépítése, amely magába foglalja a humán szférában jelentős szerepet játszó, innovatív szervezeteket, intézményeket is. Mindez többek között a szociális ágazat mozgásterének más szakmákkal határos területeken történő bővülése, valamint a szociálpolitikai-társadalompolitikai lobby területi és az ágazati döntés-előkészítő szinteket érintő erősödése érdekében. Az Észak-magyarországi régióban mindezidáig nem készült regionális szintű szociális tervezési program illetve helyzetelemzés, de más ágazatok sem igen dúskálnak hasonlókban. A meglévő régiós szintű anyagok közül megemlíthetjük a 2001 szeptember és december között készült "Az Észak-Magyarországi Régió Egészségügyi Stratégiája 2003-2006 közötti évekre" című dokumentumot. A régió három megyéjének szakemberei közreműködésével készült és a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség valamint a MTA Regionális Kutatások Központja Észak-magyarországi Osztály nevével jegyzett anyag meglehetősen mereven kezelve az ágazati határokat, nem tesz kísérletet az egészségügy és más ágazatok (mint pl. a szociális) közös stratégiai céljainak összehangolására, az ágazatok közötti együttműködés lehetőségeinek felmutatására. Bár az anyag utal a régió sajátos (szociális) helyzetére és egy-egy kiragadott mutatóval igyekszik is ezt alátámasztani, a térség széleskörű, átfogó helyzetelemzésére nem vállalkozik. (A készítőknek ez nyilván nem is volt, nem is lehetett célja.) Az rendelkezésre álló dokumentumok közé tartozik a régió stratégiai prioritásait és stratégiai programjait felsoroló "gyűjtemény", ami alprogramokra lebontva tartalmazza azok céljának, intézkedési tervének, leírásának, felelős szervezetének s a partnereknek, valamint a pénzügyi ütemezésnek a vázlatát. A hat fejezetből három érinti a szociális szférát: Humán erőforrás fejlesztése, megújulási képességek javítása Centrumok és Perifériák egymást erősítő fejlesztése Minőségi élet fejlesztésének megteremtése Ez az anyag nem tartalmaz semmiféle olyan helyzetelemzést, háttéranyagot amely a felsorolt programok létjogosultságát támasztanák alá. Az elkészült anyagok közül a 2003-as keltezésű Észak- Magyarországi Regionális Innovációs Stratégia és Akcióterv. Ez az ígéretesen hangzó anyag, amely a NORDA Északmagyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökségnek az Oktatási Minisztérium által meghirdetett 2002. évi Műszaki Kutatási -Fejlesztési Pályázati Kiíráshoz benyújtott sikeres pályázata révén jöhetett létre, a regionális innováció alatt csupán a gazdaságfejlesztés innovációját érti és tárgyalja. A szociális helyzetfeltárás szempontjából azonban fontos lehet, hogy a "Keresleti oldal-innovációs potenciál"-lal foglakozó részben és a hozzá tartozó mellékletekben kísérletet tesz néhány fontos régiós erőforrás feltérképezésére és mutatóinak kidolgozására, amelyek közül a szociális helyzetértékelést is közvetlenül érintheti a humán erőforrás potenciál és a (humán) infrastrukturális potenciál rész. A legfrissebb régiós anyag a 2004 februárjában elkészült Észak-magyarországi regionális helyzetértékelés címet viseli. Az anyag négy fő fejezetben (népesség, a népesség életkörülmé- 6

nyei, gazdasági helyzet, környezeti helyzet) igyekszik képet adni a régió főbb mutatóiról öszszevetve más régiós és országos értékekkel. A dokumentum csak érintőlegesen foglalkozik a szociális ellátások rendszerével. 1.1. ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 2. TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETKÉP 2.1. FÖLDRAJZI HELYZET Az Észak-magyarországi régió Magyarország észak-keleti részén az Északi-középhegység és az Alföld északi szélén helyezkedik el. Területén három megye található: Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád, központja: Miskolc. A régió északon Szlovákiával, nyugaton a Közép-magyarországi régióval, délen és keleten pedig az Észak-alföldi régióval határos. Területe 13 429 km 2, amely az ország területének 14,4 %-át teszi ki és ezzel a régiók között a 4. legnagyobb. Itt található az ország második legnagyobb (Borsod-Abaúj-Zemplén), és a második legkisebb (Nógrád) megyéje. Borsod-Abaúj-Zemplén a régió területének 54, Heves 27, Nógrád pedig 19 %-át adja. Népesség tekintetében a régió a negyedik helyen áll Magyarországon. Az Észak-magyarországi régió földrajzi és természeti adottságai alapján az ország egyik legváltozatosabb régiója. Itt mérhető az országban a legnagyobb felszíni magasságkülönbség: a Kékes 1015 m-es csúcsa, és a Tisza-menti Kisköre (90 m) között. Három, viszonylag jól elkülöníthető térszerkezetre bontható: északon, a szlovák határ mentén alacsonyabb középhegységek és dombságok húzódnak, a régió középső sávjában vannak hazánk legmagasabb középhegységei, míg a déli, Tisza menti térség az Alföld része. A régió városainak túlnyomó többsége a zömmel észak-déli irányú patak, folyók völgyeiben a hegyek déli-délkeleti kapuinál fekszenek. A fenti domborzati adottságok döntő hatással voltak és vannak az ott élő népesség demográfiai adottságaira, településszerkezetére, életkörülményeire. A felszíni formák változatosságából eredő erős tagoltság (azaz a hegységek, dombságok, folyóvölgyek, védett medencék sűrű váltakozása) igen kedvező feltételeket teremtett az emberi közösségek letelepedéséhez. A paleolitikumtól kezdődően (Szeleta-kultúra, Suba-lyuk, Balla barlang, Istállós kő) a bronzkor és a vaskor évszázadain át (La Téne kultúra, a bükki földvárak: Nagy-Sánc, Leányvár, Diósgyőr, Kisgyőr) a népvándorlás koráig sűrűn lakott, virágzó kultúrájú térsége volt ez a Kárpát-medencének. A honfoglaló magyarság elsősorban a középhegységek és a dombságok vonulatait északdéli irányban tagoló folyóvölgyekben települt meg. Ezek a folyóvölgyek jelentették évszázadokon keresztül a régió településszerkezetének súlyvonalait. Mint természetes közlekedési folyosók, a folyóvölgyek adták az Alföld és a Felvidék közötti kapcsolat útvonalait. Ez a természeti adottság ma is meghatározó fontosságú, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén. Természeti kincseinek tárházát barlangok, gyógyvíz-, hévíz- és ásványvízforrások bővítik Területének 13 %-a országos és helyi jelentőségű védett természeti terület, amely ország védett területeinek 22 %-át adja. Ásvány- és nyersanyag vagyona közül az építőanyagban való gazdagsága, valamint jelentős lignittelepei emelhetők ki. 7

