NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-843/2/2013 J E L E N T É S a dohánytermékek vizsgálatáról, a cigaretta ffüst kátrány, nikotin és szén-monoxid tartalmának ellenrzésére irányulóan 2013. november
Bevezetés A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság évek óta végzi folyamatosan a dohánytermékek regisztrációját, ellenrzi az értékesítésére, forgalmazás módjára és a reklámozásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartását, valamint ellátja a kereskedelmi forgalomban fellelhet széles termékpaletta rendszeres, szúrópróbaszer vizsgálatát kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-hozam tekintetében. A Magyarország területén elállított, illetve forgalomba hozott dohánytermékekrl azok gyártójának, forgalmazójának, importálójának vagy bejegyzett kereskedjének a dohánytermékek elállításáról, forgalomba hozataláról és ellenrzésérl, a kombinált figyelmeztetésekrl, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II.14.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) alapján regisztrációs lapot kell kiállítania és azt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság számára megküldenie. A Hatóság a megküldött regisztrációs lapok adattartalmáról nyilvántartást vezet. A regisztrációs lap cigaretta esetén többek között tartalmazza a termék kátrány-, nikotinés szén-monoxid-hozamának értékeit, mellyel összhangban a termék csomagolásán is kötelezen feltüntetésre kerülnek ezen értékek. A Korm. rendelet mindemellett tartalmazza a maximálisan megengedhet fels határértékeket a felsorolt jellemzk tekintetében, amely értékek betartása szintén kiemelked jelentséggel bír. A bemutatott 3-féle szempont alapján ellenrzi évrl-évre szúrópróbaszeren a Hatóság Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma (továbbiakban: Laboratórium) a cigaretták kátrány-, nikotin- és szén-monoxidhozamának értékeit a kereskedelmi forgalomból származó termékeken. A Laboratórium 2013 januárjában újította meg 4 évre szóló akkreditált státuszát közel 400- féle vizsgálat tekintetében, melynek köszönheten a korábbi évekhez hasonlóan ez évben is akkreditált körülmények között végezte el a cigarettákkal kapcsolatos vizsgálatokat. 1. A vizsgált termékcsoport A dohány (Nikotiana) a burgonyafélék családjába tartozó, alkaloid tartalmú növény. A dohány az egyik legkárosabb hatású élvezeti cikk. F hatóanyaga a stimuláns hatású drogok közé tartozó nikotin. A Korm. rendelet értelmében a cigaretta az a dohányrúd, amely meglév állapotában dohányzásra alkalmas, dohányvágatból vagy dohányvágatból és dohányfóliából készült töltetét hosszanti részén ragasztott cigarettapapír vagy dohányfólia borítja, és nem minsül szivarnak vagy szivarkának, továbbá az a dohányrúd, amelyet egy egyszer, nem ipari eljárással cigarettapapír hüvelybe tolnak vagy cigarettapapír-lappal körbevesznek. A cigaretta tehát a különböz fajú, apróra vágott dohánylevélbl és adalékanyagokból álló, szrvel gyártott, papírhengerbe töltött termék. A cigaretták többsége blend, azaz Virginia, Burley és Keleti típusú dohány különböz arányú keverékébl áll. Az adalékanyagok sokfélesége különböz céllal kerül felhasználásra a gyártás során, például: ízesítés, égéselsegítés, tartósítás. Más-más összetétel füst kerül a cigaretta ég végérl (mellékfüst) és a ffüstbl a szájon keresztül a szervezetbe. A gázelegy több ezer anyagot tartalmaz, például szén-monoxidot, kátrányt, nikotint, aromás szénhidrogéneket, formaldehidet, benzpirént, melyek közül a kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-értékekre az Európai Unió és így a nemzeti jogszabályalkotó is határértéket szabott. A kátrány rákkelt anyagokat tartalmazó összetett keverék, a nikotin idegrendszerre ható méreg, míg a szén-monoxid az oxigénszállító hemoglobinhoz kötd anyag. Mindezen 1
