06
Elhelyezkedés A Péterhalmi-erdő a főváros pesti részének legnagyobb egybefüggő erdőterülete, amely a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT) besorolása szerint jelenleg és a jövőben is turisztikai-gazdasági erdőként szerepel. A területet a Lakitelek, Flór Ferenc, Királyhágó, Nemes, Határ, Szálfa, Oszkó, Közdűlő, Péterhalmi, Mályinka utcák határolják. A erdő teljes egészében belterület, kiterjedése 200 hektár. A Péterhalmi-erdő választja el Pestszentlőrincet Pestszentimrétől. Az erdőt északkelet-délnyugat irányban a Nagy- Burma vasút ma már használaton kívüli (és műszakilag is leépült) nyomvonala, míg erre merőlegesen, északnyugat-délkelet irányban egy Lőrincet Imrével összekötő közlekedési út (Péterhalmi út Kettős-Kőrös utca) keresztezi. A terület itt-ott tisztásokkal tarkított vegyes faállományú erdő, amelyben sétautak találhatók. A Péterhalmi-erdő délkeleti részén, a Közdülő, Ipacsfa és Kettős-Körös utcák között fekszik a Cséry-telep, amely Budapest egykori szeméttelepe. A telep a múlt század eleje óta hulladékhasznosító komposzttelepként működött. A beszállított, nagyrészt fővárosi hulladékból az iparilag hasznosítható anyagokat kiválogatták, feldolgozták. Az itt elkészített Cséry-földet, mint trágyát értékesítették. A teljes terület 54,5 ha, amelyből a hulladékkal borított terület 31,5 ha. A Péterhalmi-erdő elhelyezkedése a kerületben
Megközelítés A Péterhalmi-erdő területe személyautóval könnyen megközelíthető. A lakosság által kedveltebb erdőrészek (az erdő keleti része) a Béke tér irányából a Királyhágó úton, a Pestszentimrei vasútállomás irányából a Nemes utcán keresztül közelíthetők meg. Közösségi közlekedés: 166, 166A, 266 jelzésű buszok Ferihegy vasútállomás, Béke tér vagy Pestszentimre vasútállomás (166-os busszal akár Soroksár, Pesterzsébet) irányából 182, 282E, 184, 284E jelzésű buszok Kőbánya-Kispest irányából 254E jelzésű busz a Népliget irányából Cséry-telep A Cséry-telep területén jelenleg a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) és a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. (FTSZV) telepei működnek. A terület az M0- ás körgyűrű közelsége miatt nehézgépjárművekkel könnyen megközelíthető, de idegenek elől elzárt. Sétautak a Péterhalmi-erdőben
Jelenlegi funkciók rövid leírása A Péterhalmi-erdőben az idelátogatók számára az alábbi közösségi helyek, sportolási lehetőségek állnak rendelkezésre: 19 állomásból álló tornapálya, amelyet 2011-ben újítottak fel szalonnasütők futballpálya tanösvény A Cséry-telep területén működő két telepen nehézgépjármű park, illetve lerakatok találhatók. A meglévő tornapálya A projekt közvetlen kiváltó okai A Péterhalmi-erdő jelen pillanatban is közkedvelt, a helyi lakosok által gyakran látogatott térség. Mostani felszereltsége is jelentős hozzáadott értékkel bír, de a lakossági igények és az önkormányzat szándékai is a további fejlesztések irányába mutatnak. A projekt célja Célunk a már meglévő erdei infrastruktúra (utak, tornapályák, sportpályák, sütögetők stb.) felújítása, bővítése, új erdei eszközök telepítése. Célunk továbbá olyan erdei tartalmak (tanösvény, erdei osztályterem, információs táblák, geocaching stb.) fejlesztése, amelyek tovább bővítik az ide látogatók rekreációs, sportolási vagy tanulási lehetőségeinek körét. Hisszük, hogy a fejlesztések hatására még több kerületi lakos kedveli meg az erdőt, még többen használják majd az aktív pihenés ezen közeli és ingyenes formáját.