Folyóvizei közül a legjelentősebb a területet délkeletről határoló Tisza, valamint a Bodrog, Hernád, Sajó, Zagyva és az Ipoly. A terület állóvizekben szegény. Legjelentősebb Észak alföldi régióval közös- tava az egyre nagyobb idegenforgalmi vonzerővel bíró Tisza-tó. A régió változatos földrajzi és természeti adottságai révén egészen a közelmúltig egy jól működő gazdasági rendszer részeként virágzott, átmeneti területet képezve a Felföld és az Alföld a mai Észak-alföldi régió és Kelet-Szlovákia között. Az 1920-ban meghúzott trianoni határok és a 20. század mostoha történelmi viszonyai azonban elvágták egymástól a gazdaságilag egymásra utalt területeket, elszegényedést és perifériára szorulást hozva ez által a határ mindkét oldalán. 2.1.1. Településszerkezet A régió három mai megyéje nyolc történeti vármegye (Nógrád, Heves, Gömör, Kishont, Abaúj, Torna, Borsod, Zemplén) Trianon utáni töredékeiből lett mesterséges határok mentén összevarrva 1950-ben. A közigazgatási keretek változásai ugyanakkor a természet adta organikus fejlődési mintát csak részben befolyásolták. A régió településszerkezetének történeti fejlődését elsősorban a folyóvölgyek, mint természetes közlekedési útvonalak alakították. A Bodrog, a Sajó, a Hernád, a Bódva, a Zagyva, a Tarna észak-déli irányú völgyei voltak egykor és ma is a közlekedés fő útvonalai, melyek mentén füzérszerűen sorakoznak a régió kisebb-nagyobb városai. Ugyanakkor elsősorban a dombvidékeken (az abaúji Csereháton, a hevesi Tarna-mentén és a nógrádi Cserháton) jellegzetes aprófalvas településszerkezetet találunk. A régió Alfölddel határos déli peremén nagyobb lakosságú és szétszórtabban elhelyezkedő nagyközségek, kisvárosok vannak. Ezek létrejötte a 16 17. századi török hódoltság következménye, amely a nagyobb lakosságú védett helyek megmaradását eredményezte az egykor az Alföldön is jellemző aprófalvas struktúra pusztulása mellett. A tradicionális településszerkezet egyik meghatározó fontosságú erővonala volt az az ún. vásárvonal, amely a hegyvidék és a síkság találkozásánál alakult ki. A Hatvan-Gyöngyös- Eger-Miskolc-Szerencs-Tokaj vonal városai a Felföld és az Alföld közötti kapcsolatokra épülő kereskedővárosok, illetve részben bortermelő mezővárosok voltak. Igen jelentős volt emellett a tokaj-hegyaljai 27 település, köztük számos egykori kisváros gazdasági szerepe is. Az Észak-magyarországi régióban 605 település van, ebből 34 város (ezen belül 5 a miskolci kistérségben). A városi népesség aránya 50 %, legalacsonyabb a régiók között. Ha a lakónépesség településnagyság szerinti arányát vizsgáljuk, a települések megoszlása népességszám kategóriánként igen eltérő. Az átlagos településnagyság kisebb mint országosan, 2138 fő, illetve (Budapesttel együtt) 3235 fő. A településszerkezetben a kis lélekszámú falvak a meghatározóak. (1. táblázat Lakónépesség aránya %-ban a települések nagysága szerint) Az 1000 fő alatti településeken élők aránya a régióban meghaladja az országos átlagot. Az 500 főnél kisebb népességű törpefalvak aránya 29 %, az itt élők hányada ugyanakkor nem éri el a 4 %-ot sem. Az aprófalvak aránya Borsod- A.-Z-ben a legmagasabb (37 %), a kistérségek közül az edelényi 46 településéből 29, az encsi 35 településéből 24 lélek nem érte el a félezret (Debréte, Gagyapáti, Keresztéte, Perecse, Sima, Teresztenye, Tornakápolna, Tornabarakony népessége 50 főnél is kevesebb. 8

A három megye közül az 500 2000 fő alatti településnagyság leginkább Nógrádra jellemző, míg Heves megyében a lakosság harmada 2-5 ezer fős nagyfalvakban él. A régióban 5 olyan kistérség is található, ahol csak 5000 fő alatti település található (Abaúj-Hegyközi, Bodrogközi, Pétervásárai, Bélapátfalvai, Rétsági). Tovább hat kistérség minden települése 10 000 fő alatti. A tízezer főnél népesebb települések súlya rendkívül csekély, mindössze 3 %, viszont itt él a régió népességének több mint 40 %-a (országosan ez Budapesttel 59 %, nélküle 39 %). A nógrádi lakosság közel egy ötöde él 10-20 ezer fős kisvárosban a (Balassagyarmat, Pásztó, Bátonyterenye), Borsodban valamivel kevesebb, de itt is meghaladja az országos átlagot 7 kistérség között oszlik meg, közülük a sátoraljaújhelyi és a sárospataki kistérség emelkedik ki, Heves megyében, ahol csak a Heves városa tartozik ebbe a kategóriába, ez az arány csak 3,5%. Nógrádban csak a megyeszékhely lakosság esik 20-50 ezer fő közé, azonban itt él a nógrádi lakosság ötöde. Hevesben két ilyen település is van, Hatvan és Gyöngyös, ahol a megye lakosságának 17,3% él. Borsodban is két 20-50 ezer lakosú várost találunk Kazincbarcikát és Ózdot, a lakosság aránya a megyében ezen település típuson kicsivel az országos átlag alatt marad. A régióban 50-100 ezer fős település csak a hevesi megyeszékhely a megye lakosságának itt élő 17,6%-a meghaladja az országos 7,5%-os arányt. A régió összességét vizsgálva ebben a tekintetben az országos átlag alatti értéket kapunk. A településskála felső végpontjához tartozó 100e fő feletti településen, Miskolcon él Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakosságának közel negyede. Heves megye A 118 településből 76 településen a lakosok lét 2.000 fő alatti, 36 településen 5.000 fő alatti. Mind az 1000 főnél kevesebb, mind az 5000 főnél nagyobb népességű települések aránya kisebb az országos átlagnál. A megyében 7 kistérséget különíthetünk el. Közülük Pétervására az aprófalvas térség középpontja, a Hevesi kistérség viszont alföldi város jellegű központot tudhat magáénak. Nógrád megye aprófalvas jellegű, a 123 községben az 1000 lakos alatti települések, kisfalvak vannak túlsúlyban (58, 3%). A települések 21,3 %-a 500 főnél is kevesebb lakosú aprófalu. Ez utóbbiak zömmel a Balassagyarmati és a Pásztói kistérségben vannak. A kistérségek központjait a megye 6 városa adja. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb a települések 357. A települések átlagos népesség viszont igen alacsony. Miskolc nélkül nem éri el az 1600 főt. A kis- és aprófalvak igen magas, 134 (37,5%), ezen belül 18 olyan törpefalut is találunk, ahol a lakosság nem éri el a 100 főt. A megyében sok a zsáktelepülés. Központi belterületen élő népesség (2. táblázat Külterületi és belterületi lakónépesség és aránya) tekintetében a régió átlaga csak kismértékben, fölfelé haladja meg az országos átlagot, a három megye között viszont találunk eltéréseket. A legmagasabb értéket Heves mutatja átlagosan 98,1% - itt a legmagasabb az arány az egri kistérségben, a legalacsonyabb a hevesi kisfalvakat összegyűjtő Pétervásárai kistérségben. Nógrádban találjuk a három megye közül a legalacsonyabb értéket (93,3%), itt a perifériális elhelyezkedésű korábbi bányász- és munkás ipartelepek halmazából jelentős várossá fejlődött Salgótarján képviseli a kistérségek közül a minimum értéket (89%). Ezt követi a hasonló adottságokkal bíró Bátonyterenyei kistérség (92,1%-kal). Ha az egyéb belterületen élők arányát vizsgáljuk a régió összességében az országos átlag körüli értéket mutat. Viszont a három megye között találunk eltéréseket. Ez az arány Borsod- Abaúj-Zemplén megyében (3,2%) az országos átlaghoz (2,9%) közeli. A 15 kistérség között viszont nagy a szórás. A Szikszói és a Tokaji kistérségben nem találunk ebbe a kategóriába 9

