Nonprofit szervezetek és önkéntesek új szervezeti típusok és az önkéntes tevékenységet végzők motivációi

ORSZÁGOS FOGLALKOZTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY MUNKAÜGYI TÁRGYÚ KUTATÁSOK CZIKE KLÁRA BARTAL ANNA MÁRIA Nonprofit szervezetek és önkéntesek új szervezeti típusok és az önkéntes tevékenységet végzők motivációi Zárótanulmány Pázmány Péter Katolikus Egyetem Piliscsaba 2004 1

TARTALOM A KUTATÁS PROBLÉMAFELVETÉSE 3 A KUTATÁS HIPOTÉZISEI 10 A KUTATÁS CÉLJAI 11 A KUTATÁS MÓDSZEREI 12 AZ ÖNKÉNTESSÉG MOTIVÁCIÓINAK VIZSGÁLATA (CZIKE KLÁRA) 15 1. ELMÉLETI HÁTTÉR 15 2. A MAGYARORSZÁGI ÖNKÉNTESSÉGRŐL 21 3. AZ ÖNKÉNTESEK MOTIVÁCIÓI AZ EMPIRIKUS KUTATÁS TÜKRÉBEN 23 4. A RÉGI ÉS AZ ÚJ TÍPUSÚ ÖNKÉNTES TEVÉKENYSÉGEK VÉGZŐINEK JELLEMZŐI 33 AZ ÖNKÉNTESEKET FOGLALKOZTATÓ SZOCIÁLIS CÉLÚ NONPROFIT 40 SZERVEZETEK VIZSGÁLATA (BARTAL ANNA MÁRIA) 1. ELMÉLETI HÁTTÉR 40 2. AZ ÖNKÉNTESEKET FOGLALKOZTATÓ SZOCIÁLIS CÉLÚ NONPROFIT 53 SZERVEZETEK JELLEMZŐI 3. ÁLLAM-KÖZELI, A VÁLLALKOZÁS-KÖZELI, BÁZIS- KÖZELI ÉS ADOMÁNYÓZÓI NONPROFIT SZERVEZETEK AZ ÖNKÉNTESEK FOGLALKOZTATÁSÁBAN 4. TIPIKUS SZERVEZETEK VALAMINT RÉGI ÉS ÚJ TÍPUSÚ ÖNKÉNTES TEVÉKENYSÉGEK A KUTATÁS EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE 79 FELHASZNÁLT IRODALOM 88 67 76 2

A KUTATÁS PROBLÉMAFELVETÉSE Az Európai Közösség Foglalkoztatási Irányvonala három átfogó cél elérését tűzi ki a tagországok számára: a teljes foglalkoztatást, a munkavégzés minőségének és eredményességének javítását, illetve a társadalmi kohézió erősítését és a társadalmi integráció elősegítését. A három átfogó cél mellett további specifikus irányvonalakat jelöl meg a tervezet. E speciális irányvonalak többek között: az aktív és preventív programok a munkanélküliek és az inaktívak foglalkoztathatósága érdekében, a munkaerő kínálat növelése és az időskori aktivitás ösztönzése, a munka vonzóbbá tétele és a be nem jelentett munka legális foglalkoztatássá alakítása. A foglalkoztatáspolitikai célok kidolgozásához és eléréséhez nagyban hozzájárulhatnak az olyan alapkutatások, amelyek a nonprofit szektor és szervezeteinek foglalkoztatásban betöltött szerepét vizsgálják és elemzik (pl.frey,2001;zám és LUX, 2001). A magyar nonprofit szektor másfél évtizedes kutatása joggal nevezhető sikertörténetnek, hiszen a rendszeres statisztikai adatgyűjtések, illetve elemzések és tanulmányok feltárták a szektor méreteit, főbb jellemzőit valamint fejlődésének jellemző folyamatait. A kilencvenes évek vége óta a magyar nonprofit szektor minőségi változásával egyidejűleg a nonprofit működés egyre speciálisabb területei kerültek a kutatások és elemzések középpontjába. Ilyen speciális, új területnek számít a hazai nonprofit kutatások terén az önkéntesség, illetve a nonprofit szervezetek funkcionális vizsgálata. Interdiszciplináris jellegüknél fogva ezeknek a kutatási irányoknak az eredményei nemcsak a nonprofit szektor számára hasznosíthatók, hanem gyakorlati vonatkozásaikból eredően jövőbeni kormányzati stratégiák kialakításakor is figyelmet érdemelnek. 1. Az önkéntesség elméleti megközelítései és kérdésfelvetései Általában a nemzetközi szakirodalom az önkéntesség szerepét főként annak társadalomban (integráció, kiilleszkedés csökkentése), illetve gazdaságban (teljes foglalkoztatottság) betöltött szerepe mentén elemzi. A civil társadalommal foglalkozó kutatások (pl. PUTNAM, 2000) szerint az országok közötti, vagy az egyes országokon belüli régiós különbségeket elsősorban az úgynevezett társadalmi tőkének lehet tulajdonítani, amely - többek között például - az önkéntes tevékenységekben való részvételben nyilvánul meg. Ahol magas részvételt találtak az adott terület társadalmi mozgalmaiban vagy az önkéntesek számát illetően, ott más gazdasági, társadalmi mutatók is jobbnak bizonyultak. Ebből következően az állam, a kormányzati politika felé irányuló elvárás kettős: egyrészt teremtse meg az önkéntes munkavégzéshez szükséges infrastruktúrát, hiszen az önkéntes alkalmazása pénzbe kerül (szervezési munka a szervezet számára, esetleges költségtérítés az önkéntes részére), másrészt stratégiai 3

tervezéssel, célzott támogatásokkal, a közfigyelem felkeltésével, a civil és a piaci szektorral való együttműködés elősegítésével, koordinálásával vállaljon aktív szerepet az önkéntesség társadalmi elismertetésében. A gyakorlatban, és a kutatások során számos esetben felmerül, hogy a szervezetek, az önkéntesek, és a kutatók is más-más önkéntes definíciókkal dolgoznak. A 2001. évet az ENSZ az Önkéntesek Nemzetközi Évének nyilvánította. Nem kis problémát jelentett az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének az önkéntesség, és az önkéntességgel kapcsolatos alapfogalmak nemzetközi szintű definíciójának megtalálása. Az önkéntes munka, az önkéntesség megjelenése egy adott társadalomban a történelmi helyzetek, a politika, a vallás és a kultúra függvénye. Három jellemző tulajdonság azonban általánosan is meghatározható 1 : Önkéntes tevékenységet elsősorban nem anyagi ellenszolgáltatásért végeznek, de a kiadások megtérítése, vagy jelképes fizetség megengedhető. A tevékenység önkéntes. Az önkéntesség más személy vagy a társadalom hasznára irányul (bár köztudott, hogy az önkéntesség jelentős haszonnal jár az önkéntes személyére nézve is). Az önkéntesség társadalmi funkciói Sokan hiszik, hogy az önkéntesség a középkorú, unatkozó középosztályi háziasszonyok tevékenysége. Az önkéntesség a kutatások és a nemzetközi tapasztalatok szerint azonban sokkal szélesebb korosztályokat és társadalmi rétegeket érinthet. A gyerekek szocializációja, oktatása, nevelése során például fontos cél, hogy később közösségük aktív tagjaivá legyenek. A fiatalok, pályakezdők szempontjából előnyös, ha első munkahelyi gyakorlatukat segítő környezetben végzik, ahol a felelősséget még mások viselik helyettük. A fiatalok körében növekvő tartós munkanélküliség tendenciáit figyelembe véve még nagyobb a társadalmi felelősség: sokan karrierjük első állomásaként passzivitásba kényszerülnek. Különösen fontos a nők munkaerőpiacra való vissza- és bekerülésének elősegítése. A nyugdíjas önkéntesek számára a magány, a passzivitás, a betegségekbe menekülés és az elszegényedés elkerülésének lehetősége jelenthet vonzást. Emellett egyre több piaci szervezet figyel fel arra, hogy szakembereinek önkéntes munkára való ösztönzése elősegíti az alkalmazottak kreativitásának, munkakedvének növekedését, felfogható az alkalmazottak sokoldalúvá tételének egyik állomásaként, javítja a cég közösségen belüli reputációját, növeli a vállalaton belüli munkamorált. 1 A kutatásban ezt az önkéntes definíciót használjuk. 4

