VI. Közmővelıdési Nyári Egyetem Szeged, 2004. július 5-9. Az érték. Török József. Szerkesztette: A kötet megjelenését támogatta:

VI. Közmővelıdési Nyári Egyetem Szeged, 2004. július 5-9. * Az érték * Szerkesztette: Török József * A kötet megjelenését támogatta: Csongrád Megyei Közmővelıdési Tanácsadó Központ Szeged, 2004

2 T a r t a l o m Bujdosó Dezsı: Kultúra és érték érték és mérték... 3 Varga Károly: EU csatlakozás: utópia veszélyek két irányból... 11 Utasi Ágnes: Bizalomhiány és az individuális szabadság paradoxonai... 26 Kamarás István: A vallásos hit változásai... 32 Bauer Béla: A jövı értékei értékeink jövıje... 49 Nagy Attila: Középiskolásaink értékvilágáról... 53 Ligeti György: Mit üzen az iskola?... 66 Pikó Bettina: Érték és magatartás... 73 Udvarhelyi Éva Tessza: Plazavilág plazakultúra... 79 Ifju György: A szuvenír és a mögöttes érték... 88 Héra Éva. Hagyomány és modernitás folklór a kirakatban... 92 Földiák András: Attraktív közmővelıdés falunapok, fesztiválok... 100 Kary József: Népmővelık szerep- és értékváltásai 1984/2004... 108

3 Bujdosó Dezsı Kultúra és érték érték és mérték A kultúra és érték fogalma a kultúraelméletekben Márkus György, akinek filozófiai antropológiai gondolatai közel négy évtizede Marx és Lukács György mellett alapvetıen meghatározzák szemléletemet, s akinek munkáira ezen elıadás keretében nagymértékben támaszkodom, A kultúra: egy fogalom keletkezése és tartalma c. 1992-es tanulmányában 1 plasztikusan összefoglalja a kultúrafogalom és az érték kategóriájának történeti kapcsolatát. Következzék egy hosszabb idézet Márkustól (kiemelések tılem B. D.): [A kultúrafogalom] változatos használatának egész története során a kultúrát, minden releváns értelmében, általában valamiféle egyetemes jellegő pozitív értékre vagy értékekre utaló terminusnak tekintették. Ez így volt még azokban az esetekben is, amikor kimondottan csak egyes individuumokra, csoportokra vagy társadalmakra találták alkalmazhatónak, vagyis, amikor a szellem és/vagy a viselkedés sajátos és megkülönböztethetı kimőveltségét és választékosságát jelentette. Mert a kultúrát még ebben az esetben is olyan állapotként gondolták el, mely megtestesíti (vagy megközelíti) az emberi tökéletességet és kiválóságot, amire mindenkinek törekednie kell, noha (véletlen vagy lényegi okokból) valójában csak kevesen érhetik el. A kultúrafogalomnak ez az alapvetıen normatív egyetemessége volt az, ami bizonyos értelemben lehetıvé tette jelentésének észrevétlen fokozatokban történı átvitelét, elıször az egyénre vonatkozó használatát differenciális össztársadalmi használatára, majd ez utóbbit az egyetemes-összemberi értelemben való alkalmazásra. Igaz, nem minden kultúraelmélet osztotta ezt a pozitív értékelést. Az az elgondolás, miszerint a "kulturálódás" akár az egyén neveléseként, akár a társadalmi tökéletesedés történelmi folyamataként negatív következményekkel (elpuhulással, túlzott kifinomultsággal, dekadenciával stb.) járhat, olyan közhelynek számít, amely kétségtelenül megelız minden kidolgozott kultúraelméletet. Az ilyen elméletek pedig lényegében egy idıben jelennek meg a kultúra radikális kritikájának elsı formáival (Rousseau, Linguet [ejtsd: lengé] stb.). Ezek az élesen ellentétes értékítéletek valójában fontos forrásai és aspektusai annak a kétértelmőségnek, ami ma is körülveszi ezt a fogalmat. Mégis, mindezen nézeteltérések ellenére, a 18. század végi és a 19. század eleji gondolkodók mindegyikének az volt a meggyızıdése, hogy a kultúra valami olyasmit jelöl, aminek inherens érték-vonatkozása van, amit szükségszerő kapcsolat főz ahhoz az értelemhez és értékhez, amely elválaszthatatlan az ember életétıl vagy legalábbis melyet ez utóbbi képes megvalósítani. Következésképpen tehát azt is elıfeltételezték, hogy a kultúra jelenségei nem érthetık meg róluk hozott értékítélet nélkül. Jelentésének ez a normatív dimenziója, az egyetemes emberi értékek valamely összességével való (pozitív vagy negatív) kapcsolatának tételezése eredményezi, hogy a "kultúra" terminus kizárólag egyes számban használatos, még jóval azután is, hogy az elméleti érdeklıdés "formáinak" történelmi különbözısége és változatossága felé fordult. 2 A kultúrának mint értékfogalomnak a lefelé menı spirálját, annak is a végpontját jelenti a tankönyvekben, a lexikonokban és persze a köztudatban is a kultúra fölhígított értékfogalma, mely szerint a kultúra az anyagi és szellemi értékek és javak összessége. Az értékközpontú, Európa centrikus, unilineáris fejlıdéskoncepciót mennyiben igazolja a mai kor? Ha az Európai Unióra vagy a globalizációra gondolunk, akkor talán még azt mondhatnánk: igen, igazolja. De ha az egységesüléssel szembeni erıkre (kultúrákra) gondolunk, 1 In: Márkus György: Kultúra és modernitás. T Twins Kiadó Lukács Archívum, Bp. 1992 2 Uo. 33 34. old.

4 akkor azt kell mondanunk, hogy az egyközpontúság, az azonos kulturális értékek és normák elfogadása, elfogadtatása (!) felé törekvı centripetális erıkkel szembeni centrifugális erık legalább ugyanilyen markánsan megjelennek. Sıt, ha a huntingtoni paradigmának 3 (amit nem jellemzek külön, mert a könyv címe maga megfogalmazza a problémát) akár a legcsekélyebb elvi és praktikus értelme is van, akkor a kultúra értékelméleti fogalmának azt kellene megragadnia, hogy több, de legalább két nagy kultúra létezik napjainkban a nyugati liberális és a (fundamentalista?) iszlám, amely egymástól nemcsak eltérı, hanem egyenesen ellentétes értékeket foglal magába. (Természetesen a nagy kultúrákat/civilizációkat a huntingtoni paradigma említésével nem akarom negligálni. Például Ralph Dahrendorf és sok más szerzı szerint a XXI. századot alapvetıen a kínai és az amerikai kultúra/civilizáció vetélkedése fogja jellemezni. 4 ) A kultúra klasszikus értékelméleti kultúrafogalmai, úgy tőnik, kiürültek. A közgondolkodásból és a tudományos munkákból kikoptak a kultúraelméleti témájú írások. A rendszerváltás óta jószerivel Márkus György írása az egyetlen komoly elméleti munka (nemcsak az idézett írás, de az egész kötet), amely elméletileg próbálja meg körüljárni a kultúra és modernitás kérdését. Ma nincsenek termékeny viták a kultúráról, mint néhány évtizeddel ezelıtt. Hol vannak ma az értékelméleti kultúrafogalommal és annak köznapi változatával szembeni jogos és alapos kritikát megfogalmazó mővek? Ilyenek voltak például a funkcionalista (vö. pl. E. Markarjan), a szemiotikai (vö. pl. J. Lotman vagy Clifford Geertz, bár ez utóbbitól megjelent egy válogatás), az ontológiai (vö. pl. A. N. Leontyev vagy Ágh Attila) stb. munkái. Különösen elgondolkodtató, hogy (a késıbb még kifejtendı) többesszámban vett kultúrafogalmat használó, azaz az egyes történetileg létrejött kultúrákat mint önálló entitásokat organikus rendszerként vizsgáló, azokat a kultúrakutatás középpontjába helyezı kulturális antropológia (vö. B. Malinowski, Claude Lévi-Strauss, Boglár Lajos stb.) sem tudta az eredményeit, fogalmi rendszerét és gondolkodásmódját bevinni a közgondolkodásba. Mindezek a törekvések a klasszikus (erıteljesen értékcentrikus ) kultúrfilozófiai irodalom nagy alakjainak (Kant, Herder, G. Simmel, O. Spengler stb.) gondolataival együtt sem váltak egy lehetséges modern kultúrakutatás elméleti bázisává. A modern kulturális antropológia (pl. városantropológia, etnikai konfliktusok kutatása stb.) elsı lépéseit mostanában teszi, de valójában még nem jöttek létre azok a szintézist alkotó mővek, módszerek stb., amelyek a jelenkori kultúrakutatásban integrálnák a jó két évszázada létezı alapvetı kultúraelméleti gondolatokat. Most, az Európai Unióba történt belépésünkkel és a globalizáció áldásainak és átkainak a mindennapokba történı benyomulásával, amely ösztönzıje lehetne egy a modern kor problémáira válaszokat adó kultúraelméletnek, inkább csak a civilizációk összeütközésérıl szóló színes hírek foglalkoztatnak bennünket. És persze megmarad a szokott kesergés, hogy a nemzeti (azaz a lokális) és az uniós, valamint a globalizált világgazdaság kölcsönkapcsolatából miért csak a túlontúl nagy erıfeszítések maradnak, hogy a magyar parlagon miért nem sikerül azt elérni, amit a boldogabb nyugatiak már elértek. Persze igyekszünk: bizonyítja ezt az is, amellyel az ún. bolognai folyamatba szeretnénk integrálni felsıoktatásunkat miközben semmi szándék és semmi serénység nem mutatkozik arra, hogy feudalisztikus szerkezetét szétromboljuk, hogy a felsıoktatást demokratikus és gazdaságilag racionális, hatékony alapokra helyezzük. (A feudalizmus két szilárd bástyája közül az egyik közismert: ez az egészségügy, de a másik nem: ez a felsıoktatás.) A kultúrafogalom múltja a homályba veszett. Úgy megyünk elıre az Európai Unióba (a globalizációba), hogy nem támaszkodunk semmire. Keressük az utakat, de embervoltunk jelenét és jövıjét nem értjük, mert a múltja zárójelbe került. 3 Vö. S. P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa Kiadó, Bp. 2001 4 Vö: Ralph Dahrendorf: Egy autoritárius század küszöbén. Kritika, 1998/1.

