Soroksár Kommunikációs- és médiastratégiája



Hasonló dokumentumok
2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

IV. Szakmai szolgáltatások funkcionális tervezése

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

A tudás alapú társadalom iskolája

ELŐTERJESZTÉS. Edelény, február 5.

Partnerség erősítésének lehetőségei az Önkormányzat és a település lakossága között TANULMÁNY

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben

A kutatás vezetője: Dr. Vissy Beatrix. A kutatás résztvevői: Dr. Navratil Szonja Dr. Simon Éva Dr. Szabó Máté Dániel Dr.

Gödöllő Város Önkormányzata TANULMÁNY

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL

Az Őriszentpéteri Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja. II. Stratégiai program

RÉSZLETES FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében megvalósuló

2) A közbeszerzési eljárás fajtája (tárgyalásos és gyorsított eljárás esetén annak indokolása)

Veresegyházi kistérség

Regió-portálok Magyarországon

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására

A Dél-Dunántúli Régió Információs Társadalom Stratégiája (DD-RITS)

KULCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012.

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

HR HÍRLEVÉL Május

A teljesítményértékelés és minősítés a közigazgatási szervek vezetésében

a természetjáró turisták hivatalos lapja Természetjáró Turista magazin média ajánló íme: a megújult turista magazin

A SZOLGÁLTATÓ KÖZIGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

II. modul Civil szervezetek gazdálkodása, könyvvezetési, beszámolási és adózási szabályok

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 1

A7-0124/ Irányelvi javaslat (COM(2013)0512 C7-0215/ /0246(COD)) 1 cím A Bizottság által javasolt szöveg

A távmunka és a távdolgozók jellemzői

P á l y á z a t f i g y e l ő

MUNKAANYAG! ELŐTERJESZTÉS Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-ei ülésére

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

MISKOLCI VÁROSI KÖNYVTÁR

TARTALOMJEGYZÉK. V. Játékos Balaton projekt marketingkommunikációs terve VI. Mellékletek... 11

INFORMATIKA Emelt szint

Mérei Ferenc Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet. Javítási, karbantartási és festési szolgáltatások. Ajánlati dokumentáció

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat)

Projekt: ÁROP-1.A Gyöngyös Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1979/2014. számú ügyben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE KONZULTÁCIÓS DOKUMENTUM AZ INNOVÁCIÓS CÉLÚ ÁLLAMI TÁMOGATÁSRÓL

FAVIS Group ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Gyógyulj Velünk Egyesület KÖZGYŰLÉS 2016/2

SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-175/2015. számú ügyben

Kőbánya Önkormányzat q^j G^í L$/ Jh/Q. Polgármesteri Hivatala / ' / - Polgármesteri Kabinet Eu j i cs,.,

Város Polgármestere. Előterjesztés A Biatorbágyi Média Nonprofit Kft. részére történő vagyonátadásról. Tisztelt Képviselő-testület!

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

Tanácsadói szolgáltatás igénybevétele minőségi szakemberek kereséséhez és kiválasztáshoz

3. 92/2011. (XII. 30.) NFM

A Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület által. fenntartott iskolára vonatkozó térítési díj szabályzat

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Molnár Sándor polgármester Szabó Gézáné alpolgármester Csicsó László képviselő Dráguly Sándor képviselő Karakas Anikó képviselő

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/ ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL.

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Az állásfoglalás a következő fontosabb megállapításokat tartalmazza: Az e-kereskedelem nemzetközi, és nem szorítható az EU határai közé.

SZEGHALOM ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS TERVEZÉSI FOLYAMATOK KÉZIRAT

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. Az Europass kezdeményezés értékelése

A Dél-Alföldi Régió legnagyobb mérnöki állásbörzéje. Az állásbörze időpontja április 13. 9:00-15:00 óráig

1/2015. (II. 15.) országos szabályrendelet a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója szervezetéről és működéséről

MIKROSYSNET KFT. Általános Szerződési Feltételek Internet szolgáltatás igénybevételére

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA

J e g y z ı k ö n y v április 27-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

Katasztrófa elleni védelem

Techno-Tel Kft. a. tagja. Egységes szerkezetbe foglalt

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

Adatkezelési tájékoztató

PROJEKT ISMERTETŐ. PAT Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testület

TÁMOP /K-2015

VI. MELLÉKLETEK. Tartalomjegyzék. PDF created with pdffactory trial version

A kistérségi közigazgatás és a köz-szolgáltatás intézmény rendszere (részanyag)

Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Stratégia 2010 Készítették: Dr. Szabó Ildikó és Marián Béla Az anyaggyűjtésben közreműködött: Márton Sándor

Tex and Co Kft Budapest, Francia út 54. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (egységes szerkezetbe foglalt) I. Általános rendelkezések

Felhívás észrevételek benyújtására az állami támogatások kérdéskörében a Bizottság általános csoportmentességi rendelettervezetére vonatkozóan

Moodle tanulói kézikönyv

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság július 29-ei rendkívüli nyílt üléséről. Polgármesteri Hivatal, I.

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE

Inkontinencia termékek szállítása

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS

PDF created with pdffactory Pro trial version J E G Y Z Ő K Ö N Y V

SOROKSÁRI IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ PINTÉR ÁDÁM KORNUSZ KFT.

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK

Javaslat A TANÁCS RENDELETE. a 282/2011/EU végrehajtási rendeletnek a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye tekintetében történő módosításáról

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

1995L0057 HU

FOGYASZTÓI ÉS BETEGJOGI ÉRDEKVÉDELMI SZÖVETSÉG ELMÚLT 10 ÉVE

Bevezető rész. 1. Általános rendelkezések TISZABURA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP / ) keretében

A mai problémákra mai megoldások kellenek.

Vállalkozási keretszerződés Szekszárd Megyei Jogú Város útüzemeltetési, útfenntartási és útépítési munkálatainak elvégzésére.

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 11-i rendes ülésére

A fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatása ***II

Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika program. Tézisfüzet.

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

JUPINET TÁVKÖZLÉSI KORLÁTOLT FELELŐSÉGŰ TÁRSASÁG JuPiNet Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

VILLAMOS MŰSZAKI LEIRÁS

Átírás:

Soroksár Kommunikációs- és médiastratégiája Budapest, 2011. 04.10.

Tartalom Vezetői összefoglaló Médiahelyzet Soroksáron Cél Soroksári televízió Nyomtatott média Internet, soroksar.hu Közösségi média Költségek, üzemeltetés Struktúra 2

Vezetői összefoglaló A terv lényege, hogy a soroksári önkormányzat kommunikációs csatornáit megújítsuk, nem egyszerűen egy egyirányú kommunikációt lehetővé téve, hanem a legújabb technológiákat is felhasználva, az önkormányzat csatornáira építve a lehető legköltséghatékonyabban, több irányban zajló kommunikációt építsünk ki a soroksári polgárok és az önkormányzat között. Médiahelyzet Soroksáron Soroksáron a jelenlegi önkormányzati média egy újságból, valamint az önkormányzat honlapjából áll. Ez ugyan nem különbözik sokban a magyarországi helyi önkormányzatok átlagos média helyzetétől, azonban szinte mindenhol látunk törekvéseket ezek fejlesztésére. Különösképpen szükséges ez azokban az esetekben mint amilyen Soroksár is, ahol nem funkcionál megfelelően a kialakított infrastruktúra. Hiába hozunk létre és üzemeltetünk egy honlapot, egy újságot, ha azokat nem tudjuk megtölteni olyan tartalommal ami indokolttá teszi, hogy az önkormányzat költsön rá. A Soroksári Hírlapot olvasva megállapíthatjuk, hogy szegényes és unalmas, jelenlegi formájában haszontalan a kerület számára. Cél A helyi média megfelelő kialakítása több szempontból elengedhetetlen az önkormányzat működése során. Megszólalási lehetőséget biztosít a polgárok számára, megjelenési lehetőséget a kerületi vállalkozásoknak, valamint biztosítja a választópolgárok hozzáférését a helyi demokráciához. A helyi média kiemelt szerepet játszik a közösségek erősítésében is és a hagyományok ápolásában. Lehetővé teszi az országos médiába be nem kerülő események, hírek és történetek megjelenését helyi szinten. A helyi ügyekről, eseményekről való hatékony tájékoztatás funkciójának az országos média, regionális adások, mutációk és mellékletek alkalmazása mellett is, csak korlátozottan képesek eleget tenni, ha egyáltalán képesek erre. A helyi média ráfordításainak megtérülése nagyon nehezen mérhető és értelmezhető, mert csak több áttételen keresztül valósul meg a környék gazdasági, közösségi és kulturális életében. A fejlesztésben és fenntartásban természetesen szükség van az önkormányzatra, ugyanakkor meg kell próbálni minél nagyobb arányban bevonni magáncégeket. A televízió és nyomtatott sajtó mellett terjedő modern technológiáknak köszönhetően egyre nyilvánvalóbb és elfogadottabb az a vélemény (United Kingdom, Department of Culture, Media Action Plan 2011), mely szerint a globális folyamatok mellett gyorsan nő a polgárok igénye a helyi média, valamint helyi folyamatok és kérdések megismerése iránt. Az igényeket meg kell próbálnunk kielégíteni és ehhez az elektronikus és nyomtatott média változatos eszközei állnak rendelkezésünkre. Úgy válogatunk, hogy a leginkább releváns és megvalósítható területeken próbálunk fejlődést elérni, a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással. Javaslatunk szerint Soroksáron a helyi médiát egy központi portál, egy televízió, egy nyomtatott kiadvány és a négy-öt legjelentősebb közösségi média alkalmazásával (facebook, twitter, flickr, iwiw, youtube, rss) fejlesztenénk. Mindegyiket összekapcsoljuk a másikkal úgy, hogy ha egy fogyasztónk szembekerül valamelyik termékünkkel, akkor könnyedén és egyszerűen juthasson bármelyik másikhoz is. 3

Az önkormányzati média feladatai: - a választók informálása - a kérdések és problémák becsatornázása - helyi demokrácia erősítése - kampányolás (nem választási) - közösségformálás - önkormányzati szolgáltatások bemutatása - az önkormányzat munkájának korszerűsítése Soroksári televízió A gyorsan fejlődő internetes kommunikációs formák és a nyomtatott sajtó mellett talán még mindig a legerősebb kommunikációs csatorna a televíziózás. A soroksári televíziózásba mindenképp szükséges magáncéget bevonni, mert az önkormányzat jelenlegi anyagi helyzete nem teszi lehetővé, egy teljes egészében önkormányzati forrásokból fenntartott televízió működtetését. A Sonda Ipsos kutatása szerint a helyi televíziókat az emberek 60%-a nézi valamilyen rendszerességgel. Az új soroksári televízió bemutatja az önkormányzat főbb tevékenységeit, pl.: a képviselő-testület üléseinek közvetítését, melyről így a Soroksári Hírlapban nem kell négy oldalas jegyzőkönyv szerű beszámolót megjelentetni. A helyi televízió az önkormányzattal kötött szerződés alapján kezdené meg működését. Heti hat alkalommal ebből öt ismétlés sugározná műsorait, fő műsoridőben. A soroksári televízió alapvető feladata, hogy a kerület mindennapjairól tájékoztasson. A televízió a rendes és nyílt képviselő-testületi ülésekről felvételt készít. A további szerkesztett műsor, a politikai pártokkal kapcsolatos egyensúlya szempontjából, a hatályos médiatörvény (2010. évi CLXXXV. tv 12. 2-4) pontjai mérvadóak: (2) A tájékoztatás kiegyensúlyozottságát a műsorszámok jellegétől függően az egyes műsorszámokon belül, vagy a rendszeresen jelentkező műsorszámok sorozatában kell biztosítani. (3) A médiaszolgáltató hírszolgáltatást és politikai tájékoztatást nyújtó műsorszámaiban műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közreműködő munkatársai bármely médiaszolgáltató által közzétett műsorszámban szereplő politikai hírhez véleményt, értékel ő magyarázatot kivéve a hírmagyarázatot nem fűzhetnek. (4) A műsorszámban közzétett hírekhez fűzött véleményt, értékelő magyarázatot e minőségének megjelölésével és szerzőjének megnevezésével, a hírektől megkülönböztetve kell közzétenni. A műsorokat a televízió archiválja, a fontosabb eseményekről készült, vagy állandó jelentőségű műsorokat az interneten is elérhetővé teszi. A műsorstruktúra alakításába beleszólást enged a kerületieknek. E-mailen és egyéb csatornákon keresztül fogadja, és lehetőség szerint megvalósítja a soroksáriak javaslatait. Keressük a lehetőségét, hogy minél több hasznos és érdekes téma jelenjen meg a televízióban, mint például az egészséges életmód, a kiemelkedő jelentőségű helyi hírek (rendőrségi, közlekedési, kulturális) vagy például a helytörténeti műsorok. Vallási műsorok televíziós közvetítésének is megvizsgáljuk a lehetőségét. 4

Nyomtatott média A nyomtatott sajtó elengedhetetlen része egy teljes spektrumot lefedő médiastratégiának. Az emberek nagy hányada - különösképpen igaz ez Soroksár idősödő polgáraira -, a TV mellett még mindig ezt a médiaformát tekintik számukra közelebb állónak. A nyomtatott sajtó előnye nagyban fakad a statikusságából és hogy a befogadásánál nincs időkorlát. E két jellemzőjéből kifolyólag informatívabb, mert az üzenetek mélyebb értelmezését teszik lehetővé, valamint nagyon jól egészítik ki egymást a televízióval. A nyomtatott média szintén a legalkalmasabb eszköz a televízió és internet mellett a hirdetések közlésére. A fogyasztók a nyomtatott sajtó hirdetéseit tartják a leghitelesebbnek és elfogadhatóbbnak. A mi esetünkben mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi formában megjelenő Soroksári Hírlapot teljesen át kell alakítani, színesebbé és tartalmasabbá kell tenni. Nincs szükség több oldalon keresztül beszámolókat megjelentetni, mert arra sokkal megfelelőbb a televízió vagy megújult honlapon keresztül valamelyik videómegosztó. Az újságot grafikailag korszerűbbé és szebbé kell tenni. A Soroksári Hírlap külső és belső megújítása az egyik legfontosabb pontja az új soroksári kommunikációs- és médiastratégiának. Az újság viszont akkor lesz igazán jó, ha abból a lehető legtöbb információra tesznek szert az olvasók. Vagyis, ha a rovatokra osztott lap hasábjain jól elkülönülnek egymástól a témák, egy-egy rovatban a vezető cikken kívül, több színes hír is megjelenik. Az önkormányzati lapot olvasmányossá, magazinossá kívánjuk tenni. A lakosságot érintő fontos döntésekről érdekesen, közérthetően szeretnénk beszámolni. A helyi lapban az önkormányzati történéseken kívül, helyet kell kapnia a kerület egyesületeinél, civil szervezeteinél, egyházainál, az oktatási-nevelési intézményeknél folyó munkának. A felsorolás természetesen nem teljes, hiszen például az egészségügyi intézményekben, művelődési házban, múzeumban történő események, programok, rendőrségi hírek is az újság hasábjaira kívánkoznak, ahogy a helyi vállalkozók és a lakosság hirdetései is. A hagyományőrzés, a kerület értékeinek olvasók felé történő folyamatos közvetítése dokumentálás - ugyancsak feladata az újságnak. A lap tartalma megjelenne letölthető és megosztható formában online újságként is minek üzemeltetése az újság szerkesztőségének feladata. A koncepció egyik leglényegesebb eleme: az újság és a többi helyi média tartalmak egymásra mutassanak. Az újságból megismerhető legyen a soroksári televízió műsora, a televízióból pedig értesülni lehessen az újság megjelenéséről, annak rövid tartalmáról. Mindkettő elérhető lenne az interneten. A küllemi és tartalmi változásokon túl, törvényi kötelezettségeknek eleget téve, az újság kiadóját is meg kell változtatni. Internet, soroksar.hu Az soroksári kommunikációs- és médiastratégia központi eleme a megújuló önkormányzati honlap, mely a jelenlegi elavult formát követően korszerű designt és funkciót kap. A honlap lesz a soroksári kommunikáció központi eleme, mert ez lesz az egyetlen olyan 24 órában online és frissülő eszközünk, mellyel mindegyik médiát össze tudjuk kapcsolni egyszerre, egy helyen. Innen is elérhetőek lesznek majd az újság, a televízió, a közösségi és megosztó oldalak tartalmai. Soroksár mostani honlapja egyoldalúan az önkormányzat szemszögéből mutatja be a várost, éppen ezért úgy kell átalakítani, hogy minden soroksári számára nyújtson valami hasznosat, ezzel is hatást gyakorolva az összes többi helyi média iránti érdeklődésre. Nem elegendő megjeleníteni az önkormányzat szervezeti egységeit, azok feladatait és elérhetőségeit. A honlapon ez ma számtalan menüpont alatt található meg, emiatt gyakorlatilag tel- 5

jesen kizárva a honlapról magát a közösséget, a soroksári embereket, kulturális életüket, sporteredményeiket és kérdéseiket. Jelenlegi formájában az önkormányzati portálon nem jelenik meg olyan tartalom, amely élővé és érdekessé tenné azt. Ebből következik, hogy nem szolgálja ki megfelelően az érdeklődőket. Szeretnénk sok friss, aktuális hírt, képgalériát látványosan megjeleníteni. A rendezett, jól átlátható honlap nagy nyilvánosságot biztosít a kerületiek és a külső érdeklődők számára is. Az oldal készítését közbeszerezési eljárás keretében, az arra szakosodott cégek bevonásával kell megoldani. A honlap megújításának - amely egyben az online újság elindítását is jelenti - költségigényét más kerületekben és városokban működő hasonló rendszer tanulmányozása és szakértők bevonásával későbbiekben kerülnének meghatározásra. Közösségi média Természetesen közhelyes manapság a közösségi média forradalmát és fejlődését hangsúlyozni, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy teljesen átformálják a kommunikációs csatornákat, új kihívások elé állítva többek közt a helyi önkormányzatokat is. Ugyanakkor ezek az új kihívások inkább új lehetőséget jelentenek a demokratikus kormányzás és a választók gyorsabb informálása területén. A NESTA ( National Endowment for Science, Technology and the Arts )brit alapítvány kutatása szerint ( Local by social How local authorities can use social media to achieve more for less Andy Gibson, 2010. március), egy olyan területről van szó, ami nem egyszerűen az internet penetráció növekedésével bővül, hanem a mobil internetet használó készülékek elterjedésével, annál is nagyobb sebességgel. Éppen ezért, ha ma még úgy érezzük, hogy környezetünkben nem számottevő elvárás a közösségi média és a mobil internetes eszközök információ igényének kiszolgálása a helyi önkormányzatok részéről: valószínűleg tévedünk. Az imént említett folyamatok olyan sebességgel zajlanak körülöttünk, hogy ismerve az alkalmazásukat lehetővé tevő technikák terjedését, mire kialakítjuk ezeket a rendszereket, az igény is érezhetővé válik irántuk. Az önkormányzat kommunikációjának leggyorsabb, legegyszerűbb és legolcsóbb formája lesz ez, ahol minden döntést, kérdést és eseményt azonnal meg tudunk jeleníteni rövid üzenetek, videók és anyagok formájában, ahogy ez ma már megszokott az élet más területein, mint a magán, vagy üzleti szférában. A közösségi média lehetővé teszi a soroksáriak számára, hogy a helyi információkat és véleményüket megosszák egymással, hogy minél több helyi kerüljön kapcsolatba a közösséggel, ezzel is több és több embert bevonva abba. A közösségi média az önkormányzat munkájában Egy ilyen a jelen pillanatban is gyorsan fejlődő csatornát az önkormányzat munkájában kitűnően lehet használni, többek között olyan esetekben mint: - rekrutáció, az alkalmazottak szakmai kapcsolatainak erősítése - az új önkormányzati projektek és tervek bemutatása - a polgárok bevonása az előkészítésbe és mikro szintű konzultáció - új, az önkormányzat tevékenységét eddig nem ismerő csoportok bevonása (fiatalok) - javíthatják az önkormányzati szolgáltatásokat véleményükkel és javaslataikkal - polgári kezdeményezések felbukkanása - átlátható kormányzás A közösségi média előnye, hogy olcsó és könnyedén, kis erőfeszítéssel, közérthetően szólítható meg a fiatalabb korosztály. (A legnagyobb közösségi oldalnak, a facebooknak közel hárommillió magyar felhasználója van.) 6

Költségek, üzemeltetés Manapság egy-egy települést az alapján is megítélnek, hogy milyen sajtóorgánumokkal rendelkezik, azokat milyen intenzitással használja ki. Soroksár szerencsés helyzetben van, hiszen a televíziónak és az újságnak a költségvetése biztosított, így a tervezett változások a költségvetésben meghatározott összegeket nem lépnek túl. Az online és a közösségi média lényeges emberi erőforrást nem igényel. A helyi televízió, újság, online együttes működtetése biztosíthatja a hatékony sajtómegjelenését. E hármas révén kialakul az önkormányzat, a kerület igényes sajtóarculata. A fentieket figyelembe véve láthatjuk, hogy Soroksár információs hálózatát gyökeresen át kell alakítani. A tv közvetítés mellet leghamarabb és leggyorsabban az újság megújítását kell megoldani, mely azonnali intézkedést követel. 7

8 Struktúra