Hajdú István Szternák György: A katonai műveletek háttere, megvívásuk jellemzői napjainkban Senki sem kezd háborút, vagy helyesebben szólva, józan gondolkodással senki sem teheti azt meg anélkül, hogy előzőleg gondolatban ne tisztázza, hogy mit akar elérni a háborúval, és hogyan vívja azt meg. Az előbbi a politikai szándék, az utóbbi a hadművelet. Clausewitz Bevezetés Nem váltak valóra a katonai szembenállás vége utáni remények, hogy egy új nemzetközi, sokkal békésebb világrend alakul, ideológiai, etnikai ellentétek nélkül, ahol a demokráciákat a közös értékek, a közös érdekek mozgatják. Sajnos az emberiség történelme nagyon is hagyományos mederben halad tovább az ezredforduló után is. Visszatértek a nagyhatalmi törekvések, amelyre az európai kontinens országai nincsenek felkészülve, hiányzik a megfelelő gazdasági erő, a katonai képesség és az egységes fellépés. Az ezredfordulót követő biztonság- és katonapolitikai eseményekre hivatkozva a következő kérdések fogalmazhatók meg: Valóban új világrend kialakulásának vagyunk tanúi, ha igen, akkor különbözik-e ez a régitől, és melyek a legfontosabb jellemzői? Civilizációk, kultúrák, vallások összecsapásáról van-e szó, tényleg nem lehet megbékélés a keresztény és az iszlámvallás között? Létezik-e elfogadható egyensúly a globalizáció, a regionalizáció és a lokalizáció között? Ebben az egyensúlyban (vagy egyensúlytalanságban) megtalálják-e helyüket a kis nemzetek és a fejletlen országok? A világ biztonsági szervezetei képesek-e hatékonyan működni, vagy új szervezetek létrehozására van szükség? A tudományos és a technológiai fejlődés eredményeit képes-e az ember saját szolgálatába állítani, vagy folytatódik a környezet tudatos rombolása? A hadtudomány művelői között egyre általánosabb az a nézet, hogy a fegyveres küzdelem már magában foglalja a válságreagáló műveleteket. Néhány szakember a válságkezelést, a konfliktus-megelőzést is a fegyveres küzdelemhez sorolja. Különösen igaz lehet a szakembereknek ez a véleménye, ha az utóbbi évek katonai műveleteinek tapasztalatait vesszük figyelembe. Ugyanakkor a szakirodalomban fellelhető a fegyveres küzdelemnek az a felosztása is, miszerint megkülönböztetünk háborús- és nem háborús katonai műveleteket. A két vélemény között lényeges eltérés nincsen, csupán a katonai műveletek csoportosításában különbözik. Az említett műveletekben megváltozott a hagyományos értelemben vett győzelem fogalma. A válságok katonai jellegű megoldásának kezdetén a válságkezeléssel megbízott, vagy az abban résztvevő államok elsősorban és általában diplomáciai eszközökkel, majd katonai megelőző intézkedésekkel (erőkivetítés, nyomásgyakorlás) törekednek a válságot kiváltó okok megszüntetésére. Továbbá, tárgyalásokkal, gazdasági és más szankciók bevezetésével kényszerítik az adott állami vezetést, hogy lemondjon a válságot előidéző szándékáról. A cél ma már nem az ellenség megsemmisítése a katonai műveletekben, mint inkább a békés rendezésre, a fegyveres konfliktus megelőzésére való törekvés, elsősorban politikai, diplomáciai és gazdasági eszközökkel. Ha ezek a megelőző intézkedések nem vezetnek ered-
ményre, akkor általában katonai művelet kerül végrehajtásra a biztonság és a béke megteremtése érdekében; ez a művelet a fegyveres küzdelem valamelyik módja és formája. Ebben az esetben a fegyveres küzdelem törvényeinek megfelelően az ellenség politikai, közigazgatási, katonai vezetésének megbontása, katonai képességektől való megfosztása az elsőszámú feladat, nem az állam és fegyveres erejének teljes elpusztítása a cél. 1 Napjainkban a katonai műveletek nem fejeződnek be az abban résztvevő katonai erő tevékenységével, hanem békefenntartói, újjáépítési (békeépítési) feladatok végrehajtásával folytatódnak. Tapasztalatok szerint, ezek hosszú, összetett folyamatok. Az utóbbi években lezajlott katonai műveletek tapasztalatait figyelembe véve a fegyveres küzdelem megvívása nem ilyen egyszerű, mint írtuk; több probléma fordult elő korábban, különösen a békekikényszerítés, a békefenntartás, békeépítés során. Az abszolút túlnyomó és korszerű katonai erő is mindig viszonylagos. Az ellenség teljes megsemmisítésére szolgál, márpedig napjainkban egyre több az olyan helyzet, amikor a győzelem érdekében építeni kell. A tapasztalatokat összevetve a szerzők ajánlásaival, megállapítható, hogy napjainkra a fegyveres küzdelem bonyolultabb lett. A hadtudományi kutatások középpontjába kerültek a következő kérdések: milyen hatással van a fegyveres erő korábbi feladatai végrehajtására, a szervezetek működésére, a katonák kiképzésére, felkészítésére a fegyveres küzdelem tartalmának és formájának a változása, kibővülése? Ezek a műveletek (békefenntartás, békekikényszerítés) a hadtudomány tárgyát képezik-e (hadászati művelet, hadművelet, harctevékenység), vagy a fegyveres küzdelem új formái, amelyek további kutatást igényelnek a korábban lezajlott műveletekből levont tapasztalatok alapján? Milyen új tudati, lélektani jelenségek, erkölcsi és egyéb körülmények, egyben problémák jelentkeznek ebben a változásban? A fegyverrel végrehajtott békekikényszerítés és békefenntartás, milyen harceljárásokat feltételez az alegységektől? Tapasztalatok alapján a várható alkalmazási körzet (a hadszíntér) ismeretének tükrében kiemelt szerepe van az állomány mindenoldalú elsősorban pszichológiai felkészítésének és kiképzésének, mert a műveletek többsége a tapasztalatok alapján eltérő környezetben, más időjárási- és terepviszonyok között, valamint kulturális, szociális feltételek között kerül végrehajtásra. Gyakorlati tapasztalatok azt jelzik, hogy a katonai műveletek sikere hasonlóképpen, mint korábban elképzelhetetlen a támogató feltételek megléte nélkül, s ebben kiemelt helyet foglal el a logisztikai támogatás, sok más feltétel mellett. Véleményünk szerint szükség van szakmai vitára a válságban van-e a hadtudomány és a van-e ellentmondás a fegyveres küzdelem elmélete és gyakorlata között kérdésekről, de a válasz nem egyszerű. Ha az elmélet és a gyakorlat viszonyát vetjük össze, akkor az első kérdésre: nem a válaszunk; a második kérdésre igen. Ugyanakkor, ha az utóbbi évek katonai eseményeit elemezzük, akkor a válaszok komoly kutatómunkát igényelnek, mert maga a fegyveres küzdelem is bonyolultabb lett. Jegyzetünkben azt vizsgáljuk meg, hogy a fegyveres küzdelem elmélete és gyakorlata között van-e és miért van ellentmondás, mi ennek az oka, felhasználva a hazai és külföldi szakirodalomban megjelent tapasztalatokat és kutatási eredményeket. Ugyanakkor nem foglalkozunk a hadtudomány válságának kérdésével, mert az nincs válságban. 1 AJP-3.4 Non-Article 5 Crisis Response Operations 2-15. oldalak. Deák János: Napjaink és a jövő háborúja. Hadtudomány 2005. 1. szám. 10. oldal. Klaus Naumann: Der Gewalt nicht nachgeben. Truppenpraxis 11/1999. 732 742, 799. oldalak. 2
A kihívások, kockázatok, válságok és konfliktusok vizsgálata A múlt század utolsó éveiben a biztonsággal kapcsolatban új fogalmak jelentek meg, mint a kihívás és kockázat, válság és konfliktus. Ezeket a fogalom párokat a szakemberek általában negatív értelemben használják, mivel gyengítik az állam belső és külső biztonságát. Veszélyeztetik az ország értékeit, érdekeit és lakossága szociális biztonságát. Az említett fogalmaknak mára már könyvtárnyi az irodalma, többféle csoportosításuk létezik a külföldi és a hazai irodalomban egyaránt. A kihívások, kockázatok vizsgálatakor mi dr. Fülöp Imre felosztását fogadtuk el a tanulmány megírásához. 2 Származásuk szerint a kihívásokat és kockázatokat két csoportba lehet sorolni: természetes és mesterséges eredetűek. Az elsőhöz tartoznak a természeti következményként megjelenő katasztrófák, az emberre kedvezőtlenül ható természeti jelenségek, amelyek az emberi tevékenységtől függetlenül is megjelenhetnek, és a tudomány mai állása szerint ellenük csak igen nehezen tudunk védekezni. A mesterséges eredetű kihívások és kockázatok az emberek, a társadalom biztonságára, a környezetre hatnak. Ezeket az ember állítja elő gondatlanságból vagy tudatosan. Ezekhez tartoznak a háborúk, a környezet szennyezése, a nemzetközi terrorizmus, a kábítószer- és fegyverkereskedelem, a tömeges méretű elvándorlás, a gazdasági problémák, a szegénység, a természet ökológiai egyensúlyának megbontása. 3 Méretük szerint a kihívások és kockázatok lehetnek globálisak, kontinentálisak, regionálisak és lokálisak. Megjegyezzük ez a felosztás nem különíthető el ilyen határozottan, mert ebben az esetben a veszélyességet és a közvetett hatást is értékelni célszerű. Hatókörük alapján a kihívások és kockázatok lehetnek belső típusúak, ezek általában a társadalmon belül jelentkeznek (erőszakos hatalomátvétel, polgárháború, etnikai tisztogatás stb.). Külső típusúak államok, szövetségek között alakulhatnak ki (területi követelések, háború, nyomásgyakorlás valamilyen követelés teljesítése érdekében stb.). Jellegük szerint a kihívások, kockázatok lehetnek feszültségek, válságok, konfliktusok és háborúk. 