Vizi makrogerinctelen módszertani útmutató

Vizi makrogerinctelen módszertani útmutató Készült a Víz Keretirányelv monitoring vizsgálatait végző hidrobiológusok részére Összeállította: Dr. Csányi Béla (VITUKI Nonprofit Kft) Szekeres József (VITUKI Nonprofit Kft) Zagyva Andrea (NEKI) Dr. Várbíró Gábor (MTA Tiszakutató Intézet) Közreműködött: Kovács Krisztián (ÉDU-KTVF), Ficsór Márk (ÉMI-KTVF), Deák Csaba (TI-KTVF) Budapest 2012. 1

Tartalomjegyzék ÖSSZEFOGLALÁS... 3 1. BEVEZETÉS... 4 Rövid történeti előzmények... 4 2. MAKROZOOBENTON VIZSGÁLAT RÉSZLETES LEÍRÁSA... 5 2.1. A mintavétel megtervezése... 5 2.2. Mintavétel... 7 2.2.1. Folyók: lábalható/gázolható mélységű vizek... 7 2.2.2. Folyók: mély vizek... 14 2.2.3. Tavak: lábalható mélységű vizek... 16 2.2.4. Tavak: mély vizek (nem lábalható mélység, nyílt vízi tájék)... 18 2.3. Mintaelőkészítés... 18 2.3.1. Mintatárolás, tartósítás... 18 2.3.2. Válogatás... 19 2.3.3. Határozás... 20 2.4. Adatbevitel... 21 2.5. Értékelés... 21 3. AJÁNLOTT HATÁROZÓK LISTÁJA... 34 4. FÜGGELÉK... 38 2

ÖSSZEFOGLALÁS A Víz Keretirányelv hazai hatályba lépése óta különösen fontos a jól megtervezett és kivitelezett, minőségi adatgyűjtés megvalósítása. Az így nyert információk szolgálnak alapul a felszíni víztestek ökológiai állapotának (potenciáljának) meghatározásához, illetve a szükséges intézkedések, további beavatkozások tervezéséhez, stb. Jelen Mintavételi útmutató a hazai környezetvédelmi mérőhálózatban tevékenykedő hidrobiológusok számára készült, akik az illetékességi területükön található vízterek ökológiai állapotának meghatározását végzik napi munkájuk során. E Módszertani útmutatóban rögzítjük azokat a mintavételi és értékelési módszereket, amelyek alkalmasak az EU Víz Keretirányelv (továbbiakban VKI) által megszabott feltételeknek megfelelően a biológiai minőségi elemek (Biological Quality Elements, BQEs) közül a vízi makrogerinctelen élőlényegyüttes rutinszerű vizsgálatára, valamint a viztestek állapotértékelésére. Az Útmutatóban szereplő makrogerinctelen mintavételi és értékelési módszer a nemzetközi ökológiai interkalibrációban elfogadott és interkalibrált módszer, tehát alkalmas a VKI-követelményeinek megfelelő monitoring és állapotértékelés kivitelezésére az adott vízgyűjtő-gazdálkodás tervezési és végrehajtási ciklusban. 3

1. BEVEZETÉS A vizsgálatok objektumai a vízi makrogerinctelenek (makrozoobenton). Tanulmányozásuk a hidrobiológiai vizsgálatok során azért fontos, mert ezek az állatok jelenlétük, tömegességi adataik, állományaik eloszlása révén jól jelzik (indikálják) a vízterek ökológiai állapotát, annak természetességét, illetve emberi beavatkozások hatására történő degradációs folyamatait. Ezek a vízi állatok olyan élőlény-együttest alkotnak, amelyek: szabad szemmel jól felismerhetők (emiatt hívják a csoportot makroszkopikus gerincteleneknek); rendszertani besorolásuk alapján igen széles taxonómiai skálát képviselnek vizeinkben; többé-kevésbé helyhez kötött életmódjuk miatt élőhelyeik állapotával kapcsolatban indikatív tulajdonsággal rendelkeznek; több éven keresztül fejlődnek, s emiatt tág időintervallumra vetített hatásokat képesek jelenlétük révén a környezet ökológiai állapotáról tükrözni. Rendszertani határozásuk néhány csoport kivételével nem okoz nagy problémát, a fajok többségének környezeti igénye jól ismert, bioindikációs jelentőségük tehát széles körben érvényesül. Rövid történeti előzmények A VKI által megfogalmazott követelményeknek megfelelő monitoring tervezésének igénye Magyarországon 2003 táján merült fel, röviddel azt követően, hogy 2002-ben a vízi makrogerinctelen élőlény-együttes monitorozása megindult. A munka a VITUKI szakmai irányításával folytatódott, a szükséges háttér-kutatásokhoz a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biztosított financiális támogatást a közhasznú kutatási témák keretében -évente jelentős mértékben csökkenő anyagi erőforrások mellett. Az eltelt időszakban két másik jelentős kutatási programról kell említést tenni: Az EcoSurv PHARE projekt (2005); A Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervezést (VGT) megalapozó KEOP támogatású projekt (2008-2009). Az előbbi munka országos léptékű, tehát megfelelően széleskörű hidrobiológiai adatgyűjtés volt: 400 folyó- és állóvíz-menti pontra terjedt ki, hátránya viszont az, hogy ennek során csupán mintavételi helyenként egyetlen makrogerinctelen mintát sikerült gyűjteni. Az ARCADIS által vezetett munkacsoport a projekt végeredményeként megkísérelt egy, a gyakorlat számára hasznosítható módszertanra vonatkozó javaslatot tenni. A VGT-t megalapozó KEOP-projekt végeredményeként egy biológiai adatok alapján kidolgozott ökológiai állapot-értékelő eljárást hoztak létre mind az öt, VKI által kötelezően előírt biológiai komponensre. A VGT-ben szereplő állapotértékelési módszer (QBAP index) VKI kompatibilitását (CIS Guidance No. 13) azonban nem lehetett minden szempontra igazolni a nemzetközi ökológiai interkalibrációs eljárás során, ami miatt új stresszor-specifikus, multimetrikus értékelési módszer (HMMI) lett kidolgozva 2011-ben. Magyarországon, a Kárpát-medence központi fekvésű, legmélyebb területein jelentős számú kisebb vízfolyás, valamint mesterségesen kialakított csatorna található. Ezekben viszonylag egyszerű makrogerinctelen mintavételi/vizsgálati módszertan alkalmazható. 4

