Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutató Intézete, Budapest

Parasit. Hung. 2. 19-38. 1969 Immunológiai vizsgálatok nyúleysticercosis esetén II. A Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780) elleni immunitás átvitele nyúlban parenterálisan alkalmazott immunszérummal vagy lymphoid sejtekkel Dr. NÉMETH István Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutató Intézete, Budapest KERR (1934, 1935) vizsgálatai óta tudjuk, hogy a Taenia pisiformis (Bloch, 1780) lárvaalakjával - Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780) - fertőzött nyulakban többé-kevésbé kifejezett rezisztencia alakul ki a reinfekcióval szemben. Ez a reziszten cia egyrészt galandféreg, illetve lárva anyaggal (MILLER és KERR, 1932; KERR, 1934, 1935; SIMA, 1937, 1938; BACHMANN, 1964) vagy aktivált oncosphaerákkal végzett (GEMMELL, 1962, 1965) mesterséges immunizálással is kiváltható, másrészt mind a mesterségesen immunizált (KERR, 1935; CAMPBELL, 1938), mind a fertőzött nyulak vérsavójával (KERR, 1934, 1935; SIMA, 1937, 1938; CAMPBELL, 1938; LEONARD, 1940; LIEBMANN és BOCH, I960 ; BACHMANN, 1964) passziv módon átvihető. A cysticercosis lefolyása során keletkező humorális ellenanyagok által a fertőzéssel szemben nyulakban létesíthető védettséget, s ezáltal az u.n. korai t i - pusu immunitás szerepét a C. pisiformis elleni rezisztencia kialakulásában többen igazolták (KERR, 1935; CAMPBELL, 1938; SI MA, 1938; LEONARD és LEONARD, 1941; BACHMANN, 1964). A késői tipusu immunitásért felelős celluláris ellenanyagok szerepét azonban ezideig nem vizsgálták, noha ilyen ellenanyagok jelenlétére már korábban lehetett abból a megfigyelésből következtetni, hogy a fertőzött nyulak bőrén a galandféreg-

vagy a lárva antigének intracután "bevitele után kifejezett allergiás bőrreakció alakul ki (WHARTON, 1931). Ezt a megfigyelést későbbi vizsgálatok Is megerősítették (MOSZINA, 1961; SULC, és ISZMAGILOVA, 1965).. A Taeniidae családba tartozó galandféreg fajok lárvaalakjai által az emlős köztigazdákban létrehozott immunitást eddigelé csupán BLUNEELL és tsai (1968) kísérelték meg lymphoid sejtekkel fogékony állatokba átvinni bárányokon Taenia hydatigena és T. ovis fajokkal végzett kísérleteikben. Vizsgálataikban azonban e galandféreg fajok mesterségesen aktivált embrióival indukált immunitást csak vérsavóval, passzive tudták átvinni, sejtekkel viszont nem. Ebből arra következtettek, hogy ez az immunitás nem sejtes elemekkel, hanem humorális faktorokkal, feltehetően ellenanyagokkal, van kapcsolatban. Ebben a közleményben azokat az előzetes vizsgálatokat közöljük, amelyékben sikerrel kíséreltük meg a különböző erősségű fertőzésnek kitett donorokból a G. pisiformis elleni rezisztenciát fogékony recipiensekbe lymphoid sejtekkel vagy immunszérummal átvinni. Módszerek Kisérleti állatok. Vizsgálatainkat különböző tenyészetekből vásárolt, genetikailag nem ellenőrzött Uj-Zéland-i nyulakon végeztük, amelyeket a szokásos módon ketrecekben dróthálón tartottunk. Kísérletbe állításkor az állatok a coccidiosis megelőzésére 10 /a-os olajos sulfaquinoxalin szuszpenzióból 1-1,5 ml-t kaptak hetenként egyszer 3 alkalommal bőr alá. A kísérletekben felhasznált donor nyulak adatait az 1. táblázat tünteti fel. A donorok immunológiai állapotát a keringő ellenanyagoknak indirekt hemagglutinációs próbával történő kimutatásával igyekeztünk meghatározni (NÉMETH, 1965). A recipiens állatok mindig 400-600 g-os, vegyes ivaru, azonos tenyészetből származó nyulak voltak.

1. táblázat - Table 1. A kísérletekben felhasznált donor nyulak adatai Details of Donor Rabbits Used in the Experiments Kisérlet száma No of Exp. Állatok száma No of Animals Testsuly Weight (g) Fertőző dózis No of T. pisiformis Eggs A leölés ideje a fertőzés után (nap) Time of Slaughter Days after Infection A cysticercusok száma No of Gysticerci Found A kevert vérsavó IHA titere IHA Titer of Pooled Sera I. 20 400-600 500 30 308 (272-487) 1: 64 I I. 9 1000-1500 1000 62 345,3 (86-675) 1:2048 I I I. 15 500-700 500 28 362,3 (219-465) 1: 128 IV. 9 700-850 200 59, 72,3 x 150-127) 1:1024

