MKB Alapkezelő Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 1 7. O K T Ó B E R
Szakmai elismerések az MKB Alapkezelő részére: A Privátbankár.hu által szervezett Klasszis 2017. Alapkezelői Díjátadó gálán a 18, objektív szempontok alapján vizsgált kategóriából 3 kategóriában első helyezést értünk el! Az Év Legjobb Fejlett Piaci Részvény Alapja: MKB Észak-Amerikai Részvény AZ ÉV LEGJOBB FEJLETT PIACI RÉSZVÉNY ALAPJA Az Év Legjobb Vegyes Kiegyensúlyozott Alapja: MKB Egyensúly Nyíltvégű AZ ÉV LEGJOBB VEGYES KIEGYENSÚLYOZOTT ALAPJA Az Év Legjobb Zártvégű Tőkevédett Alapja: MKB Triumvirátus Alap AZ ÉV LEGJOBB ZÁRTVÉGŰ TŐKEVÉDETT ALAPJA 2
Mi történt októberben a pénz- és tőkepiacokon? NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY: Elmúlt hónapok folyamán megjelent amerikai foglalkoztatási adatok kedvező képet festenek az amerikai gazdaság állapotáról. Az Irma hurrikán utáni újjáépítés, illetve a kiszivárgott adócsökkentési tervezet is emelheti növekedési kilátásokat a következő negyedévekben. A lakossági fogyasztás dinamikája továbbra is töretlen, amit a kedvező vállalati eredmények is hűen tükröznek, azonban a részvényárak emelkedésével párhuzamosan az értékeltségi szintek történelmi magasságokba emelkedtek. Várakozásaink szerint a piacok drágasága, a feszített munkaerőpiac és a várhatóan laza fiskális politika, ellenére 2017-ben maximum csak egy amerikai kamatemelésre kerülhet sor, ami elsősorban a világpolitikai feszültségeknek köszönhető óvatosságra vezethető vissza. NEMZETKÖZI KÖTVÉNY: Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke június végi félreérthető beszéde után felpezsdült az öreg kontinens kötvénypiaca. Az addig nyugodt és kiszámítható makrogazdasági környezetben jelentős változás következhet be, mivel Draghi szavaiból a befektetők a közelgő európai szigorítás lehetőségét olvasta ki. A beígért szigorítás réme azonban szeptember és október folyamán szertefoszlott, amire a piac pozitívan reagált. A kedvező európai monetáris környezet és a kitolódó amerikai kamatemelési várakozások, illetve a világpolitikai bizonytalanság csökkenése nyugodt kereskedést vetít előre az év hátralevő részében, ezért a nemzetközi hozamok lassú csökkenésére számítunk. HAZAI RÉSZVÉNY: A hazai gazdaság remek teljesítménye, a hitelkiáramlás gyorsulása és a fogyasztási kedv növekedése kedvezően hatnak a vállalati eredményekre, illetve annak jövőbeni alakulására. Októberben a hazai részvények 6,2%-os emelkedésen vannak túl, ami elsősorban az OTP 8,9%-os emelkedésének volt köszönhető. A következő hónapokban a kedvező európai jegybanki politika miatt lassú emelkedésre kell felkészülni. HAZAI KÖTVÉNY: A hazai kötvénypiac, a fejlett kötvénypiaccal párhuzamosan remekül teljesített az elmúlt 3-4 hónapban a kedvező nemzetközi hangulatban. A hazai gazdasági aktivitást élénkülés jellemzi, illetve a gazdasági szereplők továbbra is jelentős megtakarítás hajlandóságot mutatnak majd, ami komoly támaszt jelent a hazai 5-10 éves kötvények piacán. A kedvező gazdasági folyamatok látva a Standard & Poor s hitelminősítő semlegesről pozitívra javította a magyar adósbesorolás osztályzatát, amit elsősorban a bankszektor javulásával magyarázott. A kedvező makrogazdasági folyamatokat látva a nemzeti bank hangot adott azon szándékának, hogy a fokozott állampapír kereslet az nél hosszabb állampapírok piacán is megjelenjen, és ezt akár aktívan is kész elősegíteni a közeljövőben. 3
MKB Forint Likviditási Alap 16 108 097 569 Ft 1,498854 Ft HUF Az Alapkezelő az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetők rövid távon (on belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetőséget nyújtson. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alaphozama** 0,02% 0,04% 0,10% 0,25% 1,08% 3,91% 0,18% 0,43% 0,70% 3,14% 6,15% 5,18% 5,10% 8,19% 7,90% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2007.04.26. MKB FORINT LIKVIDITÁSI ALAP VÁLTOZÁSA* HU0000705280 1,50 T NAP Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 1,40 1,30 2012.10.31. 2013.01.31. 2013.04.30. 2013.07.31. 2013.10.31. 2014.01.31. 2014.04.30. 2014.07.31. 2014.10.31. 2015.01.31. 2015.04.30. 2015.07.31. 2015.10.31. 2016.01.31. 2016.04.30. 2016.07.31. 2016.10.31. 2017.01.31. 2017.04.30. 2017.07.31. ÖSSZEG (Ft) 4 1 I KITETTSÉG (): 10,00% Látraszóló betét 6 006 297 493 Lekötött betét 10 106 943 750 Magyar Állampapír 0 Költség -5 143 674 Látraszóló betét 37,29% Lekötött betét 62,74% Magyar Állampapír 0% 0,01% Az Alap teljesítményének alakulásában a folyamatosan csökkenő hozam- és kamatkörnyezet meghatározó szerepet játszik. Az Alapkezelő célja, továbbra is az Alap likviditásának biztosítása mellett az elérhető legkedvezőbb teljesítmény.