Informális és formális önkéntes munkák Magyarországon először 1995-ben végeztek az önkéntességgel kapcsolatos felmérést. A Nonprofit Kutatócsoport adatai szerint az informális (nem szervezethez kapcsolódó) önkéntesek száma 1995- ben meghaladta a 2 263 780 főt (ami akkor a felnőtt korú népesség 29%- át jelentette). A formális szervezetekben önkéntes munkát végzők száma ugyanekkor 400 207 fő, a felnőtt korú népesség 5%-a volt. A formális önkéntes munkáról azóta is készültek felmérések, ezek szerint az önkéntesek száma 1995 óta folyamatosan csökken. A lakosság körében 1995 óta sajnos nem volt újabb felmérés, így azt nem tudjuk, hogy az informális önkéntesség esetében is elmondható-e ez a tendencia. Hivatalosan, szervezetekhez kapcsolódóan 2000-ben a Központi Statisztikai Hivatal (a szervezetek önbevallására építve) 400 000 önkéntes regisztrált. Az adatok egy része szerint az önkéntesek száma növekszik, más adatok stagnálásról beszélnek. A gyakorlat szakembereinek egy része az önkéntesek számának csökkenését tapasztalja a saját területén, mások az önkéntesek számának emelkedését jelzik. Ebben a témakörben az amerikai, a nyugat- és a kelet-európai összehasonlítások is meglehetősen vegyes képet mutatnak. Ezek az egymásnak ellentmondó kutatói és gyakorlati, valamint a hazai és a nemzetközi tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy az elemzések pontosítására, a kutatások egyfajta mélyítésére van szükség. A szervezeti statisztikák tanúsága szerint Magyarországon a nonprofit szervezetek 16,6 %-a (8 012 szervezet) foglalkoztat fő-, mellék-, és részállásban munkaerőt. Mivel a civil szervezetek megfelelő számban nem engedhetik meg maguknak a fizetett, bejelentett munkaerőt, céljaik megvalósítása érdekében megbízási szerződéses munkaerőt, vagy önkénteseket kell alkalmazniuk. A megbízásos szerződéses kifizetéseket tevő szervezetek száma 10 307, ami a szervezetek 21,4%-át jelenti. A szervezetek elég alacsony százaléka fizet valamilyen formában az elvégzett munkáért. Az adatok szerint tehát a szervezetek többségének céljai megvalósítása érdekében önkénteseket kell alkalmaznia. Úgy véljük, foglalkoztatáspolitikai szempontból rendkívül fontos, hogy differenciálni tudjuk az úgynevezett informális és formális önkéntes munkák motivációit, és a kemény szociológiai adatok alapján megmutatkozó jellemzőket annak érdekében, hogy az önkéntes munka ösztönzése célzottan váljon lehetővé. Az önkéntesség motivációi Számos kutatás (pl.: TAUSZ, 1997; TALYIGÁS, 2003) foglalkozott eddig az önkéntesek motivációival, azonban az önkéntességet egy egészként vizsgálták, és nem állítottak fel különböző típusokat a motiváció szerint. 5

Az önkéntesek motivációi alapján három hipotetikus csoportot tudunk megkülönböztetni: a régi, az új vagy modern és a vegyes típusú önkéntességet. A világi vagy polgári önkéntesség megjelenése Amerikában, Nyugat- és Kelet-Európában is a városiasodással és a polgárosodással párhuzamosan kapott egyre nagyobb társadalmi figyelmet. Az önkéntességnek ez a korai vagy régi típusa főként adományozáson, jótékonykodáson alapult. Ezeket a tevékenységeket akkor is, és jelenleg is főként a már családdal, és/vagy felnőtt gyermekekkel rendelkező, középkorú, vagy idősebb nők végzik, az alaptevékenységekhez a ruhaosztás, az ebédosztás, a különböző segélyprogramok, illetve a véradás tartozik. Számos önkéntes vallási indíttatásból, a szolidaritás, vagy más személyes érték mentén, a szegényebbeken való segítés szándékával végez önkéntes munkát. Ez az önkéntesség a korábbi társadalmi értékekhez kötődik, a szegényekről való középosztályi gondoskodáson, a humanitárius társadalmi szerepvállaláson, a szolidaritáson alapul. Tipikus példa erre a Vöröskereszt szervezete, amely mint nemzetközi mozgalom, Magyarországon 1881-ben jött létre, és a mai napig működik. A mozgalom az önkéntesek számának csökkenésével, illetve a fiatalok bevonhatatlanságával küzd mindenütt a világon. A hagyományos értékekhez kötődik a szintén nemzetközi United Way szervezet is, amely 1974 óta segíti Európában a rászorulókat adományaival, főként gyermekek, idősek, fogyatékosok támogatását vállalva fel. Az Amerikában alakult szervezet több mint 100 éves, így korát tekintve szintén a régi típusú szervezetek sorát gazdagítja. Európába kerülve azonban nagy átalakulásokon ment keresztül, fiatalos lendületet kapva, főként Kelet-Európában számos helyi szervezete alakult a rendszerváltást követően. A szervezet régi típusúsága miatt, mára sokhelyütt nehéz helyzetben van, önkénteseinek száma nem növekszik, sőt a helyi szervezetek működése is nehézkes. Ugyanebbe a csoportba sorolhatók, de ellenpéldát képeznek a szintén hagyományos értékeken alapuló kórházi önkéntes segítők (hospice-mozgalmak, egyéb ápolók). Felfutásuk oka, hogy a mai magyar társadalom egyik legégetőbb problémája az egészségügy, amelyben valamilyen módon (betegként vagy hozzátartozóként, illetve beteggondozóként) a társadalom egésze érintett, ezért ez a terület ma az egyik legdinamikusabban fejlődőnek számít Magyarországon az önkéntesség szempontjából. Ez a csoport átmenetet képez a három tipikusnak tekinthető önkéntesség felosztásban. A harmadik csoportot a modern önkéntesség jelenti, ahol már az új társadalmi értékek a meghatározók. A tudásalapú társadalmakban egyre nagyobb az értéke a szaktudásnak, a gyakorlati tapasztalatnak, a tudás megőrzésének, az élethosszig tartó tanulás elvárásának való megfelelésnek. Már nem egy életre választunk szakmát, és a választott szakma elméleti anyagának elsajátítása hosszú éveket vesz igénybe, melynek során gyakorlati tudásra nehéz szert tenni. Ennek következménye az a folyamat, amelyben számos fiatal önkéntes kapcsolódik be az önkéntes munkavégzésbe annak érdekében, hogy 6

