9700 Szombathely, Hunyadi u. 45. Telefon: (06 94) Fax: (06 94) Honlap:
|
|
- Gabi Katonané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Munkaügyi Központ Szombathelyi Kirendeltség és Szolgáltató Központ Tájékoztató Vas megye középfokú oktatási intézményeiben évben végzı fiatalok elhelyezkedési szándékáról 9700 Szombathely, Hunyadi u. 45. Telefon: (06 94) Fax: (06 94) Honlap:
2 A tanév végének közeledtével, a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a korábbi évekhez hasonlóan idén is felmérte a megye végzıs tanulóinak elhelyezkedési szándékait. Az adatgyőjtés során valamennyi Vas megyében mőködı középiskolát feltünk. Az összesített eredmény elkészítésekor ragaszkodtunk az iskolák által szolgáltatott adatokhoz ill. a velük történt szóbeli egyeztetések során felmerült tényekhez. Táblázatunkban n. i., - azaz nincs információ - jelölést alkalmaztunk azokban az esetekben, ahol az iskolai megkérdezés után is úgy nyilatkoztak a fiatalok, hogy nincs határozott elképzelésük arról mit fognak csinálni júliusától. Vas megye középfokú oktatási intézményeiben es tanévben 3787 tanuló érettségizik, illetve szerez szakmát. Ez a létszám 248 fıvel több, mint a tavalyi tanévben. Táblázatunk szerint a végzısök közül 25,7 % gimnáziumban, 33,6 % szakközépiskolában érettségizik idén. 23,6 % szakközépiskolában, 15,2 % szakiskolában, 1,9 % pedig eltérı tantervő szakiskolában fejezi be tanulmányait. A végzıs tanulók megoszlása szakiskola 15,2% eltérı tantervő 1,9% gimnázium 25,7% szakközépiskolai szakma 23,6% szakközépiskolai érettségi 33,6% Ha ezeket a fiatalokat abból a szempontból vizsgáljuk,- mivel ez az adatgyőjtés célja - hogy az iskola befejezése után hányan nek állást, kikre számíthatunk a munkaerı-piacon, az alábbiak szerint alakul az arány: Gimnáziumok: 1,7 % - ez a szám különösebb magyarázatot nem igényel, hiszen ık elsısorban a felsıoktatásba igyekeznek. A felmérés adatai valóban csak a szándékot tükrözik, hiszen számszerőleg augusztusra a felvételi eredmények ismeretében - fog kiderülni, hogy mennyi nyelvtudással, jó esetben számítógépes ismeretekkel rendelkezı, gyakorlatilag szakképzetlen fiatal pályakezdı fog állást ni gimnáziumi végzettséggel. Szakközépiskolák végzısei közül 24 % állást. Ebben a kategóriában a szakközépiskolai érettségivel rendelkezık zöme szakmatanulásban, technikusképzésben, kisebb része felsıfokú továbbtanulásban, vagy rokonszakma megszerzésében gondolkodik. A szakképzett állást ık az alábbi végzettségekkel nek munkahelyet: webmester, gazdasági informatikus, pénzügyi-számviteli ügyintézı, autószerelı, vállalkozási ügyintézı, mezıgazdasági technikus, logisztikai ügyintézı, elektronikai technikus, mechatronikai mőszerész, vendéglıs, utazásügyintézı, protokoll ügyintézı, települési környezetvédelmi technikus, automatikai mőszerész, gépgyártástechnológiai technikus, sütı-és cukrász technikus, informatikai hálózattelepítı- és üzemeltetı, vadgazdálkodási technikus, környezetvédelmi technikus, kedelmi ügyintézı, külkedelmi üzletkötı, alkalmazott fotográfus, textilmőves, kozmetikus, fogtechnikus, autószerelı, autótechnikus, szállítmányozási ügyintézı, csecsemı és gyermekápoló, fogászati asszisztens, általános asszisztens, postai ügyintézı, agrárrendész, vidékfejlesztési technikus.