4 A feszültség az államok vagy a társadalom különböző csoportjai között alakulhat ki, vélt vagy valós érdekkülönbségek miatt. Ezeknek többsége tárgyalásos módszer alkalmazásával megoldható. A válság általában egyensúlyhiány a társadalom egyes területein (politikai, gazdasági, katonai stb.) Ez az egyensúlyhiány zavaróan hat a társadalom életére. A válság megfogalmazására a szakirodalomban több megoldást kínál, ezekből többet korábbi munkáinkban már ismertettünk. Ha a válság a hatalomhoz köthető, akkor a célja lehet: a politikai, gazdasági, katonai és más előnyök megszerzése. Válsághelyzet kialakulhat szándék nélkül is. Ilyenkor a megoldás legegyszerűbb formája, hogy az érintett felek, vagy a hatalom nem vállalja fel az összeütközés veszélyét, megoldja, megszünteti a válságot előidéző okot. A nemzetközi biztonsági szervezetek is általában erre a lépésre ösztönzik a válsághelyzetben szembenálló feleket. A konfliktus a megoldatlan válságból alakulhat ki, amikor a szembenálló felek rendelkeznek olyan képességekkel, hogy akaratukat, érdekeiket erőszakos úton érvényesítsék. A szak- 2 Biztonságpolitika szerk.: Gazdag Ferenc, Stratégiai és Védelmi Kutató Hivatal Budapest, 2001. 3 Terrorism in context, The Pennsylvania State University Press1995. 10. oldal. Christopher C. Harmon: Terrorism today. London: Frank Cass, 2001. XIX. 210-223. oldalak Charles Townshend: Terrorism Oxford University Press 2001. 160. oldal. 4 Walter Schweizer: A kockázatelemzés szerepe a nemzeti biztonsági-, és a nemzeti katonai stratégia kialakításában. Előadás 1998. augusztus 27. George C. Marshall European Center for Security Studies. 3
irodalom a konfliktus fogalmára és szintjeire több megoldást ad. Véleményünk szerint a konfliktusokat, konfliktushelyzeteket külön-külön célszerű vizsgálni a kutatás során az adott geopolitikai és geostratégiai környezetben. Az így kapott eredmények alapján célszerű a konfliktust forma és típus szerint besorolni. A háború klasszikus értelemben azt jelenti, hogy a konfliktusban résztvevő felek mindegyike részéről a katonai erő kerül alkalmazásra az érdekek érvényesítése céljából. Véleményünk szerint a háború legteljesebb vizsgálatát Clausewitz végezte el. Megállapításai napjainkban is segítenek eligazodni a kutatóknak a problémák elemzése során. 5 Igazolásul egy példát említünk: A terrorizmus és a fegyveres küzdelem közötti lényeges különbség, működési logikájukban rejlik: Clausewitz szerint a fegyveres küzdelem (háború) végső soron kényszerítő erejű, míg a terrorizmus hatáskeltő. A háború politikai, fizikai-, a terrorizmus mentális jelenség. A terrorizmus lényege erőszakos (fegyveres) cselekmény fegyvertelenekkel, védtelenekkel szemben. 6 Ugyanakkor Nagy Miklós Mihály azt javasolja a kutatóknak, hogy az utóbbi évek konfliktusokkal összefüggő történéseit fegyveres küzdelemként vizsgáljuk. 7 A terrorizmus hadtudományi alapon történő vizsgálata közelebb viszi a kutatókat az ok-okozati öszszefüggéseinek feltárásához, belső természetének megértéséhez. A Clausewitz által megadott háború fogalmat elfogadva, a terrorizmus esetében is célszerű vizsgálnunk a terroristák által elérendő politikai célokat, ha vannak ilyenek. Azt mondja Nagy Miklós Mihály, hogy ezeket a politikai célokat a terrorcselekmények nehezen fedik fel, így a valódi okok kutatása átfogó vizsgálatot igényel az iszlám- és más terrorizmus esetében. Másképpen, a nyugati demokrácia terjesztése, a diktatúra megdöntése az egyik részről, az iszlám vallás terjesztése a másik részről csak fél igazság, a valódi ok a geopolitikai, geostratégiai összefüggésekben keresendő. Ennek alapján bizonyítható mind két fél esetében a terrorcselekmények és a terrorizmus elleni harc politikai célkitűzés nélkül nem lehetséges. Visszatérve Clausewitzhez, az erőszak alkalmazása a politikai akarat érvényesítése érdekében. A politikai akaratot, politikai célkitűzést célszerű tehát felkutatnunk a terrorizmus jellemzőinek vizsgálatakor. A háború lényege, hogy a szembenálló felek a rendelkezésükre álló haderő egészét vagy annak nagyobb részét alkalmazzák céljaik elérése érdekében. A háború hatással van a környezetében lévő országok, a kontinens és a világ biztonságára. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a hosszabb és rövidebb távú biztonsággal összefüggő stratégiákban az országoknak célszerű állást foglalniuk a háborúval és a fegyveres küzdelemmel kapcsolatban. Tenniük kell ezt azért, hogy a szűkebb és tágabb környezetük pontosan ismerje: Milyen eszközökkel és módszerekkel kívánják érdekeiket érvényesíteni, értékeiket és szociális biztonságukat megvédeni? A pontosabb elméleti ismeret érdekében vizsgáljuk meg a háború (katonai műveletek) fogalmát egy másik szempontból. Nagy Miklós és Herfried Münkler az iraki és az afganisztáni események tapasztalatai, valamint a közelmúlt terrorcselekményei alapján, egymástól függetlenül az erőszak és az aszimmetria tükrében vizsgálták a fogalmat és annak jellemzőit. 8 Az iraki háború kapcsán az Egyesült Államok által hangoztatott kifejezések: a terrorizmus elleni 5 Clausewitz Carl von: A háborúról. I. kötet Zrínyi Kiadó, Budapest, 1961. 6 Ferwagner Péter Ákos Komár Krisztián Szélinger Balázs: Terrorszervezetek lexikona, Gavrilo Principtől Oszama Bin Ladenig. Maxim Könyvkiadó, Szeged 2004. 18-19. oldalak. Richard H. Shultz and Andreas Vogt: It is War! Fighting Post-11 September Global Terrorism through a Doctrine of Preemtion. In. Terrorism and Political Violence Volume 15. Spring2003. Number 1. 1-31. oldalak. Chris Quillen: Terrorism with Weapons of Mass Destruction. In: Terrorism and Political Violence 2001. 2. szám 43-58. oldalak. 7 Nagy Miklós Mihály: A terrorizmus hadelmélete. KAPU 2004. június július 16-20. oldalak. 8 Nagy Miklós: A katonai erőszak elmélete és a XX. század. Múltunk Politikatörténeti folyóirat, Tanulmányok a háborúról. 4
háború, háborúban állunk a nemzetközi közvélemény kritikáinak kereszttüzébe került. 9 Nevezetesen, az Egyesült Államok egy olyan fogalommal él vissza a nemzetközi biztonsági- és katonapolitikában, amelynek használata ebben a formában átláthatatlan, mindenekelőtt ellenőrizhetetlen következményekhez vezethet. Ugyanis a háború-fogalom alapvetően átvitt értelmű (metaforikus) használata, ahogyan ez jól megfigyelhető az angolszász szakirodalomban, igen veszélyes, sőt végzetes félreértésekhez is vezethet. Célszerűbb lenne a terrorcselekményeket bűncselekményeknek tekinteni, ami ellen lényegében a rendőrségnek és a biztonsági szerveknek kötelessége harcolni. Véleményünk szerint elfogadva Herfried Münkler eredményeit, ha a terrorcselekményeket bűncselekménynek tekintjük, akkor értelmetlen háborúról beszélni. Úgy gondoljuk, hogy az utóbbi évtizedben valóban megváltoztak a háború, a katonai művelet formái. Az új formákban már tulajdonképpen nem az akarat erőszakos eszközök útján történő érvényesítéséről van szó, hanem a háború életformává vált, amelyben a pénzkeresés (zsold) az erőszak alkalmazásához kapcsolódik. A katonai műveleteknek ezekben a formájában (Libanon, Szudán, Közel-Kelet) a katonai és a rendészeti tevékenységek közötti határ érvényét vesztette, hiszen az állam szétesett vagy létre sem jött. A polgárháború lett az egyik új forma, amely a fogalom magyarázata szempontjából is pontatlan, mert az erőszakos bűncselekmények többségét is magában foglalja. A háború, a katonai műveletek egy része elmagánosodott (kikerült az állam fogalom köréből), amelyben megjelentek a hadurak, bandafőnökök, a zsoldos szervezetek, terroristák, hitharcosok. Ők azok, akik a háborúból, a katonai műveletből üzletet, kereső foglalkozást, az erőszak használatából életformát alakítottak. A hadviselésnek ez a formája gyökeresen eltér a megszokott államok közötti háborútól, ahol világosan meg lehet különböztetni a frontokat, a háború időszakait stb. Nézzük meg az ellenvéleményen lévők álláspontját is. Clausewitz alapján mondhatjuk, hogy a kaméleontermészetű háborúnak új formáival állunk szemben. Másképpen, vélhetően téved az, aki egy háborút csak azért nem tart háborúnak, mert ő máshoz szokott. A háború állami keretek közötti megvívása, amely minden korábbi háború jellemző vonása volt, a háború civilizálásához tartozott, már a partizánok megjelenésével nem volt tartható, nagyon gyorsan elvesztette azt a jellegzetességét, hogy a politika követésének és megvalósításának az eszköze. Hasonló jelenségeket tapasztalunk napjainkban is. Ugyanakkor a terrorizmus létrehozta az erőszak alkalmazásának új formáját, ennek alapján új alakot, formát kölcsönzött a háborúnak. A felsorolt vélemények, amelyek különbözőek, bizonyítják, hogy a tudományos vita a háborúról és a katonai műveletek formáiról, korántsem lezártnak tekinthető. Az egyetem hallgatóival elvégzett kutatás alapján, a biztonsággal kapcsolatban, a következő összegzést tehetjük: 1) A globalizációs folyamatok következtében tovább növekszik a nem állami szereplők hatása a biztonság összetevőire (multinacionális vállalatok, nem kormányzati szervek, terrorszervezetek, karitatív szervezetek, félkatonai szervezetek stb.). 2) A belső biztonság problémái közül kiemelt figyelmet érdemel a szervezett bűnözés, a fekete gazdaság és a korrupció, a kábítószer terjesztéséből és fogyasztásából származó hatások, a határtérségekben kialakult csempészet és a törvénytelenül (illegálisan) folytatott árukereskedelem. 9 Herfried Münkler: Háborúban vagyunk? Terroristák, partizánok és a háború új formái. Politische Vielterjahressehchrift 2001/4. száma 581-589. oldalak. Fordította: Szabó Márton. 5
