SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 45/2001 (XII. 22.) SZÁMÚ RENDELETE. a települési szilárd hulladék kezelésével összefüggő közszolgáltatási tevékenységről
|
|
- Aurél Illés
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 45/2001 (XII. 22.) SZÁMÚ RENDELETE a települési szilárd hulladék kezelésével összefüggő közszolgáltatási tevékenységről egységes szerkezetben a 25/2002. (XII. 17.) számú rendelettel Szerencs Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény 23. -ában foglalt felhatalmazás alapján a települési szilárd hulladék kezelésével összefüggő közszolgáltatási tevékenységről az alábbi rendeletet alkotja. A RENDELET CÉLJA A rendelet célja a települési szilárd hulladékkal összefüggő közszolgáltatás útján megvalósuló kötelező helyi közszolgáltatás szabályozása. 1. A RENDELET HATÁLYA 2. (1) E rendelet hatálya Szerencs város közigazgatási területére terjed ki. (2) E rendelet hatálya valamennyi ingatlantulajdonosra és használóra (továbbiakban együtt: tulajdonos) kiterjed, függetlenül attól, hogy a tulajdonos természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság. (3) A rendelet tárgyi hatálya az ingatlanon keletkező háztartási és egyéb szilárd halmazállapotú visszamaradt anyaggal kapcsolatos szolgáltatásra terjed ki. Nem terjed ki a rendelet hatálya a veszélyes és radioaktív hulladékokra. (4) A közterület használatára, tisztántartására vonatkozó szabályokat külön rendelet szabályozza. ALAPFOGALMAK 3. (1) a.) települési szilárd hulladék: a háztartásokból származó szilárd hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű, és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék. b.) háztartási hulladék (szemét): a lakásokban, valamint a lakás, üdülés, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben, valamint a lakók közös használatára szolgáló helyiségekben és területeken keletkezett szilárd hulladék, így például a salak (beleértve a központi fűtésből keletkezett salakot is), a rongy, a söpredék, a hamu, a korom, edény, eszköz, papír, konyhai hulladék (ideértve a műanyagokat, konzervdobozt), továbbá a kisebb mennyiségű falvakolat. c.) hulladékkezelő: aki a hulladékot gazdasági tevékenysége körében a hulladék birtokosától átveszi, kezeli.(2000. évi XLIII tv. 3.. g) )
2 d.) közszolgáltató: hulladékkezelésre feljogosított azon gazdálkodó szervezet, amellyel a közszolgáltatás ellátására az Önkormányzat hulladékkezelési közszolgáltatási szerződést kötött. e.) települési szilárd hulladék kezelésére irányuló közszolgáltatás: - a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben a közterületen, vagy az ingatlanon összegyűjtött és a szolgáltató rendelkezésére bocsátott hulladék elhelyezés céljából történő rendszeres elszállítása. - települési hulladék ártalmatlanítását szolgáló létesítmény létesítése, működtetése. - begyűjtőhelyek (hulladékudvarok, átrakó állomás, előkezelő és hasznosító telepek létesítése és működtetése - szelektív gyűjtés. f.) gyűjtés: a hulladék rendezett összeszedése, válogatása a további kezelésre történő elszállítás érdekében. (2000. évi XLIII tv. 3. m) ) g.) begyűjtés: a hulladéknak a hulladék birtokosától történő átvétele a hulladék birtokosa vagy a begyűjtő telephelyén, továbbá a begyűjtő helyen (gyűjtőpontokon, hulladékgyűjtő udvaron, tároló-, kezelőtelepen) és a további kezelés érdekében történő összegyűjtés, válogatás a begyűjtő telephelyén. (2000. évi XLIII tv. 3. n ) ) h.) szállítás: a hulladék telephelyen kívüli mozgatása, beleértve a szállítmányozást és fuvarozást is. (2000. évi XLIII. tv. 3. o.) ) i.) ártalmatlanítás: a települési szilárd hulladéknak a kijelölt lerakóhelyen, illetve létesítményben történő elhelyezése, rendezett lerakása. j.) lom: a lakásban, emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségben felhalmozott szilárd hulladék, nagyobb méretű berendezési tárgy, bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék, rendeltetésszerű használatra már nem alkalmas egyéb használati tárgy, mely az ingatlan rendeltetésszerű használata során válik feleslegessé és a rendszeres hulladékszállítás keretében méreténél fogva nem szállítható el. A KÖZSZOLGÁLTATÁS ELLÁTÁSA 4. (1) Szerencs Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2. (1) bekezdésben jelzett közigazgatási területen a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás ellátásával az SZHK Szerencs Térségi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Kft-t, mint közszolgáltatót bízza meg 10 éves időtartamra, kötelezi és egyben kizárólagos joggal ruházza fel a közszolgáltatás ellátásával kapcsolatos jelen rendeletben előírt feladatok végrehajtására. 