tapasztalatokat, kapcsolatokat szerezzen, hiszen ennek hiányában nehéz megállnia a helyét egy gyorsuló és pénzközpontú világban. Nem elhanyagolható ebből a szempontból az Európai Unió önkéntességgel kapcsolatos támogatási rendszere sem, amellyel számos fiatal külföldön próbálhatja ki magát, mielőtt elkezdi felnőtt életét. Ebbe a típusba tartozó szervezet Magyarországon pl. a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, melynek egyik célkitűzése, hogy középiskolásokat csatornázzon be az önkéntes munkába. Ez a csoport motivációját tekintve érdekalapú, a szó pozitív értelmében, hiszen a fiatalokat elsősorban a tudás vágya, a kreatív, innovatív munka vonzza, és nem a jótékonyság polgári értékeken alapuló eszméje. A felvázolt típusok persze nem jelentik azt, hogy a régi típusú szervezeteknek leáldozott, munkájukra nincsen szükség. A társadalmi folyamatok és az értékváltozás nyomon követése azonban magyarázhatja az önkéntesek számával, és motivációival kapcsolatos egymásnak ellentmondó ismereteinket, és választ adhat az önkéntesség szerkezetén belül végbemenő változásokra. 2. A funkcionális elemzés és jelentősége - az önkénteseket foglalkoztató - nonprofit szervezetek vizsgálatában Az önkéntesség motivációinak kutatása azonban nem lehet teljes anélkül, ha nem tudjuk milyen jellemzőkkel írhatók le azok a szervezetek, amelyek önkénteseket foglalkoztatnak. A nemzetközi nonprofit szakirodalomban a kilencvenes évek elejétől a formális ismérveken (jogi, szervezeti forma, hatókör, szervezet nagyság, stb.) nyugvó szervezetleírások mellett egyre inkább előtérbe kerültek a nonprofit szervezetek funkcionális szempontú értelmezései (pl. EVERS és OLK, 1996; WALCHER, 1997; BADELT, 2002; ZAUNER, 2002). Anett ZIMMER (2002) szerint ennek a szemléletváltásnak az egyik magyarázata az, hogy az elsődlegesen empirikus irányultságú nonprofit kutatások erősen interdiszciplináris jellegűekké váltak, és ennek megfelelően a szervezetek társadalmi és politikai beágyazódása kapott hangsúlyt a strukturális és kvantitatív statisztikai elemzésekben is. A másik magyarázat pedig az, hogy az aktuális kutatások súlypontja a nonprofit szervezetek jóléti államban betöltött szolgáltatói szerepéről eltolódott a szervezetek civil társadalmi funkcióinak vizsgálata felé. Ezt a fajta szemléleti trendváltást tükrözi, hogy - a nemzetközi összehasonlító nonprofit kutatások (SALAMON, ANHEIER, 1996) eredményeit felhasználva - az Európai Közösség Bizottságának 1997-ben megjelent közleménye is már funkciók szerinti csoportosítást ad az alapítványokról és az önkéntes szervezetekről. Magyarországon a kilencvenes évek közepétől a nonprofit szektor egyre sokszínűbbé és heterogénebbé vált. A kutatásokban is mind erősebben felmerült annak az igénye, hogy a formális osztályozási szempontok felhasználásával, de azon túllépve, a szervezetek gyakorlatközeli, tényleges tevékenységének jellemzői alapján határozzák meg a szektor tipikus csoportjait (pl. KUTI, 1998; PAVLUSKA, 1999; SEBESTÉNY, 2002). 7

Mit kínál nonprofit szervezetek funkcionális megközelítése? A funkcionális szempontú megközelítések, csoportosítások a nonprofit szervezeteket a betöltött közös funkciók, illetve vállalt szerepeik szerint értelmezik. A funkció ugyanis a motivációk, célok teljesülését feltételezi. A szociológiában a funkcionalista megközelítésnek széles szakirodalma van (l.: PARSONS, LUHMANN). A funkcionalizmus három szempontból igyekszik megragadni sajátos tárgyát: a rész-egész, a rendszer és környezet, valamint az azonosság és a különbözőség viszonylatában. A nonprofit kutatások az utóbbi egy évtizedben egyre inkább interdiszciplináris megközelítésekkel operálnak annak érdekében, hogy minél árnyaltabban és pozitívabban írják le a nonprofit szervezeteket, amelyek az egyes intézményi kihívásokra (állam-piacközösség/társadalom) is adhatnak válaszokat. A nonprofit szervezetek funkcionális elemzésének fő célja tehát az, hogy a szektor mélyebb elemzéséhez, megismeréséhez járuljon hozzá (PAVLUSKA, 1999). A funkcionális elemzések legfőképpen a nonprofit szektor és szervezeteinek a társadalmi, a gazdasági és politikai szerepeit emelik ki. A nonprofit szervezetek társadalmi szerepét illetően minden elemző hangsúlyozza, hogy a szervezetek a demokrácia fontos intézményei: megjelenítik az autonóm, szabad cselekvés jogát, a civil társadalmi törekvéseket és a pluralizmust. Kezdeményezéseik és újításaik révén hozzájárulnak a társadalom formálásához, a társadalmi integrációs folyamatok megvalósulásához, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez, valamint a harmonikus társadalmi élet megteremtéséhez, a társadalom szellemi gazdagodásához az által, hogy erősítik az állampolgári, öntudatot és a toleranciát. Gazdasági szerepeikben mérhető gazdasági teljesítményeket hoznak létre, megjelennek, mint foglalkoztatók és a redisztribúció fontos intézményei. Politikai szerepkörükben a hatalmi döntések befolyásolói, kontrolljai és jól működő társadalmakban számottevő aktorai. A nonprofit szervezetek funkcionális elemzéskor főként négy kérdésre keressük a választ: miért, milyen célra jönnek létre nonprofit szervezetek, illetve milyen szerepekkel tudjuk azonosítani az ide sorolható szervezeteket, végezetül pedig milyen hatással van működésük a társadalomra? A leíró jellegű, szektorspecifikus tevékenységek és funkciók szerinti megközelítések és csoportosítások előnye abban mutatható ki, hogy nagyon fontos, árnyalt információkat nyújtanak a nonprofit szervezetek társadalomban, gazdaságban, a kultúrában és nem utolsó sorban magában a szektorban elfoglalt szerepéről, jelentőségéről. A funkcionális jellegű csoportosítások továbbá azt a gyakorlati célt szolgálják, hogy megváltoztassák a politikai döntéshozatalban tetten érhető téves nézeteket, miszerint a nonprofit szektor egy homogén struktúra. Ezért a funkcionális elemzések a nonprofit szektort alkotó szervezetek 8