3) A belső biztonságra kiemelten veszélyes a társadalmi feszültségeket kihasználó szélsőséges csoportok megjelenése és működése, amelyek a demokratikus szabadságjogokkal viszszaélnek, vagy a demokrácia vívmányait fenyegetik. 4) Veszélyek forrásai lehetnek a társadalom egyes rétegei között folyamatosan növekvő szociális és gazdasági különbségek. 5) A külső veszélyek közül első helyen kell említeni a terrorizmus egyre fokozódó jelenlétét a világban, valamint a terrorszervezeteket és a terrorcselekmények gyakoriságát. Ezek közül különösen azok veszélyesek, amelyek az emberek életét, a demokratikus jogokat és az állam rendjét veszélyeztetik. 6) A terrorcselekmények egyik változata lehet, amikor a külszolgálatot teljesítő személyeket fenyegetik a terrorszervezetek, vagy az eredményes működésüket akadályozzák. Továbbá a terrorcselekmények olyan objektumokat fenyegetnek, amelyek sérülése esetén a lakosság élet- és vagyonbiztonsága súlyosan sérül. 7) Mind külső, mind belső közvetett veszélyforrás lehet a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik nem ellenőrzött kereskedelme, különösen akkor, ha azok szélsőséges csoportok kezébe kerülnek. 8) Közvetett hatással lehetnek biztonságunkra a régióban kialakuló konfliktusok, különösen akkor, ha ennek következtében működésképtelenné válik az állam, mert ez más típusú fenyegetéseket (migráció, fegyver-, kábítószer kereskedelem, szervezett bűnözés stb.) gerjeszthet. 9) A jövőben egyre nagyobb fenyegetést jelenthet egyes államok vagy államcsoportok számára az energiaforrásokhoz való hozzáférés, a szabad kitermelésük és kereskedelmük akadályozása. 10) Más természetűek, a természeti és mesterségesen előidézett katasztrófák és következményeik, amelyek megjelenésével, közvetlen és közvetett hatásával egyre gyakrabban számolhatunk a jövőben közvetlen térségünkben. 11) Az éghajlatváltozás közvetett hatása lehet az édesvíz készletek gyors elapadása, ezzel együtt a kitermelés és birtoklás biztonsági kockázatokat hordoz magában. 12) Az Európai Unió kiterjedése, új országok csatlakozása felértékelte a Kárpát-medence térség jelentőségét. Kérdés, hogy közvetlenül a régióhoz tartozó országok felülemelkednek-e korábbi (történelmi), jogos, vagy jogtalan sérelmeiken, és kihasználják-e a kedvező feltételeket a gazdasági, kereskedelmi és piaci folyamatokban vagy újabb veszélyforrások jelennek meg. Másképpen a kistérségek, a határokon átnyúló egységes jellemzőkkel rendelkező térségek jelentősége növekszik. 13) Ha tovább tart a világ egyes térségei közötti szociális és gazdasági szakadék növekedése, akkor az illegális migráció is tovább növekszik. További problémát jelenthet a letelepült migránsokat követő második vagy több generáció beilleszkedése a befogadó társadalomba. 14) A közigazgatás, a bankrendszer és más rendszerek működését fenyegeti a cyberterrorizmus, mint új jelenség a terrorcselekmények sorában. Megjegyezzük, hogy ennek a veszélynek a valós nagyságát többen nem is értik, pedig már néhány esettel és következményeivel találkoztunk. Másképpen, a globális információs rendszerek sérülésének következményeit, ma még csak számítani sem tudjuk. 6
15) Az intézmények, kormányzati szervek információs és számítógépes rendszereinek sérülése, időleges vagy végleges meghibásodása az egész társadalomra (politikai, gazdasági, pénzügyi, energia-ellátási, védelmi, rendvédelmi stb.) ható veszélyeket idézhet elő. 16) A gazdasági fejlődés különbözőségéből adódó Európai Uniós problémák a tagországok együttműködésére hatással vannak. Ennek következtében a hatékony együttműködés, az egységes fellépés lehetősége is csökkenhet, különösen akkor, ha a veszély vagy veszélyforrás megítélése nem azonos. 17) A világ többi államára nézve különösen veszélyesek lehetnek az egyes államoknak azok a lépései, cselekedetei, amelyek figyelmen kívül hagyják a nemzetközi jogot, az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntéseit. 7
A katonai műveletek háttere Peter Scmidt, német politikai szakértő és Pierre Lelluche, a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke szerint 15 év óta a szövetség jövőjét bizonytalanság terheli. Ezt az időszakot úgy jellemezték, hogy közvetlen fenyegetés hiányában a NATO feladat nélkül maradt. Továbbá néhány európai szövetséges nem volt hajlandó képviselni az amerikai politikát és nem volt hajlandó bekapcsolódni a katonai műveletekbe Irakban. Napjainkra kialakult biztonsági- és katonapolitikai helyzetben a szövetségnek elfogulatlanul célszerű megítélnie fejlődési esélyeit és kockázatait. Ugyanakkor tudnia kell, nem rendezkedhet be arra, hogy csupán a terrorizmus elleni szövetségként működjön. Nem mondhat le védelmi szövetségi, valamint stabilizáló és demokratizáló feladatairól sem állítja Peter Scmidt professzor. 10 Megjegyezzük, csak a terror elleni háború (a terrorizmus elleni harc) nem lehetséges, hiszen az alapszerződés nem erről szól (nem is szólhatott erről), vagy azt előbb meg kell változtatni, amire semmilyen esély nincsen. Következő megjegyzés, a szerzőknek a jövő bizonytalanságára vonatkozó állítása már nem teljesen helytálló, de erről később még szólunk. Pierre Lelluche szerint a szövetség a következő kihívásokkal néz szembe napjainkban: először, azért, hogy értékeink elfogadottá váljanak, a demokratikus államoknak továbbra is össze kell fogniuk a világot fenyegető veszélyekkel szemben. Másodszor, a terrorizmus elleni harcot folytatni szükséges és nem lehet a terroristákkal tárgyalni egyetlen kérdésben sem. Harmadszor, nemzetközi együttműködéssel meg kell akadályozni a tömegpusztító fegyverek és célbajuttató eszközeik ellenőrizetlen elterjedését a világban. Negyedszer, a szövetségnek rendeznie kell viszonyát a muszlin világgal, hogy ne kerüljön sor terror elleni háborúra a jövőben. Ötödször, a szövetség fejlessze tovább kapcsolatait Oroszországgal, mert így lehetőség nyílik a közel-külföld problémáinak rendezésére is. Elfogadjuk Lelluche elnök megállapításait, de véleményünk szerint, ennél jóval több gondja van a szövetségnek. A gondokról Sten Rynning, dán egyetemi tanár írt könyvet, amelynek rövid összefoglalóját néhány hete olvashattuk. 11 A XXI. század kezdete óta a szövetség politikai döntéshozói pontosan ismerik azokat a korlátokat, amelyek között eredményesen lehet működni. Napjainkban a célkitűzéseket összehangolják a valóságos politikai- és katonai helyzettel, és a NATO a megújulás útján halad. A szövetség létrehozta a Reagáló Erőt, mint új haderőstruktúrát; a parancsnoki rendszert teljesen átalakította, számát lényegesen csökkentette és működésüket hatékonyabbá tette; új politikát alakított ki, amelynek középpontjában az európai térségen kívüli válságok és fenyegetések kezelése, megoldása áll. A további feladat, hogy pontosan meg kell fogalmazni a globális rendről kialakított jövőképet, amely magában foglalja a partneri viszonyt más országokkal, a nemzetközi rendszer jelenlegi és későbbi nagyhatalmaival írja Sten Rynning. Más megközelítésben, a NATO fordítson nagyobb figyelmet az Alapszerződés 4. Cikkelyében foglaltakra, teremtse meg a konzultációk fórumát. Korszerűsítse döntéshozatali szerveit és a folyamatokat. Célszerűnek látszik felülvizsgálnia a partnerséggel kapcsolatos nézeteit, és mélyíteni kell a kapcsolatait az ázsiai és a csendes-óceáni országokkal a globális biztonság megteremtése érdekében. 12 10 Hiányzik a szövetség összetartó ereje? Népszava 2004, szeptember 14. 12. oldal. 11 Eszes Boldizsár Vastagh László: A NATO megújítása. Magyar Honvéd 2007. április 13. 14-16. oldalak. 12 Erről bővebben fejtette ki véleményét Giampaolo di Paola olasz admirális a Royal United Services Instituteben tartott előadásában 2006. július 21-én Londonban. NATO Review különszáma, 2006. 8