1 (2) A tulajdonos a helyi közszolgáltatás kötelező igénybevétele útján köteles gondoskodni az ingatlanon keletkező települési szilárd hulladék összegyűjtéséről, elszállításáról és ártalommentes elhelyezéséről. (3) A tulajdonos a közszolgáltatás végrehajtásában a jelen rendeletben meghatározott módon és mértékben köteles közreműködni és a képviselőtestület által megállapított mindenkori díjat megfizetni. (4) A települési szilárd hulladék rendszeres elszállítására vonatkozó közszolgáltatási szerződés lakossági fogyasztók esetében a közszolgáltatás igénybevételével jön létre. Létrejön a közszolgáltatás akkor is, ha a közszolgáltató a közszolgáltatás ellátását felajánlja, rendelkezésre állását igazolja. 1 Módosította: 25/2002. (XII. 17.) sz. rend., hatályos: I. 1-től.
3 Közületi fogyasztó esetében a közszolgáltatás egyedi szerződés alapján jön létre A közületi fogyasztók közszolgáltatási szerződést csak tevékenységük tényleges folytatásának időtartamára kötelesek kötni. A közületi fogyasztók a közszolgáltatási szerződést a közszolgáltató szerződési ajánlata alapján kötelesek megkötni. 1 (5) A települési szilárd hulladék rendszeres elszállítására vonatkozó közszolgáltatási szerződés egyes tartalmi elemei: a.) A szerződésben meg kell jelölni: - a szerződő feleket az adószám és a számlavezető pénzintézet feltüntetésével, - a közszolgáltatás igénybe vételének kezdő napját, időtartamát, - a teljesítés helyét pontos cím szerint, - a közszolgáltató által biztosított gyűjtőedény űrtartalmát és darabszámát, - az ürítés gyakoriságát, az ürítési napokat. b.) A szerződésben rendelkezni kell továbbá: - a gyűjtőedény(ek) használatának módjáról, - a közszolgáltatás díjáról és megfizetéséről, - a közszolgáltatás mértékét meghaladó esetleges többletszolgáltatásról és annak díjáról, - a szerződés felmondásának feltételeiről, - az irányadó jogszabályok meghatározásáról, - polgári peres eljárás esetén a kizárólagos illetékességgel eljáró bíróságról. (6) Szünetel a szerződés, ha a tulajdonos időleges, legalább 2 hónap időtartamú folyamatos távollétét előzetesen írásban a közszolgáltató részére bejelenti és a bejelentés valós. A folyamatos távollétet bármely időpontban az ingatlanon való tartózkodás megszakítja. (7) A közszolgáltatás (6) bekezdésben szabályozott szünetelése esetén készenléti díjat kell a közszolgáltatás igénybevételére kötelezettnek megfizetni, mely a közszolgáltatási díj 20%-a. (8) A közszolgáltató azon közületi fogyasztók esetében, akiknél a tevékenységgel összefüggésben a lakossági fogyasztókra jellemző mennyiségű és a háztartási hulladékokkal együtt kezelhető hulladék keletkezik, lakossági szolgáltatási díjak alkalmazásában is megegyezhet a tulajdonossal. 1 (9) A települési szilárd hulladék gyűjtése, tárolása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék sem az ingatlanon, sem a közterületen, sem a szállító járműbe való ürítéskor ne szóródjon szét, ne porozzon, és egyéb módon környezetterhelést ne idézzen elő. (10) A háztartási hulladék gyűjtése illetve a szolgáltatónak való átadása a következő gyűjtőedényekben történik: 60 l, 110 l, 120 l, 240 l, 1100 l-es, valamint a szolgáltató által biztosított külön jelzéssel ellátott műanyag zsákok. A gyűjtőedényt a fogyasztónak írásban kell igényelnie a közszolgáltatótól. 60 l-es gyűjtőedényt azok a lakossági fogyasztók igényelhetnek, akiknek ingatlanán egy háztartást vezetnek és háztartásukhoz 1 vagy 2 személy tartozik. 1 (11) A gyűjtőedényt a szolgáltatással érintett ingatlanon belül kell tárolni. Közterületen a gyűjtő edény csak külön engedéllyel és akkor tárolható, ha annak tárolására az ingatlanon belül nincs elegendő hely. (12) A háztartási hulladék elszállítását a közszolgáltató heti 1 alkalommal végzi. 1 Módosította: 25/2002. (XII. 17.) sz. rend., hatályos: I. 1-től.