tartozó népességet. Az Encsi kistérségben találjuk a legmagasabb értéket (8,8%), a központi belterületen élők aránya nem csak megyei szinten itt a legalacsonyabb (91%) A külterületen élő népesség a régióban nem éri el a 12 ezer főt. Aránya mind regionális, mind a megyék szintjén az országos átlag alatt marad. Néhány évtizeddel korábban a népességnek hozzávetőleg a 10 %-a élt külterületen. Bár a tanyai lakosság az alföldi részeken még ma is számottevő, ma már a külterületi népességnek nem a meghatározó eleme. Ma a legmagasabb külterületi népesség arányt B-A-Z megyében találjuk, az országos átlag harmada körüli értéket. A megyében és a régióban a Bodrogközi és a Sárospataki kistérségben éri el a külterületen élő lakosság aránya a legmagasabb, az országos átlaggal egyező, 3 % körüli értéket. Heves megyében a legalacsonyabb a külterületen élő népesség aránya. Megemlíthető, hogy Nógrádban, a Szécsényi kistérségben nem találunk külterületi népességet. Összességében a különböző területi szerkezeti adatokból jól látható, hogy a régió rendkívüli módon városhiányos, a népességnek csupán körülbelül a fele él városokban. A kistérségek fejlettségüket tekintve heterogének, sajnálatos módon azonban a válsághelyzetben lévő, társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű térségek dominanciája nem mérséklődött az elmúlt években sem. Különleges sajátossága továbbá a régiónak, hogy nem a régió központ és térsége a legfejlettebb térség a régióban, hanem a Heves megye központjaként funkcionáló Eger és térsége. Egyedi jelenség továbbá, hogy Nógrád megyében maga a megye központi települése, Salgótarján és közvetlen vonzáskörzete is leszakadó térségnek tekinthető. A régió településszerkezetének eddigiekben felvázolt helyzete jellemzően történeti folyamatok eredménye. A leszakadó térségek és a hátrányos helyzetű települések kialakulásának elsődleges történeti oka a trianoni határok megvonása volt. A felszíni tagoltság előnyeit legjobban kihasználó és az értékes természeti környezetet legkevésbé terhelő aprófalvas településhálózat a középkori naturálgazdálkodás idején alakult ki. Létezésének alapvető feltétele volt a tájak közti kapcsolatok, a kistérségi munkamegosztás jól működő rendszere. Az Alföld és a Felvidék közötti gazdasági kapcsolat az eltérő tájak különböző javainak cseréjén alapult. Az Alföld mezőgazdasági terményei (gabonafélék, szarvasmarha) és a felvidéki városok nyersanyagai és kézműipari termékei áramlottak oda-vissza a folyóvölgyek útvonalain, kisebb-nagyobb városok láncolatát éltetve. A domb- és hegyvidékek aprófalvainak lakossága az erdei iparok (favágás, zsindelykészítés, szénégetés, mészégetés, üveghuták, kőfaragás, szerszámkészítés) termékeivel kapcsolódott be a gazdasági vérkeringésbe. Emellett az Alföld idényjellegű munkáira (aratás) rendszeresen áramlott a régió lakossága, kialakítva ezzel egy évszázadokig szervesen működő munkamigrációs struktúrát. Az 1920-ban meghúzott magyar-szlovák határ kettévágta és ezzel megszüntette nemcsak a régió gazdaságföldrajzi egységét, de számos kistérségét is. A Bodrogközi kistérség városias központjai (Királyhelmec, Lelesz, Ágcsernyő) ma Szlovákiában vannak. A salgótarjáni és ózdi ipari központok hagyományos vonzáskörzetéhez tartozó falvak szintén a határon túlra kerültek. Sátoraljaújhely és Balassagyarmat kettévágásával mindkét város a vasútállomását, vasútvonalát és ezzel vonzáskörzetét veszítette el. A trianoni határok okozta torzulást tovább fokozta az 1950-es évek erőltetett iparosítása, mely szintén figyelmen kívül hagyta a régió kistérségeinek hagyományos gazdaságföldrajzi adottságait. A leszakadó térségek, hátrányos helyzetű települések létrejöttének ez a második történeti oka. A túlméretezett nehézipar (bányászat, kohászat, vas- és acélgyártás) még az egyébként ipari múltú településkörzeteket (Diósgyőr, Ózd, Salgótarján) is vakvágányra futtatta a szocializmus évtizedeiben. Az aprófalvas térségek lakosságát a rendszer mesterségesen kötötte olyan ipari központokhoz, mint Borsodnádasd, Kazincbarcika. Az ipari körzetekben 10

létrehozott, felduzzasztott települések sorsa a rendszerváltozás után a rohamos elszegényedés lett (pl. Putnok, Salgóbánya, Petőfibánya, Rózsaszentmárton, Sajóbábony stb.) 2.2. DEMOGRÁFIAI HELYZET 2.2.1. Korösszetétel és nemek aránya Az észak magyarországi régió népességének korösszetétele többé kevésbé felel meg az országos átlagnak (3. táblázat A lakónépesség megoszlása korcsoportonként), azonban mind a 0-14 éves lakosság, mind pedig a 60 év felettiek aránya kissé meghaladja az országos átlagot. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 7 olyan kistérség van ahol a 0-14 évesek aránya közel 5-8%-al magasabb, mint az országos érték. Ezekben a kistérségekben a cigányság aránya is számottevő. A 60 év felettiek aránya Nógrád és Heves megyékben a legmagasabb. Az Egri kistérség kivételével e két megyében mindenhol meghaladja arányuk az országos átlagértéket. A leginkább elöregedő Pétervásárai és Bélapátfalvai kistérség e tekintetben az országban a 2. és 4. helyen állnak. Borsod-Abaúj-Zemplén megye mutatói már sokkal vegyesebb képet mutatnak, hiszen itt találjuk az ország arányaiban legkevesebb idős polgár által lakott régióját a Tiszaújvárosit (15.5 %), csakúgy mint a 24.2 %-os mutatójú Mezőkövesdi kistérséget. Az országban itt a legalacsonyabb a 15-29 éves fiatalok aránya. A viszonylag magasabb mutatókkal a nagyobb városok, valamint a dinamikusabban fejlődő térségek kistérségei büszkélkedhetnek, de az országos átlagértéket csak az Egri, Miskolci, Tiszaújvárosi kistérség i haladják meg. Valószínűsíthető, hogy az itt születettek jelentős része 15-29 éves korára már más régiókba költözik. A régió lakosságának 52.5% nő 47.5% férfi. Ez az arány pontosan megegyezik az országos átlaggal, és nemigen mutat eltérést az egyes kistérségek között sem. A nemek aránya a korcsoportos bontásokban is alig tér el az országos átlag értékektől. 2.2.2. Természetes népességszám változás A régió 2002-es természetes fogyás/növekedés mutatói vegyes képet mutatnak (4. táblázat Természetes fogyás/növekedés). Míg Nógrád megyében ezen demográfiai mutatók az országos átlagnál valamennyi kistérségben rosszabbak, és Heves megyében is csak a Egri kistérségben kedvezőbbek, addig Borsodban a kistérségek többségében és a megyében átlagosan is kevésbé fogy a lakosság, mint az országban átlagosan. Bár a halálozási mutatók (A Tiszaújvárosi-, ahol egyébként is alacsony az idősek ránya és Egri kistérséget leszámítva) sehol sem jobbak lényegesen az országos átlagnál, sőt néhol (Bodrogközi, Tokaji, Bélapátfalvai, Pétervásárai, Bátonyterenyei kistérségek) kifejezetten magasak, Borsodban sok helyen a magas születésszám miatt természetes fogyás/növekedés mutatók kedvezőbbek. Sőt egy kistérségben (Encsi) még pozitív mutatót is találunk. 2.2.3. Vándorlás A migrációt tekintve, ha az egyes régiókat nézzük, láthatjuk, hogy összességében pozitív változás csakis a Közép- és Nyugat magyarországi régiók felé történt, az összes többi régióban csökkenés jellemző, melyben első helyen az Észak-magyarországi régió áll (5. táblázat Népesség szám és népesség mozgás). A 2002. évi adatok alapján elmondható, hogy minden megyében a legtöbb elvándorlás a nagyvárosokat is magában rejtő kistérségek irányából volt (a Miskolci, Egri, Salgótarjáni). Nagyszámú elvándorlás látható még a Kazincbarcikai, Ózdi, 11

