tuti pálya 1
A korszerı oktatás, szakképzés a XXI. században azt jelenti, hogy a modern szakembereknek többféle terület ismereteit, fogásait is meg kell tanulniuk ahhoz, hogy piacképes tudással rendelkezzenek, késœbb biztos legyen a megélhetésük. Ezt kínálja intézményünk, az ÉPTISZK, Észak Pesti Térségi Integrált SzakképzŒ Központ. Az ÉPTISZK hét budapesti, nagyrészt angyalföldi és újpesti iskola csaknem 5000 diákjának képzését hangolja össze. Ez nyújt lehetœség arra, hogy a robottechnikától a korszerı anyagvizsgálatig, az autófényezéstœl az informatikáig az iskolákban oktatott minden szakmában a legfejlettebb technikát ismerjék meg a tanulók. Az óriási költségek miatt mindezt az iskolákban külön-külön nem lehetne TOVÁBB- TANULÁS megvalósítani. Hét tagiskolánk összehangolja a pedagógiai munkát a beiratkozástól a tehetséggondozásig, a hátrányos helyzetı gyerekek oktatásától a felnœttképzésig. Közösen dolgozzuk ki az elméleti és a gyakorlati képzések programját úgy, hogy az összhangban legyen a mindenkori gazdaság és a munkaerœpiac igényével. Ezt már a beiskolázásnál és a képzés során folyamatosan figyelembe vesszük, így aki a hét tagiskolánk valamelyikében végez, piacképes tudás és biztos állás reményében veheti át bizonyítványát. Az ÉPTISZK figyelemmel kíséri a végzett fiatalok elhelyezkedését, és azt, hogy tudásuk mennyire felel meg a gazdaság igényeinek. Ezen kívül azt is vizsgáljuk, hogy a gazdaság kap-e annyi szakmunkást, amennyire szüksége van. Pedagógusaink is folyamatos továbbképzésben vesznek részt, hogy a szakképzés mellett a konfliktuskezelés, a tanulás módszertana, a környezettudatos nevelés, vagy a tolerancia területén is többletet nyújthassunk tanulóinknak. Intézményünk 2007-ben átadásra kerülœ, 8500 négyzetméteres tanmıhelyt épít. E központi gyakorló mıhelyben diákjaink a jövœt idézœ legkorszerıbb technológiát ismerhetik meg. Oktatási módszerünket, a szakképzés ilyen korszerı megújítását másfél milliárd forinttal támogatja az Európai Unió. dr. Salamon Péter ügyvezetœ igazgató ÉPTISZK 2
Máthé János, autószerelœ tanuló: Pesten ez az egyik legfelszereltebb tanoda, itt minden korszerı eszköz megtalálható. Én itt érettségiztem a Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskolában, itt szereztem szakképesítést is, mert szeretnék mesterlevelet szerezni. KésŒbb ebben a szakmában kívánok elhelyezkedni, s ha adódik rá alkalom, akkor mıhelyet nyitok. Czabay Farkas György, mıszaki szakoktató: Az ÉPTISZK jó úton van, hogy visszaadja a piacképes szakmunka már-már eltınœben lévœ becsületét. Mi biztos jövœt, jó szakmát, tuti megélhetést kínálunk. 3
SZAKMACSOPORTOK AZ ÉPTISZKBEN* GÉPÉSZET ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA INFORMATIKA PIACKÉPES SZAKMÁK 4 ÉPÍTÉSZET *A szakmacsoportokhoz tartozó szakmákat lásd az iskolák bemutatkozó oldalain
KÖZLEKEDÉS KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ÜGYVITEL KERESKEDELEM-MARKETING, ÜZLETI ADMINISZTRÁCIÓ EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK 5