Szakmai szempontból fontos kérdés: hogyan hozhatók összhangba a tagállamok fegyveres erőinek képességei a folyamatosan változó, újabb kihívásokat rejtő geopolitikai, geostratégiai környezettel? 13 Véleményünk szerint a biztonsági- és katonapolitikai folyamatokban ellentmondás fedezhető fel. Egyrészt, egyre kevesebb azoknak a konfliktusoknak a száma, amelyek kezelésében kizárólag vagy döntően a fegyveres erőnek van szerepe. Másrészt, valamennyi válságkezelő eszköz részeként, nemzetközi felkérés alapján, a Szövetség a jövőben gyakrabban fogja a NATO Válságreagáló Erő képességét alkalmazni. Ezzel együtt várhatóan tovább bővül az a katonai műveleti környezet, ahol a NATO-nak szerepe lehet a válságok kezelésében. A tapasztalatokat összegezve megállapítható, hogy a fegyveres erő várható alkalmazásának csökkenni fognak a politikai és földrajzi korlátai. Továbbá, a katonai műveletek végrehajtásakor egyszerre kell megoldani katonai, rendőri, közbiztonsági, közigazgatási és humanitárius feladatokat. Néhány gondolat a demokrácia terjesztéséről, mint a katonai műveletek megkezdésének egyik okáról. A demokrácia terjesztése az atlanti civilizációnak, így a szövetségnek egyik alappillére. Ez a gondolat azt a nyugati felfogást jeleníti meg, amely szerint békésebb és stabilabb a világ, ha nyugati típusú demokratikus államok alkotják a nemzetközi rendszert. Másképpen, a magunk képére próbáljuk formálni a világot, feltételezve, hogy értékeink, társadalmi modelljeink egyetemesek és mindenütt a világon elfogadhatók. Véleményünk szerint az igazi problémák itt kezdődnek, amelyek hatása a fegyveres küzdelem megvívásában is látható. Ez a demokratizálási politika jól működött, működik Közép-Európában, de gondok vannak tőlünk keletebbre, a volt Szovjetunió utódállamaiban. A demokratikus átalakításra való törekvés súlyos nehézségekbe ütközött a Közel-Keleten, általában az arab világban, ahol nincs fogadókészség, vagy csak korlátozottan. Bebizonyosodott, hogy a fennálló államrend megváltoztatása destabilizálta az országot és a térséget, sőt, zavarokat okozott a világpolitikában is. A demokrácia, de más államrend sem teremthető meg csupán a fegyverek erejével, különösen nem néhány év alatt, különösen akkor nem, ha más a kultúra és nagyok a fejlődésbeli távolságok írja Tokovicz József. 14 Az Egyesült Államok óriási aránytévesztése a Közel-Keleten lehetővé tette az állami és vallási összefonódáson alapuló iráni diktatúra térnyerését, amelynek következményei ma még nehezen megjósolhatók. Irak megszállásakor az eredeti elgondolás az volt, hogy az amerikai erők fokozatosan átadják a rendfenntartás feladatát az iraki fegyveres erőknek és a rendőrségnek, ők maguk pedig fokozatosan kivonulnak az országból. A baj csak az, hogy a rendfenntartás feladatát nincs kinek átadni. Megvan ugyan mind a két szervezet, közel 250-300 ezer fővel, de Irakban a terror áttekinthetetlenné vált a síita és a szunnita vallású lakosság között; és akik a rendfenntartásért felelősek lennének, azok is vegyes összetételűek. Egyúttal nagy a valószínűsége annak, az egyes iraki népcsoportok külföldről is kapnak segítséget. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy az iraki államgépezet csődöt mondott, a demokratizálódás esélye is elveszett. Ez a politikai kudarc nem a katonák veresége, nem is az irakiak győzelme hangsúlyozta Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke. 15 Véleményünk szerint az Egyesült Államok katonai erejének Irakban elér sikere megkérdőjelezhető akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a diktatúrával együtt összeomló központi hatalom helyén támadt űr kedvező feltételeket teremtett az aszimmetrikus hadviselés számára, amely napjainkban is zajlik. Ez a művelet megrendítette az Egyesült Államok tekintélyét, 13 Nagy Zoltán: A 21. század fegyveres küzdelmeinek irányai és kihívásai a NATO szemszögéből. Hadtudomány 2005/4. száma, 13-18. oldalak. 14 A XXI. század háborúi Új Honvédségi Szemle 2006. LX. Évfolyam 6. száma 11-17. oldalak. 15 Az elátkozott állam. Népszava 2007. január 12. 9
lerombolta a katona képét a társadalom előtt. Ez még akkor is igaz, ha jól tudjuk, hogy az amerikai fegyveres erőnek csak egy kis hányada vesz részt ebben a műveletben. Nehéz feladatok várnak még a nemzetközi erők katonáira Afganisztánban is, különösen a déli tartományokban, ahol a tálibok tudatosan védőpajzsként használják a civil lakosságot. A taktikának az a lényege, hogy a tálib harcosok a civil lakosság közé rejtőzve indítják támadásaikat a külföldi katonák ellen, és ha harc kezdődik, akkor rengeteg polgári személy esik áldozatul, legtöbb esetben nők és gyerekek, ez a tálibok sikere. Itt sincs valódi értelemben sem győzelem, sem siker. Felmerülhet a kérdés: az emberek tudatos, szándékos elpusztításának, megsemmisítésének azt a formáját, amely gazdasági érdekeken, tiszta ráción, józan számításon alapul, minek kell, hogy nevezzük? Ez a tevékenység mennyiben kapcsolható a fegyveres küzdelemhez? Vajon a pusztító békekikényszerítő katonai műveletek milyen lélektani alapon legitimálhatók, és vajon milyen igazság az, amely el tudja dönteni az ártatlan emberáldozatot követelő eseményről, hogy az igazságos, vagy igazságtalan-e? Másképpen, az amerikaiak vagy az európaiak demokráciáját, amely még mindig elég sok hibával működik, az a másik világ megérti-e, akarja-e egyáltalán? Másképpen, a nyugati típusú demokrácia, a kulturális szokások, a nyitott piacgazdaság, a globalizáció nem mindenkinek vonzó, léteznek másképpen működő civilizációk is a világban. Az elméleti kutatómunkára azért is szükség van, mert a korábban végrehajtott katonai műveletek (Szomália, Szudán, Csecsenföld, Afganisztán, Jugoszlávia, Irak) több szempontból eltértek a hagyományos műveletektől, a hagyományos eszközökkel vívott háború jellemzőitől. Nem egyszerűen támadásról és védelemről volt szó megvívásuk során. Továbbá, sem az orosz, sem az amerikai (sem más) fegyveres erő nem teljes létszámában került alkalmazásra; haderőnemeiket pedig nem ilyen feladatok végrehajtására készítették fel, különösen érvényes ez a megállapításunk a szárazföldi haderőnemre. Ha ez így van, akkor a műveletben résztvevők tevékenységének értékelése, az általánosítható tapasztalatok megvonása, körültekintést igényel. A műveletek értékeléséből levont általánosítás nem fejezi ki az említett fegyveres erők valódi képességét. A végrehajtott katonai műveletek hátterében nem csak katonai, hanem más természetű problémák is fellelhetők, amelyek befolyásolták a művelet sikerét. Irak esetében például, a háború hamis ürüggyel indult meg, még akkor is, ha nem értettünk egyet Szaddam Husszein rendszerével nyilatkozott Hans Blix, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség volt elnöke, aki az ENSZ Megfigyelési Bizottságát vezette 2000-2003 között. A demokratikusállamok többsége elfogadja, hogy Szaddam Husszein véres és sok áldozatot követelő diktatúrájának a megdöntése helyes volt. De tény, hogy a végrehajtása számos hibával járt együtt. Amerikai politikai elemzők is elismerik, hogy a legnagyobb politikai hibát akkor követték el Irak megszállásakor, amikor a katonai művelet (a háború) befejezésével egy időben elküldték az iraki biztonsági erőket. Ezzel megteremtődtek a bűnözés, a terrorizmus és a vallási csoportok közötti fegyveres összetűzések nyugodt feltételei. Az ország ellenőrzéséhez nem volt elég erő, így a katonákra olyan feladatokat bíztak, amire nem voltak felkészítve semmilyen szempontból. A katonák a fegyveres küzdelemmel összefüggő feladatokra készültek fel, és azt jól hajtották végre. A közrend fenntartása, a közbiztonság ellenőrzése más feladat, ez ismert környezetben is bonyolult, más jellegű kiképzést igényel, erre a harcoló erők nem voltak felkészítve és felkészülve. Megoldás, a sikeres harcoló erőket célszerű lett volna fokozatosan kivonni a háború után, a közrend fenntartásához, a közbiztonság ellenőrzéséhez új, erre kiképzett erőket bevetni. Ezt megelőzően, a háború kezdetén meg kellett volna mondani az igazat; a csalást, a valótlanságot, (atomfegyverek Irakban, CIA légifelvételek meghamisítása) a törvénytelen módszerek alkalmazását (Guantánamo fogolytábor) nem ellensúlyozza a katonák által elért 10
siker. A felvetett problémáról megdöbbentő nyilatkozat hangzott el hónapokkal később: Láttam, előttem voltak azok a dokumentumok, amelyek az Irakban meglévő tömegpusztító fegyverekről szóltak. Ezek az információk nem feleltek meg a valóságnak. Portugália miniszterelnökeként tudtam, hogy országunk nem akart háborút, de annak megindításakor természetesen szövetségeseink mellett volt a helyünk hangsúlyozta José Manuel Barosso, az Európai Bizottság elnöke. A katonai művelet további tapasztalata, hogy a korszerű technika önmagában nem volt elegendő a műveleti célok teljesítéséhez. 16 A hagyományos szárazföldi műveleteket, a terület elfoglalását a légierő több napon keresztül tartó sikeres csapásaival sem tudták kiváltani. Az is beigazolódott, hogy az ellenség területének elfoglalása, majd ellenőrzése nagyszámú katonát igényel a támadó (megszálló) féltől. Ugyanakkor ez maga után vonta a harcoló csapatok ellátásával, biztonságával összefüggő feladatok megszervezését, ami komoly anyagi megterheléssel járt. A katonai műveletek befejezése után, a békés járőrözés, ellenőrzés egyáltalán nem volt veszélytelen és most sem az. Megállapítható, hogy az aszimmetrikus hadviselési mód elsősorban a katonákra veszélyes, az alkalmazott eszközök és módszerek miatt. A számadatok azt igazolják, hogy az amerikai veszteségek 90 százaléka Irakban a katonai műveletek befejezése után keletkezett, a békeműveletek időszakában. A katonai győzelem kétségtelenül megszületett, de az irakiak nem érezték, érzik magukat legyőzve, sőt megszégyenítve érzik magukat, nem vesztesnek. Véleményünk szerint katonai, szakmai szempontból az a legnagyobb probléma, hogy Irak megszállása után a katonai művelet társadalmi környezete teljesen átalakult, teljesen más törvényszerűségek mentén fegyveres ellenállás (gerillaharc) kezdődött el a megszállókkal szemben az iraki lakosság egy csoportja részéről, amit a lakosság nagyobb része támogat. Ezzel szemben az amerikai fegyveres erő fegyverzete, állománya maradt, a gerilla hadviselés valamennyi bizonytalanságának (aszimmetriájának) kiszolgáltatva. Ebben a helyzetben a katona, minden felkészültsége és technikai fölénye ellenére, hátrányban van a helyismerettel és a polgári lakosság között észrevétlenül elvegyülő gerillával, terroristával, ellenállóval szemben. További észrevétel, hogy a katonai műveletben, majd azt követően megjelent egy harmadik fél, aki tevékenységével mindkét oldalt segíti, vagy akadályozza, ez a média. 16 A témáról bővebben fejtette ki véleményét Tokovicz József, aki több éven keresztül személyes részt vett a hadműveletek felügyeletében. Tokovicz József: A XXI. század háborúi. Az aszimmetrikus hadviselés sajátosságai. Új Honvédségi Szemle 2006. LX. évfolyam 4-6. száma. 11
