Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap Szeptember havi hírlevél
|
|
- Lajos Orosz
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 . szeptember
2 Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap származtatott alap : RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Pallag Róbert ( októberétől) Ft 1, A Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap állampapír bázisból kiindulva keresi a megfelelő befektetési célpontokat a világ tőkepiacain, ennek következtében a portfólió mindenkori összetételében a kockázatos eszközök aránya 0%- között mozoghat. Az Alap mind vételi, mind eladási pozíciókat felvehet, az Alap által alkalmazható tőkeáttétel maximális mértéke kétszeres. Az Alap földrajzi orientáltsága globális, az eszközosztályok tekintetében pedig minden eszközosztály portfólióba válogatása megengedett. A befektetések között ennek megfelelően kötvénypiaci, részvénypiaci, nyersanyagpiaci és devizapiaci pozíciók is szerepelhetnek, stratégiai (hosszabb távú) és taktikai (rövidebb távú) jelleggel egyaránt. októberétől új portfóliómenedzser vette át az Alapot, amely a korábbiaktól eltérő stratégiát, lényegesen kisebb kockázati mutatókat, kiegyensúlyozott teljesítményt jelent. Október első hetében az augusztus végi szintekre emelkedett vissza az Alap jegyértéke. Az európai részvénypiacokon ETF-ekben (DAX, EuroStoxx50) és egyedi papírokban is gyors adásvételek jellemezték a portfóliókezelést. A stop-stratégiát követve szeptemberben még számos esetben veszteséget kellett realizálnunk, az egyre attraktívabb szinteken azonban a beszállási lehetőségek folyamatos keresése zajlott. A harmadik negyedév óta a legnagyobb korrekciót hozta: a globális feltörekvő piacok közel 20%-kal, az MSCI World index 10% körüli mértékben esett vissza forintban kalkulálva. A túlzott pesszimizmusból adódó visszapattanást kihasználva október második hetében csökkentettük a kockázatos pozíciókat, mivel a fontosabb részvényindexek erős technikai ellenállásokhoz értek, a fundamentumok romlása pedig ugyan erősítette a stimulus várakozásokat, ezek bejelentése azonban időben kitolódhat. A következő hetekben a gyorsjelentések mozgathatják az árfolyamokat, a menedzsment kommentárok pedig óvatosságot tükrözhetnek. Az Alapban lévő devizakitettség döntő része továbbra is fedezett. 101% Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap 110% 108% Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap 99% 97% : -1,67% 0,24% : 4,62% 2,00% -1,91% 2,62% A portfólió összetétele Indulástól 2010 Alap + / Eszközök Részarány 2,90% 6,23% -3,32% Számlapénz 23,25% 13,15% 5,52% 7,63% Betét 3,65% -0,45% 5,16% -5,61% Államkötvény 31,81% -9,06% 8,51% -17,57% Befektetési jegy 0,69% -10,03% 5,72% -15,75% Diszkont kincstárjegy 3,82% 6,36% 3,31% 3,05% ETF 6,48% 3,12% 1,55% 1,57% Részvény 18, Nominális hozamok Vállalati kötvény 9,85% Határidős ügyletek -0,01% Köv/köt 2,07% Díjak -0,58% Nettó eszközérték 100,00%
3 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Alap részvénytúlsúlyos alap : 85% S&P Latin America 40 Index + 15% RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Jávor Tamás Ft 0, Az Alap olyan fejlődő piaci cégek részvényeibe kíván befektetni, amelyek a dél- és közép-amerikai térség fejlődéséből kívánnak profitálni. Latin-Amerika országai Brazília vezérletével a világ leggyorsabban fejlődő régiói közé tartoztak az elmúlt években, kihasználva olaj- és nyersanyagkincseik számottevő piaci felértékelődését. A feltörekvő piacok befektetői megítélése az elmúlt időszakban jelentősen javult, a várható gazdasági növekedés lényegesen meghaladhatja a fejlett országok dinamikáját. Szeptemberben a részvénypiacok régiótól és iparágtól függetlenül kedvezőtlen teljesítményt nyújtottak, így az alap is árfolyamcsökkenéssel zárta a hónapot. A térség országait a nyersanyagpiaci visszaesés, illetve az általános devizagyengülés is érzékenyen érintette. A legrosszabbul a nemzetközi adósságának a leminősítését elszenvedő brazil piac teljesített, aminek legfőbb okai a jelentősen visszaeső fogyasztás, romló költségvetési helyzet, erősödő infláció, valamint az erős belpolitikai feszültségek voltak, a brazil reál tavaly óta 70%-ot veszített értékéből az amerikai dollárral szemben. A megjelent makrogazdasági adatok alapján a térség országai közül stabil növekedést mutat Mexikó, Chile, Kolumbia és Peru, hozzájárulva ezzel a térség jövőre várható GDP növekedéséhez, az idénre várható csökkenés után. Egyre több attraktív értékelési szintet is lehet már látni a régióban, amit támogat, hogy az eddigi rekordszintű tőkevonások is jelentősen lassultak. 90% 92% 82% 88% 84% Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap 74% 66% Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap -8,86% -28,00% : -7,10% : -25,84% -1,76% -2,16% Alap + / Eszközök Részarány -8,36% -6,56% -1,80% Számlapénz 6,57% -6,84% -5,17% -1,67% Befektetési jegy 1,47% -4,31% -2,94% -1,37% Diszkont kincstárjegy 16,05% -14,58% -12,99% -1,60% ETF 25,64% 3,23% 4,25% -1,02% Részvény 50,24% -22,30% -20,50% -1,80% Köv/köt 0,25% Nominális hozamok Díjak -0,22% Nettó eszközérték 100,00%
4 Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény Alap A sorozat részvénytúlsúlyos alap : 85% SX5E + 15% RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Pallag Róbert ( januártól) Vezető forgalmazó: Ft 0, UniCredit Bank Hungary Zrt. Az Alap befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfólióösszetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését, valamint az infláció feletti reálhozam elérését. Ennek érdekében az Alap befektetései között magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan magasabb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban a részvények. Az Alap kizárólag Európa meghatározó tőzsdéin jegyzett részvényekbe fekteti vagyonát. A befektetési stratégia kialakításánál az alapkezelő nagy hangsúlyt fektet a földrajzi, az ágazati és a szektor allokáció kialakítására. Az Alap elsősorban a hosszú távon gondolkodó, magas kockázattűrő képességgel rendelkező befektetőknek ajánlott. Csak október elejére érkezett meg a pozitív korrekció az európai részvénypiacokra, szeptemberben további 5% körüli mélyrepülés jellemezte az 50 vezető európai részvényt magába foglaló Stoxx indexet. A kínai gazdaság lassulásának látható jelei miatt a befektetők augusztus második felétől a legrosszabb forgatókönyvet kezdték beárazni, amely a sérülékeny feltörekvő piacok mellett Európában is csökkentette az elemzői profit várakozásokat. A Volkswagen botrány kirobbanása csak növelte a bizonytalanságot, az autógyártó részvényei 42%-kal zuhantak szeptember során. Az Alapban aktív portfólió menedzselés mellett a hónap utolsó hetében növeltük a részvény kitettséget. 100 euró alatti árfolyamon több lépcsőben vásároltuk a VW elsőbbségi papírjait, majd október első felében realizáltuk a nyereséget. Az évet továbbra is stabil felülteljesítés jellemzi a benchmarkkal szemben. Meghatározó befektetések: Allianz, Banco Santander, Bayer, Sanofi, Total. 94% Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény Alap 90% 86% 120% Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény Alap 115% 110% 105% 95% 90% -7,12% -3,31% : -4,63% : -1,86% -2,49% -1,45% Alap + / Eszközök Részarány 4,00% 5,03% -1,04% Számlapénz 4,07% ,53% 2,95% 0,58% Diszkont kincstárjegy 12,14% -8,80% -6,92% -1,88% ETF 9,28% 11,80% 9,84% 1, Részvény 75,51% 17,68% 16,40% 1,28% Köv/köt -0,79% 5, 7,03% -1,06% Díjak -0,21% -2,41% -1,15% -1,26% Nettó eszközérték 100,00% Nominális hozamok