sokszínűségére és működésbeli sajátosságaira igyekeznek a figyelmet felhívni, melyeknek érvényesülniük kellene a jogi, gazdasági szabályozásokban és politikai döntéshozatalban is. A nonprofit szervezetek funkciói egy jóléti pluralista modellben Míg a kilencvenes évek első felében a nemzetközi szakirodalom a jóléti állam szerepének újradefiniálása jegyében az egyes szektorok (piac, állam, háztartások, nonprofit szektor) közötti feladatmegosztással foglalkozott, addig Magyarországon a rendszerváltást követően, a szociálpolitikai és közgazdaságtani elemzések középpontjában főként az állami és a piaci szektor jóléti ellátásokban betöltött szerepvállalása és arányai álltak 2. Ez utóbbi talán nem véletlen, hiszen Magyarországon a háromszektoros gazdaság két tényezője, a valódi piaci és nonprofit szektor csaknem egyidőben, egymást feltételezve született újjá. A megszakított fejlődésű és csak részben szervesen intézményesült magyar nonprofit szektor ekkor még csak mint potenciális szereplő jelent és jelenhetett meg az elgondolásokban (BARTAL, 1998). Jól mutatja ezt, hogy a kérdések leginkább úgy merültek fel, hogy "állam helyett piac" vagy "állam helyett civil társadalom", és kevésbé úgy, hogy "állam és/vagy piac és/vagy civil társadalom". Magyarországon a három szektor viszonyáról vallott felfogások a harmadik évezred elején mintha tovább egyszerűsödtek volna. Egy jóléti pluralista modell kormányzati kidolgozása helyett, egy üzleti modell, a piaci és az állami szektor kapcsolatát megfogalmazó public-private partnership került előtérbe a magyar társadalompolitika alakításában. A jóléti pluralista koncepció, amely a kilencvenes évek óta Nyugat- Európában társadalmi gyakorlattá vált négy szektor az állam, a piac, a nonprofit szektor és az informális szektor (háztartások) együttműködésére helyezi a hangsúlyt. Témánk szempontjából az önkéntesség vizsgálatakor - a jóléti pluralista koncepció azért is érdemel figyelmet, mert nem a megszokott állam-piac-nonprofit trigonometriában gondolkodik, hanem beemeli ebbe a modellbe az informális szektort is. Az informális szektor egyrészt már nem(csak) mint a társadalmi jólét 2 A társadalom- és szociálpolitika "rendszerváltó" jellegét tekintve három elvi álláspont körvonalazódott a magyar szakirodalomban. Terjedelmi keretek miatt, nagyon leegyszerűsítve: az első álláspont szerint a szociálpolitika finanszírozásában az államnak továbbra is központi szerepet kell játszania és a jóléti szolgáltatások pluralizálása inkább kiegészítheti, mint kiválthatja az államot (FERGE, 1992) A második nézet (ANDORKA, KONDRATAS, TÓTH, 1995) a magyar jóléti rendszer reformját szorgalmazta, a jóléti ellátások szélesebb körű piacosítása mellett. A nézetek egy harmadik típusa egy szociálpolitikai vegyes rendszerben (piac állam - nonprofit szektor) gondolkodott, bemutatva a nyugat-európai és az amerikai modellek közötti választás alternatíváit (KUTI, 1991; LÉVAI, SZÉMAN, 1993;). A három szektor kapcsolatát a jóléti szolgáltatások finanszírozásában és nyújtásában az előnyöket maximalizáló és a hátrányokat minimalizáló együttműködési mechanizmusban látták. Az elmúlt évtizedben a szociálpolitika gyakorlati megvalósulásában egyik nézet sem vált "tiszta" formájában uralkodóvá. A leglátványosabb változások az ellátások piacosításában amely a Bokros-csomag idején kormányprogrammá is vált, és a társadalmi biztonság rendszereinek segéllyel való felváltásában nyilvánultak meg. Ugyanakkor kevésbé látványosan, de bizonyos szolgáltatások (hajléktalan ellátás, idősgondozás) területén kialakultak az állami és nonprofit szereplők hatékony együttműködései. 9

fogyasztója, hanem egyik termelője és előállítója is, másrészt az a szféra ahonnan a civil társadalmi kezdeményezések elindulnak. A nonprofit szektor a jóléti pluralista modellben egyfajta intermedier területként van értelmezve, amely komplex kapcsolatok színtere azáltal, hogy összekapcsolja a jóléti háromszög többi elemét. A nonprofit szektor köztes jellege számos, különböző fejlődési folyamat és kapcsolat hatékonyságából ered, amelyek által a szektorok közötti határok áteresztőbbek és a közöttük lévő interakciók intenzívebbé vál(hat)nak. A hazai szakirodalmi elemzésekben kevés figyelmet kapott jóléti pluralista koncepciót három szempontból is érdemes részletesebb elemzés tárgyává tenni: 1. A jóléti pluralista koncepció egyik figyelemre méltó egyben más modellektől eltérő teljesítménye, hogy megvilágítja a szolgáltatások területén az újonnan belépő - különösen az informális szektorból rekrutálódó - szereplőket is, tehát nem egy statikus, hanem egy dinamikus állapotot próbál rögzíteni. 2. A kormányzat számára a jóléti pluralista koncepció különösen a szociálpolitikai alternatívák választásakor - ráirányíthatja a figyelmet olyan politikai döntések meghozatalára, amikor többfunkciós intézkedéseket, szabályozásokat monitoringokat kell kialakítani, működtetni. Érdemes itt SVETLIK (1991) figyelemre méltó gondolatát idézni, mely szerint: Az igaz kérdés a társadalompolitika számára (...) nem az, hogy egyik vagy másik szektort válasszuk, hanem az, hogy a gazdasági és társadalmi életben hogyan tudjuk őket a leghatékonyabban kombinálni. 3. A jóléti pluralista koncepció törekszik a különböző szociális partnerek (szektorok), szerveződési formák cselekvési lehetőségeit és korlátait, illetve azt megmutatni, hogy ezek a szereplők miként tudnak egy társadalmi környezetben hálózatként viselkedni. Ebben a hálózati megközelítésben a családok, szomszédok és más informális elemek (szomszédság, önkéntesek) által kialakított kapcsolatok kitüntetett szerepet kapnak, mint a nonprofit szektorban formalizálódó törekvések előfutárai. A KUTATÁS HIPOTÉZISEI A szakirodalomból leszűrhető tanulságok és a fentebb részletezett problémafevetésből kiindulva a kutatás számára az alábbi hipotéziseket tudjuk megfogalmazni: 1. A formális és informális önkéntességet mérő statisztikák ellentmondásai az önkéntesség sokféleségében és a különböző csoportok pontos definícióinak hiányában keresendők. 10

