Szakdolgozat GYIK szerző: Pusztai Csaba, adjunktus, Közgazdaságtan és Jog Tanszék, EKF, Eger Mi az a vázlat? Elvárásként szerepel a GTI szempontrendszerében az, hogy az őszi félévben a szakdolgozó elkészítsen egy vázlatot, viszont a vázlattal kapcsolatos elvárások nincsenek megfogalmazva a hivatalos dokumentumban. Véleményem szerint a vázlat célja az, hogy nagy vonalakban körülhatárolja a hallgató elképzeléseit, ezzel párhuzamosan egyfajta irányvonalat kijelölve az elvégzendő kutatómunkának. Ebben az értelemben a vázlat nem 'cél', hanem 'eszköz' a szakdolgozó számára, hogy röviden strukturálja a szakdolgozat megírásának feladatait. Éppen ezért a vázlatot a hallgató első sorban saját magának készíti koncepcionális "mankónak". Másodsorban viszont egyfajta visszajelzésként szolgál a munkát felügyelő konzulens számára is, hiszen dokumentálja a szakdolgozó előrehaladását, összegzi az addig elvégzett tervezési szakaszt. Bár kötelezően előírt beadandó feladat, a vázlat minden bizonnyal gond nélkül elkészül "magától", ha azokra az alapvető (iránymutató) kérdésekre választ ad a hallgató, amiket a konzulens (vagy maga a hallgató) feltesz a szakdolgozati munka legelején. Így lényegében a vázlatnak csak ezeket a "válaszokat" kell röviden összefoglalnia. "Vázlat" és nem "szentírás", éppen ezért a benne foglaltak változhatnak, amennyiben azt indokoltnak tartja a szakdolgozó (ill. konzulens). Formáját tekintve szerintem szerencsésebb, ha "folyó" szöveg és nem szimplán egy tartalomjegyzék, vagy tartalmi fejezetek felsorolása. Fel lehet építeni pl. a következő kérdésekre való válaszadással ("mini-esszé" formájában; egy, maximum két oldal terjedelemben): Mi a szakdolgozat által kidolgozni kívánt alapvető probléma (kérdéskör)? Milyen módszerekkel kívánja a kérdésekre a választ megadni? Milyen eredményekre számít? Mi a jelentősége a tanulmánynak? A vázlat mellett egy irodalomjegyzék benyújtása is elő van írva. Mi az irodalomjegyzék? A tudományos munka során minden szerző felhasználja mások eredményeit. Ez teljesen természetes, hiszen a tudományos kutatás nem "szellemi vákumban" történik. Mindenki egyegy konkrét kérdéssel foglalkozik, de az adott területen jellemzően nem "nulláról" kell
indulnia senkinek, hanem mások korábbi eredményeire, illetve módszereire tudnak építeni. Azokat kombinálva, fejlesztve, alkalmazva tudja mindenki saját kutatási problémáját körüljárni és kidolgozni. Alapvetően íratlan szabály (etikai norma), hogy a másoktól átvett gondolatokat, ötleteket, eredményeket "lehivatkozzák" a szerzők. Ezzel egyrészt elismerik mások munkáját, másrészt követhetővé (visszafelé felgöngyölhetőve) teszik a tudományos munka szerteágazó szálait, egyfajta "térképet" létrehozva, ami segíti az olvasóközönség eligazodását. A hivatkozások továbbá validálják (érvényesítik) is a szerző mondanivalóját. Mások elismert gondolatainak, módszereinek (részleges) átvétele megalapozottabbá teszi, alátámasztja saját tudományos munkánkat. Mások szellemi termékeinek (ötleteinek, gondolatainak, definícióinak, módszereinek, álláspontjának, megfigyeléseinek, eredményeinek stb.) átvételét az írott munkában egyértelműen azonosíthatóan kell jelezni. Ezt nevezik hivatkozásnak. Alapvetően két részre bontható egy hivatkozás: egyrészt a törzsszövegben röviden jelölik a forrást néhány paraméter segítségével (legtöbbször szerző(k) vezetékneve, évszám) segítségével, másrészt az tudományos mű (jelen esetben szakdolgozat) végén az összes a szövegben hivatkozott forrást az egyértelmű azonosíthatóság végett az összes szükséges paraméterével együtt feltüntetik (pl. szerzők teljes neve, évszám, a cikk címe, a folyóirat címe, évfolyam, kiadás, oldalszám stb.). Ha mindezeket a paramétereket a törzsszövegben szerepeltetnék, akkor az nehezen lenne olvasható, éppen ezért ott csak annyi paraméter szerepel, hogy az akit érdekel, azok alapján a hátul lévő irodalomjegyzékben meg tudja találni a teljes hivatkozást. A hivatkozások tartalmi, formai követelményeit számos (több száz) különböző standard szabályozza. Azok szakterületenként (tudományáganként) eltérnek, hol kisebb, hol nagyobb mértékben. (Például vannak olyan standardok, amelyekben lábjegyzetként kell szerepeltetni a hivatkozásokat, máshol pedig ki kell írni a szövegben a szerző nevét és az évszámot.) A hivatkozások elvárt formáját a GTI is tömören rögzítette a szakdolgozati követelményrendszerében. Az irodalomjegyzék is annak megfelelően kell, hogy elkészüljön. Az EKF-GTI szakdolgozati követelményrendszerében elő van írva, hogy a hallgató egy irodalomjegyzéket is bemutasson a vázlattal egyetemben. Természetesen az irodalomjegyzék nem kell, hogy végleges legyen. A végleges irodalomjegyzék a szakdolgozattal együtt készül el. Egy "kiinduló" irodalomjegyzék viszont már jóval a szakdolgozat írásának megkezdése előtt rendelkezésre kell, hogy álljon, hiszen ezek segítségével kezdi meg a probléma feltárását a szakdolgozó. A munka előrehaladtával minden bizonnyal "dagadni" fog az irodalomjegyzék, de az is elképzelhető, hogy korábban hasznosnak vélt irodalmak "haszontalannak" bizonyulnak.
Mik lehetnek források? Alapvetően meg kell különböztetnünk szakirodalmi és adatforrásokat. Szakirodalmi forrás lehet egy folyóiratcikk, egy könyvfejezet, egy könyv. Ezek fordulnak elő leggyakrabban. Folyóiratcikkekkel alapvetően szakmai/tudományos folyóiratokban találkozhatunk (pl. Közgazdasági szemle, Statisztikai szemle, Marketing és Menedzsment, Humánpolitika Szemle stb.). Az ezekben megjelent cikkeket jellemzően lektorálják, vagyis egyfajta tudományos "minőségbiztosítási" ellenőrzésnek teszik ki őket, így felügyelve a szakmai színvonalat. Az ilyen folyóiratcikkek nem összetévesztendők a "hétköznapi" újság- vagy magazincikkekkel, amelyek nem esnek át az előbb említett szűrőn. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egy HVG vagy Figyelő cikk szakmailag nem helytálló, vagy alacsony színvonalú. A különbség inkább az, hogy ezek a cikkek jellemzően más közönségnek (általánosabb olvasótábornak) és más céllal készülnek (általánosabb tájékoztatás). "Hüvelykujjszabályként" elmondható, hogy tudományos műveket (pl. szakdolgozatot) tudományos folyóiratcikkekre szoktak építeni. Újság- és magazincikkeket kizárólag kiegészítő jelleggel érdemes felhasználni. A könyvek tekintetében elmondható, hogy forrásként azokat érdemes felhasználni, amelyek kutatási céllal készültek. Bár a tankönyvekben is "tudomány" van, azokat jellemzően oktatási, és nem kutatási céllal írták. Így többnyire alapfogalmakat, alapösszefüggéseket és az elméletek rövid áttekintését tartalmazzák "bevezető" jelleggel. Persze a megértést segítendő, illusztrációként nagyon röviden tudományos eredményeket is tartalmazhatnak. Ezekre azonban hivatkozni nem szoktak, ilyenkor az eredeti forrást érdemes előkeresni, ahonnan a tankönyv is átvette a példát. Amennyiben valaki egy személyes beszélgetés (interjú) során felmerült gondolatokat, véleményt használ fel, azt is megfelelően le kell hivatkozni mind a dolgozatban, mind a dolgozat végi irodalomjegyzékben (Formájáról később). Abban az esetben viszont, ha valaki interjúk segítségével gyűjt adatokat (pl. felmérést végez 35 szakember körében), akkor az adatforrásokra vonatkozó rész az irányadó (lásd lentebb), hiszen az már adatgyűjtésnek minősül. (Nem is lenne praktikus 35 emberrel való beszélgetésünket az irodalomjegyzékben külön-külön szerepeltetni.) Adatforrás lehet pl. egy adatbázis (pl. KSH statisztikák), de saját előállítású adatokkal is lehet dolgozni (pl. felmérés). A kvantitatív (statisztikai) elemzéshez használt adatok forrására nem kell úgy hivatkozni, mint a szakirodalmi forrásokra, így ezeket az
irodalomjegyzékben sem kell szerepeltetni. Az adatforrásokat a törzsszövegben kell bemutatni (Pl. "Számításaimhoz a KSH adatbázisának munkaerő-statisztikai adatait használtam..."). Amennyiben saját adatgyűjtésre adja valaki a fejét, akkor is a dolgozatban kell bemutatni az adatgyűjtés módszereit. Ábrák a dolgozatban K: Ha ábrát teszek a dolgozatban, mennyire legyen részletes a kifejtés? V: Az ábra nem azért kerül a dolgozatba, hogy azzal kapcsolatban ki kelljen valamit fejteni. Talán pont fordítva van. A kifejtéshez kapcsolódóan kerül bele a dolgozatba, illusztrációként. Egy ábra bizonyos gondolatokat, összefüggéseket sokkal szemléletesebben (tömörebben, átláthatóan, lényegretörően, emlékezetesen stb.) tud megjeleníteni. Az ábrák alkalmazása olyan eszköz a szakdolgozó kezében, amivel akkor érdemes élni, ha indokolt. Egyrészt "kímélheti" magát, hiszen bizonyos esetekben a vizuálisan (diagram, táblázat formájában) megjelenített információk többet el tudnak mondani, mint ha részletesen körül kellene írni azokat. Másrészt "kíméli" az olvasót is, hiszen nem terheli terjengős részekkel. Általános érvényű szabály nincs: a döntés a szerző kezében van, neki kell mérlegelnie, hogy illeszt-e be ábrát, vagy nem. Abban az esetben viszont, ha kerül ábra a dolgozatba, akkor az nem "lóghat a levegőben", azaz nem maradhat említés nélkül a szövegben. Terjedelem és szerkezet K: A terjedelem témától függően változhat, a felső határ viszont nincs megjelölve. Mi az az ésszerű határ, amibe célszerű beleférni? A követelményrendszerben (nettó) 25 oldal van a szakdolgozat minimum terjedelmeként meghatározva. Talán szerencsésebb lett volna, ha a szavak számát határozzák meg, mert a tipográfia függvényében ugyanazt szöveget lehet 20, de akár 30 oldalra is tördelni. A legtöbb szövegszerkesztőben úgy is lekérdezhető a "szavak száma" statisztika és ráadásul mindenhol másutt így szoktak megadni az elvárt terjedelmet. Mindegy, ezen most felesleges tovább töprengeni. Mekkora legyen a szakdolgozat terjedelme? Az egyértelmű, hogy az alsó határt el kell érnie. Ez szabály. A felső határ viszont nincs meghatározva. Az én véleményem az, hogy
felesleges hosszú dolgozatot írni. Ha én írnék most szakdolgozatot, akkor a 25 oldalas terjedelmet céloznám meg, esetleg néhány oldallal több még beleférne (mondjuk 30). Egyrészt nem érdemes jóval többet dolgozni, mint amennyit elvárnak. Másrészt a mennyiség könnyen a minőség rovására mehet. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem lehetett a kiválasztott témát 25 oldalban feldolgozni mondjuk 80 helyett? Ha meg tényleg nem lehetett olyan tömören, akkor bizonyára rosszul volt megválasztva a kutatási probléma (kérdés). A szakdolgozat egy olyan "műfaj", aminek a terjedelme nagyjából meghatározott. Senki sem hiszi, hogy lehet egy szakdolgozat 5 oldalas, de én szerintem 80 sem. Az én tanácsom az, hogy a dolgozat legyen inkább rövid (a minimum közelében), de tartalmában velős (összeszedett és minőségi). K: A tartalomjegyzés mélysége három szintet tartalmazhat. Maga a dolgozat mehet-e ennél lentebb? Tekintve, hogy a terjedelem viszonylag szűk, szerkezetileg nem érdemes túlságosan alábontani a dolgozatot. A követelményrendszer szerint maximum három szintet tartalmazhat a szerkezet, de szerintem a legtöbb esetben bizonyára egyetlen szint is megteszi. Törekedni kell az egyszerűségre. Ha mindössze egy-két bekezdésből állna egy alábontott szerkezeti egység, akkor érdemes lehet átgondolni a struktúrát és esetleg integrálni (összeolvasztani) szinteket, az elhatárolást pedig a "tartalomban" megtenni. A szakdolgozat elkészítésének kreatív folyamata K: Kezdjük-e el a dolgozat megírását, és menet közben fejlődik majd ki a végleges szerkezet, vagy először lennie kell egy szerkezetnek, amit utána elkezdhetünk kidolgozni? Nincs mindenki számára megfelelő általános recept. Egyetlen dolog biztos, az pedig a dolgozat beadásának a határideje. Tapasztalatom szerint az írás egy tágabb kreatív folyamatnak a része, amibe szervesen beletartozik az olvasás és elmélkedés is. A legtöbb ember számára ezek nehezen választhatók szét egymástól, nehezen állíthatók lineáris időrendbe. Persze biztos vannak olyan kivételes szerzők, akik először olvasnak, közben jönnek a gondolatok és végül leülnek és "kiszórják" az egészet a szövegszerkesztőbe. A legtöbbünk számára ez nem valószerű és nem is biztos, hogy erőszakkal erre a sorrendre célszerű törekedni. Az olvasás/elmélkedés/írás folyamata szervesen egymásba gabalyodik. Pl.
Olvasás közben jönnek az ötletek, vagy írás közben jut eszünkbe, hogy valaminek utána kellene még olvasni, esetleg át kellene gondolni azt, amit már véglegesnek hittünk stb. A látszólagos "káosz" ellenére azért van néhány jellegzetesség: a folyamat elejére például jellemzőbb az olvasás. Ekkor gyűjtjük be az információ nagy részét, próbálunk rendet tenni közöttük, eligazodni a rengetegben. Ha megfelelően nyitott szemmel (kritikusan) olvas valaki, akkor észre fogja venni, hogy "tisztul a kép" és fokozatosan kialakul benne egy általános rálátás az adott szakterületre. (Kb. mint amikor valaki eltéved egy városban. Próbál kérdezősködni, nézi a térképet és előbb-utóbb kezdi sejteni, hogy merre érdemes mennie. Még akkor is, ha a pontos helyzetét nem tudja.) A szakdolgozati munka végére persze jellemzőbb az írás, hiszen az elvárt végeredmény egy írásbeli dolgozat. Érdemes-e rögtön belekezdeni az írásba? Szerintem legalább annyira nem érdemes rögtön a dolgozat írásába belekezdeni, mint amennyire nem érdemes a leadás előtti utolsó hétre hagyni. Valahol a kettő között van az arany középút. Persze "írni" szabad!!! De az elején elég, ha az írás kimerül abban, hogy az elolvasott szakirodalmakat kijegyzeteljük, az esetleges megjegyzéseinket, gondolatainkat mellé írjuk. A jegyzeteinket rendezgethetjük, bővíthetjük... aztán később lehet, hogy ezek a jegyzetek válnak egy-egy bekezdéssé, fejezetté a dolgozatunkban. A szerkezet irányítja a dolgozatot, vagy a dolgozat a szerkezetet? Mindkettő igaz! Nem árt, ha van egy előzetes elképzelés, ami orientálja a gondolatainkat, de ha a szerkezetet át kell alakítani, mert időközben rájöttünk, hogy úgy jobb lesz, akkor nosza. A dolgozat szerkezete így fog formálódni. Először fejben, utána írásban is.