5 Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény Alap B sorozat részvénytúlsúlyos alap : 85% SX5E + 15% RMAX HU Indulás: EUR Portfóliómenedzser: Pallag Róbert ( januártól) Vezető forgalmazó: , UniCredit Bank Hungary Zrt. Az Alap befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfólióösszetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését, valamint az infláció feletti reálhozam elérését. Ennek érdekében az Alap befektetései között magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan magasabb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban a részvények. Az Alap kizárólag Európa meghatározó tőzsdéin jegyzett részvényekbe fekteti vagyonát. A befektetési stratégia kialakításánál az alapkezelő nagy hangsúlyt fektet a földrajzi, az ágazati és a szektor allokáció kialakítására. Az Alap elsősorban a hosszú távon gondolkodó, magas kockázattűrő képességgel rendelkező befektetőknek ajánlott. Csak október elejére érkezett meg a pozitív korrekció az európai részvénypiacokra, szeptemberben további 5% körüli mélyrepülés jellemezte az 50 vezető európai részvényt magába foglaló Stoxx indexet. A kínai gazdaság lassulásának látható jelei miatt a befektetők augusztus második felétől a legrosszabb forgatókönyvet kezdték beárazni, amely a sérülékeny feltörekvő piacok mellett Európában is csökkentette az elemzői profit várakozásokat. A Volkswagen botrány kirobbanása csak növelte a bizonytalanságot, az autógyártó részvényei 42%-kal zuhantak szeptember során. Az Alapban aktív portfólió menedzselés mellett a hónap utolsó hetében növeltük a részvény kitettséget. 100 euró alatti árfolyamon több lépcsőben vásároltuk a VW elsőbbségi papírjait, majd október első felében realizáltuk a nyereséget. Az évet továbbra is stabil felülteljesítés jellemzi a benchmarkkal szemben. Meghatározó befektetések: Allianz, Banco Santander, Bayer, Sanofi, Total. 94% Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény Alap B sorozat 90% 86% 125% Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény Alap B sorozat 120% 115% 110% 105% 95% 90% -6,97% -3,80% : -4,29% : -2,86% -2,68% -0,94% Alap + / Eszközök Részarány 9,23% 9,67% -0,44% Számlapénz 4,07% 8,14% 7,84% 0,30% Diszkont kincstárjegy 12,14% 18,27% 16,26% 2,01% ETF 9,28% 16,19% 14,92% 1,27% Részvény 75,51% -0,09% 0,83% -0,92% Köv/köt -0,79% -2,12% -0,74% -1,38% Díjak -0,21% Nominális hozamok Nettó eszközérték 100,00%
6 Generali Cash Pénzpiaci Alap A sorozat pénzpiaci alap : RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Andreskó Mária Ft 2, % Generali Cash Pénzpiaci Alap A Monetáris Tanács 15 bázisponttal 1,35%-ra csökkentette az irányadó kamatot és egyúttal bejelentette, hogy a kamatvágások befejeződtek. A görög megállapodás a régiós devizák erősödését hozta, így a forint is 2,4%-ot tudott javulni az euróval szemben július végére. A kurzus szempontjából a közötti sáv maradt irányadó. A nagy likviditásnak, illetve a rövid kötvények mérsékelt kibocsátásának köszönhetően az éven belüli állampapírok hozama 0,9% alá csökkent. A tőkemozgások során a legrövidebb papírok likvidálását preferáltuk, mellyel duration kockázatot nem vállaltunk. Szeptember folyamán tovább emelkedett a hozamgörbe meredeksége, amely az éven belül lejáró értékpapírok jelentős hozamesésének tudható be. Közel 30 bázispontos hozamcsökkenés következtében hónap végére 0,4%-ra mérséklődtek a rövid papírok hozamai. Ez az erősödés továbbra is a jegybanki eszközök megváltozásának, a kibocsátás mérséklésének és a nagy likviditásnak köszönhető. Alapban továbbra is a 3 hónapos diszkontkincstárjegyeknél hosszabb állampapírok dominálnak, valamint 1 hónapnál rövidebb bankbetétek is szerephez jutottak. 103% Generali Cash Pénzpiaci Alap 101% 99% 99% : 0,09% 0,17% -0,08% : 0,77% 1,71% -0,94% 2010 Nominális hozamok Alap + / Eszközök Részarány 6,18% 7,33% -1,15% Számlapénz 3,18% 4,59% 5,53% -0,94% Betét 3,22% 4,24% 5,17% -0,93% Diszkont kincstárjegy 99,71% 7,35% 8,52% -1,17% Köv/köt -6,01% 4,44% 5,72% -1,28% Díjak -0,11% 2,03% 3,31% -1,28% Nettó eszközérték 100,00% 0,65% 1,26% -0,62%
7 Generali Cash Pénzpiaci Alap B sorozat pénzpiaci alap : RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Andreskó Mária Ft 2, % Generali Cash Pénzpiaci Alap B sorozat Az Alap befektetési politikájának kialakításakor a kockázatmentes befektetési lehetőség került párosításra a rugalmas időtávval. Ennek eredményeként az alap teljesítménye alapján mind rövid, mind hosszú távon versenyképes alternatívája a banki betéti, valamint folyószámlához kötött megtakarítási formáknak. Az Alap döntően a magyar állam által garantált éven belüli lejáratú állampapírokba helyezi el tőkéjét. Szeptember folyamán tovább emelkedett a hozamgörbe meredeksége, amely az éven belül lejáró értékpapírok jelentős hozamesésének tudható be. Közel 30 bázispontos hozamcsökkenés következtében hónap végére 0,4%-ra mérséklődtek a rövid papírok hozamai. Ez az erősödés továbbra is a jegybanki eszközök megváltozásának, a kibocsátás mérséklésének és a nagy likviditásnak köszönhető. Alapban továbbra is a 3 hónapos diszkontkincstárjegyeknél hosszabb állampapírok dominálnak, valamint 1 hónapnál rövidebb bankbetétek is szerephez jutottak. Generali Cash Pénzpiaci Alap B sorozat 99% 0,14% 1,46% : 0,17% : 1,71% -0,03% -0,26% Alap + / Eszközök Részarány 4,56% 5,03% -0,46% Számlapénz 3,18% 0,56% 5,17% -4,61% Betét 3,22% 8,16% 8,52% -0,36% Diszkont kincstárjegy 99,71% 5,24% 5,72% -0,48% Köv/köt -6,01% 2,80% 3,31% -0,51% Díjak -0,11% 1,14% 1,26% -0,12% Nettó eszközérték 100,00% Nominális hozamok
8 Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja A sorozat részvénytúlsúlyos alap : 15% S&P Select Frontier Index + 70% MSCI Daily Tr Net EM USD + 15% RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Jávor Tamás Ft 1, Az Alap befektetési célpontjai között szerepelnek Latin Amerika, Afrika, Ázsia, (közel és távol kelet) fejlődő részvény piacai. Az alap elsősorban nem egyedi részvényekbe kíván fektetni, hanem az egyes országok tőzsdei teljesítményét reprezentáló ETF-ekkel tölti fel a portfoliót. Az Alapkezelő feladata a földrajzi diverzifikáció változtatásából és a részvény kötvény kitettség változtatásából adódó pozitív teljesítmény elérése. Az Alapkezelő célja, hogy az Alap saját tőkéjének 80-90%-át olyan külföldi kollektív értékpapírokba fektesse, melyek elsősorban nemzetközi részvényekbe fektetnek. Diverzifikációs, likviditási okokból kisebb mértékben a portfolió részét képezhetik hazai kollektív befektetési értékpapírok is. Az Alap aktív befektetési stratégát folytat, ennek következtében a portfolió összetétele időbeli korlátozás nélkül eltérhet a benchmark összetételétől. Az Alap elsősorban ETF-ekbe (Exchange Traded Fund), illetve hagyományos befektetési alapokba fekteti saját tőkéjét. Szeptemberben a részvénypiacok régiótól és iparágtól függetlenül kedvezőtlen teljesítményt nyújtottak, így az alap is árfolyamcsökkenéssel zárta a hónapot. A befektetők leginkább az amerikai jegybank szerepét betöltő FED-re figyeltek, tekintve hogy az elemzők nagy része várt kamatemelést szeptemberre, amely azonban elmaradt. Nem segített a részvénypiacoknak a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos fennmaradó várakozás, valamint a Volkswagen és a Glencore cégek körül kialakult helyzet sem. A nyersanyagárak további esése alapvetően a nyersanyag kitermelő vállalatokat érintette negatívan, ez egy párhuzamos dollárerősödéssel kiegészítve jelentősen rontotta a befektetői képet főként a latin-amerikai országokban. A legrosszabbul a nemzetközi adósságának a leminősítését elszenvedő brazil piac teljesített, aminek legfőbb okai a jelentősen visszaeső fogyasztás, romló költségvetési helyzet, erősödő infláció, valamint az erős belpolitikai feszültségek voltak, a brazil reál tavaly óta 70%-ot veszített értékéből az amerikai dollárral szemben. 122% Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja 114% 92% 88% Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja 90% 82% -3,82% -8,47% : -4,00% : -8,80% 0,18% 0,33% 2010 Alap + / Eszközök Részarány 1,03% 6,22% -5,19% Számlapénz 2,90% 24,26% 26,77% -2,51% Befektetési jegy 24,29% -12,76% -4,70% -8,06% Diszkont kincstárjegy 14,89% 3,29% 6,54% -3,25% ETF 57,11% -7,46% 0,83% -8,29% Részvény 0,76% 14,86% 16,01% -1,15% Köv/köt 0,26% -8,65% -8,36% -0,29% Díjak -0,22% Nominális hozamok Nettó eszközérték 100,00%
9 Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja B sorozat részvénytúlsúlyos alap : 15% S&P Select Frontier Index + 70% MSCI Daily Tr Net EM USD + 15% RMAX HU Indulás: USD Portfóliómenedzser: Jávor Tamás $ , Az Alap befektetési célpontjai között szerepelnek Latin Amerika, Afrika, Ázsia, (közel és távol kelet) fejlődő részvény piacai. Az alap elsősorban nem egyedi részvényekbe kíván fektetni, hanem az egyes országok tőzsdei teljesítményét reprezentáló ETF-ekkel tölti fel a portfoliót. Az Alapkezelő feladata a földrajzi diverzifikáció változtatásából és a részvény kötvény kitettség változtatásából adódó pozitív teljesítmény elérése. Az Alapkezelő célja, hogy az Alap saját tőkéjének 80-90%-át olyan külföldi kollektív értékpapírokba fektesse, melyek elsősorban nemzetközi részvényekbe fektetnek. Diverzifikációs, likviditási okokból kisebb mértékben a portfolió részét képezhetik hazai kollektív befektetési értékpapírok is. Az Alap aktív befektetési stratégát folytat, ennek következtében a portfolió összetétele időbeli korlátozás nélkül eltérhet a benchmark összetételétől. Az Alap elsősorban ETF-ekbe (Exchange Traded Fund), illetve hagyományos befektetési alapokba fekteti saját tőkéjét. Szeptemberben a részvénypiacok régiótól és iparágtól függetlenül kedvezőtlen teljesítményt nyújtottak, így az alap is árfolyamcsökkenéssel zárta a hónapot. A befektetők leginkább az amerikai jegybank szerepét betöltő FED-re figyeltek, tekintve hogy az elemzők nagy része várt kamatemelést szeptemberre, amely azonban elmaradt. Nem segített a részvénypiacoknak a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos fennmaradó várakozás, valamint a Volkswagen és a Glencore cégek körül kialakult helyzet sem. A nyersanyagárak további esése alapvetően a nyersanyag kitermelő vállalatokat érintette negatívan, ez egy párhuzamos dollárerősödéssel kiegészítve jelentősen rontotta a befektetői képet főként a latin-amerikai országokban. A legrosszabbul a nemzetközi adósságának a leminősítését elszenvedő brazil piac teljesített, aminek legfőbb okai a jelentősen visszaeső fogyasztás, romló költségvetési helyzet, erősödő infláció, valamint az erős belpolitikai feszültségek voltak, a brazil reál tavaly óta 70%-ot veszített értékéből az amerikai dollárral szemben. 90% 94% Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja B sorozat 82% Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja B sorozat 90% 74% -4,18% -19,29% : -3,39% : -19,92% -0,79% 0,62% Alap + / Eszközök Részarány -2,72% 1,16% -3,89% Számlapénz 2,90% 2,65% 6,44% -3,79% Befektetési jegy 24,29% 12,17% 15,70% -3,53% Diszkont kincstárjegy 14,89% -5,38% 3,17% -8,55% ETF 57,11% -4,21% -3,34% -0,87% Részvény 0,76% -15,38% -14,91% -0,48% Köv/köt 0,26% Nominális hozamok Díjak -0,22% Nettó eszközérték 100,00%
10 Generali Főnix Távol-Keleti Részvény V/E Bef. Alapok Alapja részvénytúlsúlyos alap : 85% MSCI Far East ex Japan Index + 15% RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Jávor Tamás Ft 1, Az Alap kizárólag fejlődő ázsiai vállalatok részvényeibe kíván befektetni, Japán kivételével a Távol-Kelet országainak gazdasági bővüléséből igyekszik profitálni. A gazdasági erő és növekedési potenciál tekintetében domináns ázsiai feltörekvő országok piaci megítélése hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben, mostanság a világgazdaság motorjaiként tekintenek a térség vezető hatalmaira. A korábbi exportorientált termelő tevékenység mellett az életszínvonal javulásával párhuzamosan egyre inkább a belső fogyasztásban rejlő potenciál kerül előtérbe. A feltörekvő piacok befektetői megítélése az elmúlt időszakban jelentősen javult, a várható gazdasági növekedés lényegesen meghaladhatja a fejlett országok dinamikáját. A globális piaci folyamatokra is nagy hatással levő kínai gazdasági lassulás a távol-keleti régióra is rányomta a bélyegét az elmúlt hónapokban. Október elején megnyugodni látszanak a régiós indexek, köszönhetően a kínai jegybank likviditásfokozó lépéseinek, a régiós piacok rövidtávú túladottságának és az óvatos amerikai kamatemelési politikának. Szeptember hónapban iparágtól és országtól függetlenül a részvénypiacok kedvezőtlen piaci hangulat közepette csökkenő tendenciát mutattak, ennek megfelelően az alap is árfolyamcsökkenéssel zárta a hónapot. Generali Főnix Távol-Keleti Részvény V/E Bef. Alapok Alapja 94% 92% 130% Generali Főnix Távol-Keleti Részvény V/E Bef. Alapok Alapja 122% 114% 90% 82% -3,37% -6,53% : -2,14% : -0,11% -1,23% -6,42% Alap + / Eszközök Részarány 1,49% 7,54% -6,05% Számlapénz 0,83% -9,12% 0,26% -9,38% Befektetési jegy 12,01% 7,41% 11,79% -4,38% Diszkont kincstárjegy 12,14% -4,44% 2,68% -7,12% ETF 75,26% 16,48% 21,63% -5,15% Díjak -0,25% -9,30% -5,40% -3,90% Nettó eszközérték 100,00% Nominális hozamok