Az EU FP5 által finanszírozott AQEM program (2000-2002, részletek: www.aqem.de) kimondottan azon víztípusok kvantitatív vizsgálatára alkalmazható, amelyek olyan sekélyek, hogy bennük közvetlen vizuális vizsgálat segítségével feltérképezhetők és azonosíthatók a meder élőhelyei. Magyarország számos vízfolyása azonban általában a mélyebb vizek kategóriájába (nagy és nagyon nagy folyók) tartozik, ezek nem vizsgálhatók a csak kisvizekre kidolgozott egyszerű módszerekkel, ezért kiegészítő szempontokra van szükség az egyes típusú mintavételek esetében. A mélyebb vizek mintázásának problémája tehát részben magyar specialitásként fogható fel, különös tekintettel a folyam-kutatással kapcsolatos elmaradásokra és szükségletekre. Jelen módszertani útmutatóban ezt a hiányt is igyekszünk pótolni. A VITUKI Hidrobiológiai Laboratóriuma az utóbbi években részletes, teljes kereszt-szelvényre kiterjedő vizsgálatsorozatot végzett, elsősorban a Dunán, de néhány egyéb hazai folyónkon is (Tisza, Dráva, Mura). Ezen eredmények, valamint korábbi nemzetközi tapasztalataink (JDS1, ITR, JDS2, AQUATERRA) alapján javaslatot tettünk a nagy folyók mélyebb víztereinek tanulmányozására alkalmas mintavételi módszertanra is. 2. MAKROZOOBENTON VIZSGÁLAT RÉSZLETES LEÍRÁSA A hazai vízterek ökológiai állapotának felmérését és osztályozását az EU Víz Keretirányelv (WFD 2000) Article 8; Section 1.3 of Annex II; és Annex V-ben megfogalmazott követelmények szerint kell teljesíteni. A jelenleg javasolt mintavételi módszertan a következő szabványok előírásait veszi figyelembe: MSZ EN 27828: 1998: Vízminőség. Biológiai mintavétel. A vízi bentikus makroszkopikus gerinctelenek kézihálós mintavételének irányelvei (ISO 7828: 1985) MSZ EN 28265: 1998: Vízminőség. Kavicsos aljzatú sekély édesvizekben élő bentikus makroszkopikus gerinctelenek gyűjtésére alkalmas mennyiségi mintavevők szerkezete és használata (ISO 8265:1988) MSZ EN ISO 9391: 2000: Vízminőség. Mélyvízi makroszkopikus gerinctelenek mintavétele. Útmutató a telepítéses, a minőségi és a mennyiségi mintavevők használatához (ISO 9391: 1993) A módszertani mintavételi útmutató a következő fontosabb lépéseket sorolja fel a makrogerinctelen élőlény-együttes vizsgálatánál: tervezés mintavétel mintaválogatás határozás adatbevitel értékelés 2.1. A mintavétel megtervezése A mintavételi tervet a feltáró és operatív monitoring mintavételi helyeinek figyelembevételével kell elkészíteni. Új mintavételi helyszín kiválasztásában előzetesen térképen, illetve a Google Earth műholdas felvételei alapján való tájékozódást javasoljuk. A korábbi eredmények figyelembe vétele azért hasznos, mert az azonos helyszínről gyűjtött legfrissebb eredmények alapján képet alkothatunk a víztérben végbement hosszú idejű változásokról, vagy éppen a mintavételünk hatékonyságát ellenőrizhetjük. 5

A mintavételi helyet a vizsgálat céljának megfelelően kell kiválasztanunk, úgy, hogy az adott víztestre, és a víztest adott szakaszára reprezentatív legyen. A reprezentatív (bejárt) és a reprezentatív mintázott szakaszt úgy válasszuk ki, hogy ne essen különleges és jelentős hidromorfológiai módosulással érintett (pl. híd, partvédő kövezés, sarkantyú) mederszakaszra. Kivételt jelent az az eset, ha az ilyen típusú erősen módosított mederrészek jellemzőek az adott vízfolyásszakaszra, és ebből fakadóan ezeket is szükséges mintázni a reprezentativitás érdekében. A reprezentatív szakasz hossza a víztesten kisvízfolyásoknál (vízgyűjtő mérete: 10-100 km 2 ): 5 km, közepes vízfolyásoknál (100-1000 km 2 ): 10 km-es szakasz felvíz-alvíz irányban, ezen belül a reprezentatív mintavételi szakasz kis vízfolyásoknál: 250 m, közepes vízfolyásoknál: 500 m-es szakaszt felvíz-alvíz irányban, a mintavételi terület kisvízfolyásoknál általában 20-50 m-es, közepes folyóknál 50-100 m-es szakasz. A nagyon nagy folyók esetében (>1000 km 2 ) a mintavételi szakasznak a vizsgált terület legalább 500 m- es szakaszára vagy a vízfolyás átlagos szélességének 100x-ára kell jellemzőnek lennie (http://www.eustar.at/frameset.htm). A mintavétel idejét, illetve gyakoriságát a feltáró monitoring esetében évente 2-szer, az operatív monitoring-pontokon évente 1-szer kell elvégezni. A mintavétel idejének kiválasztásánál arra kell törekedni, hogy a mintavétel az adott vízfolyáson minden évben ugyanabban az időszakban történjen, ezáltal a különböző évekből származó adatok összehasonlíthatóak, és az évszakos változásokból adódó minősítési hibák kiküszöbölhetőek (VLEK, 2004). A szezonalitás alapján való időzítés típus-specifikusan eltérő lehet a különböző víztestek esetében: Hegy- és dombvidéki kisvízfolyásaink esetében, valamint az ország területére beérkező közepes és nagy folyóink határszelvényének környezetében, ahol a folyó még a tengerszint feletti 200 m-es magasságban helyezkedik el, a kora-tavaszi időszak: március április javasolt, kifejezetten a vízi rovarlárva-együttesek tanulmányozására; A síkvidéki nagyobb folyóknál azonban ez az időszak általában nagy vízhozamokkal jellemezhető, ami nem kedvez a makrogerinctelen mintavételeknek többek között a makrovegetáció kifejlődése miatt-, így a későbbi, május-június kedvezőbb lehet. ekkorra már számos rendszertani csoportnak stabil együttesei alakulnak ki; Állóvizeinkben szintén a nyár eleji, vagy a nyár közepi időszak az optimális mintavételi időpont, az előzőeknek megfelelő megfontolásból. 6

Hazai folyóvíztípusokra javasolt mintavételi időszak (Ökológiai minősítési rendszer fejlesztése tanulmány, 32. táblázat, 2010) Víztesttí MZB Javasolt mintavételi Javasolt mintavételi Víztesttípus kódja Altípus pus típus időszak I időszak II 1. típus Hv-Si-D-ki Igen durva mederanyagú altípus 5 március-április július-szeptember 1. típus Hv-Si-D-ki Durva mederanyagú altípus 7 március-április július-szeptember 2. típus Hv-Me-D-ki Igen durva mederanyagú altípus 5 március-április július-szeptember 2. típus Hv-Me-D-ki Durva mederanyagú altípus 7 március-április július-szeptember 3. típus Hv-Me-D-kö Igen durva mederanyagú altípus 5 március-április július-szeptember 3. típus Hv-Me-D-kö Durva mederanyagú altípus 7 március-április július-szeptember 4. típus Dv-Me-D-ki Igen durva mederanyagú altípus 5 március-április július-szeptember 4. típus Dv-Me-D-ki Durva mederanyagú altípus 7 március-április július-szeptember 4. típus Dv-Me-D-ki Biogeográfiai altípus 11 március-április július-szeptember 5. típus Dv-Me-D-kö Igen durva mederanyagú altípus 5 március-április július-szeptember 5. típus Dv-Me-D-kö Durva mederanyagú altípus 7 március-április július-szeptember 5. típus Dv-Me-D-kö Biogeográfiai altípus 11 március-április július-szeptember 6. típus Dv-Me-D-na 9 április-május közepe július-szeptember 7. típus Dv-Me-D-nn 12 április-május közepe július-szeptember 8. típus Dv-Me-K-ki 1 április-május közepe július-augusztus 9. típus Dv-Me-K-kö 1 április-május közepe július-augusztus 10. típus Dv-Me-K-na 10 április-május közepe július-szeptember 11. típus Sv-Me-D-ki 7 március-április július-szeptember 12. típus Sv-Me-D-kö Durva mederanyagú altípus 7 március-április július-szeptember 12. típus Sv-Me-D-kö Biogeográfiai altípus 11 március-április július-szeptember 13. típus Sv-Me-D-na 9 április-május közepe július-szeptember 14. típus Sv-Me-D-nn 12 április-május közepe július-szeptember 15. típus Sv-Me-K-ki 1 április-május közepe augusztus 16. típus Sv-Me-K-ki-ke 4 április közepe-május közepe július-augusztus 17. típus Sv-Me-K-kö-ke 3 május-június közepe július-augusztus 18. típus Sv-Me-K-kö 3 május-június közepe július-augusztus 19. típus Sv-Me-K-na Igen finom mederanyagú altípus 8 május-június július-szeptember 19. típus Sv-Me-K-na Közepesen finom mederanyagú altípus 10 április-május közepe július-szeptember 20. típus Sv-Me-K-nn Igen finom mederanyagú altípus 8 május-június július-szeptember 20. típus Sv-Me-K-nn Közepesen finom mederanyagú altípus 10 április-május közepe július-szeptember 21. típus Sv-Sz-K-ki 3 május-június közepe július-augusztus 22. típus Sv-Sz-K-kö 3 május-június közepe július-augusztus 23. típus Duna Gönyű felett Főági altípus 2 május július-szeptember 23. típus Duna Gönyű felett Mellékági altípus 6 május-június július-augusztus 24. típus Duna Gönyű és Baja között Főági altípus 2 május július-szeptember 24. típus Duna Gönyű és Baja között Mellékági altípus 6 május-június július-augusztus 25. típus Duna Baja alatt Főági altípus 2 május július-szeptember 25. típus Duna Baja alatt Mellékági altípus 6 május-június július-augusztus 2.2. Mintavétel A vizsgálatra kijelölt víztereket a vízmélység alapján két fő csoportba lehet sorolni: 1 Folyók: Lábalható/gázolható mélységű vizek (átlagosan 1,5 m mélység); Mély vizek (nem lábalható mélység) 2 Tavak: Lábalható/gázolható mélységű szegélyzóna, parti öv vizei (átlagosan 1,5 m mélység); Mély vizek (nem lábalható mélység, nyíltvízi tájék) 2.2.1. Folyók: lábalható/gázolható mélységű vizek Mintavételi jegyzőkönyv A mintavételi jegyzőkönyv kitöltésével: 7

