Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola BEVEZETŐ Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola Tiszavasvári Tagintézményében befejeződött a Mozogj, élj egészségesen a hátrányok leküzdéséért, a hosszú, sikeres életért! TÁMOP 6.1.2.-A-14/2-2014-0039 számú projekt. A megvalósítás időszaka 2014. augusztus 01-től 2015. június 15-ig tartott. A pályázat fő célja, hogy a kultúra részeként az egészséges minta nyújtását, gyakorlati megélését támogassa az általános iskolai korosztályban. A pályázat eredményeként növeltük az egészségfejlesztő testmozgások és a szabadidős mozgás iránti motivációt. Fejlesztettük az egészségtudatos életvezetéshez szükséges egyéni és társas kompetenciákat. A mindennapos viselkedésbe beépültek az egészségfejlesztéssel kapcsolatos ismeretek és készségek. A Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola Tiszavasvári Tagintézményébe nagyon sok nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyerek jár. A családok közül többen küzdenek a mindennapi megélhetési gondokkal, a szülők iskolázottsága alacsony. Így kiadványunkban látható, hogy fontos szempont volt olcsó, de egészséges jelszó is. Célunk az, ezzel a könyvvel, hogy segítséget nyújtsunk azoknak az iskoláknak, akik fontosnak tartják az egészséges életre nevelést. Első osztálytól nyolcadik osztályig kidolgozott tematikus terveket adunk közre, amelyek jól használhatóak tantárgyakba beépítve, de délutáni egészségfejlesztő foglalkozásokhoz is. Minden évfolyamból egy-egy kidolgozott óravázlat is található. Ezen kívül szakköri programokat is bemutatunk. Így a tankonyhánk programja, kiegészítve tanulóink által készített szakácskönyvvel. A tankert, az egészséget hirdető kommunikációs csoport, az Egy csésze egészség gyógytea klubunk programterveit ismerhetik meg az olvasók. A teljesség igénye nélkül a következő témákat érintettük. Ki vagyok én? A család szerepe, a családi élet Öltözetünk- egészségünk Káros szenvedélyeink Egészséges környezet-környezetvédelem Száj és fogápolás Balesetek, elsősegélynyújtás A szabadidő hasznos eltöltése
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola A kötet megalkotásában a következő pedagógusok vettek részt. Egészségfejlesztő foglalkozások tervei: Blaner Gyöngyi, Szaláncziné Komjáti Mónika, Márton Tímea, Magyar Hajnalka, Varga Terézia, Tündik Zita, Ráczné Román Mónika, Dombiné Fésűs Éva, Oláhné Szakács Anna Göndéné Bötykös Ágnes Virág Csabáné, Baloghné Birgán Anita, Iskolakert - Vincze Ági Tankonyha - Bodai Antalné Egészségfejlesztési célú kommunikációs csoport - Demeterné Berencsi Tünde Egy csésze egészség gyógytea klub Puskás Bernadett védőnő Zenés, táncos foglalkozások: Tiszavasvári Sportklub Antal József Jánosné projektmenedzser Kerekesné Lévai Erika szakmai vezető
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola TEMATIKUS TERV 1. ÉVFOLYAM A tanórán kívüli foglalkozásokba beépített oktatási/nevelési program tematikája Éves időkeret: 72 óra Heti időkeret: 2 óra (36 hét) Úgy döntöttem, hogy boldog leszek, mert az nagyon egészséges. Voltaire
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola 1. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma KI VAGYOK ÉN? Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Ki vagyok én? Pozitív énkép alakítása, újabb, eddig IKT Ppt-anyag és videofilm Milyen vagyok? nem tudatosult pozitív tulajdonságok megtekintéséhez Tükör rólam felfedezése. képkártyák, rajzlapok, Külső tulajdonságok Az önismeret fejlesztése az rajzeszközök Testkép osztálytársak támogató légkörében. beszélgetés, Ápoltság=szépség Fontos, hogy mindenkinek reális önkifejező alkotás, 1-2. óra Kozmetikumok, ékszerek, testfestés énképe alakuljon ki. Az énkép fontos dimenziója a testkép. ötletbörze szerepjáték, Divat vagy célszerűség? A higiénével való fokozott foglalkozás megfigyelés, igényének alakítása. rendszerezés, elemzés, Esztétikai érzék fejlesztése a előadás, megjelenés területén: - divatos vagy szituációs játékok, csoportmunka frontális
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola élményközpontúság aktív tevékenység saját tapasztalat együttműködés Ki vagyok én? szemléletformálás a helyes IKT Ppt-anyag és videofilm Milyen vagyok belül? önértékelés, önbizalom, önbecsülés megtekintéséhez Ismerjük meg önmagunkat! kialakításáról képkártyák:, rajzlapok, Önbecsülés, önértékelés a másik és a másság megértése, rajzeszközök Belső tulajdonságok: rokon-és elfogadása, segítése, előadás, ellentétpárok gyűjtése interperszonális orientáció, szituációs játékok, Belső személyiségjegyek belső tulajdonságok megismerése, ötletbörze 3-4. óra Küldjünk pozitív üzeneteket: mondj szépet Róla külső és belső kontroll erősítése. Tapasztalatszerzés, csoportmunka frontális Névjegykártya készítése külső és fogalmi háló bővítése élményközpontúság belső tulajdonságaink alapján együttműködési képesség alakítása aktív tevékenység kreativitás, fantázia fejlesztése csoportmunka auditív és vizuális memória fejlesztése saját tapasztalat kooperatív technikák projekt módszer együttműködés
Ki vagyok én? Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola A másik megértése, elfogadása, IKT Ppt-anyag és videofilm Azonosságok és különbségek szemléletformálás a helyes megtekintéséhez Nem vagyunk egyformák, avagy önértékelés, önbizalom, önbecsülés képkártyák:, rajzlapok, mindannyian mások vagyunk és kialakításáról rajzeszközök ez így jó, ettől szép a világ a másik és a másság megértése, vita, A másik nem szemével: elfogadása, segítése, beszélgetés, -A lányok általában.. interperszonális orientáció, önkifejező alkotás, -A fiúk általában... külső és belső tulajdonságok ötletbörze Ki miben más, mint az adott megismerése, külső és belső kontroll szerepjáték, 5-6. óra csoportról megfogalmazott erősítése megfigyelés, vélemény? Tapasztalatszerzés, rendszerezés, elemzés, Ki miben tudós, ki miben fogalmi háló bővítése előadás, tehetséges? együttműködési képesség alakítása szituációs játékok, Vállald önmagad kreativitás, fantázia fejlesztése csoportmunka auditív és vizuális memória fejlesztése frontális élményközpontúság aktív tevékenység saját tapasztalat együttműködés 7-8. óra Ki vagyok én? szemléletformálás a helyes IKT Ppt-anyag és videofilm