MKB Dollár Likviditási Alap 17 632 315,15 USD 1,086656 USD USD Az Alap befektetési célja, hogy a Befektetők rövid távon rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetőséget nyújtson. Ennek érdekében az Alapkezelő az Alap befektetési stratégiáját úgy valósítja meg, hogy az Alap tőkéjét lekötött és látra szóló banki betétekbe, valamint az OECD tagországok által USA dollárban, OECD tagországok területén kibocsátott állampapírokba fekteti. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alaphozama** 0,07% 0,11% 0,15% 0,51% 0,77% 1,02% 0,36% 0,87% 1,14% 1,18% 1,31% 1,50% 1,45% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2009.09.23. MKB DOLLÁR LIKVIDITÁSI ALAP VÁLTOZÁSA* HU0000708052 1,08 T NAP 1,07 1,06 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2014.12.25. 2015.03.25. 2015.06.25. 2015.09.25. 2015.12.25. 2016.03.25. 2016.06.25. 2016.09.25. 2016.12.25. 2017.03.25. 2017.06.25. 2017.09.25. 1 I KITETTSÉG (): 10,01% ÖSSZEG (USD) Látraszóló betét 6 016 352 Lekötött betét 11 629 947 OECD dollár állampapír 0 Költség -13 984 Látraszóló betét 34,12% Lekötött betét 65,96% OECD dollár állampapír 0% 0,01% Az Alap teljesítményének alakulásában a folyamatosan csökkenő hozam- és kamatkörnyezet meghatározó szerepet játszik. Az Alapkezelő célja, továbbra is az Alap likviditásának biztosítása mellett az elérhető legkedvezőbb teljesítmény. 5
MKB Euro Likviditási Alap 32 297 741,55 EUR 1,08122 EUR EUR Az Alap befektetési célja, hogy a Befektetők rövid távon rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas befektetési lehetőséget nyújtson. Ennek érdekében az Alapkezelő az Alap befektetési stratégiáját úgy valósítja meg, hogy az Alap tőkéjét lekötött és látra szóló banki betétekbe, valamint az Európai Uniós tagországok által euróban, az Európai Unió területén kibocsátott állampapírokba fekteti. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** -0,01% -0,01%-0,03% 0,20% 0,44% 0,84% 0,15% 0,43% 0,67% 0,85% % 1,44% 0,93% 1,06% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2008.08.13 MKB EURO LIKVIDITÁSI ALAP VÁLTOZÁSA* HU0000707138 1,08 T NAP 1,07 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 1,06 2013.11.14. 2014.02.14. 2014.05.14. 2014.08.14. 2014.11.14. 2015.02.14. 2015.05.14. 2015.08.14. 2015.11.14. 2016.02.14. 2016.05.14. 2016.08.14. 2016.11.14. 2017.02.14. 2017.05.14. 2017.08.14. 6 1 I KITETTSÉG (): 10,00% ÖSSZEG (EUR) Látraszóló betét 8 178 491 Lekötött betét 24 124 527 EU eurós állampapír 0 Költség -5 276 Látraszóló betét 25,32% Lekötött betét 74,69% EU euro 0% 0,00% Az Alap teljesítményének alakulásában a folyamatosan csökkenő hozam- és kamatkörnyezet meghatározó szerepet játszik. Az Alapkezelő célja, továbbra is az Alap likviditásának biztosítása mellett az elérhető legkedvezőbb teljesítmény.
MKB Prémium Rövid Kötvény 963 386 760 Ft 2,062013 Ft HUF HU0000702972 T+2 NAP Az Alapkezelő a Befektetőktől összegyűjtött tőkét az Európai Unió és az OECD tagállamok által kibocsátott rövid lejáratú állampapírokba, ezen belül is főként a Magyar Állam által kibocsátott állampapírokba fekteti be. Az Alap vállalatok által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, jelzáloglevelekbe és egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba is befektetheti forrásainak egy részét, ezáltal az Alapkezelő az állampapírokénál magasabb hozam elérésének lehetőségét kívánja megteremteni. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 0,83% 0,99% 1,56% 1,16% 1,75% 1,94% 0,21% 1,46% 4,04% 0,33% 3,85% 4,80% 10,54% 6,45% 6,57% Referenciaindex hozama** 0,82% 1,26% 1,73% 2,07% 3,23% 2,54% 1,85% 3,31% 5,72% 8,52% 5,17% 5,53% 10,73% 8,50% 7,69% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 1992.12.15. MKB PRÉMIUM RÖVID KÖTVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 2,10 2,05 2,00 1,95 1,90 1,85 2012.10.31. 2013.01.31. 2013.04.30. 2013.07.31. 2013.10.31. 2014.01.31. 2014.04.30. 2014.07.31. 2014.10.31. 2015.01.31. 2015.04.30. 2015.07.31. 2015.10.31. 2016.01.31. 2016.04.30. 2016.07.31. 2016.10.31. 2017.01.31. 2017.04.30. 2017.07.31. 25% MAX + 75% RMAX 2 ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 28 271 545 Lekötött betét 0 Állampapír 722 514 350 Vállalati kötvény 214 185 514 Befektetési alap 0 Jelzálog kötvény 0 Fedezeti ügylet -261 206 Költség -1 323 443 Látraszóló betét 2,93% Lekötött betét 0% Állampapír 75% Vállalati kötvény 22,23% Befektetési alap 0% Jelzálog kötvény 0% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 1,18 év Az Alap, referencia indexéhez hasonló futamidővel rendelkezett. Az Alap tőkéjének 75%-át magyar állampapírba, 22%-át vállalati kötvényekbe fektette. I KITETTSÉG (): 0,12% 12,29% A271027A16 DK2018/01 A190520B13 A190828D16 A210623A15 7
MKB Bázis Nyíltvégű 28 267 829 878 Ft 1,188485 Ft HUF HU0000712195 Az Alapkezelő az Alap összetételének kialakításakor arra törekszik, hogy a portfólió teljesítménye a referencia indexét elérje vagy meghaladja. Ezért az Alap jellemzően Európai Uniós (EU), Európai Gazdasági Térség (EGT) állampapírokba, ugyanezen országok jegybankjai és az Európai Központi Bank (EKB) által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítô értékpapírokba, valamint ugyanezen térség jelzálog leveleibe, vállalati kötvényeibe, kollektív befektetési értékpapírjaiba fektethet. Deviza kitettségét fedezheti. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 1,15 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,49% 2,30% 2,73% 3,00% 3,85% 3,39% 2,20% 5,59% Referenciaindex hozama** 0,98% 1,50% 2,00% 2,56% 3,65% 2,79% 2,40% 5,69% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2013. 05. 02. MKB BÁZIS NYÍLTVÉGŰ ALAP VÁLTOZÁSA* T+2 NAP 1,10 1,05 0,95 70% RMAX 30% MAX 2013.05.02. 2014.05.02. ÖSSZEG (Ft) 2015.05.02. 2016.05.02. 2017.05.02. 3 Látraszóló betét 505 880 407 Állampapír 19 999 284 182 Vállalati kötvény 8 114 742 558 Befektetési alap, ETF 0 Fedezeti ügylet -220 593 734 Költség -131 483 535 Látraszóló betét 1,79% Állampapír 70,75% Vállalati kötvény 28,71% Befektetési alap, ETF 0% 8 I KITETTSÉG (): 21,75% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 3,3 0,19% nincs Az Alap továbbra is tartja kötvény felülsúlyát, ezzel referencia indexétől kockázatosabb volt. A portfólió durationje 3,3 volt hó végén. Deviza kitettségét fedezte. Valamint USD/JPY és EUR/USD vételi pozíciói voltak a hó végén. Az Alap teljesítménye meghaladta a referencia indexét.