A terrorizmus elleni harc, mint a katonai műveletek egyik formája Az elmúlt néhány évben, a nemzetközi feszültség jelentős enyhülése ellenére megnőtt a vallási, faji és etnikai konfliktusok száma Európa és a világ egyes térségében. A szakemberek úgy vélték, hogy a különböző nemzetközi szervezetek segítségével a konfliktusok rendezése megoldható békés úton, a diplomáciai módszerek felhasználásával. A katonai erő felhasználására, mint a lehető legrosszabb megoldásra, csak végső esetben lesz szükség. Napjainkra bebizonyosodott, hogy ezek a vélemények nem helytállóak. Korunkban zajló konfliktusok kezelése, a veszélyek elhárítása, megköveteli a hadtudomány, ezen belül a katonai műveletek elméletének és gyakorlatának a művelését és továbbfejlesztését. Új törésvonal jelent meg a Föld politikai, ezen belül a biztonság- és gazdaságpolitikai térképén. Ez a választóvonal tulajdonképpen régi mintegy 1300 éves és a muszlim világban a síiták és a szunniták között húzódik. A két muzulmán felekezet hívei Pakisztánban évek óta gyilkolják egymást, most azonban ez a gyűlölet megjelent a Közel-Keleten is. Irakban a síiták és a szunniták kölcsönösen egymás mecsetjeit robbantják fel és tömeges gyilkosságokat követnek el a másik felekezet tagjai ellen. Ez az ellentét más muzulmán országokra is átterjedhet. A Közel-Keleten ugyanis az kelt állandó feszültséget, hogy az országok többségében a hatalmi elit minden esetben szunnita, még akkor is, ha a többség a másik felekezet tagja. A síiták egyenjogúsító törekvései, hatalmi követelései mögött ott találjuk a térség új nagyhatalmát, a síita Iránt. Az emberiséget fenyegető egyik legvalóságosabb veszély a nemzetközi terrorizmus, amelynek tevékenységét nehéz előre jelezni. Az afganisztáni és iraki katonai műveletek tapasztalatai arra utalnak, hogy a terrorizmus elleni hadműveletek szervezése és végrehajtása nem mentes a problémáktól, a siker nehezen megfogalmazható. Tudomásul kell venni, hogy a katonai győzelmek nem olyan egyértelműek, mint a korábbi években. A terrorizmus napjaink állandó veszélyforrása lett, amely szervezetében, módszerében folyamatosan fejlődik, és gyorsan alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. Tudományosan bizonyított, hogy a terrorizmus ellen nincs teljes védelem, csupán a terrorcselekmények megelőzésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati munka módszereit lehet tökéletesíteni. Napjainkra az is világossá vált, hogy a korábban létrehozott szervezetek, működési folyamatok, alkalmazott módszerek nem, vagy csak csekély mértékben eredményesek a terrorszervezetekkel szemben. Továbbá, a demokratikus rendszerek és a velük összekapcsolódó vívmányok nagyon könnyen sebezhetőek. Beigazolódott, hogy az Egyesült Államok elleni terrorcselekmények az iszlám félreértelmezésén alapuló, mély gyökerekből táplálkozó ideológiára épültek. A terrorizmust, mely egy nemzedéken keresztül fenyegetni fog, nem lehet kizárólag katonai eszközökkel legyőzni, de azok nélkül nem elképzelhető a győzelem. A veszély nagysága jelentősen növekszik azáltal, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy tömegpusztító fegyverek kerülnek a terrorszervezetekhez és alkalmazzák azokat. Az elmúlt néhány év mértékadó szakirodalma a nem katonai jellegű válságok között első helyen említi a terrorizmust, és kiemelt jelentőséget tulajdonít a terrorizmus elleni nemzetközi méretű harcnak. Az áldozatok nagy száma, a terrorcselekmények elkövetésének módja egyre nagyobb félelmet vált ki a közvéleményben. Az állampolgár a kormányoktól a látványos intézkedések helyett, eredményeket felmutató, terrorizmus elleni harcot követeli a világ számos országában. A közvélemény pontosan tudja, hogy a terrortámadásokat pusztán csak a biztonságra vonatkozó intézkedésekkel nem lehet kivédeni a demokráciákban. Az eredményes kutatómunka feltétele lehet a jövőben, hogy a terrorizmus és a terrorizmus elleni harc tudományos igényű kutatását több tudományterület, tudományszak bevonásával hajtsuk végre, felhasználva a korábbi- és összegezve az elért eredményeket. Az ilyen módszerrel 12
folytatott kutatásra azért van szükség, mert a politikai döntéshozók elvárják a kutatóktól, hogy javaslatokat tegyenek a terrorizmus elleni harc legeredményesebb formáira és a végrehajtás módszereire. A nemzeti és a nemzetközi keretek közötti terrorizmus elleni harc tényleges eredményei, az operatív munka szabályai miatt, igazából a közvélemény számára nem láthatók, nem teljesen ismertek. Az állampolgár csak a korlátozásokat (szigorú ellenőrzések, vizsgálatok, sorban állások stb.) tapasztalja. Ezeket viszont elég nehezen érti meg és viseli el. A sikeresen végrehajtott terrorcselekményt és a következményeket a televízió azonnal, majd ezt követően a sajtó a legvéresebb formában mutatja be a közvéleménynek. A különböző témájú videofilmek világában a halál látványa már nem elég borzalmas. Így a test megcsonkítása, a fej levágása és az ehhez kapcsolódó szertartások lettek a mindennapos látnivalók a televíziók különböző csatornáin a terrorcselekményekről szóló tudósítások kapcsán. Tudomásul kell vennünk, hogy a terroristák eszközei egyre korszerűbbek, a módszerek kifinomultabbak, a végrehajtott terrorcselekmények sok áldozattal és nagy pusztítással járnak együtt. Több terrorszervezet igen széles és együttműködésre kész társadalmi háttérrel rendelkezik az arab világban. Ezek nem csak terrorcselekményeket követnek el, hanem fontos szereppel bírnak az őket támogató társadalmi háttérben: szociális, jóléti, kulturális támogatást, ellátást biztosítanak a velük együttműködőknek. Véleményünk szerint ez azért veszélyes, mert néhány országban más megélhetési lehetőség nem áll a lakosság többségének rendelkezésére, az egyetlen anyagi forrást a terrorszervezettől kapott pénz jelenti. A fellelhető külföldi és hazai szakirodalom-, valamint a kutatási eredmények alapján, a terrorizmus ellen határozottan, főleg eredményesen fellépni csak úgy lehet, ha minden szempontból ellenőrzött, valós és a műveletek során jól hasznosítható információk állnak a végrehajtók rendelkezésére. Továbbá, a terrorizmus elleni harcban résztvevő erők, szervezetek között jó az együttműködés. Ehhez viszont nemzeti és nemzetközi összefogásra van szükség a társadalmi élet minden területén. Különösen igaz lehet ez a felderítésre, az információk megszerzésére és cseréjére vonatkozóan. Ugyanakkor a katonai műveletek során alkalmazott hagyományos felderítés, hírszerzés nem, vagy csak részben alkalmazható; sokkal inkább a polgári hírszerzés és a rendőri nyomozómunka az eredményesebb, amelyet más nyomozati eredményekkel célszerű kiegészíteni. Az elmúlt években elkövetett terrortámadásokkal összefüggésben a nemzetközi politikai élet és a média furcsa reakcióit figyelhetjük meg. Egyrészt nyíltan tettenérhető a sajtó közvélemény-formáló hatása, amely miután szenzációs, véres, megdöbbentő híreket igyekszik közölni akarata ellenére is pánikká fokozza a terrortámadásokat elszenvedett államok lakosságának rémületét. Másrészt pedig ezzel mintegy ellentétes hatásként érezhető a nemzetközi politikai elit nyugtató törekvése, amely a pánik kialakulását próbálja megelőzni. 17 A politika napról-napra igyekszik meggyőzni a lakosságot arról, hogy a terrorizmus elleni küzdelem szükségszerűvé teszi a demokratikus szabadságjogok átmeneti vagy tartós korlátozását. Ezt a többség általában elfogadhatónak tartja, különösen terrorveszély esetén. Amenynyiben a terrorcselekmények valószínűsége számottevően megnő, akkor igazolható a szabadságjogok gyakorlását korlátozó rendszabályok bevezetése, de ez mindig csak utólag bizonyítható. Az emberek megtanulhatnak ugyan alkalmazkodni az állandó fenyegetettséghez, de ez már önmagában is korlátozza az évszázados, demokratikus szabadságjogokat. Az állam azon joga és kötelezettsége, hogy megvédje a demokráciát, újra és újra szembekerül az egyén 17 Robert A. Pape: Dying to Win. The Strategic Logic of Suicide Terrorism. Random House, New York 2005. ISBN 1-4000-6317-5. 13
