. Február
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12 Móra Máté 2 992 754 439 Ft 0,913308 Az olyan fejlődő piaci cégek részvényeibe kíván befektetni, amelyek a dél- és közép-amerikai térség fejlődéséből kívánnak profitálni. Ezen régió gazdasági szerkezete változatos képet mutat, mely egyrészt a gyarmati múlt örökségének, másrészt a fejlett országoktól való függésnek a következménye. A térség világgazdasági jelentőségét, súlyát és szerepét meghatározza nyersanyagokban való gazdagsága, mezőgazdasági termékei és az olcsó munkaerő. Latin-Amerika országai a világ leggyorsabban fejlődő régiói közé tartoztak az elmúlt években, a várható gazdasági növekedésük lényegesen meghaladhatja a fejlett országok dinamikáját az előttünk álló időszakban. Elsődleges befektetési célpont Brazília, Mexikó, Argentína, Chile, valamint a térség országainak tőzsdéin jegyzett részvények. Az adott esetben nem csak a részvényárfolyamok emelkedése, hanem azok csökkenése esetén is képes lehet pozitív hozam elérésére, a részvény indexek csökkenését inverz módon lekövető Exchange Traded Fund-ok (ETF) megvásárlásán keresztül. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 6-os Februárban magas volatilitás mellet lokális csúcsokról lefordulva 3,32-ot süllyedt a Latin-Amerikai részvényindex. A Brazil index 5,14-ot a Mexikói parkett pedig 3,14-ot csökkent a hónap során. A lassuló globális növekedési kép és régiós kockázatok miatt csökkentették a Latin-Amerikai országok növekedési kilátásait. Brazília esetében a korábbi 2,6-os növekedést 2,2-ra míg Mexikó esetében az 1,7-os növekedést 1,5-ra mérsékelték. Azonban a hónap során több pozitív hír is megjelent, ami további katalizátorokat adhatnak a feltörekvő piacok számára, elsősorban Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy nem fognak Március 1-vel további importvámokat kivetni Kínára és a végleges megállapodásra is sor kerülhet az elkövetkező hetekben, továbbá Jerome Powell FED elnök továbbra is óvatos jegybanki politikát hirdetett és továbbra is ki fog várni a FED a kamatemelésekkel, addig, amíg nincs meggyőződve annak szükségességéről. A Brazil makrogazdaságot tekintve a mind a feldolgozóipar mind a szolgáltatói beszerzési menedzserindex emelkedést mutatott a korábbi hónaphoz képest. Az infláció 3,8-on stagnált, míg a munkanélküliségi ráta 12-ra emelkedett. Az alapban a Januári részvényfelülsúly benchmarkra lett csökkentve. 110 108 106 94 92 90 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett pénzüket olyan vállalatok részvényeibe kívánják befektetni, amelyek a dél- és közép-amerikai térség fejlődéséből kívánnak profitálni. : Alul-/felülteljesítés: -2,63 : -1,08-2,86-1,18 0,23 Alul-/felülteljesítés: 0,10 + / Befektetési eszközök -1,08 0,37-1,44 Nemzetközi befektetési jegy 153 136 676 5,62-14,58-12,99-1,60 Diszkont kincstárjegy 139 854 620 5,13 3,23 4,21-0, Nemzetközi részvény 1 387 440 499 50,92-23,00-21,80-1,20 Államkötvény 79 785 160 2,93 2016 24,57 27,86-3,29 Nemzetközi ETF 964 355 265 35,39 2017 7,04 8,01-0, Értékpapírok összesen 2 724 572 220 100,00 2018-1,39-1,13-0,26 Folyószámla 261 403 918 8,18 7,59 0,60 Befektetési eszközök összesen 2 985 976 138 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök Ishares MSCI Brazil Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., Erste Befektetési Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., SPB Befektetési Zrt., TakarékBank Zrt.,
Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény A sorozat részvénytúlsúlyos alap 85 SX5E + 15 RMAX HU0000701818 2000.05.11 Pallag Róbert 3 910 865 269 Ft 1,008720 Az kizárólag Európa meghatározó tőzsdéin jegyzett részvényekbe fekteti vagyonát. A befektetési stratégia kialakításánál az alapkezelő nagy hangsúlyt fektet a földrajzi, az ágazati, és a szektor allokációra. Az befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfólió-összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését. Ennek érdekében az befektetései között magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan magasabb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban részvények. Ezeknek az instrumentumoknak (részvény, befektetési jegy) az aránya maximum a portfólió 95 százalékát teheti ki. Ugyanakkor az törekszik a magasabb hozam elérése érdekében eszközölt befektetésekből származó kockázatokat csökkenteni befektetéseinek eszközosztályonkénti és értékpapíronkénti megosztásával, egy jól diverzifikált portfólió felépítésével. Az kizárólag fedezeti céllal deviza ügyleteket köthet, egyéb származtatott termékekbe illetve származtatott ügyletekbe nem kíván fektetni. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 6-os Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett pénzüket olyan részvényekbe kívánják befektetni, amelyeket Európa meghatározó tőzsdéin jegyeznek. Februárban 4,2-kal értékelődött fel az 50 vezető európai vállalatot tömörítő részvényindex, ezzel folytatódott az idei évet jellemző emelkedő trend és pozitív piaci hangulat. Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy nem fognak március 1-től további importvámokat kivetni Kínára, és akár végleges megállapodásra is sor kerülhet az elkövetkező hetekben. A piaci várakozások szerint a rendezetlen Brexit esélye is jelentősen csökkent a hónap során, bár a fontos szavazásokra többszöri halasztást követően csak március közepén kerül sor a brit parlamentben. Az európai reálgazdaság továbbra is gyengélkedik, melynek következtében az EKB tagok is pesszimista nyilatkozatokat tettek. A befektetők már nem is áraznak kamatemelést idénre, a gazdaság lassulása, a gyenge inflációs kilátások újabb támogató monetáris politikai lépéseket tehetnek szükségessé. A makrogazdasági adatokat tekintve a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex 49,3-as értékével, a szolgáltatói beszerzési menedzserindex 52,8-as értékével kissé felülteljesítette a várakozásokat. Az infláció az előzetes adatok alapján februárban 1,5-on stagnált, a maginfláció pedig 1-ra süllyedt. A munkanélküliségi ráta pedig 7,9 volt februárban. Az euró-dollár kurzus a 1,1485-1,1180 közötti sávban mozgott a hónap során. Az euró-forint árfolyam a hazai fizetőeszköz