MKB Bázis Dollár Alapba Fektető Alap 8 038 255,87 USD 1,063798 USD USD HU0000715347 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Bázis Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Bázis Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,47% 3,06% 3,64% 3,04% 2,62% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015.10. 14. MKB BÁZIS DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,08 1,06 1,04 1,02 0,98 0,96 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2015.10.14. 2015.12.14. 2016.02.14. 2016.04.14. 2016.06.14. 2016.08.14. 2016.10.14. 2016.12.14. 2017.02.14. 2017.04.14. 2017.06.14. 2017.08.14. 2017.10.14. 3 ÖSSZEG (USD) Látraszóló betét 408 366 Befektetési alap, ETF 7 350 090 Fedezeti ügylet 282 632 Költség -2 832 Látraszóló betét 5,08% Befektetési alap, ETF 91,44% 1 - I KITETTSÉG (): 0,20% MKB Bázis Nyíltvégű AK az Alap portfólióját az MKB Bázis Nyíltvégű pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 92,14% 9
25 871 860,28 EUR 1,034271 EUR EUR HU0000715339 T+3 NAP Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). MKB Bázis Euró Alapba Fektető Alap Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Bázis Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Bázis Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidôs EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 09. 29. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,08% 1,77% 1,60% 1,62% 1,63% MKB BÁZIS EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,08 1,03 1,06 1,02 1,03 1,01 1,02 1,01 0,99 0,98 0,97 0,99 2015.10.14. 2015.12.14. 2016.02.14. 2016.04.14. 2016.06.14. ÖSSZEG (EUR) Látraszóló betét 1 282 689 Befektetési alap, ETF 24 538 087 2016.08.14. 2016.10.14. 2016.12.14. 2017.02.14. 2017.04.14. 2017.06.14. 2017.08.14. 2017.10.14. Látraszóló betét 4,96% Befektetési alap, ETF 94,84% 3 Fedezeti ügylet 57 541 Költség -6 457 10 1 - I KITETTSÉG (): 94,84% 0,14% MKB Bázis Nyíltvégű AK az Alap portfólióját az MKB Bázis Nyíltvégű pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
5 198 512 387 Ft 7,292409 Ft HUF HU0000702956 MKB Állampapír Az Alap azokat a befektetőket célozza meg, akik hosszabb időtávon szeretnének megtakarítani. A portfólió átlagos hátralévő futamideje jellemzően négy év. Az Alap tőkéjét jellemzően, legalább 80%-ban forintban kibocsátott állampapírokba fekteti, ezzel az Alap teljesíti az EHO mentességet. A tőke maradék része betétbe, vállalati kötvénybe, jelzálog papírba kerül befektetésre. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. Nem évesített *** Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet Évesített engedélyének hozam** hozam** dátuma: 2007. 03. 07. 7,00 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 1995. 08. 10. MKB ÁLLAMPAPÍR ALAP VÁLTOZÁSA* Naptári éves hozamok Alap hozama** 3,48% 5,43% 5,19% 5,17% 6,88% 5,65% 3,52% 7,73% 8,71% 16,72% -0,31% 4,32% 8,34% 0,20% 5,12% Referenciaindex hozama** 3,10% 4,83% 5,56% 6,01% 8,39% 6,58% 4,46% 12,45% 10,14% 20,41% 2,88% 6,31% 14,10% 2,68% 6,22% T+3 NAP 6,50 6,00 5,50 MAX 5,00 4,50 2012.10.31. 2013.01.31. 2013.04.30. 2013.07.31. 2013.10.31. 2014.01.31. 2014.04.30. 2014.07.31. 2014.10.31. 2015.01.31. 2015.04.30. 2015.07.31. 2015.10.31. 2016.01.31. 2016.04.30. 2016.07.31. 2016.10.31. 2017.01.31. 2017.04.30. 2017.07.31. 4 ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 274 042 225 Állampapír 4 643 944 542 Vállalati kötvény 290 656 710 Jelzálog kötvény 0 Befektetési alap, ETF 0 Fedezeti ügylet -4 066 564 Költség -6 064 526 Látraszóló betét 5,27% Állampapír 89,33% Vállalati kötvény 5,59% Jelzálog kötvény 0% Befektetési alap, ETF 0% I KITETTSÉG (): 22,65% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 5,43év 0,53% A240626B15 A250624B14 A281022A11 Az Alap, referencia indexétől hosszabb átlagos hátralévő futamidővel rendelkezett az elmúlt hónap végén. Az Alap tőkéjének 92%-át magyar állampapírba, 6%-át vállalati kötvényekbe fektette. 11
MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott 43 580 168 546 Ft 1,094068 Ft HUF HU0000715362 T+2 NAP Az Alap befektetési célja, hogy elsősorban a magyar, illetve európai régió kötvénypiacán befektetve, a hazai pénzpiacon elérhető hozamoknál magasabb hozamban részesítse a befektetőket. A küszöbhozam az RMAX Index teljesítménye. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 0,65% 1,04% 3,25% 4,36% 6,68% Küszöbhozama** 0,07% 0,09% 0,48% 0,65% 1,22% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 09. 29. MKB ADAPTÍV KÖTVÉNY ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP VÁLTOZÁSA* 1,10 1,08 1,06 1,04 1,02 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,98 2015.09.29. 2015.11.29. 2016.01.29. 2016.03.29. 2016.05.29. 2016.07.29. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 2 270 538 670 Állampapír 15 096 683 868 Vállalati kötvény 16 289 584 917 Részvény 2 279 598 520 2016.09.29. 2016.11.29. 2017.01.29. 2017.03.29. 2017.05.29. 2017.07.29. 2017.09.29. Látraszóló betét 5,21% Állampapír 34,64% Vállalati kötvény 37,38% 4 Befektetési alap, ETF 8 400 602 788 Részvény 5,23% Származékos ügylet -495 841 569 Költség -260 998 648 Befektetési alap, ETF 19,28% 12 I KITETTSÉG (): 43,75% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 5,0 0,45% nincs Az Alap a hónap folyamán forintban és devizában denominált magyar államkötvényekkel (34%), devizában denominált vállalati kötvényekkel (38%) és 19%-nyi befektetési alappal és részvénnyel töltötte fel a portfóliót. Az Alap átlagos hátralévő futamideje 5,3 volt hó végén. Az Alap az amerikai dollár és euró kitettségét fedezte. Valamint USD/JPY és USD/HUF vételi eladási pozíciói voltak a hó végén.