Szociális viselkedés Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola önértékelés, önbizalom, önbecsülés megtekintéséhez Szabályok és azok betartása egy közösségen belül Pozitív és negatív érzelmek Személyes kapcsolatok az osztályban, barátság. Mi az agresszió? Illem,- és erkölcs a barátsághoz szükséges jellemvonások Egy nagyon boldog élményed kialakításáról a másik és a másság megértése, elfogadása, segítése, interperszonális orientáció, fogalmi háló bővítése gondolatok megfogalmazásának képessége problémamegoldó, következtető gondolkodás fejlesztése együttműködési képesség alakítása kreativitás, fantázia fejlesztése auditív és vizuális memória fejlesztése képkártyák:, rajzlapok, rajzeszközök beszélgetés, önkifejező alkotás, ötletbörze szerepjáték,megfigyelés, rendszerezés, elemzés, előadás, szituációs játékok, csoportmunka, frontális élményközpontúság aktív tevékenység saját tapasztalat együttműködés
2. TÉMAKÖR: Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola A CSALÁD SZEREPE- CSALÁDI ÉLET Foglalkozások sorszáma 9-10. óra Az én családom: Családi élet jelentősége Családfa, rokoni kapcsolatok Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Legyen nyitott a társas kapcsolatokra! Az együttélés szabályainak betartása. Figyeljen oda másokra, fogadja el a másságot is! A gyermek és a fiatal mintakövető. Külső mintákat átélve saját magát fejleszti, ezért rendkívül fontos a felnőtt szerep és a családi életre nevelés területén a felnőttek példaadása, viselkedés kultúrája, attitűdje és életfelfogása. Identitástudat kialakítása. Legyen nyitott a társas kapcsolatokra! Az együttélés szabályainak betartása Figyeljen oda másokra, fogadja el a másságot is! A gyermek és a fiatal mintakövető. Külső mintákat átélve saját magát fejleszti, ezért rendkívül fontos a felnőtt szerep és a családi életre nevelés területén a felnőttek példaadása, viselkedés kultúrája, attitűdje és életfelfogása. Identitástudat kialakítása Érzelmi kapcsolatok erősítése. A kommunikáció módja a családtagok frontális, kooperatív csoportmunka, egyéni munka, meséskönyv, képek, színes ceruza, zsírkréta, hegyező, radír, rajzlap táblakép, bluetech
11-12. óra Az én családom: Új jövevény a családban. Konfliktuskezelés. Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola között, másokkal szemben tanúsított magatartás. Családi értékrendszer erősítése. Viselkedésminták. Harmonikus család fogalma. A felnövekvő nemzedék érzelmi és értelmi életének formálása. Kölcsönös felelősségre és tiszteletre nevelés. Egyenrangú érdekek érvényesítése. Helyes erkölcsi szemlélet kialakítása. Családi szerepek betöltése. Barátság, szerelem, gyermek viszonyai, viselkedésformák. Mintaállítás, ideálkép kialakítása. Helyes magatartási minták, szilárd norma és értékrendszer. Legyen nyitott a társas kapcsolatokra! Az együttélés szabályainak betartása. Figyeljen oda másokra, fogadja el a másságot is! A gyermek és a fiatal mintakövető. Külső mintákat átélve saját magát fejleszti, ezért rendkívül fontos a felnőtt szerep és a családi életre nevelés területén a felnőttek példaadása, viselkedés kultúrája, attitűdje és életfelfogása. Identitástudat kialakítása. Érzelmi kapcsolatok erősítése. A kommunikáció módja a családtagok között, másokkal szemben tanúsított magatartás. Családi értékrendszer erősítése. Viselkedésminták. Harmonikus család fogalma. A felnövekvő nemzedék frontális, kooperatív csoportmunka, egyéni munka, internet, laptop, vers,
13-14. óra Az én családom: Együtt otthon. Ünnep a családban. Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola érzelmi és értelmi életének formálása. Kölcsönös felelősségre és tiszteletre nevelés. Egyenrangú érdekek érvényesítése. Helyes erkölcsi szemlélet kialakítása. Családi szerepek betöltése. Barátság, szerelem, gyermek viszonyai, viselkedésformák. Mintaállítás, ideálkép kialakítása. Helyes magatartási minták, szilárd norma és értékrendszer. Legyen nyitott a társas kapcsolatokra! Az együttélés szabályainak betartása. Figyeljen oda másokra, fogadja el a másságot is! A gyermek és a fiatal mintakövető. Külső mintákat átélve saját magát fejleszti, ezért rendkívül fontos a felnőtt szerep és a családi életre nevelés területén a felnőttek példaadása, viselkedés kultúrája, attitűdje és életfelfogása. Identitástudat kialakítása. Ismerjék meg a különböző kultúrákban élő gyermekek lakókörnyezetét! Tisztaságra, rend szeretetére nevelés. Családi összetartozás erősítése. Az örömszerzés élményének átélése Összetartozás szeretet erejének fontossága a tevékenységek során. Kellemes hangulat megélése. Az idősek tiszteletére nevelés. frontális, kooperatív és egyéni munkaforma, csoportmunka vers, digitális tábla, laptop, képriport, különböző méretű gyufásdobozok, ragasztó, gyertya,
3. TÉMAKÖR: Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS Foglalkozáso k sorszáma 15-16. óra 17-18. óra Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Egészséges táplálkozás: Enni jó élvezd az ételeket Kedvenc ételeid Receptgyűjtő verseny meghirdetése Egészségtotó I. Egyél sokféle ételt minden nap az egészséghez a változatosság a recept Egészséges életmód összetevői Mire van szüksége a testednek egy nap? Az ételek italok legfontosabb összetevői 12 pont Nincsenek tiltott táplálékok,csak kerülendő mennyiségek A reggeli nagyon fontos étkezés Egészséges táplálkozás: Szerinted melyik csoportból kell a legtöbbet enni Táplálék piramis Tapasztalatszerzés, egészséges életmód összetevői, szemléletformálás a helyes étkezési szokások kialakításáról egészségtudatos életmód formálása fogalmi háló bővítése lényeglátási képesség fejlesztése összefüggések felismerésének, gondolatok megfogalmazásának képessége problémamegoldó, következtető gondolkodás fejlesztése együttműködési képesség alakítása kreativitás, fantázia fejlesztése auditív és vizuális memória fejlesztése Tapasztalatszerzés, táplálék piramis szemléletformálás a helyes étkezési szokások kialakításáról egészségtudatos életmód formálása IKT Ppt-anyag és videofilm megtekintéséhez képkártyák:, rajzlapok, rajzeszközök beszélgetés bemutatás rendszerezés, elemzés önkifejező alkotás, megfigyelés, játékok, csoportmunka frontális osztálymunka élményközpontúság aktív tevékenység saját tapasztalat megosztása IKT Ppt-anyag és videofilm megtekintéséhez képkártyák:, rajzlapok, rajzeszközök beszélgetés
19-20. óra Étkezéseid alapja a szénhidrát legyen Adj egy ötöst! Egyél gyümölcsöt, zöldséget minden étkezéshez, valamint étkezések közötti nassolnivalóként is! Keresztrejtvény Csillapítsd a szomjad. Igyál sok folyadékot Mit ne igyunk??? Hangsúlyozni: gyermekeknek alkoholt fogyasztani tilos! Nasstámadás! Egyél rendszeresen és változatosan válassz rágcsálnivalókat Egészséges táplálkozás: Mit eszik, mit egyen a család? Házi gyógymódok Mit egyen a család? Mi volt tegnap a vacsora? Mi a család kedvenc étele Szezonális élelmiszerek természetes élelmiszerek Mi az immunrendszer? Az étrend összeállítás követelményei: a tápanyagok mennyisége és aránya. Családi étlap készítése egy hétre MÉZ és más: Házi Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola fogalmi háló bővítése lényeglátási képesség fejlesztése összefüggések felismerésének, gondolatok megfogalmazásának képessége problémamegoldó, következtető gondolkodás fejlesztése együttműködési képesség alakítása kreativitás, fantázia fejlesztése auditív és vizuális memória fejlesztése Tapasztalatszerzés, szezonális élelmiszerek természetes élelmiszerek megismerése, házi gyógymódok a betegségek megelőzésére, kockázatok csökkentésére szemléletformálás a helyes étkezési szokások kialakításáról egészségtudatos életmód formálása fogalmi háló bővítése lényeglátási képesség fejlesztése összefüggések felismerésének, gondolatok megfogalmazásának képessége problémamegoldó, következtető gondolkodás fejlesztése együttműködési képesség alakítása bemutatás rendszerezés, elemzés önkifejező alkotás, megfigyelés, játékok, csoportmunka frontális osztálymunka élményközpontúság aktív tevékenység saját tapasztalat megosztása IKT Ppt-anyag és videofilm megtekintéséhez képkártyák:, rajzlapok, rajzeszközök beszélgetés bemutatás rendszerezés, elemzés önkifejező alkotás, megfigyelés, játékok, csoportmunka frontális osztálymunka élményközpontúság aktív tevékenység saját tapasztalat megosztása
gyógymódok a betegségek megelőzésére, kockázatok csökkentésére Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola kreativitás, fantázia fejlesztése auditív és vizuális memória fejlesztése 21-22. óra Egészséges táplálkozás: Kuktából lesz a szakács Egészségtotó II Tudsz-e főzni Ízérzékelés-teszt Receptgyűjtő verseny értékelése Higiéniai igényesség Baleset megelőzési szabályok konyhai eszközök biztonságos használata ételkészítés közben Vitaminsaláták készítése két csoportban Tapasztalatszerzés, vitaminsaláták készítése recept alapján, szemléletformálás a helyes étkezési szokások kialakításáról egészségtudatos életmód formálása fogalmi háló bővítése lényeglátási képesség fejlesztése összefüggések felismerésének, gondolatok megfogalmazásának képessége problémamegoldó, következtető gondolkodás fejlesztése együttműködési képesség alakítása kreativitás, fantázia fejlesztése auditív és vizuális memória fejlesztése IKT Ppt-anyag és videofilm megtekintéséhez képkártyák: rajzlapok, rajzeszközök beszélgetés bemutatás rendszerezés, elemzés önkifejező alkotás, megfigyelés, játékok, csoportmunka frontális osztálymunka élményközpontúság aktív tevékenység saját tapasztalat megosztása 4. TÉMAKÖR: ÖLTÖZETÜNK-EGÉSZSÉGÜNK Foglalkoz ások sorszáma 23-24. óra Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Öltözetünk és egészségünk: Nincs rossz idő, csak rossz ruha! Megfelelő öltözködés, viselkedési kultúra fejlesztése Beszélgetés, magyarázat,
Évszak játék Hibakereső Öltözetünk és egészségünk kapcsolata Öltöztető baba-csoport feladat- Nagymosás Activity játék Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola Személyes higiénia fejlesztése A közös munka örömének átélése, egymás segítése Testsémán tájékozódás fejlesztése Szókincsbővítés, kreativitás fejlesztése Frontális munka, csoportfeladat csomagolópapír, ragasztó, kártyák, boríték, fólia, blutack, színes kréta, 25-26. óra Öltözetünk és egészségünk: Rend a lelke mindennek! Piszkos a kezem - közös énekléscsoportjáték Tisztálkodási eszközök válogatása Activity Haj- test-kéz, fogápolási kakukktojás játék Párosító játék Bence mondóka környezetünk tisztasága Alapvető tisztálkodási módok kialakítása, ismerete Odafigyelés önmagunkra, és környezetünkre. Igényességre, ápoltságra nevelés Személyes higiénia fejlesztése Saját mentális és fizikai egészségre vonatkozó ismeretek fejlesztése Összefüggések felismerése, következtetések levonása frontális osztálymunka, beszélgetés, magyarázat csoportalakítás, tevékenykedtetés, szókártyák, fésű, szappan, fogkefe, fogkém, körömkefe, csomagolópapír, blutack, színes ceruza, 27-28. óra Öltözetünk és egészségünk: Fogára való! Tisztálkodási eszközök csoportosítása Illik, nem illik helyes viselkedés kethano szabályunk Bábelőadás megtekintése Mi tetszett a legjobban- élménybeszámoló- Óvd a fogaid! Activity játék Egészségtudatos magatartás kialakítása Igényességre, ápoltságra nevelés A száj higiénéhez szükséges eszközök megismerése A pontos fogmosás technikai elsajátítása Helyes szokások rögzítése Ráhangolódás tanítói előadás, beszélgetés, tevékenykedtetés, játék, csoportmunka bábok, kosárka, tisztasági eszközök, mosolyjelek, kártyák,
Igaz-hamis Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola 5. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma 29-30. óra 31-32. óra 33-34. óra KÁROS SZENVEDÉLYEK Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Káros szenvedélyek: Tévézés, számítógépezés, játékgépezés-szerencsejátékozás, kártyázás, vásárlás Káros szenvedélyek: Kávézás, dohányzás, alkohol Egészséges életmód, helyes értékrend kialakítása Káros szenvedélyek: Mértéktelen gyógyszerfogyasztás, kábítószerek Egészséges életmód, szokások kialakítása Helyes szokások kialakítása. Kommunikációs készség, vitakészség, együttműködési készség, rajzkészség, logikus gondolkodás fejlesztése Tisztában legyenek a káros szenvedély fogalmával. Egészségtudatos magatartás kialakítása. Tudja a kávézás, dohányzás és alkoholfogyasztás egészségkárosító következményeit. Emlékezet, kommunikációs készség, vizuális észlelés, logikus gondolkodás, felelősségtudat, kötelességtudat fejlesztése. Egészségtudatos magatartás kialakítása. Együttműködési készség, szociális készség, figyelem, kifejezőkészség, fantázia, kreativitás fejlesztése. Beszélgetés, következtetés, véleményalkotás. Tevékenykedtetés. Tiltó plakát készítése. Igaz-hamis játék. Írásvetítő, képek, kártyák, csomagolópapír, rajzeszközök, magyar kártya, lapok, ceruzák, kérdőív, jutalommatrica. Beszélgetés, magyarázat, tapasztalatcsere, saját élmények elmondása, tevékenykedtetés. Házi feladat: gyűjtőmunka Képek kártyák, táblatapasz, kávébab, őrölt kávé, cigarettás dobozok, alkoholos üvegek- dobozok, tiltó táblák, puzzle-kép, jutalomkártyák. Tevékenykedtetés, rajzkészítés, beszélgetés, véleményalkotás, montázs készítése. Színes lapok, filctoll, táblatapasz, laptop,
35-36. óra Káros szenvedélyek: Ismétlés. A dohányzás és alkoholfogyasztás egészségkárosító hatásai Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola projektor, gyűjtött képek, olló, ragasztó, zöld és piros lapocskák, karton, jutalommatricák. Egészségtudatos magatartás kialakítása. Emlékezet, kommunikációs készség, szókincsbővítés, figyelem, lényegkiemelő készség fejlesztése. Játék, tevékenykedtetés, megfigyelés, beszélgetés, filmnézés. Képek, könyvtár, számítógép, darabokra vágott képek, jutalomszínező. 6. TÉMAKÖR: EGÉSZSÉGES KÖRNYEZET/ KÖRNYEZETVÉDELEM Foglalkoz ások sorszáma 37-38. óra Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Egészséges környezet, környezetvédelem: Közvetlen környezetünk védelme, szelektív hulladékgyűjtés Igény kialakítása a közvetlen környezetünk tisztán tartására. Tudják a szelektív hulladékgyűjtők helyes használatát. Emlékezet, logikus gondolkodás, kommunikációs készség, együttműködési készség fejlesztése. Mondókázás, játék, megfigyelés, beszélgetés, saját gondolataik elmondása, tevékenykedtetés, szemétszedés-takarítás. Képek, fényképek, színes dobozkák, elemek, szemetes, jutalommatrica. 39-40.óra Egészséges környezet, környezetvédelem: Növény- és állatvédelem, virágok a lakásban Tudják csoportokba rendezni a tárgyakat és élőlényeket, a növényeket és az állatokat. Ismerjék a növények és állattok nélkülözhetetlen voltát, azok védelmének fontosságát. Érezzék fontosnak a téli Tevékenykedtetés, csoportosítás, megfigyelés, játékok, szituációs gyakorlatok, beszélgetés. Gyurmából madáretető készítése. Színes kártyák, lapok. különböző tárgyak (hulladékok),
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola madáretetésre. Kommunikációs készség, emlékezet, együttműködési készség, felelősségtudat, kreativitás, kézügyesség fejlesztése. hullahopp karikák, képek, jutalommatrica, laptop, projektor, gyurma, gyurmatábla. 41-42. óra 43-44. óra Egészséges környezet, környezetvédelem: Légszennyezés. Óvd a vizet! Egészséges környezet, környezetvédelem: Mit tanultunk a környezetvédelemről? Szemétszüret Tisztában legyenek a légszennyezés fogalmával, tudják annak egészségre ártalmas következményeit. Tudják vizeink szennyezésének következményeit. Kommunikációs készség, kifejezőkészség, rajzkészség, fantázia fejlesztése. Legyenek tisztában a környezetvédelem fontosságával. Legyen igényük a tiszta, egészséges környezetre. Képesek legyenek önellenőrzésre. Figyelem, együttműködési készség, kommunikációs készség fejlesztése. Játék, tevékenykedtetés, magyarázat, megfigyelés, beszélgetés, véleményalkotás, plakát készítése. Képek, feladatlap, jutalompecsét, projektor, laptop, csomagolópapír, rajzeszközök, Játék, feladatlap, tevékenykedtetés, utánzó játék, beszélgetés, magyarázat, következtetés, szemétszüret. Feladatlap, ceruza, jutalompecsét, papírdobozok, képek, laptop, projektor, szemetesek 7. TÉMAKÖR: BALESETEK, ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS Foglalkozások sorszáma 45-46 óra Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Balesetek, elsősegélynyújtás: Amikor még kicsi a baj! Luca baba-kesztyűbáb érkezése Mit üzen a testünk? Beszámolók saját tapasztalatokról - okokozati összefüggések Kép szóbeli értelmezése Egészséges életmód tudatossá fejlesztése Frontális osztálymunka, beszélgetés, tevékenykedtetés, csoportmunka, játék
Párkereső játék Illik, nem illik- orvosi váróteremben, fogorvosnál, gyógyszertárban Mit változtatnál? Hogyan telik napod, ha betegség miatt hiányzol? Szituációs játék Daltanulás Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola Valós élethelyzetek felidézése Összefüggések felidézése, következtetések levonása Báb, képek, kártyák, fotók, fejdísz 47-48. óra Balesetek, elsősegélynyújtás: Otthoni, iskolai balesetek Beszélgető kör Élménybeszámolók kisebb sérülésekről Párkereső játék-sérült és elsősegélynyújtó között Szituációs játék Legfontosabb telefonszámok Szerepjáték-kulcsszavas szókártya segítségével Ok-okozati összefüggések Odafigyelés önmagunkra Gyakoroltatni az elsősegélynyújtással és a betegápolással kapcsolatos szabályokat Kiemelni az egészséges életmód fontosságát a betegségek megelőzésében Saját testi épségünk óvása Frontális osztálymunka, beszélgetés, tevékenykedtetés, csoportmunka, játék Fertőtlenítő, jód, olló, kötözőpólya, gézlap leukoplaszt, tiszta víz, bőrnyugtató krém, szókártyák 49-50. óra Balesetek, elsősegélynyújtás: Életmentő számok! Beszélgető kör Színező feladatlap, biztonságot és veszélyt hordozó tárgyak Jarmies21 mese videó megtekintése- megbeszélése- Elsősegélynyújtás fogalmának megismerése Odafigyelés önmagunkra Saját mentális és fizikai egészségre vonatkozó ismeretek fejlesztése Megfigyelések, tapasztalatok értelmezése Frontális osztálymunka, beszélgetés, egyéni feladat Láthatósági mellény, karszalag, gyufa, pohár, kés, olló, konnektor, feladatlap, műanyag játékok 51-52. óra Balesetek, elsősegélynyújtás: STOP! Közlekedj okosan! Közlekedési szabályok megismerése Ismerjenek néhány jelzőtáblát, kresz frontális osztálymunka, magyarázat, megbeszélés,
Beszélgető kör Ismered-e? Séta az iskola körül Csoportos feladatlap végzése Hulladékból hasznosat-terepasztal készítése Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola szabályt Meglévő ismeretek bővítése. Beszédkészség, szókincsfejlesztés. Ismeretbővítés. Együttműködő képesség fejlesztése. Figyelemfejlesztés tanári közlés, ismeretek átadása, csoportmunka írásvetítő, fólia, járművek képei, kártyák, jutalom matricák, hurkapálca, gyurma, papírguriga, karton, olló, színes papír 8. TÉMAKÖR: A SZABADIDŐ HELYES FELHASZNÁLÁSA Foglalkozások sorszáma 53-54. óra Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek A szabadidő helyes felhasználása: Hogyan képzeled el az ideális kikapcsolódást? Szabadidős tevékenységgel kössük le a tanulók energiáját. Tanítsuk meg őket a szabadidő sokszínű igényes, és hasznos eltöltésére. Közösségi tudatot erősítsük, az érzelmi életét gazdagítsuk. Legyenek képesek a szabadidejük beosztására! Ismerjék meg a szabadidő tartalmas eltöltésének módjait! Ismerjék fel a tartalmasan eltöltött szabadidő örömét, hasznosságát! Ismerjék fel a közös élmények nyújtotta, a relaxációs zene digitális tábla, képek puzzle, A/4 rajzlap, színes ceruza vagy zsírkréta
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola közösségben, közösségért végzett tevékenységek felfokozó hatását! Ismerjék meg a szabadidő eltöltésének kedvezőtlen hatásait! 55-56. óra A szabadidő helyes felhasználása: Irány a természet! Ismerjék meg a szabadidő tartalmas eltöltésének módjait! Ismerjék fel a tartalmasan eltöltött szabadidő örömét, hasznosságát! Ismerjék fel a közös élmények nyújtotta, a közösségben, közösségért végzett tevékenységek felfokozó hatását! Ismerjék meg a szabadidő eltöltésének kedvezőtlen hatásait! kép digitális táblán kivetítve színező, színes ceruza 57-58. óra A szabadidő helyes felhasználása: Tanulmányi kirándulás: Csónakázó tó Érzékennyé tenni a tanulókat a harmonikus környezet szépségének befogadására. A szabadidő tartalmas eltöltésére nevelés. Ismerjék fel a tartalmasan eltöltött szabadidő örömét, hasznosságát! Legyenek képesek szabadidejük beosztására! Fejlődjenek szociális kompetenciáik a szabadidő eltöltése közben! Térbeli és időbeli tájékozódó képesség fejlesztése. Közlekedési ismeretek bővítése.
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola 9. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma 59-60. óra Több mozgás! Sportágak, gyakorlatok Nagymozgás fejlesztése TÖBB MOZGÁS! Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek a mozgás örömének, szeretetének kialakulása, mozgásszükséglet kialakítása, mozgásos cselekvés biztonságának fejlődése, mozgásműveltség formálása, fejlesztése, kedvező erkölcsi, akarati tulajdonságok formálása, erő és állóképesség fejlesztése, különböző izomcsoportok erősítése, ügyesség, bátorság, egymásra figyelés, szabálytudat betartása, nagymozgás, finommozgás, rugalmasság fejlesztése, koordinációs képességek fejlesztése, kéz és láb dominanciájának kialakulása, térbeli mozgások gyakorlása, testséma fejlesztése, testtartási hibák megelőzése, a szép, harmonikus mozgás következtében fejlődik az esztétikai-művészi tudatosság, személyiségfejlesztés mozgásműveltség formálása, fejlesztése - formálása - erő és állóképesség fejlesztése frontális munka, csoportmunka, egyéni munka, beszélgető kör., képek, leírás, táblázat, rajzlap, színes ceruza, zsírkréta, radír, hegyező, focilabda, kosárlabda, hullahopp karika, ugráló kötél, medicinlabda, kislabda 61-62. óra Több mozgás! A mozgás örömének, szeretetének frontális munka
Finommozgás fejlesztése, zumba Séta a szabadban, aktuális évszak növényei Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola kialakulása. Mozgásszükséglet kialakítása. Mozgásos cselekvés biztonságának fejlődése. Mozgásműveltség formálása, fejlesztése, kedvező erkölcsi, akarati tulajdonságok formálása, erő és állóképesség fejlesztése, különböző izomcsoportok erősítése, ügyesség, egymásra figyelés, szabálytudat betartása, nagymozgás, finommozgás, rugalmasság fejlesztése. Koordinációs képességek fejlesztése, kéz és láb dominanciájának kialakulása, térbeli mozgások gyakorlása, testséma fejlesztése, testtartási hibák megelőzése, a szép, harmonikus mozgás következtében fejlődik az esztétikai-művészi tudatosság személyiségfejlesztés A mozgás örömének, szeretetének kialakulása. Mozgásszükséglet kialakítása. Mozgásos cselekvés biztonságának fejlődése. Mozgásműveltség formálása, fejlesztése. zene nagyító
63-64. óra Több mozgás! Ugróiskola Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola Kedvező erkölcsi, akarati tulajdonságok formálása. Erő és állóképesség fejlesztése. Különböző izomcsoportok erősítése. Ügyesség, egymásra figyelés szabálytudat betartása. Tájékozódás térben és időben. Veszélyhelyzetek ismerete. Környezetkímélő magatartásforma kialakítása. Élő és élettelen környezet iránti felelősségérzet fejlesztése. A tanuló saját megfigyeléseit, tapasztalatait meg tudja fogalmazni egyszerűen, ábrázolni rajzos formában. Ismeretei ébresszék rá, hogy a természet védelméért ő is felelős, környezeti értékeit becsülje meg. Környezeti nevelés. Csoporttagok közti összetartó erő fejlődése. Kooperációs készségek fejlődése. Esztétikai érzék fejlődése. Megfigyelőképesség fejlődése. Figyelem- összpontosítás, testerősítő gyakorlatok a szabadban. A mozgás örömének, szeretetének kialakítása. Népi játékok megismerése. zene: Ugi-bugi gumi
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola Mozgásszükséglet kialakítása. Csoportban való játszás élményének megtapasztalása. 65-66. óra Több mozgás! Látogatás a játszótérre Ismeretszerzés, meglévő ismeretek felelevenítése. Együttműködési készségek fejlesztése. Mozgás szeretete. Mozgás és az egészség kapcsolatának játékos formái. Osztályközösség építés. Megfigyelési, észlelési képesség fejlesztése. Tapasztalatszerzés. 10. TÉMAKÖR: KIEGYENSÚLYOZOTT ÉLET Foglalkozások sorszáma 67-68. óra Kiegyensúlyozott élet: Érzelmek barátság Szerelem párkapcsolat Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek A gyermek legyen nyitott a társas kapcsolatokra. Identitástudat kialakítása. Érzelmek helyes kezelése, felelősségvállalás, tekintet másokra. frontális munka, egyéni munka, véletlenszerűen kiválasztott gyerekekből csoportok, beszélgető kör, képek, tábla, bluetech, mese, képeslap, boríték, 69-70. óra Kiegyensúlyozott élet: Napirend Belső béke Az egészséges életmód tevékenységeinek automatikus kialakulása. Érzelmi stabilitás kialakulása. Konfliktuskezelés. Önismeret fejlesztése, frontális munka, egyéni munka, csoportmunka, beszélgető kör, rajzlap, színes ceruza, radír, hegyező, elkészített rajzok,
71-72. óra Kiegyensúlyozott élet: Egészséges életmód Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola saját magunk tisztelete. Pozitív és negatív élmények. A lelki egészség (mentálhigiéné) iránti igény kialakításához és megőrzéséhez szükséges készségek és képességek kialakulása. Az egészséges táplálkozás fontosságának beláttatása, szokásrendjének kialakítása. Az egészséges táplálkozás az egészséges életmód része. A túlsúlyosság, a kövérség következményei: kisebb állóképesség és ellenálló képesség, gyenge fizikum, belgyógyászati problémák. Felelősségvállalás elősegítése. Önismeret, önbecsülés elősegítése. Döntési képesség fejlesztése. Szellemi, etikai, erkölcsi értékek fejlesztése. mellékletek, nagyméretű csomagolólapok, vízfesték, zsírkréta, csoportmunka, egyéni munka páros munka, frontális munka vers, interaktív tábla, képek, rajzlap, olló, vízfesték, ecset, idénygyümölcsök, kés, tányér, villa, kóla, csontdarab vagy fog, pohár, gézlap, csipesz, gyurmatábla, színes gyurma
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola TEMATIKUS TERV 2. ÉVFOLYAM A tanórán kívüli foglalkozásokba beépített oktatási/nevelési program tematikája Éves időkeret: 72 óra Heti időkeret: 2 óra (36 hét)
1. TÉMAKÖR: Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola KI VAGYOK ÉN? Foglalkozások sorszáma Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek 1-2. óra ÉN-tudat, önazonosítás Képes legyen a gyermek önmagát definiálni, elhelyezni a szűkebb és tágabb társadalmi csoportokban. Ismerje alapadatait (születési hely, idő, lakcím, kor név). Kötött és kötetlen beszélgetés, Én-kártya készítése, születési év- és hónap szerinti csoportok alakítása.szükséges eszközök: Információ-csíkok, tábla, mágnes/ Műszaki rajzlap A4-es méretben, olló, ceruza-toll, vonalzó, ragasztó,öntapadó, mosolykorongok 3-4. óra Külső és belső tulajdonságaim Tudja a tanuló önmagát jellemezni, ismerje meg a külső és belső tulajdonságait. A gyermek legyen képes magát objektíven értékelni. hibáit feltárni, javítani. Tükörgyakorlat. Szavak, kifejezések gyűjtése, párosítása. Ilyen vagyok én!- játék. Páros munka, csoportmunka Szükséges eszközök: Projektor, laptop internet, tulajdonságkártyák, mágnes információ-csíkok, 4 ív csomagolópapír, 4 doboz zsírkréta 5-6. óra Érzéseim Tudja megfogalmazni az örömteli és a szomorú dolgokat, kellemes és kellemetlen érzéseket okozó élethelyzeteket. Örömforrás-bánatforrás játék. Irodalmi mű feldolgozása Kedveskártya készítése, szituációs gyakorlatok. Szükséges eszközök:érzelemkártyák
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola, meseképek 7-8. óra Osztálytársaim, barátaim, tanáraim. Az iskola közösségi funkciójának megismertetése. Baráti és egyéb támogató kapcsolatok feltárása. Történet bemutatása, megbeszélése, dramatizálása. Szociomatria készítése. Szükséges eszközök:névkártyák papírlapok, íróeszköz 2. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma A CSALÁD SZEREPE- CSALÁDI ÉLET Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Irodalmi mű feldolgozása, 9-10. óra Az én családom Tisztába legyen az alapvető családi kapcsolatokkal, viszonyokkal. Tudatosuljon az elsődleges támogató közeg szerepe a lelki egészség megőrzésében Ki-kicsoda? -játék, Családrajz készítése Milyen az én apukám, anyukám testvérem Szükséges eszközök: Családkorongok,családhalmaz- lapok olló,3 db jelkártya, boríték és íróeszköz,zsírkréta, filctoll, színes ceruzák, rajzlap A rokonság Tudja, kik tartoznak a rokonságba, mi az Rokoni kapcsolatokra utaló szavak
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola 11-12. óra adott rokoni kapcsolat megnevezése. gyűjtése, lejegyzése. Család-nagycsalád-rokonság kifejezések pontosítása. Viszonyulási és támogató rendszerek feltárása. Családfa készítése Családmodellek Szükséges eszközök: Projektor, számítógép, 6 családkép nyomtatott formában,családkorongok, Családhalmaz lapok íróeszköz 13-14. óra Családi szerepek A tanuló ismerje és tudja megfogalmazni a családon belüli feladatokat, munkamegosztást. Kapjon mintát a helyes életvezetésre, tudja megfogalmazni a saját környezetében zajló folyamatokat. Kötött és kötetlen beszélgetés, manuális tevékenységek Arany János : Családi kör c. művéből kiindulva. Szükséges eszközök:családtag- és a tevékenység-kártyák,papír, rajzeszközök 15-16. óra Konfliktusok a mindennapi életben (családban, iskolában) Kezelési technikák. Konfliktus kerülő magatartás kialakítása, alapvető konfliktus kezelő technikák elsajátítása. Nyújtsunk segítséget a gyermeknek abban, hogy tudja, kihez fordulhat, ha már nagy a baj! Történetolvasás-feldolgozás a témakörön belül. Feltáró beszélgetőkör, dramatizálás, Szituációs és helyzetgyakorlatok. Mindezek megbeszélése. Szükséges eszközök:projektor, számítógép, vagy kinagyított,
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola nyomtatott képek. 3. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma 17-18. óra EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Helyes táplálkozás kialakítása Tisztába legyen a helyes táplálkozással. Ismerje fel az egészséges ételeket. Kapjon mintát a helyes táplálkozás kialakításához. Képkártya, szókártya, táplálékpiramisról képek, borítékban elhelyezett képdarabok. Beszélgetés, magyarázat, tevékenykedtetés, páros munka, csoportmunka. 19-20. óra Gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek szerepe életünkben Tudja felismerni a gyümölcsöket, zöldségeket, tejtermékeket. Tudatosuljanak bennük, hogy milyen fontos szerepet játszanak ezek az élelmiszerek a mindennapos étkezésben egészségünk érdekében. Kártyák, boríték, karton, ceruza, újság, ragasztó, szókereső feladatlap. Beszélgetés, tevékenykedtetés, javaslatok megbeszélése, egyéni munka, páros munka, csoportmunka. 21-22. óra Vitaminok szerepe az egészségünkben Tapasztalja meg, hogy honnan lehet az egészséges, vitamindús gyümölcsöket és zöldségeket beszerezni. Tanulja meg miért szükséges vitamindúsan étkeznünk. Karton, olló, ragasztó, színes ceruza, gyümölcs és zöldség képet tartalmazó újságpapír. Magyarázat, ismeret átadás, tevékenykedtetés, beszélgetés, egyéni munka, frontális munka,
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola csoportmunka. 23-24. óra Egészségnap a szülőkkel A gyerekekkel megbeszélt helyes táplálkozási szokások átadása a szülőknek. Tudjanak helyesen és illemtudóan étkezni. Csomagolópapír, ceruza, zsírkréta, gyümölcstál elkészítéséhez szükséges eszközök. Beszélgetés, ötletek gyűjtése, tevékenykedtetés, csoportmunka. 4. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma 25-26. óra ÖLTÖZETÜNK-EGÉSZSÉGÜNK Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Kézmosás, fogmosás, zuhanyzás Higiénia kialakítása. Helyes kézmosási és fogmosási technikák elsajátítása. Mosakodási és tisztálkodási lehetőségek megbeszélése. Írólap, rajzlap, grafit és színes ceruza, mosdó, szappan, törölköző, fogkefe, fogkrém, karton, újságok, ragasztó, olló. Beszélgetés, tevékenykedtetés, bemutatás, magyarázat, ötletek gyűjtése, egyéni munka, frontális munka, csoportmunka. 27-28. óra Kisfilm megtekintése, megbeszélése Ismerje a könyvtári helyes viselkedést. Tanult ismereteik és látottak alapján tudja megfogalmazni a lényeget. Bori a fogorvosnál című oktatófilm, rajzlap, grafit és színes ceruza, feladatlap. Magyarázat, oktatófilm megtekintése, beszélgetés, tevékenykedtetés, egyéni
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola munka, frontális munka. 29-30. óra Test, köröm és hajápolás Mindennapi testápolás fontosságának tudatosítása. Ismerjék fel a köröm és hajápolási eszközöket és módokat. Üres kártya méretű lapok, grafit és színes ceruza, fésű, tükör, hajgumi, hajcsat, csomagolópapír, zsírkréta. Magyarázat, beszélgetés, tevékenykedtetés, páros munka, csoportmunka. 31-32. óra Öltözködés Tudjon az évszaknak és időjárásnak megfelelően öltözködni a gyermek. Képek, évszakokat ábrázoló kártyák, rajzlap, színes ceruza, öltöztető baba. Magyarázat, beszélgetés, tevékenykedtetés, csoportmunka. 5. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma 33-34. óra KÁROS SZENVEDÉLYEK Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Tévézés, számítógépezés, játékgépezésszerencsejátékozás, vásárlás Ismerje saját, és szülei napirendjét. Ismerje fel a helyes és helytelen viselkedést. Tudja eldönteni, hogy mikortól számít káros szenvedélynek a tévézés, számítógépezés, játékgépezés, szerencsejátékozás, vásárlás. Képek, táblatapasz, szókártyák, csomagolópapír, rajzeszközök, jutalommatrica. Beszélgetés, saját élmények elmondása, következtetés, érvelés, csoportosítás, tevékenykedtetés. kisfilm megfigyelése,
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola Tudja mindezek káros következményeit önmagukra és a családra nézve is. tapasztalatcsere, szemétszedés. Ne így élj! 35-36. óra Kávézás, dohányzás, alkoholfogyasztás Kávé, cigaretta, alkohol felismerése. Tudja, miből készülnek ismerjen meg új fogalmakat. Tudja mindezek káros hatásait a szervezetre, környezetre. Tudja, hogy hol tilos dohányozni. Ismerje fel a tiltó és figyelmeztető táblákat. Képek, táblatapasz, feladatlap, jutalompecsét, darált kávé, főzött kávé, cigarettás dobozok alkoholos üvegek, dobozok, jutalomszínező. Beszélgetés, magyarázat, következtetés, feladatlap megoldása, játék, saját élményen alapuló beszámoló, utánzó játék, igaz-hamis játék, megfigyelés,madáretető készítés. 37-38. óra Mértéktelen gyógyszerfogyasztás, drogok Tudja, hogy a túlzott gyógyszerfogyasztás káros lehet. Képekről ismerjen fel gyógyszereket, drogokat. Színes kártyák, szókártyák, csomagolópapír, filctollak, táblatapasz, laptop, projektor, gyerekek által gyűjtött képek, olló, ragasztó, karton, igaz-hamis kártyák, jutalommatrica. Ismerje a kábítószer fogyasztás tudatmódosító hatását. Játék, beszélgetés, véleményalkotás, tevékenykedtetés, kiselőadás,
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola saját élményen alapuló tapasztalatcsere. Montázs készítése. 39-40. óra Kisfilmek megtekintése, megbeszélése Tudják a könyvtári viselkedés szabályait. Tudatosuljanak benne az alkoholfogyasztás és a dohányzás egészségre káros hatásai. Tévé, videomagnó, videokazetták. Közlés, megfigyelés, megbeszélés. 6. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma 41-42. óra EGÉSZSÉGES KÖRNYEZET/ KÖRNYEZETVÉDELEM Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Közvetlen környezetünk védelme, szelektív hulladékgyűjtés Ismerje közvetlen, és tágabb környezetét. Legyen igénye környezetét tisztán tartani. Tudja, mit jelent a környezet, és a környezetvédelem. Tudjon tárgyakat anyaguk alapján csoportokba rendezni. Ismerje a szelektív hulladékgyűjtés Képek, fényképek, színes dobozok, jutalommatrica, elemek, DVD, DVD lejátszó, szemetes. Kötetlen beszélgetés, tapasztalatcsere, következtetés, tevékenykedtetés, csoportosítás, megfigyelés, oktatófilm,játék.
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola szabályait, fontosságát. Szemétszedés az iskola udvarán. 43-44. óra Növény- és állatvédelem, virágok a lakásban Tudjon különbséget tenni élő és élettelen között. Tudja csoportokba rendezni a növényeket és az állatokat. Ismerjenek fel háziállatokat és vadon élő állatokat. A téli madár- és állatetetés igényének kialakítása. Tudja, hogy a tiszta levegő varázslói a fák. Színes kártyák, lapok, filctollak, képek, táblatapasz, jutalom képecskék, műanyag flakonok, tejes dobozok, olló, madáreledel, jutalommatrica. Csoportosítás, rajzkészítés, beszámoló, tevékenykedtetés, beszélgetés, utánzó játék, beszélgetés, következtetés, játék. Madáretető készítése hulladékból. 45-46 óra Légszennyezés Óvd a vizet! Ismerje a légszennyezés fogalmát, tudja annak káros, egészségromboló következményeit. Tudja, mit tehetünk a tiszta levegőért. Ismerje a vízszennyezés következményeit. Képek, feladatlap, jutalompecsét, fényképek, projektor, laptop, csomagolópapír, rajzeszközök. Csoportosítás, ötletbörze, beszélgetés, következtetés, tevékenykedtetés. Plakát készítése a lég- és vízszennyezésről. 47-48. óra Mit tanultunk a környezetvédelemről? Fel tudja sorolni az élőlényekre jellemző tulajdonságokat. Meg tudja különböztetni a növényeket az CD, CD-s magnó, színes dobozkák, képek, DVD film, DVD lejátszó, laptop, projektor, kuka, eldobható
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola Szemétszüret állatoktól. kesztyű. Képes legyen feladatlap megoldásakor önellenőrzésre. Ismerje az újrahasznosítás fogalmát, szükségességét. Ismerje a szelektív hulladékgyűjtés szabályait. Ismerjék a lég- és vízszennyezés káros hatásait. Játék, oktatófilm megfigyelése, beszélgetés, lényegkiemelés. Hulladék szétválogatása. Szemétszüret. A szemétmentes környezet igényének kialakítása. 7. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma 49-50. óra BALESETEK, ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Elsősegélynyújtás Mentők Saját élményen alapuló tapasztalatát elő tudja adni. Ismerje az elsősegélynyújtás alapvető szabályait. Tudja, hogy egyes balesetek esetében mi az azonnali teendő. Papírzsebkendő, sebtapasz, fertőtlenítő kenőcs, vöröshagyma, ecetes borogatás, Fenistil kenőcs, konnektor, üvegpohár, vegyszeres dobozok, feladatlap jutalomszínező, kalapács, játékbaba, csörgő, konnektor, gyertya, üveg- és műanyagpohár, stb,