szabadságjogával, amely végül is maga a demokrácia. Ez azt jelenti, hogy a közmegegyezés megbomlik, pedig ennek kényes egyensúlya az egész nyugati civilizáció fejlődésének egyik pillére. Másképpen, a köz- és magánszféra, az egyén és a közösség, az állam és az állampolgár viszonyát kellene újrafogalmazni minden bevezetett korlátozás után. Ismert az is, hogy a demokráciában az állampolgár mindig gyanakvással figyeli a túlzott hatalom-koncentrációt, jogainak bármilyen mértékű sérülését. A szakemberek véleménye szerint a 21. század terrorizmusa már nem egyes személyek életét veszélyezteti, hanem országok, régiók biztonságát és gazdaságát fenyegeti, vagy fejlődésüket hosszabb ideig akadályozza. A nemzetközi terrorizmus a korábban alkalmazott kutatási módszerekkel nehezen vizsgálható, az ellene folytatott harc sem lehet sikeres hagyományos módszerekkel. Ez azt jelenti, hogy az ellene való harcban olyan eszközökre is szükség van, amelyek egyébként ellent mondanak a demokratikus államban elfogadott értékeknek és szabályoknak. Más szóval, érzékeny egyensúlyt célszerű létrehozni a szabadság, a demokrácia és a biztonság között. A szabadságjogok korlátozása a felgyorsult ritmusú világban, amikor a fejlett társadalmakban mindenki siet, egyre kevesebb az idő a döntések meghozatalához, az emberek egyre türelmetlenebbül viselik el a kormányok szabadsággal összefüggő döntését, az ellenőrzésekkel kapcsolatos korlátozásokat. A légi közlekedés biztonsága érdekében például, órákkal előbb kell a repülőtereken megjelenni, óriási a zsúfoltság, az utasok egyre nehezebben viselik el a vizsgálatokkal járó nehézségeket. Ez az állapot kedvez a terrorszervezeteknek és a terrorcselekmények végrehajtásához jó körülmény a mindenütt jelenlévő zsúfoltság. Továbbá, a világ közvéleménye egyre nehezebben viseli el, hogy az Egyesült Államokból sikerült ugyan kiszorítani a terrorcselekményeket, de más térségekből nem. Különbséget kell tennünk az érzelmi felindultság és a terrorveszély valós elemzése, értékelése között. Ezzel kapcsolatban Nagy Miklós átfogó tanulmánya jelent meg, amelyben az erőszak alkalmazásának lehetőségét részletesen kifejti. 18 Elfogadva a szerző eredményeit, hozzá kell tennünk, hogy a sikeresen végrehajtott terrorcselekmény következménye olyan súlyos a társadalomra nézve, hogy a hatalomnak nincs módja mérlegelésre a katonai erő alkalmazásának kérdésében. Az Egyesült Államok minden szempontból továbbra is a világ egyetlen szuperhatalma, amelynek tartalma nem azonos a katonai szembenállás időszakában elfogadottakkal. Ez a szuperhatalmi státusz napjainkban nem érvényesül Európában, mert az amerikai külpolitikát, különösen Afganisztán és Irak esetében, az Európai Unió nem teljesen fogadja el. Az elutasítás oka, hogy Bush, amerikai a fő képviselője lett annak az ideológiának, amely szerint az Egyesült Államok küldetése, hogy exportálja a demokráciát, elsősorban annak amerikai modelljét a Közel-Kelet iszlám országaiba. Ha kell erőszakkal is, mert ez része a terrorizmus elleni harcnak. Amerikának üzenete van a világ nemzetei számára. Aki terroristákat bújtat, az maga is terrorista. És ezért számadással tartozik. Nemzetünk nem lehet biztonságban addig, amíg ezeket a fenyegetéseket vissza nem verjük. Mi a világon bárhol felvesszük a harcot a gonoszokkal, ha évekig fog tartani, akkor is. 19 George W. Bush,amerikai elnöknek ezek a szavai ma már nem állják meg a helyüket teljes egészében. Az elmúlt év második felére bebizonyosodott, hogy ez a külpolitikai törekvés teljes kudarcot vallott. Másképpen, célszerűnek látszik felülvizsgálni a terrorizmus elleni harc elméletét és kialakult gyakorlatát, a napjainkban zajló válságreagáló műveletek tükrében. A leköszönő ENSZ főtitkár, Kofi Annan a következőt mondta: az Egyesült Államoknak vissza kellene térnie Truman elnök multilaterális felfogásához és követnie az egykori elnök elvét, 18 Nagy Miklós Mihály: A katonai erőszak elmélete és a XX. század. Múltunk, 2004. IV. szám. 146-175. oldalak. 19 Bob Woodward: Bush háborúja. Bookmark Kiadó, Budapest 2003. 41. oldal. 14
miszerint a nagyhatalmak felelőssége az emberiség szolgálata, nem a vezetése. Ugyanakkor, a világ közvéleménye azt tapasztalja, hogy az Egyesült Államok vezetni és uralkodni akar. Bebizonyosodott, háborúval, csak katonai erő alkalmazásával nem lehet a nemzetközi terrorizmust felszámolni. Akik ezen a véleményen vannak, úgy gondolják, hogy az afganisztáni és az iraki hadműveletek csak fokozták azokat az indulatokat, amelyekből az iszlám terrorizmus kialakult. A katonai erő és a háború alkalmazását elfogadó vélemény nem veszi figyelembe, hogy a terrorizmus bonyolult társadalmi jelenség, aminek szerteágazó okai vannak. Néhol a terrorizmus az iszlám világon belüli polgárháborúból alakult ki (Kasmír, Csecsenföld, Egyiptom és Algéria stb.). Másutt az igazi iszlám országok létrehozásának vágya összemosódik azzal a gondolattal, hogy a muszlimoknak örök dzsihádot (Harc Isten útján. Korán 9.29) kell folytatniuk a hitetlenek ellen, mindenütt a világon. Bernard Lewis, az egyik legtekintélyesebb nyugati iszlámszakértő véleménye szerint az iszlám terrorizmus nem foszlik szerte egyik napról a másikra. Indokolja állítását a következőkkel: a modern, agresszív dzsihád vallásháborús hadseregnek mutatja magát. A harcosok egy önfeláldozó elit részének vallják magukat. Nagy vonzerő ez minden muszlim fiatal számára. További adatok a katonai műveletekkel kapcsolatban. Egy sor probléma maradt megoldatlanul Afganisztánban a műveletek végrehajtása után, amely felveti azt a kérdést, hogy a hadurak mennyire képesek együttműködni az új kormány tagjaival. A vezetők egy része ugyanis kettős játékot játszik, nappal az amerikaiak szövetségese, éjjel pedig szemet hunynak az al-kaida újraszerveződések felett. Ma már bizo-nyított, hogy a szimpatizáns hadurak segítségével menekítették ki Oszama Bin Ladent és több ezer harcosát a független törzsi sávba, valamint segítségükkel jött létre a kunduzi légihíd, amelyen keresztül az al- Kaida több ezer harcosát és kiképzőtáborok felszerelését menekítették Pakisztánba. Ezt a függetlent törzsi-sávot az amerikaiak elfelejtették elpusztítani a terrorizmus elleni hadműveletek során. Afganisztánban a terrorizmus elleni harc óta csaknem ötven százalékkal emelkedett a megtermelt és előállított heroin mennyisége. Az ország adja a világ heroin termelésének 90 százalékát, közel évi hatezer tonnát. Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervezete adatai szerint az afgán heroin közel 60 százaléka kerül az illegális európai piacokra. A heroin stratégiai, katonai cikké erősödött a térségben, mert a hadurak a kábítószer-bevételből finanszírozzák a fegyvervásárlásokat és tartják fenn magánhadseregüket. A tartományi újjáépítő programoknak elsősorban ezt a problémát kellene először megoldaniuk. Ezzel a veszéllyel szemben Európának egységes, új tervek alapján kell cselekednie, a kontinens valamennyi országának a bevonásával. A kábítószer-termelés és a csempészés visszaszorítása valamennyi európai országban elsőrendű nemzetbiztonsági feladat. Nemcsak azért, mert a csempészek a kábítószer mellett illegális bevándorlókat, terroristákat csempésznek Európába, hanem a kábítószer-fogyasztásának óriási másodlagos (egészségügyi, szociális) költségei vannak. Az afgán parasztnak egy hektár mák termesztéséből tízszer annyi haszna van, mintha gabonát termesztene. Jelenleg nincs olyan mezőgazdasági termék a térségben, amely felvenné a versenyt a mákkal, az ópium egyik alapanyagával Erre a problémára egyelőre sem az ENSZ, sem a NATO vezetői, sem az afgán kormány nem talál megoldást. 20 Peter David szerint közös a felelősség az emberek védelme, a szegénység és az erőszak ellen. Folytatni kell a párbeszédet, a másság tiszteletben tartása mellett. Másképpen, a kontinens országai kezdeményezzenek párbeszédet a kultúrák és vallások között, hogy a nemzetközi rendben mindenki megtalálja a helyét. 20 Peter David: The authority deficit. The World in 2007. 14-17. oldalak. 15
Hasonló gondokkal találkozunk Irakban. A hatalom átadása az új iraki kormánynak és a szuverenitás biztosítása nem egyszerű folyamat. A belső feszültség oka, az ősidők óta hatalmat gyakorló szunnita kisebbség és a síita többség ellentéte Irakban megoldatlan maradt. Ezt az ellentétet Szaddam diktatúrája elnyomta, és a demokrácia csak demokratikus eszközökkel tudja a belső ellentétet megoldani. Erről pedig Irakban egyelőre szó sincs. A hatalom átvétel csak úgy valósulhat meg, ha a szunnita kisebbség kiegyezik a síitákkal. Szakemberek véleményére hivatkozva: az iraki háború eredménye, hogy Irán a közel-keleti térség meghatározó hatalma és a terrorizmus központja lett. Jonathan Eyal, brit katonai szakértő így ír a problémáról: a terrort azért helyettesítették be Afganisztánnal és Irakkal, mert a terror nem érhető el a katonai hatalom számára, de a két ország igen. Bush, amerikai elnök problémája, hogy a terrorizmus elleni harcot felderítéssel, titkosszolgálati eszközökkel, rendőrséggel és kitartó nyomozati munkával kell megvívni, ez pedig az amerikai közvélemény számára nem látványos. 21 Az iraki problémák megoldásának kulcsa nem más, mint a külföldi csapatok Irakból való kivonása közölte Manusehr Mottaki, az iráni külügyminiszter a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete által szervezett konferencián. 22 Ha az Egyesült Államok megváltoztatja hozzáállását, Irán kész segíteni a jelenlegi iraki kormányzatot a belső rend megteremtésében. A biztonság hiányának problémáját Irakban a külföldi katonák jelenléte okozza folytatta az iráni külügyminiszter. Az idézett mondatok bizonyítják a régóta kimondásra váró igazságot: az Irak ellen indított háború okai hamisak voltak. Az Egyesült Államok közel-keleti politikája elhibázott. Henry Kissinger, volt külügyminiszter mondta: Ez a politika súlyosan veszélyezteti képességünket a terrorizmus elleni háborúnk megnyerésére és meggyengíti képességünket a világ vezetésére ebben az évszázadban. 