Múlt és jövő: tanulságok Közép-Európa számára Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország kapcsán

Tanulmány Múlt és jövő: tanulságok Közép-Európa számára Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország kapcsán A tanulmány elkészítését támogatták: 2003. november

Economist Corporate Network Az Economist Corporate Network olyan regionális üzleti csoportok köre, amely a felső vezetők tájékozódását szolgálja a fontos gazdasági fejlemények előrejelzésével, követésével és időbeni értékelésével. A tagok számára a hálózat egyedülálló lehetőségeket kínál az együttműködésre, és számos adatot, szakértőt és partnercéget tesz elérhetővé. Az Economist Corporate Network a The Economist magazint kiadó Economist csoport egyik divíziója. Economist Corporate Network A-1030 Bécs, Ausztria Schwarzenbergplatz 8/7 Telefon: +43 (1) 712-4161-0 Fax: +43 (1) 712-4165 www.economistcorporatenetwork.com Copyright The Economist Newspaper Limited. Minden jog fenntartva. A The Economist Newspaper Limited előzetes írásos engedélye nélkül a jelen kiadványt tilos bármilyen formában és módon köztük elektronikus vagy mechanikus úton, fénymásolással, felvétel készítésével lemásolni, reprodukálni, tárolórendszerben tárolni vagy átvinni. Szerző Delia Meth-Cohn, az Economist Corporate Network vezető szaktanácsadója, Bécs Borítóterv sigrid.bartl@tonik.at 2 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva.

Tartalomjegyzék Előszó 4 Vezetői összefoglaló 5 1. VISZONYÍTÁSI ALAPOK AZ EU-BŐVÍTÉS ÉRTÉKELÉSÉHEZ 6 Bekövetkezik-e az új tagállamoknál is a spanyol és portugál csatlakozásra jellemző azonnali ugrásszerű növekedés? 6 Modellként szolgálhat-e Írország az új közép- és kelet-európai országoknak? 7 Bekövetkezhetnek-e Közép- és Kelet-Európában a görög tapasztalatokhoz hasonló negatív fejlemények? 8 2. A NÖVEKEDÉS FŐ TÉNYEZŐI 9 Elősegítik-e az EU-alapok a növekedést Közép-Európában? 9 Alapos ismeretek 10 Hogyan hat az EU-csatlakozás a kereskedelemre? 10 Várhatóan hogyan alakul az FDI az EU bővítését követően? 12 3. A GAZDASÁGI HATÁSOK FELMÉRÉSE 13 Hogyan hat az EU-tagság az értékesítésre? 13 Gyorsabban fognak-e emelkedni a bérköltségek Közép- Európában, mint Spanyolországban és Portugáliában? 14 Mi történik az árakkal a csatlakozást követően? 15 4. KITEKINTÉS A JÖVŐRE 17 Hogyan hat majd a monetáris unió Közép- és Kelet-Európa térségére? 17 A maastrichti feltételek 17 A munkaerő-beáramlás ugyanolyan alacsony lesz Közép- és Kelet-Európából, mint Spanyolország, Portugália és Görögország esetében volt? 18 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva. 3

Előszó Az EU kibővítéséig már csak hat hónap van hátra, de még mindig nehéz felmérni várható hatását a gazdasági növekedésre és a vállalati szféra eredményeire. Egy vállalatok szkeptikusak, mert nem hiszik, hogy túl sok minden változna, és úgy gondolják, hogy a bővítés csupán az utolsó lépcsőfoka annak az integrációs folyamatnak, amely az elmúlt évtizedben a gazdasági fejlődés fő hajtóereje volt. Más vállalatok viszont az előző körben belépett országok például Spanyolország és Írország eredményeire tekintenek, és úgy vélik, azok gyors növekedése és fokozódó életszínvonala tükrözi az EU-tagság előnyeit, melyeknek nemsokára Közép-Európa is haszonélvezője lesz. Az Economist Corporate Network keretében az elmúlt néhány évben folyamatosan együttműködtünk Közép- és Kelet-Európa vezető cégeivel, és segítettünk tisztázni az EU-bővítés várható kihatásait tevékenységükre. Szeretnénk megköszönni az Ernst & Young részéről Karl Johansson, Nick Prentice és Christopher Hinze segítségét, illetve az Oracle részéről Alfonso di Ianni, Sue Locke, Janusz Naklicki és Hans Jarnik hozzájárulását ehhez a kiadványhoz. A jelentés egy tanulmánysorozat első tagja, amely az Ernst & Young és az Oracle támogatásával készül, és a bővítés gazdasági hatásaira összpontosít. Ebben az első jelentésben viszonyítási alapot szeretnénk kínálni a vállalatoknak Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország példája és tapasztalatai alapján. Megvizsgáljuk azokat a fontos kérdéseket, amelyeket a vállalatok a bővítés korábbi köreinek tanulságairól most feltesznek, és rámutatunk azokra a párhuzamokra, ahol indokolt az összehasonlítás, illetve az olyan eltérő körülményekre, amelyek adott esetben értelmetlenné tesznek bármilyen extrapolációt. A következő jelentés 2004 februárjában jelenik meg; ebben azt vizsgáljuk, hogyan kényszeríti rá a bővítés a vállalatokat arra, hogy felülvizsgálják szervezetük felépítését. Ha további felvilágosítást szeretne az Economist Corporate Network kapcsán, keresse Andrea Stark kollégánkat telefonon (+43 (1) 712-41-61-40) vagy e-mailben (andreastark@economist.com). Üdvözlettel: Daniel Thorniley A bécsi Economist Corporate Network első elnökhelyettese 4 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva.

Vezetői összefoglaló Múlt és jövő: tanulságok Közép-Európa számára Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország kapcsán Múlt és jövő: tanulságok Közép-Európa számára Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország kapcsán Az EU-csatlakozás Közép-Európában nem fog azonnali fellendülést eredményezni úgy, mint Spanyolország és Portugália esetében történt. Azonban a következő tíz év során, ahogy az új tagországok egyre inkább beintegrálódnak az egységes európai piacba, öt tíz százalék közti többletnövekedés várható. Közép-Európa néhány tekintetben követheti az ír modellt egy olyan hosszabb távú felzárkózási stratégiával, melynek alapja a külföldi beruházók bevonzása és megtartása. Azonban Írország példája azt mutatja, hogy az igazi felzárkózás és konvergencia a több évtizeden át tartó, folyamatos és következetesen erőteljes növekedés eredménye, nem egy néhány évig tartó fellendülésé. Közép- és Kelet-Európa nem fogja Görögország példáját követni. A térség országai már most sokkal jobban integrálódtak az európai gazdaságba. Görögország példája azonban jól mutatja, mennyire fontos a makroökonómiai stabilitás ahhoz, hogy az uniós tagság valóban növekedést hozzon. Az EU-alapok hosszú távon eredményesen szolgálják az üzleti környezet és az életszínvonal javítását. A vállalatok többsége számára azonban a következő néhány év távlatában nem jelentenek komoly kézzel fogható hasznot. Csak az infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódó ágazatokban, mint az informatika, építőipar és környezetvédelmi technológiák, kínálkoznak majd azonnali lehetőségek a vállalatok számára tevékenységük és piaci részesedésük bővítésére az EU-finanszírozás bevonásával. Az uniós csatlakozás a következő tíz év során a kereskedelmi forgalom jelentős bővülését eredményezi majd a vámhatárok eltörlésének, az egységes piaci szabályozásnak és az alacsonyabb külső vámoknak köszönhetően. A legfontosabb közvetlen hatások a más közép- és keleteurópai tagországokkal és az Oroszországgal folytatott kereskedelemben lesznek tapasztalhatók, de a következő tíz évben a kereskedelem Európa-szerte hozzáigazodik majd az egységes Európa új realitásához. A csatlakozás után nem nő meg ugrásszerűen a közvetlen külföldi beruházások (FDI) szintje, de a privatizáció lezárultával és a felvásárlási és fúziós tevékenységek fokozódásával megváltozik jellegük. A beáramló tőke egyre inkább a magasabb hozzáadott értékű tevékenységeket célozza majd, és lassan a tőkekivitel szintje is felnő az FDIhez. A vállalatok többsége számára a bővítés nem fogja ugrásszerűen megnövelni az értékesítési volument. Egyes vállalkozások számára előnyös lesz az EU-alapok hozzáférhetősége és a külföldi beruházók folyamatos érdeklődése. Azonban a fogyasztói cikkeket gyártó cégek és a gyógyszeripar számára inkább az árak csökkentésére irányuló fokozódó nyomás lesz jellemző, így az eladások értékét tekintve stagnálásra lehet számítani. A fogyasztók elkölthető jövedelme hosszú távon nőni fog, de nem olyan gyorsan, mint a GDP. A bérköltségek továbbra is gyorsabb ütemben nőnek majd, mint Spanyolországban és Portugáliában, de az átlagbérek minimum 15 év távlatában alacsonyabbak maradnak Spanyolországhoz képest (és valószínűleg Portugáliához viszonyítva is). Közép- és Kelet-Európában a csatlakozás és az euró bevezetésére irányuló erőfeszítések hatására növekvő árak gyorsabban közelítik majd a többi ország árszínvonalát. A belföldi szolgáltatások és élelmiszerek ára nőni fog, de a márkás nemzetközi termékek többsége olcsóbb lesz. Más országokhoz, például Spanyolországhoz, Portugáliához és Görögországhoz képest Közép-Európa számára sokkal kiélezettebb lesz a döntés a felzárkózást szolgáló növekedés és a nemzeti valutának a monetáris unióhoz szükséges stabilitása között. Mivel az euró korai bevezetése kevesebb előnnyel és több nehézséggel járna, a közép- és kelet-európai országok valószínűleg csak 2009 2010 körül térnek majd át az euróra. A csatlakozás után az unió többi országát nem fogják elárasztani a közép- és kelet-európai munkavállalók. Egy rugalmas átmeneti időszak keretében a munkaerőpiacot hét éven át korlátozzák. És Spanyolországhoz és Portugáliához hasonlóan az EU-tagság ténye már önmagában is csökkenti a migrációs nyomást, hiszen megnő a bizalom az ország jövője iránt. Emellett jellemzően még az egyes országokon belül is igen alacsony a belföldi munkaerővándorlás a kedvező gazdasági helyzetű térségekbe azokból a térségekből, ahol rosszak a bérek és magas a munkanélküliség. 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva. 5

