A tantárgy kódja: 4KO03NBK57M A tantárgy megnevezése (magyarul): A tantárgy neve (angolul): Institutions of Capitalism A tanóra száma (Előadás + szeminárium + gyakorlat + egyéb): 2+0+0+0 Kreditérték: 3 A tantárgy meghirdetésének gyakorisága: őszi félév Az oktatás nyelve: magyar Előtanulmányi kötelezettségek: - A tantárgy típusa: kötelező szaktárgy Tantárgyfelelős tanszék: Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék A tantárgyfelelős neve: Mike Károly A tantárgy szakmai tartalma: Adam Smith úgy fogalmazott, hogy a "politikai gazdaságtan" (vagyis amit ma közgazdaságtannak nevezünk) "az államférfi vagy törvényhozó tudományának egy ága", amely azt vizsgálja, hogyan "tehető gazdaggá a nép és az uralkodó". Bár ma nem ezeket a szavakat használnánk, a gazdaság működésének és működtetésének vizsgálata ma sem választható el a szűkebben vett politikai folyamatokétól. A gazdálkodó szereplők viselkedését, döntéseit társadalmi játékszabályok, intézmények szervezik renddé. A tárgy célja, hogy a hallgatók megismerjék és megértsék annak a sokrétű társadalmi szabályrendszernek a működését, amely a modern kapitalizmus feltétele. Az intézményi közgazdaságtan eszközeivel elemezzük a gazdasági együttműködést, versenyt és kockázatvállalást támogató és gátló erkölcsi attitűdöket, társadalmi normákat, személyes kapcsolatokat, hálózatokat, önszerveződő üzleti közösségeket, továbbá a formális jogrendet és a bürokratikus-hatósági szabályalkotást. Évközi tanulmányi követelmények: Kötelező olvasmányok folyamatos olvasása. Vizsgakövetelmény: Írásbeli vizsga. Az értékelés módszere: Zárthelyi dolgozat. Két részből áll: Egy intézményi probléma elemzése rövid esszé formájában kell elemezni, a tanult elmélet alkalmazásával (40%). Elméleti tudást (fogalmak, elméleti összefüggések, modellek) ellenőrző rövid kérdések (60%). Tananyag leírása: 09.13. - Bevezetés 09.20. - 1. Mi a kapitalizmus? (Kereskedelmi, ipari vagy szellemi forradalom?) A kapitalizmus mint intézményrendszer. Piacgazdaság a piacok mint intézmények. Jogi alapok: szerződés, tulajdon, korporációk (jogi személyiség). Vállalkozás: személyes és üzleti tőke elkülönülése (könyvvitel), bérmunka. Pénzpiacok. Középkori gyökerek (Weber II). Kereskedő társadalom. Pénzpiacok. A kapitalizmus mint szellemiség. Stadtluft macht frei. Doux commerce vs. republikánus erények. Örök Mammon vs. pénzszerzés mint öncél (Weber I.). Kizsákmányolás vs. értékteremtő együttműködés. Önzés vs. nagylelkűség. *Smith, Adam (1776/1959): A nemzetek gazdagsága. I. könyv, 1-3. fejezet (pp. 15-31) *Hodgson, Geoffrey (2014): Conceptualising Capitalism. Institutions, Evolution, Future. Chapter 10: The Essence of Capitalism. pp. 174-181. Berger, Peter L. (1986/1992): A kapitalista forradalom. 1. fejezet: A kapitalizmus mint jelenség (pp. 24-48) 09.27-2. Miben áll a gazdaság értéke? (Materialista-e a közgazdaságtan?) 1 / 5
Természetes vs. használati érték. Szubjektív érték elmélete. Gazdasági költség és haszon szubjektivitása. Értékteremtés: termelés és csere/kereskedelem. Pareto-hatékonyság. A személyközi összehasonlíthatóság korlátai a jólét aggregálhatatlansága. Értékpluralitás vs szakértelem. *Heyne, Paul et al. (2004): A közgazdasági gondolkodás alapjai. 2. fejezet: Hatékonyság, csere és komparatív előnyök. pp. 35-49. Chafuen, Alejandro A.(2003): Faith and Liberty. The Economic Thought of the Late Scholastics. Chapter 7. Value and Price, pp. 79-100. Hayek, Friedrich A. (1991): Út a szolgasághoz. 