A mintavételi helyszínt egyértelműen meghatározzuk (vízfolyás és lokalitás megnevezésével, koordináták rögzítése GPS segítségével); A mintavétel körülményeit feljegyezzük; Az előkerült taxonok nevét, becsült tömegességét is rögzítjük; A helyszínen informatív fénykép-felvételeket készíthetünk akár a mintavétel körülményeiről, akár a mintáról. Mindezekre a megfelelően kialakított Mintavételi jegyzőkönyv űrlapja (Függelék I.) szolgál, amelyet a helyszínen értelemszerűen ki kell tölteni. Ha kiszáradt medret találunk, adatlap kitöltése akkor is szükséges a tapasztalt jelenség és egyéb észlelt dolgok feltüntetésével. A jegyzőkönyv fejlécében a Függelékben szereplő példa alapján célszerű feltüntetni a vizsgálatot végző intézményre vonatkozó információkat. Fontos eleme a mintavételnek a foto-dokumentáció. Célszerű az egész helyszínről több képet is készíteni, folyóvizek esetén alvízi és felvízi irányban egyaránt. A fényképezőgép adta sorszámot a jegyzőkönyvben az információ-vesztés elkerülése érdekében fel kell jegyezni. Mintavevő eszközök: 1 mm névleges lyukbőségű nyeles mintavevő háló (standard FBA pond net) nyele dm-es beosztásokkal van ellátva, vagy külön mércével rendelkező bot a vízmélység becslésére mellcsizma vagy gumicsizma; jegyzőkönyv; tálca, csipesz, megfelelő nagyobb gyűjtőedények, kis üvegcse; grafitceruza (nem ázik le); matrica; tartósítószer (a 4 %-os töménységű formalin vagy 70%-os/terepi tartósításhoz 96%-os alkohol); vízhőmérő; GPS készülék; fényképezőgép. Mintavétel Lábalható/gázolható mélységű vizekben a vízi makrogerinctelenek gyűjtése a víz medrének rugdosásán, felkavarásán és összehálózásán alapuló keverő-hálózó mintavétel, amelyet szabványosított nyeles háló (Standard Pond Net) segítségével kell végezni. A 25 cm x 25 cm-es fémkeretre szerelt háló névleges szembősége 1 mm. A mintavételt 10, ill. 20 hálókeretnek megfelelő (25cmx25cm) kvadrátról végezzük, aszerint, hogy az élőhely-típusok száma kevesebb vagy több mint 3. A javasolt mintavételi eszközzel és technikával mintázható vízmélység kb. 120-150 cm. Amennyiben a vízfolyás legnagyobb mélysége is kisebb, mint 120-150 cm, akkor alapvető elvárás, hogy a mintavétel a teljes keresztszelvényre terjedjen ki és legyen reprezentatív. A rutinszerű monitorozás mellett természetesen alapkutatási szinten (hidrobiológia kutatóintézetekben és alapkutatással foglalkozó egyetemeken) szükség van a nagy folyók és tavak 150 cm-es vízmélységtől mélyebb régióinak vizsgálatára is. A javasolt mintavételi módszer alkalmazásának feltétele közepes és nagy folyókon, hogy a mintavétel kisvízi időszakban történjen. 8

Az élőhely-típusok arányát vizuálisan, ill. mély vizekben az alábbi szempontok figyelembevételével törekszünk feltérképezni: legalább 2 vagy 3 mintavételi szakaszt választunk ki a partszegély közelében a részmintákat nagy kiterjedésű aljzattípus esetében úgy osztjuk el, hogy mind a partszegélyi, mind a vízfolyás középső szakaszán veszünk mintát, lehetőség szerint egy transzekt mentén ahol ezt a vízfolyás mérete lehetővé teszi, a keresztszelvényben végezzük a mintavételt, azaz vizsgálni kell mindkét partot és a mederközepet is ha egy aljzat-típus a gyors és lassú áramlású szakaszokon is gyakori, mind a kettő áramlási szakaszon veszünk mintát, az aljzat-típus gyakorisága szerint a részmintákat az élőhely-típusok arányának megfelelően (10 részminta: 10%, 20 részminta: 5 % élőhely-típusonként) vesszük a reprezentatívnak választott mintavételi szakaszon. az olyan ritka élőhely-típusokból, amelyek aránya a mintavételi szakaszon 20 részminta esetén <5%, 10 részminta esetén <10%, még egy részmintát veszünk és egyesítjük 21. és 11. mintaként és a terepi jegyzőkönyvben x szel jelezzük. Ez gyakran előfordul kis területi kiterjedésű kevert típusú élőhelyek esetében. (a német AQEM/STAR protokoll almintázást alkalmaz 20 részminta 1/6-t, ha pl.: a 21. minta 3 ritka élőhely-típust egyesít, annak 1/3-át válogatja ki a határozáshoz). Az értékelésnél ezt is hozzászámoljuk a mintázott felülethez (20 részminta esetén: 1,25 m 2, 21. minta esetén: 1,3125 m 2 és ezt vonatkoztatjuk 1m 2 -re az index számításához és a minősítéshez). A speciális, ritkább élőhelyek mintázása (aljzat-típus előfordulása a mintavételi szakaszon <5%) azt a célt is szolgálja, hogy a ritka és/vagy védett fajokat is megtalálhassuk. Ilyenkor tüzetesebben szemügyre lehet venni az adott vízteret, fel lehet deríteni azokat a mederrészeket, ahol a ritka, kis egyedszámú taxonok (pl. Unionidae) előfordulhatnak. a lábbal felkavart aljzatról, a vízáramlattal sodródó állatokat keverő mozdulatokkal, a folyásiránnyal szemben állva a hálóba gyűjtjük finom üledékből álló aljzat mintázása esetén a felső 2-5 cm-es réteget a hálóba húzzuk agyagos aljzat mintázása esetén a felső felszínt mintázzuk óvatosan lábbal, vagy kézzel történő öblítéssel megalítikus aljzaton amennyire lehetséges a kick & sweep technikát alkalmazzuk, a kövek felületéről alaposan lábbal felkavarva, a hálóval begyűjtve vagy kézzel leöblítve az állatokat a mintázott felületre eső kövek felületéről, holt faanyagról, nagyobb gyökerekről az állatokat kézi egyeléssel, csipesz segítségével vagy vizes öblítéssel juttatjuk a hálóba mélyebb vizekben, ill. emerz makrofita mintázása esetén az alatta levő aljzat lábbal történő felkavarásával, a mintázott felületnek megfelelő területről vesszük a mintát, úgy, hogy a mintázott terület feletti függőlegesen, a vízfelszínig kimetszett vízoszlopba eső növényzetet is kavaró mozdulatokkal megmintázzuk. Több típusú vizinövényzet mintázása esetén veszünk részmintát a partközeli- lassúbb áramlású és a gyorsabb sodrású helyekről is 3-5 részminta után az összegyűjtött mintát 2 vagy 3 liter vízzel feltöltött 10 l-es vödörbe tesszük 9