23 Úgy gondoljuk, hogy igaza volt Kofi Annan főtitkárnak a nagyhatalmak felelősségével kapcsolatban. A helyzet Irakban elfogadhatatlan az amerikaiak számára, és elfogadhatatlan az én számomra is. Az amerikai katonák bátran harcoltak, mindent megtettek, amit kértek tőlük. Ahol hibák történtek, ott a felelősség az enyém ismerte el George Bush, amerikai elnök 2007. január 10.-ei beszédében, melyet teljes terjedelmében közvetített a CNN televízió. 24 Az amerikai elnök először szólt hosszabban hibáiról. Ezek közé sorolta, hogy nem küldött több katonát a hadműveletek kezdetén a térségbe. Nem fogadta el a katonai szakértők javaslatát, hogy ekkora létszámmal (90-100 ezer fő) nem lehet békét teremteni. A hadművelet kezdetén az elgondolás az volt, hogy az amerikai és más külföldi erők fokozatosan átadják a rendfenntartás feladatait az iraki hadseregnek és a rendőrségnek. A probléma az, hogy a feladatokat nincs kinek átadni. Az iraki fegyveres erők ugyanis csak korlátozottan harcképesek, a rendet pedig a saját lakosságtól, a síita-szunnita szembenállástól kellene megvédeniük. Irakban a terror áttekinthetetlenné vált állítja Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke. 25 Ez a terror egyaránt irányul a külföldi katonai erőkre és az ellenségnek tekintett síita vagy szunnita vallási felekezetre. A civileket vagy azért gyilkolják meg, mert a külföldi erőkkel vagy a bagdadi kormánnyal való együttműködéssel vádolják őket, vagy pedig egyszerűen azért, mert más népcsoporthoz tartoznak. Ez az iraki terror legsötétebb és legvéresebb részlete a jegyzet írásának idején. 21 Robert A. Pape: Dying to Win. The Strategic Logic of Suicide Terrorism. Random House, New York 2005. ISBN 1-4000-6317-5. 22 Staniland, Paul: Anti-Infiltration Border Defense in Iraq. Cambridge MA, USA 2006. 23 Xan Smiley: The options in Iraq. The World in 2007. 82-83. oldalak. 24 Népszabadság 2007. január 11. 7. oldal. 25 Népszava 2007. január 12. 9. oldal. 16
Ha van egyáltalán megoldás az iraki konfliktusra, annak az olajbevételek körüli síitaszunnita-kurd megállapodásra és a regionális autonómiára kell épülnie. Ehhez Szaúd-Arábia, Irán, Egyiptom és Szíria közreműködésére lenne szükség, ami addig nem valószínű, amíg az Egyesült Államok katonai erővel akar megoldani egy 2003-ban keletkezett, valótlan problémát. Nevezetesen: Irak támogatja a nemzetközi terrorizmust, és Szaddam Husszein tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. A végrehajtott terrorcselekményeket követő intézkedések elemzésével megállapítható, hogy a politikai vezetés a gyakorlati tevékenységre (fokozott ellenőrzés a repülőtereken, pályaudvarokon és a közutakon) egyszerűsíti a terrorizmus elleni küzdelmet, éreztetve ezzel a harc fontosságát és a fellépés egységének jelentőségét a közvéleményben. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a gyakorlati lépéseknél sokkal többre van szükség a terrortámadások időben történő elhárítása érdekében: a terrorizmus társadalmi, szociológiai, pszichológiai gyökerének feltárására; működési mechanizmusának megismerésére. Másképpen fogalmazva, a terrorizmus és a terrortámadások okainak egyértelmű megfogalmazására és megszüntetésére. 26 A terrorizmus elleni harcban a világ országainak többségénél megfigyelhető a politikai elkötelezettség. Ezek az országok politikai, gazdasági, anyagi vagy más érdekekre, esetleg a demokratikus értékekre hivatkozva vesznek részt a harcban. Néhány állam esetében éppen az elszenvedett terrorcselekmény miatt a határozott politikai célkitűzés, a társadalmi támogatottság teszi lehetővé a fegyveres erők, a különleges műveleti erők alkalmazását; és az anyagi, pénzügyi erőforrások fokozott felhasználását. Ez a megállapításunk Clausewitz kutatási eredményén alapul: a háborúban alkalmazott erőszak nagysága szorosan összefügg a háború politikai céljaival. 27 Másképpen fogalmazva, minél fontosabb politikai, gazdasági cél megvalósítása érdekében folyik a harc, annál magasabb szintű az alkalmazott erőszak az állam részéről. Természetesen közismert, hogy az erőszak mértékét az említett célon kívül más tényezők geopolitikai, geostratégiai érdekek is befolyásolják. Erről részletesebben egy korábbi tanulmányunkban fejtettük ki véleményünket. 28 Az említett szerzőkre hivatkozva: a terrorizmus jellemzőinek vizsgálatakor azért fontos a politikai akarat, célkitűzés vizsgálata, mert választ kapunk egy régen megfogalmazott kérdésre. Szervezetek, csoportok tagjai miért gyilkolják le emberek százait? Másképpen fogalmazva, a terrorszervezetek által végrehajtott terrorcselekmények mögött minden esetben megtalálhatók a szervezet működésére jellemző politikai célkitűzések, a vélt vagy valós politikai és más jellegű követelések. A továbbiakban néhány gondolat a terrorizmus és a terrorcselekmények jellemzőiről. A végrehajtott terrorcselekmények elemzéséből levonható az a következtetés, hogy ilyen mérvű pusztítás korábban csak a filmgyártók képzeletében, a biztonsági szolgálatok értékeléseiben létezett, vagy a regényekben olvashattunk hasonló esetekről. 29 További tapasztalat hogy, a korábban kialakított biztonsági rendszerek, a létrehozott szervezetek, az alkalmazott módszerek átalakításra szorulnak. Véleményünk szerint a terrorizmus elleni harc leghatékonyabb eszköze (módszere) a válságrégiók stabilizálása, elszigetelése; a válságreagáló-, és a békeműveletek sikeres végrehajtása; az ok-okozati összefüggések feltárása, megszüntetése volna. Ugyanakkor ma még nem látható a vége ennek a küzdelemnek, várhatóan nem lesz nagy győzelem a hagyományos értelemben, a terrorizmus generációk életét fogja befolyásolni 26 Nagy Miklós Mihály: A terrorizmus hadelmélete. KAPU 2004. június július 16-20. oldalak. Terrorizmus Today Christopher C. Harmon Frank Cass Publishers 2000. 186-234. oldalak. 27 Carl von Clausewitz: A háborúról. I. kötet. Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1961. 15-16. oldalak. 28 Bolgár Judit Szternák Nóra Szternák György: A terrorizmussal kapcsolatos kutatások legújabb eredményei. Felderítő Szemle IV. évfolyam, 4. szám. 2005. december 5-61. oldalak. 29 Colin Forbes: Atomterroristák. Viktória Kft. ISBN 9637660054. 17
biztonsági szempontból mindenütt a világon állítják a szakemberek. 30 A terrorizmus elleni harcot megnehezíti továbbá, hogy a terrorszervezeteknek nincsen nemzetközi képviselete, nem lehet őket diplomáciai eszközökkel szándékaiktól eltéríteni, nincsen a hagyományos katonai műveletekben legyőzhető fegyveres erejük. A terrorizmus elleni harcban nincsenek felismerhető erők, infrastruktúrák, jól elhatárolható állami szereplők. Ugyanakkor vannak félkatonai szervezetek, vallási felekezetek, etnikai csoportok, bűnbandák, ezek nem állami hadviselő felek; akik egymással és a törvényes hatalommal állnak szemben. Ebben a környezetben az eszmékért, a csoportok követeléséért fognak fegyvert az emberek. Véleményünket igazolhatja a nagyszerb sovinizmus, ami több ezer áldozatot és súlyos károkat okozott térségünkben; valamint hősökké váltak a valójában háborús bűnösök. A terrorszervezetek működésének fontos kelléke a média. A pusztításon kívül a terrorcselekmények végrehajtásának célja, hogy a gyilkos (öngyilkos) akcióktól minél többen féljenek. Tehát azokról minél többen, minél hamarabb és a lehető legrészletesebben értesüljenek a legkönnyebben elérhető forrásokból. A média által biztosított nyilvánosság legalább olyan fontos, mint a terrorcselekmény végrehajtása. A kép- és hanganyagok helyes szerkesztése áldozatot formál a terroristából, a háborús bűnösből; a vesztest győztesként tünteti fel. A terrorizmus alkalmazva a korszerű eszközöket, megtanulta kihasználni a média adta lehetőségeket. A terroristák képesek felhasználni a média minden előnyét politikai célkitűzéseik bemutatása érdekében, az iszlám világ támogatottságának megnyerésére. Véleményünk szerint a média a terrorizmus, a terrorcselekmények hatását megsokszorozza mind pozitív, mind negatív értelemben. Az egész világot behálózó kommunikációs eszközök az elkövetett merényletekkel egy időben adnak hírt az eseményekről. Minden terrorcselekmény egyben hír is a világban. Ez azt jelenti, hogy a terroristák számára nem csak a pusztítás ténye, sikere a fontos, hanem annak társadalom-lélektani hatása is. A váratlan terrortámadást követően zavar, pánik keletkezik az emberek körében, amely a média számára szenzáció. A terrorista szervezetnek az elismertséghez rendkívül fontos az eseményt követő nyilvánosság, ebben a média kulcsszerepet tölt be. A kulcsszerep hátterében az a nyilvánvaló tény húzódik meg, hogy a demokrácia vívmánya a sajtószabadság. Bizonyos esetekben ez is a terroristákat segíti, mert a sikeres terrorcselekményről történő hiteles beszámoló növeli az emberekben a bizonytalanságot, a félelmet. A terrorszervezetek, a terroristák a merényletek áldozatait, a pusztítandó objektumokat általában tudatosan választják ki, s ezek a megölt áldozatok, elpusztított objektumok üzenet létrehozására szolgálnak a közvélemény, a média felé. Ezt az üzenetet (kommunikációs lehetőséget) megfélemlítésre, kényszerítésre, követeléseik ismertetésére, annak teljesítése érdekében használják fel. Pontosan ismerik, hogy a média beszámol majd a terrorcselekményről, szinte késedelem nélkül közvetíti a legvéresebb képeket. Mint korábban már említettük ahhoz, hogy a terrorszervezetek elérjék céljaikat, szükségük van a tömegtájékoztatás valamennyi formájára (csatornájára). Nagyon fontos, hogy a média hogyan számol be (hogyan mutatja be) a terrorcselekmény következményeit, az információk hogyan jutnak el a közvéleményhez. Korábban a terrorcselekmények nem kaptak akkora nyilvánosságot, mint az utóbbi években. Érdemes megfigyelni, hogy New York, Madrid, London és a Báli-szigetek terrorcselekményei rekordnyilvánosságot értek el a tömegkommunikációban, míg más térségekben elkövetett terrorcselekmények csak a szokásos nyilvánosságot kapták. A televízió és a sajtó komolyan befolyásolta és befolyásolja azt, ahogyan a közvélemény feldolgozta és feldolgozza a terrorcselekményeket és a következményeket. Ennek hatá- 30 James M. Smith: A Strategic Response to Terrorism: A Framework for U.S. Policy. Institute for National Security Studies, Research Resoult Conference on November 20-21, 2002 in Colorado Spring. 18
