Az átalakuló Bosznia-Hercegovina Reményi Péter 1 1. A probléma a nehézségek Napjaink integrálódó Európájában sajátos helyet foglal el a Balkán-félsziget. Kontinensünk olyan összetett makrorégiója, ahol együttesen vannak jelen az európai integráció tagjai (Görögország), az oda igyekvő tagjelölt államok (Bulgária, Románia) és egy egykori integrált állam (Jugoszlávia) fragmentálódásának termékei. Integráció és fragmentáció egyidejűleg zajlik a Balkánon és ezek az egymással ellentétes folyamatok feszítik Bosznia- Hercegovina állami kereteit is. Ma a Balkánon számos nyitott kérdés vár válaszra, mint például az albánság területi problémáinak kezelése (melyben kivétel nélkül érintett minden balkáni állam), vagy Bosznia- Hercegovina jövője. Bosznia-Hercegovina a működőképesség és hatékonyság tekintetében nem tartozik a térség vezető államai közé. Az egy főre jutó GDP tekintetében a Világbank adatai alapján csak Moldovát előzi meg Európában, a feketegazdaság forgalma a becslések szerint elérheti a hivatalos GDP 35%-át is, a munkanélküliség 20% feletti, a munkavállalók 40%-át becslések szerint a fekete és szürkegazdaság foglalkoztatja, (World Bank 2005) a korrupció mellett az ország teljesítőképességéhez képest túlméretezett bürokrácia is hátráltatja a fejlődést. Bosznia-Hercegovina számára a stabilitás és prosperitás tekintetében fontos tényező lenne az euroatlanti integrációs rendszerhez való mielőbbi csatlakozás. A folyamat jelenleg a stabilizációs és társulási megállapodásról folyó tárgyalásoknál tart, azonban az Unióhoz való csatlakozás feltétele a mélyreható alkotmányos reformok elindítása. Mindazonáltal ezek a reformok nem csak az integrációs törekvések feltételei, hanem a működőképes állam megteremtése kapcsán is kívánatosak. Nagyon nehéz Boszniáról tudományos megközelítésben írni, hiszen 1991 óta nem végeztek népszámlálást az országban, így olyan alapadatok is csak becslések szintjén léteznek, mint a lakosságszám (olvashatunk 4,5 millióról-cia és 3,9 millióról-világbank is, a különbség 15%-os). Ennek következményeként minden lakosságarányos adat is csak viszonylagos. Másik probléma, hogy sokszor a vizsgálatok aktuálpolitikai kérdéseket feszegetnek, amelyek a kutatótól függetlenül rövid időn belül alakíthatják át gyökeresen a fennálló viszonyokat, téve ezzel egyik pillanatról a másikra időszerűtlenné a leírtakat. Ezen gondolatokat előrebocsátva a szerzők munkájukban kísérletet tesznek arra, hogy bemutassák melyek azok a legfőbb folyamatok melyek Bosznia-Hercegovina fejlődési pályáját alakítják, illetve melyek azok a változások, melyek nélkül az ország hosszú távú stabilitása megkérdőjeleződik. 2. Bosznia-Hercegovina létrejöttének körülményei A bipoláris világrend felbomlása által kiváltott közép-európai rendszervált(oz)ási folyamat legtöbb fejtörést okozó állomása a korábbi nyugati kedvenc, a különutas Jugoszlávia 1 *Tanársegéd, PTE Földrajzi Intézet, 7624 Pécs, Ifjúság u. 6. Tel.: 72/503-600/4212, Fax: 72/501-531, peterremenyi@freemail.hu
átalakulása volt. A többi rendszerváltó állammal ellentétben, az egykori Jugoszlávia területén kirobbant egy több hullámban, változó szembenálló felekkel lezajló polgárháború-sorozat, melynek lezárását (felfüggesztését?) csak nemzetközi erővel lehetett elérni. A jugoszláv állam egyben tartására a több éves háborúskodás után esély sem volt, így az államszövetség széthullása után szuverén köztársaságok jöttek létre a térségben, a legfőbb probléma azonban (etnikai inhomogenitás), mely a polgárháborúhoz vezetett sok területen mind a mai napig fennmaradt. Az egész térség helyzete instabil, mind biztonságpolitikai, mind gazdasági, mind a kiegyenlített regionális fejlődés szempontjából. Ezek a bizonytalansági tényezők nem csak a térség államait, hanem szomszédaikat (így hazánkat) valamint az euroatlanti integrációs rendszerek gyors térségbeli expanziója miatt az egész európai biztonsági-gazdasági-politikai rendszert is érintik. A volt Jugoszlávia