2. A szervezetekhez kötődő, formális önkéntesség motivációi alapján három típusa mutatható ki ma, az önkénteseket foglalkoztató nonprofit szervezetek körében: a hagyományos, a vegyes, és az új típusú önkéntesség. 3. Ezek a különböző önkéntes-típusok közötti különbségek - szociológiai vizsgálatuk során - különböző kemény adatokkal írhatók le: más életkorúak és neműek, más élethelyzetben vannak, más motivációkkal rendelkeznék, más-más társadalmi csoportokat képviselnek. 4. Az önkénteseket foglalkoztató nonprofit szervezetek foglalkoztatási pontenciáljának kimutatására az intézményi közelség -elve (ZAUNER, 2002) alapján történő funkcionális csoportosítás ad kellő lehetőséget. 5. Statisztikailag jól megalapozott módszerekkel az önkénteseket foglalkoztató nonprofit szervezetek körében legalább három típus az államközeli, a vállalkozásközeli és a bázisközeli modellálható. 6. Ezek a különböző típusú szervezetek más-más jellemzőket mutatnak az önkéntesek foglalkoztatása terén. Míg a bázis közeli szervezetekre leginkább az önkéntesek, addig a vállalkozás közeli nonprofit szervezetekre a fizetett fő- és mellékfoglalkoztatású alkalmazottak foglalkoztatása a meghatározó. Az államközeli nonprofit szervezeteknél kvázi önkéntes foglalkoztatás történik. 7. Végezetül, úgy véljük, a városi bázisközeli nonprofit szervezetek inkább az úgynevezett modern önkéntességgel, míg a községi szervezetek a régi, hagyományos típusú önkéntességgel jellemezhetők. A KUTATÁS CÉLJAI Ma a hazai foglalkoztatáspolitika egyik legnagyobb kihívása a foglalkoztatási színvonal növelése. Ennek egyik akadályának tartjuk, hogy a foglalkoztatáspolitikában kevéssé és nem elég elterjedt módon sikerült érvényesíteni, alkalmazni az alternatív foglalkoztatási modelleket. Úgy gondoljuk, hogy az önkéntesség társadalmi elismerésének növelése, az Önkéntes Törvény megszületése egyfelől jelentős mobilizáló erőként hathat az alternatív foglalkoztatási formák elterjedéséhez. Másfelől növelheti a nonprofit szervezetek ma még viszonylag alacsonynak mondható foglalkoztatási potenciálját is. A fentiekből következően a kutatás egyik fő célja - a témához kapcsolódó elméleti keretek ismertetése után -, hogy elemezze és leírja az önkéntesség és az önkénteseket foglalkoztató szociális célú nonprofit szervezetek tipikus csoportjait. Ennek a differenciálódásnak a megmutatásával egyrészt cáfolni kívánjuk azt a politikai döntéshozatalban gyakran tetten érhető téves felfogást, amely a magyar nonprofit szektort egy homogén 11

struktúraként (vagy csak közszolgáltatói, vagy csak civil/érdekérvényesítési szerepét kiemelve) kezeli. Másrészt azt kívánjuk megmutatni, hogy az önkénteseket foglalkoztató nonprofit szervezetek mind szervezeti típusuk, mind önkénteseik tekintetében eltérő foglalkoztatási potenciállal rendelkeznek és e jellemzőikből következően eltérő ösztönzőket igényelnek a foglalkoztatáspolitika részéről. A kutatás további célja, hogy hozzájáruljon a foglalkoztatáspolitikai célok megvalósulásához, illetve reagáljon a nonprofit szervezetek kutatási igényeire az által, hogy vizsgálja és feltárja az önkéntesség és az önkénteseket foglalkoztató szociális célú nonprofit szervezetek típusainak főbb jellemzőit, látens és manifeszt tulajdonságait. A KUTATÁS MÓDSZERTANA A Központi Statisztikai Hivatal 2003-ban teljeskörű felvételt végzett a szociális célú nonprofit szervezetek körében. A 4008 szociális célú nonprofit szervezet közül 1671 szervezet (42%) nyilatkozott úgy, hogy foglalkoztat önkénteseket. A fenti adatokból is jól látható, hogy az önkéntes foglalkoztatás területén az egyik, ha nem a legdominánsabb területnek számít a szociális nonprofit szervezetek működése. Mivel a kutatásban jellemző sajátosságokat akartunk megmutatni, ezért nem minden tevékenységtípusra kiterjedő, hanem egy homogén jellemzőkkel leírható alapsokaságból indultunk ki. További szempont volt a szociális célú, önkéntesek foglalkoztató nonprofit szervezetek kiválasztásánál, hogy a hagyományos önkéntesség leginkább ezen nonprofit szervezetek körében figyelhető meg. Úgy véltük, hogyha ebben a körben sikerül kimutatni az új típusú önkéntességet is - tehát amikor az önkéntes elsősorban tapasztalatszerzés céljából végez önkéntes tevékenységet - akkor a tipizálás releváns, hiszen minden más tevékenységi területen jóval inkább találhattunk volna új típusú önkénteseket (pl. környezetvédelem, gazdasági tevékenységi kör, oktatás, stb.) Módszertanilag mind az önkéntesek, mind az önkénteseket foglalkoztató szervezetek tipizálása újdonságnak számít, ezért munkánkat egyben kísérletnek is szánjuk, amelyet a későbbiekben hasznos lenne egy teljeskörű mintán is igazolni. Jelen kutatás területileg és szervezetileg is rétegzett mintáját az 1671 szociális célú nonprofit szervezet jellemzői mentén állítottuk fel, melynek megoszlását a következő táblázat mutatja. 12

A kutatás mintájának jellemzői Alapítvány Egyesület Közalapítvány/ Összesen Közhasznú társaság 3 főváros 27 50 7 84 megyeszékhely 15 24 6 45 város 20 36 18 74 község 11 18 15 44 Összesen 73 128 46 247 Meg kell jegyezni, hogy önkéntességet és az önkéntes munkát vizsgáló kutatások eddig az önkéntes szervezetek egy igen szűk és nagyon közismert csoportjára terjedtek ki (pl. Vöröskereszt, Hospice, stb.). A kutatás egyik fő célja volt a mintavétel során, hogy feltérképezzük az olyan szervezeteket és önkénteseiket is, amelyek eddig nem kerültek a kutatások figyelmének középpontjába (pl. vidéki községekben működő kis szervezetek). Postai kérdőíves megkérdezés során a kiküldött 247 szervezeti kérdőívből 104 érkezett vissza, melyből 96 kérdőív (39%) volt alkalmas számítógépes adatfeldolgozásra (ebből 15 szervezettel készítettünk strukturált mélyinterjút is). A szervezeti kérdőív négy nagy kérdéscsoportot ölelt fel: Az első kérdéscsoportban az önkénteseket foglalkoztató nonprofit szervezetek formális jellemzőit (alapítási év, szervezeti forma, másodlagos célok, alapítók, az alapítás motívumai, közhasznúság, szervezeti hatókör, foglalkoztatási helyzet, bevétel nagyság és bevételtípusok) vettük számba. A második kérdéskörben a szervezetek nonprofit szektorral kapcsolatos és a saját szervezet működtetésének problémáira kérdeztünk rá azzal a céllal, hogy megmutassuk melyek azok a valódi nehézségek, amelyekkel az önkénteseket foglalkoztató nonprofit szervezeteknek megítélésük szerint szembe kell nézniük, illetve hogy a különböző típusú szervezetek számára melyek a működést leginkább meghatározó és behatároló problématerületek. A harmadik kérdéscsoport a szervezetek konkrét - mint a közszolgáltatói, az adományozói és vállalkozói tevékenységét vizsgálta. Célunk ezzel az volt, hogy a hagyományos tevékenység-tipizálást meghaladva a szervezetek részletesebb, az önkéntes foglalkoztatást is meghatározó tevékenységi körét határoljuk be. Végül a negyedik, legnagyobb kérdéskör a szervezetek önkéntességgel és az önkéntes foglalkoztatással kapcsolatos attitűdjére és szükségleteire kérdezett rá: a szervezet múltja az önkéntes foglalkoztatás terén, a foglalkoztatott önkéntesek tipikus jellemzői, milyen módon és 3 A szervezeti megoszlásnál a civil-állami dimenziót akartuk lehatárolni, ezért kezeltük a nonprofit statisztikáktól eltérően egy kategória alatt a közalapítványokat és a közhasznú társaságokat. 13