1. Viszonyítási alapok az EU-bővítés értékeléséhez Közép-Európában nyüzsögnek az ír tanácsadók. Mind a siker titkát árulják az ír modellt, melynek köszönhetően egy szegény, visszamaradott agrárgazdaság, ahol hagyományos volt a munkanélküliség és kivándorlás, az EU sikertörténetévé válhatott. Írország ma az amerikai multinacionális vállalatok hídfőállása, egy olyan pezsgő gazdaság, amelyben az egy főre eső GDP magasabb az EU átlagánál, és még mindig emelkedik. Hogyan követhetik az új közép-európai tagállamok az ír példát, amikor 2004 májusában csatlakoznak az EU-hoz? És hogyan kerülhetik el a görögök sorsát? 1973-ban, amikor Írország belépett az Európai Közösségbe, Görögország volt a két ország közül gazdaságilag jobb helyzetben. Az egy főre jutó görög GDP az EU jelenlegi tizenöt tagországa (az úgynevezett EU-15 ) átlagának 70%-át tette ki, míg az ír GDP éppen csak 60% fölött volt. Görögországnak sikerült annyira rosszul élnie a csatlakozás kínálta lehetőségekkel, hogy gazdasági teljesítményének a közelmúltban tapasztalt javulása ellenére az ország relatív gazdasági ereje még mindig kisebb, mint 1981-ben volt. Az 1986-ban csatlakozó Spanyolország és Portugália esete nem hasonlítható az írek utcaseprőből milliomos jellegű sikertörténetéhez. Azonban mindkét ország jelentős, ugrásszerű növekedést tapasztalt közvetlenül a belépés után, amelynek mozgatója a külföldi tőke beáramlása, a kereskedelem bővülése és az EU-finanszírozás volt. Mondanak-e nekünk e tapasztalatok bármit arról, ami Közép- Európában várható? Három világos tanulságot vonhatunk le: Az EU-tagság segíthet a felzárkózásban, de a siker legfontosabb feltétele a szigorú gazdaságpolitika és a munkaerő javuló termelékenysége. Lehet, hogy sok időt kell várni, amíg beérnek a csatlakozás gyümölcsei. Írország most ugyan sikeres, de húsz évbe tellett, amíg az első komolyabb előnyök jelentkeztek. Egészen addig a kormányok azoknak az alapoknak a megvetésével foglalkoztak, melyek a kiugrást lehetővé tették: rugalmas oktatási rendszer, társadalmi konszenzus, üzletbarát környezet és javuló infrastruktúra. Az, hogy mikor következik be az ugrásszerű növekedés, nagyrészt külső tényezőkön múlik: az olyan gazdasági integrációs kezdeményezéseken, mint az egységes piac és a monetáris unió; a nemzetközi gazdaság helyzetén; valamint a vállalati beruházási stratégiák alakulásán. Bekövetkezik-e az új tagállamoknál is a spanyol és portugál csatlakozásra jellemző azonnali ugrásszerű növekedés? Nem, de a következő tíz év során a tagságnak köszönhetően a növekedés mintegy öt tíz százalékkal magasabb lesz. A spanyol és portugál gazdaság a belépést követő első öt évben rendkívül lendületesen fejlődött. A csatlakozást megelőző öt évben Spanyolországban az éves növekedés mindössze 1,4% volt, míg az utána következő öt évben elérte a 4,5%-ot. A portugál növekedés még meredekebb volt, az éves mutató 0,9%-ról 5,7%-ra ugrott. Ez részben a tagságot megelőző néhány év igen alacsony növekedésének ellenhatása volt, hiszen a kormányoknak fájdalmas reformokat kellett véghezvinniük. Azonban a csatlakozásból eredő erős integrációs lendületet is tükrözte. Spanyolországban például a beáramló működőtőke három éven keresztül évente több mint duplájára nőtt, ahogy a vállalatok rávetették magukat erre a nagy piacra. Portugália növekedésének motorja pedig az export volt. A kereskedelem volumene igen nagy mértékben megnőtt, nemcsak az EU korábbi tagjai felé, hanem ami legalább annyira fontos, Spanyolország és Portugália között is. Közép- és Kelet-Európában egyik ország sem számíthat jelentős ugrásra 2004-től, bár ha az EU gazdaságai újra erőre kapnak, ez hozzájárulhat a növekedés fellendüléséhez. Gyakorlatilag az olyan országoknak, mint Magyarország, a Cseh Köztársaság és Lengyelország, a csatlakozás után a növekedés finanszírozása helyett inkább a közkiadások és az infláció visszafogására kell majd összpontosítaniuk annak érdekében, hogy teljesíthessék a monetáris unióhoz szükséges maastrichti feltételeket, és némileg visszanyerjék egyensúlyukat a jövőbeni növekedéshez. A közvetlen külföldi beruházás továbbra is a növekedés fő hajtóereje marad és ahogy a multinacionális vállalatok újrapozícionálják magukat az egységes európai piacon, növekedni fognak a zöldmezős beruházások és a felvásárlási és fúziós tevékenységek. A beruházások szintjében azonban nem lesz jelentős ugrás. A GDP százalékában mért FDI már most magasabb Észtországban, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Szlovákiában, mint Spanyolországban. És ahogy a privatizáció kezd lezárulni, a tőkebeáramlás üteme valószínűleg stabilizálódik, vagy akár le is lassulhat a rákövetkező években. A kereskedelem integrációjából eredő lökés lendülete is gyengébb lesz az új tagok számára, mint Spanyolország és Portugália esetében volt. A két ország 1986-as csatlakozása a kereskedelem nagyobb szintű liberalizációját hozta magával, és egybeesett az EU erőteljes törekvéseivel belső piacának kialakítására, ami 1987-ben kezdődött, és 1993-ra többé-kevésbé be is fejeződött. A közép- és kelet-európai országok csatlakozásával az export nőni fog, mert szabad kereskedelem helyett már belső piac lesz, de ennek hatása nem lesz annyira közvetlen. Az igazán jelentős változás az új tagállamok közti kereskedelmi korlátok lebontása és a külső országok felé irányuló exportjuk csökkenése lesz. 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva. 6

Modellként szolgálhat-e Írország az új középés kelet-európai országoknak? Az ír modellel ma gyakran példálóznak mint annak bizonyítékával, hogy egy szegény, elmaradott ország az EU-alapok okos felhasználásával, alacsony adókkal, vállalkozásbarát gazdaságpolitikával és némi szerencsével gazdag, dinamikusan fejlődő tagállammá válhat. Írország valóban igen fontos tanulságokkal szolgál a közép- és kelet-európai országok többségének, amelyek jövőbeni gazdagságukat a külföldi beruházásokra alapozzák. Másrészt azonban világos, hogy Írország kulturális és nyelvi affinitása az USA-hoz és az a tény, hogy épp a globalizáció évtizedének tekinthető kilencvenes években érett be gazdasági fejlődése, olyan két alapvető tényező, amely nem követhető receptként nem is beszélve az ország vitatható adópolitikájáról. Azonban ugyanilyen fontos tanulság Írországgal kapcsolatban, hogy az 1973-as csatlakozástól számítva tizenöt év kellett, amíg az ország gazdasági mutatói kezdtek valóban közelíteni az EU szintjéhez, és huszonnégy év, amíg elérték az uniót az egy főre jutó GDP átlaga tekintetében. És bár a kilencvenes éves ír fellendülése, amely a kelta tigris megszületését eredményezte, nyilvánvalóan kivétel és nem szabály, az ország gazdasági növekedése a hatvanas évektől következetesen erős, mintegy 4% körüli volt. E hosszú menetelés nélkül Írország nem lett volna megfelelő pozícióban ahhoz, hogy a kilencvenes években megtapasztalja a fellendülést, és nem érhette volna el jelenlegi fejlettségi szintjét. Közép-Európában a növekedés tendenciájában csak kevéssel magasabb, mint az EU-ban, még ha le is számítjuk az átmeneti recessziót. Végső soron akárhogyan nézzük is, a gyors felzárkózás nincs benne a pakliban. Még az optimista hosszú távú növekedési becslések szerint is mintegy negyven évbe telik, amíg az új tagok utolérik a többi tagállamot. Azonban van egy terület, ahol Írország fontos példaként szolgálhatna Közép-Európa számára. A nyolcvanas évek végén Írországnak hasonló bizalmi válsággal kellett szembenéznie, mint ami Magyarországot az elmúlt években sújtotta, és amely valamilyen mértékben az összes kisebb új tagállamot fenyegeti. Írországban a külföldi beruházások első hullámát nem négymilliós nem túl gazdag belső fogyasztói piaca vonzotta, hanem az olcsó munkaerő. Amint a bérek elkezdtek emelkedni, a nyolcvanas évek végén pedig Ázsia még olcsóbb lehetőségekkel kecsegtetett, az első befektetők összecsomagolták az összeszerelő sorokat, és áthelyezték tevékenységüket más országokba. Megnőtt a munkanélküliség, számos tehetséges fiatal kivándorolt, és a jövő nagyon bizonytalannak tűnt. Éppen ekkor, amikor gazdasága gyengélkedett, talált rá Írország beruházásösztönző stratégiájára, amely mára már híressé vált. Ennek alapötlete az volt, hogy a jövő ígéretét képviselő korszerű vállalatokat kell bevonzani az országba, és ehhez tökéletes környezetet kell biztosítani számukra: alacsony adókat, magas végzettségű és a beruházók igényeihez igazodó képzettséggel rendelkező munkaerőt és jó infrastruktúrát. Fontos volt emellett a szakszervezetekkel kialakított konszenzus, amellyel elkerülhetők voltak a sztrájkok és konfliktusok, és az is, hogy a kormányzat megakadályozta a bérek elszaladását, és odafigyelt arra, amit a befektetők mondtak. Ez a stratégia odavonzotta az Európába utat kereső amerikai vállalatokat, de ami még fontosabb, többségüket az országban tartotta. Azok pedig ahogy nőttek a bérek és a termelékenység továbbfejlesztették gyáraikat és létesítményeiket. A beáramló FDI a nyolcvanas évekre jellemző évi 300 millió dollár alatti szintről mára már mintegy évi 20 milliárdra emelkedett. Írország beruházási tőkéje most 157 milliárd dollár, ami a GDP 70%-a. Magyarországon ez csak 40%. 7 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva.