látható erősödése miatt a megszokottnál szélesebb sávban, 320,3-315 között ingadozott. Meghatározó befektetések: Total, SAP, Siemens, Allianz, Sanofi 108 Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény A sorozat 110 Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény A sorozat 106 105 95 90 85 : 3,79 : -1,79 3,88-2,78 Alul-/felülteljesítés: -0,09 Alul-/felülteljesítés: 0,99 + / Befektetési eszközök 3,77 4,40-0,64 Diszkont kincstárjegy 99 682 300 2,37 11,80 9,84 1, Nemzetközi részvény 3 788 233 763 89,93 17,68 16,40 1,28 Részvény 22 465 692 0,53 5, 6,92-0,94 Államkötvény 302 132 646 7,17 4,26 3,36 0,89 Értékpapírok összesen 4 212 514 401 100,00 2016-0,34 0,49-0,83 Folyószámla 309 832 615 2017 6,19 5,34 0,85 Befektetési eszközök összesen 4 522 347 016 2018-9,25 7,41-9,84 7,35 0,59 0,05 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök Nincs Budapest Bank Zrt., Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., Erste Befektetési Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., Sberbank Magyarország Zrt., SPB Befektetési Zrt., TakarékBank Zrt.,
2018.03.31 2018.04.30 2018.05.31 2018.06.30 2018.07.31 2018.08.31 2018.09.30 2018.10.31 2018.11.30 2018.12.31.01.31 Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény B sorozat részvénytúlsúlyos alap 85 SX5E + 15 RMAX HU0000701818 2000.05.11 EUR Pallag Róbert 1 908 141 0,015576 Az kizárólag Európa meghatározó tőzsdéin jegyzett részvényekbe fekteti vagyonát. A befektetési stratégia kialakításánál az alapkezelő nagy hangsúlyt fektet a földrajzi, az ágazati, és a szektor allokációra. Az befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfólió-összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését. Ennek érdekében az befektetései között magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan magasabb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban részvények. Ezeknek az instrumentumoknak (részvény, befektetési jegy) az aránya maximum a portfólió 95 százalékát teheti ki. Ugyanakkor az törekszik a magasabb hozam elérése érdekében eszközölt befektetésekből származó kockázatokat csökkenteni befektetéseinek eszközosztályonkénti és értékpapíronkénti megosztásával, egy jól diverzifikált portfólió felépítésével. Az kizárólag fedezeti céllal deviza ügyleteket köthet, egyéb származtatott termékekbe illetve származtatott ügyletekbe nem kíván fektetni. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 6-os Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett pénzüket olyan részvényekbe kívánják befektetni, amelyeket Európa meghatározó tőzsdéin jegyeznek. Februárban 4,2-kal értékelődött fel az 50 vezető európai vállalatot tömörítő részvényindex, ezzel folytatódott az idei évet jellemző emelkedő trend és pozitív piaci hangulat. Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy nem fognak március 1-től további importvámokat kivetni Kínára, és akár végleges megállapodásra is sor kerülhet az elkövetkező hetekben. A piaci várakozások szerint a rendezetlen Brexit esélye is jelentősen csökkent a hónap során, bár a fontos szavazásokra többszöri halasztást követően csak március közepén kerül sor a brit parlamentben. Az európai reálgazdaság továbbra is gyengélkedik, melynek következtében az EKB tagok is pesszimista nyilatkozatokat tettek. A befektetők már nem is áraznak kamatemelést idénre, a gazdaság lassulása, a gyenge inflációs kilátások újabb támogató monetáris politikai lépéseket tehetnek szükségessé. A makrogazdasági adatokat tekintve a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex 49,3-as értékével, a szolgáltatói beszerzési menedzserindex 52,8-as értékével kissé felülteljesítette a várakozásokat. Az infláció az előzetes adatok alapján februárban 1,5-on stagnált, a maginfláció pedig 1-ra süllyedt. A munkanélküliségi ráta pedig 7,9 volt februárban. Az euró-dollár kurzus a 1,1485-1,1180 közötti sávban mozgott a hónap során. Az euró-forint árfolyam a hazai fizetőeszköz látható erősödése miatt a megszokottnál szélesebb sávban, 320,3-315 között ingadozott. Meghatározó befektetések: Total, SAP, Siemens, Allianz, Sanofi 107 105 Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény B sorozat 109 Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény B sorozat 103 99 101 99 97 94 89 95 84 : 3,62 : -2,47 3,71-3,37 Alul-/felülteljesítés: -0,09 Alul-/felülteljesítés: 0,90 + / Befektetési eszközök 6,16 5,95 0,21 Diszkont kincstárjegy 99 682 300 2,37 18,27 14,17 4,10 Nemzetközi részvény 3 788 233 763 89,93 16,19 14,92 1,27 Részvény 22 465 692 0,53-0,09 0,83-0,92 Államkötvény 302 132 646 7,17 5,07 3,82 1,25 Értékpapírok összesen 4 212 514 401 100,00 2016 0,26 1,15-0,89 Folyószámla 309 832 615 2017 6,51 5,70 0,80 Befektetési eszközök összesen 4 522 347 016 2018-12,48-12,97 0,49 9,14 9,07 0,08 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök Nincs Concorde Értékpapír Zrt., Erste Befektetési Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., Sberbank Magyarország Zrt.,
Generali Rövid Kötvény A sorozat pénzpiaci alap RMAX HU0000705744 2001.06.08 Andreskó Mária 530 943 422 Ft 2,316143 Az befektetési politikájának kialakításakor a kockázatmentes befektetési lehetőség került párosításra, a rugalmas időtávval. Ennek eredményeként az alap teljesítménye alapján mind rövid, mind hosszú távon versenyképes alternatívája a banki betéti, valamint folyószámlához kötött megtakarítási formáknak. Az döntően a magyar állam által garantált éven belüli lejáratú állampapírokba helyezi el tőkéjét. Korlátozott mértékben az az állampapíroknál várhatóan magasabb hozamot biztosító önkormányzatok, magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzintézetek, vállalatok, valamint jelzálog-hitelintézetek által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat és - a devizaárfolyamkockázat teljes fedezése mellett - devizás eszközöket is tartalmazhat. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a kockázatkerülő 2-es besorolásnak felel meg. Az re visszatekintő szintetikus mutató az heti hozamainak Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik elsősorban állampapírokba, továbbá pénzpiaci eszközökbe és egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba fektetnék pénzüket. Jegybank által jelenleg szorosabban követett adószűrt maginflációs mutató 3-ra emelkedett, azonban a várakozásainknak megfelelően az MNB nem változtatott a monetáris kondíciókon. A márciusi kamatdöntő ülés nagyobb fókuszban lesz, amikor elérhetővé válik a friss inflációs jelentés. A Jegybank és a kormány közzétette a versenyképességi csomagokat, mely reformok célja a potenciális GDP növekedés és a versenyképesség fokozása, illetőleg a gazdasági felzárkózás a fejlett országokhoz. Hazai kötvénypiacon szűk sávban ingadoztak a hozamok az előző hónaphoz képest, az éven belüli lejáratú papírok hozama stagnált, míg az éven túli lejáratú kötvények minimálisan mértékben (5 bp) mérséklődtek, mely szegmensből csak a 3 éves futamidő volt kivétel, amely 20 bázispontot erősödött. A nemzetközi helyzet, a likviditásbőség, a jegybanki politika még kedvez a rövid papírok alacsony hozamszintjének, ezért az alap hátralévő átlagos futamidejét neutrálisra állítottuk, valamint növeltük a legkisebb kockázattal futó vállalati kötvények kitettségét. 101 Generali Rövid Kötvény A sorozat Generali Rövid Kötvény A sorozat 101 99 99 97 : 0,03 : -0,73 0,09 0,35 Alul-/felülteljesítés: -0,07 Alul-/felülteljesítés: -1,08 4,85 5,97 7,35 8,52 4,44 5,72 2,03 3,31 0,41 1,30 2016 0,12 0,97 2017-0,84 0,14 2018-0,90 0,15 0,00 0,20 + / Befektetési eszközök -1,12 Diszkont kincstárjegy 839 450 050 35,06-1,17 Vállalati kötvény 389 477 614 16,27-1,28 Államkötvény 1 165 602 489 48,68-1,28 Értékpapírok összesen 2 394 530 153 100,00-0,89 Határidős deviza -21 113-0,85 Folyószámla 9 473 606-0,99 Befektetési eszközök összesen 2 403 982 646-1,05-0,20 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök 2023/B MÁK, 2021/C MÁK, 19/05/22 DKJ, 19/09/25 DKJ Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., Erste Befektetési Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., SPB Befektetési Zrt., TakarékBank Zrt.,
Generali Rövid Kötvény B sorozat pénzpiaci alap RMAX HU0000702063 2011.01.03 Andreskó Mária 1 734 463 684 Ft 2,426479 Az befektetési politikájának kialakításakor a kockázatmentes befektetési lehetőség került párosításra a rugalmas időtávval. Ennek eredményeként az teljesítménye alapján mind rövid, mind hosszú távon versenyképes alternatívája a banki betéti, valamint folyószámlához kötött megtakarítási formáknak. Az döntően a magyar állam által garantált éven belüli lejáratú állampapírokba helyezi el tőkéjét. Korlátozott mértékben az az állampapíroknál várhatóan magasabb hozamot biztosító önkormányzatok, magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzintézetek, vállalatok, valamint jelzálog-hitelintézetek által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat és - a devizaárfolyamkockázat teljes fedezése mellett - devizás eszközöket is tartalmazhat. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a kockázatkerülő 2-es besorolásnak felel meg. Az re visszatekintő szintetikus mutató az heti hozamainak ingadozását veszi alapul az elmúlt öt évre vonatkozóan. Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik elsősorban állampapírokba, továbbá pénzpiaci eszközökbe és egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba fektetnék pénzüket. Jegybank által jelenleg szorosabban követett adószűrt maginflációs mutató 3-ra emelkedett, azonban a várakozásainknak megfelelően az MNB nem változtatott a monetáris kondíciókon. A márciusi kamatdöntő ülés nagyobb fókuszban lesz, amikor elérhetővé válik a friss inflációs jelentés. A Jegybank és a kormány közzétette a versenyképességi csomagokat, mely reformok célja a potenciális GDP növekedés és a versenyképesség fokozása, illetőleg a gazdasági felzárkózás a fejlett országokhoz. Hazai kötvénypiacon szűk sávban ingadoztak a hozamok az előző hónaphoz képest, az éven belüli lejáratú papírok hozama stagnált, míg az éven túli lejáratú kötvények minimálisan mértékben (5 bp) mérséklődtek, mely szegmensből csak a 3 éves futamidő volt kivétel, amely 20 bázispontot erősödött. A nemzetközi helyzet, a likviditásbőség, a jegybanki politika még kedvez a rövid papírok alacsony hozamszintjének, ezért az alap hátralévő átlagos futamidejét neutrálisra állítottuk, valamint növeltük a legkisebb kockázattal futó vállalati kötvények kitettségét. 101 Generali Rövid Kötvény B sorozat Generali Rövid Kötvény B sorozat 101 99 99 : 0,06 : -0,23 0,09 0,35 Alul-/felülteljesítés: -0,03 Alul-/felülteljesítés: -0,58 2,61 3,08 8,16 8,52 5,24 5,72 2,80 3,31 1,03 1,30 2016 0,62 0,97 2017-0,84 0,14 2018-0,40 0,15 0,09 0,20 Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., + / Befektetési eszközök -0,47 Diszkont kincstárjegy 839 450 050 35,06-0,36 Vállalati kötvény 389 477 614 16,27-0,48 Államkötvény 1 165 602 489 48,68-0,51 Értékpapírok összesen 2 394 530 153 100,00-0,27 Határidős deviza -21 113-0,35 Folyószámla 9 473 606-0,99 Befektetési eszközök összesen 2 403 982 646-0,55-0,11 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök 2023/B MÁK, 2021/C MÁK, 19/05/22 DKJ, 19/09/25 DKJ
Generali Fejlődő Piaci Részvény ok ja A sorozat részvénytúlsúlyos alap 15 S&P Select Frontier Index + 70 MSCI Daily Tr Net EM USD + 155 RMAX HU0000706825 2008.06.12 Vörös Benedek 889 794 842,00 Ft 1,304081 Az befektetési célpontjai között szerepelnek Latin Amerika, Afrika, Ázsia, (közel és távol kelet) fejlődő részvény piacai. Az elsősorban nem egyedi részvényekbe kíván fektetni, hanem az egyes országok tőzsdei teljesítményét reprezentáló ETFekkel tölti fel a portfoliót. Az kezelő feladata a földrajzi diverzifikáció változtatásából és a részvény kötvény kitettség változtatásából adódó pozitív teljesítmény elérése. Az kezelő célja, hogy az saját tőkéjének 80-90-át olyan külföldi kollektív értékpapírokba fektesse, melyek elsősorban nemzetközi részvényekbe fektetnek. Diverzifikációs, likviditási okokból kisebb mértékben a portfolió részét képezhetik hazai kollektív befektetési értékpapírok is. Az aktív befektetési stratégát folytat, ennek következtében a portfolió összetétele időbeli korlátozás nélkül eltérhet a benchmark összetételétől. Az elsősorban ETF-ekbe (Exchange Traded Fund), illetve hagyományos befektetési alapokba fekteti saját tőkéjét. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 6-os Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett pénzüket elsősorban Latin Amerika, Afrika, Ázsia (közel és távol kelet) fejlődő részvény piacain kívánja befektetni. A számottevő januári emelkedést követően februárban minimális, 0,2-os nyereséget könyvelhetett el az. A globális feltörekvő piacok értékeltségi szintjei továbbra is alapvetően támogatóak, ugyanakkor több piacon országspecifikus tényezők (Mexikóban az elnök piacellenes nyilatkozatai és lépései, Indiában a közelgő választásokkal kapcsolatos bizonytalanság) okoztak alulteljesítést. Kínában a hatóságok a lassulás jeleit látva gazdasági stimulus csomagot jelentettek be, ami jelentős lökést adott a helyi részvénypiacoknak. A hónap során összességében stabilak maradtak a feltörekvő régiós devizák. Az alap februárban felül volt súlyozva a benchmarkhoz képest. 109 Generali Fejlődő Piaci Részvény ok ja A sorozat 106 Generali Fejlődő Piaci Részvény ok ja A sorozat 107 105 103 101 94 99 97 90 95 86 : 0,17 : -4,24 1,03-2,12 Alul-/felülteljesítés: -0,86 Alul-/felülteljesítés: -2,13 2,52 7,48 3,29 6,54-7,46 0,83 14,86 16,05-4, -5,24 2016 5,97 14,33 2017 13,50 17,71 2018-8,95-6,30 6,31 6,87 + / Befektetési eszközök -4,95 Nemzetközi befektetési jegy 286 999 338 19,20-3,25 Diszkont kincstárjegy 90 953 590 6,08-8,29 Részvény 9 350 000 0,63-1,19 Államkötvény 30 774 276 2,06 0,28 Nemzetközi ETF 1 076 678 337 72,03-8,36 Értékpapírok összesen 1 494 755 541 100,00-4,21 Folyószámla 96 507 248-2,65 Befektetési eszközök összesen 1 591 262 789-0,56 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök ishares Core MSCI EM, ishares MSCI EM Index ETF, Vanguard FTSE EM. Mark. ETF Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., Erste Befektetési Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., SPB Befektetési Zrt., TakarékBank Zrt.,
Generali Fejlődő Piaci Részvény ok ja B sorozat részvénytúlsúlyos alap 15 S&P Select Frontier Index + 70 MSCI Daily Tr Net EM USD + 15 RMAX HU0000710728 2011.10.04 USD Vörös Benedek $2 512 610 0,010944 Az befektetési célpontjai között szerepelnek Latin Amerika, Afrika, Ázsia, (közel és távol kelet) fejlődő részvény piacai. Az elsősorban nem egyedi részvényekbe kíván fektetni, hanem az egyes országok tőzsdei teljesítményét reprezentáló ETFekkel tölti fel a portfoliót. Az kezelő feladata a földrajzi diverzifikáció változtatásából és a részvény kötvény kitettség változtatásából adódó pozitív teljesítmény elérése. Az kezelő célja, hogy az saját tőkéjének 80-90-át olyan külföldi kollektív értékpapírokba fektesse, melyek elsősorban nemzetközi részvényekbe fektetnek. Diverzifikációs, likviditási okokból kisebb mértékben a portfolió részét képezhetik hazai kollektív befektetési értékpapírok is. Az aktív befektetési stratégát folytat, ennek következtében a portfolió összetétele időbeli korlátozás nélkül eltérhet a benchmark összetételétől. Az elsősorban ETF-ekbe (Exchange Traded Fund), illetve hagyományos befektetési alapokba fekteti saját tőkéjét. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 6-os Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett pénzüket elsősorban Latin Amerika, Afrika, Ázsia (közel és távol kelet) fejlődő részvény piacain kívánja befektetni. A számottevő januári emelkedést követően februárban minimális, 0,2-os nyereséget könyvelhetett el az. A globális feltörekvő piacok értékeltségi szintjei továbbra is alapvetően támogatóak, ugyanakkor több piacon országspecifikus tényezők (Mexikóban az elnök piacellenes nyilatkozatai és lépései, Indiában a közelgő választásokkal kapcsolatos bizonytalanság) okoztak alulteljesítést. Kínában a hatóságok a lassulás jeleit látva gazdasági stimulus csomagot jelentettek be, ami jelentős lökést adott a helyi részvénypiacoknak. A hónap során összességében stabilak maradtak a feltörekvő régiós devizák. Az alap februárban felül volt súlyozva a benchmarkhoz képest. 107 105 Generali Fejlődő Piaci Részvény ok ja B sorozat 110 105 Generali Fejlődő Piaci Részvény ok ja B sorozat 103 101 95 99 90 97 85 95 80 93 75 : -0,78 : -11,30 0,04-9,34 Alul-/felülteljesítés: -0,82 Alul-/felülteljesítés: -1, 1,23 5,29 12,17 15,97-5,38 3,17-4,21-3,34-13,87-14,37 2016 3,30 11,53 2017 28,79 33,57 2018-16,12-13,68 7,58 8,10 + / Befektetési eszközök -4,06 Nemzetközi befektetési jegy 286 999 338 19,20-3,80 Diszkont kincstárjegy 90 953 590 6,08-8,55 Részvény 9 350 000 0,63-0,87 Államkötvény 30 774 276 2,06 0,50 Nemzetközi ETF 1 076 678 337 72,03-8,23 Értékpapírok összesen 1 494 755 541 100,00-4,79 Folyószámla 96 507 248-2,44 Befektetési eszközök összesen 1 591 262 789-0,53 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök ishares Core MSCI EM, ishares MSCI EM Index ETF, Vanguard FTSE EM. Mark. ETF Concorde Értékpapír Zrt., Raiffeisen Bank Zrt.,
Generali Főnix Távol-Keleti Részvény V/E Bef. ok ja részvénytúlsúlyos alap 85 MSCI Far East ex Japan Index + 15 RMAX HU0000708805 2010.10.11 Munkácsi Dávid 1 351 109 296 Ft 1,406484 Az kizárólag fejlődő ázsiai vállalatok részvényeibe kíván befektetni, Japán kivételével a Távol-Kelet országainak gazdasági bővüléséből igyekszik profitálni. A gazdasági erő és növekedési potenciál tekintetében domináns ázsiai feltörekvő országok piaci megítélése hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben, mostanság a világgazdaság motorjaiként tekintenek a térség vezető hatalmaira. A korábbi exportorientált termelő tevékenység mellett az életszínvonal javulásával párhuzamosan egyre inkább a belső fogyasztásban rejlő potenciál kerül előtérbe. A feltörekvő piacok befektetői megítélése az elmúlt időszakban jelentősen javult, a várható gazdasági növekedés lényegesen meghaladhatja a fejlett országok dinamikáját. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 5-ös Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett pénzüket olyan fejlődő ázsiai vállalatok részvényeibe kívánják befektetni, amelyek Japán kivételével a Távol-Kelet országainak gazdasági bővüléséből igyekeznek profitálni. Februárban a távol-keleti részvény piacokon a januárban tapasztalt pozitív hangulat és teljesítmény folytatódott, három fő mozgató rugónak köszönhetően: 1., Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy nem fognak március 1-től további importvámokat kivetni Kínára, és akár végleges megállapodásra is sor kerülhet az elkövetkező hetekben. 