4 (13) A nagyobb méretű berendezési tárgy (lom) továbbá falomb, és kerti hulladék szervezett gyűjtéséről és szállításáról (lomtalanítás) szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal a közszolgáltató gondoskodik. (14) A gazdálkodó szervezetek (közületek) a (13) bekezdésben meghatározott lomtalanítási akciót nem jogosultak igénybe venni. (15) A települési szilárd hulladék ártalmatlanítása kizárólag az erre a célra létesített lerakóhelyen, a Bodrogkeresztúri szilárdhulladék lerakóban történhet. 1 (16) A szolgáltatást igénybevevők kérésére a szokásosnál nagyobb mennyiségű hulladék elszállítását külön megrendelésre, térítés ellenében végzi a közszolgáltató. A KÖZSZOLGÁLTATÓ FELADATAI 5. (1) A közszolgáltató a rendelet hatálya alá tartozó hulladékot köteles rendszeresen a 4. (11) bekezdés szerinti gyakorisággal elszállítani a 4. (15) bekezdésben megjelölt szilárdhulladék lerakóba, annak ártalmatlanításáról a környezetvédelmi szabályok betartásával gondoskodni. 1 (2) Köteles a tevékenységéről a Szerencs Város Képviselőtestületének évente beszámolni. (3) A szilárdhulladék lerakó üzemeltetőjének köteles a hulladék eredetére vonatkozó adatokat megadni. (4) A közszolgáltató köteles a Tulajdonos részére a szállítási időpontokat tartalmazó szállítási ütemtervet átadni, a tárgyévet megelőző év december 15-ig. (5) Amennyiben a szállítás az ütemterv szerinti időben a közszolgáltató hibájából elmarad a közszolgáltató a szolgáltatást 48 órán belül pótolni köteles. (6) A közszolgáltató a szerződés keretében a tárolhatóság és az ürítési gyakoriság figyelembevételével köteles a lakossági tulajdonos részére szabványosított gyűjtőedényt biztosítani. (7) A közszolgáltató köteles a szabványosított gyűjtőedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal elvégezni. (8) A közszolgáltató a gyűjtőedényben okozott károkat térítésmentesen köteles kijavítani, amennyiben a meghibásodás a közszolgáltató szabályellenes munkavégzésének következménye. Ez esetben a közszolgáltatónak a karbantartási munkák, valamint a javítási munkák időtartamára gyűjtőedényt kell biztosítania. (9) A gyűjtőedény ürítése alkalmával beszennyezett közterület tisztításáról a közszolgáltató köteles gondoskodni. (10) A háztartási hulladék elszállítását végző jármű személyzete csak az adott területen rendszeresített szabványos gyűjtőedényben elhelyezett hulladékot köteles elszállítani. (11) Ha a hulladékgyűjtő edény olyan hulladékot tartalmaz, amely összetömörödött vagy befagyott, és emiatt az előírt módon üríteni nem lehet, használója köteles az edényt használhatóvá tenni. (12) Ha a közszolgáltató dolgozói azt észlelik, hogy a gyűjtőedényben a 6. (4) bekezdésben megjelölt anyagot, tárgyat helyeztek el, vagy a 5. (11) bekezdésben megjelöltek miatt nem üríthető, a kiürítést jogosultak megtagadni és erről az ok feltüntetésével kötelesek a tulajdonost értesíteni. 1 Módosította: 25/2002. (XII. 17.) sz. rend., hatályos: I. 1-től.