Példa a részminták megosztására az előforduló élőhelytípusok %-os aránya szerint egy mintavételi szakaszon (4 élőhelytípus, 20 részminta esetén; Forrás: Methodisches Handbuch Fliessgewässerbewertung) Mezolítikus (55%-11 részminta) Finom kavics (5%-1 részminta) Homok (25%- 5 részminta) Durva szerves törmelék (15%-3 részminta) Fa eredetű részek (<5%-0 részminta) Részminták Élőhely-típusok (mikrohabitatok) (Forrás: Methodisches Handbuch Fliessgewässerbewertung) Megalítikus (> 40 cm) Makrolítikus (> 20 cm - 40 cm) Mezolítikus (> 6 cm - 20 cm) Mikrolítikus (> 2 cm - 6 cm) 10

Finom kavics (> 0,2 cm - 2 cm) Homok (> 6 μm - 2 mm) Agyag (< 6 µm) Mesterséges aljzat: kőszórás Mesterséges aljzat: betonozott meder Alámerülő (szubmerz) makrofita 11

Alámerülő makrofita és fonalas alga Hínárnövényzet és emerz makrofita Élő parti vegetáció Szárazföldi növényi részek (hajszálgyökérzet) Fa eredetű részek Durva szerves törmelék 12

Finom szerves törmelék Puhatestű héjak Minta térfogatának csökkentése A minta térfogat-csökkentésére azért van szükség, hogy optimalizáljuk a mintavétellel és feldolgozással kapcsolatos erőfeszítést. A minta térfogatát dekantálással csökkentjük. Ennek során az élő szervezeteket tartalmazó mintát nagyméretű műanyag-vödörbe vagy tálcára helyezzük és erőteljes felkavarás után a lebegésbe került frakciót a szűrőhálóba öntjük. A szűrőháló a sekély mintázásra való, 1 mm lyukbőségű mintavevő háló. Ha elsősorban iszap-, illetve homok-frakció dominál, akkor a helyszíni szűrés során azt könnyen ki lehet mosni a mintából, a sekély zónában használatos, ugyancsak hálón történő intenzív átmosással, szitálással. A dekantálást többször ismételjük. A teljes mintát általában csak több részben tudjuk hatékonyan dekantálni. Az állatok nagy részétől megszabadított maradék mintát vagy elrakjuk a későbbi teljes válogatásra - ekkor azt tartósítani kell -, vagy pedig a helyszínen részletesen kiválogatjuk a még benne maradt szervezeteket. Egyéb részeket, fadarabokat, vízinövény-csomókat gondos visszamosással mentesítjük a rajtuk esetleg rögzült állatoktól. A lemosott alkotóelemeket eldobhatjuk. A törmelék térfogatának csökkentése jelentős mértékben megkönnyíti a minta későbbi válogatását, az állatok szortírozását. Ennek során természetesen fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy ne okozzunk veszteséget a gyűjtött anyagban, tehát állatot véletlenül se dobjunk ki a térfogat-csökkentés folyamata során. Mindemellett fokozottan ügyelni kell arra, hogy az átmosás kíméletes módon történjen, mert így nem sérülnek a szervezetek. Almintázás A teljes mintát, vagy nagyon sok szervetlen és szerves törmelék esetén a minta egy részét a válogatótálcába helyezzük és megállapítjuk, hogy melyek azok a genuszok vagy családok, melyekből a teljes mintában több száz egyed található. Ezután a mintából kiválogatjuk azon taxonok egyedeit, melyeket a mennyiségük alapján nem almintázunk. A minta, válogatás után fennmaradó részét összegyűjtjük, majd a mintát átengedjük a mintavevő hálón ezáltal eltávolítva róla a felesleges vizet (a kis víztartalmú minta sokkal jobban kezelhető az almintázás során). A minta anyagát ezután egyenletesen szétoszlatjuk a válogatótálcában (előnyös a fehér szín választása), majd egy rácsot helyezünk a tálca aljára, mely a tálcát egyenlő egységekre osztja. 75x60 cm-es külső átmérőjű fotótálca használata esetében javasoljuk olyan rács alkalmazását, mely 16 db 16x12 cm-es egységre osztja a tálca alját. Ezután, a 16 egységből véletlenszerűen kiválasztunk 4-et, melyekből kiválogatjuk az almintázásra kerülő nagy abundanciájú taxonok egyedeit. 13

Az almintázás során a taxonokat külön fiolákba gyűjtjük, melyek feliratozása során jelezzük, hogy almintázás történt, hiszen az egyedsűrűség számításánál figyelembe kell venni, hogy az almintázás során az eredeti mintaméret a negyedére csökkent. Az almintázást addig folytatjuk, amíg ezt az egyedszámot el nem érjük. Ha egy egyed két almintaegység határán található, akkor ahhoz az egységhez tartozónak számítjuk, amelyikben az állat testének nagyobb része fordul elő. Az eredeti AQEM módszer 700 egyedet ír elő, költség- és időhatékonyság miatt mi javasoljuk a német módszer módosításának követését a magyar monitorozási gyakorlatban, amely a mintából 350 egyedet használ. Az almintázás során figyelni kell arra, hogy a tálcán lévő teljes minta ki ne száradjon. Az almintázás menetét és egyéb adatokat a Függelék IV. adatlapjára jegyezzük fel. 2.2.2. Folyók: mély vizek A folyók mély víztereinek vizsgálata összetett, szigorú balesetvédelmi vonatkozásai vannak, s számos olyan eszközt kell hozzá használni, amely a rendszeres, rutin monitoring során széleskörűen nem alkalmazható. Ennek ellenére mégis elengedhetetlenül szükség van a mély vizek élőlény-együtteseinek feltárására, hiszen egy adott folyó fontos jellemzője, hogy a meder hossz- és kereszt-szelvénye mentén élővilága hogyan változik, annak abundancia-viszonyait hogyan befolyásolják a különböző hidrológiai viszonyok és hidraulikai körülmények. Ez a Mintavételi útmutató ebben a mélyvízi témakörben új hazai és nemzetközi, elsősorban a Dunára vonatkozó eredményeken alapul. Mintavételi jegyzőkönyv A mintavételi jegyzőkönyv (jelen esetben: (Függelék II-III.) kitöltése a 2.2.1. Folyók: lábalható/gázolható mélységű vizek, mintavételi jegyzőkönyv pontjában leírtakhoz hasonlóan történik. A tapasztalt hidrológiai állapot/jelenség rögzítése és egyéb észlelt dolgok feljegyzése mind elengedhetetlen. A vízjárás és vízállás adatokról nagyobb folyóink esetében a tájékozódhatunk. Mintavevő eszközök: mederkotró, kötél (kb. 25 m) kábeldobon, vaslánc (kb. 2 m); motorcsónak; mélységmérő; jegyzőkönyv; műanyag vödör (20 l), tálca, csipesz, megfelelő nagyobb gyűjtőedények, kis üvegcse; grafitceruza (nem ázik le); matrica; tartósítószer (a 4 %-os töménységű formalin vagy 70%-os alkohol/terepi tartósításhoz 96%-os alkohol); vízhőmérő; GPS készülék; fényképezőgép. Néhány balesetvédelmi vonatkozás Ha mély vizeken a vízi járművön munkavégzéskor védőfelszerelést (mentőmellény) kell használni, még akkor is, ha az kényelmetlen. A folyami munka során számos baleseti forrás jelentkezhet, amelyekre a 14