ARANY JÁNOS ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1072. Budapest, Nyár u. 9. OM azonosító: 035525 akkreditáció: AL-1046 igazgató: Dénes István Telefon: 322-6005 arany@mail.arany-epuletgepesz.sulinet.hu www.arany-epuletgepesz.sulinet.hu Beiskolázásért felelœs: Mikes Imre igazgatóhelyettes Iskolánk a szerelœipar bázisiskolája: szerelœipari szakmákra képezünk nappali és esti tagozaton, a felnœttképzés keretében pedig átképzœ, továbbképzœ tanfolyamokon is. A mi szakmáink épületek, lakások komfortját, kényelmét biztosítják, ami a technika fejlœdésével, az életszínvonal növekedésével egyre nagyobb szerepet kap az építœiparban. Ezek dinamikusan fejlœdœ szakmák, életre szóló munkalehetœséget biztosítva. Iskolánk felvételi elbeszélgetés és az általános iskolai eredmények alapján állítja össze felvételi rangsorát. 6 Induló osztályaink: A 9. évfolyamon: 2 osztály szakközépiskolai (9-12. évf., iskolai kód: 01), 3 osztály szakiskolai (9-10. évf., iskolai kód: 02), 1 osztály szakiskolai szakképzœ 16 évet betöltötteknek (1/9. évf., iskolai kód: 03), valamennyiben gépész szakmacsoportos alapozással. Oktatott idegen nyelvek: angol, német. OKJ (szakmai) képzések: Érettségi után: Épületgépész technikus képzés két év alatt (lehetœség van nemzetközileg elfogadott láng- és ívhegesztœ vizsga letételére). Szakiskola 10. évfolyama után: gázfogyasztó berendezés- és csœhálózat-szerelœ (2 év), központifıtés- és csœhálózat-szerelœ (2 év), vízvezeték- és vízkészülék-szerelœ (2 év). 8. általános elvégzése után (16. életév betöltésével): vízvezeték- és vízkészülék-szerelœ (2 év). FelnŒttoktatás: Végzett szakmunkások érettségire való felkészítése nappali rendszerı képzésben 2 év esti tagozatos képzésben 3 év Épületgépész technikus képzés: szakmunkás bizonyítvánnyal 3+2 év érettségi bizonyítvánnyal 2 év FelnŒttképzés (tanfolyami képzés, 180 óra): gázfogyasztó berendezés- és csœhálózat-szerelœ, központifıtés- és csœhálózat-szerelœ, vízvezeték- és vízkészülék-szerelœ.
Miért a legjobb választás a Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola? Téged várunk, ha fontos, hogy az autójavító-ipar nagy hagyományokkal rendelkezœ iskolájában tanulhass, érdeked, hogy színvonalas képzést kapj; korszerı, piacképes ismeretekhez juss: SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉSBEN autószerelœ, autóelektronikai mıszerész, SZAKISKOLAI KÉPZÉSBEN karosszérialakatos, fényezœ-mázoló szakmában, vonzó, hogy világszínvonalon felszerelt tanmıhelyben világszínvonalú tudást kapj, célod, hogy igényes szakmai képzés mellett emelt óraszámú idegen nyelvi (angol/német) és informatikai ismereteket szerezz, terveidben szerepel egy sikeres emelt szintı érettségi vizsga, elképzelésed, hogy 15. évfolyamon közlekedésgépészeti technikus képzésben vegyél részt. Ha Te is Bánkis diák leszel pályázhatsz EU-s ösztöndíjra (jelenleg 10.000 Ft/hó), részt vehetsz térítésmentes nyári táborban, bekapcsolódhatsz önköltséges gépjármıvezetœ-képzésbe, kollégiumi elhelyezést kaphatsz. Várjuk jelentkezésed! Írásbeli felvételi vizsga nincs! FelvételedrŒl az általános iskolából hozott-, és a felvételi beszélgetésen szerzett pontszám alapján döntünk. A hozott pontszám a 7. osztály év végi, és a 8. osztály félévi osztályzatainak összege az alábbi tantárgyakból: magyar nyelv, irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv (angol/német), számítástechnika/informatika, fizika, kémia, biológia, földrajz. A felvételi beszélgetésen nem tantárgyi tudásodra leszünk kíváncsiak, hanem Rád: megjelenésedre, viselkedésedre, stílusodra. SzakképzŒ évfolyamhoz orvosi alkalmassági vizsgálat szükséges. Részletes információkat, hasznos tudnivalókat iskolánk internetes honlapján találsz: http:// server.banki-bp.sulinet.hu 7