5 A TULAJDONOS KÖTELEZETTSÉGEI A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELEKOR 6. (1) A tulajdonos köteles a jelen rendeletben meghatározott szabványos gyűjtőedényt használni. (2) A tulajdonos köteles a hulladékot tartalmazó gyűjtő edényt az átadási helyre a járatnapon a szállítás időpontjáig kihelyezni és a hulladékot a szállítási napon az elszállítás érdekében a szolgáltatást végzőnek átadni. Tilos a hulladékot az ingatlanon felhalmozni. A tároló edények átadási helyét olyan helyen kell előkészíteni, ahol az átadási hely és az úttest között legfeljebb 14 cm szintkülönbség van. Egyéb esetben a tulajdonos az átadási hely és az úttest szegélye között rámpát köteles építeni. Az átadási hely és az úttest közötti távolság minimum 1, maximum 2 méter lehet. A tulajdonos téli időszakban szükség esetén az átadási hely és az úttest között legalább 1 méter széles átjárót köteles létesíteni, azt a hótól megtisztítani, síkosságmentesítéséről gondoskodni annak érdekében, hogy a hulladék elszállítása akadálytalanul, balesetmentesen történhessen. (3) A hulladékgyűjtő edényzet nem rendeltetésszerű használatából bekövetkező rongálódások javításának költségei, a gyűjtőedényzet ebből adódó esetleges cseréjének költségei a tulajdonost terhelik. A hulladékgyűjtő edényzet tisztántartásáról, időszakonkénti fertőtlenítéséről a tulajdonosnak kell gondoskodnia. (4) A hulladékgyűjtő edényben nem helyezhető el veszélyes hulladék, állati tetem, trágya, fertőző, robbanásveszélyes vagy maró hatású anyag, fokozottan tűzveszélyes hulladék, üveg vagy bármely olyan anyag, amely veszélyezteti a szállítással foglalkozó dolgozók testi épségét, vagy begyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálást okoz, vagy ártalmatlanítása során veszélyeztetheti a környezetet. (5) A tulajdonos köteles a közszolgáltató részére bejelenteni új létesítmény üzembe helyezését, meglévő épületének funkció változását, amennyiben hulladék keletkezik, illetve annak mennyisége megváltozik. Ingatlantulajdonos változás esetén az új tulajdonos bejelentési kötelezettséggel tartozik a közszolgáltató felé. (6) 1 HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ 7. (1) A közszolgáltatás ellátásáért a szolgáltatót megillető díjat a Képviselőtestület külön rendeletben állapítja meg, a tárgyévet megelőző év december 15-ig. (2) A közszolgáltatási díjat minden közszolgáltatás igénybevételére kötelezettnek fizetnie kell. (3) A tulajdonos, ha egyébként a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett, nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését arra tekintettel, hogy a közszolgáltatást nem veszi igénybe feltéve, ha a közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását igazolja. 1 Hatályon kívül helyezte: 25/2002. (XII. 17.) sz. rend., hatályos: I. 1-től
6 (4) A közszolgáltatás díját a természetes személy esetében az alkalmazott gyűjtőedény űrtartalmának függvényében, heti gyakoriságú ürítés figyelembe vételével, gazdálkodó szervezeteknél a keletkezett hulladék mennyisége alapján kell megállapítani. (5) A közszolgáltatás díját a közszolgáltatást igénybevevő utólag, a közszolgáltató által megküldött számla alapján köteles megfizetni. (6) A közszolgáltatás díját a közszolgáltató az alábbiak szerint számlázza: a.) Társasháznak, lakásszövetkezetnek, gazdálkodó szervezetnek havonta b.) Egyéb lakossági fogyasztóknak negyedévente (7) Az egyéb, nem háztartási hulladék összegyűjtéséről és saját költségen történő elszállításáról a közszolgáltatóval kötött szerződés alapján az köteles gondoskodni, akinél a hulladék keletkezett. (8) Üresen álló lakás vagy egyéb építmény után közszolgáltatási díjat fizetni nem kell. Évközben az üresedést a tulajdonos (kezelő) 8 napon belül köteles bejelenteni a közszolgáltatónak. ELHAGYOTT HULLADÉKOKRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK Az elhagyott, e rendelet tárgyi hatálya alá tartozó hulladékok begyűjtéséről, szállításáról, elhelyezéséről a szolgáltató gondoskodik. 8. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 9. (1) Az e rendeletben foglaltak betartását a jegyző ellenőrzi. (2) Szabálysértést követ el és Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki jelen rendelet alábbi szakaszaiban foglaltakat megszegi: - 4. (2), (4) utolsó mondata, (9), (11), (15) - 5. (2), (4), (5), (6), (8), (9) - 6. (2), (3) második mondata, (4), (5) (3) Jelen rendelet január 01-én lép hatályba és ezzel egyidejűleg Szerencs Város Önkormányzata 13/1994. (VIII. 31.) sz. rendelete hatályát veszti. (Dr. Bíró László sk.) jegyző (Rónavölgyi Endréné sk.) polgármester