sára szinte valamennyi közvélemény-kutatásban a terrorcselekménytől való félelmet az első helyen jelölik meg a megkérdezettek, szinte mindenütt a világon. 31 A terrorcselekményekkel kapcsolatos hírekhez csatolt információ (kommentár) nagymértékben formálja a közvélemény állásfoglalását, reakcióit, különösen akkor, ha az eseményt széles körű egyetértés (elítélés) övezi, és nincsen a véleménycserére lehetőség. Ilyen esetekben nem ütköznek egymással a különböző nézetek, a társadalomban nincsen vita az adott cselekmény megítéléséről. Más szóval, észrevétlen marad a tudatos torzító folyamat. A terrorcselekmények, öngyilkos merényletek sajátosságai egy figyelemre méltó tényben összegezhetők: a terrorcselekmények a nyilvánosság számára és a nyilvánosság befolyásolására születnek. 32 Ennek hiányában a terrorizmus a terrorista nézőpontjából tekintve értelmetlen és céltalan. A terroristák egyik fontos törekvése ugyanis az eszkaláció: nézeteik megismertetése, céljaik elfogadtatása, támogatóik számának növelése, cselekedeteik hatékonyságának fokozása. Mindezek elérhetetlenek, ha akcióik nem kapnak nyilvánosságot. Ezt persze jól tudják ellenségeik is, de az akciók brutalitása kikényszeríti a híradásokat, sőt a részletes beszámolókat. Ezért aztán a terrorista cselekmény gyakran úgy jelenik meg, mint propagandaakció, amelynek célja, hogy népszerűsítsen egy bizonyos doktrínát vagy valamilyen nézetet, felhasználva ehhez a tömegtájékoztatás modern eszközeit. Egy-egy akció többnyire véres dráma, amelynek lefolyását a terroristák gyakran a közvetítés igényeihez próbálják szabni, vagyis igyekeznek vele minél nagyobb körben minél nagyobb hatást elérni. Mindenesetre a kevesek titkos akciója a végrehajtás során már egyáltalán nem kíván titokban maradni. Napjainkban teljesen biztos, hogy a terrorizmus és a terrorcselekmények átalakították a világ, a földrészek és az egyes térségek biztonságát. Újfajta fenyegetés jelent meg, amely hoszszútávra megváltoztatta életünket, hétköznapjainkat és a biztonságról alkotott felfogásunkat. Mint korábbi írásainkban, most is hangsúlyozzuk, hogy a biztonság eddigi tudományos eredményeinek átértékelése, a különböző biztonsági rendszerek, szervezetek működése kérdésének kutatása vált szükségessé. Ma már nem egy bekövetkezett esemény (terrorcselekmény) végeredményének, következményének összegzése a cél, hanem a megelőzésre, a megelőző csapásokra kell a forrásokat biztosítani mindenütt a világon. Az biztosan megjósolható, hogy egyre többet fogunk költeni a biztonságra pénzben és emberi erőben, a jövőben. Ugyanakkor a megszerzett demokratikus jogok (szabadság, mozgás-, szólásszabadság stb.) csorbát szenvednek, szűkülnek a biztonság érdekében tett intézkedések, korlátozások miatt. Az említett anyagi és pénzügyi eszközöket célszerű lenne más területeken felhasználni a világ több térségében létező óriási szociális jellegű szakadékok megszüntetése érdekében állítja több szakember. 33 A szakemberek véleményére alapozva, egyre több jele ismerhető fel annak az irányzatnak, hogy a terrorizmus a terrorizmus elleni harc, mint válság, kényszerpályára viheti a világot. Komoly veszélybe sodródhatnak a demokratikus világ alapvívmányai, az ellentétek feloldásának-, a válságok kezelésének meglévő esélye is elveszik. A terrorizmus politikai értelemben a társadalmi cselekvés egyik fajtája. A fennálló renddel szemben esélytelennek ítélt akarat érvényesítése az egyén vagy a szervezet részéről. Az emberek, az értékek és a javak pusztítása, a kiváltott félelem csak eszköz és módszer. 31 Robert A. Pape: Dying to Win. The Strategic Logic of Suicide Terrorism. Random House, New York 2005. ISBN 1-4000-6317-5. 32 Rostoványi Zsolt: Az iszlám világ és a nyugat. Corvina Kiadó Kft. Budapest 2004. 90-94. oldalak. 33 Szabó János: A terrorizmus politikai és kriminológiai értelmezése. Hadtudomány 2003. évi 2. szám. 9-19. oldalak. Emery, N.: Fighting Terrorism and Insuryency: Shaping the Information Environment. Military Review 2005. January February 32-38. oldalak. 19
A terrorizmus kriminológiai értelemben magában foglalja a szervezetek-, a szervezetek összetétele-, az elkövetendő terrorcselekmények felderítését. Továbbá, a lehetséges elkövetők felkutatását titkosszolgálati és rendvédelmi (rendőri) eszközökkel. Teljes egészében elfogadjuk Szabó János megállapítását: a terrorszervezetek a terrorcselekmények végrehajtása indoklásául jól értelmezhető elmélettel rendelkeznek, bármennyire is vitatjuk az elméletek helyességét. 34 A szerző tanulmányában részletesen kifejti, hogy a terrorizmus akkor kapott új értelmezést, amikor a társadalom az erőszakot kizárólagos jogává tette. Ezzel felelős lett a társadalmi szintű vitás kérdések rendezésére, a sokféle érdekek alapján megosztott csoportok között, ha kell, erőszak alkalmazásával. A terrorizmus, a terrorszervezetek és azok tagjai nem különíthetőek el a társadalomtól és az arra jellemző politikától. A terrorszervezetek ebben a környezetben, különböző módszerekkel, titkos vagy nyílt formában akarják érvényesíteni céljaikat. A társadalmon belül a terrorcselekmények végrehajtására való hajlam kialakulásának több oka lehet. A mértékadó szakirodalomban a terrorizmus fogalmát meghatározó szakemberek általában nem jutnak túl a különböző, korábbi fogalmak összegzésén. Valamennyi szerző általában öszszeállítja a fogalmak listáját, majd ő is megfogalmaz egyet, ugyanakkor a mai napig hiányzik egy általánosan elfogadott meghatározás. Ennek oka, hogy egyetlen személy és szervezet sem nevezi önmagát terroristának. Ezt a kifejezést az egyénre vagy a szervezetre a megtámadott államok, vagy a biztonsággal foglalkozó szakemberek, szervezetek rakják. Ennél fogva a fogalomalkotók számtalan meghatározást tudnak adni a terrorizmus magyarázatához. Az ismert fogalmakból csupán kettőt emeltünk ki: Először, Az erőszak kiszámított alkalmazása vagy erőszakkal való fenyegetés a félelem felkeltésének, a kormányzatok és a társadalom megzsarolásának, illetve megfélemlítésének céljából. Másodszor, Személyek vagy anyagi javak elleni súlyos erőszak alkalmazása vagy azzal való fenyegetés valamely politikai, vallási vagy ideológiai cél elérése érdekében. Egyetlen közös dolog van, amiben valamennyi szerző egyetért, hogy a terrorizmus valós veszély. A fogalomalkotás során a következőket kell jól érteni. A fogalomalkotó politikai és ideológiai elkötelezettsége nem hagyható figyelmen kívül. Az állami élet szereplői a terrorista kifejezést gyakran használják ellenérdekelt vagy szembenálló felekre. Ebből következik, hogy köztörvényes ügyeket is terrorcselekményként azonosítanak. A szakemberek véleménye szerint a meghatározásokat nem egyszerű a terroristákkal vagy a szervezetekkel szemben vádpontokká alakítani. Ehelyett a megtámadott hatalom terroristának bélyegez bizonyos szervezeteket, a hozzájuk tartozást bűncselekménnyé nyilvánítja, büntetni rendeli cselekedeteiket, amit egyébként a törvénykönyvek már korábban előírtak. Ebből az következik, hogy a terrorizmus inkább egyfajta lelkiállapot, mint tevékenység állapítja meg az egyik ismert, amerikai szakértő. Kutatómunkánk eredményeként összegezhető, hogy a terrorizmus kérdését és megítélését, valamely személy vagy szervezet terroristának minősítését nagymértékben befolyásolja a politika. A szakirodalomban fellelhető fogalmakból kiolvasható a terrorizmus lényege: az erőszak alkalmazása; minél nagyobb félelem, pánik okozása a pusztítással; senki ne érezze magát biztonságban, elsősorban a demokratikus világban. Váratlan, kiszámíthatatlan támadásokkal az élet minden területét bénító káoszt, rettegést, pánikot kelteni; lehetetlenné tenni a polgárok normális, mindennapi életét. Megtörni a politikai hatalom akaratát, az állam védekező képességét. Véleményünk szerint a következő terrorizmus-fogalmat tekinthetjük a leginkább használhatónak a téma széles körű vizsgálata szempontjából: Az erőszak szándékos alkal- 34 Szabó János: A terrorizmus politikai és kriminológiai értelmezése. Hadtudomány 2003. évi 2. szám. 9-19. oldalak. 20