Bekövetkezhetnek-e Közép- és Kelet- Európában a görög tapasztalatokhoz hasonló negatív fejlemények? Görögország gyakran állatorvosi lóként példázza mindazt, ami rosszul sülhet el az EU-csatlakozás után. Az 1981-es belépést megelőző öt évben tapasztalt 4,2%-os éves GDP-növekedés a csatlakozás után 0,2%-ra esett vissza. A tagság első tizenöt évében pedig a gazdaság növekedése átlagban 1% alatt maradt. A csatlakozáskor az egy főre jutó GDP az akkori EU-15- ös átlag 69%-át tette ki, míg jelenleg ez csupán 66%, ami Szlovénia alatt van, és nincs túl messze a Cseh Köztársaságtól. Több oka van annak, amiért Görögország ilyen rosszul használta ki az EU-tagság lehetőségeit. Először is a csatlakozás idején egy olyan baloldali kormány volt hatalmon, amely szórta a pénzt, és elutasította az EU-direktívák megvalósítását. Ez azzal járt, hogy Görögország a csatlakozás integrációs hatásainak egyikéből sem húzott hasznot; a külföldi befektetők távolmaradtak, az export nem volt versenyképes, az egységes piac pedig nem vett tudomást Görögországról. Másrészt viszont a küszködő gazdaságot felszínen tartották a beáramló EU-pénzek, amelyek a GDP 7%-át tették ki. Ez a pénz azonban nem a növekedést támogatta, hanem lehetővé tette a növekedés ellen ható gazdaságpolitika folytatását, és ösztönözte a korrupciót. Harmadrészt a gazdaság nem igazán volt felkészülve a versenyre az uniós piacokon, bár amint Görögország úgy döntött a kilencvenes évek elején, hogy a monetáris unióra törekszik, a gazdaság magára talált. Megismétlődhet-e ez a forgatókönyv Közép-Európában? Nem valószínű. Közép-Európa mára sokkal szorosabban integrálódott az EU-val a kereskedelem és külföldi beruházások révén, mint akár a mai Görögország. A Görögországba beáramló külföldi közvetlen beruházások a legjobb esetben is egymilliárd dollárt tesznek ki évente, és gyakran jóval kevesebbet; a külföldi beruházások állománya az elmúlt húsz év során csupán megduplázódott, elérve a 12 milliárd dollárt. Magyarország vagy a Cseh Köztársaság, amelyek lakossága szintén tízmillió körüli, már kétszer ekkora FDI-t mutathat fel. Az EU sokat tanult Görögországtól. A segélyeket a GDP 4%-ában maximálták, és felhasználásukat szigorúan ellenőrzik. Az évtized végére tervezett monetáris unió nyomást gyakorol a közép- és kelet-európai kormányzatokra a kiegyensúlyozott makroökonómiát szolgáló szigorú gazdaságpolitika irányában. Azonban vannak veszélyek is. Az uniós csatlakozás valószínűleg eléggé népszerűtlen lesz a tagság első néhány évében, mivel számos helyi vállalat csődbe megy vagy kivásárolják, és a kormányok leszorítják a szociálpolitikai kiadásokat az EU általi társfinanszírozással megvalósítható projektek támogatása érdekében. A választások olyan populistább kormányokat hozhatnak, amelyek készek megkérdőjelezni a szorosabb integráció szükségszerűségét. Ahelyett, hogy az EU-t még radikálisabb reformokra vennék rá, az új tagok maguk is felhagyhatnak a népszerűtlen szigorú intézkedésekkel, hiszen immár nem ösztökéli őket az uniós tagság ígérete. 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva. 8

2. A növekedés fő tényezői Múlt és jövő: tanulságok Közép-Európa számára Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország kapcsán Elősegítik-e az EU-alapok a növekedést Közép-Európában? Igen, de nem azonnal. Az EU úgy becsli, hogy a szegényebb tagállamokban az 1989 és 1999 közti, a felzárkózás irányába ható növekedés mintegy egyharmada a strukturális alapoknak köszönhető. Más szóval, évente mintegy fél százalékkal erősítették a növekedést. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy az EU-finanszírozás legnagyobb potenciális hatása azoknak a feltételeknek a megteremtése, amelyek hoszszabb távon bevonzzák a közvetlen külföldi beruházásokat és fellendítik a kereskedelmet. Ennek feltétele az alapok hatékony felhasználását szolgáló stratégia megléte és a jó pénzfelszívó képesség. Az Írország kapcsán végzett tanulmányok azt sugallják, hogy az éves GDP 2,4%-ának megfelelő EU-finanszírozás mintegy fél százalékkal emelte az éves növekedést a kilencvenes évek végén. Ez pedig csak töredéke az átlagban 8%-os növekedésnek. Közvetett módon azonban az EU-finanszírozás része volt annak a fejlesztési csomagnak, amely virágzóvá tette az ír gazdaságot. Lehetővé tette a kormányzat számára, hogy a költségvetési megszorítások ellenére új lendületet adjon az infrastruktúra fejlesztésének. Elősegítette mind a társasági, mind a személyi jövedelemadó csökkentését, így a bérköltségek alacsonyak maradtak, és vonzóvá tették az országot a külföldi beruházók számára. Emellett a kormány komoly erőfeszítéseket tett annak felmérésére, mely területeken van szakemberhiány, és intézkedéseket hozott a szükséges átképzésre. Írország a legjobb eset forgatókönyvét példázza. A kormány világosan megfogalmazott modernizációs stratégiával rendelkezett, és egyértelműen látta az EU-finanszírozás szerepét a célok megvalósításában. Az ország közigazgatása pedig eléggé olajozottan működött ahhoz, hogy az úgynevezett abszorpciós képesség, vagyis a finanszírozási lehetőségek kihasználásának aránya 90% fölé emelkedjen. Ez szinte nem is hasonlítható Görögországhoz, ahol egészen a kilencvenes évek közepéig az EU-finanszírozás gyakorlatilag mankót adott azoknak a kormányoknak, amelyek el akarták kerülni a strukturális reformokat, ugyanakkor a korrupció táptalajául szolgáltak, és a közpénzeket (a társfinanszírozás formájában) elterelték onnan, ahol jobban hasznosultak volna. Végül is hogyan fog hatni az EU-finanszírozás a közép- és kelet-európai tagállamokra? Kezdetben nem fog sokat nyomni a latban; és ennek három oka van. 1. Az abszorpciós arány az első egy-két évben hihetetlenül alacsony lesz. Még Ausztria is, amely 1995-ben csatlakozott, az első két évben szinte semmi sem tudott meríteni az EUalapokból. És 2000-ben, amikor megváltozott az elosztási rendszer, Spanyolország és Portugália a felhasználható kereteknek csak kevesebb mint 10%-ához juthatott hozzá. A jelenlegi (mezőgazdasági) SAPARD-alapok felhasználásának eredményei azt mutatják, hogy a tagjelölteknek egy-két évbe tellett, amíg a szervezeti keretek kialakításától eljutottak az első támogatások felvételéig. Lengyelország addig habozott a beindítással, hogy mostanáig még egy fillérhez sem jutott hozzá. 2. 2007-ig az új tagok sokkal kevesebbet kapnak, mint amenynyiben a mostani szegényebb tagállamok részesültek az első években, és általában véve is kevesebb pénzhez jutnak hozzá, mint azok most. A nyolc új közép- és kelet-európai ország 115 euró/fő összegben részesül majd a kohéziós és strukturális alapokból. A négy kohéziós állam Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország esetében ez 231 euró/fő, vagyis több mint kétszer annyi. A GDP-hez viszonyítva a különbség kisebb. Görögország a GDP majdnem 4%-át kitevő összeggel részesedik az alapokból, ami megfelel a szegény balti államok várható juttatásával. Portugália 3%-ot kap, ugyanúgy, mint Lengyelország és Szlovákia. Spanyolország pedig csak valamivel többet, mint 1% ami a Cseh Köztársaságnak és Szlovéniának felel meg. (Amikor Írország és Görögország csatlakozott, a GDP 7%-át meghaladó speciális keretekhez jutott, de ezekkel annyira visszaéltek, és olyan alacsony hatékonysággal hasznosították, hogy 1989- ben az EU átdolgozta a rendszert.) A mostani jelöltek 2004. májusi csatlakozásakor beindul az alku a következő tervidőszak (2007 2013) finanszírozásáról. Ez kemény vita lesz, mert az eddigi haszonélvező Spanyolország és Görögország küzdeni fog, hogy náluk maradjon a pénz, míg a nettó befizetők azon lesznek, hogy összességében ne kelljen többet fizetni. Függetlenül a csata kimenetelétől, az új tagok 2007-től kezdve több pénzhez jutnak; a kérdés az, hogy ez csak kicsivel vagy sokkal több lesz-e. A jelenlegi hároméves átlaghoz képest a növekedés minimum 25% körül várható (mivel 2006-ban a támogatás már magasabb lesz, mint 2004-ben). A maximum pedig 50% körül lehet. 3. Az EU-alapoknak a növekedésre gyakorolt igazi hatása nem azonnali és közvetlen, hanem hosszabb távú és kumulatív, és az infrastruktúra kritikus tömegének kialakítását segíti. Rövid távon a finanszírozás valószínűleg inkább lehűti a növekedést, mivel a kormány a közkiadásokat a projektek társfinanszírozásához irányítja át. A kohéziós alapokhoz minimum 15%-os nem EU-s finanszírozás kell, a strukturális alapokhoz pedig 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva. 9