I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni.
Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-19 -tól Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének... sz. rendelete. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének.. sz. rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselıtestülete a hulladékgazdálkodásról
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény
ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések I. Fejezet
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.(II.05.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a településtisztaság egyes kérdéseiről és a közszolgáltatás
Imola község Önkormányzata Képviselőtestületének. 4/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Imola község Önkormányzata Képviselőtestületének. 4/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Imola község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról
I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. (1) A R. hatálya Nyalka község egész közigazgatási területére kiterjed.
Nyalka község Önkormányzatának /2010. (06. 11.) rendelete A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás megszervezéséről és kötelező igénybevételéről, valamint a közterületek tisztántartásáról
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás szabályainak és díjának meghatározásáról Egységes
A rendelet hatálya 1.. (1) A rendelet területi hatálya Adásztevel Község közigazgatási területére- bel-és külterületére - terjed ki.
Adásztevel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./XII.30./ rendelete A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás megszervezéséről 1 Adásztevel Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:
Hollád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 7/2005. (IV.25.) sz. rendelete
Hollád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2005. (IV.25.) sz. rendelete a települési hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről és a közszolgáltatás díjának megállapításáról (egységes szerkezetben
Általános rendelkezések
Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2009.(XII.10.) rendelete a kommunális szilárd hulladék gyűjtésére és elszállítására vonatkozó, szervezett közszolgáltatás kötelező igénybevételéről
Göd Város Önkormányzat 36/2002.(XII.30.) sz. Ök. rendelete A települési szilárd hulladék ártalmatlanítási közszolgáltatás ellátásáról
Göd Város Önkormányzat 36/2002.(XII.30.) sz. Ök. rendelete A települési szilárd hulladék ártalmatlanítási közszolgáltatás ellátásáról Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Hulladékgazdálkodásról
I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya
Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2003. (II. 1.) rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a hulladékgazdálkodásról a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának
JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL
Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: Határozatok száma: 12.
Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete
Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról, a településtisztaság biztosításáról Ordacsehi Községi Önkormányzat
12/2004. (VI.30.) sz. rendelete
K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 12/2004. (VI.30.) sz. rendelete A HÁZTARTÁSI HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (egységes szerkezetben) K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel
I. Fejezet. Általános rendelkezések
Somoskıújfalu Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2/2007. (I. 12.) SKt. sz. rendelete a helyi környezet védelmérıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról Somoskıújfalu
Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről
Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről Iszkáz község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete. a települési hulladékgazdálkodásról
Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Szenna Község Önkormányzat Képviselő - testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.