A Cséry-telep A Cséry-telep területén található hulladék sok évtizedes probléma a kerület számára. A terület jelenlegi állapotában nem használható sem gazdasági, sem rekreációs célokra. A föld mélyén rejlő anyagok szennyező hatása a mai napig is kimutatható, ezért a terület kármentesítése különösen fontos feladat. E projekt nevesítetten szerepel Budapest Főváros új, 2030-ig szóló, hosszú távú városfejlesztési koncepciójában, azon belül is a 2014-2020 közötti uniós programozási időszak 27 darab 50 millió eurót meghaladó nagyprojektje között. A tervezett beavatkozás célja a korábbi gazdasági tevékenységből visszamaradt problémák megoldása, a terület kármentesítése, helyreállítása és a későbbi használat előkészítése. A projektet kizárólag a Fővárossal együttműködve és a kerület lakosságának érdekeit messzemenően figyelembe véve lehet megvalósítani. A terület kármentesítésének, helyreállításának módját csak teljeskörű vizsgálatok és gondos előkészítés után lehet meghatározni. A terület nem önkormányzati tulajdon, a projekt kiemelkedő forrásigénye miatt a megvalósítás csakis a Fővárossal közösen lehetséges. Az önkormányzat legfontosabb feladata a különböző szereplők, ezen belül is az itt élők érdekeinek és elvárásainak egyeztetése. Tervezett információs táblák a Péterhalmi-erdőben
A fejlesztés leírása Gilice tér Az egész erdőt érintő fejlesztési koncepció a meglévő növényállomány megóvására, bozótosok megszüntetésére, pihenőhelyek karbantartására, az erdei tornapálya egyes állomásainak felújítására vonatkozik. Péterhalmi út 1. Tornapálya fejlesztése 2. Pihenők - Land art 3. Egykori Burma vasútvonal 4. Erdei osztály 5. Sportpályák, pihenőhelyek Fl űl 2. Cséry-telep s rö ő -K s ttő e K ór 1. u. 3. 2. Lőrinci út 2. Fe re n c 4. 5. Szálfa utca N em t iú ös őr yk ag N Sétautak A sétautak jelenleg kettős funkcióval rendelkeznek. Sokaknak az erdőt övező lakott területek közti kapcsolatot jelentik, míg mások a hagyományos értelemben vett erdei sétákra használják ezeket. Elképzelésünk szerint az utak mindkét funkciója megmaradna, kiépítettségük, használhatóságuk, esztétikai megjelenésük javulna. Kö zd Ezen fejlesztések a kerületi önkormányzat és a területet fenntartó Pilisi Parkerdő Zrt. ös szefogásával érhetők el. Az erdő teljes területén szükséges lenne olyan útbaigazító táblák elhelyezésére, amely segít az erdőben lévő lehetőségek, funkcionális elemek megtalálásában. Az egyes jelzőtáblák az erdőt övező lakott városrészekhez való kijutást is segítenék. őú t 3. ut ca es Péterhalmi-erdő A Péterhalmi-erdő tervezett fejlesztései
1. Erdei tornapálya Az erdőben található tornapálya az eszközök méretéből következően inkább a felnőtt korosztály számára használható. Célunk a tornapálya elemeinek felújítása, izgalmasabb berendezések elhelyezése. Az eszközök kiválasztásánál kiemelt szempontnak kell lennie annak, hogy ezeket a gyermekek is biztonsággal használhassák. 2. Pihenők Land art Az erdőben található tornapálya az eszközök méretéből következően inkább a felnőtt korosztály számára használható. Célunk a tornapálya elemeinek felújítása, izgalmasabb berendezések elhelyezése. Az eszközök kiválasztásánál kiemelt szempontnak kell lennie annak, hogy ezeket a gyermekek is biztonsággal használhassák. Pihenők, pihenő öblök Az erdei sétautak mentén esőbeállóval, padokkal, asztalokkal, sütögetővel, szemetessel felszerelt pihenő öblök építhetők ki. A pihenő öblök közelében helyi képzőművészek, vagy arra kedvet érző közösségek bevonásával lehetőség adódik az ún. erdei land art alkotások elhelyezésére. 