szétesését követően olyan államalakulatok jöttek létre a térségben, amelyek azelőtt a történelem során hasonló formában nem vagy csak rövid ideig léteztek. A 70 évig belsőként funkcionáló (gyakorlatilag közigazgatási szerepkörű) határok hirtelen államközi határokká lettek, úgy, hogy ráadásul csak a legritkább esetben voltak etnikai választóvonalak, ugyanis a nemzeti szállásterületek mélyen benyúltak a szomszédos államterületekbe. Bosznia-Hercegovinában a legnépesebb (és ma a terület nevével is összekapcsolódó muzulmánbosnyák) nemzet csak relatív többségben volt, és Jugoszlávia államalkotó nemzeteinek sorában a muzulmán-bosnyák népesség vált legkésőbb nemzetté. Mindezek mellett a muzulmánbosnyák közösség csak nagyon kevés területen élt homogén etnikai tömbben, a tagköztársaságok közül Bosznia-Hercegovina határai számítottak legkevésbé etnikai határoknak. 3. A status quo Bosznia-Hercegovinát a nemzetközi közösség a Jugoszlávián belüli tagköztársasági határai között ismerte el (1992. április 6 7.), a békeszerződés és annak mellékleteként megszülető boszniahercegovinai alkotmány szintén a korábbi közigazgatási határokat vette alapul. Ez a ma talán egyértelmű döntés azonban nem volt mindenki számára magától értetődő, hiszen a szerb fél álláspontja szerint a tagköztársaságok határai csak adminisztratív-közigazgatási határok, nem pedig nemzetközi államhatárok, így a polgárháború utáni rendezés során az etnikai elv kell, hogy érvényesüljön. Ezzel szemben a bosnyák (és horvát) álláspont a jugoszláv alkotmányra hivatkozva a köztársaságok határainak nemzetközi voltát hangsúlyozta a függetlenségüket csak és kizárólag azok között képzelte el. A rendezés során a nemzetközi közösség is ez utóbbi álláspontot tette magáévá. (Mesić 2003) A fenti vita elsősorban abból adódott, hogy Bosznia- Hercegovina külső határai az esetek többségében nem jelentenek etnikai határt, a térség főbb nemzetiségei szállásterületei átlépik az államhatárt. Északon és keleten a szerb, északon és nyugaton a horvát, míg délkelet felé (Szandzsák) a bosnyák/muszlimán etnikum terjed túl az állam határain. A bosznia-hercegovinai polgárháború lezárására csak nemzetközi nyomásra és csak a konfliktusban közvetlenül is érdekelt mindhárom fél kompromisszuma esetén volt lehetőség. Daytonban 1995-ben ezért egy olyan béke és a béke mellékleteként egy olyan alkotmány született, mely mindhárom nemzetnek próbál nyújtani valamit, ezáltal egyikük sem lehet maradéktalanul elégedett (Juhász et. al. 2003). Ennél nagyobb probléma, hogy a nemzeti önrendelkezést (illetve esetenként annak látszatát), ami az állam egyben tartásának alapfeltétele volt, csak az ország szélsőséges decentralizálása árán lehetett biztosítani. Ennek következménye egy-két, etnikai alapon szervezett kvázi önálló államrészből (Bosznia-Hercegovina Föderáció, Boszniai Szerb Köztársaság) és egy speciális körzetből (Brčkoi
Körzet) álló ország. Az államrészek (entitások) közti határ követi a polgárháború etnikai tisztogatása során kialakult posztháborús etnikai törésvonalakat, melyek a háború előtti viszonyok homogenizálását, az államalkotó nemzetiségek egymástól való elkülönülését mutatják. (Reményi Végh 2005) (1. ábra). Az entitások rendkívül széles jogkörökkel rendelkeznek, mely magában foglalja többek között a hadügyet, pénzügyet, belügyet (rendőrség), távközlést, médiát, oktatásügyet, gazdaságpolitikát, csak kevés területet hagyva az állami szinten (nemzetközi légi közlekedés, nemzetközi bűnüldözés stb.). Az igazi hatalom így az entitások politikai vezetése kezében van, az állami szinten egy háromtagú, rotálódó államelnökség és egy minisztertanács áll, akik azonban csak akkor képesek a döntéshozatalra ha szinte teljes köztük a konszenzus. (The General 1995.) 1. ábra. Bosznia-Hercegovina etnikai térképe 2002-ben (1-Brčko District, 2-szerbek, 3-bosnyákok, 4-horvátok, 5-općinahatár, 6-Boszniai Szerb Köztársaság határa) Forrás: UNHCR. Szerk.: Végh Andor 2006.