mely területeken foglalkoztatnak önkénteseket, melyek az önkéntesek foglalkoztatásának főbb problémái, illetve mely tulajdonságokkal kell rendelkeznie az ideális önkéntesnek. Mindezen kérdések elemzése révén a szociális célú, önkénteseket foglalkoztató nonprofit szervezetek olyan jellemző tulajdonságait tárjuk fel, amelyek mind az alternatív foglalkoztatások terén, mind az önkéntesség módszertanának kidolgozásában hasznosítható eredményeket jelenthetnek. Módszertanilag a kutatás egyik újdonságának tartjuk, hogy a vizsgálat egyszerre irányult a nonprofit szervezetek és önkénteseik sajátosságainak vizsgálatára. Ezért a kutatás második szakaszában a válaszadó szervezetek közül véletlen mintaválasztás útján 56 szervezetet emeltünk ki, amelyek két-két önkéntesével, összesen 112 önkéntessel kérdőíves vizsgálatot is készítettünk (ebből 30 önkéntessel történt strukturált mélyinterjús felvétel, míg 82 önkéntes megkérdezése postai úton valósult meg). A szociális célú nonprofit szervezetek önkénteseit vizsgáló kérőív ugyancsak négy kérdéscsoportot tartalmazott: A kérdések első köre az önkéntesek alapvető társadalomstatisztikai jellemzőinek feltárására irányult, úgymint: nem, életkor, családi és foglalkoztatási státusz, lakóhely. Ezen adatok felvétele azt a célt szolgálta, hogy a motivációkat össze tudjuk párosítani ezekkel az adatokkal annak érdekében, hogy a csoportok egymástól elkülöníthetőek legyenek A második kérdéscsoport kérdései legfőképpen az önkéntesek szakmai életútjára vonatkoztak, mivel úgy gondoltuk, ezek alapján választ kapunk arra a feltevésünkre, hogy az önkéntesség a munkából és így a közösségekből való kiesést akadályozza, vagy a munkaerőpiacra való reintegrációt/integrációt segíti elő. Az önkéntesség motivációra kérdező harmadik kérdéscsoport célja az volt, hogy az általunk hipotetikusan meghatározott új típusú, régi vagy vegyes típusú csoportosítás valódiságát igazoljuk, vagy elvessük, illetve megtudjuk, hogy az önkéntesek milyen elvek, értékek, célok mentén végeznek önkéntes tevékenységet. Végezetül az önkéntes munka jellege kérdéskör azt a célt szolgálta, hogy tisztázzuk: az adott önkéntes milyen típusú tevékenységeket vállal el és végez szervezeteknél, vagy azok keretein kívül. A kérdőívek kódolását követően az adatokat SPSS Statisztikai Adatkezelő programba vittük fel, az elemzések alapjául szolgáló alaptáblák, kereszttáblák, valamint a szervezettípusok lehatárolására szolgáló homogenitás analízis is ebben a programban készültek. 14

AZ ÖNKÉNTESEK MOTIVÁCIÓINAK VIZSGÁLATA (CZIKE KLÁRA) 1. ELMÉLETI HÁTTÉR A korábbi önkéntességgel kapcsolatos kutatások kevésbé foglalkoztak azokkal az ellentmondásokkal, amelyeket az önkéntesek számának alakulásával kapcsolatosan, illetve a különböző motivációk feltérképezése során találtak. Az önkéntesek számának megítélésében számos szerző (illetve sok civil szervezet is) azon a véleményen van, hogy az önkéntesek száma mindenütt a világon csökken. A csökkenés indokául a társadalmi értékek megváltozását, az információs technológia vívmányainak (TV, számítógép, stb.) térhódítását szokás emlegetni (többek között PUTNAM, 2000). Ugyanakkor, ezzel szemben, az önkéntesek számának növekedése is számos kutató végkövetkeztetése. A növekedést érzékelő civil szervezetek, és a növekedést kimutató kutatók érvei között szokott szerepelni, hogy egyre jellemzőbb tendencia, hogy újfajta önkéntes tevékenységek jelennek meg, és az önkéntes tevékenységeket fiatalok, vagy pl. a forprofit vállalkozások munkatársai végzik, s ez hosszú távon az önkéntesek számának növekedését idézte elő. Az ellentmondások csak látszólag azok, ugyanis feltevésünk szerint az eredmények mindkét oldalon igazolhatók, két szempont figyelembevételével: 1. az önkéntesség nem homogén tevékenység, és 2. az önkéntesek nem képeznek homogén társadalmi csoportot, ahogyan ezt korábban feltételezni lehetett. Általában a középkorú, magasabb végzettségű, stabil családi háttérrel rendelkezők vállalnak önkéntes munkát. A nyugdíjasok is kiveszik részüket, bár nem olyan mértékben, mint az feltételezhető lenne szabadidejüket tekintve. 4 A legjobb adományozók a középkorú, 30 és 60 közötti emberek. A legjobb önkéntes segítők viszonylag fiatalabbak: a 18 és 50 közöttiek lényegesen nagyobb arányban végeznek önkéntes munkát, mint az idősebbek. A nők jobb adományozók, de kevésbé vállalnak önkéntes munkát, mint a férfiak. 5 Több ezer önkéntesünk nagyobb részét a 60 év feletti nők adják. 6 4 Angyal Mária: Hogyan működjünk együtt önkéntesekkel, www.nonprofit.hu 5 Lakossági adományok és az önkéntes munka. Nonprofit Kutatócsoport Egyesület-Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1995. 18.o. 6 Adányi László a Katolikus Karitász főtitkára, személyes közlés. 15