Kísérleti procedura. Az egyes kísérletekben felhasznált állatokat három csoportba osztottuk. Ezek közül az egyik csoportnak sejteket, a másiknak vérsavót adtunk, a harmadik csoportot pedig kontrollnak hagytuk. Közvetlenül a sejtek, i l l. a vérsavó bevitele után valamennyi állatot T. pisiformis petékkel fertőztük. A fertőzés utáni 26-28. napon, amikor a kifejlődő lárvák még szabadon találhatók a hasüregben, a kórbonctani elváltozások regisztrálása és a lárvák megszámolása érdekében az állatokat leöltük. A védettség mértékét a kifejlődött cysticercusok száma és nagysága, valamint a kórbonctani elváltozások súlyossága és jellege alapján Ítéltük meg, és az un. védettségi fokban fejeztük ki, ami azt jelenti, hogy a kontroll (csak fertőzött) csoport és a (sejtekkel vagy vérsavóval) Immunizált csoport átlagos lárvaszáma közti különbség hány százalékát teszi ki a kontroll csoport átlagos lárvaszárnának. Kivel a kísérletek eredményeit a recipiens állatok esetleges spontán fertőzöttsége alapvetően befolyásolhatja, a boncolások alkalmával ezek kizárására különös gondot fordítottunk. Bár a kísérletekben recipiensként fiatal (4-6 hetes) nyulakat használtunk, amelyek olyan környezetben nőttek fel, ahol nagyon kevés lehetőségük volt a fertőződésre, elvétve egy-egy spontán fertőzöttség előfordult. Ezek felismerése azonban a cysticercusok nagysága, de legfőképpen a bennük lévő scoiex fejlettsége alapján, nem okozott gondot. Ezeket az állatokat a vizsgálatok eredményeinek értékelésénél figyelmen kivül hagytuk. A lymphoid sejtek és az immunszérum preparálása. A sejteketa donor nyulak hasüri és különböző testtájék! nyirokcsomóiból olyan módon preparáltuk, hogy a környéki szövetektől megtisztított nyirokcsomókat feldaraboltuk, 10 io normál lóvérsavót tartalmazó antibiotikumos Hanks oldatban szuszpendáltuk, majd több réteg gézen szűrtük. A sejteket ezután jeges Hanks oldattal háromszor mostuk, és végül mililiterenként 200 NE penicillint és 0,2 mg streptomycint tartalmazó Hanks oldatban reszuszpendálva, közvetlenül a befecskendezés előtt 37-38 C -ra melegitve, i.p. oltottuk be. Az élő sejteket tripánkékkel történő festéssel

Barker kamrában számoltuk. A I I. kísérletben alkalmazott sejteket az apró darabkákra vagdalt nyirokcsomókból a szövettenyésztésben szokásos tripszines emésztéssel állítottuk elő. A donorok vérét egyedenként külön-külön fogtuk fel, majd a vérsavót kiválása után egyenlő arányban kevertük, és a recipiens állatokba 1 ml/100 g testsúly adagban i.v. oltottuk. A fertőzésre használt peték preparálása és adagolása. A petéket I. pisiformisszal fertőzött kutyákból spontán ürülő érett izekbői izoláltuk. A féregizeket konyhasóoldatban üveghomogenizátorral homogenizáltuk, centrifugáltuk és a kiszabadított petéket sóoldatban szuszpendáltuk. A szuszpenzió petetartalmát kellően higitott mintából vett 0,025 ml térfogatú cseppben a mikroszkóp 160-szoros nagyitása mellett 10-20 cseppben megszámolt peték átlagértéke alapján számítottuk ki'. A szükséges peteadagot 2 ml térfogatban szondán keresztül közvetlenül a gyomorba adtuk be. A peték számolásához és adagolásához mindig ugyanazokat az eszközöket használtuk, és az egyes kísérletekben valamennyi állatot ugyanazzal a pete-mintával fertőztük. A cysticercusok gyűjtése és térfogatuk mérése. A leölt állatok hasüregéből a lárvákat 37-38 C-os izotóniás konyhasóoldattal mostuk k i. Nagyságuk jellemzésére a mm^-ben kifejezett átlagos térfogatot adjuk meg, amit az egy állatból gyűjtött valamennyi lárva össztérfogatából és a lárvák számából számítottunk k i. Az össztérfogatot a cysticercusok által kiszoritott viz térfogatának mérésével oly módon határoztuk meg, hogy 37-38 C-os konyhasóoldattal kétszer átmosott cys*ticércusokról a folyadékot maradék nélkül leszivtuk, majd konyhasóoldatot tartalmazó 0,1 mles beosztású bürettába helyeztük őket, és leolvastuk a folyadékszint emelkedést. Az ily módon megmért össztérfogatot osztva a lárvák számával az átlagos cysticercus-térfogatot kaptuk.