11 Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény Alap A sorozat részvénytúlsúlyos alap : 85% CETOP % MAX Composite HU Indulás: Portfóliómenedzser: Pallag Róbert Ft 2, Legfőbb célkitűzésünk olyan portfólió összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését valamint az infláció feletti reálhozam elérést. Ennek érdekében az Alapban magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan nagyobb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban a részvények. Ugyanakkor az Alap törekszik a magasabb hozam elérése érdekében eszközölt befektetésekből származó kockázatokat csökkenteni. Az alap célpiaca a tágabban értelmezett közép-, kelet- és dél-európai régió, így a magyar részvények mellett döntően cseh és lengyel részvényeket vásárol, a portfólió menedzsernek lehetősége van a befektetési célországok részvényeit a legnagyobb likviditást biztosító tőzsdén vagy tőzsdéken megvásárolni. A globális piaci folyamatoknak megfelelően augusztus után szeptemberben is gyengélkedtek a régiós részvénypiacok. A CETOP20 index újabb 5%-kal esett, a lengyel bankszektor reprezentánsai ismét eladói nyomás alá kerültek. A KGHM ezúttal felülteljesítőnek bizonyult, több hónapos zuhanást követően 4%- kal araszolt felfelé a kurzus. A finomítói marzsok csökkenésétől tartva a hónap nagy vesztesei közé tartozott a PKN és a MOL, 10% feletti mélyrepüléssel. Az Alapban aktív portfólió menedzselés mellett a hónap utolsó hetében növeltük a részvény kitettséget. Az egyedi papírok között a cariprazine bejelentés előtt vásároltuk a Richter papírjait, Ft alatt lépcsőzetesen növeltük a MOL súlyát. A lengyel piacon a PZU kivételével kitartottunk a mérsékelt alulsúlyok mellett. Meghatározó befektetések: Bank Pekao, Erste Bank, Komercni Banka, PKO Bank, PZU. 94% 92% Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény Alap 116% 112% 108% 92% Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény Alap : -4,25% -6,31% -4,29% : -5,74% 0,04% -0,57% 2010 Alap + / Eszközök Részarány 6,23% 6,70% -0,47% Számlapénz 2,66% 22,09% 15,71% 6,38% Államkötvény 6,89% -19,85% -17,11% -2,74% Részvény 87,16% 12,60% 16,01% -3,41% Vállalati kötvény 2,69% -1,44% -6,56% 5,12% Határidős ügyletek -0,02% 0,64% 0,25% 0,40% Köv/köt 0,83% -1,57% -1,88% 0,30% Díjak -0,22% Nominális hozamok Nettó eszközérték 100,00%
12 Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény Alap B sorozat részvénytúlsúlyos alap : 85% CETOP % MAX Composite HU Indulás: EUR Portfóliómenedzser: Pallag Róbert , Legfőbb célkitűzésünk olyan portfólió összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését valamint az infláció feletti reálhozam elérést. Ennek érdekében az Alapban magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan nagyobb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban a részvények. Ugyanakkor az Alap törekszik a magasabb hozam elérése érdekében eszközölt befektetésekből származó kockázatokat csökkenteni. Az alap célpiaca a tágabban értelmezett közép-, kelet- és dél-európai régió, így a magyar részvények mellett döntően cseh és lengyel részvényeket vásárol, a portfólió menedzsernek lehetősége van a befektetési célországok részvényeit a legnagyobb likviditást biztosító tőzsdén vagy tőzsdéken megvásárolni. A globális piaci folyamatoknak megfelelően augusztus után szeptemberben is gyengélkedtek a régiós részvénypiacok. A CETOP20 index újabb 5%-kal esett, a lengyel bankszektor reprezentánsai ismét eladói nyomás alá kerültek. A KGHM ezúttal felülteljesítőnek bizonyult, több hónapos zuhanást követően 4%- kal araszolt felfelé a kurzus. A finomítói marzsok csökkenésétől tartva a hónap nagy vesztesei közé tartozott a PKN és a MOL, 10% feletti mélyrepüléssel. Az Alapban aktív portfólió menedzselés mellett a hónap utolsó hetében növeltük a részvény kitettséget. Az egyedi papírok között a cariprazine bejelentés előtt vásároltuk a Richter papírjait, Ft alatt lépcsőzetesen növeltük a MOL súlyát. A lengyel piacon a PZU kivételével kitartottunk a mérsékelt alulsúlyok mellett. Meghatározó befektetések: Bank Pekao, Erste Bank, Komercni Banka, PKO Bank, PZU. Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény Alap B sorozat 118% 114% 110% Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény Alap B sorozat 94% 94% 90% : -4,10% -6,75% -3,95% : -6,71% -0,15% -0,04% Alap + / Eszközök Részarány 1,44% 1,68% -0,24% Számlapénz 2,66% -0,85% 1,22% -2,07% Államkötvény 6,89% 19,07% 22,67% -3,60% Részvény 87,16% -2,64% -7,72% 5,08% Vállalati kötvény 2,69% -5,07% -5,39% 0,32% Határidős ügyletek -0,02% -1,26% -1,44% 0,18% Köv/köt 0,83% Nominális hozamok Díjak -0,22% Nettó eszközérték 100,00%
13 Generali Greenergy Abszolút Hozam Alap abszolút hozamú alap : RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Jávor Tamás Ft 0, Az Alap olyan fejlett és fejlődő piaci cégek részvényeibe kíván befektetni, amelyek a világ elsődlegesen energetikai innovációs fejlődéséből kívánnak profitálni, de mindenképpen elkötelezettek a jövő szempontjából ígéretes kutatási és fejlesztési (K+F) területen. Az Alap a következő szektorokba kíván befektetni földrajzi korlátozás nélkül: zöldenergia (megújuló erőforrások, mint nap-, szél-, vízenergia hasznosítása, vízgazdálkodás), közszolgáltatás, információtechnológia, telekommunikáció, mezőgazdasági innováció, valamint vegyipar, biotechnológia és egészségügy. Az Alap long-only jellegű, a kockázatos eszközök aránya 0 és között változhat. Az Alap kizárólag vételi pozíciókat tartalmazhat, származtatott termékek és tőkeáttétel alkalmazása az Alap kezelése során nem megengedett. Szeptemberben az amerikai kamatemelési ciklus kezdetével kapcsolatos várakozások, a kínai gazdaság lassulásának látható jelei mellett a Volkswagen autóit érintő dízelbotrány okozta az egyik legnagyobb fejtörést a befektetőknek. Ez a probléma újra rávilágíthat az alternatív energia fontosságára és hosszabb távon teret nyerhetnek az ezen a területen tevékenységet folytató cégek. A shortolásra nem képes Alap szeptember hónapban a volatilis piaci körülmények közepette jelentős pozíciót nem vett fel, a jegyértéke kismértékben csökkent. 101% Generali Greenergy Abszolút Hozam Alap 99% Generali Greenergy Abszolút Hozam Alap -0, 0,94% : 0,24% : 2,00% -1,20% -1,06% Indulástól Alap + / Eszközök Részarány -8,22% -3,12% -5,11% Számlapénz 12,10% -30,67% -29,67% -1,00% Diszkont kincstárjegy 66,65% 2, 8,51% -5,55% ETF 1,99% -15,42% 5,72% -21,14% Részvény 2,73% 5,75% 3,31% 2,44% Vállalati kötvény 11,93% -0,48% 1,55% -2,03% Határidős ügyletek -0,17% Nominális hozamok Köv/köt 5,10% Díjak -0,33% Nettó eszközérték 100,00%
14 Generali Hazai Kötvény Alap A sorozat hosszú kötvényalap : MAX Composite HU Indulás: Portfóliómenedzser: Andreskó Mária Ft 2, Az Alap befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfolió-összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését, valamint az infláció feletti reálhozam elérést. Az Alap aktív befektetési stratégát folytat, ennek következtében a portfolió összetétele időbeli korlátozás nélkül eltérhet a benchmark összetételétől. Optimista hangulat tovább folytatódott a kötvénypiacon, csökkentek a hozamok, melyet a FED kamatemelésének elhalasztása, az erős euró elleni esetleges további EKB likviditásbővítés felröppenése, valamint hazai viszonylatban a Jegybank új eszköztára és a kamatcsere program támogatott. A Standard & Poor s nem módosított Magyarország BB plusz besorolásán, kilátás stabil maradt, ennek ellenére a hozamok mérséklődését nem állította meg. 3 éves futamidejű kötvények hozamai erőteljesebben, 51 bázisponttal, míg a 5-10 éves szegmens közel 35 bp-tal, a 15 éves papírok kisebb mértékben, 13 bázisponttal csökkentek. Az alap nagyobb durationnal futott, mint a referenciaindex, melynek teljesítményéhez a csökkenő hozamkörnyezet támogató hatással bírt. Generali Hazai Kötvény Alap 110% Generali Hazai Kötvény Alap : 1,31% 1,62% -0,31% : 6,41% 8,14% -1,73% 2010 Alap + / Eszközök Részarány 7, 8,66% -0,70% Számlapénz 1,00% 5,47% 6,25% -0,78% Államkötvény 79,63% 1,92% 2,31% -0,39% Diszkont kincstárjegy 0,15% 18,03% 19,88% -1,85% Jelzáloglevél 5,81% 9,10% 9,03% 0,07% Vállalati kötvény 15,01% 10,54% 10,83% -0,28% Határidős ügyletek -0,26% 3,51% 4,69% -1,18% Köv/köt -1,24% Nominális hozamok Díjak -0,10% Nettó eszközérték 100,00%