A legutolsó reprezentatív vizsgálat szerint - amelyet a Nonprofit Kutatócsoport végzett 1994-ben -, az önkéntesek motivációja általában a segítségnyújtás öröme volt, amelyet kiegészített az az általánosnak tekinthető meggyőződés, hogy a gyerekeken, öregeken, súlyos betegeken segíteni erkölcsi kötelesség (a szegényeken, menekülteken való segítés már kevésbé találtatott annak). A vizsgálat eredményeiben valószínűleg nagy szerepet játszottak a kilencvenes évek radikális társadalmi változásai, a nehéz helyzetek napvilágra kerülése, a szegénység hirtelen láthatóvá válása. Emellett a Nonprofit Kutatócsoport kutatásának célja nem feltétlenül a motivációk vizsgálata volt, így a zárótanulmány sem tér ki részletesen arra, hogy a különböző korcsoportok, illetve például a férfiak és a nők motivációiban találhatóak e különbségek. (Annyi bizonyos, hogy az azóta eltelt 10 évben is nagy társadalmi változások zajlottak, érdemes volna tehát a kutatást megismételni, hogy láthatóvá váljanak e változások hatásai az önkéntes tevékenységekre.) Vizsgálódásunk szempontjából fontos R. D. PUTNAM 2000-ben megjelent Bowling Alone című munkája, amelyben a szerző egy tudományos módszerekkel, statisztikákkal alaposan alátámasztott számítási módszert dolgozott ki arra, hogy megvizsgálja, hogy a társadalmi változások milyen arányban hatottak az emberek civil társadalomban való aktivitására (pl. önkéntes tevékenységeikre), illetve hogy milyen százalékban csökkentették ezt a részvételt. Vizsgálódása során úgy találta, hogy számos ilyen ok fedezhető fel az utóbbi évtizedek amerikai társadalmának fejlődésében. Ezen okok közé sorolja az idő és a pénz egyénekre gyakorolt nyomását, a gazdasági nehézségeket, a családok szerepének változásait, a földrajzi mobilitást, a televízió és az elektronikus forradalom hatásait, a globalizációs hatásokat, a jóléti állam növekedését, a polgári jogok forradalmát, és az 1960-as évek társadalmi történéseinek befolyását. Számításai minden esetben statisztikákon, másodelemzéseken alapulnak, a vizsgálat végén körvonalazódott számok alapján becsüli meg az egyes történések százalékos arányát a társadalmi mozgalmakban, civil megmozdulásokban való részvétel csökkenésének egyes okaira vonatkozóan. Összefoglalva a lehetséges okokat, az alábbi ábrát rajzolja fel: 16

a1.ábra A civil megmozdulásokban való részvétel csökkenésének lehetséges okai az USA-ban 5% 10% 10% 50% 25% egyéb idő,pénz mobilitás Tv, elektronikus forradalom generációs változások forrás: Putnam 2000:284 A kötet empirikus igazolására jelent meg 2002-ben a Democracies in Flux című kötet, amely kiváló összefoglalását adja a társadalmi tőke európai és amerikai alakulásának, amelynek szerves részét képezik az önkéntességgel kapcsolatos megállapítások is. A kötetben számos ország elemzése található a civil megmozdulások és a bizalom alakulása, az önkéntesség mibenléte stb. szempontjából. A bizalom terminusának a társadalmi tőkéhez hasonló, jól körülírt változatai léteznek a társadalomtudományokban. A téma egyik legjelesebb feldolgozója SELIGMAN (2000), aki a bizalmat a szolidaritás fontosságával veti össze. A bizalom alapja lehet vallásosság (pl. Németország) vagy a család szentsége (pl. Japán). A szerző a bizalmat a durkheimi organikus szolidaritás modern formájának tekinti. A bizalom olyan általános értelemben vett csereüzlet, amely egyértelműen megkülönböztethető a speciális piaci csereüzlettől. Ha ez az általános csereüzlet jól működik egy társadalomban, akkor alapjául szolgálhat a bizalomnak és a szolidaritásnak. A M. MAUSS-féle ajándéktól és a LÉVY- STRAUSS-féle csereüzlettől az különbözteti meg, hogy a cserének nincs azonnal várható vagy időben ugyanattól a személytől később visszakapható jellege. SELIGMAN és PUTNAM is használják azt a példát, hogy a zsidó közösség temetési szertartásában 10 fő imája szükséges a halottól való búcsúhoz. Így az ima, melyet odaajándékozunk egy ismeretlen temetésén, akit nincs ki eltemessen, olyan kölcsönné válik, amely nem kapható vissza attól akinek adtuk. Ugyanakkor a közösség tagjaként biztosak lehetünk abban, hogy hozzánk hasonlóan lesznek majd mások, akik részt vesznek majd a mi temetésünkön. 17

LUHMANN (1979; 2000) kétféle bizalmat különböztet meg egymástól. A bizalom (trust) csak személyek felé lehetséges, míg a megbízhatóság (confidence) az intézményekben való bizalmat jelöli. A bizalom olyan fogalom, amely csak interperszonális kapcsolatokban értelmezhető. A bizalom kérdése akkor válik élessé, amikor egy személy úgy kerül bele egy szituációba, hogy a helyzetre közvetlen ráhatással nem rendelkezik, nincs lehetősége megérteni, felfogni, vagy ellenőrizni a másik ember cselekedetét. Ebben az esetben nincs tehát választási lehetősége, csak bizalma (SELIGMAN 2000). Ahol a civil élet és a civil kezdeményezés erős, ott az állampolgárok elköteleződnek közügyek mellett, de nem személyeskedéssel vagy patrónus-kliens viszonyban. A polgárok bíznak egymás cselekedeteinek tisztességében és abban, hogy kölcsönösen betartják a törvényeket. A vezetők ezekben a régiókban aránylag tisztességesek. Hisznek a kormányzatban és hajlandóak politikai ellenfeleikkel kompromisszumokat kötni. Az embereknek és vezetőiknek azonos kötelezettségeik és jogaik vannak. A társadalmi és politikai hálózatok horizontálisan és nem vertikálisan szervezettek. A közösség értékei közé tartozik a szolidaritás, a civil kezdeményezés, az együttműködés és az őszinteség. A kormányzat dolgozik. Ahol a civilitás gyenge, ott egy-két ember hoz döntéseket a közjót illetően, kevesek számára adatik meg, hogy a folyamatban részt vegyen. A politikai részvétel személyi függőségeken vagy magánérdekeken nyugszik, nem kollektív célok vezérlik. A szociális és kulturális megmozdulásokban való részvétel minimális. A magán kegy áll szemben a közösségi célokkal. A korrupció normaként elfogadott a politikusok körében is, akik a demokrácia alapelveivel kapcsolatosan meglehetősen cinikusan nyilvánulnak meg. A kompromisszumnak negatív felhangja van. A törvényeket - mindenkivel egyetértésben - megszegik, de a mások törvénytelenségétől való félelmükben az emberek egyre szigorúbb szabályokat követelnek. E csapdában majdnem mindenki megéli a tehetetlenséget, a kisemmizettséget és boldogtalanságot. Mindent figyelembe véve nem meglepő, hogy a kormányzat ebben a helyzetben kevésbé hatékony, mint a civilségben fejlettebb közösségekben lenne (PUTNAM, LEONARDI 1993:113). A megbízhatóság az intézményi hatékonyságot növelő, javító feltétel. Ha a társadalom tagjai megbíznak abban, hogy a köztisztviselők nem élnek vissza a rájuk bízott egyéni (pl. személyes adatok) vagy közjavakkal (pl. közpénzek), akkor az ügyek intézése sima, gyors, és egyszerű lesz a hivatalokban. Hasonlóan, ha a bankkártyával való személyes és Internetes vásárláskor az egyéneknek van bizalmuk a rendszerben, akkor a vásárlás 18