2., Jerome Powell FED elnök továbbra is óvatos jegybanki politikát hirdetett és továbbra is ki fog várni a FED a kamatemelésekkel addig, amíg nincs meggyőződve annak szükségességéről. 3., A kínai gazdaság lassulása miatt több elemző vár egy jelentős gazdasági stimulust, ami serkentően hathat a régióra. A kereskedelmi háború enyhülése (vége?), valamint Az enyhülő kamatemelések miatt várhatóan már tovább nem erősödő amerikai dollár párosa jelentős vételi erőt hozhat a távol-keleti régióra, amit tovább támogathat egy jelentősebb kínai gazdasági élénkítő program. Az ban továbbra is felül vannak súlyozva a részvények, a februári hónap során közel 2-ot emelkedett az árfolyama. 108 106 Generali Főnix Távol-Keleti Részvény V/E Bef. ok ja 112 108 Generali Főnix Távol-Keleti Részvény V/E Bef. ok ja 92 88 84 80 : 1,97 : -3,10 2,83-0,50 Alul-/felülteljesítés: -0,86 Alul-/felülteljesítés: -2,60 4,15 8,82-4,44 2,68 16,48 21,63-3,30 0,47 2016 6,31 8,14 2017 17,71 21,55 2018-9,11-6,65 7,80 8,62 + / Befektetési eszközök -4,67 Nemzetközi Befektetési jegy 320 130 944 24,19-7,12 Diszkont kincstárjegy 79 838 400 6,03-5,15 Nemzetközi részvény 5 924 027 0,45-3,77 Államkötvény 50 633 950 3,83-1,83 Nemzetközi ETF 867 136 031 65,51-3,84 Értékpapírok összesen 1 323 663 352 100,00-2,46 Határidős deviza 479 089-0,82 Folyószámla Befektetési eszközök összesen 29 330 558 1 353 472 999 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök Fidelity Asian Special Situations Fund Y ACC, HSBC MSCI Far East ex Japan UCITS ETF, ishares MSCI AC Far East XJP Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., Erste Befektetési Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., SPB Befektetési Zrt., TakarékBank Zrt.,
Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény A sorozat részvénytúlsúlyos alap 85 CETOP20 + 15 MAX Composite HU0000706809 2001.06.08 Pallag Róbert 3 371 527 044 Ft 3,117919 Az elsősorban a Közép-kelet-európai blue chip-eket tartalmazó CETOP20 részvényindexben szereplő részvényekbe kíván befektetni. Az befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfólió-összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését valamint az infláció feletti reálhozam elérést. Ennek érdekében az befektetései között magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan magasabb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban a részvények. Ezeknek az instrumentumoknak (részvény, befektetési jegy) az aránya maximum a portfólió 95 -át teheti ki. Ugyanakkor az törekszik a magasabb hozam elérése érdekében eszközölt befektetésekből származó kockázatokat csökkenteni, befektetéseinek eszközosztályonkénti és értékpapíronkénti megosztásával, egy jól diverzifikált portfólió felépítésével. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 5-ös Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett pénzüket elsősorban közép-kelet-európai blue chip-eket tartalmazó CETOP20 részvényindexben szereplő részvényekbe kíván befektetni. Februárban mérsékelt ingadozások mellett 0,4-kal emelkedett a közép-európai vezető vállalatait tömörítő részvényindex. A decemberi és januári zuhanást követően 10 feletti pozitív korrekció jellemezte a román tőzsdét. A BET index megközelített a 8000 pontos szintet, miután a román kormány kormány számos enyhítést jelentett be a szektorális különadókkal kapcsolatos szabályozásban, továbbá meghatározó blue-chip részvényektől konszenzus feletti osztalék javaslatok érkeztek. A magyar börze indikátora szűk sávban maradt 40000 pont felett. Az OTP részvények egy erős gyorsjelentést követően március elejére érték el a 12000 Ft feletti új történelmi csúcsot, ezzel lényegében tízszerezett az árfolyam a 2009 márciusi mélyponthoz képest. A Telekom esetében jövőre várhatóan 8-kal 27 forintra növekszik majd az osztalék. Az MNB nem változtatott a monetáris politikai kondíciókon a hónap során, azonban a korábbi ülés jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a jegybank nem fog sietni a kamatemeléssel, mivel az euró-zóna romló növekedési kilátásai alacsonyabb inflációs pályát vetítenek előre. Az euró-forint árfolyam a hazai fizetőeszköz látható erősödése miatt a megszokottnál szélesebb sávban, 320,3-315 között ingadozott. Meghatározó befektetések: OTP, Erste Bank, MOL, PZU, PKO 105 103 101 Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény A sorozat 109 105 101 97 Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény A sorozat 99 93 97 89 95 85 : 1,04 : -0,32 0,53-2,18 Alul-/felülteljesítés: 0,51 Alul-/felülteljesítés: 1,85 6,62 6,65 12,60 16,01-1,44-6,56 0,64 0,36-1,81-2,80 2016 5,40 4,22 2017 22,83 20,24 2018-0,91-2,55 2,52 2,25 + / Befektetési eszközök -0,03 Vállalati kötvény 107 384 548 1,50-3,41 Nemzetközi részvény 4 744 062 971 66,18 5,12 Részvény 1 658 742 500 23,14 0,28 Államkötvény 657 724 162 9,18 0,99 Értékpapírok összesen 7 167 914 181 100,00 1,18 Folyószámla 179 854 663 2,58 Befektetési eszközök összesen 7 347 768 844 1,64 0,27 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök Nincs Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., Erste Befektetési Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., Sberbank Magyarország Zrt., SPB Befektetési Zrt., TakarékBank Zrt., UniCredit Bank