BOLYAI JÁNOS FÃVÁROSI GYAKORLÓ MÙSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.: 3-208-233 Fax: 3-506-741 Iskola OM azonosító száma: 035392 E-mail: bolyai@bolyai-el.sulinet.hu www.bolyai-el.sulinet.hu 8 2007-BEN INDÍTANDÓ OSZTÁLYAINK: Elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos képzés (9-12. osztály) Tagozatkód:01 9-12. évfolyamon: közismereti tantárgyak pl.:informatika szakmai alapozó tárgyak pl.: elektrotechnika, elektronika alapjai, villamos mérés, stb. Nyelvi elœkészítœ osztály (9-13. osztály) Tagozatkód: angol nyelv 02 német nyelv 03 9. évfolyamon: heti 12 óra angol vagy német nyelvóra 4 óra informatika kommunikáció-médiaismeret önismeret, tanulásmódszertan Felvételi vizsga nélkül kerülhetnek be azok, akiknek a 7. év végi és a 8.félévi tanulmányi átlaga eléri a 4,2-t. A felvételi vizsgán a jelentkezœk 105 pontot gyıjthetnek: Hozott pontok (60 pont) Központi írásbelin szerzett pontok (40 pont) Szóbeli beszélgetés (5 pont) EGYÉB KÉPZÉSEK: Technikusi oklevél (érettségi után) CISCO Hálózati Akadémia ECDL Felhasználói szintı jogosítvány SzabadidŒs programok: Gyólyatábor Gólyabál Bolyai nap (diáknap) Egészségnap Farsang Ki mit tud? Fordított nap Sportnap 12 órás focibajnokság FŒzŒverseny Filmklub Nyári táborok LEGYÉL TE IS BOLYAIS!
Igazgató: Szuhánszky István. Pályaválasztási inf: Nagy Miklós Tel. 1 233-1384 vagy 1 369 1699 e-mail: deri.miksa@derim-bp.sulinet.hu honlap: www.derim-bp.sulinet.hu Iskolánkban a képzés nappali, esti és levelezœ tagozaton folyik, de indítunk különfél szakmai tanfolyamokat is. Nappali tagozaton: szakközépiskolai, szakiskolai és dolgozók középiskolája mıködik. Esti és levelezœ tagozaton: a 10. évfolyam befejezését igazolók, vagy szakképesítéssel rendelkezœk számára képzést indítunk érettségi megszerzése érdekében. Szakközépiskolában: 4+1, 5+0, 5 éves képzési idœ után ECDL-vizsga lehetœséggel egybekötött elektrotechnikai technikus, vagy erœsáramú elektronikai technikus minœsítés szerezhetœ. 4+2 év alatt kötöttpályás jármıvillamossági szerelœ szakma sajátítható el. 4+1 év alatt számítástechnikai szoftverüzemeltetœ végzettség szerezhetœ. Szakiskolában: 2+3 év alatt villanyszerelœ vagy 2+2 szerkezeti lakatos szakma tanulható. A dolgozók középiskolájában: 10. évfolyam befejezését igazolók vagy szakképesítéssel rendelkezœk számára érettségi elérése, majd továbbhaladási lehetœség szakképzési évfolyamok bármelyikén 2 vagy 3 év alatt a dolgozók esti tagozatán (hozott eredménytœl függœen) VillanyszerelŒ szakmában önköltséges szaktanfolyamot indítunk! 9