25%. Emellett az EU utólag fizet, nem előre adja a pénzt. Hosszabb távon az EU-alapok Közép-Európa átalakításának nélkülözhetetlen eszközévé válnak. Úgy, mint Görögországban, Írországban és Portugáliában, a közberuházásoknak az EU-alapokból finanszírozott hányada valószínűleg 40% körül lesz. Alapos ismeretek A jelenlegi EU-finanszírozást 1989 93 között vezették be annak érdekében, hogy a szegényebb országoknak segítsenek megbirkózni az egységes piac hatásaival. Az alapelképzelés az volt, hogy továbbra is lehetővé teszik számukra az infrastruktúra fejlesztését, annak ellenére, hogy teljesíteni kell a maastrichti feltételeket, és hogy segítik azokat a gyengébb térségeket, amelyek a leginkább megsínylik a verseny fokozódását. Kétfajta alap van: A kohéziós alapok azokat az országokat szolgálják, ahol az egy főre jutó GDP alacsonyabb az EU átlagának 90%-ánál (vásárlóerőben mérve). Jelenleg ezeknek az alapoknak az igénybe vételére Görögország, Portugália, Spanyolország és Írország jogosult (de Írország igazából túl gazdag, és fokozatosan megszünteti e támogatások igénybe vételét). A kohéziós alapokkal a nagyobb országos infrastruktúrafejlesztési projekteket finanszírozzák, és ezek az állam részéről csak 15%-os társfinanszírozást igényelnek. A strukturális alapok a szegényebb térségeket célozzák, és regionális ügynökségek gazdálkodnak velük. A pénz legnagyobb része az ún. 1. célkitűzés által érintett régiókba megy, vagyis oda, ahol az egy főre jutó GDP kevesebb, mint 75%-a az EU átlagának. Az előírt társfinanszírozás 25%. Hogyan hat az EU-csatlakozás a kereskedelemre? A csatlakozás utáni azonnali, ugrásszerű növekedés Spanyolországban és Portugáliában nagyrészt a gyors kereskedelemi integrációnak volt köszönhető. Közép-Európában a folyamat már tíz éve zajlik, és a szabad kereskedelem a legtöbb ágazatban immár realitás. Ezért az EU-tagság hatása rövid távon nem lesz annyira drámai. Hosszú távon azonban a kereskedelmi forgalom bővülése és a kereskedelem strukturális változásai a beruházásokhoz kötődő hangsúlyeltolódások a fenntartható növekedés motorjává válnak. Ennek hatása a kereskedelem három különböző területén lesz érzékelhető: 1. Kereskedelem az EU-val. A belépő országok külkereskedelmüknek már közel kétharmadát az EU-val bonyolítják, ami megfelel a jelenlegi tagok szintjének. Mivel az iparban már élnek a szabadkereskedelmi megállapodások, a csatlakozás csak a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra gyakorol azonnali és jelentős hatást. Közép-Európára nem lesz jellemző az a hatalmas integrációs fellendülés, amit Spanyolország és Portugália 1986-ban megtapasztalt, amikor a kereskedelem reálértékben az első tíz évben megduplázódott (névértékben pedig négyszeresére nőtt). A következő néhány év során azonban az egységes piac nemcsak az EU-val folytatott kereskedelem volumenének fokozatos bővülését segíti elő (minden bizonnyal elérve a nominális érték megduplázódását az első tíz évben), hanem a kereskedelem jellegének átalakulását is, hiszen a vállalatok összeurópai üzleti stratégiákat alakítanak ki, melyek kihatnak a termelés földrajzi megoszlására és a disztribúciós struktúrákra. 2. A Közép- és Kelet-Európán belüli kereskedelem. A vámhatárok megszűnése sokkal közvetlenebb hatást gyakorol az új tagállamok közti kereskedelemre. Spanyolországban és Portugáliában, amelyek egészen az 1986-os EU-csatlakozásig gyakorlatilag zárt határok mögött voltak, a kétoldalú kereskedelem elképesztő fejlődésen ment keresztül. Csupán két év alatt Spanyolország a semmiből Portugália legnagyobb szállítójává vált Németország után. Most pedig a portugál import jóval több mint egynegyede származik tőle, ami Németország részesedésének kétszerese. Spanyolország pedig Portugália második legnagyobb exportpiaca lett, szorosan Németország nyomában. A változás Közép-Európában nem lesz ennyire nagy, mivel a CEFTA-megállapodás már bizonyos szintig lehetővé tette a szabad kereskedelmet. A csatlakozó országok közt kereskedelem a KGST összeomlásával kevesebb mint felére esett vissza, és az összes kereskedelmi forgalomnak csak 8%-át tette ki. 1994 óta azonban a kereskedelem volumene (a csehek és szlovákok közti forgalom visszaesése ellenére) majdnem megkétszereződött, és jelenleg 13%-kal részesedik az összes külkereskedelmi forgalomból. Azonban még van tere a további növekedésnek. A fennmaradó protekcionizmus szintje még mindig jóval magasabb, mint az EU-ban, és a közép-európai országok közti kereskedelem még mindig alatta van szomszédjaik természetes forgalmának. Egy nemrégiben készült jelentés szerint a régión belüli kereskedelem a következő évtizedben névértékben megháromszorozódik majd, 2010-re elérve a 15%-os részesedést. Mint az EU esetében, a legnagyobb változás itt is a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén tapasztalható majd, de az összes ágazat bővülő kereskedelemre számíthat. 3. Kereskedelem külső országokkal. 2004 májusában az új tagországok bevezetik az EU közös külső vámját, ami megváltoztatja a nem EU-s kereskedelmi partnereik többségével folytatott kereskedelem feltételeit. A csatlakozással a középeurópai vámok átlagos mértéke 9%-ról 4%-ra csökken, bár az élelmiszerimportot nagyobb vám terheli majd. És ami a legfontosabb, a csatlakozás véget vet annak a korlátozásnak, hogy a Közép-Európából továbbexportált javakat csak akkor lehet szabadon értékesíteni az EU-ban, ha azok nagy arányban tartalmaznak hazai hozzáadott értéket. 2004 májusától az elvámolt importált árukat szabadon lehet forgalmazni a kibővített unóban, eredetüktől függetlenül. Ennek az amerikai és ázsiai cégekre gyakorolt potenciális hatása igen nagy, hiszen azok szabadon importálhatnak majd Közép-Európába, és onnan az EU egészében forgalmazhatják 10 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva.