3 Eltérı tantervő szakiskolák: 78% Ezekben a képzıintézményekben parkgondozók, textiltermék összeállítók, asztalosok, kımővesek, szobafestımázoló és tapétázó, sütıipari szakmunkások, dísznövénytermelık, számítógépes adatrögzítık végeznek. Speciális élethelyzetükbıl adódóan e csoport tagjainak elhelyezkedése körültekintı és az átlagnál hosszabb ideig tartó állásést kíván. Szakiskolák: 36 % İk pincérként, szakácsként, géplakatosként, nıi szabóként, festı-mázoló és tapétázóként, bútorasztalosként, agrárgazdasági gépszerelı, gépjavítóként, asztalosként, kárpitosként, élelmiszeripari és vegyi áru kedıként, kertészként (szılıtermesztı), lótartó és - tenyésztıként, kımővesként, gépi forgácsolóként, hegesztıként, szerkezetlakatosként, nıi szabóként, pék-cukrászként, dísznövénykertészként, virágkötıberendezıként, ruházati eladóként, fodrászként, ács-állványozóként, kımővesként és panziós, falusi vendéglátóként nek állást. A különbözı középfokú iskolákban szerzett tapasztalatok amelyek a tanulókkal, tanárokkal és szülıkkel folytatott beszélgetéseken alapulnak - egyértelmően azt mutatják, hogy a fiatalok zöme továbbra sem szívesen vállal fizikai munkát. Igaz ez abban az esetben is, ha a tanulmányi eredménye alapján csak olyan iskolába vették fel, ahol ilyen képesítést szerezhetett. A szakképzı iskolák ún. hiány szakmákat képviselı végzısei több okból nem jelennek meg statisztikánkban állást ıként. Egyik ok az, hogy érettségit szeretnének szerezni, amelyet nappalin képzelnek el másik; hogy gyakran készülnek rokonszakma vagy valamilyen ráépülı szakma elsajátítására. Szintén nem jelennek meg az állásık között azok a fiatalok, akiknek ösztöndíjas szerzıdésük van cégekkel, hiszen a juttatás fejében nekik biztos állásuk és kötelezettségeik vannak. A hazai munkaerı-piaci problémák egyik forrása a külföldi munkavállalás lehetısége hatványozottan foglalkoztatja a fiatalokat. Több szakmában pl. fémipar, vendéglátás- idegenforgalom, egészségügy a végzısök külföldi elhelyezkedésben gondolkodnak a hazai bérszínvonal miatt. Az összes végzıst vizsgálva 21,2 % az állást ık, - ha ezt az adatot finomítjuk és a gimnáziumi végzısöket nem vesszük figyelembe a fentebb említett okok miatt -, abban az esetben 28 %- nyi állást ı pályakezdıre számíthatunk.
4 Vas megye középfokú iskoláiban végzı tanulók 2010/2011-es tanévben CELLDÖMÖLK GIMNÁZIUMOK ök k Berzsenyi Dániel Gimnázium évfolyamos (hats tagozat) Intenzív nyelvi elıkészítı angol nyelvbıl 19 1/2 0 Intenzív nyelvi elıkészítı német nyelvbıl 15 1/2 0 Általános tantervő csoport 15 1/2 0 Német nyelvi emelt óraszámú csoport 12 1/2 0 Celldömölk összesen: KÖRMEND Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyelvi elıkészítı évfolyamos gimnáziumi osztály Körmend összesen: KİSZEG Jurisich Miklós Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Program 15 1/2 0 Két tanítási nyelvő angol 18 1/2 0 Angol nyelvi elıkészítı Idegen nyelvi, idegenforgalmi ismeretek 10 1/2 0 Biológia-kémia emelt óraszámú csoport 10 1/2 0 Kıszeg összesen: SÁRVÁR Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakközépiskola Nyelvi elıkészítı Emelt szintő matematika és angol nyelv Emelt szintő német nyelv illetve általános tantervő képzés Sárvár összesen:
5 ök k SZENTGOTTHÁRD Szentgotthárd és Kistérsége Oktatási Intézmény Vörösmarty Mihály Gimnáziuma évfolyamos képzés nyelvi elıkészítı s gimnázium Szentgotthárd összesen: SZOMBATHELY Kanizsai Dorottya Gimnázium Informatika Német Angol Nyelvi elıkészítı Nagy Lajos Gimnázium Emelt szintő angol nyelvi Emelt szintő matematika Általános tantervő NYME Bolyai János Gyakorló Általános és Gimnázium s gimnázium s gimnázium Perintparti Szó-fogadó, Szombathelyi Waldorf Óvoda, Általános 5 1 3, Gimnázium és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény 4 +1 s gimnázium Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium Nyelvi elıkészítı évfolyam, emelt óraszámú oktatás angol nyelvbıl 24 1/2 0 Nyelvi elıkészítı évfolyam, emelt óraszámú oktatás német nyelvbıl 10 1/2 0 4 évfolyamos, emelt szintő/óraszámú oktatás angol nyelv tantárgyból kezdı szinten 19 1/2 0 4 évfolyamos, emelt szintő/óraszámú oktatás angol nyelv tantárgyból haladó szinten 18 1/2 0 4 évfolyamos, emelt szintő/óraszámú oktatás német nyelv tantárgyból haladó szinten 16 1/2 0 Emelt szintő és óraszámú informatika mőszaki pályára készülıknek 18 1/2 0 Emelt szintő és óraszámú biológia orvosi pályára készülıknek 20 1/2 1 Emelt szintő és óraszámú komplex vizuális kultúramővészettörténet oktatás 13 1/2 0
6 ök osztály ok Szent-Györgyi Albert Középiskola Gimnáziumi k Testnevelés Drámapedagógiai 13 1/2 0 A mozgókép elmélete és gyakorlata 18 1/2 0 Egészségügyi ismeretek Szombathely összesen: Vas megyei gimnáziumok összesen:
7 SZAKKÖZÉPISKOLÁK CELLDÖMÖLK ök Érettségiz ık Szakmáva l kikerülık k Celldömölki Mőszaki Szakközépiskola és Szakiskola Informatika/gépészet szakmacsoport Webmester Celldömölk összesen: CSEPREG Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium Számítástechnikai ágazat Gazdasági informatikus 16 1/2 16 Közgazdasági ágazat 16 1/2 0 Pénzügyi-számviteli ügyintézı 22 1/2 22 Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport 13 1/2 0 Csepreg összesen: KÖRMEND Rázsó Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Mőszaki szakterület 10 1/2 1 Autószerelı 8 1/2 8 Gazdasági-szolgáltatási szakterület 21 1/2 1 Kereskedelmi ügyintézı 13 1/2 10 Felnıttek középiskolája Körmend összesen:
8 KİSZEG ök Érettségiz Szakmáva ık l kikerülık k SÁRVÁR Evangélikus Mezıgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképzı és Kollégium Mezıgazdaság szakmacsoport Agrártechnikus (Mezıgazdasági technikus) Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport Logisztikai ügyintézı Informatika szakmacsoport Informatikai rendszergazda Webmester Kıszeg összesen: Barabás György Mőszaki Szakközépiskola és Szakiskola Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport 1 2/3 Elektronikai technikus Mechatronikai mőszerész Könnyőipar szakmacsoport Ruhaipari technikus 12 1/3 0 Felnıttképzés szakközépiskolája (nappali tagozat) 1 Nıiruha-készítı 4 1 Asztalos Cukrász 2 2 Szakács 3 3 Eladó 2 1 Autófényezı 1 1 Kımőves 1 1 Bırdíszmőves 2 2 Szakma nélkül 3 0 Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakközépiskola Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport Vendéglıs Utazásügyintézı 17 1/2 10 Protokoll-ügyintézı 14 1/2 4 Sárvár összesen:
9 SZENTGOTTHÁRD ök Érettségiz Szakmával ık kikerülık k III. Béla Szakképzı Informatika szakmacsoport Informatikai rendszergazda 11 1/2 0 Gazdasági informatikus Webmester Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport 23 1/2 0 Vendéglıs Környezetvédelem szakmacsoport Települési környezetvédelmi technikus Gépészet szakmacsoport 11 1/2 0 Automatikai mőszerész Faipar szakmacsoport 8 1/2 0 Szentgotthárd összesen: SZOMBATHELY Élelmiszeripari és Földmérési Szakképzı és Kollégium Élelmiszeripari ágazat Sütı- és cukrásztechnikus Földmérési ágazat Földmérı és térinformatikai technikus Gépipari, Informatikai Mőszaki Szakközépiskola és Kollégium Gépészet-fémtechnika szak Gépgyártástechnológiai technikus Informatika-számítástechnika szak Informatikai hálózattelepítı- és üzemeltetı Hefele Menyhért Építı- és Faipari Szakképzı n.i.* Építészet szakmacsoport Magasépítési technikus 13 1/2 Mővészet, közmővelıdés, kommunikáció szakmacsoport Dekoratır 24 1 Faipari szakmacsoport Bútoripari technikus 6 1/2 rendszerő felnıttoktatás (szakma nélküliek) 18 1 Érettségi vizsgát tesz 57 2
10 ök Érettségiz ık Szakmáva l kikerülık k Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképzı és Kollégium Agrár szakterület Parképítı- és fenntartó technikus /2 0 Virágkötı-berendezı 16 1/2 0 Vadgazdálkodási technikus Mőszaki szakterület Környezetvédelmi technikus Labdarúgás Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium n.i.* Közgazdasági szakmacsoport 35 1 Pénzügyi-számviteli ügyintézı 21 1 Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport 35 1 Kereskedelmi ügyintézı 23 1 Informatikai szakmacsoport 30 1 Gazdasági informatikus 12 1 Ügyviteli szakmacsoport 31 1 Ügyviteli titkár 18 1 Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképzı és Kollégium Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport Utazásügyintézı Vendéglıs Kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport Kereskedelmi ügyintézı 21 1/2 7 Külkedelmi üzletkötı 8 1/2 6 Mővészeti Szakközépiskola Képzı- és iparmővészet szakterület 2 Alkalmazott fotográfus Bútormőves Grafikus Ötvös Szobrász Textilmőves Zenemővészeti szakterület 2 Zenész
11 ök Érettségiz Szakmáva ık l kikerülık k OÁMK Teleki Blanka Szakképzı Iskolája Könnyőipar szakmacsoport 6 1/2 0 Egyéb szolgáltatások szakmacsoport /2 3 Kozmetikus Fogtechnikus Intenzív szakközépiskola Puskás Tivadar Fém-, és Villamosipari Szakképzı és Kollégium Gépészet-fémtechnika szakmacsoport Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport Mechatronikai mőszerész 9 1/2 0 Erısáramú elektrotechnikus 11 1/2 0 Savaria Közlekedési Szakképzı és Kollégium Gépészet szakmacsoport Elektronikai szakmacsoport Közlekedési szakmacsoport Autóelektronikai mőszerész Autószerelı Autótechnikus Szállítmányozási ügyintézı Belügyi rendészeti pályára elıkészítı Szent-Györgyi Albert Középiskola Humán szakterület Ápoló (moduláris) Csecsemı és gyermekápoló Fogászati asszisztens Általános asszisztens Szombathely összesen:
12 VASVÁR ök Érettségiz Szakmáva ık l kikerülık k Béri Balogh Ádám Gimnázium, Postaforgalmi és Bankforgalmi Szakközépiskola, Kollégium Kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport 13 1/2 0 Postai ügyintézı Logisztikai ügyintézı Közgazdaság szakmacsoport 13 1/2 1 Vasvár összesen: VÉP VM DASZK, Szakképzı - VM Középiskola, Mezıgazdasági Szakképzı és Kollégium Mezıgazdasági szakmacsoport 4 1/2 0 Agrárrendész 3 1/2 2 Vidékfejlesztési technikus 8 1/2 8 Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport 10 1/2 0 Egyéb szolgáltatások (rendészeti) szakmacsoport Intenzív érettségire felkészítı (Mezıgazdasági gépszerelı, gépjavító szakmával rendelkezık) Vép összesen: Vas megyei szakközépiskolák összesen:
13 SZAKISKOLÁK BÜK ök k Felsıbüki Nagy Pál Általános és Vendéglátó-ipari Szakiskola Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport Pincér 13 1/2 9 Szakács 13 1/2 6 Bük összesen: CELLDÖMÖLK KÖRMEND Celldömölki Mőszaki Szakközépiskola és Szakiskola Gépészet szakmacsoport Géplakatos 9 1/2 9 Könnyőipar szakmacsoport Nıi szabó 5 1/2 5 Építészet szakmacsoport Festı, mázoló és tapétázó 6 1/2 6 Faipar szakmacsoport Bútorasztalos 7 1/2 7 Celldömölk összesen: Rázsó Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Gépészet szakmacsoport Agrárgazdasági gépszerelı, gépjavító 8 1/2 5 Faipar szakmacsoport Asztalos 14 1/2 6 Kárpitos 9 1/2 4 Kereskedelem szakmacsoport Élelmiszer- és vegyiáru-eladó 13 1/2 5 Körmend összesen:
14 KİSZEG ök k SÁRVÁR Evangélikus Mezıgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképzı és Kollégium Mezıgazdasági szakmacsoport Kertész (szılıtermesztı) Lótartó és tenyésztı Kıszeg összesen: Barabás György Mőszaki Szakközépiskola és Szakiskola Mőszaki szakterület Kımőves 6 1/2 4 Bútorasztalos 12 1/2 8 Gépi forgácsoló 8 1/3 7 Szerkezetlakatos 5 1/3 2 Nıi szabó 17 1/3 3 Sárvár összesen: SZENTGOTTHÁRD III. Béla Szakképzı Mőszaki szakterület Bútorasztalos Szentgotthárd összesen: SZOMBATHELY Élelmiszeripari és Földmérési Szakképzı és Kollégium Élelmiszeripari szakmacsoport Pék-cukrász
15 ök k Hefele Menyhért Építı- és Faipari Szakképzı 77 4 n.i.* Építészet szakmacsoport Burkoló 10 1/2 Kımőves 6 1/2 Festı-mázoló, tapétázó 19 1 Kályhás 4 1/2 Jármőfényezı 16 1/2 Faipar szakmacsoport Bútorasztalos 22 1 Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképzı és Kollégium /2 6 Agrár szakterület Dísznövénykertész Virágkötı-berendezı 18 1/2 3 Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképzı és Kollégium Gazdasági-szolgáltatási szakterület Szakács Pincér Ruházati eladó 14 1/2 1 Élelmiszer- és vegyiáru-eladó 9 1/2 6 OÁMK Teleki Blanka Szakképzı Iskolája /2 10 Humán, mőszaki szakterület Nıi szabó 7 1/2 1 Fodrász Puskás Tivadar Fém-, és Villamosipari Szakképzı és Kollégium Gépészet szakmacsoport Gépi forgácsoló Központifőtés csıhálózat szerelı 10 1/2 n.i.* Hegesztı 17 1/2 9 Közlekedés szakmacsoport Karosszéria-lakatos 20 1/2 n.i.* Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport Villanyszerelı 10 1/2 n.i.*
16 ök k Vasi Bau Fa- és Építıipari Szakképzı Építészet szakmacsoport Ács-állványozó 9 1/2 1 Kımőves 15 1/2 3 Szombathely összesen: VÉP VM DASZK, Szakképzı - VM Középiskola, Mezıgazdasági Szakképzı és Kollégium Agrár szakterület Panziós, falusi vendéglátó Mezıgazdasági gépszerelı, gépjavító Vép összesen: Vas megyei szakiskolák összesen:
17 ELTÉRİ TANTERVŐ SZAKISKOLÁK KİSZEG ök osztály ok Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény Speciális Szakiskola és Kollégium OKJ szerinti képzések Textiltermék összeállító Parkgondozó Asztalosipari szerelı Asztalos Kımőves Szobafestı-mázoló és tapétázó Kıszeg összesen: RUM Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény Szakiskolai k Parkgondozó Rum összesen: SZOMBATHELY Aranyhíd Nevelési Oktatási Integrációs Központ Szakiskolai k Dísznövénytermelı Sütıipari munkás Számítógépes adatrögzítı Szombathely összesen: Vas megyei eltérı tantervő szakiskolák összesen: n.i.* nincs információ
18 Vas megye középfokú oktatási intézményeiben végzı tanulók a 2010/2011-es tanévben Gimnázium Szakközépiskolai érettségizık Szakközépiskol ai szakmával rendelkezık Szakiskol a Eltérı tantervő szakiskola Összesen Bük Celldömölk Csepreg Körmend Kıszeg Rum Sárvár Szentgotthárd Szombathely Vasvár Vép Összesen
Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról
Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról GIMNÁZIUMOK 2013/2014 tanévre meghirdetett osztályok, szakok CELLDÖMÖLK osztályok / Berzseny
VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA
VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2013 / 2014. TANÉVRE VONATKOZÓAN 1 Bevezető gondolatok Vas megye 8. osztályos
Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2014/2015. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról
Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2014/2015. tanévre meghirdetett és elindított ról GIMNÁZIUMOK 2014/2015. tanévre meghirdetett, szakok CELLDÖMÖLK / Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
Tájékoztató a 2014. évben, Vas megye középfokú oktatási intézményeiben végző fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési szándékáról
Tájékoztató a 2014. évben, Vas megye középfokú oktatási intézményeiben végző fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési szándékáról Bevezető A Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának megbízásából,
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYİR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2010/2011. TANÉVBEN Gimnáziumok
Munkaügyi Központ ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN
Munkaügyi Központ Zalaegerszegi Kirendeltség és Szolgáltató Központja ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ZALA MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2010/2011. TANÉVBEN Iskola
GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN
GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN 1 BEVEZETİ Gyır- Moson-Sopron megye 8. osztályos tanulóinak továbbtanulási szándékfelmérése
Vas megyei középiskolák nyílt napjai 2013
Vas megyei középiskolák nyílt napjai 2013 Iskola neve és címe Gimnáziumok Nyílt napok időpontja (i) Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Kőszeg, Várkör 34. Tájékoztató
A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG 2009. SZEPTEMBER 16-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI
A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG 2009. SZEPTEMBER 6-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 3/2009. (IX. 6.) sz. határozata*
Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr
Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr Helyszín: Krúdy Gyula Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Középiskola Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Cím: 9024 Győr, Örkény I. út 8-10. Időpont:
Győr-Moson-Sopron megyei összesítés
Szándékfelmérés 2013. december Győr-Moson-Sopron megyei összesítés GIMNÁZIUMOK GYŐR I Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium 4 évfolyamos