MKB Adaptív Kötvény Euró Alapba Fektető Alap 45 556 945,38 EUR 1,059601 EUR EUR HU0000715388 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Adaptív Kötvény Alapba Fektető forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** -0,03% 0,62% 1,79% 3,11% 4,44% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 12. 08. MKB ADAPTÍV KÖTVÉNY EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,07 1,06 1,05 1,04 1,03 1,02 1,01 0,99 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2015.12.08. 2016.02.08. 2016.04.08. 2016.06.08. 2016.08.08. 2016.10.08. 2016.12.08. 2017.02.08. 2017.04.08. 2017.06.08. 2017.08.08. 2017.10.08. 4 ÖSSZEG (EUR) Látraszóló betét 2 206 275 Befektetési alap, ETF 43 257 194 Fedezeti ügylet 104 193 Költség -10 716 Látraszóló betét 4,84% Befektetési alap, ETF 94,95% I KITETTSÉG (): 95,52% 0,45% MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott AK az Alap portfólióját az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 13
17 479 327,35 USD 1,092231 USD USD HU0000715370 T+3 NAP Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 4 MKB Adaptív Kötvény Dollár Alapba Fektető Alap Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Adaptív Kötvény Alapba Fektető forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 12. 08. MKB ADAPTÍV KÖTVÉNY DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,12 1,10 1,10 1,08 1,8 1,06 1,06 1,04 1,04 1,02 1,02 1,98 0,96 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 0,33% 1,80% 3,77% 4,75% 5,48% 2015.12.08. 2016.02.08. 2016.04.08. 2016.06.08. 2016.08.08. ÖSSZEG (USD) Látraszóló betét 870 212 Befektetési alap, ETF 15 979 787 Fedezeti ügylet 634 196 Költség -4 867 2016.10.08. 2016.12.08. 2017.02.08. 2017.04.08. 2017.06.08. 2017.08.08. 2017.10.08. Látraszóló betét 4,98% Befektetési alap, ETF 91,42% 14 I KITETTSÉG (): 92,41% 0,43% MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott AK az Alap portfólióját az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
MKB Egyensúly Nyíltvégű AZ ÉV LEGJOBB VEGYES KIEGYENSÚLYOZOTT ALAPJA 45 973 399 884 Ft 1,320442 Ft HUF HU0000712203 T+2 NAP 70% MAX 10% RMAX 10% MSCI ACWI 5% MSCI EM 5% STOXXEUROPE600 4 I KITETTSÉG (): 44,34% Az Alapkezelő az Alap összetételének kialakításakor arra törekszik, hogy a portfólió teljesítménye a referencia indexét elérje vagy meghaladja. Ezért az Alap Európai Uniós (EU)-, Európai Gazdasági Térség (EGT) állampapírokba, ugyanezen országok jegybankjai és az Európai Központi Bank (EKB) által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, valamint ugyanezen térség jelzálog leveleibe, vállalati kötvényeibe, kollektív befektetési értékpapírjaiba fektethet. Az Alap vásárolhat hazai és külföldi részvényeket. Deviza kitettségét fedezheti. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2013. 05. 02. Látraszóló betét 954 053 815 Állampapír 22 428 568 987 Vállalati kötvény 10 781 355 319 Befektetési alap, ETF 10 207 148 997 Részvény 2 007 037 271 Fedezeti ügylet -347 727 574 Költség -57 036 931 0,45% A240626B15 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,91% 3,01% 5,27% 5,35% 6,31% 4,37% 4,13% 11,14% Referenciaindex hozama** 3,43% 3,92% 6,87% 6,15% 7,18% 6,00% 4,12% 11,44% MKB EGYENSÚLY NYÍLTVÉGŰ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,30 1,30 1,25 1,25 1,20 1,20 1,15 1,10 1,15 1,05 1,10 1,05 0,95 0,95 2013.05.02. 2014.05.02. ÖSSZEG (Ft) 2015.05.02. 2016.05.02. 2017.05.02. Látraszóló betét 2,08% Állampapír 48,79% Vállalati kötvény 23,45% Befektetési alap, ETF 22,20% Részvény 4,37% Az Alap kötvény referencia indexétől hosszabb átlagos hátralévő futamidővel és magasabb részvény kitettséggel rendelkezett. Euró kitettségét egészben, míg dollár kitettségének 86%-át fedezte. Valamint USD/JPY és EUR/USD vételi pozíciói voltak a hó végén. Hó végén az Alap teljesítménye nem haladta meg a referencia indexét. 15
MKB Egyensúly Euró Alapba Fektető Alap 40 889 599,64 EUR 1,063552 EUR EUR HU0000714431 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségû folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidôs EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,77% 2,03% 3,36% 2,26% 2,75% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 01. 30. MKB EGYENSÚLY EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,06 1,04 1,02 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,98 0,96 2015.01.30. 2015.05.30. 2015.09.30. 2016.01.31. ÖSSZEG (EUR) 2016.05.31. 2016.09.30. 2017.01.31. 2017.05.31. 2017.09.30. Látraszóló betét 2 022 228 Befektetési alap, ETF 38 785 434 Látraszóló betét 4,95% Befektetési alap, ETF 94,85% 4 Fedezeti ügylet 91 774 Költség -9 836 16 I KITETTSÉG (): 96,05% 0,44% MKB Egyensúly Nyíltvégű az Alap portfólióját az MKB Egyensúly Nyíltvégű Befektetési alappal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
MKB Egyensúly Dollár Alapba Fektető Alap 11 035 519,66 USD 1,087733 USD USD HU0000714712 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,09% 3,17% 5,20% 3,42% 3,78% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 05. 07. MKB EGYENSÚLY DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,08 1,06 1,04 1,02 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,98 0,96 2015.05.07. 2015.07.07. 2015.09.07. 2015.11.07. 2016.01.07. 2016.03.07. 2016.05.07. ÖSSZEG (USD) 2016.07.07. 2016.09.07. 2016.11.07. 2017.01.07. 2017.03.07. 2017.05.07. 2017.07.07. 2017.09.07. Látraszóló betét 558 893 Befektetési alap, ETF 10 104 755 Látraszóló betét 5,06% Befektetési alap, ETF 91,57% 4 Fedezeti ügylet 375 282 Költség -3 410 I KITETTSÉG (): 92,69% 0,45% MKB Egyensúly Nyíltvégű az Alap portfólióját az MKB Egyensúly Nyíltvégű pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 17
4 566 648 743 Ft 1,326055 Ft HUF HU0000712211 T+2 NAP 50% MAX 10% RMAX 20% MSCI ACWI 10% MSCI EM 10% STOXXEUROPE600 4 MKB Ambíció Nyíltvégű Az Alapkezelő az Alap összetételének kialakításakor arra törekszik, hogy a portfólió teljesítménye a referencia indexét elérje vagy meghaladja. Ezért az Alap Európai Uniós (EU)-, Európa Gazdasági Térség (EGT) állampapírokba, ugyanezen országok jegybankjai és az Európai Központi Bank (EKB) által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, valamint ugyanezen térség jelzálog leveleibe, vállalati kötvényeibe, kollektív befektetési értékpapírjaiba fektethet. Továbbá az Alap vásárolhat hazai és külföldi részvényeket. Deviza kitettségét fedezheti. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2013. 05. 02. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 3,94% 2,34% 6,69% 5,69% 6,41% 4,64% 3,96% 11,83% Referenciaindex hozama** 1,30 1,25 1,20 1,15 1,10 1,05 0,95 4,06% 3,48% 8,69% 6,71% 7,49% 5,88% 3,96% 12,04% MKB AMBÍCIÓ NYÍLTVÉGŰ ALAP VÁLTOZÁSA* 2013.05.02. 2014.05.02. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét -105 196 005 Állampapír 1 858 529 267 Vállalati kötvény 797 643 917 Befektetési alap, ETF 2 034 799 296 Részvény 0 Fedezeti ügylet -13 000 136 Költség -6 127 596 2015.05.02. 2016.05.02. 2017.05.02. Látraszóló betét -2,30% Állampapír 40,70% Vállalati kötvény 17,47% Befektetési alap, ETF 44,56% Részvény 0% 18 I KITETTSÉG (): 57,30% 0,8% A211027B16 Az Alap kötvény referencia indexétől hosszabb átlagos hátralévő futamidővel és alacsonyabb részvény kitettséggel rendelkezett. Euró kitettségének 90%-a és USD kitettségének 69%-a fedezve volt hó végén. Hó végén az Alap teljesítménye nem haladta meg a referencia indexét.