az árukat. Azonban ez különösen a kibővített EU és az olyan országok közti kereskedelmi kapcsolatokra gyakorol majd jelentős hatást, mint Oroszország és Ukrajna. Oroszországot jelenleg aggasztja a bővítésnek a kereskedelemre gyakorolt várható hatása. Exportjának több mint fele az EU- 25 felé irányul majd, és az EU és Oroszország közti forgalom, amely 2002-ben 78 milliárd eurót tett ki, 2004-ben mintegy 100 milliárd euróra nő. A legfontosabb ágazatokban, mint az élelmiszeripar és acélgyártás, Oroszországnak az eddiginél magasabb vámokkal és szorosabb kvótákkal kell szembenéznie az új tagországok esetében. Másrészt viszont ha Oroszország él a lehetőséggel, és vonzóvá válik a külföldi beruházók számára, az EU komoly beszállítói bázisává válhat, olyan fontos szerepet vállalva, mint amit Kína kezd játszani Ázsiában. A gyorsan mozgó piaci áruk (FMCG) olyan multinacionális gyártói, amelyek Oroszországban gyárral rendelkeznek, már vizsgálják ezt a lehetőséget, hiszen a lengyel vámok átlagban 15%-ról 5%-ra csökkennek. Ha pedig Oroszország szabadkereskedelmi egyezményt ír alá az EU-val, még nagyobb előnyökhöz juthat. Ez a lehetőség Ukrajna előtt is nyitva áll majd, ha az üzleti körülmények elfogadhatóbbá válnak. Az Oroszországgal és Ukrajnával folytatott intenzívebb kereskedelem és beruházási kapcsolatok egyúttal a közép- és kelet-európai országoknak a FÁK felé irányuló exportjának növekedését is jelentik. Ez az Oroszország által dominált térség 2010-re 10%- os részesedést érhet el a közép-európai exportban a 2000-es 4%-hoz képest, ami négyszeres növekedést jelent a kereskedelem volumenének ezzel párhuzamos bővülésével. A kereskedelem strukturális átalakulása Közép- és Kelet-Európa kereskedelmének hosszú távú növekedése nagymértékben a közvetlen külföldi beruházásokon múlik. Az egységes európai piac és a monetáris unió megkönnyíti a termelés kevesebb és jobban specializálódott helyszínre koncentrálását, és az ágazatokon belüli kereskedelem egyre nagyobb részét teszi ki a teljes forgalomnak. Ez megerősíti az EU-n belüli termelési és kereskedelmi alrégiók kialakulását. Ezek körvonalai már kezdenek kibontakozni: Közép-Európa, amely az új tagállamok közül Szlovákiát, Magyarországot, a Cseh Köztársaságot, Lengyelország déli részét és Szlovénia északi részét foglalja magába, de Németországot és Ausztriát is. A piac mérete szempontjából ez marad a domináns régió. Fejlődése különösen Szlovákia helyzetén lendít nagyon, amely középtávon exportbázissá válhat központi elhelyezkedésének és viszonylagos olcsóságának köszönhetően, míg Csehország megmarad erős befektetési központnak. Délkelet-Európa, amely Olaszországtól Szlovénián, Horvátországon, Románián és Bulgárián át Görögországig és Törökországig húzódik. A skandináv térség, amely összeköti Finnországot, Svédországot és Dániát a balti államokkal és Lengyelország északi felével. A bővítés után kialakulhat és komoly szerephez juthat egy negyedik térség is, amely Oroszországot, Ukrajnát, Lengyelország keleti részeit, Magyarországot és Szlovákiát foglalhatná magába (és esetleg Belaruszt). 11 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva.

Várhatóan hogyan alakul az FDI az EU bővítését követően? Amikor Spanyolország belépett az unióba, hat éven át jelentősen nőtt a közvetlen külföldi beruházás: az 1986-os 2 milliárd euróról az 1991-es 14 milliárdra emelkedett, és jelenleg eléri az éves 20 milliárdot. Az új tagállamok nem érhetnek ennek nyomába, mert már túlestek a kezdeti beruházási lázon. Spanyolországban a külföldi befektetők nem voltak biztosak abban, hogy valóban megtörténik-e az EU-csatlakozás, és ezért beruházási döntéseikkel kivárták a belépést. Közép-Európában a kormányok viszont világosan felvázolták a bővítés hosszú távú menetrendjét. A korábbi szocialista országoknál nem az volt a kérdés, hogy csatlakoznak-e, hanem az, hogy mikor lépnek be. Ennek köszönhetően a közép- és kelet-európai térségben érdekelt befektetők többsége már jelen van, és a most csatlakozó országok többségében most is igen magas az FDI aránya. Ennek ellenére az EU-tagság (közvetlenül vagy közvetve) megváltoztatja a régió által bevonzott beruházások jellegét. A beruházók eddig öt ok miatt tolongtak Közép-Európában: Nagyon olcsón elérhető képzett munkaerő Ígéretes értékesítési lehetőségek a nagy belföldi keresletnek és a lanyha versenynek köszönhetően Egyszeri privatizációs lehetőségek Kereskedelmi korlátozások, amelyek szükségessé tették a helyi gyártást Az EU-csatlakozás ígérete Most mind az öt tényező módosul. A bérköltségek ugyan még alacsonyak, de folyamatosan emelkednek. Az olyan helyeken, mint Magyarország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság, már túl magasak az alacsony hozzáadott értékű összeszereléses gyártáshoz. Közép- és Kelet-Európa még sok évig olcsó marad az EU viszonylatában, de globális mércével mérve a régió már költségesnek számít. Az értékesítés növekedése legalábbis a fogyasztói cikkek gyártói számára többé nem ad okot a túlzott optimizmusra. A piacokon rendkívül élessé vált a verseny, sokkal több a szereplő, mint Nyugat-Európában, és komoly árnyomás tapasztalható. A privatizáció a legtöbb csatlakozó országban lezárulóban van. A helyi gyártást szükségessé tevő kereskedelmi korlátok eltűnnek. Az EU-csatlakozás ígéretes lehetőségeire reagáló vállalatok pedig már mind benn vannak a piacon. Akkor tehát mi fog történni a bővítést követően? Csak akkor fog utána jelentősen nőni a működőtőke beáramlása, ha komolyabb privatizációs ügyletekre kerül sor. A hangsúly azonban három fő területen áthelyeződik: 1. Az első öt évben jelentősen megnő a cégfelvásárlási és fúziós tevékenység; az erősebb piaci szereplők kivásárolják a gyengébbeket, és kisöprik vagy felszippantják a küszködő helyi cégeket. A folyamat már elindult, és jól látható a magyar és lengyel kiskereskedelemben. 2. A futószalagos gyárak lehúzzák a redőnyt, és keletebbre költöznek. A zöldmezős beruházások hangsúlya áttevődik az olyan nagyobb hozzáadott értékű tevékenységekre, mint a precíziós tervezés, a kutatás-fejlesztés vagy a szolgáltatóközpontok áthelyezése Nyugat-Európából az olcsóbb új EU-tagállamokba. Ez a folyamat leginkább Magyarországon haladt előre, és ezt tükrözi a magyar csúcstechnológiai exportnak az Európa többségéhez képest magasabb aránya. 3. A beáramló működőtőke összetétele Spanyolországban, Portugáliában és Írországban hasonlít Közép- és Kelet- Európához. A fő különbség a kifelé irányuló befektetésekben van. Közép-Európában csak Magyarországnak vannak jelentős kifelé irányuló beruházásai, 4,6 milliárd dollár értékben, de már Csehország, Szlovénia és Észtország is feltűnt a radarernyőn. A magyar expanzió lendülete mögött a MOL, az OTP, a Richter Gedeon és a Matáv azon törekvése áll, hogy regionális szereplővé váljanak. Ez az összeg még mindig aprónak tűnik a befelé irányuló 24 milliárd dollárnyi beruházáshoz képest, de 2003 első felében először fordult elő, hogy a kiáramló működőtőke meghaladta a tőkebeáramlást. Spanyolországban és Portugáliában a kiáramló tőke 1990 végén haladta meg a tőkebeáramlást, amikor a vállalatok expanzióba kezdtek az EU-ban és távolabb, főként Dél-Amerikában. Magyarország esetében a külföldi beruházások zöme Szlovákia, Románia és Horvátország felé irányul, de Csehország, Lengyelország és Németország viszonylatában is erősödik. A bővítés után általában véve nő majd a tőkekiáramlás, hiszen a vállalatok egyre többet ruháznak be a közép- és kelet-európai térségen belül, az EU-ban, sőt Oroszország, Ukrajna és Délkelet-Európa piacai felé is. 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva. 12

3. A gazdasági hatások felmérése Hogyan hat az EU-tagság az értékesítésre? Spanyolországban és Portugáliában a csatlakozás utáni hirtelen fellendülés a legtöbb ágazatban az értékesítés jelentős bővülését eredményezte. A fogyasztói cikkek gyártói 1986-ban a lakossági fogyasztás megugrását tapasztalták, és az erős növekedés öt-hat éven át tartott. Ráadásul a piaci verseny még viszonylag lanyha volt. Az egyre növekvő külföldi beruházás és kereskedelem kiváló üzletet jelentett a szállítók számára, míg az EU-finanszírozás új pénzeket áramoltatott az infrastrukturális ágazatokba. A spanyol és portugál tapasztalatok az üzleti körökben igencsak rózsás képet festettek az EU-csatlakozásról, és a Közép- Európában aktív cégek többsége bővülő értékesítésre számít. Azonban a valóság ennél sokkal összetettebb és kevésbé ígéretes lesz, aminek három fő oka a következő. A csatlakozást követően nem számíthatunk ugrásszerű növekedésre (csak lassú fellendülésre, ahogy az EU gazdasága magához tér). A legtöbb ágazatban a verseny intenzitása már eléri vagy meghaladja az EU-t. A tagság első öt éve inkább visszafogja a fogyasztók bizalmát, nem növeli, mert a fokozódó szerkezetátalakítás és a cégfelvásárlások, fúziók további elbocsátásokkal járnak, az államnak pedig meg kell szorítania a nadrágszíjat. A legnagyobb gazdasági előnyöket azok a vállalatok élvezik majd, amelyek képeset meglovagolni az EU által finanszírozott infrastruktúrafejlesztés hullámát elsősorban az olyan ágazatokban, mint az informatika, útépítés és környezetvédelmi technológiák. A megfelelő stratégiákkal ezek a vállalatok komoly növekedést érhetnek el értékesítésükben. Egyes informatikai cégek 30% körüli fellendülésre számítanak a következő egy vagy két év távlatában, az első tíz évre pedig az értékesítés megduplázódását jelzik. Azonban a verseny erős, és a piac konszolidálódásának egyaránt lesznek nyertesei és vesztesei, amíg véget nem ér a piacok újrafelosztása. A fogyasztói cikkek gyártói valószínűleg lanyha értékesítésre számíthatnak a következő néhány évben. A gyorsan mozgó piaci áruk gyártói számára ez a tendencia már idén jelentkezett, hiszen hosszú ideje most először csökken az értékesítés egyes kategóriákban. A diagnózis eléggé egyértelmű. Az öszszes fontos szereplő már jelen van a piacon. A kiskereskedők részéről fokozódik az árnyomás, a haszonkulcsok csökkennek. A fogyasztóknak pedig egyre nagyobb része választja az olcsóbb márkákat, ahogy a vállalatok a versenyképesség érdekében egyre inkább kiszélesítik kínálatukat. Ezen területek egyikén sem várható a nyomás csökkenése a következő néhány évben. Az erőegyensúly egyre inkább áttolódik a kiskereskedelem irányába, de a konszolidálódó piac ezekre is komoly nyomást gyakorol. Az értékesítés jelentős növekedésére egyedül a vidéki lakosság körében és az olcsó cikkeknél lehet számítani, de az expanzió mindkét területen alacsonyabb haszonkulcsokkal jár. 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva. 13