Gyöngyösi kistérségből is. A legkisebb számú elvándorlás és odavándorlás a Mezőcsáti, Bélapátfalvai, Szécsényi kistérségekben történt e három kistérség a legkevésbé aktív és a legkevésbé vonzó is. Bár a legtöbb odavándorlás a három megyeszékhely irányába történt a vándorlási különbözet még így is ezen kistérségekben a legkedvezőtlenebb a lakónépesség számához viszonyítva. Csupán Sárospataki és Sátoraljaújhelyi kistérségekben találunk ennél ezrelékekkel rosszabb mutatókat. Nagy még a népesség elvándorlás Abaúj-Hegyközi, Tokaji és Kazincbarcikai kistérségekben. A 2002. évben a legmagasabb pozitív változás pedig Encsi, Rétsági és Füzesabonyi késtérségekben történt. Ha a vándorlási különbözetet 1980. és 1989., illetve 1990. és 2001. között vizsgáljuk érdekes tendenciát figyelhetünk meg. 1980. és 1989. között csupán egyetlen az Egri kistérség esetében figyelhető meg pozitív változás, az összes többi kistérségben jelentős elvándorlást tapasztalhatunk. 1990. és 2001. közötti mutatókból viszont erős fordulatot olvashatunk ki, ugyan is e két időpont között elvándorlásból eredő lakónépesség csökkenést csak a három megyeszékhely, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye további hat kistérségében láthatunk (Bodrogközi, Kazincbarcikai, Mezőcsáti, Ózdi, Sátoraljaújhelyi, Tiszaújvárosi). A számokból jól látszik, hogy a régió gazdaság válságának jelei már a 80-as években megmutatkoztak az elvándorlásból eredő népesség fogyatkozásban. A korábban munkások tömegeit vonzó Észak-Magyarországból már egyre inkább elköltöztek az emberek. Az 1980- as évek közepe- vége felé az ipari szerkezetváltás következtében megszűnő (főleg nehéz ipari, bányászati) munkahelyek miatt, egyre többen próbálnak más régiókban, vagy akár az ország határain kívül is szerencsét. Ez a folyamat az 1990-2001-es évek végére a számok tükrében megszakadni látszik, sőt tendenciáját tekintve meg is változott. A régió egészére nézve a vándorlási különbözet pozitív lett, összességében közel 8 ezer fővel növelve az itt élők számát. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az országban eközben a bevándorlási többlet miatt közel 200 ezer fővel lettünk többen, látható, hogy továbbra is a régió volt a legkevésbé kívánatos célpont. Ezt támasztja alá, hogy a nagyobb városokat magában foglaló kistérségek mutatói mindvégig negatívak maradtak. Valószínűleg az itteni képzettebb, iskolázottabb tömegeknek a rendszerváltás után is nagyobb esélyük és több lehetőségük volt az elköltözésre a kedvezőbb adottságú régiókba, míg a kistelepüléses kistérségek zömmel szegényebb, képzetlenebb tömegei előtt a gazdaságilag jobb mutatókkal rendelkező régiókba történő elköltözés lehetősége lezárult. A mobilitást a szakképzetlenség mellett az alacsony értékű ingatlanok magas aránya is nehezíti. 2.3. LAKÁSHELYZET Az ország több mint 4 milliós lakásállományából közel félmillió van régiónkban (6. táblázat Lakások megoszlása építési év és szobaszám és terület alapján (2001)). A lakások minősége nem éri el az országos jellemzőket. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint az átlagos lakás a régióban öregebb, kisebb, alacsonyabb komfortfokozatú és kevesebb szobával rendelkezik, mint az országos átlag. A lakáshelyzet alább felvázolt jellemzői (komfortfokozat, közműellátottság, az alacsony értékű ingatlanok nagy aránya, az országos átlagnál kisebb lakásméret) a településszerkezet 2.1.1. pontban kifejtett gazdaságföldrajzi és történeti folyamatainak a következményei. Az aprófalvas területeken a közművesítés arányosan többszörös költséget jelent a sűrűn benépesült agglomerációs övezetekhez képest. A nagyobb városok munkásokkal felduzzasztott lakossága munkás- és bányász kolóniákon, majd a 70-es évektől házgyári panel lakótelepeken került elhelyezésre. A városokban összefüggésben a telepszerű, nagy tömegű építésekkel több a komfortos, viszonylag újabb lakások aránya (Miskolc, Tiszaújváros, Eger), azonban az átlagos alapterület 12

és a szobaszám kisebb a régiós átlagnál. Ezek a lakások 3-4 évtizede épültek, tömeges felújításuk a közeljövő nagy feladata lesz. A Salgótarjáni, Kazincbarcikai, Bátonyterenyei kistérségben a lakásoknak kevesebb mint 18%-a érte el a 100m 2 -t, az Ózdi kistérségben pedig az átlagnál jóval nagyobb a kicsi, 1 szobás lakások aránya. (Feltehetően bányász- és kohász kolónia lakások nagy miatt.) A községekben a lakások döntő hányada családi ház jellegű épületben van. Kistérségenként általában az életszínvonalbeli különbségekhez kapcsolva igen jelentős eltérések tapasztalhatók. Különösen a városkörnyéki községekben, agglomerálódó térségekben a gazdasági, társadalmi átrendeződés ellenére is számottevő a lakásépítések. Miskolc mellett pl. Felsőzsolcán, Kistokajban, Eger szomszédságában, Ostoroson és Egerszalókon a népesség kiköltözése figyelhető meg. Ezzel ellentétes jelenség, hogy a korábbi évtizedekben lezajlott elvándorlások következtében a lakásépítések hiánya miatt az állomány zöme öreg, komfort nélküli, kicsi ház; amiket zömmel idős, kiskeresetű, egyedülálló emberek laknak. Az Abaúj- Hegyközi és a Sátoraljaújhelyi kistérségben az 1944-ben és korábban épült lakások aránya 42, illetve 38%, jóval magasabb, mint a régiós átlag (24%). Megfigyelhető egy új tendencia, amely összefügg a legkedvezőtlenebb adottságú kistérségekben tapasztalható, új keletű, vitális jegyekkel: az utóbbi évtizedben az átlagosnál nagyobb mértékű lakásépítések történtek, emiatt az állománynak a 7-10%-a származik az 1990-es évekből, szemben a régiós 4%-os átlaggal (Encsi, Abaúj-Hegyközi, Szikszói, Hevesi, Edelényi, Bodrogközi kistérségek). Néhány kistérségben ez a folyamat már az 1980-as évek óta tart: Szerencsi, Mezőcsáti, Sárospataki, Bodrogközi. Mindez összefügg azzal, hogy az ipari központok nagyobb városok gyorsan felduzzadt lakónépesség-számának jó része munkanélkülivé vált, és a mezőgazdasági tevékenységtől remélve megélhetést, visszaköltözött az időközben üressé vált szülői házba, melyet vagy felújított, vagy újat épített helyette. A nagyobb városok kistérségeiben a lakásállománynak összességében az átlagosnál kisebb hányada tartozik a legutóbbi évtizedekben épültek közé (Bátonyterenyei, Kazincbarcikai, Salgótarjáni és Ózdi kistérségekben mindössze 3% körüli), a Miskolci 6%, az Egri kistérség a kivétel, 9%. A hevesi megyeszékhelyen az 1980 óta épült állomány közel egyharmadot tesz ki. Általában megfigyelhető, hogy a gazdasági-társadalmi átalakulás Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében viharosabban zajlott le, mint Nógrádban és főként Hevesben, ahol konszolidáltabbak, nagyobb szélsőségektől mentesek a változások. A nagyobb alapterületű lakások aránya nyilván ott a legmagasabb, ahol az újabb építések aránya is nagyobb az átlagosnál. A Szerencsi, Bodrogközi és Sárospataki kistérségekben a 100m 2 -en felüli lakások aránya az állomány több mint 30%-át tette ki; a Rétsági, Balassagyarmati, Szécsényi, Füzesabonyi, Mezőkövesdi és Bodrogközi kistérségben pedig az állomány legalább 54%-a három- és többszobás volt. 2.3.1. A lakások komfortfokozata Az Észak-magyarországi régióban az országos átlaghoz képest lényegesen rosszabb a lakások komfortfokozata. Kevesebb összkomfortos, viszont jóval több komfort nélküli lakás található itt (7. táblázat Lakások és lakott üdülők komfortossága). A komfortos és félkomfortos lakások aránya nagyjából megfelel az országos átlagnak. A komfortfokozatot nézve, a megyei szinten nógrádi lakások helyzete a legrosszabb. Még a leginkább iparosodott (és városiasodott) Salgótarjáni kistérségben is az országos átlag alatti az összkomfortos lakások aránya és ugyancsak Nógrádban található a legnagyobb arányban fél- és komfort nélküli valamint szükséglakás. Ha a kistérségek szinten vizsgálódunk láthatjuk, hogy kiugróan rossz mutatókkal 13

borsodi kistérségek rendelkeznek. Nagyon alacsonyabb az összkomfortos lakások aránya Bodrogközi kistérségben (16,3%, az országos átlag harmada) és nagyon magas (32-37%-os, az országos átlagot háromszorosan meghaladó) a komfortnélküli lakások aránya az Abaúj- Hegyközi, Bodrogközi, Edelényi, Encsi, Mezőcsáti, Szikszói kistérségekben. Komfortosság szempontjából jobb mutatókkal elsősorban a nagy lakótelepekkel rendelkező nagyvárosokat is magábanfoglaló kistérségek rendelkeznek (Kazincbarcikai, Ózdi, Miskolci, Tiszaújvárosi, Egri) de még itt is néhol meglehetősen magas a Konfortnélküli lakások aránya (Ózdi kistérség). Az összkomfortos lakások viszonylagos kis számára és az alacsony komfortfokozatú lakások nagy számára a magyarázat egyrészt a régió rossz gazdasági helyzetében keresendő. A nagyarányú munkanélküliség következtében a lakásépítési kedv csökken, így új, korszerű lakások építésére kevesen vállalkoznak. De az okok között szerepel a századfordulón tapasztalható intenzív ipari fejlődés következtében hirtelen felduzzasztott települések öröksége, a sok telepszerű alacsony komfortfokozatú úgynevezett kolónia lakás. Ezek a valamikori munkás és bányász telepeket alkotó lakások, mára a lakáspiacról egyre inkább kiszoruló elszegényedő, eladósodó tömegek lakhelyeivé váltak. 2.3.2. A lakások közműellátottsága A közművel való ellátottság tekintetében szintén rossz helyzetben van a régió (8. táblázat Lakások és lakott üdülők közművel való ellátottsága). Szinte minden vizsgált közmű kiépítettsége elmarad az országos átlagtól, csupán a kábeltelevíziós lakások aránya és a palackos gázzal való ellátottság haladja meg az országos átlagot ez utóbbi viszont a kisebb hálózati gázzal való ellátottság következménye. A régióban Heves megye tekinthető a leginkább közművesített megyének, hiszen a régió megyéi között élen jár a hálózati gáz és vízvezeték, meleg folyóvíz és vízöblítéses WC, valamint a vezetékes telefon kiépítettsége tekintetében. Nógrád megyében a legrosszabb a helyzet, hiszen a legkevésbé kiépített a vezetékes gáz és vízvezeték, közcsatorna, központosított fűtés, vízöblítéses WC, és telefon hálózata, viszont élen jár a palackos gáz ellátottság terén. Kistérségi szinten azonban ismét csak a rossz komfortossági mutatókkal rendelkező borsodi kistérségek (Abaúj-Hegyközi, Bodrogközi, Edelényi, Encsi, Mezőcsáti, Szikszói) bírnak a legroszszabb mutatókkal. A legkritikusabb a közcsatornával való ellátottság, mivel a 2001-es népszámlálási adatok szerint Bodrogközi kistérségben nincs közcsatornával ellátott terület, az Abaúj-Hegyközi kistérségben a lakások 1,3%-a, a Mezőcsáti kistérségben a lakások 5% van csatornázva. De a ugyancsak alacsony a csatornázottság a Pásztói, Rétsági, Füzesabonyi, Edelényi, Encsi, Mezőkövesdi, Tokaji, Szerencsi, Szikszói kistérségekben (10-18%). Szintén hiányosságokat tapasztalhatunk a kábeltelevíziós szolgáltatások terén, hiszen a Mezőcsáti kistérség egyetlen lakása sincs ellátva kábeltelevíziós rendszerrel. Az elemzésből jól tükröződik, hogy a régió településeinek többségében a lakosság társadalmi kirekesztettsége halmozottan van jelen. Ennek legmarkánasabb jele a lakások többségének alacsony komfortfokozata, valamint a közművek hiányos kiépítettsége. Ezen hiányok mérséklése csak össztársadalmi programok keretében valósulhat meg. A jelzett fejlesztések sürgős beavatkozást igényelnek, mert ennek hiányában a jövőben sem javítható a régió tőkevonzó képessége. 14

2.3.3. Laksűrűség A régió laksűrűség az országos átlag felett van. A régió legnagyobb laksűrűségű megyéje Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Itt találjuk azokat a kistérségeket is (Edelényi, Encsi, Szikszói), ahol a legkevesebb a száz lakosra jutó lakások. A legkisebb laksűrűség a leginkább elöregedő (Pétervásárai, Mezőkövesdi) és a fiatalok elvándorlása által leginkább sújtott (Salgótarjáni, Bátonyterenyei), kistérségekben található. 2.3.4. Háztartásnagyság A régiót háztartások nagysága szerint (9. táblázat A háztartások nagyság szerinti megoszlása) - vizsgálva láthatjuk, hogy a 2 fős háztartások a leggyakoribbak, mely tendencia országosan is megfigyelhető. Ezt követik az egy fős háztartások, majd folyamatos csökkenést tapasztalhatunk az egyre több fős háztartások felé haladva. Az országos arányokhoz képest, a régió mindhárom megyéjében kisebb arányban találkozhatunk 1 fős háztartásokkal, két fős háztartások viszont Heves és Nógrád megyében nagyobb arányban találhatók, mint országosan. 