5 A 60-as, 70-es évek gazdag kulturológiai termésébıl szinte semmi sem maradt meg az emlékezetben. Helyébe lépett a semmire sem jó közhely: a kultúra az anyagi és szellemi értékek vagy javak összessége. Ennyi lenne a kultúraelméleti válaszunk a kor kihívására? Kultúra és érték (A legény a gáton: a nevetı harmadik) 5 Az ember nemcsak értelmes, gondolkodó lény, nemcsak a saját szubjektivitásából, teleológiájából kiinduló lény, aki uralkodik a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó mászó mindenféle állaton, hanem észhasználó természeti lény is, aki az érzékek és szükségletek véges sokaságával rendelkezik. Ami benne lehetıség és ami a lehetıségbıl valósággá, történelemmé lesz, az ebbıl az ontológiai kettısségébıl: a természettel való szembenállásából és az ember és alkotásai természeti mivoltából származik. Az emberi reprodukció, annak szándékolt és nem szándékolt következményeivel együtt mindenkor érzékeny és veszélyes játék a nyers természeti erık és az ember között. Vegyük példának az ıselemek közül a vizet és a földet. Ha rendszeresen kiárad egy folyó, az emberi értelem projektál. Számol és mér. Mivel értelmes, kiszámítja a víz erejét, de mivel eszes (fortélyos, cseles) is, ezért nem a maga hátát tartja oda a víznek, hanem keres egy másik pusztító, de ebben az esetben gyógyító erıt: a földet, és gátat építve a két természeti erıt megütközteti egymással. Aztán ismét az értelmet küldi munkába, hogy ellenırizze, amit megcsinált. Ha gyönge lett a gát, elönti a víz az ember házát. Ha túl nagy gátat épített, részben fölöslegesen dolgozott. Az emberi világ teremtése nemcsak térben, hanem idıben is befejezetlen folyamat. Ha nem várt, elıre nem ismert természeti következményei lettek az ember természetbe történt beavatkozásának (a folyó szabályozásával szikessé válik a föld, eltőnnek az ártér állatai és növényei, s ezzel például szőkülnek az ember életlehetıségei stb.), akkor az ember mint természeti lény a bırén érzékeli a problémákat, s a természetes ész az értelmével módosítja a tervet. Ha az "inherens mérték", azaz az egymással megharcoló természeti elemek mértéke szerint tervezett és cselekedett, akkor ı lett a nevetı harmadik: a legény a gáton. Márkus már a 60-as években Hegelt és Marxot felidézve bemutatta az egyetlen természeti eszes lény értelmes munkáját. Az emberi kiindulópontot, az emberi tervet és a kultúrává, "emberré tett" természetet. Természet és ember egymásba növését, a passzítással létrejövı strukturális egységet természet és ember között. A természet emberré válását (humanizáció), amelyben "az emberi képesség úgy jelenik meg, mint az objektív természeti összefüggéseknek a szubjektum aktivitásába való transzponálása". 6 Amely egyben az ember naturalizációja is. Így születik meg és újul, változik történelmi koronként, térben és idıben modifikáltan ember és természet lényegegysége (vö. Marx). Így volt és így lesz ez mindaddig, amíg ész és értelem együtt haladnak. S bár a frazeológia szintjén Márkusnál is megjelentek a történelmileg logikailag egymásra épülı formációk "menetrendszerően" leírható alakzatai, az antropológiai fejtegetések logikája szerint a történelem nem elıírás volt egy alacsonyabb fokból egy magasabb, értékesebb fok irányába való hosszú meneteléshez (amibıl a kultúrák összeolvadása és egyetlen: a legértékesebb, legdemokratikusabb stb. világkultúra válna), hanem a munkaaktusban rejlı potenciális erık és az általa létrejövı természeti és társadalmi közvetítések (eszközök, közösségfor- 5 Az alábbiakban elsısorban Márkus György: Marxizmus és antropológia. Akadémiai Kiadó, Bp. 1971 (elsı kiadás: 1966.). c. munkája és az ı, valamint Hermann István 1960-as években tartott egyetemi elıadásai nyomán fejtem ki koncepciómat. Természetesen a háttérben, mint az említett két szerzınél is, Lukács György ontológiája áll. (Lukács: A társadalmi lét ontológiájáról. Magvetı, Bp. 1976) Lukács mögött pedig Marx. Az ıselemek ütköztetése és a kultúra (mint az az elemek egymással szembeni kijátszásával megalkotott új létezı) keletkezésének gondolatát Hermann Istvántól vettem át.) 6 Márkus id. mő, 19. old.

6 mák, tudás) kifejlıdésének a lehetısége. Márkus talán nem mindig tudatosan kihámozta az észt elhagyó értelem elszabadult kategóriáiból, a hegeli-marxi-lukácsi történelem teleológiából a lényeget. Az egyszerőség kedvéért, a bonyolult kategóriák áttetszıvé tétele, átláthatósága érdekében kissé frivolan, újkantiánus nyelven fogalmazom meg az emberi alaptevékenység eredményét: az embernek mint természeti (társadalmi, történelmi) lénynek a tevékenysége nyomán megszületik a második természet, azaz az érték nélküli létbıl és a lét nélküli értékbıl létrejön a kultúra, vagyis az értékes lét. Az elsı meghatározás tehát a címben is jelzett kultúra és érték kapcsolatra a következı: a történelmi teleológiától megfosztott, reálisan létezı érték és kultúra szinonim fogalmak. A kultúra az eszes lény mőve, de a kultúra létezése az idıben a haladás, a kultúra fejlıdése, hatása az emberre (hogy ellensége lesz-e vagy barátja, segítıje) az értelem kategóriájában fogalmazódik meg. 7 Ezek értelmes kategóriák, de nem elérendı vagy leküzdendı történelmi mérföldköveket jelzı karók, mondja az ideológus Márkussal szemben az antropológus Márkus. A természetes ész csele szerint élı és eljáró, és nem az idomított és idomuló instrumentális ész mővei ezek. Az érték, a valóságosan létezı emberi tudás és alkotás az általunk teremtett természetben és történelemben egzisztáló mértékkel összhangban marad. Az marad, aminek született. Amivé lett, az a maga és a természet történetét megcsináló ész mőve. 8 Márkus Marx Gazdasági filozófiai kéziratok-jára utal: az ember minden species mértéke szerint tud termelni, és mindenütt az inherens mértéket tudja a tárgyra alkalmazni. 9 A kultúra és érték fogalma mellett megjelent egy vonatkozásban a mérték fogalma. Márkus Hegelre utal: az ember azt ismeri meg, amit maga hozott létre. 10 Megismeri a dolgot és megismeri a dolog létrehozásával (elsajátításával) önmagát. A dolog létrehozása és elsajátítása, az ember és az általa alkotott új természet (a kultúra) kölcsönkapcsolata (amely kölcsönkapcsolat regulátora, szabályozója, egyensúlyban tartója a mérték) egyben az idıben való elmozdulás is. Az idıben való elmozdulás = történelemcsinálás. De ez nem külsı, nem elrendelt, traszcendens, kinyilatkoztatott célhoz igazodás, hanem az ember saját tette. Ahogy az ember nem a puszta önkénye szerint jár el a munkaaktusban, ugyanúgy nem az önkénye vagy mások önkénye szerint jár el a történelemben. Azt gondolom, hogy a kultúráról, a kultúrafogalomról való gondolkodás, amely Márkusnál a 90-es években a hagyományos ( marxista ) politikai gazdasági, ismeretelméleti ontológiai stb. fogalmi nyelv és gondolkodásmód helyére lépett, lehetséges elırelépést jelent(het) a mai kornak, az egyes kultúrák természetének, a kultúrák kapcsolatának, fejlıdési dinamikájának a föltárásában is. Itt azonban ma még nem tartunk. A klasszikus polgári és a klasszikus marxista világkép egyértelmőségének elmúltával gondolkodásunkat a világba dobottság, magányosság, támasznélküliség jellemzi. Márkus a lokális, a maradó és a globális, a haladó kapcsolatát, ellentmondásait a rendszerváltás után már nem filozófiai, hanem kultúraelméleti vonatkozásban elemezte, ezért az elemzés fókuszába kerültek ez olyan elfeledett kategóriák, mint a kultúra és civilizáció fogalma, illetve ellentmondása. A korábbi, sokszor ideológiákkal terhes horizont tisztul és kitágul: fogalmilag 200 300 év paradigmarendszere kerül a kifejtés fókuszába. Lehet, hogy a tisztul kifejezés a filozófiatörténetben járatos gondolkodót nemcsak meghökkenti, de esetleg meg is botránkoztatja. A kultúra civilizációba való átcsapásának lapossá vált közhelyeivel (lásd például Spenglertıl A Nyugat alkonyát vagy Huntingtontól a kultúrák [civilizációk] öszszecsapásának gondolatát.) tele a padlás. 7 A német filozófiai nyelv megkülönbözteti a die Vernunft (az ész) és a der Verstand (az értelem) kategóriáját. 8 Vö. Márkus id. mő 58-59. old. 9 Uo. 59. old. 10 Uo. 104. old.