Eredmények Négy kisérletben összesen 98 nyúlon végzett vizsgálatok eredményeit és azok statisztikai értékelését a 2.táblázat tünteti fel. Az I. kísérletben 30 nappal korábban fertőzött donorokból származó sejteket, illetve ezeknek az.állatoknak a vérsavóját vit tük át a recipiens állatokba. Az ellenőrző fertőzés után 26 nap múlva végzett boncoláskor a vérsavóval és a sejtekkel oltott állatokban egyaránt kevesebb lárva volt (2. táblázat). A kontr o l l és az immunizált állatokban talált cysticercusok száma közti különbség, mind a vérsavót, mind a sejteket kapott állatok esetében, statisztikailag is szignifikáns (P < 0,1 $). A vérsavóval oltott állatokban azonban erősebb rezisztencia (vf = = 94,8 it>) alakult ki az ellenőrző fertőzéssel szemben, mint azokban, amelyek sejteket kaptak (vf = 52,8 $).Erre utal az is, hogy a vérsavóval az esetek egy részében (9 állat közül 2-ben) abszolút immunitást sikerült létrehozni, és hogy a csak részleges védettséget szerzett állatokban kifejlődő cysticercusok átlagos térfogata, a kontroll állatokban találtakéhoz viszonyítva, kisebb volt (P <T5 A I I. kisérletben 62 nappal a fertőzés után leölt donorok lymphoid sejtjeivel, illetve vérsavójával kíséreltük meg az immunitás átvitelét. A lymphoid sejteket a feldarabolt nyirokcsomók tripszines emésztésével állítottuk elő. A procedura során azonban a sejtek zöme elpusztult, a tripánkék oldat a sejtek túlnyomó többségét megfestette. A fertőzést követő 28. napon leölt recipiens állatok ooncolása során csak a vérsavóval oltott állatokban találtunk a nem immunizált kontroll állatokhoz viszonyítva statisztikailag is jelentős védettséget (2. táblázat). Bár egyes állatok rezisztenciája abszolút volt, a védettség mértéke ebben a csoportban gyengébb volt, mint az előző kisérletben a 30 napja fertőzött donorokból származó vérsavó azonos adagja által produkált rezisztencia. A sejtekkel oltott recipiensekben semmilyen védettség sem alakult k i, sőt több Cysticercus volt bennük, mint a kontrollokban.

Á I I I, és IV. kísérletben lényegében az előző két kísérletet ismételtük meg némi módosításokkal, 28, illetve 59 nappal a donorok fertőzése után vittünk át nyirokcsomó sejteket vagy vérsavót a recipiens állatokba. Minthogy a két kisérletet azonos időben hajtottuk végre, és a fertőzést azonos pete mintával végeztük, kontrollként mindkét kisérletben ugyanaz a kilenc állat szolgált. Az ellenőrző fertőzés után 28 nap múlva végzett boncolás eredményei lényegében megegyeztek az előző kisérlet eredményeivel. A vérsavóval vagy a sejtekkel oltott állatokban, mindkét kisérletben egyaránt, lényegesen kevesebb lárva fejlődött ki, mint a csak fertőzött kontrollokban (2. táblázat). A kontroll és a kísérleti csoportok lárvaszáma közti különbség statisztikailag is jelentős volt. Az ellenőrző fertőzéssel szemben a legkifejezettebb rezisztenciát a 28 nappal a donorok fertőzése után nyert vérsavó (vf = 94,7 $>) és az 59 napja fertőzött állatok lymphoid sejtjei (vf = 84,7 alakították k i. Figyelemre méltó az a jelenség, hogy a donorok fertőzése után 28 nappal vett immunszérum ( I I I. kisérlet) kifejezettebb védettséget alakított ki (vf = 94,7 $>), mint az e vérsavót produkáló állatok lymphoid sejtjei (vf = 61 és megfordítva, az 59 napja fertőzött állatok széruma (IV. kisérlet) gyengébb védettséget hozott létre (vf = 54,6 mint az ugyanezen donorok szolgáltatta lymphoid sejtek (vf = 84,7 Mind a négy kisérletben a kontroll és az előzetesen szérummal vagy lymphoid sejtekkel kezelt állatok májában az ellenőrző fertőzés után azonos időben észlelt makroszkópos kórbonctani elváltozások is jelentősen különböztek. Amig ugyanis a kontroll állatok májának kórbonctani képe egységes volt, addig a passzive immunizált állatokban,az immunszérummal és a sejtekkel oltottakban egyaránt, igen változatos képet mutatott. A kontroll állatokban a cysticercusok a fertőzést követő 26-28. napra kivándoroltak a hasüregbe és a májban csak a lárvavándorlás során keletkező parenchyma-sérülesek reparációját eredmé-

2. táblázat - Table 2. A kísérletek részletadatai - Experimental Details A kisérlet száma No of Exp. u ta sf L ^cj J i-t? 2 Û o o A vérsavó és a sejtek adagja 100 g testsúlyra Dose of Serum or Cells per 100 g Body Weight 03. CQ H j, M *0 ^ «H N <H? -p o U 0«H m -H h 03 összesen Total Az állatok száma No of Animals Elhullott Died Si O g A. I. 1. 2. 3. 175,5 X 10 6 sejt - Cell 1 ml Térsave - Serum kontroll - Control 300 10 9 9 Í 0 1 10 7 9 I I. 4. 5. 6. 9,67 X 10 6 sejt - Cell 1 ml vérsavó - Serum kontroll - Control 500 10 9 9 3 1 10 7. 9 I I I. 7. 8. 9.* 283 X 10 6 sejt - Cell 1 ml vérsavó - Serum kontroll - Control 500 10 9 9 3, 10 9 9 IV. 10. 11. 12.* 195,7 X 10 6 sejt - Cell 1 ml vérsavó - Serum kontroll - Control 500 7 7 9 3 7 7 9 Megjegyzés: a táblázat - jel alatt az s- - t, zárójelben pedig a X = P 5?6 * = A két kisérlet kontrolljaként ugyanaz a csoport In Experiments I I I and IT the Same Group Served védettségi fok ~ Percent Protection ~