5. fejezet: Tervezés és demokrácia. 10.04. - 3. Hogyan lesz káosz helyett rend a gazdaságban? (Mi az, amit még a svéd hivatalnokok sem tudnak?) A rend fogalma. Spontán vs. irányított rend (cosmos vs. taxis). Policentrikusság. Példák: árrendszer, tudomány, jogrend, művészet. Árrendszer és a társadalmi tudás hasznosítása; tudástípusok: szétszórt tudás, hallgatólagos tudás, tudományos/szakértői tudás. Szocializmusvita a központi tervezés lehetősége. Spontán rend szabályokon belül vs szabályok spontán kialakulása. *Polányi Mihály: A szabadság logikája. In: Molnár Attila Károly (szerk.): Polányi Mihály. Új Mandátum, Budapest, 2002. 129-137. o. *Hayek, Friedrich A (1995): A társadalmi tudás hasznosítása. In: Uő.: Piac és szabadság. KJK, Budapest, pp. 241-252. Hayek, Friedrich A: Emberi cselekvés, de nem emberi terv eredménye. In: Uő.: Piac és szabadság. KJK, Budapest, 1995. 292-301. o. Burckhardt, Jacob: Világtörténelmi elmélkedések. Atlantisz, Budapest, 2001. 51-52., 77-88., 100-112., 132-147. o. 10.11. - 4. Hogyan lesz erőszak helyett együttműködés? (Hogy járjunk túl a saját eszünkön?) Koordináció vs kooperáció. Alkotmányos közgazdaságtan: intézmények mint válaszok az emberi gyarlóságra. Opportunizmus feltevése. Tulajdon és szerződés mint két alapintézmény. A tulajdon fogalma. Tulajdonjog ösztönző hatása (statikus és dimanikus). Tulajdon és tranzakciós költségek. Magántulajdon vs. közösségi tulajdon. Erőszak méretgazdaságossága. *Cooter, Robert Thomas Ulen: Jog és közgazdaságtan. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005. 4. fejezet III. A tulajdon intézményének eredete gondolatkísérlet, pp. 93-96; 5. fejezet I.C. Köztulajdon, magántulajdon, pp. 153-156; 6. fejezet. *Demsetz, Harold (1984): A tulajdonjog új elméletének alapjairól. In: Harmathy-Sajó (szerk.): A jog gazdasági elemzése: Válogatott tanulmányok. pp. 141-154. Mandeville, Bernard (2004): A méhek meséje. Helikon, Budapest. North, Douglass C. (1990/2010): Intézmények, intézményi változás és gazdasági teljesítmény. Helikon, Budapest. 1. rész: Intézmények, pp. 11-122. Hodgson, Geoffrey (2014): Conceptualising Capitalism. Institutions, Evolution, Future. Chapter 6. Property, possession and contract. pp. 68-85. 10.18. - 5. Hogyan kezeljük a tulajdonosok közötti konfliktusokat? (Igazuk van-e a környezetvédőknek?) Externália és tranzakciós költség. Pozitív Coase-tétel. Tulajdonjogok elosztási hatásai. Tőkésülés. Normatív Coase-tétel. *Coase, R.H.: A társadalmi költség problémája. In: A vállalat, a piac és a jog. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004. pp. 137-214. Ellickson, R. C.: Of Coase and cattle: Dispute resolution among neighbors in Shasta County. Stanford Law Review, 1986, pp. 623-687. Lueck, Miceli: Property Law. Arizona Legal Studies WP 06-19, Chapter 4. The Emergence of Property Rights. 10.25. Hogyan védjük a tulajdonosi jogokat? (Kérjünk-e engedélyt, mielőtt balesetet okozunk?) Normatív Hobbes-tétel. Tulajdoni és kártérítési védelem. Magán- vs. kormányzati kikényszerítés. Történeti gyökerek: jogászi hivatásrend és adminisztratív állam. Bíróság vs szabályozó hatóság: információs és motivációs különbségek. 2 / 5