15 Generali Hazai Kötvény Alap B sorozat hosszú kötvényalap : MAX Composite HU Indulás: Portfóliómenedzser: Andreskó Mária Ft 3, Az Alap befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfolió-összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését, valamint az infláció feletti reálhozam elérést. Az Alap aktív befektetési stratégát folytat, ennek következtében a portfolió összetétele időbeli korlátozás nélkül eltérhet a benchmark összetételétől. Optimista hangulat tovább folytatódott a kötvénypiacon, csökkentek a hozamok, melyet a FED kamatemelésének elhalasztása, az erős euró elleni esetleges további EKB likviditásbővítés felröppenése, valamint hazai viszonylatban a Jegybank új eszköztára és a kamatcsere program támogatott. A Standard & Poor s nem módosított Magyarország BB plusz besorolásán, kilátás stabil maradt, ennek ellenére a hozamok mérséklődését nem állította meg. 3 éves futamidejű kötvények hozamai erőteljesebben, 51 bázisponttal, míg a 5-10 éves szegmens közel 35 bp-tal, a 15 éves papírok kisebb mértékben, 13 bázisponttal csökkentek. Az alap nagyobb durationnal futott, mint a referenciaindex, melynek teljesítményéhez a csökkenő hozamkörnyezet támogató hatással bírt. Generali Hazai Kötvény Alap B sorozat 110% Generali Hazai Kötvény Alap B sorozat 1,36% 6,95% : 1,62% : 8,14% -0,27% -1,20% Alap + / Eszközök Részarány 9,39% 9,67% -0,28% Számlapénz 1,00% 1,92% 2,31% -0,39% Államkötvény 79,63% 18,62% 19,88% -1,26% Diszkont kincstárjegy 0,15% 9,66% 9,03% 0,63% Jelzáloglevél 5,81% 11,10% 10,83% 0,27% Vállalati kötvény 15,01% 3,90% 4,69% -0,80% Határidős ügyletek -0,26% Nominális hozamok Köv/köt -1,24% Díjak -0,10% Nettó eszközérték 100,00%
16 Generali IC Ázsiai Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja részvénytúlsúlyos alap : 15% Hang Seng Index + 15% HSI Enterprises Index + 15% MSCI China Index + 20% Nifty India Index + 20% Sensex India index + 15% RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Jávor Tamás Ft 1, Az Alap kizárólag Indiához illetve Kínához kötődő vállalatok részvényeibe kíván befektetni, azaz Távol-Kelet két meghatározó, óriási népességű országának a fejlődéséből igyekszik profitálni. A gazdasági erő és növekedési potenciál tekintetében domináns ázsiai feltörekvő országok piaci megítélése hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben, mostanság a világgazdaság motorjaiként tekintenek a térség vezető hatalmaira. A korábbi exportorientált termelő tevékenység mellett az életszínvonal javulásával párhuzamosan egyre inkább a belső fogyasztásban rejlő potenciál kerül előtérbe. A feltörekvő piacok befektetői megítélése az elmúlt időszakban jelentősen javult, a várható gazdasági növekedés lényegesen meghaladhatja a ejlett országok dinamikáját. A kínai jegybank likviditásfokozó lépéseinek, a régiós piacok rövidtávú túladottságának és az óvatos, kiváró Fednek köszönhetően többnyire megnyugodtak kínai piacok. A Shanghai Composite index a 3000 pontos szint felett próbál stabilizálódni, amit a későbbiekben az egyre vonzóbb értékeltségek is támogathatnak. Válaszul a momentumot vesztő indiai makrogazdasági indikátorokra, az alacsony inflációs pályára és a kínai kockázatokra, az indiai jegybank szeptemberben 50 bázisponttal 6.75%-ra csökkentette az irányadó rátát. A piaci várakozások alapján több lépésben további 100 bázispontos lazításra is sor kerülhet az elkövetkezendő időszakban a hitelezési aktivitás és a GDP serkentése érdekében, amely az indiai részvénypiacra is pozitívan hatna. 140% Generali IC Ázsiai Részvény V/E Bef. Alapok Alapja 132% 124% 116% 94% 92% Generali IC Ázsiai Részvény V/E Bef. Alapok Alapja 108% 92% : -2,74% 3,04% -1,19% : 6,02% -1,56% -2, Alap + / Eszközök Részarány 2,37% 5,21% -2,84% Számlapénz 3,14% -18,48% -12,77% -5,71% Befektetési jegy 23,27% 8,95% 11,79% -2,84% Diszkont kincstárjegy 13,68% -4,18% 0,61% -4,79% ETF 60,21% 32,56% 33,42% -0,86% Köv/köt -0,09% -3,89% -3,38% -0,51% Díjak -0,21% Nominális hozamok Nettó eszközérték 100,00%
17 Generali Infrastrukturális Abszolút Hozam Alap abszolút hozamú alap : RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Jávor Tamás Ft 1, Az Alap elsősorban olyan fejlődő piaci részvényekbe, valamint azon fejlett piaci társaságok részvényeibe kíván befektetni, amelyek a térség a fejlett régiót jelentősen meghaladó infrastrukturális fejlődéséből kívánnak profitálni. Tipikus befektetési célpontok az ingatlanfejlesztők, út- és közlekedésfejlesztésben résztvevő társaságok, közmű fejlesztők. Hiszünk abban, hogy a térség infrastrukturális fejlődése az alacsony fejlettség miatt lényeges meghaladja a fejlett országok dinamikáját. Ezen vállalatok tőzsdei kapitalizációjának hosszú távon közelednie kell az általuk létrehozott beruházások értékéhez, vagyis az egy részvényre jutó nettó eszközértékhez. Az erős dollár, az alacsony inflációs pálya, a kínai kockázatok és a globális részvénypiaci turbulenciák fényében nem emelt kamatot szeptemberben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Emellett lefelé módosította az Egyesült Államok GDP bővülési és inflációs prognózisát, aminek tükrében óvatosabb kamatemelések várhatók a jövőben, melynek az első lépcsője idén decemberben lehet. Az amerikai fejlemények és a kínai jegybank sorozatos likviditásfokozó intézkedései alapvetően javítják a befektetői hangulatot, azonban a kínai reálgazdaság lassulása negatívan hat a nyersanyagpiacra és a globális piacokra egyaránt, aminek következtében szeptemberben még nem tudott érdemben emelkedni a feltörekvő és a fejlett régió, inkább oldalazó mozgást végeztek az indexek viszonylag mérsékeltebb volatilitás mellett. 101% 99% Generali Infrastrukturális Abszolút Hozam Alap Generali Infrastrukturális Abszolút Hozam Alap : -0,42% 1,66% 0,24% : 2,00% -0,67% -0,34% 2010 Alap + / Eszközök Részarány 4,74% 4,09% 0,65% Számlapénz 2,84% 9,79% 13,48% -3,69% Államkötvény 6,27% -10,60% -9, -0,64% Diszkont kincstárjegy 71,67% 7,02% 8,52% -1,50% ETF 2,95% 3,08% 5,72% -2,64% Részvény 3,62% 3,38% 3,31% 0,07% Vállalati kötvény 11,27% 0,41% 1,55% -1,14% Határidős ügyletek -0,10% Nominális hozamok Köv/köt 1,78% Díjak -0,30% Nettó eszközérték 100,00%
18 Generali IPO Abszolút Hozam Alap abszolút hozamú alap : RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Pallag Róbert ( januártól) Ft 1, Az Alap RMAX referencia index teljesítményének meghaladására törekszik, ennek megfelelően domináns szerepet kapnak a portfólióban a hazai állampapírok és diszkontkincstárjegyek. Az Alap befektetési politikájában az abszolút hozam elérésére irányuló megközelítést követi, így nem kívánja korlátozni a részvény hányadot, de azon belül jellemzően konzervatív, 10-40% körüli kitettséget céloz meg. A vagyonkezelő globális részvényspektrummal dolgozik, nevéből adódóan fokozottan igyekszik kihasználni az elsődleges és másodlagos tőzsdei kibocsátásokban rejlő lehetőségeket. A befektetési politika megfelelő rugalmasságot kínál a legattraktívabb részvények kiválasztásához, hiszen olyan társaságok is megjelenthetnek az alapban, amelyek már hosszabb ideje tőzsdén jegyzettek. 