gyors és egyszerű. Ebben az esetben a rendszer szereplői hisznek abban, hogy senki nem él vissza a helyzettel, az eladó nem fél attól, hogy a kártya hamis, a vevő pedig nem hiszi azt, hogy vásárláskor lemásolják a kártyáját és később visszaélnek vele. Ebben a rendszerben hatékony, gyors és olcsó a kereskedelem. Ha a bizalomnak ezek a formái nem működnek egy társadalomban, akkor csak azt lehet tudni, és abban lehet megbízni, amiről az egyénnek személyes relációin keresztül közvetlen tapasztalata van. Ebben az értelemben a trust típusú bizalom nem alapozza, hanem pótolja a confidence hiányát. Az ipari társadalomból az információs társadalomba való átmenet a Gemeinschaft-ból a Gesellschaft-ba való átmenethez hasonlítható (FUKUYAMA 2000). Akkor a mezőgazdasági társadalom alakult át iparivá, most az ipari társadalom válik információs társadalommá, ahol a fizikai munka szellemi munkává, a termék információvá, a termelés szolgáltatássá változik. E változás során átalakulnak a közösségek is. A modernitás előtti társadalomban a bizalom alapvető jelenség volt a közösség személyes kapcsolatrendszerében. A kapcsolatokban lehetett érzelmi intimitás, de nem ez volt a feltétele a bizalom fenntartásának (TÖNNIES 1983). A bizalomnak ez a formája a mai közösségekben már nem létezik, mert a bizalom szubjektívvé, átpszichologizálttá vált (LUHMANN 2000). A modern élet váratlan struktúrák és változó kondíciók tömege. A nagy társadalmi rendszerekben a bizonyosság és a bizalom egyaránt fontos tényező. Ha nincs bizonyosság, a társadalom tagjai elidegenednek egymástól, a kiilleszkedés (exclusion) nagy méreteket ölt. Ha nincs bizalom, akkor az egyén személyes tapasztalása, cselekvései átkerülnek a magánéletbe, a környezet és az együttműködések elenyésző szerephez jutnak. WEBERnél (1989) a modernitás lényege a racionális, hierarchikus tekintély társadalmat összetartó ereje volt. Mára ez megváltozni látszik, és a spontán, közösségi megmozdulások ennél jóval erősebb kötések létrehozására képesek. Bizalom híján egy társadalomban nincsenek prevenciós, csak korrekciós megoldások, csökken a köz érdeklődése a közös dolgok iránt, csökken az újítás, a reprodukció, a fejlődés szerepe. Az információs társadalmakban csökkent a bizalom az emberekben az állam, a politika, és a nagy társadalmi intézmények iránt, és ez - több szerző szerint is - a civil társadalom előtérbe kerülését eredményezte. A folyamat részben Kelet-Európában is megfigyelhető. Magyarországon részben a regisztrált civil szervezetek és szerveződések számának hirtelen növekedése láttatja a jelenséget, ugyanakkor e növekedés jelenkori stagnálása hívja fel a figyelmet egy ellenkező irányú folyamatra. A PUTNAM (2002) által szerkesztett kötet egyik szerzője, Peter A. HALL (2002) megállapítása szerint Nagy-Britanniában azért nem csökkent a 19

társadalmi tőke és ezzel együtt az önkéntesség, mert a közép- és felsőoktatás egyre szélesebb rétegek számára vált hozzáférhetővé (számos statisztika támasztja alá, hogy az önkéntes tevékenységet végzők nagyobb arányban találhatóak a magasabb iskolai végzettségűek körében). A másik ok, hogy a kormányzat ösztönző munkája eléggé kiterjedtnek tekinthető ezen a területen. Az általános bizalom, amely fontos a társadalmi tőke építéséhez és így az önkéntesség elterjedéséhez is, csökkent Nagy-Britanniában az utolsó 20-30 évben, de a civil szervezeti tagság nőtt. Hall elemzése szerint az angol nemzet kettéválasztható a társadalmi intézményekhez jól kapcsolódó, és kapcsolódni nem tudó csoportokra. A kapcsolódni nem tudó csoportok főként a fiatalok és az alacsonyabb végzettségű fizikai dolgozók csoportjai. A társadalom e két rétege közötti szakadék az ötvenes évek óta növekszik. Hasonló kérdés foglalkoztatja a kötet másik szerzőjét, Robert WUTHNOW-t, (2002) aki az amerikai társadalomról ír ebben a témakörben. Az ő felvetése, hogy a társadalmi tőkének híd szerepet kellene betöltenie a privilegizált és a marginalizált társadalmi csoportok között. Tanulmányában kifejti, hogy az önkéntesség a társadalmi tőke megnyilvánulásának egyik legjobban fejlődő módja. 1970-ben a felnőtt lakosság 26%-a mondta kérdésre válaszolva, hogy részt vesz adományozásban, vagy önkéntes munkában, 1990-ben már 46% vallotta magát adományozónak, vagy önkéntesnek. Ugyanakkor a civilség más formái, tehát pl. a szervezeti tagság valóban csökkent ugyanebben az időszakban. Hipotéziseink, és jelen kutatásunk eredményeivel cseng össze a szerző megállapítása, hogy az önkéntesség a Vöröskereszt típusú nagy szervezetek esetében csökken, míg a fiatalok, tanulók bevonása pl. a helyi közösségi feladatok ellátásába újabban nem okoz nehézséget (1985:27%, 1992: 55%). A munka világának változásai, az élethosszig tartó tanulás elve, a gyakorlati tudás előtérbe kerülése újra helyzetbe hozta az új típusú önkéntességet, amely tevékenység során a tudás az iskolarendszeren kívül válik megszerezhetővé. A fiatalok számára ugyanis a munka (legyen az fizetett, vagy önkéntes) az önfejlesztés részévé vált, és az önkéntesség nem feltétlenül jelent elsősorban altruista jótékonykodást. Ezen túl, az önkéntes tevékenységeknek ez a típusa könnyebbé teszi az egyik élethelyzetből a másikba (a gyermekek kirepülése vagy nyugdíjba kerülés alkalmával) illetve az egyik szakmából a másikba való átmenet időszakát is. Claus OFFE és Suzanne FUCHS (2002) tanulmánya a németországi társadalmi tőke fejlődéséről ad képet. Németországban is növekedést mutat az önkéntesek száma (1991-92:17%, 1994:27%). A német adatok szerint a férfiak önkéntesek inkább (ez Magyarországon is így van az utolsó adatok szerint, mert az egyesület, alapítványi vezetői 20