A Föderáció területét, lévén az a horvátok és bosnyákok közös államrésze, tovább decentralizálták (kantonizálták), hogy lehetővé tegyék a polgárháború bizonyos szakaszaiban ellenséges két etnikum együttélését. A kantonizálás igénye egyértelműen a horvát félnél jelent meg, melyet táplált egyrészről az a tény, hogy önálló háborús állammal (Hercegbosznai Köztársaság) szintúgy rendelkeztek, mint a bosnyákok és a szerbek, valamint a félelem a Föderáción belüli (fokozatosan növekvő) bosnyák demográfiai túlsúlytól. Ez a közigazgatási szint a Boszniai Szerb Köztársaságban (továbbiakban RS) hiányzik, ott az entitási szint után egyből az općinai (községi, az egykori magyar járások méretéhez hasonlítható, több településből álló, helyi önkormányzatisággal rendelkező területi közigazgatási egység) szint következik, melyet a települések szintje követ. Így tehát Bosznia-Hercegovina sok minden más mellett közigazgatási szempontból sem egységes, hiszen a Föderáció közigazgatása négy a Boszniai Szerb Köztársaságé pedig csak három szintből áll. A területi közigazgatás mellett az államigazgatás is rendkívül decentralizáltra sikerült. Annak érdekében, hogy egyik egykori harcoló fél se érvényesíthesse túlzottan, illetve a többiek ellenében akaratát, bevezették az úgynevezett etnički ključ intézményét, melynek lényege, hogy az egyes közhivatalokat a Boszniát alkotó etnikumok létszámarányosan tölthetik be. Ez érvényes az államigazgatás legfelsőbb szintjétől egészen a helyi önkormányzati tisztségviselők kiválasztásáig. A vétójogok széleskörű alkalmazása, mely szintén az etnikai érdekeket hivatott védeni, pedig az állam működőképességét a végsőkig aláásta. A Daytoni békeszerződés óta eltelt tíz év során az elfogadott jogszabályok jelentős részét a kompromisszum hiányában a nemzetközi közösség által Bosznia-Hercegovinába kinevezett kvázi-államfő, a Boszniai Főmegbízott saját hatáskörben léptette hatályba. Jelenleg is a Daytonban tíz éve elfogadott béke és annak negyedik mellékleteként elkészült alkotmány van érvényben. Ahogy sokan fogalmaznak, a Daytoni béke ott és akkor szükséges volt. Véget vetett egy háborúnak, az értelmetlen öldöklésnek, viszont nem alkalmas arra, hogy egy állam az alapján a prosperitás felé vezető útra lépjen. Dayton megtette kötelességét, Dayton mehet, mondhatnánk, azonban Bosznia-Hercegovina lakosságának közel fele ragaszkodik hozzá (szerbek, horvátok egy része). Azok akik 1995-ben a leghevesebben ellenezték, ma a legfőbb védelmezői, hiszen ebben látják különállásuk biztosítékát, a garanciát arra, hogy nem kerülnek a demográfiai értelemben vitálisabb bosnyák nemzet irányítása alá. (Katana, G. Igric, G. 2005.) Bosznia-Hercegovina problémáinak egyik fontos gyökerét sokan abban látják, hogy a belpolitikai erővonalak mind a mai napig etnikai alapon húzódnak. Választásról választásra a szavazók döntően az etnikai alapon szervezett (és a polgárháborúban is meghatározó szerepet játszott, ezért a más nemzetiségek számára elfogadhatatlan) pártokra adják voksukat, mely a számos tekintetben az etnikai struktúrák alapján megosztott állam megosztottságát tovább erősíti. A helyi politikában feltehetően évtizedekig nem lesz változás e tekintetben. Az országos politika etnikai alapú (és ráadásul egymással ellenséges) meghatározó pártjai úgy tűnik képtelenek egy irányba vezetni az országot, aminek következménye a jelenlegi állapot, ahol a fontos intézkedéseket csak nemzetközi nyomásra lehet elfogadtatni. 4. A változás külső és belső kényszere A reformokra több megfontolásból is égető szüksége van Bosznia-Hercegovinának. Ezek közül a két legfontosabb csoport, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz a belső politikai