KATONA JÓZSEF MÙSZAKI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÉPZà ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM azonosító: 035280 Cím: 1138 Budapest Váci út 107. Telefon: 320-8224, 329-6489, 330-53-68 E-mail: katona@katonaj-bp.sulinet.hu weboldal: www.katonaj-bp.sulinet.hu Igazgató: Beiskolázásért felelœs: Vései Zoltán Dr. Solymosiné Vatai Emília oktatási igh. Körtési Erzsébet közgazdasági igh. Horváth Gyula mıszaki igh. A 2007/2008. TANÉVBEN A 9. ÉVFOLYAMON INDULÓ OSZTÁLYOK: Közgazdasági Szakközépiskola (tagozatkód: 11) Mıszaki Szakközépiskola (tagozatkód: 12) Informatikai Szakközépiskola (tagozatkód: 15) Nyelvi elœkészítœ, (tagozatkód angol: 13, német: 14) amely, a Közgazdasági Szakközépiskolában folytatja majd a tanulmányait Csoportbontásban oktatjuk az idegen nyelvet és az informatikát 4 éven át. A 9. évfolyamon a tanulók megtanulják a számítógép billentyızetén a gépírást ( vakon ). FELVÉTELI: Nyelvi elœkészítœ osztály: KötelezŒ felvételi beszélgetés a választott idegen nyelven. Szakközépiskolák: KötelezŒ felvételi beszélgetés. FELVÉTELI PONTOK SZÁMÍTÁSA: A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatok alapján A jelentkezœ kérésére a központi felvételi eredményét figyelembe vesszük, amennyiben a jelentkezési laphoz csatolja az eredményközlœ lapot. Vidéki tanulóinknak szükség esetén kollégiumi férœhelyet biztosítunk! 10 A 2007/2008. TANÉVBEN AZ ALÁBBI SZAKKÉPZÉSEKET INDÍTJUK: Jogi asszisztens (akkreditált) SzerkesztŒségi asszisztens ÜgyintézŒ titkár Irodai asszisztens Marketing és reklám ügyintézœ Logisztikai mıszaki menedzserasszisztens (akkreditált) Gépipari mérnökasszisztens (akkreditált) Gépipari számítástechnikai technikus Gépipari minœségellenœr CNC forgácsoló Automatizálási technikus SzerszámkészítŒ (10. évfolyam után) CAD-CAM tervezœ dokumentumkezelœ informatikus WEB programozó Informatikai rendszergazda Ipari informatikai technikus
Újpesti Két Tanítási Nyelvı Mıszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium Cím: 1041 Budapest, Görgey Artúr út 26. Tel.: 369-6755, 06/30 941-6132 - Fax: 369-0118, 06/20 555-2155 e-mail: umszki@umszki.hu - honlap: www.umszki.hu Igazgató: Zombori Béla Beiskolázási felelœs: Schwimmer István ig.h. Iskolánkban a magyar nyelvı, az angol, illetve a német két tanítási nyelvı és a nyelvi elœkészítœ osztályokban szakmai alapozás történik az érettségi megszerzéséig, majd ezt követœen technikus végzettség megszerzését kínáljuk - elektrotechnika - elektronika - gépészet - informatika szakmacsoportokban. A magyar nyelvı szakközépiskolai osztályok elektronikai vagy gépészeti alapozásúak. A két tanítási nyelvı osztályokban a 9. évfolyamon nyelvi alapképzés folyik, ami biztosítja a késœbbi évfolyamokon a tantárgyak egy részének idegen nyelven történœ tanulását. Az angol két tanítási nyelvı osztályok elek-tronikai, illetve informatikai, a német nyelvıek gépészeti alapozásúak. A nyelvi elœkészítœ osztály egy éven keresztül intenzív angol nyelvi képzést és számítástechnikai felkészítést nyújt, majd a magyar nyelvı gépészeti alapozással folytatódik. Azoknak, akik az érettségi, illetve a középfokú szakmai végzettség megszerzését késœbbre tervezik, keresett szakmákat kínálunk. Valamennyi képzésünk az Országos Képzési Jegyzék szerinti. A külföldi tanulmányutak, a szakköri lehetœségek, a sportkörök tevékenysége, a klubdélutánok, a táborok, a hagyományos báli rendezvényeink mind a diákéveket színesítik és teszik felejthetetlenné. Minden beiskolázással kapcsolatos kérdésben szívesen nyújtunk információt a Tanulmányi Osztályon. VégzŒseink nagy számban nyernek felvételt a felsœoktatásba. A munkába állók válogathatnak a munkaerœ-piaci lehetœségek között. 11