MKB Ingatlan Alapok Alapja A sorozat 1 047 050 148 Ft 1,351154 Ft HUF HU0000705058 T+4 NAP Az Alapkezelő a stratégia megvalósítása érdekében európai uniós, illetve nemzetközi ingatlanpiaci kitettséggel bíró befektetési jegyekbe, ETF-ekbe, és az ingatlanok fejlesztésével/forgalmazásával foglalkozó Európai Unió vagy az OECD tagállamok tőzsdéin jegyzett, vállalatok részvényeibe fekteti tőkéjének jelentős részét. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó 1év Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2007. 01. 31. ( A sorozat) Naptári éves hozamok Alap hozama** 3,71% 2,67% 9,30% 7,19% 8,24% 2,82% 0,50% 6,90% 14,83% 8,12% 8,62% -18,24% 10,80% 2,75% -12,29% MKB INGATLAN ALAPOK ALAPJA ALAP VÁLTOZÁSA A SOROZAT* 1,30 1,20 1,10 0,90 0,80 2012.10.31. 2013.01.31. 2013.04.30. 2013.07.31. 2013.10.31. 2014.01.31. 2014.04.30. 2014.07.31. 2014.10.31. ÖSSZEG (Ft) 2015.01.31. 2015.04.30. 2015.07.31. 2015.10.31. 2016.01.31. 2016.04.30. 2016.07.31. 2016.10.31. 2017.01.31. 2017.04.30. 2017.07.31. Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). Látraszóló betét A 116 450 700 Nemzetközi ingatlan piaci bef. jegyek A 659 020 763 Hazai ingatlan piaci bef. jegyek A 0 Ingatlan részvények A 12 448 000 Likviditási alapok A 260 411 649 Magyar Állampapír A 0 Látraszóló betét A 11,12% Nemzetközi ingatlan piaci bef.jegyek A 62,94% Hazai ingatlan piaci bef.jegyek A 0% Ingatlan részvények A 1,19% Likviditási alapok A 24,87% 4 I KITETTSÉG (): 91,44% Fedezeti ügylet 0 Költségek A -1 280 964 0,17%, A SAJÁT SOROZATÁN BELÜL EASY ETF FTSE EPRA EUROZONE MKB DOLLÁR Tőkevédett Likviditási Alap AK MKB Forint Likviditási Alap AK Magyar állampapír A 0% az Alap ingatlan kitettsége hó végén 64% volt. Az alap deviza kitettségét nem fedezte hó végén. 19
MKB Észak-Amerikai AZ ÉV LEGJOBB FEJLETT PIACI RÉSZVÉNY ALAPJA 1 680 385 972 Ft 2,183045 Ft HUF HU0000709506 T+4 NAP DOWSTOXX50 90%-BAN ÉS ZMAX 10%-BAN 1 hónap 6 I KITETTSÉG (): 24,58% Az Alapkezelő hosszú távon az Alap tőkéjének átlagosan 90%-át észak-amerikai, kanadai, mexikói vállalatok részvényeibe fektetheti, a maradék részt likvid eszközök vásárlására fordítja. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2010. 12. 11. Referencia indexe módosult: 2015.03.16-tól. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 587 062 136 Befektetési alap, ETF 244 504 645 Állampapír 0 Részvény 850 950 602 Fedezeti ügylet 0 Költség -2 131 411 1,67% ISHARES S&P 100 ETF 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 5,19% 0,36% 10,91% 11,44% 14,02% 11,99% 13,22% 10,98% 25,28% 23,49% 3,35% 3,75% Referenciaindex hozama** 2,40 2,20 2,00 1,80 1,60 1,05 1,40 1,20 6,59% 1,10% 12,02% 11,47% 15,31% 13,98% 10,24% 10,53% 29,71% 25,80% 5,60% 10,31% MKB ÉSZAK-AMERIKAI RÉSZVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 2014.01.13. 2014.04.13. 2014.07.13. 2014.10.13. 2015.01.13. 2015.04.13. 2015.07.13. 2015.10.13. 2016.01.13. 2016.04.13. 2016.07.13. 2016.10.13. 2017.01.13. 2017.04.13. 2017.07.13. 2017.10.13. Látraszóló betét 34,94% Befektetési alap, ETF 14,55% Állampapír 0% Részvény 50,64% Az Alap ebben a hónapban a benchmarkjától alacsonyabb részvény kitettséggel rendelkezett. Az alap deviza kitettségét nem fedezte hó végén. 20
MKB Nyersanyag Alapok Alapja 648 266 645 Ft 0,772020 Ft HUF HU0000707971 T+4 NAP Az Alapkezelő tőkéjének likvid hányadon felüli részét elsősorban nyersanyagpiacot követő kollektív befektetési jegyekbe, valamint nyersanyagkapcsolt vállalati részvényekbe fekteti be. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 Nem évesített hozam** Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2009. 07. 08. Referencia indexe módosult: 2015.03.26-tól. Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 5,01% -2,92% -4,50% -8,88% -7,28% -3,04% 11,89% -20,94% -3,43% -8,54% -10,19% -7,05% 15,05% Referenciaindex hozama** 4,34% -3,76% -4,49% -6,45% -5,01% 0,62% 13,48% -15,65% -1,04% -6,43% -6,82% -2,23% 27,24% MKB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA ALAP VÁLTOZÁSA* 1,20 0,80 0,60 2012.09.31. 2013.12.31. 2013.03.30. 2013.06.31. 2013.09.31. 2014.12.31. 2014.03.30. 2014.06.31. 2014.09.31. ÖSSZEG (Ft) 2015.12.31. 2015.03.30. 2015.06.31. 2015.09.31. 2016.12.31. 2016.03.30. 2016.06.31. 2016.09.31. 2017.12.31. 2017.03.30. 2017.07.31. BLOOMBERGÉS COMMODITY IDX 90%BAN ÉS ZMAX 10%-BAN 5 Látraszóló betét 97 355 969 Állampapír 0 Árupiaci kitettség (ETF, bef. alap) 552 078 690 Árupiaci kitettség (részvény) 0 Fedezeti ügylet 0 Költség -1 168 014 Látraszóló betét 15,02% Állampapír 0% Árupiaci kitettség (ETF, bef.alap) 85,16% Árupiaci kitettség (részvény) 0% I KITETTSÉG (): 2,53% POWERSHARES DB COMMODITY IND Az Alap ebben a hónapban a benchmarkjától alacsonyabb árupiaci kitettséggel rendelkezett. Az alap deviza kitettségét nem fedezte hó végén. 85,67% 21