munkavégzést megelőzően megfelelően fel kell készülni. A munka során különös körültekintésre van szükség a balesetek elkerülésére. A makrogerinctelenek vizsgálatakor a mélyvízi mederkotrás az egyik legveszélyesebb tevékenység, mert számos veszélyforrás van (vízbeesés, csónak elakadása, kotróeszköz leakadása, előre nem látható víz alatti tárgyakkal történő találkozás, hajóforgalom, stb.). A mederkotrás és az egyidejű motorcsónak-navigálás összeszokott munkát követel, a kotrásra fordított erőfeszítést jelentősen meg lehet takarítani megfelelően harmonizált csónak-mozgással. Mintavétel Sekély zóna: keverő-hálózó mintavétel Mély vizű folyók esetében a sekély, lábalható parti zónájában keverő-hálózó mintavételt alkalmazunk, a korábban ismertetett, sekély vizű folyókra vonatkozó részletes módszertani útmutatónak megfelelően, az alábbi kiegészítésekkel. Mélyebb vizekben, ill. ahol nem látható a meder, törekedni kell a 20 részmintának megfelelő felületen minden aljzat-típus megmintázására, lehetőség szerint az élőhely-típusok arányának minél pontosabb megadására, de legalább a makrofita-fedettség becslésére. A részminták számát az élőhely-típusok/makrofita-fedettség aránya szerint a lábalható és mederfenékig átlátható vizek mintavételi protokolljához hasonlóan határozzuk meg (5%-1 részminta, ha az élőhelytípusok száma >3- összesen 20 részminta, 10%-1 részminta, ha az élőhely-típusok száma <3- összesen 10 részminta). A módosított AQEM módszerrel való összevethetőség miatt olyan vízfolyásokon, ahol a víz mélysége/lebegőanyag-tartalma miatt csak a parti régióban, ill. a gyors sodrású szakaszokon állapítható meg a mederben az élőhely-típusok aránya, 5 részmintát a mederközepe felé eső szakaszról, 15 részmintát pedig a parti régióból (közvetlen a parton és a partközelben) veszünk. Mélyvízi mintavétel: mederkotrás Mély, nem lábalható vízfolyás, folyó, vagy folyam esetében vízi jármű segítségével történő mintavételi eljárás alkalmazására van szükség. Ennek során a mélyebben fekvő mederrészek élőhelyei, a mederanyag mintavétele valósul meg, mégpedig lehetőség szerint kvantitatív módon. Kisebb folyó esetében a vízi jármű kisebb méretű gumicsónak, ami kis motorral működik, nagy hajózható folyón pedig nagyobb motor-teljesítményű motorcsónak használata javasolt. A csónakhoz ultrahangos vízmélység-mérő csatlakoztatható. Nagyobb csónak vízre helyezése csak speciális, erre alkalmas helyszínen (megfelelő lejtésű, kemény parton, kiépített rámpán, stb.) valósítható meg. Mindeközben természetesen a vízi közlekedésre vonatkozó szabályok maradéktalan betartása, valamint a balesetvédelmi megfontolások figyelembe vétele alapvető fontosságú. A sokszor hajózó útban is végzett munkához hivatásos kisgéphajó-vezetői jogosítvány szükséges, a vízirendőrök ennek meglétét rendszeresen ellenőrzik a lajstromszámmal ellátott vízi jármű okmányai mellett. A mélyvízi meder kotrásos mintavételére használt kotróberendezés nyílása egy egyenlő oldalú fogazott vas háromszög, melynek oldalai 30 cm-esek. Az enyhén kihajlított fogak olyan szögben állnak, hogy vízszintes vontatás esetén a mederfenéknek kb. 5 cm vastag felső rétegét tudja összegyűjteni. A kotrókeret sarokpontjaiból előreirányuló három, 60 cm hosszúságú vasrúd elől találkozik, s e ponton csatlakoztatható a vontató lánc és a kötél. A kotró hátrafelé egy 500 µm lyukátmérőjű, műanyag szita hálóanyagból készült 1 m hosszú zsákban végződik. A zsák hátulja nyitott, azt minden egyes mintavétel előtt műanyag gyorskötözővel megfelelő hosszúságban (kb. 50 cm) lezárjuk. 15

A mederkotró 1 cm vastag műanyag vontatókötele egy kb. 2 m hosszú nehéz vaslánccal kezdődik, s bár a motorcsónakból a kötél ferdén fut le a mederfenékig, a lánc tömegénél fogva a vonatást vízszintes irányba kényszeríti. A berendezés mederfenéken, folyásirányban történő vontatásával a zsák megtelik az állatokat tartalmazó mederanyaggal, amely ezután kiemelhető a vízből. A kitermelt mederanyagot megfelelő nagyságú, sorszámmal ellátott vödrökbe helyezzük, majd partra szállítjuk. Az adott keresztszelvényben mindig a jobb parttól kezdjük a mintavételt és azok számozását (római szám). A zsák meghatározott térfogata megszabja a belekerülő hordalékanyag mennyiségét. A kotrással vett minta megközelítőleg 10 l térfogatú, amely nagyjából 0,25 m 2 felületről származik. A minták tehát mennyiségüknél (térfogatuknál) fogva kvantitatív módon összehasonlíthatók egymással, tehát a módszer alkalmas mennyiségi adatértékelésre is. Másik két mélyvizi mintavételi lehetőségként a német protokoll a kotrást- 20 részmintának megfelelő felületről (1,25 m 2 ) és az Ekman/Bridge markolóval történő mintavételt javasolja (20 részmintának megfelelő felületről (1,25 m 2 ), fele részminta a partközeli, negyede közvetlen a parti és negyede a parttól távolabbi régióból (Methodisches Handbuch Fliessgewässerbewertung). A mederkotrást a következő módon kell megvalósítani. A motorcsónak hegymentben áll, majd hátramenetben sebessége eléri, majd kissé meghaladja a víz áramlási sebességét. Ekkor kell a csónak orrából kidobni a kotrót, ami a fenékre süllyed. Ugyanekkor kell GPS segítségével rögzíteni a mintavételi pont koordinátáit, és a vízmélységet is. A csatlakozó kötél feszesen tartásával a kotrót irányban lehet tartani, s a kézben tartott kötélen keresztül jól érzékelhető a meder struktúrája, a mederanyag összetétele, valamint ellenőrizhető, hogy a kotró jól működik-e. Elegendő vontatás után a csónakmotort újra hegymentbe kapcsoljuk és megkezdhető a kotró gyors beszedése, a csónakba emelése. A gyorskötöző kioldásával a minta közvetlenül a 20 l térfogatú műanyag vödörbe kerül. A mintákról átmosás és válogatás előtt fényképfelvételeket készítünk annak érdekében, hogy megfelelő módon dokumentáljuk a mederanyag mennyiségét és a szemcseösszetételt. A laborban feldolgozásra kerülő mintamennyiség csökkentésének érdekében a kotort anyagot dekantáljuk, azaz vízzel többször átmosva a felülúszó frakciót a hálóba öblítjük. A még nem kimosódott élő anyagot (pl. kagylók, csigák), az átmosott mederanyaggal együtt a helyszínen nagyméretű műanyag tálcára helyezzük és kézzel válogatjuk ki az élő állatokat. Az ilyen módon csökkentett térfogatú mintát végül fedeles és feliratozott műanyag dobozba rakjuk és tartósítjuk. Minta térfogatának csökkentése mély vizi minta esetén A mélységi kotort minta térfogata megközelítőleg egy vödörnyi, ezért annak csökkentésére van szükség a további feldolgozás optimalizálására. A minta tekintélyes mennyiségű, nagy szemcseméretű görgetett hordalék-anyagot tartalmazhat (pl. durva kavics-frakció a Duna esetében). A minta térfogatának csökkentését a 2.2.1. Folyók: lábalható/gázolható mélységű vizek pontban leírtakhoz hasonlóan végezzük. 2.2.3. Tavak: lábalható mélységű vizek Állóvizeink makrogerinctelen monitoringjának végrehajtását ugyancsak az EU VKI Article 8; Section 1.3 of Annex II; és Annex V előírásai szabályozzák. Ennek értelmében azokat a víztereinket kell vizsgálni, amelyek felszínének területe meghaladja az 50 ha mérethatárt. Az állóvizek makrogerinctelen élőlényegyüttesének vizsgálata jóval elmaradottabb Európa-szerte, mint a folyóké. Ennek egyik fő oka, hogy az állóvízi monitoring során korábban ilyen vizsgálatokat nem végeztek. A tavakra vonatkozó nemzetközi interkalibráció kezdetén fel is merült az alapkérdés: Lehet-e, érdemes-e makrogerinctelenek alapján az ökológiai állapotot minősíteni? További kérdést jelentett, hogy a tavak sekély, parti zónáját, és/vagy a mélységi zónát célszerű-e vizsgálni? A mélységi zóna vizsgálatával kapcsolatos ellenérvek a következők: 16