101% Október első hetében az augusztus végi szintekre emelkedett vissza a shortolásra nem képes Alap jegyértéke. A stop-stratégiát követve szeptemberben még számos esetben veszteséget kellett realizálnunk, az egyre attraktívabb szinteken azonban a beszállási lehetőségek folyamatos keresése zajlott. A harmadik negyedév óta a legnagyobb korrekciót hozta: a globális feltörekvő piacok közel 20%-kal, az MSCI World index 10% körüli mértékben esett vissza forintban kalkulálva. A túlzott pesszimizmusból adódó visszapattanást kihasználva október második hetében csökkentettük a kockázatos pozíciókat, mivel a fontosabb részvényindexek erős technikai ellenállásokhoz értek, a fundamentumok romlása pedig ugyan erősítette a stimulus várakozásokat, ezek bejelentése azonban időben kitolódhat. A következő hetekben a gyorsjelentések mozgathatják az árfolyamokat, a menedzsment kommentárok pedig óvatosságot tükrözhetnek. Az Alapban lévő devizakitettség döntő része továbbra is fedezett. Az Alap stratégiája a diverzifikált kötvény és részvény instrumentumokkal történő lépcsőzetes építkezés, jelentősebb ingadozások nélkül, konzervatív kockázatvállalási hajlandósággal. A rövid távú katalizátorok alapján tudatosan kiválasztott egyedi tranzakciók mérete mindössze 0,6-0,7% a megfelelő diverzifikáltság miatt. A szigorú kockázatkezelés miatt az Alap elmúlt egy éves szórása mindössze 2,5%-os jelenleg. Júliustól elindult az Alap intézményi befektetők számára vásárolható sorozata is. 99% 97% Generali IPO Abszolút Hozam Alap Generali IPO Abszolút Hozam Alap -1,81% 1,84% : 0,24% : 2,00% -2,05% -0,16% 2010 Alap + / Eszközök Részarány 3,90% 5,54% -1,64% Számlapénz 21,83% 10,55% 18,54% -7,99% Betét 1,19% -18,59% -7,84% -10,75% Államkötvény 33,52% 0,40% 8,52% -8,12% Diszkont kincstárjegy 3,17% 16,99% 5,72% 11,27% ETF 4,77% 5,29% 3,31% 1,99% Részvény 18,36% 0,93% 1,55% -0,62% Vállalati kötvény 15,07% Nominális hozamok Határidős ügyletek -0,05% Köv/köt 2,36% Díjak -0,20% Nettó eszközérték 100,00%
19
20 Generali IPO Abszolút Hozam Alap B sorozat abszolút hozamú alap : RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Pallag Róbert ( januártól) Ft 0, Az Alap RMAX referencia index teljesítményének meghaladására törekszik, ennek megfelelően domináns szerepet kapnak a portfólióban a hazai állampapírok és diszkontkincstárjegyek. Az Alap befektetési politikájában az abszolút hozam elérésére irányuló megközelítést követi, így nem kívánja korlátozni a részvény hányadot, de azon belül jellemzően konzervatív, 10-40% körüli kitettséget céloz meg. A vagyonkezelő globális részvényspektrummal dolgozik, nevéből adódóan fokozottan igyekszik kihasználni az elsődleges és másodlagos tőzsdei kibocsátásokban rejlő lehetőségeket. A befektetési politika megfelelő rugalmasságot kínál a legattraktívabb részvények kiválasztásához, hiszen olyan társaságok is megjelenthetnek az alapban, amelyek már hosszabb ideje tőzsdén jegyzettek. Júliusban mérsékelten emelkedett a shortolásra nem képes Alap jegyértéke, a görög megállapodást követően növeltük az európai részvény kitettséget. Az európai gyorsjelentési szezon mozgásait kihasználva eredményes tranzakciókat zártunk a Nokia és a Philips esetében, a tengerentúlon a legnagyobb nyereséget a GrubHub és Marketo pozíciók hozták. A magyar részvénypiacon kedvező gyorsjelentésekre számítva MTelekom, MOL és Richter papírokat vásároltunk. A hónap végén a kockázatos kitettség 30% alatti, melynek nem tervezzük a további növelését. Az Alapban lévő dollár eszközöket 285 Ft körüli árfolyam mellett fedeztük, az eurós pozíciók továbbra is fedezettek maradtak, így a forint visszaerősödése nem befolyásolta negatívan a jegyértéket. Az Alap stratégiája a diverzifikált kötvény és részvény instrumentumokkal történő lépcsőzetes építkezés, jelentősebb ingadozások nélkül, konzervatív kockázatvállalási hajlandósággal. A rövid távú katalizátorok alapján tudatosan kiválasztott egyedi tranzakciók mérete mindössze 0,6-0,7% a megfelelő diverzifikáltság miatt. A szigorú kockázatkezelés miatt az Alap elmúlt egy éves szórása mindössze 2,2%-os jelenleg. Júliustól elindult az Alap intézményi befektetők számára vásárolható sorozata is. Generali IPO Abszolút Hozam Alap B sorozat 101% 99% 108% 97% -1,74% : 0,24% : -1, Alap + / Eszközök Részarány -1,60% 0,57% -2,17% Számlapénz 21,83% -1,60% 0,57% -2,17% Betét 1,19% Nominális hozamok Államkötvény 33,52% Diszkont kincstárjegy 3,17% ETF 4,77% Részvény 18,36% Vállalati kötvény 15,07% Határidős ügyletek -0,05% Köv/köt 2,36% Díjak -0,20% Nettó eszközérték 100,00%
21
22 Generali Mustang Amerikai Részvény Alap A sorozat részvénytúlsúlyos alap : 85% S&P % RMAX HU Indulás: Portfóliómenedzser: Pallag Róbert ( januártól) Ft 1, Ft Az Alap kizárólag az Amerikai Egyesült Államok meghatározó tőzsdéin jegyzett részvényekbe fekteti vagyonát. Az Alap befektetései között magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan magasabb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban részvények. Ezeknek az instrumentumoknak az aránya maximum a portfólió 95%-át teheti ki. Az Alap kizárólag fedezeti céllal, deviza ügyleteket kíván kötni, egyéb származtatott termékekbe ill. származtatott ügyletekbe nem kíván fektetni. Az Alap elsősorban a hosszú távon gondolkodó, magas kockázattűrő képességgel rendelkező befektetőknek ajánlott. Az 1900 pont alatti technikai szintek kétszer is megtartották a világ vezető részvényindexét az előző másfél hónap ideges, volatilis kereskedésében. A Fed szeptemberi kommentárja után maradt a bizonytalanság, mikor indulhat a kamatemelési ciklus az Egyesült Államokban. A kínai gazdaság lassulásának jelei láthatóak a makrogazdasági adatokban, emiatt a megszokottnál is fontosabb lehetnek a vállalatok előrejelzései a kezdődő gyorsjelentési szezonban. A dollár kurzusa jobbára 270 és 280 Ft között tartózkodott a hónap során. Az Alapban aktív portfólió menedzselés a hónap utolsó hetében növeltük a részvény kitettséget. A Google piacán újabb belépési pontokat kerestünk a túladottnak látszó piacon. Meghatározó befektetések: Apple, Exxon, Google, JP Morgan, Microsoft. 130% Generali Mustang Amerikai Részvény Alap 120% 94% 110% Generali Mustang Amerikai Részvény Alap 90% -4,90% 5,79% : -2,68% : 9,81% -2,21% -4,02% 2010 Alap + / Eszközök Részarány 4,92% 7,95% -3,03% Számlapénz 3,46% 11,38% 19,58% -8,20% Diszkont kincstárjegy 12,86% 13,69% 13,31% 0,38% ETF 19,07% 1,26% 4,33% -3,07% Részvény 65,11% 23,33% 23,69% -0,36% Köv/köt -0,28% 28,71% 29,09% -0,38% Díjak -0,22% -3,16% 0,86% -4,02% Nettó eszközérték 100,00% Nominális hozamok