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola Ismerje fel a veszélyforrásokat. Képes legyen önellenőrzésre. Tudja néhány mondatban összefoglalni a tanultak lényegét. Beszélgetés, szituációs játékok. Következtetés. Helyzetgyakorlatok. 51-52. óra Ismerjen dalokat, verseket a tűzről. Képek alapján tudjon következtetéseket levonni. Ismerje a tűzgyújtás szabályait. Tevékenykedtetés. Tárgyak csoportosítása. Vers, képek, táblatapasz, írásvetítő, fólia, fénykép, vizes borogatás, folyó csapvíz, színezők. Tűz, tűzvédelem Tudja, hogyan kell eloltani a tüzet. Tudja, hogy a tűz barátunk, de ellenségünk is lehet. Ismerje fel az égési sérüléseket, tudja azok azonnali ellátását, tudja értesíteni a mentőket. Mentovics Éva: A tűz c. versének megbeszélése. Saját élmény előadása, beszélgetés, következtetés, szituációs játékok, véleményalkotás, helyzetgyakorlatok, tevékenykedtetés. Ismerje a tűzoltók és a mentők telefonszámát. 53-54. óra Közúti balesetek Elsősegélynyújtás Ismerje fel a jellegzetes eszközökhöz tartozó foglalkozásokat. Ismerje fel a mentőket tűzoltókat, Képek, feladatlap, jutalommatrica, játéktelefon, gyurma, hurkapálca, rajzlap, színes ceruzák, olló,
Rendőrség Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola rendőröket járműveik és egyenruhájuk alapján, tudja a telefonszámukat. ragasztó, jutalomszínező. Tudja a gyalogos közlekedés alapvető szabályait, ismerjen néhány jelzőtáblát, KRESZ szabályt. Tudja mi a teendő közúti baleset során. Párkeresés, feladatlap megoldása, beszélgetés, tapasztalatcsere, tevékenykedtetés, következtetés, szituációs játékok, helyzetgyakorlatok, tanulmányi séta alkalmával gyakorolni az átkelést az úttesten. Néhány jelzőtábla elkészítése. 55-56. óra Közúti balesetek megelőzése Kerékpáros közlekedés (oktatófilm) Ismerje a mentők, tűzoltók és rendőrség telefonszámát. Legyen tisztában a segélyhívó telefonálás szabályaival. Tudja, hogy a közúti közlekedés során hogyan gondoskodjon saját biztonságáról. Tudja összefoglalni az oktatófilmben látottak lényegét. CD, CD-s magnó, képek, táblatapasz, játéktelefon, láthatósági mellény, láthatósági karszalag, elakadásjelző háromszög, videofilm, videomagnó. Párosítás, szituációs játékok, helyzetgyakorlatok, megbeszélés, tevékenykedtetés, megfigyelés, saját élményen alapuló beszélgetés, oktatófilm megfigyelése, lényegkiemelés.
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola 8. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma 57-58. óra A SZABADIDŐ HELYES FELHASZNÁLÁSA Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Helyes napirend kialakítása Tudja a gyermek a napját helyesen és hasznosan eltölteni. Legyen tisztába azzal, hogy a pihenés és alvás is fontos a szervezetünk számára. Betűkártya, üres kártyalapok, grafit és színes ceruza, zsírkréta. Beszélgetés, tevékenykedtetés, rajzolás, páros munka, frontális munka. 59-60. óra Mesefeldolgozás Tudja a mesét figyelmesen végig hallgatni. Tiszta érthető válaszok adása a feltett kérdésekre. Fólia, állatokról képek, mesekönyv, rajzlap, grafit és színes ceruza, feladatlap. Tevékenykedtetés, magyarázat, beszélgetés, frontális munka. 61-62. óra Tavasszal kapcsolatos kézműves foglalkozások Tudja felsorolni az évszakokat és a hónapokat. Tudja a tavasz jellemzőit. Rajzlap, grafit és színes ceruza, zsírkréta, gyurmaragasztó, olló, ragasztó. Tevékenykedtetés, bemutatás, beszélgetés, magyarázat, ötletek gyűjtése, egyéni munka, páros munka, frontális munka. Internet használat Számítógép helyes használatának megismerése. Tudja az internetes játékokat Számítógép.
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola 63-64. óra helyesen használni. Magyarázat, megbeszélése, tevékenykedtetés, játék, páros munka. 9. TÉMAKÖR: Foglalkozások sorszáma 65-66. óra TÖBB MOZGÁS! Téma Oktatási-képzési feladatok Eszközök, módszerek Testünk-életműködésünk - kedvenc mozgásformáink Az ember egészséges életműködésének megőrzéséhez szükséges tényezők megismertetése. A mozgás, mint alapvető életjelenség. Diákjaink tudjanak felsorolni egészséget megőrző mozgásformákat és egészségromboló szokásokat. Páros gyakorlat: Főbb testrészek megmutatása, felsorolása. Utánzó-játék: élő-élettelen dolgokkal Emberi test modelljének, rajzának megfigyelése. Mozgásszerveink! Tevékenységkártyák csoportosítása, Fizikai gyakorlatok, állóképességpróbák. Ki mit sportol? csoportos beszélgetés- Sportplakát készítése 67-69.óra Ne csak beszéljünk róla!- sportdélután A mozgás, sportolás által okozott egyéni és közösségi élmény megélése. Játékos sporttevékenységgel egybekötött túra a természetben. Eszközök: labdák, ugráló kötél, stopperóra, bóják, sportöltözék. 70-72. óra Ne csak beszéljünk róla!- strandolás A mozgás, sportolás által okozott egyéni és közösségi élmény megélése. Strandolás- az úszás alapjai Eszközök: fürdőruha, törölköző
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola TEMATIKUS TERV 3. ÉVFOLYAM A tanórán kívüli foglalkozásokba beépített oktatási/nevelési program tematikája Éves időkeret: 72 óra Heti időkeret: 2 óra (36 hét) Készítette: Oláhné Szakács Anna Blaner Gyöngyi Dombiné Fésűs Éva Egészségfejlesztés
Magiszter Alapítványi Óvoda Általános Iskola Középiskola és Szakiskola A jelen egészségnevelése nem lehet más, mint tudatosan létrehozott készségfejlesztő lehetőségek összessége, amellyel az egyén viselkedése az előre meghatározott cél irányába elmozdítható. Az iskola feladatat: Az egészség megvédésére, megedzésére, visszaszerzésére vonatkozó közérthető, de tudományos ismeretek átadása, az egészségvédő lehetőségek sokoldalú bemutatása. Megtanítani, hogy alapvető értékünk az élet és az egészség. Ezek megóvására magatartási alternatívákat ajánljon, tanítson megfelelő egészségvédő magatartásra, gyakorlással, segítéssel, példamutatással. Motiválja, ösztönözze a tanulókat az egészségvédő magatartás szabályainak megtartására, közös véleményformálással, támogató tanácsadással is! Segítse mind az egészségeseket, mind a betegeket az egészségvédő öntevékenységben, az egészséges életmód kialakításában, a döntési alternatívák kidolgozásában, és a helyes döntések megvalósításában. " Az élet meghosszabbításának titka, hogy meg ne rövidítsük!"