A talált cysticercusok Cysticerci Recoveries száma - Total a peték $-ában Percent of infective Dose P 1o átlagos térfogata (mnp) Mean Volume in mm3 vf 1 93,9 (10-193) 10,3 (0-39) 199,0 (122-272) 31,3 1 7,7 3,4? 1,6 66,3-5,3 1.- 3. -< 0,1 2 3. <0,1 18,6 J 0,98 17,9 1 0,97* 20,3-0,97 52,3 94,3 355,3 (275-465] 130.3 (0-298 297.4 (219-419; 71,1 Î 5,2 26,1? 8,5 59,5 i 5,4 5.- 6. < 1 19,3 Î 0,68 15,5» 0,86 s 18,9 % 0,99 56,2 135,9 (3-413) 18,7 (1-82) 348,5 (214-483) 27,2 i 7,7 3,7 1 1,8 69,7-9,1 7. - 9.<1 8. - 9.<0,1 19,2 % 0,86' 13,2 J 1.90* 19,2 t 1,09 61,0 94,7 53,3 (6-123 158,3 (1-449 348,5 (214-483: "10,7 i 3,3 31,7 J 12,1 69,7 i 9,1 10. -12. < 0,1 11. -12. < 5 19,8 I 1,30 15,6 % 1,30* 19,2 I 1,09 84,7 54,6 szélső értékeket tünteti fel szolgált as Control Yérsavóval vagy sejtekkel kezelt recipiens nyulak átlagos lárvaszáma Mean No of Cysticerci in Recipient Rabbits Treated -, with Serum or Cells Kontroll nyulak átlagos lárvaszáma Mean No of Cysticerci in Control Rabbits

nyező idült produktiv gyulladás (hepatitis traumatica chronica cysticercosa) jelei voltak láthatók fonálszerű, szürkésfehér, kanyargós hegek formájában. Az idült produktiv gyulladás folyamán sarjadzó kötőszövet szürkésfehér sávok és vonalas rajzolatok alakjában annyira sürün átszőtte a parenchymát, hogy minden állatban többé-kevésbé kifejezett általános májcirrhosis (cirrhosis hepatica diffusa) alakult k i. A máj savóshártyája is az idült gyulladás jeleit mutatta, ami rendszerint abban nyilvánult meg, hogy a májat boritó hashártya nagy kiterjedésben vagy kisebb-nagyobb foltokban tejüvegszerüen vagy inszerüen megvastagodott (perihepatitis chronica fibroplastica), vagy pedig bolyhos növedékek képződtek rajta, olykor igen sürün elszórva (perihepatitis chronica villosa). Nem ritkán a máj felületén és a parenchymában egyaránt kölesszemnyi-borsónyi gócok fordultak elő, amelyek SZÍVÓS kötőszövetbe zárva sárgásfehér sajtos anyagot tartalmaztak. A kontroll állatok májának felületén a megvastagodott savóshártyán gyakran fordultak elő a hasüregbe k i vándoroltakkal teljesen megegyező cysticercusok vékony kötőszöveti tokkal körülvéve. A sejtekkel vagy az immunszérummal oltott állatok mája a nem immunizált kontrollokkal ellentétben a fertőzés utáni 26-28. napon igen változatos képet mutatott. A májból már kivándorolt lárvák okozta szövetsérülések reparációjának eredményeként fellelhető vonalas rajzolatokon és fonálszerű hegeken kivül sajátságos elváltozások alakultak k i, amelyek közül a legjellegzetesebbek a következők voltak: a/ tüszurásnyi, gombostűiéjnyi, sárgásfehér kerek féregcsomócskák, amelyek vagy néhányadmagukkal, vagy százszámra foglaltak helyet a máj állományában, mégpedig nemcsak a burok alatt, hanem a mélyebb rétegekben is. Ilyen gócokat néha a mesenterialis nyirokcsomókban is találtunk; b/ feketevörös vagy szürkésvörös, 1-2 mm átmérőjű, rövid heveny járatok", amelyekben vérbe és szövettörmelékbe ágyazottan olykor a vándorló cysticercusok szabad szemmel is felismerhetők voltak; c/ feketevörös anyagba ágyazottan cysticercusokat tartalmazó, 1-2 mm átmérőjű rövid félheveny járatok", amelyeket haj szálvékony-, fehéres kötőszöveti sáv szegélyezett; d/ sár-

gásfehér szinü, 2-3 mm átmérőjű és rendszerint több cm hosszúságot is elérő idült járatok", amelyeket vaskos kötőszöveti tok vesz körül és bennük sokszor sajtos anyagba ágyazottan a fonalszerüen megnyúlt, elhalt, vagy friss vérbe ágyazva a vándorló cysticercusok is fellelhetők. Ilyen jellegű járatok gyakran a bélfodri nyirokcsomókban, elvétve pedig a beleket boritó savóshártya alatt is előfordultak. Meg kell jegyezni,hogy ilyen járatokat kivételesen egyes kontroll nyulak májában vagy bélfodri nyirokcsomóiban is találtunk, heveny" vagy félheveny járatokat" és féregcsomócskákat azonban sohasem észleltünk. Ezek az elváltozások a passzive létesített védettség mértékétől függően a recipiens állatokban egyedenként változó kombinációban voltak fellelhetők. A teljesen védett nyulakban az egyébként ép májban mindössze néhány parazitás csomócska fordult elő, s nem egyszer lehetett ilyeneket találni a bélfodri nyirokcsomókban is. Ezzel ellentétben a csak részleges védettséget szerzett állatokban a tüszurásnyi-gombostüfejnyi csomócskákon kivül a heveny", félheveny" és az idült járatok" egyedenként eltérő variációban és változó sűrűségben egymás mellett fordultak elő. A májban előforduló sérülések száma azonban általában alatta maradt az egyes kisérletekkontroll állataiban találtnak. Az immunis állatokban észlelt kórbonctani elváltozások a vérsavóval, vagy a sejtekkel oltott állatokban lényegében nem különböztek egymástól. Az utóbbiak között azonban gyakrabban fordultak elő olyanok, amelyek mája a kontrollokéhoz hasonló képet mutatott. A I I. kisérletben, amelyben nem sikerült a rezisztenciát lymphoid sejtekkel átvinni, a kontroll és a sejtekkel oltott nyulak májában észlelt kórbonctani elváltozások semmiben sem különböztek. Megbeszélés Régóta ismeretes (MILLER és KERR, 1932), hogy a T pisiformis oneosphaerákkal fertőződött nyulakban jól kifejezett szerzett

immunitás alakul ki a későbbi fertőzéssel szemben. A kialakuló immunitás az esetek többségében annyira erős, még akkor is, ha a primer fertőződés alkalmával csupán néhány Cysticercus fejlődött ki, hogy az ilyen állatok ártalom nélkül elviselnek a fertőzésen korábban át nem esett állatok biztos elhullására vezető igen massziv mesterséges fertőzést is (MILLER és KERR, 1932; KERR, 1935; SIMA, 1937, 1938; LIEBMANN és BOCH, I960; GEMMELL, 1962). A korábbi vizsgálatokból ugy látszott, hogy ez az immunitás specifikus humorális ellenanyagokkal van összefüggésben, mivel a fertőzésen átesett állatok vérsavójával sikerült megvédeni fogékony nyulakat az egyidőben végzett ellenőrző fertőzéssel szemben. A vérsavók által kialakított passziv immunitás egyes esetekben abszolút (KERR, 1935; SIMA, 1937, 1938; CAMP BELL, 1938), máskor viszont csak részleges (KERR, 1935; LIEB- MANN és BOCH, I960; BACHMANN, 1964), és abban nyilvánul meg, hogy a vérsavó az oncosphaerák nagyobb részének fejlődését megakadályozza, s ezáltal kártételüket jelentősen csökkentve, a cysticercosis egyébként súlyos kimenetelét akadályozza meg. Jelen dolgozatban közölt vizsgálataink eredményei az irodalmi adatokkal megegyezően azt bizonyitják, hogy a Cysticercus pisiformis szal fertőzött nyulaknak, a hemagglutinációs próba tanusága szerint, ellenanyagot tartalmazó vérsavójával fogékony állatok a szimultán fertőzéssel szemben passziv védelemmel ruházhatók fel. Néhány kérdésben azonban vizsgálataink eredménye nem egyezett meg az irodalomban közöltekkel. így a recipiens állatokban az immunszérum által létesitett védettség mértéke, még az egyazon immunszérum esetében is, egyedenként változott. Az állatok egy részében az immunitás teljes volt, többségükben azonban csupán a cysticercosis súlyosabb következményeit akadályozta meg, de a fertőzéssel bevitt élősködők egy részének fejlődését nem tette lehetetlenné. A passziv immunitás rendszerint abban nyilvánult meg, hogy a vérsavóval oltott állatok a kontrollokhoz viszonyítva súlyban jobban gyarapodtak, lényegesen kevesebb Cysticercus fejlődött ki bennük, s ezek a kontroll állatokban kifej-

lődőkhöz viszonyítva statisztikailag értékelhetően is kisebbek voltak. Az azonos immunszérum által az egyes recipiens állatokban kialakított védettség erősségében mutatkozó különbségeket az egyedi reagálóképesség eltérő voltával magyarázhatjuk. Az immunszérum védő értéke CAMPBELL (1938) vizsgálatai szerint a donor állatok fertőzőttségének mértékétől csak közvetlenül a fertőzés utáni hetekben függ, egy hónappal a fertőzés után pedig - függetlenül a fertőzöttség erősségétől és korától - már minden donor egyforma védő értékű vérsavót szolgáltat. Más megfigyelések szerint is (BACHMANN, 1964) sem a donorok fertőzőttségének foka, sem pedig fennállásának időtartama nem befolyásolja a vérsavóval létesíthető passziv védelem mértékét, hanem ez mindenekelőtt a bevitt vérsavó adagjával van egyenes arányban (KERPv, 1935; SIMA, 1937, 1938; BACHMANN, 1964). Kísérleteinkben azonban a fentiekkel ellentétben azt tapasztaltuk, hogy a donorokból a fertőzés után különböző időpontban nyert immunvérsavók védő értéke jelentősen eltért, noha a vérsavót mindig azonos adagban és módon alkalmaztuk. Legkifejezettebb védettséget a 28, illetve a 30 nappal a donorok fertőzése után nyert vérsavók alakítottak ki (vf = 94,7, illetve 94,3 : '-) ; a fertőzés után az 59-, illetve a 62. napon vett vérsavók védő értéke jóval kisebb volt (vf=54,6, illetve 56,2?o). Ezek a különbségek a recipiens állatok eltérő egyedi reagáló képességével nem magyarázhatók, ennélfogva eredményeink arra utalnak, hogy a fertőzött nyulak vérsavójával létesíthető védettség foka a donor állatok fertőzőttségének időtartamával is összefüggésben lehet. Ugy tűnik, hogy a vérsavóval átvihető protektiv faktorok mennyisége a fertőzöttség fennállásának időtartama során egy közelebbről még nem ismert dinamizmust követ. Ennek megismerésére irányuló vizsgálataink folyamatban vannak. Egy kisérlet kivételével bizonyos fokú rezisztenciát sikerült kialakítani az egyidejű fertőzéssel szemben fogékony recipiensekben a fertőzött donorok nyirokcsomó sejtjeivel is. A lymphoid sejtekkel kialakított immunitás sohasem volt teljes; rend-

szerint csak a cysticercusok számát redukálta jelentősen, egy részük kifejlődését azonban nem akadályozta meg. Ugyanazzal a sejt-mintával oltott állatokban kialakult védettség mértékében az egyedi különbségek még kifejezettebbek voltak, mint az immunszérummal létesített passziv védelem esetében. Mivel a kísérletek genetikailag nem izolőg donor-recipiens rendszerben történtek, ezek a különbségek feltehetően a sejtátvitelt követően kialakuló homograft reakciónak tulajdonithatók. Ez játszhatott szerepet abban, hogy a I I. kisérletben sejtes elemekkel nem tudtuk az immunitást átvinni. A kisérlet sikertelenségét azonban magyarázhatjuk azzal is, hogy ebben az esetben lényegesen kevesebb sejtet adtunk a többi kisérlethez viszonyítva. Ez a sikertelen kisérlet mindazonáltal hasznos kontroll volt, mivel nemcsak azt tette valószínűtlenné, hogy a szenzibilizálódott donorok nyirokcsomó sejtjeiben lévő kész ellenanyagok szerepelnek az immunitás mediátoraként, hanem egyúttal kizárta annak a lehetőségét is, hogy a recipiensekben kialakult védettség nem a donorokból átvitt sejtek specifikus immun funkciójával, hanem esetleg általuk a recipiensben okozott valamilyen más, a parazitára nézve nem specifikus áthangolódással van kapcsolatban. Ez utóbbi lehetőség ellen szól az a tény is, hogy az egyazon sejtmintával oltott recipiens állatok között előfordultak olyan egyedek, amelyek a kifejlődött cysticercusok száma és a kórbonctani elváltozások tekintetében a kontrollokhoz viszonyítva semmilyen különbséget sem mutattak.ezeknek a kérdéseknek a végleges eldöntése azonban még további vizsgálatokat igényel. Jóllehet vizsgálatainkat viszonylag nem nagy számú állaton végeztük, az eddigi kísérletek eredményei arra engednek következtetni, hogy a nyulakban a T. pisiformis oncosphaerák támadásával szemben kialakuló immunitás nemcsak keringő ellenanyagokkal, hanem lymphoid sejtekkel is átvihető. Mivel a donorok fertőzése után 28 és 30 nappal a vérsavóval, az 59. napon pedig sejtes elemekkel lehetett a recipiensekben a legerősebb védettséget kialakítani, feltételezhetjük, hogy a fertőzöttség korábbi időszakában a humorális ellenanyagoknak,a későbbi időszakban pedig a sejtekhez kötött faktoroknak tulajdonitható nagyobb szerep.

A passziv immunitással felruházott állatokban észlelt jellegzetes kórbonctani elváltozások és ama megfigyelés alapján, hogy ezeknek a májában a fertőzéssel bevitt oncosphaerákből a kontrollokban kifejlődő cysticercusok számához viszonyítva lényegesen kevesebb látható sérülés volt, az a következtetés vonható le, hogy a passzive létrehozott immunitás - akár keringő ellenanyagok, akár celluláris faktorok közvetitik azt - az élősködők fejlődésmenetében és a lárvavándorlás módjában hoz létre bizonyos változásokat. A teljes védettségre szert tett állatokban a fertőzéssel bevitt oncosphaerák egy része fejlődésük korai szakaszában még a májba való jutás előtt, vagy magában a májban elpusztul anélkül, hogy szabad szemmel látható elváltozásokat idézne elő, és csak csekély hányaduk okoz a pre kerek gócokat. A részlegesen védett állatokban az élősködők fejlődésük korai szakaszában ugyancsak elpusztulhatnak, vagy a védettség erősségétől függően kisebb-nagyobb százalékban fejlődésnek indulhatnak ugyan, fejlődésük azonban vontatott, viszonylag hosszú ideig tartózkodnak a májban, és gátolt vándorlásuk: során jellegzetes idült járatok" alakulnak ki, amelyekben sajtos anyagba ágyazva sokszor az elpusztult vagy még élő lárvák megtalálhatók. A normális vándorlást végző és fejlődő élősködők száma statisztikailag is jelentősen kisebb, mint a kontroll állatokban. A fentiek alapján tehát közelebbi vizsgálatok nélkül is feltehető, hogy a passzive létesitett védő mechanizmus az oncosphaeráknak a petékből való kikelése után és a fiatal cysticercusok májból történő kijutása előtt érvényesül. A vérsavóval vagy lymphoid sejtekkel átvihető faktorok elpusztíthatják az oncosphaerákat mielőtt azok a makroszkópos elváltozások előidézéséhez elegendő méretet elérnék, vagy közelebbről még nem ismert módon gátolhatnák fejlődésüket, s ezáltal könnyebben hozzáférhetővé teszik őket a szervezet nem specifikus védekező eszközei számára.

Összefoglalás Összesen 151, genetikailag nem ellenőrzött Uj-Zéland-i nyúlon (53 donor és 98 recipiens) végzett négy kisérletben sikerült a különböző erősségű Cysticercus pisiformis fertőzöttség során nyulakban kialakuló immunitást a fertőzés után 28, 30, 59 és 62 nap múlva vérsavóval vagy nyirokcsomó sejtekkel fogékony recipiensekbe átvinni. A kísérletekben a recipiens állatok egy csoportjának sejteket adtunk i.p., a másiknak vérsavót i.v., a harmadikat kontrollnak hagytuk, majd ezzel egyidőben mindhárom csoportot 300 vagy 500 T. pisiformis petével fertőztük. A védettség mértékét az állatok 26-28 nap múlva történt leölése után a kifejlődött cysticercusok száma, valamint a kórbonctani elváltozások jellege alapján Ítéltük meg és számszerűen az un. védettségi százalékkal jellemeztük. A vizsgálatok alapján megállapítható volt, hogy: 1. a T. pisiformis petékkel fertőzött nyulak ellenanyag-tartalmú vérsavó jávai fogékony állatok a szimultán fertőzéssel szemben passziv védelemmel ruházhatók fel; 2. az immunszérummal létesíthető védettség mértéke a donor állatok fertőzése után bizonyos idő múlva csökken: a fertőzés után 28 és 30 nap múlva nyert vérsavók erősebb védettséget alakítottak ki (vf = 94,7, illetve 94,8 %), mint az 59 vagy 62 nap múlva vett vérsavók (vf = 54,6, illetve 56,2 $); 3. a vérsavóval létesített passziv immunitás csupán az esetek kicsiny részében abszolút, de a kontrollokhoz viszonyítva szignifikánsan csökkenti a kifejlődő cysticercusok számát; 4. rezisztencia alakitható ki a fertőzött donorok nyirokcsomó sejtjeivel is: a sejtekkel végzett kezelés jelentősen csökkentette a recipiensekben kifejlődő cysticercusok számát; 5. a donorok fertőzése után az 59* napon nyert sejtekkel erő-

sebb immunitást lehetett létrehozni (vf = 84,7 Í ), mint a 28 vagy 30 nappal a fertőzés után nyert sejtekkel (vf = 61, i l l e t ve 52,8 jc). A vérsavóval' vagy sejtekkel védetté tett, valamint a kontroll állatok májában az ellenőrző fertőzés után azonos időpontban észlelt kórbonctani elváltozások különbségei arra utalnak, hogy a keringő ellenanyagokkal és a celluláris faktorokkal létrehozott immunitás egyaránt a lárvavándorlásnak abban a szakaszában érvényesül, amely a cysticercusoknak a májból való kijutásáig tart. Az eredmények egyértelműen arra utalnak, hogy a nyulakban a T. pisiformis oncosphaerák támadásával szemben kialakuló immunitás nemcsak keringő ellenanyagokkal, hanem lymphoid sejtekkel is átvihető. Köszönetnyilvánítás. A szerző ezúton is hálás köszönetét fejezi ki OLAJOS Pálné és CSÁSZÁR Istvánná laboratóriumi asszisztenseknek a kísérletekben való közreműködésért és az értékes technikai segítségért. NÉMETH, I.: Immunological Studies on Rabbit Cysticercosis II. Transfer of Immunity to Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780) in Rabbits by Parenteral Administration of Immune Serum or Lymphoid Cells In 4 experiments on 151 genetically random New Zealand rabbits (53 donors and 98 recipients) immunity to Cysticercus pisiformis was passively transferred by serum or lymph node cells obtained 28, 30, 59 and 62 days after donors were infected by ad r ministration of 500, 1000 eggs of T. pisiformis. In each experiment lymph node cells were given intraperitoneally to one group of recipients, a second group received serum intravenously, while a third group served as untreated control. All three groups were simultaneously infected with 300 or 500 T. pisiformis eggs and killed 26-28 days later. The degree of immunity was assessed by the number of developed cysticerci, by