Badacsonytomaj Város Önkormányzat. Képviselő-testülete 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e
Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételről Badacsonytomaj Város
1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja
BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 19/2009.XI.30.) rendelete 1, 2 A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Balatonkeresztúr Község
I. Fejezet A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma
Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014 (II.21.) önkormányzati rendelete A települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a módosításokkal) Balatonfenyves
Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl
Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
1. Általános rendelkezések
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (X. 4.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezeléséről EGYSÉGES SZERKEZETBEN az azt módosító 16/2012. (V. 22.) és (12/2013.
ZAMÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 31/2013. (XII.17.) számú rendelete
ZAMÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 31/2013. (XII.17.) számú rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről és a településtisztaság egyes kérdéseiről (Egységes szerkezetben) Zamárdi Város Önkormányzat
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 1/2014.(I.15.)
Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2013.(XI. 12.) önkormányzati rendelete
Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013.(XI. 12.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek
GESZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (II. 13.) ÖR
GESZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (II. 13.) ÖR. SZÁMÚ RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRD ÉS FOLYÉKONY HULLADÉKRA VONATKOZÓ HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKRÓL Geszt község Önkormányzati Képviselő-testülete
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése
Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete. A települési szilárd hulladékgazdálkodásról
Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodásról Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról. I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A közszolgáltatás tartalma 1.
Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2014.(I.30.) önkormányzati RENDELETE A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról
Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének
Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2003. /VIII.27./ önkormányzati rendelete A köztisztaságról, és a szervezett köztisztasági szolgáltatásokról a módosításokkal egységes szerkezetben Szendrő
1. fejezet. Általános rendelkezések. E rendelet hatálya a Község közigazgatási területére terjed ki.
Pusztazámor Község Önkormányzatának 8/2004.(VII. 09.) számú rendelete a közterületek tisztántartásáról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (módosításokkal egységes szerkezetbe
Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról
Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról
12/2004. (VI.30.) sz. rendelete
K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 12/2004. (VI.30.) sz. rendelete A HÁZTARTÁSI HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (egységes szerkezetben) K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel
A MINISZTERELNÖKI HIVATAL ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
XIV. ÉVFOLYAM 8 9. SZÁM ÁRA: 1470 Ft 2008. augusztus 22. A MINISZTERELNÖKI HIVATAL ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM I. rész Gárdony Város Önkormányzatának 19/2004. (IV. 28.) többször
Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Petneháza Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény
I. Fejezet. 1. A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2014. (I. 31.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Püspökladány
Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete
Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete Hatályos:2014-01-01 -tól Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos
Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete
Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-01-01 -tól Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelete
Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete
Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének 4/2006. (III. 14.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek tisztán tartásáról
I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja
Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014.( IX..) önkormányzati rendelete A települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásokról, valamint a közterületek tisztántartásának szabályairól
Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. a 2013. július 31-ei ülésére 3. napirend. Göndörné Frajka Gabriella Jegyző
1 E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2013. július 31-ei ülésére 3. napirend Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Szemétszállítás igénybevételéről
1. Általános rendelkezések, a rendelet hatálya
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (IV.4.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. Általános rendelkezések
Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013.(XI.04.) rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízszállítási közszolgáltatásról Nyékládháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Gádoros Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2009. (XI. 26.) önkormányzati rendelete
Gádoros Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2009. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék közszolgáltatás igénybevételéről (egységes szerkezetben az időközi módosításokat
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.
Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2002. (06. 29.) számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről A Pécs Megyei Jogú Város
Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete
Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelez igénybevételér
A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos önkormányzati feladatok
Bucsuszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2003. (I.31.) sz. Önk. Rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással és a köztisztasággal kapcsolatos
Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 29/2003.(XII. 10.) számú. rendelete
Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 29/2003.(XII. 10.) számú rendelete a kötelezı kéményseprı- ipari közszolgáltatásról (Egységes szerkezetben) Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete
Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló. 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének
Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének a 19/2014.(XII. 11.) önkormányzati rendelettel, valamint az 5/2016.(II.16.)