5 fős családok viszonylatában Borsod megye magasan, de Nógrád megye is az országos arányok felett foglal helyet. A régióban (és persze az országban is) legjellemzőbb a 2 fős háztartás mely az országos adatokhoz képest magas - magyarázata az lehet, hogy a régióban egyre több olyan háztartást találunk, melyben idős házaspárok, gyermeküket egyedül nevelő szülők, vagy gyermekvállalást a munkalehetőség reményében elodázó fiatal párok élnek. Ez annál is inkább így lehet, mert, ha kistérségi adatokat nézzük láthatjuk, hogy az egykori ipari központok és környékeikre jellemzőek leginkább a két fős családok (Kazincbarcikai, Ózdi, Gyöngyösi, Hatvani, Bátonyterenyei, Salgótarjáni kistérségek). Az öt vagy több fős háztartások aránya regionális szinten bár az országos szintet meghaladja, a régiók között a harmadik helyen szerepel. Megfigyelhetjük, hogy azok a kistérségek szerepelnek az országos átlag alatt, ahol nagyobb ipari centrumok alakultak ki, tehát Borsod- Abaúj-Zemplén és Nógrád megye ipari körzeteiben az új városokban a több generáció együttéléséből eredő nagyobb háztartás egyre kevésbé jellemző, inkább a nukleáris családok alkotta kisebb háztartások vannak többségben. Köszönhető ez a múltszázadban történt erőszakos iparosításnak, az ipari centrumok körzetére jellemző - Le Corbusier elveit leegyszerűsítő városépítészetnek és az erőszakos közösségalkotásnak. A mezőgazdasági területekre, ahol a mai napig inkább meghatározók a családi házas övezetek jobban jellemző a magasabb létszámú háztartás. Az Észak-magyarországi régióban a többgenerációs, vagy több gyermekes család egyértelműen nem, de - döntően inkább a cigányságra jellemző, és a cigányságnak inkább azon csoportjaira, akik a leginkább veszélyeztetettek. Ezen családok alkotta háztartásokban gyakori, hogy a testvérek, unokatestvérek családjai is egy házban, vagy udvarban laknak, sokszor velük egy háztartást alkotva (Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye cigánytelepei). 2.3.5. Egyszemélyes háztartások Arányaiban kevesebb egyszemélyes háztartás található a régióban az országos átlaghoz képest. Az egyszemélyes háztartásokat főképp megözvegyült idős emberek alkotják. Jellemző ez főképp a régió elöregedő aprófalvaira, valamint a Salgótarjáni és Bátonyterenyei kistérségekre. 15

2.3.6. Háztartások gazdasági aktivitása Gazdasági aktivitás tekintetében az Észak-magyarországi régió igen rossz pozíciót foglal el a régiók között, hiszen pl. ebben a régióban a legrosszabbak a háztartásban élők gazdasági aktivitási mutatói (10. táblázat A háztartásban élők és gazdasági aktivitás szerinti aránya). Az országos átlagon felüli a munkanélküliek és az eltartottak aránya, az országos átlagon aluli viszont a foglalkoztatottak aránya E régióban találhatunk a legnagyobb arányban inaktív keresőket is az összes háztartásban élőhöz viszonyítva. Legrosszabb a helyzet Borsod-Abaúj- Zemplén megyében. Arányában itt található a legtöbb eltartott és munkanélküli is, valamint a legkevesebb foglalkoztatott. Az inaktív keresők aránya is itt a legkisebb a régióban. Eltartottak a legnagyobb arányban az Encsi kistérségben találhatók, bár Borsod szinte valamennyi kistérségében valamint a Hevesi kistérségben nagyon magas az arányuk (összes háztartásban élő közel 30 %-a). Foglalkoztatottak a legkisebb arányban a Abaúj-Hegyközi, Bodrogközi, Edelényi, Encsi, Mezőcsáti és Szikszói, kistérségben (összes háztartásban élő 20-22%-a) találhatók. Munkanélküliek a legnagyobb arányban szintén az Abaúj-Hegyközi, Encsi, Mezőcsáti és Tokaji kistérségben vannak (országos átlag kétszeresét meghaladó arányban), míg az országos átlagnál jobb mutatót egyedül Heves megyében (Egri, Gyöngyösi kistérségek) találunk. A háztartásban élő inaktív keresők aránya a Tiszaújvárosi kistérség kivételével mindenhol magasabb az országos átlagnál és különösen magas az egyre inkább elöregedő Pétervásárai és Bélapátfalvai kistérségekben. A lakáshelyzetre vonatkozó elemzéseket nézve megállapíthatjuk, hogy a gazdasági aktivitás és a lakások felszereltsége és komfortfokozata között nagy valószínűséggel összefüggés állhat fenn, hiszen a kistérségek viszonylatában láthattuk, hogy minél nagyobb egy kistérségben a munkanélküliek és eltartottak aránya a foglalkoztatottak arányával szemben, annál alacsonyabb a kistérségben lévő lakások komfortfokozata és felszereltsége (pl. Abaúj-Hegyközi kistérség). 2.4. MAKROGAZDASÁGI FOLYAMATOK Reál GDP 2001. évi GDP-re vonatkozó adatokat vizsgálva (11. táblázat Bruttó hazai termék (GDP) 2001-ben) láthatjuk, hogy az Észak-magyarországi régió mutatói igen rosszak. Az egy főre jutó GDP alapján a régiók között állított sorrendben az Észak-magyarországi régió az utolsó helyen áll, a megyék sorában pedig Nógrád megye az utolsó, huszadik, Borsod-Abaúj- Zemplén megye a 18. helyet foglalja el. 2001-ben az ország GDP-jének csupán 8,4%-a keletkezett a régióban, melyhez Nógrád megye járult hozzá legkevésbé, hiszen itt az országos GDP csupán 1,2%-a keletkezett. Ezzel az aránnyal Nógrád megye a legutolsó helyen áll az országban. 2001-ben az egy főre jutó bruttó hazai termék Magyarországon 1 458 000 Ft volt. Az Észak-magyarországi régióban csupán 956 000 Ft. Ez az országos átlag 66%-a és ezzel a régió szintén az utolsó helyen áll a régiók sorában. Megyei bontásban nézve Nógrád megyében a legkevesebb az egy főre jutó GDP: 819 000 Ft, ez az országos átlagnak csak az 56%-a. Vállalkozások, Adózók A régióban 1-9 főt foglalkoztató kisvállalkozással találkozhatunk legtöbbször, a legalább 250 főt foglalkoztató vállalkozások pedig a legkevesebb (12. táblázat Egyéni és társas vállalkozások (2002) 13. táblázat Működő vállalkozások létszám kategóriák szerint a 2002. évben), amely megfelel az országos tendenciának. Azonban az Észak-magyarországi 16

régióban található a második legkevesebb vállalkozás az országban. Minden foglalkoztatotti kategóriában az ország összes vállalkozásának csak közel 9%-a található a régióban. Ugyancsak rosszak az országban a legrosszabbak- az 1000 lakosra jutó egyéni és társas vállalkozási mutatók, melyek az országos érték alig ¾-e (15,6% és 8,2%9). Ezek a számok adhatnak egyfajta magyarázatot a régióban a munkanélküliek nagy számára. Érdekes megfigyelni, hogy azokban a kistérségekben, ahol a lakáshelyzet mutatói a legrosszabbak, ott 250 vagy több főt foglalkoztató vállalkozás általában nem található és átlag alatti az 1000 főre jutó egyéni vállalkozások is. Az Észak-magyarországi régió lakónépességének 39,3%-a adózik csupán, mely messze alulmarad az országos 43,4%-tól (14. táblázat Összes adófizető (2002)). A Bodrogközi, Abaúj-Hegyközi, Edelényi, Encsi Szikszói, Mezőcsáti kistérségben legkevesebb az adózók aránya (30-32%), de nagyon alacsony még a Ózdi, Szerencsi, Szikszói kistérségekben is. Csupán három Heves megyei és egy borsodi kistérségben (Egri, Gyöngyösi, Hatvani és Tiszaújvárosi) haladja meg az adófizetők aránya az országos átlagot. A jövedelemnagyság szerinti százalékos megoszlás arányai a régióban nem térnek el jelentősen az országos átlagoktól. Csupán a 2 millió Ft feletti jövedelemmel rendelkezők aránya kisebb némiképpen (2.3%-al), mint az országos átlag. (Az adózók alacsonyabb arányának következtében az összlakossághoz viszonyított lemaradás természetesen jóval nagyobb) talán nem meglepő, hogy a sok szempontból hátrányos helyzetű Abaúj-Hegyközi, Bodrogközi, Edelényi, Encsi, Mezőcsáti és Szikszói kistérségben az országos arány felét sem éri el az adófizetők között a 2 000 000 Ft feletti adózók aránya és hasonlóan rossz mutatókkal rendelkezik a Pétervásárai, Bélapátfalvai, Hevesi és Szécsényi kistérség is. Az Észak-magyarországi régióban az aktivitási arány kisebb, mint az országos átlag (15. táblázat Gazdasági aktivitás nemenként a 2002. évben), ezen felül a nők és férfiak arányi is messze elmarad az országos aránytól. A legrosszabb helyzetet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tapasztalhatjuk, ahol Szabolcs-Szatmár-Bereg megye után a legkisebb a az aktivitási arány a 15-74 éves népességen belül. 