1 020 598 662 Ft 0,744101 Ft HUF HU0000702931 T+3 NAP MKB Európai Nyíltvégű Részvény Az Alapkezelő az Alap tőkéjének likvid hányadon felüli részét lehetőség szerint az OECD tagállamokban székhellyel rendelkező szervezetek európai tőzsdékre bevezetett részvényekbe fekteti be. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Nem évesített Évesített hozam** Naptári éves hozamok hozam** Alap hozama** 4,53% 2,52% 17,11% 7,36% 9,87% -1,13% 5,47% 7,76% 22,04% 5,12% -20,45% -1,68% 13,36% -40,25% 2,08% Referenciaindex hozama** 5,91% 1,70% 17,32% 6,34% 9,44% -2,15% 3,63% 7,79% 20,77% 9,76% -10,83% -2,08% 28,30% -43,25% 7,22% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2000. 03. 23. Refetencia indexe módosult 2010.09.09-től., valamint 2015.03.26-tól. MKB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 0,73 0,68 0,63 0,58 0,53 0,48 0,38 DOWSTOXX50 90%-BAN ÉS ZMAX 10%-BAN 2012.10.31. 2013.01.31. 2013.04.30. 2013.07.31. 2013.10.31. 2014.01.31. 2014.04.30. 2014.07.31. 2014.10.31. 2015.01.31. 2015.04.30. 2015.07.31. 2015.10.31. 2016.01.31. 2016.04.30. 2016.07.31. 2016.10.31. 2017.01.31. 2017.04.30. 2017.07.31. 1 hónap 6 I KITETTSÉG (): 72,07% ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 355 345 017 Befektetési alap, ETF 0 Állampapír 0 Részvény 666 979 651 Fedezeti ügylet 0 Költség -1 726 006 1,78% nincs Látraszóló betét 34,82% Befektetési alap, ETF 0% Állampapír 0% Részvény 65,35% Az Alap ebben a hónapban a benchmarkjától alacsonyabb részvény kitettséggel rendelkezett. Az alap deviza kitettségét nem fedezte hó végén. 22
MKB Bonus Közép-Európai Részvény 899 662 123 Ft 2,281737 Ft HUF HU0000702964 Az Alapkezelő hosszú távon az Alap tőkéjének átlagosan 90%-át közép-kelet európai vállalatok részvényeibe fekteti, a maradék részt likvid eszközök vásárlására fordítja. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 4,77% 5,19% 23,30% 6,07% 5,10% 3,35% 0,91% -1,81% -1,11% 12,97% -23,45% 17,97% 49,52% -46,40% 7,23% Referenciaindex hozama** 5,79% 5,76% 28,51% 6,11% 4,30% 1,33% -1,47% -1,98% -4,91% 14,36% -20,86% 16,79% 60,12% -49,66% 13,33% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma:1994.09.26. Referencia indexe módosult 2009.02.23-tól, valamint 2015.03.30-tól. MKB BONUS KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 2,25 2,00 T+3 NAP 1,75 CETOP20 90%-BAN ÉS ZMAX 10%-BAN 1,50 2012.10.31. 2013.01.31. 2013.04.30. 2013.07.31. 2013.10.31. 2014.01.31. 2014.04.30. 2014.07.31. 2014.10.31. ÖSSZEG (Ft) 2015.01.31. 2015.04.30. 2015.07.31. 2015.10.31. 2016.01.31. 2016.04.30. 2016.07.31. 2016.10.31. 2017.01.31. 2017.04.30. 2017.07.31. 5 Látraszóló betét 293 016 130 Állampapír 0 Befektetési alap, ETF 81 661 721 Részvény 526 453 295 Látraszóló betét 32,57% Állampapír 0% Befektetési alap, ETF 9,08% Részvény 58,52% Fedezeti ügylet 0 Költség -1 469 023 I KITETTSÉG (): 74,23% 1,37% nincs Az Alap ebben a hónapban a benchmarkjától alacsonyabb részvény kitettséggel rendelkezett. Az alap deviza kitettségét nem fedezte hó végén. 23
MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott 19 335 921 478 Ft 1,119488 Ft HUF HU0000714225 T+3 NAP Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). Az Alap kötvény túlsúlyos vegyes összetételű befektetési alap, amelynek egyik fő befektetési célpontja a magyar állampapírpiac. Az Alap ezen felül kitettséggel rendelkezhet kollektív befektetési eszközökben, részvényekben, árupiaci befektetésekben. Az Alap kockázati kitettsége fedezeti ügyletekkel csökkenthető. Tekintettel az Alap HUF denominációjára, az Alapkezelő törekszik arra, hogy a forint árfolyamingadozásából eredő árfolyam-kockázatot csökkentse a befektetett portfólió nem forintban denominált elemei esetén, melynek érdekében devizafedezeti ügyleteket köt. Az Alapkezelő aktív portfólió-kezeléssel valósítja meg az Alap esetében követni kívánt befektetési stratégiát. A küszöbhozam az RMAX Index teljesítménye. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2014. 11. 17. Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,82% 3,01% 5,81% 3,84% 2,68% 3,80% Küszöbhozama** 0,07% 0,09% 0,48% 1,09% 1,22% 1,50% MKB AKTÍV ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP VÁLTOZÁSA* 1,12 1,10 1,08 1,06 1,04 1,02 0,98 2014.11.19. 2015.02.19. 2015.05.19. 2015.08.19. 2015.11.19. 2016.02.19. 2016.05.19. 2016.08.19. 2016.11.19. 2017.02.19. 2017.05.19. 2017.08.19. 1-TÔL 7-IG*** 4 ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 7 484 207 233 Állampapír 5 685 613 884 Vállalati kötvények 4 401 313 853 Befektetési alap, ETF 0 Részvény 2 129 578 913 Határidős ügylet -110 565 251 Költség -254 227 154 Látraszóló betét 38,71% Állampapír 29,40% Vállalati kötvények 22,76% Befektetési alap, ETF 0% Részvény 11,01% 24 I KITETTSÉG (): 28,98% 0,3% A250624B14 OPUS VAR 49-13 A190520B13 Az Alap az elmúlt hónapban óvatosan, de csökkentettük a részvények súlyát, ami elsősorban profitrealizálás volt. A kedvező havi teljesítmény a hosszabb hazai államkötvényeknek és részvények áremelkedésének volt köszönhető.