23 Generali Mustang Amerikai Részvény Alap B sorozat részvénytúlsúlyos alap : 85% S&P % RMAX HU Indulás: USD Portfóliómenedzser: Pallag Róbert ( januártól) $ , Az Alap kizárólag az Amerikai Egyesült Államok meghatározó tőzsdéin jegyzett részvényekbe fekteti vagyonát. Az Alap befektetései között magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan magasabb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban részvények. Ezeknek az instrumentumoknak az aránya maximum a portfólió 95%-át teheti ki. Az Alap kizárólag fedezeti céllal, deviza ügyleteket kíván kötni, egyéb származtatott termékekbe ill. származtatott ügyletekbe nem kíván fektetni. Az Alap elsősorban a hosszú távon gondolkodó, magas kockázattűrő képességgel rendelkező befektetőknek ajánlott. Az 1900 pont alatti technikai szintek kétszer is megtartották a világ vezető részvényindexét az előző másfél hónap ideges, volatilis kereskedésében. A Fed szeptemberi kommentárja után maradt a bizonytalanság, mikor indulhat a kamatemelési ciklus az Egyesült Államokban. A kínai gazdaság lassulásának jelei láthatóak a makrogazdasági adatokban, emiatt a megszokottnál is fontosabb lehetnek a vállalatok előrejelzései a kezdődő gyorsjelentési szezonban. A dollár kurzusa jobbára 270 és 280 Ft között tartózkodott a hónap során. Az Alapban aktív portfólió menedzselés a hónap utolsó hetében növeltük a részvény kitettséget. A Google piacán újabb belépési pontokat kerestünk a túladottnak látszó piacon. Meghatározó befektetések: Apple, Exxon, Google, JP Morgan, Microsoft. Generali Mustang Amerikai Részvény Alap B sorozat 94% 110% 94% Generali Mustang Amerikai Részvény Alap B sorozat 90% 90% : -5,26% -6,80% -2,08% : -3,56% -3,18% -3,24% Alap + / Eszközök Részarány 10,36% 12,28% -1,92% Számlapénz 3,46% 8,47% 9,63% -1,16% Diszkont kincstárjegy 12,86% 10,00% 13,33% -3,33% ETF 19,07% 26,06% 26,61% -0,55% Részvény 65,11% 7,36% 7,39% -0,03% Köv/köt -0,28% -10,37% -6,38% -3,99% Díjak -0,22% Nominális hozamok Nettó eszközérték 100,00%
24 Generali Triumph Euró Abszolút Származtatott Alap származtatott alap : EURIBOR 6M Index HU Indulás: EUR Portfóliómenedzser: Pallag Róbert , Az alap célja az euró-zóna állampapírjai által biztosított hozamnál magasabb euró hozam elérése addicionális kockázat vállalás mellett. A hagyományos befektetési alapoktól a széles eszköztáron túl abban tér el, hogy nem csak emelkedő piacon, hanem az árfolyamok csökkenésének időszakában is lehetősége van hozamot elérni. Long/short származtatott alapként tőkeáttételes pozíciók, határidős kontraktusok és opciós ügyletek alkalmazására is lehetőség nyílik spekulatív vagy fedezeti céllal. Az alap euró állampapír bázisból kiindulva keresi a megfelelő befektetési célpontokat a világ részvény-, deviza- és állampapírpiacain, valamint kisebb súllyal az árupiacokon. Cél a relatív árazási anomáliák kihasználása a tőkepiac különböző szegmenseiben, a fundamentálisan alul- vagy túlértékeltnek tartott egyedi részvények kiválasztásával. Az Alap aktív befektetési stratégiát folytat, melyhez szigorú kockázatkezelés, jól diverzifikált portfólió elvárás tartozik. Október első napjaiban új csúcsra ért a júniusban elindult eurós származtatott alap jegyértéke. Az európai részvénypiacokon ETFekben (DAX, EuroStoxx50) és egyedi papírokban is gyors adásvételek jellemezték a portfóliókezelést. A stop-stratégiát követve számos esetben kisebb profitot vagy veszteséget kellett realizálnunk. Az olaj piacán 40 USD alatti szintről kezdtünk kitettséget építeni, melyet szeptember elején jelentős profittal zártunk. A túlzott pesszimizmusból adódó visszapattanást kihasználva október második hetében csökkentettük a kockázatos pozíciókat, mivel a fontosabb részvényindexek erős technikai ellenállásokhoz értek, a fundamentumok romlása pedig ugyan erősítette a stimulus várakozásokat, ezek bejelentése azonban időben kitolódhat. A következő hetekben a gyorsjelentések mozgathatják az árfolyamokat, a menedzsment kommentárok pedig óvatosságot tükrözhetnek. Az Alap stratégiája diverzifikált kötvény és részvény instrumentumokkal történő lépcsőzetes építkezés, a cél pozitív euró hozam elérése negyedévről negyedévre. A forint- és egyéb devizakitettséget ennek megfelelően fedezzük. 101% 99% Generali Triumph Euró Abszolút Származtatott Alap 108% -1,13% : 0,00% : -1,13% A portfólió összetétele Indulástól Alap + / Eszközök Részarány 1,35% 0,01% 1,34% Számlapénz 82,85% 1,35% 0,01% 1,34% ETF 3,14% Nominális hozamok Részvény 11,36% Határidős ügyletek -0,27% Köv/köt 3,56% Díjak -0,65% Nettó eszközérték 100,00%
Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap Október havi hírlevél
2014. október .11.21.12.12 Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap származtatott alap : RMAX HU0000706833 Indulás: 2008.07.08 Portfóliómenedzser: Pallag Róbert 2 882 647 080 Ft 1,175927 A Generali Abszolút
Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap Február havi hírlevél
. február .01.30.02.01.02.03.02.05.02.07.02.09.02.11.02.13.02.15.02.17.02.19.02.21.02.23.02.25.02.27.02.27.03.29.04.28.05.28.06.27.07.27.08.26 Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap származtatott alap
Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap December havi hírlevél
. december .12.01.12.03.12.05.12.07.12.09.12.11.12.13.12.15.12.17.12.19.12.21.12.23.12.25.12.27.12.31 Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap származtatott alap : RMAX HU0000706833 Indulás: 2008.07.08
Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap Január havi hírlevél
. január .12.31.01.02.01.04.01.06.01.08.01.10.01.12.01.14.01.16.01.18.01.20.01.22.01.24.01.26.01.28.01.30.01.30.03.01.03.31.04.30.05.30.06.29.07.29.08.28.09.27.10.27.11.26.12.26.01.25 Generali Abszolút
Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap Június havi hírlevél
. június .05.29.05.31.06.02.06.04.06.06.06.08.06.10.06.12.06.14.06.16.06.18.06.20.06.22.06.24.06.26.06.28.06.30.06.30.07.30.08.29.09.28.10.28.11.27.12.27.01.26.02.25.03.27.04.26.05.26.06.25 Generali Spirit
Alapkezelői hírlevél. 2014. június 30. www.alapkezelo.hu
Alapkezelői hírlevél 2014. június 30. www.alapkezelo.hu A bemutatott befektetési alapok befektetési politikájáról, forgalmazási költségeiről és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódhat
Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap Augusztus havi hírlevél
. augusztus .07.27.07.29.07.31.08.02.08.04.08.06.08.08.08.10.08.12.08.14.08.16.08.18.08.20.08.22.08.24.08.26.08.28.08.30.01.25.02.24.03.26.04.25.05.25 Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap származtatott
Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap December havi hírlevél
. december Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap származtatott alap : RMAX HU0000706833 Indulás: 2008.07.08 Portfóliómenedzser: Pallag Róbert ( októberétől) 5 490 149 479 Ft 1,257886 A Generali Spirit
Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap Október havi hírlevél
. október .09.30.10.02.10.04.10.06.10.08.10.10.10.12.10.14.10.16.10.18.10.20.10.22.10.24.10.26.10.28.10.30.01.28.02.27.03.29.04.28.05.28.06.27.07.27.08.26 Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap származtatott
Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap November havi hírlevél
. november .10.30.11.01.11.03.11.05.11.07.11.09.11.11.11.13.11.15.11.17.11.19.11.21.11.23.11.27.11.29.01.29.02.28.03.30.04.29.05.29.06.28.07.28.08.27.09.26 Generali Spirit Abszolút Származtatott Alap származtatott
A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
Alapkezelői hírlevél augusztus 31.
Alapkezelői hírlevél 2014. augusztus 31. www.alapkezelo.hu A bemutatott befektetési alapok befektetési politikájáról, forgalmazási költségeiről és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódhat
Honics István CFA befektetési igazgató
OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből
Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Május havi hírlevél
. május Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12 Leitner Béla 3 595 561 706 Ft 0,819658 Az olyan
Alapkezelıi hírlevél. 2010. december 31.