.02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02..02. Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény B sorozat részvénytúlsúlyos alap 85 CETOP20 + 15 MAX Composite HU0000710785 2011.10.04 EUR Pallag Róbert 12 412 454 0,009865 Az elsősorban a Közép-kelet-európai blue chip-eket tartalmazó CETOP20 részvényindexben szereplő részvényekbe kíván befektetni. Az befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfólió-összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését valamint az infláció feletti reálhozam elérést. Ennek érdekében az befektetései között magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan magasabb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban a részvények. Ezeknek az instrumentumoknak (részvény, befektetési jegy) az aránya maximum a portfólió 95 -át teheti ki. Ugyanakkor az törekszik a magasabb hozam elérése érdekében eszközölt befektetésekből származó kockázatokat csökkenteni, befektetéseinek eszközosztályonkénti és értékpapíronkénti megosztásával, egy jól diverzifikált portfólió felépítésével. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 5-ös Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett pénzüket elsősorban közép-kelet-európai blue chip-eket tartalmazó CETOP20 részvényindexben szereplő részvényekbe kíván befektetni. Februárban mérsékelt ingadozások mellett 0,4-kal emelkedett a közép-európai vezető vállalatait tömörítő részvényindex. A decemberi és januári zuhanást követően 10 feletti pozitív korrekció jellemezte a román tőzsdét. A BET index megközelített a 8000 pontos szintet, miután a román kormány kormány számos enyhítést jelentett be a szektorális különadókkal kapcsolatos szabályozásban, továbbá meghatározó blue-chip részvényektől konszenzus feletti osztalék javaslatok érkeztek. A magyar börze indikátora szűk sávban maradt 40000 pont felett. Az OTP részvények egy erős gyorsjelentést követően március elejére érték el a 12000 Ft feletti új történelmi csúcsot, ezzel lényegében tízszerezett az árfolyam a 2009 márciusi mélyponthoz képest. A Telekom esetében jövőre várhatóan 8-kal 27 forintra növekszik majd az osztalék. Az MNB nem változtatott a monetáris politikai kondíciókon a hónap során, azonban a korábbi ülés jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a jegybank nem fog sietni a kamatemeléssel, mivel az euró-zóna romló növekedési kilátásai alacsonyabb inflációs pályát vetítenek előre. Az euró-forint árfolyam a hazai fizetőeszköz látható erősödése miatt a megszokottnál szélesebb sávban, 320,3-315 között ingadozott. Meghatározó befektetések: OTP, Erste Bank, MOL, PZU, PKO 107 Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény B sorozat Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény B sorozat 105 103 99 101 99 94 97 89 95 84 : 0,85 : -1,02 0,34-2,89 Alul-/felülteljesítés: 0,51 Alul-/felülteljesítés: 1,87 4,43 3,68 19,07 23,54-2,64-7,72-5,07-5,39-1,06-2,33 2016 6,07 4,92 2017 23,08 20,48 2018-4,38-6,04 4,13 3,88 Concorde Értékpapír Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., Sberbank Magyarország Zrt., + / Befektetési eszközök 0,76 Vállalati kötvény 107 384 548 1,50-4,47 Nemzetközi részvény 4 744 062 971 66,18 5,08 Részvény 1 658 742 500 23,14 0,32 Államkötvény 657 724 162 9,18 1,27 Értékpapírok összesen 7 167 914 181 100,00 1,15 Folyószámla 179 854 663 2,60 Befektetési eszközök összesen 7 347 768 844 1,66 0,25 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök Nincs
Generali Hazai Kötvény A sorozat hosszú kötvényalap MAX Composite HU0000705736 2001.06.08 Andreskó Mária 841 633 887 Ft 3,256589 Az befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfólió-összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését, valamint az infláció feletti hozam elérését. Az az alábbi benchmark teljesítményének meghaladására törekszik: MAX Composite index. Az aktív befektetési stratégát folytat, ennek következtében a portfólió összetétele időbeli korlátozás nélkül eltérhet a benchmark összetételétől. Az denominációtól függetlenül hazai kibocsátók értékpapírjaiba kíván befektetni. Az a nem forintban denominált eszközök árfolyamkockázatának kizárása céljából fedezeti ügyleteket köthet. Az az árfolyamkockázat teljes kizárására törekszik, így a nettó nyitott devizapozíció nem haladhatja meg a nem forintban denominált eszközök eszközértékének 10-át. Az származtatott termékekbe illetve származtatott ügyletekbe devizafedezeti céllal fektethet. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a kockázatkerülő 3-as besorolásnak felel meg. Az re visszatekintő szintetikus mutató az heti hozamainak ingadozását veszi alapul az elmúlt öt évre vonatkozóan. Az ot azon befektetőinknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett egy túlnyomó részben hazai állampapírokból álló, a hozamváltozásokra érzékeny befektetésben szeretnék elhelyezni pénzüket. Jegybank által jelenleg szorosabban követett adószűrt maginflációs mutató 3-ra emelkedett, azonban a várakozásainknak megfelelően az MNB nem változtatott a monetáris kondíciókon. A márciusi kamatdöntő ülés nagyobb fókuszban lesz, amikor elérhetővé válik a friss inflációs jelentés. A Jegybank és a kormány közzétette a versenyképességi csomagokat, mely reformok célja a potenciális GDP növekedés és a versenyképesség fokozása, illetőleg a gazdasági felzárkózás a fejlett országokhoz. A negyedik negyedéves GDP második olvasata enyhén meghaladta a piaci konszenzust (5.1 tény vs. 5.0 konszenzus). A nemzetközi befektetői szentiment támogató volt, a német és az amerikai hozamok szűken oldalaztak. Hazai kötvénypiacon is szűk sávban ingadoztak a hozamok, az előző hónaphoz képest az nél hosszabb lejáratú kötvények minimális mértékben, 5 bázisponttal mérséklődtek. A 3 éves futamidejű papírok esetében volt láthatóbb erősödés, 20 bázispontot csökkentett a hozamok. Az alap durationpolitikáján nem változtattunk, azonban tovább növeltük a vállalati kötvénykitettséget, amely az alacsony állampapírokhoz képest kamatprémiumot kínál. Generali Hazai Kötvény A sorozat Generali Hazai Kötvény A sorozat 101 95 94 : 0,22 : 0,43 0,29 1,31 Alul-/felülteljesítés: -0,06 Alul-/felülteljesítés: -0,88 + / Befektetési eszközök 6,89 7,63-0,75 Vállalati kötvény 1 706 056 147 13,35 9,10 9,03 0,07 Államkötvény 10 305 631 917 80,66 10,54 10,83-0,28 Jelzáloglevél 764 184 930 5, 3, 4,34-0,38 Értékpapírok összesen 12 775 872 994 100,00 2016 4,89 6,39-1,49 Határidős deviza 5 728 601 2017 4,46 5,88-1,42 Folyószámla 41 845 971 2018-1,95-1,03-0,92 Befektetési eszközök összesen 12 823 447 566 0,85 1,07-0,22 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök 2022/A MÁK, 2024/C MÁK Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., Erste Befektetési Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., Sberbank Magyarország Zrt., SPB Befektetési Zrt., TakarékBank Zrt., UniCredit Bank Hungary Zrt.