MKB Aktív Alfa Euró Alapba Fektető Alap 11 718 752,58 EUR 1,045252 EUR EUR HU0000715321 T+4 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,42% 2,44% 4,38% 2,13% 0,94% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015.09.29. MKB AKTÍV ALFA EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,05 1,04 1,03 1,02 1,01 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,99 0,98 0,97 2015.09.29. 2015.11.29. 2016.01.29. 2016.03.29. 2016.05.29. 2016.07.29. ÖSSZEG (EUR) 2016.09.29. 2016.11.29. 2017.01.29. 2017.03.29. 2017.05.29. 2017.07.29. 2017.09.29. Látraszóló betét 576 598 Befektetési alap, ETF 11 119 859 Látraszóló betét 4,92% Befektetési alap, ETF 94,89% 4 Fedezeti ügylet 25 819 Költség -3 524 I KITETTSÉG (): 95,28% 0,29% MKB AKTÍV ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁR- MAZTATOTT ALAP Az Alap portfólióját az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési Alappal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 25
MKB Aktív Alfa Dollár Alapba Fektető Alap 4 365 622,82 USD 1,074025 USD Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,76% 3,66% 6,31% 3,52% 1,95% USD HU0000715354 T+4 NAP Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 1-TÔL 7-IG*** 4 Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 10. 14. MKB AKTÍV ALFA DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,08 1,06 1,04 1,03 1,02 1,01 0,99 0,98 0,97 2015.10.14. 2015.12.14. 2016.02.14. 2016.04.14. 2016.06.14. 2016.08.14. 2016.10.14. 2016.12.14. 2017.02.14. 2017.04.14. ÖSSZEG (USD) Látraszóló betét 216 648 Befektetési alap, ETF 3 996 431 Fedezeti ügylet 154 614 Költség -2 070 2017.06.14. 2017.08.14. 2017.10.14. Látraszóló betét 4,96% Befektetési alap, ETF 91,54% 26 I KITETTSÉG (): 92,03% 0,3% MKB AKTÍV ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP Az Alap portfólióját az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési Alappal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
MKB PB TOP Abszolút Hozamú Származtatott 1 446 794 456 Ft 1,148709 Ft HUF HU0000714241 T+3 NAP Az Alap vegyes összetételű befektetési alap, amely vagyonának hosszútávon mintegy felét kockázatmentes, kamatjellegű jövedelmet biztosító eszközökbe, illetve ezen túlmenôen kockázatosabb eszközökbe (részvényekbe, ingatlan piaci kitettséget adó eszközökbe, devizába, árupiacot lefedő eszközökbe) fekteti. Az Alap kockázati kitettsége fedezeti ügyletekkel csökkenthető. Tekintettel az Alap HUF denominációjára, az Alapkezelő törekszik arra, hogy a forint árfolyam-ingadozásából eredő árfolyam-kockázatot csökkentse a befektetett portfólió nem forintban denominált elemei esetén, melynek érdekében devizafedezeti ügyleteket köt. Emellett kontrollált kockázat felvállalása mellett származtatott eszközökbe is fektethet. Az Alapkezelő az Alap befektetési politikájának megvalósítása során törekszik arra, hogy a változó piaci körülmények között is pozitív hozamot biztosítson befektetôi számára. Az Alapkezelő aktív portfólió-kezeléssel valósítja meg az Alap esetében követni kívánt befektetési stratégiát és jelentős hangsúlyt fektet a kockázatkezelésre a befektetési politika megvalósítása során. A küszöbhozam az RMAX Index teljesítménye. HOZAMOK : 2017. OKTÓBER 31. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2014. 11. 17. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,55% 3,79% 8,18% 4,76% 3,96% 3,58% Küszöbhozama** 0,07% 0,09% 0,48% 1,09% 1,22% 1,50% MKB PB TOP ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP VÁLTOZÁSA* 1,50 1,40 1,30 1,20 1,10 0,90 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2014.11.19. 2015.02.19. 2015.05.19. 2015.08.19. 2015.11.19. 2016.02.19. 2016.05.19. 2016.08.19. 2016.11.19. 2017.02.19. 2017.05.19. 2017.08.19. 4 ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 28 414 Állampapír 376 277 130 Vállalati kötvények 187 245 129 Befektetési alap, ETF 0 Részvény 289 533 255 Határidős ügylet 53 313 916 Költség -53 380 Látraszóló betét 0% Állampapír 26,01% Vállalati kötvények 12,94% Befektetési alap, ETF 0% Részvény 20,01% I KITETTSÉG (): 37,31% 0,47% A250624B14 Az Alap az elmúlt hónapban óvatosan, de csökkentettük a részvények súlyát, ami elsősorban profitrealizálás volt. A kedvező havi teljesítmény a hosszabb hazai államkötvényeknek és részvények áremelkedésének volt köszönhető. 27
IL -278 448 Ft IL 0 Ft MKB Ingatlan Alapok Alapja IL sorozat Az Alap IL sorozatának befektetési célja, hogy a befektetôk számára az MKB Ingatlan Alapok Alapja A sorozatán belül illikviddé vált eszközöket a befektetők közötti egyenlô elbánás érdekében az IL sorozaton belül elkülönítetten kezelje. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2012.04.11. ( IL sorozat) MKB INGATLAN ALAPOK ALAPJA ALAP VÁLTOZÁSA IL SOROZAT* 0,40 0,30 0,20 IL HUF IL HU0000711304 IL NINCS FORGALAMZÁS IL Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,10 0,00-0,10 2014.11.19. 2015.02.19. 2015.05.19. 2015.08.19. 2015.11.19. 2016.02.19. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét -280 315 Hazai ingatlan piaci bef.jegyek IL 0 Költségek IL 0 Ingatlan részvények 0 Egyéb alapok 0 2016.05.19. 2016.08.19. 2016.11.19. 2017.02.19. 2017.05.19. 2017.08.19. 2017.09.30. TÁJÉKOZTATÁS Az MKB Ingatlan Alapok Alapja IL sorozatban szereplő MAG Ingatlanbefektetési Alappal szemben az Alapkezelője (CARION kezelő Zrt.) a megszûnési eljárást megindította, mivel az érintett alap 2012. december 6. napjára vonatkozó nettó eszközértéke negatívvá vált, ezért az Alapban a MAG Alap értéke nullára csökkent., A SAJÁT SOROZATÁN BELÜL nincs Az Alap a befektetőkkel szembeni egyenlő elbánás elve miatt 2012. április 11-én új sorozatot hozott létre, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete H-KE-III-138/2012. számú határozata alapján. Az elkülönített eszközök aránya 2012. április 11-én 16,36%-volt. Az Alapkezelő az IL sorozatot az A sorozatú befektetési jegyek számának 16,36% arányban határozta meg. Ezzel párhuzamosan az Alap elszámolását T+4 napra állította át, így az A sorozatnál ismét elindult a folyamatos forgalmazás. Az IL sorozat esetén a forgalmazó nem fogad el eladási, illetve visszavételi megbízást. 28