Szegényes a bentikus fauna; Azok az élőlény-csoportok dominálnak, amelyek rendszertani azonosítása a leginkább problematikus (Oligochaeta, Chironomidae); A mintavételi módszerek nehezen megvalósíthatók a mélység következtében; Lehetséges-e az elmondottak alapján, hogy a vízi makrogerincteleneket ugyanúgy fogjuk tudni használni tavaink ökológiai állapotának jellemzésére, mint a folyóvízi bentikus makrofaunát? Úgy tűnik, hogy erre a kérdésre még nincs egyértelmű válasz. Az azonban nyilvánvaló, hogy tavaink bentikus élővilága ugyanolyan diverz, mint a folyóvizeké, ezért elengedhetetlenül szükség van az állóvizek faunisztikai vizsgálatára, a széleskörű, országos léptékű adatgyűjtésre. Az állóvizek parti szegélyzónájában általában jóval gazdagabb makrofiton együttes képes megtelepedni, mint számos nagy, szignifikáns áramló víztérben. Emiatt fokozott mértékben jelentkezik az az abundancia-becsléssel kapcsolatos probléma, hogy tulajdonképpen mire is vonatkoznak az egyedszámok, hiszen ebben az esetben nem is annyira a függőlegesen vetített alapterületre (felületre), hanem adott tér-részre kell vonatkoztatni az előforduló taxonok mennyiségét. Nem is beszélve arról a nehézségről, amit ebben az esetben a mennyiségi mintavétel kivitelezése jelent, hiszen itt a mintavételi kvadrát is teljesen elveszíti az értelmezhetőségét: egy olyan bonyolult tér-részből kell kiemelni az élőlényeket, amelyet a szerves aljzat komplikált módon struktúrál. Egy zárt nádas nyílt vízzel érintkező szegélyzónájában igen gazdag bevonatlakó életközösség él. Ebből a bonyolult térből, az erőteljes, szilárd nádszálakkal átszőtt közegből csak olyan módon lehet ezt az élőlény-együttest részlegesen kiemelni, ha eközben összezúzzuk a szilárd struktúrát, szétroncsoljuk az alzatot, felkavarjuk a tér víz-közegét. Ha egy mintáról elmondható, hogy zavart, akkor az ilyen típusú minta ténylegesen az. Ennek ellenére sokan ragaszkodnak a parti szegélyzóna, a sekély, lábalható tavi littorális öv vizsgálatához, hiszen itt jóval diverzebb élőlény-együttes találja meg életfeltételeit, mint a mélységi, profundális tájékon. Pedig a mélységi tájék jóval homogénebb szerkezetű alzattal rendelkezik, ahonnan a reprezentatív kvantitatív mintavétel aránylag egyszerű módon megvalósítható (pl. Ekman markoló, mint tipikus kvadrát segítségével kellően pontos egyedszámokat lehet becsülni). Jelen mintavételi útmutatóban olyan eljárást javaslunk a rutin monitoring számára, amely egyszerűen kivitelezhető, olcsó és emellett részletes adatokat szolgáltat hosszabb távon az állóvizeink ökológiai állapotának megítéléséhez. Mintavételi jegyzőkönyv A mintavételi jegyzőkönyv (Függelék - I.) kitöltése a 2.2.1. Folyók: lábalható/gázolható mélységű vizek pontban megfogalmazott szempontok szerint történik. Mintavevő eszközök: 1 mm névleges lyukbőségű nyeles mintavevő háló (standard FBA pond net) nyele dm-es beosztásokkal van ellátva, vagy külön mércével rendelkező bot a vízmélység becslésére mellcsizma vagy gumicsizma; jegyzőkönyv; tálca, csipesz, megfelelő nagyobb gyűjtőedények, kis üvegcse; grafitceruza (nem ázik le); matrica; tartósítószer (a 4 %-os töménységű formalin vagy 70%-os alkohol/terepi tartósításhoz 96%-os alkohol); vízhőmérő; GPS készülék; fényképezőgép. 17