OM 035395 Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola 1139 Budapest, XIII. Üteg u. 15. Tel.: 3408-132; Fax : 3203-032 E-mail: iskola@verebelyszki.hu Honlap: www.verebelyszki.hu KEDVES LEENDà DIÁKUNK! Fontos döntés elœtt állsz, a jövœdet tervezed. Mi igyekszünk ebben a segítségedre lenni. Ismerkedj meg velünk! Iskolánk komoly hagyományokkal rendelkezœ mıszaki szakközépiskola, ahol az újító-kezdeményezœ szándék mindig jellemzœ volt. Az elmúlt fél évszázadban mi képeztük a villamosenergia-ipar középfokú szakembereit, munkánk országos hírı, diákjaink keresettek. 9 éve a számítástechnika informatika bevonásával bœvítettük profilunkat. A hozzánk jelentkezœ diákokból a felvételi sorrendet alapvetœen az általános iskolákból 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi érdemjegyek alapján állapítjuk meg. Képzési kínálatunk: A következœ, általános szakközépiskolai képzésre (9-12. évfolyam) épülœ, majd érettségit követœ kétéves (13-14.) szakképzéseket tudjuk biztosítani. Szak Kód ErŒsáramú elektrotechnikus OKJ 54 522 01 01 Web-programozó OKJ 55 481 04 02 Informatikai alkalmazásfejlesztœ OKJ 54 481 02 02 Idegen nyelvi elœkészítœ évfolyam (angol) 03 Erre az esetre is vonatkozik, hogy bárki, bármelyik szakot szabadon választhatja. VillanyszerelŒ OKJ 33 522 41 0000 00 00 04 Nagy hangsúlyt fektetünk diákjaink számítástechnikai és idegen nyelvi ismereteinek fejlesztésére. Heti 5 órában tanítjuk a választott idegen nyelvet. A 10. évfolyamtól megkezdœdik a második nyelv elsajátítása is, a választható nyelvek az angol és a német. A képzésünk megfelelœ alapot nyújt a sikeres emelt szintı érettségi vizsgához. Külkapcsolataink révén a nyelvek gyakorlására, más országok fiataljainak megismerésére is lehetœség nyílik. Folyamatosan figyeljük, ellenœrizzük diákjaink tanulmányi elœmenetelét. A gyengébb teljesítményt nyújtó tanulóink kiscsoportos foglalkozásokon felzárkózhatnak, a kiváló képességı diákjaink tehetséggondozásban (szakkörökön, elœkészítœkön) vehetnek részt. Gyere el, és ismerkedj meg velünk! Addig is minden további részletkérdésre a honlapunkról választ kaphatsz! www.verebelyszki.hu 12 Akkreditált ECDL vizsgaközpont Akkreditált felnœttképzési intézmény akkr.lajstromszám: 0853 ISO 9001:2000 CISCO NETWORKING ACADEMY
MÙVELTSÉGI VETÉLKEDà Kreativitás, játék ez a tudás alapja. Nálunk még az is tud, aki úgy gondolja, hogy nem. Filozófiánk, hogy a tudás megszerzése és a jó hangulat nem zárja ki egymást. Közös mozi-, musical-, színház- kiállítás- és koncertlátogatások alapozzák meg a késœbbi teljesítményt az életben, a szakmánkban, s nem utolsó sorban az iskolai mıveltségi vetélkedœkön. Németh Kristóf színmıvész, a 2006. évi mıveltségi vetélkedœ mısorvezetœje: MegtisztelŒ, hogy én vezethetem ezt a mısort. Nem hittem volna, hogy a szakképzésben ilyen helyes, kreatív, tudnivágyó fiatalokat találok. Komolyan mondom, kedvem támadt beiratkozni az ÉPTISZK valamelyik iskolájába. TUTI JÖVà KÖZÖSSÉGI TEVÉKENYSÉGEK tuti Az ÉPTISZK (Észak Pesti Térségi Integrált SzakképzŒ Központ) a világszínvonalú, csúcstechnológiát képviselœ gyakorlati szakképzés mellett izgalmas és hasznos közösségi programokat is kínál: vetélkedœk, nyári táborok, ösztöndíjak, sport, és számos önfejlesztési lehetœség vár mind a hét tagiskola tanulóira. TOVÁBB- TANULÁS NYÁRI TÁBOR Nem kötelezœ, de aki jól akarja érezni magát, az nem hagyja ki! Kicsit más ez, mint a hagyományos nyaralás, mert a vízicsúszda mellett várostervezœ játékkal, lovas, íjász- és harcmıvészeti bemutatókkal is elfoglalják az embert. A hét iskola tanulói nem csak egymást és a tanárokat ismerhetik meg jobban, hanem maradandó mıalkotásokat is készítenek maguknak emlékül: festenek, korongoznak, építenek, stb. ki-ki érdeklœdése szerint. 13