3. Egykori Burma vasútvonal A korábban kimondottan teherszállításra használt vasútvonal a Péterhalmi-erdőn haladt keresztül. Pályaszerkezete részben elbontásra került, részben még most is megtalálható. A megmaradt pályaszerkezeten kis felújítással egy történeti vasútvonal épülhetne ki. Az útvonalon az erdő mélyében kézi hajtányokkal lehetne közlekedni az egyes pihenő állomások között. 4. Erdei osztály Az erdő egy kialakított területén, egy osztálynyi diák tölthetné a környezetórákat a természetben. Az osztályterem kialakítása: egyes fafajok megnevezése, növény és állatvilág természetes élőhelyén való bemutatása
Péterhalmi-erdő VI.. 5. Sportpályák, pihenőhelyek I. II. III. IV. V. VI. Erdei futballpálya Erdei röplabdapálya elhelyezése Erdei tollaslabda pálya Ping-pong asztalok Ülőrézsü és domb Erdei sütögető és bográcsozó hely IV.. V. III. V. I. II. Erdei sportpályák a Péterhalmi-erdőben V.
Stratégiai illeszkedés Pestszentlőrinc Pestszentimre Integrált Városfejlesztési Stratégiája célként nevesíti a rekreációs zöldterületek kihasználtságának növelését, illetve azt, hogy a lakosság minél szélesebb rétegei élhessenek az egészséges és olcsó szabadidő eltöltési lehetőségekkel. A Cséry-telep kármentesítése hosszú távon jelentős lépés lehet a zöldterületek bővítése érdekében meghatározott fővárosi és kerületi stratégiai célok elérésében. A fejlesztési terület adatai A Péterhalmi-erdő területe 2 km 2, tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Pilisi Parkerdő Zrt. A Cséry-telep területe 0,58 km 2, tulajdonosai a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.), a BKK Közút Zrt. és a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. (FTSZV) A fejlesztési terület beépítési paraméterei: Péterhalmi-erdő: E-TG-XVIII/ÁLT, Cséry-telep: E-TG-XVIII/REK E-TG-XVIII/ALT, E-TG-XVIII/REK övezet (1) Az erdőterületeken a BVKSZ 53. és 21. táblázat rendelkezéseit az e -ban foglalt eltéréssel és kiegészítéssel kell alkalmazni. (2) Az E-TG-XVIII//REK övezet területen a rekultivációt célzó tevékenység kivételével - bármely tevékenység gyakorlása, létesítmény elhelyezése csak a terület rekultivációját követően valósítható meg. (3) A rekultiváció igazolt megtörténte után az E-TG-XVIII/ALT övezetben leírtakat kell alkalmazni. (4) Az erdőterületbe sorolt, de ténylegesen nem erdősített és nem erdőtervezett területeken az egyidejű erdőtelepies feltételével a BVKSZ 53. (5) bekezdésében felsorolt valamennyi építmény elhelyezhető. (5) A tényleges (4) bekezdés hatálya alá nem tartozó erdőterületeken kizárólag a pihenést, testedzést, valamint az erdőterületek fenntartását szolgáló építmények helyezhetők el.
Impresszum A Péterhalmi-erdő c. program Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata megbízásából, a Pestszentimre városközpont megújítása című, KMOP-5.2.2/B-09-2f-2011-0001 kódszámú pályázat keretében készült. A kiadvány részletes kidolgozásában az Önkormányzat és a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. munkatársai, valamint külső szakértők vettek részt. Kapcsolat: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt., 1181 Budapest, Üllői út 423. www.pestszentimre.hu pestszentimre@varosgazda18.hu Tervezett tollaslabda pálya a Péterhalmi-erdőben 2013. szeptember
www.pestszentimre.hu