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV 2015. április Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályán 9021
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY
2009. évi 2. különszám 2009. május KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények alapító okiratai A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS
Somogyi TISZK Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma
Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Somogy megye Tankerület megnevezése: KLIK Kaposvári Tankerülete OM azonosító: 01178 Somogyi TISZK Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma
Középfokú oktatási intézmények 2008/2009. évi beiskolázási terve 1. sz. melléklet
Középfokú oktatási intézmények 008/009. évi beiskolázási terve. sz. melléklet 9. évfolyam Szakképző évfolyam Intézmény neve kilépő osztály belépő osztály ialitás, szakmai orientáció képzés típusa képzési
MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5
MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5 Szakmacsoport megnevezése A gyakorlati képzés helyszíne A képzés időtartama (év) 9. évf. 10. évf. 11.évf. 12.évf. 13.évf. Szegedi Szolgáltatási
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Csongrád megye
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Csongrád megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező
Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum. Tájékoztató Vas megye szakképzésének helyzetéről, fejlesztési szükségleteiről
Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Tájékoztató Vas megye szakképzésének helyzetéről, fejlesztési szükségleteiről A Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Megalakítása A szakképzésről szóló 2011.
A L A P Í T Ó O K I R A T t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T t e r v e z e t 1.1. Az intézmény neve: Kırösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképzı Iskola és Kollégium 1.2. Az intézmény rövidített neve: 2. OM azonosító: 031209 KİRÖSI
a 25/26-os tanévre 1968 Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 2500 Esztergom, Szent István tér 7-9. 008 Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 2500 Esztergom, Szent István
Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS
Tárgyalja: Oktatási és Kulturális Bizottság Nyilvános ülés anyaga Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS a középfokú köznevelési intézmények és a Közintézmények Szolgáltató
Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e. Elıterjesztés VI. 195-7/2008. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-ai ülésére
Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e VI. 195-7/2008. Elıterjesztés 2008. augusztus 28-ai ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Péntek Péter megyei fıjegyzı Elıadó: İsz Tibor
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Veszprém megye
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Veszprém megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 460-3/2009. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. szeptember 24-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 460-3/2009. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. szeptember 24-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı:, a közgyőlés
Beszámoló a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára
Beszámoló a i Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára A i Szolgáltatási Szakképzési Centrum mint új intézmény Alapadatok: Az intézmény megnevezése: i Szolgáltatási
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után
a közgyőlés elnöke 126/2009. (XI. 19.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat
Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. november 19. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 126/2009. (XI. 19.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2007-2013.
Tanulható nyelvek. Megjegyzések
Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium 5630 Békés, Hőzső u. 39. Tel/Fax: (66)411-577 E-mail: bekes@fgyki.hu Honlap:
Egri-TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.
Szakma megnevezése OKJ szám Egri-TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. Azonosító szám Elágazás (egyes esetekben részszakképesítés, ráépülés) Beiskolázási létszám mértéke 2012/2013 Általános ápoló
KIVONAT. A Megyei Közgyűlés
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2008. szeptember 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -----------------------------------------------------------------------------------------------
Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció
Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció Zalaegerszeg, 2013. július 25. A Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési koncepciót készítette: Nagy Zoltán MFKB elnök Mérksz Andor szakértő Gombos Béla program
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 19. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Acsády Ignác Szakképző
HATÁROZATI JAVASLAT /2010. (VI. 17.) Kgy. sz. határozat
HATÁROZATI JAVASLAT /2010. (VI. 17.) Kgy. sz. határozat A Közgyűlés az Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: A 14. pontjából törlésre
A szakképzés létszámadatai
A szakképzés létszámadatai 1. sz. melléklet SZAKISKOLÁK (az adatok a 2008/2009. tanévre vonatkoznak okt. 1. állapot) Iskola/szakmacsoport/szakképesítés/létszám évfolyamonkénti bontásban 9. 10. 11. 12.
Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990)
Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola Ózd, Petőfi út 20. Az iskola Ózd város és térsége közoktatásában és szakképzésében meghatározó szerepet tölt be. Az Ózdi Bródy
3.sz. melléklet A 2009. évi felmérésben szereplı középfokú végzettségő pályakezdık szakképzettsége
Élelmiszer- és vegyiáru-kereskedı 58 1 0 59 Szakács 48 3 0 51 Asztalos 47 0 0 47 Pincér 34 0 1 35 Karosszérialakatos 29 0 0 29 Kımőves 28 0 0 28 Számítástechnikai szoftver üzemeltetı 13 9 4 26 Szobafestı-mázoló
Előterjesztő: T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről
Előterjesztő: Tóth Béla Ózdi Szakképzési Centrum főigazgató T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről Tisztelt Közgyűlés! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező
Beszámoló A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézményben 2011/2012 tanév során végzett munkáról Orosháza 2012. 06.12.
Beszámoló A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézményben 2011/2012 tanév során végzett munkáról Orosháza 2012. 06.12. 1 Az intézmény rövid bemutatása A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
ASBÓTH SÁNDOR TÉRSÉGI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM KESZTHELY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Keszthely, 2009. május 15. Szemes Péter igazgató TARTALOMJEGYZÉK I. NEVELÉSI PROGRAM... 3 I/1. Az intézmény adatai,
Duális szakképzés. Együttműködési lehetőségek a Nyíregyházi Szakképzési Centrummal. Nyíregyháza, 2016. március 01.
Duális szakképzés Együttműködési lehetőségek a Nyíregyházi Szakképzési Centrummal Nyíregyháza, 2016. március 01. 2015.07.01. 44 szakképzési centrum jött létre az országban, megyénkben három: Nyíregyházán,
Javaslattétel iskolai rendszerű szakképesítésekre Békés megye
A Kormány 2017/2018. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás
MUNKAERİ-PIACI KÉPZÉSI JEGYZÉK 2011. év
MUNKAERİ-PIACI KÉPZÉSI JEGYZÉK 2011. év ( A 6/1996.(VII.16.) sz. MÜM r. 3.. (2)-ben meghatározott feltételeknek megfelelı képzési programok listája ) 8 általános iskolai végzettséggel nem rendelkezıknek
KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY
2008. évi 9. szám 2008. augusztus KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyőlés 2008. augusztus 28-ai rendkívüli
SZAKMAI PROGRAM 1. kötet Tapolca
SZAKMAI PROGRAM 1. kötet Tapolca Tartalom 1. Általános kérdéskörök 1.1. Szakmai képzésünk területei 4. old. 1.2. Beszámíthatóság az iskolai szakképzésben 6. old. 1.3. A szakképzési évfolyamra lépés feltételei
ALAPÍTÓ OKIRAT. BAZ.M.Ö. Surányi Gim. Sz. I.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv hivatalos neve: 1.2 A költségvetési szerv rövid neve: 1.3 A költségvetési szerv rövidített neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium,
Javaslattétel iskolai rendszerű szakképesítésekre Csongrád megye
A Kormány 2017/2018. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás
Az intézmény jogállása és a bankszámlarend 2008. január elsejétől, a többi módosítás 2007. november 10.-étől hatályos.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés /2007. (XI. 9.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratáról A Jász-Nagykun-Szolnok
2. (1) Az R. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (2) Az R. a 2. melléklet szerinti 2. melléklettel egészül ki.