ÖSZTÖNDÍJ Tanulóinknak igény szerint ösztöndíjat biztosítunk. Kiírásunkban a pályázati feltételek között egyaránt szerepelnek szociális szempontok, valamint a jobb tanulásra, szorgalmasabb, fegyelmezettebb munkára serkentœ feltételek. VERSENYEK A futball-, kézilabda- és kosárlabda bajnokságunk mellett terveink között szerepel 2007-tŒl egy színvonalas informatikaverseny meghirdetése, több kategóriában, stílusos nyereményekkel, számítástechnikai eszközökkel, laptoppal SZEMÉLYES FIGYELEM Hét tagiskolánkban szakképzett pszichológus áll folyamatosan diákjaink és szüleik rendelkezésére. Aki esetlegesen tanulási nehézségekkel küzd, azt külön fejlesztœpedagógus segíti a problémamegoldásban. A szociálisan rászorulók ifjúságvédelmi felelœsünktœl várhatnak támogatást. A szabadidœ hasznos és kellemes eltöltésének feltételeit szabadidœ-szervezœnk biztosítja. 14
TANÁCSADÓ TESTÜLET Intézményünk fontosnak tartja, hogy a képzést, diákjaink jövœjét a legfelkészültebb külsœ szakértœk és tanácsadók is segítsék. Ezért sok-sok fontos partnerintézmény, cég, az oktatás és a gazdaság megkerülhetetlen szereplœje mellett rangos Tanácsadó Testületet kértünk fel a közös munkára. Tekintélyes tagjai a gazdasági szféra, üzemek, vállalatok, kamarák és munkaügyi központok elismert vezetœi, képviselœi, akik jól ismerik a gazdaságot, a piacot, a napi igényeket, közvetíteni tudják ezeket, hogy így segítsék tanulóink biztos jövœjét, a piacképes szakképzést. Armafilt Rt. és Budapesti Iparszövetség Mendel Márton elnök BKV Zrt. (Személyügyi igazgatóság, Oktatási Iroda) Pénzes János oktatási irodavezetœ Budapesti Elektromos Mıvek Zrt. Bánhegyesi Attila tanmıhelyvezetœ (Oktatási Központ) Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Hefter József tagozati elnök (Kézmıipari Tagozat) Budapesti Mıszaki FŒiskola Dr. Kugler Gyula tudományos (Kandó Kálmán Villamosmérnöki FŒiskolai Kar) intézetigazgatóhelyettes FŒvárosi Munkaügyi Központ Vass István igazgató FŒvárosi TávhŒszolgáltató Zrt. Dr. Kalmár László fœosztályvezetœ General Electric Hungary Rt. Bertalan Tibor humán erœforrás vezetœ Közép-magyarországi Regionális Pölöskei Gáborné elnök Fejlesztési és Képzési Bizottság Samsung SDI Magyarország Zrt. Pawlusné Mathuny Anikó humán erœforrás igazgató Schiller Opel Schiller Péter ügyvezetœ igazgató 15
Németh Kristóf színmıvész: Nem hittem volna, hogy a szakképzésben, az ÉPTISZK iskoláiban ilyen helyes, kreatív, tudni vágyó fiatalokat találok. Máthé János autószerelœ tanuló: Pesten ez az egyik legfelszereltebb tanoda, itt minden korszerı eszköz megtalálható. Czabay Farkas György mıszaki szakoktató: Mi biztos jövœt, jó szakmát, tuti megélhetést kínálunk! 16 FelelŒs kiadó: ÉPTISZK Kht., dr. Salamon Péter ügyvezetœ igazgató. Copyright 2006. Design: Csernák Bence [Bencium] Nyomás: Aduprint Nyomda