7 Esz -telenség és mérték -telenség Az ész és értelem tevékenysége nyomán létrejövı kultúra (az értékes lét) a mértékkel alkot valóságos és gondolati egységet, s ezeknek a kategóriáknak a finom összjátéka, harmóniája együttesen adja a kultúra (a kultúrák) tartalmát. A modern kor egyre diszharmonikusabbá váló kultúrájának, kultúráinak, az esz -telenségnek, és a mérték -telenségnek a tágabb öszszefüggésekben való megértéséhez, a ma és a jövı marketing- és élménytársadalommá válásának megértéséhez közelebb kerülünk, ha a történelmi múltból felidézzük a kultúra civilizáció ellentmondást. Ezt teszi Márkus is a tanulmányában. Márkus György 1992-es írásában Immanuel Kantra utal: A mővészet és a tudomány kulturálttá tett minket írja Kant 1784-es, Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögbıl címő rövid tanulmányában. Civilizálódtunk, szinte túlságosan is, mindenféle illemben és modorban. De ahhoz, hogy úgy vélhessük, moralizálódtunk is, még nagyon sok hiányzik. A moralitás eszméje ugyanis még a kultúrához tartozik, ennek az eszmének a becsülés keresésében és külsı tisztességben való használata pedig csupán hasonlít az erkölcsösséghez, s így pusztán civilizálódást jelent. 11 Ez ma még inkább érvényes, mint egykor. Márkus Nietzschet említi. Idézzünk tıle egy gondolatot: A kultúra és civilizáció csúcspontjai nem esnek egybe. Nem szabad félrevezetnünk magunkat a kettejük közötti mély ellentmondást illetıen. A kultúra kiemelkedı pillanatai, morálisan szólva, a romlottság idıszakai voltak; és hasonlóképpen, az emberi állat szándékolt és kikényszerített megszelídítésének (a "civilizációnak") a korszakai a legszellemibb és legmerészebb természetek ellen megnyilvánuló türelmetlenség idıszakait alkották. A civilizáció valami mást akar, mint a kultúra: talán épp annak ellenkezıjét..." 12 A kultúra átváltozása civilizációba: a polgári erény kép - mutatássá változása. Errıl szólt Kant és Nietzsche. Marx a kultúrateremtésnek ezt a diszharmonikus jellegét az elidegenedés három aspektusában jellemezte az ember (a munkás) elidegenülését: 1. a saját munkája termékétıl, (Marx itt egyben lerakja a késıbbi árufetisizmus-elmélet alapjait); 2. a saját munkájától, 3. önmagától való elidegenedéseként. 13 Marx klasszikus politikai gazdaságtani munkájában, A tıkében az árufétisizmus kategóriájában az ember és teremtménye diszharmonikus viszonyát ragadja meg. A csereérték uralmát a használati érték fölött, amely elsı összefüggésben, önmagában még csak a társadalmi viszonyban jelentkezı gazdasági kiszolgáltatottságot jelent, de a fétis szóban benne van az imaginárius mozzanat is, az emberi szükséglet (kultúra) fölött uralkodó civilizáció, az illemnek és a modornak, a kép -mutatásnak a hatalma, ereje, mérték-telensége a természeti, a természetes (= kultúra) fölött. Ami ott elkezdıdött, az folytatódik a fogyasztói társadalomban és a kultúrák és a gazdaság(ok) globalizációjában. A kategóriák létezésmeghatározások, mondja Lukács György az Ontológiában. Lukács olyan korban fogalmazta meg ontológiáját, amikor már a munka eredeti szerkezete lényegesen módosult, amikor az emberi tevékenység egyre több mozzanatában már nem csupán és nem elsısorban a természeti tárgyaknak az emberi szükségletek kielégítésére alkalmas tárgyakká változtatására irányult. Lukács továbbgondolja a kérdést: Minıségileg még döntıbbé válik ez a változás, ha a fejlıdés oda vezet, hogy az embereknek saját magatartásmódjukat, saját bensı életüket kell teleológiai tételezésük tárgyává tenniök. Az ilyen teleológiai tételezések fokozatos, egyenlıtlen és ellentmondásos létrejötte a társadalmi fejlıdés eredménye. 14 11 Vö. Márkus id. mő 25. old. 12 Vö. Márkus id. mő 26. old. 13 Vö. Marx: Gazdasági filozófiai kéziratok. Kossuth, Bp. 1962. 44. skk old. 14 Lukács György: A társadalmi lét ontológiájáról II. Magvetı Kiadó, Bp. 1976. 125. old.

8 A legény a gáton már nem azt figyeli, hogy ne dolgozzon sokat vagy keveset ebben az elsı kultúrateremtı fázisban, amit még a természet regulált, amikor még a természet szabta meg az értékben a mértéket. A cserére termelés kezdeti fokozatai (ezt írják le a kulturális antropológiai munkák) az ész-szerőség közösségi társadalmi dimenzióit kapcsolják be (adnak mértéket) a természettel folytatott anyagcsere ésszerőségébe. Lukács Marx nyomán, a történelmi teleológiát kiiktatva a munkát mint emberek együtteseként alkotott reális munkát írja le. Azaz, egyszerőbben fogalmazva: az emberek közötti természet adta cserében benne van az árutermelés lehetısége. Nem a célja, a lehetısége. A lokális termelésben, azaz az elsısorban értékes lét (azaz kultúra) létrehozására, vagyis az ember adott, természeti szükségleteinek kielégítésére irányuló tevékenységben benne van az egyes embertıl, az egyes közösségektıl, az egyes nemzetektıl, az egyes kultúráktól stb. elszakadás lehetısége. Lukács szerint az ilyen teleológiai tételezések fokozatos, egyenlıtlen és ellentmondásos létrejötte a társadalmi fejlıdés eredménye. 15 A mérték -telenség és a felejtés színterei (A fogyasztó társadalomtól az élménytársadalomig és tovább) A föld és az eszközök közösségi tulajdonára (vagy tulajdonnélküliségére) épülı, a hoszszabb ideig fönnmaradó archaikus társadalmak kultúrája egyszerre volt érték- és mértékközpontú. A földmővelésben, a használati tárgyaknál, de még a luxuscikkeknél is (mint pl. a díszítések, öltözetek, reprezentatív épületek, rituális cselekvések stb.) nem bomlott meg a kultúra szerkezete, egyensúlyban volt a létrehozott értékes dologban a létrehozásának észszerősége és a beléfektetett munka: a mérték. (Mértéken értem az elkészített kultúrjavak mennyiségét, a létrehozott produktumba fektetett munkaidıt stb.) Az ember produktumai a fizikai, biológiai és az ezekre szervesen ráépülı lelki, mítikus vagy a közösségszervezet egységét, tartósságát biztosító imaginárius stb. szükségletekhez kapcsolódtak. Azt mondhatnánk, hogy a mérték optimalizáló funkciót töltött be. Megadta a kultúrateremtés ritmusát: szabályozva a produktum elkészítésére fordított idıt, az elkészített mennyiséget. A Kopár sziget címő film kvázi-archaikus családja mértéktelenül sokat dolgozik, hordja a vizet, öntözi a palántákat. De itt, ezek között a mostoha körülmények között éppen ez a valóságos mérték, mert a kevesebb munka nem lenne elégséges az életben maradáshoz. (Paradicsomi állapotok ritkán adódnak az emberi történelemben, ahol csak nyúlni kell a banánért, ahol bıven van elejteni való vad az erdıben stb. Ha így lett volna mindenütt, nem lett volna szükség kultúrára, és az állatvilágba betagozódott volna az emberiség.) A kihívás és válasz egyensúlyának létrehozása, 16 a tevékenység optimalizációja annak az értéknek, mely az ész és értelem mérték szerinti munkálkodása nyomán keletkezik. Ez (volt) az ember, a mindenkori kultúra ésszerő és értelmes létezésének és a kultúra fejlıdésének az alapja. A modern társadalmak egyre gyakrabban produkálnak egy pszeudó, egy kvázi paradicsomi állapotot. Ez a paradicsom voltaképpen az embert körülvevı és az emberben lévı világ eróziója, slumosodása. A fogyasztói társadalomtól az élménytársadalomig és tovább A marketing-világ világa Az alábbiakban három hasonló tanulságokat rejtı példát hozok fel a fejezetcímben megfogalmazottakra. A dolgok és a dolgokról alkotott kép, a tartalom és a forma, a kabát és a gomb klasszikus sorrendje, a két összetartozó entitás súlypontja megfordulni látszik. A forma, 15 Uo. 16 Vö. A. Toynbee gondolataival

9 a kép, a jelentés, az imázs legyızi a dolgot, és uralkodóvá válik az anyagon. (Erre a problémára már a tavalyi elıadásomban is utaltam 17.) 1. Gyurcsány Ferencet igen rövid ideig tartó tétovázás után jelentıs többséggel megszavazta az MSZP miniszterelnök jelöltnek. Napokkal elıbb még jó néhány alkalmas jelölt látszott, de aztán egy maradt, mert csak egyetlen jelölt volt köztük alkalmas arra az egyetlen feladatra, hogy megfeleljen a szocialista Orbán Viktor imázsának. Ez volt Gyurcsány. A magyar politikatörténetben az államférfiúi alkalmasságot bizonyító ékesszóló imázsteremtések ugyan már elıfordultak (a legjelentısebb példa erre talán Kossuth Lajos), de nem hiszem, hogy volt valaha is ilyen gyors pálfordulás, a korparancs ilyen elementáris sebességő felismerése és e felismerés tettre váltása a magyar politikatörténetben. (A lomha magyar észjárásnak és cselekvésnek vége, az ej, ráérünk arra még mentalitás a múlté?) 2003. szeptemberének elején Gyurcsány Ferenc díszvendége és díszelıadója volt az egyik kommunikációs fıiskolának. Gyurcsány eléggé meghökkentı beszédet tartott. Beszédének középpontjában elméleti nyelven szólva a tartalom és a forma viszonya állt. Kommunikálni mondta igen nagy lendülettel Gyurcsány a kommunikációs fıiskola hallgatóinak annyit jelent (nem szószerint, hanem a lényegileg utalok szavaira), mint fogyasztható, díszes, befogadható csomagolásban közölni gondolatainkat. Magyarul: a kommunikáció értelme nem a létezı dolgokról szóló híradás, az nem lehet más, mint egy tevékenységaktus: sikeresen eladni magunkat. Elıadásának konklúziója egy rejtélyesen föltett, de megválaszolatlan kérdés volt. Vajon a kommunikáció, azaz az eladás végén kiderül-e, hogy van-e valami a sztaniolban? Esetleg sztaniolt adtunk el tartalom nélkül? Ha nem is szószerint, tartalmilag ezt kérdezte a hallgatóságtól (és önmagától) Gyurcsány. Van áru bıven, hirdette a hazugságot egykor az Állami Áruház címő film. Ma ebben a tekintetben nem kell hazudni, hisz tényleg van áru bıven. De vajon mindig van-e valami a csomagolás mögött? És mivé lesz a csomagoló ember? Civilizálódtunk, szinte túlságosan is mindenféle illemben, modorban. De ettıl nem lettünk morális lények. Sıt: távolabb kerültünk a moráltól ezt állapítaná meg Kant. 2. Tavalyi elıadásomban felidéztem Richard Sennett gondolatát az új, mindenre alkalmas, "flexibilis" emberrıl, valamint Zygmunt Bauman, a neves lengyel származású, Franciaországban élı szociológus Identitás és globalizáció c. tanulmányának néhány gondolatát. Bauman részletesen bemutatja a ma emberét, aki elıl a célok eltőntek, s pusztán csak az eszközök maradtak. (Az instrumentális ész uralmáról írt már több évtizeddel ezelıtt a nagy kultúrkritikus, Herbert Marcuse is.) Bauman idéz egy frappáns hirdetésszöveget, amely pontosan kifejezi a ma emberének tartalom nélküli, de tevékenység centrikus világát: "Autó van, mozgékonyság van: ajánlatokat várok!" 3. Réz András a Feljegyzések a szemétdombról c. kiváló, de nem igen idézett írásában a modern kor által elıállított tárgyakról elmélekedik. Mai tárgyaid nem spontán romlanak el. Beléjük van tervezve az elmúlás. 18 Az emberi történelemben eddig a tervezı, a dolgot megalkotó embernek volt egy ötlete, aztán lépésrıl lépésre kidolgozta és megvalósította a dolgot. A cél a minél tökéletesebb dolog létrehozása volt. A modern tervezı a végén kezdi, arra koncentrál, hogy a dolog biztosan idıben a szemétbe kerüljön. A dolog létezésének alfája és omegája, mértéke, hogy a dolog nem lehet javítható, nem lehet csereszabatos, hogy nem lehet valamilyen más célra fölhasználni egyes részeit stb. Tehát a vég felıl indul visszafelé a tervezı, a végtıl szemlélve tervezi meg a 17 Vö. www.csongradmmk.hu/nye2003eabujdoso.htm 18 Café Bábel, 2001. 6. old

dolog életét, s jut el a megszületés pillanatához. Az így elvégzett mérnöki munka mutatja meg a mértéket, a dolog fizikai, szellemi és nem utolsó sorban ár-paramétereit. Ehhez a módszerhez hasonlóan terveztek a szocialista képviselık. A dologban csak az a meglepı, hogy milyen gyorsan, egy-két nap alatt rájöttek a megoldásra. Nem a szocialista párt programja, tartalma, lelkülete, stratégiája (hogy az országlakosság érdekérıl, jólétérıl, jövıjérıl ne is beszéljünk) alapján kerestek jelöltet, hanem az Orbán Viktorral való összecsapás felıl göngyölítették vissza a forgatókönyvet, s jutottak el a feladatra alkalmas áruhoz, bocsánat: emberhez. A stratégia értelme a gomb a kabáton: a párt gyızelme. Hogy mi lesz a haza üdvével, majd kiderül. 10

11 Varga Károly EU csatlakozás: utópia veszély két irányból Adalék az Európai Közösségbe lépett ország nemzetstratégiájának értékracionális megalapozásához Mialatt az elérhetetlent őzzük, a megvalósíthatót tesszük lehetetlenné. Robert Ardrey 19 Az alkalom fel nem ismerésén, a tévedésen, a bizonytalanságon a legjobb szándék sem segít. A reális szem, a döntés és határozott cselekvés képessége viszont, akár kockázatvállalás, akár kompromisszum van soron, meg tudja sokszorozni az erıt. Kosáry Domokos 20 Ehhez az elhangzott elıadáshoz annak az Értékek fénykörében címő monográfiának 21 az egyik fejezete szolgált kiindulópontul, melyet az Akadémiai Kiadó a Pázmány Péter Katolikus Egyetem általunk alapított szociológiai tanszéke létrejöttének decennáriumára jelentetett meg. A könyv súlyponti fejezetei még a kelet- és közép-európai rendszerváltozásban ható emancipációs eszközértékek szerepére tekintenek vissza (mint pl. a kiharcolási bátorság vagy a vállalkozási attitődök ), körbetekintéssel az azóta befolyáshoz jutó vagy akutan igényelt olyan célértékekre is, mint az életminıség illetve a nemzet kulturális ( lelki ) egysége - (éspedig mind a célértékek, mind az eszközértékek szerepét országosan reprezentatív adatbázis empíriáján vizsgálva). Idıközben azonban az Európai Közösségbe való belépésünk nyomán az érdeklıdés hangsúlya az elıttünk nyílt távlatra terelıdött át, és átélhetıvé tette a felismerést: itt már a rendszerváltozásnak pusztán fél évszázadot lezáró fordulatánál jóval jelentısebb mert hátrafelé akár a Karolingok koráig is visszanyíló, elıre pedig akár az emberiség szuperkultúrájába is kaput táró perspektívába való beleállásunk érdemel igazi eszmélıdést. Ezért szántunk már ebben a könyvben is egy fejezetet a nemzetstratégia elıttünk álló feladataira. Az értékszociológia egyes fogalmi eszközeinek használatával így próbáltunk átlépni a jelentörténeti diagnózisból az EU-ba lépéssel elkezdıdött jövı valamiféle vázlatos prognózisába., ami valamilyen, még vázlatosabb stratégia felvillantásába tőnhet át, ám így is különös tekintettel a realitás, a megvalósíthatóság kritériumaira. Ezen a nyomvonalon haladva vállalkoztunk jelen elıadásunkban immár az utópikus beállítottság egyes veszélyforrásainak felderítésére. Okos nem ütközik kétszer egy kıbe tartja a magyar közmondás, amit akár harmadik mottóul is választhattunk volna gondolatmenetünk elejére. Ám e nélkül is, tehát az Ardrey és fıleg a Kosáry-idézet irányfényét követve reményünk szerint használható tisztázását nyújthatjuk az elıadásunk címében felvetett két irányból fenyegetı utópia-szindróma ter- 19 Idézi: Paul Watzlawick et alii: Változás. Budapest: Gondolat kiadó, 1990. Eredetiben: Paul Watzlawick, John H. Weakland, Richard Fisch: Change: Principles of Problem Formation and Resolution. New York, Norton, 1974. 20 Kosáry Domokos: Magyarország Európa újabbkori politikai rendszerében. Akadémiai székfoglaló 1983. In: Kosáry D.: Tanulmányok a magyar és európai politika történetébıl. Bodapest, Osiris kiadó, 2001. 21 Varga Károly: Értékek fénykörében. 40 év értékkutatás és jelen országos értékvizsgálat. Adalék egy új nemzetstratégia megalapozásához. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. Egyik elemzı ismertetése Buda Bélától Értékszociológiai kutatások és a magyar társadalom címmel a Magyar Pszichológiai Társaság 2004-es Nagygyőlésén (Debrecen, május 27.) hangzott el.

12 mészetének és elkerülési módjainak, miután a magyar társadalomtudományok Nesztorától fogadtuk a történészi intést: a XXI. században nekünk már nem szabad bedılnünk azoknak a ránk magyarokra jellemzı, tipikus öncsalásoknak, amiket a XX.-ban apáink és nagyapáink elkövettek (míg az ezt megelızı két évszázadi elıdeink valahogy sikeresebben mert okosabban is alakították a magyar nemzetstratégiát). Az évszázadok távolából a jövı felé átívelı folyamatok Kosáry Domokos tehát e hosszabb távú folyamatokban, melyek az évszázadok távolából ívelnek át a fejünk felett a jövıbe, az utóbbi három évszázad történelmének egy-egy sorsfordító metszetét vizsgálva keresett választ arra, hogy a Kárpát-medencei nemzet mit tudott kihozni a gazdaság- és társadalomtörténeti világrendszernek ez idı alatti alakulásából, illetve az európai nagyhatalmak erıviszonyai és törekvései dinamikus rendszerében számára adott politikai konstellációkból. És azt találta, hogy míg a XVIII. és XIX. század adottságaiból ki tudtuk hozni a lehetıség szerinti maximálist túlélésünk és boldogulásunk érdekében, addig a XX. században még az objektíve összeszőkült maradék lehetıséget sem tudtuk megragadni. Míg az elsı és a második idımetszetben az erıfeszítés és tisztánlátás eredıjeként el tudtuk érni reális nemzeti céljainkat a Rákóczi-szabadságharcban ha Magyarország kiválását nem is, de pozíciójának javítását a Habsburg-monarchia rossz belsı berendezkedésében fegyverrel és angol-holland diplomáciai közvetítéssel, az 1848-67-es periódusban pedig, tehát a forradalmak, illetve hátrálások nemzetközi láncreakciós szakaszában, amikor a világpolitikailag leglényegesebb téma a németkérdés felülrıl, forradalom nélkül, háborúkkal oldódott meg, s a német nemzeti polgárság már a munkásságtól tartva kapitulált korábbi ellenfele, az abszolutizmus elıtt, a deáki kiegyezés után gazdasági felzárkózásunknak több lehetıségét kaptuk meg, mint Mohács óta bármikor (s éppen csak az veszélyeztette fejlıdésünket, hogy sikerünkben elbizakodottan a korszerőtlen társadalmi struktúránkat és a nemzetiségekkel szembeni szupremácia-igényünket konzerváltuk), addig a XX. századi döntı idımetszetben, az elsı világháború végén, amely pillanat már a formális békekötések elıtt lezárta a Habsburg-monarchia négy évszázados és a soknemzetiségő, történeti Magyarország még sokkal több évszázados történetét, a magyar politika még a maradék kis lehetıséget sem tudta felhasználni, a legnagyobb veszteség némi csökkentésére sem. A lényegen ugyan semmiképp sem tudtunk volna változtatni, tehát azon, hogy a gyıztes nagyhatalmak 1918-ban rövid tétovázás után a monarchia egészének a Németországtól való elszakítása helyett már az új polgári nacionalizmusokat készültek felhasználni a két legyızött nagyhatalom és a forradalmi Oroszország ellenében, de a bukás és veszteség nagyságát még kellı tisztánlátással és erıfeszítéssel mérsékelni tudhattuk volna. Mi azonban részben pacifizmusunkat igazolandó, részben az erıfeszítésektıl való visszariadás okán lemondtunk arról, hogy az ebben a helyzetben igazán aktuális Kossuth-i útmutatást kövessük, miszerint a nemzeti önérzet védelmében még a fáradt és meggyötört hadsereggel is igen jelentıs eredményeket érhetett volna el egy tisztánlátóbb politikai vezetés. Ez lett volna egyetlen módja annak, hogy a messzi Párizsban tanácskozók figyelmét Magyarországra felhívja és súlyt adjon a helyi népszavazások követelésének. Egy olyan határozott magyar politika, amely a hatalmak döntésének lényegét és más nemzetek jogait elfogadja, de a helyszínrıl erejével hatni tud az olyan, még nyitott részletkérdések megoldására, amelyek a nagyok számára nem is olyan lényegesek, de a magunk számára annál fontosabbak. Hiszen mennyi habozás, változó javaslat, ötlet, álérv követte egymást e kanyargós tárgyalásokon! A tanulság itt csak annyi, hogy a nagy tendenciák, a nemzetközi rendszer, a politikai struktúrák vagy éppen az európai modell változásai messzemenıen meghatározzák a politika mindenkori mozgásterét. De a belsı feltételektıl is függ, hogy ezeken belül a politika hol talál járható utat, megragadható alkalmakat, vagy pedig módot arra, hogy újabb fejlıdési szakaszok-

13 ban könnyítsen régi problémák súlyán, illetve, hogy esetleg újabb problémákkal szembenézzen. 22 S utószóként, aminek az Ember és minıség címet adta, Kosáry Domokos még általános, s a jelenben pedig különösen megszívlelendı tanulságként a következıt szögezi le: A történelem általában olyan irányban halad, amely különbözı tendenciák eredıje, és amelyben legnagyobb valószínőséggel a legerısebb tendencia érvényesül. De mivel a tendenciák embereken át érvényesülnek, valószínőségükbe, így vagy úgy, az egyéni és kollektív szándék, cselekvés, erıfeszítés és nem utolsósorban az emberi minıség is beleszámít. S egy jó évtizeddel késıbb, a rendszerváltás után, ugyanı már az Európai Unióba belépı Magyarország jövıjének alternatíváit felvázoló forgatókönyvek tudós vitájában ugyanezt hangsúlyozza: Az Európai Közösségben való szereplésünk annyiban lesz sikeres, amennyiben képesek leszünk a nem mérhetı dolgok, elsısorban az emberi minıség, az intellektuális és erkölcsi jellemzık vonatkozásában magasabb szintre jutni. A Kosáry-féle történelmi modell tehát egy proaktív stratégia megalapozását szolgálhatja. Az ehhez szükséges prognózis lehetıségét implikálja a nagyobb mintázatok (patterns) képszerően koherens jellege, amit Kosáry a meteorológiai mőhold-felvételek analógiájával fejez ki. Ez eleve felvértez bennünket a kisebb léptékben tetszetıs spekulációk ellen, és evidenssé teszi, hogy egy ennyire átfogó látással szemben mindent összevetve milyen keveset érhet egy közkelető hagyományos idıjóslás pusztán kétdimenziós légnyomás- és hımérsékletmérésen alapuló rendszere. A vizuális kép illetve képsorozat esetében ahogy Kosáry hangsúlyozza számtalan tényezı szerves egységébıl, belsı kapcsolataiból és csereviszonyaiból kialakult és hosszasan fennmaradó valóságdarab dinamikus ábrázolatáról, vagyis olyan folyamatmodellrıl van szó, amely tudományos kreativitással és validációs igénnyel bizonyos extrapolálható trendekre is kiterjesztheti a tudásunkat. 23 Az utópiaszindróma specifikuma, változatai és szakavatott kezelésük Az Európai Közösségbe való csatalakozásunk pillanatával kezdıdı új évszázadunkat tehát úgy szeretnénk elkezdeni, hogy benne hasonlóan a XVIII. és XIX. századhoz, de markánsan elütve a XX.-tól ki tudjuk tudni hozni a gazdaság- és társadalomtörténeti világrendszernek ez idı szerinti alakulásából (a globalizációból), illetve az egységesülı Európa és az egyéb nagyhatalmak erıviszonyai és törekvései politikai konstellációból a reálisan elérhetıt. A Kosáry Domokos történelmi modelljében értelmezhetı optimumhoz való irányvételt annak a Watzlawickék idézte Robert Ardrey-figyelmeztetésnek nemzetpolitikai megszívlelésétıl vár- 22 Vö. Kosáry (2001) i. m 154. o. 23 Vö. Kosáry Domokos: Az európai fejlıdési modell és Magyarország. In: A történelem veszedelmei. Magvetı, 1987. 7. old. Hogy egyébként maga a modellezés rendkívül hasznos eszközként használhatja a metaforákat a szociológiában éppúgy, mint a történettudományban erre mindkét diszciplínában találunk eklatáns példákat. Ami a szociológiát illeti, ilyet jelen idézett monográfiánknak az említett fejezetére rákövetkezı, a Geert Hofstede monumentális nemzetközi értékkutatását elemzı fejezetében ( Digitalizált metaforák: A nemzetek elhelyezkedése a kultúrák világtérképén ) mutatunk be. A történettudományban pedig épp Kosárytól kapunk egy olyan parabolát, amely a magyar nemzet Trianon-utáni létének kérdéskomplexumát egyszerősíti és tisztázza: Ez a szélsıséges nacionalizmus (ti. az utódállamokban dívó) kifelé a teljes szuverenitáshoz ragaszkodik és elutasít minden nemzetközi elıírást, hogy befelé saját akaratát, nyelvét mindenkire, más nemzetiségőekre is ráerıszakolja Mintha valami privát állatkertrıl volna szó, ahol a tulajdonos tetszés szerint bánik vagy szabadul meg a szükségtelenné vált öreg állatoktól A nemzetállamnak ezt a veszélyes koncepcióját kell tehát módosítani, és másik, újabb, humanizált és európaizált koncepcióval felváltani a gyakorlatban mindenütt Szeretném hangsúlyozni, hogy most elsısorban errıl a zónáról beszélek,, és azokról az esetekrıl, amikor a határok mozdultak el, nem az emberek. (Kosáry Domokos: A nemzetállam jövıje. In: Kosáry D.: A magyar és európai politika történetébıl. Osiris, Budapest, 2001. 659. o. Hogy az Európai Unióban sem semmiféle kommunista (orwelli) állatfarm, sem nacionál-soviniszta privát állatkert tartós fennmaradása nem képzelhetı el, ez olyan egyszerő, ám valid prognózis, aminek megvalósulása mind a szakszerő elemzık, mind az egzisztenciálisan (és érzelmileg) érintett laikusok várakozásainak megfelel.

14 juk, mely attól óv, nehogy mialatt az elérhetetlent őzzük, a megvalósíthatót tegyük lehetetlenné. Ez az intés az utópiaszindróma felismerésének és szakavatott kezelésének feladatát rója a jelentörténeti, szociológiai és politológiai elemzıkre, illetve az ezek kutatási eredményeit megvitató, kommentáló, esetenként fel is használó politikai véleményvezérekre vagy/és döntéshozó politikusokra. A XX. századi utópista tévedéseinkbıl levont tanulságok a XXI. századra is érvényesek, és vigyáznunk kell, nehogy ugyanazokat a Kosáry által tetten ért hibákat például éppen a nagyhatalmak elképzelt kegyének való utópisztikus önkiszolgáltatásunkat a saját erınk egyoldalú leszerelésével (!) újból elkövessük. Az utópiaszindróma matematikai specifikumát a Galois-féle csoportelmélet és a Russell Whitehead féle logikai típusok elmélete együttes felhasználásával és kombinációjával a Palo Altó-i kör 24, és ezen belül Watzlawick és munkatársai kutatási eredményei fedték fel és vitték át elıbb szorosabb szakterületük, a pszichiátria, ill. az alkalmazott szociálpszichológia problémakezelésére, majd a magatartástudományok szélesebb körére, beleértve a szocietális kérdésfeltevésekre is vállalkozó szociológiát és a politológiát. 25 Az alábbiakban az ı utópiaszindróma-vizsgálati eredményeikbıl keresünk párhuzamokat a Kosáry Domokos idézett gondolataihoz. Hogy például mit jelenthetett az a reális szem, a döntés és határozott cselekvés képessége, amely meg tudja sokszorozni az erıt akár sorsdöntı helyzetekben is, mellyel az adott mozgástérbıl ki tudjuk hozni az elérhetıt, ami a XX. században hiányzott a magyar nemzetstratégiából (de talán visszajön legközelebb), ehhez rávezetıül idézzük fel Watzlavickék történelmi példáját egy olyan világpolitikai helyzetrıl, illetve helyzetmegítélés protagonistájáról, amely, ill. aki ezt a Palo Alto-i iskola modelljében definiált utópiamentes magatartást markánsan illusztrálja ( kockázatvállalásban és kompromisszumban egyaránt). A modern történelem egyik legkiválóbb diplomatája kétségkívül Talleyrand volt írják. Legendássá vált, amit 1814 15-ben Bécsben véghezvitt, hogy kihúzza Franciaországot egy olyan helyzetbıl, melyet csak Németország 1918-as helyzetéhez lehet hasonlítani a megvert agresszor szerepébıl, melyet egész Európa győlölt, meg akart büntetni, területét le akarta faragni s kemény kártérítést követelt tıle. Talleyrandnak köszönhetıen Franciaország valóságos gyıztesként került ki a bécsi kongresszusról: területe érintetlen maradt, megırizte hatalmát és szerepét a kontinensen, mindezt úgy, hogy nem büntették meg és nem fizetett kártérítést. Talleyrand sikerének titkát Watzlawickék abban látják, hogy a zseniális stratéga különbséget tudott tenni aközött, ami egy adott beállítottság- és viselkedésrendszeren belül nem elér- 24 Vö. Bateson, Gregory: The new conceptual frames for behavioral research. Princeton: The New Jersey Neuro-Psychiatric Institute, 1958. Idézi: Paul Watzlawick, Janet Helmick Beavin, Don D. Jackson: Pragmatics of Human Communication: A Study of Interactional Patterns, Pathologies, and Paradoxes. London, Faber and Faber, 1968. Magyarul ettıl az iskolától megjelent: Paul Watzlawick: A helyzet reménytelen, de nem súlyos. Helikon, 1989. és Watzlawick et alii fentebb idézett Változás (1990) c. mőve. 25 Az utópiaszindróma értelmezési alapja tehát egy olyan elméleti modell, melynek legbelsıbb logikai vázában a változástípusok matematikai alapozású magatartástudományi elmélete található. A változás valódiságának problémáját Watzlawickék a két említett matematikai elmélet szembesítésével próbálták új alapokra helyezni. Ezek egyike a matematikai csoportelmélet, amelyet Evariste Galois húszesztendıs matematikai zseni 1832- ben a halála elıtti éjszakán vetett papírra, a másik a logikai típusok elmélete, amelyet századunk két nagy matematikusa, Russell és Whitehead korszaknyitó Pricipia Mathematica-jából ismerhettünk meg. A csoportelmélet azokat az elsıfokú változásokat modellezi, melyekre érvényes a francia mondás Plus ça change, plus c' est la même chose, vagyis hogy a csoport (pl. eljárás- vagy mővelet-csoport) tagjainak bármely kombinációja maga is a csoport tagja marad. A logikai típusok elmélete pedig magyarázatot is ad arra, hogy ez miért van így, és miért csak a másodfokú vagyis meta-szintő változás tekinthetı valódinak, amennyiben az elsıfokú (pszeudó-) változás egy adott rendszeren belül zajlik, amely maga változatlanul marad, a másodfokú (metaszintő) változás pedig magát a rendszert változtatja meg. (Markáns hasonlattal: míg az elsı fokút az egyik álomból a másikba való átváltás, a másodfokút az álmokból való felébredés jelképezheti.) Watzlawickék számos kultúrtörténeti és mindennapi életbıl vett példát hoznak fel annak a Gregory Batesontól származó mondásnak az illusztrálására, hogy Ha a viselkedéskutatók figyelmen kívül hagyják a Principia Mathematica problémáit, megközelítıleg hatvanévnyi lemaradással kell számolniuk. (Ez a halasztásmulasztás idıközben eléri a kerek évszázadot.)

15 hetı, vagyis utópikus, ebbıl kilépve viszont és a helyzetet egy másik rendszerben definiálva esetleg megoldhatóvá válhat. Ennek egy apró, de különösen bevilágító mozzanatát így idézik fel: Waterloo után a szövetséges seregek elfoglalták Párizst. A porosz Blücher fel akarta robbantani a Jéna-hidat, mert egy olyan csatára emlékeztetett, melyet a legyızhetetlen poroszok hogy hogy nem elvesztettek. Talleyrand tökéletesen el tudta téríteni tervétıl azzal az egyszerő megoldással, hogy pont de l École Militaire-ré keresztelte át a hidat. Ahogy maga megjegyezte, ez olyan elnevezés volt, amely kielégítette a poroszok barbár hiúságát Egy Talleyrandnál kevésbé könnyed és találékony ember elment volna Blücherhez és rábeszélte volna, hogy bocsásson meg ellenségeinek, rámutatott volna sok mindenre, amit alátámasztott volna a vallás és a józan értelem. A kérdés csak az, hogy újjá tudta volna-e építeni ez a merevebb gondolkodású ember a hidat, melyet Blücher, nem vitás, felrobbantott volna. 26 S egy bı évszázaddal késıbbi példája a hasonló átalakításnak, egy probléma áthelyezésének a kilátástalan keretbıl egy esetleg megoldást ígérıbe, ami elkerülte az utópisztikus erıfeszítéseket, de világos látással és határozottsággal koncentrált a reálisan elérhetıre, a következı volt: Amikor a nácik a megszállt Dániában elrendelték, hogy a zsidóknak sárga Dávid-csillagos karszalagot kell viselniük, a király sikeresen átalakította a dolgot, mert bejelentette, hogy mivel dán és dán között nincs különbség, a német rendelet minden dánra vonatkozik, s hogy ı lesz az elsı, aki viselni fogja a Dávid-csillagot. A népesség túlnyomó többsége követte a király példáját, s a németek kénytelenek voltak visszavonni rendeletüket. Watzlawickék tehát keresik az utópiaszindróma ezerarcú megnyilvánulásainak közös gyökerét, vagyis azt a specifikumát, amely túlmegy azon, amit a szimptómaképzıdés hagyományos elméletei tanítottak. És abban vélik feltalálni, hogy itt az elsıfokú (pszeudó, mert azonos rendszeren belüli pusztán kombinatív) és másodfokú (valódi, mert magát a rendszert változtató) változástípusok összekeverésérıl van szó. Elsı fokú változással kísérleteznek ott, ahol csak másodfokú változás hozhat megoldást. 27 A Kosáry Domokos-féle nagyléptékő történelmi modell koncepció és a Bateson Jackson-, illetve Watzlawick-féle változáselmélet közötti szembeszökı párhuzam tehát az, hogy mindkettı megkülönböztet a rendszer egésze (így más rendszerekkel szembeállíthatósága) és a rendszer egyes tagjainak viselkedése között. Mindkét közelítés szerint a problémamegoldás tipikus tévedése e szintek összekeverésébıl adódik. Bevilágító Kosáry példája a XVII. század végérıl, a Thököly-felkelésrıl, ahol még hiányzott a tisztánlátás, ami az ezután következı Rákóczi-szabadságharcban a nemzeti erıfeszítéssel és áldozatkészséggel energetizálva már meghozta a fentebb méltatott helyzetjavulást: 26 Mintha ez az ötletes ravaszság ismerıs volna, csak sajnos nem a mi oldalunkon, hanem az implicit nemzetstratégiában szembenálló Kisantant utódállamok és különösen Románia politikájában. Ahogyan például az újabb és újabb elúzív ígéretekkel még a legegyértelmőbb megállapodások betartása alól is ki tudnak bújni (lásd pl. a Petıfi-Schiller egyetem felvillantását az önálló Bolyai Egyetem utolsó pillanati megtorpedózásával egyidıben, vagy a státustörvény körüli szlovák, ukrán és román ellen-taktikázást). 27 Az utópiaszindróma három közelebbrıl vizsgált megnyilvánulási formájában is megtalálják ezt a tárgyi szint és meta-szint közötti tisztázatlanságot. Az introjektív változat örök keserőség forrása, amennyiben az alany (személy, csoport vagy nemzet) örökké elégtelennek érzi magát egy utópikus cél kergetésének kudarcai miatt, a projektív változatban pedig ugyanezekért a kudarcokét a helyzeti adottságokat hibáztatja. (Míg az elsıre nálunk az eltorzult magyar alkat, a másodikra a túlságosan szellıs Kárpát-medence képzetei szolgáltatnak jó példát.) Mindkettıben természetesen az utópikus premisszától való megszabadulás jelentené a megoldást. A harmadik típus valamiképp a kettı szintézise: beismeri, hogy belsıleg képtelen elérni a magasröptő célokat, de ezért a képtelenségéért a rendszert, a társadalmat, a többieket okolja ( Wir vom System krankgemachte Typen ). Ezt az alibi-mentalitást ahol a valós megoldás természetesen újból az, hogy az elérhetetlen, távoli és ködös célok felé való útonlevéstıl kellene visszatérni az itt és most megvalósítható konkrét feladatokra megtalálhatnánk akár Bibó István formulájában is, miszerint az eltorzult magyar alkat a túlságosan zavaros, követhetetlen és ezért megtanulhatatlan történelmi eseménysorok következménye, ha ı maga nem jutna el az utópiától megtisztított cselekvési programok szintjére. (Vö. Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. In: Bibó I.: Válogatott tanulmányok II. Budapest, Magvetı, 1986.)

16 nem volt-e jogos, érthetı és indokolt írja Kosáry, hogy Thököly a bujdosók élén fegyvert fogott, miután Bécs az 1670-es évek elején elnyomó módszereket, politikai és vallási erıszakot alkalmazott? S nem volt-e már elızıleg is jogos és érthetı, ha a magyar fınemesi és nemesi vezetık összeesküvéssel próbálkoztak, miután Bécs nemcsak Erdélyt hagyta áldozatul esni a török bosszújának, hanem még az 1664-i gyızelme után is oly szégyenletes békét kötött, hogy a királyi Magyarország védtelenebbé vált, mint korábban? Magában véve minden lépés jogosultsága indokolható, csak éppen a folyamat egésze nem. Magyarország ugyanis, amikor a nagy fordulat elkövetkezett, a nemzetközi politika országútján keresztben állt, egy olyan lehanyatló hatalom segéderıjeként, amely neki tulajdonképpen legrégibb, igazi ellensége volt. 28 Az utópiaszindróma épp abban testesült meg, hogy a magyar politika egy részleteiben indokolható, de egészében téves folyamatból nem tudott kitörni. A Rákóczi szabadságharc viszont már egy küzdelmes beilleszkedés végeredményével el tudta érni a reálisan elérhetıt. De Kosáry a késıbbiekben is nyomatékozza a rendszeren belüli versus a rendszer megváltozása nyomán adódó mozgási lehetıség, illetve lehetetlenség közötti különbséget. Így míg például az a világrendszer, melyben a Habsburg-monarchia a XVIII. és XIX. században az egyensúly fontos elemét képezte és az egymást féken tartó nagyhatalmak együttesében támogatást nyert belsı bomlasztó erıivel, köztük a magyar függetlenségi törekvésekkel szemben is, ám sajátos bonyolult szervezete és funkciói miatt a többi nagyhatalomnál mégis sebezhetıbb volt, s így rést adott a kebelén belüli magyar pozíciójavító politikának, a XX. századra átalakult. Az új rendszerben pedig ahol a nagyhatalmak már az utódállamok győrőjében gondolkodtak - a régi célok és érvek (például a történeti Magyarország eszménye) egyszerően elvesztették létalapjukat. Az egyetlen reális lépésnek akkor már (a magyar politikai vezetés számára) alighanem csak az ígérkezett, hogy nyíltan, a nagyvilág elıtt elismerik a nemzetiségek teljes önrendelkezési jogát, és bár elvben felajánlják nekik a csatlakozást vagy együttmőködést, mégis az etnikai elvet veszik alapul. Ugyanakkor viszont leszögezik, hogy azt minden eszközzel meg is fogják védeni. Tehát megvédik azt a méltányos etnikai határt, amely például vegyes nemzetiségő területeken lehetıség szerint úgy halad át, hogy nagyjából hasonló tömegő más etnikumot hagy mindegyik oldalon, már az egyensúly és kölcsönös türelem kellı biztosítása érdekében is. Feltehetı volt, hogy a nagyhatalmak nem fognak, nem tudnak ide ezért komoly saját erıt küldeni Tévedés volt azt hinni, hogy az antantbarátság és a pacifizmus hangoztatása, az Ausztriától való elszakadás, a demokratikus program által a nyugati hatalmak jóakarata, támogatása máris megnyerhetı. 29 Az új rendszerben tehát teljességgel utópisztikus volt a történelmi Magyarország bármiféle átmentésének igénye, amikor az csupán egy korábbi és addigra lényegében megváltozott nagyhatalmi rendszer függvénye volt. De hasonlóképp utópisztikus volt az új rendszerben polgárjogot nyerhetı etnikai elv saját erı nélküli érvényesíthetısége is. Ez utóbbiban az volt az utópia, hogy a nagyhatalmak döntéseikben belátható idın belül eljutnak a Justice for Hungary! erkölcsi magaslatára akkor, amikor Bibó István kifejezésével a nagyhatalmi és kishatalmi materializmusok 30 érdekszövetsége diktálta a jövıt meghatározó lépéseket. Ezen a ponton, tehát az illúziótlanul reálpolitikus (szépelgıen akár machiavellistaként is beállítható és elmarasztalható) szemléletben tökéletes az egyetértés Kosáry Domokos és Bibó István között (holott ık néhány fontos dologban, például a 67-es kiegyezés megítélésében, egymástól elég távoli nézeteket vallanak). Bibó például idézett mővében így ír: A politikailag rosszul álló, háborúvesztes népek morális fegyvertára az igazság hangoztatásában áll, amivel kapcsolatban ennek vagy annak a nagyhatalomnak a fennkölt és hagyományos igazságérzetére apellálnak A politikailag jobban álló, gyıztes vagy legalábbis magukat 28 I.m. 138 139. o. 29 I. m. 153 154. 30 Vö. Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. In: Bibó I.: Tanulmányok. II. kötet Budapest, Magvetı, 1986. 224 226. o.

17 gyıztesnek tekintı országok viszont érdemeikre hivatkoznak, és számláikat nyújtják be területi követelések formájában. Valójában mind az ún. igazság, mind az ún. érdem igen szimpla s rosszhiszemően forgatott csatabárd abban az irányban, hogy egymás közötti vitáikban kedvezıbb pozíciót nyerjenek. A konszolidálódás feladata azonban teljességgel független mindenféle fennkölt igazságosságtól éppúgy, mint minden hervadhatatlan érdemtıl. Objektív feladatról van itt szó, objektív társadalmi és politikai tények felismerésérıl és konzekvenciák levonásáról. 31 Ahogy tehát Károlyiék részérıl naivság volt azt hinni, hogy a pacifizmus hangoztatása, sıt, önleszereléssel való bizonygatása meghatja az antanthatalmakat, úgy manapság a stratégikus szemlélet vakfoltjára, mert az implicit nemzetstratégiák fel nem ismerésére vall, ha valaki azt hiszi, hogy a jószomszédi viszony helyreállítása a környezı országokkal azon múlna ha felhagynánk a Trianonra való emlékezéssel. Ne áltassuk magunkat: a volt Kisantant még meglevı és már ott is csak utód államaiban az Európa számára diplomáciai szalonképességre stilizált nyilatkozatok és fél-manifeszt intézkedések mögött valójában a 80 éves status quo fenntartásának stratégiája, illetve meghosszabbításának taktikája húzódik. A béke és barátság jó dolog, de ahogy Kosáry és Bibó egyaránt tanúsítja csak a tisztánlátás és határozottság pozíciójából reális. A XX. századi utópisztikus alaptévedéseinkbıl levont tanulságok épp most, a XXI. század kezdetén megélt nemzeti sorsfordulónkban különösen megszívlelendık. Vigyáznunk kell, hogy ugyanazt az utópikus premisszákkal kontamináló hibapárost tehát az aktuális világpolitikai mozgástér követelményeinek figyelmen kívül hagyását (idejétmúlt eszmék általi elvakítottságunkban), illetve a nagyhatalmak és gazdasági szupranációk (multik) kegyének való önkiszolgáltatást (a saját erınk egyoldalú leszerelésével) nehogy újból elkövessük. 32 Mindezeket látva fel kell villantanunk a patologikus utópiaszindrómának azt gyógymódját, amit a Palo Alto-i iskola saját szőkebb szakterületén, az intra- és interperszonális viszonylatokban empirikusan kikísérletezett és a Russell-i logikai típusok modelljében általánosabb érvénnyel kodifikált. Ezzel próbáljuk konkretizálni egy vázlatos eljárási sorban algoritmizálni a Kosáry Domokostól idézett fıszabályt, miszerint az emberi minıség az a gyógyír, amely megvédhet a patologikus utópiába való visszaeséstıl, immunizálhat és roborálhat bennünket az elıttünk álló, várhatóan stresszel és megrázkódtatásokkal teli újabb nemzeti sorsfordulóban. Nos, Watzlawickék adaptív recepturájában egyaránt helyt kap az általános gyógyítási-fejlesztési stratégia és a specifikusan épp az utópiaszindróma megtámadására kifejlesztett taktika. Ami az általános menetrendet illeti, ezt Watzlawickék is a közkelető problémamegoldás bevett négyes sémájában 33 foglalják össze: 1. a probléma világos megfogalmazása konkrét fogalmak segítségével, 31 Bibó (1986) i. m. 249 250. o. 32 Hogy a két ellentétes irányú utopisztikus attitőd közül melyik az aktuálisan fenyegetı, ez idırıl idıre változhat és körültekintı diagnózist igényel. A kelet európai rendszerváltást közvetlenül megelızı idıszakra lengyel és magyar szerzık (Wlodzimierz Brus, Bruszt László, Hankiss Elemér, Miszlivetz Ferenc) egybehangzóan jelezték, hogy itt a garancianélküliség tőrése, illetve az adok-visszaveszek mechanizmus kiszolgáltatottságába való belenyugvás volt illetve: lehetett volna! a nagyobb veszély. Az az utópia azonban (amit ık egyébként egyszerően infantilizmusnak címkéznek), hogy miközben az emberek tisztában vannak azzal, hogy szinte semmi beleszólásuk sincs a döntéshozatali folyamatokban, azt remélik, azt hiszik, vagy legalábbis állítják, hogy érdekeiket fent az istenek figyelembe veszik, szerencsére felcserélhetı volt a folyamatmodell egy lehetséges másik folytatásával. Ez a fajta változat abban a fordulatban áll, ha az adok-visszaveszek képlet középütt megtörik, amennyiben idıközben a maguk a kegyet kapók kezdenek mobilizálódni, s a kegyet osztók társadalmi-politikai hipokrízise is egyre kevésbé lesz jövedelmezı. Vö. Miszlivetz Ferenc: A lehetséges határainak újrafogalmazása. Budapest Szombathely: Savaria University Press, 1993. 79 80. o. 33 Vö. ehhez magyar származású matematikus Pólya Györgynek a heurisztikus okoskodási módszert kifejtı mővét: A gondolkodás iskolája. A matematika módszerei új megvilágításban. Budapest, Gondolat 1969. Eredetiben: How to solve it: A new aspect of mathematical method. Princeton University Press, 1945

18 2. az eddigi megoldáskísérletek vizsgálata, 3. az elérendı konkrét változás világos megfogalmazása, 4. olyan terv megfogalmazása és életbe léptetése, mely létrehozza a valódi változást. Itt a közkeletőn belül azonban mégis felismerhetık saját metodológiájuk hangsúlyai. Egyfelıl mint a konkrétum erıteljes hangsúlyozása mind a diagnózis, mind a terápia térfelén. De másfelıl és fıleg sémájuk egész 2. pontja, ami mögött az az alapfeltevés húzódik meg, hogy a legtöbb ilyen jellegő problémának szerves alkotórészét épp a vele szemben eddig bevetett (ál)megoldások képezik. Mindenesetre a probléma világos megfogalmazását, vagyis a helyzet, illetve állapot minél alaposabb és sokoldalúbb leírását nem kerülhetjük ki. Sıt tanulmányunk egy késıbbi fejezetében a kelet-közép-európai rendszerváltozást értelmezı szociológusok konzíliumának bemutatásával épp ennél a diagnózisok szemléjénél fogunk elidızni, és erre várjuk a Delphi-módszertan szabályai szerinti (lásd alább) elırevivı visszajelzéseket. Rátérve tehát a Palo Alto-i iskola specifikusan utópiakezelı eljárására, ez a közelítés igazi meglepetéssel szolgál. Mivel ugyanis a korábbi megoldási kísérletek feltehetıleg (illetve nagyon is valószínően!) az ugyanabból többet sémája szerint alakultak, vagyis általában az azonos rendszeren belül már hatástalannak bizonyult megoldási kísérleteket erıltették volna tovább, azaz vetették volna be még intenzívebben (mintha a Jéna-hid hagyományos, kérlelı mentésének Blücher általi elutasítása nyomán egy Talleyrandnál naivabb fél még alázkodóbb könyörgésre fogta volna a dolgot, természetesen továbbra is tökéletesen hiábavalóan), ezért Watzlawickék pszichoterápiás és a patologikus interakció-sémákat korrigáló gyakorlatukban elegáns, meglepetésszerő, paradox megoldáshoz folyamodnak. Bár a józan ész azt sugallja írják, hogy a túlméretezett célokból fakadó problémák leküzdésének legjobb módja az, ha rámutatunk e célok gyakorlati nehézségeire és képtelenségeire abban a reményben, hogy az utópista mindezt be fogja látni. Csakhogy az emberi problémák esetében gyakran a józan ész megoldásai járnak a legnagyobb csalódással, és gyakran ezek a legrombolóbbak. Az a kísérlet, hogy valóságot fecskendezzünk az utópiákba, pusztán elsı fokú változással járó zsákutcát jelent és tart fenn a reciprok bevezetésén keresztül (ti. józan ész versus utópia). A józan ész és a szélsıséges eszmék kölcsönös függısége különösen világossá válik, ha beteges arányokat öltı eszmékkel foglalkozunk. 34 Ahogy tehát személyi szinten a terapeuta, hasonlóképp mezo- vagy makro- (nemzeti) szinten a politikai szociológia mővelıje és alkalmazója is az ismétlıdı tapasztalatok szerint direktben úgyis hiába érvel a grandiózus remények ellen. Sıt, ha ezek megvitatásába behozná a realistább érvrendszert, az utópista ugyanezen a szinten mozgó örökjátékot folytathatna az azonos rendszeren belüli elemek mindvégig immanens kombinációjával. Ehelyett az elıremutató terápiás tapasztalat az, hogy taktikailag el kell fogadni, sıt még nagyralátóbb elképzelésekre kell provokálni az utópista alany gondolat- és érzelem- (pontosabban: érzelem- és gondolat-) világát. És csak ha majd ezzel a manıverrel mimagunknak is sikerült kizökkennünk a szokványos módon kijózanítani próbáló befolyáskísérletek, tanácsok ugyanabból még többet jellegő kerékvágásából, nyílhat az ügyletben jobb prognózis arra, hogy maga a páciens (illetve utópisztikus nézeteket valló politikai erı) érdemben kezdjen foglalkozni az elérhetıre irányuló konkrét feladatokkal, amik idáig az elérhetetlen szenvedélyes kergetése miatt nem is juthattak eszébe. 35 Az axiológia szempontja a jelentörténeti dinamika árnyaltabb értelmezéséhez Említett monográfiánk címében a fénykör valami kognitív momentumra, megismerési lehetıségre utal. Arra, hogy ha az értékeket tanulmányozzuk, többet tudhatunk meg az ember- 34 I. m. 188 189. o. 35 Ez a formula hasonlít ahhoz, ahogy Stendhal próbálja kigyógyítani a reménytelenül, de ırülésig szerelmest elsöprı szenvedélyébıl. Ahelyett, hogy szerelme tárgyának hibáit, illetve saját állapotának a józan ésszel szembenálló elemeit hozná fel, osztozik az ideál dicséretében, sıt ezt a fárasztásig eltúlozza.

19 rıl, a társadalomról, sıt aktuálisan a jelentörténet rugóiról is. Míg tehát az általunk mővelt értékszociológia egyfelıl, szőkebb értelemben, arra irányul, ami szociologikumot magában az értékjelenségben megismerhetünk, másfelıl, arra is kiterjed, amit e tudás alkalmazásával az aktuális társadalmi jelenségekbıl és változásokból jobban megérthetünk. 36 Minket jelen vizsgálódásunkban természetesen ez utóbbi, tágabb alkalmazás: a fénykör bevilágító ereje érdekel. 37 Csupán egy rövid visszapillantással nyugtázzuk, hogy ezt az értékszempontot hogyan vizsgáztattuk már abban a modellünkben is, melyben felvázoltuk a kelet-európai rendszerváltozásról kialakított axiológiai elméletünket. Nevezetesen azt, hogy ebbe az itt és most megélt, de nyilván történelmő léptékő társadalmi-politikai mozgásba a frontvonalakon túlról érkezı emancipatórikus ízléserık is belejátszhattak. E feltételezés szerint nevezetük el térségünkre vonatkozó rendszerváltozás-értelmezésünket Lili Marleen modellnek. 38 Mindezt az olyan 36 Az érték belsı sajátosságainak vizsgálatára túl azon, hogy már az is érdekes tartalmakat nyit meg számunkra, hogy magán az értékfogalmon mennyire különbözı dolgokat értenek az axiológia egyes tudományágak szerinti (filozófiai /teológiai/, közgazdaságtudományi és pszichológiai) alkalmazói, magában csak az értékszociológiában is jelentıs megkülönböztetéseket találunk. Ezekre példának hozhatjuk fel azt a Charles Morris által bevezetett distinkciót, ahogyan az emberek az értékfogalmat (legalább) kétféle értelemben használják: úgy is, mint ami ténylegesen megszabja magatartásuk irányát ( operative aspect: the preferred), de úgy is, mint amirıl hiszik, hogy választani, követni kell, még ha maguk e követésben botladoznak is ( conceived aspect: the conception of preferable, - ami Kluckhohnnál egyedül nyeri el az érték rangját). Vö. Ch. Morris: Axiology as the Science of Preferential Behavior. In: R. LePlay (ed):value: A Comparative Inquiry. New York: Columbia University Press, 1949. uı.: Varieties of Human Value. Chicago: Chicago University Press, 1956. uı.: Signification and Significance: A Study of Relations of Signs and Values. Cambridge Mass.: The M.I.T. Press, 1964. C. Kluckhohn: Value and Value-Orientations in the Therory of Action. In: T. Parsons, E. Shils (eds): Toward a General Theory of Action. Cambridge, Mass. Harvard University Press, 1954. Vö. még: Varga Károly: Magyar egyetemi hallgatók életfelfogása: Nemzetközi összehasonlítás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968. 176. p., Károly Varga: The View of Life of Hungarian Students: An International Comparison. Journal of Cross-Cultural Psychology, Vol. 1. No.2. June, 1970, p. 169-176.). Ugyancsak példa az ilyen alapdistinkcióra Milton Rokeach megkülönböztetése a célértékek és eszközértékek között. Vö. Rokeach, M.: Beliefs, Attitudes and Values. San Francisco: Jossey Bass, 1968, uı.: The Nature of Human Values. New York: The Free Press, 1973., uı.: Understanding Human Values Individual and Social. New York: The Free Press, 1979. Vö. még: Varga Károly: Az értékek és értékváltozás aktuális szociológiai problémái. JEL-KÉP 2001/4. 19-51. 37 Ami a társadalmi dinamikának az értékek fénykörével való megvilágítását illeti, erre bizonyítéknak az értékfogalom egész szociológiai sikertörténetét hozhatjuk fel. A legkülönfélébb társadalmi jelenségcsoportokra érvényes ugyanis az, hogy ha az önmagukon gyorsan túlmutató közvetlen okok mögötti mélyebb magyarázatot keressük, több irányból ugyanoda, az értékek szférájába jutunk. Így számos kutatási terület: a pedagógiai témáktól a média hatásvizsgálatán, a munka- és szabadidı-kutatáson, az ifjúság- és családkutatáson keresztül a társadalomba való beilleszkedési zavarok értelmezéséig, mind-mind az értékkategóriában leli meg egyik legmélyebb oki tényezıjét. Erre felfigyelve nevezete el Helmut Klages ezt a fogalmi eszközt a szociológia Universalschlüssel-jének (Vö. H. Klages: Die gegenwärtige Situation der Wert- und Wertewandeelforschung: Probleme und Perspektiven. In: H. Klages, H-J. Hippler, W. Herbert: Werte und Wandel: Ergebnisse und Methoden einer Forschungstradition. Frankfurt/New York: Campus Verlag, 1992., uı.: Traditionsbruch als Herausforderung: Perspektiven der Wertewandelgesellschaft. Frankfurt/New York, 1993). Mi viszont értékszociológiai írásainkban a méltóbbnak érzett csillag közepe jelölést használjuk. (Vö. Varga, 2003) Az értékek magyarázó erejére legismertebb példa a szociológia klasszikusainál Max Weber felfedezése, aki a protestáns etikának a kapitalizmus kialakulásában játszott szerepét mutatta ki. Egyes tételeit a mai hazai rekapitalizálódási folyamatokban országos vizsgálatokból magunknak is sikerült újraigazolnunk. Vö. Varga K.: Vallásosság és vállalkozás. Társadalomkutatás 2001/1, 93-118., uı.: Katolikus szolidaritás, református hatékonyság. Valóság, 2001/8, 1-28., uı.: The Effect of Protestant Ethics in a Society Under Re-Capitalization. 27th Annual IAREP/SABE Colloquium. Turku, 2001. June. 38 A Lili Marleen kétségkívül a második világháború minden katonájának kedvenc dala volt, minden fronton a katonák nemhivatalos himnusza lett. A dal ısszövege Egy ırségen álló fiatal katona dala címmel Hans Leiptıl, az elsı világháború egyik német katonájától származik, amit 1937-es versgyőjteményében jeletetett meg. Norbert Schultze felfigyelt rá és 1938-ban megzenésítette. 1941-ben a német hadsereg egész az afrikai hadtestig mindenütt sugározta. Ám hamarosan káros jellege miatt kitiltották a teljes német befolyási övezetbıl, ami azonban nem akadályozta meg terjedését. A Lili Marleen egészen biztosan minden idık legnépszerőbb katonadala. A szerelmes iránti vágyakozás témája világokon átívelı. Hogy voltaképp mi is volt benne

20 történeti kultúrtörténeti analógiáknak a jegyében, hogy például már a francia forradalom elıszele is érzıdött abban, ahogyan a felvilágosodás filozófusai, élénk érdeklıdésre találtak az ancien régime uralkodó köreiben. A jelen kelet-európai politikai változás hirtelensége és bársonyossága nyíltan árulkodik valamiféle ideológiai és érzületi rousseau-i elıkészítettségrıl, még az elnyomó rendszerek meghatározó köreiben is 39. Empirikus szociológiai értékkutatásunk évtizedei ugyanis hozzászoktattak bennünket a szerény és halvány eredményekhez. Értve ezen azt, hogy egy-egy társadalmilag, illetve személyileg fontos jelenség kialakulásához, fennmaradásához vagy eltőnéséhez (mint amilyen például az egyének vagy társadalmi csoportok kognitív elégedettsége vagy affektív boldogsága) az értékrendszeri hatások az egyéb, harsányabb szociológiai tényezıkhöz képest szinte csak nyomelemekként voltak kimutathatók. 40 Így meg kellett elégednünk azzal a tanulsággal, amit a közgazdasági Nobel-díjas, Herbert Simon óvatos realista szemlélető korlátozott racionalitás paradigmája kifejez, hogy ti. in praxi sohasem számolhatunk az olyan vezérlı instanciák hatásának akadálytalan érvényesülésével, mint a domináns értékek (sıt az ilyen hatás éppen hogy csak átvergıdik [muddles through] a több irányú érdekekkel szabdalt és sokféle értékorientációval megosztott közegen). 41 Az értékszociológiában tehát arra voltunk utalva, hogy bármilyen szerény és halvány eredményért, amit szigorú metodikájú terepvizsgálatban felvett adathalmazunk latens struktúrájából matematikai statisztikai modelljeink segítségével felszínre hoztunk, jobban megküzdjünk, mint számos drasztikusabban érvényesülı (ám zömében triviális) összefüggés kimutatásánál. Ám még ugyancsak axiológiai szempontból reflektálnunk kell a bevezetıben idézett történettudós Kosáry, illetve a nézeteivel belsı kapcsolatba hozott heurisztika-szakértı Watzlawick néhány egybecsengı eredményére, és ezeknek is megkeresnünk értékszociológiai egyenértékét. Célértékek és eszközértékek az utópiát elkerülı történeti modellezésben Ami Kosáry Domokos történelmi modellezését illeti, itt mindenekelıtt arra kell figyelnünk, amit Max Weber kiemel, amikor a folyamatok ideáltípusáról ír. Ezeknél csak nagyon óvatosan szabad a Sollen szempontját is bevezetni az egyébként szigorúan csupán a Sein modellírozására szolgálható ideáltipikus közelítéssel szemben. Ezért mielıtt az értékek általunk is használt, Rokeach-féle fı felosztásával, a célértékek versus eszközértékek fogalmi párosával kezdenénk operálni, tisztáznunk kell, kinek-minek a céljairól-eszközeirıl van szó, illetve honnan és hogyan keletkezhetnek, illetve válhatnak felismerhetıvé ezek a célok (illetve elérésükre szolgáló stratégiák) 42. A történelemnek magának ugyanis a szekularizált humaolyan elsöprıen népszerő, erre Lale Andersen kérdésével válaszolhatunk: Vajon megmondhatja-e a szél, miért vált viharrá. (Deutsche Volkslieder HOME PAGE) Vö. K. Varga: Die Emanzipationswerte sind über die Frontlinien hinübergeschlagen: Eine neuartige Erklärung der Systemverämderung in Osteuropa. Europa im Umbruch: Transformation oder Metamorphose. Institut für Angewandte Sozialforschung Conference, Wien, Dezember. 2001. 39 Ennek a jelenségnek két különbözı tartalmú szerkezetét érintjük egyfelıl Kulcsár Kálmán, másfelıl Szelényi Iván résztvevı, illetve külsı megfigyelései kapcsán, hogy az új, ezúttal: kapitalista, illetve jogállami elınyök, illetve eszmék iránt hogyan alakult az érdeklıdés a szocializmus politikai-ideológiai vezetıinek körében. 40 Így például országosan reprezentatív vizsgálatunkban úgy találtuk, hogy amikor a vizsgált két kulcsfogalmat, az életminıséget és az értékrendszert operacionalizálva közös modellbe szervesítettük, az empíriából adódó épp csak szignifikáns Beták (standardizált regressziós együtthatók) jóval halványabb kapcsolatot jeleztek, mint a többnyire triviális társadalomstatisztikai összefüggések. Vö. Varga Károly: Az életminıség és értékrendszeri tényezıi. Társadalomkutatás, 2002/3-3. 217 245. o. 41 Vö. H. Simon: Korlátozott racionalitás. válogatott tanulmányok. Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1982. 42 Az, hogy itt már az eszköz elvontabb cselekvéselméleti fogalma helyett a szőkebb extenziójú, politikatudományi stratégia fogalmat használjuk, utalás arra, hogy milyen irányban keressük a célérték versus eszközérték konkrétabb alkalmazhatóságát.