A Kormány 240/2012. (VIII. 30.) Korm. rendelete a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történõ elszámolásánál figyelembe vehetõ gyakorlati képzési normatívák mértékérõl és
27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet. a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről
27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. a) pontjában kapott
Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása
Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. június 26. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 70/2008. (VI. 26.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
I. SPORTTALÁLKOZÓ. a Vasi TISZK partneriskolái részére. 2010. november 30. Celldömölki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola
I. SPORTTALÁLKOZÓ a Vasi TISZK partneriskolái részére 2010. november 30. Celldömölki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Labdarúgás A csoport 1. III. BÉLA X 1-2 3-1 3-1 6 7-4 2 2. Barabás 2-1 X 5-3 6-2
1.sz. melléklet A támogatott gyakorlati képzés célja és tartalmának részletes leírása, helyszíne, idıtartama, formája, tárgyi feltételrendszere:
1.sz. melléklet A támogatott gyakorlati képzés célja és tartalmának részletes leírása, helyszíne, idıtartama, formája, tárgyi feltételrendszere: Szakképesítés OKJ száma Szakmacsoportos oktatás Szakmacsoportos
Műszaki jellegű képzések: informatikai, gépipari, hardver-elektronika, környezetvédelem-vegyészet Kéttannyelvű képzések
A tájékoztató összefoglaló az iskolák által kiadott szórólapok, és a honlapjukon tartalmazott információk alapján készült. A közeljövőben várható a közoktatást szabályozó törvény változása, amelyek befolyásolhatják
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév A szakképzésről szóló, 2011. évi CLXXXVII. törvény változását követően 2015. július 1-én megalakultak a Szakképzési Centrumok. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT. 31. WWW.KECSKEMETISZC.HU LEVELEZÉSI CÍM: 6000 KECSKEMÉT, KVARC UTCA 1. 76-482-698
KECSKEMÉTI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM HÍRLEVELE OM AZONOSÍTÓ: 203041 A RÉGIÓ SZAKKÉPZŐ CENTRUMA MINDENKI NÁLUNK TANUL! 2015. 2. SZÁM 6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT. 31. WWW.KECSKEMETISZC.HU LEVELEZÉSI CÍM: 6000
K I V O N A T a képviselő-testület 2010. június 24-i ülésének jegyzőkönyvéből
1 SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. június 24-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. 138/2010. /VI.24./ számú képviselő-testületi határozat
Település. Kecskemét 21-6207-05 parkgondozó 5 4 0 1 Kecskeméti Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 201177 Speciális Szakiskolája
1/31 I. Speciális szakiskolai képzés összesen A végzős létszámból a várható munkaerőpiaci megjelenésre vonatkozó adatok a megkérdezés időpontjában az iskolák által történt becslés alapján kerültek feldolgozásra,
2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
Korlátozás nélkül támogatott szakképesítések
Korlátozás nélkül támogatott szakképesítések Szint Tanulmányi terület Sorszám Megnevezés 34 582 01 Ács 54 344 04 Államháztartási ügyintéző 55 723 01 Ápoló 34 543 02 Asztalos 54 525 02 Autószerelő 35 521
Javaslattétel iskolai rendszerű szakképesítésekre Vas megye
A Kormány 2015/2016. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Vas Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás nélkül
SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS
SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS Széchenyi István Szakképző Iskola Az 5.10. pontja szerint a támogatás kedvezményezettje; illetve az ott oktatott szakmák az 1. sz. mellékletben az iskolánál felsoroltak.
Pécs Megyei Jogú Város egyszerősített Közfoglalkoztatási Terve 2011.
Pécs Megyei Jogú Város egyszerősített Közfoglalkoztatási Terve 2011. 1 Pécs Megyei Jogú Város 2011. évi Közfoglalkoztatási Terve: I. A 2010. évi közfoglalkoztatás adatai II. A 2011. évi közfoglalkoztatás
VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA
VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2012/2013. TANÉVRE VONATKOZÓAN Bevezető gondolatok Vas megye 8. osztályos tanulóinak
A felvétellel kapcsolatos információk
A felvétellel kapcsolatos információk A jelentkezés módja, és ideje: A 47/2013. sz. EMMI rendelet 3. sz melléklete szerint: a tanulók által kitöltött, az iskola által továbbított jelentkezési lapon 2016.
Technikusi képesítések besorolása képzési területekre
Technikusi képesítések besorolása képzési területekre Technikusi szakképesítés Szakmacsoport Képzési terület 1 Képzési terület 2 Képzési terület 3 acél- és fémszerkezeti technikus gépészet acélszerkezet
Budapesti Műszaki SzC VEREBÉLY LÁSZLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA és SZAKISKOLÁJA. Villamosenergia-ipari képzéssel
Villamosenergia-ipari képzéssel Informatikai területtel Rendészeti ágazattal KÍNÁLATUNK Általános szakközépiskolai képzésre (9-12. évfolyam) épülő, majd érettségit követő egyéves szakképzéseket (14. évfolyam)
A szociális és munkaügyi miniszter rendelete. a digitális írástudás elsajátítására irányuló képzési részek alóli mentesség szabályairól
MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám:2991-0/2010. A szociális és munkaügyi miniszter rendelete a digitális írástudás elsajátítására irányuló képzési
BÁCS-KISKUN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Bács-Kiskun Ügyiratszám: 00017/13-MFKK MFKB Ügyintéző: Gaál Bernadett Ügyintéző telefonszáma: 76/ 501-519, 70/ 933-4792 A Bács-Kiskun Megyei fejlesztési
TÁJÉKOZTATÓ Sárospatak városban a foglalkoztatás helyzetérıl, a munkanélküliség alakulásáról
TÁJÉKOZTATÓ Sárospatak városban a foglalkoztatás helyzetérıl, a munkanélküliség alakulásáról A Sárospataki Járás Budapesttıl 270 km távolságra, észak-keletre, az Alföld és a Zemplénihegység találkozásánál,
Elıterjesztés. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke VI. 460-2/2009. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Völner Pál,
Észak- magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 2011. évi általános döntéstábla - Kiemelten támogatott kategória
- Kiemelten támogatott kategória Szakma megnevezése OKJ szám Azonosító szám (egyes_esetekben_részszakképesítés, ráépülés) Ács, állványozó 33 582 01 1 0 0 0 KT* Általános ápoló 54 723 01 0 0 1 0 54 01 Ápoló
18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet
18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet módosításáról
Javaslattétel iskolai rendszerű szakképesítésekre Békés megye
A Kormány 2015/2016. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás
Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e. Elıterjesztés VI. 1225-3/2007. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. november 29-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e VI. 1225-3/2007. Elıterjesztés 2007. november 29-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Péntek Péter megyei fıjegyzı Elıadó: İsz Tibor
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS
Ikt. SZ.: V. 346-4612011. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ügyintéző: dr. Urbán-Zsilák K., Tarné dr. Malatyinszki A. t Nagy Árpád Mell.: Hiv. sz: Postacím: 5601
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY
2008. évi 1. szám 2008. január KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyőlés 2008. január 31-ei ülése SZEMÉLYI
2.sz. melléklet A 2008. évi felmérésben szereplı középfokú végzettségő pályakezdık szakképzettsége
Asztalos 63 1 0 64 Fodrász 41 2 0 43 Kereskedelmi technikus 36 3 2 41 Kımőves 37 1 1 39 Szakács 36 3 0 39 ABC eladó 30 5 2 37 Számítástechnikai szoftver üzemeltetı 26 8 2 36 Szobafestı-mázoló és tapétázó
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VIÍROS JEGYZŐjÉTŐL Békéscsaba, Szent /siván tér 7.
/ BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VIÍROS JEGYZŐjÉTŐL Békéscsaba, Szent /siván tér 7. lk,. sz.: V.210/20OB. Elóadó: dr. Urbán-Zsilák Klára Nagy Arpád Mell.: Hiv. sz.: Postacím: 560J Pf J12. TelefoIl: (66) 523-802
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 106/2007. (XI.22.)
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2007. november 22-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------
Győr-Moson-Sopron megye
34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 54 621 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus 54 621 03 0010 54 01 Állategészségügyi technikus 54 621 01 Állattenyésztő és állategészségügyi
Javaslattétel Heves megye
A Kormány 2014/2015. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás
BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. IIá. sz.: V547/2007 Előadó:NagyÁrpád Mell.:l Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-806 Telefax: (66) 523-808
Pályaválasztási tájékoztatója
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!
Javaslattétel iskolarendszeren kívüli szakképesítésekre Békés megye
A Kormány 2017/2018. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás
Pályaválasztási Kiállítások 2009. - Balatonboglár
Pályaválasztási Kiállítások 2009. - Balatonboglár Helyszín: Varga Béla Városi Kulturális Központ Cím: 8630 Balatonboglár, Árpád u.17. Időpont: 2009. november 12. regisztráció a Foglalkoztatási és Szociális
Nógrád megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó
34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat) 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő
Tartalomjegyzék. 12. Az Intézményi Tanács és az intézmény kapcsolattartásának rendje... 37 13. Integrációs Pedagógiai Rendszer...
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EÖTVÖS JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. AZ SZMSZ CÉLJA, JOGI ALAPJA ÉS HATÁLYA... 5 II. AZ ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA, ALAPTEVÉKENYSÉGE, JOGÁLLÁSA
Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 118/2011. (VI. 30.) határozata
Határidő: 2011. június 30. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
84/2011. (V. 31.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium, valamint a pápai Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumi feladatait
Javaslattétel iskolarendszeren kívüli szakképesítésekre Csongrád megye
A Kormány 2017/2018. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás
1.1. Az intézmény neve: Kırösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképzı Iskola és Kollégium
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1.1. Az intézmény neve: Kırösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképzı Iskola és Kollégium 1.2. Az intézmény rövidített neve: 2. OM azonosító: 031209 KİRÖSI
ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/
A 3/2012. (I. 26.) Többcélú Társ. határozat 2. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. A költségvetési szerv 1.1. Neve: KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ÓVODÁJA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA,
Pályázati tájékoztató. Felkészülés a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére a Handler Nándor Szakképző Iskolában (TÁMOP-2.2.5.
Pályázati tájékoztató Felkészülés a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére a Handler Nándor Szakképző Iskolában (TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0034) Handler Nándor Szakképző Iskola 9400 Sopron, Halász u. 9-15.
Bács-Kiskun 55-344-02 Államháztartási mérlegképes könyvelő Támogatásra nem javasolt mfkb
Megye Szakképesítés OKJ száma Szakképesítés megnevezése Támogatási kategória Javaslattevő Bács-Kiskun 34-543-01 Abroncsgyártó Bács-Kiskun 34-582-01 Ács Bács-Kiskun 51-481-01 Adatbázis kezelő Bács-Kiskun
Pályaválasztást elősegítő rendezvények 2010
Pályaválasztást elősegítő rendezvények 2010 Egri Vezető neve: Fenyves Péter Eger, Klapka Gy. u. 9. Kiállítás dátuma: 2010. november 16. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok Eger, Érsekkert Kísérő rendezvények
ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/
A 8/2011. (II. 11.) Többcélú Társ. határozat 2. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. A költségvetési szerv 1.1. Neve: KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ÓVODÁJA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA,
M E G H Í V Ó. 2012. július 31-én (kedd) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján
Iskolai rendszerű képzési idő. 2 év N
1. Abroncsgyártó 3 év N 2. Ács 3 év T IGEN 3. Agrár áruforgalmazó szaktechnikus 1 év N - 4. Államháztartási mérlegképes könyvelő 1 év N - 5. Államháztartási ügyintéző 2 év K 40 6. Állattartó szakmunkás