Köztisztasági rendelet
Monyoród község Önkormányzatának 4/1997.(VI. 15.) ÖR. sz. rendelete a köztisztasággal és a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő tevékenységről, a szervezett köztisztasági közszolgáltatás
LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (XII.20.)
LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (XII.20.) önkormányzati rendelete a település szervezett hulladékkezelési közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl. Lovas Község Önkormányzat Képviselı-testülete
I. fejezet Általános rendelkezések
Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2002. (IV.04.) sz. rendelete A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Egységes szerkezetben Sződ
1. A helyi közszolgáltatás tartalma 1.
Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselı-testületének 15/2011. (XII.14.) önkormányzati rendelete a települési szilád hulladék elszállításáról, közszolgáltatás biztosításáról és a közszolgáltatás díjáról
Általános rendelkezések 1.
Ellend község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/1999. (VII.27.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl
1. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
'1 l1l{1z.g'141 1--t:. Magyarhertelend Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008.(IX. 19.) rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos
Általános rendelkezések 1.
Ellend község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/1999. (VII.27.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről
Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 22/2011. (V.26.) önkormányzati. r e n d e l e t e
Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2011. (V.26.) önkormányzati r e n d e l e t e a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásokról, valamint
I. fejezet. Általános rendelkezések. Módosította a 25/2008.(V.27.) rendelet 1. -a. Hatályos 2008. május 1. napjától. 2
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 42/2001.(XII.17.)Ör. sz. rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a 32/2002.(XII.12.),
Sásd Város Képviselő-testületének 13/2002.(XII.16.) Ökr. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról 1 Sásd Város Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról
Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének
Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2003. (II.20.) önkormányzati rendelete 1 A helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a településtisztaság egyes kérdéseiről és a közszolgáltatás
I. fejezet Általános rendelkezések.
Tura Nagyközség Önkormányzatának 23/2000.(XII.19.)rendelete egyes helyi közszolgáltatások kötelez$ igénybevételér$l a módosításokkal egységes szerkezetben Az egyes helyi közszolgáltatások kötelez igénybevételérl
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/143-3/2016 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési
I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez
1 Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. (XI.17.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról
Általános rendelkezések
Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testületének 18/2009.(XII.14.) rendelettel, 12/2010.(XII.14.) rendelettel, 14/2011.(XII.20.) rendelettel, 1/2012.(I.31.) rendelettel, 9/2012.(VII.09) rendelettel,
1. Általános rendelkezések, a közszolgáltató tagjai
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (VIII..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának és igénybevételének szabályairól, valamint a közterület tisztán
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 16/2000.(IV.10.) sz., 17/2000.(IV.6.) sz., 44/2003.(X.7.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított
1. oldal, összesen: 10 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2000.(IV.10.) sz., 17/2000.(IV.6.) sz., 44/2003.(X.7.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított 22/1999. (VI.7.)sz. rendelete a köztisztasággal
I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez
1 Hajmáskér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról
I. Fejezet Általános rendelkezések 1.
Szigetszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2001. (II. 20.) sz. rendelete a helyi környezet védelmének szabályairól az 5/2005.(VIII.30.), 7/2008.(V.30.), 11/2009.(IX.25.), 13/2011.(XI.29.),
FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (IX. 15.) sz. RENDELETE A Település köztisztaságáról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak
1. Fejezet. Általános rendelkezések 1..
PISKÓ KÖZSI;G ÖNKORMÁNYZAT Kl PVlSELÖ-TESTÜLETÚNEK 8/2002. (Xll.16.) számú rendelete a köztisztaságról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak kötelező
Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 28/2008.(X.8.) Ör. sz. rendelete
Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2008.(X.8.) Ör. sz. rendelete a köztemető és a temetkezések rendjéről, a köztemető üzemeltetéséről Százhalombatta Város Önkormányzata a temetőkről
a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, és a közterületek tisztántartásáról
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2004. (XI.18.) RENDELETE a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, és a közterületek tisztántartásáról Bánk Község Önkormányzat
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról
Szatymaz Község Képviselő-testületének 17/2005. (V.26.) rendelete
Szatymaz Község Képviselő-testületének 17/2005. (V.26.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról és a közterületek tisztántartásáról (egységes szerkezetben
Általános rendelkezések 1.