the nature of pathological lesions and was also numerically characterized by the so-called percent protection. I t was established that: 1. Susceptible animals may be passively protected by antibodycontaining serum of rabbits infected by T. pisiformis eggs. 2. The degree of passive immunity induced by serum decreased with increase in interval between infection of donors and collection of serum. Sera obtained 28 and 30 days after infection induced a greater immunity (percent protection of 94,7 and 94,8 respectively) than those obtained after 59 or 62 days (percent protection of 54,6 and 65,2 respectively). 3. Passive immunity induced by serum was absolute in only a small number of cases but, compared to controls, serum-treated recipients showed a significant decrease in the number of developing cysticerci. 4. Cells obtained on day 59 after infection of donors induced a stronger immunity (percent protection of 84,7) than did cells obtained at 28 or 30 days (percent protection of 61 and 52,8 respectively). Differences between pathological lesions in the livers of animals passively immunized by serum or cells and in those of controls imply that the immunity induced by humoral antibodies and cellular factors prevails in that phase of larval migration which extends until the emergence of the cysticerci from the liver. Results unequivocally indicate that the immunity induced in rabbits against T. pisiformis oncospheres can be transferred not only by circulating antibodies but also by lymphoid cells.

I r o d a l o m BACHMANN, P.A.: "Versuche zur Immunisierung von Kaninchen gegen C. pisiformis. Inaug. Dis3. Berlin, 1964. BLUNDELL, S.K. - GEMMELL, M.A. - MAC KAMARA., F.N.: Immunological responses of the mammalian host against tapeworm infections. VI. Demonstration of humoral immunity in sheep induced hy the activated embryos of I, hydatigena and T. ovis. Exptl. Parasitol., 2_3. 79-82. 1968. CAMPBELI, D.H.: The specific absorbability of protective antibodies against C. crassicollis in rats and C. pisiformis in rabbits from infected and artificially immunized animals. J. Immunol., 35. 205-217. 1938. GTMMEIX, M.A.: Natural and acquired immunity factors inhibiting penetration of some hexacanth embryos through the intestinal barrier. Nature, 194. 701-702. 1962. G-EMMELL, M.A.: Immunological response of the mammalian host against tapeworm infections. I I. Species specificity of hexacanth embryos in protecting rabbits against T. pisiformis. Immunology, 8. 270-280. 1965. KERR, K.B.: Immunity in rabbits against one of its Cestode parasite, C. pisiformis. J.Parasitol., 20. 328 (suppl.), 1934. KERR, K.B.: Immuhity against a Cestode parasite, C. pisiformis. Amer. J. Hyg., 22. 169-182. 1935. LEONARD, A.B.: The accelerated tissue response to C. pisiformis in passively immunized rabbits. Amer. J. Hyg., 32_. 117-124. 1940. LEONARD, A.B. - LEONARD, A.E.: The intestinal phase of the re sistance of rabbits to the larvae of T. pisiformis. J.. Parasitol., 27. 375-378. 1941. LIEBMANN, H. - BOCH, J.: Untersuchungen an C. pisifcrmis-befallenen Kaninchen. Berl. und Münch. Tierärztl. Wschr., 73, 123-125. I960. MILLER, H.M.,Jr. - KERR, K.B.: Attempts to Immunize rabbits against a larval-cestode, C. pisiformis. Proc. Soc. Exptl. Biol, and Med., 29_. 670-671. 1932.

MOSZINA, SZ.K.: Primenyenyije allergicseszkoj diagnosztiki pri ekszperimentalnom ciszticerkoze krolikov. Ucsonije zapiazki kazanszkovo veterinarnovo insztituta, 82. 211-219. 1961. NÉMETH, I. : Immunological study of rabbit cysticercosis. I. The suitability of agar gel diffusion precipitation and indirect haemagglutination tests. Zschr. f. Immun.- und Allergieforschung, 128. 468-482. 1965. SIMA, I. : A Taenia és C. pisiformis elleni immunitás. Állatorvosi Lapok, 60. 1-4. 1937. SIMA, I. : Zur Präge der Immunität bei Befall mit Taenia und C. pisiformis. Inaug. Diss., Budapest, 1938. SULC, R.SZ.:- ISZMAGILOVA, R.G.: Izucsenyije immunologicseszkih reakcij na ekszperimentalnoj modeli krolik - ciszticerk piziformnij. V knyige: Paraziti i parazitozi cseloveka i zsivotnih" Naukova dumka, Kiev, 44-64. 1965. WHARTON, U.R.A.: Skin reactions in rabbits infected with the larval form of T. serrata. Amer. J. Hyg., 14. 476-483. 1931. Érkezett: 1969.4.22. Lr. NÉMETH I. MTA. Állategészségügyi Kutaté Intézete Budapest, XIV. Hungária krt.21.