Fogalomtár Árfolyam (egy jegyre jutó nettó eszözérték): azt mutatja meg, hogy az Alap vagyontömegéből mennyi jut egy befektetési jegyre adott pillanatban. Ezen az értéken lehet megvenni illetve visszaváltani a befektetési jegyeket. Átlagos hátralévő futamidő (duration): megmutatja, hogy a piaci kötvényhozamok változására milyen érzékenyen reagál az adott kötvényportfólió árfolyama. Minél nagyobb az átlagos hátralévő futamidő, annál érzékenyebben reagál a piaci hozamingadozásokra a portfólió árfolyama. Mértékegysége: év. Az Alap es hozamingadozása: olyan statisztikai mérőszám, ami egyetlen számként fejezi ki a teljesítmény ingadozását. Egy olyan érték ami egy minta átlagától való átlagos eltérés mértékét mutatja meg. Bloomberg Commodity Index: gazdasági szempontból fontosabb tőzsdén kereskedett áruk alkotják. Az indexet alkotó főbb nyersanyagok: cink, alumínium, búza, szójabab, cukor, nikkel, szarvasmarha, szójaolaj, fűtőolaj, kukorica, nyersolaj, sertés, gyapot, réz, kávé, földgáz, benzin, arany, ezüst. CETOP20 Index: az indexet Közép-európai Blue Chip indexnek is nevezik. A kosarába 20 meghatározó cég részvényei kerülnek be a budapesti, prágai, varsói, zágrábi, ljubljanai és pozsonyi tőzsdékről. Dow Jones EURO Stoxx 50 Index: az Európai Monetáris Unió 50 meghatározó tőzsdén kereskedett cégének teljesítményét jeleníti meg. Elszámolás: a vételi / visszaváltási megbízás után mennyi idő alatt történik meg a pénzügyi teljesítés. (Pl.: a T+3 nap esetében a megbízás felvételét követő 3. forgalmazási napon érvényes árfolyamon kerül elszámolásra a tranzakció.) Időtáv: azaz a befektetési időtávot rövid-, közepes- és hosszú távra szokták tagolni. Rövid távnál jellemzően az egy év körüli, a közepes távnál az egy-három év körüli és a hosszú távnál az ezt meghaladó időtávra gondolnak. ISIN: (International Securities Identification Number): az értékpapírok egyedi, nemzetközi azonosítója. Kockázati kategória: a jelenleg alkalmazott mutatók, a CESR s Guidelines által meghatározott kockázat-nyereség mutató vagy SRRI (synthetic risk and reward indicator) értékeket mutatják meg. Lényege, hogy egy 1-7-ig terejedő skálán megmutassa a befektetőknek az Alap kockázati profilját, az Alap által a múltban elért hozamok volatilitása alapján. Az alacsonyabb értékeknél jellemzően alacsonyabb a kockázat és tipikusan alacsonyabb a hozam, míg a magasabb értékek felé nő a kockázat és a hozamelvárás is. Ez a besorolás változhat az Alap élettartama alatt. Látraszóló betét: A megvalósult egyenlegen túl az üzletekből adódó követeléseket és kötelezettségeket is tartalmazza. MAX Index: az egy évnél hosszabb futamidejű, fix kamatozású, forintban denominált magyar államkötvények találhatók az index kosárban. MSCI All Country World Index(MXEF index): az indexet azért hozták létre, hogy mérje mind a fejlett, mind a fejlődő részvény-piacok együttes teljesítményét. Összességében 45 ország (24 fejlett és 21 fejlődő) részvénypiacainak változását mutatja. MSCI Emerging Markets Index: MXEF Index: az indexet azért hozták létre, hogy mérje a fejlődő országok részvénypiacainak együttes teljesítményét. Összességében 21 fejlődő ország részvénypiacainak változását mutatja. Nettó eszközérték: a befektetési alapok vagyona csökkentve a kötelezettségeik értékével. Nikkei 225 Index: a Tokiói Részvénytőzsde mutatója. Az indexben 225 vezető japán vállalat részvénye szerepel. Portfólió: a befektetési alapok által birtokolt eszközök összetételét, összességét jelenti. RMAX Index: a három hónapnál hosszabb, de egy évet meg nem haladó futamidejű, fix kamatozású, forintban denominált magyar államkötvények és diszkontkincstárjegyek találhatók az index kosárban. Stoxx Europe 600 Index: SXXP Index: az index 18 európai ország, 600 nagy, közepes és kis vállalatok tőzsdei teljesítményét ötvözi. S&P 100 Index: tömöríti a 100 legnagyobb kapitalizációjú amerikai részvényt, amelyek az S&P 500 Indexnek is tagjai. ZMAX Index: a MAX index család tagja, amely 9nál rövidebb állampapírok árfolyamváltozását mutatja be. * Alap árfolyama = egy jegyre jutó nettó eszközérték ** Forgalmazási költségek levonása elôtti egy jegyre jutó nettó eszközértékből számított nettó hozamok, továbbá ezen hozamokat 2006. szeptember 1. napjától 15%-os kamatadó terheli. Az éven belüli hozamok nem évesített adatok. *** Kockázati kategóriák: Kockázati kategória Volatilitás mértéke 1 0,5% alatt 2 0,5-2% 3 2-5% 4 5-10% 5 10-15% 6 15-25% 7 25% felett 29
MKB Zártvégű Alapok Alap neve Alap indulásának idõpontja Alap lejáratának idõpontja Futamidő Befektetési terület MKB Momentum Tőkevédett Származtatott 2014.03.25. 2018.03.07. 4 év Európa 50 nagyvállalatának részvényindex teljesítménye (EURO Stoxx50 index). MKB Megújuló Energia Plusz Tőkevédett Származtatott 2014.04.01. 2018.06.12. 4 év Megújuló energia szektor részvény szelekció. Meghatározott időnként a részvénykosár teljesítményétől függő visszahívhatósággal. MKB Ötvözet Tőkevédett Származtatott 2014.06.01. 2018.08.30. 4 év Közép-Európa, Tajvan és Szingapúr vezető vállalatainak részvénypiaci teljesítménye. MKB Kelet-Európai Négyes Tőkevédett Származtatott 2014.08.01. 2019.10.14. Hozama négy részvény (MOL, Richter, PKO, KGHM) teljesítménye alapján kerül meghatározásra. MKB Momentum II. Tőkevédett Származtatott 2014.09.01. 2018.11.06. 4 év Hozama a mögöttes EURO Stoxx50 index, azaz Európa vezető nagyvállalatainak hó végi részvényteljesítményéből képzett szintetikus index megfigyelési időpontokban mért értékei alapján kerül meghatározásra. MKB Triumvirátus Plusz Tőkevédett Származtatott 2015.01.23. 2020.01.24. Sanofi, Glaxo, Novartis nagyvállalatok részvényteljesítményéből profitáló tőkevédett befektetési alap, kedvező hozam esetén akár az eredeti futamidőnél rövidebb időtávon. MKB Vezető Olajvállalatok Tőkevédett Származtatott 2015.03.25. 2020.04.06. Az olaj szektorhoz kapcsolódó tőzsdei nagyvállalatok által összeállított részvény kosár teljesítménye. MKB Feltörekvő Kína 3. Tőkevédett Származtatott 2015.07.21 2020.06.25 Kína belső fogyasztásából profitáló vállalatok. 30
MKB Zártvégű Alapok Alap neve Alap indulásának idõpontja Alap lejáratának idõpontja Futamidő Befektetési terület MKB Világháló Tőkevédett Származtatott 2015.09.15 2020.09.21 Online közösségi szolgáltatásokkal és internetes kereskedelemmel foglalkozó globális nagyvállalatok részvényteljesítménye. MKB Medicina Tőkevédett Származtatott 2015.11.27 2020.12.07 Gyógyszeripari vállalatok részvény kosarának teljesítménye. MKB Nyersanyag Plusz Tőkevédett Származtatott 2016.01.22 2021.01.29 Széles nyersanyagpiaci index teljesítménye. MKB Német Részvények Tőkevédett Származtatott 2016.03.30 2021.04.01 Vezető német vállalatok. MKB Élhető Jövő Származtatott 2016.05.30 2021.06.07 Olyan vállalatok részvényei, melyek elsőszámú haszonélvezői lehetnek a világot formáló globális trendeknek (Global Megatrends Index). MKB Hozamdoktor Származtatott 2016.08.10. 2021.08.11. Gyógyszeripari vállalatok részvényeinek kosár teljesítménye MKB Beszédes Hozam Származtatott Alap 2016.10.11. 2021.10.14. Telekommunikációs vállalatok részvényeinek kosár teljesítménye. MKB e-hozam Származtatott 2016.11.14. 2021.12.09. Elektronikus kereskedelmi szektorban működő vállalatok részvényeinek teljesítményétől függő hozamlehetőség (tízelemű részvénykosár). 31