stabilitás és gazdasági prosperitás igénye, valamint az ország hosszú távú fejlődése szempontjából fontos euroatlanti integrációs folyamat támasztotta követelmények. Az ország politikai stabilitása, sőt működőképessége szempontjából elengedhetetlen egy alapos alkotmányos és közigazgatási reform. Jelenleg egy közel négymillió fős, valamivel nagyobb, mint fél Magyarországnyi államban a közigazgatás öt szinttel rendelkezik, az országban 14 parlament és 180 minisztérium működik az államigazgatás a GDP 60%-át emészti fel, mely sokak szerint előbb vagy utóbb a működés teljes ellehetetlenedéséhez vezethet (Hadziahmetović, A. 2005). A sok államigazgatási alkalmazott ellenére a törvényhozási munka hatékonysága rendkívül rossz, hiszen a három etnikum tíz évvel a háború után is gyökeresen eltérő érdekekkel bír, amely érdekeket a vétójog és az etnikai elv alkalmazásának segítségével maradéktalanul gyakorolja is. Az eddig végrehajtott, illetve elkezdett reformok (adóügyi, rendőrségi, katonai) a boszniai főmegbízott, illetve a nemzetközi közösség kényszerítő eszközei hatására indulhattak el. A legutóbbi főmegbízott (Lord Paddy Ashdown) egyébként is hajlamos volt élni a ráruházott jogkörök közül az együtt nem működő politikusok és tisztségviselők leváltásával, szervezetek betiltásával. Autokratának mondott módszerei miatt számos, elsősorban boszniai szereplőktől származó kritika érte, tény azonban, hogy erélyes fellépése nélkül a reformok közül még kevesebb valósulhatott volna meg. Az ország és az Európai Unió kinyilvánított szándéka, hogy a nyugat-balkáni rendezés keretében Bosznia-Hercegovina is alkalmassá váljon a tagságra. Ez azonban a jelenlegi boszniai struktúrákkal nem megvalósítható. Első és legfontosabb feladat a működő állam és a működő, felelősségteljes intézményrendszer kialakítása, melynek legfőbb akadálya jelenleg a nemzetközi közösség által kinevezett helytartó a boszniai főmegbízott, a gyenge, etnikai alapokon nyugvó alkotmány és az etnikai alapon szerveződő pártok. Az ország és intézményrendszere átalakítására azonban csak akkor nyílik lehetőség, ha a belpolitikai szereplők kompromisszumképessége nő. A belpolitikai reform előfeltétele a gazdasági fejlődésnek is, mely szintén az uniós csatlakozás egyik fontos kérdése. A boszniai gazdaság 1992 95 között elszenvedett veszteségeit (különböző becslések szerint 50 70 milliárd USD) az azóta eltelt tíz év alatt sem tudta kiheverni. A háborút követő gazdasági fellendülés csalóka, hiszen nagyon alacsony szintről indult és döntően a segélyekből történő újjáépítés hajtotta (World Bank 2005.). Jelenleg a boszniahercegovinai gazdaság a háború előtti 60%-át teljesíti és a jelenlegi növekedési ütemmel még legalább tíz év mire a háború előtti szintet eléri. A gazdaság legfőbb problémája a szürke szektor és a korrupció kiterjedtsége, melyben a rossz hatékonyságú intézmények, a végletesen túlbürokratizált rendszer és a nem egyértelmű hatáskörök egyaránt felelősek. A nem egyértelmű jogi és intézményi struktúrák (pl.: privatizáció szabályozása, szétaprózott gazdasági tér, entitások gazdaságszervezési autonómiája) kedvezőtlenül hatnak a külföldi tőkebefektetésekre is, a térség országai közül egy főre vetítve Bosznia-Hercegovinába érkezett a legkevesebb külföldi működőtőke (World Bank 2005.). 5. Az átalakulás akadályai A reformok útjában álló akadályokat szintén két markáns csoportba sorolhatjuk, melyek értelemszerűen nem lehetnek egymástól teljesen függetlenek. Az egyikbe a belső tényezők tartoznak, az országon belüli csoportok érdekei alapján megfogalmazott viszonyulások, mely elsősorban a három államalkotó nemzetet és az etnikai alapú politizálás miatt őket képviselő pártokat, politikusokat jelenti. A másik csoport a külső tényezőket foglalja magába, melyre a
bosznia-hercegovinai belpolitika nem bír érdemi befolyással. Ide elsősorban a balkáni térség további átalakulási folyamatai és azok hatásai tartoznak (mindenekelőtt Montenegró és Koszovó ügye). A három nemzetiség közül a bosnyákok egyértelműen a centralizáció, az állam hatalmának és hatékonyságának növelése mellett vannak. Ennek értelemszerű magyarázata, hogy ők a legnépesebb csoport az országon belül, arányuk növekvő, így hamarosan abszolút többséget alkothatnak Boszniában. Ennél fontosabb azonban, hogy egyedül ők érzik (mint közösség) igazán magukénak az országot. Központjuk, Szarajevó, az ország fővárosa, így egy esetleges centralizáció és az entitások megszüntetése/gyengítése automatikusan jelentené Szarajevó súlyának növekedését. Természetesen a bosnyák vezetők is tisztában vannak a centralizáció megvalósításának nehézségeivel, ezért egyre többen hangoztatják az ország regionalizálását, ahol azonban a régiók nem etnikai alapon, hanem a gazdasági racionalitás és a területi munkamegosztás alapján kerülnének kialakításra (Katana, G. Igric, G. 2005.). A centralizáció legfőbb ellenzői a szerbek, akik minden ilyen jellegű folyamatot, illetve a RS hatáskörének bármilyen csökkentését etnikai alapú szerbellenes intézkedésnek fognak fel. Bár a politikai vezetők elismerik az ország működésének alacsony hatékonyságát, annak növelése, illetve az európai integráció érdekében nem hajlandók lemondani etnikai-közigazgatási különállásukról. Legfőbb félelmük egy bosnyák dominanciájú unitárius Bosznia. A harmadik boszniai etnikum, a horvátok, inkább a szerb álláspontot osztják és nem nagyon lelkesednek a centralizált Boszniáért. A helyi horvát politikusok legfőbb törekvése éppen ezzel ellentétes, nevezetesen egy harmadik horvát entitás megalakítása (aminek előzménye a horvátok háborús állama, a Hercegbosznai Köztársaság). Ezt a törekvésüket a boszniai szerbek is támogatják, hiszen ez értelemszerűen az ő relatív súlyukat is növelné az országban. A külső tényezők közül a boszniai belpolitikára legnagyobb hatással a szerb események lehetnek. Többször hallhattunk arról, hogy Szerbiát Koszovó elvesztéséért a Boszniai Szerb Köztársasággal kárpótolnák. Ennek esélye meglátásunk szerint minimális, a Boszniai status quo-t ilyen irányba a szerbeken kívül senki nem akarja megváltoztatni (elsősorban a nemzetközi közösség nem). Annak veszélye azonban, hogy a koszovói rendezés hatására szélsőséges politikai erők kerülnek hatalomra Belgrádban, ami maga után vonhatja a banja lukai politika radikalizálódását reális. Ennek következménye pedig szintén nem az ország széthullása lehet, hanem a jelenlegi helyzet megmerevedése, ami hosszú évekre lehetetlenné teszi a szükséges reformok végrehajtását, az ország Nyugat-Európához való közelítését. 6. Bosznia jövőképe(i) Bosznia jövője kérdéses. A fegyveres konfliktus újraéledésének esélye minimális, az országon belül azonban olyan erősek a centrifugális erők, hogy ma egyértelműen megjósolni az ország jövőjét még középtávon is kalandorság. Három, egymástól gyökeresen eltérő verziót vázolhatunk fel, a szétesést, a reformok végrehajtása következtében megvalósuló centralizációt és a status quo fennmaradását. Bosznia-Hercegovina szétesésére kicsi az esély. Igazából csak a boszniai szerbek hangoztatják időről időre a Szerbiához való csatlakozásuk jogát (legutóbb a montenegrói népszavazás kapcsán). A nemzetközi közösség élesen ellenzi, hiszen veszélyes precedenst teremthetne, a bosnyákok értelemszerűen elutasítják, a szerbiai és horvátországi politikusok (leszámítva a szélsőségeseket) pedig tisztában vannak megvalósíthatatlanságával, ami azonban retorikájukban nem mindig tükröződik.
Legnagyobb esélyt a status quo fennmaradására látjuk. Egészen addig, amíg a vezető pártok akik, mint említettük etnikai alapon szerveződnek, így leginkább a nemzetiségek érdekeit képviselik) nem hajlandók a kompromisszumos megoldásokra. A jelenlegi rendszerben ugyanis minden szükséges mélyreható reform megvalósításához háromnemzeti konszenzus szükséges. A boszniai főmegbízott által kierőszakolt módosításokra elvileg lehetőség van, viszont kérdéses ezek társadalmi elfogadottsága és legitimitása. A közeljövő Bosznián kívüli nyugat-balkáni folyamatai szintén a status quo fennmaradását segíthetik. Az ország szempontjából legelőnyösebb a daytoni alkotmány felülvizsgálata és gyökeres módosítása lenne. Az állam- és közigazgatás egyszerűsítése (közvetlenül választott államfő és parlament, a nemzetiségi alapú politizálás átalakítása, vétójog korlátozása, entitások és kantonok jogköreinek szűkítése párhuzamosan a kisebbségi/etnikai jogok védelmével), az intézményrendszer átalakítása az ország működésének hatékonyságát nagymértékben növelhetné. Ez azonban csak konszenzussal megvalósítható, aminek feltétele, hogy az államalkotó nemzetiségek az egységes és működőképes Bosznia-Hercegovinát tekintsék célnak, nem pedig a nemzetiségi (csoport)érdekeket. Korábban a gazdasági érdekek előtérbe kerüléséhez, legutóbb pedig az európai integrációhoz kapcsolódó előnyökhöz fűzött nagy reményeket a nemzetközi közösség, de úgy tűnik egyik cél sem tudta maradéktalanul maga mögé állítani a boszniaiakat, egyik cél sem volt erősebb a nemzeti kiváltságok védelménél. Sok minden múlhat az ez év őszén sorra kerülő választásokon, bár kevesen számítanak az etnikai alapú pártok visszaszorulására. Amennyiben pragmatikus politikusok kerülnének az ország élére, esély lehetne a konszenzus megteremtésére, ehhez azonban először a lakosság attitűdjén kellene változtatni. Addig amíg a lakosság körében erősebb a másik két nemzetiséggel szembeni ellenérzés, mint az állam prosperitásának igénye, nem számíthatunk gyökeres politikai változásra sem, amíg azonban a nemzeti alapon szerveződő pártok irányítják a belpolitikát nem várhatjuk, hogy érdekeikkel ellentétben komolyan hozzálássanak a nemzetiségek közti ellentétek elsimításához. A kívülről történő politikai beavatkozás (akár a főmegbízott, akár egy nemzetközi konferencia részéről) pedig feltehetően csak egy új Dayton lenne, a társadalom támogatása nélkül továbbra is a kívülről működtetett állam helyzetét stabilizálná. 