*Cooter, R., Ulen, T: A tulajdonjog közgazdasági elmélete; Hogyan védik a tulajdonosi jogokat? In: Jog és közgazdaságtan. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005. pp. 96-119; 9. fejezet, I.A.2. Szabályozás, 10. fejezet. V. Fellebezés. Brundage, James A. (2008): The medieval origins of the legal profession: canonists, civilians, and courts. University of Chicago Press. Introduction, pp. 1-8., Conclusion, 488-492. Glaeser, Edward Andrei Shleifer (2013): The Rise of the Regulatory State. Journal of Economic Literature 41: pp. 401-425. Djankov, S., Glaeser, E., La Porta, R., Lopez-de-Silanes, F., & Shleifer, A. (2003): The new comparative economics. Journal of comparative economics, 31(4), 595-619. 11.01. - Szünet 11.08-7. Miért legyünk tisztességesek? (Ki terítenek úgyis?) Csere és szerződés. Koordináció vs hiteles elköteleződés. Opportunizmus és morális kockázat. A szerződéskikényszerítés mechanizmusai: első, második és harmadik fél általi kikényszerítés. Erkölcs mint szerződéses biztosíték. Tisztességesség endogenitása. *Cooter, R., Ulen, T: A szerződések közgazdasági elmélete. In: Jog és közgazdaságtan. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005. pp. 203-256. *Szalai Ákos (2013): A magyar szerződési jog gazdasági elemzése. 1-2. fejezet: Miért kötünk szerződést, avagy a játékelmélet alapjai, A szerződés alternatívái, pp. 17-30. (http://real.mtak.hu/9787/) Ellickson, Robert (1991): Order without Law: How Neighbors Settle Disputes. Cambridge University Press. Bowles, Samuel (1998/2011): Endogén preferenciák. A piacok és más gazdasági intézmények kulturális következményei. Replika 2011/1 (74). szám, pp. 119-158. Ariely, Dan Garcia-Rada, Ximena Hornuf, Lars Mann, Heather (2014): The (True) Legacy of Two Really Existing Economic Systems. Munich Discussion Paper No. 2014-26. (http://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=2457000) 11.15. - 8. Kikényszerítheti-e magát egy szerződés? (Miben tévedett Hobbes?) Második fél általi kikényszerítés. Önkikényszerítő szerződés. Ismételt fogolydilemma-játék. Játékelmélet közös tétele (folk theorem). Relációs szerződés. Implicit szerződés. Túszcsere. Hírnév/reputáció mint hiteles elköteleződés. Hírnév információs feltételei, ösztönző hatásai. Hírnevet támogató intézmények. *Miller, Gary J. (2002): Menedzserdilemmák. A hierarchia politikai gazdaságtana. 9. fejezet: A kooperáció lehetőségei, pp. 286-310. *Milgrom, John Paul Roberts (2005): Közgazdaságtan, szervezetelmélet és vállalatirányítás. A hírnév mint a szerződés kikényszerítésének eszköze, pp. 349-361. Williamson, O. E. (1983): Credible commitments: Using hostages to support exchange. American Economic Review, pp. 519-540. Vanderberghe, Ann-Sophie (2008): Munkaszerződések. Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás 3(1): pp. 63-77. (http://www.kormanyzas.hu/081/04_vandenberghe.pdf) Greif, Avner (2006): History lessons: the birth of impersonal exchange: the community responsibility system and impartial justice. Journal of Economic Perspectives, 20(2), pp. 221-236. 11.22. - 9. Hatékonyak-e a gazdasági élet normái? (Kecskére a káposztát?) Közös tétel és a kooperáció meghatározatlansága. Ajándékcsere. Vezetés és szervezeti kultúra játékelméleti alapja. Normák hatékonysága: externális hatások; útfüggőség, információs hatékonyság. Önszabályozás vs külső (jogi, kormányzati) szabályozás. *Miller, Gary J. (2002): Menedzserdilemmák. A hierarchia politikai gazdaságtana. 10. fejezet: A kooperáció meghatározatlansága. Bernstein, Lisa (1992): Opting out of the legal system: Extralegal contractual relations in the diamond industry. Journal of Legal Studies, pp. 115-157. Cooter, Robert. D. (1994): Structural adjudication and the new law merchant: a model of decentralized law. International Review of Law and Economics, 14(2), 215-231. 3 / 5