Bár a tartós fogyasztási cikkek ágazatában eddig meglehetős volt a növekedés az áruhitelezés terjedésének köszönhetően, már ez is kezdi érezni a kiskereskedelem árnyomását és az egyre kiforrottabb piacra jellemző szoros verseny hatását. A haszonrés beszűkülése már a gyógyszeripart is fenyegeti. Az egészségügy állami finanszírozására egyre nagyobb nyomás nehezedik majd, hiszen az EU-tagság hatására az állami pénzek jelentős részét az infrastruktúrára és az EU költségvetésébe való befizetésekre kell átcsoportosítani. Az egészségügyi kiadásokban igen magas a gyógyszertámogatás aránya, ezért a gyógyszergyártóknak azt mondják, hogy csökkentsék áraikat az unión belüli alacsonyabb például a spanyol árszintnek megfelelő szintekre, vagy törlik termékeiket a támogatott készítmények listájáról. A lakossági fogyasztóktól függő ágazatok abban reménykedhetnek, hogy az elkölthető jövedelem idővel nagyobb lesz, így növekszik a piac mérete. Ez nyilvánvalóan így lesz, mert a bérek tovább emelkednek. Kérdés azonban, hogy milyen gyors lesz ez a növekedés, és hol lesz a legerősebb. Tanulmányunkban eddig az egy főre jutó GDP-t használtuk alapként (a vásárlóerővel súlyozva) az életszínvonal összehasonlítására. A GDP azonban a javak termelését méri. A vásárlóerőt viszont jobban jellemzi a háztartások elkölthető jövedelme, vagyis az az összeg, amit egy család az adók és társadalombiztosítás levonása után árukra és szolgáltatásokra költhet. Az elkölthető jövedelem növekedése azonban nem szükségszerűen követi a GDP növekedését. Ez különösen igaz arra az esetre, amikor a GDP növekedése az erős tőkebeáramlás és/vagy állami költekezés eredménye. Vegyük Írország esetét. Az egy főre jutó GDP tekintetében a második helyen áll az EU-ban Luxemburg után, az egy háztartásra jutó elkölthető jövedelem tekintetében viszont csak átlagos. Valójában Írországban a legalacsonyabb az elkölthető jövedelem aránya a GDP-hez képest (43%), elsősorban a rendkívül magas közvetlen külföldi beruházásoknak köszönhetően, de a nagymértékű infrastrukturális beruházások miatt is. Másrészt viszont Görögországban a legmagasabb az elkölthető jövedelem és a GDP aránya, mivel a tőkebeáramlás minimális, a társadalombiztosítási juttatások szintje viszont magas. Mit jelent mindez Közép-Európa számára? Először is azt, hogy a legtöbb ország esetében az egy főre jutó GDP túl magas relatív életszínvonalat mutat az olyan jelentős FDI-vel jellemezhető kis országokban, mint a Cseh Köztársaság, Magyarország és Észtország. A cseheken nem tört ki jobban a vásárlási láz, mint a lengyeleken, akik nem olyan szegények, mint ahogy azt a statisztikák mutatják. Másodszor pedig mivel a felzárkózással járó növekedés valószínűleg nagymértékben az FDI és az infrastrukturális fejlesztések EU-finanszírozásának függvénye lesz, a közép- és keleteurópai térség fogyasztói bázisa még fokozatosabban fog fejlődni, mint ahogy azt a GDP-mutatók sugallnák. Harmadrészt, a térségben az egy főre jutó GDP alapján az olyan városok, mint Prága és Pozsony, messze kiugranak az EU átlagából az ilyen statisztikák pedig nem sokat segítenek a fogyasztói cikkek gyártóinak. Prágában például az egy főre jutó GDP az EU átlagának 121%-a. Az egy főre jutó elkölthető jövedelem azonban sokkal szerényebb: csupán 64%. Gyorsabban fognak-e emelkedni a bérköltségek Közép-Európában, mint Spanyolországban és Portugáliában? A más szegényebb EU-tagállamokkal kapcsolatos tapasztalatok arra utalnak, hogy a csatlakozás alig gyakorol hatást a bérköltségekre. Spanyolországban a reálbérek emelkedése az 1986-os csatlakozás előtt évi 2,5% körül volt, utána pedig 2% körül. A csatlakozást követő első tíz évben a reálbérek csak 12,5%-kal emelkedtek, a nominálbérek pedig mintegy 50%- kal. Azóta a növekedés évi 1% alatt maradt. Portugáliában a reálbérek átlagban több mint évi 3%-kal csökkentek az EU-csatlakozást megelőző tíz évben. 1986-tól a reálbérek emelkedni kezdtek, az első hat évben majdnem évi 4%-kal. Azonban amint az infláció egyszámjegyűvé vált, a reálbérek emelkedése 1 2%-ra mérséklődött. Képesek lesznek-e az új közép-európai tagállamok az EUcsatlakozás után is megőrizni alacsony bérköltségeiket? A drágának számító Szlovénián kívül az átlagos bérköltség Közép- és Kelet-Európában az EU átlagának mintegy negyede. Spanyolországhoz képest harmada, Portugáliához képest a fele, Írországénak a negyede. Azonban az elmúlt tíz évben a közép- és kelet-európai térségben igen gyorsan emelkedtek a bérek, különösen azokban az ágazatokban és régiókban, ahol a nemzetközi cégek a leginkább aktívak. Egyes vállalatok attól tartanak, hogy az EUcsatlakozás újabb bérrobbanást hoz, és ez pár éven belül megszünteti a térség eddigi előnyét a bérköltségek terén. Ez nem fog megtörténni. Még a legrosszabb esetben is, azt feltételezve, hogy hosszú távon fennmarad a bérek emelésére irányuló nyomás vegyünk évi 10%-os konstans nominális növekedést, a legfejlettebb közép- és kelet-európai országoknak is mintegy 15 évre lesz szükségük ahhoz, hogy utolér- 14 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva.

jék Spanyolországot. Valószínűleg pedig csak Portugáliát érik utol 2018-ra. Ennek ellenére a bérek emelésére irányuló nyomás erősebb lesz a közép- és kelet-európai térségben, mint annak idején Spanyolországban és Portugáliában volt. A közelmúlt ír tapasztalatai sok szempontból jobban idevágnak. 1996-ban Írországban alacsonyabbak voltak a bérköltségek, mint Spanyolországban. A reálbérek növekedése 2001-ig évi 2% alatt volt, amikor megindult az ugrásszerű növekedés. Ma a bérköltségek 13%-kal magasabbak, mint az EU átlaga, és tovább nőnek. A bérszint emelkedését előidéző számos tényező hasonló a Közép-Európában ható tényezőkre; azonban ne felejtsük el, hogy Írország már több mint 25 éve uniós tag, és sokkal magasabb költségbázisról indult. Írországban a következő tényezők miatt emelkedtek a bérek: Erős tőkebeáramlás (1998 óta közel évi 4000 euró/fő FDI, szemben a magyarországi 900 euróval és a csehek 3000 eurójával, amely komoly privatizációs eladásokat is tartalmaz) Komoly munkaerő-kereslet adott munkakörökben, ágazatokban és térségekben Az átlagosnál magasabb GDP-növekedés és infláció Ugyanilyen tényezők hatnak a bérek növekedésére Közép- és Kelet-Európában. Ha összehasonlítjuk a közép- és kelet-európai reálbér-emelkedést Írországéval az elmúlt hét év viszonylatában, számos hasonlóságot látunk. Mi történik az árakkal a csatlakozást követően? Az EU-csatlakozás elősegíti az árak gyors konvergenciáját; a legnagyobb ugrásra az első öt évben lehet számítani. Ez nem csak a szegényebb tagok, mint Spanyolország vagy Portugália számára tanulság, hanem a gazdagabb Ausztria, Finnország és Dánia számára is. Minden egyes bővítési kör növeli a távolságot az unión belüli legmagasabb és legalacsonyabb árak közt. Azonban a csatlakozást közvetlenül követően a szegényebb országokban az átlagárak azonnal emelkedni kezdenek, a gazdagabbakban pedig csökkennek. Az euró bevezetése felgyorsította a konvergencia ütemét. 15 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva.