anyagok magas egészségügyi kockázattal bírnak, így különösen fontos a fogyasztók védelme és tájékoztatása a kiválasztott termék e tulajdonságaival összefüggésben. 2. A vizsgálat célja, követelmények Jelen témavizsgálat célja a mintavételezett cigaretták esetén a ffüst kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-tartalmának laboratóriumi vizsgálata volt és annak ellenrzése, hogy a mért értékek megfelelnek-e a termék csomagolásán, valamint a regisztrációs lapon feltüntetett értékeknek, továbbá nem lépik-e túl a Korm. rendelet 5. -a által elírt fels határértékeket a következk szerint: A szabad forgalomba bocsátott cigaretta hozama nem tartalmazhat cigarettánként többet, mint: 10 mg kátrányt, 1 mg nikotint, 10 mg szén-monoxidot. 3. Mintavétel és vizsgálati minták A vizsgálatra, hasonlóan a tavalyi évhez, valamennyi megyei, illetve a fvárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelsége bevonásával került sor, mely által a minták vételezése budapesti és vidéki kereskedelmi egységekbl történt. A vizsgálatra két ciklusban tavasszal és sszel került sor, összesen 20-féle termék mintavételezésével és ellenrzésével. A cigaretta ffüst komponenseinek mérése és az eredmények értékelése a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumában történt. A vizsgálatba bevont minták 5-féle gyártótól (illetve forgalmazótól, importálótól és bejegyzett kereskedtl) származtak, míg a hozamértékek tekintetében is különböz érték termékek kerültek kiválasztásra. Ez utóbbiak közül a nikotintartalom kiemelését a rögzült fogyasztói szokások indokolják, ugyanis a vásárló gyenge, közepes vagy ers kategóriájú cigarettát választ, amit annak elszívásakor elssorban a nikotintartalom határoz meg. Mindezek alapján a mintavételnél szempontként szerepelt a különböz ersség cigarettakínálat lefedése is, melynek eredményeként a mintavételezett termékek csomagoláson feltüntetett nikotintartalom szerinti megoszlása a következképpen alakult: 0,8 mg/db 25% 0,3 mg/db 15% 0,4 mg/db 5% 0,7 mg/db 5% 0,6 mg/db 20% 0,5 mg/db 30% 2
4. Vizsgálat A Korm. rendelet kötelezen alkalmazandó szabványos módszereket ír el a cigaretták kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-hozamának vizsgálata tekintetében, amelyek a Laboratórium által is alkalmazásra kerültek az ellenrzések során. A termék jellegébl fakadó inhomogenitás kiküszöbölésére, a vonatkozó szabvány a kereskedelmi forgalomból származó termékellenrzés esetén minimum 40 csomag (legalább 800 szál) kiválasztását, az ebbl történ reprezentatív minta képzését, és ennek vizsgálatát írja el. A laboratóriumi vizsgálat során a ffüst kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-hozamának értékeit mértük. Ezen vizsgálatokhoz a cigarettát el kell égetni, az égés során keletkez füstöt el kell szívatni, majd az égésterméket összegyjteni egy alkalmas szrre. A kátrányés nikotintartalom mérése ebbl a szrn felfogott anyagból történik, gravimetriás és gázkromatográfiás módszerekkel. A ffüst szén-monoxid-koncentrációjának meghatározása az égés során keletkez füstbl közeli infravörös technikával történik. Mivel egy-egy szál cigaretta füstje igen alacsony koncentrációban tartalmazza a vizsgálandó anyagokat, a vizsgálati szabvány egyszerre 20 szál cigaretta elégetését írja el, amely által a képzd anyagmaradék már olyan mennyiségben dúsul fel a szrn, ami pontos mérést tesz lehetvé. Az adott termékkör jellege miatt igen nagy inhomogenitás tapasztalható már az alapanyag (dohánylevél) összetételében is. A megfelelség értékeléséhez a statisztikai eltérések összetevinek (a termék inhomogenitása idben, a laboratóriumi mérések eltérései, a mért adatok kerekítése, stb.) figyelembevételével elengedhetetlen a megfelel konfidenciaintervallum kialakítása a vizsgálati eredmények értékeléséhez. Ezek a mintavételi szabványban rögzített, tehát kötelezen alkalmazandó konfidencia-határok a következk: Vizsgált jellemz Konfidencia-intervallum Kátrány feltüntetett érték ± 20 % Nikotin feltüntetett érték ± 20 % Szén-monoxid feltüntetett érték ± 25 % 5. Értékelés A vizsgálat alá vont 20-féle termék közül valamennyi cigaretta kielégítette a Korm. rendeletben elírt követelményeket a kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-hozamra vonatkozó fels határérétékek tekintetében. A vizsgált paramétereknek a termékcsomagoláson jelölt, illetve a regisztrációs lapon feltüntetett értékekhez történ hasonlításakor azonban 1 termék nem bizonyult megfelelnek, ugyanis a mért szén-monoxid-tartalom (9 mg/cigaretta) meghaladta a termék csomagolásán, illetve a regisztrációs lapon megjelölt értéket (7 mg/cigaretta), figyelembe véve mind a kerekítési elírásokat, mind pedig a vonatkozó szabványban megadott konfidencia-intervallumban megadott határokat is. A nikotintartalom esetén 75 %-ban megegyeztek a mért adatok a feltüntetett értékekkel, 15%-ban nagyobb, 10%-ban kisebb értékeket mértünk, mint a deklarált nikotin érték, azonban az eltérés nem haladta meg a vonatkozó konfidencia-intervallumok által meghatározott és megengedett értékeket. 3