Mintavétel Tavak esetében a sekély, lábalható parti övben a korábban ismertetett keverő-hálózó mintavételt lehet alkalmazni, a sekély áramló vízi mintavételnél leírt részletes módszertani útmutatónak megfelelően. A tavak esetében szóba jöhető, vizsgálni kívánt élőhelyek a következők: Emerz és szubmerz makrofitonos littorális élőhely; Köves mederfenék (beleértve a mesterséges partvédelmi kőszórást); Növényzet-mentes part közeli mederfenék. A monitoringban a rendelkezésre álló eszközök és a parti élőhelyek nagyobb diverzitása miatt a littorális élőhely mintázását javasoljuk. Minta térfogatának csökkentése A minta térfogatának csökkentését a 2.2.1. Folyók: lábalható/gázolható mélységű vizek pontban leírtakhoz hasonlóan végezzük. 2.2.4. Tavak: mély vizek (nem lábalható mélység, nyílt vízi tájék) Felmerül a kérdés: szükség van-e tavak esetében a mélyvízi (profundális) tájék makrogerinctelen élővilágának vizsgálatára? A válaszunk hasonló, mint a folyókkal kapcsolatosan, hiszen az ökológiai állapot megnyugtató jellemzéséhez a mély vízben uralkodó viszonyokról ugyanúgy tájékozódnunk kell, mint a sekély víz élőlény-együtteseire vonatkozóan. Tavak mélyvízi mintavételi eljárásait nem részletezzük olyan mértékben, mint ahogyan azt az áramló vizeknél alkalmazott módszertani leírásnál tettük. Ennek oka az, hogy e tekintetben még jóval kevesebb - elsősorban a Balatonra és a Velencei-tóra vonatkozó - tapasztalat áll rendelkezésre, mint a folyókkal kapcsolatban. Ennél fogva csupán fő pontokban rögzítjük a célszerű tennivalókat azzal a megjegyzéssel, hogy a mélyvízi tavi monitoringgal kapcsolatban a nemzetközi eredmények figyelembe vétele mellett is még jelentős erőfeszítésekre és további kutatásokra van szükség annak módszertani véglegesítéséhez. A legfontosabb pontok, amelyeket meg kell fontolni, a következőkben foglalhatók össze: Balesetvédelmi szempontok; A mélyvízi mintavételhez szükséges vízi jármű használata, feltételei, speciális eszközigénye; Mintavétel: mélységi tájék többnyire homogén élőhely-típusa (finomszemcséjű üledék) Függély menti mérések: oldott oxigén és hőmérséklet mérése fenékig, szükség szerinti számú ponton, egyéb mintavétel (fitoplankton, kémiai komponensek, üledék, stb.); Eszközök: Markoló (Ekman, Van Veen, Ponar), mélységmérő, műszer (szonda); Minta kezelése, szűrése, tartósítása; Jegyzőkönyv kitöltése (Függelék-II) 2.3. Mintaelőkészítés 2.3.1. Mintatárolás, tartósítás A begyűjtött mintát jól záródó dobozokba/üvegekbe tesszük és a helyszínen tartósítjuk. A mintavételi hely adatait (vízfolyás neve, település, dátum) rögzítjük a mintatároló edényeken. Tartósítás előtt a mintából még eltávolítható vizet kiszűrjük. Az edényeket a mintával addig töltjük, hogy maradjon elegendő hely kellő mennyiségű tartósítószernek Erre a célra használhatunk 70%-os alkoholt vagy formaldehid 4 %-os végtöménységű oldatát. Alkoholban tartósított mintáknál az állatok rugalmasabbak, könnyebben kezelhetőek maradnak, nem száradnak ki könnyen. 18

A formalin az állatok színét, mintázatát jobban megőrzi, viszont rugalmatlanná teszi azokat, így egyes határozó bélyegek nehezebben hozzáférhetők. A formaldehid párolgásával jobban irritál, egészségkárosító, közismerten rákkeltő hatása miatt alkohollal való keverékként vagy csak kis mennyiségben javasolt. Az egészség megóvása érdekében inkább a 70%-os alkoholt javasoljuk! Abban az esetben, ha a válogatás későbbi időpontban történik, javasoljuk a 96%-os alkohol használatát a válogatásig. A tartósítószer párolgása csökkenthető, ha a minta a laboratóriumba szállítás után azonnal hűtőbe kerül és a válogatásig 2-5 C hőmérsékleten tároljuk. 2.3.2. Válogatás Az ECOSURV projekt (2005) során vizsgálták a terepi mintaválogatás hatékonyságát: a különböző víztest-típusokból származó 10 minta esetében a mintát újraválogatták laboratóriumi körülmények között. A vizsgálat eredménye szerint az országos léptékben végzett mintavétel során terepi körülmények között élő állapotban végrehajtott mintaválogatás esetében átlagosan az állatok 3,9%-a marad a mintában. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a terepi mintaválogatás 3,9%-os hibával működik. Feltételezve, hogy a laboratóriumi mintaválogatás tökéletes és az eredetileg laboratóriumban válogatott minta újraválogatása során egyetlen egyedet sem találnánk a mintában. A 3,9% a biológiai adatelemzések során általában szignifikánsnak tekintett 5%-os hibahatáron belül van, ez alapján a két különböző mintaválogatás eredménye azonosnak tekinthető. A fenti eredmény alapján mindkét mintaválogatási módszer alkalmazható, attól függően, hogy a körülmények melyik módszer alkalmazását, előnyeinek hatékonyabb kihasználását teszik lehetővé. A teljes minta helyszíni válogatásának számos előnye van, de ha nincs rá idő, akkor végezhetjük a laborban is. Amennyiben a mintavétel idején nagyon kedvezőtlenek az időjárási körülmények (heves eső, erős szél), akkor mindenképpen célszerű a laboratóriumi mintaválogatást preferálni és tartósítani a mintát. Amennyiben ideálisak az időjárási körülmények a terepi mintaválogatáshoz és a szükséges terepi asszisztencia rendelkezésre áll, akkor célszerű az élő állapotban történő terepi mintaválogatás módszerét választani. Nagyobb méretű (pl.: csigák, kagylók) és könnyen azonosítható taxonok (különösen a védett fajok) egyedeinek kiválogatására is sort lehet keríteni, ezeket mennyiségi adataikkal együtt feljegyezzük, majd eredeti élőhelyükre visszahelyezzük. A monitorozás során a költség és időmegtakarítás miatt a laboratóriumi válogatást javasoljuk, azzal a kiegészítéssel, hogy a sérülékeny és a ritka taxonokból néhány példányt a terepen elkülönítünk, a későbbi határozás pontossága érdekében és ezt terepi jegyzőkönyvben rögzítjük. A válogatás során a szerves és szervetlen törmelék közül tálcán finom csipesz segítségével kiszedjük és a megfelelő felirattal (vízfolyás neve, település, dátum, gyűjtő neve) ellátott üvegcsében gyűjtjük az észlelt és tartósított vízi gerinctelen állatokat. Először ki kell mosni a mintából a tartósítószert, hogy az ne károsítsa a mintával foglalatoskodó személy egészségét. A kimosást óvatosan kell végezni, folyó víz alatt, szűrő segítségével (amely nem ritkább szövésű, mint a mintavevő háló), mert a tartósított szervezetek merevek, törékenyek, mindennemű mozgatáskor könnyen sérülnek. A mintaválogatás javasolt eszköze 75 x 60 cm-es fotótálca, mint válogató tálca, melyre a mederből származó minta kiöntésre kerül, ill. univerzális 100-150 mm közötti méretű fémcsipeszek, melyekkel a tálcából a mintában található egyedek az üveg vagy műanyag mintatároló fiolákba helyezhetők. Válogatáskor sztereomikroszkóp vagy kézi nagyító használata ajánlott, mert vannak nehezen észrevehető, kisméretű állatok. Biztonság kedvéért átvizsgálhatjuk a tálca tartalmát akkor is, amikor már úgy látjuk, mindent kiválogattunk már. Nem válogatunk ki és nem veszünk figyelembe az értékelésnél: -üres kagyló és csigahéjakat, tegzes házakat (kivétel: ha az előforduló élő példányok meghatározását elősegítik, de a számolásnál nem vehetők figyelembe) 19