Az átlagárak azonban elrejti az árdinamika több fontos tényezőjét. A helyi szolgáltatások gyakran igen olcsók a szegényebb országokban, míg az importáruk drágábbak lehetnek az olyan helyeken, mint Németország. Közép-Európában például az átlagot lefelé húzzák az olyan olcsó szolgáltatások, mint a fodrászat, egészségügy és oktatás, ahol az árak az uniós szintnek csupán harmadát teszik ki. Az alapvető élelmiszerek ára is alacsonyabb, mintegy az uniós árak egyharmada-fele. A bútorok, ruhaneműk és lábbelik ára az uniós szint háromnegyede körül van. Azonban a legtöbb márkás és importált cikk ára eléri vagy meghaladja az uniós szintet, hiszen ezeknél gyengébb a verseny. A 2000. évi statisztikák szerint a fogyasztói elektronika, háztartási gépek, gyógyszerek és feldolgozott élelmiszerek ára az uniós átlag fölött van, bár az árkülönbözet az elmúlt három év során csökkent. Általában véve az árszint a jövedelmekkel arányos. Az EU-15 szintjén Portugáliában a legalacsonyabbak az átlagárak az uniós átlag 72%-ával (60%-kal nőttek a jóval alacsonyabb 1986- os EU-12-es átlaghoz képest), ezt követi Görögország 80%- kal. Közép- és Kelet-Európa térségében az árak még alacsonyabbak, az EU-15 árszintjének fele körül tartanak. A sorrend azonban nem felel meg a várakozásoknak. A legmagasabb árakkal a jómódú Szlovéniában, a nem annyira jómódú Lengyelországban és a nagyon szegény Lettországban találkozunk. A viszonylag jól fejlett kiskereskedelmi hálózatokkal rendelkező Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában alacsonyabb az árszint. Az adatok 2000-ből származnak, és az árak kétségkívül azóta is tovább közeledtek. A bővítés után a helyi áruk és szolgáltatások ára gyorsan emelkedni fog, a márkás termékek árcsökkentésére irányuló nyomás viszont valószínűleg még gyorsabban nő majd a kiélezettebb versenynek köszönhetően. 16 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva.

4. Kitekintés a jövőre Hogyan hat majd a monetáris unió Közép- és Kelet-Európa térségére? Az eurózónához való csatlakozás megcélzása rendkívül felélénkítette Spanyolország, Portugália és Görögország gazdaságpolitikáját. Egészen addig a különböző reformkísérletek ellenére mindhárom ország elhanyagolta a költségvetési deficit és az infláció leszorítását. Azonban Spanyolországban és Portugáliában az új kormányok az euró 1999-es bevezetését arra használták fel, hogy rávegyék a politikát a fájdalmas reformok keresztülvitelére. Görögország pedig, amelyet szégyenteljes módon kihagytak az euró bevezetésének első köréből, a kilencvenes évek második felében radikális lépéseket tett annak érdekében, hogy 2001-re biztosított legyen csatlakozása az eurózónához. Ez a fenntartható növekedés és árstabilitás olyan addig példa nélküli időszakát indította be, ami azóta is tart. Ezeknek az országoknak a központi bankjai szerint az euró bevezetése volt a legjobb dolog, ami történhetett. Rákényszerítette a kormányokat a szigorú költségvetési gazdálkodásra, csökkentette a kamatlábakat, és fellendítette a helyi részvénypiacot. Az Európai Központi Bank szerint az új tagoknak inkább a felzárkózáshoz szükséges növekedést és munkahelyteremtést kell bátorítaniuk az elburjánzó költségvetési deficit gyors leszorításához szükséges fegyelmezett gazdálkodás erőltetése helyett. A csehek elfogadták ezt az érvet, és azt mondják, 2010-ig várnak az euró bevezetésével. Lengyelország és Szlovákia 2009-ről beszél. Magyarország viszont 2004-ben be akar lépni az ERM2 árfolyam-mechanizmusába, amely az eurózóna előszobája és kísérleti zónája, még akkor is, ha tovább kell ott maradnia a minimálisan megkövetelt két éves referenciaidőszaknál, melynek során teljesítenie kell a maastrichti kritériumokat az infláció, a költségvetési deficit és az államadósság tekintetében (lásd lentebb). Magyarország 2008 januárját célozta meg az euró javasolt bevezetésének időpontjaként. A maastrichti feltételek 1. A folyó államháztartási hiány legfeljebb a GDP 3%-a lehet. 2. Az államadósság nem haladhatja meg az éves bruttó hazai termék (GDP) 60%-át. 3. Az infláció legfeljebb 1,5%-kal haladhatja meg a rendszerhez csatlakozott három, legalacsonyabb inflációs rátájú ország inflációs szintjének átlagát. 4. A hosszú távú kamatszínvonal ugyanezekét az országokét legföljebb 2%-kal haladhatja meg. A csatlakozó országokban legalább két évig nem kerülhet sor árfolyam-leértékelésre, és az árfolyamnak a paritáshoz képest egy 15%-os ingadozási sávon belül kell maradnia. Előnyös-e tehát az euró korai bevezetése, vagy nem? Javítja-e a fenntartható növekedés esélyeit, vagy hamis prioritásokat szab a hosszas felzárkózást igénylő országoknak? Melyek a mediterrán országok gazdasági fejlődésének igazi tanulságai? Az első az, hogy az államháztartási hiány radikális lefaragása csak akkor célszerű, ha (az eurózónához való csatlakozással járó) alacsonyabb kamatlábakkal járó előnyök meghaladják a megszorítások költségeit. Ez Spanyolországra, Portugáliára és Olaszországra igaz volt. A referencia-időszak kezdete előtt 6 9%-os költségvetési deficitet két éven belül sikerült levinni 3%-ra. Az államháztartási hiány struktúrája azonban eltért a közép-európaitól. Portugáliában és Olaszországban az elsődleges költségvetés némi többletet mutatott ki, a végső hiányt pedig a magas adósságteher jelentős kamatai okozták. Mivel a monetáris unió automatikusan csökkenti a kamatlábakat, a deficit csökkentésére irányuló erőfeszítéseket könnyű volt elfogadtatni, és még könnyebb volt elérni és megőrizni az eredményeket. Önmagát erősítő folyamatként működött. Görögország ugyanennek az effektusnak a haszonélvezője volt, hiszen a monetáris uniót az infláció csökkentésére használhatta. Bár az új tagállamokban az államháztartási hiány nem magasabb, sőt, gyakran alacsonyabb, mint a mediterrán országokban volt, a deficit struktúrája alapvetően eltér. A közép- és kelet-európai régióban az államháztartási hiány a magas szociális ráfordításoknak, beruházásoknak és adócsökkentéseknek tudható be. A kiadások növelése pedig bele van programozva a rendszerbe, mivel 2004-től a központi költségvetésnek kell viselnie az uniós hozzájárulások befizetésének és a strukturális alapok felhasználása társfinanszírozásának terhét. Az adósságteher, az infláció és a kamatlábak általában véve már eléggé alacsonyak (kivéve Magyarországot, ami részben magyarázza a nagyobb sietséget a monetáris unióhoz való csatlakozás tekintetében). Az államháztartási hiány drasztikus csökkentéséhez a középés kelet-európai országoknak nem a kamatlábakat kell mérsékelniük, hanem nagyobb növekedést és adóbevételeket kell elérniük ezt pedig a monetáris unió éppen hogy megnehezítheti. Az évtized vége felé azonban a közép- és kelet-európai országok egyre több EU-pénzt kapnak (egészen a GDP 4%- áig), ami könnyebbé teszi az államháztartási hiány csökkentését a magas gazdasági növekedéssel párhuzamosan. A kohéziós országokkal kapcsolatban levonható második tanulság az, hogy fontos nem túl magas árfolyamon rögzíteni az eurót. A felzárkózással járó növekedés természetesen a nemzeti valuta felértékelődésével jár. A túlértékelt valuta pedig versenyképtelenné teszi az exportot, és ösztönzi az importot, ami problémákat okoz a fizetési mérlegben, növeli a munkanélküliséget, és mérsékli a várható növekedést. Görögország ezt azzal kerülte el, hogy az ERM-be belépés előtt 13%-kal leértékelte a drachmát. A központi bank új paritásos árfolyamát az EU tisztségviselőivel egyeztetve szabták meg, és ezt szoros fiskális politika kísérte, így Görögország elkerülhette a hivatalos leértékeléseket jellemzően kísérő spekulációs támadásokat. Az euró bevezetése előtt egy évvel Görögország 3,5%-kal felértékelte a drachmát, ezzel kellő lökést adva az infláció leszorításának. 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva. 17