3. A RÉGIÓ SZOCIÁLIS HELYZETÉT MEGHATÁROZÓ KÖRÜLMÉNYEK 3.1. URBANIZÁCIÓ/DERURALIZÁCIÓ - DEZURBANIZÁCIÓ/RURALIZÁCIÓ A régió jelenlegi szociális helyzete egymással összefüggő gazdaságföldrajzi és történeti folyamatok eredményeként jött létre. Először az 1920-as határváltoztatás, másodszor az 1950-es évek erőltetett iparosítása okozta a hagyományos kistérségi-települési szerkezet megváltozását. Gazdasági kapcsolatok, közlekedési útvonalak, központ-periféria viszonyok szűntek meg és alakultak át a két világháború között. A szociális feszültségekre adott hamis válasz, a túlzó nehézipari fejlesztés és az ezzel járó társadalmi átrendeződés kezdettől fogva a válság jeleit mutatta. Az 1990-es években egyrészt felerősödtek és egyidejűleg jelentkeztek a szociális problémák, másrészt megkezdődött a régió visszarendeződése a természetes és hagyományos települési struktúra irányába. A településhierarchia lassú alakulásának társadalmi vonatkozásai a közeljövőben fognak jelentkezni. A régióban a városi népesség aránya 50 %, legalacsonyabb a régiók között. A két legkevésbé városiasodott megye Heves és Nógrád 7 illetve 6 városában a lakosság 43 illetve 44 %-a él. (Az országos átlag 64,4 %). A régióban Miskolc és szomszédos települései agglomerációs térséget alkotnak, Eger és szomszéd községei pedig településegyüttesként funkcionálnak. Természetesen hasonló kapcsolat a többi város, sőt községek között is kialakult. A folyómenti, vagy főbb közlekedési utak mentén fekvő településeket néhány esetben csak az utcanévtábla választja el egymástól 17

(Szentdomonkos-Tarnalelesz-Bükkszenterzsébet, vagy Kápolna-Kompolt-Kál). Ugyanakkor a felszíni adottságok a közlekedési útvonalak kialakulását meghatározva olyan elzárt kis medencéket is eredményeztek, ahol egy vagy több kis falu egy zsákba került, azaz csak egyirányból megközelíthető. A nagyobb városok szomszédos településeivel kialakuló együttélési kapcsolata a közelségen kívül jórészt a települési funkciók megosztásán alapszik. A lakó-, üdülő-, ipari-, kereskedelmi-, szolgáltatási-, stb. övezetek elkülönülése, egy település-együttes közös feladatainak felvállalása nemcsak a város, hanem egy azt körülvevő tágabb térség népességének komfortosabb életkörülményeket biztosít. Heves megye település-szerkezet a megye középső részén kiegyensúlyozott, délen alacsony népsűrűségű, északon aprófalvas. Ez utóbbi két területen az urbanizációs, városiasodási folyamat erősítése válhat szükségszerűvé. A megyében a népsűrűség 90 fő/km2, amely a megyék átlagával (91 fő/km2) közel megegyező, de alacsonyabb a fővárost is magába foglaló országos és az Észak-Magyarországi régió átlagánál. Megyén belül az elmaradottabb és fejlettebb térségek között 2-2,5-szeres a népsűrűségi különbség. A megye lakosainak 46,2 %-a 120 fő/km2-nél nagyobb népsűrűségű területeken él, de ez az arány egyes kistérségekben 63-75 %. A lakosság 43,8 % városokban, 23,5 %-a 2000 fő, 57 %-a 5000 fő alatti településen él. Ez utóbbi arány az Észak-magyarországi régióban 49,4, országosan 31,6 %. Az aprófalvasságra jellemző, hogy a Pétervásárai statisztikai kistérségben a települések átlagos lakónépessége nem éri el az 1000 főt. A megye fekvése kedvező, viszonylag közel és azonos távolságra van a központi, az Észak-Alföldi és Észak-Magyarországi régiók felsőfokú központjaitól. Közülük a megyére gyakorolt gazdasági- társadalmi-tudományos vonzereje a fővárosnak a legnagyobb. Heves kelet-nyugati térkapcsolatait az M3-as autópálya kedvezően befolyásolja, de az észak-déli irányú gyors közlekedési lehetőségek hiánya fékezi az északi-déli területek felzárkóztatását, a határontúli kapcsolatok építését. Hatvan és Füzesabony városoknak az áruszállítás vonatkozásában jelentős logisztikai szerepe van. Nógrád megye településhálózatában az aprófalvas jelleg a meghatározó. A Cserhát és a Karancs-Medves erősen tagolt hegyvidékein a keskeny völgyekben zömében 500-1000 lakosú aprófalvak, és főleg a Cserhát nyugati részén 500 lakosnál nem népesebb törpefalvak helyezkednek el. Nagyobb települések a dombvidék alacsony térszínein, a Nógrádimedencében, az Ipoly mentén és a Zagyva-völgyében alakultak ki. Nógrád megye településeinek 129, amelyből 6 város (Salgótarján megyei jogú város) és 123 község. A megyében a lakosságnak kevesebb, mint a fele (44,2 %-a) él városokban és ez a mutató mintegy 20 %- kal elmarad az ország egészének átlagától (64,4 %). A megye településállománya állandónak tekinthető annak ellenére, hogy a településszám változott az utóbbi években a korábbi közigazgatási összevonás miatt megszűnt települések önállósodásával (Patvarc, Mátraszőlős, Tolmács, Bánk, Kétbodony, Mátranovák, Nagykeresztúr, Ipolyszög és Rákóczibánya). A településsűrűség a geomorfológiai adottságoknak megfelelően változatos képet mutat. A településsűrűséget a 100 km2-re jutó települések számával mérve, Nógrád megye 5,1-es mutatója az országos átlaghoz viszonyítva (3,3) igen sűrű szövetű térségnek tekinthető. A városok falvak aránya a megyében jelentősen eltér az országostól. Az egy városra jutó falvak 20,1, ami az országos átlagnak (11) közel kétszerese. A városok elhelyezkedése sokáig rendkívül aránytalan volt, mivel mindkét város, a nagy hagyományú Balassagyarmat is és a bányászfalvak, bányász- és munkáskolóniák halmazából jelentős várossá fejlődött Salgótarján is perifériális elhelyezkedésű. A városhálózat ma már sokkal kiegyensúlyozottabb, mivel az elmúlt évtizedekben sor került a megye korábban városhiányos térségeiben Pásztó, Szécsény, majd Rétság és Bátonyterenye várossá nyilvánítására. A két utóbbi város (különösen Rétság) azonban csak részlegesen biztosítja körzete számára a városi 18

jellegű szolgáltatásokat. A megye déli része továbbra is városi központ nélküli térség, a meglévő kistérségi központok irányában nem kielégítő közlekedési kapcsolatokkal és több zsákhelyzetben lévő településsel. A megyén belül jellemző a városokból a községekbe történő mozgás, 1990-től a városok népessége 5,5%-kal csökkent, miközben a községekben 2,1%-os növekedés volt tapasztalható. Ugyanakkor 3,5%-kal fogyott a megye lakossága. Nagyobb arányú 10%-os csökkenés főként a kistelepüléseken volt. A népesség területi koncentrálódása az átlagos népsűrűség alapján a megyében 87 fő/km2, ami jóval alatta marad az országos (109 fő/km2) és a megyék (91 fő/km2) átlagának. A legsűrűbben lakott térség a megyében a salgótarjáni (148), itt három olyan község is található (Karancslapujtő, Karancsalja és Vizslás), amelynek népsűrűsége eléri a megye három városáét. Mindhárom község jó urbanizációs tengely mellett, a megyeszékhely közelében fekszik. Kiugróan alacsony érték egy községben fordul elő (Szilaspogony 19 fő/km2). A régió három megyéje közül a legnagyobb a népsűrűséget (103,4 fő/km2)borsod-abaúj- Zemplén megye mutatja, de még ez az érték is alatta marad az országos átlagnak. A legsűrűbben lakott (278 fő/km2 ) népsűrűségű Miskolci kistérség mögött, az Ózdi, Kazincbarcikai és a Tiszaújvárosi kistérség emelkedik ki mindháromnál a népsűrűség meghaladja a 130 fő/km2- es értéket. A megyében a legalacsonyabb népsűrűséget és a Mezőcsáti (40,5 fő/km2) az Abaúj-Hegyközi kistérség képviseli (36,4 fő/km2) szélsőértékkel. 3.2. KÖZLEKEDÉSI ADOTTSÁGOK, HOZZÁFÉRÉSI PROBLÉMÁK A régió közlekedési adottságait nagymértékben meghatározza természetföldrajzi adottsága és településszerkezete. A terület döntő részét kitevő hegyvidéki és dombsági környezet és Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye nagy részének aprófalvas településszerkezet együttesen megnehezítik az optimális közlekedési feltételek és lehetőségek biztosítását. A régió közúthálózatában és Budapesttel és a Ny-i országrésszel való kapcsolatában meghatározó a D-i részen K-Ny-i irányban keresztülhaladó M3-as autópálya. Mindhárom megyeszékhelyt és majdnem minden nagyobb várost erre az útra fűznek fel a É-D irányú főközlekedési utak. Az autópályától való távolság függvényében alakul egyes települések és a főváros (és Nyugat- Magyarország) közúti kapcsolatának színvonala. A három megyeszékhely közül jelenleg a fővároshoz legközelebb, de az autópályától legtávolabb eső Salgótarján fővárosi elérhetősége a legrosszabb, és Egeré a legjobb. A régión belüli térségek közúti kapcsolata elsősorban a földrajzi adottságoknak, és a rossz minőségű úthálózatnak köszönhetően nem kielégítő. Sok esetben két egymáshoz közel eső település csak nagy kerülők árán érhető el. Tovább rontja a helyzetet a számtalan zsáktelepülés is. Különösen rossz Salgótarján és a másik két megyeszékhelyek közúti kapcsolata. Sok gondot jelent, hogy a megyeszékhelyek nem központi elhelyezkedése miatt, egyes kistérségek és települések még a viszonylag kisebb Nógrád megyében is, de különösen Borsod-Abaúj- Zemplén meglehetősen nagy földrajzi távolságra esnek a központtól. A közlekedésben tapasztalható problémák jelentős része történeti-földrajzi meghatározottságú. A régió alapvető jellemzője volt évszázadokon át, hogy nem a K-Ny-i, hanem az É-D-i irányultságú személy- és áruforgalom volt a jellemző. Trianon révén egyrészt megszűnt a Felföld és az Alföld hagyományos kapcsolata, másrészt a megkisebbedett ország egy aránytalanul nagy főváros központi szerepére épült fel. Így a folyóvölgyekben futó régi főútvonalak helyett a mai M3-as autópálya és a Miskolc-Budapest vasútvonal lett az elsődleges fontosságú. 19

Másrészt Trianon elvágta az észak felé futó közlekedési útvonalakat, így azok csomópontjaikat elveszítve nem tudják megoldani a régió kistelepüléseinek közlekedési ellátását. A Bodrog mentén a 37-es főút és a Miskolc-Sátoraljaújhely vasúti fővonal húzódik, mely 1920-ig a Latorca völgyén keresztül folytatódott Királyhelmecen keresztül a kárpátaljai városok felé. A Hernád völgyében fut a 3-as főút és a leendő M30-as autópálya nyomvonala, a Miskolc-Kassa vasútvonallal párhuzamosan. A Bódva völgyében ma a 27-es főút köti össze a borsodi kisvárosokat (Sajószentpéter, Edelény, Szendrő) egymással, és Trianon előtt Szepsin keresztül Kassával. A Sajó völgyében a 26-os főút és a Miskolc-Putnok-Ózd vasútvonal jelentette az iparosodott borsodi területek fő közlekedési útvonalát, korábban szerves folytatással Tornalja, Rozsnyó és Rimaszombat (a gömöri szén- és vasérc készletek) felé. A hevesi és a nógrádi részeken a folyóvölgyek szerepe kisebb. Kiemelkedő jelentőségű a Zagyva völgye, és a benne futó 21-es főút a Hatvan-Pásztó-Salgótarján vasútvonallal együtt. 1920-ig ez a térség is szerves kapcsolatban volt a mai Dél-szlovák medence ipari központjaival (Fülek, Losonc, Rimaszombat). A dimbes-dombos nógrádi Csereháton a hagyományos közlekedési útvonalak a dombvonulatok között húzódtak, és kistérségi szinten biztosították a települések (aprófalvak) közötti összeköttetést. A régió személygépkocsival való ellátottsága mintegy 20 %-kal elmarad az országos átlagtól. (lásd:16. táblázat Közlekedés) Egyes észak-borsodi kistérségekben ez 1000 főre eső személygépkocsik alig fele az országos átlagnak, de az ellátottság szempontjából legjobb helyzetben lévő Egri- és Gyöngyösi kistérségekben is alig haladja meg azt. A számok azt feltételezik, hogy a helyközi közlekedésben a közösségi közlekedés szerepe meghatározóbb kell, hogy legyen. Az Alföld É-i peremén végighúzódó legjelentősebb vasútvonal a 80-as számú kétvágányú villamosított fővonal, a személyszállításban inkább csak Miskolc és a vasút menti települések lakosainak fővárosba és más régiókba való eljutásban játszik fontos szerepet. Miskolcon kívül a másik két megyeszékhely és a főváros vasúti kapcsolata rossz. (Egerben ehhez hozzájárul a pályaudvar rossz elhelyezkedése is). A régión belüli közösségi közlekedésben a vasút szerepe nem meghatározó. A mellékvonalakon a forgalom alacsony. A helyközi személyszállításban az egyéni közlekedés után (sőt egyes autóval alig ellátott kistérségekben azt megelőzve) leginkább a helyközi és távolsági autóbusz közlekedés játszik meghatározó szerepet. A régió három megyéjében öt volán vállalat működik: Borsodban és Nógrádban egy-egy, Hevesben három. A 2002-ben általuk szállított 94.1 millió utas az összes volánnal utazó 18%-át tette ki. Jármű állományuk életkora és műszaki állapota, valamint a cégek gazdasági helyzete alapján a 24 magyarországi volán vállalat rangsorban többségük hátul helyezkedik el. Nógrád megye távolsági közlekedése csak Budapest irányába megoldott, de kevés a Távolsági járat Borsod megyében is. (Igaz itt a vasút távolsági utas szállításban betöltött meghatározóbb szerepe ezt némileg kompenzálja). Borsod és Nógrád megye aprófalvaiban, zsákfalvaiban a társaságoknak meglehetősen veszteséges buszos közlekedés színvonala nem kielégítő. Sajátos szerepet tölt be a 600 fő alatti kistelepülések és nagyobb külterületi lakott részek közlekedési hozzáférési problémáinak orvoslásában a falu- és tanyagondnoki szolgálat. A régió 168 településén működő szolgálat mikrobuszai 2002-ben 3 915 ezer kilométert futottak. Ennek az összteljesítménynek a szolgálat munkatársainak becslése alapján csak kis részét teszik ki az adott település rossz közlekedési lehetőségeinek hagyományos értelemben vett tömegközlekedés szerű pótlása (gyerekek iskolába szállítása, a faluba be nem térő buszokhoz való csatlakozás biztosítása). A futott teljesítmény nagyobb része sokkal inkább az u.n. igényvezérelt tömegközlekedés kategóriájába sorolható. 20