7. Összegzés A fentiekből is látszik, hogy Bosznia-Hercegovina helyzetére megoldást találni nem egyszerű. A szerző sem tud ilyet, csak a problémákat képes felismerni, illetve azt, hogy változásra szükség van. A boszniai politikai elit és a nemzetközi közösség is eljutott e felismerésig, a megoldást azonban a különböző érintett csoportok eltérő érdekei miatt rendkívül nehéz megtalálni. Feltehetően az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet közvetítői tevékenysége nélkül a helyzetet a boszniai belpolitika nem lesz képes megoldani. Ez hosszú távon a boszniai nemzetközi jelenlét fennmaradását, az állam jelenlegi kevéssé hatékony politikai, gazdasági és intézményi működését konzerválja. Egy idő után pedig a nemzetközi közösség elveszítheti érdeklődését az ország iránt, mondván mi minden segítséget megadtunk, a boszniaiak azonban képtelenek voltak élni vele.
8. Irodalom Aganović, M. Jovanović, Z. (1999.): Bosnia and Herzegovina spatial structures and regional policies. Vision Planet Project Interreg II.C International Adriatic Conference, Trieste. Constitution of the Federation of Bosnia and Herzegovina. 1994. Official Gazette of the Federation of Bosnia and Herzegovina 1/94. (többször módosítva) Constitution of Republika Srpska. 1992. Official Gazette of Republika Srpska 6/92. (többször módosítva) Hadziahmetović, A. 2005: IN DEPTH: Dayton construction error blocks Bosnia s path to prosperity. Balkan Insight No. 10. Balkan Investigative Reporting Network. http://www.birn.eu.com/insight_10_3_eng.php Juhász J. Márkusz L. Tálas P. Valki L. (2003): Kinek a békéje? Háború és béke a volt Jugoszláviában. Budapest, 328 p Katana, G. Igric, G. 2005: New Constitution Poses Challenge to Serbs and Croats. Balkan Insight No. 10. Balkan Investigative Reporting Network http://www.birn.eu.com/insight_10_2_eng.php Mesić, S. (2003.): Jugoszlávia nincs többé. Budapest, 405 p Osmankovic, J. (2001.): Regional development of Bosnia-Herzegovina. In: European Regional Development Issues in the New Millennium and their Impact on Economic Policy. 41th Congress of the European Regional Science Association. Zagreb Papic, Ž. 2006: Eleven theses on the future of Bosnia-Herzegovina. Bosnia Report No. 49 50, The Bosnian Institute, London. http://www.bosnia.org.uk/bosrep/report_format.cfm?articleid=3051&reportid=170 Reményi P. Végh A. 2005a: A Brčkoi Körzet: megoldás vagy zsákutca? Balkán Füzetek No. 2. Pécs, pp.: 62 79. Reményi P. Végh A. 2005b: Régi, új, legújabb Állam, etnikai és közigazgatási határok, határmódosulások a volt Jugoszlávia területén. In: Gulyás L. Baló T. (szerk.):európai kihívások III. Tudományos Konferencia. Szeged, pp. 238 242. Steele, J. 2006: Today's Bosnia: a dependent, stifled, apartheid regime. Bosnia Report No. 49 50, The Bosnian Institute, London. http://www.bosnia.org.uk/bosrep/report_format.cfm?articleid=3050&reportid=170 The General Framework Agreement for Peace in Bosnia and Herzegovina. 1995. Dayton Párizs World Bank 2005: Bosnia and Herzegovina. Country Economic Memorandum. Report No. 29500 BA