A leértékelés nem könnyű, ahogy azt Magyarország megtapasztalhatta, amikor 2003 júniusában megpróbálta csökkenteni a központi bank hivatalos árfolyamát. Az árfolyam túlzott emelkedése és ezt követő zuhanása a kamatlábak emelésére kényszerítette a bankot, és felfelé szorította az inflációt. Ennek az a tanulsága, hogy az ERM2 csak akkor működik, ha minden a helyén van szigorú és szavahihető fiskális politika, csökkenő infláció, külső egyensúlyzavaroktól mentes gazdaság. A harmadik tanulság az, hogy az eurózónához való csatlakozás érdekében mesterségesen leszorított infláció valószínűleg később visszaüt. A görög infláció az 1998-as 5%-ról 2000-re 2%-ra csökkent, de az euró bevezetését követően újra elérte a 4%-ot. Gyakorlatilag ugyanez történt Spanyolországban, Portugáliában és Írországban. Ugyanez várható azután, hogy a közép- és kelet-európai tagállamok bevezetik az eurót, már csak azért is, mert az infláció lesz a legfontosabb eszköz a valódi konvergencia eléréséhez, ha már a valutafelértékelés lehetetlenné válik. Ez az új tagok számára nem gond, hiszen azok gyakorlatilag áthárítják az infláció költségeit a korábbi eurózónás országokra. Azzal, hogy a magas infláció ellenére alacsonyabbak a kamatlábaik, elvben gyorsabban felzárkózhatnak. Az Európai Központi Bank azonban ez alkalommal elővigyázatosabb lesz. A munkaerő-beáramlás ugyanolyan alacsony lesz Közép- és Kelet-Európából, mint Spanyolország, Portugália és Görögország esetében volt? A munkaerő szabad áramlását az európai szabályozás már 1968-ban szentesítette, de amikor a nyolcvanas években Görögország, Portugália és Spanyolország csatlakozott a Közösséghez, a gazdagabb tagállamok hagyták, hogy a félelem meghiúsítsa a nemes szándékokat. A három új tagállam 20%-kal növelte az EU-9 addigi lakosságát. Egy főre jutó GDP-jük az akkori átlag kétharmada volt. Spanyolországban pedig, a legnagyobb csatlakozó országban, magas és egyre növekvő munkanélküliség volt. Akkor is, ugyanúgy, mint most, a korábbi tagok attól rettegtek, hogy a bevándorlók hordái elözönlik munkaerő-piacukat, leszorítva a béreket és növelve a munkanélküliséget. Ezért az új EU-állampolgárok szabad munkavállalására átmeneti moratóriumot rendeltek el Görögország esetében hat évet, Portugália és Spanyolország esetében pedig hét évet. A pánikszerű munkaerő-vándorlás azonban nem következett be. Amikor a görögök előtt 1987-ben felhúzták a sorompót, semmi sem történt. A belépést követő tíz évben a bevándorlók száma csupán 0,1%-kal nőtt. Az átmeneti időszakot Portugália és Spanyolország esetében ezután hat évre csökkentették, de 1996- ra a spanyol bevándorlók száma 5%-kal csökkent, csak a portugálok áramlottak be gyorsabban az EU-ba évente mintegy 0,07%- kal többen. Ettől még a vészjósló érvek nem vesztettek hangerejükből, amikor a kelet-európai országok csatlakozására került sor. A tíz új tag szintén mintegy további 20%-kal növeli az unió eddigi lakosságát, és most a jövedelemolló még szélesebbre tágul. Még ha igencsak bőkezűen számolunk is a vásárlóerő-paritásokkal, az új tagok átlagos egy főre jutó GDPje csupán 46%. Lengyelországban ugyanúgy, mint Spanyolországban magas a munkanélküliség. Ehhez hozzávéve a nagyvárosi központok földrajzi közelségét a határ mindkét oldalán, a jelentős jövedelemkülönbségeket a határtérségek között, a történelmi és kulturális kapcsolódást, 18 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva.

valamint a nyelvtudást, könnyű volt újra kikényszeríteni az átmeneti moratóriumot. Ez alkalommal a megoldás némileg rugalmasabb, és elsősorban az új tagokkal szomszédos Németország és Ausztria félelmeinek lecsillapítását szolgálják. Az EU-tagok a bővítést követően két évig zárva tarthatják munkaerőpiacukat, és az új tagállamok állampolgárai számára előírhatják a munkavállalási engedély igénylését ahhoz, hogy az EU-ban dolgozhassanak. Két év után a tagállamok eldönthetik, akarják-e újabb három évre meghosszabbítani a moratóriumot. A bővítés után öt évvel a tagok újabb két évvel meghosszabbíthatják munkaerőpiacuk lezárását, ha a jelek alapján komoly problémákra számíthatnak. 2011 májusát követően viszont már nem lehet megkövetelni a munkavállalási engedélyt. Eddig csak Írország erősítette meg, hogy az első naptól kezdve megnyitja munkaerőpiacát. Görögország, Hollandia, Svédország, Dánia és az Egyesült Királyság valószínűleg hasonlóan cselekszik. Valóban tömegek várnak a határ másik oldalán arra, hogy az EU-ban vállaljanak munkát? A német DIW intézet által az Európai Bizottság számára készített becslések szerint a tíz közép- és kelet-európai országból hosszú távon várható migráció az EU-15 népességének csak 1%-át éri el, ami szinte elhanyagolható. Azonban Németország és Ausztria a frontvonalban van, és a már az EU-ban tartózkodó, az újonnan belépő országokból származó dolgozók 70%-át ők foglalkoztatják. A határon keresztül ingázók száma biztosan nőni fog. A becslések szerint hosszú távon az ingázók aránya a munkaerő 1 8%-a között lesz, ami a határtérségekben destabilizálhatja a munkaerőpiacot. Ennek elhárítására Ausztria és Németország jogosult a határtérségek szolgáltatói ágazatainak megfigyelésére is. Hosszú távon azonban a migráció valószínűleg nem okoz komoly gondot. Spanyolországhoz és Portugáliához hasonlóan az EU-tagság ténye már önmagában is csökkenti a migrációs nyomást, hiszen megnő a bizalom az ország jövője iránt. Emellett jellemzően még az egyes országokon belül is igen alacsony a belföldi munkaerő-vándorlás a kedvező gazdasági helyzetű térségekbe azokból a térségekből, ahol rosszak a bérek és magas a munkanélküliség. 19 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva.

Az Ernst & Young létrehozott egy nemzetközi stratégiai adóügyi csoportot, amely a cég ügyfeleinek tanácsokkal szolgál az EU-bővítéssel kapcsolatos kérdésekben. A munkacsoport a tíz belépő és a tizenöt eddigi tagország szakértőiből áll, akik számos területtel foglalkoznak, köztük az általános forgalmi adóval, a vámüggyel és nemzetközi kereskedelemmel, a társasági és külföldön fizetendő adókkal, a humántőkével, valamint a vállalatok és intézmények számára elérhető támogatásokkal és kedvezményekkel. Az Ernst & Young ügyfelei hasznosíthatják a cégnek a csatlakozó országokban működő jogtanácsosi irodái tapasztalatát is. Ezek egy sor olyan jogi kérdésben nyújthatnak tanácsot, mint a társasági törvény, a fúzió és cégfelvásárolás, illetve a munkajogi szabályozás. Az Ernst & Young világelső a professzionális szolgáltatások terén. Olyan integrált megoldásokat nyújt, amelyek számos különböző területen igényelnek elmélyült szakértelmet: szaktanácsadás, biztosítás, adóügy, vállalati pénzügyek, illetve egyes országokban a jogi szolgáltatások. Az Ernst & Young 110 ezer embert foglalkoztat 130 országban. A cég gyakran nyeri el a legjobb munkahely kitüntetést a világ vezető szakfolyóirataitól, és szintén következetesen elsőként szerepel az ügyfél-elégedettséget mérő, független elemzők által készített felmérésekben. Az Ernst & Young 1903-as megalakulásától kezdve megszakítás nélküli növelte és javította eredményeit. Bővebb felvilágosítás a www.ey.com címen található. Az Oracle Corporation a világ legnagyobb szoftverszállítója az információkezelés területén, és a világ második legnagyobb szoftvervállalata. Éves árbevétele eléri a 10 milliárd dollárt. Adatbázis-kezelője, különböző fejlesztő- és egyéb eszközei, alkalmazási rendszerei, valamint a hozzájuk kapcsolódó szaktanácsadási, oktatási és támogató szolgáltatások a világ több mint 145 országában állnak rendelkezésre. Az Oracle az első szoftvercég, amely száz százalékban internetes vállalati szoftvereket kínál teljes termékskálájában: adatbázisszerverek, vállalatirányítási alkalmazások, alkalmazásfejlesztő és döntéstámogató eszközök. Egyre több vállalat tér át az elektronikus üzletvitelre, és számukra az Oracle internetes megoldásai gazdaságos lehetőséget kínálnak piacuk kibővítésére, üzleti folyamataik hatékonyabb megszervezésére, új vevők szerzésére és a meglévők megtartására. Az Oracle a költséges, nehézkes kliens szerver modell helyett a hatékony és nagy hatósugarú internetes számítástechnikát kínálja a vállatoknak, így azok számos olyan innovatív alkalmazást helyezhetnek üzembe, amelyek egyszerű webböngészőn keresztül érhetők el. Az Oracle Európában elkötelezetten támogatja a közszférát, mind az EU tagállamaiban, mind az újonnan csatlakozó országokban, és segíti az eeurópa terv és a Lisszaboni Stratégia célkitűzéseinek teljesítését annak érdekében, hogy az évtized végére létrejöjjön a világ legversenyképesebb gazdasága. 2003 The Economist Newspaper Ltd. Minden jog fenntartva. 20