-töredezett állatokat (kivétel: ha a határozóbélyegek egyértelműen láthatóak) -lárvabőröket (exuviumokat). 2.3.3. Határozás Az eredményeket a Mintavételi jegyzőkönyvben rögzítjük a Függelék IV. adatlapon. A mintafeldolgozás után létrejött alapadatok sokoldalú kiértékelésének alapja a fajszintű határozás. Ez teszi lehetővé az indikátor- indikátum -indikandum kapcsolat teljes körű leírását, az összefüggések feltárását, a víztest ökológiai állapotának részletes jellemzését. A részletes faj szintű információ egyben feltétele az AQEM szoftver által történő kiértékelésnek, valamint a minősítésre használt indexek alkalmazhatóságának, és ezzel a nemzetközi egyezményekbe foglalt közös vizsgálatok más európai országok eredményeivel való összehasonlíthatóságának is. A költségek és az erőfeszítés optimalizálása (minimalizálása) céljából a következő élőlény-csoportok faj szintig történő határozását javasoljuk: Gastropoda (csigák), Bivalvia (kagylók), Hirudinea (piócák), Malacostraca (magasabbrendű rákok), Ephemeroptera (kérészek), Odonata (szitakötők), Heteroptera (vízi- és vízfelszíni-poloskák), Megaloptera (recésszárnyúak), Plecoptera (álkérészek), Coleoptera (vízbogarak) és Trichoptera (tegzesek) A kevés sertéjű gyűrűsférgek (Oligochaeta) és a kétszárnyúak esetében a faj szintig való határozás specialisták bevonása nélkül aránytalanul nagy erőfeszítést igényel, ezért a makrogerinctelen monitoring során taxonómiai azonosításuk magasabb (család) szinten is elfogadható. Diptera lárvák határozásához javasolt határozókönyv: Sundermann, A. Lohse, S.: Bestimmungsschlüssel für die aquatischen Zweiflüger (Diptera) in Anlehnung an die Operationelle Taxaliste für Fliessgewässer in Deutschland, letölthető:. Diptera bábokat csak az egyértelműen azonosítható Blephariceridae és Simuliidae csoportban vegyük figyelembe az elemzés során. A mintákat tartalmazó edényeket őrizzük meg felcímkézve, hogy könnyen visszakereshető legyen szükség esetén. A címke tartalmazza a mintavétel helyét, a dátumot, a gyűjtő nevét. Az eredményeket megadhatjuk bizonyos esetekben magasabb rendszertani is. Erre a célra egy ún. operatív taxonlistát hoztak létre, amely többéves adatsorok tapasztalatára alapozva összefoglalja az egyes fajok egyedi élőhelyhez kötődő előfordulását, és azokat az eseteket, amikor megadható nemzetség vagy család szintű adat is (Operatív taxonlista-http://www.fliessgewaesserbewertung.de). Tömeges előfordulású taxonoknál, amelyeknél várható, hogy a taxonösszetétel egy bizonyos egyedszám felett már nem változik (pl: Gammaridae, Simulidae) elegendő 50 egyed meghatározása. Ezt követően megbecsüljük az adott taxonhoz tartozó összegyedszámot és az 50 egyedre eső taxonösszetételt az értékelésnél az adott taxoncsoport egészére vonatkoztatjuk. Fiatal, vagy töredezett példányoknál, ahol a fajszintű határozóbélyegek nem ismerhetőek fel (pl.: Hirundinea, Ephemeroptera, Plecoptera, Odonata) ezt az információt a genus szintű adat mellett tüntessük fel az adatlapon. Azoknál az egyedeknél, ahol bizonytalan a határozás, jelezzük ezt cf jelzéssel vagy magasabb taxonómiai szinten adjuk meg az eredményeket, tartósítva különítsük el, és küldjük el olyan specialistának, aki azzal a csoporttal foglalkozik. 20

2.4. Adatbevitel A mintavételi jegyzőkönyv és a többi adatlap segítségével töltsük fel az adatokat az országos makrozoobenton adatbázisba. 2.5. Értékelés A hazai gyakorlatban alkalmazott jelenlegi minősítési rendszer (HMMI) 2011-ben a nemzetközi ökológiai interkalibráció keretén belül, a Víz Keretirányelv (VKI) kompatibilitás követelményének megfelelően, a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek által üzemeltetett VKI monitoring állomások adatai alapján lett kidolgozva. Az interkalibrációs eljárás során az egy ökorégióba tartozó országok ökológiai állapotértékelő módszereiket összehasonlítva meghatározták a közös interkalibrációs típusokban a kiváló-jó, valamint a jó-mérsékelt ökológiai állapot határát. Ez lehetővé teszi a jövőben, hogy az egyes terhelések hatását jelző ökológiai állapot változása ezekben a víztípusokban összehasonlítható eredményeket adjon az ugyanabba az ökorégióba tartozó tagországok közös víztípusaira. Az interkalibráció lezárult eredményeit az Európai Bizottság Határozatban teszi közzé, amely minden tagország számára kötelezően végrehajtandó joganyag. A Multimetrikus Makrozoobenton (HMMI) indexcsalád öt indexet tartalmaz: Index rövidítés Index típus neve HMMI_m Multimetrikus Makrozoobenton hegyi típus HMMI_sc Multimetrikus Makrozoobenton dombvidéki kis és közepes vízfolyás típus HMMI_lc Multimetrikus Makrozoobenton dombvidéki nagy vízfolyás típus HMMI_sl Multimetrikus Makrozoobenton síkvidéki kis és közepes vízfolyás típus HMMI_ll Multimetrikus Makrozoobenton síkvidéki nagy és nagyon nagy vízfolyás típus 21

A tipológiai besorolásokban használt HMMI indexek Tipológia Típus leírás Magasság típus Aljzat Mederanyag Vízgyűjtő méret HMMI index 1 hegyvidéki szilikátos durva kicsi HMMI_m 2 (<350 m) meszes durva kicsi HMMI_m 3 közepes HMMI_m 4 dombvidéki (200- meszes durva kicsi HMMI_sc 5 350 m) közepes HMMI_sc 6 nagy HMMI_lc 7 nagyon nagy HMMI_ lc 8 közepesen kicsi HMMI_sc 9 finom közepes HMMI_sc 10 HMMI_ lc nagy 11 síkvidéki meszes durva kicsi HMMI_sc 12 (<200 m) közepes HMMI_sc 13 nagy HMMI_ lc 14 Nagyon nagy HMMI_ lc 15 közepesen kicsi HMMI_sl 16 finom kicsi HMMI_sl 17 közepes HMMI_sl 18 közepes HMMI_sl 19 nagy HMMI_ll 20 nagyon nagy HMMI_ll 21 szerves kicsi HMMI_sl 22 közepes HMMI_sl 23 Duna felső szakasz HMMI_ll 24 Duna középső szakasz HMMI_ll 25 Duna alsó szakasz HMMI_ll 26 Mesterséges csatornák HMMI_m 22

Az egyes indexek számítására használt képletek és a statisztikai elemzés eredményeként kapott határértékek Multimetrikus Makrozoobenton hegyi típus: HMMI _ m = SH EQR + EP EQR + ASP T 4 EQR + Li EQR Kiváló Jó Közepes Gyenge Normalizálási egyenlet Shannon diverzitás(sh) 2,11 1,89 1,07 0,81 0,5927x - 2,115 EP taxon szám (EP) 7 5 3 1 0,3987x - 0,0863 ASPT 4,88 4,62 4,27 3,88 0,1021x + 0,0639 Littorális zónát preferáló taxonok aránya (% of scored taxa)(li) 10 20 30 50-0,0149x + 0,9086 Multimetrikus Makrozoobenton dombvidéki kis és közepes vízfolyás típus: SH HMMI_ sc = EQR + EPT EQR + ASPT 4 Kiváló Jó Közepes Gyenge Normalizálási egyenlet Összes taxon szám (TT) 23 19 17 11 0,0507x - 0,3867 ASPT 4,35 3,89 3,55357 3,38889 0,5951x - 1,7593 Shannon diverzitás (SH) 2,09 1,78 1,34701 1,04743 0,5085x - 0,3037 EPT taxon szám 9 5,43 3 1 0,2841Ln(x)+ 0,1697 EQR + TT EQR Multimetrikus Makrozoobenton dombvidéki nagy vízfolyás típus: HMMI _ lc = EPT % EQR + ASP T 3 EQR + RL EQR Kiváló Jó Közepes Gyenge Normalizálási egyenlet ASPT 5,13 4,5 4,1706 3,79048 0,3364x - 1,0483 Rheo- limnofil fajok abundanciája (logaritmizált érték) 0,200000 0,8 2,19 3,56-0,0785x + 0,7557 EPT % 0,47874 0,41769 0,30602 0,18855 1,999x - 0,1952 23