Generali Hazai Kötvény B sorozat hosszú kötvényalap MAX Composite HU0000702071 2011.01.03 Andreskó Mária 11 693 578 412 Ft 3,380752 Az befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfólió-összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését, valamint az infláció feletti hozam elérését. Az az alábbi benchmark teljesítményének meghaladására törekszik: MAX Composite index. Az aktív befektetési stratégát folytat, ennek következtében a portfólió összetétele időbeli korlátozás nélkül eltérhet a benchmark összetételétől. Az denominációtól függetlenül hazai kibocsátók értékpapírjaiba kíván befektetni. Az a nem forintban denominált eszközök árfolyamkockázatának kizárása céljából fedezeti ügyleteket köthet. Az az árfolyamkockázat teljes kizárására törekszik, így a nettó nyitott devizapozíció nem haladhatja meg a nem forintban denominált eszközök eszközértékének 10-át. Az származtatott termékekbe illetve származtatott ügyletekbe devizafedezeti céllal fektethet. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a kockázatkerülő 3-as besorolásnak felel meg. Az re visszatekintő szintetikus mutató az heti hozamainak ingadozását veszi alapul az elmúlt öt évre vonatkozóan. Az ot azon befektetőinknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett egy túlnyomó részben hazai állampapírokból álló, a hozamváltozásokra érzékeny befektetésben szeretnék elhelyezni pénzüket. Jegybank által jelenleg szorosabban követett adószűrt maginflációs mutató 3-ra emelkedett, azonban a várakozásainknak megfelelően az MNB nem változtatott a monetáris kondíciókon. A márciusi kamatdöntő ülés nagyobb fókuszban lesz, amikor elérhetővé válik a friss inflációs jelentés. A Jegybank és a kormány közzétette a versenyképességi csomagokat, mely reformok célja a potenciális GDP növekedés és a versenyképesség fokozása, illetőleg a gazdasági felzárkózás a fejlett országokhoz. A negyedik negyedéves GDP második olvasata enyhén meghaladta a piaci konszenzust (5.1 tény vs. 5.0 konszenzus). A nemzetközi befektetői szentiment támogató volt, a német és az amerikai hozamok szűken oldalaztak. Hazai kötvénypiacon is szűk sávban ingadoztak a hozamok, az előző hónaphoz képest az nél hosszabb lejáratú kötvények minimális mértékben, 5 bázisponttal mérséklődtek. A 3 éves futamidejű papírok esetében volt láthatóbb erősödés, 20 bázispontot csökkentett a hozamok. Az alap durationpolitikáján nem változtattunk, azonban tovább növeltük a vállalati kötvénykitettséget, amely az alacsony állampapírokhoz képest kamatprémiumot kínál. 105 103 101 99 97 Generali Hazai Kötvény B sorozat 103 101 99 97 95 Generali Hazai Kötvény B sorozat : 0,26 : 0,93 0,29 1,31 Alul-/felülteljesítés: -0,02 Alul-/felülteljesítés: -0,38 6,67 9,66 11,10 7,02 9,03 10,83 4,48 4,34 2016 5,42 6,39 2017 4, 5,88 2018-1,46-1,03 0,93 1,07 Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., + / Befektetési eszközök -0,35 Vállalati kötvény 1 706 056 147 13,35 0,63 Államkötvény 10 305 631 917 80,66 0,27 Jelzáloglevél 764 184 930 5, 0,14 Értékpapírok összesen 12 775 872 994 100,00-0,97 Határidős deviza 5 728 601-0,90 Folyószámla 41 845 971-0,43 Befektetési eszközök összesen 12 823 447 566-0,14 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök 2022/A MÁK, 2024/C MÁK
Generali IC Ázsiai Részvény V/E Befektetési ok ja részvénytúlsúlyos alap 15 Hang Seng Index + 15 HSI Enterprises Index + 15 MSCI China Index + 20 Nifty India Index + 20 Sensex India index + 15 RMAX HU0000708821 2010.10.11 Harsányi Péter 3 261 284 461 Ft 1,379638 Az kizárólag Indiához illetve Kínához kötődő vállalatok részvényeibe kíván befektetni, azaz Távol-Kelet két meghatározó, óriási népességű országának a fejlődéséből igyekszik profitálni. A gazdasági erő és növekedési potenciál tekintetében domináns ázsiai feltörekvő országok piaci megítélése hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben, mostanság a világgazdaság motorjaiként tekintenek a térség vezető hatalmaira. A korábbi exportorientált termelő tevékenység mellett az életszínvonal javulásával párhuzamosan egyre inkább a belső fogyasztásban rejlő potenciál kerül előtérbe. A feltörekvő piacok befektetői megítélése az elmúlt időszakban jelentősen javult, a várható gazdasági növekedés lényegesen meghaladhatja a ejlett országok dinamikáját. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 6-os Tovább emelkedtek februárban a kínai piacok, miután újabb pozitív fejlemények láttak napvilágot az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktus kapcsán. Emellett támogatóak voltak a kínai részvénypiacok esetében az értékeltségi szintek, illetve a tervezett és részben bejelentett stimulus intézkedések. Indiában a fokozottabb geopolitikai kockázatok és a választások előtti időszak tükrében egy oldalazó mozgás bontakozott ki a hónap során. Az előremutató beszerzési menedzserindexek Kínában és Indiában is a várakozások közelében alakultak. Az USDCNY és az USDINR devizapárok stabilak maradtak. Az alap februárban felül volt súlyozva a benchmarkhoz képest. 107 105 103 Generali IC Ázsiai Részvény V/E Bef. ok ja Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett pénzüket olyan Indiához illetve Kínához kötődő vállalatok részvényeibe kívánják befektetni, amelyek a két országnak a fejlődéséből igyekeznek profitálni. 108 Generali IC Ázsiai Részvény V/E Bef. ok ja 101 99 92 97 88 : 2,06 : -2,12 1,97 0,72 Alul-/felülteljesítés: 0,08 Alul-/felülteljesítés: -2,84 + / Befektetési eszközök 3,91 5,95-2,04 Befektetési jegy 268 585 616 8,54 8,95 12,10-3,15 Nemzetközi befektetési jegy 818 374 510 26,03-4,18 0,61-4,79 Államkötvény 159 570 320 5,07 32,56 33,42-0,86 Nemzetközi ETF 1 898 025 124 60,36 0,47 0,23 0,24 Értékpapírok összesen 3 144 555 570 100,00 2016 1,76 2,15-0,39 Folyószámla 123 013 943 2017 17,99 17,28 0,71 Befektetési eszközök összesen 3 267 569 513 2018-5,80-2,59-3,22 3,89 4,19-0,30 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök Hang Seng Index Funds ETF, SPDR S&P China ETF Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., Erste Befektetési Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., SPB Befektetési Zrt., TakarékBank Zrt.,