Posner, Eric A. (1996): Law, economics, and inefficient norms. University of Pennsylvania Law Review, 1697-1744. Ogus, Anthony (2000): Self-regulation. Encyclopedia of Law and Economics. (http://encyclo.findlaw.com/9400book.pdf) 11.29. - 10. Kizsákmányolja-e a tőkés a munkást? (Miben nem tévedett Marx?) Tranzakciós költségek és szerződések irányítási struktúrái. Piaci, három-, kétoldalú és hierarchikus irányítás. Klasszikus, neoklasszikus és relációs szerződés. Fizikai eszközök tulajdonlása mint szerződéses biztosíték. *Williamson, Oliver E. (2007): A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása. Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás 2(2): 235 255. Miller, Gary J. (2002): Menedzserdilemmák. A hierarchia politikai gazdaságtana. 1-2. fejezet: Piackudarcok és hierarchikus megoldások, Az alku kudarca, pp. 37-98. Hart, Oliver: Vállalatok, szerződések és tőkeszerkezet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 3. fejezet: A tulajdonjogi megközelítéssel kapcsolatban felmerülő kérdések, pp. 76-95. 12.06. - 11. Tőkések vagy vállalkozók? (Miben nem tévedett Weber?) Vállalkozó fogalma. Profitorientált vs nonprofit szervezet. Finanszírozás és vállalati forma kapcsolata. Vállalat alaptípusai: egyéni cég, társulás, zárt és nyílt részvénytársaság. Jogi személyiség és korlátolt felelősség. Tulajdonlás és irányítás szétválása. *Szalai Ákos: A kapitalizmus gazdasági alkotmánya: a magánjog alapintézményei. In: Uő. (szerk.): Kapitalista elvárások. Közjó és Kapitalizmus Intézet. 6. fejezet: Társasági jog, pp. 154-169. *Heyne, Paul et al. (2004): A közgazdasági gondolkodás alapjai. 8. fejezet: Profit és veszteség, pp. 175-197. Eggertsson, Thráinn (1990): Economic Behavior and Institutions. Cambridge, Cambridge University Press. 2., 5-7. fejezet Hansmann Henry Reiner Kraakmann: What is Corporate Law? Yale Law School Center for Law, Economics and Public Policy Research Paper No. 300 http://ssrn.com/abstract=568623 Kuran, Timur: Why the Middle East Is Economically Underdeveloped: Historical Mechanisms of Institutional Stagnation. Journal of Economic Perspectives. 18, No. 3.: 71-90 Weber, Max: Gazdaságtörténet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 11.13. - 12. Féljünk-e a spekulánsoktól? *Heyne, Paul et al. (2004): A közgazdasági gondolkodás alapjai. 7. fejezet: Információ, közvetítők és spekulánsok, pp. 151-167. *Szalai Ákos: A kapitalizmus gazdasági alkotmánya: a magánjog alapintézményei. In: Uő. (szerk.): Kapitalista elvárások. Közjó és Kapitalizmus Intézet. 5. fejezet: Hitelezővédelem - csőd, pp. 142-154. Milgrom, John Paul Roberts (2005): Közgazdaságtan, szervezetelmélet és vállalatirányítás. 15. fejezet: Pénzügyi szerkezet, tulajdonosi szerkezet és vállalatirányítás, pp. 633-691. Minden előadásnál a *-gal megjelöltek kötelező olvasmányok, a többi ajánlott, de a felkészülést nagyban segíti. Órarendi beosztás: CS:09:50-11:20 (C415) Kompetencia leírása: Félévközi ellenőrzések: A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatai: Szak neve: Irodalomjegyzék: Kötelező irodalom: 4 / 5
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org) Minden előadásnál a *-gal megjelöltek kötelező olvasmányok. Ajánlott irodalom: Egyes előadásoknál szereplő (* nélküli) irodalom. Fakultatív szövegek, de a felkészülést nagyban segítik. A tantárgy oktatói: 5 / 5