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelettel módosított 15/2013. (VII. 29.) önkormányzati rendelete a település hulladékgazdálkodási közszolgáltatásáról
2. Jelen rendelet hatálya kiterjed Majs község egész közigazgatási területére.
Majs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2007. (VI.15.) önkormányzati rendelete Hatályos:2013-11-30 -tól Majs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2007. (VI.15.) önkormányzati rendelete
SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v
SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 23-án megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének
2. A közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére.
MHK Jogszab>ly szolg>ltat>s 1. oldal, összesen: 8 oldal Csatka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2005 (II.15.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a hulladékgazdálkodásról. Csatka Község
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 43/2007. (XII. 14.) Ökt. rendelete
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 43/2007. (XII. 14.) Ökt rendelete A KÖTELEZŐ HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYAIRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2010.(XII.22.), 20/2011.(XII.1.), 14/2012.(V.30.), 16/2012.(VI.22.), 17/2012.(IX.14.), 22/2012.(XI.30.), 23/2012.(XII.14.) és a 4/2013.(II.22.) önkormányzati
26/1995. (XI.28.) Kt. rendelete a A KÖZTISZTASÁGRÓL
1 SZIGETHALOM 1 VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 26/1995. (XI.28.) Kt. rendelete a A KÖZTISZTASÁGRÓL (egységes szerkezetben a 13/1996. (V.14.), a 36/2008.(XII.30.), a 6/2010.(III.26.) és a 16/2012.(V.29.) önkormányzati
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 7/2005. (II. 28.) számú r e n d e l e t e
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7/2005. (II. 28.) számú r e n d e l e t e a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a köztisztaság fenntartásáról
J e g y z ő k ö n y v
Gara Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 5/2014. (nyilvános ülés) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat képviselő-testületének 2014. március 20. napján megtartott nyilvános
Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testületének.../2010. (...) önkormányzati rendelete
3. napirendhez Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testületének.../2010. (...) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjérıl, a településtisztaság egyes kérdéseirıl
Általános rendelkezések
Pécsely Község Önkormányzatának 9/2001. (XII.28.) rendelete a kommunális szilárd hulladék gyűjtésére és elszállítására vonatkozó szervezett közszolgáltatás kötelező igénybevételéről A Hulladékgazdálkodásról
I. Fejezet Általános rendelkezések
Gecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2011.(I.) önkormányzati rendelet-tervezete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Gecse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2010. (XI1.16.) önkormányzati rendelete
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2010. (XI1.16.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Nyirád 2010 1 Nyirád Község Önkormányzata
Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete
Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő legmagasabb hatósági
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-31 -tól Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete
Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete
Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Rendelet hatályba lépésének napja: 2011. január
Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 60/1999. (XII. 1.) Kgy. rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról
Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 60/1999. (XII. 1.) Kgy. rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról [A 24/2000. (XII. 1.) Kgy., a 25/2006. (XII.15.) Kgy., a 32/2007. (XI. 30) Kgy.,
V-h) 1,, szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. -ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi '\L.Q41G rendeletet alkotja:
LJ l:i L-l'. VM.11..1:' 1 o -"rk.: 2012 JAN 16. 11g'-< b'l..1- Drávacsepely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011. (Xll.30.) önkormányzati rendelete \ a települési szilárd hulladék kezelésével
I. Fejezet Általános rendelkezések
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2010. (XII. 30.) rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 26/2013.(XII.13.), 33/2012.(XII.17.), 14/2012.(V.2.),
KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.
KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben kifejezi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. március 20-án Folyáson a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Folyási Kirendeltségének hivatalos helyiségében a Folyás Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Általános rendelkezések
Vecsés Város Önkormányzatának 1/2010. (I. 29.) rendelete az Önkormányzat által életjáradéki szerződés keretén belül nyújtott szolgáltatás feltételeiről Vecsés Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (.) önkormányzati rendelete
Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról és a közterületek tisztántartásáról (tervezet) Tüskevár