Generali IPO Abszolút Hozam A sorozat abszolút hozamú alap RMAX HU0000706791 2008.07.08 Vörös Benedek és Móra Máté 2 029 115 777 Ft 1,415193 Az RMAX referencia index teljesítményének meghaladására törekszik, ennek megfelelően domináns szerepet kapnak a portfólióban a hazai állampapírok és diszkont-kincstárjegyek. Az befektetési politikájában az abszolút hozam elérésére irányuló megközelítést követi, így nem kívánja korlátozni a részvény hányadot, de azon belül jellemzően konzervatív, 10-40 körüli kitettséget céloz meg. A vagyonkezelő globális részvényspektrummal dolgozik, nevéből adódóan fokozottan igyekszik kihasználni az elsődleges és másodlagos tőzsdei kibocsátásokban rejlő lehetőségeket. A befektetési politika megfelelő rugalmasságot kínál a legattraktívabb részvények kiválasztásához, hiszen olyan társaságok is megjelenthetnek az alapban, amelyek már hosszabb ideje tőzsdén jegyzettek.az stratégiája a diverzifikált kötvény és részvény instrumentumokkal történő lépcsőzetes építkezés, jelentős ingadozások nélkül, konzervatív kockázatvállalási hajlandósággal. A rövid távú katalizátorok alapján tudatosan kiválasztott egyedi tranzakciók mérete mindössze 0,6-0,7 a megfelelő diverzifikáltság miatt. Tavaly júliustól elindult az intézményi befektetők számára vásárolható sorozata is. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 4-es Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik többletkockázat vállalása mellett a bankbetéteknél, pénzpiaci- vagy állampapír befektetéseknél magasabb hozamot szeretnének elérni. Februárban is kitartott az optimista piaci hangulat a világban amiből az befektetései is profitáltak, az árfolyama 0,4/0,5-ot emelkedett a hónap folyamán. A magyar vállalati és államkötvényeken kívül az jelentősebb pozíciói a régiós részvénypiacokon (román részvények 7.5, magyar részvények 6), az európai vállalati szektorban (12) és európai bankokban (7) voltak. Romániában a kormány számos enyhítést jelentett be a szektorális különadókkal kapcsolatos szabályozásban aminek köszönhetően jelentősen felértékelődött a teljes román piac. Ezt a kitettségünk csökkentésére használtuk fel, főleg a román bankszektorban tettünk zsebre számottevő profitokat. Az európai bankszektor kitettségünk szintén jól teljesített, részben az alacsony kezdeti értékeltségnek, részben pedig annak köszönhetően, hogy a hónap végén újra meredekebbé vált az európai hozamgörbe. Ahogy egyre több indikátor a globális növekedés lassulása irányába mutat, csökkentettük a ciklikus részvény kitettségünket és olyan eszközöket igyekszünk vásárolni amelyek egy lassuló gazdasági környezetben, a korábban vártnál alacsonyabb kamatpálya mellett is pozitív hozamot biztosíthatnak. 105 103 101 99 97 95 Generali IPO Abszolút Hozam A sorozat 105 103 101 99 97 95 Generali IPO Abszolút Hozam A sorozat : 0,38 : 0,19 0,04 0,32 Alul-/felülteljesítés: 0,34 Alul-/felülteljesítés: -0,13 + / Befektetési eszközök 3,31 3,89-0,58 Befektetési jegy 81 816 690 1,19 0,40 8,52-8,12 Vállalati kötvény 1 900 794 594 27,69 16,99 5,72 11,27 Nemzetközi részvény 2 310 086 194 33,65 5,29 3,31 1,99 Részvény 719 696 500 10,48 3,01 1,50 1,51 Államkötvény 714 292 007 10,40 2016 2,23 1,22 1,01 Nemzetközi ETF 1 138 452 510 16,58 2017 2,08 0,20 1,88 Értékpapírok összesen 6 865 138 495 100,00 2018-1,31 0,31-1,62 Határidős deviza 30 063 193 2,11 0,03 2,09 Folyószámla Betét 515 415 405 234 940 673 Befektetési eszközök összesen 7 645 557 766 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök Nincs Budapest Bank Zrt., Concorde Értékpapír Zrt., Equilor Befektetési Zrt., Erste Befektetési Zrt., KBC Securities Magyarországi Fióktelepe, Raiffeisen Bank Zrt., Sberbank Magyarország Zrt., SPB Befektetési Zrt., TakarékBank Zrt.,
Generali IPO Abszolút Hozam B sorozat abszolút hozamú alap RMAX HU0000715016 2008.07.08 Vörös Benedek és Móra Máté 5 427 842 787 Ft 1,088551 Az RMAX referencia index teljesítményének meghaladására törekszik, ennek megfelelően domináns szerepet kapnak a portfólióban a hazai állampapírok és diszkont-kincstárjegyek. Az befektetési politikájában az abszolút hozam elérésére irányuló megközelítést követi, így nem kívánja korlátozni a részvény hányadot, de azon belül jellemzően konzervatív, 10-40 körüli kitettséget céloz meg. A vagyonkezelő globális részvényspektrummal dolgozik, nevéből adódóan fokozottan igyekszik kihasználni az elsődleges és másodlagos tőzsdei kibocsátásokban rejlő lehetőségeket. A befektetési politika megfelelő rugalmasságot kínál a legattraktívabb részvények kiválasztásához, hiszen olyan társaságok is megjelenthetnek az alapban, amelyek már hosszabb ideje tőzsdén jegyzettek.az stratégiája a diverzifikált kötvény és részvény instrumentumokkal történő lépcsőzetes építkezés, jelentős ingadozások nélkül, konzervatív kockázatvállalási hajlandósággal. A rövid távú katalizátorok alapján tudatosan kiválasztott egyedi tranzakciók mérete mindössze 0,6-0,7 a megfelelő diverzifikáltság miatt. Tavaly júliustól elindult az intézményi befektetők számára vásárolható sorozata is. 1 2 3 4 5 6 7 3 hó 6 hó 1 év 2 év 3 év 4 év Az várható hozam-kockázat profilja a közepesnél kockázatosabb 4-es Az ot azon befektetőknek ajánljuk, akik számottevő kockázat mellett pénzüket olyan vállalatok részvényeibe kívánják befektetni, amelyek a dél- és közép-amerikai térség fejlődéséből kívánnak profitálni. Februárban is kitartott az optimista piaci hangulat a világban amiből az befektetései is profitáltak, az árfolyama 0,4/0,5-ot emelkedett a hónap folyamán. A magyar vállalati és államkötvényeken kívül az jelentősebb pozíciói a régiós részvénypiacokon (román részvények 7.5, magyar részvények 6), az európai vállalati szektorban (12) és európai bankokban (7) voltak. Romániában a kormány számos enyhítést jelentett be a szektorális különadókkal kapcsolatos szabályozásban aminek köszönhetően jelentősen felértékelődött a teljes román piac. Ezt a kitettségünk csökkentésére használtuk fel, főleg a román bankszektorban tettünk zsebre számottevő profitokat. Az európai bankszektor kitettségünk szintén jól teljesített, részben az alacsony kezdeti értékeltségnek, részben pedig annak köszönhetően, hogy a hónap végén újra meredekebbé vált az európai hozamgörbe. Ahogy egyre több indikátor a globális növekedés lassulása irányába mutat, csökkentettük a ciklikus részvény kitettségünket és olyan eszközöket igyekszünk vásárolni amelyek egy lassuló gazdasági környezetben, a korábban vártnál alacsonyabb kamatpálya mellett is pozitív hozamot biztosíthatnak. 105 103 101 99 97 Generali IPO Abszolút Hozam B sorozat 105 103 101 99 97 95 Generali IPO Abszolút Hozam B sorozat : 0,47 : 1,09 0,04 0,32 Alul-/felülteljesítés: 0,43 Alul-/felülteljesítés: 0,77 + / Befektetési eszközök 2,34 0,62 1,72 Befektetési jegy 81 816 690 1,19 0,64 0,52 0,12 Vállalati kötvény 1 900 794 594 27,69 2016 2, 1,22 1,75 Nemzetközi részvény 2 310 086 194 33,65 2017 3,19 0,20 2,99 Részvény 719 696 500 10,48 2018-0,47 0,31-0,78 Államkötvény 714 292 007 10,40 2,27 0,03 2,25 Nemzetközi ETF 1 138 452 510 16,58 Értékpapírok összesen 6 865 138 495 100,00 Határidős deviza Folyószámla Betét Befektetési eszközök összesen 30 063 193 515 415 405 234 940 673 7 645 557 766 10-nál magasabb részarányt képviselő eszközök Nincs