Alapkezelıi hírlevél 2010. december 31. Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap December havi hírlevél Alapadatok Alap típusa: Részvénytúlsúlyos alap Kockázati szint: magas Javasolt minimális befektetési
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Alap Október havi hírlevél
. október .09..09..10..10..10..10..10..10..10..10..10..10..10..10..10..10..01.26.02.25.03.26.04.25.05.25.06.24.07.24.08.23.09.22 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E adatok típusa: részvénytúlsúlyos
Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Absolute Return Derivative Investment Fund Budapest Abszolút Hozam Alap
Havi jelentés Március
Likviditási Befektetési Ingatlanfejlesztő Részvény Konvergencia Részvény Származtatott Deviza Havi jelentés 2009. Március DIALÓG Befektetési kezelő Zrt. 034 Budapest, Kecske utca 23. S (+36 ) 436 9624
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Március havi hírlevél
. Március 2018.03.29 2018.04.18 2018.05.08 2018.05.28 2018.06.17 2018.07.07 2018.07.27 2018.08.16 2018.09.05 2018.09.25 2018.10.15 2018.11.04 2018.11.24 2018.12.14.01.03.01.23.02.12.03.04 Generali Amazonas
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Február havi hírlevél
. február Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési típusa: : részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12 Harsányi Péter 3 939 243 562 Ft 0,923263
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Április havi hírlevél
. április .04.01.04.03.04.05.04.07.04.11.04.13.04.15.04.17.04.19.04.21.04.25.04.27.01.23.02.22.03.24 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési : részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Alap Március havi hírlevél
. március .2.2.3.2.3.4.3..3.8.3.1.3.12.3.14.3.1.3.18.3.2.3.22.3.24.3.2.3.28.3.3.3.31.4.3..3..2..2.8.28..2.1.2.11.2.12.2.1.2.2.24.3.2 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E részvénytúlsúlyos alap
OTP Dollár Pénzpiaci Alap
OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült
Dialóg Árupiaci Származtatott Alap
Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. sorozat nettó 167 412 084 0,9326 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű árupiacok
Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára
Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2019 Január hónapra 2019. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Január havi hírlevél
. január Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési : részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12 Harsányi Péter 3 942 051 210 Ft 0,921586 Az olyan
FÉLÉVES JELENTÉS 2012
FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul GE Money Central European Equity Investment Fund GE Money Central European Equity Fund Harmonizáció ÁÉKBV Alap Az alap
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Alap December havi hírlevél
. december .11..12..12..12..12..12..12..12..12..12..12..12..12..12..12..12..01.30.02.29.03.30.04.29.05.29.06.28.07.28.08.27.09.26.10.26.11.25.12.25 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E adatok
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Szeptember havi hírlevél
. szeptember .01.27.02.26.03.28.04.27.05.27.06.26.07.26.08.25 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési : részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12
Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről
Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről 2016.07.29 Smart Child Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás Smart Senior Befektetési egységekhez kötött
Dialóg Árupiaci Származtatott Alap
Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. sorozat nettó 148 642 567 0,8451 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű árupiacok
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Június havi hírlevél
. június Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési : részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12 Leitner Béla 3 504 128 540 Ft 0,807396 Az olyan
Dialóg Június
www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Octopus Származtatott Alap Maracana Alap Származtatott Deviza Alap EURO Származtatott
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Február havi hírlevél
. Február Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12 Móra Máté 2 992 754 439 Ft 0,913308 Az olyan fejlődő
Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS 2012 Március
Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap 2012 Március Könyvvizsgáló: ABN Könyvvizsgáló Kft.. Kibocsátás időpontja: 2001.02.06 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-110 ISIN kód: HU0000701933 Az
Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára
Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Április hónapra 2017. április 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi
Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS Február
Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap Könyvvizsgáló: HKH Consulting Kft. Kibocsátás időpontja: 2008.05.19 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-278 ISIN kód: HU0000706437 Az
Dialóg Április
www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Octopus Származtatott Alap Maracana Alap Származtatott Deviza Alap EURO Származtatott
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap December havi hírlevél
. december Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12 Harsányi Péter 3 666 715 394 Ft 0,834822 Az olyan
Dialóg Árupiaci Származtatott Alap
Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. sorozat nettó 163 584 807 0,9113 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű árupiacok
Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára
Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 Szeptember hónapra 2017. szeptember 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi
Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára
Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 December hónapra 2017. december 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi
Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára
Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2018 Január hónapra 2018. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú
nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas
Dialóg USD Származtatott Alap 100 USLIBOR 6 hónap index HU0000713771 Indulás: 2014.06.24. USD sorozat nettó USD 1 373 120 USD 0,009763 USD Az Alap célja, hogy a befektetők a dollár betéti és a dollár pénzpiaci
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR 244 723 EUR 0,010568 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a befektetők az
HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejû állampapírokba fektet. Ajánlott befektetési
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Alap Január havi hírlevél
. január 2016.12..01..01..01..01..01..01..01..01..01..01..01..01..01..01..01..01..01.26 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E adatok típusa: részvénytúlsúlyos alap : 85 S&P Latin America 40 Index
Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára
Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 November hónapra 2016.november 30. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi
CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt.
CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2013 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Alapja
Dialóg Származtatott Deviza Alap
Dialóg Származtatott Deviza Alap 100% ZMAX index HU0000707732 Indulás: 2009.03.25. sorozat nettó 2 016 283 009 1,3336 A DIALÓG Származtatott Deviza Befektetési Alap célja, hogy a világgazdaság vezető devizáinak
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Január havi hírlevél
. Január Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12 Móra Máté 3 006 861 252 Ft 0,937929 Az olyan fejlődő
Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára
Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Január hónapra 2017. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi
Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára
Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Május hónapra 2017. május 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú
Árfolyam
Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap 2012 Június Könyvvizsgáló: ABN Könyvvizsgáló Kft.. Kibocsátás időpontja: 2001.02.06 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-110 ISIN kód: HU0000701933 Az Alapkezelő
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Október havi hírlevél
. október .01.01.01.31.04.01.05.01.05.31.06.30.07.30.08.29.09.28.10.28 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési : részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797
Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Budapest Kötvény Alap Budapest Bond Investment Fund Budapest Bond Investment Fund Harmonizáció ÁÉKBV
Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest
nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas
Dialóg Maracana Alap Dialóg Befektetési Alapkezelő Zrt. Trusted Adviser Könyvvizsgáló és Az alapnak nincs benchmarkja HU0000709464 Indulás: 2011.01.05. sorozat nettó 375 433 152 10 058 Az Alap célja, hogy
nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 2 343 371 EUR 0,011151 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy
Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára
Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Február hónapra 2017. február 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi
nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas
Dialóg USD Származtatott Alap 100 USLIBOR 6 hónap index HU0000713771 Indulás: 2014.06.24. USD sorozat nettó USD 1 403 510 USD 0,009952 USD Az Alap célja, hogy a befektetők a dollár betéti és a dollár pénzpiaci
Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Money Market Capital Protected Investment Fund Budapest Pénzpiaci Alap Budapest
Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS augusztus
Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap 2012. augusztus Könyvvizsgáló: HKH Consulting Kft. Kibocsátás időpontja: 2008.05.19 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-278 ISIN kód:
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Alap Július havi hírlevél
. július .06.29.07.01.07.03.07.05.07.07.07.09.07.11.07.13.07.15.07.17.07.19.07.21.07.25.07.27.07.29.01.25.02.24.03.25.04.24.05.24.06.23 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E adatok részvénytúlsúlyos
Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest
NEÉ Befektetési Eszközök HUF
Access Bwm Hedge Fund Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap Könyvvizsgáló: HKH Consulting Kft. Kibocsátás időpontja: 2008.05.19 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-278 ISIN kód: HU0000706437 számítás
Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények
Oldal 3/39 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2015.10.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 576 896 EUR 0,009979 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,
nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 1 299 717 EUR 0,010546 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Alap Május havi hírlevél
. május .04.29.05.01.05.03.05.05.05.07.05.09.05.11.05.13.05.15.05.17.05.19.05.21.05.27.05.29.05.31.01.24.02.23.03.24.04.23 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E részvénytúlsúlyos alap : 85 S&P
Havi jelentés December
www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Származtatott Deviza Alap EURÓ Származtatott Deviza Alap Octopus Származtatott Alap
Havi jelentés November
www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Származtatott Deviza Alap EURÓ Származtatott Deviza Alap Octopus Származtatott Alap
Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről
Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről 2017.03.31 Aqua Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás Terra Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás
GE Money Dollar Short Bond Investment Fund október 24. (PSZÁF engedély szám: H-KE-III-549/2012/2012
GE Money Dollár Rövid Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme GE Money Dollar Short
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Alap Szeptember havi hírlevél
. szeptember .08..09..09..09..09..09..09..09..09..09..09..09..09..09..09..09. Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E részvénytúlsúlyos alap : 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797
kedd, február 16. Vezetői összefoglaló
kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.
Dialóg Árupiaci Származtatott Alap
Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100 S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. Az alap nettó eszközértéke: 163 080 874 0,8929 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 340 764 EUR 0,010478 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. Az alap nettó eszközértéke: EUR 239 140 EUR 0,010683 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap
Dialóg. 2012. - Március
www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Octopus Származtatott Alap Maracana Alap Származtatott Deviza Alap EURO Származtatott
Vezetői összefoglaló április 3.
2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja Alapadatok Rövid neve Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest Aranytrió
nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 2 101 891 EUR 0,010993 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy
FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest 2015 Alap
FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest 2015 Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 334 267 EUR 0,010295 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Alap Augusztus havi hírlevél
. augusztus Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E részvénytúlsúlyos alap : 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12 Leitner Béla 3 228 405 039 Ft 0,780688 Az olyan fejlődő
HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
2016. január 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL VALÓDI LEHETŐSÉGEK AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe,
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR 1 154 166 EUR 0,010391 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a befektetők az
nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas
Dialóg USD Származtatott Alap 100% USLIBOR 6 hónap index HU0000713771 Indulás: 2014.06.24. USD sorozat nettó USD 213 792 USD 0,008288 USD Az Alap célja, hogy a befektetők a dollár betéti és a dollár pénzpiaci
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap Augusztus havi hírlevél
. augusztus Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési részvénytúlsúlyos alap 85 S&P Latin America 40 Index + 15 RMAX HU0000708797 2010.10.12 Leitner Béla 3 610 873 721 Ft 0,832816 Az olyan
3 hónap 6 hónap 1 év 5 év 10 év ,05% 0,13% 0,34% 1,04% 3,67% 0,29% 0,35% 0,81%
Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba fektet.
GE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013
GE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul GE Money Franklin Templeton Selections Fund of Funds GE Money FTS Alapok
HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
2017. december 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és
HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
2017. november 30. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és
Jelentés Június QUAESTOR Befektetési Alapok
Jelentés 2013. Június QUAESTOR Befektetési Alapok QUAESTOR Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes kockázata
AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.
AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ázsia Részvény Befektetési
Havi jelentés Október
www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Származtatott Deviza Alap EURÓ Származtatott Deviza Alap Octopus Származtatott Alap
1, Nettó eszközérték
Havi jelentés 218.1.31. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba