Péntek Imre Az állíthatóság kognitív korlátai * Tanulmányomban arra próbálok választ keresni, hogy az elme architektúrája és működése hogyan korlátozza a tudás állíthatóságát. Pszichológus szemmel a deklaratív (verbálisan kifejezhető) tudás és a viselkedésből visszakövetkeztethető tudás közötti inkoherenciára igyekszem magyarázatot találni. Ebben a tekintetben az állíthatóság korlátait a verbalizálhatóság korlátaiként értelmezem, habár a tudás kifejezhetőségének nem a wittgensteini nyelvi korlátait vizsgálom. A legtöbb filozófusnak valószínűleg túlságosan leszűkítettnek tűnhet az állíthatóság verbalizálhatóságként való értelmezése, amikor a konferencia jó néhány előadása azzal foglakozott, hogy az állításnak a verbális formáján kívül számos más formája létezik, képekkel is, filmekkel is állíthatunk, sőt a mai világunkban egyre inkább domináló képiség talán tágabb teret nyújt a tudás kifejezésére, mint a nyelvi kifejezés. Ebben az értelemben valamennyi viselkedés állítás, csakhogy a tudás verbális állítása és viselkedéssel való állítása között különbség van. Tanulmányom első felében azokat a kutatásokat mutatom be, amelyek a verbalizált tudás és a viselkedésből visszakövetkeztethető tudás közötti kapcsolat természetére vonatkoznak. Majd a kognitív rendszernek egy olyan architektúráját vázolom, amely magyarázatot adhat a verbalizálható és a viselkedésből visszakövetkeztehető tudás inkonzisztenciájára. A tudás kifejezése és a viselkedés változása Az utóbbi években a kognitív fejlődés és a tanulás vizsgálatában a kutatók egyre inkább a változásokat előidéző folyamatokra kezdtek koncentrálni. A hagyományos felfogás, miszerint a fejlődés és a tanulás folyamatos, egyre inkább cáfolódik. A legérdekesebb az, hogy a fejlődés és a tanulás ritmusát nagyrészt a tudás kifejezésének különböző rendszerei közötti versengés határozza meg. Előbb a kognitív fejlődéssel, majd a tanulással kapcsolatos kutatásokat mutatjuk be, rávilágítva ezzel arra, hogy a kognitív folyamatok különböző idősávjaiban nagyon hasonló mechanizmusok zajlanak. A kognitív fejlődés folyamatosságának hipotézise A legtöbb fejlődéspszichológus egyetért azzal, hogy a normál fejlődési mintázatok folyamatosak. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szakaszosság (stagnálás) a fejlődésben, hanem azt, hogy a legtöbb fejlődési görbe csak pozitív irányú változásokat mutat: nincsenek periodikus visszaesések a normál fejlődési mintázatokban. Kutatás-módszertannal foglalkozó szakemberként gyakran találkozom furcsa adatokkal. Legutóbb egy intelligenciateszt standardizálásakor a következő grafikonhoz jutottak (lásd 1. ábra) a kutatók. * A tanulmány megírását a Román Tanügyminisztérium Kutatási Fejlesztési Osztályának (CNCSIS), 33965/08.07.2003 számú pályázati programja támogatta.
40 40 Intelligencia (Raven nyers pontok) 30 20 10 6.5 8.0 9.5 11.0 12.5 14.0 15.5 17.0 18.5 20.0 21.5 életkor 1. ábra. Az intelligencia változása az életkor függvényében. Intelligencia (Raven nyers pontok) 30 20 10 6.5 8.0 9.5 12.5 15.5 18.5 21.5 11.0 14.0 17.0 20.0 "simitott" görbe valós görbe Az első benyomás az volt, hogy biztosan valami hiba lehet a mintavételben, és emiatt történhet meg az, hogy a görbe ennyire fűrészfogas, a 12 és fél évesek átlagosan intelligensebbek a 13 éveseknél. Valahogy nehezen tudjuk azt elképzelni, hogy a gyermek egy fél évvel többet járt iskolába, mégis alacsonyabb a teljesítménye. Ha ezeket az eredményeket a szakemberek elé tárjuk, akkor valószínűleg az lesz a véleményük, hogy a teszt túl sokat tévedhet, ha már a standardizáláskor ilyen furcsa eredményekre jutottak a kutatók, vagy pedig a teszt standardjai megbízhatatlanok, valószínűleg amiatt, mert túlságosan kis mintával dolgoztak. A tesztszerkesztők ilyenkor a görbesimítási eljáráshoz folyamodnak, meghatároznak egy olyan folyamatosan növekvő görbét (lásd 2. ábra), ami a legközelebb áll adataikhoz, kijavítva ezáltal a mérési hibákat, és megnyugtatva a teszt használóit, hogy semmi olyasmi nem történt, ami ellentmondana a fejlődésről alkotott elképzeléseinknek: a folyamatos fejlődés hipotézisének. életkor 2. ábra. A görbesimítás eredménye. Az adatokat részletesen megvizsgálva azonban kiderül, hogy ezek a különbségek egyes esetben olyan nagyok, hogy valószínűtlen, hogy csak a mintavétel eredményeként jöttek volna létre. Egy másik kézenfekvő magyarázat a piageti kognitív sémák egyensúlyának megbomlása, amely időleges teljesítménycsökkenéshez vezethet. A helyzet korántsem ennyire egyszerű, a Piaget fejlődéselméletében nem tesz említést teljesítménycsökkenésről, csak stagnálásról, az egyensúly megbomlása pedig rövidebb idősávokban történik, nem egy életév leforgása alatt. Ahhoz, hogy megértsük a teljesítménynek ezt a hullámzó változását, érdemes szűkebb idősávokat megvizsgálni. Ez a szűkebb idősáv a gyakorlás eredményeképpen elsajátított készségek esetében vizsgálható.
A tanulás törvénye A készségek elsajátítását a legkülönbözőbb helyzetekben és a lekülönbözőbb területeken vizsgálták. A tanulás törvénye egyike azon kevés matematikai törvényeknek, amelyek a pszichológiában elfogadottá és általános érvényűvé váltak. A megoldási idő pontosan meghatározható bármely N-dik próbálkozásra, ismerve az első feladat megoldásához szükséges időt (B) és a tanulási ritmust meghatározó állandót (α). A pszichológusok általában nagyon elégedettek egy ilyen pontos, matematikailag definiált törvénnyel, és sokáig nem is próbálkoztak cáfolatával. Staszewski és Ritter munkacsoportja. 1 Az átvizsgálás okára az szolgált, hogy a készségek elsajátításában a legtöbb kutatás stratégia-váltásokat mutat ki. A kísérleti személyeknek nemcsak megoldási gyorsasága javul, hanem a gyakorlás eredményeképpen új megoldási stratégiákat fedeznek fel és alkalmaznak, s pontosan az új stratégiák következtében csökken a megoldási idő és a hibák száma. Ez azt jelentené, hogy a tanulási függvény nem lehet ennyire sima, hanem drámaibb változásokat kellene észleljünk a kísérleti személyek stratégiaváltásakor. A kutatócsoport az eredeti adatokat újraelemezve kimutatta, hogy a teljesítményjavulás stratégiaspecifikus, a tanulás törvénye valóban érvényes, de csakis ugyanazon stratégia alkalmazásának az ideje alatt. Kimutatható, hogy a stratégiaváltás idejét figyelembe véve a teljesítményváltozásnak sokkal pontosabb közelítő-függvényét kapjuk, mint ezek figyelmen kívül hagyásával. A teljesítmény látszólagos exponenciális változása abból adódik, hogy több személy eredményeit és nagyon sok próbálkozás eredményét átlagolták a kutatók, s ez globálisan valóban egy exponenciális függvényhez vezet, azonban az egyéni teljesítmény változása a stratégiaváltáskor időleges teljesítménycsökkenéseket is eredményezhet. A stratégiaváltás mechanizmusai és verbalizálhatóságuk α 3. ábra. A tanulás törvénye T = BN (Newell és Rosenbloom, 1981) A Newell és Rosenbloom (1981) által javasolt függvényt 1998-ban kezdte el felülvizsgálni Delaney, Rede, Az utóbbi években pontosan ezeknek a stratégiaváltási folyamatoknak a mechanizmusait kezdték el vizsgálni a kognitív fejlődésben és a készségelsajátítási folyamatokban egyaránt. A pszichológia szemszögéből nem az a leg- 1 Delaney, P. F. Reder, L.M. Staszewski, J. J. Ritter, F.: The strategy-specific nature of improvement: The power law applies by strategy within task. Psychological Science 9/1, 1998. 1 7.
fontosabb, hogy a viselkedés mikor és milyen irányban változik meg, hanem sokkal fontosabb az a kérdés, hogy miért változik meg. A miért változik meg a viselkedés? kérdés megválaszolása hozzásegíthet ahhoz, hogy változásokat idézzünk elő (pl. ha spontán módon ez nem következik be), vagy felgyorsítsuk a változást. A vizsgálatok kognitív idősávjainak optimális szűkítésével közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy olyan mechanizmusokat tárjunk fel, amelyek kielégítően magyarázzák a verbálisan kifejezhető és a viselkedésből visszakövetkeztethető tudás szerepét a stratégiaváltásban. nem egyidőben fedezték fel, hogy az A+B-B feladatok esetében nem érdemes kiszámolni az eredményt, hanem minden gyermek más próbálkozáskor. A zérós próbálkozás az új stratégia (a rövidített számítás) első spontán alkalmazását jelzi. Jól látható, hogy a gyermekek többsége felfedezi és alkalmazza a stratégiát anélkül, hogy erről be tudna számolni. Majd fokozatosan nő azoknak a száma, akik be is tudnak számolni az alkalmazott stratégiáról. Nem-tudatos stratégiaváltás a kognitív fejlődésben: a mikrogenetikus kutatások eredményei Robert S. Siegler 2 kutatócsoportjának elsőként sikerült kimutatni, hogy aritmetikai műveletekben a gyermekek 90%-a először nem-tudatos szinten fedezi fel és alkalmazza az új megoldási stratégiákat. A nem-tudatosan alkalmazott stratégiát öt új feladaton való alkalmazás után a gyermekek 80%-a már tudatosan alkalmazta, vagyis képes volt erről verbálisan is beszámolni. Tehát az első alkalmazásról való beszámolás képtelensége nem tulajdonítható a verbális leírásra való képtelenségnek, mivel a gyermekek 80%-a csupán öt alkalmazás után képes volt probléma nélkül leírni az általa felfedezett új stratégiát. Kísérletükben másodikos gyermekek A+B-B (a feladatok 50%-a) és A+B-C (a feladatok 50%-a) típusú feladatokat kellett hogy megoldjanak. A 4. ábra a különböző stratégiák alkalmazási arányát ábrázolja. Természetesen a gyermekek 2 Siegler, R. S.: Unconscious insights. Current directions in psychological science. 9/3, 2000. 79 83. 4. ábra. Különböző stratégiák alkalmazásának gyakorisága az új stratégia felfedezése előtt és után. Természetesen azzal érvelhetünk, hogy ez a nemtudatos stratégiaválasztás csak gyermekek esetében érvényes, a felnőttek ellenben sokkal tudatosabban fedeznek fel és választanak stratégiát. Egyre növekszik azonban azoknak a kutatásoknak a száma, amelyek azt sugallják, hogy ez felnőttek esetében is igaz.
Amikor a kezünk okosabb Nyilvánvaló, hogy a nem-tudatos folyamatokra csak indirekt adatokból következtehetünk. Az egyik kutatási irányzat problémamegoldás közben a gesztusaink és verbalizált gondolkodásunk összehasonlításával próbál a nemtudatos folyamatokra következtetni. A gesztusok gyakran szöges ellentétben állnak verbális beszámolóinkkal. A legérdekesebb az, hogy bizonyos problémák megoldása esetén kimutatható, hogy gesztusaink helyes megoldási stratégiára utalnak, miközben verbálisan a helytelen stratégiá-val próbálkozunk. Ezt a jelenséget nevezi Susan Goldin-Meadow gesztus beszéd inkoherenciának. Goldin- Meadow 3 a Hanoi-torony problémájának megoldása közben a hangos protokoll módszerét alkalmazta, ezzel egyidőben videofelvételt készített a kísérleti személyek gesztusairól. A kutatásban 24 felnőtt (átlag életkor 20 év) és 24 gyermek vett részt (átlagéletkor 10 év). Beszéd: Áttettem a [zöld korongot] 1 [ide] 2 (A) 3 Garber, P. Goldin-Meadow, S.: Gesture offers insight into problemsolving in adults and children. Cognitve science, 2002/26, 817-831. Beszéd: [és én] 1-2, hmm..., lássuk csak, [ez a három, itt volt] 3 és én áttettem [a zöldet, azt hiszem, ide a tetejére] 4 (B) 5. ábra. Gesztus beszéd koherencia és inkoherencia a Hanoi-torony problémájának megoldása közben. A szögletes zárójel indexe a beszédhez kapcsolódó gesztus számát jelöli. (A) Gesztus beszéd koherencia: a felnőtt a C-alakúra formált jobb kezét elmozdítja a 2-esről a 3-as oszlopra, miközben ugyanazt fejezi ki beszédében is. (B) Gesztus beszéd inkoherencia: A felnőtt először a C-alakúra formált bal kezét a 2-esről az 1-es oszlop felé mozdítja. Ezt a műveletet nem említi beszédében (a mutatott művelet helyes irányba mozdítaná a probléma megoldását). Aztán a felnőtt vertikális C-alakúra formált jobb kezét a hármas oszlopon tartva elmozdítja a jobb kezét, melyet horizontális C-alakúra formált, a 2-esről a 3-as oszlopra. Ezt a második műveletet már szóban is kifejezte. A kutatás egyértelmű eredménye az volt, hogy a felnőttek és gyermekek esetében is gesztus beszéd inkoherencia sokkal nagyobb gyakorisággal jelentkezik stratégikus választások előtt, mint alacsonyabb fontosságú hely-
zetekben. Az 5. ábra néhány példáját szemlélteti a gesztus beszéd koherenciának és inkoherenciának. A kutatás azt is kimutatta, hogy azok a személyek, akiknél gyakoribb volt a gesztus beszéd inkoherencia, hamarabb fedezték fel a helyes stratégiát, mint azok, akiknél kevesebb gesztus-beszéd inkoherenciát regisztráltak. Ezek az egybehangzó kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy olyan nem-tudatos mechanizmusok irányítják a stratégiaválasztást, amelyek képesek előrejelezni egy stratégia hatékonyságát egy bizonyos helyzetre, még mielőtt az alkalmazásra kerülne, és mielőtt azt képesek lennénk tudatosítani. Ez a mechanizmus tudást feltételez, olyan tudást, amelyet nem vagyunk képesek verbálisan kifejezni, következésképpen állítani sem tudjuk azokat. És ennek a tudásnak az állíthatóságát nem nyelvi korlátok gátolják, hanem a kognitív rendszer korlátai, amelyek az információhoz való tudatos hozzáférést gátolják. A tudás hozzáférhetőségének problémája A klasszikus kísérleti paradigmák a tudatosság egyetlen kritériumának a verbalizálhatóságot tekintik. Tehát, ha valami tudatos, akkor biztosan verbalizálható, és fordítva. A stratégiaválasztásban egyáltalán nem mindegy az, hogy egy stratégiát nem-tudatosan választottunk, vagy pedig tudatosan választottuk és alkalmaztuk, csak nem tudunk erről beszámolni. Ha egy folyamat nem tudatos, akkor teljesen más mechanizmusok határozzák meg, következésképpen másképpen változtatható. A folyamatok változtathatósága kulcsfontosságú a pszichológiában, valamennyi gyakorlati kérdés ahhoz kapcsolódik, hogy hogyan fejleszthető egy adott helyzetben az az optimális stratégiaválasztási képesség. Az individuális különbségek nagy része nem abból származik, hogy az egyének mentális kapacitása különbözik, hanem abból, hogy az egyének különböznek abban a képességük-ben, hogy a helyzethez és mentális erőforrásaikhoz adaptált stratégiákat alkalmazzanak. A különböző kutatási területeket szintetizálva, a tudatos élmény és a tudattartalmak kifejezhetősége vagy állíthatósága szempontjából a mentális folyamatoknak négy kategóriája körvonalazódik. A klasszikus kategóriák, amelyeket egyben a leggyakoribbaknak tart a szakirodalom, a tudatos és kifejezhető folyamatok és a nem tudatos és nem is kifejezhető folyamatok kategóriái. Azonban számos kutató arra mutat rá, hogy létezik két másik kategória is, amely legalább olyan fontos és gyakori, mint az előző kettő. Az egyik a tudatos, de kifejezhetetlen procedurális tudás kategóriája, a másik a nem-tudatos de kifejezhető tudás kategóriája (lásd 6. ábra). Kifejezhetőség Kifejezhető Kifejezhetetlen Szubjektív tudat Tudatos Olvasás vagy beszédmegértés Deklaratív ismeretek Logikai következtetések Munkamemória tartalma Nagyon rövid ideig bemutatott ingerek Komplex procedurális tudás (pl. hegedülés) Komplex szenzoriális élmények emléke (zene, bor íze) Tudásérzés: nyelvem hegyén van effektus Nem tudatos Freudi elszólások Nehéz pszichológiai döntések Bizonyos procedurális ismeretek Implicit tanulás Bizonyos kognitív folyamatok 6. ábra. A mentális folyamatok tudatossága és kifejezhetősége.
A nyelvem hegyén van jelenséget valamennyien átéltük: érezzük, hogy valamit tudunk, mégsem tudjuk kifejezni. Ugyanez a helyzet komplex szenzoriális emlékeinkkel: legtöbben nem tudjuk kifejezni egy bor ízét vagy egy zenei élményt, vagy nagyon rövid ideig bemutatott ingerek estében tudjuk, hogy valamit láttunk, de nem tudjuk pontosan, hogy mit. A freudi elszólások esetében pontosan fordított a helyzet, amikor egy csinos nőnek a szeretem a kekszet helyett valaki a keresem a szexet kijelentést teszi, akkor sokak szerint nemcsak nyelvbotlásról van szó, hanem nem-tudatos tudattartalmak kifejezéséről. Hasonló a helyzet komplex döntések esetén, például pályaválasztási döntések után: sokan nem tudják megmondani, pontosan miért választották szakmájukat, hogyan hozták meg a döntést, egyszerűen döntöttek és azután valamilyen utólagos magyarázatott találtak döntésükre. Sikerült kifejezni egy magyarázatot, de az nem a döntést befolyásoló tényezőkre vonatkozott. Számos stratégia-választási folyamat ezekbe a kategóriákba tartozik, így nehéz eldöntenünk, hogy ezek a folyamatok milyen természetűek a kifejezhetetlen tudás valóban tudattalan-e, vagy a kifejezett tudás valóban tudatose? Ezek kulcsfontosságú kérdések a stratégiaválasztásban. A független gondolkodási rendszerek hipotézise A hagyományos elméletek nagy része a kétszintes feldolgozási rendszerek elvére épül. A nem-tudatos szinten gyors automatikus folyamatok működnek. Ezek olyan gondolkodási rendszerek, amelyek asszociációkra, konnexionista hálókra épülnek, és nagyon alacsony hiba-arányt mutatnak. Ezzel szemben a metakognitív szint teljes mértékben tudatos, azonban jóval lassúbb, mint a nemtudatos automatikus feldolgozás és nagyobb hibaarány is jellemzi. Ezek a folyamatok nem asszociációkra, hanem szimbolikus racionális műveletek elvégzésére specializáltak. Kontroll Metakognitív Monitorizálás Nem-tudatos Viselkedés (állítások, attitűdök) Kauzális elméletek Nem-tudatos folyamatok Kauzális állítások Döntések, viselkedés 7. ábra. Az együttműködő és a független gondolkodási rendszerek Nelson és Narens (1990) valamint Nisbett és Wilson (1977) elméleteiben A klasszikus elméletek értelmében a metakognitív szint teljes mértékben képes monitorizálni és kontrollálni a nem-tudatos folyamatokat. A két gondolkodási rendszer optimálisan együttműködik úgy, hogy a metakognitív szint elosztja és koordinálja a kognitív folyamatokat. Habár mindkét rendszer befolyásolja attitűdjeinket és viselkedésünket, a metakognitív szintnek, fölérendelt szerepéből kifolyólag, nagyobb befolyása van viselkedésünkre. Ennek egyenes következménye, hogy viselkedésünket nagyrészt tudatos folyamatok befolyásolják. A stratégiaválasztás folyamatai azonban ellentmondanak az együttműködő gondolkodási rendszerek hipotézisének, és az egymással versengő, viszonylag független gondolkodási rendszerek hipotézisét teszik valószínűvé. Érdekes módon a kutatási eredmények egyre inkább
kiemelik a nem-tudatos folyamatok elsőbbségét gondolkodásunkban, a tudatos gondolkodást inkább utólagos attribúciónak tekintve. Ennek tükrében elmondhatjuk, hogy tudásunk, melyre gondolkodásunk és viselkedésünk épül, sokkal tágabb, mint amit verbálisan képesek vagyunk állítani. Kognitív rendszerünk felépítése, pontosan a gondolkodási rendszerek függetlensége miatt, nagyon szűk belátást enged agondolkodásunkat és viselkedésünket meghatározó tudásra, amelynek tartalma tulajdonképpen a pszichológia kulcskérdését képezi.